Pénzügyi Főosztály főbb feladatai:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pénzügyi Főosztály főbb feladatai:"

Átírás

1 a.) Pénzügyi controlling feladatok: Pénzügyi Főosztály főbb feladatai: Elkészíti a likviditási tervet. Figyelemmel kíséri az előirányzatok teljesítését. Ellenőrzi az előirányzatok módosításait a Forrás programban. Havi elemzéséket készít a főkönyvi feladás után (hó végi feladást követően az előirányzatok és teljesítéseket összeveti). Szükség esetén adatszolgáltatást végez. Elemzi a pályázati pénzek, meghatározott célra átvett pénzeszközök alakulását. Megvizsgálja, hogy adott kötelezettségvállalás teljesítésére rendelkezésre áll-e a fedezet. Vizsgálja a gazdálkodás vertikális folyamatait negyedévente polgármesteri és jegyzői leadott jogkör alapján. Elkészíti a kötelezettségvállalás, érvényesítés és utalványozás ellenjegyzési jogkörök gyakorlásáról szóló havi beszámolót a jegyző számára. Véleményezi a Közgyűlés elé kerülő előterjesztéseket pénzügyi szempontból. Elvégzi az önkormányzat gazdálkodására vonatkozó adatszolgáltatást a MÁK Baranya Megyei Igazgatósága, az Állami Számvevőszék részére. Elvégzi a költségvetésről, a féléves, éves beszámolóról összeállított pénzügyminisztériumi információs jelentések felülvizsgálatát, számítógépes feldolgozását, az összesített adatok továbbítását a MÁK felé. Elvégzi az önkormányzat és intézményei pénzforgalmi és mérleg jelentésének felülvizsgálatát, összesítését, MÁK felé való továbbítását. b.) Költségvetési feladatok A Közgyűlés, a szakbizottságok és a vezetés döntésének megfelelően gondoskodik az önkormányzat és intézményei éves költségvetése számszaki adatainak összeállításáról. Folyamatosan figyelemmel kíséri az önkormányzati fenntartású intézmények gazdálkodását, tárgyévi költségvetésük előkészítésében részt vesz. Összeállítja az önkormányzatot megillető normatív állami támogatás igénylését és elszámolását. Elkészíti az évközi tervmódosítások, a féléves és az éves beszámolóról, valamint a pénzmaradványról készült testületi előterjesztések számítási anyagait. Működteti a Kis-kincstári rendszert. Ellátja a költségvetési intézmények gazdálkodásának a közgyűlési döntéseken és központi jogszabályokon alapuló elvi irányítását. Ellátja az önkormányzat és intézményei gazdálkodásával kapcsolatos elemzéseket előterjesztéseket.

2 Koordinálja a különféle szakmai szervezetek (pl. Megyei Jogú Városok Szövetsége stb.) által kért pénzügyi információk elkészítését. Közreműködik a pénzügyi kihatású ágazati intézkedések kidolgozásában. Előkészíti a pénzügyi gazdálkodás önkormányzat képviselő testülete, bizottságai, tisztségviselői hatáskörébe tartozó döntéseket, intézkedéseket. (A hatályos államháztartási, önkormányzati, valamint költségvetési szervek gazdálkodásáról szóló rendelkezések alapján.) Végzi az intézmények alapításának, megszüntetésének, átszervezésének a törzskönyvi nyilvántartásokon történő átvezetését, a szükséges dokumentumok megküldését a MÁK Baranya Megyei Igazgatóságához. Ellátja az Elszámolóház szakmai irányítását. c.) Pénzügyi feladatok: A Közgyűlés döntése alapján elkészíti a Polgármesteri Hivatal elemi költségvetését. Elkészíti a Polgármesteri Hivatal féléves, éves költségvetési beszámolóját. Összeállítja a Hivatal negyedéves pénzforgalmi jelentését, könyvviteli mérlegét. Elkészíti a Pénzügyi Bizottság részére a Hivatal havi pénzforgalmi jelentését. Részt vesz a költségvetési rendeletmódosítások előkészítésében. Elkészíti a zárszámadás felhalmozási kiadásának részletező mellékleteit. Elkészíti a beruházások negyedéves, éves pénzügyi statisztikai jelentéseit. Elkészíti a Hivatal évközi és éves adóbevallásait. Ellátja a Hivatal pénzforgalmi feladatait (készpénz, bankszámlák). Elvégzi a számlavezető pénzintézettel kapcsolatos kézbesítési feladatokat. Ellenőrzi, érvényesíti a kiadási, bevételi bizonylatokat, az intézményfinanszírozás kivételével ellenjegyzi az utalványozásokat. Kiállítja a Hivatal kimenő számláit. Teljes körűen ellátja a rendszeres, rendkívüli, átmeneti szociális juttatásokkal kapcsolatos pénzügyi feladatokat (folyósítás, postára kézbesítés, nyilvántartás vezetése, támogatás igénylése, ügyfélfogadás). Teljes körűen ellátja az adósságkezelési támogatással kapcsolatos pénzügyi feladatokat (kiutalás, nyilvántartás vezetése, értesítések, behajtás, támogatás igénylése, ügyfélfogadás). Elvégzi a munkáltatói kölcsönök kiutalását, a Lakásépítési Alap számla analitikus nyilvántartását. Számfejti a MÁK számfejtési körébe nem tartozó személyi jellegű kifizetéseket, a kifizetésekről a MÁK felé adatot szolgáltat. Elvégzi a megszűnt közműtársulatokkal kapcsolatos pénzügyi feladatokat (társulat iratanyagának átvétele, őrzése, érdekeltségi hozzájárulások nyilvántartása, hátralékkal rendelkezők felszólítása,

3 nem fizetés esetén az Adóügyi Osztály felé behajtásra benyújtása, ügyfélfogadás). Elkészíti a folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatási igénylését. Feladata az EIB hitelből megvalósuló és az EKF beruházások elszámolásához a Pénzügyi Főosztálynál rendelkezésre álló adatok biztosítása a Polgármesteri Kabinet részére. A pénzügyi elszámolások adatait egyezteti a főkönyvi nyilvántartás adataival és eltérés esetén jelzéssel él a Természeti és Emberi Erőforrás Referatúra felé. d.) Könyvelési feladatok: Teljes körűen ellátja a Polgármesteri Hivatal főkönyvi könyvelési feladatait. Analitikus nyilvántartást vezet a felhalmozási kiadásokról. Figyelemmel kíséri a különböző előirányzatok, keretek felhasználását, elkötelezettségét. A bevételekről, kiadásokról analitikus pénzügyi nyilvántartást vezet. Elvégzi a helyi nemzetiségi önkormányzatok főkönyvi könyvelését, ellenőrzi gazdálkodásuk szabályszerűségét, ellenjegyzi a bizonylatokat. e.) Adóügyi feladatok Eljár a helyi adók, az önkormányzat költségvetés javára más törvényben megállapított adó és díjak ügyében és ennek megfelelően végzi az anyagi és eljárásjogi szabályok alapján az első fokú adóhatósági teendőket. Ellátja az önkormányzati költségvetés javára az idegenforgalmi adó és termőföld bérbeadásából származó személyi jövedelemadó nyilvántartásával, behajtásával, kezelésével, elszámolásával, ellenőrzésével és az információ-szolgáltatással kapcsolatos feladatokat. Eljár az eljárási illeték kiszabása és nyilvántartása tárgyában. Előkészíti a központi adójogszabályokból eredő helyi képviselő-testületi rendeletalkotást, így a képviselő-testület döntése alapján bevezetendő helyi adórendelete(ke)t. Biztosítja a hatáskörébe utalt központi és helyi adókról szóló törvények, illetve a képviselő-testület adózással kapcsolatos rendeleteinek végrehajtását. Megadja a települési képviselő képviselői munkájához szükséges tájékoztatást, ügyviteli közreműködést. Intézi a hatáskörébe tartozó központi adókkal, valamint a helyi adókkal összefüggő bejelentéseket, kérelmeket, teljesíti a hatáskörébe tartozó ügyekkel kapcsolatos megkereséseket. Előkészíti a települési önkormányzat hatáskörébe tartozó méltányossági ügyeket. Tájékoztatja a település lakosságát és a gazdálkodó szervezeteket adókötelezettségük teljesítésének elősegítése érdekében az adójogszabályok előírásairól.

4 Ellenőrzi az adójogszabályok érvényesülését, az adókötelezettség teljesítését, valamint az adóbefizetések és elszámolások helyességét, folyamatos egyeztetéssel nyomon követi az adózói kör változásait. Ellátja a hatáskörébe tartozó adók kivetésével, közlésével, nyilvántartásával, beszedésével, behajtásával, kezelésével, elszámolásával, ellenőrzésével és az információ-szolgáltatással kapcsolatos feladatokat. Az adókötelezettség megállapítása érdekében adatokat gyűjt, tájékoztatást kér, helyszíni szemlét tart, tájékoztatja a társhatóságokat, és adófeltárási tevékenységet végez. Az adójogszabályokban meghatározott esetekben elvégzi az adókivetést. Felhívja az adóalanyokat az adókötelezettség időben történő teljesítésére. Adóigazolásokat állít ki. Ellátja az ügyfélszolgálattal kapcsolatos feladatokat. d.) Pénzügyi, ellenőrzési és nyilvántartási feladatok: Ellátja az önkormányzati költségvetés javára a gépjárműadó törvényben megállapított adó nyilvántartásával, behajtásával, kezelésével, elszámolásával, ellenőrzésével és az információszolgáltatással kapcsolatos feladatokat. Ellátja a helyi adóhatóság döntéseinek ügyfelekhez történő eljuttatásával kapcsolatos feladatokat. Az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott ellenőrzéseket folytat le és adófeltárási tevékenységet végez. Vizsgálja a belső munkafolyamatokat és előkészíti azok hatékonyságát növelő intézkedéseket. Megkeresésre vagyoni bizonyítványt állít ki. Az adóhatóság számláit vezető pénzintézettől naponta érkező számlakivonatokat és az ehhez csatolt átutalási utalványok értesítő szelvényeit ellenőrzi és nyilvántartja. Ellátja a befizetések elszámolásával, utalásával, visszatérítésével, pótlékok és bírságok, valamint a települési önkormányzat hatáskörébe tartozó adók és adók módjára behajtandó köztartozások nyilvántartásáról, kezeléséről és elszámolásáról szóló PM rendeletben szabályozott egyéb bevételekkel kapcsolatos könyvelési feladatokat. Végzi mind informatikai, mind szakmai szempontból a gépi nyilvántartás folyamatos rendezését, illetve karbantartását. Ellátja a helyi adózással kapcsolatos informatikai feladatokat. Törli az elévült túlfizetéseket. Ellátja az érkeztetési, iktatási, selejtezési és irattárazási feladatokat. g.) Végrehajtási feladatok Ellátja az Adóügyi Osztály hatáskörébe tartozó végrehajtási feladatokat. Eljár az eljárási illeték végrehajtása tárgyában. Megkeresésre környezettanulmányt készít.

5 Első fokon eljár az adók módjára behajtandó köztartozások ügyében a törvényben meghatározott esetekben. Külön jogszabály rendelkezése alapján, az ügyfél kérelmére vagy hatóság megkeresésére kiállítja, illetőleg megküldi az adó- és értékbizonyítványt. Az adókötelezettség megállapítása érdekében adatokat gyűjt, tájékoztatást kér, helyszíni szemlét tart, tájékoztatja a társhatóságokat. Adóbehajtás során érvényesíti a jogszabályi előírásokat. Meghatározott feltételek esetén gondoskodik az adótartozás biztosításáról. Csőd-, felszámolási-, végelszámolási ügyekben érvényesíti a hitelezői igényt. A vonatkozó jogszabályok alapján elbírálja az adózók által benyújtott fizetési könnyítési és adómérséklési, adóelengedési kérelmeket. Intézi a jogorvoslati eljárással kapcsolatos feladatokat. Jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén behajthatatlanság címén vagy a behajtáshoz való jog elévülése miatt törli a köztartozást, illetőleg megkeresi ez iránt a behajtást kérő szervet.

Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának VII. sz. módosítása

Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának VII. sz. módosítása Ügyszám: 03-3/330/2017. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának VII. sz. módosítása I. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatnak

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának V. sz. módosítása

Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának V. sz. módosítása Ügyszám: 03-3/98-2/2016. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának V. sz. módosítása I. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatnak

Részletesebben

Göd Város Önkormányzatának 66/2008(XII. 12.) sz. ök. rendelete Polgármesteri Hivatal Ügyrendjéről szóló 40/2006.(XII.14.) sz. rendelet módosításáról

Göd Város Önkormányzatának 66/2008(XII. 12.) sz. ök. rendelete Polgármesteri Hivatal Ügyrendjéről szóló 40/2006.(XII.14.) sz. rendelet módosításáról Göd Város Önkormányzatának 66/2008(XII. 12.) sz. ök. rendelete Polgármesteri Hivatal Ügyrendjéről szóló 40/2006.(XII.14.) sz. rendelet módosításáról 1. Göd Város Önkormányzatának 40/2006.(XII.14.) sz.

Részletesebben

Paulovicsné Takács Mária, Bézi Mária

Paulovicsné Takács Mária, Bézi Mária Cserkeszőlői Polgármesteri Hivatal A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai Szervezeti egység Egység feladatai Vezető

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁG 2008. NOVEMBER 24-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS A JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁG 2008. NOVEMBER 24-I ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTÉS A JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁG 2008. NOVEMBER 24-I ÜLÉSÉRE CÍM: Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztálya ügyrendjének módosításáról Ügyiratszám: Előterjesztő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2014. április 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2014. április 28-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2013. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére Tárgy: Beszámoló 2011. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2013. április 29-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2013. április 29-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 29-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2012. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. december 11-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. december 11-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. december 11-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 192/2014.(XII.11.) sz. önkormányzati határozat: Fegyvernek Város Önkormányzata és a Fegyverneki Nemzetiségi

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet. Titkárság

Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet. Titkárság Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet Titkárság a tevékenységének társadalmi szintű szervezési és koordinatív támogatásával, adatgyűjtéssel és elemzéssel kapcsolatos, valamint az előkészítő és

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. január 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. január 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. január 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 6/2015.(I.29.) sz. önkormányzati határozat: Fegyvernek Város Önkormányzata és a között létrejött Együttműködési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 7-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 7-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 7-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2014. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete április 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete április 28-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. április 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2015. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 115/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. július 1-jei hatállyal a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv

Részletesebben

Ü G Y R E N D SZÁMVITELI OSZTÁLY

Ü G Y R E N D SZÁMVITELI OSZTÁLY BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ELLÁTÓ SZERVEZET 1139. Budapest, XIII., Hajdú utca 29. Ü G Y R E N D 2011.év SZÁMVITELI OSZTÁLY A Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat GESZ

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Dunaföldvári Települési és a Dunaföldvári Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat között

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Dunaföldvári Települési és a Dunaföldvári Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat között EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Dunaföldvári Települési és a Dunaföldvári Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat között A helyi cigány kisebbség közösségi jogainak érvényesítése érdekében a Dunaföldvári

Részletesebben

a.../2005. (II. 17.) Kgy. határozat 1. számú melléklete MEGÁLLAPODÁS

a.../2005. (II. 17.) Kgy. határozat 1. számú melléklete MEGÁLLAPODÁS a.../2005. (II. 17.) Kgy. határozat 1. számú melléklete MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma

Részletesebben

MUNKAKÖRI LEIRÁS. LUKÁCS JÓZSEFNÉ köztisztviselő részére

MUNKAKÖRI LEIRÁS. LUKÁCS JÓZSEFNÉ köztisztviselő részére MUNKAKÖRI LEIRÁS LUKÁCS JÓZSEFNÉ köztisztviselő részére Beosztása: pénzügyi-gazdálkodási feladatokat ellátó köztisztviselő. Munkaideje: hétfőtől-csütörtökig 8 00 órától 16 30 óráig. pénteken 8 00 órától

Részletesebben

A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy a megállapodások kiegészítéséről, aláírásáról gondoskodjon. M E G Á L L A P O D Á S

A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy a megállapodások kiegészítéséről, aláírásáról gondoskodjon. M E G Á L L A P O D Á S 183/2007. (XI. 8.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Veszprémi Petőfi Színház és a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala közötti a munkamegosztás és felelősségvállalás

Részletesebben

Leltározási és leltárkészítési szabályzatát, Eszközök és források értékelési szabályzatát, Selejtezési és hasznosítási szabályzatát, Házipénztár és pénzkezelési szabályzatát, Bizonylati szabályzatát, Önköltségszámítási

Részletesebben

változtatás nélkül a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötendő Együttműködési Megállapodás szövegét. Felhatalmazza Dombi Imréné

változtatás nélkül a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötendő Együttműködési Megállapodás szövegét. Felhatalmazza Dombi Imréné Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S nemzetiségi együttműködési megállapodás elfogadására Tisztelt Képviselő-Testület! Ezúton terjesztem elő a

Részletesebben

Beszámoló a 2012. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről

Beszámoló a 2012. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről Az előterjesztés száma: 43/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. március 27-én, 18-órakor megtartandó ülésére Beszámoló a 2012.

Részletesebben

Tájékoztató a 2014. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről

Tájékoztató a 2014. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről Az előterjesztés száma: 81/2015. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2015. április 29-én, 19 órakor megtartandó ülésére Tájékoztató a

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S

M E G Á L L A P O D Á S M E G Á L L A P O D Á S 1 a munkamegosztás és a felelősségvállalás rendjéről amely létrejött egyrészről Zalalövő Város Polgármesteri Hivatala (8999. Zalalövő, Szabadság tér l.) mint önállóan működő és

Részletesebben

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Levelezési cím: 3100 Salgótarján, Pf: 95 Telefon: 06 (32) Fax: 06 (32)

Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Levelezési cím: 3100 Salgótarján, Pf: 95 Telefon: 06 (32) Fax: 06 (32) Nógrád Megyei Kormányhivatal Koordinációs és Szervezési Főosztály Cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Levelezési cím: 3100 Salgótarján, Pf: 95 Telefon: 06 (32) 620-706 Fax: 06 (32) 620-714 E-mail e-mail

Részletesebben

polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Sárbogárd, Hősök tere 2.

polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Sárbogárd, Hősök tere 2. 1. A POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI TAGOZÓDÁSA, FELADATKÖRE Polgármester: Jegyző: Aljegyző: Dr. Sükösd Tamás polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Demeterné Dr. Venicz Anita

Részletesebben

MINŐSÉGÜGYI ELJÁRÁS AZ ADÓÜGYI IRODA FOLYAMATSZABÁLYOZÁSA

MINŐSÉGÜGYI ELJÁRÁS AZ ADÓÜGYI IRODA FOLYAMATSZABÁLYOZÁSA AZ ADÓÜGYI IRODA FOLYAMATSZABÁLYOZÁSA 1. AZ ELJÁRÁS CÉLJA A jelen folyamatszabályozás a helyi adók kivetésével, beszedésével, a nem adózók felkutatásával, továbbá az önkormányzat adóhátralékainak és az

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Ötvöskónyi Község Önkormányzata (képviseli Pusztai László polgármester, székhely: 7511 Ötvöskónyi, Fő u. 51. bankszámlaszám: 11743033-15570396- 00000000,

Részletesebben

A hivatal szervezeti egységeinek felépítése, feladatai

A hivatal szervezeti egységeinek felépítése, feladatai A hivatal szervezeti egységeinek felépítése, feladatai 1.) Jogi, Testületi és Területfejlesztési Főosztály 1.1. előkészíti, egyezteti, véleményezi a közgyűlés elé kerülő előterjesztéseket, elvégzi a testületi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálatáról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálatáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Sass Bulcsú Ferenc E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás

Részletesebben

HATÁLYBALÉPÉS DÁTUMA: 2011. március 1.

HATÁLYBALÉPÉS DÁTUMA: 2011. március 1. 1/9 KÉSZÍTETTE: dr. Tölli Katalin al ELLENİRIZTE: Nagy István osztályvezetı HATÁLYBALÉPÉS DÁTUMA: 2011. március 1. 2/9 I. Az osztályon ellátandó feladatokhoz tartozó munkakörök 1. osztályvezetı, városi

Részletesebben

Kővágóörsi Közös Hivatal

Kővágóörsi Közös Hivatal Kővágóörsi Közös Hivatal - Szervezeti struktúra A Hivatal létszáma 22 fő, melyből - 1 fő: jegyző - 1 fő aljegyző - 1 fő: igazgatási csoportvezető - 1 fő: szociális és gyermekvédelmi ügyintéző - 2 fő: kereskedelmi

Részletesebben

MAKÓ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL FROM THE NOTARY OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL FROM THE NOTARY OF MAKÓ MAKÓ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL FROM THE NOTARY OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/81/2013/I Üi.: Kalmár Endre Makó Város Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: 2013.i Belső Ellenőrzési Terv módosítása Melléklet: 1 db módosított

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Csanádpalota Város Képviselő-testülete részére

ELŐTERJESZTÉS Csanádpalota Város Képviselő-testülete részére Ügyiratszám: 510-31/2014. Ügyintéző: dr. Barna Angéla jegyző ELŐTERJESZTÉS Csanádpalota Város Képviselő-testülete részére Tárgy: Roma Nemzetiségi Önkormányzattal lévő együttműködési megállapodás felülvizsgálata

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE Elfogadva: 2015. február 27., hatályba lép: 2015. március 2-án 1 I. AZ IRODA JOGÁLLÁSA A szervezeti egység

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. melléklet a /2014. (XII.19.) határozathoz EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Ózd Város Önkormányzata (képviseli: Janiczak Dávid polgármester, székhely: 3600 Ózd, Városház tér 1.,

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. Az Önkormányzat és intézményei bevételi és kiadási főösszege, a hiány mértéke

1. A rendelet hatálya. 2. Az Önkormányzat és intézményei bevételi és kiadási főösszege, a hiány mértéke BÁTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /... (...) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSRŐL Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 31. cikk (1) bekezdés f) pontjában

Részletesebben

Iktsz.: 9. melléklet. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása

Iktsz.: 9. melléklet. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása Iktsz.: 9. melléklet EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása mely létrejött egyrészről név: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 8. képviselő: Dr. Kriza Ákos

Részletesebben

Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről

Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről Báta Község Önkormányzata Képviselőtestületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről Báta Községi Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

A Pénzügyi Főosztály feladatai

A Pénzügyi Főosztály feladatai PÉNZÜGYI FŐOSZTÁLY A Pénzügyi Főosztály feladatai a) a költségvetés tervezésével, az előirányzat felhasználását, és az intézményi hatáskörbe tartozó előirányzat-módosítással kapcsolatos feladatokat, b)

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Léh Községi Önkormányzat, valamint Léh Cigány Nemzetiségi Önkormányzat között a nemzetiségek jogairól szóló 2011.évi CLXXIX. törvény 80. -a értelmében 1. Általános szempontok

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS KIVONAT Mezősas községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 22-ei testületi üléséről: 4/2016. (02.22.) határozata a Román Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodás elfogadásáról A Mezősas

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat (1126 Budapest XII., Böszörményi út 23-25.), képviseli: Pokorni Zoltán polgármester (továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A Balatonfőkajár Község Önkormányzat és a Balatonfőkajár Roma Nemzetiségi Önkormányzat között

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A Balatonfőkajár Község Önkormányzat és a Balatonfőkajár Roma Nemzetiségi Önkormányzat között 1 EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A Balatonfőkajár Község Önkormányzat és a Balatonfőkajár Roma Nemzetiségi Önkormányzat között Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv., valamint a nemzetiségi jogokról

Részletesebben

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás jóváhagyására

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás jóváhagyására J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás jóváhagyására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály Ózd, 2013. január

Részletesebben

Közös Hivatal. - Szervezeti struktúra

Közös Hivatal. - Szervezeti struktúra Közös Hivatal - Szervezeti struktúra A Hivatal létszáma 24 fő, melyből - 1 fő: jegyző - 1 fő: aljegyző - 1 fő: i csoportvezető - 1 fő: szociális és gyermekvédelmi ügyintéző - 1 fő: kereskedelmi ügyintéző

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S 5. napirendi pont E LŐ T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29. napjára összehívott ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló az önkormányzati adóigazgatással

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálatáról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálatáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Sass Bulcsú Ferenc E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2015. március 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2015. március 25-i ülésére AJKA VÁROS ROMA NEMZETISÉGI Ö N K O R M Á N Y ZATA 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 03/0037-5/2015. Előterjesztést készítette: Dömötör Norbert elnök Tárgy:

Részletesebben

Együttműködési megállapodás

Együttműködési megállapodás Nemzetiség: bolgár Együttműködési megállapodás amely létrejött egyrészről a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata (képviseli:wintermantel Zsolt polgármester),( a továbbiakban: Önkormányzat),

Részletesebben

- a kisebbségi önkormányzatok költségvetésének, gazdálkodásának, vagyonjuttatásának egyes kérdéseiről szóló 20/1995. (III. 3.) Korm.

- a kisebbségi önkormányzatok költségvetésének, gazdálkodásának, vagyonjuttatásának egyes kérdéseiről szóló 20/1995. (III. 3.) Korm. Egyházasdengeleg Község Önkormányzata és az egyházasdengelegi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat együttműködési megállapodása a gazdálkodási és ügyviteli feladatok ellátásának módjáról A nemzeti és etnikai

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől Készítette: Sass Bulcsú Ferenc 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Pandur Erika Nyékiné Katona Hedvig

Püspökladány Város Polgármesterétől Készítette: Sass Bulcsú Ferenc 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Pandur Erika Nyékiné Katona Hedvig Püspökladány Város Polgármesterétől Készítette: Sass Bulcsú Ferenc 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Pandur Erika Nyékiné Katona Hedvig E L Ő T E R J E S Z T É S a Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötött

Részletesebben

Hatástanulmány. Báta Község Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 8/2014. (IX.11.) önkormányzati rendelet-tervezetéhez

Hatástanulmány. Báta Község Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 8/2014. (IX.11.) önkormányzati rendelet-tervezetéhez Hatástanulmány Báta Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről szóló 8/2014. (IX.11.) önkormányzati rendelet-tervezetéhez Társadalmi, gazdasági, költségvetési hatása: A rendelet módosításának közvetlen

Részletesebben

HATÁROZAT. 2. Hatályát veszti a 25/2014. (XI.17.) MRNÖ határozattal megkötött együttműködési megállapodás.

HATÁROZAT. 2. Hatályát veszti a 25/2014. (XI.17.) MRNÖ határozattal megkötött együttműködési megállapodás. VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT Szám : 12/2015. (II.25.) MRNÖ határozat Tárgy: Döntés a Veszprém Megyei Önkormányzattal kötött, a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátásáról

Részletesebben

Munkamegosztási megállapodás intézményi gazdasági feladatok ellátására

Munkamegosztási megállapodás intézményi gazdasági feladatok ellátására Munkamegosztási megállapodás intézményi gazdasági feladatok ellátására A megállapodás létrejött egyrészről a Sándorfalvi Közös Önkormányzati Hivatal 6762 Sándorfalva, Szabadság tér 1. (Törzsszám: 810870;

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó A helyi adókivetések és adóbeszedések állásáról

T Á J É K O Z T A T Ó A helyi adókivetések és adóbeszedések állásáról sz. napirend a Képviselő-testület 2014. november 29-i ülésén T Á J É K O Z T A T Ó A helyi adókivetések és adóbeszedések állásáról Tisztelt Képviselő-testület! Rábapatona Község Önkormányzata illetékességi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 9. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 1. napjára összehívott ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló az önkormányzati

Részletesebben

15. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS

15. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS 15. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Döbrököz Község Önkormányzat képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2003. (VI. 26.) sz. ÖK rendeletének módosításáról Tisztelt

Részletesebben

MUNKAMEGOSZTÁSI MEGÁLLAPODÁS

MUNKAMEGOSZTÁSI MEGÁLLAPODÁS 6. NAPIREND Ügyiratszám: 5/109/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. szeptember 20-i nyilvános ülésére Tárgy: Munkamegosztási megállapodás jóváhagyása a Tapolcai Közös Önkormányzati

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 53/2017.

Az előterjesztés száma: 53/2017. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 53/2017. Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2017. március 30.

Részletesebben

1. Gazdasági Bizottság

1. Gazdasági Bizottság 2. melléklet a 10 /2013. ( V. 8. ) önkormányzati rendelethez A képviselő-testület egyes bizottságainak feladat- és hatásköréről és átruházott jogköréről 1. Gazdasági Bizottság 1.1. Ellátja az Mötv. és

Részletesebben

T 1, 2, 3, 4, 5 számlaosztályok előirányzat számlái. K 496 Előirányzatok zárlati elszámolása. K 496 Előirányzatok zárlati elszámolása

T 1, 2, 3, 4, 5 számlaosztályok előirányzat számlái. K 496 Előirányzatok zárlati elszámolása. K 496 Előirányzatok zárlati elszámolása Az év végi zárlati tételek könyvelési rendje 1. Előirányzat számlák zárása a) kiadási előirányzatok közgazdasági osztályozás szerint T 1, 2, 3, 4, 5 számlaosztályok előirányzat számlái K 496 Előirányzatok

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának feladatai 1.1. Szervezési Osztály 1. A Szervezési Osztály koordinációs feladatai

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S E LŐ T E R J E S Z T É S Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 11. napjára összehívott ülésére. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló az önkormányzati adóigazgatással

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 9/A. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS

Részletesebben

Hévízgyörk Község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatának / 3.sz.függelék

Hévízgyörk Község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatának / 3.sz.függelék 1 Hévízgyörk Község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatának / 3.sz.függelék Hévízgyörk Község Polgármesteri Hivatal gazdasági szervezetének ügyrendje A helyi önkormányzatokról szóló 2011.évi

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Mely létrejött egyfelől Szentendre Város Önkormányzata (adószáma: 15731292-2-13, székhelye: 2000 Szentendre, Városház tér 3., képviseli: Verseghi-Nagy Miklós polgármester, a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület december 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület december 19-i ülésére BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL J E G Y Z Ő 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám:./2013 Előkészítő: Horváth Zsolt ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. december

Részletesebben

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás jóváhagyására

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás jóváhagyására J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás jóváhagyására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály Ózd, 2012. június

Részletesebben

A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése, szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai

A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése, szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése, szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai Titkárság A titkárság feladata a polgármester és a jegyző mellett az adminisztratív,

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM

A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM GAZDASÁGI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Dunaújváros 2016 Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa által 40-2016/2017. (2016.10.25.) határozatával egységes szerkezetben a kancellár tájékoztatását elfogadta

Részletesebben

Óbarok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (III.10.) számú RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről

Óbarok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (III.10.) számú RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről Óbarok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (III.10.) számú RENDELETE az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Óbarok Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság 2009.

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2009. (V.15.) SZ. RENDELETE

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2009. (V.15.) SZ. RENDELETE SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2009. (V.15.) SZ. RENDELETE a költségvetés előterjesztésekor illetve zárszámadáskor bemutatandó MÉRLEGEK taralmának meghatározásáról Siófok Város Képviselőtestülete az államháztartásról

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 138/2016.

Az előterjesztés száma: 138/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 138/2016. Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. szeptember

Részletesebben

KIVONAT. Szentendre Város Önkormányzat Képvisel -testületének december 16-i ülésér l készült jegyz könyvéb l

KIVONAT. Szentendre Város Önkormányzat Képvisel -testületének december 16-i ülésér l készült jegyz könyvéb l KIVONAT Szentendre Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2003. december 16-i ülésér l készült jegyz könyvéb l 31. El terjesztés a Lengyel Kisebbségi Önkormányzattal kötend megállapodás jóváhagyására

Részletesebben

HATÁROZAT. 2. Hatályát veszti a 8/2013. (II.14.) MÖK határozattal megkötött együttműködési megállapodás.

HATÁROZAT. 2. Hatályát veszti a 8/2013. (II.14.) MÖK határozattal megkötött együttműködési megállapodás. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 7/2014. (II. 13.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzat és a Veszprém Megyei Német Önkormányzat között létrejött együttműködési megállapodás

Részletesebben

A Hivatal szervezeti felépítése, a szervezeti egységek főbb feladatai

A Hivatal szervezeti felépítése, a szervezeti egységek főbb feladatai A Hivatal szervezeti felépítése, a szervezeti egységek főbb feladatai TITKÁRSÁG (osztály) képviselőtestület, városrészi önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, bizottságok tevékenységével kapcsolatos

Részletesebben

Együttműködési megállapodás

Együttműködési megállapodás Együttműködési megállapodás A 24/2017. (I.26.) határozat melléklete mely létrejött egyrészről másrészről Sajószentpéter Városi Önkormányzat székhely: 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. adószám: 15726085-2-05

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS /Tervezet/

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS /Tervezet/ Ikt.sz:. /2017. 1. sz. Melléklet Polgár Város Önkormányzata és a Polgári Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS /Tervezet/ 2 EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött egyrészről

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2008. május 30-i ülésére

Részletesebben

Önkormányzatok gazdálkodása

Önkormányzatok gazdálkodása Önkormányzatok gazdálkodása Ökopolitika az önkormányzatokban az Ökopolisz Alapítvány képzése Írta: Nagyházi György Önkormányzatok gazdálkodására vonatkozó jogszabályok A helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Az adómentességekre, valamint adókedvezményekre vonatkozó rendelkezéseket a fenti jogszabályok tartalmazzák.

Az adómentességekre, valamint adókedvezményekre vonatkozó rendelkezéseket a fenti jogszabályok tartalmazzák. Alkalmazott jogszabályok az adózás rendjéről szóló 003. évi XCII. törvény; a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény; az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény; a közigazgatási hatósági eljárás és

Részletesebben

Őcsény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014.(IV.28.) önkormányzati rendelete a 2013. évi zárszámadásról

Őcsény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014.(IV.28.) önkormányzati rendelete a 2013. évi zárszámadásról Őcsény Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2014.(IV.28.) önkormányzati rendelete a 2013. évi zárszámadásról Őcsény Községi Önkormányzata Képviselőtestülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2)

Részletesebben

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Német Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás módosítására

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Német Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás módosítására J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Német Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás módosítására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály Ózd, 2015. május

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. november 27-i ülésére. 5. napirendhez. Tóth Antal Pénzügyi biz.

ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. november 27-i ülésére. 5. napirendhez. Tóth Antal Pénzügyi biz. ELŐTERJESZTÉS Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 27-i ülésére 5. napirendhez Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: 2013. évi belső ellenőrzés i terv jóváhagyása

Részletesebben

Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178.

Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék:  . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178. Adóbehajtás ügyintéző ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Tamás Andrea II. épület 6. iroda 06 (23) 535-710/178 ado.o@budakeszi.hu 1 / 11 ADÓK MÓDJÁRA BEHAJTANDÓ TARTOZÁSOK ÜGYINTÉZÉSE a. Közigazgatási

Részletesebben

4./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a január 17-ei képviselő-testületi ülésre

4./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a január 17-ei képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 4./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. január 17-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Jánossomorja Város Önkormányzata és a Német Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

A Gyöngyösoroszi Önkormányzat képviselőtestületének 2./2008. (II.18.) rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

A Gyöngyösoroszi Önkormányzat képviselőtestületének 2./2008. (II.18.) rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről K I V O N A T Gyöngyösoroszi Önkormányzat Képviselő Testülete 2008. február 18-i ülésének jegyzőkönyvéből. A Gyöngyösoroszi Önkormányzat képviselőtestületének 2./2008. (II.18.) rendelete az Önkormányzat

Részletesebben

249/2000. (XII.24.) KORM. RENDELETET MÓDOSÍTÓ 369/2011. (XII.31.) KORM. RENDELET

249/2000. (XII.24.) KORM. RENDELETET MÓDOSÍTÓ 369/2011. (XII.31.) KORM. RENDELET 249/2000. (XII.24.) KORM. RENDELETET MÓDOSÍTÓ 369/2011. (XII.31.) KORM. RENDELET 2012. február 15. Pécs ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Megnevezések pontosítása nemzetiségek miatt 1, 7 nemzeti vagyon 24 (1) Elemi

Részletesebben

Építményadó. Jogszabályi háttér

Építményadó. Jogszabályi háttér Jogszabályi háttér az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény; a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény; az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény; a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás

Részletesebben

1. Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak főösszege, a hiány mértéke

1. Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak főösszege, a hiány mértéke Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének /2016. (II.16.) önkormányzati rendelete Decs Nagyközség Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018.

Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018. Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

VII. Fejezet. Könyvviteli zárlat. 1. A könyvviteli zárási feladatok

VII. Fejezet. Könyvviteli zárlat. 1. A könyvviteli zárási feladatok VII. Fejezet Könyvviteli zárlat Az Intézménynél a könyvviteli zárlat meghatározott időszakonként, illetve a költségvetési év végén a folyamatos könyvelés teljessé tétele érdekében végzett: - kiegészítő,

Részletesebben

Előterjesztő:Szitka Péter polgármester Dr. Szuromi Krisztina jegyző. Készítette:Dr.Battyányi Anita jogi szakreferens

Előterjesztő:Szitka Péter polgármester Dr. Szuromi Krisztina jegyző. Készítette:Dr.Battyányi Anita jogi szakreferens Előterjesztő:Szitka Péter polgármester Dr. Szuromi Krisztina jegyző Készítette:Dr.Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának

Részletesebben

Mágocs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2012. (III. 01.) rendelete. Mágocs Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről

Mágocs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2012. (III. 01.) rendelete. Mágocs Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről Mágocs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2012. (III. 01.) rendelete Mágocs Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről Mágocs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület)

Részletesebben

Bakonyjákó Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bakonyjákó Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Bakonyjákó Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről 2 Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Pálmonostora Község Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata

Pálmonostora Község Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata Pálmonostora Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rend. 10.. (4)

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Tura Város Önkormányzata (képviseli Szendrei Ferenc polgármester, székhely: 2194 Tura, Petőfi Sándor tér 1., bankszámlaszám: 12001008-00379356-00100008,

Részletesebben

Munkamegosztási megállapodás

Munkamegosztási megállapodás Munkamegosztási megállapodás Amely létrejött a Téglási Polgármesteri Hivatal (Téglás, Kossuth u. 61. sz.) valamint a Hajdúhadházi Mikrotérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat (Téglás, Liget u.

Részletesebben

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben