64/2007. (II. 19.) számú Képviselı-testületi Határozat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "64/2007. (II. 19.) számú Képviselı-testületi Határozat"

Átírás

1 19-én hétfın de. 07,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl készült könyvébıl: 64/2007. (II. 19.) számú Képviselı-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete az Észak-Alföldi Operatív Program Regionális Akciótervének oktatási-nevelési, egészségügyi, szociális és közösségi intézményfejlesztés konstrukciójához kidolgozott projektlistáját jóváhagyja. Felkéri a polgármestert, hogy a Hajdúsági Többcélú Kistérségi Társulati határozathozatalra a projektlistát terjessze elı. Határidı: február 20.

2 Melléklet a 64/2007. (II. 19.) számú Képviselı-testületi Határozathoz HAJDÚNÁNÁS VÁROS PROJEKTLISTÁJA AZ ÉSZAK-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM REGIONÁLIS AKCIÓTERVÉNEK OKTATÁSI-NEVELÉSI, EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS KÖZÖSSÉGI INTÉZMÉNYFEJLESZTÉS KONSTRUKCIÓJÁHOZ Hajdúböszörményi kistérség I. Projektlista Be kell mutatni azokat a projekteket, amelyeket a rendelkezésre álló keretbıl kívánnak megvalósítani. Az allokált összeg csak a támogatás (EU+hazai forrás) összegét jelenti, 90%-os támogatási arány mellett. A projekteket évente kell ütemezni, ezt igazítani szükséges a központilag meghatározott éves kifizetési arányhoz: Összesen % % % % % % % 100 % 1. táblázat: Projektlista éves bontásban Projekt sorszám Projekt címe Projekt teljes költségvetése (támogatás+önerı együtt) (Millió forint) Projekt megvalósításáért felelıs szervezet neve 1. Oktatási intézmények felújítása + akadálymentesítés 2. Egészségügyi centrum kialakítása (tetıráépítés + tetıtérbeépítés, funkció betelepítés) 3. Önkormányzati oktatási intézmények konyháinak HACCP-s felújítása 4. Barcsa János Számítástechnikai Tagozatos Általános Iskola konyha-étkezı építése 5. Körösi Csoma Sándor Gimnázium és Szakközépiskola, Kollégium szakközépiskolai szárnyának rekonstrukciója

3 2007. összesen: 1. Barcsa János Számítástechnikai Tagozatos Általános Iskola tálalókonyha-étkezı építése összesen: 1. Egészségügyi centrum kialakítása (tetıráépítés + tetıtérbeépítés, funkció betelepítés) összesen: összesen: 1. Oktatási intézmények felújítás I. ütem (akadálymentesítéssel) + konyhák HACCP-s felújítása I. ütem 56 önkormányzat 134 önkormányzat 119 önkormányzat összesen: 1. Oktatási intézmények 87 önkormányzat felújítása II. ütem (akadálymentesítéssel) + más oktatási intézményben HACCP-s konyhai felújítás II. ütem összesen: összesen: 1. Körösi Csoma Sándor 174 önkormányzat Gimnázium és Szakközépiskola, Kollégium szakközépiskolai szárnyának rekonstrukciója (A sorok száma évente a projektszámnak megfelelıen bıvítendı.) Hajdúnánás, február 19.

4 19-én hétfın de. 07,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl készült könyvébıl: 65/2007. (II. 19.) számú Képviselı-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség által kezelt Projektcsatornához a kulcsprojektek listáját jóváhagyja. Felkéri a polgármestert, hogy a projektlistát terjessze elı az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség számára. Határidı: február 20.

5 19-én hétfın de. 07,30 órai kezdettel megtartott ülésérıl készült könyvébıl: 66/2007. (II. 19.) számú Képviselı-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a versenyeken, pályázatokon sikeresen szereplı tanulók erkölcsi és anyagi elismerésérıl szóló jutalmazási szabályzat alapján a mellékletben meghatározottak szerint: - a versenyeken és pályázatokon sikeresen szereplı tanulók egyéni jutalmazására ,- Ft-ot, - a 14 csapat jutalmazására ,- Ft-ot biztosít az önkormányzat évi költségvetése terhére. Felkéri a polgármestert a jutalmazással kapcsolatos feladatok elvégzésére, az elismerések városi ünnepség keretében történı átadására. Határidı: március 15.

Száma: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V

Száma: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Száma: 16542-1/2010. TERKA J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 30-án hétfın du. 15,00 órai kezdettel megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl

Részletesebben

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. július 25. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. július 25. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 49/2012. (VII. 25.) CsKTT. 16-8065-1/2012 Tárgy: Együttmőködési Megállapodás a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása, a Munkaszervezete és Csongrád Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala között A

Részletesebben

4/2008. (II. 29.) Önkormányzati Rendelet

4/2008. (II. 29.) Önkormányzati Rendelet ülésérıl készült könyvébıl: 4/2008. (II. 29.) Önkormányzati Rendelet Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a Hajdúnánás Városi Önkormányzat 2007. évi költségvetésérıl szóló a 15/2007. (VI.

Részletesebben

146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat

146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat ülésérıl készült könyvébıl: 146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat 1.) Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény

Részletesebben

M E G H Í V Ó október 30. (péntek) napjára 7.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

M E G H Í V Ó október 30. (péntek) napjára 7.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

Száma: /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V

Száma: /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Száma: 11947-1/2011. TERKA J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. május 13- án - pénteken - de. 8.30 órai kezdettel megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a16/2011. (IV.29.) NEFMI rendelet alapján a szociális

Részletesebben

Tisztelt Közgyőlés! Szekszárd játszótereinek tervezett felújítása. Városháza fıépület homlokzat rekonstrukciója (tervpályázat)

Tisztelt Közgyőlés! Szekszárd játszótereinek tervezett felújítása. Városháza fıépület homlokzat rekonstrukciója (tervpályázat) Elıterjesztés sorszáma: 336. MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. évi Közbeszerzési tervének módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

2013. évi 4. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 2013. február 25-én megtartott rendkívüli ülésérıl készült

2013. évi 4. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 2013. február 25-én megtartott rendkívüli ülésérıl készült 2013. évi 4. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. február 25-én megtartott rendkívüli ülésérıl készült J E G Y Z İ K Ö NYV T Á R GY MUTATÓ Határozat/Rendelet száma Határozat/Rendelet

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S HAJDÚNÁNÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R É T İ L 11. Száma: 9214-12/2011. Elıkészítı: Dr. Nagy Attila revizor Az elıterjesztés törvényességi ellenırzıje: Dr. Kiss Imre jegyzı E L İ T E R

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat! Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2014. március 20-i ülésének könyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 38/2014. (III. 20.) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának

Részletesebben

Füzesabony Város Képviselı-testületének szeptember 10-i nyilvános ülésén hozott határozatok:

Füzesabony Város Képviselı-testületének szeptember 10-i nyilvános ülésén hozott határozatok: 2008. szeptember 10-i nyilvános ülésén hozott határozatok: 107/2008./IX.10./ határozata Füzesabony Város képviselı testülete az elıterjesztésben foglaltakat megtárgyalta és úgy határozott, hogy az 53/2008

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 12-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tárgyaló Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

Hivatal részérıl: Kovácsné dr. Bozsoki Kornélia

Hivatal részérıl: Kovácsné dr. Bozsoki Kornélia JEGYZİKÖNYV Készült: Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének a Polgármesteri Hivatal földszinti tanácskozójában 2014. július 16-án megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen voltak: Tóth István Császár

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 246. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2011. évi Közbeszerzési Tervének módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság június 25-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság június 25-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, MŐVELİDÉSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 4/2008. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2008. június 25-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 6-8. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu ELİTERJESZTÉS - a Képviselı-testületnek - az Észak-magyarországi Operatív

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI 11/2008. (II.13.) kt. határozat: A 2008. február 13-ai ülés napirendjének elfogadása. 12/2008. (II.13.)

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. szeptember 21-én tartandó ülésére. Jelentés a lejárt határidejű határozatokról Előterjesztést készítette: Véleményezi: Elfogadás módja: Fehér László, aljegyző A

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 24-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 24-i ülésére Elıterjesztés 16. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére Tárgy: Belvízvédelmi rendszer fejlesztésével kapcsolatos pályázat lezárása Az elıterjesztést készítette:

Részletesebben

19/2006. (IX.22.) R E N D E L E T E. a évi pénzügyi terv módosításáról

19/2006. (IX.22.) R E N D E L E T E. a évi pénzügyi terv módosításáról MARTFŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 19/2006. (IX.22.) R E N D E L E T E a 2006. évi pénzügyi terv módosításáról Martfő Város Önkormányzata Képviselı-testülete a helyi önkormányzat 2006. évi

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. március 24-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. március 24-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 6/2009. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. március 24-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 25-26. 1 TARTALOMJEGYZÉK 25/2009.(III.24.)

Részletesebben

SZAJLA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TERPES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V E február 15.

SZAJLA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TERPES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V E február 15. 1 SZAJLA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TERPES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V E 2010. február 15. Határozat száma 1/2010.(II.15.) Tárgy Az intézményi társulásban mőködtetett Mákvirág

Részletesebben

K I V O N A T. 3. Elıterjesztés a Sámsoni Hírlap címő önkormányzati újság tartalmi kivizsgálása tárgyában Elıterjesztı: Láyer József képviselı

K I V O N A T. 3. Elıterjesztés a Sámsoni Hírlap címő önkormányzati újság tartalmi kivizsgálása tárgyában Elıterjesztı: Láyer József képviselı órára összehívott rendkívüli ülésének könyvébıl Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselı-testülete 17 igen szavazattal 0 ellenszavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 331/2009. (VII.

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 3583/2012. Sorszám: 12. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. szeptember

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S önkormányzati intézmények alapító okiratának módosítására

E L İ T E R J E S Z T É S önkormányzati intézmények alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S önkormányzati intézmények alapító okiratának módosítására Készült: 2011. február 22-i ülésére Elıterjesztı: Tisztelt Képviselı-testület! A II. Rákóczi Ferenc Bölcsıde, Óvoda,

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Szlahó Csaba polgármester: A mai rendkívüli ülésen az alábbi napirendi pontokat tárgyalja a Képviselıtestület:

Jegyzıkönyv. Szlahó Csaba polgármester: A mai rendkívüli ülésen az alábbi napirendi pontokat tárgyalja a Képviselıtestület: Jegyzıkönyv Készült: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. június 2-án megtartott rendkívüli ülésérıl. Vecsés, Szent István tér 1. (kezdés idıpontja: 11.00 óra) Jelen vannak: Alattyányi

Részletesebben

Környezet és Energia Operatív Program. Akcióterv

Környezet és Energia Operatív Program. Akcióterv Környezet és Energia Operatív Program 8. prioritás: Technikai segítségnyújtás Akcióterv 2009-2010 2009. január 8. I. Prioritás bemutatása 1. Prioritás tartalma Prioritás rövid tartalma (max. 500 karakter)

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE ELİTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE ELİTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-12 / 2014. Sorszám: 5. ELİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. december 22-én tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. január 5-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. január 5-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 1/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. január 5-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 1-2. TARTALOMJEGYZÉK 1/2011.(I.05.) ÖH. Pályázat

Részletesebben

169/2012. (IV. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat

169/2012. (IV. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat készült könyvéből: 169/2012. (IV. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a vízi közmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény végrehajtására a

Részletesebben

Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának szeptember 13-án 18:10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános Közgyőlésérıl.

Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának szeptember 13-án 18:10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános Közgyőlésérıl. VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: 2023-9/2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2007. szeptember 13-án 18:10 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 208. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat fennmaradó folyószámla hitelkeret átütemezésérıl E L İ T E R J E S Z T É S A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2013. július

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2008. január 22-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2008. január 22-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 1/2008. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2008. január 22-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 1-2. TARTALOMJEGYZÉK 1/2008.(I.22.) PBH.

Részletesebben

Képviselı-testület 2010.11.16. jk. TARTALOMJEGYZÉK

Képviselı-testület 2010.11.16. jk. TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 282/2010. (11. 16.) sz. önkormányzati határozat... 2... 2 283/2010. (11. 16.) sz. önkormányzati határozat... 5 284/2010. (11. 16.) sz. önkormányzati határozat... 5 1 JEGYZİKÖNYV Készült:

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés június 25-ei ülésére

ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés június 25-ei ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a -Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei ülésére Tárgy: Maximális osztálylétszám túllépésének engedélyezése Elıterjesztı: Dr. Völner Pál,

Részletesebben

Regionális Operatív Program keretében benyújtandó pályázathoz szükséges elızetes döntések

Regionális Operatív Program keretében benyújtandó pályázathoz szükséges elızetes döntések 78. sz. elıterjesztés Egyszerő szótöbbség Elıterjesztés Tolna Város Önkormányzatának Képviselı-testülete 2008. március 27-i ülése VI. napirendi pontjához: Regionális Operatív Program keretében benyújtandó

Részletesebben

a Képviselı-testület 2010. április 28-án tartandó ülésére

a Képviselı-testület 2010. április 28-án tartandó ülésére E lıterjesztés a Képviselı-testület 2010. április 28-án tartandó ülésére Tárgy: Városi Bölcsıde infrastrukturális fejlesztése, kapacitás bıvítés címő pályázat kapcsán projektmenedzser/pénzügyi lebonyolító

Részletesebben

98/2013. (II. 27.) számú Képviselő-testületi Határozat

98/2013. (II. 27.) számú Képviselő-testületi Határozat készült könyvéből: 98/2013. (II. 27.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL 8164. Balatonfőkajár, Kossuth L. u. 8. Tel./fax: 88/ 483-181 e-mail: bfkpolghiv@vnet.hu K I V O N A T

POLGÁRMESTERI HIVATAL 8164. Balatonfőkajár, Kossuth L. u. 8. Tel./fax: 88/ 483-181 e-mail: bfkpolghiv@vnet.hu K I V O N A T napján megtartott ülésének könyvéből: 23/2012. (VIII.23.) sz. önkormányzati határozat Balatonfőkajár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 87. -ában

Részletesebben

M E G H Í V Ó. N a p i r e n d : Elıadó: 1./ Helyszíni törvényességi ellenırzés megállapításainak Bózsóné Dr. megtárgyalása (írásbeli)

M E G H Í V Ó. N a p i r e n d : Elıadó: 1./ Helyszíni törvényességi ellenırzés megállapításainak Bózsóné Dr. megtárgyalása (írásbeli) Községi Önkormányzat P o l g á r m e s t e r e Kıtelek, Szabadság út 1. szám M E G H Í V Ó Kıtelek Községi Önkormányzat Képviselıtestülete 2011. január 24-én (hétfı) délután 14 órakor ülést tart, melyre

Részletesebben

1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a 288/2013.(XII.19.) határozatát visszavonja.

1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a 288/2013.(XII.19.) határozatát visszavonja. Kivonat! Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 155/2014.(VII.25.) az Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Program keretében hitel felvétele tárgyában új döntés meghozataláról 1. Szekszárd

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. november 15-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Baktai

Részletesebben

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének február 26-án megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének február 26-án megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl Alsónémedi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı u. 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. február 26-án megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Részletesebben

Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. K i v o n a t

Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. K i v o n a t Iktatószám: 2-14/2013. Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. K i v o n a t Készült: Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 4/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozat száma: 39-41. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 39/2012.(IV.10.)

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Elıterjesztés sorszáma: 82. MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Költségvetési Elszámoló Szervezetének 2009. évi Közbeszerzési tervére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v 1. /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. január 31-én (hétfın) 14: 00 órakor tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tóth Ferenc polgármester Fehér István

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Iszkaszentgyörgy, Bakonykúti és Moha Községi Önkormányzat Képviselı-testületeinek az Iszkaszentgyörgyi Községházán (Iszkaszentgyörgy, Kossuth tér 1. ) 2008. november 24-én

Részletesebben

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti 1/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 34. (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői tekintetében

Részletesebben

NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT

NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT Ügyszám: 358-2/2013. NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT Törölt: TA 2013. JANUÁR 1. NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete (8454

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-83/2011. Tárgy: A Makó és Térsége Ivóvízminıség-javító Önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 10-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének október 28-án megtartott ülésérıl.

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének október 28-án megtartott ülésérıl. TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fı u. 88. 143-16/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. október 28-án megtartott ülésérıl. 2 TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 7-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 7-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 15331-1/2011. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 8624 Balatonszárszó, Hısök tere l. Ügyiratszám: /2011

Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 8624 Balatonszárszó, Hısök tere l. Ügyiratszám: /2011 Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 8624 Balatonszárszó, Hısök tere l. Ügyiratszám: 307-29 /2011 JEGYZİKÖNYV a Képviselı-testület 2011. november 7-én tartott rendkívüli ülésérıl

Részletesebben

napirendjei: Központi orvosi ügyeleti ellátás tárgyalása Nyéki Lajos és Nyékiné Kıszegi Krisztina kérelmének tárgyalása

napirendjei: Központi orvosi ügyeleti ellátás tárgyalása Nyéki Lajos és Nyékiné Kıszegi Krisztina kérelmének tárgyalása Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. június 12-ei testületi ülésérıl készült jegyzıkönyv napirendjei: Központi orvosi ügyeleti ellátás tárgyalása Nyéki Lajos és Nyékiné Kıszegi

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére 3. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére Tárgy: A Fekete István Általános Iskola, Kollégium és Sportiskola maximális osztály létszám és a Meserét

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: 8/2012. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 3-án (kedden) 16.00 órai kezdettel a

Részletesebben

Elıterjesztés a Képviselı-testület 2010. május 26-án tartandó ülésére

Elıterjesztés a Képviselı-testület 2010. május 26-án tartandó ülésére Elıterjesztés a Képviselı-testület 2010. május 26-án tartandó ülésére Tárgy: Városi Bölcsıde infrastrukturális fejlesztése, kapacitás bıvítés címő pályázat kapcsán nyilvánosság tájékoztatása feladat tárgyban

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU MEGHÍVÓ Dorog Város Képviselı-testületének 2010. április 9-én (péntek)

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SPORT-, IFJÚSÁGI ÉS CIVIL SZERVEZETEK BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SPORT-, IFJÚSÁGI ÉS CIVIL SZERVEZETEK BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SPORT-, IFJÚSÁGI ÉS CIVIL SZERVEZETEK BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 86-16/2009. JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Sport-, Ifjúsági

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 24/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 150-154. TARTALOMJEGYZÉK OK: 150/2011.(XII.19.)

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Bőnmegelızési Tanács egy éves munkájáról. Készítette: Dombi György Bőnmegelızési Tanács elnöke

BESZÁMOLÓ. a Bőnmegelızési Tanács egy éves munkájáról. Készítette: Dombi György Bőnmegelızési Tanács elnöke BESZÁMOLÓ a Bőnmegelızési Tanács egy éves munkájáról Készítette: Dombi György Bőnmegelızési Tanács elnöke 1 A rendırségrıl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 10. (1) bekezdése szerint az önkormányzatok közbiztonsággal

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS az önkormányzati vagyonról és az arról való rendelkezési jog gyakorlásáról szóló 21/2011. (X. 25.) Önkormányzati Rendelet módosítására

ELİTERJESZTÉS az önkormányzati vagyonról és az arról való rendelkezési jog gyakorlásáról szóló 21/2011. (X. 25.) Önkormányzati Rendelet módosítására Hajdúnánás Városi Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 2. Száma: 4881-3/2016. Elıkészítı: Kónya Brigitta önkormányzati és vagyonhasznosítási ügyintézı Az elıterjesztés törvényességi ellenırzıje:

Részletesebben

119/2011.(V.27.) HÖ. sz. határozat

119/2011.(V.27.) HÖ. sz. határozat Kivonat a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 119/2011.(V.27.) HÖ. sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő

Részletesebben

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Szám: IV.535/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. október 13-án (szerdán) 15 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott alakuló ülésérıl.

Részletesebben

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 59/2011. (IX. 20.) CsKTT. 16-5633-4/2011 Tárgy: Csanytelek, Baross Gábor u. 2. sz. alatti ingatlan használatba vétele Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa megtárgyalta Csanytelek, Baross

Részletesebben

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. ifj. Kovács György elnök-helyettes, Kovács György képviselı

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. ifj. Kovács György elnök-helyettes, Kovács György képviselı Szám: IV.128-2/2015. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2015. február 25-én (szerdán) 9 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott

Részletesebben

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzati Képviselı-testületének 280/2009./IX.9./ sz. h a t á r o z a t a

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzati Képviselı-testületének 280/2009./IX.9./ sz. h a t á r o z a t a K I V O N A T 2009. szeptember 9-i rendkívüli ülése jegyzıkönyvébıl 30/2009. (IX. 10.) ÖR. Az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerősítésének, felújításának támogatásáról

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Hajdúsági Többcélú Kistérségi Társulás és munkaszervezetének vagyonátadási javaslatáról

ELİTERJESZTÉS. Hajdúsági Többcélú Kistérségi Társulás és munkaszervezetének vagyonátadási javaslatáról Összeállította: Kalapos Zoltánné Elıterjesztette: Csige Tamás ELİTERJESZTÉS Hajdúsági Többcélú Kistérségi Társulás és munkaszervezetének vagyonátadási javaslatáról Tisztelt Polgármester Úr(ak)! A Hajdúsági

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: A Képviselı-testület 2008. április 8-án megtartott rendkívüli ülésérıl, Vecsés, Szent István tér 1. (kezdés idıpontja: 15 óra)

Jegyzıkönyv. Készült: A Képviselı-testület 2008. április 8-án megtartott rendkívüli ülésérıl, Vecsés, Szent István tér 1. (kezdés idıpontja: 15 óra) Jegyzıkönyv Készült: A Képviselı-testület 2008. április 8-án megtartott rendkívüli ülésérıl, Vecsés, Szent István tér 1. (kezdés idıpontja: 15 óra) Jelen vannak: Alattyányi István, Balogh Csongor, Czibolya

Részletesebben

Távolmaradt: Horváth István polgármester, Halmai Gáborné, Máté Péter, dr. Tóth Csaba Attila képviselık

Távolmaradt: Horváth István polgármester, Halmai Gáborné, Máté Péter, dr. Tóth Csaba Attila képviselık Szám: IV. 170-15/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2011. október 19-én (szerdán) 8 óra 20 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott rendkívüli

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a december 15-én tartandó rendkívüli ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a december 15-én tartandó rendkívüli ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 464/2011.(XII.15.) Kt.hat. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a 2011. december 15-én tartandó rendkívüli ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 1. Az orvosi ügyelet ellátásának

Részletesebben

Elıterjesztés. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének július 7-i rendkívüli ülésére

Elıterjesztés. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének július 7-i rendkívüli ülésére Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. július 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás társulási megállapodásának módosítása Az elıterjesztést

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. február 8-án - pénteken - de. 10,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl. A képviselı-testület rendkívüli

Részletesebben

39/2015. (II. 19.) számú Képviselő-testületi Határozat

39/2015. (II. 19.) számú Képviselő-testületi Határozat könyvéből: 39/2015. (II. 19.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 29/A. alapján az önkormányzat saját

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város. emihaly@salgotarjan.hu JAVASLAT

Salgótarján Megyei Jogú Város. emihaly@salgotarjan.hu JAVASLAT Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármesterétıl emihaly@salgotarjan.hu Szám: 81317/02/09. JAVASLAT az Észak-magyarországi Operatív Program Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezet támogatására vonatkozó

Részletesebben

KIVONAT. Mely készült Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának április 09-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl.

KIVONAT. Mely készült Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának április 09-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl. április 09-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 15/2009. (IV.09.) CsKTT. 16-5911-1/2009. Tárgy: Közbeszerzési szabályzat módosítása Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Tanácsa megtárgyalta a Társulás

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 36/2011. (VI. 30.

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 36/2011. (VI. 30. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által a 2011. június 30-i nyilvános képviselı-testületi ülésen hozott határozatok 36/2011. (VI. 30.) határozata Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v lkunbaracs Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 4. /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. június 27-én (szerdán) 15: 00 órakor tartott

Részletesebben

A rendelet hatálya. A rendelet hatálya kiterjed a Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás (továbbiakban: Társulás) fenntartásában mőködı:

A rendelet hatálya. A rendelet hatálya kiterjed a Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás (továbbiakban: Társulás) fenntartásában mőködı: Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3/2011. (III. 03.) önkormányzati rendelete a térítési és tandíj fizetési kötelezettség helyi szabályozásáról Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

24/2009. (II. 12.) számú Képviselı-testületi Határozat

24/2009. (II. 12.) számú Képviselı-testületi Határozat könyvébıl: 24/2009. (II. 12.) számú Képviselı-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete az önkormányzat 2009. évi költségvetésérıl szóló elıterjesztést és annak alapján Hajdúnánás

Részletesebben

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. rendkívüli ülésének könyvéből. 105/2009. (VI. 25.) Kt. határozat elfogadja a 2009. június 25.-ei rendkívüli ülés alábbi napirendi pontjait: 1. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2.1.2. Kistérségi

Részletesebben

K I V O N A T. 3. Előterjesztés beszámoló a 2013. évi közbeszerzésekről Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester

K I V O N A T. 3. Előterjesztés beszámoló a 2013. évi közbeszerzésekről Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester 9.00 órára összehívott rendkívüli nyílt ülésének könyvéből Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6 igen szavazattal 0 ellenszavazattal és 3 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 134/2014.

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek a 2010. II. félévi

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének június 30-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének június 30-i ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. június 30-i ülésére 12. Tárgy: Pszichológusi és gyógypedagógusi feladatellátás további mőködtetése Az elıterjesztést készítette:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-én tartandó ülésének 14. számú Az Észak-hajdúsági Szakképzés-szervezési Társulás megszüntetéséről tárgyú napirendi

Részletesebben

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére . Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. március 21-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Az elıterjesztést készítette:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. július 24-én - csütörtökön - de. 8,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl. A képviselı-testület ülésének

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 5663 Medgyesbodzás, Széchenyi u. 38. Telefon: 68/425-000. Fax: 68/526-331 5/2012.

Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 5663 Medgyesbodzás, Széchenyi u. 38. Telefon: 68/425-000. Fax: 68/526-331 5/2012. Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 5663 Medgyesbodzás, Széchenyi u. 38. Telefon: 68/425-000. Fax: 68/526-331 5/2012. JEGYZİKÖNYV Készült: Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Elıterjesztés sorszáma: 289. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2011. évi Közbeszerzési Tervének módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 28-án /hétfőn/ 18,30

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Elıterjesztés sorszáma: 65. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi Közbeszerzési Tervének módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

Elıterjesztés. Véleményezı: Tisztelt Képviselı-testület!

Elıterjesztés. Véleményezı: Tisztelt Képviselı-testület! Elıterjesztés Tárgy: Véleményezı: az üzembiztonság fenntartásához szükséges halaszthatatlan víziközmő rekonstrukciókra vonatkozó mőszaki állapotfelmérés Pénzügyi Bizottság Tisztelt Képviselı-testület!

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: 16/2010. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. augusztus 3-án (kedden) a i Hivatal Házasságkötı

Részletesebben

AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 67. MELLÉKLET: -.

AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 67. MELLÉKLET: -. AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 67. MELLÉKLET: -. TÁRGY: Javaslat az Agóra Szekszárd - Babits Mihály Mővelıdési Ház és Mővészetek Háza multifunkcionális közösségi központ kialakítása címő pályázat megvalósításához

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2012. március 28-án megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2012. március 28-án megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 3/2012. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2012. március 28-án megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 14-15. TARTALOMJEGYZÉK 14/2012.(III.28.)

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés március 29-ei ü l é s é r e

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés március 29-ei ü l é s é r e KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS A L E L N Ö K E VI. 533 / 2007. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. március 29-ei ü l é s é r e Tárgy: Létszámleépítés a Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete augusztus 27-i ülésére

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete augusztus 27-i ülésére Tárgy: Közfoglalkoztatási terv módosítása Sorszám: IV/1 Elıkészítette: Tárnok Lászlóné aljegyzı Véleményezı bizottság: Egészségügyi és Szociális Bizottság, Pénzügyi Bizottság Tisztelt Képviselı-testület!

Részletesebben