Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése"

Átírás

1 Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és Első értesítés és abstract felhívás Budapest, Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb december

2 KEDVES K OLLÉGÁK! Idén is nagy szeretettel köszöntjük a Társulat minden tagját! A év eseményekben gazdag és változatos volt, ugyanakkor több nem várt eseménnyel tarkította a Társulat életét. Az általában jellemző gazdasági megszorítások hatással voltak munkánkra, működésünket segítő cégek támogatási lehetőségeire is. Ezért szeretnénk ezúton is köszönetet mondani azoknak a vállalatoknak, akik a nehézségek ellenére kitartottak mellettünk. Emellett az egészségügyet is számos probléma sújtotta, így többek között a gyógyszer finanszírozás helyzetének nehézkessé válása, ami a mindennapi munkában ró ránk extra terheket. A felmerülő akadályok ellenére találkozhattunk örvendetes újdonságokkal is, erre példa a gyógyszerrendelés rendszerének megújítása. Sikereink között könyvelhetjük el a június között Siófokon megrendezett XII. Kozmetológiai Kongresszus, Német-Magyar Bőrgyógyász Találkozó és IX. Bõrgyógyászati Rezidens Továbbképzést. A hármas rendezvényre több, mint 200 fő regisztrált vendéget fogadhattunk, és nagy örömünkre szolgált a majdnem 30 fős német delegáció jelenléte. Jól szervezett szakmai programunk záróakkordjaként december 6-tól 8-ig rendezzük meg a Nagygyűlést, az Egyetemmel kötött átfogó megállapodás keretében immáron harmadik alkalommal a Nagyvárad Téri Elméleti Tömbben. A gyűlés fő témái a pszichodermatológia, az experimentális dermatológia és a gyermekbőrgyógyászat lesznek. A 2011-es nagy sikerre való tekintettel tovább folytatjuk az experimentáls blokk integrációját a főprogramba, és mivel idén nem tartottunk gyermek-bőrgyógyászati témájú konferenciát, ezért a témát külön blokkban tervezzük a Nagygyűlésre decemberében debütál a pszichodermatológiai szekció is, ami remélhetőleg üdítő újdonságként hat majd. Hagyomány, hogy e rendezvény magas pontszámmal kerül akkreditálásra, ami idén sem lesz másképp. Minden kedves kollégát szeretnénk bátorítani, hogy regisztráljon a kiemelkedőnek ígérkező 85. Nagygyűlés és ra! Szeretettel várjuk Önöket! Budapest, július 16. Prof.Dr.Remenyik Éva MDT Elnöke Dr.Wikonkál Norbert MDT Főtitkára A KONGRESSZUS ELNÖKE Prof. Dr. Remenyik Éva egyetemi tanár, igazgató DEOEC Bőrgyógyászati Klinika AKONGRESSZUS FÕTITKÁRA Dr. Wikonkál Norbert egyetemi docens Semmelweis Egyetem, Bőr- Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika 1

3 A KONGRESSZUS SZERVEZÕ BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE Prof. Dr. Remenyik Éva A KONGRESSZUS SZERVEZÕ BIZOTTSÁGÁNAK TITKÁRA Dr. Wikonkál Norbert A KONGRESSZUS SZERVEZÕ BIZOTTSÁGÁNAK TAGJAI Dr. Holló Péter Dr. Nebenführer László Dr. Emri Gabriella Dr. Gyulai Rolland Dr.Várszegi Dalma A KONGRESSZUS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Prof. Dr. Kárpáti Sarolta Prof. Dr. Kemény Lajos Dr. Battyáni Zita Prof. Dr. Bata-Csörgő Zsuzsanna Dr. Gyulai Rolland Dr. Juhász István Dr. Károlyi Zsuzsánna Dr. Marschalkó Márta Dr. Szegedi Andrea Prof. Dr. Temesvári Erzsébet Prof. Dr. Török László Dr. Várkonyi Viktória Dr. Várszegi Dalma Dr.Szalay Zsuzsanna A NAGYGYÛLÉS FÕ TÉMÁI pszichodermatologia gyermekbőrgyógyászat experimentális kutatás psoriasis immunpatomechanizmusú kórképek A NAGYGYÛLÉS HELYSZÍNE Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb Cím: H-1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. Telefon: (06 1) , /56204 Fax: (06 1) TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ Dr. Wikonkál Norbert egyetemi docens Semmelweis Egyetem, Bőr- Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika H-1085 Budapest, Mária u. 41. Telefon: (06 1) /55732, Fax: (06 1) mdtfotitkar@gmail.com KONGRESSZUSI INFORMÁCIÓ Papp Zsombor cégvezetõ Convention Budapest Kft. H-1461 Budapest, Pf: 11. Telefon: (06 1) , -85, -86 Fax: (06 1) zspapp@convention.hu 2

4 A KONGRESSZUS ELŐZETES PROGRAMJA december 6., c sütörtök: december 7., péntek: december 8., szombat: megnyitó továbbképző referátumok betegbemutatások kiállítók felkeresése, kiállítás megtekintése nyitófogadás AKKREDITÁCIÓ betegbemutatások vendégelőadások tudományos előadások poszter szekció szimpóziumok kongresszusi vacsora A tanfolyam a Semmelweis Egyetem által SE-TK/2012.II/00396 kódszámon akkreditált szabadon választható továbbképző tanfolyam, amelynek kreditpont értéke orvosok számára, tesztírással 48 pont. Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. bőr-, nemibetegségek és kozmetológia 2. bőrgyógyászat 3. bőrgyógyászat (bőr-, nemibetegségek és kozmetológia) A, betegbemutatások vendégelőadások tiszteletbeli tagsági címek átadása tudományos előadások poszter szekció szimpóziumok újdonságok a bőrgyógyászatban B, Nővérszekció Szervező: Unginé Kántor Katalin A+B együtt kiállítók felkeresése, kiállítás megtekintése ünnepélyes zárás díjak átadása KONGRESSZUSI NAPTÁR értesítés és abstract felhívás postázása: július 30. tudományos összefoglalók visszaküldése: szeptember 14. értesítés az előadások elfogadásáról: szeptember 28. kedvezményes regisztráció: október 19. végleges program postázása: november 19. a Magyar Dermatológiai Társulat 84. Nagygyűlése: december

5 TUDOMÁNYOS PROGRAMMAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ A szakemberek előadás megtartására és poszter bemutatására egyaránt jelentkezhetnek. Az előadások és a poszterek elfogadásáról a Tudományos Bizottság dönt. A kongresszuson a beküldött tudományos összefoglalók jelentős része poszter formájában kerül elfogadásra. Csak az elektronikusan elküldött előadásokat áll módunkban elfogadni. Előadás formai, tartalmi követelményei, technikai lehetőségek: az előadás és a poszter összefoglalókat magyar nyelven, maximum egy A/4 oldal terjedelemben, az összefoglaló címével, szerzők nevének és munkahelyének feltüntetésével kérjük MS Word dokumentumként elektronikus úton elküldeni szíveskedjenek. Az adatok sorrendje: Betű típusa, nagysága: Előadás visszaküldési határidő: cím első szerző neve, munkahelye, címe (félkövér betűtípussal kiemelve, elsőként feltüntetve) társszerzők neve, munkahelye, címe összefoglaló Times New Roman; 10 pontos méretben szeptember 14., Péntek. A Nagygyűlésen elhangzó előadások és poszterek összefoglalóit kiadjuk. A tudományos összefoglalókat magyar nyelven, a jelzett szerkesztői elvárásoknak megfelelő tagoltságban és formában kérjük en elküldeni mindkét címre: Convention Budapest Kft. (szervező) Horvát Renáta rhorvat@convention.hu Modula Bt. (tördelő szerkesztő) Mezey László modula.bt@chello.hu A nyomdai határidő miatt a megadott dátum után érkezett összefoglalókat nem áll módunkban figyelembe venni. Az előadások, abstractok elfogadásáról szeptember 28-ig írásbeli értesítést küldünk elektronikus postával. Az elfogadott poszterek mérete: 1,0 m x 0,85 m (álló formátumban). TECHNIKAI LEHETŐSÉGEK Minden teremben biztosítjuk a számítógépes vetítés lehetőségét. Igény esetén saját laptop, netbook, notebook minden teremben csatlakoztatható a rendszerhez. 4

6 REGISZTRÁCIÓ A XCVIII. (A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól) törvénynek megfelelően: "Természetbeni támogatás kizárólag a rendezvényeken történő részvétellel közvetlen összefüggésben felmerülő kiadások (utazási költség, szállásköltség, részvételi díj) fedezetére szolgálhat" (kérjük a fenti rendelkezés figyelembe vételét a *-gal jelölt szolgáltatásoknál). A tudományos programok és az összes kísérő rendezvény kizárólag a regisztrációban kapott névkitűzővel és meghívókártyával látogatható, amellyel kapcsolatban szíves megértésüket kérjük. Regisztráció a Nagygyűlés helyszínén december 6-án csütörtökön óra között, december 7-én pénteken óra között, december 8-án szombaton óra között lehetséges. REGISZTRÁCIÓS DÍJAK Az árak bruttó összegek, október 19-i október 19-e Helyszíni az ÁFA-t tartalmazzák! jelentkezéssel utáni jelentkezéssel regisztráció Résztvevő MDT tag Ft /fő Ft /fő Ft /fő Résztvevő nem MDT tag Ft /fő Ft /fő Ft /fő Nyugdíjas, orvostanhallgató díjmentes díjmentes díjmentes Rezidensek díjmentes Ft /fő Ft /fő Részvétel a nővérszekción díjmentes díjmentes díjmentes Kísérők Ft /fő Ft /fő Ft /fő Kongresszusi vacsora* Ft /fő - - Ebéd pénteken* Ft /fő - - Ebéd szombaton* Ft /fő - - Kávészüneti ellátás (5 kávé, 5 üdítő)* Ft /fő - - Regisztrációs díj tartalmazza: névkitűzőt, tudományos programon való részvételt, kiállítás megtekintését, programfüzetet, absztrakt kötetet, kongresszusi táskát, nyitófogadást csütörtökön. Kísérõk részvételi díjának tartalma: kiállítás megtekintése, részvétel lehetősége a Nagygyűlés programjain, a nyitófogadás csütörtökön. 5

7 SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Szállást a regisztrációs lapon jelzett szállodákban tudunk biztosítani október 19-e után szállást nem áll módunkban garantálni a regisztrációs lapon jelölt szállodákban. A szállodákat a visszajelzések sorrendjében töltjük. A kitöltött regisztrációs lap visszaküldését követően postázzuk a regisztrációs és szállásdíj befizetéséhez szükséges csekket. Regisztrációját és szállásfoglalását akkor tekintjük véglegesnek, ha a regisztrációs díj és szállásköltsége bankszámlánkra vagy postai úton hozzánk beérkezik. A kitöltött regisztrációs lap visszaküldését követően postázzuk a regisztrációs és szállásdíj befizetéséhez szükséges csekket. Amennyiben szállásdíja nincs kifizetve 30 nappal a rendezvény előtt, a szállásfoglalást automatikusan töröljük. Számlát csak a regisztrációs lapon jelzett címre tudunk kiállítani, befizetésének beérkezése után. A számlát elektronikus formában ( ) küldjük a regisztrációs lapon megadott címre. A számla kiállítása után másik számlát küldeni, számlát korrigálni nem áll módunkban. Kérjük, hogy a csekken a közlemény rovatban szíveskedjen feltüntetni nevét. Amennyiben befizetési csekkét elveszíti, bármely postahivatalban kérhet postai utalványt. Ezen esetben a befizetési cím: Convention Budapest Kft Budapest Pf: 11. SZÁMLÁZÁS, LEMONDÁS, VISSZAFIZETÉS A regisztrációs lapon jelzett szolgáltatásokat tartalmazó számlát a Convention Budapest Kft, kizárólag elektronikus formában (e-számla) küldi a megadott címre. Regisztrációs és szállásdíjának visszafizetése annak elküldése után október 19-ig 30%-os kötbérrel lehetséges. Ezután a kötbér 100%-os. Szálláslemondást október 19-e után nem fogadhatunk el a kötbéres szerződések miatt. Mindennemű jelentkezés és lemondás esetén kérjük a mellékelt regisztrációs lap használatát. Szíves figyelmébe ajánljuk, hogy mindennemű visszaigazolást, számlát elektronikus postán küldünk, így a végleges programot és a részvételi információkat is. Ehhez címe elengedhetetlenül fontos! Kérjük, adja meg ezt a regisztrációs lapon. A Nagygyűlés szervezése és eseményei követhetőek a MDT honlapján: Szervezési információkat és regisztrációs lehetőséget (on-line regisztráció, összefoglalók elküldése) Convention Budapest Kft. honlapján talál: Kérjük, hogy a tájékoztatás és információáramlás felgyorsítása végett a regisztrációs lapon legyen szíves megadni címét, mert ezentúl a levelezés és az értesítések, számlák kiküldése kizárólag elektronikus úton történik. címét csak és kizárólag a kongresszusi levelezés céljából használunk. a 6

8 Convention Budapest Kft. H-1461 Budapest, Pf: 11. Telefon: (06 1) , -85, -86 Fax: (06 1)

mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 1

mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 1 mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 1 mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 2 Kedves Kollégák! Az MDT Vezetõsége nevében szeretettel köszöntünk minden Társulati Tagot! A 2010-es év eseményekben, rendezvényekben

Részletesebben

Kedves Kollegák! Ez a részvételi díj mentes, magas szakmai színvonalú és pontszámú nagygyûlés az Önöké.

Kedves Kollegák! Ez a részvételi díj mentes, magas szakmai színvonalú és pontszámú nagygyûlés az Önöké. Kedves Kollegák! Most, mikor soraimmal hívom Önöket az MDT 81. Nagygyûlésére, éppen tegnap menesztették az egészségügyi minisztert, átíródik a számtalan sebbõl vérzõ egészségügyi reform és kormányválság

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE november Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE november Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2016. november 24-26. Aquaworld Resort Budapest Prof. Beck Soma (1872-1930) www.convention.hu TISZTELT KOLLÉGÁK! 2016. november végén is hívjuk és várjuk Önöket

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2015. november 26-28. Aquaworld Resort Budapest Poór Imre (1823-1897) www.convention.hu KEDVES KOLLÉGÁK! A Magyar Dermatológiai Társulat 2015. őszén alkalommal

Részletesebben

MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK. Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8.

MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK. Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8. MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8. Kedves Kollégák! Szeretettel köszöntünk minden kedves résztvevõt a Magyar Dermatológiai Társaság Gyermekbõrgyógyászati

Részletesebben

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet Tisztelt Kollégák! 2017. május 18-20.-a között Balatonfüreden, a Hotel Füred Spa & Conference**** termeiben kerül sor a IV. Országos Foglalkozásegészségügyi Kongresszusra. A korábban már három alkalommal

Részletesebben

Kedves Kollegák! Ezen gondolatok jegyében kíván a Szervezõ Bizottság minden résztvevõnek hasznos és eredményes részvételt.

Kedves Kollegák! Ezen gondolatok jegyében kíván a Szervezõ Bizottság minden résztvevõnek hasznos és eredményes részvételt. Kedves Kollegák! Az MST 59. Kongresszusának megrendezésére 2008. június 18.-20. között kerül sor, melyre tisztelettel meghívunk minden kollegát Debrecenbe az új Kölcsey Központba. Utoljára 1992-ben volt

Részletesebben

Javasolt: családorvosok, gyermekgyógyászok, klinikai immunológia-allergológia szakorvosok, bõr és nemibetegségek szakorvosai és pulmonológusok részére

Javasolt: családorvosok, gyermekgyógyászok, klinikai immunológia-allergológia szakorvosok, bõr és nemibetegségek szakorvosai és pulmonológusok részére Tisztelt Kollégák! Az allergiás betegségek egyidõsek az emberiséggel, elõtérbe kerülésüket (egyetemi oktatásban történõ megjelenés, szakorvos képzés) az allergiás betegek számának robbanásszerû emelkedése

Részletesebben

MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18.

MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. XIX UT MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ www.convention.hu 014 Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. TISZTELT KOLLÉGÁK! 2014-ben ismét három urológiai osztály, Győr, Szombathely

Részletesebben

SEMMELWEIS ECMO KURZUS BUDAPEST október 7-8. Semmelweis Egyetem, Szív-és Érgyógyászati Klinika.

SEMMELWEIS ECMO KURZUS BUDAPEST október 7-8. Semmelweis Egyetem, Szív-és Érgyógyászati Klinika. ECMO KURZUS 2016. október 7-8. Semmelweis Egyetem, Szív-és Érgyógyászati Klinika www.convention.hu Általános információk A rendezvény teljes neve Az ECMO kezelés szerepe az akut kardiológiai ellátásban,

Részletesebben

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt.

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt. Kedves Kolléganõk és Kollégák! Elsõ rendezvényünk kedvezõ fogadtatása után 2011 márciusában második alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat. A kongresszus háziorvosok, valamint belgyógyász

Részletesebben

IGEN TISZTELT. 1975 Hajdúszoboszló. 1987 Szeged. 1973 Visegrád. 1977 Pécs. 1971 Szeged. 1989 Budapest. 1983 Debrecen 1985 Zalaegerszeg.

IGEN TISZTELT. 1975 Hajdúszoboszló. 1987 Szeged. 1973 Visegrád. 1977 Pécs. 1971 Szeged. 1989 Budapest. 1983 Debrecen 1985 Zalaegerszeg. AMAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG KÍSÉRLETES SEBÉSZETI KONGRESSZUSAI (1967-2013) 1967 Hajdúszoboszló 1969 Pécs 1971 Szeged 1973 Visegrád 1975 Hajdúszoboszló 1977 Pécs 1979 Szeged 1981 Budapest 1983 Debrecen 1985

Részletesebben

GYERMEKBŐR BARÁT KONFERENCIA DANUBIUS HOTEL MARGITSZIGET BUDAPEST, MÁJUS ÉRTESÍTŐ.

GYERMEKBŐR BARÁT KONFERENCIA DANUBIUS HOTEL MARGITSZIGET BUDAPEST, MÁJUS ÉRTESÍTŐ. 2014 GYERMEKBŐR BARÁT KONFERENCIA DANUBIUS HOTEL MARGITSZIGET BUDAPEST, 2014. MÁJUS 9-10. ÉRTESÍTŐ www.convention.hu KEDVES KOLLÉGÁK! Szeretettel és tisztelettel hívjuk meg az érdeklődőket erre a különlegesnek

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29.

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29. Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa Balatonvilágos 2010. május 27-29. Kedves Tagtársak, Barátaink! Az elmúlt 2009. év igazán sikeresnek tekinthető, hiszen több olyan jogi szabályozás is

Részletesebben

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17.

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. www.conf.hu/mit2015 KEDVES KOLLÉGÁK! A két évvel ezelőtti nagy sikerű balatonalmádi kongresszusunk után

Részletesebben

Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése

Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése Eger, Hotel Eger - Park, 2006. október 26-28. M AGYAR N EPHROLOGIAI T ÁRSASÁG Kedves Kollégák! A Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése ez évben

Részletesebben

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK Kedves Kollégák! Nagy sikerű pécsi kongresszusunk után az idei évben Balatonalmádiba invitáljuk Önöket. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy Balatonalmádi az ország minden szegletéből

Részletesebben

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT)

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati

Részletesebben

A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik.

A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik. KEDVES KOLLÉGANŐK ÉS KOLLÉGÁK! A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik. Az idei programra is a sokszínűség lesz a jellemző, hisz az antibiotikum

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK 89. MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK 2016. november 24-26. Aquaworld Resort Budapest Prof. Beck Soma (1872-1930) www.convention.hu

Részletesebben

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA Tapolca, Hunguest Hotel Pelion 2017. április 20-21. www.conf.hu/mit2017 (elérhető 2017. február 13-tól) Kedves Kollégák! Az idei évben a Magyar Infekciókontroll

Részletesebben

Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 11. Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március

Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 11. Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március 11. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia Budapest, Danubius Hotel Flamenco, 2018. március 23-24. Kedves Kolléganők és Kollégák! A modern infektológia és antibiotikum

Részletesebben

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Meghívó A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Kaposvár 2004. november 4-6. A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni.

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok. és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának. XXVIII. Tudományos Ülése

MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok. és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának. XXVIII. Tudományos Ülése MEGHÍVÓ Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Hódmezővásárhely, 2011. október 14-15. 1 Tisztelt Kollégák! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Magyar

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE 2018. szeptember 27-29. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a magyar Infektológiai

Részletesebben

XX. Nemzetközi Szimpózium

XX. Nemzetközi Szimpózium Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekció XX. Nemzetközi Szimpózium Miskolctapolca 2019. szeptember 12-14. Tisztelt Kollégák! A Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekciója

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA GYŐR ETO PARK HOTEL 2019. október 3-5. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Infektológiai

Részletesebben

Tisztelt Kollégák, Barátaink!

Tisztelt Kollégák, Barátaink! Tisztelt Kollégák, Barátaink! Hagyományosnak számító éves tudományos üléseink közül a soron következõ is jubileumi sajátosságokkal rendelkezik. 1992. szeptemberében Kaposvárott rendeztük társaságunk elsõ

Részletesebben

10. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március

10. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március 10. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia Budapest, Danubius Hotel Flamenco, 2017. március 17-18. Kedves Kolléganők és Kollégák! A modern infektológia és antibiotikum

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

VI. AMETROPIA KONGRESSZUS

VI. AMETROPIA KONGRESSZUS VI. AMETROPIA KONGRESSZUS a Magyar Kontaktológiai Társaság III. Továbbképzõ Tanfolyama és Kongresszusa, a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével, a Magyar Gyermekszemészek és Strabológusok

Részletesebben

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának Védnöke: Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Fõiskolai Kar Dr. Pogány Magdolna PhD

Részletesebben

Továbbra is az adott kérdéskör avatott előadói beszélnek az aktuális problémákról, magas szakmai színvonalon, de a gyakorlati szempontokat szem előtt

Továbbra is az adott kérdéskör avatott előadói beszélnek az aktuális problémákról, magas szakmai színvonalon, de a gyakorlati szempontokat szem előtt Kedves Kollégák! Az idei, 21. konferencia folytatni kívánja a megelőző 20 konferencia hagyományait. Továbbra is az adott kérdéskör avatott előadói beszélnek az aktuális problémákról, magas szakmai színvonalon,

Részletesebben

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA TARTALOM ELNÖKI KÖSZÖNTŐ 2 A kongresszus elnöke 2 A kongresszus tudományos bizottsága 2 A kongresszus szervező

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE Audiológiai Balatonfüred, 2012. 49 Vándorgyûlés SE Budapest A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE BALATONFÜRED, 2012. MÁJUS 24 26.

Részletesebben

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése Balatonfüred, 2005. április 28-30 2. értesítés Az értesítõ megjelenését a Boehringer Ingelheim támogatta.

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.)

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) 6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011-ben hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1. Vezetéstudományi

Részletesebben

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17.

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17. Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! A M a g y a r B a l n e o l ó g i a i E g y e s ü l e t e z é v i N a g y g y ű l é s é t Mezőkövesden rendezzük meg 2013. november -1 15 7. k ö z ö t t. S z e r e t

Részletesebben

Várunk mindenkit, akit az urológia mellett, az uro-onkológia, urológiai infektológia, urogynecológia és más határterületi kérdések érdekelnek.

Várunk mindenkit, akit az urológia mellett, az uro-onkológia, urológiai infektológia, urogynecológia és más határterületi kérdések érdekelnek. A gondoskodás az egészséges embert is megilleti, a beteg rászorul a támaszra és minden gyógyulásnak ára van Hippokratész Tisztelt Kollégák! A Magyar Urológusok Társasága XVI. Kongresszusát 2011-ben Budapesten

Részletesebben

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ismét eltelt egy év és újra együtt lehetünk, összehozott bennünket a szakma szeretete. A radiológia

Részletesebben

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám:

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám: JELENTKEZÉSI LAP Gyula 2011. október 14-15. Gyula Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: CORACOMP Kft. 5711. Gyula, Szüret u. 12. Tel.: +36-30/337-5801 E-mail: cszabolcs78@t-online.hu

Részletesebben

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Magyar Radiológus Társaság XXV. Kongresszusát a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum és a Kaposi Mór Oktató Kórház rendezi a Kaposvári

Részletesebben

Aqua-Spa Konferencia és Wellness Hotel

Aqua-Spa Konferencia és Wellness Hotel A Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság XII. Kongresszusa, Továbbképző Tanfolyama és Szakmai Kiállítása Cserkeszőlő Aqua-Spa Konferencia és Wellness Hotel 2011. április 14-16. Szent

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye MEGHÍVÓ Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2013. szeptember 6-7. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika)

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika) MEGHÍVÓ A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXVI. JUBILEUMI KONGRESSZUSÁRA, amely 2016. május

Részletesebben

A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária

A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária Kedves Kollégák! Szeretettel invitáljuk a kollégákat 2014. novemberében a Magyar STI Társaság XIX. Nagygyûlésére, amely egyben a VIII. Venerológiai továbbképzõ tanfolyam is. Vezetõségünk úgy döntött, hogy

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet

Tisztelt Kollégák! Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet ertesito.qxp 2014.01.21. 11:06 Page 1 ertesito.qxp 2014.01.21. 11:06 Page 2 Tisztelt Kollégák! 2014. május 29-31-e között Siófokon a Hotel Azúr szállodában kerül megrendezésre az I. Országos Foglalkozás-egészségügyi

Részletesebben

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.)

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) 5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011. május 27-én hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1.

Részletesebben

A csütörtöki nap magyar nyelvû, míg a péntek és szombati nap elõadásai angol nyelven fognak elhangzani.

A csütörtöki nap magyar nyelvû, míg a péntek és szombati nap elõadásai angol nyelven fognak elhangzani. Tisztelt Kollégák, Barátaink! Az idei évben egy rendhagyó rendezvény keretében kerül megszervezésre társaságunk kongresszusa. Idén megtörve a két éves ciklicitást, a Társaság az Esztétikai Szekcióval közösen

Részletesebben

Hasznos és tartalmas kongresszusi idõtöltést kívánok a szervezõk nevében:

Hasznos és tartalmas kongresszusi idõtöltést kívánok a szervezõk nevében: Kedves Kolléganõk és Kollégák! Szeretettel üdvözöljük Önöket hagyományos rendezvényünkön, amely immár három napon keresztül kínál elõadásokat a kardiológia és határterületei témaköreibõl. Az idén kiemelten

Részletesebben

Üdvözlettel: Dr. med. habil. Végh Mihály, Ph.D. a Kongresszus elnöke

Üdvözlettel: Dr. med. habil. Végh Mihály, Ph.D. a Kongresszus elnöke Kedves Kolléganők, Kollégák! A Magyar Kontaktológiai Társaság ebben az évben is immár hagyományosan kongresszust és egyben továbbképző tanfolyamot szervez. Társaságunknak a kongresszussal kapcsolatos célkitűzései

Részletesebben

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ 2013 Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ Fiatal Diabetológusok Fóruma Kedves Fiatal Kollégánk! Szeretettel várunk 2013. november 14-16-án a Budapesten megrendezésre kerülő

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, 2017. január 26-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2017 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023

Részletesebben

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd.

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd. Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd Értesítő Tisztelt Kollégák, AITSZME Tagok, Kedves Vendégek! Az Aneszteziológus

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, 2018. január 24-27. www.mptpszichiatria.hu/mpt2018 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft.

Részletesebben

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A Magyar Idegsebészeti Társaság és a Magyar Neuroonkológiai Társaság 2016. évi Kongresszusa 2016. november 17-19. Miskolc-Lillafüred, Hunguest Hotel Palota Aki nem alkalmaz

Részletesebben

TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÜLÉS MEGHÍVÓ A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÜLÉS MEGHÍVÓ A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI A DIABETOLÓGIA A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI AKTUÁLIS KÉRDÉSEI TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÜLÉS BAJA 2011. JÚNIUS 3 5. BAJA 2011. június 3 5. MEGHÍVÓ A DIABETOLÓGIA ÉS

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport TERÁPIÁS MŰHELY Siófok, 2014. november 7-8. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja, a Vanderlich

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA PÉCS Hotel Palatinus City Center 2017. OKTÓBER 5-7. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, 2019. január 23-26. www.mptpszichiatria.hu/mpt2019 Kérjük a jelentkezési lapok minden oldalát kinyomtatni, kitölteni, aláírni

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Budapest, Június 25. Dr. Jelenik Zsuzsanna osztályvezetõ fõorvos OEK Nemzetközi Oltóközpont

Tisztelt Kollégák! Budapest, Június 25. Dr. Jelenik Zsuzsanna osztályvezetõ fõorvos OEK Nemzetközi Oltóközpont Tisztelt Kollégák! Hosszú évtizedek gyakorlata változott meg a védõoltások bõvülésével. A gyermekkorban esedékes oltások mellett, egyre gyakrabban van igény és indok a felnõttek vakcinálására. Ezt a folyamatot

Részletesebben

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20.

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20. KARDIABETOLÓGIA 2015 Tudományos ülés Prof. Dr. de Chatel Rudolf emlékére MEGHÍVÓ BAJA 2015. június 19 20. Kardiabetológia 2015 Kedves Kollégák! Baja városa és gyógyítói régóta elkötelezettek a modern orvostudomány,

Részletesebben

PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye PROGRAM Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2016. szeptember 2-3. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP. FIZETENDŐ ÖSSZESEN: Ft Ft

JELENTKEZÉSI LAP. FIZETENDŐ ÖSSZESEN: Ft Ft JELENTKEZÉSI LAP Egy jelentkezési lapon csak egy személy regisztrálhat. Kérjük, olvashatóan, NYOMTATOTT BETŰKKEL töltse ki. BEKÜLDENDŐ: Régió-10 Kft. 6701 Szeged, Pf.: 898. info@regio10.hu I. SZEMÉLYES

Részletesebben

MALIGNUS LYMPHOMA KONFERENCIA

MALIGNUS LYMPHOMA KONFERENCIA MALIGNUS LYMPHOMA KONFERENCIA 2004. június 3-5. BUDAPEST MÁSODIK ÉRTESÍTÉS JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FELHÍVÁS Fõtámogató: Roche (Magyarország) Kft. Köszöntõ Tisztelt Kollégák! A Magyar Haematológiai

Részletesebben

MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761

MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761 MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION Elnök/President: Prof. dr. Barna Mária Főtitkár/General Secretary: Dr. Rodler Imre Cím/Address: Semmelweis Egyetem Eü. Főiskolai Kar

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS Magyar Állatorvosi Kamara Fővárosi Szervezetének Továbbképző Konferenciája Helyszín: Ramada Resort Aquaworld Budapest 1044 Budapest, Íves út 16. Időpont: 2016. január 16 17. (Szombat Vasárnap) KIÁLLÍTÓI

Részletesebben

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK Pécs 2016. október 13-15. ELNÖKI KÖSZÖNTŐ Kedves Kolleganők és Kollegák! A Magyar Humángenetikai Társaság 2014-ben Budapesten tartott

Részletesebben

Szeretettel várjuk Önöket az Egri Kardiológiai Napokon.

Szeretettel várjuk Önöket az Egri Kardiológiai Napokon. Kedves Kollégák és Kolléganők! Szeretettel várjuk Önöket az Egri Kardiológiai Napokon. Rendezvényünk hagyományosan a Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Hypertónia Társaság, a Magyar Stroke Társaság

Részletesebben

Heim Pál Gyermekkórház

Heim Pál Gyermekkórház K e d v e s K o l l é g á k! S z e r e t e t t e l v á r u n k m i n d e n g y e r m e k p u l m k é r d é s e i i r ődő á n g t y e é r m d e k o l r v o s t a őg G y e ó r g m y á e s k z t S z e k c

Részletesebben

MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése

MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Gyermekdiabetes Szekció Legyél te is 7 pontos (A 1C) Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése Debrecen, 2012. november

Részletesebben

Talajtani Vándorgylést

Talajtani Vándorgylést A Magyar Talajtani Társaság, az MTA Talajtani és Agrokémiai Bizottsága és a Nyíregyházi Fiskola Talajtani Vándorgylést rendez Nyíregyházán, 2008. május 28-29-én A Talajtani Vándorgylés témája: Talaj, víz,

Részletesebben

Szeretettel várjuk Önöket az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon.

Szeretettel várjuk Önöket az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon. Kedves Kollégák és Kolléganők! Szeretettel várjuk Önöket az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon. Rendezvényünk hagyományosan a Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Hipertónia

Részletesebben

FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA. 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta

FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA. 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel Máta ÉrtesítőÉ R T E S Í T Ô www.asszisztencia.hu

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa. Pécs 2011. május 26-28.

Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa. Pécs 2011. május 26-28. Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa Pécs 2011. május 26-28. Kedves Tagtársak, Barátaink! Eltelt egy év a balatonvilágosi szakmailag és hangulatilag kiváló kongresszus óta. Sokat dolgoztunk

Részletesebben

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE meghívó ELSŐ ÉRTESÍTÉS SZOLNOK, 2011. SZEPTEMBER 29 OKTÓBER 1. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság

Részletesebben

Dr. Jelenik Zsuzsanna Tudományos Szervezõbizottság Tagja. Kedves Kollégák! Hölgyeim és Uraim!

Dr. Jelenik Zsuzsanna Tudományos Szervezõbizottság Tagja. Kedves Kollégák! Hölgyeim és Uraim! Kedves Kollégák! Hölgyeim és Uraim! Ebben az évben 15. alkalommal kerül sor az Országos Védõoltási Továbbképzõ Tanfolyam megrendezésére. Szokásos módon idõben is kapcsolódik a tanfolyam az április 20-26

Részletesebben

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom (Zsolt.127.3.) XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA 2014. április 24-26. Nyíregyháza, Hotel Pagony MÁSODIK értesítô Kedves SZÜLÉSZNÔK! TISZTELT

Részletesebben

V. Klinikai Vizsgálati Konferencia és GCP Tanfolyam. Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára

V. Klinikai Vizsgálati Konferencia és GCP Tanfolyam. Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára és GCP Tanfolyam Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára Tisztelt Cégvezető! 2019. április 24-26. között Balatonfüreden kerül megrendezésre a Magyarországi Klinikai Vizsgálatszervezők

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

A részvételi díj tartalmazza: a mindenkori jogszabályokban meghatározott ÁFA összegét, a kétnapos konferencia előadásain való

A részvételi díj tartalmazza: a mindenkori jogszabályokban meghatározott ÁFA összegét, a kétnapos konferencia előadásain való Egy jelentkezési lapon csak egy személy regisztrálhat. Kérjük, olvashatóan, NYOMTATOTT BETŰKKEL töltse ki. BEKÜLDENDŐ: Régió-10 Kft. 6701 Szeged, Pf.: 898. symposiumszeged@regio10.hu MFE tagfelvétel: http://mfe-hda.hu/tagfelvetel/

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának Tudományos Ülése. Hódmezővásárhely, április

MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának Tudományos Ülése. Hódmezővásárhely, április MEGHÍVÓ Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának Tudományos Ülése Hódmezővásárhely, 2012. április 13-14. 1 Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő

Részletesebben

Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni:

Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XX. Vándorgyűlése - Nemzetközi részvétellel Budapest, 2016. május 25-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2016 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni:

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16.

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16. MEGHÍVÓ A Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG XXIII. KONGRESSZUSÁRA, mely 2015-ben Budapesten kerül megrendezésre. Időpont: 2015. május

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015

JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015 JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023

Részletesebben

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5.

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Partner Tájékoztató XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Tisztelt Partnerünk! Szeretettel várjuk Önöket Balatonfüreden, 2013. október 3-5. között megrendezésre kerülő Magyar

Részletesebben

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009 2. É R T E S Í T É S A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája Tüdőrák 2009 Hunguest Hotel Pelion, Tapolca 2009. december 3-5. Várható kreditpont: 20 www.tudogyogyasz.hu

Részletesebben

Köszöntő. Tisztelt Kollégák!

Köszöntő. Tisztelt Kollégák! Köszöntő Tisztelt Kollégák! A Magyar Sebész Társaság 60. Kongresszusát 2010. szeptember 8-11. között Siófokon, a Hotel Azúrban rendezzük meg, melyre szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt. A Kongresszus

Részletesebben

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának

FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN. A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának FELHÍVÁS RÉSZVÉTELRE A CPS XX. TUDOMÁNYOS ÜLÉSÉN A Magyar Nőorvos Társaság Cervixpathológiai Szekciójának XX. Tudományos és Továbbképző Ülése - Hajdúszoboszló, 2013. március 22-23. Tisztelt Kollégák! A

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

Helyszín: Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza

Helyszín: Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza 2017. október 12 14. Főszervező: Prof. Dr. Zeher Margit Helyszín: Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann u. 49, 4032 Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem ÁOK Klinikai Immunológia

Részletesebben

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma 1 Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma Tapolca 2011. május 6-7. MEGHÍVÓ A Malom-tó és a vízimalom

Részletesebben

SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK

SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2011. február 4-5. Meghívó A kongresszus ideje: 2011. február 4-5. Helyszíne: Best Western Pannonia Hotel**** 9400 Sopron, Várkerület 75. www.pannoniahotel.com A tudományos program

Részletesebben

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése SZÉKESFEHÉRVÁR 2005. Október 7-8. ELŐZETES PROGRAM JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FORMA Gyermekdiabetes

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10.

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10. Kedves Kollégák! KÖSZÖNTŐ Különleges alkalomra hívjuk fel a figyelmét. A Magyar Neurológusok Társasága 2018 nyarán Debrecenben tartja XXXVII. Konferenciáját, amelyhez csatlakozott az 50. Nemzetközi Duna

Részletesebben

Magyar Szívsebészeti Társaság XXIII. Kongresszusa 23 rd Annual Congress of the Hungarian Society of Cardiac Surgery

Magyar Szívsebészeti Társaság XXIII. Kongresszusa 23 rd Annual Congress of the Hungarian Society of Cardiac Surgery Magyar Szívsebészeti Társaság XXIII. Kongresszusa 23 rd Annual Congress of the Hungarian Society of Cardiac Surgery Balatonfüred, Hotel Füred, 2016. november 3-5. Fontos határidők Előadás kivonatok beküldési

Részletesebben