A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária"

Átírás

1

2 Kedves Kollégák! Szeretettel invitáljuk a kollégákat novemberében a Magyar STI Társaság XIX. Nagygyûlésére, amely egyben a VIII. Venerológiai továbbképzõ tanfolyam is. Vezetõségünk úgy döntött, hogy ez év õszétõl Nagygyûléseinken külön figyelmet szentelünk egy-egy klasszikus nemi betegségnek, tematikusan bemutatva az adott betegség tünettanát, epidemiológiáját, kezelését. Az elõadások nemcsak az elmúlt évtizedek tapasztalatait összegzik, hanem számba veszik a legújabb kutatási eredményeket is, így egyaránt hasznosak lehetnek a frissen diplomázott rezidenseknek éppúgy, mint szakorvos kollégáinknak. Idén a választásunk a syphilisre esett, így a klasszikus venerológiai elõadások mellett hallhatunk a connatalis syphilisrõl, a syphilis laboratóriumi eredmények kiértékelésérõl, a kiskorúak syphilises fertõzéseirõl és a syphilises koinfekciókról is. Igyekszünk minden évben olyan témaköröket felvonultatni, amelyek a szigorúan vett venerológiai szakma határterületének számítanak, így ebben az évben a magas kockázati csoportok STI fertõzései mellett (prostituáltak, intravénás szerhasználók), a programban helyet kaptak többek között a húgyuti infekciók, a várandósok szûrõvizsgálatai, a HPV és CMV fertõzések és a proktológiai alapfogalmak is. Így reményeink szerint nemcsak a bõrgyógyászok, hanem a nõgyógyászok, urológusok, mikrobiológusok mellett a különbözõ társzakmák képviselõi is bõven találnak érdeklõdésüknek megfelelõ elõadásokat a Nagygyûlés alatt. Az érdekes esetek mindig kiváló lehetõséget biztosítanak a tanulásra, így várjuk azon kollégák jelentkezését, akik szívesen vállalkoznak esetbemutatásra február Dr. Várkonyi Viktória a Magyar STI Társaság elnöke Dr. Dudás Mária a Magyar STI Társaság fõtitkára A tanfolyam orvosok részére PTE-ÁOK/2014. II./00001-es kódszámon - az OFTEX portálon megjelölt szakképesítésekhez szabadon választható tanfolyamként akkreditált. Sikeres tesztírás esetén orvos résztvevõk kreditpontot szerezhetnek. Szakdolgozók akkreditációja folyamatban van.

3 A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY SZERVEZÕBIZOTTSÁGA: Dr. Melczer Zsolt Dr. Szlávik János Dr. Tenke Péter TUDOMÁNYOS BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG: Elnök: Dr. Török László Tagok: Dr. Bihari Ágnes Dr. Deák Judit Dr. Nagy Károly Dr. Sziller István Dr. Simon Gyula AZ STI NAGYGYÛLÉS TÉMÁI KLASSZIKUS NEMI BETEGSÉGEK ÖSSZES ASPEKTUSA (SYPHILIS/GONORRHOEA), LGV JÁRVÁNY Dr. Dudás Mária (Országos Epidemiológiai Központ, Budapest): A szexuális úton terjedõ fertõzések járványügyi helyzete 2013-ban Dr. Várkonyi Viktória (Körúti Orvosi Centrum Budapest): A syphilis klasszikus lefolyását befolyásoló tényezõk Dr. Együd Katalin - Dr Szondy Györgyi - Dr Szoták Judit (Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft Bõr-Nemibeteggondozó Intézet Nyíregyháza): Terhesség és a pozitív syphilis szerológiai eredmény buktatói Dr. Várkonyi Viktória (Körúti Orvosi Centrum Budapest): Veleszületett korai syphilis. Miért jelent diagnosztikus problémát? Dr. Szondy Györgyi, Dr. Szoták Judit, Dr Együd Katalin (Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. Bõr-Nemibeteggondozó Intézet Nyíregyháza): Connatalis syphilis a nyíregyházi BNG-ben? Dr. Szoták Judit, Dr. Szondy Györgyi, Dr. Együd Katalin (Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft Bõr-Nemibeteggondozó Intézet Nyíregyháza): Szexuális vagy aszexuális fertõzés? Kiskorúak szerzett syphilises megbetegedései Dr. Tisza Tímea (Körúti Orvosi Centrum): Egy futó kaland Miamiban Dr. Bihari Ágnes (Budapest, XIX. ker. Önkormányzat Eü. Intézményei Bõr- Nemibeteggondozó): Klasszikus nemi betegségek: A kontaktuskutatás eredményessége a XXI.században. Dr. Balla Eszter (OEK II. Bakteriológiai Osztály, Budapest): Neisseria gonorrhoea - diagnosztikai aktualitások Dr. Várkonyi Viktória (Körúti Orvosi Centrum Budapest): Tévedések a gonorrhoea diagnosztikájában és kezelésében Dr. Szlávik János (Fõvárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház- Rendelõintézet): Behurcolt trópusi betegségek bõrtünetei

4 RIZIKÓCSOPORTOK, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A PROSTITÚCIÓRA (NÕI ÉS FÉRFI), TUDATMÓDOSÍTÓK ALKALMAZÁSA/ INTRAVÉNÁS KÁBÍTÓSZER-HASZNÁLÓK - STI KOINFEKCIÓK ÉS STD. Dr. Dudás Mária (Országos Epidemiológiai Központ, Budapest): Intravénás kábítószer-használók HIV, HBV, HCV prevalenciája között, Magyarországon Dr. Zacher Gábor (Honvéd Kórház, Budapest): Rape drugs, party drugs, enteogén szerek a toxikológiától az STD gondozóig" Dr. Forrai Judit (Semmelweis Egyetem, Népegészségtani Intézet): A prostituált lét néhány speciális egészségügyi problémája Dr. Bihari Ágnes (Budapest, XIX. ker. Önkormányzat Eü. Intézményei Bõr- Nemibeteggondozó): Syphilis-HCV koinfekció és drogabúzus Dr. Horváth Krisztina, Dr. Együd Katalin (Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft Bõr-Nemibeteggondozó Intézet Nyíregyháza): "Egy prostituált élettörténete" HIV/AIDS EPIDEMIOLÓGIÁJA, TERMÉSZETES KLINIKAI LEFOLYÁS; HIV-FERTÕZÉSRE GYANÚS TÜNETEK/PANASZOK; TANÁCSADÁS HIV-FERTÕZÖTTEKNEK, A MEGELÕZÉS LEHETÕSÉGEI Dr. Nagy Károly (Orvosi Mikrobiológiai Intézet, Semmelweis Egyetem, Budapest): HIV/AIDS, Európa 2014 VÁRANDÓS NÕK STI SZÛRÕVIZSGÁLATAI. NEONATALIS STI INFEKCIÓK. Dr. Ács Nándor (SE II. sz. Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika): Szûrõvizsgálatok a várandósság alatt Dr. Deák Judit (Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet, Általános Orvostudományi Kar Szeged): Congenitális és perinatális fertõzések (STI) laboratóriumi diagnosztikája és az eredmények értékelése HUMÁN PAPILLOMAVÍRUS FERTÕZÉSEK: PATHOMECHANIZMUS, ONKOGENITAS, VÉDÕOLTÁS, TANÁCSADÁS Dr. Járay Balázs (SE II. sz. Pathológiai Intézet): A méhnyakrákszûrés cytológiai leletének korszerû értékelése Dr. Melczer Zsolt (Semmelweis Egyetem II. sz Nõgyógyászati klinika, Budapest): HR-HPV fertõzések várandósságban. STI LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKA: ÚTMUTATÓ, NAPI GYAKORLAT, DIAGNOSZTIKUS TESZTEK ÉRTÉKELÉSE. Dr. Urbán Edit (Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet, Általános Orvostudományi Kar, Szeged): "Intrauterin eszközök mikroflórája" Dr. Barcsay Erzsébet (Országos Epidemiológiai Központ, Budapest): A CMV szerológia rejtelmei PROCTOLÓGIA ALAPFOGALMAK ÉS A VIZSGÁLAT MENETE. Dr. Csatár Éva (Gastromed Coloproctologiai Magánrendelés, Budapest): Proktológiai alapfogalmak, a vizsgálat menete, ambuláns, prompt diagnosztika.

5 STI/STD, MINT A TÁRSSZAKMÁKAT IS ÉRINTÕ PROBLÉMA (UROLÓGIA-ANDROLÓGIA, SZÜLÉSZET NÕGYÓGYÁSZAT, CSECSEMÕ,- ÉS GYERMEKGYÓGYÁSZAT, NEUROLÓGIA- PSZICHIÁTRIA, SZEMÉSZET, SZÁJSEBÉSZET, INFEKTOLÓGIA) Dr. Sziller István (Szent Imre Kórház, Szülészeti és Nõgyógyászati Osztály, Budapest): " Mucopurulens cervicitis" Dr. Petrovay Fruzsina (Országos Epidemiológiai Központ, Budapest ): A Chlamydia trachomatis extragenitális manifesztációja felnõttkori conjunctivitisekben Dr. Tenke Péter (Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Urológiai Osztály): Hibák a krónikus húgyúti infekciók diagnosztikájában, kezelésében, figyelembe véve a hazai körülményeket. Dr. Kopa Zsolt (Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika, Andrológiai Centrum, Budapest): Andrológiai infekciók következményeinek mikrosebészeti kezelése Dr. Nyírádi Péter (Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika): Legújabb irányelvek a hímvesszõrák kezelésében Dr. Ujházy András (Semmelweis Egyetem, I. sz. Nõi Klinika): Esetismertetések a gyermek nõgyógyászati infectiók témájában Szabó Zsuzsa (Fõvárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház- Rendelõintézet): Fóbiák és kényszergondolatok az STI rendelésen - avagy amikor pszichiáter helyett venerológushoz megy a beteg GENITOANALIS DERMATOLÓGIA Dr. Remenyik Éva (Bõrgyógyászati Klinika, DEOEC, Debrecen): Invers psoriasis Dr. Török László (Megyei Kórház Bõrgyógyászati Osztály, Kecskemét): Aphthosus genitális ulcerációk Dr. Gilde Katalin az orvostudomány kandidátusa (Dermo-Artcom Egészségügyi Szolgáltató, Budapest): Nehezen diagnosztizálható klinikai képek a genitoanalis régióban. Dr. Podányi Beáta (Dermacor Kft, Budapest): "A Leser-Trelat jel értékelése" ÉLÕSKÖDÕK (RÜHESSÉG) Dr. Lohinai György (Privát Praxis, Budapest): Élõsködõk, mint nemi betegségek. A rühesség TOVÁBBI TÉMÁK - Szexuális erõszak és STD - Genitális esztétika. Intim higiénia és infekció: genitálék szõrtelenítésének módszerei, ezek mellékhatásai és infekciós következményei - Vaginitisek/vaginosisok - atrophias vaginitis/ cytoliticus vaginosis - A vulva fertõzései és elkülönítõ diagnózisa a prepubertás életkorban - Az urogenitális régió és sebészeti beavatkozások (circumcizió, biopszia szövettanhoz, frenulum breve).

6 A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Danubius Health Spa Resort Helia**** 1133 Budapest, Kárpát u TUDOMÁNYOS PROGRAMMAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ A szakemberek elõadás megtartására (esetismertetések, betegbemutatások) és poszter bemutatására egyaránt jelentkezhetnek. Az elõadások, poszterek elfogadásáról és idõbeni beosztásáról a vezetõség által megválasztott Bizottság dönt. Összefoglaló A konferencián elhangzó elõadások és poszterek összefoglalóit kiadjuk. A tudományos összefoglalókat magyar nyelven, a jelzett szerkesztõi elvárásoknak megfelelõ tagoltságban és formában kérjük elektronikusan elküldeni a tbokker@convention.hu címre, vagy on-line a oldalon kérjük továbbítani! Beküldési határidõ: szeptember 15. Csak az elektronikusan elküldött összefoglalókat áll módunkban elfogadni. Windows World 6+ és / vagy rtf formátumban, max. 1 A/4 oldal terjedelemben, betûnagyság 10 pontos, sortávolság 2, betûtípus: Times New Roman Az adatok sorrendje: - szerzõk - szerzõk munkahelye - cím - összefoglaló szövege A nyomdai határidõ miatt a megadott dátum után érkezett összefoglalókat nem áll módunkban figyelembe venni. Az elõadások, absztraktok elfogadásáról szeptember 30-ig írásbeli értesítést küldünk. Kérjük, hogy a tájékoztatás és információáramlás felgyorsítása végett a regisztrációs lapon legyen szíves megadni privát címét, melyet csak és kizárólag a kongresszusi levelezés céljából használunk. A poszterek mérete: 1,0 m x 0,85 m (álló). Szíves figyelmét felhívjuk, hogy amennyiben regisztrációs díja nem érkezik meg a Convention Budapest Kft. bankszámlájára 4 héttel a rendezvény elõtt, úgy elõadását / poszterét automatikusan töröljük a rendezvény programjából. Technikai lehetõségek: A plenáris teremben kizárólag számítógépes vetítési lehetõségét biztosítunk. Diavetítés a kongresszuson nem lehetséges. Privát laptop csatlakoztatható a rendszerhez.

7 TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ Dr. Várkonyi Viktória elnök Dr. Dudás Mária fõtitkár KONGRESSZUSI INFORMÁCIÓ Regisztráció, absztraktok: Bokker Tamás Kiállítás: Papp Zsombor Convention Budapest Kft. H-1461 Budapest, Pf: 11. Tel.: (061) , Fax: (061) A tudományos programok és az összes kísérõ rendezvény kizárólag a regisztrációban kapott névkitûzõvel és meghívókártyával látogatható, melyhez szíves megértésüket kérjük. ON-LINE REGISZTRÁCIÓ: Kongresszusi iroda nyitva tartása a helyszínen: csütörtökön 12.00h-18.00h között, pénteken 08.00h h között, szombaton 08:00-14:00h között a a Helyszíni elõtti fizetéssel utáni fizetéssel regisztráció Aktív orvos (STI Társaság tagja) Ft / fõ Ft / fõ Ft / fõ Aktív orvos, nem társasági tag Ft / fõ Ft / fõ Ft / fõ Nyugdíjasok, rezidensek Ft / fõ Ft / fõ Ft / fõ Szakdolgozó Ft / fõ Ft / fõ Ft / fõ Orvostanhallgatók* Térítésmentes, regisztrációhoz kötött Nem lehetséges Kísérõ Ft / fõ Ft / fõ Ft / fõ Nyitófogadás csütörtökön Ft / fõ Ft / fõ Nem lehetséges Büféebéd pénteken Ft / fõ Ft / fõ Ft / fõ Bankett pénteken Ft / fõ Ft / fõ Nem lehetséges Büféebéd szombaton Ft / fõ Ft / fõ Ft / fõ *Orvostanhallgatóknál elõzetes regisztráció és érvényes diákigazolvány bemutatása szükséges. A résztvevõk regisztrációs díja tartalmazza: a tudományos programon való részvételt, a kiállítás megtekintését, program és absztraktfüzetet, négy kávé illetve tea szünetet, akkreditációs díjat. (A kávészüneti ellátás Ft/fõ értékben a számlán külön sorban, bontva kerül feltüntetésre).

8 SZÁLLÁSLEHETÕSÉGEK Danubius Health Spa Resort Helia**** - a továbbképzés helyszínén Egyágyas szoba: svédasztalos reggelivel Kétágyas szoba: svédasztalos reggelivel Ft / szoba / éj Ft / szoba / éj A kitöltött regisztrációs lap visszaküldését követõen postázzuk a regisztrációs és szállásdíj befizetéséhez szükséges csekket. Regisztrációját és szállásfoglalását akkor tekintjük véglegesnek, ha a regisztrációs díj és szállásköltsége bankszámlánkra vagy postai úton hozzánk beérkezik. A regisztrációs díj beérkezésének határideje: november 1. (Elõadás / poszter bejelentése esetén a regisztrációs díjat 4 héttel a rendezvény elõtt kérjük befizetni, a befizetés igazolását kérjük, az irodánkba eljuttatni szíveskedjen! Köszönjük.) A kitöltött regisztrációs lap visszaküldését követõen postázzuk a regisztrációs és szállásdíj befizetéséhez szükséges csekket. Céges támogatás esetén a mellékelt ûrlap használata ajánlott. Számlát csak a regisztrációs lapon jelzett címre tudunk kiállítani, befizetésének beérkezése után. A számla kiállítása után másik számlát küldeni, számlát korrigálni nem áll módunkban. Kérjük, hogy a csekken a közlemény rovatban szíveskedjen feltüntetni nevét. Amennyiben befizetési csekkét elveszíti, bármely postahivatalban kérhet postai utalványt. Ezen esetben a befizetési cím: Convention Budapest Kft Budapest Pf: 11. LEMONDÁS, VISSZAFIZETÉS Regisztrációs és / vagy szállásdíjának visszafizetése - annak elküldése után október 10-ig 50 %-os kötbérrel lehetséges. Ezután a kötbér 100 %-os. Szálláslemondást október 10-e után nem fogadhatunk el a kötbéres szerzõdések miatt. Mindennemû jelentkezés és lemondás esetén kérjük a mellékelt regisztrációs lap használatát. Köszönjük. KONGRESSZUSI NAPTÁR - második értesítõ és absztrakt - felhívás postázása: február tudományos összefoglalók beküldése: szeptember az elõadások elfogadásának visszaigazolása: szeptember kedvezményes regisztráció lehetõsége szeptember várhatóan végleges program online kiküldése: október

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2015. november 26-28. Aquaworld Resort Budapest Poór Imre (1823-1897) www.convention.hu KEDVES KOLLÉGÁK! A Magyar Dermatológiai Társulat 2015. őszén alkalommal

Részletesebben

A Magyar STI Társaság kincstárnoka és a Magyar STI Társaság elnökségi tagja A Magyar STI Társaság XXI. Nagygyűlése szervezői

A Magyar STI Társaság kincstárnoka és a Magyar STI Társaság elnökségi tagja A Magyar STI Társaság XXI. Nagygyűlése szervezői KEDVES KOLLÉGÁK! A húszéves múltra visszatekintő Magyar STI Társaság 206-ban kiemelkedő szakmai eseményre készül. Korábbi pályázatunk eredményeként elnyertük a rendezési jogot a IUSTI Europe Magyarországon

Részletesebben

MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18.

MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. XIX UT MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ www.convention.hu 014 Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. TISZTELT KOLLÉGÁK! 2014-ben ismét három urológiai osztály, Győr, Szombathely

Részletesebben

A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária

A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária Kedves Kollégák! Szeretettel invitáljuk a kollégákat 2014. novemberében a Magyar STI Társaság XIX. Nagygyûlésére, amely egyben a VIII. Venerológiai továbbképzõ tanfolyam is. Vezetõségünk úgy döntött, hogy

Részletesebben

PROGRAM 2015. NOVEMBER 12. CSÜTÖRTÖK. Dermatológiai szekció Dermatológia és venerológia egy és oszthatatlan?

PROGRAM 2015. NOVEMBER 12. CSÜTÖRTÖK. Dermatológiai szekció Dermatológia és venerológia egy és oszthatatlan? PROGRAM 205. NOVEMBER 2. CSÜTÖRTÖK 2.45 közgyűlés (első összehívás) 3.00 megnyitó 3.0 4.30 Dr. Várkonyi Viktória, elnök Elnökség: Prof. Peter Kohl, Prof. Török László, Prof. Remenyik Éva 3.0 3.25 Balanitis,

Részletesebben

17.05-18.15 KLASSZIKUS NEMI BETEGSÉGEK. Syphilis,Gonorrhoea, Lymphogranuloma venereum járvány ( I.rész)

17.05-18.15 KLASSZIKUS NEMI BETEGSÉGEK. Syphilis,Gonorrhoea, Lymphogranuloma venereum járvány ( I.rész) 2014.NOVEMBER 13. Csütörtök: 13.00 Megnyitó (Dr.Várkonyi Viktória elnök) 13.10-14.50.GENITOANALIS DERMATOLÓGIA, DERMATOONKOLÓGIA Elnökség: Dr.Török László,Dr. Remenyik Éva, Dr.Podányi Beáta 13.10-13.27.

Részletesebben

Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat!

Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat! Kedves Kollégák és Kolléganők! Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat! Nagy örömünkre a rendezvény évről-évre nagyobb létszámú résztvevőt vonz. A program összeállításával 2016-ban

Részletesebben

Dr. Orosi Piroska A Szervező Bizottság elnöke

Dr. Orosi Piroska A Szervező Bizottság elnöke Kedves Kollégák! Hosszú idő után ismét Debrecenben rendezzük a Kórházhigiénés Ankétot. Az elmúlt tíz évben átalakult ez a város, egy modern egyetemi város lett Debrecen. Reméljük lesz idő a megnézésére

Részletesebben

MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA

MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA I. Interdiszciplináris HPV-kongresszus Szülész-nőgyógyász, urológus, bőrgyógyász, mikrobiológus, patológus, fül-orr-gégész, proktológus sebész,

Részletesebben

Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ!

Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ! Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ! Nagy örömmel jelentjük, hogy a több éves hagyománynak tisztelgõ MKT Intervenciós Munkacsoport éves gyûlése 2014. október 16-18 között ismét megrendezésre

Részletesebben

Kedves Kolléganők és Kollégák!

Kedves Kolléganők és Kollégák! Kedves Kolléganők és Kollégák! A modern infektológia és antibiotikum terápia a medicina minden ágában jelen van, és gyakorlatilag nincs olyan disciplina, aminek mindennapi gyakorlatához ne tartozna hozzá

Részletesebben

Prof. Dr. Merkely Béla

Prof. Dr. Merkely Béla Tisztelt Kolléganők, Kollégák, minden kedves Érdeklődő! 2015-ben újra a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központját érte az a megtiszteltetés, hogy az MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának

Részletesebben

A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései

A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései továbbképző tanfolyam www.convention.hu Novotel Centrum Budapest**** 2016. április 08-09. Tisztelt Kollégák! Nagy örömömre szolgál,

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Pentaxim hiányából TBC poliovírus oltóanyagkészletek beszerzési módjába. tűszúrásos vagy műtét közben elszenvedett sérülésekor

Tisztelt Kollégák! Pentaxim hiányából TBC poliovírus oltóanyagkészletek beszerzési módjába. tűszúrásos vagy műtét közben elszenvedett sérülésekor Tisztelt Kollégák! A 2015-ös év sok tekintetben eltérő volt az eddigiektől. Alkalmazkodás és rugalmasság kellett a Pentaxim hiányából adódó oltási rend változásával kapcsolatban. Fokozottabb figyelem kellett

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor a Magyar Kardiológusok Társaságának leköszönő elnöke, a konferencia felelőse

Tisztelt Kollégák! Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor a Magyar Kardiológusok Társaságának leköszönő elnöke, a konferencia felelőse Tisztelt Kollégák! Engedjék meg, hogy tisztelettel meghívjam Önöket IV. Budapesti Kardiológiai Napok - ra, mely 2016. november 18-án és 19-én Budapesten, az Aquaworld Resort Budapest konferenciatermeiben

Részletesebben

Gyermeknõgyógyászat, kiskorúak STI betegségei - diagnosztika, etikai kérdések Szexuális erõszak és STD.

Gyermeknõgyógyászat, kiskorúak STI betegségei - diagnosztika, etikai kérdések Szexuális erõszak és STD. Kedves Kollégák! Szeretettel invitáljuk Önöket a Magyar STI Társaság XX. Nagygyûlésére, mely 2015. november 12-14. között kerül megrendezésre a budapesti Danubius Health Spa Resort Helia Hotelben. Ez a

Részletesebben

86. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése. Ramada Resort Aquaworld Budapest. 2013. december 12-14.

86. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése. Ramada Resort Aquaworld Budapest. 2013. december 12-14. 86. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XII. Dermato-Pharma Szakkiállítás ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Ramada Resort Aquaworld Budapest 2013. december 12-14. www.convention.hu

Részletesebben

GYÓGYSZERÉSZET, GYÓGYSZERELLÁTÁS KULCSKÉRDÉSEI

GYÓGYSZERÉSZET, GYÓGYSZERELLÁTÁS KULCSKÉRDÉSEI GYÓGYSZERÉSZET, GYÓGYSZERELLÁTÁS KULCSKÉRDÉSEI A GYAKORLÓ GYÓGYSZERÉSZET AKTUALITÁSAI: AZ ELMÉLETTŐL A GYAKORLATIG Továbbképző tanfolyam gyakorló gyógyszerészek és gyógyszerellátásban dolgozó szakemberek

Részletesebben

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében II. BETEGBIZTONSÁGI KONFERENCIA A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében TERVEZETT PROGRAM Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia 2016.03.31.-04.02.

Részletesebben

Kedves Kollégák! A Magyar STI Társaság 2013. november 14-16-án rendezi meg XVIII. Nagygyûlését, amely egyben a VII. Venerológiai Továbbképzõ

Kedves Kollégák! A Magyar STI Társaság 2013. november 14-16-án rendezi meg XVIII. Nagygyûlését, amely egyben a VII. Venerológiai Továbbképzõ Kedves Kollégák! A Magyar STI Társaság 2013. november 14-16-án rendezi meg XVIII. Nagygyûlését, amely egyben a VII. Venerológiai Továbbképzõ tanfolyam is. A Társaság célkitûzése változatlanul az, hogy

Részletesebben

19. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZÔ TANFOLYAM

19. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZÔ TANFOLYAM Bevezetô 19. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM Kedves Kolléganõk és Kollégák! Az Országos Antibiotikum Tanfolyam az évek alatt a hazai konferencia program integráns része lett, amit elsõsorban annak tudunk be, hogy

Részletesebben

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében II. BETEGBIZTONSÁGI KONFERENCIA A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében TERVEZETT PROGRAM Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia 2016.03.31.-04.02.

Részletesebben

IX. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM

IX. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM IX. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság és a Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika együttműködésével Budapest, Danubius Health Spa Resort Hélia

Részletesebben

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hotel Ramada Resort Budapest 1044 Budapest, Íves u. 16. www.ramadaresortbudapest.hu. GPS koordináták: 47.60061 ÉSZ 19.

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hotel Ramada Resort Budapest 1044 Budapest, Íves u. 16. www.ramadaresortbudapest.hu. GPS koordináták: 47.60061 ÉSZ 19. KEDVES KOLLEGANÕK, ÉS KOLLEGÁK! A mindennapi betegellátásunk során számtalanszor találkozhatunk az élet minõséget rontó visszatérõ hólyaghuruttal ill. férfiaknál bakteriális prosztatitisszel vagy kismedencei

Részletesebben

Dr. med. habil Tamás László Klinika Igazgató Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika

Dr. med. habil Tamás László Klinika Igazgató Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika Kedves Kollégák! Az első és reményeim szerint hagyományt teremtő Budapesti fül-orrgégészeti továbbképző konferencia meghívóját tarják a kezükben. A háromnapos rendezvényünk célja, hogy két nagy témára

Részletesebben

Gyermekbőr-Barát. konferencia. Danubius Health Spa Resort Hélia 2016. május 6-7. Program. www.convention.hu

Gyermekbőr-Barát. konferencia. Danubius Health Spa Resort Hélia 2016. május 6-7. Program. www.convention.hu 2016 Gyermekbőr-Barát konferencia Danubius Health Spa Resort Hélia 2016. május 6-7. Program www.convention.hu Gyermekbőr-BARÁT konferencia 2016. május 06-07., Danubius Health Spa Resort Hélia 2016. május

Részletesebben

TISZTELT KOLLÉGÁK! Szívélyes üdvözlettel:

TISZTELT KOLLÉGÁK! Szívélyes üdvözlettel: TISZTELT KOLLÉGÁK! A szexuális úton terjedő fertőzések (STI) szinte kivétel nélkül emelkedő számban fordulnak elő, ami csak részben magyarázható a célzott vizsgálatok gyarapodásával, ez a járványügyi trend

Részletesebben

XI. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM

XI. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM XI. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM a Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság együttműködésével Novotel Budapest Centrum Hotel 2015. november

Részletesebben

Magyar Kontaktológiai Társaság VII. Továbbképzô Tanfolyama és Kongresszusa a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével

Magyar Kontaktológiai Társaság VII. Továbbképzô Tanfolyama és Kongresszusa a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével Magyar Kontaktológiai Társaság VII. Továbbképzô Tanfolyama és Kongresszusa a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével Hajdúszoboszló, Hotel Atlantis****superior Bevezetô Kedves Kolléganők,

Részletesebben

Egri Kardiológiai Napok 2016

Egri Kardiológiai Napok 2016 Eger, Hotel Eger & Park 2016. április 7 9. Bevezető Kedves Kollégák és Kolléganők! Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat! Nagy örömünkre a rendezvény évről-évre nagyobb létszámú

Részletesebben

70. Patológus Kongresszus. a Magyar Patológusok Társasága és a Nemzetközi Pathologiai Akadémia (IAP) Magyar Divíziója rendezésében

70. Patológus Kongresszus. a Magyar Patológusok Társasága és a Nemzetközi Pathologiai Akadémia (IAP) Magyar Divíziója rendezésében 70. Patológus Kongresszus a Magyar Patológusok Társasága és a Nemzetközi Pathologiai Akadémia (IAP) Magyar Divíziója rendezésében Siófok, Hotel Azúr 2011. szeptember 29-október 1. MÁSODIK ÉRTESÍTÉS Tisztségviselők

Részletesebben

28. FÜVÉSZKERTI UROLÓGUS NAPOK - UROFARSANG 2015 Továbbképzõ tanfolyam a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika rendezésében

28. FÜVÉSZKERTI UROLÓGUS NAPOK - UROFARSANG 2015 Továbbképzõ tanfolyam a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika rendezésében 28. FÜVÉSZKERTI UROLÓGUS NAPOK - UROFARSANG 2015 Továbbképzõ tanfolyam a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika rendezésében Budapest, HILTON BUDAPEST 2015. február 20-21. ELSÕ-MÁSODIK ÉRTESÍTÉS Tisztelt

Részletesebben

www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő

www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő A Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaság ez évi nemzeti kongresszusa 2012. november 22-24. között Visegrádon kerül megrendezésre. Tisztelt Kolléganők,

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA. SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA. SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24 A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24 Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai

Részletesebben

Kedves Kollégák! Mindenkit szeretettel várunk! Dr. Orosi Piroska A Szervezõ Bizottság elnöke

Kedves Kollégák! Mindenkit szeretettel várunk! Dr. Orosi Piroska A Szervezõ Bizottság elnöke Kedves Kollégák! Megújult az infekciókontroll szakbizottságunk. Célunk nem változott, szeretnénk segíteni az egészségügyi intézményeket a higiénés rendszer kiépítésében, az infekciókontroll minimum feltételek

Részletesebben

Bevezetô. A Magyar STI Társaság XVIII. Nagygyûlése. VII. Venerológiai Továbbképzô Tanfolyam. Kedves Kollégák!

Bevezetô. A Magyar STI Társaság XVIII. Nagygyûlése. VII. Venerológiai Továbbképzô Tanfolyam. Kedves Kollégák! Bevezetô Kedves Kollégák! A Magyar STI Társaság 2013. november 14-16-án rendezi meg XVIII. Nagygyûlését, amely egyben a Továbbképző tanfolyam is. A Társaság célkitûzése változatlanul az, hogy a szexuális

Részletesebben

Intenzív Diagnosztika Fórum

Intenzív Diagnosztika Fórum Információ A FÓRUM FÕVÉDNÖKE Dr. Velkey György a Magyar Kórházszövetség Elnöke SZERVEZÕ ÉS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök: Prof. Dr. Gál János Tagjai: Dr. Csomós Ákos Dr. Nagy Géza Dr. Bátai István Dr. Völgyes

Részletesebben

Szeretettel várjuk Önöket a évi STI Nagygyűlésre, november 7-9. között, a budapesti Hotel Hungária City Centerben.

Szeretettel várjuk Önöket a évi STI Nagygyűlésre, november 7-9. között, a budapesti Hotel Hungária City Centerben. KEDVES KOLLÉGÁK! A szexuális úton terjedő fertőzések (STI) világszerte, így hazánkban is észlelhető módon nemcsak egyre gyakoribbá váltak, de egyre fiatalabb korosztályokat is sújtanak, amihez az alapvető

Részletesebben

KONGRESSZUSI NAPTÁR 2011

KONGRESSZUSI NAPTÁR 2011 BÔRGYÓGYÁSZATI ÉS VENEROLÓGIAI SZEMLE 87. ÉVF. 1. 36-37. KONGRESSZUSI NAPTÁR 2011 Háziorvos továbbképzô nap Bôrgyógyászat Idôpont: 2011.03.05. 4032, Debrecen- DEOEC, Auguszta tanterem Dr. Remenyik Éva

Részletesebben

A BŐRGYÓGYÁSZATBAN. Tulip Inn Budapest Millenium 2015. február 27.

A BŐRGYÓGYÁSZATBAN. Tulip Inn Budapest Millenium 2015. február 27. HÉTKÖZNAPI GYAKORLAT A BŐRGYÓGYÁSZATBAN Tulip Inn Budapest Millenium 2015. február 27. Tudományos információ: Dr. Telkes Márta vezető főorvos Bőrgyógyászati Szakrendelés és Lymphoedema Rehabilitációs Osztály

Részletesebben

Orosháza Gyopárosfürdő 2011. november 17-19.

Orosháza Gyopárosfürdő 2011. november 17-19. NŐORVOSOK FIATAL TÁRSASÁGA Fiatal Nőorvosok VII. Kongresszusa Orosháza Gyopárosfürdő 2011. november 17-19. 1 Kedves Kolléganők és Kollégák! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az újra megrendezésre kerülő

Részletesebben

Budapest, 2009. június. Kurzus elnöke, és az MHT XVII. Kongresszusának társelnöke

Budapest, 2009. június. Kurzus elnöke, és az MHT XVII. Kongresszusának társelnöke Tisztelt Kolleganők és Kollégák! Ha december - akkor hypertonia kongresszus! A magyar orvosok közül nagyon sokan így szokták meg az elmúlt több, mint másfél évtizedben, és az évek során szinte töretlenül

Részletesebben

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA (HOPPA)

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA (HOPPA) HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA (HOPPA) Hotel Pelion, Tapolca A továbbképző tanfolyam alapító elnöke: Dr. Pászthy Bea egyetemi docens Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati

Részletesebben

www.convention.hu Kiscsoportos gyakorlat-orientált kurzusok a plenáris előadásokon kívül:

www.convention.hu Kiscsoportos gyakorlat-orientált kurzusok a plenáris előadásokon kívül: Kiscsoportos gyakorlat-orientált kurzusok a plenáris előadásokon kívül: AGYHALÁL-DIAGNOSZTIKA ÉS DONORELLÁTÁS DE AOK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika Oktatóterme, 2016. október 13., 10:00-15:00

Részletesebben

2014 Magyar Szexuális Medicina Társaság III. tudományos ülése

2014 Magyar Szexuális Medicina Társaság III. tudományos ülése 2014 Magyar Szexuális Medicina Társaság III. tudományos ülése ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK www.convention.hu Novotel Centrum Budapest 2014. június 6-7. KEDVES VENDÉGÜNK! Öröm számunkra, hogy a Magyar Szexuális

Részletesebben

FELHÍVÁS TANFOLYAMRA

FELHÍVÁS TANFOLYAMRA A Borsod-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház és a Semmelweis Egyetem, Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika FELHÍVÁS TANFOLYAMRA Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája

Részletesebben

,,Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker." H. Ford

,,Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker. H. Ford ,,Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker." H. Ford TISZTELT KOLLÉGÁK! KEDVES VENDÉGEINK! 2 A Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika szervezésében

Részletesebben

A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa

A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa Annual Congress of the Hungarian Ophthalmological Society 2016 Pécs, 2016. június 30-július 2. ÉRTESÍTŐ A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa

Részletesebben

mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 1

mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 1 mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 1 mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 2 Kedves Kollégák! Az MDT Vezetõsége nevében szeretettel köszöntünk minden Társulati Tagot! A 2010-es év eseményekben, rendezvényekben

Részletesebben

TISZTELT KOLLÉGÁK! Szívélyes üdvözlettel:

TISZTELT KOLLÉGÁK! Szívélyes üdvözlettel: TISZTELT KOLLÉGÁK! Szeretettel invitáljuk Önöket a Magyar STI Társaság XXIII. Nagygyűlésére, mely 2018. október 25-27. között új helyszínen, a budapesti Hotel Hungária City Centerben kerül megrendezésre.

Részletesebben

Flex - TLT Semi-rigid Mikromozgás Csontnövekedés. CFF Cage. ReSpace Cage. Titán és peek csavarok Széles méretválaszték Stand alone alkalmazhatóság

Flex - TLT Semi-rigid Mikromozgás Csontnövekedés. CFF Cage. ReSpace Cage. Titán és peek csavarok Széles méretválaszték Stand alone alkalmazhatóság Flex - TLT Semi-rigid Mikromozgás Csontnövekedés CFF Cage ReSpace Cage Titán és peek csavarok Széles méretválaszték Stand alone alkalmazhatóság www.sanatmetal.hu Cím: 3300 Eger, Faiskola út 5. Tel: +36

Részletesebben

Kedves Kollegák! Ez a részvételi díj mentes, magas szakmai színvonalú és pontszámú nagygyûlés az Önöké.

Kedves Kollegák! Ez a részvételi díj mentes, magas szakmai színvonalú és pontszámú nagygyûlés az Önöké. Kedves Kollegák! Most, mikor soraimmal hívom Önöket az MDT 81. Nagygyûlésére, éppen tegnap menesztették az egészségügyi minisztert, átíródik a számtalan sebbõl vérzõ egészségügyi reform és kormányválság

Részletesebben

Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése

Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és Első értesítés és abstract felhívás Budapest, Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb 2012. december 6-8. www.convention.hu

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I.

TÁJÉKOZTATÓ. OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I. TÁJÉKOZTATÓ OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I./00370 2015. április 18. SZEGED Jelentkezési határidő: 2015.április

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA

ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA Szeged, 2016. AZ MFOE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 53. VÁNDORGYŰLÉSE ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE

Részletesebben

Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Kedves Meghívottak!

Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Kedves Meghívottak! Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Kedves Meghívottak! Ezúton is szeretnénk meghívni Önöket a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság (MGGT) ez évi Kongresszusára. Ünnepi és rendhagyó Kongresszust szervezünk

Részletesebben

I. Országos. 2014. május 29-31.

I. Országos. 2014. május 29-31. I. Országos Foglalkozás-Egészségügyi Kongresszus Siófok, Hotel Azúr 2014. május 29-31. Bevezető Tisztelt Kollégák! 2014. május 29-31-e között Siófokon a Hotel Azúr szállodában kerül megrendezésre az I.

Részletesebben

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. PROGRAM

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. PROGRAM 2013 Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. PROGRAM univ. code VALÓDI MAGYAR fejlesztés és gyártás 1986 óta. DC 13 11 07 01 A brossura lezárásának dátuma: 2013. 11. 07. 77 Elektronika

Részletesebben

MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE

MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE MRSZE elnöksége: Domján Andrea dr. (jur) elnök Terbéné Szekeres Klára alelnök IV. KONGRESSZUSA Monek Bernadett főtitkár Marcsik-Bedő Borbála pénztáros Gyula,

Részletesebben

A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik.

A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik. KEDVES KOLLÉGANŐK ÉS KOLLÉGÁK! A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik. Az idei programra is a sokszínűség lesz a jellemző, hisz az antibiotikum

Részletesebben

A Kongresszus elnöke. Részvételi díj (az árak az ÁFA-t tartalmazzák) ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. A Kongresszus szervezője:

A Kongresszus elnöke. Részvételi díj (az árak az ÁFA-t tartalmazzák) ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. A Kongresszus szervezője: Kedves Kollégák! 2016. június 2-4. között 16. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Dermatológiai Társulat Kozmetológiai Kongresszusa, melynek ezúttal Pécs városa, azon belül is a Zsolnay Negyed ad otthont.

Részletesebben

A képalkotó diagnosztika jogi vonatkozásai

A képalkotó diagnosztika jogi vonatkozásai Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi A képalkotó

Részletesebben

A Magyar STI Társaság XIX. Nagygyûlése. VIII. Venerológiai Továbbképzô Tanfolyama

A Magyar STI Társaság XIX. Nagygyûlése. VIII. Venerológiai Továbbképzô Tanfolyama Program és elôadáskivonatok Budapest, Danubius Health Spa Resort Hélia 2014. november 13 15. Bevezetô Kedves Kollégák! Szeretettel invitáljuk a kollégákat 2014. novemberében a Magyar STI Társaság XIX.

Részletesebben

FIGAMU IX. Kongresszusa

FIGAMU IX. Kongresszusa FIGAMU IX. Kongresszusa 2014. április 4-6. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** Második értesítő Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Nagy örömünkre szolgál, hogy a Fiatal Gasztroenterológusok

Részletesebben

Meghívó. Nôk Egészsége, Családok Egészsége XX. Jubileumi Konferencia ÉRTÉKET TEREMTÜNK. 2016. március 4-5.

Meghívó. Nôk Egészsége, Családok Egészsége XX. Jubileumi Konferencia ÉRTÉKET TEREMTÜNK. 2016. március 4-5. Magyar Védônôk Egyesülete Országos Elnöksége Meghívó e, Családok Egészsége XX. Jubileumi Konferencia ÉRTÉKET TEREMTÜNK 2016. március 4-5. Kölcsey Központ 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3. 1 00 éve a családok

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtumányi Centrum

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtumányi Centrum Jelmagyarázat: (*) Kötelező szintentartó tanfolyam (+) Kötelezően választható tanfolyam A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtumányi Centrum közleménye Orvosok, gyógyszerészek, klinikai szakpszichológusok:

Részletesebben

Média és a betegbiztonság

Média és a betegbiztonság Tisztelt Kollégák! Az I. Betegbiztonsági Konferenciát kétségek között szerveztük. Egy fiatal, hazánkban nagyrészt ismeretlen szakterület vajon mennyire lehet érdekes, lesz-e elég résztvevő. Úgy gondoltuk,

Részletesebben

29. FÜVÉSZKERTI UROLÓGUS NAPOK - UROFARSANG 2016 Továbbképző tanfolyam a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika rendezésében

29. FÜVÉSZKERTI UROLÓGUS NAPOK - UROFARSANG 2016 Továbbképző tanfolyam a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika rendezésében 29. FÜVÉSZKERTI UROLÓGUS NAPOK - UROFARSANG 2016 Továbbképző tanfolyam a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika rendezésében Budapest, HILTON BUDAPEST 2016. február 19-20. ELSŐ-MÁSODIK ÉRTESÍTÉS Tisztelt

Részletesebben

40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15.

40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15. Magyar Gyermekorvosok Társasága Északkelet-Magyarországi Területi Szervezetének 40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15. Kedves Kollégák! A Velkey László Gyermekegészségügyi

Részletesebben

Rehabilitációs ismeretek kórházi orvosok, szakorvos jelöltek és szigorlók körében

Rehabilitációs ismeretek kórházi orvosok, szakorvos jelöltek és szigorlók körében Rehabilitációs ismeretek kórházi orvosok, szakorvos jelöltek és szigorlók körében Dénes Zoltán, Fazekas Gábor, Zsiga Katalin, Péter Orsolya Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Semmelweis Egyetem Rehabilitációs

Részletesebben

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa PROGRAMFÜZET Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Egyetemi Oktató Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály Miskolc-Lillafüred, 2013. szeptember 20-21. A Magyar

Részletesebben

21. ORSZÁGOS VÉDÔOLTÁSI TOVÁBBKÉPZÔ TANFOLYAM

21. ORSZÁGOS VÉDÔOLTÁSI TOVÁBBKÉPZÔ TANFOLYAM 21. ORSZÁGOS VÉDÔOLTÁSI TOVÁBBKÉPZÔ TANFOLYAM Debrecen, Kölcsey Központ 2015. április 17 18. Bevezető 21. Országos Védőoltási Továbbképző Tanfolyam Kedves Kollégák! Hölgyeim és Uraim! A 20. Védõoltási

Részletesebben

Kedves Kollégák! A kongresszus házigazdája: Bajai Szent Rókus Kórház, Gyermek- és Ifjúsági Mentálhygiénés Gondozó

Kedves Kollégák! A kongresszus házigazdája: Bajai Szent Rókus Kórház, Gyermek- és Ifjúsági Mentálhygiénés Gondozó 2. értesíto Kedves Kollégák! A Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társasága 38. kongresszusa 2014. tavaszán Baján kerül megrendezésre. Ezen a helyszínen korábban nem volt kongresszus,

Részletesebben

Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése c. szinten tartó, továbbképző és rezidens tanfolyam

Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése c. szinten tartó, továbbképző és rezidens tanfolyam Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése c. szinten tartó, továbbképző és rezidens tanfolyam VI. Mikrobiológiai gyorsdiagnosztika előadás sorozat

Részletesebben

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, kellemes és hasznos időtöltést kívánva a résztvevőknek. Dr. Pap Károly

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, kellemes és hasznos időtöltést kívánva a résztvevőknek. Dr. Pap Károly ÉRTESÍTŐ KÖSZÖNTŐ Immáron négy évtizedes múltra tekint vissza a magyarországi szülész- és gyermekorvosok szervezett tudományos együttműködése, amit napjainkban a Magyar Perinatológiai Társaság testesít

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE november Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE november Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2016. november 24-26. Aquaworld Resort Budapest Prof. Beck Soma (1872-1930) www.convention.hu TISZTELT KOLLÉGÁK! 2016. november végén is hívjuk és várjuk Önöket

Részletesebben

Böjte Csaba ferences rendi szerzetest

Böjte Csaba ferences rendi szerzetest A továbbképző tanfolyam fővédnöke Prof. Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinika A továbbképző tanfolyam alapító elnöke HÍVOGATÓ A gyermekek és az ifjúság testi

Részletesebben

I. Betegbiztonsági Konferencia a Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

I. Betegbiztonsági Konferencia a Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében a Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében Budapest, Danubius Hotel Flamenco 2015. március 19-21. www.convention.hu BEVEZETŐ Tisztelt Kollégák! A betegek

Részletesebben

10. évfolyam 3. KÜLÖNSZÁM 2003. április 22. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. Epinfo A "JOHAN BÉLA" ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT

10. évfolyam 3. KÜLÖNSZÁM 2003. április 22. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. Epinfo A JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT 10. évfolyam 3. KÜLÖNSZÁM 2003. április 22. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epidemiológiai Információs Hetilap A "JOHAN BÉLA" ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓJA HÁZIORVOSOK RÉSZÉRE

Részletesebben

RÉSZLETES PROGRAM. 2012. szeptember 13., csütörtök

RÉSZLETES PROGRAM. 2012. szeptember 13., csütörtök RÉSZLETES PROGRAM 2012. szeptember 13., csütörtök 10:00-10:15 Megnyitó Rubin terem Dr. Pásztélyi Zsolt, a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke 10:15-12:30 Egészségpolitikai

Részletesebben

XX. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZÔ TANFOLYAM

XX. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZÔ TANFOLYAM XX. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM PROGRAM 204. november 20. CSÜTÖRTÖK 3.00 4.35 MIKROBIOLÓGIAI DIAGNOSZTIKA ÉS REZISZTENCIA HELYZET Moderátor: Prof. Dr. Ludwig Endre A szekció 3.00 3.25 A mikrobiológiai diagnosztika

Részletesebben

A Magyar Szemorvostársaság. Retina Szekciója. Kongresszusa. Budapest, 2007. november 30-december 1.

A Magyar Szemorvostársaság. Retina Szekciója. Kongresszusa. Budapest, 2007. november 30-december 1. A Magyar Szemorvostársaság Retina Szekciója Kongresszusa Budapest, 2007. november 30-december 1. ELŐZETES PROGRAM A címlapon Szőnyi István: Felragyogó napsütés a Duna fölött című képe, 1935 70 X 99 cm,

Részletesebben

ált.bakteriológiai tenyésztés baktérium meghatározás és rezisztencia + gomba Ft 5 nap meghatározás

ált.bakteriológiai tenyésztés baktérium meghatározás és rezisztencia + gomba Ft 5 nap meghatározás Mintákból végzett bakteriológiai és mikológiai vizsgálatok Anus ált. bakteriológia + gonorrhoea 6 300 Ft 3-5 nap ált. bakteriológiai + N. gonorrhoea, rezisztencia Bőr (glans, vulva, stb..) 4 500 Ft 3 nap

Részletesebben

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II.

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II. HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II. 2016. április 14-16. Hotel Azúr, Siófok HÍVOGATÓ Kedves Kollégák! A pszichiátriai betegségek és kórállapotok a népegészségügy érdeklődésének

Részletesebben

Budapest, 2016. február 24. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Budapest, 2016. február 24. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! A Fiatal Nőorvosok Társaságának XII. Kongresszusára készülünk az idén. Az elmúlt tizenegy rendezvény kitűnő lehetőség volt a fiatal szülész-nőgyógyászoknak arra, hogy nívós szakmai előadások

Részletesebben

XIII. DOWN SZIMPÓZIUM Tudományos továbbképzés a magzati orvostan aktuális fejezeteiből. 2016. április 21. CSÜTÖRTÖK

XIII. DOWN SZIMPÓZIUM Tudományos továbbképzés a magzati orvostan aktuális fejezeteiből. 2016. április 21. CSÜTÖRTÖK XIII. DOWN SZIMPÓZIUM Tudományos továbbképzés a magzati orvostan aktuális fejezeteiből 9:0 Megnyitó Széll Márta, Szabó János SZTE ÁOK Orvosi Genetikai Intézet 06. április. CSÜTÖRTÖK 9: Kromoszóma-mozaikok:

Részletesebben

Víz Világnapja 2015. 03. 22. Csatlakozott fürdők és programjaik

Víz Világnapja 2015. 03. 22. Csatlakozott fürdők és programjaik Víz Világnapja 2015. 03. 22. Csatlakozott fürdők és programjaik 1. 2. 3. 4. 5. Csatlakozó cég, fürdőlétesítmény neve Anna Gyógy-, Termál és Élményfürdő - Szeged Eleven Kft. Budapest Gyopárosfürdői Gyógypark

Részletesebben

XIII. DOWN SZIMPÓZIUM: TUDOMÁNYOS TOVÁBBKÉPZÉS A MAGZATI ORVOSTAN AKTUÁLIS FEJEZETEIBŐL PROGRAM 2016. ÁPRILIS 21. CSÜTÖRTÖK

XIII. DOWN SZIMPÓZIUM: TUDOMÁNYOS TOVÁBBKÉPZÉS A MAGZATI ORVOSTAN AKTUÁLIS FEJEZETEIBŐL PROGRAM 2016. ÁPRILIS 21. CSÜTÖRTÖK XIII. DOWN SZIMPÓZIUM: TUDOMÁNYOS TOVÁBBKÉPZÉS A MAGZATI ORVOSTAN AKTUÁLIS FEJEZETEIBŐL 9:30 Megnyitó Széll Márta, Szabó János SZTE ÁOK Orvosi Genetikai Intézet PROGRAM 206. ÁPRILIS 2. CSÜTÖRTÖK 9:35 Kromoszóma-mozaikok:

Részletesebben

TOX'2016. Tudományos konferencia A KONFERENCIA RENDEZŐJE. MAGYAR TOXIKOLÓGUSOK TÁRSASÁGA www.hungariantoxicologists.

TOX'2016. Tudományos konferencia A KONFERENCIA RENDEZŐJE. MAGYAR TOXIKOLÓGUSOK TÁRSASÁGA www.hungariantoxicologists. TOX'2016 Tudományos konferencia A KONFERENCIA RENDEZŐJE MAGYAR TOXIKOLÓGUSOK TÁRSASÁGA www.hungariantoxicologists.hu TÁRSSZERVEZŐ MAGYAR KÍSÉRLETES ÉS KLINIKAI FARMAKOLÓGIAI TÁRSASÁG www.mapharm.hu Hajdúszoboszló,

Részletesebben

Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 11. Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március

Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 11. Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március 11. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia Budapest, Danubius Hotel Flamenco, 2018. március 23-24. Kedves Kolléganők és Kollégák! A modern infektológia és antibiotikum

Részletesebben

Program IX. Aritmia. Pacemaker Napok. Balatonfüred, Hotel Flamingó 2014. szeptember 25-27.

Program IX. Aritmia. Pacemaker Napok. Balatonfüred, Hotel Flamingó 2014. szeptember 25-27. & a Magyar Kardiológus Társaság Aritmia és Pacemaker Munkacsoportjának és az Állami Szívkórház Aktív Kardiológiai Osztályának rendezvénye IX. Aritmia Pacemaker Napok Program Balatonfüred, Hotel Flamingó

Részletesebben

A Magyar Mikrobiológiai Társaság 2016. évi Nagygyûlése és a XI. Fermentációs Kollokvium ELSÕ KÖRLEVÉL. 2016. október 19 21.

A Magyar Mikrobiológiai Társaság 2016. évi Nagygyûlése és a XI. Fermentációs Kollokvium ELSÕ KÖRLEVÉL. 2016. október 19 21. Magyar Mikrobiológiai Társaság, MMT Alapítvány, Magyar Biokémiai Egyesület Biotechnológiai Szakosztály, MTA Mikrobiológiai Osztályközi Bizottság és Biomérnöki Munkabizottság ELSÕ KÖRLEVÉL A Magyar Mikrobiológiai

Részletesebben

NEISSERIA GONORRHOEAE ÉS SYPHILIS NEMZETI REFERENCIA LABORATÓRIUM BESZÁMOLÓJA

NEISSERIA GONORRHOEAE ÉS SYPHILIS NEMZETI REFERENCIA LABORATÓRIUM BESZÁMOLÓJA NEISSERIA GONORRHOEAE ÉS SYPHILIS NEMZETI REFERENCIA LABORATÓRIUM BESZÁMOLÓJA Dr. Ostorházi Eszter Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika Mikrobiológiai laboratórium Laboratórium

Részletesebben

XIII. DOWN SZIMPÓZIUM

XIII. DOWN SZIMPÓZIUM 9:30 Megnyitó Széll Márta, SZTE ÁOK Orvosi Genetikai Intézet 2016. április 21. CSÜTÖRTÖK GENETIKAI SZŰRŐVIZSGÁLATOK ANYAI KERINGÉSBEN LÉVŐ MAGZATI DNS-BŐL 9:40 Kromoszóma-mozaikok: eredet és következmények

Részletesebben

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Juhász Zsuzsa II. Szakdolgozói Konferencia 2012. augusztus 31 szeptember 1. A konferencia rövid programja A konferencia ideje: 2012. augusztus 31.

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Általános belgyógyászati gyakorlat 5 hónap (Terv ) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 I. Belgyógyászat - Gasztroenterológia Dr. Hamvas József Rész 3 hónap 2

Részletesebben

XIII. DEBRECENI BELGYÓGYÁSZATI NAPOK

XIII. DEBRECENI BELGYÓGYÁSZATI NAPOK XIII. DEBRECENI BELGYÓGYÁSZATI NAPOK Kötelező szinten tartó, szakvizsga-előkészítő és szakorvos továbbképző tanfolyam DEBRECENI EGYETEM Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet 2016. június

Részletesebben

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra. 2014. EüK. 9. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók!

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra. 2014. EüK. 9. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók! Pályázati hirdetmény betölthető állásokra hatályos: 2014.07.08 2014. EüK. 9. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Tisztelt Hirdetők, Olvasók! A hirdetményeket külön ez irányú kérelemre legfeljebb

Részletesebben

Kedves Kollégák! Minden érdeklődő kollégát várunk Siófokra! 2016. március 31.

Kedves Kollégák! Minden érdeklődő kollégát várunk Siófokra! 2016. március 31. Kedves Kollégák! A 2016-os, XXXIII. Nagygyűlés címe: Poláris nézetek a nephrologiában, melynek jegyében egy-egy tudományos kérdést, terápiás stratégiát eltérő szempontokra épülő előadás-párokkal szeretnénk

Részletesebben