Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, november PROGRAM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. PROGRAM"

Átírás

1 2013 Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, november PROGRAM

2 univ. code VALÓDI MAGYAR fejlesztés és gyártás 1986 óta. DC A brossura lezárásának dátuma: Elektronika Kft Budapest, Fehérvári út 98. Zöldszám: Tel.: Fax:

3 Budapest, november Kedves Fiatal Kollégánk! Szeretettel üdvözlünk benneteket a Fiatal Diabetológusok Fórumán. Ezzel a rendezvénnyel egy hosszú múltra visszatekintő, elsősorban továbbképző eseményt kívántunk feltámasztani. A korábban két évente szervezett eseményt utoljára 2005-ben tartottuk meg, azóta erre nem kerülhetett sor. Bár a 77 Elektronika szervezésében minden évben lehetőséget kaptak a fiatalok tudományos eredményeik bemutatására, a tagság visszajelzései alapján szükség volt egy olyan fórumra is, ahol a fiatalok egymás között nyíltan tudnak vitatkozni, kapcsolatot építeni. A fórum tematikáját úgy állítottuk össze, hogy a diabetológia iránt érdeklődő résztvevők az alapvető ismeretek elsajátításán túl gyakorlati ismereteket is szerezhessenek. Reméljük, hogy rendezvényünk minden résztvevő számára sok szakmai hasznot és érdekességet nyújt, a társasági programok során pedig kötetlen beszélgetésekre és a baráti kapcsolatok ápolására is lehetőség nyílik. Üdvözlettel: Dr. Putz Zsuzsanna Dr. Ferencz Viktória SE I. sz. Belgyógyászati Klinika 3

4 Fiatal Diabetológusok Fóruma ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A kongresszus honlapja, letölthető dokumentumok Időpont november Helyszín Fonó Budai Zeneház (www.fono.hu) 1116 Budapest, Sztregova u. 3. Kongresszusi iroda Stand-Art Ügynökség Kft Szeged, Tisza Palota B/2., Felső Tisza-part Postacím: 6792 Zsombó, Pf. 17. Tel: +36/ Fax: +36/ Honlap: Ügyintéző: Markella Ágnes project manager Szponzori támogatásokkal, céges szimpóziumokkal, regisztrációval és szállásfoglalással kapcsolatos pénzügyek, szerződéskötés Stand-Art Ügynökség Kft. Székhely és számlacím: 6792 Zsombó, Juhász Gy. u. 16. Adószám: Bankszámlaszám: AXA Bank Cégj.szám: Kapcsolattartó: Dr. Bernáth Erika (mobil: +36/ , Tudományos program, VIP regisztráció Dr. Putz Zsuzsanna és Dr. Ferencz Viktória 4

5 Budapest, november Akkreditáció A kongresszuson részt vevő orvosok 40 általános és 2 diabetológiai kreditpontot kapnak. Kongresszusi iroda, regisztráció November 14-én és 15-én: h November 16-án: h Regisztrációs iroda telefonszáma +36/ Regisztrációs díjak A regisztrációs díjak tartalmazzák a kávészünetek, ebédek, vacsorák, a kongresszusi táska és a különböző kiadványok költségeit, valamint a 27% ÁFA összegét. Regisztrációs díjak 27% ÁFÁ-val szeptember 15-ig szeptember 15. után Helyszínen Minden résztvevő számára egységesen ,- Ft ,- Ft ,- Ft A regisztrációs díjak bruttó 4.950,- Ft/fő/nap étkezési költséget tartalmaznak. Szállásfoglalás A szobaárak reggelivel és IFA-val értendők, és tartalmazzák a 18%-os ÁFÁ-t. A szálláshelyekről bővebb információ a oldalon található. 5

6 Fiatal Diabetológusok Fóruma A szobaárak 1 éjszakára, ÁFÁ-val, reggelivel és IFA-val értendők: Gerand Hotel Ventura*** (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Hunguest Hotel Griff*** (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.) Danubius Hotel Flamenco**** (1113 Budapest, Tas Vezér u. 3-7.) 1 ágyas 2 ágyas 1 fő részére (2 fő elhelyezése esetén) 2 ágyas 2 fő részére 3 ágyas 3 fő részére Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Parkolási díjak Gerand Hotel Ventura: ingyenes Hunguest Hotel Griff: a szálloda előtt ingyenes, a zárt parkolóban Ft/nap Danubius Hotel Flamenco: a recepción érvényesített parkolókártyával Ft/nap Egyéb információk A megadott árak tartalmazzák az általános forgalmi adót, valamint szállásdíjak esetében az idegenforgalmi adót is, de NEM tartalmazzák a közvetített szolgáltatások (étkezés, szállás) után fizetendő egyéb terheket. A kongresszusi részvételi díjak nem tartalmaznak semmilyen biztosítást, a rendezvény ideje alatt előforduló személyi vagy anyagi káreseményekért a szervezők nem vállalnak felelősséget. Lemondási feltételek, számlamódosítás Szíves figyelmét felhívjuk, hogy november 7. után utólagosan számlát más címre kiállítani, szállásfoglalást, vagy regisztrációt törölni, valamint részvételi díjat visszautalni nem áll módunkban. Valamint október 14. utáni szállásfoglalás lemondás esetén a szállásköltséget a kötbéres szerződések miatt teljes mértékben meg kell fizetni. 6

7 Budapest, november Tudományos program november :30 Regisztráció 09:00 A Fiatal Diabetológusok Fórumának története Dr. Bíbok György 09:15 A DM klasszifikációja, epidemiológiája és diagnosztikája Dr. Wudi Krisztina 09:55 Diétás kezelési alapelvek és lehetőségek a cukorbetegség különböző típusaiban Dr. Madarász Eszter 10:35 Orális antidiabetikumok a klinikai gyakorlatban Dr. Böröcz Zoltán 11:05 Kávészünet 11:15 Inzulinkezelés diabéteszben Dr. Hosszúfalusi Nóra 12:00 Evidenciák a diabetológia diagnosztikájában és kezelésében Dr. Tabák Ádám 12:40 Ebédszünet 14:00 Gyakorlatok: diéta-tabletta-inzulin (1. szekció) Dr. Hermányi Zsolt 14:00 Gyakorlatok: diéta-tabletta-inzulin (2. szekció) Dr. Ferencz Viktória 15:00 Gyakorlatok: diéta-tabletta-inzulin (1. szekció) Dr. Hermányi Zsolt 15:00 Gyakorlatok: diéta-tabletta-inzulin (2. szekció) Dr. Ferencz Viktória 16:00 Gyakorlatok: Inzulin pumpakezelés (1. szekció) Dr. Madarász Eszter 16:00 Gyakorlatok: Inzulin pumpakezelés (2. szekció) Dr. Taybani Zoltán 19:00 Vacsora, társasági program 7

8 Fiatal Diabetológusok Fóruma november :00 Metabolikus szindróma és 2-es típusú diabetes komplex kezelése Dr. Tabák Ádám 09:40 Neuropathia diabetes mellitusban Dr. Putz Zsuzsanna 10:10 A cukorbetegség akut szövődményei és kezelési lehetőségei Dr. Varga Richárd 10:40 Kávészünet 11:00 A diabeteses nephropathia klinikuma Dr. Cseprekál Orsolya 11:40 A diabetes és endocrin megbetegedések kapcsolata Dr. Mészáros Szilvia 12:20 A diabetes genetikája Dr. Gaál Zsolt 13:00 Ebédszünet 14:30 Gyakorlatok: diéta-tabletta-inzulin (1. szekció) Dr. Tanczer Timea 14:30 Gyakorlatok: diéta-tabletta-inzulin (2. szekció) Dr. Tabák Ádám 15:30 Gyakorlatok: diéta-tabletta-inzulin (1. szekció) Dr. Tanczer Timea 15:30 Gyakorlatok: diéta-tabletta-inzulin (2. szekció) Dr. Tabák Ádám 16:30 Gyakorlatok: Inzulin pumpakezelés (1. szekció) Dr. Madarász Eszter 16:30 Gyakorlatok: Inzulin pumpakezelés (2. szekció) Dr. Taybani Zoltán 19:00 Vacsora, társasági program 8

9 Budapest, november november :00 A hypertonia kezelési és gondozási elvei diabetes mellitusban Dr. Sármán Beatrix 09:40 Csontanyagcsere változások diabetes mellitusban Dr. Ferencz Viktória 10:00 A diabeteses retinopathia felosztása, diagnosztikája és kezelése Dr. Borbándy Ágnes 10:30 Kávészünet 10:50 A gesztációs diabetes mellitus jelentősége a háziorvosi és szakorvosi gyakorlatban Dr. Tanczer Tímea 11:30 Angiológiai vizsgálatok a diabeteses betegek gondozásában Dr. Várkonyi Tamás 12:10 A diabetes macrovascularis szövődményei Dr. Várkonyi Tamás 12:40 Tesztvizsga 13:00 A tanfolyam zárása 9

10 MINDEN EMBER EGYEDI, MIÉRT NE LEGYEN AZ ADAGOLÓ- TOLLUK IS AZ? Sokkal inkább kelti egy hétköznapi eszköz benyomását, mint egy orvosi műszerét Diszkrét méreteivel a pontosság és a kényelem szolgálatában áll Hatféle színben elérhető Betegektől betegeknek Referencia: 1. HumaPen SAVVIO Használati Útmutató, 2. Wong M., Curr Med Res Opin 2013;1 9, published online: 14 March Az adagolóeszköz alkalmazásáról, kockázatairól, biztonságos alkalmazási feltételeiről, a szükséges elővigyázatosságról valamint további információkért olvassa el Használati Útmutatót, melyet kérésére elküldünk Önnek! Társadalombiztosítási támogatásba nem befogadott eszköz. HUDBT00149a Dokumentum lezárásának dátuma: március 20. Lilly Hungária Kft Budapest, Madách I. út Tel: +36-1/

11 Lilly Diabetes Személyre szabott megoldások Egyénre szabott megoldások a cukorbetegség a cukorbetegség kezelésére kezelésére Korszerű terápia a cukorbetegség különböző szakaszaiban Korszerű terápia a cukorbetegség különböző szakaszaiban Pontos és egyszerűen kezelhető adagolótollak 1 4 Pontos Betegoktató és egyszerűen program kezelhető és széleskörű adagolótollak szolgáltatások Betegoktató program és széleskörű szolgáltatások HUHMG00062 Referenciák: 1. Hänel H. et al.: Differences in Dose Accuracy of Insulin Pens, J. Diabetes Sci. Technol. 2008; 2(3): Luxura használati útmutató 3. Luxura HD használati útmutató 4. Memoir használati útmutató További információ: Lilly Hungária Kft., 1075 Budapest, Madách I. u Tel.: , A rövidített alkalmazási elôírások a Lilly kiállítási standján rendelkezésére állnak! HUDBT00173 Lezárás dátuma: május 13. Lilly Hungária Kft., 1075 Budapest, Madách I. u Tel.: ,

12 Kezdje a napot -vel! Az első és egyetlen magyar nyelvű vércukorszintmérő, tölthető akkumulátorral Magyar nyelvű menürendszer Magyar fejlesztés Tölthető akkumulátor Di-Care Zrt., 1119 Budapest, Petzvál József u tesztcsíkkal használható!

13 Budapest, november Jegyzetek 13

14 Fiatal Diabetológusok Fóruma Jegyzetek 14

15 Budapest, november Jegyzetek 15

16 Fiatal Diabetológusok Fóruma A FIATAL DIABETOLÓGUSOK FÓRUMÁNAK TÁMOGATÓI 77 Elektronika Kft. 16

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ 2013 Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ Fiatal Diabetológusok Fóruma Kedves Fiatal Kollégánk! Szeretettel várunk 2013. november 14-16-án a Budapesten megrendezésre kerülő

Részletesebben

PROGRAM PROGRAM. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése

PROGRAM PROGRAM. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése PROGRAM PROGRAM Gyermekdiabetes Szekció Legyél te is 7 pontos (A 1C) Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése Debrecen, 2012. november

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye MEGHÍVÓ Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2013. szeptember 6-7. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

Orosháza Gyopárosfürdő 2011. november 17-19.

Orosháza Gyopárosfürdő 2011. november 17-19. NŐORVOSOK FIATAL TÁRSASÁGA Fiatal Nőorvosok VII. Kongresszusa Orosháza Gyopárosfürdő 2011. november 17-19. 1 Kedves Kolléganők és Kollégák! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az újra megrendezésre kerülő

Részletesebben

A rendezvény védnökei: Prof. Dr. Barkai László Prof. Dr. Kempler Péter Prof. Dr. Winkler Gábor. Tudományos program. 2013. október 10.

A rendezvény védnökei: Prof. Dr. Barkai László Prof. Dr. Kempler Péter Prof. Dr. Winkler Gábor. Tudományos program. 2013. október 10. A rendezvény védnökei: Prof. Dr. Barkai László Prof. Dr. Kempler Péter Prof. Dr. Winkler Gábor Tudományos program 2013. október 10., csütörtök 12.00-13.30 Regisztráció 13.30-13.50 Megnyitó Dr. Lampé Zsolt

Részletesebben

Gyula, 2016. szeptember 22-24.

Gyula, 2016. szeptember 22-24. A Magyar Reumatológusok Egyesületének éves Vándorgyűlése Gyula, 2016. szeptember 22-24. ÉRTESÍTŐ Köszöntő Tisztelt Kolléganők és Kollégák! 2016. szeptember 22-24 között Gyula városa ad otthont az MRE éves

Részletesebben

PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye PROGRAM Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2016. szeptember 2-3. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény házigazdája: Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézet Belgyógyászati Osztálya Dr. Petró Gizella főorvos A szervező bizottság elnöke Tel.: +36/52-511 777 Email: petrogizi@gmail.com

Részletesebben

VIII. szegedi Diabétesz nap

VIII. szegedi Diabétesz nap VIII. szegedi Diabétesz nap szeged, 201 3. NOV E MBER 22 2 3. 6722 Szeged, Ady tér 10. MEGHÍVÓ VIII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika tisztelettel meghívja Önt

Részletesebben

VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap

VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap Szeged, 2009. október 8 10. A Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika és a Magyar Diabetes Társaság tisztelettel meghívja

Részletesebben

MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE

MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE MRSZE elnöksége: Domján Andrea dr. (jur) elnök Terbéné Szekeres Klára alelnök IV. KONGRESSZUSA Monek Bernadett főtitkár Marcsik-Bedő Borbála pénztáros Gyula,

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA

ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA Szeged, 2016. AZ MFOE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 53. VÁNDORGYŰLÉSE ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE

Részletesebben

XVIII. Dunántúli Diabetes Hétvége

XVIII. Dunántúli Diabetes Hétvége XVIII. Dunántúli Diabetes Hétvége [ www.diabet.hu/ddh2013 ] MEGHÍVÓ É S PROGRAM Hotel Club Tihany, 2013. április 12 14. programfüzet Időpont: 2013. április 12 14. Helyszín: Club Tihany, 8237 Tihany, Rév

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés Makó, Korona Étterem és Konferencia-Központ 2014. március 28-29. 1 Tisztelt Kollégák! Idén 45. alkalommal

Részletesebben

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12.

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12. VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége meghívó első értesítés Debrecen, 2013. október 10 október 12. A Kenézy Kórház Nonprofit Kft. Belgyógyászati Osztálya és a Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel

Részletesebben

Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat!

Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat! Kedves Kollégák és Kolléganők! Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat! Nagy örömünkre a rendezvény évről-évre nagyobb létszámú résztvevőt vonz. A program összeállításával 2016-ban

Részletesebben

Prof. Dr. Merkely Béla

Prof. Dr. Merkely Béla Tisztelt Kolléganők, Kollégák, minden kedves Érdeklődő! 2015-ben újra a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központját érte az a megtiszteltetés, hogy az MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának

Részletesebben

A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa

A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa Annual Congress of the Hungarian Ophthalmological Society 2016 Pécs, 2016. június 30-július 2. ÉRTESÍTŐ A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés Gyopárosfürdő, Alföld Gyöngye Konferenciaközpont 2015. április 24-25. 1 Kedves Kollégák, Tisztelt Résztvevők!

Részletesebben

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP SZEGED, 2012. OKTÓBER 12 13. SZTE JÓZSEF ATTILA TANULMÁNYI ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT 6722 SZEGED, ADY TÉR 10. MEGHÍVÓ VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor a Magyar Kardiológusok Társaságának leköszönő elnöke, a konferencia felelőse

Tisztelt Kollégák! Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor a Magyar Kardiológusok Társaságának leköszönő elnöke, a konferencia felelőse Tisztelt Kollégák! Engedjék meg, hogy tisztelettel meghívjam Önöket IV. Budapesti Kardiológiai Napok - ra, mely 2016. november 18-án és 19-én Budapesten, az Aquaworld Resort Budapest konferenciatermeiben

Részletesebben

Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ!

Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ! Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ! Nagy örömmel jelentjük, hogy a több éves hagyománynak tisztelgõ MKT Intervenciós Munkacsoport éves gyûlése 2014. október 16-18 között ismét megrendezésre

Részletesebben

Budapest, 2016. február 24. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Budapest, 2016. február 24. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! A Fiatal Nőorvosok Társaságának XII. Kongresszusára készülünk az idén. Az elmúlt tizenegy rendezvény kitűnő lehetőség volt a fiatal szülész-nőgyógyászoknak arra, hogy nívós szakmai előadások

Részletesebben

MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18.

MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. XIX UT MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ www.convention.hu 014 Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. TISZTELT KOLLÉGÁK! 2014-ben ismét három urológiai osztály, Győr, Szombathely

Részletesebben

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN A Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány közös továbbképző tudományos rendezvénye 2014. október 10-11.

Részletesebben

40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15.

40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15. Magyar Gyermekorvosok Társasága Északkelet-Magyarországi Területi Szervezetének 40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15. Kedves Kollégák! A Velkey László Gyermekegészségügyi

Részletesebben

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE meghívó ELSŐ ÉRTESÍTÉS SZOLNOK, 2011. SZEPTEMBER 29 OKTÓBER 1. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság

Részletesebben

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete. 42. Kongresszusa. Pécs. 2012. október 17-20. ÉRTESÍTŐ

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete. 42. Kongresszusa. Pécs. 2012. október 17-20. ÉRTESÍTŐ A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete 42. Kongresszusa Pécs 2012. október 17-20. ÉRTESÍTŐ KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaim! A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész

Részletesebben

November 10. A kongresszus megnyitása: 8:45 9:00 Prof. Dr. Wittmann Tibor, Prof. Dr. Forster Tamás

November 10. A kongresszus megnyitása: 8:45 9:00 Prof. Dr. Wittmann Tibor, Prof. Dr. Forster Tamás Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Napok keretében megszervezett belgyógyász szintentartó továbbképző tanfolyam Szervező: SZTE I.sz. Belgyógyászati Klinika November 10. A kongresszus megnyitása: 8:45

Részletesebben

Magyar Kontaktológiai Társaság VII. Továbbképzô Tanfolyama és Kongresszusa a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével

Magyar Kontaktológiai Társaság VII. Továbbképzô Tanfolyama és Kongresszusa a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével Magyar Kontaktológiai Társaság VII. Továbbképzô Tanfolyama és Kongresszusa a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével Hajdúszoboszló, Hotel Atlantis****superior Bevezetô Kedves Kolléganők,

Részletesebben

Magyar Állatorvosi Kamara. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Szervezete MEGHÍVÓ. a 2014. évi Továbbképző Konferenciára

Magyar Állatorvosi Kamara. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Szervezete MEGHÍVÓ. a 2014. évi Továbbképző Konferenciára Magyar Állatorvosi Kamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Szervezete MEGHÍVÓ a 2014. évi Továbbképző Konferenciára Helyszín: Aqua-Lux*** Wellness Hotel 5465 Cserkeszőlő, Fürdő u. 27. Időpont: 2014.

Részletesebben

Budapest, 2009. június. Kurzus elnöke, és az MHT XVII. Kongresszusának társelnöke

Budapest, 2009. június. Kurzus elnöke, és az MHT XVII. Kongresszusának társelnöke Tisztelt Kolleganők és Kollégák! Ha december - akkor hypertonia kongresszus! A magyar orvosok közül nagyon sokan így szokták meg az elmúlt több, mint másfél évtizedben, és az évek során szinte töretlenül

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2015. november 26-28. Aquaworld Resort Budapest Poór Imre (1823-1897) www.convention.hu KEDVES KOLLÉGÁK! A Magyar Dermatológiai Társulat 2015. őszén alkalommal

Részletesebben

XI. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM

XI. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM XI. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM a Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság együttműködésével Novotel Budapest Centrum Hotel 2015. november

Részletesebben

Dr. Finta P. Ervin Prof. Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter az MHT XXII. Kongresszusának elnöke

Dr. Finta P. Ervin Prof. Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter az MHT XXII. Kongresszusának elnöke Tisztelt Kolleganők és Kollegák! A Magyar Hypertonia Társaság életében a 2014-es év igazi korszakváltást jelent. Sok éves munka eredményeként államilag elfogadottá vált a hypertonológia képzettség és megszületett

Részletesebben

Kedves Kolléganők és Kollégák!

Kedves Kolléganők és Kollégák! Kedves Kolléganők és Kollégák! A modern infektológia és antibiotikum terápia a medicina minden ágában jelen van, és gyakorlatilag nincs olyan disciplina, aminek mindennapi gyakorlatához ne tartozna hozzá

Részletesebben

VII. szegedi Diabétesz nap. 6722 Szeged, Ady tér 10.

VII. szegedi Diabétesz nap. 6722 Szeged, Ady tér 10. VII. szegedi Diabétesz nap s z e g e d, 2 01 2. o k t ó b e r 1 2 1 3. SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ 6722 Szeged, Ady tér 10. PROGRAM VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP Megújult vércukor

Részletesebben

Intenzív Diagnosztika Fórum

Intenzív Diagnosztika Fórum Információ A FÓRUM FÕVÉDNÖKE Dr. Velkey György a Magyar Kórházszövetség Elnöke SZERVEZÕ ÉS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök: Prof. Dr. Gál János Tagjai: Dr. Csomós Ákos Dr. Nagy Géza Dr. Bátai István Dr. Völgyes

Részletesebben

Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Kedves Meghívottak!

Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Kedves Meghívottak! Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Kedves Meghívottak! Ezúton is szeretnénk meghívni Önöket a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság (MGGT) ez évi Kongresszusára. Ünnepi és rendhagyó Kongresszust szervezünk

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16.

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16. MEGHÍVÓ A Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG XXIII. KONGRESSZUSÁRA, mely 2015-ben Budapesten kerül megrendezésre. Időpont: 2015. május

Részletesebben

A 125 ÉVES MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET JUBILEUMI NAGYGYŰLÉSE

A 125 ÉVES MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET JUBILEUMI NAGYGYŰLÉSE Tisztelt Kolléganők! Tisztelt Kollégák! Tisztelettel meghívom Önöket és Önökön keresztül valamennyi érdeklődőt egyesületünk 2016. évi Nagygyűlésére. Ahogy azt a meghívó megszokottól eltérő formáján és

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Szülészeti-Nőgyógyászati. Osztálya, a Magyar Nőorvos Társaság támogatásával

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Szülészeti-Nőgyógyászati. Osztálya, a Magyar Nőorvos Társaság támogatásával ÉRTESÍTŐ KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kolleganők és Kollegák! Nagy megtiszteltetés, hogy ismét Nyíregyházán rendezhetjük a Szülészeti-Nőgyógyászati Vezetők Baráti találkozóját. Az eddigi négy alkalom Miskolc kétszer,

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hotel Ramada Resort Budapest 1044 Budapest, Íves u. 16. www.ramadaresortbudapest.hu. GPS koordináták: 47.60061 ÉSZ 19.

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hotel Ramada Resort Budapest 1044 Budapest, Íves u. 16. www.ramadaresortbudapest.hu. GPS koordináták: 47.60061 ÉSZ 19. KEDVES KOLLEGANÕK, ÉS KOLLEGÁK! A mindennapi betegellátásunk során számtalanszor találkozhatunk az élet minõséget rontó visszatérõ hólyaghuruttal ill. férfiaknál bakteriális prosztatitisszel vagy kismedencei

Részletesebben

X. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM

X. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM X. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM a Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság együttműködésével Novotel Budapest Centrum Hotel 2014. december

Részletesebben

DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016.

DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. ~ Belgyógyász ellátóhelyek ~ 1. B.-K. Megyei Önkormányzat Kórháza, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Okató Kórháza, Diabetes

Részletesebben

XIII. DEBRECENI BELGYÓGYÁSZATI NAPOK

XIII. DEBRECENI BELGYÓGYÁSZATI NAPOK XIII. DEBRECENI BELGYÓGYÁSZATI NAPOK Kötelező szinten tartó, szakvizsga-előkészítő és szakorvos továbbképző tanfolyam DEBRECENI EGYETEM Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet 2016. június

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtumányi Centrum

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtumányi Centrum Jelmagyarázat: (*) Kötelező szintentartó tanfolyam (+) Kötelezően választható tanfolyam A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtumányi Centrum közleménye Orvosok, gyógyszerészek, klinikai szakpszichológusok:

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok. és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának. XXVIII. Tudományos Ülése

MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok. és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának. XXVIII. Tudományos Ülése MEGHÍVÓ Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Hódmezővásárhely, 2011. október 14-15. 1 Tisztelt Kollégák! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Magyar

Részletesebben

Dr. Orosi Piroska A Szervező Bizottság elnöke

Dr. Orosi Piroska A Szervező Bizottság elnöke Kedves Kollégák! Hosszú idő után ismét Debrecenben rendezzük a Kórházhigiénés Ankétot. Az elmúlt tíz évben átalakult ez a város, egy modern egyetemi város lett Debrecen. Reméljük lesz idő a megnézésére

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről T Á J É K O Z T T Ó a minősített továbbképzésekről z Egészségügyi Szak- és Továbbképzési izottság (ESZT) 200. október 27-én megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minősített, amelyeket az alábbi

Részletesebben

A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései

A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései továbbképző tanfolyam www.convention.hu Novotel Centrum Budapest**** 2016. április 08-09. Tisztelt Kollégák! Nagy örömömre szolgál,

Részletesebben

Klinikai audit jó nemzetközi gyakorlata. Dr. Mogyorósy Gábor (Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Intézet)

Klinikai audit jó nemzetközi gyakorlata. Dr. Mogyorósy Gábor (Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Intézet) Klinikai audit jó nemzetközi gyakorlata. Dr. Mogyorósy Gábor (Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Intézet) A klinikai audit a jelenlegi gyakorlat kritikus és szisztematikus felülvizsgálatát,

Részletesebben

Egri Kardiológiai Napok 2016

Egri Kardiológiai Napok 2016 Eger, Hotel Eger & Park 2016. április 7 9. Bevezető Kedves Kollégák és Kolléganők! Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat! Nagy örömünkre a rendezvény évről-évre nagyobb létszámú

Részletesebben

XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok

XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, Kölcsey Központ 2016. október 5-7. Innováció a magyar egészségügyben fények és árnyak!? Kísérő rendezvény: Fókuszban a sürgősségi betegellátás www.egve.hu

Részletesebben

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20.

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20. KARDIABETOLÓGIA 2015 Tudományos ülés Prof. Dr. de Chatel Rudolf emlékére MEGHÍVÓ BAJA 2015. június 19 20. Kardiabetológia 2015 Kedves Kollégák! Baja városa és gyógyítói régóta elkötelezettek a modern orvostudomány,

Részletesebben

PORTAI ÁRAK 2016. Érvényes: 2016. 01. 01-06. 30. 2016. 07. 01-08. 20 2016. 08. 21-12. 28. Ft/szoba/éj. Egyágyas szoba: 10790.- 14780.- 10790.

PORTAI ÁRAK 2016. Érvényes: 2016. 01. 01-06. 30. 2016. 07. 01-08. 20 2016. 08. 21-12. 28. Ft/szoba/éj. Egyágyas szoba: 10790.- 14780.- 10790. AMETISZT HOTEL HARKÁNY 7815 Harkány, Szent István u. 26-28. Tel: 72/279-339 Fax: 72/580 077 info@ametiszthotel.hu www.ametiszthotel.hu Ügyintéző: Bédáné Metz Mária PORTAI ÁRAK 2016 Érvényes: 2016. 01.

Részletesebben

6. Magyar Mikrokeringés Kongresszus

6. Magyar Mikrokeringés Kongresszus A Magyar Haemorheológiai Társaság megbízásából kerül megrendezésre a 6. Magyar Mikrokeringés Kongresszus Helyszíne: Balatonkenese, Honvédüdülő Időpont: 2009. május 22-23. (péntek-szombat) Kedves Kolléganők/Kollégák!

Részletesebben

MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA

MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA I. Interdiszciplináris HPV-kongresszus Szülész-nőgyógyász, urológus, bőrgyógyász, mikrobiológus, patológus, fül-orr-gégész, proktológus sebész,

Részletesebben

Szakosított ellátás: bentlakásos szociális intézmény: Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ

Szakosított ellátás: bentlakásos szociális intézmény: Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ Dorog Város Önkormányzatának 6/2006. (I.31.) sz. rendelete a Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó intézmények, illetve szolgáltatások igénybevételéről (Egységes szerkezetben

Részletesebben

IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT

IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT Regional Meeting of the International Society of Dermatology Szeged 2007. március 5-9. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK IV. SZEGEDI BÕRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZÕ HÉT Helyszín

Részletesebben

TOX'2016. Tudományos konferencia A KONFERENCIA RENDEZŐJE. MAGYAR TOXIKOLÓGUSOK TÁRSASÁGA www.hungariantoxicologists.

TOX'2016. Tudományos konferencia A KONFERENCIA RENDEZŐJE. MAGYAR TOXIKOLÓGUSOK TÁRSASÁGA www.hungariantoxicologists. TOX'2016 Tudományos konferencia A KONFERENCIA RENDEZŐJE MAGYAR TOXIKOLÓGUSOK TÁRSASÁGA www.hungariantoxicologists.hu TÁRSSZERVEZŐ MAGYAR KÍSÉRLETES ÉS KLINIKAI FARMAKOLÓGIAI TÁRSASÁG www.mapharm.hu Hajdúszoboszló,

Részletesebben

2014 Magyar Szexuális Medicina Társaság III. tudományos ülése

2014 Magyar Szexuális Medicina Társaság III. tudományos ülése 2014 Magyar Szexuális Medicina Társaság III. tudományos ülése ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK www.convention.hu Novotel Centrum Budapest 2014. június 6-7. KEDVES VENDÉGÜNK! Öröm számunkra, hogy a Magyar Szexuális

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Pentaxim hiányából TBC poliovírus oltóanyagkészletek beszerzési módjába. tűszúrásos vagy műtét közben elszenvedett sérülésekor

Tisztelt Kollégák! Pentaxim hiányából TBC poliovírus oltóanyagkészletek beszerzési módjába. tűszúrásos vagy műtét közben elszenvedett sérülésekor Tisztelt Kollégák! A 2015-ös év sok tekintetben eltérő volt az eddigiektől. Alkalmazkodás és rugalmasság kellett a Pentaxim hiányából adódó oltási rend változásával kapcsolatban. Fokozottabb figyelem kellett

Részletesebben

FELHÍVÁS TANFOLYAMRA

FELHÍVÁS TANFOLYAMRA A Borsod-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház és a Semmelweis Egyetem, Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika FELHÍVÁS TANFOLYAMRA Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája

Részletesebben

A Magyar STI Társaság kincstárnoka és a Magyar STI Társaság elnökségi tagja A Magyar STI Társaság XXI. Nagygyűlése szervezői

A Magyar STI Társaság kincstárnoka és a Magyar STI Társaság elnökségi tagja A Magyar STI Társaság XXI. Nagygyűlése szervezői KEDVES KOLLÉGÁK! A húszéves múltra visszatekintő Magyar STI Társaság 206-ban kiemelkedő szakmai eseményre készül. Korábbi pályázatunk eredményeként elnyertük a rendezési jogot a IUSTI Europe Magyarországon

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság 2011. évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság 2011. évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság 2011. évi tevékenységéről A Fővárosi Bíróság az 1992. február 13-án 4264. sorszám alatt nyilvántartásba vett EOQ Magyar

Részletesebben

Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam

Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam Szegedi Tudományegyetem I. számú Belgyógyászati Klinika Tanterme 6720 Szeged, Korányi fasor 8-10. 2014. november 27-29. 1 ÁLTALÁNOS

Részletesebben

A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária

A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária Kedves Kollégák! Szeretettel invitáljuk a kollégákat 2014. novemberében a Magyar STI Társaság XIX. Nagygyûlésére, amely egyben a VIII. Venerológiai továbbképzõ tanfolyam is. Vezetõségünk úgy döntött, hogy

Részletesebben

Új Széchenyi Terv második hullám

Új Széchenyi Terv második hullám Új Széchenyi Terv második hullám Az Új Széchenyi Terv uniós pályázatainak társadalmi vitája január 31-én zárult. Ezt követően, február 10-én 77 pályázat jelent meg közel 510 milliárd forint keretösszeggel.

Részletesebben

FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK II. FÓRUMA. Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2006. szeptember 8-10. MEGHÍVÓ

FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK II. FÓRUMA. Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2006. szeptember 8-10. MEGHÍVÓ FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK II. FÓRUMA Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2006. szeptember 8-10. MEGHÍVÓ Tisztelt Kolléganõ, tisztelt Kolléga úr! Kedves Barátunk! Nagy örömmel és

Részletesebben

II. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia

II. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY 7623. Pécs, Szabadság út 39. Együtt a vasúti erősáramú szakma céljainak megvalósításáért. (www.vasero.hu) II. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia Pécs, 2013. október

Részletesebben

A Kongresszus elnöke. Részvételi díj (az árak az ÁFA-t tartalmazzák) ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. A Kongresszus szervezője:

A Kongresszus elnöke. Részvételi díj (az árak az ÁFA-t tartalmazzák) ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. A Kongresszus szervezője: Kedves Kollégák! 2016. június 2-4. között 16. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Dermatológiai Társulat Kozmetológiai Kongresszusa, melynek ezúttal Pécs városa, azon belül is a Zsolnay Negyed ad otthont.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR

ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR S ZE G E D I TU DOM ÁN Y E GY E T EM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR T Á J É K O Z T A T Ó I. ÉVES ORVOSTANHALLGATÓKNAK AZ ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS ALAPOZÓ - ELŐKÉSZÍTŐ MODULJÁNAK TANTERVÉRŐL és VIZSGARENDJÉRŐL

Részletesebben

DIÉTÁS TANÁCSADÁS Tablettával és inzulinnal kezelt cukorbetegek, hozzátartozóik részére, szakképzett dietetikusok segítségével.

DIÉTÁS TANÁCSADÁS Tablettával és inzulinnal kezelt cukorbetegek, hozzátartozóik részére, szakképzett dietetikusok segítségével. 2 INGYENES SZOLGÁLTATÁSAINK, SZERVIZ & ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Dcont SZAKÜZLET és SZERVIZ 77 Elektronika Kft. 1116 Budapest, Fehérvári út 98. Nyitva tartás: Hétfő - csütörtök: 7.30-16.30 Péntek: 7.30-14.00 Nyitvatartási

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről T Á J É K O Z T T Ó a minősített továbbképzésekről z Egészségügyi Szak- és Továbbképzési izottság (ESZT) 200. 12-én megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minősített, amelyeket az alábbi táblázat

Részletesebben

KLINIKAI IMMUNOLÓGIAI INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM

KLINIKAI IMMUNOLÓGIAI INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM KLINIKAI IMMUNOLÓGIAI INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM PROGRAM 2015. NOVEMBER 12 14. DEBRECENI AKADÉMIAI BIZOTTSÁG SZÉKHÁZA 4032 DEBRECEN, THOMAS MANN U. 49. Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem ÁOK Klinikai

Részletesebben

Sárospatak Város Jegyzőjétől 3950 Sárospatak, Rákóczi u. 32. Tel.: 47/513-252 Fax: 47/513-404 E-mail: jegyzo@sarospatak.hu

Sárospatak Város Jegyzőjétől 3950 Sárospatak, Rákóczi u. 32. Tel.: 47/513-252 Fax: 47/513-404 E-mail: jegyzo@sarospatak.hu Sárospatak Város Jegyzőjétől 3950 Sárospatak, Rákóczi u. 32. Tel.: 47/513-252 Fax: 47/513-404 E-mail: jegyzo@sarospatak.hu JAVASLAT - Képviselő-testületnek - az anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól,

Részletesebben

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében II. BETEGBIZTONSÁGI KONFERENCIA A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében TERVEZETT PROGRAM Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia 2016.03.31.-04.02.

Részletesebben

Dr. med. habil Tamás László Klinika Igazgató Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika

Dr. med. habil Tamás László Klinika Igazgató Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika Kedves Kollégák! Az első és reményeim szerint hagyományt teremtő Budapesti fül-orrgégészeti továbbképző konferencia meghívóját tarják a kezükben. A háromnapos rendezvényünk célja, hogy két nagy témára

Részletesebben

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika)

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika) MEGHÍVÓ A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXVI. JUBILEUMI KONGRESSZUSÁRA, amely 2016. május

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Hírlevél. > a természetes személyre (tag) és > a könyvvizsgáló társaságokra vonatkozó adatszolgáltatást.

Hírlevél. > a természetes személyre (tag) és > a könyvvizsgáló társaságokra vonatkozó adatszolgáltatást. Hírlevél Magyar Könyvvizsgálói Kamara Chamber of Hungarian Auditors AJÁNLÓ XV. Országos Könyvvizsgálói Konferencia Az idén harmadszor rendezi országos konferenciáját Egerben a kamara, ezúttal a jubileumi

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház, a MESZK veszprémi területi szervezete és a Vanderlich Kft. tisztelettel meghívja Önt és munkatársait

PROGRAMFÜZET. A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház, a MESZK veszprémi területi szervezete és a Vanderlich Kft. tisztelettel meghívja Önt és munkatársait PROGRAMFÜZET A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház, a MESZK veszprémi területi szervezete és a Vanderlich Kft. tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a XX. Jubileumi Dunántúli Diabetes Hétvégére és annak

Részletesebben

CÉLTUDATOSAN A GYÓGYÍTÁS ÚTJÁN

CÉLTUDATOSAN A GYÓGYÍTÁS ÚTJÁN CÉLTUDATOSAN A GYÓGYÍTÁS ÚTJÁN IX. KONGRESSZUSA 2016. NOVEMBER 17-19. GROUPAMA ARÉNA, BUDAPEST MÁSODIK ÉRTESÍTÔ SZERVEZÔK Tisztelt Kollégák! A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság IX. Kongresszusát 2016.

Részletesebben

Időpont: 2011. szeptember 29 október 1. Szolnoki Főiskola, 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány. Helyszín:

Időpont: 2011. szeptember 29 október 1. Szolnoki Főiskola, 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány. Helyszín: A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a VII. Kelet-Magyarországi Diabétesz Hétvége tudományos konferenciára,

Részletesebben

1.1. Az ajánlatkérők neve, címe, távirati címe, telefon-és telefaxszáma, e-mail címe

1.1. Az ajánlatkérők neve, címe, távirati címe, telefon-és telefaxszáma, e-mail címe II. ÚTMUTATÓ A RÉSZVÉTELRE JELENTKEZŐNEK A. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1.1. Az ajánlatkérők neve, címe, távirati címe, telefon-és telefaxszáma, e-mail címe Neve: KÖRÖS VOLÁN Autóbuszközlekedési

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése c. szinten tartó, továbbképző és rezidens tanfolyam

Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése c. szinten tartó, továbbképző és rezidens tanfolyam Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája és célzott antibiotikus kezelése c. szinten tartó, továbbképző és rezidens tanfolyam VI. Mikrobiológiai gyorsdiagnosztika előadás sorozat

Részletesebben

IX. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM

IX. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM IX. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság és a Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika együttműködésével Budapest, Danubius Health Spa Resort Hélia

Részletesebben

Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. /2016. (..) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. /2016. (..) önkormányzati rendelete Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének /2016. (..) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről,

Részletesebben

Fiatal Diabetológusok Fóruma Gárdony, 2015. november 12-14. PROGRAM

Fiatal Diabetológusok Fóruma Gárdony, 2015. november 12-14. PROGRAM 2015 Fiatal Diabetológusok Fóruma Gárdony, 2015. november 12-14. PROGRAM ISO A teljes vércukormérő rendszer megfelel az új szabványnak. A Dcont HUNOR és Dcont MAGOR vércukormérők IDEÁL Teszt tesztcsíkkal

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/998-1/2014/I. Üi.: Szászné Mészáros Éva Rendelettervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési

Részletesebben

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében II. BETEGBIZTONSÁGI KONFERENCIA A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében TERVEZETT PROGRAM Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia 2016.03.31.-04.02.

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A 2014. 17. M E G H Í V Ó

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A 2014. 17. M E G H Í V Ó M E G H Í V Ó A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2014. május 17-én 09.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Danubius Hotel

Részletesebben