Kedves Kollégák! Minden érdeklődő kollégát várunk Siófokra! március 31.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Kollégák! Minden érdeklődő kollégát várunk Siófokra! 2016. március 31."

Átírás

1 Kedves Kollégák! A 2016-os, XXXIII. Nagygyűlés címe: Poláris nézetek a nephrologiában, melynek jegyében egy-egy tudományos kérdést, terápiás stratégiát eltérő szempontokra épülő előadás-párokkal szeretnénk körüljárni, lehetőséget adván ily módon nézetek ütköztetésére, izgalmas vitákra, párbeszédre, a hallgatóság aktív részvételére. Sok olyan területe van a nephrologiának, ahol a mindennapi gyakorlat számára nem állnak rendelkezésre egyértelmű evidenciák, bizonyítékok. Közelebbről megvizsgálva ezen területeket, azt találjuk, hogy az egymástól eltérő nézőpontok mindegyike mellett szólnak tudományos eredményekkel, klinikai tanulmányokkal alátámasztható érvek. Ezen nézőpontok nem antagonisztikusak, sokkal inkább arról van szó, hogy meg kell határozni azt a területet, betegcsoportot, ahol érvényesek. A mi feladatunk, hogy konkrét betegünk számára több lehetőség közül a legmegfelelőbb diagnosztikus vagy terápiás megközelítést válasszuk ki a rendelkezésre álló általános bizonyítékok és az adott beteg csak sajátmagára jellemző paraméterei alapján. A Nagygyűlés kiemelt küldetése az új hazai kísérletes- és klinikai vizsgálatok, felmérések ismertetése; a külföldi tudományos eredmények szintetizálása, és hazai viszonyokra történő adaptálása; tehetséges, lelkes fiataljaink, szakdolgozóink számára tér, idő, és inspiráció biztosítása, hogy bemutathassák munkájukat. Petőfi szavait idézhetjük itt: Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek/az emberiségért valamit!, mely sorok összecsengenek a XXXIII számmisztikai jelentésével, ez pedig az Egyetemes szolgálat. A kísérletes- és klinikai nephrologia, valamint a vesepótló kezelések témái mellett a nephrologia határterületeit is érintjük, melyek ezúttal az onkonephrologia, cardiorenalis syndroma, a metabolikus zavarok nephrologiai következményei, geriátriai, etikai kérdések lesznek. A MANET feladatai közé tartozik a postgarduális oktatás is. Ez évben is tartunk Továbbképző napot háziorvosok, belgyógyászok, érdeklődő szakorvosok részére október 22-én, mely a mindennapi betegellátásban és a nephrologussal történő együttműködés területén hasznosítható gyakorlati ismeretek bemutatását tűzi ki céljául. Minden érdeklődő kollégát várunk Siófokra! március 31. Dr. Deák György a Nagygyűlés elnöke Prof. Dr. Reusz György a MANET elnöke

2 A Nagygyűlés elnöke Dr. Deák György, vezető főorvos, orvos-igazgató Uzsoki Utcai Kórház, III. Belgyógyászati-Nephrologiai Osztály, Budapest Dr. Kiss István, egyetemi tanár Dr. Kárpáti István, egyetemi docens Dr. Kulcsár Imre, orvos-igazgató A Nagygyűlés Szervező Bizottsága Dr. Németh Zsófia, osztályvezető főorvos helyettes Dr. Reusz György, egyetemi tanár Dr. Szegedi János, orvos-igazgató Dr. Zakar Gábor, orvos-igazgató A Nagygyűlés Tudományos Bizottsága elnök: Dr. Balla József, egyetemi tanár titkár: Dr. Fekete Andrea, PhD tagok: Dr. Bereczki Csaba, egyetemi docens Dr. Szabó Tamás, egyetemi adjunktus Dr. Hamar Péter, egyetemi docens Dr. Szabó András, egyetemi tanár Dr. Légrády Péter PhD, egyetemi adjunktus Dr. Tislér András, egyetemi docens Dr. Molnár Gergő Attila, PhD Dr. Túri Sándor, egyetemi tanár Dr. Nagy Judit, egyetemi tanár Dr. Vannay Ádám, PhD Dr. Rosivall László, egyetemi tanár Dr. Wagner László, egyetemi docens Dr. Sonkodi Sándor, egyetemi tanár Dr. Zakar Gábor, orvos-igazgató Dr. Szabó Attila, egyetemi tanár A Nagygyűlés szervezője: Expert-Quality Kongresszusi és Utazási Iroda 1052 Budapest, Kígyó u. 4-6., Levélcím: 1243 Budapest, Pf.: 553. Fax: Internet: Szervező: Regisztráció, szállásinformáció Szalma Márta Veres Gabriella: Tel: Tel: szalma@eqcongress.hu veres@eqcongress.hu ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A Nagygyűlés időpontja: október A Nagygyűlés helyszíne: Hotel Azúr, 8600 Siófok, Erkel Ferenc utca 2/c. Hivatalos nyelv: magyar Ünnepélyes megnyitó: október 20., óra Helyszíni regisztráció október 19. (szerda) október 20. (csütörtök) október 21. (péntek) október 22. (szombat) Jelentkezés 1. A Nagygyűlésre való jelentkezés (regisztráció), elektronikus úton lehetséges, a MANET és a Szervező Iroda honlapj án keresztül. A honlapok elérhetősége: vagy kongresszusok. Regisztrációját és szállásfoglalását akkor tekintjük véglegesnek, ha a regisztrációs díj és a megrendelt szolgáltatások költsége bankszámlánkra beérkezik. Az On-line jelentkezésre október 10-ig van lehetőség! 2. Szponzorált részvétel: kizárólag a költségvállaló részéről írásban megerősített és a szervező irodának megküldött jelentkezéseket tudjuk figyelembe venni! A költségvállalási nyilatkozatról a jelentkező köteles gondoskodni! A regisztráció, szállásigény csak a nyilatkozat beérkezése után érvényes, mindaddig nem tekinthető foglalásnak! 3. Az on-line rendszer a részvételi kategória kiválasztásakor ellenőrzi, hogy a jelentkező érvényes tagsággal rendelkezik-e.. Abban az esetben, ha a társaság honlapján megtekinthető nyilvántartás szerint még nem rendezte ez évi tagdíját, MANET tagként nem tud regisztrálni! Kategóriák Részvételi díj (az árak az ÁFA-t tartalmazzák) ig befizetve ig befizetve után és a helyszínen fizetve MANET tag 35 év fölött: Ft Ft Ft MANET tag 35 év alatt: Ft Ft Ft Nem MANET tag: Ft Ft Ft Napijegy október 22-re: Ft Ft Ft Szakdolgozó: Ft Ft Ft Kísérő: Ft Ft Ft Egyetemi, főiskolai és PhD hallgató, valamint Nyugdíjas MANET tag: Térítésmentes részvétel a Tudományos programokon Vacsora: Ft/fő (a szakdolgozók és a térítésmentes részvételre jogosultak részére) Bankett vacsora: Ft/fő

3 A teljes részvételi díj tartalmazza a tudományos programon való részvételt, a Nagygyűléshez kapcsolódó kiállít ás látogatását, a nyitó vacsorán való részvételt, a kávészüneteket, a program és absztrakt füzetet, névkitűzőt és a részvételi igazolást. A szakdolgozók részvételi díja tartalmazza a tudományos programon való részvételt, a kiállítás látogatását, a kávészüneteket, névkitűzőt, program és absztrakt füzetet és a részvételi igazolást. A napijegy tartalm azza a meg jelöltnapon, a tudományos programon való részvételt, a kiállítás látogatását,a kávészüneteket, a program és absztrakt füzetet és a névkitűzőt. Nyugdíjas MANET tag, valamint nappali egyetemi hallgató, PhD hallgató ingyenes részvétele a tudományos programokon való részvételre vonatkozik, tartalm azza továbbá a névkitűzőt, program füzetet és a kiállítás megtekintését. A hallgatói jogviszony igazolása szükséges! Kísérő részvételi díj tartalm azza a nyitó vacsoránvaló részvételt. A vonatkozó törvények az étkezési, kulturális és egyéb költségek részletezését írják elő, így a számlán külön sorban kerülnek feltüntetésre. Előadás bejelentés A Nagygyűlés főtémáihoz kapcsolódó előadás-kivonatok szám ára biztosítani kívánjuk a m ag yar és angol nyelvű megjelenést. Ezért a m agyar mellett angol nyelvű előad ás kivonatokat is elfogadu nk. - Az absztrakt kötetben angol és magyar nyelven egyar ánt beküldött absztrakt eset én, a honlapon mindkét nyelv en, a nyomt at ásban azonban az angol nyelven beküldött összefoglalót jelentetjük meg. - Az absztraktok terjedelme a szerzők listáját és a címet is magába foglalóan, a szóközökkel együtt maximum 2200 karakter lehet külön-külön. Az előadás-kivonatoknak tartalmaznia kell a felhasznált módszerek és a kapott eredmények részletes leírását, a következő tagolásban: Célkitűzés, Módszer, Eredmények, Következtetés. 1. TECHNIKAI ÚTMUTATÓ Az absztrakt változatlan formában jelenik meg kérjük, figyeljen a hibákra! Több szerző esetén kérjük, húzza alá az előadó nevét! Az előadáshoz biztosított technikai lehetőségek: PC, projector, Windows XP program. Poszter mérete: 90x120cm (álló). Az elhelyezéshez eszközt biztosítunk. 2. TARTALMI ÚTMUTATÓ A cím rövid, az absztrakt tartalmát kifejező legyen. Összefoglaló esetén: a felvetett legfőbb kérdéseket és a legfontosabb megállapításokat, illetve azok általános jelentőségét írja meg. Az absztrakt t art alm azhat táblázatot, de képeket nem. Helyesírás az M TA ajánlása szerint. Magyarázat nélkü li rövidítések csak abban az esetben elfogad hatóak, ha azok az általános tankönyvben is használatosak ( pl. EKG, GFR, EM). 3. BEKÜLDÉS Az előad ások bejelentése kizárólag O -line n történik. Csak a Web-rendszerben elérhető On-line űrlapon keresztül bejelentett előadások kerülnek a Tudományos Bizottság által elbírálásra. A honlap elérhetősége: Magyar Nephrologiai Társaság Nagygyűlése Beküldési határidő: augusztus 15. A főtéma előadások és a szimpózium előadások összefoglalójának elektronikus beküldése is kötelező! Az előadások poszter bemutatásra való átsorolásának jogát a Nagygyűlés Tudományos Bizottsága fenntartja. Prezentáció Az előadáshoz biztosított technikai lehetőségek: PC, projektor, Microsoft Office Windows 8 és Office 2013 program. Poszter mérete: 90x120cm (álló). Az elhelyezéshez eszközt biztosítunk. A Nagygyűlés tudományos programjának akkreditációja az OFTEX és az ETI rendszerben folyamatban van. (Az igazolás kiállításához szükséges a nyilvántartási szám.) A NAGYGYŰLÉS FŐTÉMÁI POLÁRIS NÉZETEK A NEPHROLOGIÁBAN Kísérletes nephrologia: Nephro-pathophysiologia; molekulár-biológiai vizsgálatok Onkonephrologia Etikai kérdések a nephrologiában Cardiorenalis syndroma Adekvát dialízis kezelés, hemodialízis, peritoneális dialízis Csont-ásványi anyagcsere zavar, vaszkuláris kalcifikáció, kardiovaszkuláris szövődmények Holisztikus vesebeteg ellátás, rehabilitáció Klinikopathologia, kazuisztika Obesitas, metabolikus zavarok, diabetes, étrendi kezelés, hypertonia és a vese Glomeruláris betegségek Tubulo-interstitialis betegségek Újdonságok a hepatitis C fertőzés kezelésében Geriátriai kérdések a nephrologiában A veseátültetés aktualitásai Ritka betegségek: HUS-TTP, sclerosis tuberosa 09:00 Megnyitó M A N E T T o v á b b k é p z ő N a p - háziorvosok, belgyógyászok részére október :05 A VESEBETEGSÉGEK EPIDEMIOLÓGIÁJA Dr. Kulcsár Imre orvos-igazgató B.Braun Avitum Hungary Zrt., 6. sz. Dialízisközpont, Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely

4 09:25 KARDIOVASZKULÁRIS RIZIKÓCSÖKKENTÉS IDÜLT VESEBETEGSÉGBEN Dr. Mátyus János, egyetemi docens DE ÁOK Belgyógyászati Intézet, Nephrologiai Tanszék, Debrecen 09:45 AZ AKUT VESEELÉGTELENSÉG ETIOLÓGIÁJA, RIZIKÓTÉNYEZŐI, KEZELÉSE Dr. Balla József, egyetemi tanár DE ÁOK Belgyógyászati Intézet, Nephrologiai Tanszék, Debrecen 10:05 A HEMATURIÁS/PROTEINURIÁS BETEG KIVIZSGÁLÁSA: KÉPALKOTÓK, SEROLOGIA, BIOPSZIA Dr. Deák György, osztályvezető főorvos Uzsoki Utcai Kórház, III. Belgyógyászati-Nephrologiai Osztály, Budapest 10:25 Megbeszélés 10:45 Szünet 11:00 ÉTRENDI KEZELÉS IDÜLT VESEBETEGSÉGBEN Dr. Zakar Gábor, orvos-igazgató B.Braun Avitum Hungary Zrt., 9. sz. Dialízisközpont, Székesfehérvár 11:20 A DIABÉTESZES NEFROPÁTIA MEGELŐZÉSE, KEZELÉSE Dr. Wittmann István, egyetemi tanár PTE KK II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrologiai Centrum, Pécs 11:40 KOMPLEX VESEVÉDŐ KEZELÉS IDÜLT VESEBETEGSÉGBEN Dr. Nagy Judit, egyetemi tanár PTE KK II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrologiai Centrum, Pécs 12:00 GLOMERULONEFRITISZEK, INTERSTICIÁLIS VESEBETEGSÉGEK: KAZUISZTIKA Dr. Haris Ágnes, főorvos Szent Margit Kórház Nephrologia Osztály, Budapest 12:20 Megbeszélés 12:40 Ebédszünet 13:20 GYERMEKNEFROLÓGIAI PROBLÉMÁK A HÁZIORVOSI PRAXISBAN Dr. Reusz György, egyetemi tanár SE ÁOK I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest 13:40 A VESETRANSZPLANTÁCIÓRA VÁRÓ ÉS A VESETRANSZPLANTÁLT BETEG A HÁZIORVOSI PRAXISBAN, ÉS A BELGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYON Dr. Remport Ádám, egyetemi docens SE ÁOK Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest 14:00 DIALIZÁLT BETEG A HÁZIORVOSI PRAXISBAN, ÉS A BELGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYON Dr. Kiss István, egyetemi tanár B.Braun Avitum Hungary Zrt., 1.sz. Dialízisközpont, Szent Imre Oktatókórház, Budapest 14:20 A MULTIMORBID, IDŐS VESEBETEGEK ELLÁTÁSÁNAK PROBLÉMÁI Dr. Szegedi János, címzetes egyetemi docens B.Braun Avitum Hungary Zrt., 2. sz. Dialízisközpont, Nyíregyháza 14:40 Megbeszélés 15:00 Teszt 15:15 A TANFOLYAM ÉS A NAGYGYŰLÉS ZÁRÁSA A rendezvény a PTE ÁOK által akkreditált szabadon választott egyetemi tanfolyam, tesztvizsgával. Fontosabb időpontok július aug usztus szeptember 5. Kedvezményes regisztráció fizetési határideje Absztrakt beküldési határidő Fiatal Nephrologus ERA-EDTA pályázat Az ERA-EDTA 40 év alatti pályázók számára díjat alapított, amely 3 éves ingyenes ERA-EDTA tagságot és egy alkalommal történő ingyenes regisztrációt biztosít az ERA-EDTA éves kongresszusán. A díjat a nemzeti Nephrologiai Társaságok ítélhetik oda a kongresszusukra beküldött legjobb absztrakt szerzőjének. Amennyiben élni kíván a pályázati lehetőséggel, úgy a Nagygyűlés absztrakt beküldéskor, kérjük, ezt legyen szíves külön jelezni, életkorának megadásával! A pályázati feltételek az alábbi linkről letölthetőek: Szállásfoglalás befizetés határideje Részvétel lemondás határideje ERA-EDTA NATIONAL SOCIETY OF NEPHROLOGY GRANT RULES AND REGULATIONS>>

5 TÁRSASÁGI PROGRAMOK, EBÉDEK Vacsora: október 20., Helyszín: Hotel Azúr (Az orvosok regisztrációs d íja tartalm azza a részvételt.) Gála Vacsora: október 21., Helyszín: Hotel Azúr (Részvétel a jelentkezési lapon megadott feltételek szerint.) Ebédek - A szálloda éttermében Fakultatív - büfé - ára: Ft/fő/alk. (t artalm azza az ÁFA-t) SZÁLLÁS LEHETŐSÉGEK Szállásfoglalás és a foglalt szállás díjának befizetés határideje: szeptember 5. Ez után kizárólag lekérést követően, a kapacitások f ügg vényében tudunk szálláshel yet biztosítani! Hotel Azúr Wellness és Konferencia Szálloda**** és Hotel Azúr****Prémium H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. A Nagygyűlés helyszíne a mediterrán stílusú 4 csillagos szálloda-, konferencia- és wellness komplexum, amely egy nagy kiterjedésű vízparti kertben helyezkedik el. Szobák felszereltsége (100 szoba): minden szoba balkonos, Tv-vel és mozicsatornákkal, telefonnal, Wi-Fi internet-csatlakozással, széffel, hajszárítóval, gyógymatracos ágyakkal, minibárral és légkondicionálóval felszerelt. Superior szobák (50 szoba): a szálloda 1. épületében találhatóak, ahol ebben az évben a szobák és a folyósok teljes körűen felújításra kerültek, felszereltségük megegyezik a fentebb leírtakkal. A Lakosztályok (15 darab): nappalival és hálószobával rendelkező lakóegységek, amelyekben saját pezsgőfürdős kád és szauna is helyet kapott. Wellness szolgáltatások: külső- és belső élménymedencék, termálmedence, wellness club finn szaunákkal, gőzkabinnal, infra szaunával, sókamrával, illat kamrával, továbbá a kondicionáló terem használatával. A tartózkodás idejére fürdőköpenyt biztosítanak, amely a wellness recepción vehető át. A vendégeknek a wellness központ használatára távozás napján óráig van jogosultságuk, kijelentkezés után pótdíj ellenében van lehetőség a wellness részleg használatára. A szállodakomplexum új, exkluzív szárnya a Hotel Azúr**** Prémium, amelyben Prémium Standard típusú szobák állnak a vendégek rendelkezésére. A parkra néző balkonos Prémium Standard szobák felszereltsége (20 szoba): tágas, elegáns berendezés, nagyméretű franciaágy, fürdőkádas vagy zuhanyzós fürdőszoba, minibár, telefon, internet elérhetőség, széf és síkképernyős televízió tartozik a berendezéshez. A Prémium épületrészben lakó vendégek a Hotel Azúr****Prémium Spa különleges szolgáltatásait is igénybe vehetik. Valamennyi kategória esetében a szoba ára tartalmazza a büféreggelit, a kávészüneteket, a wellness használatot, parkolást a zárt udvari parkolóban, valamint a kötelező adókat. Szállodai szolgáltatások: Étterem, Drink Bár, Snack & Bowling Bár, Fitness terem. Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások: arc és testkezelések, masszázs, fodrászat, kozmetika, manikűr, kül- és b eltéri spor to lási lehető ségek (teniszpálya bér lés, ker ékp ár kölcsön zés) bowling, billiárd. Bejelentkezés: órától Kijelentkezés: óráig. Amennyiben a vendégek legkésőbb óráig nem hagyják el a szobájukat úgy a szálloda jogosult a mindenkori portai ár 50%-át pótdíjként felszámítani. Hotel Yacht**** Wellness & Business H-8600 Siófok, Vitorlás u. 14. Siófok egyik legszebb kilátását kínáló szállodája a vitorláskikötőben közvetlenül a vízparton helyezkedik el. A szálloda 2015-ben teljes körűen felújításra került, illetve kibővítették az épületet új szobákkal, konferencia központtal és egy új gyógyászati-, egészségügyi szolgáltató központtal is. A szálloda egész épülete és valamennyi szob ája n em dohányzó. Szobák felszereltsége (10 Classic és 10 Superior sz oba): A stílusos, modern, ugyanakkor barátságos berendezésű szobák LCD Tv-vel, telefonn al, légkondicionálóval, minibárral, széffel a fürdőszobák hajszárítóval felszereltek. A Superior szobákban vízforralóval kávé és teafő zésre is leh etőség nyílik. A vend égek részér e fürdőköpenyt és korlátlan Wi-Fi in tern e t ha szn ála to t biztosítanak mind a szobákban, mind pedig a közösségi terekben. Wellness szolgáltatások: Wellness centrum és Szauna világ használata: 25 méter es úszómeden ce, gyer mekpan cso ló, pezsgőmedence, finn szauna, infra szauna, gőzkabin, sószoba, élményzuhany, pihenősziget. Szállodai szolgáltatások: Bluedo t Bistro étter em, Welln ess Bár, GyógyászatiKö zpon t, Fitn ess terem. Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások: masszázs, fogászat, sókamra, egészségügyi szűrő vizsgálatok.

6 A kongresszus helyszíne 10 perces sétával közelíthető meg. Parkolás: a szálloda zárt parkolójában 900.-Ft / autó / éj. Bejelentkezés: órától. Kijelentkezés: óráig. SunGarden Wellnes & Conference Hotel**** H-8600 Siófok, Batthyány Lajos u. 24. Hotel Móló*** H-8600 Siófok, Vitorlás u. 16. A szálloda Siófok központjában, hangulatos, platánfákkal övezett sétányon, a városi vasút és busz pályaudvarok közeléb en helyezkedik el. Szobák felszereltsége (30 szoba): a barátságos hangulatú erkélyes szobák légkondicionálóval, LCD tv-vel, minibárral, telefonnal, a zuhanyzós fürdőszobák hajszárítóval felszereltek. A vendégek részér e fürdőköp enyt és korlátlan in ternet hozzáférést biztosítanak. Wellness szolgáltatások: A wellness centru mban b eltéri medence, pezsgőfürdő, finn szauna, infraszauna, bioszauna, gőzkamr a, jégkú t, só kamra, fitn eszter em segíti a felfr issü lést és az ellazulást. Szállodai szolgáltatások: étterem, drinkbár, kávézó, koktél terasz. Tér ítés e lle né be n igé nybe ve he tő s zolgá lta tások: szolárium, masszázs, sókamra, fodrászat, manikűr, pedikűr. A kongresszus helyszíne 10 perces sétával közelíthető meg. Pa rk olás: a szálloda zárt parkolójában Ft / autó / éj. Bejelentkezés: órától. Kijelentkezés: óráig. A Hotel Móló közvetlenül a vízparton a siófoki vitorláskikötő szomszédságában, hangulatos környezetben helyezkedik el. Szobák felszereltsége (10 szoba): az erkélyes szobákban televízió, hűtőszekrény, telefon, Wi-Fi internet elérés található. A zuhanyzós fürdőszobák hajszárítóval felszereltek. Szállodai szolgáltatások: Étterem, Drinkbár, saját kert, a vendégek a szomszédos Hotel Yacht**** Wellness&Business szálloda Wellness Centrumát és Szauna Világát térítésmentesen használhatják. Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások: Szolárium, masszázs, spa- és wellness szolgáltatások, kültéri (meleg vizes) jakuzzi. A kongresszus helyszíne 5 perces sétával közelíthető meg. Parkolás: a szálloda előtti sorompóval lezárt parkolóban ingyenes. Bejelentkezés: órától Kijelentkezés: óráig. TECHNIKAI INFORMÁCIÓK INFORMÁCIÓK AZ ÉTKEZÉSEKKEL KAPCSOLATBAN Ebéd A regisztrációs lapon kiajánlott ebéd a szálloda éttermében egy szűkített választékú büfé, ital nélkül. Azoknak, akik nem kívánják igénybe venni, javasoljuk a szálloda pizzériáját, ahol salátákat, pizzákat, gyors ételeket tudnak fogyasztani, a la carte. Vacsorák Nyitó vacsora: az orvosok regisztrációs díja tartalmazza a részvételt. Bankett: opcionális, a jelentkezési feltételeknél leírtak szerint. A KONGRESSZUS HELYSZÍNÉNEK MEGKÖZELÍTHETŐSÉGE Megközelítés vonattal (kérjük a menetrendet a weblapon indulás előtt ellenőrizzék) (Budapest Siófok) Indulás Érkezés Menetidő Vonat 7.30 Déli Pu gyors (Siófok Budapest) Indulás Érkezés Menetidő Vonat Déli Pu IC Déli Pu gyors Megközelítés autóval: Budapest felől: Az M7-es autópálya 65-ös út Siófok centrum Vilma utca Vitorlás utca Erkel Ferenc u. 2. (Hotel Azúr) Budapestről az érkezés forgalomtól függően 1 óra. Nagykanizsa felől: Az M7-es autópálya vagy a 7-es számú főúton. Szekszárd (Tamási) felől: A 65-ös számú főúton.

Dr. Finta P. Ervin Prof. Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter az MHT XXII. Kongresszusának elnöke

Dr. Finta P. Ervin Prof. Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter az MHT XXII. Kongresszusának elnöke Tisztelt Kolleganők és Kollegák! A Magyar Hypertonia Társaság életében a 2014-es év igazi korszakváltást jelent. Sok éves munka eredményeként államilag elfogadottá vált a hypertonológia képzettség és megszületett

Részletesebben

Budapest, 2009. június. Kurzus elnöke, és az MHT XVII. Kongresszusának társelnöke

Budapest, 2009. június. Kurzus elnöke, és az MHT XVII. Kongresszusának társelnöke Tisztelt Kolleganők és Kollégák! Ha december - akkor hypertonia kongresszus! A magyar orvosok közül nagyon sokan így szokták meg az elmúlt több, mint másfél évtizedben, és az évek során szinte töretlenül

Részletesebben

A Kongresszus elnöke. Részvételi díj (az árak az ÁFA-t tartalmazzák) ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. A Kongresszus szervezője:

A Kongresszus elnöke. Részvételi díj (az árak az ÁFA-t tartalmazzák) ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. A Kongresszus szervezője: Kedves Kollégák! 2016. június 2-4. között 16. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Dermatológiai Társulat Kozmetológiai Kongresszusa, melynek ezúttal Pécs városa, azon belül is a Zsolnay Negyed ad otthont.

Részletesebben

A 125 ÉVES MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET JUBILEUMI NAGYGYŰLÉSE

A 125 ÉVES MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET JUBILEUMI NAGYGYŰLÉSE Tisztelt Kolléganők! Tisztelt Kollégák! Tisztelettel meghívom Önöket és Önökön keresztül valamennyi érdeklődőt egyesületünk 2016. évi Nagygyűlésére. Ahogy azt a meghívó megszokottól eltérő formáján és

Részletesebben

Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Kedves Meghívottak!

Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Kedves Meghívottak! Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Kedves Meghívottak! Ezúton is szeretnénk meghívni Önöket a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság (MGGT) ez évi Kongresszusára. Ünnepi és rendhagyó Kongresszust szervezünk

Részletesebben

Budapest, 2016. február 24. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Budapest, 2016. február 24. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! A Fiatal Nőorvosok Társaságának XII. Kongresszusára készülünk az idén. Az elmúlt tizenegy rendezvény kitűnő lehetőség volt a fiatal szülész-nőgyógyászoknak arra, hogy nívós szakmai előadások

Részletesebben

A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa

A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa Annual Congress of the Hungarian Ophthalmological Society 2016 Pécs, 2016. június 30-július 2. ÉRTESÍTŐ A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa

Részletesebben

MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE

MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE MRSZE elnöksége: Domján Andrea dr. (jur) elnök Terbéné Szekeres Klára alelnök IV. KONGRESSZUSA Monek Bernadett főtitkár Marcsik-Bedő Borbála pénztáros Gyula,

Részletesebben

Gyula, 2016. szeptember 22-24.

Gyula, 2016. szeptember 22-24. A Magyar Reumatológusok Egyesületének éves Vándorgyűlése Gyula, 2016. szeptember 22-24. ÉRTESÍTŐ Köszöntő Tisztelt Kolléganők és Kollégák! 2016. szeptember 22-24 között Gyula városa ad otthont az MRE éves

Részletesebben

FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK II. FÓRUMA. Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2006. szeptember 8-10. MEGHÍVÓ

FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK II. FÓRUMA. Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2006. szeptember 8-10. MEGHÍVÓ FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK II. FÓRUMA Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2006. szeptember 8-10. MEGHÍVÓ Tisztelt Kolléganõ, tisztelt Kolléga úr! Kedves Barátunk! Nagy örömmel és

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA

ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA Szeged, 2016. AZ MFOE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 53. VÁNDORGYŰLÉSE ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE

Részletesebben

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete. 42. Kongresszusa. Pécs. 2012. október 17-20. ÉRTESÍTŐ

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete. 42. Kongresszusa. Pécs. 2012. október 17-20. ÉRTESÍTŐ A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete 42. Kongresszusa Pécs 2012. október 17-20. ÉRTESÍTŐ KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaim! A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész

Részletesebben

SZÁLLÁSFOGLALÁS SZÁLLÁSHELYEK. Laterum Konferencia és Wellness Hotel*** / **** 7633 Pécs, Hajnóczy u. 37-39.

SZÁLLÁSFOGLALÁS SZÁLLÁSHELYEK. Laterum Konferencia és Wellness Hotel*** / **** 7633 Pécs, Hajnóczy u. 37-39. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Colosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom http://www.reise.info.hu/colosseumhotel/hu/

Colosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom http://www.reise.info.hu/colosseumhotel/hu/ http:///colosseumhotel/hu/ Bemutatkozás 2011 áprilisától várja vendégeit a Colosseum Hotel****, mely Mórahalom központjában, közvetlenül a Szent Erzsébet Gyógyfürdő mellett található, Szegedtől 20 km távolságra.

Részletesebben

MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18.

MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. XIX UT MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ www.convention.hu 014 Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. TISZTELT KOLLÉGÁK! 2014-ben ismét három urológiai osztály, Győr, Szombathely

Részletesebben

Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat!

Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat! Kedves Kollégák és Kolléganők! Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat! Nagy örömünkre a rendezvény évről-évre nagyobb létszámú résztvevőt vonz. A program összeállításával 2016-ban

Részletesebben

GYÓGYSZERÉSZET, GYÓGYSZERELLÁTÁS KULCSKÉRDÉSEI

GYÓGYSZERÉSZET, GYÓGYSZERELLÁTÁS KULCSKÉRDÉSEI GYÓGYSZERÉSZET, GYÓGYSZERELLÁTÁS KULCSKÉRDÉSEI A GYAKORLÓ GYÓGYSZERÉSZET AKTUALITÁSAI: AZ ELMÉLETTŐL A GYAKORLATIG Továbbképző tanfolyam gyakorló gyógyszerészek és gyógyszerellátásban dolgozó szakemberek

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA. SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA. SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24 A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24 Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai

Részletesebben

Kedves Kollégák! Az idei Nagygyűlés címe: A magyar nephrologia helyzete legújabb ismereteink és eredményeink

Kedves Kollégák! Az idei Nagygyűlés címe: A magyar nephrologia helyzete legújabb ismereteink és eredményeink Kedves Kollégák! Az idei Nagygyűlés címe: A magyar nephrologia helyzete legújabb ismereteink és eredményeink A célunk tehát kettős: 1. Bemutatni saját gyűjtött és becsült adatainkkal a magyarországi vesebeteg-ellátás

Részletesebben

XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok

XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, Kölcsey Központ 2016. október 5-7. Innováció a magyar egészségügyben fények és árnyak!? Kísérő rendezvény: Fókuszban a sürgősségi betegellátás www.egve.hu

Részletesebben

Dr. Orosi Piroska A Szervező Bizottság elnöke

Dr. Orosi Piroska A Szervező Bizottság elnöke Kedves Kollégák! Hosszú idő után ismét Debrecenben rendezzük a Kórházhigiénés Ankétot. Az elmúlt tíz évben átalakult ez a város, egy modern egyetemi város lett Debrecen. Reméljük lesz idő a megnézésére

Részletesebben

Foglalható időszakok: 2014. április 22.-29. és 2014. május 4. 2014. június 5.

Foglalható időszakok: 2014. április 22.-29. és 2014. május 4. 2014. június 5. MÁJUSI ÁR-ESŐ HOTEL PIROSKA-BÜK Érvényesség: 2014. 05. 05.- 06.01. között, min. 2 éj foglalással Ár: 8.460 Ft / fő/ éj / Hétköznapokon 10.155 Ft/fő/ 2 éj / Hétvégéken Superior szoba felár: 1000 Ft/fő/éj

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2015. november 26-28. Aquaworld Resort Budapest Poór Imre (1823-1897) www.convention.hu KEDVES KOLLÉGÁK! A Magyar Dermatológiai Társulat 2015. őszén alkalommal

Részletesebben

HUNGUEST HOTEL GALYA ERZSÉBET PARK HOTEL. Galyatető. Parádfürdő. superior

HUNGUEST HOTEL GALYA ERZSÉBET PARK HOTEL. Galyatető. Parádfürdő. superior Galyatető HUNGUEST HOTEL GALYA A Mátra legmagasabb csúcsán 957 méter magasan, 5 hektáros park közepén, gyönyörű panorámával várja Vendégeit a patinás, 1939- ben épített szálloda. Akkor is és ma is a családok,

Részletesebben

Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, amely 450.- Ft /fő /éj, 18 éven felülieknek. Parkolási díj: 1.200 Ft /éj /autó.

Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, amely 450.- Ft /fő /éj, 18 éven felülieknek. Parkolási díj: 1.200 Ft /éj /autó. VAKÁCIÓ Hegyvidéki ajánlatok HOTEL KITTY***+ MISKOLC-TAPOLCA Érvényes: 2016. június 20- augusztus 28. közötti időszakban, min.2éj foglalással Ár: 11.050 Ft / fő / éj, min. 3 éj foglalással 8.910 Ft / fő

Részletesebben

Kedves Kollégák! A kongresszus házigazdája: Bajai Szent Rókus Kórház, Gyermek- és Ifjúsági Mentálhygiénés Gondozó

Kedves Kollégák! A kongresszus házigazdája: Bajai Szent Rókus Kórház, Gyermek- és Ifjúsági Mentálhygiénés Gondozó 2. értesíto Kedves Kollégák! A Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társasága 38. kongresszusa 2014. tavaszán Baján kerül megrendezésre. Ezen a helyszínen korábban nem volt kongresszus,

Részletesebben

Ünnepi, hosszú hétvégi belföldi ajánlatok 2016. március 11-15.

Ünnepi, hosszú hétvégi belföldi ajánlatok 2016. március 11-15. Ünnepi, hosszú hétvégi belföldi ajánlatok 2016. március 11-15. Badacsony Balatonfüred Balatonkenese Cegléd Bükfürdő Debrecen Demjén Döbrönte Eger Egerszalók Garabonc Gárdony Gyula Hajdúszoboszló Harkány

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A 2014. 17. M E G H Í V Ó

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A 2014. 17. M E G H Í V Ó M E G H Í V Ó A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2014. május 17-én 09.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Danubius Hotel

Részletesebben

PROGRAM PROGRAM. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése

PROGRAM PROGRAM. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése PROGRAM PROGRAM Gyermekdiabetes Szekció Legyél te is 7 pontos (A 1C) Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése Debrecen, 2012. november

Részletesebben

www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő

www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő A Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaság ez évi nemzeti kongresszusa 2012. november 22-24. között Visegrádon kerül megrendezésre. Tisztelt Kolléganők,

Részletesebben

Siófok megközelíthetősége

Siófok megközelíthetősége Siófok megközelíthetősége Megközelítés vonattal (kérjük a menetrendet a www.elvira.hu weblapon indulás előtt ellenőrizzék) 2012.október 4. (Budapest Siófok) Indulás Érkezés Menetidő Vonat 06.15 Keleti

Részletesebben

Hotel Helikon *** Magyarország - Zala megye - Keszthely http://www.reise.info.hu/hotel-helikon/hu/

Hotel Helikon *** Magyarország - Zala megye - Keszthely http://www.reise.info.hu/hotel-helikon/hu/ http:///hotel-helikon/hu/ Bemutatkozás Üdvözlet Napfény, víz, levegő... Helikon. Keszthely, a régi barokk kisváros hangulatos környezetben fekszik a Keszthelyi hegység és a Balaton között. Szobák A háromcsillagos

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor a Magyar Kardiológusok Társaságának leköszönő elnöke, a konferencia felelőse

Tisztelt Kollégák! Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor a Magyar Kardiológusok Társaságának leköszönő elnöke, a konferencia felelőse Tisztelt Kollégák! Engedjék meg, hogy tisztelettel meghívjam Önöket IV. Budapesti Kardiológiai Napok - ra, mely 2016. november 18-án és 19-én Budapesten, az Aquaworld Resort Budapest konferenciatermeiben

Részletesebben

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, kellemes és hasznos időtöltést kívánva a résztvevőknek. Dr. Pap Károly

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, kellemes és hasznos időtöltést kívánva a résztvevőknek. Dr. Pap Károly ÉRTESÍTŐ KÖSZÖNTŐ Immáron négy évtizedes múltra tekint vissza a magyarországi szülész- és gyermekorvosok szervezett tudományos együttműködése, amit napjainkban a Magyar Perinatológiai Társaság testesít

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Pentaxim hiányából TBC poliovírus oltóanyagkészletek beszerzési módjába. tűszúrásos vagy műtét közben elszenvedett sérülésekor

Tisztelt Kollégák! Pentaxim hiányából TBC poliovírus oltóanyagkészletek beszerzési módjába. tűszúrásos vagy műtét közben elszenvedett sérülésekor Tisztelt Kollégák! A 2015-ös év sok tekintetben eltérő volt az eddigiektől. Alkalmazkodás és rugalmasság kellett a Pentaxim hiányából adódó oltási rend változásával kapcsolatban. Fokozottabb figyelem kellett

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA BESZÉDES JÓZSEF KOLLÉGIUM

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA BESZÉDES JÓZSEF KOLLÉGIUM EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA BESZÉDES JÓZSEF KOLLÉGIUM Cím: 6500 Baja, Bajcsy-Zsilinszky út 16. Telefon: 36-30-349-5157 Honlap: http://www.ejf.hu/kollegiumok.php?http://www.ejf.hu/kollegium/kollegiumi_informaciok.php

Részletesebben

40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15.

40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15. Magyar Gyermekorvosok Társasága Északkelet-Magyarországi Területi Szervezetének 40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15. Kedves Kollégák! A Velkey László Gyermekegészségügyi

Részletesebben

ROGLa. HOTEL és BUnGaLÓ ROGLa. 1050-1517 m, 18 km sífutópálya. 100 www.ibusz.hu

ROGLa. HOTEL és BUnGaLÓ ROGLa. 1050-1517 m, 18 km sífutópálya. 100 www.ibusz.hu ROGLa 1050-1517 m, 18 km sífutópálya 2 9 2 km 9 km 10 km BUDAPESTTÔL KB. 400 KM TÁVOLSÁGRA TALÁLHATÓ. Szlovénia egyik kedvelt síterülete, mely késő ősztől kora tavaszig nyújt síelési lehetőséget az idelátogatóknak.

Részletesebben

Vakáció, Vízpart, Wellness 2016 nyár itthon!

Vakáció, Vízpart, Wellness 2016 nyár itthon! Vakáció, Vízpart, Wellness 2016 nyár itthon! Balatonon Badacsony Balatonalmádi Balatonfüred Balatonkenese Balatonlelle - Csopak Siófok Zamárdi Velencei tó partján Gárdony Velence Tisza tónál Tiszafüred

Részletesebben

Prof. Dr. Merkely Béla

Prof. Dr. Merkely Béla Tisztelt Kolléganők, Kollégák, minden kedves Érdeklődő! 2015-ben újra a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központját érte az a megtiszteltetés, hogy az MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának

Részletesebben

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hotel Ramada Resort Budapest 1044 Budapest, Íves u. 16. www.ramadaresortbudapest.hu. GPS koordináták: 47.60061 ÉSZ 19.

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hotel Ramada Resort Budapest 1044 Budapest, Íves u. 16. www.ramadaresortbudapest.hu. GPS koordináták: 47.60061 ÉSZ 19. KEDVES KOLLEGANÕK, ÉS KOLLEGÁK! A mindennapi betegellátásunk során számtalanszor találkozhatunk az élet minõséget rontó visszatérõ hólyaghuruttal ill. férfiaknál bakteriális prosztatitisszel vagy kismedencei

Részletesebben

AI AI. 250-700 m FREE FREE FREE

AI AI. 250-700 m FREE FREE FREE POREC Egyike a leglátogatottabb isztriai fürdőhelyeknek. A tengerpart legrégibb városai közé tartozik. Művészettörténeti ritkasága a VI. századból származó, bizánci stílusban épített, mozaikokkal díszített

Részletesebben

Orosháza Gyopárosfürdő 2011. november 17-19.

Orosháza Gyopárosfürdő 2011. november 17-19. NŐORVOSOK FIATAL TÁRSASÁGA Fiatal Nőorvosok VII. Kongresszusa Orosháza Gyopárosfürdő 2011. november 17-19. 1 Kedves Kolléganők és Kollégák! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az újra megrendezésre kerülő

Részletesebben

csomagok vár fehér Székes szálloda gasztronómia kikapcsolódás kultúra vendégváró

csomagok vár fehér Székes szálloda gasztronómia kikapcsolódás kultúra vendégváró Székes fehér vár 2016 vendégváró csomagok szálloda gasztronómia kikapcsolódás kultúra Belvárosi hétvége a Hotel Magyar Királyban Székesfehérvár szívében, a megszépült történelmi belvárosban, a színház

Részletesebben

TAVASZVÁRÓ SALIRIS RESORT HOTEL**** EGERSZALÓK ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ

TAVASZVÁRÓ SALIRIS RESORT HOTEL**** EGERSZALÓK ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ TAVASZVÁRÓ ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ Érvényes: 2016. február 01. június 15. között (kivéve: kiemelt-és ünnepi időszakok) Ár hétköznap: Ár hétvégén: 7.435 Ft / fő / éj 8.715 Ft / fő / éj Tartalom:

Részletesebben

Egri Kardiológiai Napok 2016

Egri Kardiológiai Napok 2016 Eger, Hotel Eger & Park 2016. április 7 9. Bevezető Kedves Kollégák és Kolléganők! Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat! Nagy örömünkre a rendezvény évről-évre nagyobb létszámú

Részletesebben

A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései

A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései továbbképző tanfolyam www.convention.hu Novotel Centrum Budapest**** 2016. április 08-09. Tisztelt Kollégák! Nagy örömömre szolgál,

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15.

Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15. Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15. A kongresszust a Semmelweis Egyetem akkreditálta. 2012. december 13. csütörtök Program 08.45.

Részletesebben

ELŐSZEZONI AJÁNLATOK HH HELIOS ***+ HÉVIZ

ELŐSZEZONI AJÁNLATOK HH HELIOS ***+ HÉVIZ ELŐSZEZONI AJÁNLATOK HH HELIOS ***+ HÉVIZ Érvényes: 2016.04.01-06.10. (kivéve kiemelt és ünnepi napokon) 3 + 1 Lendület Hévizen csomag /Vasárnaptól csütörtökig történő foglalás esetén! min. 4 éjszakától

Részletesebben

a hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény és alkalmazása, orvosok számára, kommunikációs tréning keretében

a hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény és alkalmazása, orvosok számára, kommunikációs tréning keretében JOG és KOMMUNIKÁCIÓ a hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény és alkalmazása, orvosok számára, kommunikációs tréning keretében A képzés célja: Napjainkban a betegjogok érvényesülésével és a betegek

Részletesebben

Egerszalók Erdőbénye Galyatető Garabonc Gárdony Gyula Hajdúszoboszló Harkány Hajmás Herceghalom Hernádvécse Hévíz Kardosfa

Egerszalók Erdőbénye Galyatető Garabonc Gárdony Gyula Hajdúszoboszló Harkány Hajmás Herceghalom Hernádvécse Hévíz Kardosfa Balatonkenese Balatonfüred Bánk Bükfürdő Cegléd Demjén Döbrönte Eger Egerszalók Erdőbénye Galyatető Garabonc Gárdony Gyula Hajdúszoboszló Harkány Hajmás Herceghalom Hernádvécse Hévíz Kardosfa Lenti-Gosztola

Részletesebben

XI. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM

XI. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM XI. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM a Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság együttműködésével Novotel Budapest Centrum Hotel 2015. november

Részletesebben

A Magyar Szemorvostársaság. Retina Szekciója. Kongresszusa. Budapest, 2007. november 30-december 1.

A Magyar Szemorvostársaság. Retina Szekciója. Kongresszusa. Budapest, 2007. november 30-december 1. A Magyar Szemorvostársaság Retina Szekciója Kongresszusa Budapest, 2007. november 30-december 1. ELŐZETES PROGRAM A címlapon Szőnyi István: Felragyogó napsütés a Duna fölött című képe, 1935 70 X 99 cm,

Részletesebben

Új távlatok a nephrologiában

Új távlatok a nephrologiában Kedves Kollégák! A tavalyi jubileumi kongresszus után, amelynek vezérelve a bizonyítékokon alapuló orvoslás volt, újabb seregszemlére készül a magyar nephrologia. Az idei konferencia az Új távlatok a nephrologiában

Részletesebben

Tisztelt Kolléganők, Tisztelt Kollégák!

Tisztelt Kolléganők, Tisztelt Kollégák! Tisztelt Kolléganők, Tisztelt Kollégák! Bár az utóbbi évek során hazánkban is biztató jelek mutatkoznak a kardiovaszkuláris betegségek okozta halálozás csökkentésének terén, e területen a statisztikai

Részletesebben

Hotel Erzsébet-Hévíz *** Magyarország - Zala megye - Hévíz http://www.reise.info.hu/hotel-erzsebet-heviz/hu/

Hotel Erzsébet-Hévíz *** Magyarország - Zala megye - Hévíz http://www.reise.info.hu/hotel-erzsebet-heviz/hu/ http:///hotel-erzsebet-heviz/hu/ Bemutatkozás A világhírű természetes gyógyhatású hévízi tófürdő közvetlen közelében helyezkedik el az elegáns Hotel Erzsébet. A 47 db reprezentatívan berendezett, színes

Részletesebben

Az ajánlás a kezdeményező a Magyar Atherosclerosis Társaság és a Magyar Kardiológusok Társasága vezetésével,

Az ajánlás a kezdeményező a Magyar Atherosclerosis Társaság és a Magyar Kardiológusok Társasága vezetésével, Az V. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2011. november 25-én 09.00-16.00 óra között, a MOTESZ Interdiszciplináris Fóruma keretében a Stefánia Palotában kerül sor. Az ajánlás a kezdeményező

Részletesebben

a XXXVI. MGGT Kongresszus elnöke

a XXXVI. MGGT Kongresszus elnöke T i s z t e l t K o l l é g á k, K e d v e s B a r á t a i n k! A z ő s z ü l ő t á r s a d a l m a k m u t a t ó i n a k t ü k r é b e n a - z s i e g k é e s r z s e é s g e s ö r e g e d é s h a n g

Részletesebben

3. Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem minősül szerződésnek.

3. Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem minősül szerződésnek. Általános Szállodai Szerződéses Feltételek (ÁSZF) I. Bevezetés 1. Az Általános Szállodai Szerződéses Feltételek (továbbiakban ÁSZF) azt a szerződéses tartalmat foglalják össze, melyek alapján a Hotel Füred****

Részletesebben

Kedves Kolléganők és Kollégák!

Kedves Kolléganők és Kollégák! Kedves Kolléganők és Kollégák! A modern infektológia és antibiotikum terápia a medicina minden ágában jelen van, és gyakorlatilag nincs olyan disciplina, aminek mindennapi gyakorlatához ne tartozna hozzá

Részletesebben

superior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20.

superior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20. Hévíz HOTEL EURÓPA FIT Gyógyulás, wellness, családbarát környezet, három generáció számára ideális környezet. Az elmúlt évben látványosan megújult szálloda Hévíz központjában, a világhírű gyógytótól 400

Részletesebben

Hotel Divinus Magyarország - Hajdú-Bihar megye - Debrecen http://www.reise.info.hu/hotel-divinus/hu/

Hotel Divinus Magyarország - Hajdú-Bihar megye - Debrecen http://www.reise.info.hu/hotel-divinus/hu/ http:///hotel-divinus/hu/ Bemutatkozás Az ötcsillagos Hotel Divinus megnyitásával korona került a debreceni szállodahálózatra. A belvárostól sétatávolságra található, a mediterrán világ színeit viselő,

Részletesebben

Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ!

Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ! Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ! Nagy örömmel jelentjük, hogy a több éves hagyománynak tisztelgõ MKT Intervenciós Munkacsoport éves gyûlése 2014. október 16-18 között ismét megrendezésre

Részletesebben

DANUBIUS HOTELS GROUP

DANUBIUS HOTELS GROUP KREATÍV KONFERENCIÁK KIHAGYHATATLAN PROGRAMOK SOPRONBAN ÉS KÖRNYÉKÉN Vegyen egy mély levegőt és élvezze az Alpoknak és a meseszép erdős vidéknek köszönhető üdítően tiszta, friss levegőt. KONFERENCIA ÉS

Részletesebben

2016. február 26-27.

2016. február 26-27. Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció 2016. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinika TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA MÁSODIK ÉRTESÍTŐ 2016. február 26-27. Herceghalom, Abacus

Részletesebben

Kiváló Európai Desztináció European Destinations of Excellence Könnyű elérni nehéz elhagyni! Fókuszban az akadálymentes turizmus 1 A pályázati anyag tartalma a 2012 évben, Kaposváron, a ténylegesen megvalósult

Részletesebben

Társaságunk Nagygyűlésén való találkozás reményében, szeretettel várunk mindenkit októberben, Szegeden!

Társaságunk Nagygyűlésén való találkozás reményében, szeretettel várunk mindenkit októberben, Szegeden! Tisztelt Nephrologus Társaim! Tisztelt Munkatársaink! A Magyar Nephrologiai Társaság 2010. október 21-23. között tartja XXVII. Nagygyűlését a szegedi felújított Forrás Szállodában. Társaságunk mindig büszke

Részletesebben

Hotel Korona Eger **** Magyarország - Heves megye - Eger http://www.reise.info.hu/korona-hotel-eger/hu/

Hotel Korona Eger **** Magyarország - Heves megye - Eger http://www.reise.info.hu/korona-hotel-eger/hu/ http:///korona-hotel-eger/hu/ Bemutatkozás Tegyen velünk egy túrát Eger egyik legkedveltebb szállodájában! Eger első magán és wellness szállodája - Hotel Korona****/*** Eger történelmi belvárosának legcsendesebb

Részletesebben

A Magyar STI Társaság kincstárnoka és a Magyar STI Társaság elnökségi tagja A Magyar STI Társaság XXI. Nagygyűlése szervezői

A Magyar STI Társaság kincstárnoka és a Magyar STI Társaság elnökségi tagja A Magyar STI Társaság XXI. Nagygyűlése szervezői KEDVES KOLLÉGÁK! A húszéves múltra visszatekintő Magyar STI Társaság 206-ban kiemelkedő szakmai eseményre készül. Korábbi pályázatunk eredményeként elnyertük a rendezési jogot a IUSTI Europe Magyarországon

Részletesebben

DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN (ELSŐ TÁJÉKOZTATÓ)

DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN (ELSŐ TÁJÉKOZTATÓ) DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN (ELSŐ TÁJÉKOZTATÓ) A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet és a Debreceni

Részletesebben

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA (HOPPA)

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA (HOPPA) HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA (HOPPA) Hotel Pelion, Tapolca A továbbképző tanfolyam alapító elnöke: Dr. Pászthy Bea egyetemi docens Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati

Részletesebben

MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA

MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA I. Interdiszciplináris HPV-kongresszus Szülész-nőgyógyász, urológus, bőrgyógyász, mikrobiológus, patológus, fül-orr-gégész, proktológus sebész,

Részletesebben

Szeretettel meghívunk a Magyar Állatorvosi Onkológiai Társaság VII. Konferenciájára.

Szeretettel meghívunk a Magyar Állatorvosi Onkológiai Társaság VII. Konferenciájára. Kedves Kollégánk! Szeretettel meghívunk a Magyar Állatorvosi Onkológiai Társaság VII. Konferenciájára. Időpont: 2012.június 16. Helyszín: Silvanus Konferencia & Sport Hotel, 2025 Visegrád, Fekete-hegy,

Részletesebben

Kávészünet-18. 2016. május 26 29. Házi Gyermekorvosok Egyesülete XVIII. tudományos konferencia. program. Hotel Azúr konferenciaközpont.

Kávészünet-18. 2016. május 26 29. Házi Gyermekorvosok Egyesülete XVIII. tudományos konferencia. program. Hotel Azúr konferenciaközpont. Kávészünet-18 2016. május 26 29. Házi Gyermekorvosok Egyesülete XVIII. tudományos konferencia program Hotel Azúr konferenciaközpont Siófok Pre-congress workshop 2016. május 26. (csütörtök) 16:30 19:30

Részletesebben

70. Patológus Kongresszus. a Magyar Patológusok Társasága és a Nemzetközi Pathologiai Akadémia (IAP) Magyar Divíziója rendezésében

70. Patológus Kongresszus. a Magyar Patológusok Társasága és a Nemzetközi Pathologiai Akadémia (IAP) Magyar Divíziója rendezésében 70. Patológus Kongresszus a Magyar Patológusok Társasága és a Nemzetközi Pathologiai Akadémia (IAP) Magyar Divíziója rendezésében Siófok, Hotel Azúr 2011. szeptember 29-október 1. MÁSODIK ÉRTESÍTÉS Tisztségviselők

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Szak- és Továbbépzo Központ 2003 II. féléves továbbképzo tanfolyamok

Pécsi Tudományegyetem Szak- és Továbbépzo Központ 2003 II. féléves továbbképzo tanfolyamok Pécsi Tudományegyetem Szak- és Továbbépzo Központ 00 II. féléves továbbképzo tanfolyamok Illetékes szakmai kollégium Tanfolyam focíme Célcsoport Helye Nap Óra Dátumtól Dátumig Díj Jel. határido Szervezo

Részletesebben

remisens family excelsior**** AI smart selection hotel bristol*** AI FREE FREE FREE

remisens family excelsior**** AI smart selection hotel bristol*** AI FREE FREE FREE LOVRAN horvátország, KVARNER ÉS SZIGETEI Opatijától kb. 6 km-re dél-nyugatra található fürdőhely. A két települést tengerparti sétány köti össze. A nyugalmat árasztó, hangulatos kisvárosból számos kirándulási

Részletesebben

2014 KÜLÖNLEGESSÉGE! A TITOKZATOS EGZOTIKUM ÉSZAK-CIPRUS

2014 KÜLÖNLEGESSÉGE! A TITOKZATOS EGZOTIKUM ÉSZAK-CIPRUS 2014 KÜLÖNLEGESSÉGE! A TITOKZATOS EGZOTIKUM ÉSZAK-CIPRUS A gyönyörű sziget észak-keleti részén található a török ciprióták ún. Észak-Ciprusi Török Köztársasága. Szép és érintetlen strandjai, homokos partjai,

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Tisztelt Munkatársaink!

Tisztelt Kollégák! Tisztelt Munkatársaink! Tisztelt Kollégák! Tisztelt Munkatársaink! 2009-ben immáron 26. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Nephrologiai Társaság Nagygyűlése, amely reményeink szerint most is a tudomány és a minőségi gyakorlat

Részletesebben

HOTEL SOPRON TORNÁCOS HÁZ - HEGYKŐ. Sopron. Hegykő

HOTEL SOPRON TORNÁCOS HÁZ - HEGYKŐ. Sopron. Hegykő Sopron HOTEL SOPRON A szálloda az osztrák-magyar határ közelében és csupán néhány lépésre a város szívétől, páratlan kilátást nyújtva Sopron óvárosára, és annak jelképére, a Tűztoronyra. Wellness helyett

Részletesebben

Prof. Dr. Wittmann István a Nagygyűlés elnöke

Prof. Dr. Wittmann István a Nagygyűlés elnöke Kedves Kollégák! A Magyar Nephrologiai Társaság Nagygyűléseinek sorában a harmincadikhoz érkeztünk. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ezt a jubileumi Nagygyűlést mi szervezhetjük. Az évforduló kapcsán

Részletesebben

Az élmények világa. Check in, chill out. www.aquaworldresort.hu. A resort of:

Az élmények világa. Check in, chill out. www.aquaworldresort.hu. A resort of: Az élmények világa A resort of: www.aquaworldresort.hu B_tematikus_HU_2014_11.indd 1 2015.01.07. 15:08:40 A vízibirodalom Az Aquaworld Resort Budapest komplexum fürdője Közép-Európa legnagyobb fedett vízi

Részletesebben

86. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése. Ramada Resort Aquaworld Budapest. 2013. december 12-14.

86. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése. Ramada Resort Aquaworld Budapest. 2013. december 12-14. 86. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XII. Dermato-Pharma Szakkiállítás ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Ramada Resort Aquaworld Budapest 2013. december 12-14. www.convention.hu

Részletesebben

ARC-, ÁLLCSONT- ÉS SZÁJSEBÉSZETI KLINIKA

ARC-, ÁLLCSONT- ÉS SZÁJSEBÉSZETI KLINIKA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZENT-GYÖRGYI ALBERT KLINIKAI KÖZPONT ARC-, ÁLLCSONT- ÉS SZÁJSEBÉSZETI KLINIKA MŰKÖDÉSI REND 2015. március 31. 1/66 2/66 Tartalomjegyzék I. Általános és bevezető szabályok... 5

Részletesebben

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében II. BETEGBIZTONSÁGI KONFERENCIA A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében TERVEZETT PROGRAM Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia 2016.03.31.-04.02.

Részletesebben

Csokonyavisonta / Korona Apartmanház és Panzió szálláslehetőség

Csokonyavisonta / Korona Apartmanház és Panzió szálláslehetőség Csokonyavisonta / Korona Apartmanház és Panzió szálláslehetőség Ha csendre, nyugalomra, kristálytiszta levegőre vágyik, élvezni szeretné a gyógyvíz nagyszerű hatásait vagy családi pihenéshez szállást keres,

Részletesebben

Székelyudvarhely - Küküllő Szálloda

Székelyudvarhely - Küküllő Szálloda Székelyudvarhely - Küküllő Szálloda A Küküllő Szálloda*** a város központjában az Emlékezés Parkja mellett fekszik, ahonnan 15-20 perces sétával bejárható és megtekinthető a régies hangulatú városközpont.

Részletesebben

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-Angol, Magyar-Német Két Tannyelvű Általános

Részletesebben

COSTA BRAVA ÉS KÖRNYÉKE ÜDÜLŐHELYEK

COSTA BRAVA ÉS KÖRNYÉKE ÜDÜLŐHELYEK COSTA BRAVA ÉS KÖRNYÉKE Barcelona Spanyolország és a világ leglátogatottabb és legsokoldalúbb városa, Katalónia fővárosa, ahol a középkori emlékek, a modernizmus és az építészeti remekek mellett igazi

Részletesebben

észak-alföld Nyíregyháza-Sóstó Tiszafüred DEBRECEN Hajdúszoboszló Kisújszállás Martfű

észak-alföld Nyíregyháza-Sóstó Tiszafüred DEBRECEN Hajdúszoboszló Kisújszállás Martfű észak-alföld Dióhéjban Észak-Alföldről: gyógyító erejű vizek, szórakozásra csábító élményparkok, Hortobágy, mint Világörökség, romantikus Tisza vidék, érintetlen természet, egyedi kultúra, máig élő hagyományok,

Részletesebben

24 ó r á s ka r d i o l ó g i a i fe l ü g y e l e t

24 ó r á s ka r d i o l ó g i a i fe l ü g y e l e t 24 ó r á s ka r d i o l ó g i a i fe l ü g y e l e t a z Ön ot t h o n á b a n! w w w.im s k f t.hu Kedves Ügyfelünk! Szeretnénk figyelmébe ajánlani a Transztelefonikus EKG-Telemedicinális ellátást, mellyel

Részletesebben

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. PROGRAM

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. PROGRAM 2013 Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. PROGRAM univ. code VALÓDI MAGYAR fejlesztés és gyártás 1986 óta. DC 13 11 07 01 A brossura lezárásának dátuma: 2013. 11. 07. 77 Elektronika

Részletesebben

Üdülési ajánlatok 2015. Check in, chill out. www.aquaworldresort.hu. A resort of:

Üdülési ajánlatok 2015. Check in, chill out. www.aquaworldresort.hu. A resort of: Üdülési ajánlatok 2015 Check in, chill out A resort of: www.aquaworldresort.hu Rólunk Az Aquaworld Resort Budapest**** superior konferencia- és wellness szálloda Budapest északi részén, az M0-ás Megyeri

Részletesebben

KONGRESSZUSI NAPTÁR 2011

KONGRESSZUSI NAPTÁR 2011 BÔRGYÓGYÁSZATI ÉS VENEROLÓGIAI SZEMLE 87. ÉVF. 1. 36-37. KONGRESSZUSI NAPTÁR 2011 Háziorvos továbbképzô nap Bôrgyógyászat Idôpont: 2011.03.05. 4032, Debrecen- DEOEC, Auguszta tanterem Dr. Remenyik Éva

Részletesebben

PORTAI ÁRAK 2016. Érvényes: 2016. 01. 01-06. 30. 2016. 07. 01-08. 20 2016. 08. 21-12. 28. Ft/szoba/éj. Egyágyas szoba: 10790.- 14780.- 10790.

PORTAI ÁRAK 2016. Érvényes: 2016. 01. 01-06. 30. 2016. 07. 01-08. 20 2016. 08. 21-12. 28. Ft/szoba/éj. Egyágyas szoba: 10790.- 14780.- 10790. AMETISZT HOTEL HARKÁNY 7815 Harkány, Szent István u. 26-28. Tel: 72/279-339 Fax: 72/580 077 info@ametiszthotel.hu www.ametiszthotel.hu Ügyintéző: Bédáné Metz Mária PORTAI ÁRAK 2016 Érvényes: 2016. 01.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről T Á J É K O Z T T Ó a minősített továbbképzésekről z Egészségügyi Szak- és Továbbképzési izottság (ESZT) 200. májusi megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minősített, amelyeket az alábbi táblázat

Részletesebben

Dr. Finta P. Ervin Prof. Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter

Dr. Finta P. Ervin Prof. Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter Tisztelt Kolleganők és Kollegák! A Magyar Hypertonia Társaság életében a 2014 es év igazi korszakváltást jelent. Sok éves munka eredményeként államilag elfogadottá vált a hypertonológia képzettség és megszületett

Részletesebben

Magyar Kontaktológiai Társaság VII. Továbbképzô Tanfolyama és Kongresszusa a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével

Magyar Kontaktológiai Társaság VII. Továbbképzô Tanfolyama és Kongresszusa a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével Magyar Kontaktológiai Társaság VII. Továbbképzô Tanfolyama és Kongresszusa a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével Hajdúszoboszló, Hotel Atlantis****superior Bevezetô Kedves Kolléganők,

Részletesebben

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II.

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II. HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II. 2016. április 14-16. Hotel Azúr, Siófok HÍVOGATÓ Kedves Kollégák! A pszichiátriai betegségek és kórállapotok a népegészségügy érdeklődésének

Részletesebben

Gastroenterológia, nephrológia, diabetológia, hypertonológia profilú belgyógyászat, szakambulanciákkal és kapcsolódó Dialízis Központtal

Gastroenterológia, nephrológia, diabetológia, hypertonológia profilú belgyógyászat, szakambulanciákkal és kapcsolódó Dialízis Központtal Gastroenterológia, nephrológia, diabetológia, hypertonológia profilú belgyógyászat, szakambulanciákkal és kapcsolódó Dialízis Központtal Osztályvezető főorvos: Dr. Bene László Ph.D. Tel/Fax: 461-4736 E-mail:

Részletesebben