Szeretettel várunk minden érdeklődőt, kellemes és hasznos időtöltést kívánva a résztvevőknek. Dr. Pap Károly

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szeretettel várunk minden érdeklődőt, kellemes és hasznos időtöltést kívánva a résztvevőknek. Dr. Pap Károly"

Átírás

1 ÉRTESÍTŐ

2 KÖSZÖNTŐ Immáron négy évtizedes múltra tekint vissza a magyarországi szülész- és gyermekorvosok szervezett tudományos együttműködése, amit napjainkban a Magyar Perinatológiai Társaság testesít meg legteljesebben. Társaságunk kongresszusai az elmúlt években jellemzően 400-nál is több résztvevővel a perinatológia legnagyobb hazai fórumává váltak. Ebben az évben ünnepelhetjük a magyar PIC hálózat létrehozásának 40 éves évfordulóját is. Mi sem nagyobb jubileumi ajándék mindannyiunknak: a szakmai szereplőknek, a szülőknek és az egész társadalomnak, mint az, hogy 2015-ben 4,1 ezrelékre csökkent a magyarországi csecsemőhalandóság. Minden idők legkedvezőbb csecsemőhalandósági mutatója csakúgy, mint 40 évvel ezelőtt a szakmai együttgondolkodásnak és a döntéshozókkal közös cselekvésnek köszönhető. Mindez arra biztat, hogy fokozzuk a szülészet és a neonatológia közötti tudományos eszmecserét, keressük a szakmai párbeszéd új formáit, terjesszük ki az együtt gondolkodást, és abba vonjuk be a szakdolgozókat és az érintett szülőket is. Az MPT XIV. kongresszusán az a célunk, hogy olyan kérdéskörök diszkusszióját jelöljük ki, amelyek jelenleg leginkább befolyásolják az újszülöttek és az édesanyák egészségét Magyarországon. Ezek közül idén a találkozó fő témái a fejlődési rendellenességek, a császármetszés kérdésköre és a szoptatás elősegítése lesznek. Természetesen ezek mellett számos, izgalmas téma is meg fog jelenni a kongresszus repertoárjában a legjobb hazai szakemberek előadásában. A kongresszus egyben kiváló lehetőséget nyújt a baráti és szakmai találkozásokra, beszélgetésekre. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, kellemes és hasznos időtöltést kívánva a résztvevőknek. Dr. Dicső Ferenc Osztályvezető főorvos Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Gyermekosztály Dr. Pap Károly Osztályvezető főorvos Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály Dr. Szabó Miklós Elnök Magyar Perinatológiai Társaság SZERVEZŐK Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Gyermek és Szülészeti- Nőgyógyászati Osztálya A HELYI SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TAGJAI Dr. Dicső Ferenc Enyedy Andrea Dr. Kassay Anett Dr. Gaál Diána Dr. Merő Gabriella Dr. Pap Károly Dr. Takács Zoltán 2

3 A TUDOMÁNYOS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TAGJAI Dr. Beke Artúr Dr. Nagy Sándor Dr. Dicső Ferenc Dr. Szabó Miklós (elnök) Dr. Kovács Tamás Dr. Pap Károly A TUDOMÁNYOS TANÁCSADÓ TESTÜLET TAGJAI Prof. Dr. Bódis József Dr. Balla György Prof. Dr. Póka Róbert Dr. Ertl Tibor Prof. Dr. Rigó János Dr. Nádor Csaba Prof. Dr. Ács Nándor Dr. Tulassay Tivadar Dr. habil. Németh Gábor PhD Dr. Funke Simone 1 A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Váci Mihály Művelődési Központ 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9. A KONGRESSZUS FŐ TÉMÁI FEJLŐDÉSI RENDELLENESSÉGEK - Fejlődési rendellenességek felismerése - Intrauterin és extraurein terápiák jelenlegi helyzete Magyarországon CSÁSZÁRMETSZÉSEK - Császármetszések hazai helyzete - A magzat intrauterin monitorizálása - Késői koraszülöttek és közel érett újszülöttek betegségei SZOPTATÁS ELŐSEGÍTÉSE A PLACENTA PATHOLÓGIÁJA KORASZÜLÖTTEK SZÖVŐDMÉNYBETEGSÉGEINEK MEGELŐZÉSE ÉS KEZELÉSE (PDA, NEC, BPD) A fenti témakörökben orvosok, szakdolgozók és szülők jelentkezését is várjuk előadás megtartására. 3

4 ELŐADÁSOK, ABSZTRAKTOK A kongresszus résztvevői előadások megtartására és poszterek bemutatására jelentkezhetnek, melyet kérünk bejelenteni és elküldeni a huba@congressline.hu címre. Előadás absztraktok beküldési határideje: június 1. Referátum időtartama: 15 perc Előadás időtartama: 8 perc Poszter előadás időtartama: 3 perc Poszter méret: 80 x 120 cm Elfogadásukról az MPT Tudományos Bizottsága dönt, melyről ben értesítést küldünk. Absztrakt formai követelményei: (Times New Roman betűtípus, 12 pt betűméret) Előadás cím (félkövér betűtípus) Szerzők (normál betűstílus; az előadó nevét kérjük aláhúzni) 12,5 x 17 cm méretű szövegdobozba kérjük beilleszteni a szöveget (min 150 max. 200 szó) Visszaigazolás az absztraktok elfogadásáról: június 20. A kongresszus akkreditációja folyamatban van. ELŐZETES PROGRAM szeptember 8., csütörtök PIC Vezetők Találkozója tól Vacsora szeptember 9., péntek Megnyitó, tudományos program Szünet Tudományos program Ebédszünet Tudományos program Szünet Tudományos program tól Vacsora Sóstón szeptember 10., szombat Tudományos program Szünet Tudományos program tól A kongresszus zárása 4

5 RÉSZVÉTELI DÍJAK ig ig Helyszínen Részvételi díj MPT tag Ft Ft Ft Részvételi díj Nem tag Ft Ft Ft Kiállító Ft Ft Ft Napijegy Ft Ft Ft Szakdolgozók, nyugdíjas, rezidens Ft Ft Ft Kísérő Ft Ft Ft A részvételi díjak 27% Áfa-t és Ft/nap közvetített étkezést tartalmaznak. A részvételi díj tartalmazza: az előadásokon való részvételt, kitűzőt, a részletes programfüzetet, a szakmai kiállítás megtekintését, a kávészüneteket és az ebédeket, valamint a péntek esti vacsorát. A kísérői részvételi díj tartalmazza: az ebédeket és a péntek esti vacsorát Napijegy tartalmazza: az aznapi részvételt a tudományos programon, a programfüzetet, az aznapi kávészüneteket és az ebédet TÁRSASÁGI PROGRAM szeptember 9., péntek 19 órától közös vacsora Nyíregyháza Sóstói Múzeumfaluban SZÁLLÁSFOGLALÁS Hotel Szoba 1 fő részére Szoba 2 fő részére Centrál Hotel**** 4400 Nyíregyháza, Nyár utca Ft Ft Hotel Korona*** 4400 Nyíregyháza, Dózsa György út Ft Ft Hotel Pagony**** Ft*** Ft*** 4400 Nyíregyháza, Újmajori út Ft**** Ft**** Continent Hotel**** 4400 Nyíregyháza, Sóstói út Ft Ft Tölgyes Panzió 4400 Nyíregyháza,Sóstói út 60/A Ft Ft Ózoon Panzió 4400 Nyíregyháza, Csaló köz Ft Ft Aventinus Hotel**** 4400 Nyíregyháza, Sóstói út Ft Ft Hotel Fürdőház*** 4400 Nyíregyháza, Fürdőház tér Ft Ft A fenti árak szoba/éjszaka értendők, tartalmazzák a reggelit és az adókat (ÁFA,IFA). A Pagony Hotel esetében a *** szobaárak nem tartalmazzák a wellness használat árát ( Ft/fő/nap), melynek használata a helyszínen a szállodával rendezendő. 5

6 A szálláshelyeken csak korlátozott számban állnak rendelkezésre szobák, ezért kérjük, szállásigényüket időben jelezzék irodánknak. A szállásfoglalásokat a beérkezés sorrendjében tudjuk elfogadni. Kérjük pontosan megjelölni a jelentkezési lapon a kívánt szoba típusát, és hogy megosztja-e azt valakivel (név). Szállást csak teljes szállásdíj befizetésével tudunk foglalni és visszaigazolni. PARKOLÁS Nyíregyháza belvárosa fizetős parkoló övezet, zónánként eltérő parkolási díjakkal. A helyszínhez, a Váci Mihály Művelődési Központhoz legközelebbi ajánlott parkolási lehetőségek: P 1 a Bujtosi Szabadidő Csarnok zárt parkolója, melyben korlátozott számban állnak rendelkezésre parkolóhelyek (350 Ft/ nap). P 2 a Korzó bevásárlóközpont mélygarázsa (első óra 250 Ft, a második óra ingyenes, majd minden megkezdett óra 300 Ft). TÉRKÉP P P 1 6

7 REGISZTRÁCIÓ ÉS SZÁLLÁSFOGLALÁS LEMONDÁSI FELTÉTELEI Lemondási határidő: augusztus augusztus 1. előtti befizetés és lemondás esetén a részvételi díj 80%-át és a szállásdíj egészét visszafizetjük augusztus 1-8. közötti lemondás esetén a részvételi díj 50%-át és a szállásdíj 50 %-át visszatérítjük augusztus 8. utáni lemondás esetén nem áll módunkban a részvételi és a szállásdíjat visszafizetni. Kérjük a lemondást írásban a Szervezőirodának jelezni. BŐVEBB INFORMÁCIÓ Részletes programról, jelentkezésről, regisztrációról és szállásfoglalásról a weblapon tájékozódhat április végétől. A szervezők megjelenési lehetőséget biztosítanak cégek részére. (kiállítás, hirdetés, egyéb) SZERVEZŐ IRODA Congressline Kft. Gaitz Éva (kiállítás, szponzoráció) gaitz@congressline.hu Huba Stefánia (absztraktok, regisztráció és szállásfoglalás) huba@congressline.hu 1065 Budapest, Révay köz. 2. Tel: , Fax:

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Szülészeti-Nőgyógyászati. Osztálya, a Magyar Nőorvos Társaság támogatásával

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Szülészeti-Nőgyógyászati. Osztálya, a Magyar Nőorvos Társaság támogatásával ÉRTESÍTŐ KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kolleganők és Kollegák! Nagy megtiszteltetés, hogy ismét Nyíregyházán rendezhetjük a Szülészeti-Nőgyógyászati Vezetők Baráti találkozóját. Az eddigi négy alkalom Miskolc kétszer,

Részletesebben

40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15.

40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15. Magyar Gyermekorvosok Társasága Északkelet-Magyarországi Területi Szervezetének 40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15. Kedves Kollégák! A Velkey László Gyermekegészségügyi

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA. SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA. SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24 A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24 Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai

Részletesebben

Kedves Kollégák! A kongresszus házigazdája: Bajai Szent Rókus Kórház, Gyermek- és Ifjúsági Mentálhygiénés Gondozó

Kedves Kollégák! A kongresszus házigazdája: Bajai Szent Rókus Kórház, Gyermek- és Ifjúsági Mentálhygiénés Gondozó 2. értesíto Kedves Kollégák! A Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társasága 38. kongresszusa 2014. tavaszán Baján kerül megrendezésre. Ezen a helyszínen korábban nem volt kongresszus,

Részletesebben

www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő

www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő A Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaság ez évi nemzeti kongresszusa 2012. november 22-24. között Visegrádon kerül megrendezésre. Tisztelt Kolléganők,

Részletesebben

A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa

A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa Annual Congress of the Hungarian Ophthalmological Society 2016 Pécs, 2016. június 30-július 2. ÉRTESÍTŐ A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa

Részletesebben

Gyula, 2016. szeptember 22-24.

Gyula, 2016. szeptember 22-24. A Magyar Reumatológusok Egyesületének éves Vándorgyűlése Gyula, 2016. szeptember 22-24. ÉRTESÍTŐ Köszöntő Tisztelt Kolléganők és Kollégák! 2016. szeptember 22-24 között Gyula városa ad otthont az MRE éves

Részletesebben

MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18.

MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. XIX UT MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ www.convention.hu 014 Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. TISZTELT KOLLÉGÁK! 2014-ben ismét három urológiai osztály, Győr, Szombathely

Részletesebben

A Magyar Szemorvostársaság. Retina Szekciója. Kongresszusa. Budapest, 2007. november 30-december 1.

A Magyar Szemorvostársaság. Retina Szekciója. Kongresszusa. Budapest, 2007. november 30-december 1. A Magyar Szemorvostársaság Retina Szekciója Kongresszusa Budapest, 2007. november 30-december 1. ELŐZETES PROGRAM A címlapon Szőnyi István: Felragyogó napsütés a Duna fölött című képe, 1935 70 X 99 cm,

Részletesebben

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete. 42. Kongresszusa. Pécs. 2012. október 17-20. ÉRTESÍTŐ

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete. 42. Kongresszusa. Pécs. 2012. október 17-20. ÉRTESÍTŐ A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete 42. Kongresszusa Pécs 2012. október 17-20. ÉRTESÍTŐ KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaim! A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész

Részletesebben

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom (Zsolt.127.3.) XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA 2014. április 24-26. Nyíregyháza, Hotel Pagony MÁSODIK értesítô Kedves SZÜLÉSZNÔK! TISZTELT

Részletesebben

A 125 ÉVES MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET JUBILEUMI NAGYGYŰLÉSE

A 125 ÉVES MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET JUBILEUMI NAGYGYŰLÉSE Tisztelt Kolléganők! Tisztelt Kollégák! Tisztelettel meghívom Önöket és Önökön keresztül valamennyi érdeklődőt egyesületünk 2016. évi Nagygyűlésére. Ahogy azt a meghívó megszokottól eltérő formáján és

Részletesebben

MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE

MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE MRSZE elnöksége: Domján Andrea dr. (jur) elnök Terbéné Szekeres Klára alelnök IV. KONGRESSZUSA Monek Bernadett főtitkár Marcsik-Bedő Borbála pénztáros Gyula,

Részletesebben

Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Kedves Meghívottak!

Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Kedves Meghívottak! Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Kedves Meghívottak! Ezúton is szeretnénk meghívni Önöket a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság (MGGT) ez évi Kongresszusára. Ünnepi és rendhagyó Kongresszust szervezünk

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2015. november 26-28. Aquaworld Resort Budapest Poór Imre (1823-1897) www.convention.hu KEDVES KOLLÉGÁK! A Magyar Dermatológiai Társulat 2015. őszén alkalommal

Részletesebben

Budapest, 2009. június. Kurzus elnöke, és az MHT XVII. Kongresszusának társelnöke

Budapest, 2009. június. Kurzus elnöke, és az MHT XVII. Kongresszusának társelnöke Tisztelt Kolleganők és Kollégák! Ha december - akkor hypertonia kongresszus! A magyar orvosok közül nagyon sokan így szokták meg az elmúlt több, mint másfél évtizedben, és az évek során szinte töretlenül

Részletesebben

PROGRAM PROGRAM. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése

PROGRAM PROGRAM. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése PROGRAM PROGRAM Gyermekdiabetes Szekció Legyél te is 7 pontos (A 1C) Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése Debrecen, 2012. november

Részletesebben

Orosháza Gyopárosfürdő 2011. november 17-19.

Orosháza Gyopárosfürdő 2011. november 17-19. NŐORVOSOK FIATAL TÁRSASÁGA Fiatal Nőorvosok VII. Kongresszusa Orosháza Gyopárosfürdő 2011. november 17-19. 1 Kedves Kolléganők és Kollégák! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az újra megrendezésre kerülő

Részletesebben

Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ!

Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ! Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ! Nagy örömmel jelentjük, hogy a több éves hagyománynak tisztelgõ MKT Intervenciós Munkacsoport éves gyûlése 2014. október 16-18 között ismét megrendezésre

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Pentaxim hiányából TBC poliovírus oltóanyagkészletek beszerzési módjába. tűszúrásos vagy műtét közben elszenvedett sérülésekor

Tisztelt Kollégák! Pentaxim hiányából TBC poliovírus oltóanyagkészletek beszerzési módjába. tűszúrásos vagy műtét közben elszenvedett sérülésekor Tisztelt Kollégák! A 2015-ös év sok tekintetben eltérő volt az eddigiektől. Alkalmazkodás és rugalmasság kellett a Pentaxim hiányából adódó oltási rend változásával kapcsolatban. Fokozottabb figyelem kellett

Részletesebben

A MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 43. KONGRESSZUSA

A MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 43. KONGRESSZUSA Magyar Gyermekneurológiai Társaság A MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 43. KONGRESSZUSA Lillafüred, 2019. április 4-6. 2. ÉRTESÍTŐ A MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 43. KONGRESSZUSA 2019. ÁPRILIS 4-6.

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA

ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA Szeged, 2016. AZ MFOE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 53. VÁNDORGYŰLÉSE ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE

Részletesebben

6. Magyar Mikrokeringés Kongresszus

6. Magyar Mikrokeringés Kongresszus A Magyar Haemorheológiai Társaság megbízásából kerül megrendezésre a 6. Magyar Mikrokeringés Kongresszus Helyszíne: Balatonkenese, Honvédüdülő Időpont: 2009. május 22-23. (péntek-szombat) Kedves Kolléganők/Kollégák!

Részletesebben

Tisztelt Kolléganők és Kollégák, Kedves Barátaink!

Tisztelt Kolléganők és Kollégák, Kedves Barátaink! FIATAL NEONATOLÓGUSOK I. TALÁLKOZÓJA KECSKEMÉT, FOUR POINTS BY SHERATON 2016. JÚNIUS 3-4. KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kolléganők és Kollégák, Kedves Barátaink! Amikor februárban elkezdtük szervezni a Fiatal Neonatológusok

Részletesebben

Dr. Finta P. Ervin Prof. Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter az MHT XXII. Kongresszusának elnöke

Dr. Finta P. Ervin Prof. Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter az MHT XXII. Kongresszusának elnöke Tisztelt Kolleganők és Kollegák! A Magyar Hypertonia Társaság életében a 2014-es év igazi korszakváltást jelent. Sok éves munka eredményeként államilag elfogadottá vált a hypertonológia képzettség és megszületett

Részletesebben

70. Patológus Kongresszus. a Magyar Patológusok Társasága és a Nemzetközi Pathologiai Akadémia (IAP) Magyar Divíziója rendezésében

70. Patológus Kongresszus. a Magyar Patológusok Társasága és a Nemzetközi Pathologiai Akadémia (IAP) Magyar Divíziója rendezésében 70. Patológus Kongresszus a Magyar Patológusok Társasága és a Nemzetközi Pathologiai Akadémia (IAP) Magyar Divíziója rendezésében Siófok, Hotel Azúr 2011. szeptember 29-október 1. MÁSODIK ÉRTESÍTÉS Tisztségviselők

Részletesebben

CÉLTUDATOSAN A GYÓGYÍTÁS ÚTJÁN

CÉLTUDATOSAN A GYÓGYÍTÁS ÚTJÁN CÉLTUDATOSAN A GYÓGYÍTÁS ÚTJÁN IX. KONGRESSZUSA 2016. NOVEMBER 17-19. GROUPAMA ARÉNA, BUDAPEST MÁSODIK ÉRTESÍTÔ SZERVEZÔK Tisztelt Kollégák! A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság IX. Kongresszusát 2016.

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A 2014. 17. M E G H Í V Ó

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A 2014. 17. M E G H Í V Ó M E G H Í V Ó A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2014. május 17-én 09.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Danubius Hotel

Részletesebben

A Kongresszus elnöke. Részvételi díj (az árak az ÁFA-t tartalmazzák) ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. A Kongresszus szervezője:

A Kongresszus elnöke. Részvételi díj (az árak az ÁFA-t tartalmazzák) ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. A Kongresszus szervezője: Kedves Kollégák! 2016. június 2-4. között 16. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Dermatológiai Társulat Kozmetológiai Kongresszusa, melynek ezúttal Pécs városa, azon belül is a Zsolnay Negyed ad otthont.

Részletesebben

Prof. Dr. Merkely Béla

Prof. Dr. Merkely Béla Tisztelt Kolléganők, Kollégák, minden kedves Érdeklődő! 2015-ben újra a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központját érte az a megtiszteltetés, hogy az MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának

Részletesebben

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hotel Ramada Resort Budapest 1044 Budapest, Íves u. 16. www.ramadaresortbudapest.hu. GPS koordináták: 47.60061 ÉSZ 19.

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hotel Ramada Resort Budapest 1044 Budapest, Íves u. 16. www.ramadaresortbudapest.hu. GPS koordináták: 47.60061 ÉSZ 19. KEDVES KOLLEGANÕK, ÉS KOLLEGÁK! A mindennapi betegellátásunk során számtalanszor találkozhatunk az élet minõséget rontó visszatérõ hólyaghuruttal ill. férfiaknál bakteriális prosztatitisszel vagy kismedencei

Részletesebben

ó ó ó ú ó ó ó ó ó ú ő ú ú ó ű ü ó ü ő ú ü ű ó ű ű ő ő ó ó ű ő ú ó ű ó ó ó ó ű ü ü ó ü ó ó ü ú ó ó ű ó ú ó ú ő ú ó ű ü ő ő ó ü ó ó ű ó ű ó ó ó ó ú ó ű ó ó ű ü ó ü ű ü ó ü ő ó ű ú ó ű ó ő ó ű ó ó ú ó ű ó

Részletesebben

PORTAI ÁRAK 2016. Érvényes: 2016. 01. 01-06. 30. 2016. 07. 01-08. 20 2016. 08. 21-12. 28. Ft/szoba/éj. Egyágyas szoba: 10790.- 14780.- 10790.

PORTAI ÁRAK 2016. Érvényes: 2016. 01. 01-06. 30. 2016. 07. 01-08. 20 2016. 08. 21-12. 28. Ft/szoba/éj. Egyágyas szoba: 10790.- 14780.- 10790. AMETISZT HOTEL HARKÁNY 7815 Harkány, Szent István u. 26-28. Tel: 72/279-339 Fax: 72/580 077 info@ametiszthotel.hu www.ametiszthotel.hu Ügyintéző: Bédáné Metz Mária PORTAI ÁRAK 2016 Érvényes: 2016. 01.

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE 2018. szeptember 27-29. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a magyar Infektológiai

Részletesebben

Budapest, 2016. február 24. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Budapest, 2016. február 24. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! A Fiatal Nőorvosok Társaságának XII. Kongresszusára készülünk az idén. Az elmúlt tizenegy rendezvény kitűnő lehetőség volt a fiatal szülész-nőgyógyászoknak arra, hogy nívós szakmai előadások

Részletesebben

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd.

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd. Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd Értesítő Tisztelt Kollégák, AITSZME Tagok, Kedves Vendégek! Az Aneszteziológus

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

Az ajánlás a kezdeményező a Magyar Atherosclerosis Társaság és a Magyar Kardiológusok Társasága vezetésével,

Az ajánlás a kezdeményező a Magyar Atherosclerosis Társaság és a Magyar Kardiológusok Társasága vezetésével, Az V. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2011. november 25-én 09.00-16.00 óra között, a MOTESZ Interdiszciplináris Fóruma keretében a Stefánia Palotában kerül sor. Az ajánlás a kezdeményező

Részletesebben

Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat!

Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat! Kedves Kollégák és Kolléganők! Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat! Nagy örömünkre a rendezvény évről-évre nagyobb létszámú résztvevőt vonz. A program összeállításával 2016-ban

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

ő Ö ő ó ő ó ő ő ó ő ő ő ó ő ú ó ő ú ő ú ő ő ú ó ő ő ú ő ő ő ú ú ű ú ő ó ő ű ó ő ő ú ő ő ő ú ú ő ó ű ő ő Ö úú ő ó ú Ö ó ó ő ő Ö ó ú ő ő ő ú ő ó ő ó Ö ó ú Ű ő ő ó ő ő ó ő ú Ö ú Ö ő ő ú ú ő ő ú ú ó ó ő ó

Részletesebben

86. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése. Ramada Resort Aquaworld Budapest. 2013. december 12-14.

86. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése. Ramada Resort Aquaworld Budapest. 2013. december 12-14. 86. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XII. Dermato-Pharma Szakkiállítás ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Ramada Resort Aquaworld Budapest 2013. december 12-14. www.convention.hu

Részletesebben

Balassagyarmat, 2014. április 3-5. Mikszáth Kálmán Művelődési Központ

Balassagyarmat, 2014. április 3-5. Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Magyar Gyermekneurológiai Társaság II. (XXXVIII.) Kongresszusa Balassagyarmat, 2014. április 3-5. Mikszáth Kálmán Művelődési Központ 2. ÉRTESÍTŐ Budapesten lettem ember, Debrecenben voltam diák, Balassagyarmaton

Részletesebben

Dr. med. habil Tamás László Klinika Igazgató Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika

Dr. med. habil Tamás László Klinika Igazgató Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika Kedves Kollégák! Az első és reményeim szerint hagyományt teremtő Budapesti fül-orrgégészeti továbbképző konferencia meghívóját tarják a kezükben. A háromnapos rendezvényünk célja, hogy két nagy témára

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

ő ő Ü ü Á ú ú ü ú ú ü ú ü ú ú ü ő ú Á ü ú Á ü ü ü ú Á Á Ó Ü ő ü ú ú ú ü ű ú Ü ü ű Ü ú Á ú Ó ő ü Ú ú Á ő ő ú ű Á ú ü ő Á ú ú Á ú Á ú Ü Á Ö ú ú ő ő ú ű ü ő Á ő Ú ü Ö Á Á Á Á ő Ü Ö ü Ú Ö Á Á ú ő Ú Á Á ü

Részletesebben

Ú Ó ö Ő ö Ú Ú Ó Á Á ü ő ö Ú Ú Ó ű ő ő ő ő ü Á ö ü ö ö ő Ó Á Á ő Á Ú ö Ó Ű Ú Ó ű Á ő ő ő ö Ú ö ű ö ö ö ő Ó Á Á ű ű ö ü ű ü Á Á ű ű ö ü ű ü ü ö ü ő ü Ó Ó ő ő ő ő ű ö ő ű ü Á Á ő ü ő Ú Ó ü ö ő ő ö ő ö ö ő

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA PÉCS Hotel Palatinus City Center 2017. OKTÓBER 5-7. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli

Részletesebben

ú ú ú Ú ú ú ő ő ú ű ú ő ő ú ő ú ő ő Ó Ó ő ű ő ő ú ő Ó Ó ú ú ú Ú ü ú ú ő Ü ü ő ü ő ő ú ú ő ő ú ő ő ü ü ú ő ű ü ő ő Ü ű ű ű ű ú ü ü ő ú Ö ű ű ő ú Ü ú ü ő ú ő ü ő ű Á Ü Ó Ó ű ü Ü ü ú Ü ő ő ő ő ő ő ő ü Ü ü

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA GYŐR ETO PARK HOTEL 2019. október 3-5. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Infektológiai

Részletesebben

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A Magyar Idegsebészeti Társaság és a Magyar Neuroonkológiai Társaság 2016. évi Kongresszusa 2016. november 17-19. Miskolc-Lillafüred, Hunguest Hotel Palota Aki nem alkalmaz

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

ű ú ü ö ö ü ö ö ö ú ü ü ö ö ö ú ö ö ü ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ú ö ü ö ü ü ü ú ö ö ü ö ü ü ö Ó ü ű ö ö ü ö ü ö ú ö ö ö ö ű ú ú ű ö ö ü ö ö ö ö ü ú ö ü ö ü ü ö ú ü ü ü ű ú ö ü ö ö ö ü ö ü ú ö ö ö ü Ú ű ü ö

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései

A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései továbbképző tanfolyam www.convention.hu Novotel Centrum Budapest**** 2016. április 08-09. Tisztelt Kollégák! Nagy örömömre szolgál,

Részletesebben

Ó Á Á Í Á ő ő ő ő ű ő Í ü ú ű ú ú ü ü ő ú ő ő ü ű ü ő ő ü ő ő ő ő ú Á Ú ú ő ő ő ő ú ú ü ő ő ú ú ő ü ü ü Í Í ő ü Á ő ő ő ú Í ü Ó Á Á Á ű Ó Á Á Í Á Á Í ü Í ü ő ő Ú ú ő Í ü ü Á ÍÁ ú Í ő Á Á Ó Á ú ő ő Á Ó

Részletesebben

1. körlevél TELEPÜLÉSRENDEZÉS BIRTOKRENDEZÉS KONFERENCIA

1. körlevél TELEPÜLÉSRENDEZÉS BIRTOKRENDEZÉS KONFERENCIA 1. körlevél TELEPÜLÉSRENDEZÉS BIRTOKRENDEZÉS KONFERENCIA 2006. november 9-10. Agárd Viking Hotel NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM, GEOINFORMATIKAI FŐISKOLAI KAR 8000 Székesfehérvár, Pirosalma u. 1-3. 8002

Részletesebben

Í ó Ü Á Ü Ü Ü Ú Ü Ü Á Ü Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ű Ü Ü Í Í Ü Ü Ü Ü Ü Í Á ó Á Í Í Í Ü Á Í Í Ü Í Ü Ü Ü Í Ő Á Á Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Í Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ó Á Á Á Ü Í Á Ü Ü Í Í Ü Ü Ü Í Í Á Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor a Magyar Kardiológusok Társaságának leköszönő elnöke, a konferencia felelőse

Tisztelt Kollégák! Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor a Magyar Kardiológusok Társaságának leköszönő elnöke, a konferencia felelőse Tisztelt Kollégák! Engedjék meg, hogy tisztelettel meghívjam Önöket IV. Budapesti Kardiológiai Napok - ra, mely 2016. november 18-án és 19-én Budapesten, az Aquaworld Resort Budapest konferenciatermeiben

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar KÖRNYEZETTUDOMÁNYI INTÉZET A Környezettudományi Intézet a már korábban bejelentett "Környezettudományi Felsőoktatási

Részletesebben

ORVOSI REHABILITÁCIÓ ÉS FIZIKÁLIS MEDICINA MAGYARORSZÁGI TÁRSASÁGA XXXV. VÁNDORGYŰLÉSE

ORVOSI REHABILITÁCIÓ ÉS FIZIKÁLIS MEDICINA MAGYARORSZÁGI TÁRSASÁGA XXXV. VÁNDORGYŰLÉSE A VÁNDORGYŰLÉS IDŐPONTJA 2016. augusztus 31. - szeptember 3. A VÁNDORGYŰLÉS HELYSZÍNE Danubius Health Spa Resort Helia**** 1133 Budapest, Kárpát u. 62-64. TUDOMÁNYOS- ÉS SZERVEZŐBIZOTTSÁG Tudományos Bizottság

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

Az összefoglalók beküldési határideje: 2004. március 1. A határidő végleges, a később érkezett előadásokat nem tudjuk programba iktatni!!

Az összefoglalók beküldési határideje: 2004. március 1. A határidő végleges, a később érkezett előadásokat nem tudjuk programba iktatni!! M O OT V. Magyar Osteologiai Kongresszus Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság XIII. Kongresszusa Magyar Radiológusok Társaságának Osteologiai Szekciója XIV. Osteologiai Napok Balatonfüred,

Részletesebben

Intenzív Diagnosztika Fórum

Intenzív Diagnosztika Fórum Információ A FÓRUM FÕVÉDNÖKE Dr. Velkey György a Magyar Kórházszövetség Elnöke SZERVEZÕ ÉS TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök: Prof. Dr. Gál János Tagjai: Dr. Csomós Ákos Dr. Nagy Géza Dr. Bátai István Dr. Völgyes

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben