Média és a betegbiztonság

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Média és a betegbiztonság"

Átírás

1 Tisztelt Kollégák! Az I. Betegbiztonsági Konferenciát kétségek között szerveztük. Egy fiatal, hazánkban nagyrészt ismeretlen szakterület vajon mennyire lehet érdekes, lesz-e elég résztvevő. Úgy gondoltuk, hogy akkor tekinthető sikeresnek az induló konferencia, ha a jelenlevők száma eléri a száz főt. Ezzel szemben összesen 360-an regisztráltak, és a konferenciát komoly sajtóérdeklődés is kísérte, mely a társadalom fokozott figyelmére utal. A rendezvény sikere, valamint a betegbiztonság kérdéskörének mindennapi aktualitása arra ösztönöz és kötelez bennünket, hogy 2016 március végén ismételten lehetőséget biztosítsunk a betegbiztonsággal kapcsolatos szakmai eredmények, vélemények, kihívások és álláspontok bemutatására. A II. Betegbiztonsági Konferenciát is a Magyar Betegbiztonsági Társaság (MABEBIT) és a Semmelweis Egyetem I. Sz. Sebészeti Klinikája szervezi. A rendezvényt számos szervezet támogatásával és a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTESZ) szakmai együttműködésével tartjuk meg. A szervező bizottság a fő témakörök kijelölésénél azt tartotta szem előtt, hogy szakterületektől függetlenül minden egészségügyben dolgozó megismerhesse a betegbiztonság legfontosabb kérdéseit, illetve meg tudja osztani tapasztalatait. Szeretnénk számos lehetőséget teremteni a vitára, a kölcsönös eszmecserére, az együttgondolkodásra. Reméljük, hogy a magunk által felállított mércét a következő konferenciával is sikerül elérni. Szeretettel várunk mindenkit Budapesten, a Danubius Health Spa Resort Helia-ban én A továbbképző tanfolyam orvosok részére SE-TK/2016.I./ es kódszámon akkreditált rendezvény. A továbbképzés szabadon választható, amelyen való részvételért 20 kreditpont szerezhető meg. Média és a betegbiztonság Hogyan hat a média a betegbiztonságára: többek mellett ezzel a témával is foglalkozik a II. Betegbiztonsági Konferencia, melynek célja, hogy hatékony párbeszédet generáljon a betegbiztonság témakörében, s hazánk e területen minél gyorsabban felzárkozhasson a fejlett egészségügyi kultúrákhoz. A világ bármely pontján az egészségügyi ellátások során óhatatlanul hibák alakulhatnak ki, a probléma megoldása komoly összefogást igényel. Az elmúlt időszakban, javarészt a bulvármédiában, intenzív érdeklődés kísérte az egészségügyet meséli Dr. Baranyai Zsolt, a Magyar Betegbiztonsági Társaság elnöke. Sajnos több esetben a megjelenő hírek nem megalapozott információkra támaszkodnak, igaz, hogy ezt több esetben a megfelelő forrás hiánya is okozhatja teszi hozzá a szakember, aki szerint súlyos következményei vannak az ilyen, javarészt negatív hangvételű publicitásoknak. Hatásukra romlik az orvosi hivatás társadalmi megbecsülése, ennek következményeként pedig károsodik az orvosbeteg kapcsolat mondja Baranyai doktor, hozzátéve, hogy a média és az egészségügy nem megfelelő kapcsolata kifejezett betegbiztonsági probléma. A Társaság elnöke szerint fontos, hogy a hibákat feltárják, és abból okulva javítsuk az egészségügyi rendszert. Ezt azonban nagyban gátolhatja, ha a média egyoldalúan közöl, olykor nem kellően megalapozott híreket. Meg kell érteni, hogy a hibák büntetése helyett az azokból való tanuláson van a hangsúly, és fontos, hogy a média ne a szenzációt keresse, hisz ezzel rontja az esélyét, hogy itthon is fejlettebb szintre jussunk el a betegbiztonság területén. Az idei Betegbiztonsági Konferencia tehát - a többi fontos téma mellett nyit a média felé is, remélve, hogy a párbeszéd eredményeként javul a média és az egészségügy együttműködése. Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: 1. aneszteziol.-intenzív terápia 2. belgyógyászat 3. egészségbiztosítás 4. endokrinológia és anyagcsere-betegségek 5. gastroenterológia 6. háziorvostan 7. igazságügyi orvostan 8. immunológia (képesítés) 9. infektológia 10. intenzív terápia 11. kardiológia 12. klinikai onkológia 13. megelőző orvostan és népegészségtan 14. plasztikai (égési) sebészet 15. sebészet 16. sürgősségi orvostan 17. szülészet-nőgyógyászat 18. társadalomorvostan (ált.orv.) 19. tüdőgyógyászat 20. urológia

2

3

4

5

6

7

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében II. BETEGBIZTONSÁGI KONFERENCIA A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében TERVEZETT PROGRAM Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia 2016.03.31.-04.02.

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2015. november 26-28. Aquaworld Resort Budapest Poór Imre (1823-1897) www.convention.hu KEDVES KOLLÉGÁK! A Magyar Dermatológiai Társulat 2015. őszén alkalommal

Részletesebben

Rehabilitációs ismeretek kórházi orvosok, szakorvos jelöltek és szigorlók körében

Rehabilitációs ismeretek kórházi orvosok, szakorvos jelöltek és szigorlók körében Rehabilitációs ismeretek kórházi orvosok, szakorvos jelöltek és szigorlók körében Dénes Zoltán, Fazekas Gábor, Zsiga Katalin, Péter Orsolya Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Semmelweis Egyetem Rehabilitációs

Részletesebben

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II.

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II. HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II. 2016. április 14-16. Hotel Azúr, Siófok HÍVOGATÓ Kedves Kollégák! A pszichiátriai betegségek és kórállapotok a népegészségügy érdeklődésének

Részletesebben

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében II. BETEGBIZTONSÁGI KONFERENCIA A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében TERVEZETT PROGRAM Budapest, Danubius Health Spa Resort Helia 2016.03.31.-04.02.

Részletesebben

az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baranya Megyei Szervezetének 2015. évi tevékenységéről

az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baranya Megyei Szervezetének 2015. évi tevékenységéről Beszámoló az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baranya Megyei Szervezetének 2015. évi tevékenységéről Munkánk során találkoztunk olyan problémákkal, melyek orvoslását feltétlenül szükségesnek tartanánk

Részletesebben

Tavaszi Nyereményeső az OTP SZÉP kártyával

Tavaszi Nyereményeső az OTP SZÉP kártyával Tavaszi Nyereményeső az OTP SZÉP kártyával NYEREMÉNYJÁTÉK SZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE A Tavaszi Nyereményeső az OTP SZÉP kártyával elnevezésű nyereményjáték ( Játék ) szervezője az OTP Pénztárszolgáltató

Részletesebben

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0007 Online médiamegjelenések 2015. július 31-ig http://gyorplusz.hu/cikk/csak_a_jatek_szamit.html Csak az

Részletesebben

A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária

A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária Kedves Kollégák! Szeretettel invitáljuk a kollégákat 2014. novemberében a Magyar STI Társaság XIX. Nagygyûlésére, amely egyben a VIII. Venerológiai továbbképzõ tanfolyam is. Vezetõségünk úgy döntött, hogy

Részletesebben

IX. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM

IX. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM IX. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság és a Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika együttműködésével Budapest, Danubius Health Spa Resort Hélia

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI NYILVÁNTARTÁSI ÉS KÉPZÉSI KÖZPONT NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG

EGÉSZSÉGÜGYI NYILVÁNTARTÁSI ÉS KÉPZÉSI KÖZPONT NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG EGÉSZSÉGÜGYI NYILVÁNTARTÁSI ÉS KÉPZÉSI KÖZPONT NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG SZAKVIZSGA TÁJÉKOZTATÓ JELENTKEZÉSI LAP ÉS VIZSGANAPTÁR 2016. február 2016. június közötti vizsgaidőszakra Általános tudnivalók A

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I.

TÁJÉKOZTATÓ. OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I. TÁJÉKOZTATÓ OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I./00370 2015. április 18. SZEGED Jelentkezési határidő: 2015.április

Részletesebben

A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2

A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2 A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 7 I. AZ ELŐRESZÁMÍTÁS FELTÉTELRENDSZERE ÉS VÉGREHAJTÁSA... 10 1. A népesség családi állapot szerinti összetételének

Részletesebben

a hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény és alkalmazása, orvosok számára, kommunikációs tréning keretében

a hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény és alkalmazása, orvosok számára, kommunikációs tréning keretében JOG és KOMMUNIKÁCIÓ a hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény és alkalmazása, orvosok számára, kommunikációs tréning keretében A képzés célja: Napjainkban a betegjogok érvényesülésével és a betegek

Részletesebben

A HÁZIORVOS ÉS A FOGLALKOZÁS EGÉSZSÉGÜGYI ORVOS KAPCSOLATA

A HÁZIORVOS ÉS A FOGLALKOZÁS EGÉSZSÉGÜGYI ORVOS KAPCSOLATA A HÁZIORVOS ÉS A FOGLALKOZÁS EGÉSZSÉGÜGYI ORVOS KAPCSOLATA Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi A. Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrum Családorvosi Intézet és Rendelő, Háziorvostani Szakmai Kollégium

Részletesebben

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hotel Ramada Resort Budapest 1044 Budapest, Íves u. 16. www.ramadaresortbudapest.hu. GPS koordináták: 47.60061 ÉSZ 19.

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hotel Ramada Resort Budapest 1044 Budapest, Íves u. 16. www.ramadaresortbudapest.hu. GPS koordináták: 47.60061 ÉSZ 19. KEDVES KOLLEGANÕK, ÉS KOLLEGÁK! A mindennapi betegellátásunk során számtalanszor találkozhatunk az élet minõséget rontó visszatérõ hólyaghuruttal ill. férfiaknál bakteriális prosztatitisszel vagy kismedencei

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. július 9-én minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. július 9-én minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. július 9-én minősített rendezvények Címe: Globalizáció és Prevenció Szervező: Országos Kémiai Biztonsági Intézet Időpont: 5/23/2007-5/23/2007 Címe:

Részletesebben

86. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése. Ramada Resort Aquaworld Budapest. 2013. december 12-14.

86. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése. Ramada Resort Aquaworld Budapest. 2013. december 12-14. 86. Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XII. Dermato-Pharma Szakkiállítás ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Ramada Resort Aquaworld Budapest 2013. december 12-14. www.convention.hu

Részletesebben

hatályos: 2015.07.02-2015.12.31

hatályos: 2015.07.02-2015.12.31 34/2015. (VI. 30.) EMMI rendelet az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakmai képzés részletes szabályairól szóló 16/2010. (IV. 15.) EüM rendelet, valamint az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés

Részletesebben

Amagyar rádiózás kezdete az 1906-os évre tehetô,

Amagyar rádiózás kezdete az 1906-os évre tehetô, (A hazai rádiózás születésének 100. évfordulóján) KÁNTOR CSABA, BALI JÓZSEF kantor.csaba@t-com.hu, jbali@webvilag.com Amagyar rádiózás kezdete az 1906-os évre tehetô, amikor a Posta Kisérleti Állomás szakembereinek

Részletesebben

A STRESSZ JELENSÉGE ÉS FOLYAMATA

A STRESSZ JELENSÉGE ÉS FOLYAMATA A STRESSZ JELENSÉGE ÉS FOLYAMATA A stressz egy nem specifikus reakció, mellyel szervezetünk reagál minden jelentős megküzdést, alkalmazkodást igénylő ingerre. A stressz a túlzott elvárások, megterhelések

Részletesebben

Sürgősségi lélektan váratlan és megterhelő helyzetekben

Sürgősségi lélektan váratlan és megterhelő helyzetekben Tudás és Életmód Innovatív Közhasznú Alapítvány Számlaszám: 10409015-50515754-83781005 Honlap: www.tudaseseletmod.eu e-mail: info@tudaseseletmod.eu Tel.:06-30/3155110 Sürgősségi lélektan váratlan és megterhelő

Részletesebben

VIZSGANAPTÁR 2013. tavasz. Szakorvosi szak Szak Vizsgaidőszak Ügyintéző Addiktológia 2013. 03. 18. - 03. 29. Csabai Ildikó

VIZSGANAPTÁR 2013. tavasz. Szakorvosi szak Szak Vizsgaidőszak Ügyintéző Addiktológia 2013. 03. 18. - 03. 29. Csabai Ildikó Szakorvosi szak Szak Vizsgaidőszak Ügyintéző Addiktológia 2013. 03. 18. - 03. 29. Csabai Ildikó Allergológia és klinikai immunológia 2013. 04. 15. - 04. 26. Kusnyár Evelin Aneszteziológia és intenzív terápia

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. április 2-án minősített rendezvények Címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Orvos-Gyógyszerész Napok Szervező: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Helyszín: Győr

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2011 június 29 - i testületi ülésére a 1. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

PESCE (General Practitioners and the economics of smoking cessation in Europe)

PESCE (General Practitioners and the economics of smoking cessation in Europe) PESCE (General Practitioners and the economics of smoking cessation in Europe) A dohányzásról való leszokás gazdasági kérdései a háziorvosi gyakorlatban Európában fordította: Gámán-Morvay Katalin (EU támogatási

Részletesebben

TOXIKOLÓGIAI ALAPISMERETEK Tompa Anna

TOXIKOLÓGIAI ALAPISMERETEK Tompa Anna 1 TOXIKOLÓGIAI ALAPISMERETEK Tompa Anna A nemzetközileg regisztrált vegyi anyagok száma az 1990-es évekre elérte a 10 milliót, amiből 50-75 ezer anyag kerül be közvetlenül a környezetbe. Ezek száma országonként

Részletesebben

Bemutatkozik a Képzési Igazgatóság

Bemutatkozik a Képzési Igazgatóság elemzés XI. évf.. szám Dr. Tóth Tibor Spiesz Tamás Bemutatkozik a Képzési Igazgatóság AKépzési Igazgatóság a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézeten belül. szeptember jén alakult meg. Szervezeti egységei

Részletesebben

A KATASZTRÓFAVÉDELMI KÉPZÉS JELENLEGI HELYZETE ÉS STRATÉGIAI ELKÉPZELÉSEI A KÖVETELMÉNYTÁMASZTÓ OLDALÁRÓL

A KATASZTRÓFAVÉDELMI KÉPZÉS JELENLEGI HELYZETE ÉS STRATÉGIAI ELKÉPZELÉSEI A KÖVETELMÉNYTÁMASZTÓ OLDALÁRÓL Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy A KATASZTRÓFAVÉDELMI KÉPZÉS JELENLEGI HELYZETE ÉS STRATÉGIAI ELKÉPZELÉSEI A KÖVETELMÉNYTÁMASZTÓ OLDALÁRÓL Tisztelt Konferencia, Hölgyeim és Uraim! Az Országos Katasztrófavédelmi

Részletesebben

MFKB Roadshow 2015. Összefoglaló

MFKB Roadshow 2015. Összefoglaló MFKB Roadshow 2015. Összefoglaló Ebben az évben 3 megyei várost a rendezvények sorrendjében Hódmezővásárhelyt, Szegedet és Szentest - jelöltünk meg az immár hagyományosnak tekinthető Szakképzési Roadshow

Részletesebben

I. Országos. 2014. május 29-31.

I. Országos. 2014. május 29-31. I. Országos Foglalkozás-Egészségügyi Kongresszus Siófok, Hotel Azúr 2014. május 29-31. Bevezető Tisztelt Kollégák! 2014. május 29-31-e között Siófokon a Hotel Azúr szállodában kerül megrendezésre az I.

Részletesebben

Budapest, 2006. szeptember

Budapest, 2006. szeptember TERVEZET! (honlapra) Tárgy: miniszteri rendelettervezet az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet módosításáról Budapest, 2006. szeptember

Részletesebben

Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt!

Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! A munkahelyi stressz és a pszichoszociális kockázatok kezelése dr. Erősné dr. Bereczki Edit Nemzetgazdasági Minisztérium - TÁMOP 2.4.8 Budapest, 2015. 10. 20.

Részletesebben

S Z Í V A S Z Í V É R T A L A P Í T V Á N Y

S Z Í V A S Z Í V É R T A L A P Í T V Á N Y HÍRLEVÉL HÍRLEVÉL KEZDEMÉNY 2015 JÚLIUS/kezdemény szám SZÍV A SZÍVÉRT ALAPÍTVÁNY ELŐSZÓ " Nagy megtiszteltetés számomra, hogy útjára bocsáthatom ezt az új és nagyszerű kezdeményezést, a szívtranszplantációs

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2012. március 29-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2012. március 29-i rendkívüli ülésére VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu szám: 02/14-9/2012. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Pentaxim hiányából TBC poliovírus oltóanyagkészletek beszerzési módjába. tűszúrásos vagy műtét közben elszenvedett sérülésekor

Tisztelt Kollégák! Pentaxim hiányából TBC poliovírus oltóanyagkészletek beszerzési módjába. tűszúrásos vagy műtét közben elszenvedett sérülésekor Tisztelt Kollégák! A 2015-ös év sok tekintetben eltérő volt az eddigiektől. Alkalmazkodás és rugalmasság kellett a Pentaxim hiányából adódó oltási rend változásával kapcsolatban. Fokozottabb figyelem kellett

Részletesebben

P7_TA-PROV(2013)0428. Orvostechnikai eszközök ***I

P7_TA-PROV(2013)0428. Orvostechnikai eszközök ***I P7_TA-PROV(2013)0428 Orvostechnikai eszközök ***I Az Európai Parlament 2013. október 22-én elfogadott módosításai az orvostechnikai eszközökről, valamint a 2001/83/EK irányelv, a 178/2002/EK rendelet és

Részletesebben

A 2015-2016-ban meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések

A 2015-2016-ban meghirdetésre kerülő szakvizsga letételéhez kötelező továbbképzések Meghirdető /, A lapot minden orvosi szakma részére (kivéve: fog- és szájbetegségek, patológia) OVSZ Budapest-OVSZ DRVK Transzfúziós tanfolyam 2016. február 15-26. vagy 2016. április 11-22. vagy 2016. május

Részletesebben

Oktatóstúdió. KEMON oktatások 2011/I. félév

Oktatóstúdió. KEMON oktatások 2011/I. félév Oktatóstúdió KEMON oktatások 2011/I. félév Kedves Fodrász KollégA! Neked mi volt az újévi fogadalmad? Nekünk az, hogy minél több szakmabelihez jussunk el, bemutatva a továbbképzések fontosságát. Ennek

Részletesebben

Prof. Dr. Merkely Béla

Prof. Dr. Merkely Béla Tisztelt Kolléganők, Kollégák, minden kedves Érdeklődő! 2015-ben újra a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központját érte az a megtiszteltetés, hogy az MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának

Részletesebben

Javaslat a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Egészségügyi koncepciójára (2011-2015.) SWOT analízis

Javaslat a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Egészségügyi koncepciójára (2011-2015.) SWOT analízis Javaslat a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Egészségügyi koncepciójára (2011-2015.) SWOT analízis Erősségek Eü. Szolgálat infrastruktúrája Járóbeteg szakrendelések szakterületeinek száma, összetétele

Részletesebben

I. Betegbiztonsági Konferencia a Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

I. Betegbiztonsági Konferencia a Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében a Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében Budapest, Danubius Hotel Flamenco 2015. március 19-21. www.convention.hu BEVEZETŐ Tisztelt Kollégák! A betegek

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A 2014. 17. M E G H Í V Ó

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A 2014. 17. M E G H Í V Ó M E G H Í V Ó A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2014. május 17-én 09.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Danubius Hotel

Részletesebben

medicus universalis 2006. szeptember október 151

medicus universalis 2006. szeptember október 151 szerk rovat IX. 9/26/06 21:07 Page 1 A 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGSÉG KEZELÉSE. MIT SEGÍT A VÉRCUKOR ÖNELLENÔRZÉS? Martin S. - Diabetes 2005: 54 (Suppl. 1) Napjainkig a vércukorszint önellenôrzése általában

Részletesebben

I. SÜRGŐSSÉGI TUDOMÁNYOS ÜLÉS

I. SÜRGŐSSÉGI TUDOMÁNYOS ÜLÉS Szervezők: Szegedi helyi Bizottság Elsősegélynyújtó Csoport Elérhetőségek: MOE-SZHB: Boros István: 06/20 522-0053 Csatári Péter: 06/70 949-2215 Magyar Mentő- és Mentőtiszti Egyesület: www.mentoegyesület.com

Részletesebben

TÖRPE GONDOLATOK TÖRPE JÖVŐ*

TÖRPE GONDOLATOK TÖRPE JÖVŐ* TÖRPE GONDOLATOK TÖRPE JÖVŐ* BESZÉLGETÉS KOVÁCS GÉZÁVAL, A MAGYAR TUDOMÁNYOS JÖVŐKUTATÁSI SZAKOSZTÁLYÁNAK VEZETŐJÉVEL AKADÉMIA KORPA: Egy idézettel kezdeném a beszélgetést: A jövő kritikus elágazási pontjai"

Részletesebben

Összefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről

Összefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről Összefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről AZ ÚJ FELSŐOKTATÁSI TÖRVÉNY KONCEPCIÓJA A vitaülést az ELTE TTK-n 2010. december 17-én rendezte az ELFT. A vitát Patkós András szervezte, Kertész

Részletesebben

III. fejezet. III./I. fejezet

III. fejezet. III./I. fejezet III. fejezet Az Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatáról (a hallgatói tanulmányi rend és az ismeretek, készségek és képességek elsajátításának, megszerzésének, ellenőrzésének rendje)

Részletesebben

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA (HOPPA)

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA (HOPPA) HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA (HOPPA) Hotel Pelion, Tapolca A továbbképző tanfolyam alapító elnöke: Dr. Pászthy Bea egyetemi docens Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati

Részletesebben

HELYZETKÉP - MAGYARORSZÁG

HELYZETKÉP - MAGYARORSZÁG Az egész életen át tartó tanulás fejlesztése az intézmények közötti nemzetközi együttműködéssel TÁMOP-2.2.4.-08/1-2009-0012 HELYZETKÉP - MAGYARORSZÁG 2. Modulrendszerű, kompetencia alapú képzés Szemere

Részletesebben

Gyermekbőr-Barát. konferencia. Danubius Health Spa Resort Hélia 2016. május 6-7. Program. www.convention.hu

Gyermekbőr-Barát. konferencia. Danubius Health Spa Resort Hélia 2016. május 6-7. Program. www.convention.hu 2016 Gyermekbőr-Barát konferencia Danubius Health Spa Resort Hélia 2016. május 6-7. Program www.convention.hu Gyermekbőr-BARÁT konferencia 2016. május 06-07., Danubius Health Spa Resort Hélia 2016. május

Részletesebben

A KELER Részvénykönyv-vezetési Osztályának Tájékoztatója a 2010. évi közgyűlési időszakhoz kapcsolódóan

A KELER Részvénykönyv-vezetési Osztályának Tájékoztatója a 2010. évi közgyűlési időszakhoz kapcsolódóan A KELER Részvénykönyv-vezetési Osztályának Tájékoztatója a 2010. évi közgyűlési időszakhoz kapcsolódóan Tisztelt Partnereink! Ezúton szeretnénk Önöket tájékoztatni az idei közgyűlési időszakhoz kapcsolódó

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. NOVEMBER 14-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. NOVEMBER 14-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. NOVEMBER 14-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: 218/2013. (XI. 14.) BVKt határozat a közmeghallgatási tájékoztató elfogadásáról

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről

T Á J É K O Z T A T Ó a minősített továbbképzésekről T Á J É K O Z T T Ó a minősített továbbképzésekről z Egészségügyi Szak- és Továbbképzési izottság (ESZT) 200. 12-én megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minősített, amelyeket az alábbi táblázat

Részletesebben

MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára

MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára 2012. október III. ütem TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. A pályázat keretében megvalósítandó

Részletesebben

Budapest, 2009. június. Kurzus elnöke, és az MHT XVII. Kongresszusának társelnöke

Budapest, 2009. június. Kurzus elnöke, és az MHT XVII. Kongresszusának társelnöke Tisztelt Kolleganők és Kollégák! Ha december - akkor hypertonia kongresszus! A magyar orvosok közül nagyon sokan így szokták meg az elmúlt több, mint másfél évtizedben, és az évek során szinte töretlenül

Részletesebben

SZAKMASPECIFIKUS TANTÁRGYAK 2014.

SZAKMASPECIFIKUS TANTÁRGYAK 2014. 1. Aneszteziológia és intenzív terápia 2. Arc- állcsont- és szájsebészet 3. 4. Bőrgyógyászat 5. Csecsemő- gyermekgyógyászat 6. Érsebészet 7. Fizikális medicina-és rehabilitációs orvoslás 8. Foglalkozás-orvostan

Részletesebben

Kerekasztal a PRRS-mentesítésről

Kerekasztal a PRRS-mentesítésről Kerekasztal a PRRS-mentesítésről Résztvevők: dr. Povazsán János (moderátor), igazgató, Rhone-Vet Kft dr. Szabó István, a PRRS-mentesítési bizottság megbízott vezetője dr. Molnár Tamás, a mentesítési bizottság

Részletesebben

szakképzés megnevezése álláshelyek száma szolgáltató neve

szakképzés megnevezése álláshelyek száma szolgáltató neve szakképzés megnevezése álláshelyek száma szolgáltató neve Gyerekgyógyász 2 Ideggyógyász 2 Fül-orr-gégész 2 Szemész Általános sebész Szülész-nőgyógyász 2 Patológus Sürgősségi Betegellátó Osztály 2 Bőr és

Részletesebben

III. Társadalmi kihívások, összesen 35 888 m

III. Társadalmi kihívások, összesen 35 888 m III. Társadalmi kihívások, összesen 35 888 m Tématerületei: 1. Egészség, demográfiai változások és jólét A szilárd tudományos bizonyítékokon alapuló, hatékony egészségfejlesztés hozzájárul a betegségek

Részletesebben

Igazságügyi Szakértõi. a Kecskeméti Igazságügyi Szakértõi Kamara kiadványa. Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék szakértõinek kamarája

Igazságügyi Szakértõi. a Kecskeméti Igazságügyi Szakértõi Kamara kiadványa. Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék szakértõinek kamarája Igazságügyi Szakértõi a Kecskeméti Igazságügyi Szakértõi Kamara kiadványa Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék szakértõinek kamarája XIV. évfolyam 2014/2. szám A TARTALOMBÓL Az új Etikai Kódex -

Részletesebben

1. oldal, összesen: 50. 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet

1. oldal, összesen: 50. 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 1. oldal, összesen: 50 A jogszabály mai napon hatályos állapota 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól

Részletesebben

Tartalom MMSZ. Az élővel tégy jót! Euripidész. III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június. 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról

Tartalom MMSZ. Az élővel tégy jót! Euripidész. III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június. 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról MMSZ III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június Tartalom 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról Pályázati felhívás (250 millió forint) Támogatott lakhatási program a Dél-alföldi régióban Számítógéphez

Részletesebben

belgyógyászat 0100 30 0 2011.01.31 0103 40 0 2011.01.31 gasztroenterológia 0104 23 0 2014.04.29 sebészet 0200 40 0 2011.01.31

belgyógyászat 0100 30 0 2011.01.31 0103 40 0 2011.01.31 gasztroenterológia 0104 23 0 2014.04.29 sebészet 0200 40 0 2011.01.31 Országos Tiszifőorvosi Hivatal k Nyilvántartásából származó adatok Szakma mosításán a idejére a idejére a feladatot ellátó belgyógyászat 0100 30 0 201031 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0103

Részletesebben

Könyvelői Klub 2012. november 14. Debrecen. Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője

Könyvelői Klub 2012. november 14. Debrecen. Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője Könyvelői Klub 2012. november 14. Debrecen Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁS, LELTÁROZÁS Önköltségszámítás Ahhoz, hogy

Részletesebben

Rendezvények színházterem. Apáczai terem: 7 30 Német nyelvvizsga Tárgyaló terem: 10 00 Kerekítő játékklub

Rendezvények színházterem. Apáczai terem: 7 30 Német nyelvvizsga Tárgyaló terem: 10 00 Kerekítő játékklub 01. 04. 01. 05. 01. 06. 01. 07. 01. 08. 00 19 000 55 Gimnázium rendezvény 12 45 Gimnázium rendezvény 7 30 Német nyelvvizsga 7 30 Német nyelvvizsga 00 Kerekítő játékklub 17 00 Kertvárosi polgárőrség 16

Részletesebben

A pszichológiai teszthasználat irányelvei. A Magyar Pszichológiai Társaság Tesztbizottsága elfogadta 2015. december 15-én

A pszichológiai teszthasználat irányelvei. A Magyar Pszichológiai Társaság Tesztbizottsága elfogadta 2015. december 15-én A pszichológiai teszthasználat irányelvei A Magyar Társaság Tesztbizottsága elfogadta 2015. december 15-én Az Magyar Társaság Tesztbizottsága (TB) a hazai teszthasználat rendezése érdekében szakmai Irányelveket

Részletesebben

Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget

Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget 2008 / Tél F o r s p o n t S z o c i o l ó g i a, p s z i c h o l ó g i a, p e d a g ó g i a Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget A 21. század pszichológiája

Részletesebben

DEMOGRÁFIA A MAGYAR FELSŐOKTATÁSBAN 1 ILLÉS SÁNDOR HUSZ ILDIKÓ

DEMOGRÁFIA A MAGYAR FELSŐOKTATÁSBAN 1 ILLÉS SÁNDOR HUSZ ILDIKÓ DEMOGRÁFIA A MAGYAR FELSŐOKTATÁSBAN 1 ILLÉS SÁNDOR HUSZ ILDIKÓ 1. 2006. ÉVI HELYZETKÉP 2 A népességtudomány intézményesült és perszonális hálózataira támaszkodva, továbbá az interneten fellelhető információkat

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS MEGERŐSÍTÉSÉNEK KONCEPCIÓJA

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS MEGERŐSÍTÉSÉNEK KONCEPCIÓJA 2. melléklet az előterjesztéshez AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS MEGERŐSÍTÉSÉNEK KONCEPCIÓJA EGÉSZSÉGÜGYÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG 2015. április Tartalom BEVEZETÉS...4 A stratégiai dokumentum célja és előzménye...4

Részletesebben

Kossa György tű. dandártábornok

Kossa György tű. dandártábornok Kossa György tű. dandártábornok okf.iparboiztonság@katved.gov.hu B u d a p e s t, Mogyoródi út. 43. 1149 E:2012/1119 Tisztelt Országos Iparbiztonsági Főfelügyelő Úr! A BM OKF és a Biztonsági Tanácsadók

Részletesebben

SEGÉDEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT

SEGÉDEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT SEGÉDEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT Elfogadva az ÖVSB 2015. június 18-ai ülésén Előszó A segéd elengedhetetlen feltétele bizonyos munkakutya sportoknak. Azonban ahhoz, hogy ezek a sportok biztonságosan, az

Részletesebben

Projektmenedzsment Hírlevél

Projektmenedzsment Hírlevél PMI Budapest, Magyar Tagozat Projektmenedzsment Hírlevél 2010 október Hírlevelünk tartalmából: Üzenetünk (2. oldal) Aktuális rendezvények (4.. oldal) PMSZ/PMI elnökségi információk (5. oldal) Projektmenedzsment

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2008. év. Kisgyermekes Anyák Nevelési, Gondoskodó-gondolkodó Alkotóműhely Közhasznú Egyesület. 7627 Pécs, Zsigmond u. 32.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2008. év. Kisgyermekes Anyák Nevelési, Gondoskodó-gondolkodó Alkotóműhely Közhasznú Egyesület. 7627 Pécs, Zsigmond u. 32. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. év Kisgyermekes Anyák Nevelési, Gondoskodó-gondolkodó Alkotóműhely Közhasznú Egyesület 7627 Pécs, Zsigmond u. 32. Adószám: 18325054-1-02 Maróy Ditta Elnök TARTALOM: 1. Közhasznú

Részletesebben

LOSZ. Magyarország Kormánya Dr. Orbán Viktor úrnak, Miniszterelnök. 1055 Budapest Kossuth Lajos tér 4. Tisztelt Miniszterelnök Úr!

LOSZ. Magyarország Kormánya Dr. Orbán Viktor úrnak, Miniszterelnök. 1055 Budapest Kossuth Lajos tér 4. Tisztelt Miniszterelnök Úr! LOSZ LAKÁSSZÖVETKEZETEK ÉS TÁRSASHÁZAK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE 1146 Budapest, Hermina út 57. Tel: 06-1 331 1313; Fax: 06-1 331 1396; e-mail: losz@losz.hu; www.losz.hu 21/2014. Magyarország Kormánya Dr. Orbán

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. az Egyesült Királyság 2014. évi nemzeti reformprogramjáról

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. az Egyesült Királyság 2014. évi nemzeti reformprogramjáról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.2. COM(2014) 429 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA az Egyesült Királyság 2014. évi nemzeti reformprogramjáról és az Egyesült Királyság 2014. évi konvergenciaprogramjának

Részletesebben

FELHÍVÁS TANFOLYAMRA

FELHÍVÁS TANFOLYAMRA A Borsod-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház és a Semmelweis Egyetem, Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika FELHÍVÁS TANFOLYAMRA Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-én megtartott üléséről Határozat Tárgya: száma: 99/2013. (IX.11.) Az 1750 hrsz. temetőhöz vezető út lezárása 100/2013.

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4579/2012 számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4579/2012 számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4579/2012 számú ügyben Előadó: dr. Bácskai Krisztina Az eljárás megindulása Az elmúlt hónapokban a szociális gondozók bérezése kapcsán több panaszbeadvány

Részletesebben

12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet. az egészségügyi szakmai kollégium működéséről

12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet. az egészségügyi szakmai kollégium működéséről 1. oldal 12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakmai kollégium működéséről Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2) bekezdés m) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

Teljesítés igazolás. Tárgyhó: Folyamatosan végzett tevékenység:

Teljesítés igazolás. Tárgyhó: Folyamatosan végzett tevékenység: Teljesítés igazolás Cégnév: Tárgyhó: Folyamatosan végzett tevékenység: OMNIMED Egészségügyi és Szolgáltató Bt. 2015. december 2016. május Közreműködik a város egészségügyi alapellátásának (háziorvosi-,

Részletesebben

féltíz Közösségi szenvedélyek, szenvedélyes közösségek 2006. május 29-30. Balatonkenese Szekció-előadások Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Dél Dunántúli Regionális Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (DREKEF)...

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK A TISZAI VEGYI KOMBINÁT NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2014. ÁPRILIS 15-ÉN TARTANDÓ ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSE RÉSZÉRE

KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK A TISZAI VEGYI KOMBINÁT NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2014. ÁPRILIS 15-ÉN TARTANDÓ ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSE RÉSZÉRE KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK A TISZAI VEGYI KOMBINÁT NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2014. ÁPRILIS 15-ÉN TARTANDÓ ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSE RÉSZÉRE Közgyűlés időpontja: Közgyűlés helyszíne: 2014. április 15.

Részletesebben

A GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉGPIACHOZ KAPCSOLÓDÓ FENNTARTHATÓ MŰKÖDÉSI PROGRAMOKRA VONATKOZÓ NEMZETI STRATÉGIA

A GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉGPIACHOZ KAPCSOLÓDÓ FENNTARTHATÓ MŰKÖDÉSI PROGRAMOKRA VONATKOZÓ NEMZETI STRATÉGIA FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM AGRÁRPIACI FŐOSZTÁLY 1860 Budapest, Pf. 1. 301-4000 Fax: 301-4702 A GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉGPIACHOZ KAPCSOLÓDÓ FENNTARTHATÓ MŰKÖDÉSI PROGRAMOKRA VONATKOZÓ NEMZETI

Részletesebben

Dr. Pikó Károly Dr. Pikó Károly operatív főigazgató Sz-Sz-B. Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt.

Dr. Pikó Károly Dr. Pikó Károly operatív főigazgató Sz-Sz-B. Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. Az MSOTKE metamorfózisa Avagy a magyar sürgősségi ellátás fejlődésének másfél évtizede Dr. Pikó Károly Dr. Pikó Károly operatív főigazgató Sz-Sz-B. Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding

Részletesebben

Bartholy Judit, meteorológus: A globális változások hatása a regionális klímára

Bartholy Judit, meteorológus: A globális változások hatása a regionális klímára Klímabarát tanfolyam Előadássorozat az éghajlatváltozásról, következményeiről és a következmények kezelésének lehetőségeiről Az éghajlatváltozás egyre erőteljesebben érezhető hatásai, valamint a nemzetközi

Részletesebben

GÉPKEZELŐ LESZEK! KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK

GÉPKEZELŐ LESZEK! KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK GÉPKEZELŐ LESZEK! A hazai, szakképesítést igénylő munkakörök között 2014- ben a targoncavezető a tíz legkeresettebb szakma között szerepelt. Nem csoda, hiszen Magyarországon számos

Részletesebben

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra. 2016. EüK. 8. szám pályázati felhívás (hatályos: 2016.05.11 - )

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra. 2016. EüK. 8. szám pályázati felhívás (hatályos: 2016.05.11 - ) ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Tisztelt Hirdetők, Olvasók! Pályázati hirdetmény betölthető állásokra 2016. EüK. 8. szám pályázati felhívás (hatályos: 2016.05.11 - ) A hirdetményeket külön ez irányú kérelemre legfeljebb

Részletesebben

FIGAMU IX. Kongresszusa

FIGAMU IX. Kongresszusa FIGAMU IX. Kongresszusa 2014. április 4-6. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** Második értesítő Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Nagy örömünkre szolgál, hogy a Fiatal Gasztroenterológusok

Részletesebben

Dokumentum adatlap. Dokumentum típusa: Szabályzat. Egyéb belső szabályozó. Elfogadó: Szenátus. Kancellár Rektor Rektor és Kancellár

Dokumentum adatlap. Dokumentum típusa: Szabályzat. Egyéb belső szabályozó. Elfogadó: Szenátus. Kancellár Rektor Rektor és Kancellár Dokumentum adatlap Szervezet neve: I. Semmelweis Egyetem Dokumentum típusa: Szabályzat Egyéb belső szabályozó Dokumentum címe: Iktatószám: Munkavédelmi Szabályzat MFI/126/2015 Elfogadó: Szenátus Elfogadások

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KÉMIA DOKTORI ISKOLÁJÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KÉMIA DOKTORI ISKOLÁJÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KÉMIA DOKTORI ISKOLÁJÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. a) A doktori iskola adatai: Neve: Kémia Doktori Iskola Tudományterülete: természettudomány Tudományága: kémiai tudományok

Részletesebben

BDO ADÓTANÁCSADÁS - HÍRLEVÉL Az Áfa végrehajtási rendelet legfontosabb rendelkezései 2011 JÚLIUS

BDO ADÓTANÁCSADÁS - HÍRLEVÉL Az Áfa végrehajtási rendelet legfontosabb rendelkezései 2011 JÚLIUS BDO ADÓTANÁCSADÁS - HÍRLEVÉL Az Áfa végrehajtási rendelet legfontosabb rendelkezései 2011 JÚLIUS Az Európai Tanács által márciusban elfogadott Áfa-irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ MEGBÍZÓ: ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 813/2013.Ujhartyan_Tfk_Its MUNKACÍM: ÚJHARTYÁN VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA (TFK) ÉS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS) DOKUMENTÁCIÓ CÍM: TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI

Részletesebben

a munkavédelmi hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól

a munkavédelmi hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól J E L E N T É S a munkavédelmi hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól Bevezetés A munkavédelmi hatóság 2014. évi ellenőrző tevékenységét a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi

Részletesebben

Szemeszter 2012.II.félév Jelleg

Szemeszter 2012.II.félév Jelleg Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám Főcím Állapot Szervező Partner SE- TK/2012.II/00371 Szemeszter 2012.II.félév Jelleg Szabadon PET/CT NAPJAINKBAN (EMLŐTUMOROK, LYMPHOMÁK, UROGENITÁLIS TUMOROK, GYERMEKGYÓGYÁSZAT,

Részletesebben

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 16.K.28.845/2013/8.

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 16.K.28.845/2013/8. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a dr. Mórocz Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: dr. M. I. A.) által képviselt Aqua-Plastech Kft. (Hajdúsámson) felperesnek - a dr. László Ildikó Katalin ügyvéd

Részletesebben

MLSZ Országos Pályaépítési Programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató önkormányzatok számára

MLSZ Országos Pályaépítési Programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató önkormányzatok számára MLSZ Országos Pályaépítési Programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató önkormányzatok számára 2016. március X. ütem TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. A pályázat keretében megvalósítható beruházások...

Részletesebben

Elbírált szakdolgozói továbbképzések - 2011.08.30-ai ESZTB ülés. Szervező Továbbképzés címe Helyszín Időpont Típus TK pont. Mozgássérült Emberek

Elbírált szakdolgozói továbbképzések - 2011.08.30-ai ESZTB ülés. Szervező Továbbképzés címe Helyszín Időpont Típus TK pont. Mozgássérült Emberek Elbírált szakdolgozói továbbképzések - 08.30-ai ESZTB ülés s.sz Nyilvántartási Szervező Továbbképzés címe Helyszín Idő Típus TK 1 2767/2011 5NAPFNO 2 2815/2011 ELNEC_G 3 2825/2011 burnout 4 2826/2011 thai

Részletesebben

A pécsi kistérség egészségügyi és szociális közfeladainak közös ellátása.

A pécsi kistérség egészségügyi és szociális közfeladainak közös ellátása. Dr. Sohár Endre főosztályvezető, Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Főosztály Dr. Endrei Dóra egészségpolitikai csoportvezető, Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti

Részletesebben

20. századi magyar gazdaság és társadalom

20. századi magyar gazdaság és társadalom 20. századi magyar gazdaság és társadalom Konferencia kiadvány (válogatott tanulmányok) Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Győr, 2007. november 8. Széchenyi István Egyetem Kautz

Részletesebben