MFKB Roadshow Összefoglaló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MFKB Roadshow 2015. Összefoglaló"

Átírás

1 MFKB Roadshow Összefoglaló Ebben az évben 3 megyei várost a rendezvények sorrendjében Hódmezővásárhelyt, Szegedet és Szentest - jelöltünk meg az immár hagyományosnak tekinthető Szakképzési Roadshow helyszíneként. A rendezvényeken az idén két kérdést helyeztünk középpontba: - Milyen szakképzést ismer el hatékonynak a munkaerőpiac? - Milyen együttműködést kell kialakítani a szakképző iskolák és a gazdálkodók/szervezetek között a szakképzésben a kibocsátás hatékonyságának javítására. Milyen hatékony kommunikáció szükséges a szakképzés résztvevői között a szakmai felkészítés folyamatában. Meghívtuk a gazdálkodók, egyéb szervezetek képviselőit, a szakképző iskolák vezetőit, gyakorlati oktatóit a közös gondolkodásra. A Csongrád Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság elnöke, Dr. Kőkuti Attila a munkaerőpiac oldaláról Hódmezővásárhelyen és Szegeden is az alábbi területeket taglalta: - MFKB javaslattételi tevékenysége: szakképesítésenként megyei összlétszámra (munkaerő-piaci jelzések, felmérések, munkaügyi, OH, NGM, szakképző iskolai tervadatok) - Szakmaszerkezeti rendelet szakképesítésenként (összhang az MFKB javaslattal) - Akik sok szakmában és nagy létszámban képeznek: a július 1-jétől megalakultak a szakképzési centrumok. - Egyházi szakképzők - Az agrárgazdaság igényeinek képviselete a megye agrárjellegével összhangban, technikaigényes ágazatként is kiemelve 1

2 - A hiány szakképesítések köre a 2016/2017. tanévben - elektronikai műszerész (OKJ ) - elektronikai technikus (OKJ ) - épület- és szerkezetlakatos (OKJ ) - fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító (OKJ ) - gépgyártástechnológiai technikus (OKJ ) - gépi forgácsoló (OKJ ) - gyakorló ápoló (OKJ ) - hegesztő (OKJ ) - húsipari termékgyártó (OKJ ) - kertész (OKJ ) - kőműves és hidegburkoló (OKJ ) - központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő (OKJ ) - laboratóriumi technikus (OKJ ) - mechatronikai technikus (OKJ ) - mechatronikus-karbantartó (OKJ ) - mezőgazdasági gépész (OKJ ) - női szabó (OKJ ) - szerszámkészítő (OKJ ) - szociális gondozó és ápoló (OKJ ) - villanyszerelő (OKJ ) - Duális szakképzés gyakorlati képzőhelyeken Néhány adat a szakképzésben szereplő vállalkozásokról: Tanulószerződéssel rendelkező gazdálkodó szervezetek száma a megyében: 313, ebből kb. 50 megyei vállalkozásnál folyik gépészeti szakmacsoportba tartozó képzés Gyakorlati képzőhelyek száma összesen a fenti időpontban a megyében: 390. Hatályos tanulószerződések száma: 2341 Cél: a képzőhelyek számának növelése. - Interjú a gazdálkodókkal, a közvetlen információszerzés fontosságának kiemelése - A pályaorientációs tevékenység szerepe, kiszélesítésének ösztönzése Kapcsolatépítés általános iskolákkal, középiskolákkal, iskolai tanműhelyekkel 2

3 Üzemlátogatások szervezése - elsősorban a hiány szakképesítések bemutatására, amihez ezúttal is kérte és megköszönte a vállalkozások közreműködését, fogadókészségét az MFKB elnöke. Meghatározó a beiskolázás szempontjából is a családi háttér, a családok ezirányú információi ezért fontos a részvétel, a szakmaválasztással kapcsolatos kamarai, pedagógiai szakszolgálati tájékoztatás a pályaválasztási szülői értekezleteken. Önismeret, szakmaismeret az osztályfőnöki órákon az iskolákban kamarai közreműködéssel. Hiány-szakképesítések az Agora Színpadán: Szeged, október 15-én 800 tanuló, megyei cégek, iskolák bemutatkozása, interaktív lehetőségek a szakmák megismerésére nagy érdeklődés mellett. 3

4 Az MFKB elnöke kihangsúlyozta, hogy a szakképzés a jövőre szóló befektetetés, legalább 5-10 év kell ahhoz, hogy felkészült legyen a munkaerőpiac a gazdasági váltások, változások kiszolgálására. A gazdasági fejlődés lehetőségeként fogalmazta meg, a hozzáadott értéket teremtő ágazatokban történő képzést (fejlett, innovatív technológiával, képzett munkaerővel beszállítóként megjelenni a piacon). 4

5 Elnök úr megosztotta saját és az (MFKB) dilemmáját is a hegesztő szakképesítéssel kapcsolatban. A végzettek közül sokan külföldön vállalnak munkát. Ez felveti azt a kérdést, hogy legyen-e a hegesztő hiány-szakképesítés. A hiányra vonatkozó okot is megfogalmazta: tudnak-e annyit fizetni a gazdálkodók egy hegesztőnek, amiért itthon marad. Hódmezővásárhelyen Árva Nagy Sándorné beszélt - a szakképzés átszervezéséről (a KLIK-től NGM-hez kerültek a szakképző iskolák), a fenntartóváltásból eredő lehetőségekről, a szervezeti átalakítás szükségességéről, - két szakma ingyenes megszerzésének törvénybe iktatásáról, - a munkaerőpiac igényeit jobban kiszolgáló szakképzés szükségességéről, - a szakmai innováció, az új tudás szerepérő. Főigazgató Asszony bemutatta a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumot, a tagintézményeket, szakmacsoportos képzéseiket (19), szakközépiskolai ágazataikat (19). Ismertette a 2016-tól esedékes változásokat (szakgimnázium szakközépiskola szakiskola). Bemutatta a HSZC gyakorlati képzőhelyeinek számát tagintézményenként a tanulószerződéses és az együttműködési megállapodásos rendszerben. Tagintézmény Külső gyakorlati képzőhelyek száma HSZC Corvin Mátyás Szakképző Iskolája 74 HSZC Eötvös József Szakképző Iskolája 2 HSZC Kalmár Zsigmond Szakképző Iskolája 50 HSZC Boros Sámuel Szakközépiskolája és Szakiskolája 31 HSZC Pollák Antal Szakképző Iskolája 29 HSZC Zsoldos Ferenc Középiskolája és Szakiskolája 8 HSZC Sághy Mihály Szakképző Iskolája 16 HSZC Návay Lajos Szakképző Iskolája és 15 5

6 Kollégiuma A HSZC céljainak megfogalmazásakor hangsúlyt kapott: - Minőségi szakemberek képzésének szükségessége gyakorlati képzés súlya, szerepe és tartalma is átalakul - A munkaerőpiac elvárásainak jobban megfelelni - Olyan képzési kínálat kialakítása melyet a munkapiac igényel - Hozzájárulni a foglalkoztatás növekedéséhez beiskolázás > pályaalkalmasság > felvételi elbeszélgetés duális képzés erősítése közelebb hozni az iskolát és a vállalkozást (gyakorlati oktatásvezetői státusz visszaállítása) egymástól tanulni együttműködni a szakképzés szereplőivel A vállalkozások részéről többszörösen is elhangzott, hogy kiemelt szerepe van a tanulók és hallgatók szakmai-gyakorlati felkészítésében a cégek iskolák és a kamara együttműködésnek. A Kész-Pénz Kft ügyvezetője kérte, hogy a második szakképesítés időtartama is két év legyen a gyakorlat teljesítése érdekében. Kérte az iskolát, hogy a tanulókat tájékoztassák a szakmai követelményekről (hány óra a képzési idő alatt a teljesítendő gyakorlat, saját dolgozóknál ez hogyan kell teljesíteni). 6

7 A HSZC részéről Főigazgató asszony válaszolt a felvetésre: a felnőttoktatásban a beiskolázásról gyorsan kellett dönteni annak érdekében, hogy a szakma nélküliek esélyt kapjanak a szakmaszerzésre, illetve élni tudjanak a tanulók a második szakképesítés ingyenes megszerzésének lehetőségével. Hasonló munkakörűeknél a munkaviszonnyal rendelkezők óraszámába beszámítják a munkaviszony keretében végzett gyakorlatot. A Metrisoft Kft. ügyvezetője arra a kérdésre, hogy milyen szakképesítést ismer el hatékonynak a munkaerőpiac, megfogalmazta, hogy az iskola keresse meg a céget, ismerje annak jelélemzőit, egyeztessen a feladatokról. Lehetőségként kínálta a kapcsolat kialakítását akár több napos tanár, szakoktató továbbképzésre is. A személyes kapcsolat könnyebbé tenné az együttműködési megállapodások megkötését pl. a nyári összefüggő szakmai gyakorlatokra vonatkozóan. Korainak találta a 16 évesek gyakorlati képzőhelyi felkészítését, azzal érvelt, hogy a 16 éves tanuló nem mehet felügyelet nélkül olyan géphez, amely testi épségét veszélyezteti. Profitorientált vállalkozásnál nagy áldozat a tanuló szakmai felkészítése. Azt is fontosnak tartottakiemelni, hogy minden szakképzési szereplőnek az a feladata, hogy megtanítsa a tanulót a munka szeretetére és tiszteletére. A Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatóhelyettese utalt a korábbi mostoha lehetőségre, hogy eddig a tanévig óta nem volt humán kapacitás a gyakorlatszervezésre. A visszavezetett gyakorlati oktatásvezetői státusz változtat ezen a helyzeten. A HSZC Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola igazgatóhelyettese azt az intézményi törekvést erősítette meg, hogy 9. évfolyamon tanműhelyben szerezze meg az alapkompetenciákat a tanuló, és sikeres szintvizsga után kezdje csak meg a külső gyakorlatot. Ugyanakkor sokat sejtetően azt is hozzátette, hogy a mai diákok más generációhoz tartoznak, mint a 20 évvel ezelőttiek. Az alacsony beiskolázási szint miatt egy-egy szakma csak csoportban indítható. Egy 12 fős csoportban sajnos az is előfordul, hogy a szakmai vizsgát mindössze 4-5 tanuló tudja sikeresen letenni. A Villeroy & Boch Magyarország Zrt., mint az egyik német tulajdonú vállalkozás képviselője azt fogalmazta meg, hogy a szakképzés problémáinak megoldásához valódi duális képzés szükséges (a szakma gyakorlati elsajátítása valós vállalati körülmények között, és nem iskolai tanműhelyben kell, hogy történjen). A HSZC Eötvös József Szakképző Iskolájának igazgatóhelyettese egy más aspektusból erősítette meg azt a felvetést, hogy még nem beszélhetünk a szó igazi értelmében duális képzésről. Megállapítása arra irányult, hogy nincs megfelelő számú gyakorlati 7

8 képzőhely. Különösen aggasztónak találta a nyári összefüggő szakmai gyakorlatok szervezésének kérdését néhány ágazati szakközépiskolai gyakorlat esetében. Hogy hogy kell foglalkozni a tanulókkal, milyen módszerek vannak, erre vonatkozóan azt a véleményét osztotta meg a résztvevőkkel, hogy a nevelés társadalmi háttere hiányzik. A szülők egy része sajnos nem partner a nevelésben, ez pedig nem segíti a szakmai nevelést sem. Elhangzott a szakképzést szabályozó dokumentumokkal kapcsolatban az a javaslat, hogy az erre felhatalmazással rendelkezők vizsgálják meg: - jó-e az OKJ a jelenlegi formájában, - kellenek-e az ilyen mélységű kerettantervek a szakma elsajátításához, - milyen a jelenlegi képzés társadalmi elfogadottsága. Többen is megismételték azt a véleményüket, hogy nagyon kicsi a szakiskolai képzésben a gyakorlati képzőhelyek tanuló kiválasztására irányuló lehetősége. Hatékonyabb lehetne a szakmai felkészítés, ha magasabb gyakorlati idővel lehetne számolni. Kritikaként és az okokat vizsgálva elhangzott még, hogy az általános iskolák gyenge kompetenciákkal engedik át a tanulókat a befejező évfolyamon. Ezek pótlására már nincs idő a szakképző évfolyamokon. A szakmai záróvizsgát követő foglalkoztatás szempontjából problémaként hangzott el, hogy a végzettek közül sokan mennek el külföldre munkát vállalni. Lehetőségként hangzott el a felvételi elbeszélgetések bevezetése, illetve a vállalati fórumok összehívása, amelyeket a HSZC a jövőben is meg kíván valósítani, ütemterveket készítenek, időpontokat egyeztetnek a beiskolázás jövőjére vonatkozóan. 8

9 A Roadshow második állomása Szegeden november 9-én volt. Szervezés szempontjából a vásárhelyihez hasonló tematikában gondolkodtunk. A két prezentációt itt is vitaindítónak szántuk a megjelentek véleményének megismerésére. A Szegedi Szakképzési Centrum főigazgatója, Erdélyi Margit Hatékony együttműködés és kommunikáció a szakképzés szereplői között címmel mutatta be a város szakképző iskoláit koordináló szervezetet. Részletesen beszélt arról, hogy mi várható az intézményi rendszer átalakításával, milyen változásokat hoz a szakképzésben az egyes képzési szinteket megjelenítő intézmények átalakítása a 2016/2017. tanévtől. Bemutatta azt a képzési, intézményi struktúrát, kapcsolatrendszert, amely a munkaerőpiac igényeinek kiszolgálására szolgál az alábbi dián: 9

10 A közvetlen kapcsolatokat jelentő feladatok között részletezte a gyakorlati oktatásvezetők - képzőhelyek ellenőrzéséhez kapcsolódó feladatait, amelyek biztosítják a centrum/tagintézmények számára a gazdálkodókkal és a kamarával a rendszeres kapcsolatot, konkrétabban: részvétel az ellenőrzési terv elkészítésében részvétel a bevezető és köztes képzőhely ellenőrzéseknél iskolai képviselőként kamarai felkérés alapján a képzőhelyen vezetett gyakorlati napló/foglalkozási napló szakmai tartalmának ellenőrzése, dokumentáció elkészítésének segítése - Szakmai versenyek szervezéséhez kapcsolódó feladatok, országos szakmai versenyeken való részvétel. - Szintvizsgák szervezésében való közreműködés. 10

11 Főigazgató asszony hangsúlyt adott annak a megállapításának, hogy a színvonalas szakember-utánpótlás létszámának növelése miatt közös érdek, hogy a tanulók a minőségi gyakorlati oktatásra és vizsgafelkészítésre alkalmas cégekhez legyenek kihelyezhetők. Ez egyben a kamara számára is feladatot ad: fel kell mérni és bővíteni kell a potenciális képzőket. Az SZSZC szükségesnek látja a folyamatos egyeztetést a gazdálkodói és a tágabb partneri körrel az együttműködés kialakítása és szélesítése érdekében. A duális képzés kiterjesztéséhez támogatják a kamarai garanciavállalás rendszerének működését. Osztályfőnöki óra, szülői értekezlet keretében a kamarai szakképzési tanácsadók tájékoztatót tarthatnak a tanulószerződésről, amelyen külső gyakorlati képzők is jelen lehetnek. A kormányrendeletben rögzített hiány-szakképesítésekre történő beiskolázást, a felnőttoktatással kapcsolatos feladatokban történő együttműködést is fontosnak tartják. Lehetőség egymás munkájának megismerésére, hogy a gyakorlati képzők szakmai nap keretében megismerhessék az iskolákban folyó szakmai munkát. Beszédesek voltak azok az adatok, amelyeket Főigazgató asszony megosztott a résztvevőkkel: az SZSZC 66 szakmában, 22 ágazgatban, 713 pedagógussal 6440 diákot készít fel szakmai érettségire vagy szakképesítésre tagintézményeiben. Még több diák bevonásán dolgoznak, ennek keretében keresztféléves beiskolázást is terveznek a 11

12 felnőttoktatás területén, amely kedvező lehetőség a második szakképesítés ingyenességemiatt, de a munkaerő-piaci lehetőségek miatt is az egyén szempontjából. A szakképzéssel kapcsolatos további fontos területekre, problémákra hívták fel a résztvevők a figyelmet: Zámbó Anita, a CSMKH Foglalkoztatási Főosztályvezetője kérte a gazdálkodók képviselőit, hogy rendszeres adatszolgáltatás keretében jelezzék munkaerőigényüket, ez is komoly támogatás a szakmaszerkezeti javaslattételhez is. Kimelte még a pályaorientációs tevékenység fontosságát, az abban való együttműködést Hivatala részéről, mint az évente megrendezett PÁV-os rendezvények szervezője (Találd ki magad! Pályaválasztási Börze, Ifjúsági Ház, Agóra). Dr. Kőkuti Attila, a kamara ipari alelnöke, az MFKB elnöke azt hangsúlyozta, hogy a megye gazdasági előrelépésének feltétele az új értéket teremtő gazdálkodók támogatása a szakképzésen keresztül is. Meggyőződése szerint olyan szakmai elméleti és gyakorlati felkészítést igényel a piac, amelyben a korszerű technológiákhoz köthető szakmákban végzettek komplex ismeretekkel rendelkeznek, képesek későbbi munkahelyük mindenkori konkrét szakmai feladatainak eleget tenni. Az MFKB elnöke megerősítette a pályaorientáció fontosságát, hiszen nincs elég tanuló a rendszerben, szorgalmazza, hogy még több pályaorientációs rendezvényen segítsük a tanulók pályaválasztását. Hogy milyen munkaerőre van szükség, azt több gazdálkodó összefoglalva úgy fogalmazta meg, hogy mindenekelőtt elegendőre, hiszen öregszik a jelenleg állásban lévő szakember-állomány. Így van ez az ASS Berendezési Rendszerek Ipari Bt-nél Makón, a regionális közlekedési vállalatnál, a DAKK Zrt-nél is. Közös szándéka a gazdálkodóknak a szakmát elsajátítani kívánó tanulók gyakorlati képzése. Az ASS HR vezetője beszámolt arról is, hogy konkrétan mi mindent tettek saját minősítésük szerint kevés sikerrel a tanulók tanulószerződés kötése érdekében (rajzpályázat, nyílt nap szülőknek és tanulóknak, kapcsolatkeresés a szakképző iskolával, minőségi oktatók biztosítása). Javasolja még, hogy megfelelő felkészültségű pályaválasztási tanácsadókat foglalkoztassanak az általános iskolákban az egyes szakképesítések megismerésére. A DAKK Zrt. szakképzésért és oktatásért felelős vezetője irónikusan jegyezte meg, hogy 15 éve mindenki mondja, hogy vonzóvá kell tenni a szakmákat, de senki sem mondja meg, hogy hogyan. Éves szinten korábban 100 fő körüli tanulót képeztek, mára ez a szám jelentősen csökkent, mindössze 41 tanulószerződésük van, ebből e tanévi új kötés 17. Ma eléggé problémás az, hogy a tanulók nem azokhoz a képzőkhöz kívánnak menni, ahol 12

13 a tudás átadása zajlik. Az is rontja a későbbi felkészítés hatékonyságát, ha az iskolai tanműhelyben folyó munka nem szolgálja a külső gyakorlóhelyi tevékenység előkészítését. Figyelemfelkeltő és konkrét volt az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. felvetése. Ügyvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős villanyszerelő létszámigényük jelenik meg a jövőben, amely igény kiszolgálásához ésszerű lenne ráépülés szakképesítésként beemelni az OKJ-be a hálózati villanyszerelés szakképesítést, kidolgozni szakmai és vizsgakövetelményét, kerettantervét. Minden munkát végezni akaró szakemberre szüksége van a gazdálkodóknak, a fogyatékkal élőkre is, így iskolája érintettségét és megerősítette. Erre a Klug Péter Iskola igazgatója hívta fel a figyelmet. A szakképzéssel kapcsolatos adathoz jutás lehetőségeit kérdezte a Szeged-Pólus NKft. képviselője (ezeket az adatokat, amelyek a városban beruházók tájékoztatásához szükségesek, a rendezvényt követően meg is kapták az SZSZC-től). Idén utolsó helyszínünkön, Szentesen november 24-én is azt a kérdést tettük fel magunknak, és arra a kérdésre vártunk a résztvevőktől választ, hogy milyen szakképzést ismer el hatékonynak a munkaerőpiac. A válasz röviden úgy fogalmazható meg az elmondottak alapján, hogy a képzési szakaszban a szakképző iskolák és a gyakorlati képzésbe bekapcsolódó cégek együttműködése alapozza meg a későbbi kibocsátás minőségét. 13

14 A résztvevők megállapították, hogy a kétkezi szakmák esetében a külföld a maga munkalehetőségeivel még mindig vonzó a fiataloknak. Ugyanakkor a tanulószerződéses rendszerben gazdálkodó és tanuló közötti alakuló szakmai kapcsolat hordozza a későbbi munkaszerződés kötés lehetőségét. Jól felkészült, dolgozni szerető és tudó embereket vár a munkaerőpiac, és ha ez az elvárás teljesül, minden más is a helyére kerülhet a munkavégzés során. Az is elhangzott, hogy a térség felemelkedését a szakképzés biztosíthatja. Egyrészt, mint iskola, helyben tartja a képzési szakaszban a fiatalokat, másrészt a felkínált, felkészült munkaerő vonzó lehet a betelepedni szándékozó cégek számára. És persze van egy tágabban értelmezhető pozitív hatása is mindennek: teljesülhet a település népesség megtartó ereje. Szó esett a tanulószerződés kötéshez kapcsolódó feladatokról, a kamarai garanciavállalásról, mint a duális képzés lényeges eleméről. A gazdálkodókkal, szakképző iskolákkal egyetértésben dolgozunk azon, hogy már a 9. évfolyam nyári összefüggő szakmai gyakorlatától kezdődően a tanulók működő környezetben jussanak a gyakorlati ismeretek birtokába. És persze pénzről is szó volt. Kedvezően változó jogszabály segíti, egyszerűsíti a gyakorlati képzésbe bekapcsolódók normatív finanszírozását Ha röviden szeretnénk összefoglalni a Roadshow-n elhangzottakhoz kapcsolódó jövőre vonatkozó felvetéseket, jövőbeni feladatokat: - a képzési szerkezet átalakítása, több tanuló a szakképzés rendszerébe - motivációs rendszer kialakítása, munkára nevelés - áttekinti a képzési struktúrát a megyében 14

15 - több gyakorlati lehetőséget biztosítani a szakmákban, duális képzést a szó valódi értelmében - újragondolni az OKJ-t, a szakmai és vizsgakövetelményeket, a kerettanterveket - forrásokat jutattni az iskolákba és a képzőkhöz a technikai haladást biztosító gyakorlati képzésben Szeged, december

2 8. évfolyam:: Kínai nyelv

2 8. évfolyam:: Kínai nyelv CÉLNYELVI MÉRÉS 2014. június 4. Cimke 8. évfolyam KÍNAI nyelv Általános tudnivalók a feladatokhoz Ez a füzet idegen nyelvi feladatokat tartalmaz. Három feladatsort kell megoldanod: először a hallott szöveg

Részletesebben

才俊學校課程設計 _總目_.PDF

才俊學校課程設計 _總目_.PDF ( 2002.1.4) 1 2 3 / [ ] 4 0-2 2-7 7-11 11-15 1) 2)3) 4) / / / 6-7 7-8 8-9 9-10 10-11 11-12 12-13 13-14 14-15 15-16 3 3.5 4 4.5 5 5.5 6 6.5 7 7.5 20 ] 50-53,133-166 5 1. ( ) 2. ( ) 3. ( ) 4. ( / / / / )

Részletesebben

要 求 服 装 统 一 各 队 自 带 比 赛 球 槌 队 长 及 教 练 标 志 大 会 提 供 比 赛 用 球 和 号 码 布 ( 五 ) 比 赛 所 用 球 槌 须 为 中 国 门 球 协 会 2016 年 度 专 业 器 材 供 应 商 企 业 的 产 品, 企 业 名 称 和 品 牌 请

要 求 服 装 统 一 各 队 自 带 比 赛 球 槌 队 长 及 教 练 标 志 大 会 提 供 比 赛 用 球 和 号 码 布 ( 五 ) 比 赛 所 用 球 槌 须 为 中 国 门 球 协 会 2016 年 度 专 业 器 材 供 应 商 企 业 的 产 品, 企 业 名 称 和 品 牌 请 竞 赛 规 程 一 比 赛 时 间 和 地 点 时 间 :2016 年 8 月 7 日 至 13 日 地 点 : 湖 北 省 利 川 市 二 竞 赛 织 指 导 单 位 : 中 国 门 球 协 会 主 办 单 位 : 中 国 门 球 协 会 门 球 之 苑 编 辑 部 利 川 市 人 民 政 府 承 办 单 位 : 湖 北 省 门 球 协 会 恩 施 州 老 年 人 体 育 协 会 利 川 市 文

Részletesebben

Microsoft Word - Kinai_nyelv_kozep_irasbeli_1112.doc

Microsoft Word - Kinai_nyelv_kozep_irasbeli_1112.doc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 23. KÍNAI NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 23. 8:00 I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

<4D6963726F736F667420576F7264202D20A6CBA55FA5ABBDC3A5CDA9D22DB3AFAB46A9FDA142AA4CAED1B7EC2E646F63>

<4D6963726F736F667420576F7264202D20A6CBA55FA5ABBDC3A5CDA9D22DB3AFAB46A9FDA142AA4CAED1B7EC2E646F63> 暑 期 社 區 醫 學 見 習 報 告 見 習 單 位 : 竹 北 衛 生 所 見 習 日 期 :20080901~20080905 見 習 組 員 姓 名 :494940127 陳 亭 昕 494940402 林 書 瑜 1 報 告 撰 寫 工 作 分 配 : 陳 亭 昕 --- 課 程 安 排 部 分 的 說 明 林 書 瑜 --- 前 言 部 分 的 說 明 照 片 總 整 理 一 前 言 :

Részletesebben

,,,, (,, - ;, ;, ;, ;, ;,, - ;, - ) (,, ~ ),,,, (, ),,,, ( ), () () ( ),,,,,,,.,, :.,. (,, ) : ( ), ;( ), ;( ) ;( ), :.,. %(,, ),,,,, (,, - ) :( ) ( )

,,,, (,, - ;, ;, ;, ;, ;,, - ;, - ) (,, ~ ),,,, (, ),,,, ( ), () () ( ),,,,,,,.,, :.,. (,, ) : ( ), ;( ), ;( ) ;( ), :.,. %(,, ),,,,, (,, - ) :( ) ( ) * 张 文 宏 阮 丹 青 内 容 提 要 : 本 文 运 用 年 天 津 城 乡 居 民 社 会 网 的 问 卷 调 查 资 料, 对 市 民 和 农 民 的 社 会 支 持 网 进 行 了 比 较 研 究 我 们 的 研 究 发 现 :( ) 亲 属 在 城 乡 居 民 的 财 务 支 持 网 中 发 挥 着 非 常 重 要 的 作 用 ( ) 亲 属 在 精 神 支 持 网 中 的 作 用 也

Részletesebben

Microsoft Word - 人事管理制度汇编*080429.doc

Microsoft Word - 人事管理制度汇编*080429.doc 新 南 方 青 蒿 科 技 公 司 招 聘 管 理 制 度 人 事 管 理 制 度 汇 编 第 一 章 招 聘 管 理 制 度 ( 青 蒿 行 字 [2007]10 号,2007 年 7 月 30 日 印 发, 青 蒿 字 [2008]13 号 修 订 ) 第 一 节 总 则 第 一 条 目 的 ( 一 ) 优 化 公 司 人 力 资 源 配 置, 为 公 司 业 务 发 展 提 供 人 力 资 源

Részletesebben

EC(2013-1 4)13 第 2 頁 (b) 把 總 目 100 在 2013-14 年 度 常 額 編 制 內 所 有 非 首 長 級 職 位 按 薪 級 中 點 估 計 的 年 薪 總 值 上 限 提 高 12,480,540 元, 即 由 461,070,000 元 增 至 473,550

EC(2013-1 4)13 第 2 頁 (b) 把 總 目 100 在 2013-14 年 度 常 額 編 制 內 所 有 非 首 長 級 職 位 按 薪 級 中 點 估 計 的 年 薪 總 值 上 限 提 高 12,480,540 元, 即 由 461,070,000 元 增 至 473,550 EC(2013-1 4)13 財 務 委 員 會 人 事 編 制 小 組 委 員 會 討 論 文 件 2014 年 1 月 8 日 總 目 100- 海 事 處 分 目 000 運 作 開 支 總 目 92- 律 政 司 分 目 000 運 作 開 支 總 目 158- 政 府 總 部 : 運 輸 及 房 屋 局 ( 運 輸 科 ) 分 目 000 運 作 開 支 請 各 委 員 向 財 務 委 員

Részletesebben

全 國 教 育 實 習 資 訊 平 臺 師 資 培 育 之 大 學 操 作 手 冊 目 錄 壹 在 校 師 資 生 使 用 全 國 教 育 實 習 資 訊 平 臺 之 前 置 作 業... 1 貳 使 用 者 註 冊 登 入 說 明... 4 一 加 入 會 員... 4 二 使 用 者 登 錄... 7 參 承 辦 人 員 資 料 管 理... 8 肆 校 內 公 布 欄... 9 伍 各 項 資

Részletesebben

台北海洋技術學院

台北海洋技術學院 台 北 海 洋 技 術 學 院 104 學 年 度 日 間 部 新 生 / 轉 學 生 註 冊 及 始 業 輔 導 注 意 事 項 目 壹 系 科 簡 稱 對 照 表 及 註 冊 日 期 時 間 地 點 一 覽 表 2 貳 本 校 地 址 聯 絡 電 話 及 交 通 3 參 註 冊 程 序 3 一 網 路 登 錄 新 生 基 本 資 料 3 二 繳 交 學 雜 費 3 三 註 冊 時 應 繳 交 資

Részletesebben

(Microsoft Word -

(Microsoft Word - 摘 要 芶 芡 在 食 物 的 烹 調 上 經 常 被 使 用, 而 芶 芡 就 是 澱 粉 類 的 一 種 糊 化 過 程, 芶 芡 可 以 提 高 菜 類 的 持 水 能 力, 有 柔 軟 滑 嫩 爽 口 的 功 用, 本 實 驗 主 要 研 究 影 響 芶 芡 的 濃 稠 度 因 素, 實 驗 大 致 上 分 三 段, 一 找 出 市 面 上 可 以 芶 芡 的 物 質 以 及 不 同 品 牌

Részletesebben

四川汉墓中所反映的南传早期佛像艺术/范小平

四川汉墓中所反映的南传早期佛像艺术/范小平 巴蜀地区汉画女性神仙形象研究 胡 蔚 内容摘要 女性神仙形象是汉画经常表现的对象 具有独特的审美与思想内涵 值得列为 专门类型进行研究 本文通过对汉代巴蜀地区画像砖和石棺 崖棺上的女性神仙形象进行研 究 能加深认识汉人的思想观念 更深入地了解汉代巴蜀地区的社会状况 关键词 巴蜀 汉画 女性 神仙 作者简介 胡蔚 女 1973 年生 四川博物院副研究员 汉代画像以其分布广 历史悠久 包含了丰富的历史文化信息而备受世人嘱目

Részletesebben

从 化 仙 娘 溪 & 乐 明 村 民 小 组 与 汤 物 臣 共 同 打 造 新 龙 围 空 间 新 龙 围 初 衷 是 打 造 成 一 个 集 村 民 聚 会 文 化 展 览 产 品 展 示 培 训 会 议 等 多 功 能 的 村 民 活 动 中 心, 在 2015 年 7 月 15 日 开 张

从 化 仙 娘 溪 & 乐 明 村 民 小 组 与 汤 物 臣 共 同 打 造 新 龙 围 空 间 新 龙 围 初 衷 是 打 造 成 一 个 集 村 民 聚 会 文 化 展 览 产 品 展 示 培 训 会 议 等 多 功 能 的 村 民 活 动 中 心, 在 2015 年 7 月 15 日 开 张 绿 耕 简 报 二 〇 一 五 年 八 月 第 一 期 广 东 绿 耕 社 会 工 作 发 展 中 心 城 乡 合 作 公 平 贸 易 共 创 生 态 文 明 与 可 持 续 生 活 新 龙 围 重 生 之 旅, 仍 在 继 续 从 化 连 南 四 川 云 南 沙 东 培 训 中 山 大 学 - 香 港 理 工 大 学 从 化 仙 娘 溪 & 乐 明 村 民 小 组 与 汤 物 臣 共 同 打 造

Részletesebben

<4D6963726F736F667420576F7264202D203936A455B0AAA447B4C1A5BDB8D5C344B5AAB5AAAED7A8F7>

<4D6963726F736F667420576F7264202D203936A455B0AAA447B4C1A5BDB8D5C344B5AAB5AAAED7A8F7> 臺 北 市 立 成 功 高 級 中 學 九 十 六 學 年 度 第 二 學 期 高 二 國 文 科 期 末 考 試 題 詳 解 卷 共 九 面 考 試 範 圍 一 翰 林 版 ( 四 ): 病 梅 館 記 垂 釣 睡 眠 宋 詩 選 夢 溪 筆 談 典 論 論 文 二 翰 林 版 補 充 教 材 ( 四 ): 宋 詩 選 與 吳 質 書 三 翰 林 版 語 文 練 習 ( 四 ): 病 梅 館 記

Részletesebben

北京东方润泽生态科技股份有限公司

北京东方润泽生态科技股份有限公司 北 京 东 方 润 泽 生 态 科 技 股 份 有 限 公 司 2016 年 第 一 次 临 时 股 东 大 会 决 议 公 告 本 公 司 及 董 事 会 全 体 成 员 保 证 公 告 内 容 的 真 实 准 确 和 完 整, 没 有 虚 假 记 载 误 导 性 陈 述 或 者 重 大 遗 漏, 并 对 其 内 容 的 真 实 性 准 确 性 和 完 整 性 承 担 个 别 及 连 带 法 律

Részletesebben

(Microsoft Word - 5\276\302\270g\260\252\256v .doc)

(Microsoft Word - 5\276\302\270g\260\252\256v .doc) 問 學 第 七 期 -2004 年 高 雄 : 國 立 高 雄 師 範 大 學 國 文 系 六 祖 壇 經 及 其 語 言 研 究 考 述 邱 湘 雲 * 摘 要 禪 宗 自 唐 代 盛 行 至 今 歷 千 年 而 不 衰 六 祖 壇 經 為 禪 門 重 要 典 籍 欲 知 中 國 禪 宗 思 想 之 開 展 當 由 此 書 看 起 本 文 回 歸 文 本 考 論 壇 經 之 書 名 作 者 編 撰

Részletesebben

目 录 表 1.A01: 农 业 ; 林 业 ; 畜 牧 业 ; 狩 猎 ; 诱 捕 ; 捕 鱼 (253 件 )... 5 表 2.A21: 焙 烤 ; 制 作 或 处 理 面 团 的 设 备 ; 焙 烤 用 面 团 (5 件 )... 14 表 3.A22: 屠 宰 ; 肉 品 处 理 ; 家

目 录 表 1.A01: 农 业 ; 林 业 ; 畜 牧 业 ; 狩 猎 ; 诱 捕 ; 捕 鱼 (253 件 )... 5 表 2.A21: 焙 烤 ; 制 作 或 处 理 面 团 的 设 备 ; 焙 烤 用 面 团 (5 件 )... 14 表 3.A22: 屠 宰 ; 肉 品 处 理 ; 家 2015 年 底 甘 肃 省 有 效 发 明 专 利 简 明 信 息 前 言 十 二 五 期 间 我 省 实 施 知 识 产 权 战 略 成 效 显 著, 五 年 专 利 申 请 受 理 量 51128 件, 是 十 一 五 期 间 11480 件 的 4.45 倍 ;2015 年 底 有 效 发 明 实 用 新 型 和 外 观 设 计 专 利 18327 件, 是 2010 年 5318 件 的

Részletesebben

要 站 立 得 稳, 我 在 十 字 架 上 已 经 都 抢 夺 过 来 了, 将 魔 鬼 不 让 你 们 来 享 用 的 都 推 开 了, 这 是 让 我 们 来 得 到 的 话 语 我 们 再 也 不 被 奴 仆 的 轭 辖 制, 要 来 拥 有 才 可 以 明 知 道 却 不 去 抢 夺 过

要 站 立 得 稳, 我 在 十 字 架 上 已 经 都 抢 夺 过 来 了, 将 魔 鬼 不 让 你 们 来 享 用 的 都 推 开 了, 这 是 让 我 们 来 得 到 的 话 语 我 们 再 也 不 被 奴 仆 的 轭 辖 制, 要 来 拥 有 才 可 以 明 知 道 却 不 去 抢 夺 过 日 分 期 :2014 年 1 月 5 日 类 : 圣 餐 主 日 讲 道 证 道 人 : 赵 镛 基 牧 师 题 目 : 什 么 样 的 人 能 够 享 受 到 福 分 本 文 话 语 : 约 书 亚 记 1:11 < 本 文 > 你 们 要 走 遍 营 中, 吩 咐 百 姓 说, 当 预 备 食 物 因 为 三 日 之 内 你 们 要 过 这 约 旦 河, 进 去 得 耶 和 华 你 们 神 赐

Részletesebben

45 08106000 鲜 榴 莲 仅 限 网 购 保 46 08109050 鲜 蕃 荔 枝 仅 限 网 购 保 47 08109090 其 他 鲜 果 仅 限 网 购 保 48 09061900 其 他 未 磨 的 肉 桂 及 肉 桂 花 49 09062000 已 磨 肉 桂 及 肉 桂 花

45 08106000 鲜 榴 莲 仅 限 网 购 保 46 08109050 鲜 蕃 荔 枝 仅 限 网 购 保 47 08109090 其 他 鲜 果 仅 限 网 购 保 48 09061900 其 他 未 磨 的 肉 桂 及 肉 桂 花 49 09062000 已 磨 肉 桂 及 肉 桂 花 附 件 : 跨 境 电 子 商 务 零 售 进 口 商 品 清 单 ( 第 二 批 ) 序 号 税 则 号 列 货 品 名 称 备 注 1 02101900 干 熏 盐 制 的 其 他 猪 肉 仅 限 网 购 保 2 02102000 干 熏 盐 制 的 牛 肉 仅 限 网 购 保 3 03061200 鳌 龙 虾 ( 鳌 龙 虾 属 ) 仅 限 网 购 保 4 03061490 其 他 冻 蟹 仅

Részletesebben

幻灯片 1

幻灯片 1 白 色 花 诗 集 人 民 文 学 出 版 社 1981 年 出 版 共 收 七 月 派 诗 人 阿 垅 鲁 藜 孙 钿 彭 燕 郊 方 然 冀 汸 钟 瑄 郑 思 曾 卓 杜 谷 绿 原 胡 征 芦 甸 徐 放 牛 汉 鲁 煤 化 铁 朱 健 朱 谷 怀 罗 洛 等 二 十 人 的 诗 作 一 百 十 九 首 集 名 出 自 阿 垅 未 入 选 的 一 首 诗 中 要 开 作 一 枝 白 色 花

Részletesebben

因 味 V 取 性 又 鸟 U 且 最 大 罗 海 惜 梅 理 春 并 贵 K a t h l ee n S c h w e r d t n er M f l e z S e b a s t i a n C A Fe rs e T 民 伊 ' 国 漳 尤 地 视 峰 州 至 周 期 甚 主 第 应

因 味 V 取 性 又 鸟 U 且 最 大 罗 海 惜 梅 理 春 并 贵 K a t h l ee n S c h w e r d t n er M f l e z S e b a s t i a n C A Fe rs e T 民 伊 ' 国 漳 尤 地 视 峰 州 至 周 期 甚 主 第 应 国 ' 东 极 也 直 前 增 东 道 台 商 才 R od e ric h P t ak 略 论 时 期 国 与 东 南 亚 的 窝 贸 易 * 冯 立 军 已 劳 痢 内 容 提 要 国 与 东 南 亚 的 窝 贸 易 始 于 元 代 代 大 规 模 开 展 的 功 效 被 广 为 颂 扬 了 国 国 内 市 场 窝 的 匮 乏 窝 补 虚 损 代 上 流 社 会 群 体 趋 之 若 鹜 食 窝

Részletesebben

Microsoft Word - 功医检测问&答

Microsoft Word - 功医检测问&答 功 能 医 学 检 测 问 答 1 功 能 性 医 学 的 要 义 1 个 体 差 异 因 每 个 人 的 基 因 生 活 习 惯 先 天 体 质 饮 食 习 惯 生 活 环 境 等 等 都 与 别 人 不 同, 那 么 身 体 的 衰 老 的 速 度 程 度 及 所 发 生 的 疾 病 也 是 与 别 人 是 不 同 的, 功 医 是 依 个 人 体 质 状 况 量 身 制 定, 分 析 个 人

Részletesebben

,,!!!?,?,!,,,,,,,,,,!,,, : 1 ,,,,!, :, :,?,,,, 2 ( 1 ) 7 0 ( 11 ) ( 12 ) ( 13 ) ( 14 ) ( 15 ) ( 17 ) ( 18 ) ( 19 ) ( 21 ) ( 22 ) ( 23 ) ( 25 ) ( 26 ) ( 27 ) ( 29 ) ( 30 ) ( 31 ) ( 32 ) ( 33 ) ( 34 ) (

Részletesebben

保母人員丙級應檢資料第二部份 doc

保母人員丙級應檢資料第二部份 doc 15400903018 9 09 15 95 01 10 95 11 16 ...-3...4-9... 10...11-1...13-16...17-54... 55...56-64 1 5 3 154-90301154-9030 1 1 3 1 4 60 1 180 L 5 1 6 1 7 1 8 1 9 90 70 1 10 1 11 1 1 1 13 1 14 1 15 1 16 1 17

Részletesebben

2004 1 1,2 1 1,6 1 1,3 1 1,1 :1936 1 1, 1 1 1,11 1 1,12 : 1 1,6 1 1,4 :1 1,5 1 1,2 110 1 1,3 1 1,4 1 1,4 1 1,5 1 1,5 :1 1,6 1 1,2 : 20 1 1,1 1 1,1 1 1

2004 1 1,2 1 1,6 1 1,3 1 1,1 :1936 1 1, 1 1 1,11 1 1,12 : 1 1,6 1 1,4 :1 1,5 1 1,2 110 1 1,3 1 1,4 1 1,4 1 1,5 1 1,5 :1 1,6 1 1,2 : 20 1 1,1 1 1,1 1 1 2004 2002 1 1,4 20 1 1,5 20 1 1,7 21 1 1,6 1 1,2 1 1,6 1 1,4 1 1,3 1 1,6 1 1,2 1 1,3 1 1,1 1 1,3 1931 1945 1 1,3 1 1,3 :20 1 1,1,1 1,3 188 2004 1 1,2 1 1,6 1 1,3 1 1,1 :1936 1 1, 1 1 1,11 1 1,12 : 1 1,6

Részletesebben

机 与 改 革 的 关 系 第 二 部 分 是 反 思 价 格 双 轨 制 改 革 思 路 形 成 和 实 现 的 过 程 核 心 是 讨 论 集 体 认 知 能 力 对 改 革 路 径 选 择 的 影 响 第 三 部 分 则 通 过 反 思 价 格 双 轨 制 的 路 径 选 择 对 中 国 经

机 与 改 革 的 关 系 第 二 部 分 是 反 思 价 格 双 轨 制 改 革 思 路 形 成 和 实 现 的 过 程 核 心 是 讨 论 集 体 认 知 能 力 对 改 革 路 径 选 择 的 影 响 第 三 部 分 则 通 过 反 思 价 格 双 轨 制 的 路 径 选 择 对 中 国 经 价 格 改 革 历 史 述 评 罗 小 朋 中 国 世 纪 年 代 的 经 济 改 革 取 得 了 一 系 列 重 大 的 突 破 对 中 国 的 经 济 发 展 产 生 了 极 其 深 远 的 影 响 多 年 来 我 不 断 试 图 借 助 新 的 理 论 知 识 来 深 化 对 这 个 改 革 过 程 的 认 识 以 期 提 炼 出 一 些 有 普 遍 意 义 的 经 验 本 文 是 一 个 新

Részletesebben

! #$ % & ( ) % & ( ) % & ( ) % & ( ) % & ( ) !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! # ################################################### % & % & !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Részletesebben

序:

序: 序 言 当 接 到 燕 姿 老 师 的 序 言 邀 请 时, 还 是 有 点 受 宠 若 惊 的, 虽 说 这 套 书 是 我 一 点 点 看 着 燕 姿 老 师 编 写 的, 也 知 道 它 的 妙 用 及 优 势 但 是 如 何 写 点 推 荐 的 东 西 还 是 有 些 愁 人, 毕 竟 感 觉 大 家 不 怎 么 看 序 言, 而 且 我 不 太 擅 长 忽 悠 思 来 想 去 莫 不 如

Részletesebben

*33*!!! "!! #$! %#! "& "! #! %! # ( ) * # +, # -, # +., $ /# ( ) 0 $ +# ( ) 0 $.# ( ) 0 $ # $! % "" " % 1 % & ( * ) * % " " %.! % 2!!"+# ( "&! " ( "#

*33*!!! !! #$! %#! & ! #! %! # ( ) * # +, # -, # +., $ /# ( ) 0 $ +# ( ) 0 $.# ( ) 0 $ # $! %   % 1 % & ( * ) * %   %.! % 2!!+# ( &!  ( # 588!"! #$$%& &&#! ()! *(+ "! *(, "! (-.! *(/ "! (.! ().! (01! /0! *(. # 2(.! *2. $ *20 3 $! *( % ) % *+ " % * 4 5 6 % - % 0. % 7. *33*!!! "!! #$! %#! "& "! #! %! # ( ) * # +, # -, # +., $ /# ( ) 0 $ +#

Részletesebben

!##$!% "&! %( $#!##)!& $!##*!##*! "

!##$!% &! %( $#!##)!& $!##*!##*! "!! " " " " " " " " " " " " " " " " "!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! " #!$% & &&% (!) &*% ( &++(!( &++* * ( )!+ #* #$ & # *, )!!!* &- &) #-! *, #,! " !##$!% "&! %( $#!##)!& $!##*!##*! " " 92 %, #$ %&#! 8$*2$*112

Részletesebben

·½Âù¤ë¥Z-62-2-1

·½Âù¤ë¥Z-62-2-1 相 愛 不 能 相 守, 是 愛 情 故 事 裡 經 常 演 的 情 節, 在 不 同 的 年 代 卻 有 著 不 同 的 情 懷 鸏 無 論 是 鄭 愁 予 在 賦 別 韽 一 詩 中 髯 架 構 的 : 這 次 我 離 鏞 你, 是, 是 雨, 是 夜 晚 鸏 你 笑 了 笑, 我 擺 一 擺 麶, 一 條 寂 寞 的 路 便 展 向 兩 頭 圪 那 種 對 於 分 麶 了 然 於 心 的 淡

Részletesebben

NTC/PTC热敏电阻

NTC/PTC热敏电阻 ... 61... 63 /... 70... 74 /... 79... / 2. : 3. 4. : A. 5. 32AC : 1. - 2. - ( 42AA 43AE) ( 53AD 59AR) B. : 1. 42AA / 3. 4. 53AD : : 1. ( ) 2. NTC/PTC Uni-Curve Iso-Curve Iso-Curve Iso-Chip TM (0.1 ) LTN

Részletesebben

<313034A4BDB67DA4C0B56FBA5DB3E65FBD64A5BB2E786C7378>

<313034A4BDB67DA4C0B56FBA5DB3E65FBD64A5BB2E786C7378> 科 別 : 國 文 科 (A 區 ) 分 發 16 名 1 600110129 黃 毅 潔 國 立 豐 原 高 級 商 業 職 業 學 校 2 600110446 鄭 安 芸 國 立 南 投 高 級 中 學 3 600110632 李 孟 毓 桃 園 市 立 大 園 國 際 高 級 中 學 4 600110492 洪 珮 甄 南 投 縣 立 旭 光 高 級 中 學 5 600110262 柯 懿 芝

Részletesebben

1 V = h a + ab + b 3 = 1 = 1 + = + = BAC Quod erat demonstrandum Q E D AB p( EF) p = = AB AB CD q( EF) q p q 1 p q, EF = ED BF G G BG = FG EH a = b + c a - b = c FG = BG = HG = a EF = FG - EG = a - b

Részletesebben

今天 2011年春季号 总 92 期

今天   2011年春季号 总 92 期 今 天 2011 年 春 季 号 总 92 期 目 录 业 余 诗 人 专 辑 这 些 业 余 诗 人 赵 野 海 波 的 诗 ( 七 首 ) 凄 凉 犯 简 史 海 波 吉 木 狼 格 的 诗 ( 六 首 ) 我 的 诗 歌 吉 木 朗 格 李 亚 伟 的 诗 ( 十 三 首 ) 口 语 和 八 十 年 代 李 亚 伟 默 默 的 诗 ( 十 三 首 ) 我 们 就 是 海 市 蜃 楼 一 个 人

Részletesebben

*

* (1982.2 1987.12) 1982 2 20 6 23 6 4 7 14 20 7 28 [1982]148 670 20 9 10 12 10037 1581 126 ( 1 ) 1983 1 17 2 4 2 25 83 20 3 21 4 70 9 11 4 3 11 21 [1983]127 12 1984 8 4 20 3 5 5 7 12 29 12 1985 1 14 1 4

Részletesebben

(2000 7 24 ) / / / / / / /

(2000 7 24 ) / / / / / / / (2000 7 24 ) / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / 19 (2000 7 24 ) (2000 7 24 ) ! 250 348 ! ! 0 1 (2000 7 25 ) 1952 1959 1926-1927 1988

Részletesebben

(Microsoft Word - 8\244T\244\362\277\337\272]\244W\265L\246W.doc)

(Microsoft Word - 8\244T\244\362\277\337\272]\244W\265L\246W.doc) 赤 川 次 郎 作 品 集 8 三 毛 貓 榜 上 無 名 1 偶 然, 是 件 有 趣 的 事 溫 水 小 百 合 知 道 之 後, 心 情 輕 鬆 了 不 少 光 是 這 個, 看 官 大 概 不 明 白 是 怎 麼 一 回 事 吧 若 要 理 解 小 百 合 的 感 受, 就 必 須 由 火 車 緩 緩 開 動, 從 車 窗 看 不 見 在 月 台 揮 手 的 母 親 時, 小 百 合 陷 入

Részletesebben

Microsoft Word - 專家本色941202.doc

Microsoft Word - 專家本色941202.doc 專 家 本 色 : 名 師 教 學 實 錄 與 專 訪 前 言 本 次 所 拜 訪 的 學 校 是 位 於 彰 化 的 北 斗 家 商, 我 們 帶 著 既 緊 張 又 興 奮 的 心 情, 準 備 好 類 影 機 數 位 相 機 與 錄 音 筆, 希 望 能 將 訪 談 的 內 容 做 很 完 整 的 介 紹, 把 馮 老 師 的 教 學 精 華 全 部 呈 現 而 馮 傳 蓉 老 師 的 教 學

Részletesebben

但, 你 应 该 听 过 我 们 走 在 大 路 上 这 首 歌, 或 许 还 知 道 革 命 人 永 远 是 年 轻 那 支 歌 ; 并 且, 几 乎 可 以 肯 定, 你 在 戴 红 领 巾 的 那 阵, 必 然 唱 过 牛 儿 还 在 山 坡 吃 草, 放 牛 的 却 不 知 道 哪 儿 去

但, 你 应 该 听 过 我 们 走 在 大 路 上 这 首 歌, 或 许 还 知 道 革 命 人 永 远 是 年 轻 那 支 歌 ; 并 且, 几 乎 可 以 肯 定, 你 在 戴 红 领 巾 的 那 阵, 必 然 唱 过 牛 儿 还 在 山 坡 吃 草, 放 牛 的 却 不 知 道 哪 儿 去 爹 亲 娘 亲 不 如 毛 主 席 亲 作 者 下 场 有 多 惨 http://www.aboluowang.com/2015/0821/601184.html 2015-08-19 22:01:59 李 劫 夫 是 中 国 近 现 代 著 名 作 曲 家, 他 曾 创 作 了 大 量 的 毛 泽 东 诗 词 歌 曲 和 毛 泽 东 语 录 歌 曲, 最 为 著 名 的 就 是 曾 风 行 一 时

Részletesebben

2 临 终 助 念 答 问 序 临 终 关 怀, 由 佛 门 净 宗 古 来 祖 师 大 德 提 倡 助 念 往 生, 现 今 已 渐 为 社 会 大 众 所 重 视, 在 台 湾, 台 大 长 庚 等 各 大 医 院, 也 都 设 有 助 念 室 ; 大 陆 上 许 多 道 场, 也 有 专 为

2 临 终 助 念 答 问 序 临 终 关 怀, 由 佛 门 净 宗 古 来 祖 师 大 德 提 倡 助 念 往 生, 现 今 已 渐 为 社 会 大 众 所 重 视, 在 台 湾, 台 大 长 庚 等 各 大 医 院, 也 都 设 有 助 念 室 ; 大 陆 上 许 多 道 场, 也 有 专 为 华 净 藏 空 净 法 宗 师 学 主 会 讲 讲 记 组 整 理 临 终 助 念 答 问 2 临 终 助 念 答 问 序 临 终 关 怀, 由 佛 门 净 宗 古 来 祖 师 大 德 提 倡 助 念 往 生, 现 今 已 渐 为 社 会 大 众 所 重 视, 在 台 湾, 台 大 长 庚 等 各 大 医 院, 也 都 设 有 助 念 室 ; 大 陆 上 许 多 道 场, 也 有 专 为 临 命 终

Részletesebben

Microsoft Word - 澎湖田調報告-宏達組9804.doc

Microsoft Word - 澎湖田調報告-宏達組9804.doc 越 南 漢 文 學 與 民 俗 文 化 期 中 報 告 書 澎 湖 縣 山 水 社 區 越 南 新 住 民 妊 娠 醫 療 照 護 田 野 調 查 田 野 調 查 日 期 : 三 月 二 十 一 日 ( 六 ) 至 三 月 二 十 三 日 ( 日 ) 指 導 教 授 陳 益 源 老 師 成 員 古 佳 峻 戴 榮 冠 林 宏 達 阮 氏 清 水 澎 湖 縣 山 水 社 區 越 南 新 住 民 妊 娠

Részletesebben

<4D6963726F736F667420506F776572506F696E74202D20313032313230355FA8BEA861B8EAB7BDBEE3A658BB50C0B3A5CE28B773A6CBA5AB29>

<4D6963726F736F667420506F776572506F696E74202D20313032313230355FA8BEA861B8EAB7BDBEE3A658BB50C0B3A5CE28B773A6CBA5AB29> 編 修 校 園 災 害 防 救 計 畫 家 庭 防 災 卡 47/92 校 況 與 災 害 分 析 演 練 組 別 指 揮 官 搶 救 組 通 報 組 避 難 引 導 組 安 全 防 護 組 緊 急 救 護 組 準 備 器 材 安 全 帽 對 講 機 大 聲 公 收 音 機 手 電 筒 安 全 帽 對 講 機 消 防 器 材 圓 鍬 十 子 鎬 繩 子 哨 子 手 電 筒 安 全 帽 對 講 機 師

Részletesebben

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,, 1 ,,,,,,,,, : :,,,,,,,,,,, :?, :?!,,,!,, :!!,,,,,,,,,,,, : 2 ,,,,,,,,, ;,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,?,,,,, :? :,? :? 3 ?,,, :,!, :,! : ( ),, :,?,,,,,,,,,,,,,,, 4 ,,,,, :!,,, :,! :

Részletesebben

之 原 則 及 國 防 部 訂 頒 國 軍 列 管 國 有 不 動 產 提 供 非 軍 方 單 位 使 用 處 理 原 則 規 定 不 符, 仍 應 以 出 租 方 式 辦 理 惟 可 就 偏 遠 地 區 提 供 官 兵 金 融 水 電 服 務 使 用 部 分, 研 議 降 低 租 金 標 準, 報

之 原 則 及 國 防 部 訂 頒 國 軍 列 管 國 有 不 動 產 提 供 非 軍 方 單 位 使 用 處 理 原 則 規 定 不 符, 仍 應 以 出 租 方 式 辦 理 惟 可 就 偏 遠 地 區 提 供 官 兵 金 融 水 電 服 務 使 用 部 分, 研 議 降 低 租 金 標 準, 報 五 主 席 致 詞 :( 略 ) 六 座 談 內 容 :( 略 ) 七 實 地 訪 查 結 果 詳 如 附 件 訪 查 紀 錄 表 八 結 論 : ( 一 ) 實 地 訪 查 紀 錄 表 內 之 建 議 處 理 方 式, 請 國 防 部 配 合 辦 理 ( 二 ) 國 防 部 96 年 度 計 畫 釋 出 之 土 地, 請 准 就 地 上 建 物 併 同 變 更 為 非 公 用 財 產 或 報 廢

Részletesebben

chineseall

chineseall 太 阳 照 在 天 鹅 洲 上 刘 继 明 1 上 篇 一 晚 饭 后 1 河 口 镇 派 出 所 的 所 长 周 斌 从 宿 舍 里 出 来 i 经 过 值 班 室 时 8 对 翘 着 二 郎 腿 看 电 视 的 民 警 王 长 征 喊 了 一 声 : 小 王 1 别 看 电 视 啦 i 陪 我 出 去 转 转 吧 y 在 民 警 小 王 的 印 象 中 上 周 斌 是 一 位 忠 于 职 守 的

Részletesebben

釋禪波羅蜜次第法門

釋禪波羅蜜次第法門 释 禅 波 罗 蜜 次 第 法 门 第 十 二 讲 最 尊 贵 的 净 莲 上 师 讲 解 讲 于 新 加 坡 大 悲 佛 教 中 心 二 一 年 六 月 三 日 各 位 法 师! 各 位 居 士 大 德! 阿 弥 陀 佛! 我 们 今 晚 介 绍 魔 事 什 么 叫 魔 事 呢? 就 是 指 魔 罗 所 做 的 事, 叫 做 魔 事 那 魔 罗 做 什 么 事 呢? 就 是 经 常 以 破 坏 众

Részletesebben

证券代码:600754 证券简称:锦江股份 公告编号:【】

证券代码:600754         证券简称:锦江股份          公告编号:【】 证 券 代 码 :600754/900934 证 券 简 称 : 锦 江 股 份 / 锦 江 B 股 公 告 编 号 :2016-017 上 海 锦 江 国 际 酒 店 发 展 股 份 有 限 公 司 日 常 关 联 交 易 公 告 本 公 司 董 事 会 及 全 体 董 事 保 证 本 公 告 内 容 不 存 在 任 何 虚 假 记 载 误 导 性 陈 述 或 者 重 大 遗 漏, 并 对 其 内

Részletesebben

1700 装 卸 搬 运 7645 装 卸 搬 运 服 务 2100 建 筑 7410 工 程 服 务 11% 装 卸 搬 运 服 务, 是 指 使 用 装 卸 搬 运 工 具 或 者 人 力 畜 力 将 货 物 在 运 输 工 具 之 间 装 卸 现 场 之 间 或 者 运 输 工 具 与 装 卸

1700 装 卸 搬 运 7645 装 卸 搬 运 服 务 2100 建 筑 7410 工 程 服 务 11% 装 卸 搬 运 服 务, 是 指 使 用 装 卸 搬 运 工 具 或 者 人 力 畜 力 将 货 物 在 运 输 工 具 之 间 装 卸 现 场 之 间 或 者 运 输 工 具 与 装 卸 营 改 增 征 收 品 目 对 照 表 1110 铁 路 货 物 运 输 1120 铁 路 旅 客 运 输 7110 铁 路 运 输 服 务 11% 铁 路 运 输 服 务, 是 指 通 过 铁 路 运 送 货 物 或 者 旅 客 的 运 输 业 务 活 动 1210 公 路 货 物 运 输 1220 公 路 旅 客 运 输 1300 城 市 公 共 交 通 业 7120 其 他 陆 路 运 输 服

Részletesebben

前 言 教 育 无 小 事, 它 成 就 着 学 生 的 未 来 作 为 教 师, 他 们 无 时 无 刻 不 在 关 注 着 学 生 的 成 长 学 生 的 未 来 学 生 就 像 一 朵 含 苞 待 放 的 花 朵, 需 要 老 师 们 的 细 心 呵 护, 给 学 生 需 要 的 东 西, 而

前 言 教 育 无 小 事, 它 成 就 着 学 生 的 未 来 作 为 教 师, 他 们 无 时 无 刻 不 在 关 注 着 学 生 的 成 长 学 生 的 未 来 学 生 就 像 一 朵 含 苞 待 放 的 花 朵, 需 要 老 师 们 的 细 心 呵 护, 给 学 生 需 要 的 东 西, 而 前 言 教 育 无 小 事, 它 成 就 着 学 生 的 未 来 作 为 教 师, 他 们 无 时 无 刻 不 在 关 注 着 学 生 的 成 长 学 生 的 未 来 学 生 就 像 一 朵 含 苞 待 放 的 花 朵, 需 要 老 师 们 的 细 心 呵 护, 给 学 生 需 要 的 东 西, 而 不 是 给 学 生 想 要 的 这 花 朵 需 要 水 分, 他 们 就 给 它 水 分 ; 需 要

Részletesebben

《盗墓笔记》 南派三叔/著

《盗墓笔记》 南派三叔/著 盗 墓 笔 记 南 派 三 叔 / 著 五 十 年 前, 一 群 长 沙 土 夫 子 ( 盗 墓 贼 ) 挖 到 了 一 部 战 国 帛 书, 残 篇 中 记 载 了 一 座 奇 特 的 战 国 古 墓 的 位 置, 但 那 群 土 夫 子 在 地 下 碰 上 了 诡 异 事 件, 几 乎 全 部 身 亡 五 十 年 后, 其 中 一 个 土 夫 子 的 孙 子 在 先 人 笔 记 中 发 现 了

Részletesebben

平 凡 足 迹 李 本 川 作 者 为 中 国 科 学 院 海 洋 研 究 所 研 究 员,1935 年 生, 山 东 荣 成 人 我 今 年 63 岁 了 大 前 年 丈 夫 和 儿 子 在 一 个 月 内 先 后 离 开 了 人 世, 女 儿 又 已 出 嫁, 现 在 是 孑 然 一 身 我 是

平 凡 足 迹 李 本 川 作 者 为 中 国 科 学 院 海 洋 研 究 所 研 究 员,1935 年 生, 山 东 荣 成 人 我 今 年 63 岁 了 大 前 年 丈 夫 和 儿 子 在 一 个 月 内 先 后 离 开 了 人 世, 女 儿 又 已 出 嫁, 现 在 是 孑 然 一 身 我 是 序 这 是 一 群 在 五 十 年 代 的 阳 光 下 成 长 起 来 的 女 大 学 生 们 晚 年 的 回 忆 那 时 她 们 朝 气 蓬 勃, 满 怀 理 想 ; 她 们 对 英 特 纳 雄 奈 尔 一 定 要 实 现 坚 信 不 移 ; 她 们 将 艰 苦 奋 斗 作 为 自 己 必 修 的 功 课, 将 无 私 奉 公 作 为 自 己 道 德 修 养 的 最 高 境 界, 将 服 从 祖

Részletesebben

<CFFBB7D1D5DFD0D0CEAAD1A72E6D7073>

<CFFBB7D1D5DFD0D0CEAAD1A72E6D7073> 第 3 章 消 费 者 的 需 要 与 动 机 学 习 目 标 /73 引 例 对 十 大 城 市 消 费 者 消 费 心 态 的 调 查 /74 3.1 消 费 者 需 要 的 特 征 与 形 态 /75 3.2 消 费 者 需 要 的 种 类 与 基 本 内 容 /78 3.3 消 费 者 的 购 买 动 机 /82 本 章 小 结 /89 主 要 概 念 和 观 念 /89 重 点 实 务 和

Részletesebben

独立学院建设与发展

独立学院建设与发展 独 立 学 院 建 设 与 发 展 ( 专 辑 第 1 辑 ) 目 录 文 化 建 设 论 独 立 学 院 的 校 园 文 化 建 设 江 净 帆 (1) 大 学 文 化 学 理 与 校 长 引 领 下 的 独 立 学 院 文 化 建 设 包 万 平 (4) 独 立 学 院 校 园 文 化 建 设 的 现 状 与 对 策 陈 恒 初 (8) 管 理 体 制 改 革 与 完 善 我 国 独 立 学 院

Részletesebben

-------------------------------------------------------------------------------- 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 1990 -------------------

Részletesebben

1 重 要 提 示 基 金 管 理 人 的 董 事 会 及 董 事 保 证 本 报 告 所 载 资 料 不 存 在 虚 假 记 载 误 导 性 陈 述 或 重 大 遗 漏, 并 对 其 内 容 的 真 实 性 准 确 性 和 完 整 性 承 担 个 别 及 连 带 责 任 基 金 托 管 人 中 国

1 重 要 提 示 基 金 管 理 人 的 董 事 会 及 董 事 保 证 本 报 告 所 载 资 料 不 存 在 虚 假 记 载 误 导 性 陈 述 或 重 大 遗 漏, 并 对 其 内 容 的 真 实 性 准 确 性 和 完 整 性 承 担 个 别 及 连 带 责 任 基 金 托 管 人 中 国 易 方 达 安 心 回 报 债 券 型 证 券 投 资 基 金 2016 年 第 1 季 度 报 告 2016 年 3 月 31 日 基 金 管 理 人 : 易 方 达 基 金 管 理 有 限 公 司 基 金 托 管 人 : 中 国 工 商 银 行 股 份 有 限 公 司 报 告 送 出 日 期 : 二 〇 一 六 年 四 月 二 十 一 日 第 1 页 共 14 页 1 重 要 提 示 基 金 管

Részletesebben

new_born_with_EB

new_born_with_EB 大 疱 性 表 皮 松 解 症 新 生 儿 1. 导 言 一 个 患 有 或 疑 似 EB 的 新 生 儿 来 到 这 个 世 界 上, 就 像 其 他 婴 儿 一 样, 需 要 特 别 的 活 动 空 间 安 全 食 物 亲 密 关 系 和 有 新 鲜 刺 激 的 环 境 由 于 他 们 皮 肤 脆 弱, 宝 宝 也 需 要 专 业 的 医 疗 和 护 理 宝 宝 的 头 几 天 总 是 令 人

Részletesebben

1 2 / 3 1 A (2-1) (2-2) A4 6 A4 7 A4 8 A4 9 A ( () 4 A4, A4 7 ) 1 (2-1) (2-2) ()

1 2 / 3 1 A (2-1) (2-2) A4 6 A4 7 A4 8 A4 9 A ( () 4 A4, A4 7 ) 1 (2-1) (2-2) () (39mm E-Mail ( )( ), : : 1 1 ( ) 2 2 ( ) 29mm) WSK ( 1 2 / 3 1 A4 2 1 3 (2-1) 2-1 4 (2-2) 2-2 5 A4 6 A4 7 A4 8 A4 9 A4 10 11 ( () 4 A4, 5 6 7 8 A4 7 ) 1 (2-1) (2-2) () 1 2 (2-1) 3 (2-2) 4 5 6 7 (8 ) 9

Részletesebben

00 sirius 3R SIRIUS 3R 3RV1 0A 1 3RT1 3RH1 3 3RU11/3RB SIRIUS SIRIUS TC= / 3RV1 A 1 IEC6097- IP0 ( IP00) 1/3 IEC6097- (VDE0660) DIN VDE 06 0 AC690V, I cu 00V 1) P A n I n I cu A kw A A ka S00 0.16 0.0

Részletesebben

4 / ( / / 5 / / ( / 6 ( / / 7 1 2 / 3 ( 4 ( 2003 8 ( 2

4 / ( / / 5 / / ( / 6 ( / / 7 1 2 / 3 ( 4 ( 2003 8 ( 2 : / ( 6 (2003 8 : ( 1 ( ( / / (,, ( ( - ( - (39mm 29mm 2 ( 1 2 3-6 3 6-24 6-48 12-24 8-12 WSK / WSK WSK 1 4 / ( / / 5 / / ( / 6 ( / / 7 1 2 / 3 ( 4 ( 2003 8 ( 2 9 5 ( 10 3 11 / (600 4 5 AA 710 AB 720 730

Részletesebben

穨飲食與養老_決定版_.PDF

穨飲食與養老_決定版_.PDF 1 *...... 1 * 1 ( 1986) 2 2 3 4 5 2 3 ( 1984) ( ) ( ) 4 5 ( 1986) 407 3 6 7 6 ( 1992) 1293 1296 7 1278 4 5. 8 9 10 8 ( 1987) 6 7 9 ( 1986) 58 10 8 6 11 12 1. 183 ( ) 13 2. 72 14 3. 4.75 4. 4. 75 11 9 89

Részletesebben

《捕捉儿童敏感期》

《捕捉儿童敏感期》 捕 捉 儿 童 敏 感 期 出 版 前 言...7 第 一 章 4 个 孩 子 的 敏 感 期 故 事...8 妞 妞 (0 4 岁 )... 8 黑 白 相 交 的 地 方... 8 旋 转... 9 就 不 要 新 帽 子... 9 小 霸 王... 10 诅 咒... 10 畅 畅 (0 4 岁 )... 11 世 界 就 是 味 道... 11 对 接... 12 宝 贝, 你 的 玩 具

Részletesebben

2 國 文 考 科 試 題 解 析 命 題 出 處 與 南 一 版 第 五 冊 第 二 課 幽 夢 影 選 課 程 內 涵 同 試 題 解 析 某 君 講 信 用, 重 然 諾, 行 事 穩 健, 工 作 負 責 較 符 合 謹 飭 友 謹 飭 友 指 的 是 言 行 謹 慎 而 有 節 制 的 朋

2 國 文 考 科 試 題 解 析 命 題 出 處 與 南 一 版 第 五 冊 第 二 課 幽 夢 影 選 課 程 內 涵 同 試 題 解 析 某 君 講 信 用, 重 然 諾, 行 事 穩 健, 工 作 負 責 較 符 合 謹 飭 友 謹 飭 友 指 的 是 言 行 謹 慎 而 有 節 制 的 朋 學年度 1 國中基本學力測驗 國文考科試題解析 一 單題 1-34 題 1. 本以為這次的計畫萬無一失 沒想到 最後竟無法實行 下列詞語 何者最 適宜填入 中 (A)亡羊補牢 (B)百密一疏 (C)咫尺天涯 (D)千鈞一髮 答 案 B 命題出處 與南一版第二冊第十課吃冰的滋味應用練習第二大題 詞語辨用 題型內涵同 試題解析 題幹中 計畫萬無一失 最後 竟然無法實行 故選(B) (A)亡羊補牢 丟失了羊

Részletesebben

untitled

untitled 1917~2006 ( ) 讀 龍 良 龍 來 便 來 便 老 兩 老 了 便 龍 老 更 不 龍 老 離 牢 了 念 便 了 ( ) 省 ( ) 年 6 年 ---- 95 年 ( ) AD1884 年 陸 讀 盧 北 年 葉 蘭 兩 了 葉 蘭 ( ) 來 林 瑩 兩 勵 立 陵 識 離 見 六 年 惡 力 量 年 不 更 歷 練 了 數 更 留 見 六 六 年 紐 不 流 兩 見 來 落 落

Részletesebben

29 碳 酸 钙 D3 片 ( 别 名 维 生 素 D3 碳 酸 钙 ) 吉 林 省 第 一 批 低 价 药 30 炔 诺 酮 滴 丸 吉 林 省 第 一 批 低 价 药 31 去 氯 羟 嗪 片 吉 林 省 第 一 批 低 价 药 32 茶 苯 海 明 片 吉 林 省 第 一 批 低 价 药 33

29 碳 酸 钙 D3 片 ( 别 名 维 生 素 D3 碳 酸 钙 ) 吉 林 省 第 一 批 低 价 药 30 炔 诺 酮 滴 丸 吉 林 省 第 一 批 低 价 药 31 去 氯 羟 嗪 片 吉 林 省 第 一 批 低 价 药 32 茶 苯 海 明 片 吉 林 省 第 一 批 低 价 药 33 附 件 3 吉 林 省 公 布 的 低 价 药 品 清 单 1 甲 苯 咪 唑 片 吉 林 省 第 一 批 低 价 药 2 双 羟 萘 酸 噻 嘧 啶 片 吉 林 省 第 一 批 低 价 药 3 布 洛 芬 ( 缓 释 胶 囊 缓 释 片 颗 粒 ) 吉 林 省 第 一 批 低 价 药 4 复 方 对 乙 酰 氨 基 酚 片 吉 林 省 第 一 批 低 价 药 5 萘 普 生 片 ( 胶 囊 ) 分

Részletesebben

untitled

untitled AD1897----1931 () 寧 () 年 22 年 ---- 20 年 () 年 更 麟 來 () 1. 年 12 讀 異 15 年 20 北 行 禮 年 六 22 北 23 留 拉 24 紐 倫 25 倫 羅 離 26 林 27 林 林 不 離 女 29 陸 北 識 30 陸 戀 北 不 不 31 陸 北 梁 32 說 黎 鱗 冷 1 / 15 33 梁 葉 參 35 說 輪 36 1119

Részletesebben

untitled

untitled 1 / 207 ...8 1...8 2...11 3...11...15 1...15 2...16 3...19 ---...22 1...22 2...23 3...24 4...26 5...30 6...34...37 1...37 2...37 3...38...39 1...39 2...44...48 1...48 2...50 2 / 207 ...51 1...52 2...53

Részletesebben

BSAP_ConsultChi05_1.indd

BSAP_ConsultChi05_1.indd 2016 1 A B 1 3 4 7 13 33 51 C D 1 2 1 2 3 4 6 5 3 4 5 1 2 3 4 6 1 7 1 1.1 1 8 2 1.2 9 1 1.3 10 1.4 1.5 2011-2030 11 1 1.6 12 2 13 2 2.1 14 3 15 16 2 4 17 2 5 18 19 2 1 2 3 4 1 2 3 20 6 21 2 7 22 23 24

Részletesebben

C 佟 某 委 托 中 介 为 其 征 婚 D 海 盈 房 地 产 公 司 委 托 律 师 事 务 所 代 其 办 理 登 记 事 项 8 根 据 民 法 通 则, 施 工 单 位 的 项 目 经 理 属 于 施 工 单 位 的 ( ) A 委 托 代 理 人 B 法 定 代 理 人 C 指 定 代

C 佟 某 委 托 中 介 为 其 征 婚 D 海 盈 房 地 产 公 司 委 托 律 师 事 务 所 代 其 办 理 登 记 事 项 8 根 据 民 法 通 则, 施 工 单 位 的 项 目 经 理 属 于 施 工 单 位 的 ( ) A 委 托 代 理 人 B 法 定 代 理 人 C 指 定 代 2014 年 一 级 建 造 师 法 律 法 规 考 前 演 练 题 温 馨 提 示 : 下 列 选 择 题 有 可 能 为 单 项 或 者 多 项 选 择 题. ( 参 考 答 案 讲 解 时 提 供 ) 1 建 筑 业 企 业 资 质 管 理 规 定 属 于 ( ) A 行 政 法 规 B 一 般 法 律 C 司 法 解 释 D 部 门 规 章 2 法 律 之 间 对 同 一 事 项 新 的 一

Részletesebben

陕 西 省 城 市 社 区 社 会 管 理 创 新 现 状 困 境 及 建 议 一 陕 西 省 城 市 社 区 管 理 现 状 分 析 ( 一 ) 社 区 社 会 管 理 创 新 的 重 要 举 措 1. 高 度 重 视 社 区 的 社 会 管 理, 积 极 探 索 总 结 经 验 自 2000 年

陕 西 省 城 市 社 区 社 会 管 理 创 新 现 状 困 境 及 建 议 一 陕 西 省 城 市 社 区 管 理 现 状 分 析 ( 一 ) 社 区 社 会 管 理 创 新 的 重 要 举 措 1. 高 度 重 视 社 区 的 社 会 管 理, 积 极 探 索 总 结 经 验 自 2000 年 . 21 田 丽 丽 摘 要 : 社 区 是 社 会 管 理 的 基 石, 加 强 和 创 新 社 区 社 会 管 理 已 成 为 当 前 社 区 建 设 的 重 要 任 务 之 一 陕 西 省 在 推 进 社 会 管 理 创 新 强 化 社 区 建 设 的 过 程 中, 通 过 多 项 举 措, 在 社 区 管 理 模 式 创 新 方 面 取 得 了 初 步 成 效, 但 是 城 市 社 区 形

Részletesebben

1-8章.indd

1-8章.indd 第一章 帽 子 问 题 帽子问题又称帽子颜色问题 是比较经典又非常有趣的逻辑问题之一 一个经典的问题原文如下 有 3 顶红帽子和 2 顶白帽子 现在将其中 3 顶给排成一列纵队的 3 个人 每人戴上 1 顶 每个人都只能看到自己前面的人的帽子 而看不到自己和自己后面的人的帽子 同时 3 个人也不知道剩下的 2 顶帽子的颜色 但他们都知道他们 3 个人的帽子是从 3 顶红帽子 2 顶白帽子中取出的 先问站在最后边的人

Részletesebben

目 錄 大 會 歡 迎 詞 裁 判 長 的 話 選 手 賽 前 準 備 清 單 賽 事 日 程 表 選 手 報 到 比 賽 日 - 大 會 服 務 關 門 時 間 台 東 關 門 時 間 轉 換 區 須 知 台 東 轉 換 區 須 知 自 行 車 檢 錄 轉 換 袋 台 灣 游 泳 公 里 游 泳

目 錄 大 會 歡 迎 詞 裁 判 長 的 話 選 手 賽 前 準 備 清 單 賽 事 日 程 表 選 手 報 到 比 賽 日 - 大 會 服 務 關 門 時 間 台 東 關 門 時 間 轉 換 區 須 知 台 東 轉 換 區 須 知 自 行 車 檢 錄 轉 換 袋 台 灣 游 泳 公 里 游 泳 目 錄 大 會 歡 迎 詞 裁 判 長 的 話 選 手 賽 前 準 備 清 單 賽 事 日 程 表 選 手 報 到 比 賽 日 - 大 會 服 務 關 門 時 間 台 東 關 門 時 間 轉 換 區 須 知 台 東 轉 換 區 須 知 自 行 車 檢 錄 轉 換 袋 台 灣 游 泳 公 里 游 泳 攻 略 台 灣 自 行 車 公 里 台 灣 路 跑 公 里 台 灣 補 給 站 台 東 游 泳 公 里

Részletesebben

事 業 單 位 改 組 或 轉 讓, 舊 勞 工 不 願 意 續 任 者, 可 否 請 求 資 遣 費? 工 或 與 勞 工 協 商 同 意 後 簽 訂 新 約, 以 穩 固 勞 雇 關 係 至 於 改 組 或 轉 讓 過 程 中, 被 商 定 留 用 之 勞 工, 如 因 其 勞 動 條 件 有

事 業 單 位 改 組 或 轉 讓, 舊 勞 工 不 願 意 續 任 者, 可 否 請 求 資 遣 費? 工 或 與 勞 工 協 商 同 意 後 簽 訂 新 約, 以 穩 固 勞 雇 關 係 至 於 改 組 或 轉 讓 過 程 中, 被 商 定 留 用 之 勞 工, 如 因 其 勞 動 條 件 有 勞 動 基 準 法 常 見 壹 勞 動 契 約 何 謂 雇 主 違 反 勞 動 契 約 或 勞 工 法 令, 致 有 損 害 勞 工 權 益 之 虞 勞 工 可 否 終 止 契 約, 請 求 資 遣 費? 勞 工 法 令 有 強 制 性 質, 勞 動 契 約 不 得 違 反 勞 工 法 令, 團 體 協 約 或 工 作 規 則, 雇 主 是 否 違 反 勞 動 契 約 或 勞 工 法 令, 應 以

Részletesebben

Microsoft Word - 江湖行帮趣话

Microsoft Word - 江湖行帮趣话 1 2 小 引 江 湖 百 态, 五 行 八 作, 七 十 二 行, 是 我 国 自 古 以 来 小 生 产 经 济 的 产 物 工 匠 作 坊 商 贾 服 务 行 业 艺 人 江 湖 术 士 帮 会 匪 盗 娼 妓 形 形 色 色, 五 花 八 门 这 种 带 有 宗 法 式 的 行 业, 是 一 个 个 神 秘 的 王 国, 它 们 分 别 有 着 自 己 的 信 奉, 有 着 不 同 的 规

Részletesebben

关于印发《实验室骨干教师评聘及管理办法》的通知

关于印发《实验室骨干教师评聘及管理办法》的通知 关 于 印 发 实 验 室 骨 干 教 师 评 聘 及 管 理 办 法 的 通 知 院 教 发 [2001]051 号 各 系 ( 部 ): 为 了 更 好 地 加 强 实 验 室 建 设, 保 证 实 验 设 备 的 完 好 运 行, 提 高 实 验 室 设 备 的 使 用 效 益, 为 突 出 学 科 特 色 和 教 学 科 研 工 作 的 发 展 提 供 良 好 的 服 务, 并 做 好 实

Részletesebben

Microsoft Word - report.doc

Microsoft Word - report.doc 作 品 來 源 : 仁 濟 醫 院 王 華 湘 中 學 學 生 指 導 老 師 : 傅 潤 偉 老 師 報 告 目 錄 第 一 章 : 引 言 1.1. 研 究 背 景 及 目 的 ----------------------------------------------------------------P.3-4 1.2. 研 究 對 象 及 原 因 ----------------------------------------------------------------P.5

Részletesebben

2 2. ( 4 ) =? 在 電 子 計 算 器 之 最 適 當 操 作 過 程 為 1 256 2256 23 2 5 6 4 2 5 6 2 3. ( 3 ) 乘 除 算 名 數 題 目 應 求 小 數 幾 位 以 下 四 捨 五 入 11 位 23 位 32 位 40 位 2 4. ( 3

2 2. ( 4 ) =? 在 電 子 計 算 器 之 最 適 當 操 作 過 程 為 1 256 2256 23 2 5 6 4 2 5 6 2 3. ( 3 ) 乘 除 算 名 數 題 目 應 求 小 數 幾 位 以 下 四 捨 五 入 11 位 23 位 32 位 40 位 2 4. ( 3 104 年 度 11400 商 業 計 算 乙 級 技 術 士 技 能 檢 定 學 科 測 試 試 題 禁 止 攜 帶 任 何 計 算 工 具 本 試 卷 有 選 擇 題 80 題 單 選 選 擇 題 60 題, 每 題 1 分 ; 複 選 選 擇 題 20 題, 每 題 2 分, 測 試 時 間 為 100 分 鐘, 請 在 答 案 卡 上 作 答, 答 錯 不 倒 扣 ; 未 作 答 者, 不

Részletesebben

德 华 安 顾 人 寿 保 险 有 限 公 司 银 行 保 险 业 务 系 列 人 员 管 理 办 法 (2014 版 ) 目 录 第 一 章 第 二 章 第 三 章 第 四 章 第 五 章 第 六 章 第 七 章 第 八 章 总 则 人 力 编 制 及 岗 位 职 责 人 员 管 理 制 度 考

德 华 安 顾 人 寿 保 险 有 限 公 司 银 行 保 险 业 务 系 列 人 员 管 理 办 法 (2014 版 ) 目 录 第 一 章 第 二 章 第 三 章 第 四 章 第 五 章 第 六 章 第 七 章 第 八 章 总 则 人 力 编 制 及 岗 位 职 责 人 员 管 理 制 度 考 德 华 安 顾 人 寿 保 险 有 限 公 司 银 行 保 险 业 务 系 列 人 员 管 理 办 法 (2014 版 ) 目 录 第 一 章 第 二 章 第 三 章 第 四 章 第 五 章 第 六 章 第 七 章 第 八 章 总 则 人 力 编 制 及 岗 位 职 责 人 员 管 理 制 度 考 核 制 度 薪 资 及 福 利 制 度 活 动 管 理 制 度 客 户 经 理 行 为 守 则 附 则

Részletesebben

( 有 限 合 伙 )( 以 下 简 称 杭 州 金 葵 ) 和 杭 州 金 锋 投 资 管 理 合 伙 企 业 ( 有 限 合 伙 )( 以 下 简 称 杭 州 金 锋 )( 以 下 合 称 交 易 对 方 ) 购 买 其 持 有 的 卓 诚 兆 业 100% 股 份 ( 以 下 简 称 本 次

( 有 限 合 伙 )( 以 下 简 称 杭 州 金 葵 ) 和 杭 州 金 锋 投 资 管 理 合 伙 企 业 ( 有 限 合 伙 )( 以 下 简 称 杭 州 金 锋 )( 以 下 合 称 交 易 对 方 ) 购 买 其 持 有 的 卓 诚 兆 业 100% 股 份 ( 以 下 简 称 本 次 证 券 代 码 :600237 证 券 简 称 : 铜 峰 电 子 编 号 : 临 2016-003 安 徽 铜 峰 电 子 股 份 有 限 公 司 第 七 届 监 事 会 第 三 次 会 议 决 议 公 告 本 公 司 监 事 会 及 全 体 监 事 保 证 本 公 告 内 容 不 存 在 任 何 虚 假 记 载 误 导 性 陈 述 或 者 重 大 遗 漏, 并 对 其 内 容 的 真 实 性 准

Részletesebben

海大学字[2004]3号

海大学字[2004]3号 中 国 海 洋 大 学 文 件 海 大 人 字 2007 117 号 中 国 海 洋 大 学 岗 位 设 置 管 理 暂 行 办 法 ( 二 七 年 十 二 月 二 十 七 日 ) 为 全 面 落 实 国 家 关 于 事 业 单 位 聘 用 制 改 革 和 收 入 分 配 制 度 改 革 的 要 求, 切 实 做 好 学 校 岗 位 设 置 管 理 工 作, 根 据 人 事 部 事 业 单 位 岗

Részletesebben

第 1期 楼彩霞 价值链视角下北京光线传媒股份有限公司商业模式创新研究 101 竞争优势 二 商业模式理论与价值链理论的关系 什么是商业模式 国外学者 Dub n 2002 等 认 为 商 业 模 式 是 企 业 为 了 进 行 价 值 创 造 价 值 营销和价值提供所形成的企业结构及其合作伙伴网络

第 1期 楼彩霞 价值链视角下北京光线传媒股份有限公司商业模式创新研究 101 竞争优势 二 商业模式理论与价值链理论的关系 什么是商业模式 国外学者 Dub n 2002 等 认 为 商 业 模 式 是 企 业 为 了 进 行 价 值 创 造 价 值 营销和价值提供所形成的企业结构及其合作伙伴网络 浙 第 21卷 第 1期 2014年 2月 江 传 媒 学 院 学 报 J u n l fzhe j ngun v e y fme d ndc mmun c n V l 21 N 1 Fe b u y 2014 价值链视角下北京光线传媒股份有限公司 商业模式创新研究 楼彩霞 摘 要 现在传媒企业的竞争已经不再依赖于一个产品或几个产品 建立强大的商业模式以应付未来 竞争显得尤为迫切 文章以价值链理论分析方法为基础

Részletesebben

附 件

附 件 邮 政 行 业 统 计 报 表 制 度 ( 快 递 业 务 部 分 ) 2014 年 中 华 人 民 共 和 国 国 家 邮 政 局 制 定 中 华 人 民 共 和 国 国 家 统 计 局 批 准 2013 年 9 月 本 报 表 制 度 根 据 中 华 人 民 共 和 国 统 计 法 中 华 人 民 共 和 国 邮 政 法 和 邮 政 行 业 统 计 管 理 办 法 的 有 关 规 定 制 定 中

Részletesebben

Microsoft Word - prac_exp13.doc

Microsoft Word - prac_exp13.doc 示 例 十 三 審 題 和 立 意 四 年 級 學 習 單 元 審 題 和 立 意 ( 東 華 三 院 王 余 家 潔 紀 念 小 學 ) 一 學 習 目 標 透 過 閱 讀 不 同 類 型 的 文 章, 掌 握 審 題 和 立 意 的 方 法, 增 強 寫 作 及 說 話 的 能 力 ; 培 養 虛 心 謙 遜 關 懷 他 人 的 態 度, 以 及 肯 定 自 我 價 值 二 學 習 重 點 聆

Részletesebben

5 1 文 书 原 件 优 先 的 原 则 和 例 外 兼 评 最 高 人 民 法 院 关 于 民 事 诉 讼 证 据 的 若 干 规 定 第 69 条 / 纪 格 非 论 点 与 思 考 5 3 优 先 受 偿 权 是 什 么 权? 浅 谈 建 筑 工 程 优 先 受 偿 权 的 性 质 及 价

5 1 文 书 原 件 优 先 的 原 则 和 例 外 兼 评 最 高 人 民 法 院 关 于 民 事 诉 讼 证 据 的 若 干 规 定 第 69 条 / 纪 格 非 论 点 与 思 考 5 3 优 先 受 偿 权 是 什 么 权? 浅 谈 建 筑 工 程 优 先 受 偿 权 的 性 质 及 价 每 月 吹 风 4 律 师 的 社 会 理 想 是 什 么? / 顾 培 东 焦 点 与 视 线 5 没 有 反 对 的 声 音, 合 唱 怎 能 和 谐 访 陕 西 省 高 级 人 民 法 院 副 院 长 王 松 敏 / 千 古 洲 文 心 7 现 代 法 官 不 能 是 简 单 的 法 律 人 北 京 市 西 城 区 人 民 法 院 赵 庆 丽 法 官 的 便 民 情 怀 / 高 凌 燕 1 3

Részletesebben

早 期 療 育 教 保 人 員 應 具 備 下 列 資 格 之 一 : 一 專 科 以 上 學 校 醫 護 職 能 治 療 物 理 治 療 教 育 特 殊 教 育 早 期 療 育 幼 兒 教 育 幼 兒 保 育 社 會 社 會 福 利 社 會 工 作 心 理 輔 導 兒 童 及 少 年 福 利 或

早 期 療 育 教 保 人 員 應 具 備 下 列 資 格 之 一 : 一 專 科 以 上 學 校 醫 護 職 能 治 療 物 理 治 療 教 育 特 殊 教 育 早 期 療 育 幼 兒 教 育 幼 兒 保 育 社 會 社 會 福 利 社 會 工 作 心 理 輔 導 兒 童 及 少 年 福 利 或 名 稱 : 兒 童 及 少 年 福 利 機 構 專 業 人 員 資 格 及 訓 練 辦 法 修 正 日 期 : 民 國 103 年 01 月 17 日 法 規 類 別 : 行 政 > 衛 生 福 利 部 > 社 會 及 家 庭 目 第 1 條 本 辦 法 依 兒 童 及 少 年 福 利 與 權 益 保 障 法 ( 以 下 簡 稱 本 法 ) 第 七 十 八 條 規 定 訂 定 之 第 2 條 本 法

Részletesebben

人 員 分 配 完 畢 後, 分 配 訓 練 之 需 本 法 第 三 條 第 一 項 所 稱 分 發 機 關, 指 銓 敘 部 及 行 政 院 人 事 行 政 總 處 本 法 第 三 條 第 一 項 所 稱 定 期 依 序, 指 分 發 機 關 或 申 請 舉 辦 考 試 機 關 於 下 次 該 項

人 員 分 配 完 畢 後, 分 配 訓 練 之 需 本 法 第 三 條 第 一 項 所 稱 分 發 機 關, 指 銓 敘 部 及 行 政 院 人 事 行 政 總 處 本 法 第 三 條 第 一 項 所 稱 定 期 依 序, 指 分 發 機 關 或 申 請 舉 辦 考 試 機 關 於 下 次 該 項 名 稱 : 公 務 人 員 考 試 法 施 行 細 則 修 正 日 期 : 民 國 103 年 08 月 25 日 法 規 類 別 : 考 試 > 考 選 部 > 公 務 人 員 考 試 目 第 1 條 本 細 則 依 公 務 人 員 考 試 法 ( 以 下 簡 稱 本 法 ) 第 二 十 七 條 規 定 訂 定 之 第 2 條 本 法 第 一 條 所 稱 以 考 試 定 其 資 格 之 人 員,

Részletesebben

<4D6963726F736F667420576F7264202D20AAFEA5F333B4E5AA61B1D0BEC7BFC4A44AA655BBE2B0ECA544C3445FB5A3B8D6B3D0A740B1D0BEC72E646F63>

<4D6963726F736F667420576F7264202D20AAFEA5F333B4E5AA61B1D0BEC7BFC4A44AA655BBE2B0ECA544C3445FB5A3B8D6B3D0A740B1D0BEC72E646F63> 壹 基 礎 篇 ( 修 辭 學 教 學 ) 教 學 設 計 : 廖 文 毅 老 師 一 譬 喻 法 ( 明 喻 法 暗 喻 法 借 喻 法 ) ( 一 ) 明 喻 法 : 在 詩 裡 面 運 用 -- 甲 像 乙 -- 這 樣 的 比 喻, 就 是 明 喻 法 例 如 : 一 鞭 炮 像 個 留 著 長 髮 的 小 妹 妹 二 風 真 像 位 舞 蹈 家 三 白 雲 像 一 位 魔 術 師 作 品

Részletesebben

105年公務員申領或侵占小額款項

105年公務員申領或侵占小額款項 公 務 員 詐 領 或 侵 占 小 額 款 項 宣 導 教 材 中 華 民 國 中 華 民 國 105 年 4 月 壹 前 言... 1 貳 案 例 類 型 分 析... 2 一 詐 領 差 旅 費... 2 二 詐 領 加 班 費... 4 三 詐 領 油 料 費... 8 四 詐 領 國 民 旅 遊 卡 休 假 補 助 費... 10 五 詐 領 鐘 點 費... 13 六 侵 占 公 用 財

Részletesebben

课 程 结 构 : 一 规 章 制 度 撰 写 二 劳 动 合 同 订 立 变 更 三 工 作 内 容 绩 效 管 理 四 违 纪 违 规 问 题 员 工 处 理 2

课 程 结 构 : 一 规 章 制 度 撰 写 二 劳 动 合 同 订 立 变 更 三 工 作 内 容 绩 效 管 理 四 违 纪 违 规 问 题 员 工 处 理 2 HR 如 何 精 准 预 防 用 工 风 险 和 化 解 劳 动 争 议 主 讲 : 钟 永 棣 2013 年 5 月 12 日 浙 江 杭 州 1 课 程 结 构 : 一 规 章 制 度 撰 写 二 劳 动 合 同 订 立 变 更 三 工 作 内 容 绩 效 管 理 四 违 纪 违 规 问 题 员 工 处 理 2 新 劳 动 法 下, 人 力 资 源 管 理 之 道 与 术 1 打 造 和 谐 高

Részletesebben

(譯本)

(譯本) 城 市 規 劃 委 員 會 都 會 規 劃 小 組 委 員 會 二 零 一 二 年 五 月 十 八 日 上 午 九 時 舉 行 的 第 466 次 會 議 記 錄 出 席 者 規 劃 署 署 長 梁 焯 輝 先 生 主 席 黄 仕 進 教 授 副 主 席 何 培 斌 教 授 許 智 文 教 授 劉 文 君 女 士 李 律 仁 先 生 陸 觀 豪 先 生 陳 祖 楹 女 士 張 孝 威 先 生 何 立

Részletesebben

上 海 农 商 银 行 理 财 产 品 风 险 揭 示 书 理 财 资 金, 则 客 户 面 临 产 品 期 限 延 期 调 整 等 风 险 8. 信 息 传 递 风 险 : 上 海 农 商 银 行 将 按 照 本 说 明 书 有 关 信 息 公 告 的 约 定, 进 行 产 品 信 息 披 露 客

上 海 农 商 银 行 理 财 产 品 风 险 揭 示 书 理 财 资 金, 则 客 户 面 临 产 品 期 限 延 期 调 整 等 风 险 8. 信 息 传 递 风 险 : 上 海 农 商 银 行 将 按 照 本 说 明 书 有 关 信 息 公 告 的 约 定, 进 行 产 品 信 息 披 露 客 上 海 农 商 银 行 理 财 产 品 风 险 揭 示 书 鑫 意 理 财 福 通 日 鑫 H14001 期 人 民 币 理 财 产 品 风 险 揭 示 书 尊 敬 的 客 户 : 由 于 理 财 资 金 管 理 运 用 过 程 中, 可 能 会 面 临 多 种 风 险 因 素, 因 此, 根 据 中 国 银 行 业 监 督 管 理 委 员 会 相 关 监 管 规 定 的 要 求, 在 您 选 择

Részletesebben

BM50301m.fm

BM50301m.fm 3 m 01 1 714 123 Scania CV AB 2007 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Scania CV AB 2007 ...7...7...8...9...10...10...11...17...18...19...19...20...21...24...24...25...26...27...28...29...29...30 CP19/CR19...31

Részletesebben