A csütörtöki nap magyar nyelvû, míg a péntek és szombati nap elõadásai angol nyelven fognak elhangzani.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A csütörtöki nap magyar nyelvû, míg a péntek és szombati nap elõadásai angol nyelven fognak elhangzani."

Átírás

1

2 Tisztelt Kollégák, Barátaink! Az idei évben egy rendhagyó rendezvény keretében kerül megszervezésre társaságunk kongresszusa. Idén megtörve a két éves ciklicitást, a Társaság az Esztétikai Szekcióval közösen rendez kongresszust. Mint köztudott, az MPHEST és Esztétikai Szekciójának közös megállapodása alapján a Társaság két évente rendez kongesszust, és a közöttes években pedig az Szekció vállalta fel egy nemzetközi kongresszus megrendezését. Az elsõ alkalom idén szeptemberben lesz, s ehhez az eseményhez kapcsolódik a Társaság jubileumi rendezvénye. A hazai plasztikai sebészet 50 éves. Ennek jelentõségét kidomborítandó, a Társaság egy külön nappal járul a Szekció rendezvényéhez, azt megelõzõ napon tart ünnepi megemlékezést, kongresszust. Diszciplínánk hazai múltját, jelenét és lehetséges jövõjét bemutató program fogja várni az érdeklõdõket. A pénteki és szombati nap programjának szervezõje a Társaság Esztétikai Szekciója lesz, mindkét napon az arcot és mellett érintõ esztétikai beavatkozások kapnak fõszerepet neves nemzetközi elõadók tolmácsolásában. Kongresszusunk angol címe (CEC) is jelzi, hogy nem titkolt célunk a rendezvénnyel nyitni a szomszédos országok plasztikai sebész kollégái felé. Bízunk benne, hogy a meghívott elõadói kör és Szeged varázsa vonzóvá teszi a képzést a határainkon túl is. A csütörtöki nap magyar nyelvû, míg a péntek és szombati nap elõadásai angol nyelven fognak elhangzani. A színvonalas tudományos program mellett a kívül-belül megújult Hotel Forrás és a szomszédos, szintén frissen átadásra kerülõ fürdõközpont kitûnõ lehetõséget fog nyújtani a kikapcsolódásra egyaránt. A kongresszusi programot a kollégák fotóiból rendezett fényképkiállítással szeretnénk még színesebbé tenni,,a fényképezés a munkaeszközünk - és a hobbink címmel. Találkozunk Szegeden. Dr. Bajusz Huba Dr. Szemerey Balázs István Dr. Molnár Csaba a Szervezõ Bizottság az MPHEST Esztétikai az MPHEST elnöke Szekciójának elnöke elnöke

3 NEMZETKÖZI MEGHÍVOTT ELÕADÓK Philippe Allouche, Franciaország Pietro Berrino, Olaszország Per Hedén, Svédország Dimitrije Pamfilov, Szerbia Luigi Polla, Svájc Nikolay Serdev, Bulgária Patrick Tonnard, Belgium Bryant Toth, USA Folyamatban: Tiberiu Bratu, Romania Javier de Benito Mora, Spanyolország Françoise Firmin, Franciaország Gérard Illouse, Franciaország Ioan Lascar, Romania Toma Mugea, Romania Patrick Trévidic, Franciaország TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZÕ BIZOTTSÁG Dr. Bajusz Huba, a szervezõ bizottság elnöke Dr. Szemerey Balázs István, a tudományos bizottság elnöke Prof. Dr. Gulyás Gusztáv Dr. Molnár Csaba Dr. Rezek Ödön AKKREDITÁCIÓ A továbbképzés akkreditációja és végleges kreditpontérték megállapítása folyamatban van. TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ Dr. Szemerey Balázs István Tel.: 06/1/ info@mediburg.hu A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hunguest Hotel Forrás 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert utca Tel: 06/62/ Fax: 06/62/ hotelforras@hunguesthotels.hu Honlap:

4 TECHNIKAI INFORMÁCIÓ Lukácsi Máté projekt menedzser Convention Budapest Kft. H-1461 Budapest, Pf: 11. Tel: , , , Fax: Honlap: FOTÓ KIÁLLÍTÁS Az érdeklõdõ kollégáknak a képekre vonatkozó technikai paraméterekrõl Lukácsi Máté ad tájékoztatást a fenti elérhetõségeken. ELÕZETES PROGRAM szeptember 16., csütörtök A hazai plasztikai sebészet 50 éve magyar nyelvû nap Regisztráció Opcionális ebéd Elõadások Kávészünet Elõadások Nyitófogadás szeptember 17., péntek I. Central-European Confidence Meeting angol nyelvû elõadások Regisztráció Elõadások Kávészünet Elõadások Ebédszünet Elõadások Kávészünet Elõadások Bankett vacsora szeptember 18., szombat I. Central-European Confidence Meeting angol nyelvû elõadások Regisztráció Elõadások Kávészünet Elõadások A Kongresszus zárása

5 TUDOMÁNYOS PROGRAMMAL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK A kongresszus résztvevõi elõadások megtartására és poszterek, vagy video bemutatására egyaránt jelentkezhetnek. Beküldési határidõ: június 30. Kérjük, hogy az absztraktokat angol nyelven, legfeljebb 250 szó terjedelemben a oldalon található online felületen szíveskedjenek lejelenteni, vagy szükség esetén az cec2010@convention.hu címre eljuttatni. Az elõadások, poszterek, videók elfogadásáról a Tudományos Bizottság dönt, amelyrõl legkésõbb július 15-ig írásban tájékoztatást küldünk. ELÕADÁS Az elõadások idõtartama 8 perc, amit 2 perc diszkusszió követ. POSZTER Maximális mérete 1,2 m magas és 0,9 m széles. REGISZTRÁCIÓS DÍJAK Kongresszusi részvétel augusztus 1-ig augusztus 1-e orvos résztvevõk számára történõ jelentkezés esetén utáni jelentkezés esetén Kongresszusi részvétel MPHEST tagok számára: Ft / fõ Ft / fõ Kongresszusi részvétel nem MPHEST tagok számára: Ft / fõ Ft / fõ Kongresszusi büféebéd Ft / fõ / alkalom Ft / fõ / alkalom Bankett vacsora pénteken: Ft / fõ Ft / fõ A kongresszusi részvétel orvos résztvevõk számára díj tartalmazza a részvételt a teljes tudományos programon, a program- és absztraktfüzetet, a kiállítás megtekintését, a csütörtök esti nyitófogadás, valamint négy kávészünet költségét, amelyeknek az összege (bruttó Ft) az adózási szabályok értelmében a számlán külön sorban, részletezve kerül feltüntetésre. A péntek esti bankett vacsorára és az ebédekre vonatkozó esetleges igényét kérjük szíveskedjen a regisztrációs lapon bejelölni.

6 Kongresszusi részvétel szakdolgozók, nyugdíjas augusztus 1-ig augusztus 1-e MPHEST tagok, történõ jelentkezés utáni jelentkezés rezidensek számára esetén esetén Kongresszusi részvétel szakdolgozók számára: Ft / fõ Ft / fõ Napijegyes kongresszusi részvétel szakdolgozók számára: Ft / fõ Ft / fõ Kongresszusi részvétel nyugdíjas MPHEST-MÉE tagok számára: Ft / fõ Ft / fõ Kongresszusi részvétel rezidensek számára: Ft / fõ Ft / fõ Kongresszusi büféebéd csütörtökön, pénteken és szombaton: Ft / fõ / alkalom Ft / fõ / alkalom Nyitófogadás csütörtökön: Ft / fõ Ft / fõ Bankett vacsora pénteken: Ft / fõ Ft / fõ Fenti kongresszusi részvétel szakdolgozók, nyugdíjas MPHEST tagok, rezidensek számára díjak tartalmazzák a részvételt a teljes tudományos programon, a program- és absztraktfüzetet, a kiállítás megtekintését, valamint négy kávészünet költségét, amelyeknek az összege (bruttó Ft) az adózási szabályok értelmében a számlán külön sorban, részletezve kerül feltüntetésre. Az ebédekre, illetve a csütörtöki nyitófogadásra és pénteki vacsorára vonatkozó esetleges igényét kérjük szíveskedjen bejelölni a regisztrációs lapon.

7 SZÁLLÁSFOGLALÁS Hunguest Hotel Forrás**** / a Kongresszus helyszíne 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert utca Honlap: Egyágyas szoba reggelivel, adókkal: Kétágyas szoba reggelivel, adókkal: Apartman 1 fõ részére reggelivel, adókkal: Apartman 2 fõ részére reggelivel, adókkal: Ft / szoba / éj Ft / szoba / éj Ft / szoba / éj Ft / szoba / éj Fenti szobaár tartalmazza a reggelit, korlátlan vezeték nélküli Internet használatot, belépõt a szomszédos Napfényfürdõ Aquapolisba, valamint reggel 7.00 és 9.30 óra között belépõt a Napfényfürdõ Aquapolis Csendes Wellness részlegébe. Parkolás a szálloda elõtti és mögötti parkolóban szabadtéri zárt parkolóban, illetve a szomszédos Napfényfürdõ alatti mélygarázsban oldható meg. Valamennyi parkoló díja 100 Ft/óra nappal ( óra között) és 50 Ft/óra éjszaka ( óra között), amely szálló és nem szálló vendégek számára egyaránt fizetendõ. A szálloda környéki utcákban egyelõre nem fizetõs a parkolás. A kötbéres szállásfoglalások miatt szállodai szobákat biztosítani csak augusztus 30-ig történõ visszajelzés esetén tudunk, a lefoglalt szálláshelyek betöltéséig. A szállodai szobák a visszajelzések sorrendjében kerülnek visszaigazolásra. Amennyiben szállásfoglalása legkésõbb szeptember 6-ig nem kerül befizetésre, úgy szobafoglalása külön értesítés nélkül, automatikusan lemondásra kerül. Regisztrációját és szállásfoglalását azok befizetését követõen tekintjük véglegesnek.

8 BEFIZETÉS A.) A regisztrációs lap hátoldalán felkínált és bejelölendõ lehetõségek szerint postai csekken vagy banki átutalással is történhet a befizetés. Mindkét esetben az összeg beérkezését követõen, a regisztrációs lapon megadott számlacímre állítjuk ki a számlát. B.) Amennyiben részvételét cég/intézmény/alapítvány kívánja átutalással kifizetni, úgy a regisztrációs lap hátoldalán található költségvállaló nyilatkozatot kérjük cégszerû aláírással ellátva irodánkba visszajuttatni szíveskedjen. Elõzetesen számlát küldeni csak ezen költségvállaló nyilatkozat birtokában áll módunkban. LEMONDÁS, VISSZAFIZETÉS szeptember 1-ig történõ lemondás esetén a kötbér mértéke az elõzetesen befizetett regisztrációs és szállásdíj 50%-a szeptember 1-e után történõ lemondás esetén az elõzetesen befizetett regisztrációs és szállásdíjak nem visszatéríthetõek a szolgáltatókkal kötött kötbéres szerzõdések miatt. FONTOSABB IDÕPONTOK Elsõ értesítõ postázásának határideje: május 10. Elõadás összefoglalók leadásának határideje: június 30. Tájékoztatás elõadás összefoglalók elbírálásáról: július 15. Kedvezményes részvételi díj fizetésének határideje: augusztus 1. Szállásfoglalás határideje: augusztus 30. Végleges program kiküldésének határideje: szeptember 5. A kongresszus idõpontja: szeptember

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA Tapolca, Hunguest Hotel Pelion 2017. április 20-21. www.conf.hu/mit2017 (elérhető 2017. február 13-tól) Kedves Kollégák! Az idei évben a Magyar Infekciókontroll

Részletesebben

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17.

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. www.conf.hu/mit2015 KEDVES KOLLÉGÁK! A két évvel ezelőtti nagy sikerű balatonalmádi kongresszusunk után

Részletesebben

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK Kedves Kollégák! Nagy sikerű pécsi kongresszusunk után az idei évben Balatonalmádiba invitáljuk Önöket. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy Balatonalmádi az ország minden szegletéből

Részletesebben

Tisztelt Kollégák, Barátaink!

Tisztelt Kollégák, Barátaink! Tisztelt Kollégák, Barátaink! Hagyományosnak számító éves tudományos üléseink közül a soron következõ is jubileumi sajátosságokkal rendelkezik. 1992. szeptemberében Kaposvárott rendeztük társaságunk elsõ

Részletesebben

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013 Magyar Fejlődésneurológiai Társaság Eurostars Budapest Center Hotel 2013. május 10-11. www.conf.hu/mft2013 1 A veleszületett kóros mozgás- és értelmi fejlődés prevenciója Gyermekgyógyász, gyermekneurológus,

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE 2018. szeptember 27-29. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a magyar Infektológiai

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29.

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29. Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa Balatonvilágos 2010. május 27-29. Kedves Tagtársak, Barátaink! Az elmúlt 2009. év igazán sikeresnek tekinthető, hiszen több olyan jogi szabályozás is

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az

Részletesebben

Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése

Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése Eger, Hotel Eger - Park, 2006. október 26-28. M AGYAR N EPHROLOGIAI T ÁRSASÁG Kedves Kollégák! A Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése ez évben

Részletesebben

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet Tisztelt Kollégák! 2017. május 18-20.-a között Balatonfüreden, a Hotel Füred Spa & Conference**** termeiben kerül sor a IV. Országos Foglalkozásegészségügyi Kongresszusra. A korábban már három alkalommal

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA GYŐR ETO PARK HOTEL 2019. október 3-5. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Infektológiai

Részletesebben

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt.

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt. Kedves Kolléganõk és Kollégák! Elsõ rendezvényünk kedvezõ fogadtatása után 2011 márciusában második alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat. A kongresszus háziorvosok, valamint belgyógyász

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA PÉCS Hotel Palatinus City Center 2017. OKTÓBER 5-7. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli

Részletesebben

XX. Nemzetközi Szimpózium

XX. Nemzetközi Szimpózium Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekció XX. Nemzetközi Szimpózium Miskolctapolca 2019. szeptember 12-14. Tisztelt Kollégák! A Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekciója

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015

JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015 JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, 2018. január 24-27. www.mptpszichiatria.hu/mpt2018 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft.

Részletesebben

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika)

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika) MEGHÍVÓ A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXVI. JUBILEUMI KONGRESSZUSÁRA, amely 2016. május

Részletesebben

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ismét eltelt egy év és újra együtt lehetünk, összehozott bennünket a szakma szeretete. A radiológia

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, 2017. január 26-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2017 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023

Részletesebben

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A Magyar Idegsebészeti Társaság és a Magyar Neuroonkológiai Társaság 2016. évi Kongresszusa 2016. november 17-19. Miskolc-Lillafüred, Hunguest Hotel Palota Aki nem alkalmaz

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA. 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta

FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA. 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel Máta ÉrtesítőÉ R T E S Í T Ô www.asszisztencia.hu

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, 2019. január 23-26. www.mptpszichiatria.hu/mpt2019 Kérjük a jelentkezési lapok minden oldalát kinyomtatni, kitölteni, aláírni

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa. Pécs 2011. május 26-28.

Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa. Pécs 2011. május 26-28. Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa Pécs 2011. május 26-28. Kedves Tagtársak, Barátaink! Eltelt egy év a balatonvilágosi szakmailag és hangulatilag kiváló kongresszus óta. Sokat dolgoztunk

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ 2013 Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ Fiatal Diabetológusok Fóruma Kedves Fiatal Kollégánk! Szeretettel várunk 2013. november 14-16-án a Budapesten megrendezésre kerülő

Részletesebben

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd.

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd. Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd Értesítő Tisztelt Kollégák, AITSZME Tagok, Kedves Vendégek! Az Aneszteziológus

Részletesebben

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám:

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám: JELENTKEZÉSI LAP Gyula 2011. október 14-15. Gyula Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: CORACOMP Kft. 5711. Gyula, Szüret u. 12. Tel.: +36-30/337-5801 E-mail: cszabolcs78@t-online.hu

Részletesebben

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20.

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20. KARDIABETOLÓGIA 2015 Tudományos ülés Prof. Dr. de Chatel Rudolf emlékére MEGHÍVÓ BAJA 2015. június 19 20. Kardiabetológia 2015 Kedves Kollégák! Baja városa és gyógyítói régóta elkötelezettek a modern orvostudomány,

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Meghívó A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Kaposvár 2004. november 4-6. A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni.

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés Gyopárosfürdő, Alföld Gyöngye Konferenciaközpont 2015. április 24-25. 1 Kedves Kollégák, Tisztelt Résztvevők!

Részletesebben

Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni:

Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XX. Vándorgyűlése - Nemzetközi részvétellel Budapest, 2016. május 25-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2016 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni:

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés Makó, Korona Étterem és Konferencia-Központ 2014. március 28-29. 1 Tisztelt Kollégák! Idén 45. alkalommal

Részletesebben

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE meghívó ELSŐ ÉRTESÍTÉS SZOLNOK, 2011. SZEPTEMBER 29 OKTÓBER 1. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság

Részletesebben

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009 2. É R T E S Í T É S A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája Tüdőrák 2009 Hunguest Hotel Pelion, Tapolca 2009. december 3-5. Várható kreditpont: 20 www.tudogyogyasz.hu

Részletesebben

Heim Pál Gyermekkórház

Heim Pál Gyermekkórház K e d v e s K o l l é g á k! S z e r e t e t t e l v á r u n k m i n d e n g y e r m e k p u l m k é r d é s e i i r ődő á n g t y e é r m d e k o l r v o s t a őg G y e ó r g m y á e s k z t S z e k c

Részletesebben

A MAGYAR KÉZSEBÉSZ TÁRSASÁG 13. KONGRESSZUSA ÉS A FIATAL KÉZSEBÉSZEK FÓRUMA. KECSKEMÉT 2006. május 25-27. ÉRTESÍTÔ

A MAGYAR KÉZSEBÉSZ TÁRSASÁG 13. KONGRESSZUSA ÉS A FIATAL KÉZSEBÉSZEK FÓRUMA. KECSKEMÉT 2006. május 25-27. ÉRTESÍTÔ A MAGYAR KÉZSEBÉSZ TÁRSASÁG 13. KONGRESSZUSA ÉS A FIATAL KÉZSEBÉSZEK FÓRUMA KECSKEMÉT 2006. május 25-27. ÉRTESÍTÔ A MAGYAR KÉZSEBÉSZ TÁRSASÁG 13. KONGRESSZUSA ÉS A FIATAL KÉZSEBÉSZEK FÓRUMA Tisztelt Kézsebészek,

Részletesebben

SEMMELWEIS ECMO KURZUS BUDAPEST október 7-8. Semmelweis Egyetem, Szív-és Érgyógyászati Klinika.

SEMMELWEIS ECMO KURZUS BUDAPEST október 7-8. Semmelweis Egyetem, Szív-és Érgyógyászati Klinika. ECMO KURZUS 2016. október 7-8. Semmelweis Egyetem, Szív-és Érgyógyászati Klinika www.convention.hu Általános információk A rendezvény teljes neve Az ECMO kezelés szerepe az akut kardiológiai ellátásban,

Részletesebben

MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK. Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8.

MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK. Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8. MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8. Kedves Kollégák! Szeretettel köszöntünk minden kedves résztvevõt a Magyar Dermatológiai Társaság Gyermekbõrgyógyászati

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok. és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának. XXVIII. Tudományos Ülése

MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok. és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának. XXVIII. Tudományos Ülése MEGHÍVÓ Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Hódmezővásárhely, 2011. október 14-15. 1 Tisztelt Kollégák! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Magyar

Részletesebben

VI. AMETROPIA KONGRESSZUS

VI. AMETROPIA KONGRESSZUS VI. AMETROPIA KONGRESSZUS a Magyar Kontaktológiai Társaság III. Továbbképzõ Tanfolyama és Kongresszusa, a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével, a Magyar Gyermekszemészek és Strabológusok

Részletesebben

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12.

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12. VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége meghívó első értesítés Debrecen, 2013. október 10 október 12. A Kenézy Kórház Nonprofit Kft. Belgyógyászati Osztálya és a Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel

Részletesebben

mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 1

mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 1 mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 1 mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 2 Kedves Kollégák! Az MDT Vezetõsége nevében szeretettel köszöntünk minden Társulati Tagot! A 2010-es év eseményekben, rendezvényekben

Részletesebben

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Szeged, 2015. május 22-23. MÁSODIK ÉRTESÍTŐ KONFERENCIA FELHÍVÁS Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája címmel a Magyar Egészségügyi

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport TERÁPIÁS MŰHELY Siófok, 2014. november 7-8. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja, a Vanderlich

Részletesebben

A Magyar Reumatológusok Egyesületének éves MRE VÁNDORGYŰLÉSE ELSŐ ÉRTESÍTŐ. 2014. szeptember 24-26. Pécs. Kodály Központ, Breuer Marcell sétány 4.

A Magyar Reumatológusok Egyesületének éves MRE VÁNDORGYŰLÉSE ELSŐ ÉRTESÍTŐ. 2014. szeptember 24-26. Pécs. Kodály Központ, Breuer Marcell sétány 4. ELSŐ ÉRTESÍTŐ Pécs Kodály Központ, Breuer Marcell sétány 4. Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Ebben az évben Pécs városa, a Kodály Központ ad otthont az vándorgyűlésének szeptember 24-26 (szerda-péntek)

Részletesebben

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése Balatonfüred, 2005. április 28-30 2. értesítés Az értesítõ megjelenését a Boehringer Ingelheim támogatta.

Részletesebben

Várunk mindenkit, akit az urológia mellett, az uro-onkológia, urológiai infektológia, urogynecológia és más határterületi kérdések érdekelnek.

Várunk mindenkit, akit az urológia mellett, az uro-onkológia, urológiai infektológia, urogynecológia és más határterületi kérdések érdekelnek. A gondoskodás az egészséges embert is megilleti, a beteg rászorul a támaszra és minden gyógyulásnak ára van Hippokratész Tisztelt Kollégák! A Magyar Urológusok Társasága XVI. Kongresszusát 2011-ben Budapesten

Részletesebben

MEGHÍVÓ B T A MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK 40. VÁNDORGYŰLÉSE

MEGHÍVÓ B T A MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK 40. VÁNDORGYŰLÉSE MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG MEGHÍVÓ M B T A MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK 40. VÁNDORGYŰLÉSE BÉKÉSCSABA Phaedra Közéleti Központ, Irányi u. 10. 2009. április 24-25. Tisztelt

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

Üdvözlettel: Dr. med. habil. Végh Mihály, Ph.D. a Kongresszus elnöke

Üdvözlettel: Dr. med. habil. Végh Mihály, Ph.D. a Kongresszus elnöke Kedves Kolléganők, Kollégák! A Magyar Kontaktológiai Társaság ebben az évben is immár hagyományosan kongresszust és egyben továbbképző tanfolyamot szervez. Társaságunknak a kongresszussal kapcsolatos célkitűzései

Részletesebben

SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u A kongresszus helyszíne.

SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u A kongresszus helyszíne. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u.16-24. A kongresszus helyszíne. A légkondicionált szálloda 196 szobája között kétágyas

Részletesebben

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5.

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Partner Tájékoztató XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Tisztelt Partnerünk! Szeretettel várjuk Önöket Balatonfüreden, 2013. október 3-5. között megrendezésre kerülő Magyar

Részletesebben

3. NEMZETI CAMLOG KONGRESSZUS Protetikai, szájsebészeti és parodontológiai módszerek összehangolása a dentális implantológiában

3. NEMZETI CAMLOG KONGRESSZUS Protetikai, szájsebészeti és parodontológiai módszerek összehangolása a dentális implantológiában 3. NEMZETI CAMLOG KONGRESSZUS 2013 Protetikai, szájsebészeti és parodontológiai módszerek összehangolása a dentális implantológiában köszöntő Tisztelt Partnerünk! Mi a Camlognál hiszünk abban, hogy a

Részletesebben

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA TARTALOM ELNÖKI KÖSZÖNTŐ 2 A kongresszus elnöke 2 A kongresszus tudományos bizottsága 2 A kongresszus szervező

Részletesebben

Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése

Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és Első értesítés és abstract felhívás Budapest, Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb 2012. december 6-8. www.convention.hu

Részletesebben

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító.

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u.16-24. A kongresszus helyszíne. A légkondicionált szálloda 196 szobája között kétágyas

Részletesebben

MEGHÍVÓ és EL ZETES PROGRAM

MEGHÍVÓ és EL ZETES PROGRAM A MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA és a MAGYAR GASZTROENTEROLÓGIAI TÁRSASÁG GYERMEKGASZTROENTEROLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK XXVIII. TUDOMÁNYOS ÜLÉSE és TOVÁBBKÉPZ TANFOLYAMA HÉVÍZ, 2011. szeptember 23-24. MEGHÍVÓ

Részletesebben

HÉVÍZ, ÁPRILIS

HÉVÍZ, ÁPRILIS FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2013. ÁPRILIS 19-20. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási Szakmai

Részletesebben

A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának Kongresszusa

A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának Kongresszusa Tisztelt Kollégák! A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának soron következő Őszi Tudományos Ülésére, a vezetőség és a rendező barátaink nevében tisztelettel meghívjuk. A

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP. FIZETENDŐ ÖSSZESEN: Ft Ft

JELENTKEZÉSI LAP. FIZETENDŐ ÖSSZESEN: Ft Ft JELENTKEZÉSI LAP Egy jelentkezési lapon csak egy személy regisztrálhat. Kérjük, olvashatóan, NYOMTATOTT BETŰKKEL töltse ki. BEKÜLDENDŐ: Régió-10 Kft. 6701 Szeged, Pf.: 898. info@regio10.hu I. SZEMÉLYES

Részletesebben

A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik.

A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik. KEDVES KOLLÉGANŐK ÉS KOLLÉGÁK! A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik. Az idei programra is a sokszínűség lesz a jellemző, hisz az antibiotikum

Részletesebben

Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1.

Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Köszöntő Tisztelt leendő és fiatal szülész-nőgyógyász kollégák! Megtisztelő számunkra, hogy a Fiatal Nőorvosok Társasága VIII.

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE november Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE november Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2016. november 24-26. Aquaworld Resort Budapest Prof. Beck Soma (1872-1930) www.convention.hu TISZTELT KOLLÉGÁK! 2016. november végén is hívjuk és várjuk Önöket

Részletesebben

Helyszín: Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza

Helyszín: Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza 2017. október 12 14. Főszervező: Prof. Dr. Zeher Margit Helyszín: Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann u. 49, 4032 Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem ÁOK Klinikai Immunológia

Részletesebben

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE Audiológiai Balatonfüred, 2012. 49 Vándorgyûlés SE Budapest A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE BALATONFÜRED, 2012. MÁJUS 24 26.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény házigazdája: Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézet Belgyógyászati Osztálya Dr. Petró Gizella főorvos A szervező bizottság elnöke Tel.: +36/52-511 777 Email: petrogizi@gmail.com

Részletesebben

Kedves Kollegák! Ez a részvételi díj mentes, magas szakmai színvonalú és pontszámú nagygyûlés az Önöké.

Kedves Kollegák! Ez a részvételi díj mentes, magas szakmai színvonalú és pontszámú nagygyûlés az Önöké. Kedves Kollegák! Most, mikor soraimmal hívom Önöket az MDT 81. Nagygyûlésére, éppen tegnap menesztették az egészségügyi minisztert, átíródik a számtalan sebbõl vérzõ egészségügyi reform és kormányválság

Részletesebben

A részvételi díj tartalmazza: a mindenkori jogszabályokban meghatározott ÁFA összegét, a kétnapos konferencia előadásain való

A részvételi díj tartalmazza: a mindenkori jogszabályokban meghatározott ÁFA összegét, a kétnapos konferencia előadásain való Egy jelentkezési lapon csak egy személy regisztrálhat. Kérjük, olvashatóan, NYOMTATOTT BETŰKKEL töltse ki. BEKÜLDENDŐ: Régió-10 Kft. 6701 Szeged, Pf.: 898. symposiumszeged@regio10.hu MFE tagfelvétel: http://mfe-hda.hu/tagfelvetel/

Részletesebben

TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÜLÉS MEGHÍVÓ A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÜLÉS MEGHÍVÓ A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI A DIABETOLÓGIA A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI AKTUÁLIS KÉRDÉSEI TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÜLÉS BAJA 2011. JÚNIUS 3 5. BAJA 2011. június 3 5. MEGHÍVÓ A DIABETOLÓGIA ÉS

Részletesebben

Köszöntő. Tisztelt Kollégák!

Köszöntő. Tisztelt Kollégák! Köszöntő Tisztelt Kollégák! A Magyar Sebész Társaság 60. Kongresszusát 2010. szeptember 8-11. között Siófokon, a Hotel Azúrban rendezzük meg, melyre szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt. A Kongresszus

Részletesebben

Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció. Csomagárak:

Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció. Csomagárak: Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció szállás 3 éjre fürdőszobás szobában Svédasztalos reggeli Wifi internet parkolás hotel zárt parkolójában a 3. éjszakát grátisz biztosítjuk! Csomagárak: 6.500.-Ft helyett

Részletesebben

Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 11. Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március

Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 11. Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március 11. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia Budapest, Danubius Hotel Flamenco, 2018. március 23-24. Kedves Kolléganők és Kollégák! A modern infektológia és antibiotikum

Részletesebben

HÉVÍZ, ÁPRILIS

HÉVÍZ, ÁPRILIS VI. FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2015. ÁPRILIS 17-18. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási

Részletesebben

Dr. Jelenik Zsuzsanna Tudományos Szervezõbizottság Tagja. Kedves Kollégák! Hölgyeim és Uraim!

Dr. Jelenik Zsuzsanna Tudományos Szervezõbizottság Tagja. Kedves Kollégák! Hölgyeim és Uraim! Kedves Kollégák! Hölgyeim és Uraim! Ebben az évben 15. alkalommal kerül sor az Országos Védõoltási Továbbképzõ Tanfolyam megrendezésére. Szokásos módon idõben is kapcsolódik a tanfolyam az április 20-26

Részletesebben

A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA

A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA 2014 A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA Tisza Balneum Hotel, Tiszafüred 2014. október 3-4. MEGHÍVÓ ÉS FELHÍVÁS ÖSSZEFOGLALÓK BENYÚJTÁSÁRA Kedves Kollégák,

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2015. november 26-28. Aquaworld Resort Budapest Poór Imre (1823-1897) www.convention.hu KEDVES KOLLÉGÁK! A Magyar Dermatológiai Társulat 2015. őszén alkalommal

Részletesebben

2017. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA

2017. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Szeged, Hunguest Hotel Forrás Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Szeged, Hunguest Hotel Forrás REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés: kizárólag

Részletesebben

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom (Zsolt.127.3.) XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA 2014. április 24-26. Nyíregyháza, Hotel Pagony MÁSODIK értesítô Kedves SZÜLÉSZNÔK! TISZTELT

Részletesebben

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma 1 Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma Tapolca 2011. május 6-7. MEGHÍVÓ A Malom-tó és a vízimalom

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10.

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10. Kedves Kollégák! KÖSZÖNTŐ Különleges alkalomra hívjuk fel a figyelmét. A Magyar Neurológusok Társasága 2018 nyarán Debrecenben tartja XXXVII. Konferenciáját, amelyhez csatlakozott az 50. Nemzetközi Duna

Részletesebben

FINETA ÉRTESÍTŐ június Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA

FINETA ÉRTESÍTŐ június Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA FINETA ÉRTESÍTŐ Kecskemét, 2017. június 8-10. FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA I Fiatal Neonatológusok Találkozója Kecskemét, 2017. június 8-10. FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA Kecskemét, 2017.

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye MEGHÍVÓ Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2013. szeptember 6-7. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

értesítô Magyar Kézsebész Társaság 10. Kongresszusa és Fiatal Kézsebészek Fóruma Székesfehérvár > 1 2003. május 22-24.

értesítô Magyar Kézsebész Társaság 10. Kongresszusa és Fiatal Kézsebészek Fóruma Székesfehérvár > 1 2003. május 22-24. értesítô Magyar Kézsebész Társaság 10. Kongresszusa és Fiatal Kézsebészek Fóruma Székesfehérvár 2003. május 22-24. > 1 A Kongresszus elnökei Prof. Dr. Simonka János Aurél Dr. Sántha Ernô A Kongresszus

Részletesebben

HÉVÍZ, MÁJUS

HÉVÍZ, MÁJUS VIII. FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2017. MÁJUS 12-13. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA

II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA NEMZETKÖZI KONFERENCIA 2014. szeptember 4-6. Keszthely Szervező: Bírók a Mediációért Egyesület, a GEMME Magyarországi Szekciója Fővédnök: ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL Együttműködő partnerek:

Részletesebben

10. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március

10. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március 10. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia Budapest, Danubius Hotel Flamenco, 2017. március 17-18. Kedves Kolléganők és Kollégák! A modern infektológia és antibiotikum

Részletesebben

IV. Gyermeksürgősségi Kongresszus

IV. Gyermeksürgősségi Kongresszus IV. Gyermeksürgősségi Kongresszus 2019. október 17-19. Residence Ózon ****superior Conference & Wellnes Hotel Mátraháza 1. értesítő Tisztelt Kollégák! Kedves Barátaink! Nagy megtiszteltetésünkre idén a

Részletesebben

Harmadik bejelentés, meghívó, mely részben módosítja a korábbiakat.

Harmadik bejelentés, meghívó, mely részben módosítja a korábbiakat. Česká společnost pro osvětlováni, Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társasága, Slovenska Svetelnotechnická Spolocnost Polski Komitet Oświetleniowy SEP LUMEN V4 V. Konference Vyšegrádských

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, július Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig

Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, július Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, 2009. július 9 11. Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

Hasznos és tartalmas kongresszusi idõtöltést kívánok a szervezõk nevében:

Hasznos és tartalmas kongresszusi idõtöltést kívánok a szervezõk nevében: Kedves Kolléganõk és Kollégák! Szeretettel üdvözöljük Önöket hagyományos rendezvényünkön, amely immár három napon keresztül kínál elõadásokat a kardiológia és határterületei témaköreibõl. Az idén kiemelten

Részletesebben

Továbbra is az adott kérdéskör avatott előadói beszélnek az aktuális problémákról, magas szakmai színvonalon, de a gyakorlati szempontokat szem előtt

Továbbra is az adott kérdéskör avatott előadói beszélnek az aktuális problémákról, magas szakmai színvonalon, de a gyakorlati szempontokat szem előtt Kedves Kollégák! Az idei, 21. konferencia folytatni kívánja a megelőző 20 konferencia hagyományait. Továbbra is az adott kérdéskör avatott előadói beszélnek az aktuális problémákról, magas szakmai színvonalon,

Részletesebben

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17.

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17. Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! A M a g y a r B a l n e o l ó g i a i E g y e s ü l e t e z é v i N a g y g y ű l é s é t Mezőkövesden rendezzük meg 2013. november -1 15 7. k ö z ö t t. S z e r e t

Részletesebben

VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap

VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap Szeged, 2009. október 8 10. A Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika és a Magyar Diabetes Társaság tisztelettel meghívja

Részletesebben

Magyar Szívsebészeti Társaság XXIII. Kongresszusa 23 rd Annual Congress of the Hungarian Society of Cardiac Surgery

Magyar Szívsebészeti Társaság XXIII. Kongresszusa 23 rd Annual Congress of the Hungarian Society of Cardiac Surgery Magyar Szívsebészeti Társaság XXIII. Kongresszusa 23 rd Annual Congress of the Hungarian Society of Cardiac Surgery Balatonfüred, Hotel Füred, 2016. november 3-5. Fontos határidők Előadás kivonatok beküldési

Részletesebben