A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA"

Átírás

1 2014 A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA Tisza Balneum Hotel, Tiszafüred október 3-4. MEGHÍVÓ ÉS FELHÍVÁS ÖSSZEFOGLALÓK BENYÚJTÁSÁRA

2 Kedves Kollégák, a Magyar Patológusok Társasága kétévente rendezi meg Fiatal Patológusok Találkozóját (FiPaT), mely hagyományosan a patológia területén tevékenykedő fiatal korosztálynak biztosít tudományos igényű bemutatkozási lehetőséget. Az idei évben Tiszafüreden a Tisza Balneum Szállóban otthonos keretek között kívánjuk megrendezni a találkozót, melynek időpontja október 3-4. A Tisza-tó partján jó lehetőségek adottak a szakmai program számára, ugyanakkor remek kerékpár- ill. vízitúrák is szervezhetők. A két naposra tervezett összejövetelen a részvétel (szállás teljes ellátással) mindazon 35 év alatti résztvevő számára ingyenes, aki a szakmai program keretében egy 10 perces előadást tart. A jelentkezés feltétele tehát egy saját munkát bemutató absztrakt beküldése a jelentkezési lap mellé. Előadásokat két témakörben (tudományos és klinikai) lehet benyújtani. A prezentációkat a helyszínen bíráló bizottság értékeli, a kategóriák győztesei értékes nyereményeket kapnak. Mindemellett egy délutánt csoportos szabadidős aktivitással kívánunk tölteni. A végső program a jelentkezők számától és a kiválasztott szabadidős tevékenységtől függ, utóbbit a jelentkezési lapon kérjük megjelölni. A szervezők a 35 év feletti generációkat is hívják és nagy örömmel látják, önköltséges alapon. A találkozó keretei között az MPT közgyűlésére is sor kerül, ennek kapcsán a Társaság idei díjainak átadása és az emlékelőadások mellett elnököt és leendő elnököt is kell választanunk. Szeretettel várjuk minél több 35 év alatti kolléga, munkatárs jelentkezését előadással, valamint valamennyi patológus kolléga, MPT tag érdeklődését a FiPaT 2014 iránt. Kéretik tehát az október 3-4-i hétvégét szabaddá tenni, annál is inkább, mert ebben az évben ez lesz az az alkalom, amikor a Társaság tagjai együtt lehetnek, ünnepelhetik a fiatal és idősebb díjazottjaikat. Dr. Méhes Gábor leendő elnök, FiPaT szervező Prof. Dr. Matolcsy András az MPT elnöke

3 Az MPT Tisztségviselői Dr. Matolcsy András, elnök Dr. Méhes Gábor, előre választott elnök, a Fiatal Patológusok Találkozójának szervezője Dr. Kulka Janina, előző elnök Dr. Zalatnai Attila, főtitkár Honlap: A találkozó helye Tisza Balneum Hotel**** Tiszafüred, Húszöles út 27. honlap: Időpontja október 3-4. Fontos határidők Absztrakt leadási határidő: július 15. Díjmentes jelentkezési határidő: szeptember 3. A Találkozó és a Közgyűlés az interneten: on-line absztrakt bejelentési és jelentkezési oldalakkal kozgyules_2014.php a közgyűlés programjával A mindenkori legfrissebb program és tudnivalók a honlapon elérhetők. A regisztrációs iroda helye A Hotel Tisza Balneum előcsarnoka A regisztrációs iroda nyitvatartása október 3., péntek október 4., szombat A kongresszusi iroda címe K&M Congress Kft Budapest, Podmaniczky utca 75. telefon: (1) , Fax: (1) info@kmcongress.com honlap: Zöld kezdeményezés A Magyar Patológusok Társasága, a K&M Congress Kft.-vel együttműködve kiemelten kezeli kongresszusain a környezet védelmét és a fenntarthatóságot

4 Előzetes program október 3., péntek 08:00-10:00 Érkezés, regisztráció 10:00-13:00 I. Szekció 13:00-14:00 Ebéd 14:00-17:00 Csapatjátékok 17:00-19:00 MPT Közgyűlése Díjátadás Emlékelőadás 20:00 Fogadás október 4., szombat 09:00-12:00 II. Szekció 12:00-13:00 Eredményhirdetés 13:00-14:00 Ebéd, elutazás Útmutató összefoglaló készítéséhez Az előadások bejelentésének határideje július 15. Kizárólag 35 éves, vagy fiatalabb 1977-ben, vagy később született szerzőktől várunk előadásokat. Az összefoglalókat a formai követelmények betartásával on-line kérjük beküldeni a honlapon keresztül. Az előadások időtartama: 10 perc + 5 perc megbeszélés. A Tudományos Bizottság díjazza a legjobb előadókat. Részvételi díjak A részvétel minden résztvevő számára regisztráció köteles, és szeptember 3-ig ingyenes szeptember 3. után a résztvevők Ft/fő regisztrációs díjat fizetnek. Az előadók számára a részvételi díj tartalmazza a részvételt a tudományos programon és a közgyűlésen a szállást egy éjszakára, október 3-án az ebédet október 3-án és 4-én a fogadást október 3-án a kávét és frissítőket a tudományos program szüneteiben Az MPT-tag résztvevők számára a részvételi díj tartalmazza a részvételt a tudományos programon és a közgyűlésen a fogadást október 3-án a kávét és frissítőket a tudományos program szüneteiben - 4 -

5 A nem MPT-tag résztvevők és kísérők számára a részvételi díj tartalmazza a részvételt a tudományos programon és a közgyűlésen a kávét és frissítőket a tudományos program szüneteiben A találkozó tudományos és társasági programjai csak a kongresszusi névkitűzővel látogathatók. Szállás Hotel Tisza Balneum**** Tiszafüred, Húszöles út 27. honlap: Kétágyas szoba 1 fő elhelyezésével Kétágyas szoba 2 fő elhelyezésével Apartman 4 fő elhelyezésével Ft/éj Ft/éj Ft/éj A szobaár tartalmazza a szállást, a büféreggelit, az ebédet, a Balneum Spa korlátlan használatát (2 fedett termálvizes medence, pezsgőfürdő, finn szauna, gőzkabin), a kültéri medence használatát, a fitneszterem korlátlan használatát, a fürdőköpeny használatát, az internet korlátlan használatát, és a díjmentes parkolót. Közlekedés Tiszafüred autóval az M3-as autópályán, majd a 33-as úton, illetve a 4-es főúton, majd a 34-es úton érhető el. A térkép a találkozó honlapján megtalálható. Tiszafüred vasúton és busszal is megközelíthető, részletes menetrendek: (MÁV) és (Volán) honlapokon. Étkezés Büfé ebéd 1 üdítővel vagy ásványvízzel a Hotel Tisza Balneum éttermében Ft/fő Fogadás október 3-án a Hotel Tisza Balneumban Ft/fő A részvételi díjak és az étkezések árai 21,26%, a szállásárak 15,25% ÁFA-t tartalmaznak. Jelentkezés Kérjük, hogy a kitöltött jelentkezési lapot szeptember 3-ig szíveskedjen visszaküldeni a kongresszusi szervezőirodának, vagy használja az on-line jelentkezési és fizetési lehetőséget honlapunkon ( A jelentkezések feldolgozása számítógépes programmal történik, ezért kérjük, hogy a jelentkezési lapot jól olvashatóan (nyomtatott betűkkel vagy írógéppel) töltsék ki. Kérjük, hogy a költségviselő a jelentkezési lap cégszerű aláírásával igazolja, ha a költségeket a munkahely vagy szponzor fizeti. On-line jelentkezés esetén a honlapról letölthető költségvállaló nyilatkozatot kérjük kitöltve elküldeni

6 A szállásra és étkezésre vonatkozó igényeket is a jelentkezési lapon kérjük megadni. Aki kétágyas elhelyezést igényel, de nem jelöl meg szobatársat, annak az egyágyas elhelyezés árát kell fizetnie, ha a kongresszus résztvevői közül más nem választ ilyen elhelyezést. A K&M Congress Kft. a megadott címre megküldi a megrendelt szolgáltatások visszaigazolását. A szolgáltatások díját a megadott időpontig kérjük befizetni. A megrendelés a díjak befizetésével válik érvényessé. A ki nem fizetett megrendeléseket szeptember 3-án töröljük. Korlátozott számban, készpénzfizetés mellett a helyszínen is elfogadunk megrendelést. A kongresszus résztvevői számára on-line regisztrációs és fizetési lehetőséget biztosítunk a www. kmcongress.com/fipat2014.php internetes oldalon. A visszaigazolt jelentkezés szerződésnek minősül. Lemondás, módosítás A lemondást írásban kérjük beküldeni a kongresszusi szervezőiroda címére. A korábbi befizetések visszatérítése: a szeptember 3-ig beérkezett lemondások esetében a befizetett díjak 80%-át térítjük vissza; a szeptember 3. után érkezett lemondások esetében a befizetett díjakból visszatérítésre nincs lehetőség. Az utólagos számlamódosítás díja 1000 Ft+ÁFA. Fizetés módja 1) Hitelkártyával on-line a oldalon, biztonságos banki vonalon. A hitelkártya adatokat csak a bank látja. 2) Átutalással a K&M Congress Kft-nek az MKB NyRt.-nél vezetett számú számlájára. Kérjük, hogy az átutalási megbízáson a résztvevő(k) neve szerepeljen

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma 1 Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma Tapolca 2011. május 6-7. MEGHÍVÓ A Malom-tó és a vízimalom

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015

JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015 JELENTKEZÉSI LAP Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. Vándorgyűlése Budapest, 2015. január 28-31. www.mptpszichiatria.hu/szeged2015 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, 2017. január 26-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2017 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, 2018. január 24-27. www.mptpszichiatria.hu/mpt2018 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft.

Részletesebben

Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni:

Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XX. Vándorgyűlése - Nemzetközi részvétellel Budapest, 2016. május 25-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2016 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni:

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, 2019. január 23-26. www.mptpszichiatria.hu/mpt2019 Kérjük a jelentkezési lapok minden oldalát kinyomtatni, kitölteni, aláírni

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

Heim Pál Gyermekkórház

Heim Pál Gyermekkórház K e d v e s K o l l é g á k! S z e r e t e t t e l v á r u n k m i n d e n g y e r m e k p u l m k é r d é s e i i r ődő á n g t y e é r m d e k o l r v o s t a őg G y e ó r g m y á e s k z t S z e k c

Részletesebben

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám:

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám: JELENTKEZÉSI LAP Gyula 2011. október 14-15. Gyula Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: CORACOMP Kft. 5711. Gyula, Szüret u. 12. Tel.: +36-30/337-5801 E-mail: cszabolcs78@t-online.hu

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE 2018. szeptember 27-29. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a magyar Infektológiai

Részletesebben

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA Tapolca, Hunguest Hotel Pelion 2017. április 20-21. www.conf.hu/mit2017 (elérhető 2017. február 13-tól) Kedves Kollégák! Az idei évben a Magyar Infekciókontroll

Részletesebben

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17.

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. www.conf.hu/mit2015 KEDVES KOLLÉGÁK! A két évvel ezelőtti nagy sikerű balatonalmádi kongresszusunk után

Részletesebben

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA TARTALOM ELNÖKI KÖSZÖNTŐ 2 A kongresszus elnöke 2 A kongresszus tudományos bizottsága 2 A kongresszus szervező

Részletesebben

FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA. 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta

FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA. 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel Máta ÉrtesítőÉ R T E S Í T Ô www.asszisztencia.hu

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP. FIZETENDŐ ÖSSZESEN: Ft Ft

JELENTKEZÉSI LAP. FIZETENDŐ ÖSSZESEN: Ft Ft JELENTKEZÉSI LAP Egy jelentkezési lapon csak egy személy regisztrálhat. Kérjük, olvashatóan, NYOMTATOTT BETŰKKEL töltse ki. BEKÜLDENDŐ: Régió-10 Kft. 6701 Szeged, Pf.: 898. info@regio10.hu I. SZEMÉLYES

Részletesebben

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga!

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga! Tisztelt Kolléga! A Magyar Hypertonia Társaság Ifjúsági Bizottsága elsõ alkalommal rendezi meg az idén a Fiatal Hypertonologusok Fórumát. A szeptember eleji hétvégére tervezett rendezvényen a szakmai továbbképzés

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA GYŐR ETO PARK HOTEL 2019. október 3-5. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Infektológiai

Részletesebben

XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok

XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, Kölcsey Központ 2016. október 5-7. Innováció a magyar egészségügyben fények és árnyak!? Kísérő rendezvény: Fókuszban a sürgősségi betegellátás www.egve.hu

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761

MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761 MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION Elnök/President: Prof. dr. Barna Mária Főtitkár/General Secretary: Dr. Rodler Imre Cím/Address: Semmelweis Egyetem Eü. Főiskolai Kar

Részletesebben

70. Patológus Kongresszus. a Magyar Patológusok Társasága és a Nemzetközi Pathologiai Akadémia (IAP) Magyar Divíziója rendezésében

70. Patológus Kongresszus. a Magyar Patológusok Társasága és a Nemzetközi Pathologiai Akadémia (IAP) Magyar Divíziója rendezésében 70. Patológus Kongresszus a Magyar Patológusok Társasága és a Nemzetközi Pathologiai Akadémia (IAP) Magyar Divíziója rendezésében Siófok, Hotel Azúr 2011. szeptember 29-október 1. MÁSODIK ÉRTESÍTÉS Tisztségviselők

Részletesebben

66. Pathologus Kongresszus

66. Pathologus Kongresszus 66. Pathologus Kongresszus a Magyar Patológusok Társasága és a Nemzetközi Pathologiai Akadémia (IAP) Magyar Divíziója rendezésében Hotel Füred Balatonfüred 2007. október 4-6. MÁSODIK ÉRTESÍTÉS Tisztségvisel

Részletesebben

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK Kedves Kollégák! Nagy sikerű pécsi kongresszusunk után az idei évben Balatonalmádiba invitáljuk Önöket. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy Balatonalmádi az ország minden szegletéből

Részletesebben

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ismét eltelt egy év és újra együtt lehetünk, összehozott bennünket a szakma szeretete. A radiológia

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

MÁSODIK FELHÍVÁS. a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: szeptember Helyszín: Hotel Azúr Siófok

MÁSODIK FELHÍVÁS. a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: szeptember Helyszín: Hotel Azúr Siófok MÁSODIK FELHÍVÁS a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: 2016. szeptember 8-10. Helyszín: Hotel Azúr Siófok A KONGRESSZUS TERVEZET PROGRAMJA 2016. szeptember 8. csütörtök 13.00-14.00

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS Magyar Állatorvosi Kamara Fővárosi Szervezetének Továbbképző Konferenciája Helyszín: Ramada Resort Aquaworld Budapest 1044 Budapest, Íves út 16. Időpont: 2016. január 16 17. (Szombat Vasárnap) KIÁLLÍTÓI

Részletesebben

FELHÍVÁS. a MESZK IV. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: augusztus 31 - szeptember 2. Helyszín: Hotel Azúr Siófok

FELHÍVÁS. a MESZK IV. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: augusztus 31 - szeptember 2. Helyszín: Hotel Azúr Siófok FELHÍVÁS a MESZK IV. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: 2017. augusztus 31 - szeptember 2. Helyszín: Hotel Azúr Siófok A KONGRESSZUS TERVEZETT PROGRAMJA 2017. augusztus 31. csütörtök 13.00-14.00

Részletesebben

A 3 éjszakás csomagajánlat +1 éjszakával történő meghosszabbítása esetén a térítési díj már

A 3 éjszakás csomagajánlat +1 éjszakával történő meghosszabbítása esetén a térítési díj már HÚSVÉT A SZŐLŐSZEM TERMÁLBAN SZÉDÍTŐ KEDVEZMÉNNYEL! Érvényessége: 2013. március 29-április 01. Tartalma: - 3 éjszakai szállás kedvezményesen - elhelyezés szobában vagy apartmanban létszámtól függően -

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése Balatonfüred, 2005. április 28-30 2. értesítés Az értesítõ megjelenését a Boehringer Ingelheim támogatta.

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! A Kongresszus elnöke

Tisztelt Kollégák! A Kongresszus elnöke M E G H Í V Ó A Magyar Atherosclerosis Társaság ezúton, 2018. október 11-én 18.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Velence Resort Spa**** 2481 Velence, Béke út A közgyűlés napirendi pontjai:

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés Gyopárosfürdő, Alföld Gyöngye Konferenciaközpont 2015. április 24-25. 1 Kedves Kollégák, Tisztelt Résztvevők!

Részletesebben

Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1.

Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Köszöntő Tisztelt leendő és fiatal szülész-nőgyógyász kollégák! Megtisztelő számunkra, hogy a Fiatal Nőorvosok Társasága VIII.

Részletesebben

II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA

II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA NEMZETKÖZI KONFERENCIA 2014. szeptember 4-6. Keszthely Szervező: Bírók a Mediációért Egyesület, a GEMME Magyarországi Szekciója Fővédnök: ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL Együttműködő partnerek:

Részletesebben

A Magyar Tudományos Parkinson Társaság évi konferenciája június 1-2. Thermal Hotel Visegrád

A Magyar Tudományos Parkinson Társaság évi konferenciája június 1-2. Thermal Hotel Visegrád A Magyar Tudományos Parkinson Társaság 2018. évi konferenciája 2018. június 1-2. Thermal Hotel Visegrád Általános információk A konferencia és a regisztráció helyszíne: Thermal Hotel Visegrád www.thv.hu

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

A Magyar Szenológiai Társaság Tudományos Ülése

A Magyar Szenológiai Társaság Tudományos Ülése A Magyar Szenológiai Társaság Tudományos Ülése Kecskemét, 2018. április 13 14. PROGRAMfüzet A címlapon Ixchel, a maja főistennő, a szivárvány, a víz, a termékenység, a bőség, a hold, a szerelem és az orvostudomány

Részletesebben

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE Audiológiai Balatonfüred, 2012. 49 Vándorgyûlés SE Budapest A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE BALATONFÜRED, 2012. MÁJUS 24 26.

Részletesebben

A Magyar Resuscitatios Társaság VI. Kongresszusa. Szeged, 2007. szeptember 14-15.

A Magyar Resuscitatios Társaság VI. Kongresszusa. Szeged, 2007. szeptember 14-15. A Magyar Resuscitatios Társaság VI. Kongresszusa Szeged, 2007. szeptember 14-15. F védnök Dr. Mikó Tivadar a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvosés Egészségtudományi Centrum elnöke Védnök

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! A Kongresszus elnöke

Tisztelt Kollégák! A Kongresszus elnöke M E G H Í V Ó A Magyar Atherosclerosis Társaság ezúton, 2018. október 11-én 18.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Velence Resort Spa**** 2481 Velence, Béke út A közgyűlés napirendi pontjai:

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés Makó, Korona Étterem és Konferencia-Központ 2014. március 28-29. 1 Tisztelt Kollégák! Idén 45. alkalommal

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk! A Magyar Epilepszia Liga vezetősége nevében szeretettel várunk érdeklődésüket! Prof. Fogarasi András.

Tisztelt Partnerünk! A Magyar Epilepszia Liga vezetősége nevében szeretettel várunk érdeklődésüket! Prof. Fogarasi András. Tisztelt Partnerünk! 2018. tavaszán 14. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Epilepszia Liga országos kongresszusa. A korábbi évekhez hasonlóan most is az a célunk, hogy az epileptológiát és az epilepsziás

Részletesebben

TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében)

TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében) TINÉDZSER-SZERELEMTŐL AZ AKTÍV IDŐSKORIG ( A nemzedékek közötti szolidaritás és az aktív időskor európai éve 2012 keretében) A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság és a Magyar Védőnők Egyesülete

Részletesebben

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A Magyar Idegsebészeti Társaság és a Magyar Neuroonkológiai Társaság 2016. évi Kongresszusa 2016. november 17-19. Miskolc-Lillafüred, Hunguest Hotel Palota Aki nem alkalmaz

Részletesebben

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20.

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20. KARDIABETOLÓGIA 2015 Tudományos ülés Prof. Dr. de Chatel Rudolf emlékére MEGHÍVÓ BAJA 2015. június 19 20. Kardiabetológia 2015 Kedves Kollégák! Baja városa és gyógyítói régóta elkötelezettek a modern orvostudomány,

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

A Magyar Szemorvostársaság. Retina Szekciója. Kongresszusa. Budapest, 2007. november 30-december 1.

A Magyar Szemorvostársaság. Retina Szekciója. Kongresszusa. Budapest, 2007. november 30-december 1. A Magyar Szemorvostársaság Retina Szekciója Kongresszusa Budapest, 2007. november 30-december 1. ELŐZETES PROGRAM A címlapon Szőnyi István: Felragyogó napsütés a Duna fölött című képe, 1935 70 X 99 cm,

Részletesebben

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának Védnöke: Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Fõiskolai Kar Dr. Pogány Magdolna PhD

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA PÉCS Hotel Palatinus City Center 2017. OKTÓBER 5-7. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli

Részletesebben

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009 2. É R T E S Í T É S A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája Tüdőrák 2009 Hunguest Hotel Pelion, Tapolca 2009. december 3-5. Várható kreditpont: 20 www.tudogyogyasz.hu

Részletesebben

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Meghívó A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Kaposvár 2004. november 4-6. A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni.

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29.

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29. Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa Balatonvilágos 2010. május 27-29. Kedves Tagtársak, Barátaink! Az elmúlt 2009. év igazán sikeresnek tekinthető, hiszen több olyan jogi szabályozás is

Részletesebben

Üzleti modellezés. Gyakorlati kérdések megválaszolása a döntési folyamatban. Családi Vállalkozások Munkacsoport workshopja

Üzleti modellezés. Gyakorlati kérdések megválaszolása a döntési folyamatban. Családi Vállalkozások Munkacsoport workshopja Üzleti modellezés Családi Vállalkozások Munkacsoport workshopja 2018. Szeptember 21-22. Balatonkenese, Telekom Hotel Új vállalkozást szeretnénk indítani? Vagy új terméket, illetve új szolgáltatást bevezetni?

Részletesebben

Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! Immár hagyománnyá vált, hogy minden év végén megrendezésre kerül a Fiatal Nőorvosok Társaságának Kongresszusa. Biztosan állíthatom, hogy ezeken az összejöveteleken öv et el eken en a fiatal

Részletesebben

Elôzetes értesítô XII. JUBILEUMI VÁNDORGYÛLÉS. 2005. január 26-29, Budapest

Elôzetes értesítô XII. JUBILEUMI VÁNDORGYÛLÉS. 2005. január 26-29, Budapest Elôzetes értesítô XII. JUBILEUMI VÁNDORGYÛLÉS 2005. január 26-29, Budapest Komoly szakmai építkezés vette kezdetét. Azokban az idôkben még nem is igen lehetett látni, mennyire át fog alakulni a pszichiátria,

Részletesebben

Az enneagram alkalmazása a gyakorlatban

Az enneagram alkalmazása a gyakorlatban Békéltető Főnök Lelkes Lojális / hős Megfigyelő / Szakértő Maximalista / reformer Segítő Sikeres Művész Az enneagram alkalmazása a gyakorlatban Családi Vállalkozások Munkacsoport workshopja 2019. augusztus

Részletesebben

értesítô Magyar Kézsebész Társaság 10. Kongresszusa és Fiatal Kézsebészek Fóruma Székesfehérvár > 1 2003. május 22-24.

értesítô Magyar Kézsebész Társaság 10. Kongresszusa és Fiatal Kézsebészek Fóruma Székesfehérvár > 1 2003. május 22-24. értesítô Magyar Kézsebész Társaság 10. Kongresszusa és Fiatal Kézsebészek Fóruma Székesfehérvár 2003. május 22-24. > 1 A Kongresszus elnökei Prof. Dr. Simonka János Aurél Dr. Sántha Ernô A Kongresszus

Részletesebben

7. Magyar Mikrokeringés Kongresszusra

7. Magyar Mikrokeringés Kongresszusra Tisztelettel meghívjuk a Magyar Haemorheológiai Társaság megbízásából a Magyar Mikrocirkulációs és Vaszkuláris Biológiai Társaság valamint a Magyar Szabadgyökkutató Társaság részvételével tartandó 7. Magyar

Részletesebben

FELHÍVÁS. a MESZK VI. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: szeptember 5-7. Helyszín: Hotel Azúr Siófok

FELHÍVÁS. a MESZK VI. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: szeptember 5-7. Helyszín: Hotel Azúr Siófok FELHÍVÁS a MESZK VI. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: 2019. szeptember 5-7. Helyszín: Hotel Azúr Siófok A KONGRESSZUS TERVEZETT PROGRAMJA 2019. szeptember 5. csütörtök 13.00-14.00 Ebéd 14.00-17.00

Részletesebben

Amennyiben jelentkezési lapját faxon, vagy elektronikusan ( ) küldi át, levélben már ne ismételje meg!

Amennyiben jelentkezési lapját faxon, vagy elektronikusan ( ) küldi át, levélben már ne ismételje meg! JELENTKEZÉSI LAP Gyógyszerészek XXVIII. Országos Kongresszusa 2018. 2018. október 11-14. Hunguest Hotel Bál Resort**** - 8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zsilinszky u. 14. ASSZISZTENS Regisztrált(ak) neve: Nyilvántartási

Részletesebben

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5.

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Partner Tájékoztató XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Tisztelt Partnerünk! Szeretettel várjuk Önöket Balatonfüreden, 2013. október 3-5. között megrendezésre kerülő Magyar

Részletesebben

A részvételi díj tartalmazza: a mindenkori jogszabályokban meghatározott ÁFA összegét, a kétnapos konferencia előadásain való

A részvételi díj tartalmazza: a mindenkori jogszabályokban meghatározott ÁFA összegét, a kétnapos konferencia előadásain való Egy jelentkezési lapon csak egy személy regisztrálhat. Kérjük, olvashatóan, NYOMTATOTT BETŰKKEL töltse ki. BEKÜLDENDŐ: Régió-10 Kft. 6701 Szeged, Pf.: 898. symposiumszeged@regio10.hu MFE tagfelvétel: http://mfe-hda.hu/tagfelvetel/

Részletesebben

TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÜLÉS MEGHÍVÓ A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÜLÉS MEGHÍVÓ A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI A DIABETOLÓGIA A DIABETOLÓGIA ÉS HATÁRTERÜLETEINEK ÉS HATÁRTERÜLETEINEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI AKTUÁLIS KÉRDÉSEI TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÜLÉS BAJA 2011. JÚNIUS 3 5. BAJA 2011. június 3 5. MEGHÍVÓ A DIABETOLÓGIA ÉS

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, július Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig

Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, július Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, 2009. július 9 11. Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és

Részletesebben

XX. Nemzetközi Szimpózium

XX. Nemzetközi Szimpózium Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekció XX. Nemzetközi Szimpózium Miskolctapolca 2019. szeptember 12-14. Tisztelt Kollégák! A Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekciója

Részletesebben

MALIGNUS LYMPHOMA KONFERENCIA

MALIGNUS LYMPHOMA KONFERENCIA MALIGNUS LYMPHOMA KONFERENCIA 2004. június 3-5. BUDAPEST MÁSODIK ÉRTESÍTÉS JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FELHÍVÁS Fõtámogató: Roche (Magyarország) Kft. Köszöntõ Tisztelt Kollégák! A Magyar Haematológiai

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2015. évi Továbbképző Konferenciája. Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének

M E G H Í V Ó. 2015. évi Továbbképző Konferenciája. Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének 2015. évi Továbbképző Konferenciája M E G H Í V Ó Helyszín: Hotel Aquarell Cegléd**** 2700 Cegléd, Fürdő út 24. Időpont: 2015. október 10-11.

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 47. Vándorgyűlése Szolnok, 2015. július 16-18. A minőség dinamikája: a fejlődő könyvtár.

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 47. Vándorgyűlése Szolnok, 2015. július 16-18. A minőség dinamikája: a fejlődő könyvtár. Magyar Könyvtárosok Egyesülete 47. Vándorgyűlése Szolnok, 2015. július 16-18. A minőség dinamikája: a fejlődő könyvtár Jelentkezési lap Személyes adatok Név*: Területi szervezet / szekció neve: MKE tagsági

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

FINETA ÉRTESÍTŐ június Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA

FINETA ÉRTESÍTŐ június Kecskemét, FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA FINETA ÉRTESÍTŐ Kecskemét, 2017. június 8-10. FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA I Fiatal Neonatológusok Találkozója Kecskemét, 2017. június 8-10. FIATAL NEONATOLÓGUSOK II. TALÁLKOZÓJA Kecskemét, 2017.

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ. Siófok, 2011. március 25-27.

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ. Siófok, 2011. március 25-27. KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ Siófok, 2011. március 25-27. http://www.diamond-congress.hu/sejt2011 A Magyar Genetikusok Egyesülete és a Magyar Biológiai Társaság Sejt- és Fejlődésbiológiai

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP EQ- SKILL LOVASTRÉNER KÉPZÉSEK 2017

JELENTKEZÉSI LAP EQ- SKILL LOVASTRÉNER KÉPZÉSEK 2017 JELENTKEZÉSI LAP EQ- SKILL LOVASTRÉNER KÉPZÉSEK 2017 Kérjük, gondosan olvassa el az alábbi Jelentkezési lapot, töltse ki, és aláírva küldje vissza Köszönjük! szkennelve emailen (bakanek.bianka@eqskill.hu)

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az

Részletesebben

Regisztráció Gyógyszerészi gondozás - Farmakoterápia menedzsment (2018. október 11.) GENERÁCIÓS REGISZTRÁCIÓ

Regisztráció Gyógyszerészi gondozás - Farmakoterápia menedzsment (2018. október 11.) GENERÁCIÓS REGISZTRÁCIÓ JELENTKEZÉSI LAP Gyógyszerészek XXVIII. Országos Kongresszusa 2018. 2018. október 11-14. Hunguest Hotel Bál Resort**** - 8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zsilinszky u. 14. GYÓGYSZERÉSZ Regisztrált(ak) neve:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10.

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10. Kedves Kollégák! KÖSZÖNTŐ Különleges alkalomra hívjuk fel a figyelmét. A Magyar Neurológusok Társasága 2018 nyarán Debrecenben tartja XXXVII. Konferenciáját, amelyhez csatlakozott az 50. Nemzetközi Duna

Részletesebben

15% SERVICE4YOU SZÁLLODÁK KEDVEZMÉNY. Kellemes pihenést kívánunk! Service4You Hotel Management Company

15% SERVICE4YOU SZÁLLODÁK KEDVEZMÉNY. Kellemes pihenést kívánunk! Service4You Hotel Management Company SERVICE4YOU SZÁLLODÁK A Service 4 You Hotel Management által üzemeltetett szállodák Magyarország közkedvelt régióiban találhatók. Családbarát szállodáinkban várjuk gyermekekkel érkező vendégeinket, ahol

Részletesebben

Helyszín: Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza

Helyszín: Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza 2017. október 12 14. Főszervező: Prof. Dr. Zeher Margit Helyszín: Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann u. 49, 4032 Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem ÁOK Klinikai Immunológia

Részletesebben

Üzleti modellezés 2. Vállalkozói praktikák, szemléletmód

Üzleti modellezés 2. Vállalkozói praktikák, szemléletmód Üzleti modellezés 2. Vállalkozói praktikák, szemléletmód Családi Vállalkozások Munkacsoport workshopja 2019. Május 17-18. Balatonkenese, Telekom Hotel A nagysikerű üzleti modellezés témáját folytatjuk!

Részletesebben

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése SZÉKESFEHÉRVÁR 2005. Október 7-8. ELŐZETES PROGRAM JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FORMA Gyermekdiabetes

Részletesebben

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest II. Országos Szorongás és agresszió 1 Tisztelt Kolléganők/Kollégák! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a sikeres kezdet után megrendezzük a II. Országos Konferenciát Szorongás és agresszió címmel. Várjuk

Részletesebben

Brandépítés, személyes márka

Brandépítés, személyes márka Brandépítés, személyes márka Családi Vállalkozások Munkacsoport workshopja 2018. Május 25-26. Balatonkenese, Telekom Hotel Mi a márka fogalma és milyen elemei vannak? Hogyan és milyen módon tudjuk pozícionálni

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17.

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17. Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! A M a g y a r B a l n e o l ó g i a i E g y e s ü l e t e z é v i N a g y g y ű l é s é t Mezőkövesden rendezzük meg 2013. november -1 15 7. k ö z ö t t. S z e r e t

Részletesebben

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 NAPI SZOBAÁRAK 1 ÉJ ESETÉN GYULAI ÜDVÖZLET HUF/szoba/éj 2015. 09. 01. - 2016. 04. 01.* Egyágyas szoba 25 700 29 700 26 700 30 700 Kétágyas szoba 39 400 47 400

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa. Pécs 2011. május 26-28.

Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa. Pécs 2011. május 26-28. Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa Pécs 2011. május 26-28. Kedves Tagtársak, Barátaink! Eltelt egy év a balatonvilágosi szakmailag és hangulatilag kiváló kongresszus óta. Sokat dolgoztunk

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

3. Energiastratégiai Konferencia 2010

3. Energiastratégiai Konferencia 2010 Vitassuk meg a jövônket 3. Energiastratégiai Konferencia 2010 Szervezô: Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület 2010. november 11-12. ABACUS Business & Wellness Hotel**** H-2053 Herceghalom, Gesztenyés

Részletesebben

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet Tisztelt Kollégák! 2017. május 18-20.-a között Balatonfüreden, a Hotel Füred Spa & Conference**** termeiben kerül sor a IV. Országos Foglalkozásegészségügyi Kongresszusra. A korábban már három alkalommal

Részletesebben

3. NEMZETI CAMLOG KONGRESSZUS Protetikai, szájsebészeti és parodontológiai módszerek összehangolása a dentális implantológiában

3. NEMZETI CAMLOG KONGRESSZUS Protetikai, szájsebészeti és parodontológiai módszerek összehangolása a dentális implantológiában 3. NEMZETI CAMLOG KONGRESSZUS 2013 Protetikai, szájsebészeti és parodontológiai módszerek összehangolása a dentális implantológiában köszöntő Tisztelt Partnerünk! Mi a Camlognál hiszünk abban, hogy a

Részletesebben

Kedves Kiállítók, Leendő Támogatóink!

Kedves Kiállítók, Leendő Támogatóink! Kedves Kiállítók, Leendő Támogatóink! 2019. október 3-5-ig a Bethesda Gyermekkórház szervezésében kerül megrendezésre a Magyar Gyermekorvosok Társaságának országos Nagygyűlése. A korábbi évekhez hasonlóan

Részletesebben

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 50. Vándorgyűlése Budapest, 2013. június 20-22.

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 50. Vándorgyűlése Budapest, 2013. június 20-22. A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete Audiológiai Szekciójának 50. Vándorgyűlése Budapest, 2013. június 20-22. ÉS az EFAS (European Federation of Audiology Societies) 11. Kongresszusa

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport TERÁPIÁS MŰHELY Siófok, 2014. november 7-8. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja, a Vanderlich

Részletesebben

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd.

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd. Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd Értesítő Tisztelt Kollégák, AITSZME Tagok, Kedves Vendégek! Az Aneszteziológus

Részletesebben

HÉVÍZ, ÁPRILIS

HÉVÍZ, ÁPRILIS VI. FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2015. ÁPRILIS 17-18. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási

Részletesebben

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 NAPI SZOBAÁRAK 1 ÉJ ESETÉN GYULAI ÜDVÖZLET HUF/szoba/éj 2015. 09. 01. - 2016. 04. 01.* Egyágyas szoba 25 700 29 700 26 700 30 700 Kétágyas szoba 39 400 47 400

Részletesebben

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ 2013 Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ Fiatal Diabetológusok Fóruma Kedves Fiatal Kollégánk! Szeretettel várunk 2013. november 14-16-án a Budapesten megrendezésre kerülő

Részletesebben

G. 7. RENDEZVÉNY SZABÁLYZAT

G. 7. RENDEZVÉNY SZABÁLYZAT 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. G. 7. RENDEZVÉNY SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2006. március 9. Érvényes: 2006. január 1-től Változat: 1. Oldalak száma: 07. Tartalomjegyzék 1. Elrendelés... 3 2. Cél...

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT RENDEZVÉNY NEVE A Magyar Gyermekorvosok Társasága Délmagyarországi Decentrum Tudományos Ülése HELYSZÍN Alföld Gyöngye Hotel és Konferenciaközpont, Gyopárosfürdő IDŐPONT 2017. április 28-29. RENDEZVÉNY

Részletesebben