GYERMEKBŐR BARÁT KONFERENCIA DANUBIUS HOTEL MARGITSZIGET BUDAPEST, MÁJUS ÉRTESÍTŐ.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GYERMEKBŐR BARÁT KONFERENCIA DANUBIUS HOTEL MARGITSZIGET BUDAPEST, MÁJUS ÉRTESÍTŐ."

Átírás

1 2014 GYERMEKBŐR BARÁT KONFERENCIA DANUBIUS HOTEL MARGITSZIGET BUDAPEST, MÁJUS ÉRTESÍTŐ

2 KEDVES KOLLÉGÁK! Szeretettel és tisztelettel hívjuk meg az érdeklődőket erre a különlegesnek ígérkező konferenciára, amely számtalan érdekes meglepetést tartogat. A végső és nem titkolt cél az orvos- szakmai szempontok mellett a valódi értékek felmutatása, a gyermekbőrgyógyászat iránt érdeklődők további összekovácsolása, a tudományos programok kibővítése, amelynek záloga az emelt szintű előadások csokra. Ez az a rendezvény, amelyre mindig különlegesen nagy az érdeklődés. Az idei év novemberében megrendezett gyermekbőrgyógyászat tanfolyam után terveink szerint a jövő év kiemelkedő eseménye a megszokott Májusi gyermekbőr konferencia széleskörű megszervezése. Mit jelent a gyermekbőr BARÁT címszó a konferencián résztvevőknek? Magas szintű tudományos programot, újdonságok mellett gyakorlati ismereteket és hasznos információkat. Biztosak lehetnek abban is a kollégák, hogy a szervezés szempontjából tekintettel leszünk az igényeikre a jó előadó, jó időbeosztás, kényelmes szünet időtartam, jó parkolási lehetőség, kényelmes előadóterem, jó hangulat szempontjából is. A hagyományos Török Éva emlékplakett átadása ezen alkalomból sem marad el. Mit jelent a gyermekbőr BARÁT címszó a konferenciát támogató cégeknek? A rendezvényt támogató cége a korábbi évek hagyományainak megfelelően mind elmondhatják magukról, hogy nem csak gyermekbőr BARÁT -nak mondott terméket forgalmaznak, ennek tanújelét is teszik a rendezvényen történő részvétellel. A hagyományos Török Éva emlékplakett átadásán kívül sor kerül egy olyan díj átadására is, amelyet a gyermekbőr BARÁT támogató díj elismeréseként nyer el a legelismertebb támogató. A díj elnyerése egyben feljogosítja ennek sajtóbeli használatára is egy éven át. A díj elnyerése nem csak a részvétel alapján, hanem a konferencia résztvevőinek összesített véleménye alapján kerül megállapításra. Ezzel a díjjal az orvosnak is lehetősége nyílik értékelni a támogatók munkáját. Újdonságok, hallatlan érdekességek A hallatlan érdekességek blokk olyan diaklinika esetekkel ismerteti meg a résztvevőket, amelyeket az ÉLET hozta létre, diagnózisok, amelyeknek a felállítása nem kis feladat, terápiák, amelyeknek alkalmazása feltétlen kihívás, olyan esetek, amelyek érdekességük, különlegességük miatt az orvos számára kifejezetten emlékezetessé váltak. Ebben a blokkban nem diaklinika-szerűen, hanem érdekes történetként, riportként kerülnek ismertetésre az esetek. Emlékezzünk Ebben a blokkban a tanítómestereinkre emlékezünk röviden, de emellett jelképesen adunk egy írásbeli fair play díjat annak a kollégának, aki a kollégái megítélése szerint nem csak szakmai szempontból járt el szakszerűen, hanem emberségből, kollegialitásból is kiválóra vizsgázott a többiek szemében. Meglepetésként a zene és a kikapcsolódás nem marad el. Sok szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket, jövő májusban! Dr. Szalai Zsuzsanna med.habil osztályvezető főorvos Heim Pál Gyermekkórház

3 TUDOMÁNYOS PROGRAM MÁJUS 9. PÉNTEK: 09:55-10:00 Szalai Zsuzsanna: Megnyitó 10:00-11:00 Diaklinika I. Siklós Krisztina: Alopeciával induló dermatomyositis Kassay Erzsébet: Csalánozó okozta kontekt dermatitis Solymosi Ágnes: Melkersson- Rosenthal szindróma Veres Klára: Psoriasis pustulosa gyermekkorban Pap Eszter Barbara: Gyógyszer okozta Stevens Johnson szindróma esetek Molnár Katalin: Tinea capitis esetek halmozódása 11:00-11:20 Asbóth Dorottya: 15 év gyermek melanomás esetei 11:20-11:40 Noll Judit: Cutan T sejtes lymphomák gyermekkori megjelenése 11:40-12:00 Molnár Katalin: Fizikai urticariák gyermekkorban 12:00-13:00 Ebédszünet :30 Fellegi Ádám: A megérthető zene :00 Dusan Buchwald: Contact hypersensitivity in paediatric atopic dermatitis patients. 14:00-14:20 Szalai Zsuzsanna: Az X, Y, Z generáció - mint szülő Török László: Atopiás betegek gondozása Wikonkál Norbert: A fényterápia jelentősége Szimpózium MÁJUS 10. SZOMBAT: 10:00-11:30 Kassay Erzsébet: Phytophoto dermatosis Siklós Krisztina: Alternatív medicina alopeciában Csitos Ágnes: Haemangioma update Sümegi Edina: Atopiás dermatitis és a D vitamin kapcsolata Solymosi Ágnes: Gastroenterológiai kórképek bőrgyógyászati vonatkozásai Csoma Zsanett: Neonatális Intenzív Centrumokban előforduló bőrgyógyászati kórképek :20 Kávészünet 12:20-12:40 Kassay Erzsébet: Acne, aktualitások 12:40-13:00 Szalai Zsuzsanna: Újdonságok 13:00-14:00 Diaklinika II. Solymosi Ágnes: Lichen verrucosus eset továbbkövetése Harangi Ferenc, Rippl Ilona, Világos Eszter, Fathi Khaled, Cifra János: Acanthosis Nigricans, II-es típusú diabetes és keratoacanthoma együttes előfordulása Fogarasy Anita, Várszegi Dalma, Harangi Ferenc: Erythema annulare infantum Kassay Erzsébet: Kaposi Nékám betegség Asbóth Dorottya: Elastosis perforans serpiginosa Veres Klára: Lymphocytoma cutis Molnár Katalin: Intersticiális granulomatosus dermatitis 14:00-15:00 Ebéd, a tanfolyam zárása

4 REGISZTRÁCIÓ A tudományos program és az összes kísérő rendezvény kizárólag a regisztrációban kapott névkitűzővel és meghívókártyával látogatható, melyhez szíves megértésüket kérjük. A regisztráció időpontja: május 9-én, pénteken között, május 10-én, szombaton között lehetséges Regisztrációs díj orvosoknak: április 9-i április 9-e fizetéssel után fizetéssel Ft/ 1 fő Ft/ 1 fő Regisztrációs díj szakdolgozók részére: Ft/ 1 fő Ft/ 1 fő Ebéd pénteken: Ft/ 1 fő Ft/ 1 fő Ebéd szombaton: Ft/ 1 fő Ft/ 1 fő A vonatkozó törvényi előírások a részvételi-, kávészüneti-, étkezési-, program-, és szállásköltségek részletezését írják elő, így a számlán külön sorban kerülnek feltüntetésre. A 2006: XCVIII. (A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszközellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól) törvénynek megfelelően: Természetbeni támogatás kizárólag a rendezvényeken történő részvétellel közvetlen összefüggésben felmerülő kiadások (utazási költség, szállásköltség, részvételi díj) fedezetére szolgálhat (A támogatás során kérjük a fenti rendelkezés figyelembe vételét!) A résztvevők regisztrációs díja tartalmazza: a tudományos programon való részvételt, kiállítás megtekintésének lehetőségét, programfüzetet, kávészüneti ellátást, valamint az ÁFA-t. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Szállást a regisztrációs lapon jelzett szállodában (Danubius Health Spa Resort Margitsziget****) tudunk biztosítani. A kötbéres szerződések miatt április 9-e után szállást nem áll módunkban foglalni. A kitöltött regisztrációs lap visszaküldését követően postázzuk a regisztrációs és szállásdíj befizetéséhez szükséges csekket. BEFIZETÉS Regisztrációját és szállásfoglalását akkor tekintjük véglegesnek, ha a regisztrációs díj és szállásköltsége bankszámlánkra vagy postai úton hozzánk beérkezik. Számlát csak a regisztrációs lapon jelzett címre tudunk kiállítani, befizetésének beérkezése után. A számla kiállítása után másik számlát küldeni, számlát korrigálni nem áll módunkban. Kérjük, hogy a csekken a közlemény rovatban szíveskedjen feltüntetni nevét. Amennyiben befizetési csekkét elveszíti, bármely postahivatalban kérhet postai utalványt. Ezen esetben a befizetési cím: Convention Budapest Kft Budapest Pf: 11. AKKREDITÁCIÓ A rendezvény a Semmeilweis Egyetem felé Kongresszusi akkreditációra felterjezstve. Pontértéke elbírálás alatt! LEMONDÁS, VISSZAFIZETÉS Regisztrációs és szállásdíjának visszafizetése (annak elküldése után) április 9-ig 30%-os kötbérrel lehetséges. Ezután a kötbér 100%-os. Szálláslemondást április 9-e után nem fogadhatunk el a kötbéres szerződések miatt. Mindennemű jelentkezés és lemondás esetén kérjük a mellékelt regisztrációs lap és abstract felhívás használatát. A KONFERENCIA HELYSZÍNE Danubius Health Spa Resort Margitsziget H Budapest, Margitsziget Tel: , Fax:

5 TUDOMÁNYOS SZERVEZŐ Dr. Szalai Zsuzsanna med.habil osztályvezető főorvos Heim Pál Gyermekkórház H-1089 Budapest Üllői út. 86. Tel: Fax: suni@t-online.hu TECHNIKAI INFORMÁCIÓ Papp Zsombor Convention Budapest Kft. Papp Katalin (regisztráció) Convention Budapest Kft. H-1461 Budapest, Pf: 11. Telefon: Fax: zspapp@convention.hu

MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK. Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8.

MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK. Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8. MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6-7-8. Kedves Kollégák! Szeretettel köszöntünk minden kedves résztvevõt a Magyar Dermatológiai Társaság Gyermekbõrgyógyászati

Részletesebben

Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése

Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és Első értesítés és abstract felhívás Budapest, Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb 2012. december 6-8. www.convention.hu

Részletesebben

Gyermekbőr-Barát konferencia. Tervezett program. Mercure Budapest Buda április

Gyermekbőr-Barát konferencia. Tervezett program. Mercure Budapest Buda április Gyermekbőr-Barát konferencia Tervezett program Mercure Budapest Buda 07. április 8-9. Tervezett program 07. április 8., péntek MEGNYITÓ Prof. Dr. Szegedi Andrea, Prof. Dr. Szalai Zsuzsanna 5.30 ELŐADÁSOK

Részletesebben

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt.

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt. Kedves Kolléganõk és Kollégák! Elsõ rendezvényünk kedvezõ fogadtatása után 2011 márciusában második alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat. A kongresszus háziorvosok, valamint belgyógyász

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE november Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE november Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2016. november 24-26. Aquaworld Resort Budapest Prof. Beck Soma (1872-1930) www.convention.hu TISZTELT KOLLÉGÁK! 2016. november végén is hívjuk és várjuk Önöket

Részletesebben

Kedves Kollegák! Ez a részvételi díj mentes, magas szakmai színvonalú és pontszámú nagygyûlés az Önöké.

Kedves Kollegák! Ez a részvételi díj mentes, magas szakmai színvonalú és pontszámú nagygyûlés az Önöké. Kedves Kollegák! Most, mikor soraimmal hívom Önöket az MDT 81. Nagygyûlésére, éppen tegnap menesztették az egészségügyi minisztert, átíródik a számtalan sebbõl vérzõ egészségügyi reform és kormányválság

Részletesebben

mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 1

mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 1 mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 1 mdt83ert.qxp 2010.04.01. 13:43 Page 2 Kedves Kollégák! Az MDT Vezetõsége nevében szeretettel köszöntünk minden Társulati Tagot! A 2010-es év eseményekben, rendezvényekben

Részletesebben

Javasolt: családorvosok, gyermekgyógyászok, klinikai immunológia-allergológia szakorvosok, bõr és nemibetegségek szakorvosai és pulmonológusok részére

Javasolt: családorvosok, gyermekgyógyászok, klinikai immunológia-allergológia szakorvosok, bõr és nemibetegségek szakorvosai és pulmonológusok részére Tisztelt Kollégák! Az allergiás betegségek egyidõsek az emberiséggel, elõtérbe kerülésüket (egyetemi oktatásban történõ megjelenés, szakorvos képzés) az allergiás betegek számának robbanásszerû emelkedése

Részletesebben

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet Tisztelt Kollégák! 2017. május 18-20.-a között Balatonfüreden, a Hotel Füred Spa & Conference**** termeiben kerül sor a IV. Országos Foglalkozásegészségügyi Kongresszusra. A korábban már három alkalommal

Részletesebben

Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 11. Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március

Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 11. Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március 11. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia Budapest, Danubius Hotel Flamenco, 2018. március 23-24. Kedves Kolléganők és Kollégák! A modern infektológia és antibiotikum

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok. és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának. XXVIII. Tudományos Ülése

MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok. és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának. XXVIII. Tudományos Ülése MEGHÍVÓ Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Hódmezővásárhely, 2011. október 14-15. 1 Tisztelt Kollégák! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Magyar

Részletesebben

SEMMELWEIS ECMO KURZUS BUDAPEST október 7-8. Semmelweis Egyetem, Szív-és Érgyógyászati Klinika.

SEMMELWEIS ECMO KURZUS BUDAPEST október 7-8. Semmelweis Egyetem, Szív-és Érgyógyászati Klinika. ECMO KURZUS 2016. október 7-8. Semmelweis Egyetem, Szív-és Érgyógyászati Klinika www.convention.hu Általános információk A rendezvény teljes neve Az ECMO kezelés szerepe az akut kardiológiai ellátásban,

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2015. november 26-28. Aquaworld Resort Budapest Poór Imre (1823-1897) www.convention.hu KEDVES KOLLÉGÁK! A Magyar Dermatológiai Társulat 2015. őszén alkalommal

Részletesebben

Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése

Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése Eger, Hotel Eger - Park, 2006. október 26-28. M AGYAR N EPHROLOGIAI T ÁRSASÁG Kedves Kollégák! A Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése ez évben

Részletesebben

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Meghívó A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Kaposvár 2004. november 4-6. A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni.

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik.

A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik. KEDVES KOLLÉGANŐK ÉS KOLLÉGÁK! A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik. Az idei programra is a sokszínűség lesz a jellemző, hisz az antibiotikum

Részletesebben

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK Kedves Kollégák! Nagy sikerű pécsi kongresszusunk után az idei évben Balatonalmádiba invitáljuk Önöket. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy Balatonalmádi az ország minden szegletéből

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az

Részletesebben

Gyermekbőr-Barát. konferencia. Danubius Health Spa Resort Hélia 2016. május 6-7. Program. www.convention.hu

Gyermekbőr-Barát. konferencia. Danubius Health Spa Resort Hélia 2016. május 6-7. Program. www.convention.hu 2016 Gyermekbőr-Barát konferencia Danubius Health Spa Resort Hélia 2016. május 6-7. Program www.convention.hu Gyermekbőr-BARÁT konferencia 2016. május 06-07., Danubius Health Spa Resort Hélia 2016. május

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

10. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március

10. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március 10. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia Budapest, Danubius Hotel Flamenco, 2017. március 17-18. Kedves Kolléganők és Kollégák! A modern infektológia és antibiotikum

Részletesebben

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT)

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati

Részletesebben

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA Tapolca, Hunguest Hotel Pelion 2017. április 20-21. www.conf.hu/mit2017 (elérhető 2017. február 13-tól) Kedves Kollégák! Az idei évben a Magyar Infekciókontroll

Részletesebben

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17.

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. www.conf.hu/mit2015 KEDVES KOLLÉGÁK! A két évvel ezelőtti nagy sikerű balatonalmádi kongresszusunk után

Részletesebben

Tisztelt Kollégák, Barátaink!

Tisztelt Kollégák, Barátaink! Tisztelt Kollégák, Barátaink! Hagyományosnak számító éves tudományos üléseink közül a soron következõ is jubileumi sajátosságokkal rendelkezik. 1992. szeptemberében Kaposvárott rendeztük társaságunk elsõ

Részletesebben

Gyermekbőr-Barát konferencia. Tervezett program. Mercure Budapest Buda április

Gyermekbőr-Barát konferencia. Tervezett program. Mercure Budapest Buda április Gyermekbőr-Barát konferencia Tervezett program Mercure Budapest Buda 07. április 8-9. www.convention.hu 07. április 8., péntek MEGNYITÓ Prof. Dr. Szegedi Andrea, Prof. Dr. Szalai Zsuzsanna 5.0 ELŐADÁSOK

Részletesebben

Kedves Kollegák! Ezen gondolatok jegyében kíván a Szervezõ Bizottság minden résztvevõnek hasznos és eredményes részvételt.

Kedves Kollegák! Ezen gondolatok jegyében kíván a Szervezõ Bizottság minden résztvevõnek hasznos és eredményes részvételt. Kedves Kollegák! Az MST 59. Kongresszusának megrendezésére 2008. június 18.-20. között kerül sor, melyre tisztelettel meghívunk minden kollegát Debrecenbe az új Kölcsey Központba. Utoljára 1992-ben volt

Részletesebben

Várunk mindenkit, akit az urológia mellett, az uro-onkológia, urológiai infektológia, urogynecológia és más határterületi kérdések érdekelnek.

Várunk mindenkit, akit az urológia mellett, az uro-onkológia, urológiai infektológia, urogynecológia és más határterületi kérdések érdekelnek. A gondoskodás az egészséges embert is megilleti, a beteg rászorul a támaszra és minden gyógyulásnak ára van Hippokratész Tisztelt Kollégák! A Magyar Urológusok Társasága XVI. Kongresszusát 2011-ben Budapesten

Részletesebben

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009 2. É R T E S Í T É S A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája Tüdőrák 2009 Hunguest Hotel Pelion, Tapolca 2009. december 3-5. Várható kreditpont: 20 www.tudogyogyasz.hu

Részletesebben

Továbbra is az adott kérdéskör avatott előadói beszélnek az aktuális problémákról, magas szakmai színvonalon, de a gyakorlati szempontokat szem előtt

Továbbra is az adott kérdéskör avatott előadói beszélnek az aktuális problémákról, magas szakmai színvonalon, de a gyakorlati szempontokat szem előtt Kedves Kollégák! Az idei, 21. konferencia folytatni kívánja a megelőző 20 konferencia hagyományait. Továbbra is az adott kérdéskör avatott előadói beszélnek az aktuális problémákról, magas szakmai színvonalon,

Részletesebben

VI. AMETROPIA KONGRESSZUS

VI. AMETROPIA KONGRESSZUS VI. AMETROPIA KONGRESSZUS a Magyar Kontaktológiai Társaság III. Továbbképzõ Tanfolyama és Kongresszusa, a Magyar Szemorvostársaság Cornea Társasága részvételével, a Magyar Gyermekszemészek és Strabológusok

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés Gyopárosfürdő, Alföld Gyöngye Konferenciaközpont 2015. április 24-25. 1 Kedves Kollégák, Tisztelt Résztvevők!

Részletesebben

A GYERMEKGASZTROENTEROLÓGIA, HEPATOLÓGIA ÉS TÁPLÁLÁS AKUTÁLIS KÉRDÉSEI Továbbképző tanfolyam

A GYERMEKGASZTROENTEROLÓGIA, HEPATOLÓGIA ÉS TÁPLÁLÁS AKUTÁLIS KÉRDÉSEI Továbbképző tanfolyam A GYERMEKGASZTROENTEROLÓGIA, HEPATOLÓGIA ÉS TÁPLÁLÁS AKUTÁLIS KÉRDÉSEI Továbbképző tanfolyam 2017. április 7-8. Novotel Centrum Budapest További információ, online regisztráció: www.convention.hu TISZTELT

Részletesebben

MDT GYERMEKBŐRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK

MDT GYERMEKBŐRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK MDT GYERMEKBŐRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK Program, Danubius Hotel Aréna**** 2010. május 6 8. MDT Gyermekbôrgyógyászati Szekció, Danubius Hotel Aréna Továbbképzô Napok 2010. május 6 8. Védnökök:

Részletesebben

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ 2013 Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ Fiatal Diabetológusok Fóruma Kedves Fiatal Kollégánk! Szeretettel várunk 2013. november 14-16-án a Budapesten megrendezésre kerülő

Részletesebben

A csütörtöki nap magyar nyelvû, míg a péntek és szombati nap elõadásai angol nyelven fognak elhangzani.

A csütörtöki nap magyar nyelvû, míg a péntek és szombati nap elõadásai angol nyelven fognak elhangzani. Tisztelt Kollégák, Barátaink! Az idei évben egy rendhagyó rendezvény keretében kerül megszervezésre társaságunk kongresszusa. Idén megtörve a két éves ciklicitást, a Társaság az Esztétikai Szekcióval közösen

Részletesebben

PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye PROGRAM Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2016. szeptember 2-3. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának Tudományos Ülése. Hódmezővásárhely, április

MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának Tudományos Ülése. Hódmezővásárhely, április MEGHÍVÓ Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának Tudományos Ülése Hódmezővásárhely, 2012. április 13-14. 1 Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő

Részletesebben

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Szeged, 2015. május 22-23. MÁSODIK ÉRTESÍTŐ KONFERENCIA FELHÍVÁS Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája címmel a Magyar Egészségügyi

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE 2018. szeptember 27-29. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a magyar Infektológiai

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye MEGHÍVÓ Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2013. szeptember 6-7. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

GYERMEKBŐR BARÁT KONFERENCIA DANUBIUS HOTEL MARGITSZIGET BUDAPEST, 2014. MÁJUS 9-10. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. www.convention.hu

GYERMEKBŐR BARÁT KONFERENCIA DANUBIUS HOTEL MARGITSZIGET BUDAPEST, 2014. MÁJUS 9-10. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. www.convention.hu 2014 GYERMEKBŐR BARÁT KONFERENCIA DANUBIUS HOTEL MARGITSZIGET BUDAPEST, 2014. MÁJUS 9-10. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK www.convention.hu KEDVES VENDÉGÜNK! Öröm számunkra, hogy a Gyermekbőr BARÁT Konferencia résztvevőjeként

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés Makó, Korona Étterem és Konferencia-Központ 2014. március 28-29. 1 Tisztelt Kollégák! Idén 45. alkalommal

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA GYŐR ETO PARK HOTEL 2019. október 3-5. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Infektológiai

Részletesebben

MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése

MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Gyermekdiabetes Szekció Legyél te is 7 pontos (A 1C) Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése Debrecen, 2012. november

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG. Háziorvosi Munkacsoport. Háziorvosi Nővér Akadémia. Balatonalmádi, 2012. november 17. Partner Tájékoztató

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG. Háziorvosi Munkacsoport. Háziorvosi Nővér Akadémia. Balatonalmádi, 2012. november 17. Partner Tájékoztató MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport Háziorvosi Nővér Akadémia Balatonalmádi, 2012. november 17. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja,

Részletesebben

IGEN TISZTELT. 1975 Hajdúszoboszló. 1987 Szeged. 1973 Visegrád. 1977 Pécs. 1971 Szeged. 1989 Budapest. 1983 Debrecen 1985 Zalaegerszeg.

IGEN TISZTELT. 1975 Hajdúszoboszló. 1987 Szeged. 1973 Visegrád. 1977 Pécs. 1971 Szeged. 1989 Budapest. 1983 Debrecen 1985 Zalaegerszeg. AMAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG KÍSÉRLETES SEBÉSZETI KONGRESSZUSAI (1967-2013) 1967 Hajdúszoboszló 1969 Pécs 1971 Szeged 1973 Visegrád 1975 Hajdúszoboszló 1977 Pécs 1979 Szeged 1981 Budapest 1983 Debrecen 1985

Részletesebben

Szeretettel várjuk Önöket az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon.

Szeretettel várjuk Önöket az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon. Kedves Kollégák és Kolléganők! Szeretettel várjuk Önöket az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon. Rendezvényünk hagyományosan a Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Hipertónia

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29.

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29. Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa Balatonvilágos 2010. május 27-29. Kedves Tagtársak, Barátaink! Az elmúlt 2009. év igazán sikeresnek tekinthető, hiszen több olyan jogi szabályozás is

Részletesebben

Üdvözlettel: Dr. med. habil. Végh Mihály, Ph.D. a Kongresszus elnöke

Üdvözlettel: Dr. med. habil. Végh Mihály, Ph.D. a Kongresszus elnöke Kedves Kolléganők, Kollégák! A Magyar Kontaktológiai Társaság ebben az évben is immár hagyományosan kongresszust és egyben továbbképző tanfolyamot szervez. Társaságunknak a kongresszussal kapcsolatos célkitűzései

Részletesebben

MÁSODIK FELHÍVÁS. VII. Foglalkozás-egészségügyi Ápolói Nemzetközi Kongresszus

MÁSODIK FELHÍVÁS. VII. Foglalkozás-egészségügyi Ápolói Nemzetközi Kongresszus MÁSODIK FELHÍVÁS VII. Foglalkozás-egészségügyi Ápolói Nemzetközi Kongresszus Meghívó Tisztelt Kollégák! A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Országos Szervezete és a Foglalkozás-egészségügyi

Részletesebben

Heim Pál Gyermekkórház

Heim Pál Gyermekkórház K e d v e s K o l l é g á k! S z e r e t e t t e l v á r u n k m i n d e n g y e r m e k p u l m k é r d é s e i i r ődő á n g t y e é r m d e k o l r v o s t a őg G y e ó r g m y á e s k z t S z e k c

Részletesebben

Hasznos és tartalmas kongresszusi idõtöltést kívánok a szervezõk nevében:

Hasznos és tartalmas kongresszusi idõtöltést kívánok a szervezõk nevében: Kedves Kolléganõk és Kollégák! Szeretettel üdvözöljük Önöket hagyományos rendezvényünkön, amely immár három napon keresztül kínál elõadásokat a kardiológia és határterületei témaköreibõl. Az idén kiemelten

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport TERÁPIÁS MŰHELY Siófok, 2014. november 7-8. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja, a Vanderlich

Részletesebben

HÉVÍZ, MÁJUS

HÉVÍZ, MÁJUS VIII. FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2017. MÁJUS 12-13. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási

Részletesebben

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom (Zsolt.127.3.) XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA 2014. április 24-26. Nyíregyháza, Hotel Pagony MÁSODIK értesítô Kedves SZÜLÉSZNÔK! TISZTELT

Részletesebben

A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária

A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY ELNÖKE Dr. Várkonyi Viktória. A TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNY TITKÁRA Dr. Dudás Mária Kedves Kollégák! Szeretettel invitáljuk a kollégákat 2014. novemberében a Magyar STI Társaság XIX. Nagygyûlésére, amely egyben a VIII. Venerológiai továbbképzõ tanfolyam is. Vezetõségünk úgy döntött, hogy

Részletesebben

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ismét eltelt egy év és újra együtt lehetünk, összehozott bennünket a szakma szeretete. A radiológia

Részletesebben

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5.

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Partner Tájékoztató XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Tisztelt Partnerünk! Szeretettel várjuk Önöket Balatonfüreden, 2013. október 3-5. között megrendezésre kerülő Magyar

Részletesebben

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései továbbképző tanfolyam k40 r e d i t p o n t Budapest péterfy sándor utcai Kórház fül-, orr-, torok-, GéGe-, fej-, nyaksebészeti osztály 2012. november

Részletesebben

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd.

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd. Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd Értesítő Tisztelt Kollégák, AITSZME Tagok, Kedves Vendégek! Az Aneszteziológus

Részletesebben

A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI

A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM k40 r e d i t p o n t BUDAPEST PÉTERFY SÁNDOR UTCAI KÓRHÁZ FÜL-, ORR-, TOROK-, GÉGE-, FEJ-, NYAKSEBÉSZETI OSZTÁLY 2014. FEBRUÁR

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet

Tisztelt Kollégák! Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet ertesito.qxp 2014.01.21. 11:06 Page 1 ertesito.qxp 2014.01.21. 11:06 Page 2 Tisztelt Kollégák! 2014. május 29-31-e között Siófokon a Hotel Azúr szállodában kerül megrendezésre az I. Országos Foglalkozás-egészségügyi

Részletesebben

HÉVÍZ, ÁPRILIS

HÉVÍZ, ÁPRILIS FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2013. ÁPRILIS 19-20. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási Szakmai

Részletesebben

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság. 2013. május 10-11. Eurostars Budapest Center Hotel. www.conf.hu/mft2013 Magyar Fejlődésneurológiai Társaság Eurostars Budapest Center Hotel 2013. május 10-11. www.conf.hu/mft2013 1 A veleszületett kóros mozgás- és értelmi fejlődés prevenciója Gyermekgyógyász, gyermekneurológus,

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP. FIZETENDŐ ÖSSZESEN: Ft Ft

JELENTKEZÉSI LAP. FIZETENDŐ ÖSSZESEN: Ft Ft JELENTKEZÉSI LAP Egy jelentkezési lapon csak egy személy regisztrálhat. Kérjük, olvashatóan, NYOMTATOTT BETŰKKEL töltse ki. BEKÜLDENDŐ: Régió-10 Kft. 6701 Szeged, Pf.: 898. info@regio10.hu I. SZEMÉLYES

Részletesebben

HÉVÍZ, ÁPRILIS

HÉVÍZ, ÁPRILIS VI. FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2015. ÁPRILIS 17-18. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS Magyar Állatorvosi Kamara Fővárosi Szervezetének Továbbképző Konferenciája Helyszín: Ramada Resort Aquaworld Budapest 1044 Budapest, Íves út 16. Időpont: 2016. január 16 17. (Szombat Vasárnap) KIÁLLÍTÓI

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Budapest, Június 25. Dr. Jelenik Zsuzsanna osztályvezetõ fõorvos OEK Nemzetközi Oltóközpont

Tisztelt Kollégák! Budapest, Június 25. Dr. Jelenik Zsuzsanna osztályvezetõ fõorvos OEK Nemzetközi Oltóközpont Tisztelt Kollégák! Hosszú évtizedek gyakorlata változott meg a védõoltások bõvülésével. A gyermekkorban esedékes oltások mellett, egyre gyakrabban van igény és indok a felnõttek vakcinálására. Ezt a folyamatot

Részletesebben

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése Balatonfüred, 2005. április 28-30 2. értesítés Az értesítõ megjelenését a Boehringer Ingelheim támogatta.

Részletesebben

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17.

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17. Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! A M a g y a r B a l n e o l ó g i a i E g y e s ü l e t e z é v i N a g y g y ű l é s é t Mezőkövesden rendezzük meg 2013. november -1 15 7. k ö z ö t t. S z e r e t

Részletesebben

Szeretettel várjuk Önöket az Egri Kardiológiai Napokon.

Szeretettel várjuk Önöket az Egri Kardiológiai Napokon. Kedves Kollégák és Kolléganők! Szeretettel várjuk Önöket az Egri Kardiológiai Napokon. Rendezvényünk hagyományosan a Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Hypertónia Társaság, a Magyar Stroke Társaság

Részletesebben

2017. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA

2017. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Szeged, Hunguest Hotel Forrás Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Szeged, Hunguest Hotel Forrás REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés: kizárólag

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA MÁSODIK ÉRTESÍTŐ BÉKÉSCSABA 2014. október 3-4. Phaedra Rendezvényközpont Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 1997, 2005 után 2014-ben

Részletesebben

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése SZÉKESFEHÉRVÁR 2005. Október 7-8. ELŐZETES PROGRAM JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FORMA Gyermekdiabetes

Részletesebben

Aqua-Spa Konferencia és Wellness Hotel

Aqua-Spa Konferencia és Wellness Hotel A Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság XII. Kongresszusa, Továbbképző Tanfolyama és Szakmai Kiállítása Cserkeszőlő Aqua-Spa Konferencia és Wellness Hotel 2011. április 14-16. Szent

Részletesebben

MALIGNUS LYMPHOMA KONFERENCIA

MALIGNUS LYMPHOMA KONFERENCIA MALIGNUS LYMPHOMA KONFERENCIA 2004. június 3-5. BUDAPEST MÁSODIK ÉRTESÍTÉS JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FELHÍVÁS Fõtámogató: Roche (Magyarország) Kft. Köszöntõ Tisztelt Kollégák! A Magyar Haematológiai

Részletesebben

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA TARTALOM ELNÖKI KÖSZÖNTŐ 2 A kongresszus elnöke 2 A kongresszus tudományos bizottsága 2 A kongresszus szervező

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, 2019. január 23-26. www.mptpszichiatria.hu/mpt2019 Kérjük a jelentkezési lapok minden oldalát kinyomtatni, kitölteni, aláírni

Részletesebben

Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának 13. KONGRESSZUSA PROGRAMTERVEZET március Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort

Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának 13. KONGRESSZUSA PROGRAMTERVEZET március Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának PROGRAMTERVEZET 2018. március 23-25. Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés a figamu2018.misandbos.hu oldalon lehetséges.

Részletesebben

Dr. Jelenik Zsuzsanna Tudományos Szervezõbizottság Tagja. Kedves Kollégák! Hölgyeim és Uraim!

Dr. Jelenik Zsuzsanna Tudományos Szervezõbizottság Tagja. Kedves Kollégák! Hölgyeim és Uraim! Kedves Kollégák! Hölgyeim és Uraim! Ebben az évben 15. alkalommal kerül sor az Országos Védõoltási Továbbképzõ Tanfolyam megrendezésére. Szokásos módon idõben is kapcsolódik a tanfolyam az április 20-26

Részletesebben

Differenciál diagnózisok, új diagnosztikus és terápiás eljárások a bőrgyógyászatban és határterületeiről az Olimpia évében

Differenciál diagnózisok, új diagnosztikus és terápiás eljárások a bőrgyógyászatban és határterületeiről az Olimpia évében IV. DEBRECENI BŐRGYÓGYÁSZATI NAPOK Differenciál diagnózisok, új diagnosztikus és terápiás eljárások a bőrgyógyászatban és határterületeiről az Olimpia évében Debrecen, Thermal Hotel Aquaticum 2012. október

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

XX. Nemzetközi Szimpózium

XX. Nemzetközi Szimpózium Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekció XX. Nemzetközi Szimpózium Miskolctapolca 2019. szeptember 12-14. Tisztelt Kollégák! A Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekciója

Részletesebben

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám:

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám: JELENTKEZÉSI LAP Gyula 2011. október 14-15. Gyula Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: CORACOMP Kft. 5711. Gyula, Szüret u. 12. Tel.: +36-30/337-5801 E-mail: cszabolcs78@t-online.hu

Részletesebben

A részvételi díj tartalmazza: a mindenkori jogszabályokban meghatározott ÁFA összegét, a kétnapos konferencia előadásain való

A részvételi díj tartalmazza: a mindenkori jogszabályokban meghatározott ÁFA összegét, a kétnapos konferencia előadásain való Egy jelentkezési lapon csak egy személy regisztrálhat. Kérjük, olvashatóan, NYOMTATOTT BETŰKKEL töltse ki. BEKÜLDENDŐ: Régió-10 Kft. 6701 Szeged, Pf.: 898. symposiumszeged@regio10.hu MFE tagfelvétel: http://mfe-hda.hu/tagfelvetel/

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák!

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák! KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák! Szeretettel és tisztelettel hívjuk Önöket a VI. Magyar Homeopátia Kongresszusra. A homeopátia, mint alternatív terápia részben ismert csak az orvosok körében, de aki megismeri

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK

SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2011. február 4-5. Meghívó A kongresszus ideje: 2011. február 4-5. Helyszíne: Best Western Pannonia Hotel**** 9400 Sopron, Várkerület 75. www.pannoniahotel.com A tudományos program

Részletesebben

MEGHÍVÓ B T A MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK 40. VÁNDORGYŰLÉSE

MEGHÍVÓ B T A MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK 40. VÁNDORGYŰLÉSE MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG MEGHÍVÓ M B T A MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUMÁNAK 40. VÁNDORGYŰLÉSE BÉKÉSCSABA Phaedra Közéleti Központ, Irányi u. 10. 2009. április 24-25. Tisztelt

Részletesebben

3. NEMZETI CAMLOG KONGRESSZUS Protetikai, szájsebészeti és parodontológiai módszerek összehangolása a dentális implantológiában

3. NEMZETI CAMLOG KONGRESSZUS Protetikai, szájsebészeti és parodontológiai módszerek összehangolása a dentális implantológiában 3. NEMZETI CAMLOG KONGRESSZUS 2013 Protetikai, szájsebészeti és parodontológiai módszerek összehangolása a dentális implantológiában köszöntő Tisztelt Partnerünk! Mi a Camlognál hiszünk abban, hogy a

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM Kedves Kollégák! Hatodik alkalommal kerül sor a Háziorvos Napok megrendezésére. A háziorvoslás szerepvállalása ma is megkérdőjelezhetetlen,

Részletesebben

MEGHÍVÓ MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUM 48. TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÉS TOVÁBBKÉPZÉS

MEGHÍVÓ MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUM 48. TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÉS TOVÁBBKÉPZÉS MEGHÍVÓ MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUM 48. TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÉS TOVÁBBKÉPZÉS CSERKESZŐLŐ AQUA-SPA HOTEL 2018. MÁRCIUS 22 MÁRCIUS 24. MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI

Részletesebben

MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18.

MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ. Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. XIX UT MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGA XIX. KONGRESSZUSA ÉRTESÍTŐ www.convention.hu 014 Siófok, Hotel Azúr 2014. október 16-18. TISZTELT KOLLÉGÁK! 2014-ben ismét három urológiai osztály, Győr, Szombathely

Részletesebben

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma 1 Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma Tapolca 2011. május 6-7. MEGHÍVÓ A Malom-tó és a vízimalom

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2015. évi Továbbképző Konferenciája. Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének

M E G H Í V Ó. 2015. évi Továbbképző Konferenciája. Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének 2015. évi Továbbképző Konferenciája M E G H Í V Ó Helyszín: Hotel Aquarell Cegléd**** 2700 Cegléd, Fürdő út 24. Időpont: 2015. október 10-11.

Részletesebben

PÉCSI KARDIOLÓGIAI KONGRESSZUS

PÉCSI KARDIOLÓGIAI KONGRESSZUS PÉCSI KARDIOLÓGIAI KONGRESSZUS IV. PÉCSI KARDIOLÓGIAI PREVENCIÓS ÉS REHABILITÁCIÓS KONGRESSZUS (AZ MKT KARDIOLÓGIAI PREVENCIÓS ÉS REHABILITÁCIÓS MUNKACSOPORT ÉS A MAGYAR KARDIOVASZKULÁRIS REHABILITÁCIÓS

Részletesebben