Délvidéki S. Atilla: A NEGYVENNYOLCAS RÁCJÁRÁSOK KIROBBANTÁSA

Átírás

1 Délvidéki S. Atilla: A NEGYVENNYOLCAS RÁCJÁRÁSOK KIROBBANTÁSA Vannak a mi közös magyar-szerb múltunknak is olyan fehér vagy inkább: véres foltjai, amelyeket eddig nem kutatott még senki. Példának okáért, több magyar áldozatot szedtek 1848/49-ben a délvidéki (vajdasági) rácjárások és a kelet-magyarországi (erdélyi) oláhjárások, mint az összes hadművelet együttvéve. 1 Ennek ellenére kevesen tudják, hogy a hadi eseményeken kívül tömeges etnikai tisztogatások, úgynevezett rácjárások is zajlottak itt, az Alvidéken ahogyan annak idején nevezték e területet. E rettenetről legföljebb az 1849 februárjában elkövetett nagy szentai (ma: Zenta/Ceнтa) magyar- és zsidóirtás kapcsán lehet fogalmunk, de a tankönyveink még ezt sem ismerik. S ez is csak a jéghegy csúcsa, hiszen a bácsszenttamási (ma: Szenttamás/Cpбoбpaн) és tiszaföldvári (ma: Bácsföldvár/Бaчкo Гpaдиштe) magyarság tömeges halálrakínzásának 48-as pecsétjét például, eddig még ugyancsak nem törte föl senki. Távolról sem 1944/45-ben törölték el tehát először, egész települések magyar lakosságát Délvidéken (ma Vajdaság, Észak-Szerbia). 2 Amint azt mindjárt látni is fogjuk, megtörtént ez minden évszázadban, egészen a rigómezei ütközetig visszamenően. A nemzetiségi-területi kérdés gyökerei a magyar Délvidéken Menjünk vissza a kezdetekig. Tény ugyanis, hogy akad manapság olyan hivatásos történész Vladan Gavrilovics (Bлaдaн Гaвpилoвић) 3, aki a magyarok és más népek ellen elkövetett kegyetlen vérengzések tényeivel szembesülve a mi és ők fölosztása alapján rögtön azt kérdi tőlünk mindannyiunktól, hogy kié is volt Zenta, Tiszaföldvár 1 E magvas és az igaz múlt elhallgatása következtében döbbenetes történelmi tényt Arday Lajos, a délvidéki magyarság neves történetírója, az MTA doktora ajánlotta a figyelmembe, mit köszönettel fogadtam. 2 Lásd Szigethy György: Szemtanúja voltam Titó délvidéki vérengzésének, Cleveland, 1956; Homonnay Elemér: Atrocities Committed by Tito s Communist Partisans in Occupied Southern-Hungary [Titó kommunista partizánjainak kegyetlenkedései Dél-Magyarország megszállása során], Cleveland, 1957; Matuska Márton: A megtorlás napjai: Ahogy az emlékezet megőrizte, Újvidék, 1991; Tibor Cseres: Titoist atrocities in Vojvodina : Serbian vendetta in Bácska [A titóisták délvidéki kegyetlenkedései ben: Szerb vendetta a Bácsságban], Toronto, 1993; Pintér József: Hová tűnt el Szenttamásról 1944 őszén két és fél-, háromezer magyar és majd félezer német?, Szenttamás, 1994 december; Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva: Délvidéki magyar fátum , I. kötet: Bácska, Bp., 1995; Teleki Júlia: Visszatekintés a múltba, Újvidék, 1996; Sajti Enikő: Legrosszabb álmaink, Bp., 2004 stb. 3 Helyesírási szabályzatunk világosan kimondja, hogy a cirill írású nyelvekből átvett neveket magyar kiejtés szerint kell írnunk. Ezzel szemben egy szörnyűséges (idézet: Spira Gy.) átírási gyakorlat keletkezett Titó alatt, amikor a külön jugoszláviai magyar nemzettudattal kísérletező önkényuralmi rendszer délvidéki hívei 1956 után semmibe vették a magyar helyesírást. A 60-as évektől kezdve így immár minden szerb nevet és szót horvát átírásban közöltek, még a cirill eredetiből is. Ezt, az időközben Budapesten is mindinkább követett, elpolitizált gyakorlatot volt kénytelen végül is szentesíteni 1978-ban egyetemes érvénnyel az MTA Nyelvtudományi Intézete. Az MTA talán így kívánta annak idején semlegesíteni a titóisták által erőltetett magyar-magyar szakadást azon az alapon, hogy a szerbhorvát olyan nem latin betűs nyelv, amelynek van saját átírási hagyománya, szabálya. Csakhogy ehhez a magyarnak éppen semmi köze (hát hiszen az orosznak is van angol átírási hagyománya!), másrészt újabb két évtizede már, hogy a két (három-négy) nép és nyelv százezrek élete árán különvált. A latin és cirill ábécét egyaránt használó szerb nyelv neveit azonban átírhatjuk fogalmaz tehát 1996-ban már, a 2005-ben újabb kiadásban Grétsy László és Kemény Gábor által átszerkesztett Nyelvművelő kéziszótár, az idegen nevek átírása címszó első bekezdésében: szinte ugyanazon kiindulópontból homlokegyenest ellentétesen! Az anyaországban ez a névátírás így ma már szinte általános (Gyingyics, Milosevics stb.). Szerbia köztársasági nyelvhasználati törvénye 1990-ben cirill betűsnek nyilvánította a szerb nyelvet: a Szerb SZK közmegbízatást végző állami szerveiben cirill betűs írás használandó. Lássuk hát be végre, hogy a szerbség cirill írásúnak tekinti a nyelvét mint mindig. Joga van hozzá! 77

2 vagy Bácsszenttamás úgymond a kezdetben, hogy vajon rác vagy magyar lakosok birtokolták-e őket ki hol volt? Igen, a hangsúlyos kérdés és az efféle megkülönböztetés képtelenség. A letűnt időszak jellegzetes kortünete. Ezen kívül, a történelmi ismeretek hiányának a bizonyítéka is; 1 amit éppen e kificamodott nézet okán, semmiképpen sem hagyhatunk megválaszolatlanul. Az évszázados népirtások és valóságos lakosságcserék után egyáltalán nem mindegy, hogy ki az idegen vendég és ki a befogadó házigazda? Nem juthatunk ilyen mélységekig. Nézzük hát vissza a közös történelmünket: vajon a szerbek (rácok) 2 jötteke be Dél-Magyarországra avagy talán a magyarok Észak-Szerbiába? Mindenekelőtt azonban tisztázzuk, hogy népirtást sem történelmi igazságtétel, sem vérbosszú, sem pedig nemzeti túlfűtöttség címén nem lehet még csak mentegetni sem. Ezekkel a megközelítésekkel tehát nem foglalkozhatunk. Mégis, a népek eredeti elhelyezkedése valóban szolgálhat egy alappal, ami a történelem ok-okozati összefüggéseit tekintve, a status quo ősi elve nyomán némileg érthetőbbé teszi a véres villongásokat. A történeti forrásaink szerint a népvándorlás végén az addig vándorló rác (szoraba) törzsek a Drina folyó fölső vízgyűjtő területén, a magyarok (onogurok) pedig a Kárpátmedencében telepedtek meg a Száváig és az Al-Dunáig, ahol az új, megtelepedett életmód korszakába léptek. 3 A népeink így kezdetben még csak nem is érintkeztek egymással, mert a Drina és a Morava torkolata között eredetileg élő középkori szláv lakosság, amelyet ómagyar nyelven a nándor névvel illettek nem rác volt. A történelmi Nándor Birodalom (Bulgária) ezen északnyugati része ugyanis, ekkor a tárgyilagos szerb történetírók beismerése szerint nemzetiségi szempontból még nem volt teljes mértékben a rác nép birtokában, 4 hanem valójában nándor, keletebbre pedig oláhlakta is volt. 5 E térség egyébként a nándor állam szerves részét képezte szinte az egész században. 6 Ezt a térséget később Bizánc is be-bekebelezte időnként, de a Nándorfehérvár (rácul: Bugarszki Beograd) és Nis között megforduló utazók csak nándor erdőket, vagy Nikota nándor herceget stb. emlegetnek itt a bizánci és magyar uralom alatti időszakban is. 7 Viszont soha a századig, egyetlen egyszer sem merül föl e terület lakosságára vonatkoztathatóan a rácok neve. A források tehát, világosan bizonyítják a Morava völgye és a Drina torkolata közti etnikai viszonyokat. 8 1 A történelmi tájékozatlanság e tekintetben sajnos nem csak Gavrilovics szaktársat jellemzi, hanem általában a szerb történészt. Ez az egész szerb történetírás téves irányvételének és a magyar nyelv nem ismeretének a hozománya. Hardi Gyura például, a Macsói Bánságról szóló előadásában egy szóval sem említi a nándorokat, holott ők ott őshonos lakosság. Az ottani magyarokról sem tudott és rám is csodálkozott, amikor olyan középkori magyar helyneveket hallott tőlem ebből a térségből, mint Macsókő, Fölsővábna, Tekerős, Végdebrecen, stb. 2 A magyar nyelvszokás a 20. századig rácnak ismerte a ma szerbnek nevezett népet, legalábbis, ha hazai rácokról volt szó. A rácországi rácokat viszont, 1848-ban már gyakran nevezik szerbnek vagy latinosan szerviánnak is. (Deák István: Kossuth Lajos és a magyarok ben, Bp., 1983, 143.) Annyi bizonyos, hogy szerb alatt csakis szerbiai szerbet vagy éppen hazai, de magyargyűlölő szakadár szerbet értettek. A szerb megnevezésnek ennek folytán gúnyos kicsöngése van a XIX. században: a szerbek a legdühösebbek, a gyülevész fanatizált rácosok expressio Serbica. (V. Waldapfel Eszter [szerk.]: A forradalom és szabadságharc levelestára, I. kötet, Bp., 1953, 298, 304.) E nép évszázadok óta megszokott és tisztességes neve Magyarországon éppúgy a hagyományos rác megnevezés volt, mint például a románoknak az oláh vagy a szlovákoknak a tót. Egyébként a mai népnevek visszavetítése e régmúltba ezen túlmenően ugyanolyan korsértés (anakronizmus), mintha a középkori zetaiakat neveznénk montenegróiaknak vagy crnagóraiaknak, a kunokat oguzoknak vagy a jászokat oszétoknak esetleg az inkákat kecsuáknak. 3 Lásd Bíborbanszületett Konstantin császárt A birodalom kormányzása (De administrando imperio) c. műben. 4 Sztanojevics Sztanoje: Isztorija szrpszkoga naroda [A rác nemzet története], Beograd, 1910 [cirill], Ivics Pavle: Szrpszki narod i nyegov jezik [A rác nép és nyelve], Beograd [Nándorfehérvár], 1986, Kalics-Mijuskovics Jovanka: Beograd u szrednyem veku [Nándorfehérvár a középkorban], Beograd [Nándorfehérvár], 1967 [cirill], 29, Eredetiben: Silvae Bulgarorum, princeps Bulgarorum. KALICS-MIJUSKOVICS, 1967, Mi több, maguk a rác kútfők is hallgatnak erről! Teljesen egyoldalúnak tűnik tehát a nézet, miszerint a nándor 78

3 A szerb szakértők szavaival élve, itt az ugorok [magyarok] már a 11. század ötvenes éveiben támadásba mennek át, de a bizánciak eleinte sikeresen védelmezték a birodalom érdekeit az ugorokkal szemben. Amikor azonban Mánuel császár meghalt, 1183-ban a rác és a magyar állam egyesült erővel támadt rá, ezekre a bizánci uralom alatt álló nándor területekre. Amíg az ugorok a Barancsságban terjeszkedtek írja egy szerb történész, addig a rácok eljutottak a Moraváig. 1 A harcokban jelentős szerepe volt Nándorfehérvárnak (Бyгapcки Бeoгpaд, Alba Bulgariae), mely a 11. századtól már jobbára bizánci uralom alatt állt amit az ugorok nem tudtak komolyabban megrendíte- A magyar Délvidék néptalaja a megtelepedés korában ( század). A Kniezsa István által földolgozott, Árpád-kori oklevelekben olvasható hatalmas helynévanyag alapján szerkesztette Nagy Béla. (Lásd Takács Miklós: Ősszerbek a Kárpát-medencében? A magyar-szerb kapcsolat valószínűtlen előzményei, História, 2010/1-2. A nemzetieskedéstől mentes, tekintélyes történeti folyóirat politikai tekintetben az MSZP-hez áll közel.) Csíkozások: ///// magyarok és kunok, \\\\\ délszlávok és oláhok. (Bulgarorum) népnév gyakori föltűnése a mai Szerbiához tartozó területeken a középkori forrásokban csak a 8-9. századi hosszú nándor uralom emlékét tükrözi vissza az adott térségben. (KALICS-MIJUSKOVICS, 1967, 37.) Nehezen hihető, hogy az utazók által megismert nándor erdők szélén fekvő falvak lakossága vagy a bizánci uralom alatt álló Bolgárfehérvár városában székelő nándor herceg, netalán a Nikota név is szerb lett volna. Természetesen, el kell utasítani azon nézeteket is, amelyek a Kárpát-medence déli peremterületét eleve a szerb földek közé sorolják, annak Árpád-kori lakosságát pedig minden indoklás nélkül rácnak tekintik. Ezek az állítások kortünetek. Annak szemléltetésére lesznek majd alkalmasak, milyen tévedéseket eredményezett a 20. századi szerb történetírás nemzetieskedő szűklátókörűsége és kizárólagossága. 1 SZTANOJEVICS, 1910,

4 ni. 1 A Drina és a Morava torkolata között csak a 13. század elejétől beszélhetünk tartós magyar uralomról. Ekkor alakul itt meg a macsói bánság, amit a magyarok kezdetben csak Túlsó Szerémségnek neveztek, Macsókő (ma Baљeвo) 2 székhellyel. Keleten az így kialakuló kialakuló Magyar Végvidékhez kapcsolódott még a Moraván túli Barancsság Barancsvár (Бpaничeвo), és a Kucsóság Kucsóvár (Kyчeвo) központtal. Az első rác telepesek mégis a magyar időszakban, de csak a 13. század végén jelentek meg itt, a magyar központi államhatalom összeomlása idején. Az Ozorai (Usorsko) és a Sói (Solsko) Bánságot is nyugaton magábafoglaló Magyar Végvidék akkori kormányzója Dragutin, IV. László magyar király veje és a rác király testvére volt. Udvarát a Tomlamellék (Пoтaмнaвa) és a Száva között található Végdebrecenben (Дeбpц) rendezte be. 3 Magyar főnemes létére, az újonnan érkezett rác (szerbiai) gyarmatosokkal üldözni kezdte a nándorfehérvári őshonos nándorokat és a helyi magyar katolikus lakosokat is. A rác hódítók önkénye ellen rövidesen népfölkelés tört ki a barancsi és kucsói bán, Dormán (Дpмaн) és Kudelin (Kyдeлин) vezetésével. 4 A leigázott nándorok szabadságharcának fészke Dormán bán Végszendrő és Barancs közt fekvő birtokközpontja volt amely mindmáig az ő nevét hirdeti (Дpмнo). Kudelin hívei a délebbi Izdril (Ждpeлo) várából álltak ellen a betolakodóknak. Amikor Dragutin kudarcot vallott, a szabadságszerető nándorok szabadságharcát csak öccsének, Milutin rác királynak a segítségével tudta vérbe fojtani. Milutin a harcok során egészen Bodonyig (Bdin, ma Bидин) pusztított, ahonnan Sisman nándor fejedelem tartván a főváros elestétől is a Duna északi oldalán fekvő Szörényi Bánságba, Magyarországra menekült. Milutin ekkor a saját rác államába kebelezte be a szakadár Dormán és Kudelin összes megszállt birtokát. A Barancssággal és a Kucsósággal való rác országgyarapítás már Magyarország megcsonkítása volt, hiszen e bánságok magyar területek voltak. Rácország azelőtt soha nem is terjedt még ki a Dunáig. Az ekkor egyébként már katolikus 5 Dragutin korábban Rácország királya volt ugyan, de a magyar végeket csak, mint magyar nemesúr birtokolta: az uralma tehát, önmagában véve még nem csorbította a magyar uralmat. A behívott rácországi földesurak által foganatosított erőszak, és a visszaéléseik azonban 1293-tól oly véres tisztogatásokba torkollottak a térségben, hogy ennek köszönhetően egyes szerb történetírók szerint a Barancsságot nemzetiségi tekintetben valószínűleg ekkor szerezte meg teljesen a rác nép 6 mármint a népirtó (néprajzi) elv értelmében. Ugyanez történt a Túlsó Szerémségben és Nándorfehérvárott is, amit a rác lakosság nagyobb mérvű betelepítése kísért a megtizedelt nándorok és magyarok helyébe, a macsósági városokba és a cseraljai-dettosföldi mezőségre is. A szakadár lázadásban, illetve a magyar államhatalom megtagadásában Dragutin 1295-ben odáig jutott, hogy teljesen föl is számolta a nándorfehérvári magyar katolikus püspökséget. A magyar katolikus javakat elvették, sok mindent szét is húztak a rác uralom alatti városban. 7 Az Árpád-ház férfiágon való kihalását követően, az ország széthullása során tehát, Dragutin is látszólag éppolyan kiskirályként viselkedett, mint a többi magyar 1 KALICS-MIJUSKOVICS, 1967, 40, 47, Maga a vár 1317-től bukkan föl oklevélben Macsókő néven. Fölmerült kósza ötletként, hogy esetleg a Kolumbara szávai torkolata környékén feküdt volna. Csakhogy épp a Macsókő név okán, egy sziklás hegyre kell gondolnunk. Ez csak a Cser-hegység (szláv nyelven: Cer) lehet. A vidék fő települése ma is Valjevo. Tőle délre jelzi a térkép a Gradac patakot és ez a név mindenképpen egy várra utal (grad=vár). Ezek a legfőbb okai, hogy a helytörténészek zöme Macsókőt Valjevóval azonosítja. 3 KALICS-MIJUSKOVICS, 1967, Csorovics Vladimir: Isztorija Jugoszlavije [Délszlávia története], Beograd [Nándorfehérvár], 1989, Gyetvai Péter: Egyházi szervezés, főleg az egykori déli magyar területeken és a bácskai Tisza mentén, München, 1987, SZTANOJEVICS, 1910, KALICS-MIJUSKOVICS, 1967,

5 tartományúr. Azzal a nagy különbséggel, hogy az ő szakadár királysága többé immár nem is magyar, hanem nyíltan rác jellegű lett. A kialakult helyzetben, a történelmi Rácországból beözönlő gyarmatosok tömegei oly mértékben kaptak vérszemet, hogy rablóhadjáratokra vetemedtek, az ún. Nagy Népvándorlás befejeződése óta magyarlakta, békés belső-szerémségi települések ellen. 1 A Magyarország elleni rác népesedési (demográfiai) támadás és népirtás kiterjesztésének eme kísérletével, 1307-ben az első komolyabb magyar-rác háborút robbantották (provokálták) ki. A támadások éppen azokból a magyar bánságokból indultak ki Belső-Magyarország ellen, amelyeket az anyaország védelmére hoztak létre. Így kezdődött az első rác bevándorlók északi irányú terjeszkedése és az eredeti etnikai határok megbontása, minek legelőször a macsósági és fehérvári nándor őslakosság esett áldozatul. Népeink eredeti megtelepedési területeit hitelesen igazolják a helynévtörténeti kutatások. Elég, ha csak a korabeli szerémségi vagy temesközi (= a 18. századi Bánság) patak-, halastó-, erdő-, dűlő-, domb-, és egyéb helyneveket vesszük górcső alá, amelyekkel ezerszámra találkozunk az Árpád-kori oklevelekben 2 de még a mai térképeken is ezek mind magyarok. Igaz, a helynévkutatók adatai szerint éltek itt-ott kajkáv nyelvezetű ótót (szlovén/szlovin/szlavón) szórványok is a félreeső árterületeken, de a századra ezek is összeolvadtak a népvándorláskori ómagyar lakossággal. A maihoz képest akkor egyébként kétszer nagyobb néprajzi területtel rendelkező, Kárpát-medencei magyarság kialakulásának (genézisének) egyik állomása volt ez. Boldogabb égtájakon az eredeti megtelepedéskori néprajzi viszonyok nem is változtak meg soha. A mi térségünkben viszont mindenekelőtt az ország gyarapítására nyíltan buzdító görögkeleti rác egyház befolyására 3 Rácország már a századtól erőteljes hódításokba kezdett a szomszédos nándor (bolgár), bosnyák, horvát, oláh (aromun), orbonász (albán), zetai (montenegrói) népek, majd a távolabb eső görögök és magyarok ellen is. A rác háborúkat általában a hódítók útjába eső őslakosság tömeges rabszíjra fűzése vagy kegyetlen legyilkolása, egész bekebelezett térségek erőszakos elrácosítása kísérte. Magyarország irányában azonban ez a rác térhódítás az oszmánok megjelenéséig legföljebb időnkénti hadjáratokban, valamint névleg magyar uralom alatt álló térségekre gyakorolt átmeneti befolyásban ( , ) merült ki. Ennek ellenére, a hódítók a 14. században így is el tudták érni a macsósági és barancssági végek nándor őslakosságának az eltörlését vagy szétzilálását, 4 a terület mind látványosabb elrácosítását (lásd például Dusán császár 1345-ös tisztogatását ). Az 1389-es rigómezei csata után megfigyelhetjük a kereken három évszázadig egészen 1689-ig működő rác-török érdekszövetséget, ami különösen a Nagy Magyar Alföld vonatkozásában látványos. Ezzel megváltoztak az erőviszonyok Magyarországgal szemben szögezi le ugyanis a szakértő. Hamarosan ténylegesen is megmutatkozott ez az együttműködés. Az egyesült rácok és törökök rátámadnak 1390 első felében a határmenti magyar birtokokra, betörnek a Macsóságba, a Szerémségbe éppúgy, mint a krassói és temesi térségbe. 5 1 CSOROVICS, 1989, E helyneveket mindenekelőtt Györffy György, Kiss László, Iványi István és Csánki Dezső történeti-földrajzi helynévtáraiból, a kiadott okmánytárakból, és a megjelent helytörténetekből (monográfiákból) gyűjthetjük öszsze. Részemről ez a gyűjtés a kötetem Függelékében is megtörtént. Lásd Délvidéki S. Atilla: Fejezetek a rácjárások történetéből = Lángoló temetők: Az úgynevezett Vajdaság kihasításának elhallgatott titkai és borzalmai ( ), Bemutató kötet, Szekszárd, A számomra elsősorban a Magyar helységnév-azonosító szótár (Budapest, 1992, szerk. Lelkes György) és Györffy hatalmas műve volt a mérvadó. 3 Mitrovics D. Jeremija: Narodnoszna szveszt u Szrba [A rácok nemzetiségi öntudata], Beograd [Nándorfehérvár], 1989 [cirill], 13, 31, 44, CSOROVICS, 1989, KALICS-MIJUSKOVICS, 1967,

6 Már Zsigmond királynak a rác seregeket 1390 nyarán Vitincénél (ma Bитoвницa) legyőző Sárói László temesi ispán számára kiadott oklevele is rögzíti a történelmi tényt; miszerint az elvetemült rác szakadárok cseles ravaszsággal szövetkeztek a törökökkel, s aztán együttesen dúlták embertelen vadsággal az országot miként a kút mélyéből előtörő mérhetetlen sokaságú sáskák. 1 A kor forrásanyagából egyértelműen kiderül: nem ez volt az egyetlen hadjárat, amelyben a rácok a törökök oldalán harcoltak a magyarok ellen mutat rá a tárgyat kutató történész, Petrovics István. A rác daliák 1391-től újabb vidékekről irtották ki a magyarságot, magának Bajezid szultánnak ( ) a vezetése alatt. A források szerint rettenetes volt ez az irtóháború. Egész vidékek, megyényi területek lakosságát koncolta föl az ádáz ellenség. Ekkor pusztították el a rácok és a törökök Nagyenget (ma Шишaтoвaц), Szerém megye legnépesebb városát, de kirabolták és fölgyújtották a nem sokkal kisebb és már inkább A magyar Délvidék néptalaja a mai Vajdaság határai között a véres lakosságcsere elején (15. század vége). A térkép a korabeli helynévanyag és az 1495-ös összeírások alapján, az MTA Földrajztudományi Központjának a megbízásából készült. (Lásd Kocsis Károly Saša Kicošev: A Vajdaság mai területének etnikai térképe. Budapest, 2004.) Színek: piros magyarok, ibolya rácok, kék szlavónok, lakatlan fehér. 1 Petrovics István: A Délvidék és a török veszély: A nándorfehérvári diadal és előzményei, Szabadka, 2006 (Bácsország, 37. szám.) Az oklevelet lásd Antonius Fekete Nagy Ladislaus Makkai: Documenta historiam Valachorum in Hungaria illustrantia usque ad annum 1400 p. Christum, Bp., 1941,

7 Szentdömötörnek (rácul: Дмитpoвицa) nevezett 1 Szerémvárat (ma Mitrovica/Cpeмcкa Mитpoвицa), továbbá Szenternyét (ma Maчвaнca Mитpoвицa) és Nagyolaszit (ma Maнђeлoc). Véres pusztításokkal jártak a következő évek rácjárásai is a Temesközben (ma Temesköz/Бaнaт). 2 Nem is annyira a török harcászat jellemzője volt ez, a föld népének a rabszíjra fűzésére és módszeres pusztítás -ára törekvő, hadjáratnak nem igazán nevezhető népirtás; amikor a portyázók Engel Pált idézve gyakran, mintegy élvezetből, gyújtogattak és gyilkoltak is. 3 A visszataszító jelenségben Lazarevics István (Cтeфaн Лaзapeвић, ) rác fejedelemnek és a rácság vérengzésre vezetett részének, akkor immár évszázadok óta gyakorolt véres hagyományát láthatjuk viszont. A rosszhiszemű gyanúsítgatások megelőzésére itt azonnal meg kell jegyeznünk, hogy a magyar válaszlépések és büntetőhadjáratok nem jártak még csak hasonló mérvű rácirtásokkal sem: forrásaink ilyen magyar pusztításokról semmit nem tudnak. Azonban, nem lehet célunk kielemezni itt most a 15. és a további századok összes eseményét E korral kapcsolatban azt kell tudnunk, hogy Magyarországon a szultáni csapatok nyomában mindenhol megjelentek a rác adószedők, a rác hivatalnokok, de még a rác pasák is, és az egyszerű népet tömegesen irtó-elhurcoló rác hullavadászok (martalócok). A kiirtott őslakosság helyében pedig megjelent a rác lakosság is. Ezek történelmi tények. A véres lakosságcserére építkező törökkor Magyarországon valójában rácvilág, 4 rác kor és rác uralom is volt. 5 Kétszáz éves háború volt ez, melynek során kiirtották a magyar nép ¾-ét. A lófarkas zászlók árnyékában pedig, számtalan rácjárás zajlott le a magyar alföldön, kezdve az 1514-es parasztháborútól, majd Fekete (Cserni) Iván 1526/27-es föllépésétől, 6 a Szokolovicsok hadjáratain és például a temesközi rácok uralomra emelt aljanépének a porlepte történeti forrásokban még kiemelten szereplő 1604-es sebesi és lugasi magyar- illetve oláhirtásain 7 át, egészen a csernovicsi rácság bejöveteléig. Ezek a bevándorlók is 1694-ben már nyílt hódítókként viselkednek, és az új rác-német érdekszövetség jegyében ( ) akkora koronatartományt követelnek maguknak Bécstől az ország szivében, ami szinte megegyezett volna a korábbi rác-török 1 Csorba Béla [szerk.]: Affelett sokszor harcolást töttek: Források a Délvidék történetéhez (Bölcs Leótól Nagy Szülejmán századáig), I. kötet, Bp., 1997, Engel Pál: A török-magyar háborúk első évei , Bp., 1998 ( Memoria rerum Sigismundi regis, Hadtörténelmi Közlemények, 3.), 19, Engel Pál: A török dúlások hatása a népességre: Forráskritikai műhelytanulmány, Bp., 1999 (História, 8.), Engel Pál: A török dúlások hatása a népességre: Valkó megye példája, Bp., 2000 (Századok, 2.), Mivel az első pasák, különösen a Budán hosszabb életű Szokollu Musztafa és társai, maguk is balkániak, bosnyákok, stb, sok szolgálatot és javadalmat arra jelentkező rokonaik, ismerőseik,»földijeik«között, mohamedán bosnyákok, albánok, görögkeleti rácok között osztottak szét, az egész tartomány társadalmi összetételét és struktúráját szinte már esztendők, az első emberöltő alatt megváltoztatták és új társadalmat teremtettek, ezért aztán, ezt ugyan törökvilágnak szokás nevezni, noha az inkább bosnyákvilág, rácvilág volt. A nézeteink tehát magyar oldalon sem állnak egyedül. Lásd Fekete Lajos: Budapest a törökkorban, Bp., 1944, Hadrovics László: Vallás, egyház, nemzettudat: A szerb egyház nemzeti szerepe a török uralom alatt, Bp., 1991, 29, A mohácsi veszedelem alig három hetében közel félmillió magyar lakost töröltek ki a térségünkből. (Borovszky Samu [szerk.]: Magyarország vármegyéi és városai Bács-Bodrog Vármegye, II. kötet, Bp., 1909, 93.) A világvégi hangulatban egyenesen látnoknak (prófétának) mondott Csernovics (Fekete) Iván így festette le, az általa megszállt Bácsság némely bennszülött lakosának a jövőt: Szegény magyarok, már nem szabad bírnotok ezt a földet, mert egy éjszaka megkötözve visznek el benneteket a hullavadászok Nándorfehérvárba. (CSORBA, 1997, 22.) Értsd: török rabságba. Tehát, a rácbarát Szerémi György szerint már a lázadók rác császára, a magát keresztény szentnek mutató Fekete Iván is irtotta-pusztította a terület őslakosságát és valójában ő maga vitette rabságba a térség túlélő magyarságát, csak hogy népe bírhassa ezt a földet. 7 Ivics Aleksza: Isztorija Szrba u Vojvodini od najsztarijih vremena do osznivanya potiszko-pomoriske granice (1703) [A rácok története a Vajdaságban a legősibb időktől a tiszai-marosi határőrvidék megalapításáig (1703)], Novi Szad [Ópétervárad], 1929 [cirill],

8 hódoltság kiterjedésével. 1 Aztán következtek Rákóczi idejében a Kecskemétet, Pécset, Veszprémet, Szegedet, és magyar falvak százait elnéptelenítő rácjárások, illetve rá válaszul immár a kurucok bosszúi, rácirtásai. A történeti források hitelesen állítják, hogy a magyar szakirodalomban máig rácnak nevezett nép 2 egy része évszázadokon keresztül irtóháborúkat folytatott Magyarországon belül, az egész magyarság és minden más itt élő nép kiirtása céljából hihetetlen kegyetlenkedések mellett. Kié is voltak tehát eredetileg az 1848/49-es magyarirtások olyan vérmezői, mint amilyenek Zenta (Szünta), Tiszaföldvár vagy Bácsszenttamás? A kérdést most már egy mondatban is megválaszolhatjuk Gavrilovics úrnak: amint Eszék, Valkóvár, Séd, Szerémvár, Árpatarló, Karom, Tétel, Pancsal, Kevevára, Érdsomlyó, Kökénd, Csörög, Apáti, és az egész történelmi Délvidék; természetesen ezek a helységek is a magyarság eredeti és egységes néprajzi tömbjének a részét képezték. 3 Számottevő rác betelepülőről e térségben csak a 15. századtól szólnak a forrásaink. Végül idézném néhai tanárom, Gavrilovics Szlavko (Славко Гавриловић, ) szavait is Milosevics népgyűlései közepette, amikor Ez is Szerbia meg Az is Szerbia volt a jelmondat, a szerbek pedig természetesen mindenhol őslakosok: Jövevények vagyunk mi itt mindannyian, a Szávától és a Dunától északra! Az apa még tudta a választ a kérdésre, amit a fia most föltesz A ki hol volt eredetileg kérdését követően eljutunk a Bécs által gerjesztett századi területi viszályig, ami a parttalan csernovicsi igények nyomán azóta is élő seb a saját hazája déli részéből kiirtott magyar őslakosság, és az ő falvait és szálláshelyét elfoglaló rácság között. Ezt azonban itt egyetemes szempontok szerint fogjuk megvizsgálni, túlhaladva az őskori mi és ők megosztó szemléletén. A Kossuth-legenda háttere a negyvennyolcas alvidéki polgárháború küszöbén A népeink közti területi viszály 1848-ban tetőzött. Itt azonban kerethiány okán mindössze azokra a lényeges körülményekre térünk ki, amelyek nem eléggé ismertek. Nem köztudott például, hogy Dél-Magyarországon ekkor polgárháború dúlt. Az csak egy jellemző történetírói félretájékoztatás (dezinformáció), amikor ezeket az eseményeket a rácok és magyarok közti háborúként állítják be (megint: mi és ők ). Valójában, itt az egyik oldalon a magyar állam ellenségeit látjuk, akik a május 13-ai 1 Egy korabeli iratban például évi császári rendeletet emlegetnek a budai rácok Bécs előtt, amely azt mondta és ígérte nekünk szól a figyelmeztetés, hogy Szlavónia és a Szerémség a Duna és a Száva között a horvát határig, valamint a Bácska és a Bánát a Körös és a Maros között nekünk adatik. (Kosztics M. Lazo: Szporne teritorije Szrba i Hrvata [A szerbek és horvátok vitatott területei], Beograd [Nándorfehérvár], 1990 [cirill], 275.) A rácok szakadár elöljárói Thim József szerint is az uralkodótól több ízben külön területet kértek ( ), melyhez tartozna Szlavónia, Szerémség, Bácska a Maros és Körös vidéke. (MTA Könyvtárának Kézirattára; Ms 4844/4, 6.) Ha jól megfigyeljük a gyarmatosítók követöléseit, akkor itt egy olyan hatalmas új Rácország kerekedik ki a szemünk előtt, amely a Nagy Magyar Alföldet Zágrábtól (Zagreb) Nagyváradig (Varadin) és Zemléntől (Zemun) Kecskemétig (Kecskemit) azaz a történelmi Magyarország területének mintegy a negyedét kebelezte volna be... 2 Hegyi Klára: Egy világbirodalom végvidékén, Bp., 1982, Természetesen elfogadhatatlanok úgy a népirtó rácjárások, mint például a kurucoknak az egész országrészeket megtisztító rácirtásai is; hiába volt e kiirtott rác lakosság ott a hódításnak és a bennszülött lakosság megsemmisítőinek a támasza, hiába követelték e tömegek nevében Csernovicsék Magyarország földarabolását és annak nagy részének rác uralom alá vetését. Nem nézhetjük, hogy kik ők és kik vagyunk mi. Sajnos, valószínűleg külön is hangsúlyozni szükséges itt a párhuzamot, hogy ha Zentát és Szenttamást történetesen éppen rácok is birtokolták volna a megtelepedés korától valahol Rácország közepén, és történelmi szempontból éppen a magyarság lett volna itt az idegen népelem: egy betolakodók ellen végbevitt népirtás akkor is elfogadhatatlan és igazolhatatlan lett volna. Aki ezt a párhuzamot nem tudja a magáévá tenni, az ne akarjon tárgyilagosságra inteni senkit se. Még sarkosabbá teszi azonban e véres események megítélését, hogy 1848/49-ben egy őshonos lakosság kiirtásáról van szó 84

9 határozataik szerint Somogytól Erdélyig el kívánták szakítani az ország jókora részét egy önálló új szerb állam számára 1 ahol a telepes rác népelem csupán a lakosság 23,5%-át alkotta. 2 A másik oldalon pedig a hazafiak álltak: magyarok, svábok (németek), oláhok (románok), tótok (szlovákok), ruténok (ruszinok), bunyevácok, sokácok, zsidók. Tulajdonképpen az egész nemrác lakosság! Ezt maguk a szakadárok is fájdalmasan fölemlegették abban az időben. 3 És igen: voltak köztük rácok is, mégpedig jelentős számban. Mi több, 1848 folyamán a szakadár érzelmű elemek még csak a rácság egy kisebb jóllehet hangadó részét tették ki. 4 A rácság másik, nagyobb része a mérsékelt magyar hazafiasság talaján állt, és sokan a vérüket is adták ezekért a nézeteikért, a politikai hazájukért. Gondoljunk csak Damjanits Jánosra (Јован Дамјановић) és a 34. vagy a 9. honvéd zászlóalj példamutatására, a rácok vörös fezét fejfödőjét viselő, híres vörössipkásokra. Magyarországi rácok ezrei küzdöttek a Sztratimirovics és Rajacsich által vezetett szakadár lázadók ellen, 5 akik valójában nemzetük igazi érdekeit árulták el, 6 amikor a nagyszerb mézesmadzaggal egy megszálló külföldi hatalom szolgálatára, az Ausztriával való szövetségre vették rá az országba befogadott népüket. A szerb nemzet érdeke a török alóli fölszabadulás és a magyarokkal való közös, osztrákellenes harc volt. Az idegen területek elrablását viszont, semmiképp sem tudjuk besorolni a nemzetiségi jogok vagy a nemzeti érdekek fogalmába még évszázados bevándorlásokat és népirtásokat követően sem. 7 Eleinte még Miletics Szvetozár (Светозар Милетић, ) is a nagyszerb néprajzi-népirtó elv elvetése érdekében 1 Lásd a 3. pontot: Rác Vojvodasággá kiáltatik ki a Szerémség a Végvidékkel, Baranya, Bácska a Becsei Koronakerülettel és a Naszádos Zászlóaljjal, valamint a Bánság a Végvidékkel és a Kikindai Koronakerülettel. Krkljuš Ljubomirka Šarkić Srđan: Odabrani izvori iz državnopravne istorije Jugoslavije [Délszlávia államjogi történetének válogatott kútfői], Beograd [Nándorfehérvár], 1982, Lásd a részletes számításaimat: DÉLVIDÉKI S., 2009, Kovacsevics Jovan: Povjesztnica [Történelem]. Rukopiszni odszek Matice szrpszke, szign. M.4587, Ópétervárad/Novi Szad, cirill, Popovics J. Dusan: Szrbi u Vojvodini, [Rácok a Vajdaságban], III. kötet, Novi Szad, 1990/III. [cirill], Rakić Lazar: Noviji rezultati mađarske istoriografije o srpsko-mađarskim odnosima revolucionarne godine [A magyar történetírás újabb eredményei az 1848/49-es évek rác-magyar viszonyairól], Godišnjak Društva Istoričara Socijalističke Autonomne Pokrajine Vojvodine, Novi Sad [Ópétervárad], A. Sajti Enikő itt félreértette a tanulmány e részének a lényegét: nem arról van szó, hogy a szakadárok a magyar politikai hazájukat árulták volna el! Ez is igaz, de itt nem erről van szó. Idézet a vita során elhangzott válaszomból: A szakadároknak a saját szerb nemzetükkel szembeni nemzetárulásáról van itt szó. Ezért nevezem árulásnak és ezért nevezték a szakadár szerb gondolatot Magyarországon nagyon sokan szerbek is, árulásnak. Gondolok itt Damjanitsra és a többi sok ezer rácra, akik magyar oldalon harcoltak. 7 A. Sajti Enikő szerint azonban a szakadárok nem kiválni akarnak! Bocsánat, ilyent leírni, hogy»államalkotó nemzetként való elismerésére«, tehát hogy egy államot akarnak?! Nem. Autonómiát. Területi autonómiát akarnak. Súlyos tévedését Mikavica Dejan azonnal kijavította: A tegnapi előadásomban elmondtam, hogy a Rác Vajdaság ötlete 1848/49-ben a rác államiság eszméje félreértés ne essék! A Rác Vajdaság a rác állam eszméje. Egyet jelentenek. De honnan is ez a nézeteltérés a hivatásosak között? Általánosan bevett áltudományos hiedelem a magyar történetírásban, hogy Sztratimirovicsék csak holmi önkormányzatot követöltek volna (jóllehet ilyenekből már mindenféle volt nekik). S ezt a babonát egymástól veszik át magyar hivatásosak, majd kész tényként tálalják. Holott a Rác Újság már április 4-én arra biztat, hogy nem csupán az egész határvidék, de az egész Bánát, Bácska és Baranya is el kell hogy szakadjon Ugorszkától (Pancsevo, 19. Marta. Szrbszke novine [Rác Újság], Beograd, 1848 [cirill], 24. szám.) A Melléklet számozatlan második oldalán.) Hrabowsky ezredes május 13-ai jelentése is az Alvidék elszakításának az igényét bizonyítja, s nemcsak Magyarországtól, de Ausztriától is. (Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége, Bp., 1986, 365.) A szakadárokkal cimboráló Rudics főispán titkára szerint is a lázadók Bánát s Bács megyét, mint egykori hazájok kiegészítő részeit óhajtják elfoglalni egész Halasig osztán meg Pestig is? hogy a déli Szláv birodalom határait addig kiterjesszék. (V. WALDAPFEL, 1953, 290.) Korunk kismagyar történetírása egyszerűen nem vesz tudomást a valós tényekről, hogy május 13-án a szakadárok például máris kikiáltják a magyar kormánytól tökéletesen független rác nemzetállamot. De nem! E tévhit szerint ők igenis létre akarják hozni a maguk autonóm vajdaságát. (Spira György: A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán, Bp., 1980, 46) Bocsánat, de a történésznek figyelni kellene a történeti forrásokra. 85

10 folytatott tárgyalásokat Belgrádban. Hasztalan emlegette azonban, hogy így a rácság eleget tehetne dédapái végakaratának is, akik nem azért vezették ide a szerbeket [rácokat], hogy idegen pusztaságokat népesítsenek be velük [valósággal elorozva ezeket a területeket az ide visszatérni hiába igyekvő, leigázott magyar őslakosságtól D. S. A.], hanem azért, hogy itt várják be a kedvező időt régi hazájuk fölszabadítására. 1 A hódításpárti Garasaninék egyszerűen lesöpörték az érveit az asztalról tengernyi szenvedést és gyászt zúdítva ezzel, az itt élők fejére, nemzetiségre való tekintet nélkül. Mégpedig, egy mindössze 23,5%-os rác kisebbségre hivatkozva! Nemzeti érdekeinek ezt az elárulását ítélte el a rác nép nagy része is. Így állt be az a máig takargatott valós helyzet, hogy 1848-ban Dél-Magyarország minden nem-rác közössége, de még maguknak a rácoknak is jelentős része a közös szabadságharcát vívta a szerbiai megszállók és az itthoni hazaárulók nemzetgyűlölő célkitűzéseivel szemben. Ez nem egy mi, magyarok és ők, azaz rácok közti összetűzés volt, hanem a Magyarország déli részének elbitorlását óhajtók, valamint az ezt ellenzők közti háború. A polgárháború oka a Garasanin-féle Tervezetben (Haчepтaниje) 2 vázolt Nagy- Szerbia lázálma volt: E cél érdekében mindenekelőtt éleseszű, előítéletektől mentes, kormányhoz hű embereket kell kiküldeni, hogy Belgrádban mindig tudhassák, milyen helyzetben vannak a Szerviát övező különféle tartományok népei, akik a nagyszerb eszme hódító terveinek az útjába kerülnek. Már 1844-ben ilyen ügynökökkel gondolta tehát ő megalapozni az anyaországból kivándorolt rácság magyarellenes hangulatát. Garasanin kémei és izgatói azonban a magyar Alvidékről szóló bekezdés szerint nem csak azt a föladatot kapták, hogy Szervia megszerezze e rácság rokonszenvét. Garasanin terve szerint kellene egy fontosabb rác újságot is alapítani ott, ami a magyar alkotmány alatt tudná megfelelően szolgálni a szerb érdekeket. Mindez meg is valósult! 3 A rácság szerteágazó uszítása látványosan fölerősödött a pesti forradalom előtt. Ennek megvilágítására elég, ha rámutatunk Ignjatovicsnak az 1848 februárjában, a a pesti rác nemzeti újságban megjelent Eszmélés (Ocвeшћeњe) című híres cikkére, ahol a rácság nemzeti követeléseit körvonalazta. 4 Minden a hírhedt Tervezet útmutatása szerint zajlott tehát. Ez nyilvánvaló Garasanin egyik titkosügynökének a föltárt leveléből is, aki már március 20-án arra izgatta az ekkor még a magyarokkal együtt ünneplő délvidéki rácokat, hogy szerezzék vissza az elvett önkormányzatukat, élén a vajdával és a pátriárkával. A magyar népet lejárató vád mellett, ami szerint ők úm. elvettek 1 Muhi János: Zombor története, Zombor [Coborszentmihály], é. n., A nagyszerb birodalom e politikai látomását a szervián (szerbiai) kül- és belügyi tárca feje, Garasanin Illés (Илиja Гapaшaнин, ) vetette papirra, még 1844-ben. A Tervezet azonban államtitok volt. Sokáig a létezéséről is csupan a legszűkebb szervián (szerbiai) államvezetők tudtak. Ausztria-Magyarorszag titkosszolgálata valahol az 1880-as években szerzett róla tudomást egy másolatnak köszönhetően. A közvélemény pedig csak 1906-ban értesült róla a sajtón keresztül. 3 Az idézeteket lásd Thim József [szerk.]: A magyarországi 1848/49-iki szerb fölkelés története, II. kötet (Iratok: márc. aug.), Bp., 1930, 4, 13. Mikavica szaktárs cáfolata tehát, miszerint Garasanin szerepe és a Tervezete itt túl van értékelve, és hogy a Tervezetben egyáltalán nem is szerepel Magyarország és a Habsburg monarchia, illetve most képzeljék el, hogy ami nincs a Tervezetben, az képezne útmutatót a Habsburg monarchiában vállalt nemzeti politikára nézve? nem érdemel figyelmet vagy hitelt. Ezzel az állítással szemben, a Tervezet egész Szerémség, Bácsság, és Bánság című, utolsó előtti bekezdése Magyarország területéről szól. Megint csak jobban kéne figyelni a forrásokra! A Tervezet célkitűzése egyébként nem azért volt lázálom, mert Garasanin egyesíteni akarta volna a szerbeket ez rendben van, hanem mert ez egy elfogadhatatlan (anormális) megközelítése a kérdésnek, hiszen a külföldre kivándorolt szerbek által csak szórványokban lakott területekre jelentett be igényt. Nem tartható normálisnak és Magyarországon ezt nem is tartották elfogadhatónak, hogy egy beköltözött népnek területet kelljen kihasítani. (Válasz A. Sajti Enikő bírálatára az előadás utáni vitában.) 4 Andraš Marković-Majtenji [szerk.]: Vojvodina: Osamstočetrdesetosma [Vajdaság: Negyvennyolc], Novi Sad [Ópétervárad], 2005,

11 volna bármit is tőlünk, ami jog szerint járna nekünk, az elembertelenített jövő hírnökei máris jót álltak Belgrád támogatása felől is. Egy jellemzően kétszínű és alávaló szemfényvesztést is elárul az említett titkosügynöki jelentés: Én megírtam a kiáltványt az ottani [rác D. S. A.] népnek, de azt nem Fejérvárban [Biográdban] kellene lebélyegezni, hanem Újvidéken, s hadd látsszon úgy, hogy az ottani rácságban fogamzott. 1 A kiáltvány valójában egy követelésjegyzék volt: az alig álcázott szervián (szerbiai) hadüzenet kikézbesítését pedig a magyar nemesúr és földbirtokos Sztratimirovics György (Ђopђe Cтpaтимиpoвић, ) és köre vállalta magára hivatalosan Újvidék, azaz Varadin (Ópétervárad) 2 városának a nevében, aki pár nappal korábban még a magyar állam színeivel a gallérján ünnepelte Kossuthot. Fejérvár titkosügynökei március 21-én már a népirtó politika megvalósításának negyedik szakaszába léptek, és megkezdték Újvidéken a szakadárok fegyveres alakulatainak a szervezését, ami nemzetőrség örvén zavartalanul le is zajlott. 3 Két napra rá Zemlénben (ma Zimony) elhangzottak az első följegyzett nyilvános fenyegetések is az alvidéki nem-rác lakosság kiirtására. 4 S rövidesen hírek érkeztek a tiszaföldvári szakadárok felől is, miszerint könnyedén kiirtják ők itt, ezt az összes magyariságot [így: magyariju], majd, hogy a rácok minden újvidéki magyar lakost leöldösnek. 5 Óbecsén ugyancsak a fajgyűlölő (soviniszta) söpredék valóságos testvérgyilkos terveiről kerengtek hírek 6 stb. Terjedt a nagyszerb gyűlölködés, ami viszont a nemrác lakosságban keltett félelmet és rácellenességet. Ez a magyarok és nemzetiségi különbség nélkül általában a hazafiak módszeres mocskolásnak és elembertelenítésének volt köszönhető. Így érte el a szervián kormány a tömeggyilkossággal szembeni természetes iszony leépülését. Időközben az újvidéki városi önkormányzat a rác fajgyűlölők (soviniszták) kezére került. Április 6-án ugyanis, Sztratimirovicsék tisztújítást tartottak a csak felerészben ráclakta 7 Újvidéken. Mégis, a magyar választási törvény semmibe vételével kierőszakolták, hogy a várost irányító tanács (magisztrátus) vészjósló módon, mind megátalkodott rác szakadárokból álljon. 8 Ez már a lázadók első helyi kormányszerve az Alvidéken. Ennek a Belgrádból mozgatott szakadár fészeknek a küldöttei voltak tehát Sztratimirovicsék, akik Kossuth-hoz azért mentek, hogy viszályt robbantsanak ki a rácok és magyarok között, a magyarországi rácság számára fölállítandó nemzeti állam követelésével; ám a tervük nem sikerült, mert az országgyűlési meghallgatáson Kossuth államférfihoz méltó módon adta tudtára az újvidékieknek, miszerint a magyar kormány mindent megtesz, ami az állam egységének biztossága tekintetéből szükséges, és hogy a Dél-Magyarországon befogadott rácság itt nem számíthat önálló nemzetállamra. 9 Higgadt, és a békülékenység 1 Perovics Radoszlav [szerk.]: Gragya za isztoriju szrpszkog pokreta u Vojvodini Szerija I. Tom mart-jun. [Okmánytár az 1848/49-es rác mozgalomhoz a Vajdaságban. I. sorozat, I. kötet: márciusjúnius] Beograd [Nándorfehérvár], 1952 [cirill]. 10. (Bán Mátyás március 21-ei leveléből Knicsáninnak.) 2 Újvidéket a népnyelv a délvidéki rácság a 19. században még a hagyományos történelmi nevén emlegette. Az Újvidék/Novi Szad csak hivatalos névadás volt, a rác köznyelv a Varadin, azaz Sztari Petrovaradin (Ópétervárad) nevet használta. Lásd Popovics J. Dusan: Szrbi u Vojvodini, [Rácok a Vajdaságban], II. kötet, Novi Szad, 1990 [cirill], 432. valamint Érdujhelyi Menyhért: Ujvidék története. Ujvidék, , PEROVICS, 1952, 72. valamint Thim József: A magyarországi 1848/49-iki szerb fölkelés története, I. Elbeszélő rész, Bp., 1940, 72, Gavrilović Slavko: Srbi u revoluciji [Rácok az 1848/49-es forradalomban], Novi Sad [Ópétervárad], 1976 (Istraživanja 5), SZRBSZKE NOVINE, 1848, 228., THIM, 1930, Trencsény Károly: Az óbecsei szerb lázadás 1848-ban (Adalékok). Bács-Bodrog Vármegye Történelmi Társulatának Évkönyve XXVI. Évfolyam, 3. szám, POPOVICS J., 1990/III., 103, BOROVSZKY, 1909, SPIRA, 1980,

12 szellemétől áthatott beszédében emellett kijelentette, hogy a kivívott szabadság áldása a haza minden polgárára, vallás-, és nyelvkülönbség nélkül egyaránt szétárad. 1 Kossuth nemhogy a kardot nem emlegette, de a rácság államalkotó nemzetként való elismerésének a követelését is csak burkoltan és békítő hangnemben utasította el. 2 Így, a remélt botrány helyett, tüntető rác-magyar megbékélés és összeborulás történt itt, 3 igencsak megrémisztve ezzel Bécs magyarellenes köreit. Mi azonban ma semmit sem hallunk-olvasunk erről az egészről. A már közhelynek számító, történelmet feje tetejére állító Kossuth-legendát viszont, majd minden általános iskolai történelemkönyvben megtaláljuk. Fontos tisztázni ezt az esetet, mert jelentős szerepe volt a nemzetiségi gyűlöletkeltésben és a délvidéki szakadár vérengzések kirobbanásában az állítólag Kossuth Lajostól származó lobbanékony kijelentésnek, ami egy kitalált magánkihallgatás során hangzott volna el április 9-én. 4 Eszerint Kossuth azzal utasította el Sztratimirovicsot, hogy Akkor döntsön köztünk a kard! Egy szerb történész értékelése szerint például, a rácokkal való megegyezés durva visszautasítása és az ő kizárólagos sovinizmusa és imperializmusa lehetetlenné tette a rác, a horvát és a magyar nemzet közös föllépését a Habsburg önkényuralommal szemben. 5 A magyarság eme elembertelenítéséhez aztán, még a titóista szerb történetírás is csatlakozott, mely szerint e karddal való megoldás révén Kossuth egyenesen kiirtással fenyegette meg a rácokat. 6 A fiának, Kossuth Ferencnek a tanúsága szerint azonban, Kossuth erről így nyilatkozott: Ez az egész magánértekezlet mese. Soha életemben nem beszéltem Stratimiroviccsal 1865-ig. 7 A történeti tényként kezelt hírhedt legenda valóban minden alapot nélkülöző aljas rágalom: a megosztó törekvések része ez, amelyek mögött a gyűlölet képviselői állnak. A korabeli sajtótörténeti tények hitelesen igazolják, hogy április 9-e után még hosszú hetek teltek el, mire megjelentek az első hírek a Kossuth-legendáról. Nem is az újságokban, hanem magánlevelekben találjuk meg ennek első nyomát, de ezt is csak április 22-étől kezdve. Kossuth szavainak hitelét perdöntő módon bizonyítja az a sajtótörténeti tény, hogy senki nem tudott semmit, erről az egész állítólagos összetűzésről Sztratimirovicsék április 14-ei hazatérésének a napján, és még utána is teljes nyolc napig. 8 A Garasaninék által irányított szervián, és hazai szakadár sajtó több hetes hallgatása pedig egyértelmű bizonyítéka annak, hogy itt egy utólag költött rágalomról van szó. 9 A történetet csak Kossuth és a magyarok nyakába akarták varrni, hogy egy áldozathibáztató vérvádat csiholjanak 1 Gracza György: Az iki magyar szabadságharcz története, II. kötet, Bp., 1894, Híd, LXII. évf., 3. sz. Újvidék [Ópétervárad], március, GAVRILOVICS, 1994, Bona Gábor [szerk.]: Szerbek és magyarok a Duna mentén, Bp., 1983, MITROVICS, 1989, PEROVICS, 1952, XXXIII. 7 Helfy Ignác Kossuth Ferenc [szerk.]: Kossuth Lajos iratai, XI, Bp., 1905, 170. Eszerint Kossuth Horváth Mihálynak a polcán álló Huszonöt év Magyarország történetéből című könyve (Genf, 1864) II. kötetének a 702. oldalára jegyezte föl e széljegyzetet. 8 Gavrilovics Szlavko: Szrbi u Habsburskoj Monarhiji [Rácok a Habsburg Monarchiában ] Novi Szad [Ópétervárad], 1994 [cirill], Amit Popovics vagy Thim itt leír, hogy a Kossuth és Sztratimirovics közti szakításról az alvidéki emberek a pesti sajtóból értesültek (POPOVICS J., 1990/III., 219.) s hogy ezt az összetűzést bizonyítják az egyidejű szerb lapok stb. (THIM, 1940, 39.), az szemenszedett hazugság. Ennek pont az ellenkezője az igaz. Popovics, Thim és mások is, vagy nem néztek bele a forrásaikba pedig ennek a képzetét keltik! vagy olyasmit állítanak, ami nem igaz. Thim a forrásai közt csak egyetlen korabelinek tekinthető szerb lap -ot tüntet föl, ez pedig a május közepén alapított Hírnök 5. száma (Vjesztnik [Hírnök], Szremszki Karlovci [Karom], [cirill], 5. sz., Nasztavak). Ami semmiképpen sem lehet itt bizonyíték, hiszen ez is már a legenda születése után több héttel íródott, és legföljebb e mese terjedésének a puszta tényét bizonyíthatja. Hogy közben hetek és hónapok telnek el tökéletes hallgatásban, az Thimnek sem szúr szemet és nem válik gyanússá. Nekem viszont igen, és ezzel megcáfoltnak is tekintem Sztratimirovicsék meséjét, illetve lezártnak ezt a másfél évszázados vitát. 88

13 belőle. Aki ugyanis kardot ránt, az kard által vész el szól a bibliai üzenet. A megvádolt magyarok pedig eszerint kardot rántottak volna, tehát meg lehet őket ölni: kezdődhetnek a Csernovicstól Bajezidig nyúló vészkorszak rácjárásait idéző vérengzések. S 1848 áprilisától a sajtó már alig tudja követni az erőszakos cselekedeteket. Idézet egy Garasanin kormányához közel álló szervián újságból: Lázadnak a rácok az egész Bácsságban és Bánságban. Így Palánkán a Dunának hajtották a svábokat. Magyarkanizsán 5 rác 50 magyart hajtott a Tiszának. A többi nemzet, mint a sváb s főleg a magyar, retteg a rácoktól; (a teljesen svábok lakta) Cservenkán minden háznál őrség áll. 1 S a hazafiak által vadrácoknak nevezett elvetemült lázadók 2 a húsvéti nagyhéten már kifejezett tömegmészárlásokra készültek, Adától egészen Újvidékig. Olyan hírek keltek itt szárnyra írja ekkor a szakadár sajtó, hogy a [lázadó D. S. A.] rácok megtámadják s mind leöldösik az egyazon városokban élő svábokat és magyarokat, ha este a Föltámadást ünneplik; így tehát nagy félelmükben szegény svábok és magyarok szinte titokban, úgy-ahogy összecsapták a Föltámadást. 3 Az április 22-ére eső nagyszombati föltámadási körmenet kínálkozó alkalmát akarták kihasználni, az öszszegyűlt svábság és magyarság legyilkolására. A jóérzésű rác emberek azonban, az életük kockáztatásával is mindenhol megakadályozták ezt, hogy polgártársaik élhessenek. Áldozatvállalásukat, illetve e cikk vészes valódiságát Bácsszenttamás példájával támasztjuk alá. Egy utóbb még műkedvelő történetírónak is fölcsapó Császár Péter ( ) nevű honvéd állítása szerint itt a húsvéti magyarföltámasztás pokoli tervét Petrovics Pál vadrác plébános izgatásá -ra akarták végbevinni. Itt ugyanis Császár szerint már ekkor elkezdették a magyarokat a városbóli kiűzéssel és lemészárlással fenyegetni, mert, mint ők állítták, ők t. ill. a Vadrácok itt az urak, a magyarok csak zsellérek. 4 A kisvárosban Georgevits Ábrahám rác főpap figyelmeztette titkon a magyarokat, hogy bennünket amidőn a templomban fogunk lenni megtámadnak írja Csáby Ferenc katolikus lelkész. De ez nem sikerült folytatja mert korán értésemre esett, hogy a szerbek [értsd: a lázadók D. S. A.] el vannak készülve az öldöklésre, s azértis már négy órára, délután a feltámadásnak vége volt... 5 A szemtanú Jocics Lukács szerint most elindult a söpredék a főpap háza felé, hogy megöljék őt, mint a magyarok állítólagos bérencét. A pap-helytartó alig menekült meg a szőlőskerteken át, az aljanép elől. A bosszús és vérszomjas söpredék azonban folytatta a támadásait Georgevits minden híve ellen is, akik ellenezték a hazafias lakosság tervbevett kiirtását. 6 Bácsszenttamásról az elkövetkező napokban-hetekben legalább ezer magyarbérencnek kikiáltott rác nemzetiségű polgárt üldöztek el a mezővárosban 1 SZRBSZKE NOVINE, 1848, A kétségtelenül igen erős és nyers vadrác kifejezés nem Császár Péter vagy Arany János találmánya, hanem a végítéletszerű rácjárások ártatlan áldozatainak a szavajárása. Így jelenik meg például Berzsenyi Dánielnél a Napóleon ellen kivezényelt nemesi sereg mellett a vad rácok erős hada is (A felkölt nemességhez 1805). A kuruc kori rácjárások idején vagy sejthetően még korábban, a hódoltság korában végbevitt borzalmak nyomán keletkezhetett ez a kifejezés. Manapság pedig ők azok a hőzöngők, akik a ha nem is tudunk mi dolgozni, verekedni mindenkinél jobban tudunk szállóigét hangoztatják, ami a régi»vadrác«vagy»a szerb Európa legnagyobb mértékben és legtöbb esetben viszályszító eleme«sztereotípiáját látszik igazolni világosít föl bennünket a kisebbségkutató Mirnics Károly (Aracs, Szabadka, március 15., 48.). Ez a máig élő elnevezés nem volt túlzó, sem a rácok, sem más népek (vadtörök, vadmagyar, stb.) elvetemültjeire nézve. 3 SZRBSZKE NOVINE, 1848, Császár Péter: Magyarország története 435-től 1849 végéig, II. kötet, Bácskúla, 1904, Megtalálható: Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, 1848-as gyűjtemény, Fol. Hung Egyes részeinek fénymásolata megtalálható jelen sorok szerzőjének a tulajdonában, valamint: DÉLVIDÉKI S., 2009, DÉLVIDÉKI S., 2009, Petrovics Milan: Odbrana i pad Szentomasa godine [Szenttamás megvédése és elbukása 1848/49- ben], Szrbobran [Szenttamás], 1929 [cirill],

14 Délvidék többségi népei és eddig fölfedezett vérmezői 1848/49-ben. Spira Györgynek, a nemzetiségi kérdés ismert szakértőjének, az 1944-es bori munkaszolgálatosok túlélőjének a térképe, valamint Kocsis Károly és Kicošev Saša térképei alapján. (MTA Földrajztudományi Központ, Budapest, 2004). Színek: zzööl lldd maaggyyaa rrookk,, ssáárrggaa rrááccookk,, nnaarraannccss ssvváábbookk Koponyák: az ún. rácvédők és más rác szakadárok mészárlásai Körösztök: a hazafias erők megakadályozott bosszúállásai Szerkesztés: Délvidéki S. Atilla (lásd DÉLVIDÉKI S., 2009., hátsó borító) 90

15 attól kezdve minden hatalmat elbitorló zendülők. 1 A magukat szrbobránac -nak azaz rácvédőnek nevező helyi lázadók fegyveres őrségekkel zárták körül a várost, nem engedve ki onnét többé a hazafias magyarokat és zsidókat. 2 Nyilván úgy gondolták, hogy ha már nem gyilkolhattuk le őket rajtaütésszerűen, akkor a válságos napokban egy ideig még túsznak is jók lesznek és sajnos, jól gondolták. Garasanin titkos megbízottai szerint a Nagy-Szerbiába vetett hit óriási volt. 3 Belgrád titkosügynökei a nagyszerb rajongást (eufóriát) még részletes jegyzőkönyvekkel is szították, amelyekben Szabadkától Újvidékig, illetve a Temesközben (Bánátban) is, mindenki lefoglalhatta a maga részét a magyaroktól, sváboktól, zsidóktól stb. mindezen magyarbérencek leölése után zsákmányolandó vagyonból. 4 Sztratimirovics pedig, a május 24-ei kiáltványában már nyilvános fölhívást is tett a kiirtásukra e szavakkal: Az idegenek behúzódtak a rác vajdaságba (ami állítólag itt egykoron már létezett)! Azonban egyetlen gonoszság se tart örökké folytatja. A megoldás pedig: az ennyire megátalkodott gonoszságot csakis a bátor rác karok kardjaival lehet gyökerestől kiirtani. 5 Ugye gyönyörű? A magyarokat, akik egyébként a térség egyetlen őslakosai, az akaratuk ellenére jelölték meg a gyűlölet olyan bélyegeivel, mint megátalkodott gonoszság stb. Ezt, a kisebbségi rác népet a lakosság óriási többségének, különösen az idegeneknek bélyegzett őshonos magyarok és más nem-rác hazafiak rémséges kiirtására buzdító kiáltványt azonban egyetlen tankönyvünkben sem fogjuk megtalálni, sőt, még a szakirodalomban sem! Jóllehet, itt is szó van a kardról, de még kifejezetten a népirtásról is. Sztratimirovics valóban nem átallotta kiirtással fenyegetni a nem-rác lakosságot. Egyedül az a baj vele, hogy ez nem csak szóbeszéd, hanem a szakadár rác kormány kiáltványa. S persze az is, hogy ott nem Kossuth, hanem Sztratimirovics aláírását találjuk! Bácsszenttamás hazafias népét ettől kezdve Csáby plébános jelentése szerint nyíltan verték és alázták a rácvédők, elrabolták mindenüket, napirenden volt a nemi erőszak. A a kimerült családok ezért szőlőkben, kenderekben éjszakáztak. Éheztek és nélkülöztek. A magyarok és zsidók számára Bácsszenttamás valóságos haláltáborrá vált. 6 Úgy éltek itt a végső kiirtatásukig, mint valami áldozati bárányok a vérszomjas fenevadak között. A szándékaikat Csáby visszaemlékezései szerint többé már nem is titkolták: a rácvédők a halálraítéltek jelenlétében, nyíltan tárgyaltak a válogatott kínzásokról. A nemrácok kiirtása végérvényesen előre kitervelt gonosztetté lett, s nem maradt már egyetlen rác sem a városban, aki hangosan ellenezte volna ezt. Csáby Ferenc mindeközben kilenc levelet juttatott ki titokban a fölsőbb hatóságokhoz. 7 Mindhiába. A lezajlott hatalomátvételt ugyanis, a város urai egyszerűen eltitkolták Pest és egyáltalán az ország közvéleménye elől is. Ez áll a rác Vukovics kormánybiztos szavainak hátterében is: azon merényre, hogy Sz.-tamás nemcsak föllázadni; hanem legerősebb hadi ponttá fej- 1 Az év végére 915 (16%-al) fővel kevesebbre fog apadni a helyi görögkeleti rác lakosság száma, az 1848-as év legelejéhez képest. Kacsanszki Gojko: Brojno kretanye pravoszlavnog sztanovnistva u Szrbobranu od 1836 do 1928 [A görögkeleti lakosság számának alakulása Bácsszenttamáson 1836-tól 1928-ig], Novi Szad [Ópétervárad], 1936 (Godisnyak Isztorijszkog drustva Novog Szada, VII.) [cirill], 441. (Fordító: A helyzetet árnyalja, hogy 1848 folyamán százával érkeztek ide szakadár érzelmű rác lakosok is, főleg az északabbi magyarlakta településekről; akiket az év végén valószínűleg szintén beszámítottak a helyi rác lakosságba ) 2 Golubszki Novak: Uszpomene iz narodnog pokreta i godine koje se narocsito ticsu odbrane i pada Szentomasa [Az 1848-as és 1849-es évek nemzeti mozgalmának főleg Szenttamás védelmére és bukására vonatkozó emlékei], Novi Szad [Ópétervárad], 1893 [cirill], PEROVICS, 1952, Iványi István: Szabadka szabad királyi város története. I. kötet. Szabadka, 1886, PEROVICS, 1952, Így, tulajdonképpen Bácsszenttamás tekinthető a világtörténelem első zsidó haláltáborának is amit azonban rác (szerb) fajvédők, rácvédő szélsőségesek hoztak létre! (A fordító megjegyzése.) 7 Csáby Ferenc jelentését lásd eredetiben: DÉLVIDÉKI S., 2009,

16 lődni képes legyen, senki sem gondolt. Pedig a kárlováci népgyűlés óta a [rác szakadár D. S. A.] sz-tamásiak egész magatartásából könnyen ki lehetett ismerni a keblökben rejlő szenvedélyes rokonszenvet a lázadás ügye iránt. Csak biztos alkalomra várakoztak, hogy tettleg oda csatlakozzanak. 1 S nem is volt ez olyan nehéz! Az egyik legcsászárhűbb megye Bács-Bodrog volt. 2 Knézy Antal alispán pedig, aki maga is délszláv származású volt és titokban rokonszenvezett a rácvédőkkel, mindenben segítette a bácsszenttamási hatalombitorlókat. 3 Még Bácsszenttamás első embere, a szintén szláv származású Kuszly István magyar bíró is ugyancsak mindenben a rácvédőkkel tartott. 4 Ebben a helyzetben, kéthónapnyi rabság után, június 22-én végül váratlanul föllázadt az elnyomott s teljesen cserbenhagyott szenttamási nem-rác lakosság, és egyszerűen elüldözte a rácvédők bábjaként szereplő, áruló bírót. 5 Kitörni azonban nem tudott rabtartói karjaiból. Sztratimirovics pedig ekkor szervián büntetőcsapatot küldött Szenttamásra, amely a hangadó családokat köztük sok zsidót kegyetlenül megverte, másokat meg kiűzött a városból. 6 A többiek viszont, e bosszúhadjárat (pogrom) után is maradtak a rabságban, tehetetlenül, a húsvéti halálos ítéletük beteljesülésére várva. A negyvennyolcas rácjárások az itteni hazafias lakosság háromhónapnyi sínylődése után, július 14-én végül éppen az ún. Szerbiai Vajdaság eme legelső talpalatnyi földjéről indultak ki, amely a rácvédő fajgyűlölők rémuralma alá még április 22-én került és azóta is ott maradt. De vajon hány népirtás volt még Délvidéken csak 1848/49-ben is a ma ismerteken kívül, amelyekről sejtelmünk sincs? Hogyhogy nem foglalkoztunk a bácsszenttamási magyarok lemészárlásával sem, mindmáig? Miért nem akarja senki fölkutatni és föltárni a tényleges igazságot az akkori események során? Hát éppen nem akad senki sem, aki kielemezne egy ilyen kútfőt? S lehet, hogy akadna is, de nem tudja közzétenni az általa megszólaltatott, s mégis örök elhallgatásra ítélt titkokat és borzalmakat, mert azok netán a magyarság önrendelkezéséhez és Magyarországhoz való csatlakozásához vezetnének amint azt Mikavica úr is nyíltan világgá kürtöli? 7 Ezek ma talán a legfontosabb kérdések és üldözési rögeszmék. Hol marad a tudomány hitele?! 8 Itt mindenesetre föltárul egy ilyen, örökké leplezni kívánt 48-as magyarirtás. Most pedig, eljött az ideje annak, hogy megvizsgáljuk: mit tettek az úgynevezett rácvédők az április óta túszként tartott szenttamási magyarsággal és zsidósággal július 14-én; s egyáltalán, kik ezek a furcsa nevű szrbobranacok? 1 Bessenyei Ferenc [szerk.]: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből, Bp., 1894, THIM, 1940, GOLUBSZKI, 1893, A rácvédők szerint a Kuszly Pista például, úm. mindenben egyetértett velük. GOLUBSZKI, 1893, Kuszly István szerepéről lásd: CSÁSZÁR, 1904, BESSENYEI, 1894, Mikavica Dejannak, e konferencia résztvevőjének, a történelemtudományok doktorának, a történelemtudományok tanárának és a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) egykori küldöttének, az Újvidéki Bölcsészeti Kar Történeti Tanszéke vezetőjének a kijelentését lásd: Pečat, Internet portal Slobodne Srbije, Se szeri, se száma annak a sok szép könyvnek, amit a magyar szabadságharcról ítak olvashatjuk például Móra Ferenc sorait A csókai csata című elbeszélésben. Hát még a megíratlan történet mennyi, amit csak egyes vidékek szájhagyománya őrzött meg! Erdő az, nem berek, tenger az, nem patak, vagy legalább az lehetett, míg újabb zord idők el nem temették a negyvennyolcat, meg a negyvenkilencet. Éppen ezért, az 1848/49-es vérengzésekről szóló, padlásokon porosodó régi források, a régi szájhagyomány vagy az elfojtott népi emlékezet ismerőit arra kérem, mihamarébb jelentkezzenek bizalommal az elérhetőségeim valamelyikén (delvidekia@gmail.com, telefon: , ). 92

17 A rácvédők bácsszenttamási népirtásának koronatanúi Vegyük most sorra azokat a tanúvallomásokat, amelyek bizonyítják a nagyszerb fajgyűlölők népirtását. Nézzünk szembe e 160 évig elpolitizált és elködösített, de minden érző szívű ember számára borzalmas sorokkal: a rácvédő eszme szörnyűséges titkaival. Már amit ennyi idő után is ki lehetett még bányászni a rég elfeledett emlékiratok, a válogatósnak bizonyult történetírás által száműzött szakmunkák, és a földolgozatlan levéltári papírhalmazok mélységeiből. I. Kovacsevics: A csata ideje alatt, míg mi az ellenséggel az ütközetet vívtuk, Szenttamás kisváros néhai magzsar [így! D. S. A.] lakói kimenekültek a lelkészeikkel a magzsar táborokba, nem akarván velünk szövetségben lenni, s császári zászló alatt a császárság egységéért, és I. Ferenc József Császárunkért harcolni. De nem mind, s így sokan menekülés közben a mi seregünk által leölettek, sokan Radisics Jenő [István! D. S. A.] vízimalmánál a Krivaj [Bácsér D. S. A.] vizében (a csatornába való torkolatnál) nem messze Turia [Turol D. S. A.] helységtől, a Gyöngyszigetnél [Popovacsa] éjszaki oldalon lelték örök sírjukat. Némelyik pedig nálunk maradt Szenttamáson mint rabszolga, nem bántalmaztatván s nem kínoztatván a meghatalmazottak nagy fölügyelete mellett s búsulván nemzetségük után; akiket kis idővel később mi, nyájasan és bölcsen bánva velük, mindet szerencsésen elengedtük az övéikhez. 1 II. Teodorovics: A csata ugyanazon idejében pedig egyszer csak valami akadályoztatásra s zavarra lettünk figyelmesek az ellenségnél: némely [bácsszenttamási D. S. A.] magyarokra, akik a családjaikkal jöttek, talán hogy koszorúkkal illessék a diadalmas magyarokat. Észrevettük, hogy a vízimalom folyócskáján át a magyar egységek felé menekülnek, akik már hátráltak, mégpedig titkon a kukoricáson és a kenderesen át, mintha mi nem is tudnánk róluk, hogy szöknek. Kijelöltetett erre egy kis szakasznyi katona, amely a lövészárokból kilépve lehúzódott a Malomvíz [Rekavica voda] partjai alá, s itt a kukoricásból mind lelövöldözte őket akik nem akarták megadni magukat. Ugyanakkor, amikor rájöttek a határőrök és a szenttamásiak, akik a faluban s a falu körül szemlélték a mi csatánkat, hogy az odavalósi magyarok a Malom vizén menekülnek át, odasiettek a mieink, hogy az útjukba álljanak. De azok hátra sem nézve futottak hanyatt-homlok a magyar sereghez, poggyásszal megpakolt kocsikon. Sokan besüppedtek lovastól-szekerestől, sokan meg is fulladtak. Nagyobb részüket a Malomvíz mindkét partjáról összefogdosták s visszafordították anélkül, hogy bárki feje is megfájdult volna [mármint a mieink közül! D. S. A.]. Amíg ott ez a fogdosás tartott, Rácerődből (Szrbobran) mi szünet nélkül lőttünk. 2 III. Radak György: Ezen az oldalon [Rácerőd felől D. S. A.] az ellenségből legkevesebb közel 300 halott és majdnem 500 sebesült lehetett, mit azok az emberek tanúsítanak akik a halottakat szállították, és a becseiek ahol a sebesültek feküdtek. 3 Itt közel 500 halott és majdnem 800 sebesült magyar katona lehetett, akik között itt sok pesti polgár is rajtavesztett. 4 E csatában esett el részben halva részben sebesülten, s ahogy csak amilyen éktelen veszteséget szenvedett itt az ellenség, nekünk ezzel szemben, teljesen hihetetlen módon, egyetlen sebesültünk sem volt, halottról nem 1 KOVACSEVICS, Teodorovics Manojlo: Osznivanye Szrbobrana ili Prva bitka Szrba protivu Magyara 1848 god. (Opiszano ocsevidcem i szaucsasztnikom tadasnyi zbitija.) [Rácerőd megalapítása avagy a rácok első csatája 1848-ban a magyarok ellen (megíratván az akkori történések szemtanúja s résztvevője által.)], Becs [Bécs], 1853 (Vojvogyanin (Od Milosa D. Rasicsa) Szrpszko-narodnij kalendar za godinu 1853.), Radak Gyorgye: O buni 1848/49. g. [Az 1848/49-es évi lázadásról], Novi Szad [Ópétervárad], é. n. Matica szrpszka, Rukopiszno odeljenye, M.4771, cirill, 13. A továbbiakban: RADAK, é. n. 4 RADAK, é. n.,

18 is szólván. 1 A csata időtartama alatt a szenttamási magyar lakosok fölgyújtottak egy szárazmalmot, gondolván ezzel a rácokat megzavarni, a magyarnak útját Szenttamásra megnyitni. A nekikeseredett rácok, belátván a magyarok gonosz szándékát, a csata végeztével rajtuk ütnek megtorlásképpen, és sokakat, akik át akartak szökni a magyar után a Krivaj lápjain körösztül, puskákból lelövöldöztek a mocsárban. Néhányan megölettek a házaknál is, némelyeket pedig a táborban [értsd: Rácerődben D. S. A.] lövöldöztek le az összefogottak közül [Mindössze pedig közel 40 halott volt, Radak György] 2 és így ugyanazon nap, a harcmezőn elpusztult magyarokon kívül elesett 40 [e szám utóbb át van javítva közel 40 -re D. S. A.] szenttamási polgár, s annyian vagy többen zár alá tétettek; kik aztán a rácoknak szolgáltak, a leginkább pedig a Lövészárkok erődítésére használták föl őket s így végződött szerencsésen az első csata. 3 IV. Biga Péter: Radisics István [Cтeвaн Paдишић] Úr szenttamási lakos azzal a panasszal jelent meg ezen Hadparancsnokságnál, hogy az első szenttamási csata idején július 14-én, amikor a mi kicsapongó embereink egyik csapata a szenttamási magyarok üldözése és gyilkolása alkalmával irgalmatlanul pusztította és prédálta a magyar javakat, a szerviánok Mikovics István [Cтeвaн Mикoвић] ügyvéd rábeszélésére az ő [Radisics D. S. A.] házába is elmentek, a szőlőskertbe ahol lakott, s miután megkötözték őt, s megkötve a szervián táborba [Rácerődbe D. S. A.] vitték fölgyújtották a panaszos vízimalmát, mivel kitapasztaltatott, hogy elősegíti az ellenség bejövetelét Ezt követte a föld egész idei termésének a kára és elveszte, mert a panaszos, [magyar D. S. A.] szolgáinak agyonverése miatt, a 60 láncnyi földjéről egy szem élelmet sem szénát, sem szalmát nem hozott be, hanem mindez széthordatott az itteni rácok által 4 V. CSÁBY Ferenc: Akik bent maradtak, azoknak sorsa szerencsétlen, mert mindnyájukat megölték. Eddig már 114-et megöltek; az apró gyermekeket fölhajítják, és úgy a panganyétra 5 veszik vagy a kanálisba hagyigálják, hogy édesanyjukat a sáncba vihessék el paráználkodni kiket azután szintén megölnek. Harangozómat agyon lőtték, Templomomból kaszárnyát csináltak, Plébániából kórházat 6 VI. Sendula János: Július hó 14-én, a kegyetlen módon öldöklő szerb [értsd: szervián D. S. A.] lázadók által megfosztattam, úgyhogy semmi nemű öltözettel a rajtam valón kívül nem bírok és a magam életét csak a Krivaj folyón többekkel átúszva, robbanások dübörgése közepette [menthettem meg D. S. A.] 7 1 RADAK, é. n., Itt némi magyarázatot igényel a szöveg. Radaktól két piszkozat áll a rendelkezésünkre. Lényeges különbség nincs is köztük, kivéve árulkodó módon a vízimalomnál fölkoncolt magyarok számát, ezért a két változatot itt együtt próbáltam meg bemutatni. A 40-es szám egyébként elképzelhető, hogy vagy csak a Malomvíznél (Rekavica voda) legyilkoltakat takarja, vagy pedig valóban a Rácerődben kivégzett férfiak csoportját, de akkor itt a Császárnál majd 140-ben megjelölt számot szembetűnő egybeesés csökkentette le Radak százzal 3 RADAK, é. n., Szrpszki narodni pokret e godine [Az 1848/49-es rác nemzeti mozgalom], Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia Levéltára/Arhiv Szrpszke akademije nauke i umetnoszti, Karom/Szremszki Karlovci, 7. doboz, irat. A továbbiakban ASANU, 7, Vagyis: bajonétra, szuronyra! A rácvédők által emlegetett kézifegyverről, a spádékról, azaz spangékról lehet itt szó, amivel a szuronyt utánozták le (GOLUBSZKI, 1893, 12.). A kiirtandó lakosság gyermekeivel való ilyetén kegyetlenkedésnek egyébként ősi hagyománya van. Éppen egy magyar szemtanú jegyezte például föl a borzalmas jelenetet valahol Rigómezőn, amikor a Csernovics orvul végbevitt törökirtásait megbosszuló szultáni seregek a hátramaradó rácságot gyilkolták, miszerint a tatárok kedvelt játéka volt a gyermekek fölhajítása a magasba, akiket aztán karddal gyorsan darabokra vagdaltak vagy bottal szétverték a fejüket MITROVICS, 1989, 106. Lásd még Panics Milorad Szurep: Kad szu zsivi zavideli mrtvima [Amikor az élők megirígyelték a halottakat], Beograd [Nándorfehérvár], 1960., DÉLVIDÉKI S., 2009, Sendula János, Kalocsai Érsekségi Levéltár, Személyi részleg. Az első részlet az június 17-én kelt leveléből származik, a másik latin nyelvű pedig egy keltezetlen 1863-as levéléből: quanta mala ego cum 94

19 VII. Kolowrat Lipót: Miközben mi szanaszét lövöldöztünk, néhány gránát esett a település rác részére, ami kigyulladt. Az emiatt nekikeseredett rácok meg elhatározták, hogy a velük együtt lakó magyarokon állnak bosszút, és ölték ezeket. Így, a magyar néptömeg egyszer csak nekirontott ennek a gázlónak, és megpróbált átkelni rajta. A plébános átjutott hozzánk és kiabált, hogy vegyük föl őket. Én védelmet ígértem neki, és fölvezettem egy ágyút a megadott irányba, hogy ha a rácok üldözésbe fognak, föl tudjam tartóztatni őket. Azután elindult a vándorlás. A nők nekigyürkőztek, a csecsemőt a fejükre, egy másik gyereket a vállukra tettek. A férfiak az ingóságokat és a nagyobb gyerekeket vitték a fejükön s a vállukon a vízen körösztül; amely viszonylag mély volt, egy középmagas embernek a melléig ért. Amint ezt észrevették a szerbek az erődből, ágyútüzet nyitottak a szerencsétlenek tömegére, de mindig csak a domboldalba lőttek, hogy az emberek a vizesárokba bukfencezzenek sikolyokkal töltvén meg a levegőt. Szívbemarkoló jelenet volt. [ ] Közben a szerbek a födözőimet lőtték, akik a menekülők feje fölött támadták őket. Szétoszlottak az elterülő kukoricásban, és heves sortüzet intéztek a huszárjaimra, akik őket a magas kukorica miatt nem tudták elérni. 1 VIII. Pesics Lukács (Лyкa Пeшић): Az éjszaka több lovast elfogtak, kettőnek levágták a fejét és tanúságképpen behozták a táborba, karókra tűzdelték és a mellvédre fölemelték. A ma elkapott 3 magyart pedig a csata után a táborban megölték, és a testüket kivégezetlenül temetetlenül hagyták. A csatatéren puskákat, magyar lovakat és szekereket zsákmányoltak, itt rabolnak és rabokat ejtenek, tűzzel-vassal pusztítanak 2 IX. Matics Dömötör (Димитpиje Maтић): A hősies és becsületes rác nemzet már több fényes győzelmet aratott a magyarok fölött [értsd: a török s a kuruc korban Kecskemét, Sebes, Lugas, stb. esetében D. S. A.], de a szenttamási csata, ahol 300 magyar vesztett rajta [a Rácerődben leöltek? D. S. A.], méltán lesz emlékezetes a rác történelemben. 3 X. Szurdutsky István: Markovics Mirko [Mиpкo Mapкoвић] őrnagy és katonai táborparancsnok Úr, f. július 24-én a Főhadi Parancsnokságnak jelenti, hogy sok szláv, német, zsidó és magyar család kíván Szenttamásról elköltözni azon okból, hogy a helységben történt kihágások következtében néhányan közülük megcsonkíttattak és oly nincstelen állapotba kerültek, hogy ittmaradni nem tudnak többé, mert nincs mivel táplálniuk magukat. Semmilyen útmutatást sem bírván, az őrnagy úr Bácska egészének Főparancsnokságához fordul, hogy megfelelő útmutatással szolgáljon neki e tekintetben, megjegyezvén, hogy ő semmi esetben sem engedte meg, hogy ugyanezen családok átköltözzenek Magyarország belsejébe hanem csak némelyeknek, éspedig a Naszádos [Sajkás] Zászlóaljba. 4 Lássuk alább tételesen is az itt föltárt tanúvallomások alapján leszűrhető csupasz tényeket. Eközben megfigyelhető, hogy Teodorovics a gyilkoló rácvédők, Kolowrat az ármányos osztrákok, 5 Csáby pedig a polgári áldozatok túlélő képviselőjeként egyaránt illis sub Epocha infaustie Revolutionis passus fuerim, ubi non solum omnem substiam perdideram, sed etiam vitam cum multis ipsorum solum per fluvium Krivaja natando inter explosienes termentorum 1 Kolowrat-Krakowsky Leopold: Meine Erinnerungen aus den Jahren 1848 und 1849 [Emlékeim az 1848-as és 1849-es évekből], I. kötet, Wien [Bécs], 1905, ASANU, 3, Matics Dimitrije: Gyacski Dnevnik ( ) [Diáknapló ( )], Beograd, 1979 [cirill], ASANU, 4, Kolowrat-Krakowsky Lipót ( ) nyíltan császárhű cseh ezredes Bechtoldnak, a bécsi kamarilla titkos megbízottjának az egyik segítő társa. Főnökét, társaihoz hasonlóan szeptember 24-én ő is követte Bécsbe: pótlovazás ürügyén szökött meg, tetemes adósság hátrahagyásával. (THIM, 1940, 217.) A kamarilla 95

20 tanúságot tesz a szenttamási népirtás valósságáról. Teodorovicsnál például a menekülő szegénynépet válogatás nélkül, tömegesen mészárolták és Kolowrat ezt teljes mértékben megerősíti. Csáby is tömegvérengzésről számol be, miközben külön hangsúlyozza a kiskorúak és a nőlakosság hidegvérű fölprédálását. A fegyvertelen emberek, nők és gyermekek lassú halálra kínzásának az idegrázó részleteit itt azonban most nem ecsetelhetjük, ezt megtaláljuk a forrásokban és egy nemrég megjelent kötetben. 1 Következzen a szenttamási magyarirtásról szóló 10 hiteles tanúvallomás összevetése! I. Kovacsevics rácvédő segédpap állítja: 1. A 48-as magyar lakosok nem azonosak a maiakkal: ők csak Szenttamás kisváros néhai magyar lakói. 2. E lakosok közül sokan menekülés közben a szakadár fegyveresek által leölettek. 3. A magyar polgártársak közül sokan a Krivaj (Bácsér) vizébe vesztek a tyúkréti (tuki) vízimalomnál, valamint északon, a Gyöngyszigetnél (Popovacsa). 4. A némely túlélő magyar lakosokat a rácvédők rabszolgaként használták ki. II. Teodorovics rendőri elöljáró állítja: 1. A családjaikkal menekülőket a rácvédők mind lelövöldözték, ha nem adták meg magukat. 2. Sokan közülük a Krivaj (Bácsér) vizébe fulladtak a vízimalom környékén. 3. A többiek nagyobb részét összefogdosták, s rabságra vetették a megszállt mezővárosban. III. Radak György rácvédő élharcos állítja: 1. E csatában esett el 2. Az ellenségből legkevesebb közel 300 halott és majd 500 sebesült eshetett el 3. A rácvédők sok menekülőt puskákkal lőttek agyon a mocsárban 4. A nemrác polgártársak közül néhányan agyonlövettek a házaknál is 5. Némelyek pedig az összefogottak közül a táborban lettek lelövöldözve 6. Mindezek az áldozatok összesen 40 közel 40 szenttamási polgár -t tettek volna ki, az állítólag a harcmezőn elpusztult magyarokon kívül 7. Még annyi vagy többen zár alá tétettek kik aztán a rácoknak szolgáltak IV. Biga Péter (Пeтap Бигa), Szenttamás októberi táborparancsnoka, a vízimalom tulajdonosa Radisics István nyomán állítja az július 14-ei eseményekről: 1. A rácvédők egyik kicsapongó csapata általában üldözte és gyilkolta a szenttamási magyarokat, valamint irgalmatlanul pusztította és prédálta a magyar javakat 2. Radisics magyar szolgáit is különbségtétel vagy válogatás nélkül agyonverték nagyobbnevű, Jellacsics kinevezését javasló képviselőjének név szerint Kolowrat-Liebsteinsky Antal ( , Franz Anton Kolowrat-Liebsteinsky) grófnak az unokaöccse ő. (Grosschmid Gábor: Az utolsó báró Kray a szerbek között , Zombor [Coborszentmihály], 1886 (Bács-Bodrog Vármegye Történeti Társulatának Évkönyve, II. évfolyam), 97, 111.) Fekete-sárga szellemtől csöpögő 1851-ben megírt, de csak 1905-ben kiadott emlékirataiban azzal dicsekszik, hogy nem erőltette meg magát a szenttamási csatákban 1 Közlöny: A magyar kormány hivatalos napilapja, Pest, 1848, 284. Iványosi-Szabó Tibor [szerk.]: A mai Bács- Kiskun megye az es forradalom és szabadságharc idején, Kecskemét, 1988, 243. Stb. A szakértő olvasónak fontosak lehetnek a magyarirtás mindmáig napvilágot nem látott, itt idézett történeti forrásai is, amelyek nagyrészt fénymásolatban is megtalálhatóak itt: DÉLVIDÉKI S.,