J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 BALATONEDERICS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 1/102-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Az ülés helye: Balatonederics, Házasságkötő terem Készült: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 22-i (hétfő) 19 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Az ülésen megjelentek: Szijártó Ferenc alpolgármester Németh László képviselő Stróh Antal képviselő Tóth Emilné képviselő Molnár Gyula képviselő Tanácskozási joggal megjelent: Nagyné Simon Margit jegyző Az ülésen jelen nem lévő képviselők: Farkas Csaba Imre képviselő Tanácskozási joggal meghívottak közül nem jelent meg: Répásné Szabó Berta Pénzügyi Bizottsági tag dr. Polgár Zsolt Pénzügyi Bizottsági tag Horváth Marianna a Nők a Balatonért Egyesület helyi csoportvezetője Töreky Éva népművelő és könyvtáros Varga Jánosné tagintézmény vezető dr. Marosy György háziorvos dr. Rónai András fogorvos Csipszer Zsolt körzeti megbízott Szabad Sándor a Horgászegyesület vezetője Sütő Imre a Balatonedericsért Alapítvány Kuratóriumának elnöke dr. Marosy Jenő díszpolgár dr. Kiss Tamás díszpolgár Varga János díszpolgár Forgó János Sportegyesület vezetője Jegyzőkönyvvezető: Pappné Enyingi Anikó ügyintéző : Köszöntötte az ülésen megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés Balatonederics Község Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata alapján szabályszerűen került összehívásra. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy a Képviselő-testület határozatképes, mert azon a megválasztott 7 képviselőből 6 képviselő jelen van, a képviselő-testület ülését megnyitotta. 1

2 Javaslatot tett az ülés napirendjére az alábbiak szerint: 1./ Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási megállapodásának módosítása 2./ Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsába tag delegálása 3./ Vegyes ügyek, kérdések, bejelentések, interpellációk 3.1. Tájékoztató az óvodai ellátás átszervezéséről 3.2. Szúnyogirtás 3.3. Balatonederics, Kossuth u. 74/a. szám alatti fodrászüzlet bérleti díjbeszámítása 3.4. Kerékpárút Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megválasztott 7 képviselőjéből az ülésen jelenlévő 6 fő igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, az alábbiak szerint állapította meg a napirendet: N A P I R E N D: 1./ Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási megállapodásának módosítása 2./ Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsába tag delegálása 3./ Vegyes ügyek, kérdések, bejelentések, interpellációk 3.1. Tájékoztató az óvodai ellátás átszervezéséről 3.2. Szúnyogirtás 3.3. Balatonederics, Kossuth u. 74/a. szám alatti fodrászüzlet bérleti díjbeszámítása 3.4. Kerékpárút N A P I R E N D E K T Á R G Y A L Á S A: 1./ Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási megállapodásának módosítása (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) : Elmondta, hogy az írásos anyagot a képviselő-testület tagjainak megküldték. Sajnálatos módon a Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulásának társulási tanácsa által megtárgyalt, majd javításra visszaadott előterjesztés javított előterjesztését ismételten megtárgyalták. A Tanács úgy rendelkezett, hogy a javított előterjesztést az érintett önkormányzatok részére a munkaszervezet feladatait ellátó hivatal küldje meg. Az Önkormányzatok által elfogadott anyag alapján kerülhet sor az új önkormányzati társulás megalakítására, a társulási tanács megalakítására. Fontos, hogy kellő idő álljon rendelkezésre a szociális társulás alapító okiratának módosítására is. Sajnálatos, hogy az elfogadott anyagot az önkormányzatok nem kapták meg, így nem tudták május 20-iog a szükséges döntéseket meghozni. Sajnálatos az is, hogy a megküldött anyaggal kapcsolatban továbbra is aggályok merülnek fel. Javasolta, hogy a megállapodás tervezetét a képviselő-testület fogadja el, azzal, hogy jelölje meg a határozatban, hogy mely feladatokban kíván részt venni. 2

3 A társulási megállapodás elfogadásával jön létre a Tapolca környéki Önkormányzati Társulás, melynek döntéshozó szerve a jogi személyiségű társulási tanács. Ezt követően a képviselő-testület egy főt delegál a tárulásba, aminek eredményeként megalakul a társulási tanács. Németh László képviselő: Megkérdezte, hogy milyen anyagi terhet jelent az önkormányzat számára ez a társulás. Nagyné Simon Margit jegyző: A kérdésre válaszolva elmondta, hogy jelenleg pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de azzal az összeggel célszerű számolni, amennyit ebben az évben e célra fizettek az önkormányzatok. Jelenleg két fő látja el a számviteli feladatokat, és várhatóan állami támogatás igénybevételére is lesz lehetőség. A társulás irányító szervébe delegált tag a társulást érintő minden kérdésről átfogó információval fog rendelkezni, várhatóan a megalakulását követően a költségek is rendelkezésre állnak majd. Németh László képviselő: Elmondta, hogy az önkormányzatok olyan gazdasági helyzetben vannak, amelyben igyekeznek a meglévő intézményeiket a lehető leggazdaságosabb formában működtetni. Ha egy intézményhez a hozzájárulás mértéke növekszik meg kell vizsgálni annak okait és dönteni a költségek csökkentéséről. A jelen együttműködésnek is az önkormányzat érdekét kell szolgálni. Az előterjesztett javaslattal kapcsolatban egyéb kérdés, hozzászólás nem hangzott el, így a polgármester szavazásra bocsátotta a társulási megállapodás elfogadására vonatkozó alábbi határozati javaslatot: Balatonederics község Önkormányzatának Képviselő-testület a Tapolca Környéki Önkormányzatok társulásában részt kíván venni a következő feladatokban: - egészségügyi alapellátás keretében a háziorvosi hétközi és hétvégi ügyeleti feladatok - belső ellenőrzési feladatok december 31-ig. - szociális feladatokból a támogató szolgálat működtetése december 31-ig - épületüzemeltetési, épület-fenntartási feladatok a kötelezettség vállalás időtartamára A képviselő-testület az előterjesztett, a június 30. napi hatállyal módosított megállapodást elfogadja. A megállapodás a határozat 1. számú mellékletét képezi. Felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a megállapodás aláírásáról. Határidő: Felelős: azonnal jelenlévő 6 fő igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, a napirenddel kapcsolatban az alábbi 85/2013. (V.22.) számú határozat Balatonederics község Önkormányzatának Képviselő-testület a Tapolca Környéki Önkormányzatok társulásában részt kíván venni a következő feladatokban: - egészségügyi alapellátás keretében a háziorvosi hétközi és hétvégi ügyeleti feladatok - belső ellenőrzési feladatok december 31-ig. - szociális feladatokból a támogató szolgálat működtetése december 31-ig - épületüzemeltetési, épület-fenntartási feladatok a kötelezettség vállalás időtartamára 3

4 A június 30-án hatályba lépő, módosított társulási megállapodást az előterjesztésnek megfelelően elfogadja. A megállapodás teljes terjedelmében a határozat 1. mellékletét képezi. Felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a megállapodás aláírásáról. Határidő: Felelős: azonnal 2./ Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsába tag delegálása (Szóbeli előterjesztés.) : Elmondta, hogy bár a megállapodást a képviselő-testület elfogadta, hiszen döntéskényszerben vannak, van néhány pontja, melyeknek a pontosítását kezdeményezni fogja. Így több olyan szabályozás hiányzik a megállapodásból, ami a kötelezettségvállalás tartalmára vonatkozik. Ezekről a társulási tanácsot tájékoztatja. Elmondta, hogy az önkormányzat egy fő társulási tanácsba való delegálásáról dönthet. Kérte a képviselők javaslatait. Szijártó Ferenc alpolgármester: Javasolta a társulási tanácsba t delegálni. : Bejelentette, hogy a döntéshozatalba személyes érintettsége okán nem kívánt venni, és nem kéri zárt ülés tartását a társulási tanácsba történő megválasztása ügyében. Az ülés vezetését az alpolgármesternek átadta. Szijártó Ferenc alpolgármester: Szavazásra bocsátotta az alábbi határozati javaslatot: Balatonederics község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Tapolca Környéki Önkormányzatok Társulása Tanácsába tagként t delegálja. jelenlévő 5 fő igen szavazatával, 1 fő tartózkodásával, ellenszavazat nélkül, a napirenddel kapcsolatban az alábbi 86/2013. (V.22.) számú határozat Balatonederics község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Tapolca Környéki Önkormányzatok Társulása Tanácsába tagként t delegálja. 3./ Vegyes ügyek, kérdések, bejelentések, interpellációk 3.1. Tájékoztató az óvodai ellátás átszervezéséről (Szóbeli előterjesztés.) : Tájékoztatta a képviselő-testület tagjait arról, hogy az óvodai ellátás átszervezésével kapcsolatban megtartott polgármesteri egyeztetés eredményeként a négy település várhatóan együtt tartja fenn az óvodát és a védőnői szolgálatot. A Társulás székhelye és gesztora Balatonederics község lenne. A négyes együttes ülést várhatóan május 30-án tartják meg. 4

5 Több érv szólt amellett, hogy a négyes együttműködést a közös hivatal mellett a további intézményekre is kiterjesszék, a társulási tanácsba minden képviselő-testület teljes létszámmal venne részt. Az együttműködésnek nemcsak gazdasági okai, vannak, hanem az intézmény működésével kapcsolatos szervezési feladatok végrehajtása is egyszerűbb, a lakossági igényeknek jobban megfelelő lenne. Az együttműködési megállapodás és a kapcsolódó iratok elkészítése folyamatos Szúnyogirtás (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) : Tájékoztatta a képviselőket arról, hogy a szúnyogirtással kapcsolatos megállapodást a Balatoni Szövetség megküldte és megkezdődött a szúnyogok irtása. A szükséges hozzájárulás mértéke magasabb mint az előzetes információ volt. Ismertette a megállapodást, mely a jegyzőkönyv 1. mellékletét képezi. Kérte a képviselők kérdéseit, észrevételeit. Szijártó Ferenc alpolgármester: Elmondta, hogy a szúnyogirtáskor azt tapasztalta, hogy a permetezést végző gép a település hegy felöli oldalán nem ment ki a belterület határáig. Javasolta, hogy jelezzék a szolgáltatónak a problémát. : Egyéb kérdés észrevétel hiányában kérte a következő határozati javaslat elfogadását: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete megállapodást köt a Balatoni Szövetséggel a évi szúnyogirtásra. A megállapodás teljes szövege a határozat 1. mellékletét képezi. Felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására és egyúttal felkéri arra, hogy jelezze a szolgáltatást nyújtó szervezetnek, hogy a település belterületének határáig, nyugati oldalon a zártkerti ingatlanokig kéri biztosítani a szúnyogirtást. Határidő: június 15. Felelős: jelenlévő 6 fő igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, a napirenddel kapcsolatban az alábbi 87/2013. (V.22.) számú határozat Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete megállapodást köt a Balatoni Szövetséggel a évi szúnyogirtásra. A megállapodás teljes szövege a határozat 1. mellékletét képezi. Felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására és egyúttal felkéri arra, hogy jelezze a szolgáltatást nyújtó szervezetnek, hogy a település belterületének határáig, nyugati oldalon a zártkerti ingatlanokig kéri biztosítani a szúnyogirtást. Határidő: június 15. Felelős: 5

6 3.3. Balatonederics, Kossuth u. 74/a. szám alatti fodrászüzlet bérleti díjbeszámítása (Írásos előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) : Elmondta, hogy az írásos anyag kiküldésre került. Az épületen állagmegóvás történt, nagyon szépen felújították. Javasolta, hogy 36 hónapban állapítsák meg a beszámítást. Stróh Antal képviselő: Javasolta, hogy a szerződést is bővítsék azzal, hogy amennyiben a meghatározott idő lejárta előtt visszaadják a bérleményt, akkor a befektetett összeget ne kérhessék vissza. Javasolta, hogy a számlával igazolt költséget fogadja el az önkormányzat. Szijártó Ferenc alpolgármester: Kérdése volt, hogy ha kedvezményt adnak, akkor mi a helyzet az ÁFA-val? Nagyné Simon Margit jegyző: Elmondta, hogy ennek utána kell néznie. A vízszerelésről, illetve a villanyszerelésről mindenféleképpen számlát kell hoznia a bérlőnek. Meg kell neki mondani, hogy amennyiben nem hoz számlát, úgy azokat nem áll módjában az önkormányzatnak beszámítani. A saját maguk által elvégzett munkáról nem tudnak számlát kiállítani. Tájékoztatta a képviselőket, hogy a szerződést mindenképpen módosítani fogják aszerint, hogy amennyiben előbb visszaadjál a bérleményt, úgy az önkormányzatnak nem áll módjában visszafizetni a különbözetet. : További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra bocsátotta az alábbi határozati javaslatot: Balatonederics község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat tulajdonában lévő 8312 Balatonederics, Kossuth u. 74. szám alatti ingatlanon elvégzett felújítási munkálatokat a benyújtott számlák alapján Ft összegben elismeri és elfogadja. Az elfogadott költséget a bérleti jogviszony időtartamára, március 01. naptól előreláthatóan február 28. napig a bérleti díjba történő beszámítással bérlő részére megtéríti március hónapra fizetendő díj Ft. A bérbeszámítást a bérleti díj módosítása esetén felül kell vizsgálni. Amennyiben a bérleti jogviszony a bérlő általi felmondással, vagy a bérbeadónak a bérlő szerződés szegése miatti felmondása miatt megszűnik, a még nem érvényesített költséget bérlő bérbeadótól nem követelheti. Bérlő tudomásul veszi, hogy a bérbeszámítás időszakára bérbeadó részére számlát nem állit ki, továbbá hogy a bérbeszámítással érintett beszerzések (felújítás, fejlesztés) bérbeadó tulajdonába kerültek. Bérlő az ingatlan visszaadásakor, ennek megfelelően köteles az ingatlant bérbeadó számára visszaadni. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a bérlőt a határozat kivonat megküldésével értesítse és gondoskodjon a szerződésmódosításról. Határidő: június 15. Felelős: jelenlévő 6 fő igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, a napirenddel kapcsolatban az alábbi 88/2013. (V.22.) számú határozat Balatonederics község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat tulajdonában lévő 8312 Balatonederics, Kossuth u. 74. szám alatti ingatlanon 6

7 elvégzett felújítási munkálatokat a benyújtott számlák alapján Ft összegben elismeri és elfogadja. Az elfogadott költséget a bérleti jogviszony időtartamára, március 01. naptól előreláthatóan február 28. napig a bérleti díjba történő beszámítással bérlő részére megtéríti március hónapra fizetendő díj Ft. A bérbeszámítást a bérleti díj módosítása esetén felül kell vizsgálni. Amennyiben a bérleti jogviszony a bérlő általi felmondással, vagy a bérbeadónak a bérlő szerződés szegése miatti felmondása miatt megszűnik, a még nem érvényesített költséget bérlő bérbeadótól nem követelheti. Bérlő tudomásul veszi, hogy a bérbeszámítás időszakára bérbeadó részére számlát nem állit ki, továbbá hogy a bérbeszámítással érintett beszerzések (felújítás, fejlesztés) bérbeadó tulajdonába kerültek. Bérlő az ingatlan visszaadásakor, ennek megfelelően köteles az ingatlant bérbeadó számára visszaadni. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a bérlőt a határozat kivonat megküldésével értesítse és gondoskodjon a szerződésmódosításról. Határidő: június 15. Felelős: 3.4. Kerékpárút (Szóbeli előterjesztés.) : Tájékoztatta a képviselőket arról, hogy egy vonyarci állampolgár bejelentette, hogy a kerékpár út környéke elhanyagolt, az úton buckák vannak és a hidak állapota minősíthetetlen. A bejelentést a Veszprém megyei Naplóhoz is megtette, az újságíró a napokban felkeresi. A probléma előtte is ismert volt és a kerékpárúttal kapcsolatban a következő intézkedéseket tette: A fűnyírást az önkormányzat elvégezte. A Közútkezelővel folytatott egyeztetés eredményeként várhatóan a következő napon megtörténik a fák gyökerei által felnyomott aszfalt gyalulása. A fahidak állaga valóban életveszélyes, így azok javítását Molnár Gyula képviselővel, aki egyben asztalos felmérték. Molnár Gyula képviselő: Elmondta, hogy a hidak kialakítása olyan, hogy a felső réteget kellene cserélni, ami akácfából Ft köbméteres és kétcolos, az anyagszükséglet pedig 3,5 köbméter. Fenyőfából Ft-os köbméteres költséggel kell számolni. Elmondta, hogy a probléma arra vezethető vissza, hogy a három réteg között tartó gerenda, és két zárt rétegű padló nincs levegőztető nyílás,, így ha vizet kap, nem tud kiszáradni. Az általa javasolt megoldás egy szellőző nyílást hagyna, így ha megfelelően lekezelik az anyagot, akkor hosszabb időt fog kibírni. A szükséges fa kiszárított formában a Gyulakeszi tűzép-telepen rendelkezésre áll. A munkadíja Ft lenne a 3 hídnak. Szijártó Ferenc alpolgármester: Javasolta, hogy mindhárom híd javításáról gondoskodjon az önkormányzat, így több évre sikerülne orvosolni a problémát. Németh László képviselő: Elmondta, hogy az újság ne csak azt jelentesse meg az önkormányzat, hogy a javításokat, karbantartásokat elvégezte az önkormányzat, hanem azt is, hogy a település viszonylag nagy külterületi szakaszán érintett a kerékpárúttal, melynek karbantartásához normatív támogatás nem áll rendelkezésre. Az önkormányzatnak saját forrásból kell a nem is tulajdonában lévő kerékpárút fenntartásáról gondoskodnia. 7

8 : Elmondta, hogy a képviselő-testület Ft-ot tervezett az önkormányzat a strandi lépcsők cseréjére, amit erre a célra át lehet csoportosítani, mert azok kisebb javítással alkalmassá tehetők a nyári szezonban történő igénybevételre. Egyéb észrevétel nem hangzott el, így a polgármester kérte a következő határozati javaslat elfogadását: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Balatonederics külterületén lévő kerékpárút hídjainak javítására Ft-ot elkülönít. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendelet módosítására vonatkozó javaslat elkészítéséről és a munkák elvégzéséről gondoskodjon. A munkák megkezdése előtt soron kívül helyeztessen ki figyelmeztető táblákat a balesetek elkerülése érdekében. Határidő: Felelős: azonnal jelenlévő 6 fő igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, a napirenddel kapcsolatban az alábbi 89/2013. (V.22.) számú határozat Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Balatonederics külterületén lévő kerékpárút hídjainak javítására Ft-ot elkülönít. Felkéri a polgármestert, hogy a költségvetési rendelet módosítására vonatkozó javaslat elkészítéséről és a munkák elvégzéséről gondoskodjon. A munkák megkezdése előtt soron kívül helyeztessen ki figyelmeztető táblákat a balesetek elkerülése érdekében. Határidő: Felelős: azonnal További napirend, kérdés és hozzászólás hiányában a polgármester a Képviselő-testület ülését 20 órakor bezárta. K.m.f. Tóth Péter polgármester Nagyné Simon Margit jegyző 8

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonederics, Házasságkötő terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonederics, Házasságkötő terem BALATONEDERICS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 1/102-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Az ülés helye: Balatonederics, Házasságkötő terem Készült: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonederics, Házasságkötő terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonederics, Házasságkötő terem BALATONEDERICS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 1/102-11/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Az ülés helye: Balatonederics, Házasságkötő terem Készült: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

Javasolta a képviselőknek a napirendet a meghívóban szereplő szerint fogadják el, a képviselők a javaslattal egyhangúan egyetértettek

Javasolta a képviselőknek a napirendet a meghívóban szereplő szerint fogadják el, a képviselők a javaslattal egyhangúan egyetértettek NÓRÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8591 Nóráp Kossuth u 48. Szám: 9-3/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. május 2-án 18.30 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-23/2010. J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-18/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3. napján 18,20 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Nagy Lajos és Sipos Istvánné balatonedericsi képviselők Kovács Lajos nemesvitai képviselő

Nagy Lajos és Sipos Istvánné balatonedericsi képviselők Kovács Lajos nemesvitai képviselő Balatonederics Települési Önkormányzat Nemesvita Települési Önkormányzat Képviselő-testülete Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. 8311 Nemesvita, Dózsa u. 4. Telefon: 87 466 133, Telefon:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023. J e g y z ő k ö n y v

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023. J e g y z ő k ö n y v Ügyiratszám: 20-15/2009. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023 J e g y z ő k ö n y v Készült: Az ülés helye: Jelen

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 105/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 31-én (péntek) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. május 29-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BALATONEDERICS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 1/102-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Az ülés helye: Balatonederics, Házasságkötő terem Készült: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCSA Szám: 645-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Lesence Völgye Általános Iskola közös fenntartására létrejött Közoktatási Intézményfenntartó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. év május hó 14. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 30/2014.(V.14.) 31/2014.(V.14.) 32/2014.(V.14.) Z1 Z1

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 5053-2/2013. 29/2013. számú 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 190-192/2013. (XI. 22.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pápakovácsi Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. május 7-én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pápakovácsi Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. május 7-én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi Fő utca 19. Szám:7-8 /2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. május 7-én 18.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 1-3. D./ RENDELETEI: - Száma: 1-6/2014. T Á R G Y S O R O Z A T

Részletesebben

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./ 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 120-34/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. május 19-én 19.05 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés helye: Bazsi Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-16/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2013. október 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:

Részletesebben

Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor.

Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-42/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön) 13,00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről. Sorszám: 11/2013. Ikt.szám: M 1954/2013. JEGYZŐKÖNYV Mezőszilas Község Önkormányzatának 2013. május 13-án, 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről. Napirendi pontok:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 1/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

Készült 2013. május 30-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza polgármesteri irodjában tartott ülésén.

Készült 2013. május 30-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza polgármesteri irodjában tartott ülésén. Pinnye község Önkormányzata P I N N Y E Arany J. u. 15. 9481. /Tel.: 99/536-025/ 1-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 30-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Község képviselő-testület Kamond Szám: 372-14/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Nemesvita Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8311 Nemesvita, Dózsa u. 8. Telefon: 87 466-133, fax: 87 566-023 e-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 21-9/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Nemesvita

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-14/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 30-án

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BALATONEDERICS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 1/102-23/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Az ülés helye: Balatonederics, Házasságkötő terem Készült: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án 16 órakor a Községháza tárgyaló termében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 2-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 2-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Berzék Község Önkormányzat. Képviselő-testület. 2013. június 21-én megtartott. rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Berzék Község Önkormányzat. Képviselő-testület. 2013. június 21-én megtartott. rendkívüli üléséről 443-6/2013. Jegyzőkönyv Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. június 21-én megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: Berzék Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. június

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás. 2013. augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK

JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás. 2013. augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK JEGYZŐKÖNYV Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás 2013. augusztus 12-én megtartott nyilvános, alakuló üléséről Szám: 1395/2013/ANA. 1/2013. (VIII.12.) határozat Társulási Tanács elnökének megválasztásáról

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V

LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 492-4/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 31-ei

Részletesebben

Határozati javaslat A napirendi pontok meghatározása 1. Döntés a Győrújfalui Közös Önkormányzati Hivatalt létrehozó társulási megállapodásról; Előadó:

Határozati javaslat A napirendi pontok meghatározása 1. Döntés a Győrújfalui Közös Önkormányzati Hivatalt létrehozó társulási megállapodásról; Előadó: Vámosszabadi Község Önkormányzat Jegyzőkönyv Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én (csütörtökön) 16.30 órakor tartott üléséről Az ülés helye: Vámosszabadi

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. január 25-én 18 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szám: D-57-8 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 125-36/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 15-én (kedden) 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

A javaslatot a képviselő-testület 5 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

A javaslatot a képviselő-testület 5 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. 1 Szám: 39-49/2010. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. október 28-án 18,00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. június 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel./Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel./Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 412/30/2013. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel./Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. június 19-én 16,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1-8/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. június 17. napján MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 39/2010. (VI.17.) Z1

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége ( 8782 Zalacsány, Zrínyi u. 6. I. emelet házasságkötő terem)

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége ( 8782 Zalacsány, Zrínyi u. 6. I. emelet házasságkötő terem) 1 Jegyzőkönyv Készült: Zalacsány Önkormányzat Képviselő-testületének, Almásháza Önkormányzat Képviselő-testületének, Tilaj Önkormányzat Képviselő-testületének és Ligetfalva Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK a.) jegyzőkönyve b.) napirendje c) határozatai: 58-62. N

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza nagytermében tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza nagytermében tartott ülésén. Pinnye község Önkormányzata P I N N Y E Arany J. u. 15. 9481. /Tel.: 99/536-025/ 1-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 21-én (csütörtökön) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 58-6/2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról 188 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 23-án 14 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 21/2013.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 27-én 15.30 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 4-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 4-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-17/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2017. november 8. 8.30

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Szám: /2010. J e g y z ő k ö n y v. Készült: Noszlop Községházán, Noszlop község Önkormányzat 2010. május 31-én 16.00 órakor megtartott üléséről.

Szám: /2010. J e g y z ő k ö n y v. Készült: Noszlop Községházán, Noszlop község Önkormányzat 2010. május 31-én 16.00 órakor megtartott üléséről. 1 Noszlop-Oroszi-Doba Községek Körjegyzősége 8456.Noszlop, Dózsa Gy. u. 45. Tel./Fax: 88/505-820, 505-821 Mobil: 06/20-524-2323 E-mail: noszlop@ajkanet.hu Telephely: 8482 Doba, Kossuth u. 10. Tel: 88/502-920,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat JEGYZŐKÖNYV Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 22-én, 13:00 órai kezdettel megtartott, Képviselő-testületi üléséről a Gamási Önkormányzat tanácstermében. Jelen vannak:

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2014. augusztus 29-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén 113-2/2008. Jegyző könyv Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén Határozat száma: Tárgya: 8/2008.(I.30.) Családsegítési és gyermekjóléti feladatok ellátására

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. december 15-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulásának 2017. február 1-én /szerdán/ 19.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E GY Z Ő K Ö NY V. Jegyzőkönyv hitelesítők: ABC sorrendben: dr. Horváth Benedek és Horváth Miklós képviselők.

J E GY Z Ő K Ö NY V. Jegyzőkönyv hitelesítők: ABC sorrendben: dr. Horváth Benedek és Horváth Miklós képviselők. 1 J E GY Z Ő K Ö NY V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 26-án 18:00 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint.

Részletesebben