J e g y z ő k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v"

Átírás

1 Nemesvita Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8311 Nemesvita, Dózsa u. 8. Telefon: , fax: Ügyiratszám: 21-9/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Nemesvita községben a Nemesvita Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 10-én 20 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza Nemesvita, Dózsa u. 8. Jelen voltak: Eke Ferenc polgármester, Vőfély Péter alpolgármester, Csali János, Csali Tibor, Koczor Ottó képviselők Tanácskozási joggal jelen volt: Nagyné Simon Margit körjegyző Eke Ferenc polgármester köszöntötte a képviselő-testület ülésének résztvevőit. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy a képviselő-testület ülése határozatképes, mert azon az öt megválasztott képviselő jelen van. A képviselő-testület ülését megnyitotta. Javaslatot tett az ülés napirendjére, amelyet Nemesvita Község Önkormányzatának Képviselő-testülete öt igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, alakszerű határozat meghozatala nélkül, az alábbiak szerint fogadott el: 1./ Beiskolázási támogatások 2./ Római katolikus Templom mellett lévő önkormányzati ingatlan cseréje 3./ Eötvös Károly Közös Fenntartású Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító okiratának módosítása 4./ Vegyes ügyek, kérdések, bejelentések. 1

2 1./ Beiskolázási támogatások Eke Ferenc polgármester elmondta, hogy Nemesvita Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 2/2008. (II. 8.) önkormányzati rendelete 9. -a alapján a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban nem részesülő Nemesvitai családok gyermekei részére iskolakezdési támogatást állapít meg. Javasolta a beiskolázási támogatás összegét óvodások esetén 3.000Ft-ban, általános iskolások esetén Ft-ban, középiskolás, főiskolás és egyetemi tanulmányokat folytató hallgatók esetében Ftban megállapítani. A főiskolai egyetemi jogviszony fennállását a támogatás folyósítása előtt igazolni szükséges. Azt elmondta továbbá, hogy a tankönyveket az iskolások térítésmentesen kapják. Ezt követően a polgármester kérte képviselőtársai kérdéseit, észrevételeit. A javaslattal kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el, így a polgármester szavazásra bocsátotta a javaslatot, amellyel kapcsolatban Nemesvita Község Önkormányzat Képviselő-testülete öt igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 66/2012. (VII. 10.) számú H a t ár o z a t Nemesvita Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről, a gyermekvédelmi ellátásokról szóló 2/2008. (II. 8.) önkormányzati rendelete 9. -a alapján a Nemesvitai lakóhelyű gyermekek részére a 2012/2013. tanévre térítésmentesen biztosítja a tankönyveket. A tankönyvek árához a tényleges bekerülési költségnek megfelelő összegű iskolakezdési támogatást nyújt. A támogatás az 1-8. osztályos gyermekek tankönyveinek beszerzésére fordítható, az alanyi jogon támogatásban részesülő gyermekek részére a normatíván felüli költség számolható el. Felkéri a polgármestert, hogy a támogatás oktatási intézmény részére történő átadásáról gondoskodjon. Határidő: augusztus 31. Eke Ferenc polgármester indítványozta, hogy a Nemesvitán lakóhellyel rendelkező és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre nem jogosult óvodás gyermekek, amennyiben a helyi önkormányzati rendelet alapján arra rászorultak, Ft egyszeri támogatásban, az általános iskolás gyermekek Ft, középiskolások és a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók pedig Ft támogatásban részesítse az önkormányzat. Egyéb javaslat nem hangzott el, így a polgármester szavazásra bocsátotta az indítványt. 67/2012. (VII. 10.) számú H a t ár o z a t Nemesvita Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 2/2008. (II. 8.) önkormányzati rendelete 9. -a alapján rendelete alapján a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben nem részesülő nemesvitai családok gyermekei részére iskolakezdési támogatást állapít meg beiskolázásuk támogatása céljából az alábbiak szerint: 2

3 - óvodás korúak Ft, - általános iskolások Ft, - közép-, illetve felsőfokú intézményben hallgatók Ft. A támogatás megállapításáról a polgármester az önkormányzati szervezeti és működési szabályzatban megállapított átruházott hatáskörében határoz. A megállapított támogatás kifizetéséről a körjegyző gondoskodik. Határidő: augusztus 31. Nagyné Simon Margit körjegyző 2./ Római katolikus Templom mellett lévő önkormányzati ingatlan cseréje Eke Ferenc polgármester tájékoztatta a képviselő-testületet arról, hogy a templom felújítása és környezetének rendbetétele során készített felmérés alapján kiderült, hogy a 238/2 hrsz-u önkormányzati út jelentős területet foglal el a templom 237 hrsz-u ingatlanából. Az egyházközség, mint az ingatlan kezelője kezdeményezte, hogy az elfoglalt területrészt csatolják az önkormányzati közúthoz, és az így elvett területet az önkormányzat a 235/1 hrsz-u ingatlanból pótolja. Ezt a területrészt a templomhoz csatolva keleti oldalon egy keskeny sávval bővülne a templomot körül evő terület, melyet az egyházközség parkosítana és gondozna. Az érintett ingatlanok területe nem változna, a területek között értékkülönbözet nincsen. Kérte a képviselők kérdéseit, észrevételeit. Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés, javaslat nem hangzott el, így a polgármester szavazásra bocsátotta az indítványt. 68/2012. (VII. 10.) számú H a t ár o z a t Nemesvita község Önkormányzatának Képviselő-testülete ingatlancsere szerződést köt a Nemesvitai Római Katolikus Egyházközséggel (A továbbiakban: Egyházközség) székhelye 8311 Nemesvita. Az ingatlan csere keretében Vidosa László Tapolca, Szent László u. 1. szám alatti földmérő 536/2012. munkaszámú változásai vázrajra szerinti 120 négyzetméter területet - Átadja a tulajdonában lévő 235/1 hrsz-u ingatlanból az Egyházközségnek, aki azt a 237 hrsz-u ingatlanához csatolja Átveszi az Egyházközség tulajdonában lévő 237 hrsz-u ingatlanból és azt a 238/1 hrsz-u ingatlanhoz csatolja. Az ingatlancserével egyik fél sem jut többletterülethez, a csere kizárólag a kialakult úthasználat biztosítását szolgálja. Nemesvita község Önkormányzata nyilatkozik arról, hogy a tulajdonában lévő 235/1 hrsz-u ingatlan az önkormányzat tulajdonában és birtokában van. 3

4 Felkéri a polgármestert, hogy az ingatlancsere szerződést a képviselőtestület döntésének megfelelően megkösse. Határidő augusztus / Eötvös Károly Közös Fenntartású Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító okiratának módosítása. Eke Ferenc polgármester szóbeli előterjesztés keretében elmondta, hogy Vonyarcvashegy Nagyközség Önkormányzatának polgármesteri hivatala elkészítette az intézmény alapító okiratának módosítására vonatkozó javaslatot, melyet teljes terjedelmében ismertetett és a jegyzőkönyvhöz csatolt. Az előterjesztéssel kapcsolatban elmondta, hogy a módosítás a Balatonedericsi tagóvoda adatainak törlésére vonatkozik. Nagyné Simon Margit körjegyző az előterjesztéssel kapcsolatban elmondta, hogy az előterjesztett javaslat szövegezése a hatályos alapító okirat módosítására vonatkozó rendelkezéseket nem megfelelően tartalmazza, az egyes megfogalmazások nem egységesek és egyértelműek. Tekintettel arra, hogy a módosítási javaslattal az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot is csatolták, a 11-es pontra való hivatkozás a módosításban szerepel, az egységes szerkezetben pedig nem található 11-es pont. Az intézmény alapító okiratának egységes szerkezetbe foglalt szövege nem felel meg az államháztartásról szóló évi CXCV tv. és a végrehajtása tárgyában kiadott 368/2011. (XII. 31.) Korm. Rendelet előírásainak, ami miatt a törzskönyvi nyilvántartás módosítása akadályba ütközhet. Eke Ferenc polgármester elmondta, hogy amióta arról döntött Balatonederics és Nemesvita község Önkormányzata február hónapban arról döntött, hogy az óvodát az iskoláról leválasztja, minden javaslatra és indítványra úgy reagált a Vonyarci Önkormányzat, hogy mit képzelünk mi, mit akarunk mi. A javaslatainkra mindig támadásként reagáltak. Most addig eljutottak, hogy elfogadták az óvoda leválasztását, a társulási megállapodás módosítását. Javasolta, hogy az előterjesztést módosítás nélkül fogadja el a képviselő-testület. Egyéb javaslat nem hangzott el, így a polgármester szavazásra bocsátotta az indítványt. 69/2012. (VII. 10.) számú H a t ár o z a t Nemesvita község önkormányzatának képviselő-testülete az Eötvös Károly Közös Fenntartású Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító okiratát augusztus 31-i hatállyal az alábbiak szerint módosítja: 1. Az alapító okirat 3. Tagintézmények pontjából hatályon kívül helyezésre kerül a 4. bekezdés: Eötvös Károly Közös Fenntartású Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Balatonedericsi Tagóvodája 8312 Balatonederics, Kossuth L. u

5 2. Az alapító okirat 8. Maximálisan felvehető gyermekek létszáma pontjából hatályon kívül helyezésre kerül : az óvodai gyermekek száma Balatonedericsnél 50 és az óvodai csoportok száma Balatonedericsnél 2 szövegrész. 3. A 10. pont Az intézmény működési köre pont az alábbiakkal egészül ki: Balatonederics és Nemesvita községek az iskolai oktatás feladatellátással vesznek részt a társulásban. 4. A 11. pont Jogszabályban meghatározott közfeladata, az intézmény alaptevékenysége 4. bekezdése az alábbiak szerint módosul: Sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a.) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, b.) pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott (pl. dyslexia, dysgarphia, dyscalculia, mutizmus, kóros hyperkinetikus vagy kóros aktivitászavar) Ha jogszabály az óvodai nevelésben részt vevő, a tanulói jogviszonyban kötelezettséget teljesítő fogyatékos gyermek részére kedvezményt, juttatást, jogosultságot, kötelezettséget állapít meg, a fogyatékos gyermek, tanuló alatt a sajátos nevelési igényű gyermeket, tanulót kell érteni. A 11. pont a fentieken túl az alábbiakkal egészül ki: Iskolaotthonos nevelés és oktatás az 1 4. évfolyamon 5. A 14. pont A feladatellátást szolgáló vagyon pontból a Balatonederics, Kossuth L. u hrsz. (2300 m2) szövegrész hatályát veszti. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a képviselő-testület döntését a gesztor önkormányzatnak küldje meg. Határidő: július 16. v 4./ Vegyes ügyek, kérdések, bejelentések. Vegyes ügyek keretében bejelentés, kérdés nem hangzott el. Egyéb napirendi pontot a képviselő-testület nem tárgyalt, így a polgármester az ülést 20 óra 30 perckor bezárta. K. m. f. Eke Ferenc polgármester Nagyné Simon Margit körjegyző 5

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Nemesvita Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8311 Nemesvita, Dózsa u. 8. Telefon: 87 466-133, fax: 87 566-023 e-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 21-9/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Nemesvita

Részletesebben

Nagy Lajos és Sipos Istvánné balatonedericsi képviselők Kovács Lajos nemesvitai képviselő

Nagy Lajos és Sipos Istvánné balatonedericsi képviselők Kovács Lajos nemesvitai képviselő Balatonederics Települési Önkormányzat Nemesvita Települési Önkormányzat Képviselő-testülete Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. 8311 Nemesvita, Dózsa u. 4. Telefon: 87 466 133, Telefon:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u. 59. 11-A/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 3-án 19.00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V

LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 640-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat ./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító a Kerekegyházi Bóbita Óvoda a határozat

Részletesebben

17/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november 30-án megtartott együttes

17/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november 30-án megtartott együttes 17/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november 30-án megtartott együttes ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Karancsság Község

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG

TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG TÁJÉKOZTATÓ AZ INTÉZMÉNY TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEKRŐL 1..) TÉRÍTÉSI DÍJ MÉRTÉKE: 12.000.- FT/ÉV Egy összegben egy félévet a beiratkozáskor be kell fizetni. A beiratkozási lapot kizárólag

Részletesebben

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása Az előterjesztés száma: 95/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. május 29-én, 18-órakor megtartandó ülésére A Decs Tesz- Vesz

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa és Kertészsziget Önkormányzat Napközi Otthonos Óvoda Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsa Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 841-2/2014. iktatószám 2. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2014. (V. 28.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2014. (V. 28.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 484/2012.(XII.10.) határozata

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 484/2012.(XII.10.) határozata Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 484/2012.(XII.10.) határozata a Közös Fenntartású Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatás és Könyvtár Tornyospálca többcélú intézmény

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: Napirend elfogadása. 1. Az Aprók Háza Óvodát érintő kérdések meghozatala. Határidő: azonnal Felelős: polgármester, jegyző

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: Napirend elfogadása. 1. Az Aprók Háza Óvodát érintő kérdések meghozatala. Határidő: azonnal Felelős: polgármester, jegyző JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének, 2013. július 31. napján, 19,30 órakor tartott rendkívüli ülésének könyvéből. A Képviselő-testület

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 1/2015.(I.05.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 2/2015.(I.05.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Nemesvita Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8311 Nemesvita, Dózsa u. 8. Telefon: 87 466-133, fax: 87 566-023 e-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 21-7/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Nemesvita

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata a Tornyospálcai Közös Fenntartású Óvoda és Könyvtár Alapító Okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára

ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára 12-13. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára Tisztelt Képviselő-testület! Jogszabályi változások miatt indokolttá vált az Önkormányzat által alapított intézmények alapító okiratainak

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 145/2012. (IX. 11.) számú határozata. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 145/2012. (IX. 11.) számú határozata. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde 2013. június 21. napján kelt, 2013. július 1-től hatályos alapító

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

K i v o n a t. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2014. K i v o n a t Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 149/2014.

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 5. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /556-20/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. október 28 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A alapító okiratának helyesbítése

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023. J e g y z ő k ö n y v

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023. J e g y z ő k ö n y v Ügyiratszám: 20-15/2009. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023 J e g y z ő k ö n y v Készült: Az ülés helye: Jelen

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T DEMECSERI TÜNDÉRKERT ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Társulási Tanács: Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

1. Előterjesztés a szociális nyári gyermekétkeztetés céljára 2013. évben benyújtott támogatás igénybevételére.

1. Előterjesztés a szociális nyári gyermekétkeztetés céljára 2013. évben benyújtott támogatás igénybevételére. ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 15-én megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 41-43. Száma: 1-56/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1. Előterjesztés

Részletesebben

Alapító Okiratot módosító okirat 2

Alapító Okiratot módosító okirat 2 Alapító Okiratot módosító okirat 2 Kippkopp Óvoda és Bölcsőde, Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2012. december 13. napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról szóló

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 48/2015. (VI.29.) KT. sz.

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága. 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5/2015. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve 5 5 5

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX: HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 15-én a Mérges Községházban megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Balázs

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 6. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Fazekas Mihály Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Radnóti M. u. 29. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Fazekas Mihály

Részletesebben

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ Alapító Okirat 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ 1.1. Rövid neve: Jakabszállás- Fülöpjakab ÁMK 2. Székhelye: 6078 Jakabszállás, Kun u. 2. 3. Tagintézménye:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA 1/2010.(I.21.) KT határozata A Damjanich János Általános Iskola Intézményi Társulás Cibakháza, Nagyrév 45/2008.(VII.30.) KT határozattal elfogadott, 36/2009. (VII.30.) KT határozatával, illetve 48/2009.(VIII.10.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Szám: /2010. J e g y z ő k ö n y v. Készült: Noszlop Községházán, Noszlop község Önkormányzat 2010. május 31-én 16.00 órakor megtartott üléséről.

Szám: /2010. J e g y z ő k ö n y v. Készült: Noszlop Községházán, Noszlop község Önkormányzat 2010. május 31-én 16.00 órakor megtartott üléséről. 1 Noszlop-Oroszi-Doba Községek Körjegyzősége 8456.Noszlop, Dózsa Gy. u. 45. Tel./Fax: 88/505-820, 505-821 Mobil: 06/20-524-2323 E-mail: noszlop@ajkanet.hu Telephely: 8482 Doba, Kossuth u. 10. Tel: 88/502-920,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 31-én 14,30 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 31-én 14,30 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 31-én 14,30 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozatok: HATÁROZAT

Részletesebben

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése 40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése HATÁROZAT Képviselő-testülete megtárgyalta a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat 2011. július 5-én megtartott soron kívüli üléséről 2 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011 július

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-136/2012. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT intézményi alapító

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

Alapító okiratot módosító okirat

Alapító okiratot módosító okirat 324/2013. (VI. 19.) Tárgy: Varga Domokos ÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére 10. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gólyafészek Óvoda alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 16-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 16-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

JAVASLAT. Intézményi alapító okirat javítására

JAVASLAT. Intézményi alapító okirat javítására P Á S Z T Ó V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-12/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

Az Aranykapu Óvoda alapító okiratát Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselőtestülete az 54/2015. (III.26.) HÖ. számú határozatával fogadta el.

Az Aranykapu Óvoda alapító okiratát Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselőtestülete az 54/2015. (III.26.) HÖ. számú határozatával fogadta el. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Az Aranykapu Óvoda alapító okiratának

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Perkupa község Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. augusztus 25-én tartott nyílt - képviselő-testületi ülésről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Perkupa község Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. augusztus 25-én tartott nyílt - képviselő-testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Perkupa község Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. augusztus 25-én tartott nyílt - képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: Molnár Zoltán Juhász Imre Molnár Sándor

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2015. (V.27.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2015. (V.27.) önkormányzati határozata Önkormányzata Képviselő-testületének 9/015. (V.7.) önkormányzati határozata a Nyírbátori Óvoda, Bölcsőde alapító okiratának módosításáról A Képviselő-testület I. - elhatározza, hogy a Nyírbátori Óvoda,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló- Újlőrincfalva - Sarud Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi

Részletesebben

2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat

2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat 216/2015. (IV. 30.) Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő

Részletesebben

Előterjesztés. Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása

Előterjesztés. Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása Előterjesztés A 6. napirendi ponthoz Napirend: Előterjesztő: Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása a polgármester és az óvodavezető Előzmények: - Határozat- tervezet: az előterjesztés

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-5/2011. JEGYZŐKÖNYV

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-5/2011. JEGYZŐKÖNYV PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-5/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011.

Részletesebben

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4-170/2/2011.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. Szilvai Renáta gazdálkodási ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. Szilvai Renáta gazdálkodási ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. szeptember 19-én 14.00 órakor kezdődő a Balatonszemesi Községházának tanácskozó termében közösen

Részletesebben

JAVASLAT. intézményi alapító okirat módosítására

JAVASLAT. intézményi alapító okirat módosítására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-3) *460-55 FAX: (06-3) 460-98 Szám: - 6/05. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT intézményi alapító okirat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-23/2010. J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: M.28- /2012. Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2328-3/2015. 10. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes

Részletesebben

/Valente József képviselő távolmaradása okát előre jelezte./

/Valente József képviselő távolmaradása okát előre jelezte./ 1 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F. 87/550-038 Szám: 413/13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. március 26-án 17,00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy út 21. Ügyiratszám: 436-2/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Uzsa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. április

Részletesebben

Módosító okirat A költségvetési szerv alaptevékenysége: óvodai köznevelési tevékenységek

Módosító okirat A költségvetési szerv alaptevékenysége: óvodai köznevelési tevékenységek Okirat száma: GYT/990-2/2018 Módosító okirat A Gyöngyöstarjáni Napköziotthonos a Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2016. december 14. napján kiadott, 87/2016. (XII. 14.)

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Buj Község Önkormányzat Képviselő-testület 183/2016. (II.15.) határozata Buj Község Önkormányzata Képviselő testületének a Buji Aranyalma Egységes Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának a kormányzati funkciók

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M.28-5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-43/2014. Tárgy: A Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília Napköziotthonos

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE július 19-én MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK NAPIRENDEK

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE július 19-én MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK NAPIRENDEK a) jegyzőkönyve, b) napirendje, c) határozatai: 176. d) rendelete: - TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2017. július 19-én MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK NAPIRENDEK 1. Előterjesztés

Részletesebben

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám7-1/2012. JEGYZŐKÖNYV

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám7-1/2012. JEGYZŐKÖNYV PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám7-1/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2012.

Részletesebben

Tárgy: A Szivárvány Óvoda alapító okiratának módosítása

Tárgy: A Szivárvány Óvoda alapító okiratának módosítása Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. augusztus 28-án tartandó ülésére Tárgy: A Szivárvány Óvoda alapító

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 1-3. D./ RENDELETEI: - Száma: 1-6/2014. T Á R G Y S O R O Z A T

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján tartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján tartott üléséről Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth út 24. / 46/390-120 FAX: 46/390-305 korjegyzoseg.bukkszentkereszt@digikabel.hu www.bukkszentkereszt.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

Szám: 103-9/2017. U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének július 6. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 103-9/2017. U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének július 6. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 103-9/2017. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. július 6. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth u. 32.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szám: 8/2016.

JEGYZŐKÖNYV. Szám: 8/2016. K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő-testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 8/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 370 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 208. december 4-i ülésén megtárgyalta a Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának

Részletesebben

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Javaslat a Baka István Általános Iskola alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. július 4-i ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ: Amreinné

Részletesebben

Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a 2012. június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben

Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a 2012. június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a 2012. június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben 1. A költségvetési szerv neve: Gróf Esterházy Móric Általános Iskola 1.1.

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. február 13. A 2/2012. (II. 13.) számú

Részletesebben

5527 Bucsa, Kossuth tér 6. 5526 Kertészsziget, Kossuth u. 1. Tel.: 66/585-520 Tel.: 66/494-022 M E G H Í V Ó

5527 Bucsa, Kossuth tér 6. 5526 Kertészsziget, Kossuth u. 1. Tel.: 66/585-520 Tel.: 66/494-022 M E G H Í V Ó Bucsa Község Önkormányzat Kertészsziget Község Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R E P O L G Á R M E S T E R E 5527 Bucsa, Kossuth tér 6. 5526 Kertészsziget, Kossuth u. 1. Tel.: 66/585-520 Tel.: 66/494-022

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Bárczay Anna Városi Óvoda 2012. július 13. napján kiadott, 86/2012.(VII.13.) számú önkormányzati határozattal elfogadott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2016. június 20-án a Balatonújlaki Községi Önkormányzat tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virág László alpolgármester Muszti Csaba képviselő

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 132/2013. (VII.15.) HATÁROZATA

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 132/2013. (VII.15.) HATÁROZATA KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. JÚLIUS 15-ÉN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Bánki Törpe Óvoda alapító okiratának módosítása

ELŐTERJESZTÉS Bánki Törpe Óvoda alapító okiratának módosítása 1. Napirend óvoda alapító okirata 1. N a p i r e n d ELŐTERJESZTÉS Bánki Törpe Óvoda alapító okiratának módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2009. szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester

Részletesebben