Száz éve alakult meg az Új Színpad. Igazgató: Bárdos Artúr és Révész Béla

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Száz éve alakult meg az Új Színpad. Igazgató: Bárdos Artúr és Révész Béla"

Átírás

1 Száz éve alakult meg az Új Színpad Igazgató: Bárdos Artúr és Révész Béla

2 Bárdos Artúr Czigány Dezső olajfestményén, 1910 körül

3 Bárdos Artúr (Budapest, április 2. Buffalo, augusztus 10.) Rendező, színházigazgató. Jogot végzett a budapesti egyetemen. Pályáját újságíróként kezdte (Pesti Napló, Egyetértés, Budapesti Hírlap) ben Berlinben Max Reinhardt asszisztense, Hamburgban és Lipcsében rendező és dramaturg volt. Max Reinhardt

4 Bárdos Artúr németországi tanulmányútja után a Magyar Géniusz, illetve a Nyugat írói közt találjuk ben folyóiratot alapított Színjáték címen. Bárdos előtt elsősorban a német Schaubühne példája lebegett

5

6 Lenyűgöző a folyóirat címlapján szereplő munkatársak névsora. Ambrus Zoltán, Alexander Bernát, Sebestyén Károly, Szini Gyula. Hevesi Sándor, Márkus László, Jób Dániel Bíró Lajos, Csáth Géza, Lengyel Menyhért, Füst Milán, Hatvany Lajos, Ignotus, Osvát Ernő, Fenyő Miksa, Kosztolányi Dezső, Révész Béla.

7 Bárdos Artúr Az új színpad című kötete, melyet folyóiratokban megjelent műveiből szerkesztett, 1911-ben látott napvilágot a Nyugat kiadásában.

8 Bárdos Artúr színház-alapítási terveivel 1912 elején lépett elő. Magától értetődő, hogy a harminc éves fiatalember első színházát Új Színpad néven szervezte meg.

9 A színházalapításhoz mindenekelőtt megfelelő helyiséget kellett keresnie. Az építőmunkások székházában, a Dembinszky utca és Aréna út sarkán, volt egy díszterem. Még valami színpadféle képződmény is volt benne. Ez nekem több volt, mint elég. Ide irányítottam színház-alapítási vágyamat írta 1942-ben megjelent Játék a függöny mögött című könyvében.

10 Bárdos Artúr az 1910-es évek elején

11 Révész Béla, az Új Színpad társigazgatója

12 Révész Béla (Esztergom, február 17. Auschwitz, 1944.) Esztergomban és Budapesten végezte gimnáziumi tanulmányait ben megismerkedett Adyval tól a Népszava munkatársa. Zigány Árpáddal szerkesztette a Renaissance című folyóiratot tól a Nyugat munkatársa ben az Új Idők főmunkatársa volt. A Tanácsköztársaság idején az írói direktórium tagja; leverése után Bécsbe emigrált ben hazatért, a Népszava szerkesztője lett, ben betegsége miatt megvált a szerkesztői munkától ben Baumgarten-díjat kapott ben a Gestapo elhurcolta.

13 A színházterem átépítését Messinger- Medgyes Alajos műépítész végezte: ennek során a színpad mérete megkétszereződött. A nézőteret emelkedő széksorokkal, mahagóni karosszékekkel látták el, s nyolc új páholyt építettek. A színház dekorációit kiváló művészek tervezték: Bíró Mihály mellett aki azután az Új Színpad állandó tervezőművésze lett Kernstok Károly, Rippl-Rónai József, Kozma Lajos, Pór Bertalan, Fényes Adolf, Grünwald Béla.

14

15

16 Az Új Színpad olvasópróbája 1912 márciusában

17 1912. március 13.

18 Kárpáti kaland Egyfelvonásos. Írta: Krúdy Gyula Szindbád Antalffy Sándor Igazgató Czakó Pál Ferenc Gellért Lajos Fogadós Pesti Kálmán Fáni Nagy Margit A Stern Darvas Ernő A díszleteket Katona Nándor tervezte

19 Az efezusi özvegy Komédia egy felvonásban. Írta: Vámos Árpád Az özvegy Markovics Margit Egy katona Pataki József Történik az efezusi temetőben. Idő: Kr. előtt 2000 év A díszletet Kozma Lajos festőművész tervezte

20 Bátor Kasszián Bábjáték egy felvonásban. Írta: Arthur Schnitzler Márton Harsányi Rezső Zsófia D. Huszár Irén Kasszián Pethő Pál Szolga Czakó Pál A díszletet Bíró Mihály festőművész tervezte

21 A színpadtól a három fal közé sűrített életet kívánjuk. A színésztől élő alakot várunk. A rendezőtől a teljes, tökéletes elhitetését annak, hogy az az élő alak életének egy részét, néhány fontos, kiemelkedő mozzanatát itt, előttünk éli. Amiben benne van minden nagy és kicsiny problémája a rendezésnek, a dolgok egyszerűsítése, a fontosak kidomborítása, az egésznek előnyös stilizálása, keretbe foglalása. Az Új Színpad megnyitó előadásának első öt percében bizonyosak lettünk abban, hogy ez a becsületes törekvés a mozgatója az egész szervezetnek. És a végén azzal állottunk fel, hogy ebből az igyekezetből sokat elértek, beváltottak. A rendezés, színpad, szobaelrendezés, falak, bútorok, világítás, minden csaknem tökéletes. A megnyitón három egyfelvonásos darabot adtak. Várady István, Nyugat. 1912

22 Nagy Margit (Fáni), Pesti Kálmán (Fogadós), Antalffy Sándor (Szindbád). Krúdy Gyula: Kárpáti kaland március 13.

23 A Kárpáti kaland Szindbáddal esik meg, a csavargóval, régi, kedves ismerősünkkel. Szeretlek mondja a fogadós lányának te vagy az első. Az éjjel rólad álmodtam..., s egyebeket. Méznél édesebb szavakat. A lány elbágyad. Vele menne. Pestre, színésznőnek, Magára marad, este lesz. Megszokott, mindennapi életének néhány halk jelenete játszódik le. Azután vár. Szindbád jő az éjszakában. Kocog az ablakon. A lány kimenne, vele menne. De Szindbád bejön. Neki a lány kell. Ez védekezik, sikolt. Szindbád kiugrik az ablakon. A szánja csengőinek hangja megszólal, elhal. Szindbád már messze jár, új kalandok felé. Várady István, Nyugat, 1912

24

25 Azt hiszem, ez volt az első ilynemű színpadi kísérlet. Schnitzler maga is el volt ragadtatva az ötlettől, és a bécsi reprízen ugyanígy játszatta a darabot. Bárdos Artúr,

26 A kis darabot végig stílszerűen annak játszották, aminek kellett: kedves és groteszk paprikajancsi színháznak írta a Pesti Hírlap.

27 Bíró Mihály díszlete ragyogó színeket adott, nagyon kedves, csináltan naiv volt. A berendezést a falra festették. S amikor Márton kezéből a darab végén kiesik a fuvola, a földön tovább szól, mintha mi sem történt volna. Az ég kékjében festett, tehát egyhelyben repülő madárkák csiripeltek.

28 1912. március 20.

29 A Mari Írta: Herman Heyermans. Fordította: Bresztovszky Ernő I. Gyűrűben Kurt Garas Márton Lotti Markovics Margit Betti Harmos Ilona Vilmos Harsányi Rezső Minna Nagy Margit Mari Judik Etel Pucerájos Darvas Ernő II. Az ár lezajlik Kurt Garas Márton Lotti Markovics Margit Betti Harmos Ilona Vilmos Harsányi Rezső Minna Nagy Margit Mari Judik Etel A díszletet Bíró Mihály festőművész tervezte

30

31 B. Judik Etel játszotta Heijermans A Mari című művének címszerepét.

32 A második felvonásban Máriának megdöglik egy kis kutyája Mari hangosan bőg, bömböl, tetemrehívja a rémült és agyonkínzott asszonyt s mikor az csillapítani próbálja, e rémületen és megalázkodáson keresztül Mari egyszerre a maga egész hatalmát és fölényét megérzi - rikácsolva ordít rá az asszonyra, öklével fenyegeti meg, s egyszerre megdöbbenve, nevetés közben elálló lélegzettel halljuk, hogy tegezi. Ennél a pontnál igazán valami félelmeset éreztünk s egy pillanatra leküzdhetetlen hatalmak rettegése fogott el, amilyent csak kiváló drámákban érez az ember. Véletlenül utánanéztünk a szövegkönyvben ez a tegezés ott nincs meg. Judik Etel magától csinálta, ezen a helyen alkotott és teremtett, tökéletesebbet, mint az író Karinthy Frigyes, Nyugat, 1912

33 1912. április 6.

34 Tavaszi mámor Proletártragédiája Írta: Barta Lajos András Pataki József Hirtelen Harsányi Rezső Az útkaparó Garas Márton Esküdt Antalffy Sándor Vejti, szegény lakatos Pesti Kálmán Simon, facér napszámos Hajdú Antal Lőrci napszámos Gellért Lajos Weisz kocsmáros Darvas Ernő Cigányprímás Erődi Jenő

35 Kacagni meghalni Egyfelvonásos Írta: Max Daudenthey Fordította: Erdős Dezső Yvette Besnard Simonyi Mária Besnard, az atyja Pesti Kálmán Pierre Marfort, a vőlegény Garas Márton Calmet abbé Harsányi Rezső Claire, szobalány Saláth Etel Történik egy francia városban, 1870-ben, Szilveszter estéjén

36 Irodalom Egyfelvonásos Írta: Arhur Schnitzler Fordította: Harmos Ilona Clemens Antalffy Sándor Margit Harmos Ilona Gilbert Gellért Lajos

37

38 A vidám gondtalanságba, a gondtalanságba, az öröknek látszó életbe lecsap a halál. Rettenetes. Nem is véletlenül, nem úgy, hogy valaki ne felelhetne érte, a gondtalanok egyike idézi fel. Rettenetes az önvád, a változhatatlanság kínja, a változhatatlanságé - az önvádé, a lélek keringető görcséé, amely őrülésig forgat a végzet örvényében. Ebbe a szóba, hogy: örökké. Dauthendey egymásután mutat meg két állapotot. Előtte-utána. Szédüljetek bele. Beleszédülök, ha akarok. A figyelmemtől függ. A reálista ábrázolást vékonyan lengi körül a költészet szelleme. A költészet kívül van a művön. Verssel nagyobb mesterség lett volna a végtelent idézni. Peterdi István, Nyugat, 1912

39

40 A tavaszi mámor, a kinn zuhogó tavaszi eső, a tavaszi levegő nem tartozik az elmondani valóhoz, ahhoz, ami emberien érdekel, jobb, ha a darab nem amorális kép, nem bikaviadal, amelyen egyformán fontos az aréna ujjongó színtengere és a torreádor véres halála, az ilyen hangulatkép ismert és megcsinálásának receptje is alakult már, megdöbbentő a fogható cselekmény, a Barta parasztjának kábult nyakassága, természetes jogérzésének a formai joggal való tehetetlen küzdelme, két pompás, igaz képe a darabnak. A Barta egyfelvonásosa: megdöbbentő apróság. Peterdi István, Nyugat, 1912

41

42 A darab írója nem író, hanem torz alakja a művészvilágnak, egy nyilvánvalóan szánalmas figura, az írónő szintén, az írónő vőlegénye, a báró, szintén. Így megfosztották a darabot attól, hogy komolyan vegyük, hogy iróniájával, rezignációjával, önvádjával, lírájával foglalkozzunk. Én úgy látom, a Schnitzler elgondolása szerint a darab hőse a művész, a szellem arisztokratája, amint abba a gyakran megismétlődhető, tehát szimbolikus helyzetbe kerül, hogy az élet arisztokratájával áll szemben és itt félszeg, itt rá kell eszmélnie korlátolt, elvont életére, megalázkodik és alázkodásának tanúja, kínjának növelője van, a nő, a volt szeretője, a nőstény, aki - régi dal - most is az egész emberhez pártol. Peterdi István, Nyugat, 1912

43 1912. április 23.

44 Thermidor Írta: Theodor Csokor Fordította: Karinthy Frigyes Jean Lambert Tallien Pataki József Cabarrus Teréz Markovics Margit Rochar herceg Antalffy Sándor Hervé, börtönfelügyelő Garas Márton Mendon, vicomte Pesti Kálmán St. Claire marquis Hajdú Antal St. Claire marquise Nagy Margit Larmont hercegnő D. Huszár Irén Egy udvarhölgy Saláth Etel Börtönőr Darvas Ernő Egy közjóléti hivatalnok Erődi Jenő

45 A pénztárca Társadalmi szatíra Írta: Octave Mirbeau Fordította: Szász Géza Rongyos János Harsányi Rezső A rendőrfőnök Garas Márton Jeromos Darvas Ernő Első rendőr Hajdú Antal Második rendőr Erődi Jenő Flóra B. Judik Etel

46

47 A magyar származású Franz Theodor Csokor művének ez volt az ősbemutatója. A francia forradalom végnapjaiban játszódó darabban az arisztokráciát tagjai fölényes hidegvértrel mennek a halálba. Őreik őszintén bámulják őket. Ennek a hősiességnek ellenpontozása Cabarrus Teréz alakja, aki Tallien népképviselő szeretője, s akit Robespierre halálra ítélt kémkedésért. A zűrzavaros időszak azonban alkalmas lehet arra, hogy Tallien megmentse, Teréz egyébként sem akar meghalni. Bérmilyen fortélyt képes felhasználni annak érdekében, hogy életben maradjon.

48

49 A sajtóban siettek leszögezni, hogy a francia rendőr tapintat és bölcsesség dolgában nem áll mögötte a mienknek. A kritikusok azt is megállapították, hogy a darab véres sebeket nem ejtett, és kissé igénytelen is, de a kedves apróságban valami párizsi zamat. Különösen jól játszott Judik Etel Flóra szerepében: több színészti tudást és képességet nem is szoríthatott volna bele ebbe a rövid szerepbe.

50 Octav Mirbeau: A pénztárca. Judik Etel (Flóra), Harsányi Rezső (János), Hajdu István (Első rendőr) és Garas Márton (A rendőrfőnök). Új Színpad, április 23.

51 1912. május 4.

52 A halál küszöbén Szomorújáték Írta: August Strindberg Fordította: Mikes Lajos dr. Durand. Panziótulajdonos Pesti Kálmán Antonio, olasz lovassági hadnagy Antalffy Sándor Péter Hajdú Antal Adél Harmos Ilona Anikó Saláth Etel Teréz D. Huszár Irén Történik a francia Svájcban, az 1880-as évek elején

53 Hattyúvér Mesejáték Írta: August Strindberg Fordította: Mikes Lajos dr. A fejedelem Pataki József A mostoha Judik Etel Hattyúvér Simonyi Mária A herceg Antalffy Sándor A kertész Hajdú Antal A halász Darvas Ernő Signe Benedikt Ilus Elsa Nagy Margit Tofva D. Huszár Irén A herceg anyja Saláth Etel

54

55

56 A halál küszöbén című művet a kritikusok elutasították; a Hattyúvér című mesejáték azonban osztatlan sikert aratott. Színrevitelével Bárdos maradéktalanul megvalósította rendezői elképzeléseit: A színészi deklamációnak és mozgásnak keretet és hangsúlyt adni Gulácsy Lajos kitűnő és próbált festői ösztöne segített. Gulácsy saját kezűleg festette meg az egész mese díszletét, furcsa rejtekeivel, állataival, csodáival. Az egyfelvonásos mesei hangulatát hárfajátékkal is fokozta a rendező: nem sokkal a premier után az Operaház hárfaművésze, Moszhammer Román kísérte kiváló játékával az előadást.

57 A Belvárosi Színház 1918-ban felújította Strindberg Hattyúvér című színjátékát. A főszerepet ekkor is Simonyi Mária játszotta.

58 Az Új Színpadnak ez volt az utolsó fővárosi bemutatója. Bresztovszky Ernő cikke a Népszavában elkésett: Gorombáskodom a közönséggel, de jogom van hozzá, mert szeretem azt a közönséget, amelynek ez a színház mélységes gyönyörűségeket szerezni hivatott, de amely vagy nem képes élvezni, amit neki kicsi pénzért kínálnak, vagy lusta kifáradni a liget széléig, ilyen élvezetért, amikor a liget belsejében elzarándokol a hajóhintához. A Népszava május 12-én már arról tudósított, hogy a színház vidéki vendégjátékra utazik. A nagy érdeklődéssel kísért szegedi, aradi, hódmezővásárhelyi, szabadkai, kaposvári és székesfehérvári előadások után pedig arról adott hírt, hogy a társulat feloszlott.

59 Bárdos Artúr Major Henrik karikatúráján, 1910

60 Hogy nem volt egészen naiv Bárdos és Révész Béla elképzelése, Kassák Lajos emlékezése bizonyítja. Kassák az ösztönös osztályharcot nem tartotta elegendőnek, s mindenkit tanulásra biztatott: lehet, hogy bennem is még inkább csak az egészséges, feltörekvő ösztönök, mint a kiművelt gondolatok dolgoztak. De ha valami különöset, nagyszerűen tökéleteset, valami újat láttam, akkor fölfigyeltem, fölébredt bennem a nyugtalanság, tovább keresgéltem, és kíváncsi voltam a dolgok magyarázatára. Így történt velem akkor is, mikor az Új Színpad egyik estéjén Strindberg egyfölvonásosok bemutatóját láttam írta Egy ember élete című önéletrajzi művében.

Budapest színházváros már a 20. század elején is. Száz évvel ezelőtt, 1912-ben a fővárosban

Budapest színházváros már a 20. század elején is. Száz évvel ezelőtt, 1912-ben a fővárosban hit kell, nemcsak az igazgatóban, hanem a közönségben is Száz éve alakult meg Budapesten az Új Színpad Budapest színházváros már a 20. század elején is. Száz évvel ezelőtt, 1912-ben a fővárosban hét nagyobb

Részletesebben

A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943)

A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943) A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943) SZÖVEGGYŰJTEMÉNY Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket írta KÓHATI ZSOLT MAGYAR NEMZETI FILMARCHIVÜM Budapest 2001 \/\\ / BEVEZETŐ 9 FILMELMÉLET 15 BRESZTOVSZKY

Részletesebben

FAKLYA VOLT KEZEMBEN. In memóriám Móricz Zsigmond NAP KIADÓ

FAKLYA VOLT KEZEMBEN. In memóriám Móricz Zsigmond NAP KIADÓ FAKLYA VOLT KEZEMBEN In memóriám Móricz Zsigmond NAP KIADÓ TARTALOM I. Móricz Zsigmond: Csecse. Részlet (In: Móricz Zsigmond: Életem regénye. Bp., Athenaeum, 1939) 7 Czine Mihály: Regény és valóság. Részlet

Részletesebben

A dualizmus korának Magyaroszága

A dualizmus korának Magyaroszága A dualizmus korának Magyaroszága 1890-es évektől új problémák Gyakori kormányváltások (agrár kereskedelem) Ellenzék: önálló vámterület, magyar nemzeti bank ötlete O-MM Új ellentétek: (liberálisok, konzervatívok,

Részletesebben

Körzetleiró lista Szolnok 064. szavazókör, 07. EVK, Szandaszőlősi Ált.Isk., Gorkij u. 47.

Körzetleiró lista Szolnok 064. szavazókör, 07. EVK, Szandaszőlősi Ált.Isk., Gorkij u. 47. 064. szavazókör, 07. EVK, Szandaszőlősi Ált.Isk., Gorkij u. 47. Ferenczy Károly utca Teljes 168 Festő utca Teljes 11 Gorkij utca 000046 végig Páros 14 Gorkij utca 000057 végig Páratlan 22 Gorkij utca 116666

Részletesebben

XX. A Nyugat további alkotói

XX. A Nyugat további alkotói XX. A Nyugat további alkotói 1. Krúdy Gyula Hol, mikor született és halt meg az író? 2. Mely helyszíneknek van komolyabb szerepe életútján? 3. Milyen kapcsolat fűzte az alábbi nőkhöz? Csákányi Julianna:

Részletesebben

TÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA. VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán

TÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA. VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán TÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán Kötelező olvasmány: - SZABÓ Lőrinc, Kosztolányi Dezső = Uő, Könyvek

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

Falussy Lilla: Metadolce, bemutató 0. Márai Sándor: Zendülők bemutató 1500000. Ottlik Géza: Iskola a határon, repertoáron tartás 750 000

Falussy Lilla: Metadolce, bemutató 0. Márai Sándor: Zendülők bemutató 1500000. Ottlik Géza: Iskola a határon, repertoáron tartás 750 000 3-as altéma Magyar szerzők műveinek bemutatása, a Budapet Főváros Astoria i Egyesület RS9 a VI. kerület Erzsébetváros Falussy Lilla: Metadolce, Bárka Józsefvárosi i- és Kulturális Nonprofit Bárka Józsefvárosi

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül ELŐADÁSOK ÉS KÍSÉRŐPROGRAMOK Első nap: 2011. február 9., szerda Mesés férfiak szárnyakkal Oleg Zsukovszkij - Szénási Miklós - Lénárd Ödön szövegei rendezte Vidnyánszky Attila a debreceni Csokonai Színház

Részletesebben

2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA

2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA 2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA NAP 1 Vas. 2 Hétfő Németh László bérlet 3 Kedd 4 Szerda Universitas bérlet 18:00 Kálmán Imre: MARICA egyesített Ady Endre bérlet 19:00 Katona Gábor Zombola Péter: CSIKÓINK 10:00

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 2. Bartók Imre Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi

Részletesebben

holográfia Gábor Dénes

holográfia Gábor Dénes BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY 2007/2008. tanév Országos forduló II. kategória Írásbeli feladatlap MEGOLDÓKULCS Elért pontszám: v /100 Üdvözlünk Kedves Kolléga! Elérkezett a javítás ideje!

Részletesebben

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541

Részletesebben

A XX. SZÁZAD ELSŐ FELÉNEK MAGYAR IRODALMA. A NYUGAT ÉS KORA I. ÉVFOLYAM 1. FÉLÉV DOKUMENTUMOK (ÖNÉLETRAJZOK, EMLÉKEZÉSEK)

A XX. SZÁZAD ELSŐ FELÉNEK MAGYAR IRODALMA. A NYUGAT ÉS KORA I. ÉVFOLYAM 1. FÉLÉV DOKUMENTUMOK (ÖNÉLETRAJZOK, EMLÉKEZÉSEK) A XX. SZÁZAD ELSŐ FELÉNEK MAGYAR IRODALMA. A NYUGAT ÉS KORA OLVASMÁNYLISTA I. ÉVFOLYAM 1. FÉLÉV DOKUMENTUMOK (ÖNÉLETRAJZOK, EMLÉKEZÉSEK) BABITS Mihály, Keresztülkasul az életemen BALÁZS Béla, Napló (1903

Részletesebben

XIX. Kosztolányi Dezső

XIX. Kosztolányi Dezső XIX. Kosztolányi Dezső 1. Hol, mikor született és halt meg a Kosztolányi Dezső? 2. Hol, milyen tanulmányokat folytatott? 3. Milyen kapcsolat fűzte a következő személyekhez? Ady Endre: Babits Mihály: Brenner

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10

TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10 Göd Város szavazóköreinek jegyzéke TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10 Ambrus László utca Arany János utca folyamatos

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés Várkonyi Zsombor 6 1 Veres Sándor Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvő Virág Levente 6 1 Szeıkéné Tanai Éva Óbudai Harrer Pál 2 1 Lengyel Balázs

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma középszint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 27. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ

Részletesebben

A TUDOMÁNYOS. ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT SZOLNOK MEGYEI SZERVEZETÉNEK FOLYÓIRATA. VII. évfolyam Felelős szerkesztőt Szurmay Ernő

A TUDOMÁNYOS. ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT SZOLNOK MEGYEI SZERVEZETÉNEK FOLYÓIRATA. VII. évfolyam Felelős szerkesztőt Szurmay Ernő JiSZ KUNSÁG A TUDOMÁNYOS. ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT SZOLNOK MEGYEI SZERVEZETÉNEK FOLYÓIRATA VII. évfolyam 1961. Felelős szerkesztőt Szurmay Ernő Szerkesztő bizottság* Barna Gábor, Kaposvári Gyula, Lévai

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek...

Részletesebben

BABITSszexregény. (Babitsról, Török Sophie-ról, Esztergomról eg yebekről)

BABITSszexregény. (Babitsról, Török Sophie-ról, Esztergomról eg yebekről) Onagy Zoltán BABITSszexregény tavaszi ir amlás ősszel (Babitsról, Török Sophie-ról, Esztergomról eg yebekről) 2011 Az egész sorsában van valamit végtelenül sivár tragikum. A költő nem jobb, mint kora Babits

Részletesebben

BARTÓK Ötletzápor (polgári graffiti)

BARTÓK Ötletzápor (polgári graffiti) BARTÓK Ötletzápor (polgári graffiti) A POLGÁRI ÉLETFORMA ARANYKORA A múlt század elején a társadalmi és kulturális élet egyik legfontosabb gyûjtôhelyének a kávéházak számítottak. Akkoriban körülbelül ötszáz

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Búcsú Szakácsi Sándortól

Búcsú Szakácsi Sándortól 1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Búcsú Szakácsi Sándortól Szakácsi Sándor színművész búcsúztatását csütörtökön 15-órakor tartják Budapesten,

Részletesebben

LOTZ KÁROLY ERNST-MUZEÜM EMLÉKKIÁLLÍTÁST. legközelebb

LOTZ KÁROLY ERNST-MUZEÜM EMLÉKKIÁLLÍTÁST. legközelebb f I MZ ERNST-MUZEÜM legközelebb LOTZ KÁROLY EMLÉKKIÁLLÍTÁST rendez. Tiz év múlott el azóta, hogy a Képzőművészeti Társulat a Lotz-kiállitást rendezte. Azóta a nagy magyar mester oly sok elfeledett ismeretlen

Részletesebben

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:

Részletesebben

35. ábra (folyt.) 36. ábra

35. ábra (folyt.) 36. ábra 41. Madách Imre munkái: Az ember tragédiája és Madách Imre költeményei Madách Imre képével (Budapest, 1904, Franklin-Társulat megyar irodalmi intézet és könyvnyomda) (2) + 292 l + 1 t, 20 cm, a Magyar

Részletesebben

Egy polgári hivatás: a királyi közjegyzõ

Egy polgári hivatás: a királyi közjegyzõ 206 Egy polgári hivatás: a királyi közjegyzõ Rokolya Gábor: A polgári közjegyzõség emlékezete. 1875 1949. Magyar Országos Közjegyzõi Kamara, Budapest, 2009. 384 oldal. Valamikor az ezerkilencszázhetvenes

Részletesebben

Balázs Béla 1884-ben született Szegeden. Legérettebb művéből, az Álmodó ifjúság-ból tudjuk gyermekkora történetét. Apja gimnáziumi tanár volt, akit a

Balázs Béla 1884-ben született Szegeden. Legérettebb művéből, az Álmodó ifjúság-ból tudjuk gyermekkora történetét. Apja gimnáziumi tanár volt, akit a Balázs Béla 1884-ben született Szegeden. Legérettebb művéből, az Álmodó ifjúság-ból tudjuk gyermekkora történetét. Apja gimnáziumi tanár volt, akit a felsőbbséggel való összeütközése miatt Lőcsére helyeznek,

Részletesebben

A BAJNOK GIACOMO PUCCINI MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL ÍRTA PINTÉR BÉLA

A BAJNOK GIACOMO PUCCINI MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL ÍRTA PINTÉR BÉLA GIACOMO PUCCINI MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL ÍRTA PINTÉR BÉLA 2015 tavaszán Máté Gábor felkért, hogy rendezzek a Katona József Színházban. Gondolkodási időt kértem. Már afelé hajlottam, hogy fájdalommal bár,

Részletesebben

XVIII. évfolyam XII. szám

XVIII. évfolyam XII. szám XVIII. évfolyam XII. szám Az IPA világszerte a rendvédelmi szervek aktív és nyugalmazott állományából toborozza tagságát, célja a formális, szakmai kereteken túlmutató személyes kapcsolatok kialakítása,

Részletesebben

TANMENETJAVASLAT A 4. OSZTÁLY SZÁMÁRA Éves óraszám: 111 (+18)

TANMENETJAVASLAT A 4. OSZTÁLY SZÁMÁRA Éves óraszám: 111 (+18) = Az óra részletes leírása megtalálható a Kézikönyvben. TANMENETJAVASLAT A 4. OSZTÁLY SZÁMÁRA Éves óraszám: 111 (+18) 90 Óraszám Témakörök, szemelvények 1. óra SZEPTEMBERI CSENGETÉS Ismerkedés az új olvasókönyvvel

Részletesebben

7 198 Bakó Mónika N :37 1:25:37 2:03:21 4: Gyurcsák Szilvia N :40 1:28:13 2:08:06 5:08

7 198 Bakó Mónika N :37 1:25:37 2:03:21 4: Gyurcsák Szilvia N :40 1:28:13 2:08:06 5:08 ********** NŐI 1961-1970 EREDMÉNYEK ********** 1 345 Földingné Nagy Judit N 1965 32:32 1:05:17 1:35:12 3:49 2 240 Dér Andrea N 1966 33:27 1:38:09 3:56 3 160 Rácz Adél N 1968 37:15 1:16:35 1:51:57 4:29

Részletesebben

Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.)

Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.) DUNAKESZI ÓVODÁK ÉS KÖRZETHATÁROK Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.) 1. 2120, ÁGNES UTCA (teljes közterület) 2. 2120, ALSÓTABÁN (teljes közterület) 3. 2120, ANNA UTCA (teljes közterület) 4. 2120,

Részletesebben

3. SZÁM. Lakoma. XV. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál 2013. december 5-8. Szepsi és Buzita. pénteki pillanatképek. Fotók: Gecse Attila

3. SZÁM. Lakoma. XV. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál 2013. december 5-8. Szepsi és Buzita. pénteki pillanatképek. Fotók: Gecse Attila Lakoma 3. SZÁM XV. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál 2013. december 5-8. Szepsi és Buzita pénteki pillanatképek Fotók: Gecse Attila Dalunkat ringatva a Bodrog, Hűs ajkú szelek messze vitték, S

Részletesebben

Családfa. Illés Miksáné (sz. Stark Berta) Singer Bernátné (sz. Fleischer Fáni) vagy Illés (Jajtelesz) Miksa

Családfa. Illés Miksáné (sz. Stark Berta) Singer Bernátné (sz. Fleischer Fáni) vagy Illés (Jajtelesz) Miksa Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Singer Bernát 1871 1943 Singer Bernátné (sz. Fleischer Fáni) 1867 1944 vagy 1945 Illés (Jajtelesz) Miksa 1883 1944 Illés Miksáné (sz. Stark

Részletesebben

Az interjúalany és családja

Az interjúalany és családja Az interjúalany és családja Interjúalany Victor István Születési hely és idő: Budapest 1932. Szabadszállás, Uzd, Hejce, Sárospatak Iskolai végzettség: ref. theológiai akadémia (Budapest) lelkész, vallástanár

Részletesebben

Márai Sándor Márai Sándor

Márai Sándor Márai Sándor Márai Sándor Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik[1] (Kassa, 1900. április 11. San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró. Márai életútja az egyik

Részletesebben

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006)

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006) ÖNÉLETRAJZ Feke Pál Huszonkét évesen eljátszotta Jézust a Jézus Krisztus Szupersztárban, óriási sikerrel a szegedi Dóm téren. Amerikában, Grazban és a Pulai Arénában is fellépett már musical főszerepekkel.

Részletesebben

Rákosliget építőmesterei

Rákosliget építőmesterei Rákosliget építőmesterei Rákosliget épített környezetét alapvetően a munkáslakás építés tervei határozták meg. Ennek lezárulta után kaptak lehetőséget a különböző egyedi tervek, amelyek a nyaralótelep

Részletesebben

Perjés János. Athina. Érintések, érzelmek, élettöredékek

Perjés János. Athina. Érintések, érzelmek, élettöredékek Perjés János Athina Érintések, érzelmek, élettöredékek Perjés János Athina Érintések, érzelmek, élettöredékek SAXUM A borító fotóit készítették: Koltay Gergely és Sárospataki Györgyi szöveg és fotó: Perjés

Részletesebben

Családfa. Werner Károlyné (szül. Pollák Matild) 1858 1860 között 1936. Popper Károlyné (szül. Werner Julianna) 1867 vagy 1868 1933

Családfa. Werner Károlyné (szül. Pollák Matild) 1858 1860 között 1936. Popper Károlyné (szül. Werner Julianna) 1867 vagy 1868 1933 Családfa Apai nagyapa Popper Károly 1864 1935 Apai nagyanya Popper Károlyné (szül. Werner Julianna) 1867 vagy 1868 1933 Anyai nagyapa Werner Károly 1850 1916 Anyai nagyanya Werner Károlyné (szül. Pollák

Részletesebben

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT 2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Helyszín: Nyíregyháza, Városi Stadion Időpont: 2016.05.10 A Versenybizottság elnöke: Fábián János

Részletesebben

1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta)

1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta) Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. (Ady: A Tűz csiholója) Az 1956-os forradalom évfordulójára készített összeállításunkkal

Részletesebben

A Gubicza család találkozói, eseményei

A Gubicza család találkozói, eseményei A Gubicza család találkozói, eseményei GUBICZA CSALÁDOK ESEMÉNYEI 2006 évben I. Gubicza találkozó Bakonyszentlászló, 2006. augusztus 19. Szervező: Gubicza Ilona 2007 évben Családtörténeti kutatás, nemzetközi

Részletesebben

Orvosné Dr. Kósa Ildikó

Orvosné Dr. Kósa Ildikó Á LMOSD Farkas Pál (független) Demeter Csaba Kozma Barnáné Adorján Csaba Ármós Zoltán Asztalos Sándor Fórián József Markocsány Tamásné Wrábel Gyula Sándor Toplak Jenő B AGAMÉR Orvos Mihály (MSZP) Erdősné

Részletesebben

Történelem 3 földrészen - 1956

Történelem 3 földrészen - 1956 1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,

Részletesebben

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános

Részletesebben

The Börötz (Berecz) Families of Ság c September 2011

The Börötz (Berecz) Families of Ság c September 2011 1-[Family Line Info] BERECZ.. 2-István BERECZ about 1695.. +Zsuzsanna KOVÁCS.... 3-János BERECZ about 1722 after 1766.... +Erzsébet NAGY about 1728 after 1766...... 4-Anna BERECZ 25 December 1747......

Részletesebben

SZERKESZTI TORMAY CECILE

SZERKESZTI TORMAY CECILE NAPKELET SZERKESZTI TORMAY CECILE XV. KÖTET 1930 JANUÁR JÚNIUS 1 6. SZÁM A MAGYAR IRODALMI TÁRSASÁG KIADÁSA BUDAPEST TARTALOM. REGÉNY Török Sándor : Az idegen város 67, 157, 256, 362, 442, 563 ELBESZÉLÉSEK

Részletesebben

Most, amikor elmúlt korok világára emlékeztető támadások érnek bennünket, aggódunk a kaposvári Csiky Gergely Színház jövőjéért"

Most, amikor elmúlt korok világára emlékeztető támadások érnek bennünket, aggódunk a kaposvári Csiky Gergely Színház jövőjéért 1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Aggodalom Kaposvárott A kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának tagjai veszélyben érzik műhelyük jövőjét,

Részletesebben

SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013

SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013 Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

Német, Dr. Szabóné K. Ágota Terem: nyelvi lab. Angol, Márkly Réka Terem: 65. Angol, Márkly Réka Terem: 65. Angol, Csákváriné V. Valéria Terem: 253

Német, Dr. Szabóné K. Ágota Terem: nyelvi lab. Angol, Márkly Réka Terem: 65. Angol, Márkly Réka Terem: 65. Angol, Csákváriné V. Valéria Terem: 253 1. Neved: Agócs Ágoston Albert Flóra Apró Anna Apró Péter Baksa Kristóf 2. Jelenlegi iskolád neve: Mezőkövesd Egri Kemény Ferenc EKE Gyakorló EKE Gyakorló Széchenyi István Katolikus iskola, Füzesabony

Részletesebben

mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\004025.mht

mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\004025.mht 1. oldal, összesen: 5 oldal Magyar Színházi Portál - nyomtatható verzió - Idei Teátrum-díjazottak és jövő évi tervek Szentendrén Eszenyi Enikő, Trill Zsolt és az Örkény Színház vehette át első alkalommal

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek 1574

Részletesebben

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári

Részletesebben

Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban!

Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban! Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban! 2015. június 3. szerda, 08:00 Hétfőn este a Madách Színházba látogatott a Spamalot című musical két szerzője: Eric Idle és John Du Prez. Az

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2005/2006 tanév Budapest, március 31-április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2005/2006 tanév Budapest, március 31-április 1. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Budapest, 2006. március 31-április 1. Hely. Cím Csapatnév 1 Makó Erdei Ferenc Ker. és Közg. Szki. 48,250 45,050 46,200 45,950 46,650 46,700 278,800 2 Nagykőrös Toldi Miklós Szki. 46,800 44,400 46,550 45,900

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan Háziorvosi körzetek Körzet megnevezése/ Rendelés helye/ Háziorvos neve/ képesítési adatai I. számú felnőtt Kálvin tér 7. Dr. Király Tímea II. számú felnőtt Petőfi u. 14. Dr. Ungvári Zsigmond általános

Részletesebben

A nap s az emberiség s a történelem keletről nyugatra tart /Ignotus: Kelet Népe, Nyugat első szám/ Nemcsak a pályakezdő, de az érett költők számára is

A nap s az emberiség s a történelem keletről nyugatra tart /Ignotus: Kelet Népe, Nyugat első szám/ Nemcsak a pályakezdő, de az érett költők számára is BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY 2007/2008. tanév Megyei/fővárosi forduló II. kategória Írásbeli feladatlap versenyző példánya A versenyző tanuló kódszáma:... Elért pontszám: v /100 Üdvözlünk

Részletesebben

Torna Diákolimpia "A" kategória Egyéni Döntő 2012-2013 tanév

Torna Diákolimpia A kategória Egyéni Döntő 2012-2013 tanév Név Torna Diákolimpia "A" kategória Egyéni Döntő 2012-2013 tanév Iskola I-II. korcsoport összetett D E (-) érv. D E (-) érv. D E (-) érv. 1 Nyári Zsolt Török Flóris Ált. Isk. Budapest 1,1 9,200 10,300

Részletesebben

AZ OPERA KORSZERŰSÍTÉSE

AZ OPERA KORSZERŰSÍTÉSE AZ OPERA KORSZERŰSÍTÉSE Pénteken délelőtt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Ókovács Szilveszter főigazgató sajtóbejárás keretében ismertette a média képviselőivel az Opera felújítása előtti

Részletesebben

KOPASZOK ÉS HAJASOK VILÁGHARCA

KOPASZOK ÉS HAJASOK VILÁGHARCA KOPASZOK ÉS HAJASOK VILÁGHARCA In memóriám Nagy Lajos NAP KIADÓ TARTALOM FIATAL EMBEREK Borbély Sándor: így élt Nagy Lajos. Részlet (In: Borbély Sándor: így élt Nagy Lajos. Bp., Móra, 1986) 7 Kardos Pál:

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Kosztolányi kritikai kiadás segédanyagai. Kosztolányi Dezső álnevei 1

Kosztolányi kritikai kiadás segédanyagai. Kosztolányi Dezső álnevei 1 Kosztolányi kritikai kiadás segédanyagai. Kosztolányi Dezső álnevei 1 Összeállította: Arany Zsuzsanna (2004 2011) és Dobás Kata (2012-től) JELMAGYARÁZAT: FJ1: a Forrásjegyzék 1-ben előforduló tételek alapján

Részletesebben

2014/2015. tanév Út az érettségihez alprogram Intézményi továbbfutói lista. Kifizetendő Pályázat. Intézmény Intézmény neve.

2014/2015. tanév Út az érettségihez alprogram Intézményi továbbfutói lista. Kifizetendő Pályázat. Intézmény Intézmény neve. i továbbfutói lista neve város 1 UE-T-5142 "Kis Tigris" Gimnázium, és 200475 Komló Dél-Dunántúl 35 11 6 420 000 Ft 2 UE-T-5105 Abigél Két Tanítási Nyelvű Általános, Alapfokú Művészeti, Szakképző, Gimnázium,

Részletesebben

Budapesti Operettszínház

Budapesti Operettszínház Budapesti Operettszínház BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ 2 0 09/ 2 0 1 0 S Z Í N H Á Z I É VA D 1065 Budapest, Nagymező u. 17. www.berlet.operett.hu Kedves Közönségünk! A bérletvásárlás és bérletajánlás mindig nagyon

Részletesebben

Almási Andrea Kultúrtörténeti krónika 1910-ből

Almási Andrea Kultúrtörténeti krónika 1910-ből A PH.D-DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Almási Andrea Kultúrtörténeti krónika 1910-ből Irodalomtudományi Doktori Iskola Miskolc 2007 A PH.D-DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Almási Andrea Kultúrtörténeti krónika 1910-ből Irodalomtudományi

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2003. FEBRUÁR TISZTELT PUSZTAFÖLDVÁRI LAKOSOK! Ezúton szeretnék tájékoztatást adni ebrendeletünkről, mivel településünk belterületén az utóbbi időben elszaporodtak a kóbor ebek.

Részletesebben

REPERTÓRIUM. Benkó Imre, Arany János tanársága N.-Kőrösön. Ism. dr. :ilázár Béla. Nemzet 194. sz.., r,

REPERTÓRIUM. Benkó Imre, Arany János tanársága N.-Kőrösön. Ism. dr. :ilázár Béla. Nemzet 194. sz.., r, REPERTÓRIUM. Abonyi Lajos. (1843-1898.) (Képpel). Vasár, Ujs., 18. sz.' t /,... Ábrányi Emil, Garay János emlékezete. Budap. Napló "155. -sz. Ábrányi Emil. Abonyi Lajos. Budáp. Napló 118. sz, Ambrus Zoltán.

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely

Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely Tájékoztató a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól Sorsz. Név Tudományág Munkahely 1 Aliczki Manó Biológiai tudományok MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet 2 Almásiné Csoma

Részletesebben

XIV. 9. Dr. Székely Béla nagykőrösi ügyvéd iratai 1908-1944

XIV. 9. Dr. Székely Béla nagykőrösi ügyvéd iratai 1908-1944 XIV. 9. Dr. Székely Béla nagykőrösi ügyvéd iratai 1908-1944 Terjedelem: 2,00 fm, 20 doboz, 20 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, 15. terem, 116-119. polc Az iratokat Dr. Feldmáyer György nagykőrösi

Részletesebben

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota Szállás 52 1 Pados László 1995.09.11 Igen D Fehér 2 Láday Tamás 1996.03.20 Igen D Fehér 3 Jacsó Richárd 1996.12.25 Nem D Fehér 4 Antal Arnold István 1997.04.14 Igen D Fehér 5 Szabó Bence 1998.02.02 Igen

Részletesebben

A rendelet hatálya. Felnőtt háziorvosi körzet

A rendelet hatálya. Felnőtt háziorvosi körzet Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2017.(I.31.) önkormányzati rendelete a felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek, a területi védőnői körzetek, az iskolavédőnői körzet,

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

T. Ágoston László 70. születésnapjára

T. Ágoston László 70. születésnapjára T. Ágoston László 70. születésnapjára A Magyar Írószövetség és a Hungarovox Kiadó és a jelenlévő vendégek T. Ágoston László író 70. születésnapját köszöntötte 2012. október 11. (csütörtök) 18 órakor a

Részletesebben

FIZIKA. 1986 és 2013 között 1794 középiskolás vett részt a fizika OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt:

FIZIKA. 1986 és 2013 között 1794 középiskolás vett részt a fizika OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: FIZIKA FIZIKA 1 1986 és 2013 között 1794 középiskolás vett részt a fizika OKTV döntőin, ezek évenkénti megoszlása a következő volt: 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999

Részletesebben

Észak-Budapesti Döntő eredménylista

Észak-Budapesti Döntő eredménylista Észak-Budapesti Döntő eredménylista 1. korcsoport ( A kategória) 1. Boros Vince Karinthy Frigyes Két Tannyelvű Ált. Isk. 2. Gaál Miklós Dr. Béres József Ált. Isk. 3. Kerekes Balázs Bárczi Géza Ált. Isk.

Részletesebben

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu Balatongyörök 2014... a megálmodott valóság! Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Fotók: Marton Tamás 2014 január 1 2 3 4 5 Újév

Részletesebben

Jelentkező neve Épület neve Épület címe

Jelentkező neve Épület neve Épület címe Csikja Dávid Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Dobos Dániel Dominik Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Fekete Richárd

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter 9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. össz. 1. Szolnoki Lénárd Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Debrecen Tófalusi Péter 6 20 20 20 66 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Bohóchal Tanévzáró Verseny. Rajtlista

Bohóchal Tanévzáró Verseny. Rajtlista Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2009, 2008, 2007, 2006, 2005 2009 2007 2006 1. pálya Filetóth Eszter Bencze Boróka Angyalos Panni Pozsonyi Dalma Kun Veronika 2. pálya Korcsmár Kiara Sóskuti Alíz Daragó

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

Szegedi magasszálló keringő. Verseny eredmények

Szegedi magasszálló keringő. Verseny eredmények Szegedi magasszálló keringő Verseny eredmények 2011 Öreg e. i. db. p. 1.b. Nagy János V-271 7ó.00p 22db 1080st. 2. Budai János V-271 5ó.33p 23db 839st. 3. Vas Mihály V-39 4ó.35p 24db 685st. 4. Rostás Gyula

Részletesebben

MEGHÍVÓ. a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra.

MEGHÍVÓ. a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra. Generációváltás 25 éves a Szín-Tér Egyesület MEGHÍVÓ Székesfehérvár 2016. 11. 12. MEGHÍVÓ a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra. Időpontja:

Részletesebben

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák Sámuel? 1914 Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944 Legmann Rudolf 1856 1938 Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925

Részletesebben

Magyar irodalmi sajtókiadványok

Magyar irodalmi sajtókiadványok 1779 1788 (az első szám dátuma: 1780. jan.1.) Magyar Hírmondó Magyar irodalmi sajtókiadványok úttörők az első magyar nyelvű sajtókiadványunk, Pozsony, hetente kétszer, irodalmi-tudományos eseményekről

Részletesebben

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Iskola 3. hely Ritka Viktória Kossuth Lajos Ált. Iskola 1. hely Pap

Részletesebben

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak 2013-2014-es tanév munkájáról Összeállította: Kovácsné Jószai Irén, tagozatvezető Ebben a tanévben 28 tanulóval két csoportban indult meg a tanszakon a munka. A kezdő

Részletesebben

Spinoza Színház hírlevél - spinoza.hu

Spinoza Színház hírlevél - spinoza.hu Spinoza Színház hírlevél - spinoza.hu Kedves Spinoza-barát! Íme az év utolsó hónapjának programja, három premierrel és hozzá még egy budapesti bemutatóval! 2. kedd 19 óra Mészáros Márta estje 5. péntek

Részletesebben