AZ OPERA KORSZERŰSÍTÉSE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ OPERA KORSZERŰSÍTÉSE"

Átírás

1 AZ OPERA KORSZERŰSÍTÉSE Pénteken délelőtt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Ókovács Szilveszter főigazgató sajtóbejárás keretében ismertette a média képviselőivel az Opera felújítása előtti állapotokat a Magyar Állami Operaház tereiben és műhelyeiben. Mint ismert, a kormány döntése értelmében a Magyar Állami Operaház korszerűsítése több mint 23 milliárd forintból valósulhat meg, amely lehetővé teszi, hogy 2018 tavaszára az Operaház a jelenlegi körülmények helyett korszerű, biztonságos és méltó feltételek között működjön és szolgálja a közönséget. Az idén 132 éves Operaházat több mint három évtizede renoválták, kiszolgáló épülete, a Hajós utcai üzemház ugyanakkor épült. A 1555/2015. számú kormányhatározat értelmében a Magyar Állami Operaház 2016-ban megkezdte az elmúlt évtizedek legnagyobb volumenű beruházását: a MÁV hajdani Északi járműjavítójának épületeiben létrehozza új logisztikai központját, az Eiffel Műhelyházat. A Kőbányai úton, közel harmincezer négyzetméteren megépülő komplex központba költözhet az Opera kilenc gyártóműhelye, helyet kap benne egy méretazonos próbaszínpad, a majdani Bánffy Kisszínház, valamint a nyolc, jelenleg távoli külső raktár összes díszletének és kellékének, valamint a mintegy 400 ezer jelmeznek értékőrző tárolására szolgáló raktár. A beruházás nyomán számos helyiség funkciója változhat meg az Andrássy úti dalszínház tereiben és a hozzá kapcsolódó üzemházban, feloldva egy sor, a művészi munkát hátráltató problémát. A projekt további fontos hozadéka, hogy lehetővé teszi az Operaház korszerűsítésének megkezdését is, amelyről egy újabb, augusztus 22-én megjelent kormányhatározat (1452/2016.) és kiemelő rendelet (249/2016. (VIII. 22.) döntött. A teljes program az Opera minden részlegét érinti, az irodák és osztályok költözése észszerűbb, az alkalmazottak és a vendégek számára is 21. századi minőséget, komfortot biztosítva erősíti a művészi színvonalat és a háttérfolyamatok hatékonyságát. Az Opera most induló, Magyar Évada még zavartalanul lezajlik az Andrássy úti Ybl-épületben. Szeptember 24-én az évad nyitópremierjére várják a közönséget, a Traviata főszerepében, Anger Ferenc rendezésében, Miklósa Erikát láthatják. Az ünnepi évadkezdés előestéjén az Erkel Színházban a szezon első balett bemutatóját is megtartják: a KylIng It című, négy koreográfiát felvonultató esten a Magyar Nemzeti Balett művészei lépnek színpadra.

2 KÖZTI KÖZTI marosi stúdió marosi stúdió Új műhelyház és Próbacentrum vázlatterve Látványtervek 37 Új műhelyház és Próbacentrum vázlatterve Látványtervek

3

4

5 Traviata Giuseppe Verdi Melodráma két részben, három felvonásban, olasz nyelven, magyar és angol felirattal Opera in two parts, in three acts, in Italian, with Hungarian and English surtitles Szövegíró Librettist Francesco Maria Piave Rendező Director Anger Ferenc Látványtervező Visual cocept Zöldy Z Gergely Koreográfus Choreographer Venekei Marianna Dramaturg Kenesey Judit Karigazgató Chorus director Strausz Kálmán Karmester Conductor Pinchas Steinberg, Halász Péter, Madaras Gergely Bemutató szeptember 24., Operaház Premiere 24 September 2016, Opera House További előadások szeptember 28., 30., október 2., 8., 9., 15., 16. Further dates 28, 30 September and 2, 8, 9, 15, 16 October 2016 KylIng It Modern balett-est három részben Modern ballet recital in three parts Johan Inger / Maurice Ravel / Arvo Pärt Walking Mad Jiří Kylián / Johann Sebastian Bach Sarabande Jiří Kylián / Steve Reich Falling Angels Johan Inger / Tom Waits JOHAN INGER S RAIN DOGS (premiere) Bemutató szeptember 23., Erkel Színház Premiere 23 September 2016, Erkel Theatre További előadások szeptember 24., 29., október 1. Further dates 24, 29 September and 1 October 2016 Médiapartner Médiapartner

6

7

MODERNISATION OF THE OPERA

MODERNISATION OF THE OPERA MODERNISATION OF THE OPERA On 16 September, Zoltán Balog, Minister for Human Resources, and Szilveszter Ókovács, General Director of the Hungarian State Opera guided the representatives of the press through

Részletesebben

Bérleti tájékoztató. Bérletújítás 2013. április 15-18. Bérletváltás 2013. április 22 - június 30.

Bérleti tájékoztató. Bérletújítás 2013. április 15-18. Bérletváltás 2013. április 22 - június 30. Bérleti tájékoztató Bérletújítás 0. április -. Bérletváltás 0. április - június 0. előadásos sorozat PREMIER bemutató-bérlet, 0.. G. Verdi: Falstaff 0.. Liszt Pártay: Aranyecset balett 0.. Selmeczi Gy.:

Részletesebben

Magyar Állami Operaház

Magyar Állami Operaház Magyar Állami Operaház A közfeladatot ellátó szerv nyilvános kiadványainak címe, témája, a hozzáférés módja, a kiadvány sége, illetve a költségtérítés mértéke 2013 Aida műsorlap Tannhäuser Hófehérke Bolygó

Részletesebben

2016. február február 14.

2016. február február 14. 2016. február 6. 2015. február 14. Tartalom Fővédnöki köszöntő 3 Az estély műsora 4 Az est sztárvendége 7 A gála közreműködői és alkotói 8 A Shakespeare Estély gasztronómiai kínálata 14 Nyitótáncosaink

Részletesebben

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata. a tulajdonában álló ingatlan értékesítésére. Sopron-Balf településrészen lévő ingatlan.

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata. a tulajdonában álló ingatlan értékesítésére. Sopron-Balf településrészen lévő ingatlan. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata LICITTÁRGYALÁST HIRDET LICITTÁRGYALÁST HIRDET a tulajdonában álló ingatlanok értékesítésére a tulajdonában álló ingatlan értékesítésére

Részletesebben

MAGYAR ÉVAD. ElsőSorban

MAGYAR ÉVAD. ElsőSorban ElsőSorban MAGYAR ÉVAD Több mint 2000 programot kínál a Magyar Állami Operaház az új szezonban is. A Magyar Évad számtalan jelentős magyar zeneszerző, koreográfus és rendező darabját vonultatja fel, a

Részletesebben

Magyar joganyagok - 122/2011. (VII. 15.) Korm. rendelet - az egyes művészi és művés 2. oldal 1.2 bábszínész színész munkakör betöltéséhez 1.3 magánéne

Magyar joganyagok - 122/2011. (VII. 15.) Korm. rendelet - az egyes művészi és művés 2. oldal 1.2 bábszínész színész munkakör betöltéséhez 1.3 magánéne Magyar joganyagok - 122/2011. (VII. 15.) Korm. rendelet - az egyes művészi és művés 1. oldal 122/2011. (VII. 15.) Korm. rendelet az egyes művészi és művészeti munkakörökről, valamint a betöltésükhöz szükséges

Részletesebben

RICHARD STRAUSS150 FESZTIVÁL

RICHARD STRAUSS150 FESZTIVÁL RICHARD STRAUSS150 FESZTIVÁL Strauss premierek 2013/14-ben Májusünnep A cél, amelyet az Operaház új vezetése 2011 szeptemberében, csaknem három évvel korábban kitűzött, e fesztivál alatt teljesül: a jubileumi

Részletesebben

BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ BÉRLETÚJÍTÁS: 2014. ÁPRILIS 14-17. BÉRLETVÁLTÁS: 2014. ÁPRILIS 22. - JÚNIUS 30.

BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ BÉRLETÚJÍTÁS: 2014. ÁPRILIS 14-17. BÉRLETVÁLTÁS: 2014. ÁPRILIS 22. - JÚNIUS 30. BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ BÉRLETÚJÍTÁS: 0. ÁPRILIS -. BÉRLETVÁLTÁS: 0. ÁPRILIS. - JÚNIUS 0. előadásos sorozat PREMIER bemutató-bérlet, 0.. P. Mascagni: Parasztbecsület R. Leoncavallo: Bajazzók 0. 0. W. A. Mozart:

Részletesebben

Bérleti tájékoztató. BÉRLETVÁLTÁS: 2016. április 1. június 30.

Bérleti tájékoztató. BÉRLETVÁLTÁS: 2016. április 1. június 30. Bérleti tájékoztató BÉRLETÚJÍTÁS: 0. MÁRCIUS. BÉRLETVÁLTÁS: 0. április. június 0. Tisztelt Vendégeink! A Magyar Állami Operaház 0/-es Magyar Évada az intézményesült magyar operajátszás patinás, 0. éve

Részletesebben

E i f f E l I n a s f ü z e t e k I.

E i f f E l I n a s f ü z e t e k I. E i f f e l Inasfüzetek I. 18670 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 115. szám A Kormány 1555/2015. (VIII. 7.) Korm. határozata a Magyar Állami Operaház és Erkel Színház műhelyháza és próbacentruma létrehozását

Részletesebben

Megbízási szerződés a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház új műhelyháza és próbacentruma műszaki ellenőri feladatok ellátására

Megbízási szerződés a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház új műhelyháza és próbacentruma műszaki ellenőri feladatok ellátására Megbízási szerződés a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház új műhelyháza és próbacentruma műszaki ellenőri feladatok ellátására Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/19 Magyar Állami Operaház és az

Részletesebben

KISS ERNŐ ZENEI KINCSEK AZ EIFFEL MŰHELYHÁZBAN

KISS ERNŐ ZENEI KINCSEK AZ EIFFEL MŰHELYHÁZBAN KISS ERNŐ ZENEI KINCSEK AZ EIFFEL MŰHELYHÁZBAN Az ország egyik legnagyobb színpadának épületegyüttese madártávlatból Az Északi Járműjavító és egy 301-es gőzmozdony az átépítés kezdetekor és most Érdekes,

Részletesebben

Megbízási szerződés a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház új műhelyháza és próbacentruma műszaki ellenőri feladatok ellátása

Megbízási szerződés a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház új műhelyháza és próbacentruma műszaki ellenőri feladatok ellátása Megbízási szerződés a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház új műhelyháza és próbacentruma műszaki ellenőri feladatok ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/137 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

Hallgatói Ötletpályázat

Hallgatói Ötletpályázat Hallgatói Ötletpályázat pályázati kiírás Erkel Színház homlokzatának grafikai megoldására Budapest, 2014. február 12. 1. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA Magyar Állami Operaház 1061 Budapest Andrássy

Részletesebben

Ahol kinyílik a világ

Ahol kinyílik a világ 2014 2015 Ahol kinyílik a világ AZ OPERAHÁZ ÉVADKAMPÁNYA SAJTÓGYÛJTÉS MTV Ma Reggel 2014.04.14. RTL Klub Híradó 2014.04.09. RTL Klub Fókusz 2014.04.09. TV2 Tények 2014.04.09. TV2 Tények éjjel 2014.04.09.

Részletesebben

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14 KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,

Részletesebben

!Jk;-. számú előterjesztés

!Jk;-. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere!Jk;-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest X. kerület, (38920/4) helyrajzi számú névtelen közterület

Részletesebben

2014. 09. 04. csütörtök Műcsarnok Első Nemzeti Építészeti Szalon

2014. 09. 04. csütörtök Műcsarnok Első Nemzeti Építészeti Szalon ART52 2014. 09. 30. Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2014. 09. 04. csütörtök Műcsarnok Első Nemzeti Építészeti Szalon Az építészeti kiállításról már írtam előző havi levelemben. A képes beszámoló arról

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! Ókovács Szilveszter főigazgató

Tisztelt Olvasó! Ókovács Szilveszter főigazgató bemutatók Tisztelt Olvasó! Elsősorban nehogy bárki azt higgye, az Opera lemaradt a 2014-es Shakespearejubileumról! Nekünk akkor még más dolgunk volt: a többéves nekifutással felépített Strauss-repertoár

Részletesebben

XII. Vermesy Művészeti Napok Az idei Vermesy Művészeti Napok, amely már a tizenkettedik volt a sorban,

XII. Vermesy Művészeti Napok Az idei Vermesy Művészeti Napok, amely már a tizenkettedik volt a sorban, MAGLÓD 4 XII. Vermesy Művészeti Napok Az idei Vermesy Művészeti Napok, amely már a tizenkettedik volt a sorban, ismét különlegességével tűnt ki. Két nagy zeneszerző zseni, Giuseppe Verdi és Richard Wagner

Részletesebben

Bérletújítás az operaházi sorozatokra 2010. május 19-21. és 25-27. Bérletvásárlás új bérlôknek 2010. május 31-JÚNIUS 30.

Bérletújítás az operaházi sorozatokra 2010. május 19-21. és 25-27. Bérletvásárlás új bérlôknek 2010. május 31-JÚNIUS 30. B É R L E T E K S U B S C R I P T I O N Bérletújítás az operaházi sorozatokra 2010. május 19-21. és 25-27. Bérletvásárlás új bérlôknek 2010. május 31-JÚNIUS 30. Internetes bérletújítás és bérletvásárlás

Részletesebben

VENDÉGELŐADÁSOK FESZTIVÁLJA AZ ERKEL SZÍNHÁZBAN MÁJUS Budapest, II. János Pál pápa tér 30.

VENDÉGELŐADÁSOK FESZTIVÁLJA AZ ERKEL SZÍNHÁZBAN MÁJUS Budapest, II. János Pál pápa tér 30. VENDÉGELŐADÁSOK FESZTIVÁLJA AZ ERKEL SZÍNHÁZBAN 2018. MÁJUS 15-20. Budapest, II. János Pál pápa tér 30. 2018. május 15. 15 May 2018 Győri Nemzeti Színház National Theatre of Győr Gioachino Rossini A sevillai

Részletesebben

Masped Port II. Logisztikai központ Budapest

Masped Port II. Logisztikai központ Budapest 1 A MASPED Port II. Raktár és iroda fejlesztési projekt en a Csepeli Szabadkikötő területén található. A helyszín, amely a főváros tradícionális ipari és logisztikai központjának szívében fekszik, kiváló

Részletesebben

ARMEL OPERAVERSENY ÉS FESZTIVÁL A FESZTIVÁL PROGRAMJA ÉS KÖZVETÍTÉSEI:

ARMEL OPERAVERSENY ÉS FESZTIVÁL A FESZTIVÁL PROGRAMJA ÉS KÖZVETÍTÉSEI: ARMEL OPERAVERSENY ÉS FESZTIVÁL Szegedi Nemzeti Színház // Október 6-15. A FESZTIVÁL PROGRAMJA ÉS KÖZVETÍTÉSEI: 2011. október 6. Riccardo Zandonai: Francesca da Rimini A Szegedi Nemzeti Színház (Szeged,

Részletesebben

AZ OPERAHÁZ ÉS AZ ERKEL SZÍNHÁZ SHAKESPEARE-szezonja

AZ OPERAHÁZ ÉS AZ ERKEL SZÍNHÁZ SHAKESPEARE-szezonja AZ OPERAHÁZ ÉS AZ ERKEL SZÍNHÁZ SHAKESPEARE-szezonja Több mint 2000 programot kínál a Magyar Állami Operaház az új szezonban. A Shakespeare400+ Évad 17 feldolgozást vonultat fel csak az angol szerző leghíresebb

Részletesebben

Wagner, a dalnok. Közreműködik Ω Megyesi Schwartz Lúcia, Fodor Beatrix, Keszei Bori, Bátki Fazekas Zoltán (ének), Zsoldos Bálint (zongora)

Wagner, a dalnok. Közreműködik Ω Megyesi Schwartz Lúcia, Fodor Beatrix, Keszei Bori, Bátki Fazekas Zoltán (ének), Zsoldos Bálint (zongora) 2017 1 8 Májusünnep Idei fesztiválunkon szerettük volna megmutatni, honnan jön Richard Wagner, az összművész, s hogy hagyatéka merre indázik: így szerveztük a Ringet gyűrűkként körülvevő előadások, hangversenyek

Részletesebben

Műsorkalendárium Programme Calendar

Műsorkalendárium Programme Calendar Műsorkalendárium Programme Calendar 2012 2013 Kedves Olvasó! Amikor tavaly augusztusban az Operaház főigazgatói szobájába léptem, hiába ismertem a helyet, fordultam meg benne számtalan alkalommal 2001-2005

Részletesebben

MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ. Bérleti tájékoztató [2011...2012]

MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ. Bérleti tájékoztató [2011...2012] MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ Bérleti tájékoztató [2011...2012] Tisztelt Közönségünk! A Magyar Állami Operaház tagjának, vezetőjének lenni küldetés. A szó és a gondolat legtisztább és legnemesebb értelmében az.

Részletesebben

Beregnyei Miklós Újvárosi anziksz (4. rész) Paks újváros épített környezete. Épített környezet

Beregnyei Miklós Újvárosi anziksz (4. rész) Paks újváros épített környezete. Épített környezet Beregnyei Miklós Újvárosi anziksz (4. rész) Paks újváros épített környezete Paks 1945 utáni épített környezetére vonatkozó adatok kutatása közben az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Helytörténeti Gyűjteményében

Részletesebben

Művészetek Ének-zene. 11. évfolyam

Művészetek Ének-zene. 11. évfolyam Művészetek Ének-zene A Művészetek - Ének-zene szabadon választható tantárgy belépési követelményei: Hallásvizsgálat: 10 nép- illetve műdal átélt, élményszerű tiszta előadása emlékezetből, a dalokat másmás

Részletesebben

Budapest Festival Orchestra

Budapest Festival Orchestra Budapest Festival Orchestra Season 2019/2020 September 18, 2019 Wednesday BRIDGING EUROPE MONTEVERDI: LA FAVOLA D ORFEO Opera Director: Iván Fischer Conductor: Iván Fischer Performed by the Chorus and

Részletesebben

Lelkednek sem Art egy kis táplálék

Lelkednek sem Art egy kis táplálék ART54 2014. 11. 30. Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2014. 11. 01. szombat Művészetek palotája Még soha nem hallottam ezt a művet, ráadásul készületlenül mentem, mert nem volt időm keresgélni az Interneten,

Részletesebben

M ű s o r k a l e n d á r i u M

M ű s o r k a l e n d á r i u M Műsorkalendárium Tisztelt Olvasó! Elsősorban nehogy bárki azt higgye, az Opera lemaradt a 04-es Shakespearejubileumról! Nekünk akkor még más dolgunk volt: a többéves nekifutással felépített Strauss-repertoár

Részletesebben

Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban!

Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban! Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban! 2015. június 3. szerda, 08:00 Hétfőn este a Madách Színházba látogatott a Spamalot című musical két szerzője: Eric Idle és John Du Prez. Az

Részletesebben

Intézményi Érdekegyeztető Tanács... 55 V. Fejezet... 56 A MÁO MŰKÖDÉSI FÓRUMAI... 56 Igazgatósági értekezlet... 56 Tárvezetői értekezlet...

Intézményi Érdekegyeztető Tanács... 55 V. Fejezet... 56 A MÁO MŰKÖDÉSI FÓRUMAI... 56 Igazgatósági értekezlet... 56 Tárvezetői értekezlet... Tartalomjegyzék I. Fejezet... 3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 A Magyar Állami Operaház jogállása és alapadatai... 3 A MÁO szervezete... 4 II. Fejezet... 5 A MÁO VEZETÉSE... 5 A magasabb vezetők... 5 Főigazgató...

Részletesebben

Primavera 17. ELŐADÁSOK április 4 9., Erkel Színház. fotó: SZNSZ / Kelemen József

Primavera 17. ELŐADÁSOK április 4 9., Erkel Színház. fotó: SZNSZ / Kelemen József Primavera 17 ELŐADÁSOK 2017. április 4 9., Erkel Színház fotó: SZNSZ / Kelemen József 2017. április 4. Kolozsvári Magyar Opera Wolfgang Amadeus Mozart Don Giovanni Opera két felvonásban, olasz nyelven,

Részletesebben

A Magyar Állami Operaház korszerűsítésének előkészítéséhez kapcsolódó műszaki tanácsadói szolgáltatás beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről

A Magyar Állami Operaház korszerűsítésének előkészítéséhez kapcsolódó műszaki tanácsadói szolgáltatás beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről A Magyar Állami Operaház korszerűsítésének előkészítéséhez kapcsolódó műszaki tanácsadói szolgáltatás beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/141 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE

ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE MOZGÓ VILÁG Tisztelettel meghívjuk az ÜNNEPI KÖNYVHÉT rendezvényeire 1980. május 30 - június 6. AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT SZOLNOKI RENDEZVÉNYEI Könyvárusitás 9-18 óráig a Könyvtéren

Részletesebben

Országos hangversenysorozat Verdi-Wagner-Erkel emlékére

Országos hangversenysorozat Verdi-Wagner-Erkel emlékére Országos hangversenysorozat Verdi-Wagner-Erkel emlékére Budapest VERDI 200 ÜNNEPI GÁLA GIUSEPPE VERDI SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL Időpont: 2013. szeptember 29. (vasárnap) 19.00. Helyszín:

Részletesebben

December 7-én mutatták be a debreceni Csokonai Színházban Puccini Pillangókisasszonyát. Kritika.

December 7-én mutatták be a debreceni Csokonai Színházban Puccini Pillangókisasszonyát. Kritika. Korhatár nélkül December 7-én mutatták be a debreceni Csokonai Színházban Puccini Pillangókisasszonyát. Kritika. A két főszereplőnek - Létay Kiss Gabriellának és Balczó Péternek -, illetve a karmesternek

Részletesebben

3/1999. (II. 24.) NKÖM rendelet. a nemzeti kulturális örökség minisztere által adományozható művészeti és egyéb szakmai díjakról

3/1999. (II. 24.) NKÖM rendelet. a nemzeti kulturális örökség minisztere által adományozható művészeti és egyéb szakmai díjakról 3/1999. (II. 24.) NKÖM rendelet a nemzeti kulturális örökség minisztere által adományozható művészeti és egyéb szakmai díjakról A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény 7. -ának

Részletesebben

Hódmezővásárhely. Tájékoztató a pályázattal megvalósítandó belvárosi fejlesztésekről

Hódmezővásárhely. Tájékoztató a pályázattal megvalósítandó belvárosi fejlesztésekről Tájékoztató a pályázattal megvalósítandó belvárosi fejlesztésekről AGÓRA AGÓRA multifunkcionális közösségi központok és területi közművelődési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása

Részletesebben

Richard Wagner: A Rajna kincse

Richard Wagner: A Rajna kincse 2014. június 12., 18.00 A Rajna kincse Wotan Egils SILINS Donner Oskar HILLEBRANDT Froh NYÁRI Zoltán Loge Christian FRANZ Fricka NÉMETH Judit Freia SZABÓKI Tünde Erda GÁL Erika Mime Gerhard Siegel Fafner

Részletesebben

2018. FEBRUÁR FEBRUARY 2018 ALEKSANDRA KURZAK ROBERTO ALAGNA

2018. FEBRUÁR FEBRUARY 2018 ALEKSANDRA KURZAK ROBERTO ALAGNA 2018. FEBRUÁR 10. 10 FEBRUARY 2018 ALEKSANDRA KURZAK ROBERTO ALAGNA 2017. FEBRUÁR 25. 25 FEBRUARY 2017 Tartalom Köszöntő 3 Az estély műsora 6 Az est sztárvendégei 8 A gála közreműködői és alkotói 12 Nyitótáncosaink

Részletesebben

Operabál 2008 - Az Operabál a következő érdekességek miatt mesebeli az idei évben:

Operabál 2008 - Az Operabál a következő érdekességek miatt mesebeli az idei évben: 2008. 01. 10. A 2008. február 2-i Operabál mottója: Mesebeli Operabál - Operabál 2008 Operabál 2008 - Az Operabál a következő érdekességek miatt mesebeli az idei évben: Az Operaház ünnepi díszkivilágítása

Részletesebben

SZFE Doktori Szabályzat 9. sz. melléklet A DOKTORI KÉPZÉSI ÉS KREDITRENDSZER LEÍRÁSA

SZFE Doktori Szabályzat 9. sz. melléklet A DOKTORI KÉPZÉSI ÉS KREDITRENDSZER LEÍRÁSA DOKTORI ISKOLA SZFE Doktori Szabályzat 9. sz. melléklet A DOKTORI KÉPZÉSI ÉS KREDITRENDSZER LEÍRÁSA A doktori képzésben legalább 240 (kettőszáznegyven) kreditet kell szerezni. (Nftv 16 (1)) A képzési idő

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az  ben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 478. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2013-03-07 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

KINCSES VERONIKA KÖSZÖNTÉSE. A pályájáról mesél: Opera Café - Nyári kiadás - 01 Kincses Veronika

KINCSES VERONIKA KÖSZÖNTÉSE. A pályájáról mesél: Opera Café - Nyári kiadás - 01 Kincses Veronika KINCSES VERONIKA KÖSZÖNTÉSE A pályájáról mesél: Opera Café - Nyári kiadás - 01 Kincses Veronika https://www.youtube.com/watch?v=pe9at9taf_m Póka Balázs, Polgár László, Kincses Veronika, Luciano Pavarotti

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Pályázat kiírója: NKA Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma Pályázati azonosító: 3208/00558

Szakmai beszámoló. Pályázat kiírója: NKA Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma Pályázati azonosító: 3208/00558 Szakmai beszámoló Az Unger-háztól a Királyi Palotáig Ybl Miklós öröksége Budapesten kiállítás Helyszín: Millenniumi földalatti 11 állomása Időpont: 2014. szeptember 25. 2015 vége Pályázat kiírója: NKA

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Magyarország legrégebben alapított historikus zenei fesztiválja 32. alkalommal került megrendezésre Fertőd-Eszterházán, 2016. június 25. és július 2. között,

Részletesebben

Szendrényi Éva Szakmai önéletrajz

Szendrényi Éva Szakmai önéletrajz Szendrényi Éva Szakmai önéletrajz Tel: +36-20-9778127 Mail: szendrenyi.eva@gmail.com H-1142 Budapest, Balázs park 3 H-9026 Győr, Duna u. 3/b Szül.: Bp,1961.07.14. férj: Sándor János, építész gyerekek:

Részletesebben

25KEDD 22:00 TUESDAY 10PM 26SZERDA 18:00 WEDNESDAY 6PM 28PÉNTEK 20:00 FRIDAY 8PM 29SZOMBAT 10:00 SATURDAY 10AM HÜVELYK MATYI TOM THUMB FEKETE ÁDÁM 14:00 SATURDAY 29SZOMBAT 2PM BÁBELŐADÁS PUPPET

Részletesebben

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m MKKI, Pozsony Sor - szá m Dátum A program megnevezése A program jellege /típusa (pl. tudomány, képzőmű-vészet, zene, film) A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre,

Részletesebben

RICHARD STRAUSS 150 FESTIVAL

RICHARD STRAUSS 150 FESTIVAL RICHARD STRAUSS 150 FESTIVAL Strauss premières in 2013/14 May celebration For the jubilee year of Richard Strauss s 150th birthday, the Opera will run all six of the operas generally considered to be the

Részletesebben

Iparművészeti Múzeum Rekonstrukciója és értéknövelő tervezése Budapest, IX. kerület, Üllői út 33-37.

Iparművészeti Múzeum Rekonstrukciója és értéknövelő tervezése Budapest, IX. kerület, Üllői út 33-37. Iparművészeti Múzeum Rekonstrukciója és értéknövelő tervezése Budapest, IX. kerület, Üllői út 33-37. 2012. Országos tervpályázat: megvétel Tervezők: munkatárs: Szakági tervezők: Dobai János DLA Bálint

Részletesebben

Vállalkozás, kultúra, polgárosodás

Vállalkozás, kultúra, polgárosodás 2011/11/04 Page 1 of 5 [1]Az Országos Széchényi Könyvtár és az MTA OSZK Res libraria Hungariae Kutatócsoport 19. századi műhelye címmel közös kiállítást rendez Heckenast Gusztáv (1811 1878) születésének

Részletesebben

A MŰVÉSZETI TELJESÍTMÉNYEK MÉRÉSE JÚNIUS 29. M. TÓTH GÉZA

A MŰVÉSZETI TELJESÍTMÉNYEK MÉRÉSE JÚNIUS 29. M. TÓTH GÉZA A MŰVÉSZETI TELJESÍTMÉNYEK MÉRÉSE 2016. JÚNIUS 29. M. TÓTH GÉZA 1 SZÍNHÁZI, ELŐADÓMŰVÉSZETI ÉS MOZGÓKÉPES ALKOTÁSOK KVANTITATÍV ÉRTÉKELÉSE 2 MOZGÓKÉPES ALKOTÁSOK SÚLYOZÁSA alkotások típusa alkotói részvétel

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület 8100 Várpalota, Felsőinkám u.7. Telefon: 70 / 202 09 17 e-mail: musicalrehangolva@gmail.com www.musicalkurzus.hu MUSICAL-re hangolva Musical Stúdió KÉPZÉSI TERVE Felnőttképzési

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten...

Tartalomjegyzék. Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten... 2014 18. hét Tartalomjegyzék Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten... 5 2/5 Irodapiaci hírek 2014 18. hét 3/5 Friss hír: megújul

Részletesebben

BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ. BÉRLETMEGÚJÍTÁS Bérlettel rendelkező nézőink részére Erkel Színház ÁPRILIS Internetes megújítás ÁPRILIS

BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ. BÉRLETMEGÚJÍTÁS Bérlettel rendelkező nézőink részére Erkel Színház ÁPRILIS Internetes megújítás ÁPRILIS BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ BÉRLETMEGÚJÍTÁS Bérlettel rendelkező nézőink részére Erkel Színház 0. ÁPRILIS. Internetes megújítás 0. ÁPRILIS. BÉRLETVÁLTÁS Új bérleteseink részére Opera Értékesítési Centrum / Allee

Részletesebben

17 óra, Szentháromság Ortodox Templom, Zorba Gergely, marimba művész koncertje. 17 óra, Edelényi Coburg Kastély -------------------------------------

17 óra, Szentháromság Ortodox Templom, Zorba Gergely, marimba művész koncertje. 17 óra, Edelényi Coburg Kastély ------------------------------------- 2006 NAGYSZÍNHÁZ NYÁRI SZÍNHÁZ KAMARASZÍNHÁZ JÁTÉKSZÍN EGYÉB HELYSZÍN 20 óra Nyitókoncert Bartók + Verista operarészletek Bartók Béla: Magyar képek, III. zongoraverseny Közreműködik: Lukács Gyöngyi, Zeljko

Részletesebben

369-1/2009. I.4. iktatószámú GAZDASÁGI ÜGYREND módosítása

369-1/2009. I.4. iktatószámú GAZDASÁGI ÜGYREND módosítása 369-1/2009. I.4. iktatószámú GAZDASÁGI ÜGYREND módosítása Bevezetés kiegészítése: 368/2011. (XII.31) Korm. rendelete, 369/2011. (XII.31) Korm. rendelete, ill. a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról.

Részletesebben

1960.iebr. 2-től márc. 3-ig

1960.iebr. 2-től márc. 3-ig / wata HELYŐRSÉGI KLUB. MEZŐTÚR V MAGYAR NÉPHADSEREG MEZŐTÚRI HELYŐRSÉGI KLUBJÁNAK 1960.iebr. 2-től 1960. márc. 3-ig EjMDth Lajos u, 3. Tel.! 192 \ < # Február 2., kedd 15.00 órakor GYERMEK RAJZKIÁLLÍTÁS

Részletesebben

Magyar Állami Operaház 2013. évi szöveges beszámoló

Magyar Állami Operaház 2013. évi szöveges beszámoló TARTALOMJEGYZÉK 2. I. Feladatkör, tevékenység bemutatása 1. Az intézmény feladatkörének, 2013. évi tevékenységének ismertetése 4. 1.1. Az év folyamán végrehajtott szervezeti, szervezési, egyszerűsítési,

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 36. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 36. szám MAGYAR KÖZLÖNY 36. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. március 14., kedd Tartalomjegyzék 11/2017. (III. 14.) FM rendelet A Gyöngyösi Sár-hegy természetvédelmi terület bővítéséről és természetvédelmi

Részletesebben

Kormányzati lépések Székesfehérvár. fejlődéséért

Kormányzati lépések Székesfehérvár. fejlődéséért Kormányzati lépések Székesfehérvár A kihelyezett kormányülésen meghozott döntések értékelése 2013. augusztus 20. fejlődéséért Fűtőerőmű 2004. Az erőmű privatizálásra került 2012. A cég felszámolása megkezdődött

Részletesebben

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban Döbrönte Katalin Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság Gazdaságtervezési Főosztály

Részletesebben

A Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház új műhelyháza és próbacentruma lebonyolítói feladatai - tájékoztató az eljárás eredményéről

A Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház új műhelyháza és próbacentruma lebonyolítói feladatai - tájékoztató az eljárás eredményéről A Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház új műhelyháza és próbacentruma lebonyolítói feladatai - tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/5 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04 Új kiállításban gyönyörködhetnek a Bóbita Bábmúzeum látogatói: az egri Harlekin Bábszínház néhány előadásának míves és nagyméretű bábjai és díszletei köszöntik az ide betérőt. A Harlekin Bábszínház - ahol

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás

Részletesebben

Önéletrajz SZAKMAI TAPASZTALAT

Önéletrajz SZAKMAI TAPASZTALAT Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK: Kupás Anna 21/10, Aleea Corniţa, 540104 Marosvásárhely - Târgu-Mureş (Románia) 0040729851798 k_nacska@yahoo.com Születési dátum: 1986. dec. 3. Állampolgárság: román, magyar

Részletesebben

A SZENT GYÖRGY KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2015/2016. ÉVI MUNKATERVÉNEK NAPTÁRI PROGRAMJA

A SZENT GYÖRGY KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2015/2016. ÉVI MUNKATERVÉNEK NAPTÁRI PROGRAMJA A SZENT GYÖRGY KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2015/2016. ÉVI MUNKATERVÉNEK NAPTÁRI PROGRAMJA MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI

Részletesebben

a jövőről gondoskodik

a jövőről gondoskodik Aki az egészségre épít, a jövőről gondoskodik Kistérségi járóbeteg-szakellátás fejlesztése a Közép-Magyarországi régióban KMOP 4.3.2 2008 0003 Érdi Emelt Szintű Kistérségi kialakítása 2009. október 30.

Részletesebben

Színháztechnikus, szcenikus Színháztechnikus, szcenikus Színpadmester Színháztechnikus, szcenikus

Színháztechnikus, szcenikus Színháztechnikus, szcenikus Színpadmester Színháztechnikus, szcenikus A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

PRÓFÉTAPARÁDÉ A Łódź Kaliska csoport művészeti projektje

PRÓFÉTAPARÁDÉ A Łódź Kaliska csoport művészeti projektje 2017 január február január 8-ig február 9-ig január 11. február 9. 19.00 január 11 15. 18.00 január 14. 20.00 január 16. 18.00 január 30. 18.00 február 9. március 17. 18.00 február 13. 18.00 február 13.

Részletesebben

Eljárás eredményéről szóló tájékoztató - A Magyar Állami Operaház Üzemházának azbesztmentesítése

Eljárás eredményéről szóló tájékoztató - A Magyar Állami Operaház Üzemházának azbesztmentesítése Eljárás eredményéről szóló tájékoztató - A Magyar Állami Operaház Üzemházának azbesztmentesítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/86 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

Tartalomjegyzék I. Feladatkör, tevékenység bemutatása 3. 1. Az intézmény alapadatai, tevékenységi kör bemutatása 3. 1.1 Szakmai tevékenység

Tartalomjegyzék I. Feladatkör, tevékenység bemutatása 3. 1. Az intézmény alapadatai, tevékenységi kör bemutatása 3. 1.1 Szakmai tevékenység Tartalomjegyzék I. Feladatkör, tevékenység bemutatása 3. 1. Az intézmény alapadatai, tevékenységi kör bemutatása 3. 1.1 Szakmai tevékenység bemutatása 4. 1.1.1 2012. évi zeneművészeti tevékenység 4. 1.1.2

Részletesebben

Bérleti tájékoztató 2012 2013

Bérleti tájékoztató 2012 2013 Bérleti tájékoztató 2012 2013 PREMIER bemutató-bérlet, 1 09.29. Erkel F.: Hunyadi László 2 11.03. P. I. Csajkovszkij - J. Cranko: Anyegin balett 3 01.19. R. Wagner: A bolygó hollandi 4 05.17. R. Strauss:

Részletesebben

Művészetek Háza / House of Arts Uránia terem / Uránia Screen

Művészetek Háza / House of Arts Uránia terem / Uránia Screen SZEPTEMBER 17., SZOMBAT 17 TH SEPTEMBER, SATURDAY Művészetek Háza / House of Arts Uránia terem / Uránia Screen 21:00 Premier THE DEBT / AZ ADÓSSÁG Rendező / Director: John MADDEN (Egyesült Államok USA)

Részletesebben

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21.

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21. 2014. évi 4. szám MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2014. június 21. Múzeumok éjszakája a Bartók Zeneházban 2014. június 21-én este tartották a Rákosmentén is a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatot. Rájöttünk, hogy

Részletesebben

Havi összesítő. Január

Havi összesítő. Január Havi összesítő Január Január 17. (péntek) 18:00 Találkozások - A százhalombattai Kalendárium bemutatója Vendégünk: Jankovits Márta, a Faluvédő Egylet elnöke A Kalendáriumot bemutatja Sinka László, alpolgármester

Részletesebben

Kelenföldi. Barokk Esték. 20. évad. J.S.Bach. Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5.

Kelenföldi. Barokk Esték. 20. évad. J.S.Bach. Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5. Kelenföldi Barokk Esték 20. évad 2019 Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5. J.S.Bach Balog Endre csellómûvész Ábrahám Márta hegedûmûvész Ábrahám Consort Ella István orgonamûvész

Részletesebben

A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás

A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás a zenés, táncos nyilvántart ásba vételi száma a kérelmező neve, székhelye a kérelmező cégjegyzékszáma vagy vállalkozói nyilvántartási

Részletesebben

Az Erkelbe hív A Ring gyűrűi -évad

Az Erkelbe hív A Ring gyűrűi -évad SAJTÓKÖZLEMÉNY 2017. március 2. Az Erkelbe hív A Ring gyűrűi -évad Az Operaház korszerűsítése miatt az Erkel Színházban kezdi meg 2017/18-as évadát a Magyar Állami Operaház. A Wagner-ihlette tematika mellett

Részletesebben

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása NTP-EFP-14 A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetés az

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Jászszentandrás: közösségi helyiség kialakítása falusi szálláshelyen

Jászszentandrás: közösségi helyiség kialakítása falusi szálláshelyen Jászszentandrás: közösségi helyiség kialakítása falusi szálláshelyen Családias légkörre, tiszta levegıre, minıségi szolgáltatásokra, barátságos emberekre vágyik? Ha ilyen elképzelései vannak a nyugodt

Részletesebben

Kodály Zoltán Háry János Előadások április 29., 30., május 2., 3., Erkel Színház május 7., 8., 9., 10., 11.

Kodály Zoltán Háry János Előadások április 29., 30., május 2., 3., Erkel Színház május 7., 8., 9., 10., 11. Fotó: Nagy Attila Kodály Zoltán Háry János Előadások 2019. április 29., 30., május 2., 3., Erkel Színház 2019. május 7., 8., 9., 10., 11., Eiffel Műhelyház HUNGARIAN STATE OPERA ORCHESTRA OPERA Fotó: Csibi

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről Biztosítási szolgáltatások ellátása a Magyar Állami Operaház részére- 2015

Tájékoztató az eljárás eredményéről Biztosítási szolgáltatások ellátása a Magyar Állami Operaház részére- 2015 Tájékoztató az eljárás eredményéről Biztosítási szolgáltatások ellátása a Magyar Állami Operaház részére- 2015 Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/28 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Tájékoztató

Részletesebben

Kis magyar Opera-történet

Kis magyar Opera-történet MŰSORKALENDÁRIUM Kis magyar Opera-történet 85-06 Néhány hónapja múlt 00 esztendeje annak, hogy az első fennmaradt magyar nyelvű dalmű librettójaként szolgáló dráma nyomtatásban megjelent. A Magyar Királyi/Állami

Részletesebben

Csoportos tan.gyakorlat köt. Csoportos tan.gyakorlat köt.

Csoportos tan.gyakorlat köt. Csoportos tan.gyakorlat köt. 2014.szept-től tánctanár (klasszikus balett szakirány) tánctanár (modern szakirány) 4 féléves, esti tagozat 4 féléves, esti tagozat Általános szakmai szakirányfelelős: Bérczes Mária szakirányfelelős: Szigeti

Részletesebben

Pest Megye Integrált Területi Programja 2.0

Pest Megye Integrált Területi Programja 2.0 2014 2020 Pest Megye Integrált Területi Programja 2.0 Pest Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft 2015.03.31. Pest Megye Integrált Területi Programja 1 2015. április 7. Készítette Pest Megyei Területfejlesztési

Részletesebben

A 2019/2020-AS ÉVAD SZÁMOKBAN

A 2019/2020-AS ÉVAD SZÁMOKBAN A 2019/2020-AS ÉVAD SZÁMOKBAN 21 premier (13 egész estés, 8 egyfelvonásos) 467 nagytermi és turnérendezvény 268 opera-előadás 52 operacím 13 operapremier 127 balettelőadás és -gála 24 balettcím 7 balettpremier

Részletesebben

MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ

MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ 2007. ÉVI SZÖVEGES BESZÁMOLÓ 1. Feladatkör, tevékenység Tartalomjegyzék 1.1. Az intézmény alapadatai 1.2. Ellátott tevékenységi kör, szakmai tevékenység 1.3. 2007. évi szervezeti

Részletesebben

Klasszikus balett-táncos Táncos

Klasszikus balett-táncos Táncos A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A Meteorit 2006. Nemzetközi Művészeti Fesztivál Ünnepélyes Megynitója: 2006. június 2. (péntek)

A Meteorit 2006. Nemzetközi Művészeti Fesztivál Ünnepélyes Megynitója: 2006. június 2. (péntek) 1. A fesztivál egész ideje alatt megtekinthető kiállítások Prágai Quadriennale 2007 Csehország Kállai-Tóth Anett fotográfus kiállítása Magyarország Hegyi Péter festőművész kiállítása Magyarország ZLSZ

Részletesebben

HUNGARIAN STATE OPERA ORCHESTRA. Fotó: Nagy Attila OPERA

HUNGARIAN STATE OPERA ORCHESTRA. Fotó: Nagy Attila OPERA HUNGARIAN STATE OPERA ORCHESTRA Fotó: Nagy Attila OPERA LEGYÜNK ŐSZINTÉK! Kedves Pedagógus Kollégák, Kedves Diákok! A Magyar Állami Operaház nekünk persze mindent jelent, de talán még Önöknek/Nektek is

Részletesebben

Szent Pál székesegyház, London Sir Christopher Wren BME GTK november Helfrich Szabolcs DLA, egyetemi adjunktus

Szent Pál székesegyház, London Sir Christopher Wren BME GTK november Helfrich Szabolcs DLA, egyetemi adjunktus Szent Pál székesegyház, London Sir Christopher Wren 1708 Petrarca - reneszánsz 1304-1374 Palotabelső - barokk Az ember tere - építészeti alapismeretek Klasszicizmus Kis Trianon, Versailles, Jacques-Ange

Részletesebben

A Regio Compass Kft tevékenységeinek és referenciáinak bemutatása 2016

A Regio Compass Kft tevékenységeinek és referenciáinak bemutatása 2016 A Regio Compass Kft tevékenységeinek és referenciáinak bemutatása 2016 2016.02.18. A Regio Compass Kft. referenciáinak bemutatása A Regio Compass Kft. tevékenysége: A Regio Compass Kft. a támogatott ket

Részletesebben