Színháztechnikus, szcenikus Színháztechnikus, szcenikus Színpadmester Színháztechnikus, szcenikus

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Színháztechnikus, szcenikus Színháztechnikus, szcenikus Színpadmester Színháztechnikus, szcenikus"

Átírás

1

2 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma és megnevezése, valamint a kapcsolódó szakképesítés megnevezése: Színháztechnikus, szcenikus Színháztechnikus, szcenikus Színpadmester Színháztechnikus, szcenikus A tételsor a 25/2010. (V. 14.) OKM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/32

3 1. Kollégái azt hallották, hogy az Önök színházát az új előadó-művészeti törvény szerinti I. kategóriába sorolták be, de nem ismerik ennek feltételeit és gyakorlati következményeit. Ismertesse velük az e kategóriába való besorolás kritériumait, a központi költségvetési támogatás elveit és az egyéb igénybe vehető támogatások fajtáit! Információtartalom vázlata A besorolás kritériumai Fenntartói ösztönzői részhozzájárulás Művészeti ösztönző részhozzájárulás Műfaji súlyozás A társasági adóból adható támogatás Pályázatok 3/32

4 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 1. Kollégái azt hallották, hogy az Önök színházát az új előadó-művészeti törvény szerinti I. kategóriába sorolták be, de nem ismerik ennek feltételeit és gyakorlati következményeit. Ismertesse velük az e kategóriába való besorolás kritériumait, a központi költségvetési támogatás elveit és az egyéb igénybe vehető támogatások fajtáit. Típus A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A színház költségvetésének és támogatottságának új formái A mai magyar színházak költségvetési támogatási rendszere Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. A besorolás kritériumai 10 Fenntartói ösztönzői részhozzájárulás Művészeti ösztönző részhozzájárulás Műfaji súlyozás A társasági adóból adható támogatás 20 Elért Pályázatok 5 Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 5 4 Információforrások kezelése 5 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Felelősségtudat 2 Döntésképesség 2 Társas Közérthetőség 1 Prezentációs készség 1 Módszer Áttekintő képesség 2 Információgyűjtés 2 Mindösszesen dátum aláírás 4/32

5 2. Évközi jutalmazást követően a műszaki dolgozók túlságosan alacsonynak tartják az átutalt nettó összeget, ezért arra kérik Önt, hogy magyarázza el nekik az aktuális adó- és járulékszabályokat. Információtartalom vázlata Az szja-szabályok elveinek ismertetése A fizetésből levont adók és járulékok A munkáltatót terhelő adók és járulékok Az ekho a műszaki munkakörökben 5/32

6 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 2. Évközi jutalmazást követően a műszaki dolgozók túlságosan alacsonynak tartják az átutalt nettó összeget, ezért arra kérik Önt, hogy magyarázza el nekik az aktuális adó- és járulékszabályokat. Típus A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az adók és járulékok, a könyvvezetési alapismeretek Az információtartalom vázlata alapján Az szja-szabályok elveinek ismertetése A fizetésből levont adók és járulékok A munkáltatót terhelő adók és járulékok Pontszámok Max Az ekho a műszaki munkakörökben 20 Elért Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 5 4 Információforrások kezelése 5 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Felelősségtudat 2 Döntésképesség 2 Társas Közérthetőség 1 Prezentációs készség 1 Módszer Áttekintő képesség 2 Információgyűjtés 2 Mindösszesen dátum aláírás 6/32

7 3. Társulata új bemutatóra készül, ismertesse a gazdasági igazgatóval a várható műszaki költségeket költségtípusonként! Információtartalom vázlata Állandó költségek Változó költségek 7/32

8 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 3. Társulata új bemutatóra készül, ismertesse a gazdasági igazgatóval a várható műszaki költségeket költségtípusonként! Típus A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A költségvetés készítése. Az év végi beszámoló A színpadi produkciók költségtípusai Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Állandó költségek 40 Változó költségek 40 Elért Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 5 4 Információforrások kezelése 5 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Felelősségtudat 2 Döntésképesség 2 Társas Közérthetőség 1 Prezentációs készség 1 Módszer Áttekintő képesség 2 Információgyűjtés 2 Mindösszesen dátum aláírás 8/32

9 4. Az Ön munkahelyén módosítják a kollektív szerződést. A műszaki dolgozók képviseletében melyek az Ön számára legfontosabb kérdések? Információtartalom vázlata A munkaidő beosztása A munkaidőkeret megállapítása A munka díjazása A felmondás és a végkielégítés szabályozása A béren kívüli juttatások szabályozása 9/32

10 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 4. Az Ön munkahelyén módosítják a kollektív szerződést. A műszaki dolgozók képviseletében melyek az Ön számára legfontosabb kérdések? Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. A munkaidő beosztása 20 Elért A A kollektív szerződés jelentősége és tartalma A munkaidőkeret megállapítása 20 A munka díjazása 20 A munka törvénykönyve, a közalkalmazottak jogállása A felmondás és a végkielégítés szabályozása 10 A béren kívüli juttatások szabályozása 10 Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 5 4 Információforrások kezelése 5 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Felelősségtudat 2 Döntésképesség 2 Társas Közérthetőség 1 Prezentációs készség 1 Módszer Áttekintő képesség 2 Információgyűjtés 2 Mindösszesen dátum aláírás 10/32

11 5. Egyik munkatársa kártérítési per indítását fontolgatja a munkáltatója ellen. Segítsen neki átgondolni esélyeit a károkozás, a kár megtérítése és a kárfelelősség rendszerének ismertetésével! Információtartalom vázlata A munkáltató által okozott károk A kártérítés típusai, mértéke A munkavállaló által okozott károk A károkozás típusai, a kártérítés mértéke A bizonyítási kényszer 11/32

12 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 5. Egyik munkatársa kártérítési per indítását fontolgatja a munkáltatója ellen. Segítsen neki átgondolni esélyeit a károkozás, a kár megtérítése és a kárfelelősség rendszerének ismertetésével! Típus A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A károkozás, a kár megtérítése, kárfelelősség rendszere A munkáltatói jogok, kötelezettségek, érdekek A Munka Törvénykönyve, a közalkalmazottak jogállása Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. A munkáltató által okozott károk 25 A kártérítés típusai, mértéke 10 A munkavállaló által okozott károk 25 A károkozás típusai, a kártérítés mértéke 10 A bizonyítási kényszer 10 Elért Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 5 4 Információforrások kezelése 5 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Felelősségtudat 2 Döntésképesség 2 Társas Közérthetőség 1 Prezentációs készség 1 Módszer Áttekintő képesség 2 Információgyűjtés 2 Mindösszesen dátum aláírás 12/32

13 6. A havi műsortervnek megfelelően a heti munkarendi értekezleten állítópróbát és havi karbantartást kell beiktatni. Milyen feladatokkal kell előkészülnie? Információtartalom vázlata A szükséges munkafázisok sorrendiségének átszervezése Az egyidejű munkafolyamatok megszervezése A feladatok személyi és tárgyi eszközeinek biztosítása A teljesítés anyagi kihatásainak egyeztetése 13/32

14 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 6. A havi műsortervnek megfelelően a heti munkarendi értekezleten állítópróbát és havi karbantartást kell beiktatni. Milyen feladatokkal kell előkészülnie? Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért A szükséges munkafázisok sorrendiségének átszervezése 20 A Az egyidejű munkafolyamatok A művészi,műszaki és 20 megszervezése gazdasági együttműködés A feladatok személyi és tárgyi megvalósulása. 20 eszközeinek biztosítása A teljesítés anyagi kihatásainak egyeztetése 20 Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 5 4 Információforrások kezelése 5 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Társas Módszer Felelősségtudat 2 Döntésképesség 2 Közérthetőség 1 Prezentációs készség 1 Áttekintő képesség 2 Információgyűjtés 2 Mindösszesen dátum aláírás 14/32

15 7. Feladata a heti munkaterv ismeretében előkészíteni valamennyi színpadi tár munkaidő-beosztását. Ismertesse az elkészítés szempontjait! Információtartalom vázlata A munkafolyamatok egymásra épülése A feladatokhoz szükséges létszám A feladatokhoz szükséges munkaidő 15/32

16 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 7. Feladata a heti munkaterv ismeretében előkészíteni valamennyi színpadi tár munkaidőbeosztását. Ismertesse az elkészítés szempontjait! Típus A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A Munka Törvénykönyve, a közalkalmazottak jogállása A kollektív szerződés jelentősége és tartalma Az információtartalom vázlata alapján A munkafolyamatok egymásra épülése Pontszámok Max. 25 A feladatokhoz szükséges létszám 25 A feladatokhoz szükséges munkaidő 30 Elért Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 5 4 Információforrások kezelése 5 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Felelősségtudat 2 Döntésképesség 2 Társas Közérthetőség 1 Prezentációs készség 1 Módszer Áttekintő képesség 2 Információgyűjtés 2 Mindösszesen dátum aláírás 16/32

17 8. A színház külföldi vendégszereplésre készül. Milyen előkészületeket kell tennie az utazás megkezdéséig? Információtartalom vázlata Technikai feltételek biztosítása Logisztikai előkészületek A feladat személyi feltételeinek biztosítása 17/32

18 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 8. A színház külföldi vendégszereplésre készül. Milyen előkészületeket kell tennie az utazás megkezdéséig? Típus A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A műszaki vezetés hatásköre, jogállása, szerepe Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Technikai feltételek biztosítása 25 Logisztikai előkészületek 25 Elért A szerződések A feladat személyi feltételeinek biztosítása 30 Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 5 4 Információforrások kezelése 5 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Felelősségtudat 2 Döntésképesség 2 Társas Közérthetőség 1 Prezentációs készség 1 Módszer Áttekintő képesség 2 Információgyűjtés 2 Mindösszesen dátum aláírás 18/32

19 9. Az éves bemutatóterv alapján megkezdődtek az új bemutató előkészületei. Ön mint a színház szcenikusa hogyan vesz részt ebben a munkában? Ismertesse a rendező, a tervező és a színpadi alkalmazás lehetőségeit! Információtartalom vázlata Technikai feltételek biztosítása Személyi feltételek biztosítása Biztonságtechnikai felügyelet 19/32

20 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 9. Az éves bemutatóterv alapján megkezdődtek az új bemutató előkészületei. Ön mint a színház szcenikusa hogyan vesz részt ebben a munkában? Ismertesse a rendező, a tervező és a színpadi alkalmazás lehetőségeit! Típus A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A művészi, műszaki és gazdasági együttműködés megvalósulása Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Technikai feltételek biztosítása 25 Személyi feltételek biztosítása 25 Biztonságtechnikai felügyelet 30 Elért Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 5 4 Információforrások kezelése 5 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Felelősségtudat 2 Döntésképesség 2 Társas Közérthetőség 1 Prezentációs készség 1 Módszer Áttekintő képesség 2 Információgyűjtés 2 Mindösszesen dátum aláírás 20/32

21 10. Az új bemutató kapcsán elfogadták a díszlettervet. Milyen feladatai adódnak a színház szcenikusának a tervelfogadás és színpadra állítás közötti időszakban? Információtartalom vázlata Szcenikai tervezés Gyártási előkészületek Gyártási folyamat Színpadi szerelés 21/32

22 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 10. Az új bemutató kapcsán elfogadták a díszlettervet. Milyen feladatai adódnak a színház szcenikusának a tervelfogadás és színpadra állítás közötti időszakban? Típus A B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A színházirányítás fő szabályai A színház üzemmé válásának körülményei Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Szcenikai tervezés 20 Gyártási előkészületek 20 Elért A A művészi, műszaki és Gyártási folyamat 20 gazdasági együttműködés megvalósulása Színpadi szerelés 20 Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 5 4 Információforrások kezelése 5 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Felelősségtudat 2 Döntésképesség 2 Társas Közérthetőség 1 Prezentációs készség 1 Módszer Áttekintő képesség 2 Információgyűjtés 2 Mindösszesen dátum aláírás 22/32

23 11. A díszletgyártás folyamataiban hogyan befolyásolja és irányítja a műhelyek munkáit? Információtartalom vázlata Szakági munkafolyamatok tervezése Gyártási ütemterv elkészítése Próbaszerelés Első színpadi díszletszerelés 23/32

24 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 11. A díszletgyártás folyamataiban hogyan befolyásolja és irányítja a műhelyek munkáit? Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Szakági munkafolyamatok tervezése 20 Elért A A műszaki vezetés hatásköre, jogállása, szerepe Gyártási ütemterv elkészítése 20 Próbaszerelés 20 Első színpadi díszletszerelés 20 Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 5 4 Információforrások kezelése 5 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Felelősségtudat 2 Döntésképesség 2 Társas Közérthetőség 1 Prezentációs készség 1 Módszer Áttekintő képesség 2 Információgyűjtés 2 Mindösszesen dátum aláírás 24/32

25 12. Az új bemutató kapcsán elérkezett a díszletszerelés, majd ezt követően a főpróba időszaka. Hogyan irányítja a műhelyek és színpadi tárak munkáját a szerelés alatt, illetve a színpadi képek beállításainál és a színpadi változásoknál? Információtartalom vázlata Technikai feladatok megszervezése, irányítása Technikai helyekre megfelelő személyzet kijelölése, betanítása Biztonságtechnikai felügyelet 25/32

26 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 12. Az új bemutató kapcsán elérkezett a díszletszerelés, majd ezt követően a főpróba időszaka. Hogyan irányítja a műhelyek és színpadi tárak munkáját a szerelés alatt, illetve a színpadi képek beállításainál és a színpadi változásoknál? Típus A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A viselkedés és kommunikáció A szervezeti kommunikáció Az információtartalom vázlata alapján Technikai feladatok megszervezése, irányítása Technikai helyekre megfelelő személyzet kijelölése, betanítása Pontszámok Max Biztonságtechnikai felügyelet 20 Elért Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 5 4 Információforrások kezelése 5 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Felelősségtudat 2 Döntésképesség 2 Társas Közérthetőség 1 Prezentációs készség 1 Módszer Áttekintő képesség 2 Információgyűjtés 2 Mindösszesen dátum aláírás 26/32

27 13. Ismertesse a szcenikus helyét, szerepét a színházi hierarchiában! Hogyan valósul meg a szcenikus munkája során a gyártó és a színpadot kiszolgáló tárak irányítása, munkaszervezése? Információtartalom vázlata Szervezeti és működési szabályzat Havi műsorterv kialakítása Heti munkarendi értekezlet 27/32

28 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 13. Ismertesse a szcenikus helyét, szerepét a színházi hierarchiában! Hogyan valósul meg a szcenikus munkája során a gyártó és a színpadot kiszolgáló tárak irányítása, munkaszervezése? Típus A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A színházirányítás fő szabályai A műszaki vezetés hatásköre, jogállása, szerepe Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Szervezeti és működési szabályzat 25 Havi műsorterv kialakítása 25 Heti munkarendi értekezlet 30 Elért Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 5 4 Információforrások kezelése 5 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Felelősségtudat 2 Döntésképesség 2 Társas Közérthetőség 1 Prezentációs készség 1 Módszer Áttekintő képesség 2 Információgyűjtés 2 Mindösszesen dátum aláírás 28/32

29 14. Hogyan biztosítja a színpadhoz tartozó összes technikai berendezés üzembiztos állapotát? Milyen időszakos tervezett javításokat, felújításokat végeztet a biztonságos üzemvitel érdekében? Információtartalom vázlata Éves karbantartási terv Időszakos karbantartások Napi ellenőrzés 29/32

30 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 14. Hogyan biztosítja a színpadhoz tartozó összes technikai berendezés üzembiztos állapotát? Milyen időszakos tervezett javításokat, felújításokat végeztet a biztonságos üzemvitel érdekében? Típus A B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A műszaki vezetés hatásköre, jogállása, szerepe A színház üzemmé válásának körülményei Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Éves karbantartási terv 25 Időszakos karbantartások 25 Napi ellenőrzés 30 Elért Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 5 4 Információforrások kezelése 5 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Felelősségtudat 2 Döntésképesség 2 Társas Közérthetőség 1 Prezentációs készség 1 Módszer Áttekintő képesség 2 Információgyűjtés 2 Mindösszesen dátum aláírás 30/32

31 15. Milyen feladatai adódnak a létesítmény biztonságos üzemeltetése kapcsán? Milyen biztonságtechnikai, tűz- és munkavédelmi szervezési és irányítási feladatai vannak? Információtartalom vázlata Szabályzatok elkészítése Tárgyi feltételek és eszközök biztosítása Oktatások megszervezése Ellenőrzés 31/32

32 A vizsgázó neve:... Értékelő lap 15. Milyen feladatai adódnak a létesítmény biztonságos üzemeltetése kapcsán? Milyen biztonságtechnikai, tűz- és munkavédelmi szervezési és irányítási feladatai vannak? Típus A Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A munkáltatói jogok, kötelezettségek, érdekek A szerződések A műszaki vezetés hatásköre, jogállása, szerepe Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Szabályzatok elkészítése 15 Tárgyi feltételek és eszközök biztosítása 20 Oktatások megszervezése 25 Ellenőrzés 20 Elért Összesen 80 Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 5 4 Információforrások kezelése 5 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Felelősségtudat 2 Döntésképesség 2 Társas Közérthetőség 1 Prezentációs készség 1 Módszer Áttekintő képesség 2 Információgyűjtés 2 Mindösszesen dátum aláírás 32/32

Színpad-, világítás-, hangtechnikai és munkavédelmi ismeretek számonkérése a központi szóbeli tételsor alapján.

Színpad-, világítás-, hangtechnikai és munkavédelmi ismeretek számonkérése a központi szóbeli tételsor alapján. A vizsgafeladat ismertetése: Színpad-, világítás-, hangtechnikai és munkavédelmi ismeretek számonkérése a központi szóbeli tételsor alapján. A tételekhez segédeszköz nem használható! A feladatsor első

Részletesebben

NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1563-06/2 A színházi raktározás bemutatása és a vonatkozó tűz-, munka- és biztonságvédelmi előírások ismertetése

Részletesebben

Élelmezésvezető Élelmezésvezető

Élelmezésvezető Élelmezésvezető A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Részszakképesítés: 51 521 02 Színpadmester Szóbeli vizsgatevékenység A vizsgafeladat megnevezése: Általános színpadtechnikai feladatok ellátása

Részszakképesítés: 51 521 02 Színpadmester Szóbeli vizsgatevékenység A vizsgafeladat megnevezése: Általános színpadtechnikai feladatok ellátása A vizsgafeladat ismertetése: A színház és színpadtechnikai rendszerek ismertetése A díszletek színpadra állításának, szerelésének és biztonságos rögzítésének bemutatása A színpadi munka megszervezése A

Részletesebben

Abroncsgyártó Gumiipari technológus

Abroncsgyártó Gumiipari technológus A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Színháztechnikus, szcenikus Színháztechnikus, szcenikus Hangosító Színháztechnikus, szcenikus

Színháztechnikus, szcenikus Színháztechnikus, szcenikus Hangosító Színháztechnikus, szcenikus A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Színpad-, porondtechnikai és munkavédelmi ismeretek számonkérése a központi szóbeli tételsor alapján.

Színpad-, porondtechnikai és munkavédelmi ismeretek számonkérése a központi szóbeli tételsor alapján. A vizsgafeladat ismertetése: Színpad-, porondtechnikai és munkavédelmi ismeretek számonkérése a központi szóbeli tételsor alapján. A tételekhez segédeszköz nem használható! A feladatsor első részében található

Részletesebben

Színháztechnikus, szcenikus Színháztechnikus, szcenikus Világítástechnikus Színháztechnikus, szcenikus

Színháztechnikus, szcenikus Színháztechnikus, szcenikus Világítástechnikus Színháztechnikus, szcenikus A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Szerkesztő munkatársa Szerkesztő munkatársa

Szerkesztő munkatársa Szerkesztő munkatársa 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Vasúti forgalmi technológus Vasútüzemvitel-ellátó

Vasúti forgalmi technológus Vasútüzemvitel-ellátó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő 2/42

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő 2/42 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1877-06/2 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 45 perc A 20/2007. (V. 21.)

Részletesebben

Műanyag-feldolgozó Műanyag-feldolgozó

Műanyag-feldolgozó Műanyag-feldolgozó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Egyéb műanyagtermék gyártó Műanyag-feldolgozó

Egyéb műanyagtermék gyártó Műanyag-feldolgozó A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Raktáros Raktáros Színházi kellékes Raktáros

Raktáros Raktáros Színházi kellékes Raktáros A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Múzeumi gyűjtemény- és raktárkezelő

Múzeumi gyűjtemény- és raktárkezelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A 10/2007. (II. 27.) 1/2006. (II. 17.) OM

A 10/2007. (II. 27.) 1/2006. (II. 17.) OM A 10/2007. (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Fröccsöntőgép-kezelő Műanyag-feldolgozó

Fröccsöntőgép-kezelő Műanyag-feldolgozó A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Idegen nyelvi kompetenciák felmérése:

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Idegen nyelvi kompetenciák felmérése: A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Köztisztasági munkagép- és járműkezelő Köztisztasági munkagép- és. Köztisztasági munkagép- és.

Köztisztasági munkagép- és járműkezelő Köztisztasági munkagép- és. Köztisztasági munkagép- és. A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns. Laboratóriumi technikus

Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns. Laboratóriumi technikus A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Közlekedésautomatikai technikus. Közlekedésautomatikai műszerész 2/32

Közlekedésautomatikai technikus. Közlekedésautomatikai műszerész 2/32 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.

A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő 2/42

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő 2/42 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Fémnyomó Fémipari megmunkálógépsor és berendezés-üzemeltető

Fémnyomó Fémipari megmunkálógépsor és berendezés-üzemeltető A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1877-06/1 Az "Élettörténet könyv" készítés funkciójának és módszereinek ismertetése Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

Faipari terméktervező Mérnökasszisztens

Faipari terméktervező Mérnökasszisztens A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Közútkezelő Közútkezelő

Közútkezelő Közútkezelő A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése: 2. vizsgafeladat Magyar és idegen nyelvű dokumentumok tartalmának értelmezése A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0866-06/1 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 45 perc A

Részletesebben

Útépítő Útépítő Térburkoló Útépítő

Útépítő Útépítő Térburkoló Útépítő A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

31 582 21 0001 31 04 Hűtő-, klíma- és hőszivattyúberendezés-szerelő. Épületgépészeti rendszerszerelő

31 582 21 0001 31 04 Hűtő-, klíma- és hőszivattyúberendezés-szerelő. Épületgépészeti rendszerszerelő Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/10. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Szerkesztő munkatársa Szerkesztő munkatársa. Könyvkiadói szerkesztő munkatársa. Szerkesztő munkatársa 2/32

Szerkesztő munkatársa Szerkesztő munkatársa. Könyvkiadói szerkesztő munkatársa. Szerkesztő munkatársa 2/32 Szerzői jogi ismeretek. A szerző személyiségi és vagyoni jogai. Dokumentumtípusok: kiadványfajták, kiadványtípusok. Kiadásfajták A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet

Részletesebben

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 03 0100 52 01 Munkaerőpiaci szolgáltató, ügyintéző

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 03 0100 52 01 Munkaerőpiaci szolgáltató, ügyintéző A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Segédkönyvtáros Segédkönyvtáros Könyvtári asszisztens Segédkönyvtáros

Segédkönyvtáros Segédkönyvtáros Könyvtári asszisztens Segédkönyvtáros A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Külgazdasági üzletkötő Kereskedelmi menedzser Nemzetközi szállítmányozási és Kereskedelmi menedzser

Külgazdasági üzletkötő Kereskedelmi menedzser Nemzetközi szállítmányozási és Kereskedelmi menedzser A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A tételsor a 15/2008. (VIII.13.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/42

A tételsor a 15/2008. (VIII.13.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/42 A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Moderátor Moderátor

Moderátor Moderátor A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM 059706 Közlekedésépítő közös feladatok A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés

Részletesebben

Fajátékkészítő Népi kézműves

Fajátékkészítő Népi kézműves szorgalmi időszakban elkészített minimum 10 db tárgy és a műhelyrajzok bemutatása ( vizsgaremek és a kiállított tárgyak szakmai bemutatása) 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.)

Részletesebben

Segédlevéltáros Segédlevéltáros Levéltári kezelő, iratkezelő, Segédlevéltáros

Segédlevéltáros Segédlevéltáros Levéltári kezelő, iratkezelő, Segédlevéltáros A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1875-06/2 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 45 perc A 20/2007. (V. 21.)

Részletesebben

Néptáncos Táncos

Néptáncos Táncos A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Vízgazdálkodó Környezetvédelmi technikus 2/42

Vízgazdálkodó Környezetvédelmi technikus 2/42 A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

vizsgakövetelménye alapján készült. 2/32

vizsgakövetelménye alapján készült. 2/32 Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

A szóbeli vizsgához a képzőintézménynek számítógépről kell gondoskodnia.

A szóbeli vizsgához a képzőintézménynek számítógépről kell gondoskodnia. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Színházi táncos Táncos

Színházi táncos Táncos A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Gázautószerelő Autószerelő

Gázautószerelő Autószerelő z ügyfél tájékoztatása a gázberendezés működéséről, működtetéséről, kezeléséről, és karbantartásáról 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

55 213 01 0010 55 04 Sportkommunikátor Kommunikátor

55 213 01 0010 55 04 Sportkommunikátor Kommunikátor Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

31 521 10 1000 00 00 Géplakatos Géplakatos 31 521 10 0100 31 01 Gépbeállító Géplakatos

31 521 10 1000 00 00 Géplakatos Géplakatos 31 521 10 0100 31 01 Gépbeállító Géplakatos Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Elektromos alállomás üzemeltető Villanyszerelő

Elektromos alállomás üzemeltető Villanyszerelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése: A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A 95. sorszámú Színháztechnikus, szcenikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 95. sorszámú Színháztechnikus, szcenikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 95. sorszámú Színháztechnikus, szcenikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 521 07 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1902-06 jelnyelvi tolmácsolás módszereinek alkalmazása a halló és a hallássérült igénybevevők elvárásai

Részletesebben

Lábápoló Kéz- és lábápoló, műkörömépítő

Lábápoló Kéz- és lábápoló, műkörömépítő A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 50-06/1 Vegyipari munkavédelem, környezetvédelem, tűzvédelem és biztonságtechnika Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

Munkaügyi, munkavédelmi felügyelő. Munkaügyi, munkavédelmi felügyelő

Munkaügyi, munkavédelmi felügyelő. Munkaügyi, munkavédelmi felügyelő A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Informatikai statisztikus és gazdasági tervező. Informatikai statisztikus és gazdasági tervező

Informatikai statisztikus és gazdasági tervező. Informatikai statisztikus és gazdasági tervező 1183-06 és jogi ismeretek A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről

Részletesebben

Hulladéktelep-kezelő Hulladéktelep-kezelő

Hulladéktelep-kezelő Hulladéktelep-kezelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető Villamos távvezeték építő, üzemeltető.

Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető Villamos távvezeték építő, üzemeltető. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/20. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Ruhaipari technikus Könnyűipari technikus

Ruhaipari technikus Könnyűipari technikus Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Elektromechanikai műszerész Elektromechanikai műszerész

Elektromechanikai műszerész Elektromechanikai műszerész A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A tételsor a 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/32

A tételsor a 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/32 Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Élelmezési menedzser Élelmezésvezető

Élelmezési menedzser Élelmezésvezető 151808 Menedzseri feladatok végzése A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 198-06/2 Vendéglátó eladói elmélet (áru- és italismeret, az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírások

Részletesebben

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése: A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Villanyszerelő Villanyszerelő

Villanyszerelő Villanyszerelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező

Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A 116. sorszámú Színháztechnikus, szcenikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 116. sorszámú Színháztechnikus, szcenikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 116. sorszámú Színháztechnikus, szcenikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 521 07 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

Moderátor Moderátor

Moderátor Moderátor A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Vasúti forgalmi technológus Vasútüzemvitel-ellátó

Vasúti forgalmi technológus Vasútüzemvitel-ellátó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A vizsgaszervezőnek a szóbeli tételekhez csatolnia kell a tétel tartalmához előírt segédanyagokat:

A vizsgaszervezőnek a szóbeli tételekhez csatolnia kell a tétel tartalmához előírt segédanyagokat: A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Színháztechnikus, szcenikus Színháztechnikus, szcenikus Hangosító Színháztechnikus, szcenikus

Színháztechnikus, szcenikus Színháztechnikus, szcenikus Hangosító Színháztechnikus, szcenikus A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Ortopédiai cipész Cipész, cipőkészítő, cipőjavító

Ortopédiai cipész Cipész, cipőkészítő, cipőjavító Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/10. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1875-06/1 Az önálló életre való felkészítés folyamatának és elemeinek ismertetése Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

33 815 02 0010 33 02 Lábápoló Kéz- és lábápoló, műkörömépítő

33 815 02 0010 33 02 Lábápoló Kéz- és lábápoló, műkörömépítő A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A tételsor a 20/2008. (VII. 29.) OKM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.

A tételsor a 20/2008. (VII. 29.) OKM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. z anyagfelület-kikészítési és rögzítési technikák ismertetése 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő

Részletesebben

Atomerőművi primerköri gépész Atomerőművi gépész

Atomerőművi primerköri gépész Atomerőművi gépész A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Nyomdaipari technikus Nyomdaipari technikus Nyomóforma-készítő Nyomdaipari technikus 2/33

Nyomdaipari technikus Nyomdaipari technikus Nyomóforma-készítő Nyomdaipari technikus 2/33 A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Építőanyag-ipari technikus Építőanyag-ipari technikus

Építőanyag-ipari technikus Építőanyag-ipari technikus A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Köztisztasági munkagép- és járműkezelő 1. Köztisztasági munkagép- és járműkezelő 1 2/42

Köztisztasági munkagép- és járműkezelő 1. Köztisztasági munkagép- és járműkezelő 1 2/42 A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2663-06/2 Vállalkozási stratégia kidolgozásának bemutatása, meghatározott vállalkozási tevékenység és

Részletesebben

Beszédátviteli rendszertechnikus Távközlési technikus. tartalomátviteli rendszertechnikus

Beszédátviteli rendszertechnikus Távközlési technikus. tartalomátviteli rendszertechnikus Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/10. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Szóbeli vizsgatevékenység

Szóbeli vizsgatevékenység Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 3145-10/2 Targonca szerkezeti felépítése, anyagmozgatásnál használt anyagok, szerkezetek

Részletesebben

Fémtömegcikkgyártó Fémipari megmunkálógépsor és berendezés-üzemeltető

Fémtömegcikkgyártó Fémipari megmunkálógépsor és berendezés-üzemeltető A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Automatikai műszerész Automatikai műszerész

Automatikai műszerész Automatikai műszerész A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Szóbeli tételsor. A) Az üzleti terv védése. Kiadott útmutató alapján ÉRTÉKELŐLAP. Eredmény %-ban* min. 50% Dátum: aláírás

Szóbeli tételsor. A) Az üzleti terv védése. Kiadott útmutató alapján ÉRTÉKELŐLAP. Eredmény %-ban* min. 50% Dátum: aláírás A) Üzleti terv védése vizsgafeladatrész Szóbeli tételsor A) Az üzleti terv védése Kiadott útmutató alapján ÉRTÉKELŐLAP Sorszám A vizsgázó neve ZD készítése min. 25 pont; max 50 pont Pontszám ZD védése

Részletesebben

Szóbeli vizsgatevékenység

Szóbeli vizsgatevékenység Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 3142-10/2 dott energiaátalakító-berendezés szerkezeti felépítése, biztonságtechnikai követelmények

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM 122-06 Víz- és szennyvíztechnológus és vízügyi technikus feladatok A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe

Részletesebben

Szóbeli vizsgatevékenység

Szóbeli vizsgatevékenység hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Targonca szerkezeti felépítése, anyagmozgatásnál használt anyagok, szerkezetek hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója,

Részletesebben

Média moderátor Moderátor

Média moderátor Moderátor 273-10 Médiaismeretek alkalmazása Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás,

Részletesebben

Információtartalom vázlata: munkaszerződés. munkaszerződés tartalma. próbaidő. munkaviszony kezdete 2/51

Információtartalom vázlata: munkaszerződés. munkaszerződés tartalma. próbaidő. munkaviszony kezdete 2/51 1. Ön szakoktatóként azt a feladatot kapta, hogy a 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről alapján, abból felkészülve tartson előadást a munkaviszony létesítéséről. Miről fog beszélni az előadáson?

Részletesebben

Színházi moderátor Moderátor

Színházi moderátor Moderátor 74-10 Színházi ismeretek alkalmazása Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/010. (IV..) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás,

Részletesebben

A (32/2011. (VIII.25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM

A (32/2011. (VIII.25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/10. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítéselágazás, részszakképesítés,

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 1-11/1 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: perc A 0/007. (V. 1.) SZMM rendelet 3. 1. bekezdésében foglaltak alapján a szakmai vizsga szóbeli tételeit

Részletesebben

Épületlakatos Épületlakatos

Épületlakatos Épületlakatos A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Közúti közlekedésüzemvitelellátó. Közlekedésüzemvitel-ellátó. Közlekedésüzemvitel-ellátó

Közúti közlekedésüzemvitelellátó. Közlekedésüzemvitel-ellátó. Közlekedésüzemvitel-ellátó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben