VII. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. PROGRAMFÜZET A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VII. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2014. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. PROGRAMFÜZET A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA:"

Átírás

1 VII. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. PROGRAMFÜZET A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

2 EMLÉKEZÜNK Itthagyott bennünket, pedig bizonyára ő is mást várt: békés üldögélést a Balaton-parton, beszélgetéseket a családdal, unokával, munkát a szőlőben. S várt még valamit: Laci bácsi szeptemberben kezdte volna igazi nyugdíja éveit. Tervezte, hogy még néhány órát tanít, ő, az örök tanár, akit egy dolog éltetett: az iskola, a fiatalok, akiknek el kell mondani valami fontosat, akiknek kapniuk kell tőlünk valamit. Nem adatott meg neki. Pedig magáénak érezte ezt a Kart, teljes szívéből. Papp László a Kar alapítóinak egyike volt. Oroszlánrésze volt abban, hogy sikerült Pécsett megszervezni egy működő csoportot, egy csírát, ami harminc év alatt az ország egyik legjobb intézménye lett. Mást vártunk. Vártuk, hogy eljön a mai fiatal oktatókhoz, és nem a szakmáról beszél, hanem arról, hogyan épült ez az intézmény, mi volt jó, s mi volt hibás: mit nem szabad megismételni, mit kell elkerülni. Már nem tudjuk meg nincs mire várni Laci bácsi elhagyott bennünket. Tevékeny, hasznos, szép életet élt, ennyi adatott meg neki. Nekünk marad a remény: addig tehetünk valamit másokért, amíg lehet, addig dolgozunk, addig tesszük a dolgunkat, amíg időnk van rá. Ahogy ő tette, egész életében. Emlékszünk Rád, köztünk maradsz. Nyugodj békében. /Részlet Dobay Péter Dr. Papp László emlékére című írásábó - Fészek, XI. évfolyam 2. szám szeptember 25. / Dr. Papp László ( ) Dr. Papp László 1938-ban született Drávaszerdahelyen. A kereskedelmi technikum elvégzését követően a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán szerzett közgazdász tanár diplomát től a Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola oktatója, majd igazgatóhelyettese, ezt követően 1970-től a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Pécsi Kihelyezett Nappali Tagozatának oktatója volt ben docensi kinevezést kapott től a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán a Számvitel Tanszék vezetőjeként, majd 1981-től 1987-ig a Kar dékánjaként tevékenykedett ben a Janus Pannonius Tudományegyetem gazdasági rektor-helyettesévé nevezték ki. Szakmai munkássága meghatározó jelentőségű volt a Közgazdaságtudományi Kar életében számviteli szakterületen is. Közgazdászhallgatók több generációja tanult az általa írt számvitel tankönyvekből augusztus 19-én hunyt el. A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium óta rendezi meg a Számvitel Tudomány-Szakma-Oktatás Konfereciát és a Dr. Papp László Számvitel Versenyt, mely rendezvényekkel Dr. Papp Lászlónak a Kar volt dékánjának, a Számvitel Tanszék vezetőjének és az egyetem volt gazdasági rektor-helyettesének kíván méltó emléket állítani. 2

3 A SZÁMVITEL TUDOMÁNY-SZAKMA-OKTATÁS KONFERENCIA PROGRAMJA PÉCS, október 27. A SZÁMVITELI RENDSZER KÖRNYEZETÉBEN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK Regisztráció A Konferencia megnyitása Dr. Jarjabka Ákos dékán-helyettes, egyetemi docens A Konferencia résztvevőinek szakmai üdvözlése Dr. Bíró Zoltán elnök Magyar Könyvvizsgálói Kamara Baranya Megyei Szervezet A Konferencia nyitó előadása Dr. Rappai Gábor egyetemi tanár Gazdaság-módszertani Intézet Merre tart az Európai Unió? Előadások Dr. Petschnig Mária Zita tudományos főmunkatárs Pénzügykutató Zrt. Növekedési pályán a magyar gazdaság Dr. Kéri László politikai elemző Politikai helyzetkép félévvel a választások után Ebédszünet (Felhívjuk a Konferencia résztvevőinek figyelmét, hogy a Konferencia részvétel nem foglal magában ebédet!) Előadások Dr. Bessenyei István egyetemi docens A finanszírozási környezet hatása az államadósság dinamikájára Dr. Budai Eleonóra egyetemi adjunktus A vállalati számvitel a belső ellenőrzés tükrében 3

4 Dr. Kardos Barbara főiskolai docens Budapesti Gazdasági Főiskola, Pénzügyi és Számviteli Kar A könyvelők környezete és jellemzőik Dr. Kuti Mónika egyetemi adjunktus Dr. Bedő Zsolt egyetemi adjunktus Egyetemi közösségi finanszírozás lehetőségei egy empirikus kutatás alapján Dr. Veress Attila főiskolai docens Szíjártó Boglárka főiskolai tanársegéd Török Martina Zsófia főiskolai tanársegéd Budapesti Gazdasági Főiskola, Pénzügyi és Számviteli Kar Számvitel oktatás és hallgatói motivációk vizsgálata az üzleti felsőoktatásban dr. Stréda Antal PhD hallgató Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar A hitelintézetek és befektetési vállalkozások szanálási keretrendszere Magyarországon Horváth Ádám egyetemi tanársegéd A számviteli szoftverek szerepe napjainkban és fejlődési irányai Nagy Judit PhD hallgató Budapesti Műszak és Gazdaságtudományi Egyetem Különleges szolgáltatások számviteli problémái nemzetközi szinten Denich Ervin PhD hallgató Út a hagyományos kockázatkezeléstől a vállalati kockázatkezelésig Mohácsi Bernadett PhD hallgató Tudásklaszterek avagy a menedzselt tudásközpontok jelentősége az innovációban Dobó Róbert PhD hallgató Marketing és pénzügy / számvitel az esküdt ellenségek A Konferencia első napjának zárása 4

5 A SZÁMVITEL TUDOMÁNY-SZAKMA-OKTATÁS KONFERENCIA PROGRAMJA PÉCS, október 28. VÁLTOZÓBAN A SZÁMVITELI SZAKMA Regisztráció A Konferencia megnyitása Dr.habil Schepp Zoltán dékán-helyettes, egyetemi docens A Konferencia nyitó előadása Dr. Fehér Mihály címzetes egyetemi docens A könyvvizsgálat etikai követelményei és helyzete Előadások Dr. Fülöp Katalin egyetemi docens, tanszékvezető Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatás-Tudományi Kar Az UNIO adócsalás elleni akcióterve és a bűnözés ökonómiája Dr.Beke Jenő egyetemi docens Galambosné Dr. Tiszberger Mónika egyetemi adjunktus Nemzetközi számviteli standardizáció a válságon innen és túl Dr.Lukács János egyetemi docens, intézetigazgató Budapesti Corvinus Egyetem Időszerű-e a magyar számvitel harmonizációja és konvergenciája? Dr. Petkovics Györgyi egyetemi tanár Újvidéki Egyetem, Közgazdasági Kar, Szabadka Határon átívelő agrárgazdaság Vajon egy nyelvet beszélünk? Dr. Melles Hagos Tewolde főiskolai tanár EDUTUS Főiskola, Budapest, Tatabánya Vajon lehet-e mérni a gazdasági mutatókkal a vállalat pénzügyi helyzetét? 5

6 Lajterné Hudák Magdolna osztályvezető Állami Számvevőszék Áttérés az eredményszemléletű számvitelre évi zárszámadás ellenőrzési tapasztalatai - Kihívások az Állami Számvevőszék előtt Dr. Pjeczka Etelka ügyvezető, szakmai tanácsadó MineLight Kft. Szabadalmi információ avagy, hogy kerül a csizma az asztalra? Dr. Csapi Vivien egyetemi adjunktus Dr. Márkus Gábor egyetem adjunktus Magyar KKV-k beszámolóinak statisztikai vizsgálata Süveges Gábor tanársegéd Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Költség és önköltségszámítás valamint a pénzügyi tervezés jelentősége az Európai Unió as programozási időszak Társadalmi Megújulás és Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program pályázataiban Hornyák Miklós tudományos segédmunkatárs Csődindex számítása adatbányászati támogatással A Konferencia zárása Ebédszünet (Felhívjuk a Konferencia résztvevőinek figyelmét, hogy a Konferencia részvétel nem foglal magában ebédet!) VII. Dr. Papp László Számvitel Verseny ünnepélyes eredményhirdetése A változatás jogát a Konferencia szervezői mindkét nap programjával kapcsolatosan fenntartják! 6

7 A KONFERENCIA ELŐADÓINAK ELÉRHETŐSÉGE Dr. Bedő Zsolt Dr. Beke Jenő Dr. Bessenyei István Dr. Budai Eleonóra Dr. Csapi Vivien Denich Ervin Dobó Róbert Dr. Fülöp Katalin Galambosné Dr. Tiszberger Mónika Hornyák Miklós Horváth Ádám Dr. Kardos Barbara Dr. Kuti Mónika Dr. Lukács János Dr. Márkus Gábor Dr. Melles Hagos Tewolde Mohácsi Bernadett Nagy Judit Dr. Petkovics Györgyi Dr. Pjeczka Etelka Dr. Rappai Gábor dr. Stréda Antal Szijártó Boglárka Süveges Gábor Török Martina Zsófia Dr. Veress Attila 7

PROGRAMFÜZET. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

PROGRAMFÜZET. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA: Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. PROGRAMFÜZET A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA: TÁMOP-4.2.1.C-14/1/KONV-2015-0010 TUDÁS-PARK FEJLESZTÉSE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÁZISÁN EMLÉKEZÜNK

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

PROGRAMFÜZET. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA: Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. PROGRAMFÜZET A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA: TÁMOP-4.2.1.C-14/1/KONV-2015-0010 TUDÁS-PARK FEJLESZTÉSE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÁZISÁN EMLÉKEZÜNK

Részletesebben

PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: PÉCS, 2016. NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: A SZÁMVITEL TUDOMÁNY-SZAKMA-OKTATÁS KONFERENCIA előzetes PROGRAMJA PÉCS, 2016. november 8. A

Részletesebben

PÉCS, NOVEMBER 8-9. PROGRAMFÜZET A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

PÉCS, NOVEMBER 8-9. PROGRAMFÜZET A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: PÉCS, 2016. NOVEMBER 8-9. PROGRAMFÜZET A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: EMLÉKEZÜNK Tervezte, hogy még néhány órát tanít, ő, az örök tanár, akit egy dolog éltetett: az iskola,

Részletesebben

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok: A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann Tagok: Dr. habil Szűcs Edit Prof. Dr. Somosi Mariann Dr. Papp Péter Dr. T. Kiss Judit Dr. Lámer Géza

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR PROGRAM Pénzügyi mágiák pénzügyi kiutak controlling, számviteli és adózási konferencia SOPRON 2010. szeptember 30 október 1. A Nyugat-magyarországi

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR FELHÍVÁS Válság a pénzügyekben pénzügyek a válságban konferencia SOPRON 2009. szeptember 29-30. A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa

az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Dr. Belyó Pál az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Bódiné Vajda Györgyi dr. a KSH Tájékoztatási főosztály,

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYME KTK Pénzügyi és Számviteli Intézet Finanszírozás kockázatkezelés csaláskutatás pénzügyi, adózási és számviteli szakmai konferencia SOPRON 2012.

Részletesebben

BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN

BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN 1 KOROM ERIK ORMOS MIHÁLY VERESS ATTILA BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN A AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST Lektorok: DR. MATUKOVICS

Részletesebben

Számv_00eleje 11/28/05 3:03 PM Page 1 BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN

Számv_00eleje 11/28/05 3:03 PM Page 1 BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN Számv_00eleje 11/28/05 3:03 PM Page 1 BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN 1 Számv_00eleje 11/28/05 3:03 PM Page 2 Számv_00eleje 11/28/05 3:03 PM Page 3 KOROM ERIK ORMOS MIHÁLY VERESS

Részletesebben

Ergonómia és Pszichológia Tanszék Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Műszaki Pedagógia Tanszék Bartha Zsolt testnevelő tanár

Ergonómia és Pszichológia Tanszék Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Műszaki Pedagógia Tanszék Bartha Zsolt testnevelő tanár A Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon működő állandó-, munka- és szakbizottságok Állandó Bizottságok Kari Oktatási Bizottság Elnök: Dr. Benedek András egyetemi tanár, int.ig., tanszékvezető Társelnök:

Részletesebben

Alapító vezetője Dr. Czabán János professzor. 2001-től a Tanszék irányítója: Dr. Illés Mária professzor.

Alapító vezetője Dr. Czabán János professzor. 2001-től a Tanszék irányítója: Dr. Illés Mária professzor. A Gazdaságtudományi Kar története A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara 1987 szeptemberében nyitotta meg kapuit hallgatói előtt. A következő sorokban a Kar eltelt csaknem 20 évének eseményei, tényei,

Részletesebben

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVI. MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR

Részletesebben

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, 2010. november 18 19.

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, 2010. november 18 19. PROGRAMTERVEZET 2010. november 18. A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE A tudás szerepe a regionális fejlıdésben Debrecen, 2010. november 18 19. 3. körlevél 11.00 Közgyőlés A Magyar

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR MEGHÍVÓ Pénzügyi mágiák pénzügyi kiutak controlling, számviteli és adózási konferencia SOPRON 2010. szeptember 30 október 1. A Nyugat-magyarországi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Szervezők elérhetőségei: Dr. Budai Eleonóra 30/ Nagy Árpád 20/

TÁJÉKOZTATÓ. Szervezők elérhetőségei: Dr. Budai Eleonóra 30/ Nagy Árpád 20/ TÁJÉKOZTATÓ Szervezők elérhetőségei: Dr. Budai Eleonóra 30/ 244-77 - 13 Nagy Árpád 20/ 582-38 - 63 PROGRAMTERV Október 24. Hétfő 10:00-13:00 Szállás elfoglalása a Szalay László Kollégiumban ( 7622, Pécs,

Részletesebben

FÓKUSZBAN AZ EMBER 1. NAP december 3. (csütörtök)

FÓKUSZBAN AZ EMBER 1. NAP december 3. (csütörtök) FÓKUSZBAN AZ EMBER A 2007-2013 programozási időszak zárókonferenciája A Társadalmi Megújulás Operatív Program és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program sikerei 2015. december 3-4. Győr, Széchenyi

Részletesebben

2009. február-május Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar

2009. február-május Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar S ZAKMAI Ö NÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név DR. SZENDI ANTAL Telefon 392-3559/19249; IP: 111020; IRM: 19-249 E-mail szendi.antal@nav.gov..hu SZAKMAI TAPASZTALAT Dátum Intézmény Beosztás 2009 szeptemberétől

Részletesebben

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület MEGHÍVÓ A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM REGIONÁLIS- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJA és a ZSIGMOND KIRÁLY F ISKOLA GEOPOLITIKAI KUTATÓKÖZPONTJA tisztelettel meghívja Önt az OROSZ ÉS KÍNAI BEFEKTET K MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban

A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban A KÖTET SZERZŐI: Botos János történész, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóhelyettese Domány Gyula közgazdász, az MNB igazgatóhelyettese

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Baricz Rezső

Oktatói önéletrajz Dr. Baricz Rezső professor emeritus Gazdálkodástudományi Kar Vezetői Számvitel Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1959-1963 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy (könyvviteli specializáció) 1971-1973 Pénzügyminisztérium,

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 3488-R/2007-1. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának 2007. december 17-én megtartott ülésén. JELEN VANNAK: a mellékelt jelenléti ív szerint. AZ ELŐTERJESZTÉSEK (MELLÉKLETEK) MEGTEKINTHETŐEK:

Részletesebben

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy

Részletesebben

Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete. Jubileumi konferencia 2014. Programfüzet

Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete. Jubileumi konferencia 2014. Programfüzet Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete Jubileumi konferencia 2014. Programfüzet X. éves a Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete Jubileumi konferencia 2014. november 7-8. Debrecen Általános

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Társadalmi konfliktusok Társadalmi jól-lét és biztonság Versenyképesség és társadalmi fejlődés

MEGHÍVÓ. Társadalmi konfliktusok Társadalmi jól-lét és biztonság Versenyképesség és társadalmi fejlődés MEGHÍVÓ A Kodolányi János Főiskola és a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottsága Gazdaság-, Jog- és Társadalomtudományi Szakbizottsága záró konferenciát szervez a Társadalmi konfliktusok

Részletesebben

OKTATÓK ELÉRHETŐSÉGEI 2014/2015. tanév tavaszi félév. Gazdálkodás és Menedzsment Tanszék

OKTATÓK ELÉRHETŐSÉGEI 2014/2015. tanév tavaszi félév. Gazdálkodás és Menedzsment Tanszék Gazdálkodás és Menedzsment Tanszék BUDAPEST Oktató neve szoba-szám telefon e-mail Dr. Bartók István 309 06-1/450-2420/235 mellék bartok.istvan@edutus.hu Fabricius-Ferke György 06-1/450-2420/225 mellék

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

Szakmai beszámoló. Kajos Attila Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

Pénzügyek a globalizációban. Szerkesztette: Botos Katalin

Pénzügyek a globalizációban. Szerkesztette: Botos Katalin Pénzügyek a globalizációban Szerkesztette: Botos Katalin JATEPress, Szeged 2004 Szerkesztette: Dr. Botos Katalin, a közgazdaságtudomány doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi

Részletesebben

MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK

MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 2008 szeptemberében levelező tagozaton, 2009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó Marketing mesterképzési szakra felvételt nyerhetnek:

Részletesebben

KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A HR OKTATÁSBAN

KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A HR OKTATÁSBAN HR oktatás Magyarországon napjainkban és a jövıbeli lehetıségek KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A HR OKTATÁSBAN Dr. habil Szabó Lajos tanszékvezetı egyetemi docens stratégiai és fejlesztési dékánhelyettes PANNON

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR MEGHÍVÓ Pénzügyi mágiák pénzügyi kiutak controlling, számviteli és adózási konferencia SOPRON 2010. szeptember 30 október 1. A Nyugat-magyarországi

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai József, nyugalmazott történelemtanár, Szeged,, Nagybecskerek Beretka Katinka, okleveles jogász,

Részletesebben

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési

Részletesebben

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról

Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Miskolci Egyetem 2012. május 3. 1 2012. május 3-án került megrendezésre a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az EU Jogot Oktatók Első Találkozója

Részletesebben

M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA 2014. december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR Tudományos Diákköri Tanácsa

Részletesebben

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA Szolnoki Főiskola Szolnok Ikt.szám: SZF/4840/2012. Üi.: Takács Katalin NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden FSZ képzés) INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA 2012. szeptember 10. és 11. Az Információs

Részletesebben

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN 2014. május 15. 2 A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN A Debreceni Egyetem Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II.

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II. SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának célja: A Budapesti Gazdasági

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós

Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező

Részletesebben

Bölcsészettudományi Konferencia

Bölcsészettudományi Konferencia Bölcsészettudományi Konferencia Móra Ferenc Szakkollégium 2014. december 1. PROGRAM 9.00 Megnyitó Szajbély Mihály (dékán, SZTE Bölcsészettudományi Kar) Kovács Attila (igazgató, SZTE Móra Ferenc Szakkollégium)

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Jelen Tibor

Oktatói önéletrajz Dr. Jelen Tibor egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Stratégia és Projektvezetés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1986 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező-szervező Tudományos fokozatok,

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu +36 72 501 599/23200

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu +36 72 501 599/23200 SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu +36 72 501 599/23200 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: Időpont: Egyetemi docens

Részletesebben

III. Romológus Konferencia

III. Romológus Konferencia III. Romológus Konferencia 2014. április 25-26. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar - Pécs, Zsolnay Negyed E25-ös épület 001-es terem Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium, Könyvtár -

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KIEMELT DÍJAK

BESZÁMOLÓ KIEMELT DÍJAK BESZÁMOLÓ A 2012. NOVEMBER 07-ÉN MEGRENDEZETT DE GVK KARI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRÓL A konferencián összesen 30 dolgozatot regisztráltak, amelyből 29 került bemutatásra a konferencia napján. A

Részletesebben

NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA 2014. szeptember 08. - 10.

NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA 2014. szeptember 08. - 10. SZOLNOKI FŐISKOLA Oktatási és tudományos rektorhelyettes NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) Ikt.szám: SZF/2962/2014. Üi.: Bakos Róbertné INFORMÁCIÓS NAPOK

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós

Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vállalkozások Pénzügyei Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező_szervező szak Tudományos fokozatok,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS AZ EGYETEMI TANÁCS OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS AZ EGYETEMI TANÁCS OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE ÓBUDAI EGYETEM. ELŐTERJESZTÉS AZ EGYETEMI TANÁCS 2016. OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE III. napirend Tárgy: Személyi ügyek III.1. Javaslat vezetői pályázatok kiírására III.2. Javaslat oktatói pályázatok kiírására

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Barancsuk János /23148

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Barancsuk János /23148 SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Barancsuk János indian@ktk.pte.hu 72-501-599/23148 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: Időpont: tudományos ösztöndíjas gyakornok

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné

Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné egyetemi tanár Élelmiszertudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, okleveles közgazda 1971-1973 MLEE, Filozófia

Részletesebben

Oktatási területeink. Informatika. Szak- és közigazgatás. Agrárgazdaság. Vidékfejlesztés. Üzleti közgazdaság

Oktatási területeink. Informatika. Szak- és közigazgatás. Agrárgazdaság. Vidékfejlesztés. Üzleti közgazdaság Oktatási területeink Informatika Agrárgazdaság Szak- és közigazgatás Üzleti közgazdaság Vidékfejlesztés Felvételt nyert hallgatók száma Államilag finanszírozott hallgatók száma Költségtérítéses hallgatók

Részletesebben

A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai év

A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai év A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai 2007. év TARTALOMJEGYZÉK 2007. január 17... 2 2007. február 14.... 5 1 Kari Tanácsának határozatai 2007. év 2007. január 17. A szavazati joggal rendelkezők

Részletesebben

FÓKUSZBAN A PÉNZÜGY A PÉCSIKÖZGÁZON

FÓKUSZBAN A PÉNZÜGY A PÉCSIKÖZGÁZON FÓKUSZBAN A PÉNZÜGY A PÉCSIKÖZGÁZON 2013. OKTÓBER 7-10 II. Simonyi MEETS THE PROS RENDEZVÉNY Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Simonyi Üzlet- és Gazdaságfejlesztési Központ FÓKUSZBAN A PÉNZÜGY

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Kerékgyártó Györgyné

Oktatói önéletrajz Dr. Kerékgyártó Györgyné Dr. Kerékgyártó Györgyné egyetemi tanár Közgazdaságtudományi Kar Statisztika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1958-1963 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Általános Közg. Kar tanári B szak

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar 2012. Hogyan tovább? Gyakran Ismételt Kérdések

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar 2012. Hogyan tovább? Gyakran Ismételt Kérdések Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar 2012 Hogyan tovább? Gyakran Ismételt Kérdések Mi a lényege a változásnak? 2011. december 23.: új Felsőoktatási törvény gyakorlatilag megszűnt az ingyenes

Részletesebben

KÚTFŐ projekt mit is végeztünk?

KÚTFŐ projekt mit is végeztünk? KÚTFŐ projekt mit is végeztünk? rövid összegzés a számok tükrében Madarász Tamás projektfelelős FAVA Konferencia, 2015. április 8-9. Siófok Tartalom KUTATÁS-FEJLESZTÉS FINANSZÍROZÁSA A FELSŐOKTATÁSBAN

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Mesterképzések. (nappali és levelező tagozat)

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Mesterképzések. (nappali és levelező tagozat) FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre Mesterképzések (nappali és levelező tagozat) Budapest, 2011. november Budapesti Gazdasági Főiskola TARTALOMJEGYZÉK MSc/MA képzés bemutatása karonként nappali

Részletesebben

PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX.

PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX. TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX. Pécs 2008 TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IX. TANULMÁNYOK A RENDÉSZET ÉS RENDVÉDELEM KIHÍVÁSOK A XXI. SZÁZADBAN CÍMŐ TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán

Részletesebben

A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA TUDOMÁNYOS KONFERENCIA A ÉS A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KARA SZERVEZÉSÉBEN. 2013. JÚNIUS 14-15. SZÉCHENYI

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János Személyes adatok Születési hely, idő: Tiszanána, 1947. augusztus 2. Végzettség, tudományos fokozatok MTA doktora (2003. december 12.) Magyar Tudományos Akadémia 2003.

Részletesebben

XV. Szőlészeti és Borászati Konferencia, Eger 2014. január 22-25 Előzetes program

XV. Szőlészeti és Borászati Konferencia, Eger 2014. január 22-25 Előzetes program 8 00-10 00 Regisztráció: Hotel Eger, Eger, Szálloda u. 1/3. 1. NAP 2014. január 22. szerda 10 00 Megnyitó dr Nyitrai Zsolt, országgyűlési képviselő Helgertné Dr. Szabó Ilona Eszter rektor, Károly Róbert

Részletesebben

Meghívó A KÖZNEVELÉS ÉS PEDAGÓGIA IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI SZAKMAI NAP 2015. MÁRCIUS 31. SZARVAS

Meghívó A KÖZNEVELÉS ÉS PEDAGÓGIA IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI SZAKMAI NAP 2015. MÁRCIUS 31. SZARVAS Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. (Jn 15,20) A KÖZNEVELÉS ÉS PEDAGÓGIA IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI SZAKMAI NAP 2015. MÁRCIUS 31. SZARVAS Meghívó A Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE Szeged, 2016. december 19. Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje 1 MUNKÁLTATÓI JOGKÖRREL RENDELKEZŐ: REKTOR rektorhelyettes dékán Klinikai

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Magyar Okleveles Adószakértık Egyesülete FELHÍVÁS Válság a pénzügyekben pénzügyek a válságban konferencia SOPRON 2009. szeptember 29-30. A Nyugat-magyarországi

Részletesebben

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás 1. Alkalmazott műszaki tudományok szekció I. em. 36. DR. FÜLÖP ISTVÁN egyetemi adjunktus Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari

Részletesebben

Budapesti hétköznapok 1914 A Nagy Háború hátországának életképei

Budapesti hétköznapok 1914 A Nagy Háború hátországának életképei Budapesti hétköznapok 1914 A Nagy Háború hátországának életképei Az első világháború kirobbanásának 100. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Levéltára, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. 2007-2009 Nyugat-Magyarországi Egyetem Széchenyi István Doktori Iskola Közgazdaságtudományok Doktora

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. 2007-2009 Nyugat-Magyarországi Egyetem Széchenyi István Doktori Iskola Közgazdaságtudományok Doktora SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok Név : Dr Gősi Zsuzsanna PhD Születési név: Gősi Zsuzsanna Cím : 1212 Budapest, Kolozsvári u. 38. Születési hely, idő : Csorna, 1971. 03. 19 Mobil : 06-20-381-29-86 Email:

Részletesebben

A konferencia programja

A konferencia programja A konferencia programja Sajtótájékoztató könyvbemutató Bemutatásra került Poór József Karoliny Mártonné Berde Csaba Takács Sándor (szerk.): Átalakuló emberi erőforrás menedzsment c. könyve, melyet 2012-ben

Részletesebben

A telephelyválasztás logisztikai és humán aspektusai. A válság hatása a kkv szektorra. adjunktus

A telephelyválasztás logisztikai és humán aspektusai. A válság hatása a kkv szektorra. adjunktus Országos Tudományos Diákköri Konferencia, Közgazdaságtudományi Szekció 2011.04.14-16. Gödöllı Regionális gazdaságtan II. tagozat 2011.04.15. Ékes Szeverin Kristóf Fazekas Nikolett Világgazdaság és globalizáció

Részletesebben

MEGHÍVÓ. VILÁGMÉRETŰ PÉNZÜGYI ÉS HITELPOLITIKAI VÁLSÁG ÉS MAGYARORSZÁG című tudományos konferenciára. 18. Komáromi Napok 2009. április 26 május 3.

MEGHÍVÓ. VILÁGMÉRETŰ PÉNZÜGYI ÉS HITELPOLITIKAI VÁLSÁG ÉS MAGYARORSZÁG című tudományos konferenciára. 18. Komáromi Napok 2009. április 26 május 3. MEGHÍVÓ Az MTA Veszprémi Területi Bizottság Gazdaság-, Jog- és Társadalomtudományi Szakbizottsága, Komárom Város Önkormányzata és a Magyar Jogászegylet Komárom-Esztergom Megyei Szervezete tisztelettel

Részletesebben

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi

Részletesebben

MSC szakdolgozati témák 2015/2016. tanév I. félév

MSC szakdolgozati témák 2015/2016. tanév I. félév MSC szakdolgozati témák 2015/2016. tanév I. félév Dr. Bozsik Sándor Megyei jogú város gazdálkodásának bemutatása és komplex pénzügyi elemzése Adóellenőrzés egy gazdálkodási szerv esetében Nemzetközi adózási

Részletesebben

A kötet szerkesztői. Ábel István

A kötet szerkesztői. Ábel István A kötet szerkesztői Ábel István A Marx Károly Közgazdasági Egyetem gazdaságmatematika szakán végzet 1978- ban. A közgazdaság-tudomány kandidátusa (CSc) címet 1989-ben a vállalati viselkedés, a nyereségérdekeltség

Részletesebben

PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XV.

PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XV. PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XV. Pécs 2014 PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XV. TANULMÁNYOK A BIZTONSÁGI KOCKÁZATOK RENDÉSZETI VÁLASZOK CÍMŐ TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL Szerkesztette: Gaál Gyula

Részletesebben

VIII. EXPORTAKADÉMIA

VIII. EXPORTAKADÉMIA VIII. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET ÜZLETI KÖRNYEZET ÉS PIACELEMZÉS 1. blokk 2016. március 2. (szerda) 9:30-10:00 REGISZTRÁCIÓ 10:00-10:10 Köszöntő, tematika ismertetése Galambos Judit, exportinkubációs

Részletesebben

MEGHÍVÓ TURISZTIKAI SZAKMAI KONFERENCIÁRA

MEGHÍVÓ TURISZTIKAI SZAKMAI KONFERENCIÁRA MEGHÍVÓ TURISZTIKAI SZAKMAI KONFERENCIÁRA Nyíregyháza Megyei Jogú Város, és a Nyíregyházi Főiskola tudományos turisztikai konferenciát szervez 2010. május 20-21-én Nyíregyházán a Városháza Krúdy termében

Részletesebben

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 2008 szeptemberében levelező tagozaton, 2009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó gazdaság és gazdálkodás

Részletesebben

SAJTÓ- ÉS KOMMUNIK[CIÓS FŐOSZT[LY

SAJTÓ- ÉS KOMMUNIK[CIÓS FŐOSZT[LY SAJTÓKÖZLEMÉNY Balog Zoltán egyetemi és főiskolai tanári kinevezéseket adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Dr. Palkovics László, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára

Részletesebben

Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap

Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap "Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait." Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János

Részletesebben

Erasmus tájékoztató. Közgazdaságtudományi Kar. Pécs 2013. május 7.

Erasmus tájékoztató. Közgazdaságtudományi Kar. Pécs 2013. május 7. Erasmus tájékoztató Közgazdaságtudományi Kar Pécs 2013. május 7. Erasmus szabályzat Erasmus szabályzat www.ktk.pte.hu/hallgatók/szabályzatok, Tájékoztatók Információ tanulmányi kötelezettség, tárgybefogadás

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia A zöld munkahelyeké a jövő? A foglalkoztatáspolitika kihívásai A foglalkoztatáspolitikai feladatok és energiapolitikai célok közötti szinergiák

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1997-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, közgazdász (gazdálkodási szak) 2002-2013,

Részletesebben

Események TÁMOP MEGHÍVÓ. Tisztelt Partnerünk!

Események TÁMOP MEGHÍVÓ. Tisztelt Partnerünk! Események TÁMOP TISZTELETTEL MEGHÍVJUK ÖNT A PROJEKT KERETÉBEN?KARRIERPÁLYA A SZOCIÁLIS KÉPZÉSEKBEN? CÍMMEL SZERVEZETT WORKSHOPRA Idõpont: 2012. június 13. (szerda) A workshopon való részvétel ingyenes!

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Fehér Péter

Oktatói önéletrajz Dr. Fehér Péter egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1995-2000 Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodási szak, Információmenedzsment-Vezetői gazdaságtan

Részletesebben

Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007

Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007 KÖZGAZDASÁGI Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007 Végzettek Jelentkezők Egyetemre Felvételt nyert Főiskolára Felsőfokú szakképzésbe 130 fő 122 fő 23 fő (Szegedi Tudományegyetem, Veszprémi

Részletesebben

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN. Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve)

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN. Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve) A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve) 2011. március 31. 2 A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK

Részletesebben

Határozatok

Határozatok 1./ 08-09 (09. 16.) KT. számú határozat: Határozatok 2008-2009 A Kari Tanács titkos szavazással 28 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett a pályázat elbírálására létrehozott bizottság véleményezése alapján,

Részletesebben

Munkaerőpiaci tükör 2012

Munkaerőpiaci tükör 2012 Munkaerőpiaci tükör 2012 Munkaerőpiaci tükör Az évkönyvsorozat szerkesztőbizottsága Fazekas Károly főigazgató, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet Koltay

Részletesebben

A Duna-régió közösségeinek kulturális öröksége - Európa jövője a jövő kultúrája -

A Duna-régió közösségeinek kulturális öröksége - Európa jövője a jövő kultúrája - A Duna-régió közösségeinek kulturális öröksége - Európa jövője a jövő kultúrája - Nemzetközi konferencia 2011. május 5. 8.30-18.00 Pécsi Tudományegyetem, Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési

Részletesebben

Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros

Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros 1 Ö N É L E T R A J Z F O R M A N Y O M T A T V Á N Y SZEMÉLYES ADATOK Név DR. LUKÁCS JÁNOS Cím 3535 MISKOLC (MAGYARORSZÁG), ELŐHEGY U. 48/2. Telefon +36 46 565 111/14 11 Fax +36 46 561 504 E-mail janos.lukacs@uni-miskolc.hu

Részletesebben

Meghívó. Program November 11. péntek

Meghívó. Program November 11. péntek Meghívó az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet és az MTA Emberi Erőforrások Gazdaságtana Tudományos Bizottsága által rendezett Munkaerőpiaci kutatások 2016 című szakmai konferenciára A konferencia támogatója

Részletesebben

A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok március 9-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

A január 13-i szenátusi ülésen hozott Határozatok március 9-i szenátusi ülésen hozott Határozatok A 2016. január 13-i SZE 1481/3.1/2016.(I.13.) döntés: A Kodolányi János Főiskola intézményfejlesztési tervének aktualizálása a 2016-2020-as időszakra SZE: 18 igen 0 nem 0 tartózkodás 2016. március 9-i

Részletesebben

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVII. A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR

Részletesebben

GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Díjátadó ünnepség Helye: XXI. ea. (A/6. épület) Ideje: 2016. december 1. (csütörtök) 14.00 óra Díjakat átadja: Veresné Prof. Dr. Somosi Mariann, dékán, egyetemi tanár I. GAZDÁLKODÁSI

Részletesebben

NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola. Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program

NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola. Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program Képzési idő: 6 félév Tagozat: nappali képzés munkarendje szerint. Finanszírozás: államilag támogatott, illetve

Részletesebben