A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA"

Átírás

1 PÉCS, NOVEMBER 6-8. MEGHÍVÓ A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA A KONFERENCIA SZERVEZŐI

2 EMLÉKEZÜNK Tervezte, hogy még néhány órát tanít, ő, az örök tanár, akit egy dolog éltetett: az iskola, a fiatalok, akiknek el kell mondani valami fontosat, akiknek kapniuk kell tőlünk valamit. Nem adatott meg neki. Pedig magáénak érezte ezt a Kart, teljes szívéből. Papp László a Kar alapítóinak egyike volt. Oroszlánrésze volt abban, hogy sikerült Pécsett megszervezni egy működő csoportot, egy csírát, ami harminc év alatt az ország egyik legjobb intézménye lett. Tevékeny, hasznos, szép életet élt, ennyi adatott meg neki. Nekünk marad a remény: addig tehetünk valamit másokért, amíg lehet, addig dolgozunk, addig tesszük a dolgunkat, amíg időnk van rá. Ahogy ő tette, egész életében. Emlékszünk Rád, köztünk maradsz. Nyugodj békében. /Részlet Dr. Dobay Péter Dr. Papp László emlékére című írásából - Fészek, XI. évfolyam 2. szám szeptember 25. / Dr. Papp László ( ) Dr. Papp László 1938-ban született Drávaszerdahelyen. A kereskedelmi technikum elvégzését követően a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán szerzett közgazdász tanár diplomát től a Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola oktatója, majd igazgatóhelyettese, ezt követően 1970-től a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Pécsi Kihelyezett Nappali Tagozatának oktatója volt ben docensi kinevezést kapott től a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán a Számvitel Tanszék vezetőjeként, majd 1981-től 1987-ig a Kar dékánjaként tevékenykedett ben a Janus Pannonius Tudományegyetem gazdasági rektor-helyettesévé nevezték ki. Szakmai munkássága meghatározó jelentőségű volt a Közgazdaságtudományi Kar életében számviteli szakterületen is. Közgazdászhallgatók több generációja tanult az általa írt számvitel tankönyvekből augusztus 19-én hunyt el. A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium a Magyar Könyvvizsgálói Kamara szakmai támogatásával óta rendezi meg évről évre, immár 10. alkalommal a Számvitel Tudomány-Szakma-Oktatás Nemzetközi Konferenciát és a Dr. Papp László Számvitel Versenyt, mely rendezvényekkel Dr. Papp Lászlónak a Kar volt dékánjának, a Számvitel Tanszék vezetőjének és az egyetem volt gazdasági rektor-helyettesének kíván méltó emléket állítani. 2

3 Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! Szeretnénk meghívni Önt és Kollégáit a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium közös rendezésében, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara szakmai támogatásával NOVEMBER 6-8. között Pécsett megrendezésre kerülő X. SZÁMVITEL TUDOMÁNY-SZAKMA-OKTATÁS NEMZETKÖZI KONFERENCIÁRA! 3 NAP A SZÁMVITEL JEGYÉBEN Várjuk szeretettel rendezvényünkre! Tisztelettel: A KONFERENCIA SZERVEZŐBIZOTTSÁGA REGISZTRÁCIÓ A Konferencián való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, regisztráljon az alábbi felületen: Ha a regisztráció valamilyen okból kifolyólag nem sikerül, kérjük jelezze a szamvitelkonferencia@ktk.pte.hu címre írt ben. 3

4 A KONFERENCIA FŐVÉDNÖKE Dr. BÉLYÁCZ IVÁN DSc egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Gazdálkodástani Doktori Iskola vezetője A KONFERENCIA ELNÖKSÉGE Dr. habil Schepp Zoltán PhD egyetemi docens, dékán Dr. habil Ulbert József CSc egyetemi docens, a Pénzügy és Számvitel Intézet igazgatója Dr. Pál Tibor elnök CSc (Magyar Könyvvizsgálói Kamara) egyetemi tanár, a Pénzügyi és Számviteli Intézet igazgatója (Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar) Dr. Biró Zoltán elnök (Magyar Könyvvizsgálói Kamara Baranyai Megyei Szervezete) Dr. habil Beke Jenő CSc egyetemi docens, Dr. Budai Eleonóra PhD egyetemi adjunktus a Konferencia főszervezője ÁLLANDÓ TANÁCSADÓK Dr. Dobay Péter CSc egyetemi tanár, Dr. habil Barancsuk János CSc egyetemi docens 4

5 A KONFERENCIA HELYSZÍNE 2. emelet Halasy-Nagy József Aula és 3. emelet Telekom-terem (323/1 és 323/2) 7622, Pécs, Rákóczi út 80. Megközelíthető a Vasvári Pál utca felőli főbejáraton keresztül. A regisztráció időszakában a 48- as tér felőli bejáraton keresztül is megközelíthető az épület, a 2. és 3. emeletre innen lifttel is fel lehet jutni. Ruhatár a Vasvári Pál utca felőli főbejáraton bejőve, az épületen belül a bejárattól balra található. INGYENES PARKOLÁSI LEHETŐSÉG A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont mögött található parkolóban Pécs, Universitas u. 2/A. Térkép a parkoló megközelítéséhez az alábbi helyen található: FELHÍVJUK A FIGYELMET, HOGY A KONFERENCIA RÉSZVÉTEL NEM FOGLAL MAGÁBAN CATERING ILLETVE EBÉD SZOLGÁLTATÁST! Frissítő, kávé, melegszendvics vásárolható a Kar udvarán található kávézóban. A Kar területén több (kávé, ásványvíz, csokoládé) automata áll az Önök rendelkezésére. Kérések a Konferencia résztvevőihez A Konferencia ideje alatt folyamatosan zajlanak az előadások és videó felvétel készül, ezért kérjük a Konferencia résztvevőitől az alábbi szabályok betartását: - A Konferencia termet csak a kijelölt hátsó bejáraton keresztül közelítse meg. - Mobil telefonját legyen szíves kikapcsolni, mielőtt a Konferencia terem előterébe érne. - A kabátokat kérjük, hogy helyezze el a ruhatárban. - Ha lehetséges, akkor a két előadás között a konferáló szöveg, illetve a taps alatt hagyja el a termet, illetve jöjjön be a terembe. - Az előadások alatt kérjük a beszélgetés mellőzését. 5

6 A X. SZÁMVITEL TUDOMÁNY-SZAKMA-OKTATÁS NEMZETKÖZI KONFERENCIA PROGRAMJA PÉCS, november 6. A SZÁMVITELI RENDSZERBEN ÉS KÖRNYEZETÉBEN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK MÚLT, JELEN, JÖVŐ Regisztráció A Konferencia megnyitása Dr. habil Schepp Zoltán PhD dékán, egyetemi docens Dr. Bélyácz Iván DSc akadémikus, egyetemi tanár, a Konferencia fővédnöke Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Dr. habil Barancsuk János CSc egyetemi docens Dr. Budai Eleonóra PhD egyetemi adjunktus Az emlékezés szavai A Konferencia résztvevőinek szakmai üdvözlése Dr. Biró Zoltán elnök Magyar Könyvvizsgálói Kamara Baranya Megyei Szervezet Előadások Dr. Budai Eleonóra PhD egyetemi adjunktus 10 év a számvitel tükrében a konferencia apropóján Novák Miklós könyvvizsgálat és számviteli tanácsadás igazgató PwC Érdemes számvitelt, könyvvizsgálatot tanulni? Dr. Kaposi Zoltán DSc egyetemi tanár, Mozgásterek, kényszerpályák: A magyar gazdaság fejlődési lehetőségei az elmúlt száz évben Raýman János okleveles vegyészmérnök, numizmatikai szakíró Pécs szerepe a magyar pénztörténetben 6

7 Makkai Mária Felügyeleti Vezető, Állami Számvevőszék A vagyon kimutatásának anomáliái az ÁSZ ellenőrzések tapasztalatai alapján Dr. habil Titkos Csaba PhD egyetemi docens A viselkedés nárcisztikus jellege Dr. Musinszki Zoltán PhD egyetemi docens Süveges Gábor egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Helyzetkép a hőszolgáltató vállalatok gazdálkodásáról a pénzügyi kimutatások alapján Dr. Szemán Judit PhD egyetemi docens Süveges Gábor egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar A pénzügyi kultúra jellemzői a Miskolci Egyetemen tanuló fiatalok esetén PhD SZEKCIÓ előadásai (Helyszín: Aula) Plenáris ülésbe integrálva Elnök Dr. habil Beke Jenő CSc egyetemi docens Titkár Denich Ervin PhD hallgató (Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Gazdálkodástani Doktori Iskola) Denich Ervin PhD hallgató, képzési és személyfejlesztő szakértő JuridEco Zrt. Fentősné Mohácsi Bernadett egyetemi tanársegéd Klasztereké a jövő? A mezőgazdasági klaszteresedés hatása a cégek eredményére Vas György tudományos munkatárs, PhD hallgató Budapesti Corvinus Egyetem, Kisvállalkozás Fejlesztési Központ Erkölcsi kockázatok kezelése a KKV finanszírozásokban 7

8 Görcsi Gergely PhD hallgató, kontrolling szakértő NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt Görcsi Zsombor hallgató Károli Gáspár Református Egyetem Dr. Szekeres Bernadett PhD főiskolai docens Budapesti Gazdasági Egyetem, Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalati döntéstámogatás vezetői számviteli eszközök alkalmazásával Posza Alexandra egyetemi tanársegéd Számviteli információkon alapuló értékelési eljárások középpontban a reálopció elmélet X. Dr. PAPP LÁSZLÓ SZÁMVITELVERSENY Eredményhirdetés X. Dr. PAPP LÁSZLÓ SZÁMVITELVERSENY Pécs, november A Dr. Papp László Számvitelverseny a Konferencia társrendezvénye, melyet a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium közösen szervez 2008 óta. A versenyen magyarországi és határon túli közgazdaságtudományi képzésben résztvevő, képző intézményüket képviselő hallgatók 4 fős csapatai mérik össze szakmai tudásukat. Külön a versenyre íródó, valós cég, valós helyzetét feldolgozó esettanulmányra kell a csapatoknak 24 óra alatt megoldási javaslatot kidolgozniuk. A megoldásokat 13 fős zsűri bírálja el elődöntő, majd a döntő keretében. Az idei évben 15 csapat versenyez a Dr. Papp László Számvitelverseny vándorkupájáért és a szponzorok által felajánlott értékes díjakért. A verseny döntője és eredményhirdetése nyilvános! A X. Dr. Papp László Számvitelverseny döntője november 6-án várhatóan 11 órakor kezdődik a PTE KTK 323/1. TELEKOM termében! 8

9 A X. SZÁMVITEL TUDOMÁNY-SZAKMA-OKTATÁS NEMZETKÖZI KONFERENCIA PROGRAMJA PÉCS, november 7. A SZÁMVITELI RENDSZERBEN ÉS KÖRNYEZETÉBEN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK MÚLT, JELEN, JÖVŐ Regisztráció A Konferencia résztvevőinek üdvözlése A Konferencia második napi nyitó előadásai Dr. Bélyácz Iván DSc akadémikus, egyetemi tanár, a Konferencia fővédnöke Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Benső érték szerepe a részvényárak meghatározásában Dr. Pál Tibor CSc elnök, Magyar Könyvvizsgálói Kamara egyetemi tanár, intézet igazgató Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Számvitel, Könyvvizsgálat, Jövő-idő A Konferencia Nemzetközi Szekciója és a 4th Sino-Hungarian International Forum közös ülésének nyitó előadásai Dr. habil Takács András PhD egyetemi docens Dr. Szücs Tamás PhD egyetemi adjunktus Michael Yeboah IPHD hallgató Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar The Effect of Fair Valuation on Capital Strength and Profitability Ratios in The European Banking Industry Wang Sumei egyetemi tanár Nanjing Audit University, Nanjing, Kina Research on the Case Comparison of Government Performance Audit between China and the United States Előadások Dr. Petschnig Mária Zita tudományos főmunkatárs Pénzügykutató Zrt. Körkép 2017 végén a magyar gazdaságról Dr. Kéri László politikai elemző Körkép a 8. parlamenti választások előtt 9

10 Dr. Fülöp Katalin PhD egyetemi docens Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Változások a Magyar Nemzeti Bank éves beszámolóiban Dr. Szász Erzsébet PhD egyetemi docens Partiumi Keresztény Egyetem, Gazdaság és Társadalomtudományi Kar, Nagyvárad, Románia A számviteli szakma és más hivatások jövőbeni kihívásai EBÉDSZÜNET Nyílt Pódiumvita - A számviteli szakmák jövőjéről MODERÁTOR: Dr. László Gyula CSc egyetemi tanár, Professor Emeritus RÉSZTVEVŐK: Dr. Pál Tibor CSc elnök, Magyar Könyvvizsgálói Kamara egyetemi tanár, intézet igazgató Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Dr. Biró Zoltán elnök Magyar Könyvvizsgálói Kamara Baranya Megyei Szervezet Novák Miklós könyvvizsgálat és számviteli tanácsadás igazgató PwC Dr. Karai Éva PhD egyetemi docens Eötvös Loránd Tudományegyetem, Gazdálkodástudományi Intézet Dr. Szász Erzsébet PhD egyetemi docens Partiumi Keresztény Egyetem, Gazdaság és Társadalomtudományi Kar, Nagyvárad, Románia Dr. Deák István PhD egyetemi docens Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Dr. habil Beke Jenő CSc egyetemi docens Dr. Budai Eleonóra PhD egyetemi adjunktus 10

11 4th SINO-HUNGARIAN INTERNATIONAL FORUM & 10th Accounting International Conference Science-Profession- Education INTERNATIONAL PARALLEL SESSION 7 th of November 2017, Pécs CHAIRMAN András Takács PhD, associate professor (University of Pécs Faculty of Business and Economics) Secretary Ákos Tóth-Pajor, assistant lecturer (University of Pécs Faculty of Business and Economics) Opening presentations in plenary session (Venue : Aula) András Takács PhD associate professor Tamás Szücs PhD assistant professor Michael Yeboah IPHD student University of Pécs Faculty of Business and Economics, Hungary The Effect of Fair Valuation on Capital Strength and Profitability Ratios in The European Banking Industry Wang Sumei PhD professor Nanjing Audit University, Nanjing, China Research on the Case Comparison of Government Performance Audit between China and the United States 11

12 Presentations (Venue: 323/1. Telekom room) Ágnes Siklósi PhD associate professor Krisztina Sisa PhD associate professor Budapest Business School University Applied Sciences Faculty of Finance and Accountancy The Presence of the Accounting Education in the Hungarian Terciery Sector The Main Consequences of a Student Survey Chen Zuhua PhD associate professor School of Economics and Trade, Nanjing Audit University, Nanjing, China Firm Heterogeneity, Spatial Association of Economic and Regional Disparity of Production Efficiency Éva Pintér PhD assistant professor University of Pécs Faculty of Business and Economics, Hungary Innovative Company and Project Valuation and Financing by Banks Li Weihong PhD associate professor School of Economics and Trade, Nanjing Audit University, Nanjing, China Can Environmental Regulation Lead to Innovative Offsets Effect? Game Analysis Based on Potter Hypothesis Break Mónika Kuti PhD assistant professor Mónika Galambosné Tiszberger PhD assistant professor Enikő Czigler MSc student, University of Pécs Faculty of Business and Economics, Hungary Hungarian Crowfunding Campaigns on Kickstarter Gao Fenglian PhD associate professor School of Audit and Accounting, Nanjing Audit University, Jiangsu, China CEOs Overconfidence and Cash Dividend Gábor Márkus PhD assistant professor University of Pécs Faculty of Business and Economics, Hungary Financial Efficiency Enchancement Opportunities in the Startup Sector 12

13 Feng Dai PhD associate professor Nanjing Audit University, Nanjing, China Ruixiang Liu Nanjing Audit University, Nanjing, China Does Sino- US Trade Hurt US Employment Lunch Vivien Csapi PhD assistant professor University of Pécs Faculty of Business and Economics, Hungary From Accounting Valuation to Real Option Valuation - The Effect of Accounting Conservatism Andor Pajrok assistant professor Eötvös József College, Baja, Hungary The Role of USALI in the Process of lnternational Harmonization of Accounting Regulations Evidence from Hungary Ling Hua lecturer School of Accounting, Nanjing Audit University, Nanjing, China An Influence Study Of Intellectual Capital Information Disclosure On Enterprise Value Ákos Tóth-Pajor assistant lecturer University of Pécs Faculty of Business and Economics The Spatial Structure of Investments in the Hungarian Economy Summarizing Speech by the Chairman of International Parallel Session 13

14 A X. SZÁMVITEL TUDOMÁNY-SZAKMA-OKTATÁS NEMZETKÖZI KONFERENCIA PROGRAMJA PÉCS, november 8. A SZÁMVITEL - MÚLT, JELEN ÉS JÖVŐ Regisztráció A Konferencia harmadik napjának nyitó előadása Dr. Biró Zoltán elnök Magyar Könyvvizsgálói Kamara Baranya Megyei Szervezet Könyvvizsgálati kockázatokról Előadások Dr. Deák István PhD egyetemi docens Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar A rend lenyűgöz, avagy jeles évfordulók a számviteli rend(szer) jegyében Dr. Hegedűs Mihály PhD alelnök, címzetes egyetemi tanár Magyar Könyvvizsgálói Kamara A módszertanok ütközete Dr. Karai Éva PhD egyetemi docens Eötvös Loránd Tudományegyetem, Gazdálkodástudományi Intézet IFRS 9 Áttérés nehézségekkel Dr. Siklósi Ágnes PhD egyetemi docens Dr. Sisa Krisztina PhD főiskolai docens Budapesti Gazdasági Egyetem, Pénzügyi és Számviteli Kar. Szücs A hazai számviteli felsőoktatás jelene Egy hallgatói felmérés legfőbb tanulságai Véry Zoltán címzetes egyetemi docens Budapesti Metropolitan Egyetem, Verÿcles Consulting A 4.0-ás verzió Miként irányítsuk a céget a digitális világban? (Management Accounting 4.0, Controlling 4.0) Szalay Imre elnök Projekt Management Institute Magyar Tagozat, Budapest Korunk megatrendjei Új vezetői és projektmenedzseri megközelítések 14

15 Dr. Szücs Tamás PhD egyetemi adjunktus Dr. habil Ulbert József CSc egyetemi docens, intézet igazgató A valós értékelés szerepe a hazai bankok anyaleányvállalati kontextusában Horváth Ádám PhD hallgató Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskola Számviteli szoftverek helyzete napjainkban HALLGATÓI SZEKCIÓ előadásai (Helyszín: Aula) Plenáris ülésbe integrálva BIZOTTSÁG Dr. Budai Eleonóra PhD egyetemi adjunktus Dr. Kuti Mónika PhD egyetemi adjunktus Dr. Pintér Éva PhD egyetemi adjunktus Dr. Szücs Tamás PhD egyetemi adjunktus Titkárok Fentősné Mohácsi Bernadett egyetemi tanársegéd Posza Alexandra egyetemi tanársegéd Krőhnung-Székely Károly Máté hallgató IoT eszközökön alapuló döntéstámogató rendszerek az üzemanyagnorma meghatározásában Fáró Jenő hallgató Budapesti Műszaki Egyetem, Gazdaság és Társadalomtudományi Kar A mezőgazdasági vállalatok jövedelmezőségének meghatározói a visegrádi országokban Geisz András hallgató Optimális befektetési stratégia alacsony kamat- és gazdasági növekedési környezetben 15

16 Kerekasztal beszélgetés és vita Helyszín: Rektori Tanácsterem Téma: A számvitel oktatás jövője A beszélgetés házigazdái: Dr. habil Beke Jenő CSc egyetemi docens Dr. Budai Eleonóra PhD egyetemi adjunktus, Meghívottak: Dr. Pál Tibor CSc elnök, Magyar Könyvvizsgálói Kamara, egyetemi tanár, intézet igazgató, Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Dr. Hegedűs Mihály PhD alelnök, Magyar Könyvvizsgálói Kamara, címzetes egyetemi tanár Véry Zoltán címzetes egyetemi docens, Budapesti Metropolitan Egyetem, Verÿcles Consulting Szalay Imre elnök, Projekt Management Institute Magyar Tagozat, Budapest Dr. Karai Éva PhD egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Gazdálkodástudományi Intézet Dr. Deák István PhD egyetemi docens, Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Dr. Siklósi Ágnes PhD egyetemi docens, Dr. Sisa Krisztina PhD főiskolai docens, Budapesti Gazdasági Egyetem, Pénzügyi és Számviteli Kar Dékán Tamásné Dr. Orbán Ildikó PhD egyetemi docens, Dr. Fenyves Veronika PhD egyetemi docens Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar A VÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK! A KONFERENCIA SZERVEZŐBIZOTTSÁGA 16

17 A KONFERENCIA SZERVEZŐBIZOTTSÁGA Dr. Budai Eleonóra PhD egyetemi adjunktus a Számvitel Tudomány-Szakma-Oktatás Konferencia főszervezője Dr. Pintér Éva PhD egyetemi adjunktus a 4th Sino-Hungarian International Forum főszervezője Petróczi Réka hallgató a Dr. Papp László Számvitelverseny főszervezője (Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium) SZERVEZÉSI TANÁCSADÓK Klesch Gábor kancellári referens Rácz Gábor kancellári referens SZERVEZÉSBEN ÉS LEBONYOLÍTÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐK Cziglerné Erb Edina PhD hallgató Denich Ervin PhD hallgató Horváth Ádám PhD hallgató Fentősné Mohácsi Bernadett egyetemi tanársegéd Posza Alexandra egyetemi tanársegéd Rádóczy Klaudia egyetemi tanársegéd Tóth-Pajor Ákos egyetemi tanársegéd A KONFERENCIA TECHNIKAI ÉS INFORMATIKAI HÁTTERÉNEK BIZTOSÍTÁSA Fehér Tibor, Varga József, Jakab Zoltán, Lovas Gábor Reiner György 17

A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA

A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA PÉCS, 2017. NOVEMBER 6-8. TÁJÉKOZTATÓ A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA A KONFERENCIA SZERVEZŐI EMLÉKEZÜNK Tervezte, hogy még néhány órát tanít, ő, az örök tanár, akit egy dolog éltetett: az iskola,

Részletesebben

A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA

A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA PÉCS, 2017. NOVEMBER 6-8. PROGRAMFÜZET A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA A KONFERENCIA SZERVEZŐI EMLÉKEZÜNK Tervezte, hogy még néhány órát tanít, ő, az örök tanár, akit egy dolog éltetett: az iskola,

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

PROGRAMFÜZET. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA: Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. PROGRAMFÜZET A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA: TÁMOP-4.2.1.C-14/1/KONV-2015-0010 TUDÁS-PARK FEJLESZTÉSE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÁZISÁN EMLÉKEZÜNK

Részletesebben

PROGRAMFÜZET A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA A KONFERENCIA SZERVEZŐI

PROGRAMFÜZET A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA A KONFERENCIA SZERVEZŐI PROGRAMFÜZET A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA A KONFERENCIA SZERVEZŐI EMLÉKEZÜNK Tervezte, hogy még néhány órát tanít, ő, az örök tanár, akit egy dolog éltetett: az iskola, a fiatalok, akiknek

Részletesebben

PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: PÉCS, 2016. NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: A SZÁMVITEL TUDOMÁNY-SZAKMA-OKTATÁS KONFERENCIA előzetes PROGRAMJA PÉCS, 2016. november 8. A

Részletesebben

PÉCS, NOVEMBER 8-9. PROGRAMFÜZET A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

PÉCS, NOVEMBER 8-9. PROGRAMFÜZET A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: PÉCS, 2016. NOVEMBER 8-9. PROGRAMFÜZET A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: EMLÉKEZÜNK Tervezte, hogy még néhány órát tanít, ő, az örök tanár, akit egy dolog éltetett: az iskola,

Részletesebben

VII. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2014. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. PROGRAMFÜZET A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

VII. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2014. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. PROGRAMFÜZET A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA: VII. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2014. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. PROGRAMFÜZET A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA: EMLÉKEZÜNK Itthagyott bennünket, pedig bizonyára ő is mást várt: békés üldögélést a Balaton-parton,

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

PROGRAMFÜZET. Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA: Dr. PAPP LÁSZLÓ EMLÉKÉRE PÉCS, 2015. OKTÓBER 27. OKTÓBER 28. PROGRAMFÜZET A RENDEZVÉNY SZAKMAI TÁMOGATÓJA: TÁMOP-4.2.1.C-14/1/KONV-2015-0010 TUDÁS-PARK FEJLESZTÉSE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÁZISÁN EMLÉKEZÜNK

Részletesebben

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok: A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann Tagok: Dr. habil Szűcs Edit Prof. Dr. Somosi Mariann Dr. Papp Péter Dr. T. Kiss Judit Dr. Lámer Géza

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR PROGRAM Pénzügyi mágiák pénzügyi kiutak controlling, számviteli és adózási konferencia SOPRON 2010. szeptember 30 október 1. A Nyugat-magyarországi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós

Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós

Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező

Részletesebben

SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 22.

SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 22. SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Kari Tudományos Diákköri Konferencia Sopron, 2017. november 22. Meghívó A SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Tudományos

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR FELHÍVÁS Válság a pénzügyekben pénzügyek a válságban konferencia SOPRON 2009. szeptember 29-30. A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,

Részletesebben

A kötet szerkesztői. Ábel István

A kötet szerkesztői. Ábel István A kötet szerkesztői Ábel István A Marx Károly Közgazdasági Egyetem gazdaságmatematika szakán végzet 1978- ban. A közgazdaság-tudomány kandidátusa (CSc) címet 1989-ben a vállalati viselkedés, a nyereségérdekeltség

Részletesebben

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, 2010. november 18 19.

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, 2010. november 18 19. PROGRAMTERVEZET 2010. november 18. A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE A tudás szerepe a regionális fejlıdésben Debrecen, 2010. november 18 19. 3. körlevél 11.00 Közgyőlés A Magyar

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Gábor András

Oktatói önéletrajz Dr. Gábor András habilitált egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2015 ISACA, CISA Információrendszer Auditor 1977-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem

Szegedi Tudományegyetem 9. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 9 th Hungarian National and International Lifelong Learning Conference Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatal 6720 Szeged, Dugonics tér 13.

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYME KTK Pénzügyi és Számviteli Intézet Finanszírozás kockázatkezelés csaláskutatás pénzügyi, adózási és számviteli szakmai konferencia SOPRON 2012.

Részletesebben

Semmelweis Egyetem április Budapest, Üllői út 26. (Semmelweis University) 25 April Budapest, Üllői str. 26.

Semmelweis Egyetem április Budapest, Üllői út 26. (Semmelweis University) 25 April Budapest, Üllői str. 26. 10. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 10 th Hungarian National and International Lifelong Learning Conference Semmelweis Egyetem 2014. április 25. 1085 Budapest, Üllői út 26. Semmelweis

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Gábor András

Oktatói önéletrajz Dr. Gábor András habilitált egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999 ISACA CISA Információrendszer Auditor 1977-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem

Részletesebben

SZERZŐINK (2015/5/3)

SZERZŐINK (2015/5/3) SZERZŐINK (2015/5/3) dr. jur. Bencsik András Ph.D Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék, egyetemi adjunktus Prof. dr. habil., dr. jur. Fazekas Judit CSc Széchenyi

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 20. Meghívó

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 20. Meghívó NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Kari Tudományos Diákköri Konferencia Sopron, 2013. november 20. Meghívó A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Tudományos Diákköri

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1997-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, közgazdász (gazdálkodási szak) 2002-2013,

Részletesebben

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület MEGHÍVÓ A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM REGIONÁLIS- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJA és a ZSIGMOND KIRÁLY F ISKOLA GEOPOLITIKAI KUTATÓKÖZPONTJA tisztelettel meghívja Önt az OROSZ ÉS KÍNAI BEFEKTET K MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

Компетентностный подход модернизации образо-вания инженеров по эксплуатации современных летательных аппаратов

Компетентностный подход модернизации образо-вания инженеров по эксплуатации современных летательных аппаратов Компетентностный подход модернизации образо-вания инженеров по эксплуатации современных летательных аппаратов BALI Tamás alezredes Bázisparancsnok helyettes MH 86 Szolnok Helikopter Bázis bali.tamas@hm.gov.hu

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem

Szegedi Tudományegyetem 9. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 9 th Hungarian National and International Lifelong Learning Conference Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatal 6720 Szeged, Dugonics tér 13.

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János

Részletesebben

A folyóirat recenzensei/lektorai 2016-ban. Recenzenti časopisa u godini. Peer-Reviewers in 2016

A folyóirat recenzensei/lektorai 2016-ban. Recenzenti časopisa u godini. Peer-Reviewers in 2016 Recenzenti časopisa u 2016. godini Peer-Reviewers in 2016 dr. BARCSI Tamás Pécsi Tudományegyetem, Egészségtudományi Kar, Pécs, Magyarország Univerzitet u Pečuju, Fakultet medicinskih nauka, Pečuj, Mađarska

Részletesebben

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika)

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika) Határozatok listája 2012. 06. 27. KDT-2/2012.(06. 27.) A Kar Doktori Tanács egyhangú szavazással támogatja Dúl Jenő Róbert doktori eljárás indítási kérelmét. KDT-2/a/2012.(06. 27.) A Kari Doktori Tanács

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Drótos György

Oktatói önéletrajz Dr. Drótos György egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1984-1988 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari Kar, Ipari tervező-szervező szak Tudományos

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai József, nyugalmazott történelemtanár, Szeged,, Nagybecskerek Beretka Katinka, okleveles jogász,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Szervezők elérhetőségei: Dr. Budai Eleonóra 30/ Nagy Árpád 20/

TÁJÉKOZTATÓ. Szervezők elérhetőségei: Dr. Budai Eleonóra 30/ Nagy Árpád 20/ TÁJÉKOZTATÓ Szervezők elérhetőségei: Dr. Budai Eleonóra 30/ 244-77 - 13 Nagy Árpád 20/ 582-38 - 63 PROGRAMTERV Október 24. Hétfő 10:00-13:00 Szállás elfoglalása a Szalay László Kollégiumban ( 7622, Pécs,

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem

Szegedi Tudományegyetem 9. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 9 th Hungarian National and International Lifelong Learning Conference Szegedi Tudományegyetem 2013. április 18-19. Rektori Hivatal 6720 Szeged,

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Kovács Kármen Karmen@ktk.pte.hu +36/72/501-599/23318

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Kovács Kármen Karmen@ktk.pte.hu +36/72/501-599/23318 SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Kovács Kármen Karmen@ktk.pte.hu +36/72/501-599/23318 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: Időpont: adjunktus 2008-2. Tanulmányok

Részletesebben

az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa

az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Dr. Belyó Pál az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Bódiné Vajda Györgyi dr. a KSH Tájékoztatási főosztály,

Részletesebben

Események TÁMOP MEGHÍVÓ. Tisztelt Partnerünk!

Események TÁMOP MEGHÍVÓ. Tisztelt Partnerünk! Események TÁMOP TISZTELETTEL MEGHÍVJUK ÖNT A PROJEKT KERETÉBEN?KARRIERPÁLYA A SZOCIÁLIS KÉPZÉSEKBEN? CÍMMEL SZERVEZETT WORKSHOPRA Idõpont: 2012. június 13. (szerda) A workshopon való részvétel ingyenes!

Részletesebben

Nemzetközi Tudományos Konferencia. Szervezők: Partium Keresztény Egyetem (Nagyvárad), Társadalomtudományi Tanszék

Nemzetközi Tudományos Konferencia. Szervezők: Partium Keresztény Egyetem (Nagyvárad), Társadalomtudományi Tanszék Esély és kihívás: A roma kisebbségi közösségek integrációjának társadalmi, pedagógiai, szociálpedagógiai és kulturális kérdései Közép-Európában Nemzetközi Tudományos Konferencia Szervezők: Partium Keresztény

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR MEGHÍVÓ Pénzügyi mágiák pénzügyi kiutak controlling, számviteli és adózási konferencia SOPRON 2010. szeptember 30 október 1. A Nyugat-magyarországi

Részletesebben

2017 évi tevékenységi beszámoló

2017 évi tevékenységi beszámoló 2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Bodó Julianna 2016 Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán Bodó Julianna (szerk.):

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt Tudós tanárok tanár tudósok Konferencia a minőségi tanárképzésről és Ember

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János

Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1983 József Attila Tudományegyetem, Szeged,, történelem angol szak Tudományos

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Baricz Rezső

Oktatói önéletrajz Dr. Baricz Rezső professor emeritus Gazdálkodástudományi Kar Vezetői Számvitel Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1989 - Pénzügyminisztérium, Adótanácsadó 1959-1963 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy

Részletesebben

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2014/1-2. IX. évfolyam 1 2. szám 2014 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet

Részletesebben

FÓKUSZBAN A PÉNZÜGY A PÉCSIKÖZGÁZON

FÓKUSZBAN A PÉNZÜGY A PÉCSIKÖZGÁZON FÓKUSZBAN A PÉNZÜGY A PÉCSIKÖZGÁZON 2013. OKTÓBER 7-10 II. Simonyi MEETS THE PROS RENDEZVÉNY Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Simonyi Üzlet- és Gazdaságfejlesztési Központ FÓKUSZBAN A PÉNZÜGY

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

A gyakorlatorientált gazdasági képzés lehetőségei az erdélyi magyar középiskolákban

A gyakorlatorientált gazdasági képzés lehetőségei az erdélyi magyar középiskolákban Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar A gyakorlatorientált gazdasági képzés lehetőségei az erdélyi magyar középiskolákban - a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Baricz Rezső

Oktatói önéletrajz Dr. Baricz Rezső professor emeritus Gazdálkodástudományi Kar Vezetői Számvitel Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1959-1963 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy (könyvviteli specializáció) 1971-1973 Pénzügyminisztérium,

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

Szakmai beszámoló. Kajos Attila Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK 1989 2017 2017 Lovász László elnök Csépe Valéria kutatóprofesszor MTA Természettudományi Kutatóközpont Cziráki Szabina titkár Országos Tudományos Diákköri Tanács

Részletesebben

SAJTÓ- ÉS KOMMUNIK[CIÓS FŐOSZT[LY

SAJTÓ- ÉS KOMMUNIK[CIÓS FŐOSZT[LY SAJTÓKÖZLEMÉNY Balog Zoltán egyetemi és főiskolai tanári kinevezéseket adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Dr. Palkovics László, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Incze Emma

Oktatói önéletrajz Incze Emma adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Stratégia Tanszék Karrier fokú végzettségek: 1993-1997 Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Románia, Pénzügy - Biztosítások 1999-2004 Budapesti Corvinus

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem. Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar. Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem. Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar. Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Lányi Beatrix lanyi@ktk.pte.hu 72/501-599/23182 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: Időpont: egyetemi adjunktus 2008-2. Tanulmányok

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Balogh Zsolt György

Oktatói önéletrajz Dr. Balogh Zsolt György egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Infokommunikációs Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1995 József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar, Programozó matematikus 1982-1987 Janus

Részletesebben

BESZÁMOLÓ HELYEZÉSEK AZ EGYES TAGOZATOKBAN. Kereskedelem-marketing és turizmus tagozat

BESZÁMOLÓ HELYEZÉSEK AZ EGYES TAGOZATOKBAN. Kereskedelem-marketing és turizmus tagozat BESZÁMOLÓ A 2018. ÁPRILIS 25-ÉN MEGRENDEZETT DEBRECENI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRÓL A 2018. április 25-én megrendezett Kari Tudományos Diákköri Konferencián 3 tagozatban

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017.

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. Tanulmányi Bizottság szavazati rendelkező joggal oktató szavazati joggal rendelkező hallgató Csemáné dr. Váradi Erika egyetemi docens, általános és tanulmányi

Részletesebben

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós

Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vállalkozások Pénzügyei Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező_szervező szak Tudományos fokozatok,

Részletesebben

Business & Technology Konferencia

Business & Technology Konferencia Magyar Közgazdasági Társaság Business & Technology Konferencia 2016. február 23-25. BME Q épület IV. emelet Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (tervezet

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

A rendőri jövőkutatás aktuális kérdései várható tendenciák nemzetközi tudományos-szakmai konferencia

A rendőri jövőkutatás aktuális kérdései várható tendenciák nemzetközi tudományos-szakmai konferencia A konferencia fővédnökei: Dr. Felkai László Belügyminisztérium, közigazgatási államtitkár Belügyi Tudományos Tanács, elnök Prof. Dr. Patyi András rektor A rendőri jövőkutatás aktuális kérdései várható

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR MEGHÍVÓ Pénzügyi mágiák pénzügyi kiutak controlling, számviteli és adózási konferencia SOPRON 2010. szeptember 30 október 1. A Nyugat-magyarországi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Lukács János

Oktatói önéletrajz Dr. Lukács János egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Pénzügyi Számvitel Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1979-1983 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Tanár \"B\" 1999-2002 Pénzügyminisztérium, Adószakértő

Részletesebben

Szakmai beszámoló a MAGISZ (elnökségének) 2005 évi tevékenységéről

Szakmai beszámoló a MAGISZ (elnökségének) 2005 évi tevékenységéről Szakmai beszámoló a MAGISZ (elnökségének) 2005 évi tevékenységéről Dr. Herdon Miklós elnök 2006.02.23. MAGISZ Közgyűlés 1 Tisztújító közgyűlés - 2002.02.09 MAGISZ Emlékérem A közgyűléssel összekapcsolt

Részletesebben

BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN

BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN 1 KOROM ERIK ORMOS MIHÁLY VERESS ATTILA BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN A AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST Lektorok: DR. MATUKOVICS

Részletesebben

FONTOS INFORMÁCIÓK! (Frissítve: ) Tanulmányi ügyintéző: Schunk Szilvia as mellék)

FONTOS INFORMÁCIÓK! (Frissítve: ) Tanulmányi ügyintéző: Schunk Szilvia as mellék) FONTOS INFORMÁCIÓK! (Frissítve: 2019.02.08.) Tanulmányi ügyintéző: Schunk Szilvia (schunk.szilvia@ktk.pte.hu, 23108-as mellék) Neptunban (neptun.pte.hu) aktiválnia kell magát az Ügyintézés / Beiratkozás/Bejelentkezés

Részletesebben

M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA 2014. december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR Tudományos Diákköri Tanácsa

Részletesebben

Számv_00eleje 11/28/05 3:03 PM Page 1 BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN

Számv_00eleje 11/28/05 3:03 PM Page 1 BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN Számv_00eleje 11/28/05 3:03 PM Page 1 BEVEZETÉS A SZÁMVITEL RENDSZERÉBE SZEMLÉLET ÉS MÓDSZERTAN 1 Számv_00eleje 11/28/05 3:03 PM Page 2 Számv_00eleje 11/28/05 3:03 PM Page 3 KOROM ERIK ORMOS MIHÁLY VERESS

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Lőrinc Alajosné

Oktatói önéletrajz Dr. Lőrinc Alajosné egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1965-1970 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Külkereskedelmi szak

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Jelen Tibor

Oktatói önéletrajz Dr. Jelen Tibor egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Stratégia és Projektvezetés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1986 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező-szervező Tudományos fokozatok,

Részletesebben

Pénzügyi és Számviteli Intézet intézetvezető: Prof. Dr. Vigvári András CSc. Számvitel Intézeti Tanszék

Pénzügyi és Számviteli Intézet intézetvezető: Prof. Dr. Vigvári András CSc. Számvitel Intézeti Tanszék TANTÁRGYAK INTÉZETI TANSZÉKI BONTÁSBAN A Budapesti Gazdasági Főiskolán és a karokon szakmai intézetek működnek. Az intézetekhez intézeti tanszékek illetve intézeti tanszéki osztályok kapcsolódnak. A Pénzügyi

Részletesebben

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2015/2 X. évfolyam 2. szám 2015 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet JELENKORI

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

III. Romológus Konferencia

III. Romológus Konferencia III. Romológus Konferencia 2014. április 25-26. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar - Pécs, Zsolnay Negyed E25-ös épület 001-es terem Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium, Könyvtár -

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Dévényi Márta devenyi@ktk.pte.hu 501-599/ 23254 2007-1990-2007 1984-1990

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Dévényi Márta devenyi@ktk.pte.hu 501-599/ 23254 2007-1990-2007 1984-1990 SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Dévényi Márta devenyi@ktk.pte.hu 501-599/ 23254 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: egyetemi adjunktus Pécsi Tudományegyetem

Részletesebben

Keresztély Tibor. Tanulmányok. Tanítási tapasztalat. Kutatási tevékenység

Keresztély Tibor. Tanulmányok. Tanítási tapasztalat. Kutatási tevékenység Keresztély Tibor Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Statisztika Tanszék 1093 Budapest, Fővám tér 8. Telefon: 06-1-482-5183, 06-1-373-7027, 06-20-776-1152 Email: tibor.keresztely@uni-corvinus.hu,

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai 1/2011. sz.(2011.02.01.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 9 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (2006-2011) Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Fojtik János fojtik@ktk.pte.hu +36 72 501599 / 23276

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (2006-2011) Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Fojtik János fojtik@ktk.pte.hu +36 72 501599 / 23276 SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (2006-2011) Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Fojtik János fojtik@ktk.pte.hu +36 72 501599 / 23276 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: intézeti tanszékvezető adjunktus

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Fehér Péter

Oktatói önéletrajz Dr. Fehér Péter egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1995-2000 Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodási szak, Információmenedzsment-Vezetői gazdaságtan

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Incze Emma

Oktatói önéletrajz Incze Emma adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Stratégia Tanszék Karrier fokú végzettségek: 1999-2004 Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástani Doktori Iskola 1993-1997 Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár,

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok. Szakmai eredmények, tevékenységek

ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok. Szakmai eredmények, tevékenységek ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok Név: Váry Miklós Születési hely és idő: Baja, 1991. március 21. Lakcím: 6500 Baja, Darázs u. 40. Telefonszám: 70/419-7208 E-mail cím: varym@ktk.pte.hu Szakmai eredmények, tevékenységek

Részletesebben

PROGRAM. Oktatás-Informatika-Pedagógia Konferencia 2019 Debrecen február :45-13:30 TEMATIKUS SZEKCIÓ-ELŐADÁSOK I.

PROGRAM. Oktatás-Informatika-Pedagógia Konferencia 2019 Debrecen február :45-13:30 TEMATIKUS SZEKCIÓ-ELŐADÁSOK I. PROGRAM Oktatás-Informatika-Pedagógia Konferencia 2019 Debrecen 2019. február 15. 9:30-10:30: REGISZTRÁCIÓ 10:30-10:45 KÖSZÖNTÉS, MEGNYITÓ 10:45-11:30 PLENÁRIS ELŐADÁS Z. Karvalics László Hogyan kapcsolódhat

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Gáspár Judit

Oktatói önéletrajz Gáspár Judit adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Döntéselmélet Tanszék Karrier fokú végzettségek: 2002-2015 Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástani Doktori Iskola 1996-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási

Részletesebben

A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai év

A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai év A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai 2007. év TARTALOMJEGYZÉK 2007. január 17... 2 2007. február 14.... 5 1 Kari Tanácsának határozatai 2007. év 2007. január 17. A szavazati joggal rendelkezők

Részletesebben

Oktatási Szakmai Rendezvény

Oktatási Szakmai Rendezvény TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0016 sz. Megújuló gyógyszerészi kompetenciák gyakorlatorientált elsajátítását szolgáló digitális tananyagok fejlesztése magyar és angol nyelven, az egyetemi oktatók felkészítése

Részletesebben

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS ) 1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry

Részletesebben

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap Nyilvántartási szám: SZTK- 11589/2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Fővédnök: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Dr. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996.

Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996. Önéletrajz Személyi adatok: Név: Dr. Szűcs Lászlóné Dr. Siska Katalin Születési hely, idő: Miskolc, 1961. december 24. Családi állapot: Férjezett (Férj: Dr. Szűcs László bíró, Nyíregyházi Városi Bíróság).

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Barancsuk János /23148

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Barancsuk János /23148 SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Barancsuk János indian@ktk.pte.hu 72-501-599/23148 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: Időpont: tudományos ösztöndíjas gyakornok

Részletesebben

Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért

Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért Biológia bronzérme elismeréseként Hegedűs Barnabás egyetemi hallgató, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

Részletesebben

Dr. Nábrádiné Horváth Ildikó, középiskolai tanár, Tóth Árpád Gimnázium Debrecen Nábrádi Zsófia, Ildikó, 29 év, egészségpszichológus, közgazdász

Dr. Nábrádiné Horváth Ildikó, középiskolai tanár, Tóth Árpád Gimnázium Debrecen Nábrádi Zsófia, Ildikó, 29 év, egészségpszichológus, közgazdász Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. Nábrádi András Cím(ek) 4032 Debrecen, Poroszlay u. 111., Magyarország Telefonszám(ok) Telefon:(36-52)/508444 Mobil: +36-30-249-1597 Fax(ok)

Részletesebben