Az első elektronikus számítógépek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az első elektronikus számítógépek"

Átírás

1 Az első elektronikus számítógépek 100 évre volt szükség Babbage gépének megvalósításához, mert az ő korában még a gyakorlatban nem állt rendelkezésre olyan eszköz, amivel ezt a gépet megbízhatóan és nem túl drágán el tudták volna készíteni. A mechanikus kapcsolókkal ezt a bonyolult feladatot gyorsan nem lehetett megvalósítani. A bütykös tengely, vezérlődob, lyukkártya után tehát újabb kapcsolóelemre volt szükség: az elektronikus kapcsolóelemre. Ez kezdetben a jelfogó volt, ahol a kapcsolásokat már az elektromosság végezte. Ilyen jelfogóval készítette el között Howard Aiken, a Harward Egyetem professzora az első, Babbage elvén működő számítógépet. Neve Mark I. 1. ábra Mark típusú számítógép. Gyártó: IBM A következő, Mark II típusú gép fejlesztése közben a számítógép egyik reléje elromlott, és a kutatók egy agyonütött molylepkét találtak az érintkezői között. Azt tartják, hogy ez az eredete az angol bug (bogár, programozásban a jelentése apró programhiba) és a debugging (hibakeresés) szakkifejezéseknek. A gép 760 ezer elemet és 800 km-nél több vezetéket tartalmazott. Fixpontos ábrázolású számokkal (10 jegy a tizedespont előtt, 13 jegy a tizedespont után) dolgozott. Az adatbevitel lyukkártyákkal történt. Az összeadás 1/3 s, a szorzáshoz 6 s időre volt szükség. A számítógép végül 1944-ben készült el. Lassan, de megbízhatóan működött. Továbbfejlesztett változatai: a Mark II 1948-ban készült el (lebegőpontos számábrázolással kiegészítve), a Mark III pedig 1950-ben elektroncsövek felhasználásával készült. Konrad Zuse 1938-ban (otthon, szülei lakásának nappali szobájában) építette Z1 néven az első szabadon programozható számítógépet, amely kettes számrendszerben, lebegőpontos ábrázolású számokkal működött. Az adatbevitelre billentyűzet szolgált, az adatkivitel pedig ugyancsak kettes számrendszerben, egy világító tábla (fénymátrix) segítségével valósult meg. A számolómű és a tároló telefonrelékből állt. A következő modell, a Z2 már lyukfilmes adatbeviteli egységet tartalmazott. Zuse 1941-ben fejezte be az első teljesen működőképes, szabadon programozható, programvezérlésű számítógépet (Z3). A teljesítményét jellemző adatok a következők: lebegőpontos számábrázolás, 22 bit szóhosszúság, 64 lebegőpontos szám tárolása; 1600 mechanikus relé a tárolóban, 400 relé a számolóműben, automatikus szorzás, osztás és gyökvonás. Készítette: SZÁMALK Zrt, Szakképzési Igazgatóság 1

2 Zuse 1945 elején mutatta be Z4 nevű számítógépét (32 bit szóhosszúság, 64 fixpontos adat tárolása, 5500 relé), amelyet kísérletképpen a repülőgép-tervezésben használtak fel. (1950-től a Z4 a Zürichi Műszaki Egyetemen működött, mint Európa egyetlen számítógépe óta Münchenben a Deutsches Múzeumban található.) De hogyan lehetne gyorsabb gépeket készíteni? A megoldás: gyorsabb kapcsolóelemeket kell készíteni. Az újabb kapcsolóelem neve elektroncső. Az elektroncső egy olyan üvegbúra, amelyben légritkított tér van. Ennek a térnek két pontja között képesek a töltések vándorolni, és ezt a töltésvándorlást képes egy, a csőben elhelyezett rács akadályozni, illetve teljesen elzárni, a rácsra kapcsolt feszültség segítségével. Így a rács segítségével lehet kapcsolni az elektroncsőre adott jelet. 2. ábra Elektroncső Harminc éven át a kötelező katonai titoktartás miatt nem tudhatta a világ, hogy a legelső, 1500 elektroncsövet tartalmazó, Colossus nevű számítógépet Max H. A. Newman professzor építette 1943-ban, hogy megfejtse vele a németek gyártotta Enigma rejtjelező gép elvét. A nagyon gyors bináris rendszerben dolgozó automata számítógép építését Alan Turning kezdeményezte elektroncsövet tartalmazott, kvarcvezérléssel, 5 khz-es órajellel dolgozott. 3. ábra A Colossus A gép 1946 júniusától 1955 októberéig volt üzemben. Továbbfejlesztett változata az első, kereskedelmi forgalomban is kapható számítógép, az UNIVAC (UNIVersal Automatic Calculator) volt. Készítette: SZÁMALK Zrt, Szakképzési Igazgatóság 2

3 A II. Világháború ballisztikai feladatainak megoldására vonatkozó igények sürgették az ENIAC (Electronic Numerical Integrator And Computer) megépítését. (Ez az eszköz elektroncsövet, kondenzátort, ellenállást és 6000 kapcsolót tartalmazott, 30 m hosszú, 3 m széles, 1 m magas volt, 220 m 2 alapterületet foglalt el, súlya kg és 800 kw-ot fogyasztott óránként.) Szédületes sebességével 5000 összeadást tudott elvégezni másodpercenként. 500-szor volt gyorsabb a Mark I-nél. Tervezői: John Mauchly és John Eckert. 4. ábra Az ENIAC Három nagyságrenddel gyorsabb volt, mint a relés számítógépek (az összeadást 0,2 ms, a szorzást 3 ms idő alatt végezte). Villamos csatlakozások útján feltételesen programozható volt. Nagy büszkeséggel közölték alkotói, hogy volt már olyan 12 órás műszak is, amelyben több órán keresztül hiba nélkül működött a gép. Programozása persze nagyon nehézkes volt, a régebbi telefonközpontokhoz hasonlóan huzalozásokkal, dugaszolásokkal kellett kialakítani a programot. Azt mesélik, hogy mikor bekapcsolták a számítógépet, a körzetben halványabban égtek a lámpák. Egy véletlen találkozás új irány adott a számítógépek fejlődésének. Neumann János 1944-ben találkozott Goldstine-nal, aki az újabb gép, az ENIAC építési munkáit irányította, és aki elkezdett mesélni neki az új számítógépről. Neumann rövidesen megtekintette az építési munkát. Rájött arra, hogy a számítások algoritmusát, az ún. programot ugyanúgy lehet tárolni a gépben, mint magukat az adatokat. A gép megtanítható arra, hogy ezeket megkülönböztesse egymástól. Neumann, Goldstine és Burks 1946-ban publikálták az elektronikus berendezések logikai szerkezetéről szóló elképzeléseiket (Neumann-elvek). Ezen elképzelések alapján a számítógépek mind a mai napig kettes számrendszerbeli számjegyekkel, ún. binárisan dolgoznak. Ezek a számjegyek a 0 és az 1. Ez a számítógépben, ha van jel egy vezetékben, akkor az például 1-et, ha nincs 0- t jelent. Egy ilyen 0-1 vagy jeljelhiány számjegynek a neve bit. 8 számjegy vagy bit értéke a tízes számrendszerben 256 ( = 256). Ez a 256 féle variáció már lehetőséget ad, hogy minden írásjel kapjon egy saját kódot. Ezt a nyolc bitet, amivel lekódolhatunk minden írásjelet, byte-nak nevezik. Készítette: SZÁMALK Zrt, Szakképzési Igazgatóság 3

4 Azért, hogy minden számítógép egységesen értelmezze a bitkombinációkat (ugyanaz a szám ugyanazt a betűt karaktert jelentse minden gépen), kidolgozták a kódtáblázatokat. A legelterjedtebb az ASCII kódtáblázat volt. E szerint a táblázat szerint egy egység úgy küld egy A betűt a hozzá tartozó 8 darab vezetéken egy másik egységnek, hogy az első és a hatodik vezetékében küld jelet a többiben nem ( = 65, ez a szám minden számítógép számára az "A" betűt jelenti). A számítógépben levő jelszállító vezetékköteg neve (adat-) busz. Az előbb ismertetett elgondolások alapján, a Pennsylvania Egyetemen 1949-re elkészítették az EDVAC-ot (Electronic Discrete Variable Automatic Computer). 5. ábra Neumann János és az EDVAC Hermann Heine Goldstein javaslatára az EDVAC logikai felépítése a következő volt: az aritmetikai egység (számolómű) végezte a számításokat, logikai műveleteket; a gép logikai vezérléséről a központi vezérlőegység gondoskodott; a programokat és az adatokat a gép memóriája (tár) tárolta; az adatok beolvasását az input (beviteli) egységek; kijelzését az output (kiviteli) egységek bonyolították le ben a Cambridge Egyetemen üzembe helyezték az EDSAC-ot (Electronic Delay Storage Automatic Calculator). Ez a gép egy másodperc alatt összeadást tudott elvégezni. 6. ábra Az EDSAC A számítógépek tárolókapacitását azonban növelni kellett. Az ekkor már ismert mágneses információtárolást (magnetofont) kézenfekvőnek tűnt felhasználni adatok, illetve programok tárolására. Kezdetben mágnesdobot használtak adatok rögzítésére, majd 1951-től mágnesszalagos egységet kapcsoltak a gépekhez. Készítette: SZÁMALK Zrt, Szakképzési Igazgatóság 4

5 Ezek a számítógépek voltak az ún. első generációs számítógépek. Legfontosabb áramköri elemeik az elektroncsövek voltak. E gépek terjedelmesek, megbízhatatlanok, lassúak voltak, sok áramot fogyasztottak. Az adatokat lyukszalagról vagy lyukkártyáról kapták. Az első generációs gépek általános jellemzői az alábbiak voltak: műveletvégzéshez elektroncsöveket használnak programozás nehezen megtanulható, gépi nyelven történik néhány tízezer művelet/s lehetséges nagy energia felhasználás jellemző gyakori hibák miatt költséges megjelent a külső programvezérlés, az első ilyen az EDVAC volt az első sorozatban gyártott számítógép az UNIVAC volt Készítette: SZÁMALK Zrt, Szakképzési Igazgatóság 5

A fejlődés megindulása. A Z3 nevet viselő 1941-ben megépített programvezérlésű elektromechanikus gép már a 2-es számrendszert használta.

A fejlődés megindulása. A Z3 nevet viselő 1941-ben megépített programvezérlésű elektromechanikus gép már a 2-es számrendszert használta. Kezdetek A gyors számolás vágya egyidős a számolással. Mind az egyiptomiak mind a babilóniaiak számoló táblázatokat használtak. A helyiérték és a 10-es számrendszer egyesítése volt az első alapja a különböző

Részletesebben

Fejezetek az Információ-Technológia Kultúrtörténetéből

Fejezetek az Információ-Technológia Kultúrtörténetéből Fejezetek az Információ-Technológia Kultúrtörténetéből Kezdeti elektronikus számítógépek kultúrtörténete ITK 7/58/1 Számológép - számítógép? Lady Ada Lovelace (1815-1852). Charles Babbage (1791-1871) ITK

Részletesebben

Herman Hollerith és a lyukkártyavezérelt adatfeldolgozás

Herman Hollerith és a lyukkártyavezérelt adatfeldolgozás Herman Hollerith és a lyukkártyavezérelt adatfeldolgozás A lyukkártya alkalmazásának amerikai úttörője Herman Hollerith (1860 1929) volt, aki az Amerikai Statisztikai Hivatal alkalmazottjaként az 1890-es,

Részletesebben

3. óra Számrendszerek-Szg. történet

3. óra Számrendszerek-Szg. történet 3. óra Számrendszerek-Szg. történet 1byte=8 bit 2 8 =256 256-féle bináris szám állítható elő 1byte segítségével. 1 Kibibyte = 1024 byte mert 2 10 = 1024 1 Mebibyte = 1024 Kibibyte = 1024 * 1024 byte 1

Részletesebben

3. óra Számrendszerek-Szg. történet

3. óra Számrendszerek-Szg. történet 3. óra Számrendszerek-Szg. történet 1byte=8 bit 2 8 =256 256-féle bináris szám állítható elő 1byte segítségével. 1 Kibibyte = 1024 byte mert 2 10 = 1024 1 Mebibyte = 1024 Kibibyte = 1024 * 1024 byte 1

Részletesebben

A számolás és a számítástechnika története. Feladat:

A számolás és a számítástechnika története. Feladat: A számolás és a számítástechnika története Kezdetektől, a huszadik század közepéig Feladat: Milyen eszközöket használtak a számoló/számítógépek megjelenése elo tt a számolás segítésére? Kik készítettek

Részletesebben

Az informatika fejlődéstörténete. A számítástechnika kezdetei

Az informatika fejlődéstörténete. A számítástechnika kezdetei Az informatika fejlődéstörténete A számítástechnika kezdetei A mechanikus számológépek a mechanikus golyós számológépek az abakusz i.e. 2000-től Fogaskerekes számológépek Schickard 1623 négy alapművelet

Részletesebben

3. Az elektronikus számítógépek fejlődése napjainkig 1

3. Az elektronikus számítógépek fejlődése napjainkig 1 2. Az elektronikus számítógépek fejlődése napjainkig Vázold fel az elektronikus eszközök fejlődését napjainkig! Részletesen ismertesd az egyes a számítógép generációk technikai újdonságait és jellemző

Részletesebben

A számítástechnika története

A számítástechnika története A számítástechnika története A számolás igénye már igen korán megjelent az emberiség történetében. Eleinte csak megszámlálásos feladatok léteztek. Például meg kellett számolni hány állat van a csordában,

Részletesebben

1. Generáció( ):

1. Generáció( ): Generációk: 1. Generáció(1943-1958): Az elektroncsövet 1904-ben találták fel. Felfedezték azt is, hogy nemcsak erősítőként, hanem kapcsolóként is alkalmazható. A csövek drágák, megbízhatatlanok és rövid

Részletesebben

A SZÁMÍTÓGÉP TÖRTÉNETE

A SZÁMÍTÓGÉP TÖRTÉNETE A SZÁMÍTÓGÉP TÖRTÉNETE A számolást segítő eszközök története egyidős az emberiség történetével. Az ősember az ujjait használta a számoláshoz. Később a számoláshoz köveket, fonalakat használtak, az eredményt

Részletesebben

Információs technológiák 1. Ea: Történelmese

Információs technológiák 1. Ea: Történelmese Információs technológiák 1. Ea: Történelmese 56/1 B ITv: MAN 2015.09.08 Témakörök A számítógép kialakulása A Neumann-elvek Testépítés A lélek útja tudattágítás Ellenőrző kérdések 56/2 Mi a számítógép?

Részletesebben

Jacquard szövőgépe, vezérlési modulok használata 1805 lyukkártyás vezérlés

Jacquard szövőgépe, vezérlési modulok használata 1805 lyukkártyás vezérlés Az emberek ősidők óta törekednek arra, hogy olyan eszközöket állítsanak elő, melyek könnyebbé teszik a számolást, ilyen pl.: kavicsok, fadarabok, zsinórokra kötött csomók, fák, földre vésett jelek voltak.

Részletesebben

Digitális Rendszerek és Számítógép Architektúrák (BSc államvizsga tétel)

Digitális Rendszerek és Számítógép Architektúrák (BSc államvizsga tétel) Pannon Egyetem Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszék Digitális Rendszerek és Számítógép Architektúrák (BSc államvizsga tétel) 1. tétel: Neumann és Harvard számítógép architektúrák összehasonlító

Részletesebben

Alapfogalmak. Dr. Kallós Gábor A Neumann-elv. Számolóeszközök és számítógépek. A számítógép felépítése

Alapfogalmak. Dr. Kallós Gábor A Neumann-elv. Számolóeszközök és számítógépek. A számítógép felépítése Alapfogalmak Dr. Kallós Gábor 2007-2008. A számítógép felépítése A Neumann-elv A számítógéppel szemben támasztott követelmények (Neumann János,. Goldstine, 1945) Az elv: a szekvenciális és automatikus

Részletesebben

Számítógép architektúrák. Bevezetés

Számítógép architektúrák. Bevezetés Számítógép architektúrák Bevezetés Mechanikus számológépek Blaise Pascal (1642) Gottfried Willhelm von Leibniz báró (~1676) Összeadás, kivonás Mai négyműveletes zsebszámológépek mechanikus őse Charles

Részletesebben

A nulladik generációs számítógépek közé a különbözõ mechanikus mûködésû szerkezeteket soroljuk.

A nulladik generációs számítógépek közé a különbözõ mechanikus mûködésû szerkezeteket soroljuk. III. AZ INFORMATIKA FEJLÕDÉSTÖRTÉNETE K A számolás fejlõdése Az ember már az õskorban is számolt: megszámolta a zsákmányt, a társait, az ellenségeit. Egyszerû számításokat végzett: összeadott, kivont.

Részletesebben

2. Fejezet : Számrendszerek

2. Fejezet : Számrendszerek 2. Fejezet : Számrendszerek The Architecture of Computer Hardware and Systems Software: An Information Technology Approach 3. kiadás, Irv Englander John Wiley and Sons 2003 Wilson Wong, Bentley College

Részletesebben

Bevezetés az elektronikába

Bevezetés az elektronikába Bevezetés az elektronikába 4. Logikai kapuáramkörök Felhasznált irodalom Dr. Gárdus Zoltán: Digitális rendszerek szimulációja Mádai László: Logikai alapáramkörök BME FKE: Logikai áramkörök Colin Mitchell:

Részletesebben

Informatikai rendszerek alapjai (Informatika I.) NGB_SZ003_1

Informatikai rendszerek alapjai (Informatika I.) NGB_SZ003_1 Informatikai rendszerek alapjai (Informatika I.) NGB_SZ003_1 1. előadás Történeti áttekintés Információelméleti alapfogalmak Lovas Szilárd SZE MTK MSZT lovas.szilard@sze.hu B607 szoba Történeti áttekintés:

Részletesebben

Az informatika fejlõdéstörténete

Az informatika fejlõdéstörténete Az informatika fejlõdéstörténete Elektronikus gépek A háború alatt a haditechnika fejlõdésével felmerült az igény a számítások precizitásának növelésére. Több gépet is kifejlesztettek, de ezek egyike sem

Részletesebben

Az informatika fejlődéstörténete

Az informatika fejlődéstörténete 1.2.1. Az informatika fejlődéstörténete A különböző számolási, számítási műveletek megkönnyítése és mechanizálása mindig is az emberiség fejlődésének kulcsfontosságú kérdése volt. Az abakusz az első számolóeszköz,

Részletesebben

Architektúrák és operációs rendszerek: Bevezetés - Történelem

Architektúrák és operációs rendszerek: Bevezetés - Történelem Architektúrák és operációs rendszerek: Balogh Ádám Lőrentey Károly Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Algoritmusok és Alkalmazásaik Tanszék Tartalomjegyzék 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Bevezetés

Részletesebben

Bevezetés az informatikába Tételsor és minta zárthelyi dolgozat 2014/2015 I. félév

Bevezetés az informatikába Tételsor és minta zárthelyi dolgozat 2014/2015 I. félév Bevezetés az informatikába Tételsor és minta zárthelyi dolgozat 2014/2015 I. félév Az informatika története (ebből a fejezetből csak a félkövér betűstílussal szedett részek kellenek) 1. Számítástechnika

Részletesebben

The Architecture of Computer Hardware and Systems Software: An InformationTechnology Approach 3. kiadás, Irv Englander John Wiley and Sons 2003

The Architecture of Computer Hardware and Systems Software: An InformationTechnology Approach 3. kiadás, Irv Englander John Wiley and Sons 2003 . Fejezet : Számrendszerek The Architecture of Computer Hardware and Systems Software: An InformationTechnology Approach. kiadás, Irv Englander John Wiley and Sons Wilson Wong, Bentley College Linda Senne,

Részletesebben

Rövid történeti áttekintés

Rövid történeti áttekintés Rövid történeti áttekintés Informatikai rendszerek alapjai Horváth Árpád 2015. május 6. Tartalomjegyzék 1. Neumann János Neumann János (John von Neumann, 19031957) Született:

Részletesebben

SZÁMRENDSZEREK KÉSZÍTETTE: JURÁNYINÉ BESENYEI GABRIELLA

SZÁMRENDSZEREK KÉSZÍTETTE: JURÁNYINÉ BESENYEI GABRIELLA SZÁMRENDSZEREK KÉSZÍTETTE: JURÁNYINÉ BESENYEI GABRIELLA BINÁRIS (kettes) ÉS HEXADECIMÁLIS (tizenhatos) SZÁMRENDSZEREK (HELYIÉRTÉK, ÁTVÁLTÁSOK, MŰVELETEK) A KETTES SZÁMRENDSZER A computerek világában a

Részletesebben

Bevezetés az Információtechnológiába

Bevezetés az Információtechnológiába Dr. Kovács János Informatika Tanszék Bevezetés az Információtechnológiába MÉRNÖK- ÉS GAZDASÁGINFORMATIKA ALAPSZAK 2016 6. A TECHNIKA A TECHNIKA a számítógép történelem, jelen, jövő 2 Az információfeldolgozás

Részletesebben

A számítástechnika fejlődése

A számítástechnika fejlődése A számítástechnika fejlődése Az 1600-as évektől kezdődően az emberek igyekeztek olyan gépeket építeni, melyek megkönnyítik a számolást. A számítógépek fejlődését nagy lépésekben követjük. Az egymástól

Részletesebben

A számítástechnika története

A számítástechnika története 27 A számítástechnika története A jegyzet a PHARE támogatásával készült. Összeállította: Markó Tamás Janus Pannonius Tudományegyetem Alkalmazott Matematika és Informatika Tanszék 1996 PDF formátum: Tipográfia,

Részletesebben

Informatika érettségi vizsga

Informatika érettségi vizsga Informatika 11/L/BJ Informatika érettségi vizsga ÍRÁSBELI GYAKORLATI VIZSGA (180 PERC - 120 PONT) SZÓBELI SZÓBELI VIZSGA (30 PERC FELKÉSZÜLÉS 10 PERC FELELET - 30 PONT) Szövegszerkesztés (40 pont) Prezentáció-készítés

Részletesebben

A számítástechnika története a XX. században

A számítástechnika története a XX. században 1970 között. 1962-t)l a Román Akadémia levelez) tagja. A karotinoidokat és fenotiazinokat tanulmányozta. A cellulóz és a keményít) biokémiai lebontásáról közölt tanulmányokat. Több kézikönyvet írt. 1985-ben

Részletesebben

A Számítógépek felépítése, mőködési módjai. A Számítógépek hardverelemei

A Számítógépek felépítése, mőködési módjai. A Számítógépek hardverelemei Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék Kovács Endre tud. Mts. A Számítástudomány alapjai Szemelvények az Elméleti Számítástudomány területérıl A Számítógépek felépítése, mőködési módjai

Részletesebben

2010-2011 Őszi félév. Heizlerné Bakonyi Viktória HBV@elte.hu

2010-2011 Őszi félév. Heizlerné Bakonyi Viktória HBV@elte.hu 2010-2011 Őszi félév Heizlerné Bakonyi Viktória HBV@elte.hu Felmentés Tárgybeszámítási kérelemhez TO-ról tárgybeszámítási kérelem Régi index Régi tárgy tematikája Dr Zsakó László, ELTE IK Média és Oktatásinformatika

Részletesebben

1. Fejezet: Számítógép rendszerek

1. Fejezet: Számítógép rendszerek 1. Fejezet: Számítógép The Architecture of Computer Hardware and Systems Software: An Information Technology Approach 3. kiadás, Irv Englander John Wiley and Sons 2003 Wilson Wong, Bentley College Linda

Részletesebben

Programozás alapjai. Wagner György Általános Informatikai Tanszék

Programozás alapjai. Wagner György Általános Informatikai Tanszék Általános Informatikai Tanszék Hirdetmények (1) Jelenlevők: műsz. informatikusok progr. matematikusok A tantárgy célja: alapfogalmak adatszerkezetek algoritmusok ismertetése Követelményrendszer: Nincs:

Részletesebben

Hardver ismeretek. Várady Géza, B144 varadygeza@gmail.com

Hardver ismeretek. Várady Géza, B144 varadygeza@gmail.com Hardver ismeretek Várady Géza, B144 varadygeza@gmail.com Bevezetés Informatika sokrétű Információk Információtechnika Szerzése Feldolgozása Tárolása Továbbítása Informatika a technikai eszköz oldalról

Részletesebben

Középszintű Informatika Érettségi Szóbeli Vizsgatétel Bottyán János Műszaki Szakközépiskola -2005-

Középszintű Informatika Érettségi Szóbeli Vizsgatétel Bottyán János Műszaki Szakközépiskola -2005- 3. TÉTEL Középszintű Informatika Érettségi Szóbeli Vizsgatétel 1. Információs társadalom 1.2. Információ és társadalom 1.2.1. Az informatika fejlődéstörténete főbb események a kezdetektől napjainkig, Neumann-elv,

Részletesebben

A számítástechnika rövid története

A számítástechnika rövid története A számítástechnika rövid története Számolást segítő eszközök 1. Ujj (digitus) digitális Kavics (calculus) kalkulátor Kipu (inkák) Rováspálca (magyarok) helyiértékes számolás Számolást segítő eszközök 2.

Részletesebben

Számítógép-generációk. Első generáció (kb.: 1940-es évek) (1946-1954) Második generáció (kb.: 1950-es évek) (1954-1964)

Számítógép-generációk. Első generáció (kb.: 1940-es évek) (1946-1954) Második generáció (kb.: 1950-es évek) (1954-1964) Informatika szintmérő-érettségi tételek 2015. február 1.oldal (3) A számítógépek fejlődése 1940 és 1990 között Számítógép-generációk A számítógépek fejlődésének főbb állomásai: Első generáció (kb.: 1940-es

Részletesebben

A számítástechnika rövid története

A számítástechnika rövid története Budapest XIV. Kerületi Németh Imre Általános Iskola, 1148 Bp. Lengyel u.23. számítástechnika - informatika oktatás A számítástechnika rövid története Tartalomjegyzék 1. A számolást segítő eszközök története,

Részletesebben

ismerd meg! A PC vagyis a személyi számítógép

ismerd meg! A PC vagyis a személyi számítógép ismerd meg! A PC vagyis a személyi számítógép A számítógép elsõ ránézésre A PC az angol Personal Computer rövídítése, jelentése: személyi számítógép. A szám í- tógépek rohamos elterjedésével a személyi

Részletesebben

1. Fejezet: Számítógép rendszerek. Tipikus számítógép hirdetés

1. Fejezet: Számítógép rendszerek. Tipikus számítógép hirdetés 1. Fejezet: Számítógép The Architecture of Computer Hardware and Systems Software: An InformationTechnology Approach 3. kiadás, Irv Englander John Wiley and Sons 2003 Wilson Wong, Bentley College Linda

Részletesebben

Fejezetek az Információ-Technológia Kultúrtörténetéből. Kezdeti elektronikus számítógépek kultúrtörténete

Fejezetek az Információ-Technológia Kultúrtörténetéből. Kezdeti elektronikus számítógépek kultúrtörténete Fejezetek az Információ-Technológia Kultúrtörténetéből Kezdeti elektronikus számítógépek kultúrtörténete Dr. Kutor László http://nik.uni-obuda.hu/mobil ITK 7/28/1 Számológép - számítógép? Lady Ada Lovelace

Részletesebben

Számoló és számítógépek

Számoló és számítógépek Számoló és számítógépek 0. generáció Rovásfa Számolópálcák Abakusz Napier-pálcák Gaspard Schott Logarléc Wilhelm Schickard (1592-1635) 1623: négy alapművelet elvégzésére alkalmas mechanikus számológép

Részletesebben

erettsegizz.com Érettségi tételek

erettsegizz.com Érettségi tételek erettsegizz.com Érettségi tételek Az informatika fejlődéstörténete, jogi ismeretek Információ és társadalom Az informatika fejlődéstörténete a XX. Században, napjainkban Jogi ismeretek, szerzőjog, szoftver

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT!

KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! Önök Varjasi Norbert: A digitális forradalom a kvarcóráktól a zsebben hordott mobil irodáig előadását hallhatják! 2010. április 7. Kempelen Farkas: sakkozó automata (1769) 2 A

Részletesebben

Számítógép felépítése

Számítógép felépítése Alaplap, processzor Számítógép felépítése Az alaplap A számítógép teljesítményét alapvetően a CPU és belső busz sebessége (a belső kommunikáció sebessége), a memória mérete és típusa, a merevlemez sebessége

Részletesebben

A számítógép története (olvasmány)

A számítógép története (olvasmány) A számítógép története (olvasmány) A számítógép szóról általában a számítás, a számolás jut elsőként az eszünkbe. A számítások gépesítésének története megelőzi a számítógép történetét. Számolást segítő

Részletesebben

Harmadik gyakorlat. Számrendszerek

Harmadik gyakorlat. Számrendszerek Harmadik gyakorlat Számrendszerek Ismétlés Tízes (decimális) számrendszer: 2 372 =3 2 +7 +2 alakiérték valódi érték = aé hé helyiérték helyiértékek a tízes szám hatványai, a számjegyek így,,2,,8,9 Kettes

Részletesebben

Assembly programozás: 2. gyakorlat

Assembly programozás: 2. gyakorlat Assembly programozás: 2. gyakorlat Számrendszerek: Kettes (bináris) számrendszer: {0, 1} Nyolcas (oktális) számrendszer: {0,..., 7} Tízes (decimális) számrendszer: {0, 1, 2,..., 9} 16-os (hexadecimális

Részletesebben

Elektronikus gépek előzményei

Elektronikus gépek előzményei Elektronikus gépek előzményei Szerk.: Czár Zsolt mérnök informatikus A modern számítógép kialakításában többen játszottak fontos szerepet. Egyik meghatározó személy Wallace J. Eckert (1902-1971) volt,

Részletesebben

Bevezetés az informatikába gyakorló feladatok Utoljára módosítva:

Bevezetés az informatikába gyakorló feladatok Utoljára módosítva: Tartalom 1. Számrendszerek közti átváltás... 2 1.1. Megoldások... 4 2. Műveletek (+, -, bitműveletek)... 7 2.1. Megoldások... 8 3. Számítógépes adatábrázolás... 10 3.1. Megoldások... 12 A gyakorlósor lektorálatlan,

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉP FELÉPÍTÉSE (TK 61-TŐL)

SZÁMÍTÓGÉP FELÉPÍTÉSE (TK 61-TŐL) SZÁMÍTÓGÉP FELÉPÍTÉSE (TK 61-TŐL) SZÁMÍTÓGÉP Olyan elektronikus berendezés, amely adatok, információk feldolgozására képes emberi beavatkozás nélkül valamilyen program segítségével. HARDVER Összes műszaki

Részletesebben

A hardver fejlődése A mechanikus számítógépektől a szuperszámítógépekig 2. előadás

A hardver fejlődése A mechanikus számítógépektől a szuperszámítógépekig 2. előadás A hardver fejlődése A mechanikus számítógépektől a szuperszámítógépekig 2. előadás "Jósolni nagyon nehéz. Különösen a jövőre nézve. (Churchill) A Számítógépek története Három fontos korszak: 1. Mechanikus

Részletesebben

Hobbi Elektronika. Bevezetés az elektronikába: Logikai kapuáramkörök

Hobbi Elektronika. Bevezetés az elektronikába: Logikai kapuáramkörök Hobbi Elektronika Bevezetés az elektronikába: Logikai kapuáramkörök 1 Felhasznált irodalom Dr. Gárdus Zoltán: Digitális rendszerek szimulációja BME FKE: Logikai áramkörök Colin Mitchell: 200 Transistor

Részletesebben

Az Informatika Elméleti Alapjai Dr. Kutor László. A számolás korai segédeszközei A korszerű számítógépek kialakulása

Az Informatika Elméleti Alapjai Dr. Kutor László. A számolás korai segédeszközei A korszerű számítógépek kialakulása Az Informatika Elméleti Alapjai Dr. Kutor László A számolás korai segédeszközei A korszerű számítógépek kialakulása http://mobil.nik.bmf.hu/tantargyak/iea.html Felhasználónév: iea Jelszó: IEA07 IEA2/1

Részletesebben

Az Informatika Elméleti Alapjai Dr. Kutor László. A számolás korai segédeszközei A korszerű számítógépek kialakulása

Az Informatika Elméleti Alapjai Dr. Kutor László. A számolás korai segédeszközei A korszerű számítógépek kialakulása Az Informatika Elméleti Alapjai Dr. Kutor László Számolás az ujjakon 2. (Kína- India) A számolás korai segédeszközei A korszerű számítógépek kialakulása http://mobil.nik.bmf.hu/tantargyak/iea.html Felhasználónév:

Részletesebben

Bevezetés az informatikába Dr. Nyakóné dr. Juhász, Katalin Dr. Terdik, György Biró, Piroska Dr. Kátai, Zoltán

Bevezetés az informatikába Dr. Nyakóné dr. Juhász, Katalin Dr. Terdik, György Biró, Piroska Dr. Kátai, Zoltán Bevezetés az informatikába Dr. Nyakóné dr. Juhász, Katalin Dr. Terdik, György Biró, Piroska Dr. Kátai, Zoltán Bevezetés az informatikába Dr. Nyakóné dr. Juhász, Katalin Dr. Terdik, György Biró, Piroska

Részletesebben

1. előadás. Lineáris algebra numerikus módszerei. Hibaszámítás Számábrázolás Kerekítés, levágás Klasszikus hibaanalízis Abszolút hiba Relatív hiba

1. előadás. Lineáris algebra numerikus módszerei. Hibaszámítás Számábrázolás Kerekítés, levágás Klasszikus hibaanalízis Abszolút hiba Relatív hiba Hibaforrások Hiba A feladatok megoldása során különféle hibaforrásokkal találkozunk: Modellhiba, amikor a valóságnak egy közelítését használjuk a feladat matematikai alakjának felírásához. (Pl. egy fizikai

Részletesebben

Wigner 115. A Felhők felett. Pető Gábor MTA Wigner FK, Adatközpont november 15.

Wigner 115. A Felhők felett. Pető Gábor MTA Wigner FK, Adatközpont november 15. Wigner 115 A Felhők felett Pető Gábor MTA Wigner FK, Adatközpont peto.gabor@wigner.mta.hu 2017. november 15. Repülés? Az ember ősidőktől vonzódott a repüléshez Megalkotta Ikaroszt Lord Kelvin brit fizikus,

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉP-ARCHITEKTÚRÁK

SZÁMÍTÓGÉP-ARCHITEKTÚRÁK A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európa terv keretében valósul meg. SZÁMÍTÓGÉP-ARCHITEKTÚRÁK DE ATC AVK 2006 - - 1 HEFOP 3.3.1 P.-2004-06-0071/1.0 Ez a kiadvány a Gyakorlatorientált

Részletesebben

Hardverismeretek. A számítógép fizikailag megfogható részeinek összessége.

Hardverismeretek. A számítógép fizikailag megfogható részeinek összessége. Hardverismeretek Hardver (hardware): A számítógép fizikailag megfogható részeinek összessége. Szoftver (software): Program. A számítógép részei: - Alaplap: Nyomtatott áramkör. - Központi egység: CPU (Central

Részletesebben

Gondolatok Neumann János First Draft of a Report on the EDVAC című, 1945 júniusában megjelent tanulmányáról

Gondolatok Neumann János First Draft of a Report on the EDVAC című, 1945 júniusában megjelent tanulmányáról 1 Gondolatok Neumann János First Draft of a Report on the EDVAC című, 1945 júniusában megjelent tanulmányáról Kovács Győző Szelezsán János Ezt a tanulmányt Neumann János írta a második amerikai elektronikus

Részletesebben

2. Számítógépek működési elve. Bevezetés az informatikába. Vezérlés elve. Külső programvezérlés... Memória. Belső programvezérlés

2. Számítógépek működési elve. Bevezetés az informatikába. Vezérlés elve. Külső programvezérlés... Memória. Belső programvezérlés . Számítógépek működési elve Bevezetés az informatikába. előadás Dudásné Nagy Marianna Az általánosan használt számítógépek a belső programvezérlés elvén működnek Külső programvezérlés... Vezérlés elve

Részletesebben

Informatikai Rendszerek Alapjai. A számolás korai segédeszközei A korszerű számítógépek kialakulása

Informatikai Rendszerek Alapjai. A számolás korai segédeszközei A korszerű számítógépek kialakulása Informatikai Rendszerek Alapjai Dr. Kutor László A számolás korai segédeszközei A korszerű számítógépek kialakulása http://uni-obuda.hu/users/kutor/ 2015. ősz Óbudai Egyetem, NIK Dr. Kutor László IRA 9/37/1

Részletesebben

IAS számítógép. 1 Neumann János nem magyar nyelvterületen használt neve John von Neumann.

IAS számítógép. 1 Neumann János nem magyar nyelvterületen használt neve John von Neumann. IAS számítógép Neumann János Magyarországon született, itt tanult és doktorált matematikából, eközben Berlinben kémia és fizika előadásokat látogatott, Svájcban vegyészmérnöki diplomát szerzett. Tanulmányai

Részletesebben

C programozás. { Márton Gyöngyvér, 2009 } { Sapientia, Erdélyi Magyar Tudományegyetem } http://www.ms.sapientia.ro/~mgyongyi

C programozás. { Márton Gyöngyvér, 2009 } { Sapientia, Erdélyi Magyar Tudományegyetem } http://www.ms.sapientia.ro/~mgyongyi C programozás Márton Gyöngyvér, 2009 Sapientia, Erdélyi Magyar Tudományegyetem http://www.ms.sapientia.ro/~mgyongyi 1 Könyvészet Kátai Z.: Programozás C nyelven Brian W. Kernighan, D.M. Ritchie: A C programozási

Részletesebben

Ez egy program. De ki tudja végrehajtani?

Ez egy program. De ki tudja végrehajtani? Császármorzsa Keverj össze 25 dkg grízt 1 mokkás kanál sóval, 4 evőkanál cukorral és egy csomag vaníliás cukorral! Adj hozzá két evőkanál olajat és két tojást, jól dolgozd el! Folyamatos keverés közben

Részletesebben

Alapismeretek. Tanmenet

Alapismeretek. Tanmenet Alapismeretek Tanmenet Alapismeretek TANMENET-Alapismeretek Témakörök Javasolt óraszám 1. Történeti áttekintés 2. Számítógépes alapfogalmak 3. A számítógép felépítése, hardver A központi egység 4. Hardver

Részletesebben

IT - Alapismeretek. Feladatgyűjtemény

IT - Alapismeretek. Feladatgyűjtemény IT - Alapismeretek Feladatgyűjtemény Feladatok PowerPoint 2000 1. FELADAT TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS Pótolja a hiányzó neveket, kifejezéseket! Az első négyműveletes számológépet... készítette. A tárolt program

Részletesebben

Processzor (CPU - Central Processing Unit)

Processzor (CPU - Central Processing Unit) Készíts saját kódolású WEBOLDALT az alábbi ismeretanyag felhasználásával! A lap alján lábjegyzetben hivatkozz a fenti oldalra! Processzor (CPU - Central Processing Unit) A központi feldolgozó egység a

Részletesebben

Digitális technika VIMIAA hét

Digitális technika VIMIAA hét BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR MÉRÉSTECHNIKA ÉS INFORMÁCIÓS RENDSZEREK TANSZÉK VIMIAA02 14. hét Fehér Béla BME MIT Rövid visszatekintés, összefoglaló

Részletesebben

Laborgyakorlat Logikai áramkörök számítógéppel segített tervezése (CAD)

Laborgyakorlat Logikai áramkörök számítógéppel segített tervezése (CAD) Laborgyakorlat Logikai áramkörök számítógéppel segített tervezése (CAD) Bevezetés A laborgyakorlatok alapvető célja a tárgy későbbi laborgyakorlataihoz szükséges ismeretek átadása, az azokban szereplő

Részletesebben

PLC-K ÁLTALÁNOS FELÉPÍTÉSE

PLC-K ÁLTALÁNOS FELÉPÍTÉSE PLC-K ÁLTALÁNOS FELÉPÍTÉSE Második generációs PLC felépítése PLC-k programbeviteli lehetőségei A PLC-k programozása történhet: konzollal célszámítógéppel általános célú PC-vel A célszámítógépek ma már

Részletesebben

1. Digitális írástudás: a kőtáblától a számítógépig 2. Szedjük szét a számítógépet 1. örök 3. Szedjük szét a számítógépet 2.

1. Digitális írástudás: a kőtáblától a számítógépig 2. Szedjük szét a számítógépet 1. örök 3. Szedjük szét a számítógépet 2. Témakörök 1. Digitális írástudás: a kőtáblától a számítógépig ( a kommunikáció fejlődése napjainkig) 2. Szedjük szét a számítógépet 1. ( a hardver architektúra elemei) 3. Szedjük szét a számítógépet 2.

Részletesebben

szeged.hu/~mate/ szeged.hu/~mate/ Máté: Számítógép architektúrák előadás 1

szeged.hu/~mate/   szeged.hu/~mate/ Máté: Számítógép architektúrák előadás 1 http://www.inf.u szeged.hu/~mate/ http://www.inf.u szeged.hu/~mate/ Dr. Máté Eörs docens Képfeldolgozás és Számítógépes Grafika Tanszék Árpád tér 2. II. em. 213 6196, 54-6196 (6396, 54-6396) http://www.inf.u-szeged.hu/~mate

Részletesebben

Segédlet az Informatika alapjai I. című tárgy számrendszerek fejezetéhez

Segédlet az Informatika alapjai I. című tárgy számrendszerek fejezetéhez Segédlet az Informatika alapjai I. című tárgy számrendszerek fejezetéhez Sándor Tamás, sandor.tamas@kvk.bmf.hu Takács Gergely, takacs.gergo@kvk.bmf.hu Lektorálta: dr. Schuster György PhD, hal@k2.jozsef.kando.hu

Részletesebben

IT - Alapismeretek. Megoldások

IT - Alapismeretek. Megoldások IT - Alapismeretek Megoldások 1. Az első négyműveletes számológépet Leibniz és Schickard készítette. A tárolt program elve Neumann János nevéhez fűződik. Az első generációs számítógépek működése a/az

Részletesebben

Tudásszint mérés feladatlap

Tudásszint mérés feladatlap Tudásszint mérés feladatlap 9. évfolyam Útmutató: Semmilyen segédeszköz nem használható! A feladatlap kitöltésére 40 perc áll rendelkezésedre! Gondold át válaszaidat! Név:... Dátum:... Iskola:... Osztály:...

Részletesebben

Digitális technika VIMIAA hét

Digitális technika VIMIAA hét BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR MÉRÉSTECHNIKA ÉS INFORMÁCIÓS RENDSZEREK TANSZÉK Digitális technika VIMIAA02 14. hét Fehér Béla BME MIT Digitális technika

Részletesebben

3. tétel. (Generációk, PC-k, programozási nyelvek)

3. tétel. (Generációk, PC-k, programozási nyelvek) 3. tétel Az informatika fejlődésének története (Generációk, PC-k, programozási nyelvek) Kezdet: A számolást az emberiség történetében mindig alkalmazták, az első számológép, amit létrehoztak az abakusz

Részletesebben

Adatbázis rendszerek Gy: Az adattárolás fejlődése

Adatbázis rendszerek Gy: Az adattárolás fejlődése Adatbázis rendszerek 1. 2. Gy: Az adattárolás fejlődése 1/22 B ITv: MAN 2017.09.17 Papír alapú adattárolás Lyukkártya 2/22 Probléma: 3/22 Papír alapú adattárolás Lyukszalag 4/22 Papír alapú adattárolás

Részletesebben

Bevezetés az informatikába gyakorló feladatok Utoljára módosítva:

Bevezetés az informatikába gyakorló feladatok Utoljára módosítva: Tartalom 1. Számrendszerek közti átváltás... 2 1.1. Megoldások... 4 2. Műveletek (+, -, bitműveletek)... 7 2.1. Megoldások... 8 3. Számítógépes adatábrázolás... 12 3.1. Megoldások... 14 A gyakorlósor lektorálatlan,

Részletesebben

BEVEZETÉS AZ INFORMATIKÁBA. Háber István ihaber@pmmik.pte.hu

BEVEZETÉS AZ INFORMATIKÁBA. Háber István ihaber@pmmik.pte.hu BEVEZETÉS AZ INFORMATIKÁBA Háber István ihaber@pmmik.pte.hu Bevezetés Informatika sokrétű Információk Szerzése Feldolgozása Tárolása Továbbítása Információtechnika Informatika a technikai eszköz oldalról

Részletesebben

A számítástechnika története

A számítástechnika története A számítástechnika története 1 A számolás (dolgok megszámlálása), már a kőkorszaki ősember által ismert dolog volt. Kezdetben csak az egy, a kettő és a sok között tettek különbséget. Később alakult ki

Részletesebben

A számítástechnika története. az őskortól napjainkig

A számítástechnika története. az őskortól napjainkig A számítástechnika története az őskortól napjainkig A fekete lyukak úgy keletkeztek, hogy Isten nullával osztott! A számfogalom kialakulása a kőkor elején A számfogalom kialakulása erőteljesen kötődik

Részletesebben

Input-output vezérlo egység (csatorna, channel, I/O processzor) Input-output vezérlo egység (csatorna, channel, I/O processzor)

Input-output vezérlo egység (csatorna, channel, I/O processzor) Input-output vezérlo egység (csatorna, channel, I/O processzor) SZÁMÍTÁSTECHNIKA Fazekas Gábor (2003/2004) 1 A számítógép funkcionális A SZÁMÍTÓGÉP FUNKCIONÁLIS felépítése FELÉPÍTÉSE KÖZPONTI EGYSÉG Központi vezérloegység (CPU, processzor) - utasítás vezérlo - aritmetikai-logikai

Részletesebben

A SZÁMÍTÓGÉP KIALAKULÁSA. Zámori Zoltán, KFKI

A SZÁMÍTÓGÉP KIALAKULÁSA. Zámori Zoltán, KFKI A SZÁMÍTÓGÉP KIALAKULÁSA Zámori Zoltán, KFKI ABACUS SZÁMLÁLÁS A MATEMATIKA ALAPJA Nézzük meg mi történik törzsvendégek esetén egy kocsmában. A pintek száma egy középkori kocsmában: Arató András Bornemissza

Részletesebben

50 éves az ENIAC. Lázár József Kolozsvár

50 éves az ENIAC. Lázár József Kolozsvár Az analitikus mechanika a továbbiakban lehetővé tette a fizika olyan új ágainak a megszületését mint a relativisztikus, kvantum- és statisztikus fizika, amelyek a mai fizika legfontosabb kutatási területei.

Részletesebben

A számítógép története

A számítógép története Az ókortól napjainkig A számítógép története 1 Mottó: Bármilyen becsben is tartjuk a régieket, az igazságot mindig nagyobb becsben kell tartanunk, bármilyen új is legyen az az igazság, hiszen valójában

Részletesebben

Követelmények. Informatika múltja, jelene, jövıje 2012.05.23. Aláírásért: Dolgozat beadása. Vizsgajegy. Dr. Bujdosó Gyöngyi

Követelmények. Informatika múltja, jelene, jövıje 2012.05.23. Aláírásért: Dolgozat beadása. Vizsgajegy. Dr. Bujdosó Gyöngyi Informatika múltja, jelene, jövıje Dr. Bujdosó Gyöngyi Debreceni Egyetem Informatikai Kar 2012 Követelmények Aláírásért: Dolgozat beadása Téma: az előadás valamely témaköréhez kapcsolódóan Terjedelem:

Részletesebben

6. óra Mi van a számítógépházban? A számítógép: elektronikus berendezés. Tárolja az adatokat, feldolgozza és az adatok ki és bevitelére is képes.

6. óra Mi van a számítógépházban? A számítógép: elektronikus berendezés. Tárolja az adatokat, feldolgozza és az adatok ki és bevitelére is képes. 6. óra Mi van a számítógépházban? A számítógép: elektronikus berendezés. Tárolja az adatokat, feldolgozza és az adatok ki és bevitelére is képes. Neumann elv: Külön vezérlő és végrehajtó egység van Kettes

Részletesebben

A számítástechnika története

A számítástechnika története A számítástechnika története Tárgya: a matematikai és logikai műveletek elvégzését segítő eszközök tervezésének, gyártásának, működésének és célszerű használatának ismeretei. Számolás, számolást segítő

Részletesebben

A számítástechnika történeti áttekintése

A számítástechnika történeti áttekintése A számítástechnika történeti áttekintése Források: Markó Tamás PHARE támogatással készült jegyzete Wikipedia Google képkereső Prohardver 1 Előzmények Ókor: abacus a képen kínai abakusz látható: szuan-pan

Részletesebben

A számítástechnika története a kezdetektől napjainkig

A számítástechnika története a kezdetektől napjainkig A számítástechnika története a kezdetektől napjainkig TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. A számítástechnika kialakulása, fejlődése Neumannig... 4 2.1. Számolási segédeszközök... 4 2.2. Mechanikus számológépek...

Részletesebben

Máté: Számítógép architektúrák 2010.09.07.

Máté: Számítógép architektúrák 2010.09.07. Császármorzsa Máté: Architektúrák 1. előadás 1 Császármorzsa Keverj össze 25 dkg grízt 1 mokkás kanál sóval, 4 evőkanál cukorral és egy csomag vaníliás cukorral! Adj hozzá két evőkanál olajat és két tojást,

Részletesebben

Alapfogalmak és összefüggések

Alapfogalmak és összefüggések Alapfogalmak és összefüggések 1 Történet röviden, vázlatosan 2 Felépítés és működés (mese) 3 Bit internet: a fontos fogalmak rendszerezése 1 Mechanikus eszközök Wilhelm Schickard (1592-1635): mechanikus

Részletesebben

Számítógépek generációi

Számítógépek generációi Számítógépek generációi Dr. Bujdosó Gyöngyi Debreceni Egyetem Informatikai Kar 2012 Számítógépek generációi Első generáció: elektroncsövek (1943 1954) Második generáció: tranzisztorok (1954 1964) Harmadik

Részletesebben

Tartalom. 6.1.2. Jelátalakítás és kódolás... 10. 6.1.3. A számítógép felépítése... 10. 6.1.4. Alaplap... 11. 6.1.5. A központi egység...

Tartalom. 6.1.2. Jelátalakítás és kódolás... 10. 6.1.3. A számítógép felépítése... 10. 6.1.4. Alaplap... 11. 6.1.5. A központi egység... Tartalom 1. Információs társadalom... 2 1.1. Informatikai alapfogalmak... 2 1.2. A kommunikáció... 2 1.3. Számítógépes adatbázisok... 3 1.4. Keresés az interneten... 4 2. Információ és társadalom... 4

Részletesebben