Háy János Házasságon innen és túl

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Háy János Házasságon innen és túl"

Átírás

1 Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar IKAL0101 Magyarország kultúrája a XXI. Század elején Dr. Agárdi Péter habil. CSc, egyetemi tanár,intézetigazgató, tanszékvezető Háy János Házasságon innen és túl Vörös Beáta Informatikus könyvtáros KL I/2 Pécs

2 Dolgozatomban Háy János Házasságon innen és túl című novelláskötetét szeretném bemutatni. Igazából a cím volt az, ami miatt választásom erre a könyvre esett, bár tudom, az nem mindig árul el valós tartalmat. Mint pár hónappal házasságkötés előtt álló, gondoltam még jól fog jönni pár tanmese a házasság rögösnek mondott útjáról és a műfaj is közel áll hozzám. Gondoltam, de egyes részek inkább riasztóan hatottak, s felborzolták a kedélyemet, majd az olvasás végére egészen megtetszett a kötet. Az Új Palatinus Könyvesház Kft. Által 2006-ban kiadott könyvvel korábban még nem találkoztam, a szerzőnek csupán egy-egy novelláját olvastam. Így kritikát sem kerestem előre, nem szerettem volna, ha behatárol mások véleménye, élménye, hisz mindenkinek mást adhat ez a novelláskötet is. Utólag olvasva a kritikákat, Fazekas Sándorral értek egyet, aki azt írta: a szerző olykor indulatokat kavar, határokat sért, provokál 1. Sok esetben én is, mint olvasó így vélekedtem, holott a szerző csupán rávilágít a szabályok, normák megváltozására az életben. Sőt lehet azt mondani, tükröt tart a történetek szereplői elé. A legjobb tömör összefoglaló a műről egy kritika bevezetőjében olvasható: A szép piros novelláskötet nagyon sötét, mint egy morbid útikalauz a budapesti élethez, mindenféle nemi (v)iszonyhoz, a képmutató családi élethez - a halálhoz. 2 Az első novellát (Sztreccs) olvasva kicsit elbizonytalanodtam, a számomra felszínes történet elijesztett. Ahogy haladtam előre, kitisztult, hogy a szerző valójában a mai Budapestet és környékét kívánja bemutatni, az ott élők széteső életét, és ez sikerült is neki. Feltárja benne a széthulló családokat, hol egy-megcsalt férj, egy megcsalt feleség, szerető, vagy egy kitaszított, háttérbe szorult gyermek (A harmadik fiú) személyét helyezve a középpontba. A történetek majdnem mindig tragédiába torkollnak. 1 Fazekas Sándor: A Háygyerek. In.:Forrás, sz. p Darabos Enikő: Útikalauz haladóknak Háy János: Házasságon innen és túl (könyv). In:

3 A kötet 4 fejezetre van osztva, ezek közül főként a negyedik fejezet nyerte el tetszésem. Sokszor jelenik meg benne a halál, de mégis magával ragadóbbnak tartom egyes darabjait, mint az első fejezethez tartozókat. Igazából a négy fejezet elkülönül egymástól, de mégis bizonyos szempont szerint össze is tartoznak, összeköti őket a tragédia, a felszínesség, a megcsalás, mint egy híd a két partot. Érdekesen mutatja be a házasságok szétbomlását. Ami egykor hatalmas szégyen volt, ma már szinte általános dolognak tekinthető, de valójában csak napjainkban lett olyan divatos dolog a megcsalás következménye, a válás. A szerző azért erre is rávilágít, és elgondolkodtatja az olvasót a hidas, azaz a harmadik fejezetben is, amikor elénk tárja a becsületes és cseppet sem napjainkból a még hidak nélküli Budapestről - kiragadott fazekasember történetét, gondolatait, miközben épp a házasság szent kötelékét szegi meg. Az, hogy tetszik, még nem megcsalás, bárkinek tetszhet bármi, főleg ha az szép, s ez a lány rendkívül szép volt Azután az, hogy szerelmes vagyok, az sem megcsalás, mert nem történik semmi. Aztán az, hogy szerelmes vagyok és történik valami, az is semmi, mert nem akkor történik, amikor az ő feleségét ezzel megbántaná, hiszen ő, mármint a felesége éppen nincsen itt. 3 A szerző mindvégig kerüli a hosszú, terjengős mondatokat, magyarázatokat. Szűkszavúan ír, de az olvasó mégis azonnal átfogó képet kap az eseményekről. Nincs meseszerűség, nincsenek nagy ívű leírások. Sokszor befejezetlenek a mondatai, az olvasó ennek ellenére fél szavakból is érti a szerzőt, akár egy házasságban. Olykor igen durván, nyersen fejezi ki magát, ezzel is mutatva, hogy a valóság napjainkban tényleg ilyen. Így a Lajos utolsó levele Feri feleségéhez című novellában is a szerető szavaival: Hogy egy törpefasz, hogy egy törpefasz kockáztatná, hogy adatokat ad ki 4 és még folytathatnánk. A kötet mélyen ülő családi titkokat is a felszínre hoz, mint a Titok című novellában, amely az első fejezet utolsó novellájaként kapott helyet, 3 Háy János: Házasságon innen és túl. Palatinus, p Háy János: Házasságon innen és túl. Palatinus, p.43.

4 tudatosan. Az olvasó már-már úgy gondolja, itt egy újabb történet széthulló családról, szeretőről, aminek mindig ugyanaz lesz a következménye, de nem. Pont ez az, ami a korábbi novelláktól megkülönbözteti. Ebben egy rákos férfi önmarcangoló titkolózását, s vele együtt a feleség vívódását - miszerint minden bizonnyal belépett egy harmadik fél az életükbe - mutatja be. S valóban, az a bizonyos harmadik fél belépett, csakhogy itt a pusztító, s végül mindent birtokló betegség formájában. A szerző ezzel a novellával szinte nyitva hagy egy kaput gondolatainkban és nem zárja le teljesen a történetet. A második fejezet novellái már sokkal vegyesebbnek mondhatók, ezekben nem csak a házasság, a halál kerül a középpontba, hanem a családi kötelékek, a megszokott életmód, a vidékről való kitörés próbái, a szülői szeretet és az anyagiak. Az itt leírt novellák már kevésbé irritálók, de azért akad köztük megrökönyödtető is. Mire ide elérkezik az olvasó, rosszabbat már úgysem remél. Megjelenik benne az öregotthon, s a házától elszakadni nem bíró, s nem is akaró öregember, akit családja csupán pénzeszsákként kezel. Az író ezzel is utal arra, hogy sokaknak mennyit ér, vagy mennyit sem ér az az ember, szülő, akinek szinte mindent köszönhet. A negyedik fejezet novellái a halál érkezését mutatják be más - és más szemszögből. Két általam nagyon megkedvelt darab a Csöpi és a Szilveszter volt. A Csöpiben a gyermek és állat szoros - olykor szorosabb, mint két ember kapcsolata rajzolódik ki előttünk. A szerző előrevetíti a történteket, így az olvasó kicsivel a feltárás előtt szembesül azzal, amivel a kisfiúnak is kell, Csöpi elvesztésével. A történet számomra megrendítő, holott más kritikában haláltémát üresjáraton erőltető darabként 5 említik. Megdöbbentő a negyedik fejezet A telefonszerelő című novellájában a dolgos, feleségét szerető, s neki mindent megadó buszsofőr családapa drámai menekülése szégyene elől a halálba. Ezt a novellát olvasva szinte újra visszaérkezünk a vidéki kis faluból a nagyvárosba, a mai Budapestre. 5 Darabos Enikő: Útikalauz haladóknak Háy János: Házasságon innen és túl (könyv). In:

5 Összességében semmiképp nem mondható, hogy a kötet belesimulna az átlagos novellakötetek szürke tömegébe. S a mű a szerző elmondása szerint végeredményében vidám, hiszen akkor kezdünk el gondolkozni, amikor szembesülünk a problémákkal.

TÉZISEK. HARRY POTTER HÉT ARCA: J. K. Rowling regénysorozatának hét irodalomelméleti megközelítése

TÉZISEK. HARRY POTTER HÉT ARCA: J. K. Rowling regénysorozatának hét irodalomelméleti megközelítése TÉZISEK HARRY POTTER HÉT ARCA: J. K. Rowling regénysorozatának hét irodalomelméleti megközelítése J. K. Rowling tíz évig írta regénysorozatát, így egy utolsó szegletéig jól átgondolt művel van dolgunk.

Részletesebben

dolatait összegzi az avatatlan olvasó számára, hogy azután a saját negyvenéves elemzôi tapasztalatának

dolatait összegzi az avatatlan olvasó számára, hogy azután a saját negyvenéves elemzôi tapasztalatának 240 Figyelô dolatait összegzi az avatatlan olvasó számára, hogy azután a saját negyvenéves elemzôi tapasztalatának birtokában kimutassa az új munkák érdemeit és fogyatékosságait. Az analitikus írások szimmetriaközpontja

Részletesebben

Lev Tolsztoj. Anna Karenina

Lev Tolsztoj. Anna Karenina Lev Tolsztoj Anna Karenina Lev Tolsztoj Az orosz irodalomnak kiemelkedő nagysága, regényeinek nagy részét megfilmesítették. Úgy gondolom, hogy az erkölcsi világszemléletéről, a tolsztojánizmusról is muszáj

Részletesebben

epiteszforum.hu olvasói közönségkutatás- és mérés, 2013

epiteszforum.hu olvasói közönségkutatás- és mérés, 2013 epiteszforum.hu olvasói közönségkutatás- és mérés, 213 A kérdőív 212. december 21-től 213. március 7-ig volt nyitva a közönség előtt. Ez idő alatt (76 nap) összesen 185-en válaszolták meg a kérdéseket.

Részletesebben

Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban. Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar

Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban. Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Megváltozott házasságkötési szokások Magyarországon (Ezer hajadonra

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

Annus szobalányként dolgozott,

Annus szobalányként dolgozott, Annus döntése Annus szobalányként dolgozott, akkor már majdnem 10 éve, amikor az asszonya váratlan ajánlattal állt elő. Kedves Annuskám, tudja mennyire szeretjük magát, a férjem és én is. Családtagnak

Részletesebben

LOVAS ANDRÁS. Mozdulj rá: ez MÁS!

LOVAS ANDRÁS. Mozdulj rá: ez MÁS! LOVAS ANDRÁS Mozdulj rá: ez MÁS! 1 2 Illusztrálta Kasza Julianna Szerkesztette Mihály Emőke Koinónia, 2009 Descrierea CIP a Bibliotecii Naţionale a României ANDRÁS, LOVAS Mozdulj rá: ez más! / Lovas András

Részletesebben

MÁTYÁS KIRÁLY VITÉZE VOLTAM

MÁTYÁS KIRÁLY VITÉZE VOLTAM MÁTYÁS KIRÁLY VITÉZE VOLTAM ALAPADATOK KÉSZÍTETTE ÉS MEGVALÓSÍTOTTA Vajda Henrietta, Sikariné Müller Mária, Papp Róbert ÖSSZEFOGLALÁS A tanulók a történelmi olvasmányok feldolgozása során nagyon lelkesek

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika

Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Játék a végtelennel MAGYAR TUDÓSOK Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Péter Rózsa Játék a végtelennel Matematika kívülállóknak

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Rechnitz Sámuel 1850-es évek 1890-es évek. Interjúalany

Családfa. Anyai nagyapa. Rechnitz Sámuel 1850-es évek 1890-es évek. Interjúalany Családfa Apai nagyapa Geiringer Vilmos? 1944 Apai nagyanya Geiringer Vilmosné (szül. Rechnitz Antónia)?-1944 Anyai nagyapa Rechnitz Sámuel 1850-es évek 1890-es évek Anyai nagyanya Rechnitz Sámuelné (szül.

Részletesebben

A család a fiatalok szemszögéből. Szabó Béla

A család a fiatalok szemszögéből. Szabó Béla A család a fiatalok szemszögéből Szabó Béla Témakörök A mai családok a számok tükrében Fiatalok családdal kapcsolatos attitűdjei Iskolai teljesítmény és a család Internet és család Összefoglalás, konklúziók

Részletesebben

Szemle. Kimondható és elbeszélhető tartományok. Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p.

Szemle. Kimondható és elbeszélhető tartományok. Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p. Szemle Kimondható és elbeszélhető tartományok Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p. Az önéletrajzról szóló elméletek kidolgozása az elmúlt évszázad 70-es

Részletesebben

Ostffyasszonyfai plébánosok együtt én

Ostffyasszonyfai plébánosok együtt én Ostffyasszonyfai plébánosok együtt 1973.04.12-én Szilvágyi János, Hatt András, Fazekas László, Takács Ferenc Elől: Rozmán László, Szerda Ernő Az Ostffyasszonyfai Nagyboldogasszony templom története és

Részletesebben

Tolkien: a keresztény író, aki nélkül nincs fantasy

Tolkien: a keresztény író, aki nélkül nincs fantasy 2013 január 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Január 3-án született 121 éve J. R. R. Tolkien angol író, nyelvész,

Részletesebben

Hallgatói segédlet a diplomadolgozatok/szakdolgozatok/záródolgozatok elektronikus verziójának feltöltéséhez

Hallgatói segédlet a diplomadolgozatok/szakdolgozatok/záródolgozatok elektronikus verziójának feltöltéséhez Hallgatói segédlet a diplomadolgozatok/szakdolgozatok/záródolgozatok elektronikus verziójának feltöltéséhez NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR A dolgozatok a feltöltés és az ezt követő

Részletesebben

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. Kulturális kölcsönhatások a Balaton térségében 1822 1960 között (Őslakosok, fürdővendégek, nyaralók)

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. Kulturális kölcsönhatások a Balaton térségében 1822 1960 között (Őslakosok, fürdővendégek, nyaralók) Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Schleicher Veronika Kulturális kölcsönhatások a Balaton térségében 1822 1960 között (Őslakosok, fürdővendégek, nyaralók)

Részletesebben

Hódos Mátyás A Kék Madár fészke

Hódos Mátyás A Kék Madár fészke Hódos Mátyás A Kék Madár fészke Hódos Mátyás A KÉK MADÁR FÉSZKE Egy jó házasság igaz története Esszéregény TINTA KÖNYVKIADÓ Hódos Mátyás 2007 ISBN 978 963 7094 85 9 A kiadásért felelõs Kiss Gábor, a Tinta

Részletesebben

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása

Részletesebben

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA BABITS FELJEGYZÉSEI ARANY JÁNOSRÓL Kézirat, rekonstrukció, kiadás * Horváth János a következő mondattal zárta az 1910-es évek első felében írt, de csupán a hagyatékból

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok a Budapesti agglomerációban

Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok a Budapesti agglomerációban Széchenyi István Egyetem Regionális Gazdaságtudományi Doktori Iskola Doktori iskolavezető Prof. Dr. Rechnitzer János Schuchmann Júlia Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok a Budapesti agglomerációban Témavezető:

Részletesebben

A Golden Star brigg építése

A Golden Star brigg építése A Golden Star brigg építése Hozzáadta: Gateway 2007. május 03. csütörtök 18:30 Utolsó frissités 2007. szeptember 05. szerda 22:24 Az interneten való böngészés közben akadtam rá különféle hajózással és

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S A Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály 2009. negyedik negyedévében végzett munkájáról és tapasztalatairól

Részletesebben

SZERETNÉL KIKAPCSOLNI? Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Pécs, Universitas u. 2/A.

SZERETNÉL KIKAPCSOLNI? Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Pécs, Universitas u. 2/A. SZERETNÉL KIKAPCSOLNI? Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Pécs, Universitas u. 2/A. LÁJKGENERÁCIÓ,AVAGY A VILÁGHÁLÓBA KEVEREDETT EMBER Dr. Veszelszki Ágnes, nyelvész, ELTE BTK Mai Magyar

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

Kedves Szülők! Sok szeretettel és jó kivánságokkal küldjük az első számot!

Kedves Szülők! Sok szeretettel és jó kivánságokkal küldjük az első számot! Kedves Szülők! Rőmer Glória és Vigh Noémi iskolapszichológusok vagyunk. 2017 februárjától szeretnénk kéthavonta egy hírlevél formájában némi segítséget nyújtani Önöknek olyan témákban, mint: szülőként

Részletesebben

Matematika feladatbank I. Statisztika. és feladatgyűjtemény középiskolásoknak

Matematika feladatbank I. Statisztika. és feladatgyűjtemény középiskolásoknak Matematika feladatbank I. Statisztika Elméleti összefoglaló és feladatgyűjtemény középiskolásoknak ÍRTA ÉS ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Dugasz János 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Dugasz János Tartalom Bevezető 7 Adatok

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: 1. Feladat Életrajz Beck Andrea 1977-ben született.. Diplomát szerzett kommunikációs, majd területen. Első könyve, A Titoktündér

Részletesebben

Resztoratív szemlélet a büntetésvégrehajtásban. Külföldi tapasztalatok. Balassagyarmati Fegyház és Börtön 2007. december 13.

Resztoratív szemlélet a büntetésvégrehajtásban. Külföldi tapasztalatok. Balassagyarmati Fegyház és Börtön 2007. december 13. Resztoratív szemlélet a büntetésvégrehajtásban - Külföldi tapasztalatok Elıadó: Fellegi Borbála Balassagyarmati Fegyház és Börtön 2007. december 13. A helyreállító attitőd Hogyan válaszolunk a normaszegésre?

Részletesebben

Munkamegosztás a mai családban

Munkamegosztás a mai családban Munkamegosztás a mai családban Előszó A témaválasztás időszerű, a családalapítás háttérbe szorulóban, Európára jellemző az öregedő társadalom A kormányok fontos társadalomfejlesztési programokat indítanak,

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

A család a Magyar értelmező kéziszótár (ÉKsz. 2003) meghatározása szerint a szülők, a gyermek(ek) (és legközelebbi hozzátartozóik) közössége.

A család a Magyar értelmező kéziszótár (ÉKsz. 2003) meghatározása szerint a szülők, a gyermek(ek) (és legközelebbi hozzátartozóik) közössége. Hidasi Judit, Osváth Gábor, Székely Gábor A család a Magyar értelmező kéziszótár (ÉKsz. 2003) meghatározása szerint a szülők, a gyermek(ek) (és legközelebbi hozzátartozóik) közössége. A rokon olyan személy,

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Tavaszi Ajándékozós Izé kérdőív - kiértékelés

Tavaszi Ajándékozós Izé kérdőív - kiértékelés Tavaszi Ajándékozós Izé kérdőív - kiértékelés Újfent köszönettel tartozunk 27 lelkes Imagines tagunknak, akik kitöltötték a TAI-val kapcsolatos kérdőívünket, és kiváltképp örültünk neki, hogy a házinyúl,

Részletesebben

Rost Andrea: Minden szerep beépül az ember életébe

Rost Andrea: Minden szerep beépül az ember életébe Rost Andrea: Minden szerep beépül az ember életébe Kiss Eszter Veronika, 2015. október 25., 11:53 Rost Andrea Fotó: Barna Bálint Nemrég jött ki új ékszerkollekciójával, és novemberben Frenák Pállal ad

Részletesebben

1. Gedő Ilka: Csendőrök, 1939, ceruza, papír, 229 x 150 mm, jelzés nélkül (leltári szám: F 63. 201)

1. Gedő Ilka: Csendőrök, 1939, ceruza, papír, 229 x 150 mm, jelzés nélkül (leltári szám: F 63. 201) A Magyar Nemzeti Galériában őrzött Ilka-grafikák Az első három rajz kivételével, amelynek fotóját 2006. május 21-én kaptam meg a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztályától, az összes mű reprodukálva van

Részletesebben

Boldogság a panel falak között -Egy panellakó perspektívája

Boldogság a panel falak között -Egy panellakó perspektívája Boldogság a panel falak között -Egy panellakó perspektívája Boldogság a panel falak között? Ha egy ilyen típusú lakótelepen tölti mindennapjait, kint is és bent is egyaránt panelfalakba ütközik az ember.

Részletesebben

a bukovinai székely hagyomány

a bukovinai székely hagyomány www.bukovina.lap.hu Sebestyén Ádám m hatása a bukovinai székely hagyomány nyırz rzésre Írta: Sebestyén Imre Dezsı 2004 1 Miért fontos nekünk Bukovina? Mi, akik már itthon Magyarországon születtünk csak

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

TRIANONI MOZAIK. Dr.Váry Albert könyve

TRIANONI MOZAIK. Dr.Váry Albert könyve 1 TRIANONI MOZAIK Dr.Váry Albert könyve 2 3 Szűcs László /1934-2008/: T A V A S Z Édesanyám: született Szatmári Teréz még a XIX. Század utolsó éveiben nyitotta sírós szemét a szép, de borzasztóan terhes

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2014. március P. Tóthné Szakács Zita Böjtben A múlt héten elkapott egy vírus, minek következtében

Részletesebben

Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés)

Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés) Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola Török Zsuzsa Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés) Doktori értekezés tézisei Témavezető:

Részletesebben

Barabás Erzsébet. Titkos igazság

Barabás Erzsébet. Titkos igazság Barabás Erzsébet Titkos igazság Tudattalanság Élet és halál! Megszületni majd meghalni. Kérdés, hogy hogyan, miként és mikor vagy esetleg miért! Még meg sem születünk, már előtte kiválasztjuk az állítólagos

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

Szakmai beszámoló. A program részletes leírása:

Szakmai beszámoló. A program részletes leírása: Szakmai beszámoló Az idei évben az ERASMUS+ adminisztratív dolgozói mobilitás keretében 2015.09.28. és 10.02. között szakmai úton vettem részt a portugáliai Portóban; a Portói Egyetem Sporttudományi Karán,

Részletesebben

Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 4. korcsoport (11 12. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ. (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium

Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 4. korcsoport (11 12. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ. (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium Testvérmúzsák vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii 4. korcsoport (11 12. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ Megoldások (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium Előzetes kutatások I. A Pécsi Szemle című várostörténeti

Részletesebben

Használd tudatosan a Vonzás Törvényét

Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Szerző: Koródi Sándor 2010. Hogyan teremtheted meg életedben valóban azokat a tapasztalatokat, amikre igazán a szíved mélyén vágysz? Ebből a könyvből és a hozzá tartozó

Részletesebben

Zágoni Balázs. Barni Berlinben. meseregény. M. Tóth Géza rajzaival

Zágoni Balázs. Barni Berlinben. meseregény. M. Tóth Géza rajzaival Zágoni Balázs Barni Berlinben meseregény M. Tóth Géza rajzaival Koinónia Kolozsvár 2016 Első fejezet, amelyből megtudjuk, hogy Barni mennyi mindent tud Barni rengeteget tudott a nagyvárosokról, különösen

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára?

Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? 1. oldal Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? Nagy Erika, 2013 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.

Részletesebben

Szövegértés és olvasáskultúra a PISA vizsgálat tükrében

Szövegértés és olvasáskultúra a PISA vizsgálat tükrében Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar IKV0101 Magyarország kultúrája a XXI. század elején Dr. Agárdi Péter egyetemi tanár Szövegértés és olvasáskultúra a PISA vizsgálat

Részletesebben

Magvető Kiadó könyvklubja - Mesekalauz úton lévőknek

Magvető Kiadó könyvklubja - Mesekalauz úton lévőknek 2013 június 30. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Magvető értékelve Kiadó könyvklubja Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Képek és történetek kereszttüzében élünk, és belezavarodhatunk vagy visszatérhetünk

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma középszint 1011 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 25. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január

A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január VENDÉGÜNK VOLT BUDAI GYŐZŐ, ISKOLÁNK IGAZGATÓJA - Hol született? - Lajoskomáromban. - Mikor jött Hantosra, és hány évesen kezdett tanítani? - 19 éves

Részletesebben

P. Müller Péter Székely György pályaképe

P. Müller Péter Székely György pályaképe 1 P. Müller Péter Székely György pályaképe Bizonyos értelemben méltánytalan dolog egy 94 éves életutat, és azon belül egy több mint hét évtizedes szakmai pályafutást egy rövid előadás keretében összegezni.

Részletesebben

A hallgatók véleménye az 1973.-évi tanulmányi kirándulásról /reprezentatív felmérés alapjén/

A hallgatók véleménye az 1973.-évi tanulmányi kirándulásról /reprezentatív felmérés alapjén/ - 42 - Nagy Ilona : A hallgatók véleménye az 1973.-évi tanulmányi kirándulásról /reprezentatív felmérés alapjén/ "Audiator et altere pars" - hallgassátok meg a másik oldalt - elv alapján az 1973. évi 3

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

IV. Mikszáth Kálmán. 1. Életrajzi adatok. 2. Melyek Mikszáth fõbb műfajai? Említs példákat is! 3. Mely műveivel válik ismert íróvá?

IV. Mikszáth Kálmán. 1. Életrajzi adatok. 2. Melyek Mikszáth fõbb műfajai? Említs példákat is! 3. Mely műveivel válik ismert íróvá? IV. Mikszáth Kálmán 1. Életrajzi adatok a) Hol és mikor született és halt meg Mikszáth Kálmán? b) Hogyan kötõdik az alábbi helyekhez? Balassagyarmat: Horpács: Mohora: Pest: Rimaszombat: Selmecbánya: Szeged:

Részletesebben

Tanítás a házasságról

Tanítás a házasságról Tanítás a házasságról ADUNARE Tanítás a házasságról A házasságról való tanítás nagyon fontos mivel kihatással van minden ember életére. A házasság jó dolog. A házasság Istentől való dolog. Amikor összeházasodunk

Részletesebben

3. Hiba Nem adsz esélyt magadnak!

3. Hiba Nem adsz esélyt magadnak! 3. Hiba Nem adsz esélyt magadnak! Nicholas Victor www.ferficsabitas.com A harmadik végzetes hiba, amit a nők elkövetnek párválasztáskor: Nem adsz esélyt magadnak! Ha komoly párkapcsolatban szeretnél élni

Részletesebben

A librettó Luko Paljetak horvát költő, író azonos című színdarabján alapul, Juranić mellett pedig Paljetak volt az opera másik szövegírója.

A librettó Luko Paljetak horvát költő, író azonos című színdarabján alapul, Juranić mellett pedig Paljetak volt az opera másik szövegírója. operaportal.hu, 2013. 10. 10. "A NYÁR UTOLSÓ VIRÁGA" Zoran Juranić "A nyár utolsó virága" című operája. Kritika. A 2013. évi Armel Operaverseny második előadásán egy horvát kortárs zeneszerző, Zoran Juranić

Részletesebben

Amerikából jelentem LXXXIV. - Öngyilkos hidak

Amerikából jelentem LXXXIV. - Öngyilkos hidak 2011 március 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Amerikából értékelve jelentem Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Nem épp vidám téma, de sajnos gyakori jelenség Amerikában is a korlátján egyensúlyozó

Részletesebben

MagyarOK B1+ munkalapok 6

MagyarOK B1+ munkalapok 6 1. Egyetértek. Nem értek egyet. munkalap Egyetért? Nem ért egyet? Írja le az érveit! Lassan az lesz a furcsa, ha az emberek egymással beszélgetnek, és nem a telefonjukat bámulják.... Soha nem fogok szótlanul

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

OLVASÁSI VERSENY II. FORDULÓ

OLVASÁSI VERSENY II. FORDULÓ a csapat/ osztály neve: OLVASÁSI VERSENY II. FORDULÓ LÁZÁR ERVIN: HÉT SZERETİM I. A BŐVÉSZ 1. Magyarázd meg az alábbi kifejezések jelentését! - fekete kalapos lámpák: - optimális : - kommentár: - az amik

Részletesebben

Hajókázna-e ma Vedres István a Tiszán? dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök

Hajókázna-e ma Vedres István a Tiszán? dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök Hajókázna-e ma Vedres István a Tiszán? dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök A cím magyarázata Vedres István (1765-1830.) kinek az idén ünnepeljük születése 250., halála 185. évfordulóját, aki

Részletesebben

BOROMISZA ZSOMBOR: TÓPARTOK TÁJÉPÍTÉSZETI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATI ELVEI ÉS MÓDSZEREI A VELENCEI-TÓ PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012

BOROMISZA ZSOMBOR: TÓPARTOK TÁJÉPÍTÉSZETI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATI ELVEI ÉS MÓDSZEREI A VELENCEI-TÓ PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012 BOROMISZA ZSOMBOR: TÓPARTOK TÁJÉPÍTÉSZETI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATI ELVEI ÉS MÓDSZEREI A VELENCEI-TÓ PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012 A doktori iskola megnevezése: tudományága: Budapesti Corvinus

Részletesebben

Resztoratív gyakorlatok a büntetésdr. Fellegi Borbála, igazgató, Foresee Kutatócsoport

Resztoratív gyakorlatok a büntetésdr. Fellegi Borbála, igazgató, Foresee Kutatócsoport Meglátni az Meglátni embert az embert Resztoratív gyakorlatok a büntetés-végrehajtásban Resztoratív gyakorlatok a büntetésdr. Fellegi Borbála, igazgató, Foresee Kutatócsoport végrehajtásban Dr. Fellegi

Részletesebben

A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI GLOBÁLIS ÉS KONTINENTÁLIS SZINTEN, A FÖLDRAJZTUDOMÁNY SZEMSZÖGÉBŐL A

A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI GLOBÁLIS ÉS KONTINENTÁLIS SZINTEN, A FÖLDRAJZTUDOMÁNY SZEMSZÖGÉBŐL A A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI GLOBÁLIS ÉS KONTINENTÁLIS SZINTEN, A FÖLDRAJZTUDOMÁNY SZEMSZÖGÉBŐL A társadalom és a földi rendszer kapcsolata Kerényi Attila 1 Az elmúlt 3,5 milliárd évben

Részletesebben

Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat

Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat (L.) Új folyam VI. 2015. 1 2. szám www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu Forrás: http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2015/07/szabo-hajnalka-piroska-altalanos-iskolai-tortenelemtankonyvek-noi-temainak-osszehasonlito-elemzese-06-01-06/

Részletesebben

Elválni vagy együtt maradni? Családi örömök és veszteségek

Elválni vagy együtt maradni? Családi örömök és veszteségek SZKB_212_02 Elválni vagy együtt maradni? Családi örömök és veszteségek szkb_212_diak_book.indb 7 2007. 09. 10. 9:53:56 szkb_212_diak_book.indb 8 2007. 09. 10. 9:53:56 tanulói elválni vagy együtt maradni?

Részletesebben

Nyiss az alacsony árakra!

Nyiss az alacsony árakra! Nyiss az alacsony árakra! többet kevesebbért... mindennap! fiúknak, nyomott mintával és zsebbel, szürke vagy kék színben, lányoknak, elöl bolyhos, rózsaszín vagy világos bézs színben szabadidőnadrág fiúknak,

Részletesebben

Csúcsívek rajzolása. Kezdjük egy általános csúcsív rajzolásával! Ehhez tekintsük az 1. ábrát!

Csúcsívek rajzolása. Kezdjük egy általános csúcsív rajzolásával! Ehhez tekintsük az 1. ábrát! 1 Csúcsívek rajzolása Előző dolgozatunk kapcsán melynek címe: Íves nyeregtető főbb számítási képleteiről találkoztunk a csúcsívvel, mint az építészetben igen gyakran előforduló vonalidommal. Most egy másik

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzata BUDAÖRS VÁROS IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2011-2021

Budaörs Város Önkormányzata BUDAÖRS VÁROS IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2011-2021 Budaörs Város Önkormányzata BUDAÖRS VÁROS IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2011-2021 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. AZ ÖNKORMÁNYZATOK IFJÚSÁGPOLITIKAI FELADATAI... 4 1.1.1. Európai Ifjúságpolitika...4 1.1.2. Nemzeti

Részletesebben

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Budapest, 2008 E számunk munkatársai Bu z á s Ge r g e ly régész-művészettörténész, MNM Mátyás király

Részletesebben

Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN

Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN Nemrégiben egy író-olvasó találkozón vettem részt, ahol Kőrösi Zoltán szerintem méltatlanul kevéssé ismert kortárs magyar írónk volt a vendég.

Részletesebben

2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés

2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés Pécs-Baranyai OrigóHáz Egyesület Mecseki Karsztkutató Csoport 7629 Pécs, Komlói út 94.-98. 2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés 1 A Mecseki Karsztkutató Csoport 2013. évi jelentése Barlangi feltáró

Részletesebben

CSABA GYÖRGY BIOLOGIKON

CSABA GYÖRGY BIOLOGIKON CSABA GYÖRGY BIOLOGIKON Csaba György BIOLOGIKON A biológiai és társadalmi lét ütközésének problémái az ezredfordulón Az e-könyv alapja a 2009-ben megjelent kiadás (ISBN 978 963 9879 37 9) Prof. dr. Csaba

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Brodzinsky, D.M. Schechter, M.D. (1993): Being Adopted. The Lifelong Search for Self (New York: Anchor Books)

Brodzinsky, D.M. Schechter, M.D. (1993): Being Adopted. The Lifelong Search for Self (New York: Anchor Books) Brodzinsky, D.M. Schechter, M.D. (1993): Being Adopted. The Lifelong Search for Self (New York: Anchor Books) A könyvről A könyv szerzői klinikai pszichológusok, akik évtizedek óta foglalkoznak az örökbefogadás

Részletesebben

1. Mátyás híres könyvtára a Bibliotheca Corviniana. Mi volt a korabeli neve?

1. Mátyás híres könyvtára a Bibliotheca Corviniana. Mi volt a korabeli neve? "ÉRC, MÁRVÁNY ÉS KÖNYV NEM HAGY ENYÉSZNI SOHA." (BONFINI) MÁTYÁS KIRÁLY PÁLYÁZAT I. FORDULÓ (HATÁRIDŐ: 2018. MÁRCIUS 25.) FELSŐ TAGOZATOS CSAPATVERSENY CSAPATNÉV/TAGOK: ISKOLA, OSZTÁLY: ELÉRHETŐSÉG: 1.

Részletesebben

Érintsd meg a Holdat!

Érintsd meg a Holdat! Gárdonyi-emlékév, 2013 Érintsd meg a Holdat! rejtvényfüzet 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játsszatok velünk! Az első fordulóban Gárdonyi Géza életével, a

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

A tudástársadalom és a magyar vidékfejlődés

A tudástársadalom és a magyar vidékfejlődés A tudástársadalom és a magyar vidékfejlődés Kutatási zárójelentés 1. Tudásformák a vidékfejlesztésben Kutatásunk során a tudástársadalom és a magyar vidékfejlesztés kapcsolatát vizsgáltuk. Kutatásunk két

Részletesebben

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS KÜLFÖLDI INTÉZMÉNY: JAMK University of Applied Sciences PROGRAM: ITPRO képzés CampusHungary és Erasmus ösztöndíjjal IDŐSZAK:

Részletesebben

I. Az értekezés célkitűzése, a téma körülhatárolása

I. Az értekezés célkitűzése, a téma körülhatárolása I. Az értekezés célkitűzése, a téma körülhatárolása A dolgozatban az antik szerelmi regény egyik képviselőjének, Kharitónnak Khaireas és Kallirhoé című regényét vesszük vizsgálat alá. A mű Kr. e I. század

Részletesebben

Državni izpitni center *P081A10313* TAVASZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ május 26., hétfő SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA

Državni izpitni center *P081A10313* TAVASZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ május 26., hétfő SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA Državni izpitni center *P08A033* TAVASZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 008. május 6., hétfő SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RIC 008 P08-A03--3. feladatlap FELADAT MEGOLDÁS PONTSZÁM.. 3.

Részletesebben

SZTE-BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék VERSENYFELADATOK. Kultúrtörténeti teszt forduló, 1. kategória

SZTE-BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék VERSENYFELADATOK. Kultúrtörténeti teszt forduló, 1. kategória VERSENYFELADATOK Kultúrtörténeti teszt 2015 2016. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:... Osztálya:... Iskolája:. Felkészítő tanára:... Pontszáma:... / 51 pont Kedves Versenyző! Minden feladatot

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 223-23/2013. iktatószám 23. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 13-án

Részletesebben