Cég van, eladó! alapító-tulajdonosai nagyjából egykorúak: ben voltak katonák. Stratégiai befektetõt, külföldrõl

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Cég van, eladó! alapító-tulajdonosai nagyjából egykorúak: 74 75-ben voltak katonák. Stratégiai befektetõt, külföldrõl"

Átírás

1 C Í M L A P O N FEBRUÁR 6. IT-BUSINESS Cég van, eladó! Egy vállalkozás értékesítése tulajdonképpen nem sokban különbözik egy hétköznapi termék eladásától. Fel kell kutatni az érdeklõdõket, elég információval kell õket ellátni a döntéshozatalhoz, majd nyélbe kell ütni az üzletet. Ám aki már próbálta, biztosan tudja: a cég eladása mégsem olyan egyszerû, mint a terméké vagy a szolgáltatásé. Az informatikai ágazat szereplõire miként a hazai kis- és középvállalatokra általában is jellemzõ tõkehiány sokakat gátol meg abban, hogy nagyot tudjanak ugrani; növelni tudják piacukat. Befektetési szakemberek szerint ezen a helyzeten csak az akvizíció változtathat. Magyarországon mondják a cégvásárlások idõszaka kezdõdik, s nem csupán azért, mert a nagyobb cégeknek szükségük van a kicsik által már birtokolt piacra, hanem azért Mi kerül a kosárba? is, mert a kisebbek méretgazdaságos mûködése ezt megköveteli. Van azonban egy speciális mellékkörülmény is: a nyolcvanas évek legvégén, a kilencvenes évek elején alakult és máig fennmaradt információtechnológiai cégek alapító-tulajdonosai nagyjából egykorúak: ben voltak katonák Stratégiai befektetõt, külföldrõl Papp Péter, a Kancellár.hu ügyvezetõ igazgatója ellenben a fiatalabb korosztályhoz tartozik, és az egyébként kezdettõl fogva exit stratégiára épített cégének sem pénzügyi, hanem stratégiai befektetõt keres; olyat, aki továbbra is munkát ad a menedzsment és a csapat számára. Mint mondja, a Kancellár.hu felépítése minden elemében a könnyebb eladhatóságot célozza. Része ennek, hogy a tulajdonosok ne érzelmileg viszonyuljanak a céghez, legyenek világosan láthatók a cégen belüli feladatok és szerepek, legyen elismert könyvvizsgálója, a menedzsment megfelelõ szakértelemmel rendelkezzen, legyen elkötelezett, végül pedig a cég érje el a külföldi befektetõk számára vonzó nagyságot. Tapasztalatai szerint ugyanis a hazai befektetõk tõkeereje legföljebb a milliós forgalmú cégek akvirálását engedi meg, míg a komoly külföldi befektetõk a lélektani határnak nevezhetõ 2 milliárd forint alatt nem is állnak szóba a jelöltekkel. A magyar cégek nagy része viszont éppen a kettõ közti tartományba esik. A Kancellár.hu csupán az egyike azoknak a hazai IT-vállalkozásoknak, amelyeknek az alapító ügyvezetõje nem akar úgymond sem nagyobb autóval járni, sem nagyobb lakásban lakni; cége nem küzd készpénzhiánnyal vagy növekedési problémával, s ezért nem tõkére van szüksége. Mindez persze szûkíti a lehetséges befektetõk körét, de így is rendszeresen érik megkeresések. Ellentétben az olyan, beállt piacokkal, mint amilyen például a szállodáké, a sportruházati cikkeket vagy autóalkatrészeket értékesítõ cégeké amelyek növekedési lehetõségei jól kiszámíthatóak, a dotcom-cégeket nehezebb felértékelni. Esetükben a potenciális befektetõkkel folytatott tárgyalások gyakorta értékelési metodológiák kiagyalásával kezdõdnek, a végük azonban olykor piaci alkudozás lesz. Papp Péter szerint segíthetnének e cégek felértékelésében a tanácsadók, csakhogy a Big Five Magyarországon dolgozó tanácsadóinak nincs megfelelő mennyiségű merger & aquisitions-tapasztalatuk, a külföldi szakemberek pedig meglehetõsen drágák. Korláton felül Ami a Kancellár.hu mûködési területét, az információbiztonságot illeti, a szak- 16

2 IT-BUSINESS FEBRUÁR 6. C Í M L A P O N cióbiztonsággal foglalkozó cégek máris kezdik kinõni a hazai piacot. A bennük felgyûlt tudáshalmaz külföldön is értékesíthetõ, igaz, miközben a magyar IT-biztonsági cégek a környezõ országok felé fordulnak, a náluk jóval tõkeerõsebb nyugati cégek is megjelennek idehaza, és ezek, a magyarokkal ellentétben, megengedhetik maguknak, hogy hónapokon keresztül piacot vásároljanak. A várható agresszív terjeszkedést Papp Péter szerint csak a nagyok és az egész kicsik fogják túlélni. A nyugat- és kelet-európai cégek egyesülése szintén reális forgatókönyvnek tûnik; a Kancellár.hu is folytat ilyen tárgyalást. Árat az ügyvezetõ nem árult el, de annyit igen, hogy a hasonló nagyságrendû cégek 5 10 millió eurót érnek, és enynyit kezdõ vagy közepes nyugat-európai cégek nem képesek kifizetni. Bojár Gábor elnök, Graphisoft A cég eladása olyan, mint amikor felnõ és férjhez megy az ember lánya ember a piac latin-amerikanizálódására számít: egyre nehezebb lesz átlépni a húszfõs korlátot, így a piac néhány nagy szereplõje mellett nagyon sok kis szereplõje is lesz. Míg a nagyobbak az ezer legnagyobb ügyfélre koncentrálnak, a kisebbek vadászterületét a magánemberek és kisvállalati IT-használók fogják adni. Ám a harminc ötven fõs, kizárólag informá- Magyar multi Saját irodákat létesített Japánban, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Finnországban, Németországban és Spanyolországban. Sokan tekintik az elsõszámú szállítónak az épületmodell alapú szoftverek szállítói és az építõipari informatikai szolgáltatók között. Bár a tavalyi év eredményei még nem nyilvánosak, elemzői becslések szerint az árbevétel 30 millió euró körül alakult, vevőjéé, a Nemetschek AG-é pedig a 100 milliót is meghaladhatja. A vállalat nagysága számít, és erőink egyesítése lehetővé teszi, hogy együtt mi foglaljuk el a vezetőülést világítja meg a részvényeladás okait Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója és igazgatótanácsának elnöke. Noha az utóbbi hat-hét évben többször felröppent a pletyka, hogy a Nemetschek és a Graphisoft jó páros volna, a tárgyalások tulajdonképpen csak tavaly õszszel kezdõdtek avat be Ernst Homolka, a német szoftverház pénzügyi igazgatója. A két cég vezetõi között folyó tárgyalások nyomán december 1-én jött létre a megállapodás. Mindvégig igen komoly, egyenlõ tárgyalópartnerek voltak a Graphisoft vezetõi fogalmaz a Nemetschek AG pénzügyi igazgatója. A kilencvenes évek óta lezajlott konszolidáció alaposan rendet vágott az építészeti szoftverek piacán: a domináns Autodesknek a korábbi harminc negyven cégbõl már csupán egy maroknyi versenytársa maradt, így Bojár Gábor szerint elkerülhetetlen a további konszolidáció. A második és harmadik helyezett összefogását, egy erõs második létrejöttét nagyon jó stratégiai döntésnek értékeli a Graphisoft alapítója: így van sanszunk arra, hogy kihasználjuk azt a lehetõséget, ami az újonnan fellendülõ piacon elõttünk áll. A Nemetschek Graphisoft cégegyüttes jóval nagyobb lesz, mint az utána következõ. A német szoftvervállalat egészen a kö- 17

3 C Í M L A P O N FEBRUÁR 6. IT-BUSINESS zelmúltig az organikus növekedés útját járta, az ezredforduló körüli válságot maga is reorganizációval vészelte át, és csak nemrégiben kezdett felvásárlásokba. Az erõegyesítés nyomán a Nemetschek Graphisoft páros az építészeti szoftverek piacának vezetõjévé válik Európában, részesedése egyes országokban a százalékot is meghaladja. Ernst Homolka szerint az igazi kihívás a világpiac; Észak- Amerikában és Japánban a Graphisoft hídfõállásai lesznek a közös támpontok. AZ ÉPÍTÉSZETI SZOFTVEREK VILÁGPIACA (SZÁZALÉK) Autodesk (59) Egyéb (5) mb AEC Software (2) Fujitsu (4) Tekla Bentley (4) (6) Nemetschek (8) Graphisoft (5) Fukui (7) (Forrás: Gartner, 2005) Koncentrálhattunk volna mondja Bojár Gábor arra az egy részpiacra, amelyen eddig a legjobb eredményt értük el, tudomásul véve, hogy annak is csak egy szegmensében vagyunk erősek, nevezetesen a kicsi és közepes építészirodák piacán, és továbbra sem érünk el számottevő részesedést a tervezőszoftvereket több száz vagy több ezer példányban vásárló nagyvállalatok piacán. Dönthettünk volna úgy is, hogy csak ekkorák maradunk, de nyereségesek leszünk, és szép osztalékot fizetünk a tulajdonosoknak. Csakhogy amikor a céget bevezettük a tőzsdére, azt az ígéretet tettük, hogy nagyra fogunk nőni. Mert 20 vagy 30 millió eurós, nem növekvő cégnek nincs a tőzsdén helye foglalja öszsze az elõzményeket a magyar cég igazgatótanácsának elnöke. S hogy veszteségként éli-e meg az általa alapított cég eladását? Bojár Gábor szerint olyan ez, mint amikor felnõ és férjhez megy az ember lánya: attól kezdve már nem teljesen a szüleié, de azért még a szüleié is marad. Híre ment Természetesen a Graphisoft eladása nem történhetett volna meg a munkatársakkal való egyeztetés nélkül, de Bojár Gábor szerint az irányválasztást illetõen teljes volt az egyetértés. A cég körül megindult sürgés-forgás nyomán valami pletyka egy GRAPHISOFT-TULAJDONOSOK DECEMBER 31-ÉN Név A korábbi befolyás (százalék) Bojár Gábor 25,87 Tari István Gábor 10,46 Hornung Péter 5,02 Misley Miklós 1,56 Gáthy Tibor 1,56 Johannes Reischböck 0,78 Dominic Gallello 0,49 Szabó László 0,20 Horváth Gábor 0,16 Vértesi László 0,04 Babits Attila 0,02 lehetséges eladásról kikerült a piacra, de hogy a cégen belül jól működött a bizalmi retesz, bizonyítja, hogy a Nemetschek név nem került ki. Mindent megtettünk a bizalmasság fenntartásáért, de ahhoz, Tálcán kapják a vevõket Sertepertélnek körülöttük az érdeklõdõk, párhetente kapják az ajánlatokat, egyelõre mégsem adják el az e-businesst. Dinamikusan növekszik az internetes pizzarendelés piaca, habár alacsony a hazai internethasználat, és a béren kívüli juttatások sem bõvelkednek a hazai cégeknél. Sem futár, sem kemence A jutalékos rendszerben mûködõ e-kereskedelmi vállalkozás 2006-ban több mint egymilliárd forint értékû nettó forgalmat generált a hazai piacon, a cég árbevétele azonban mégsem lépte át a 100 milliós szintet. Perger Péter tulajdonos-ügyvezetõ szerint azonban a Netpincért alapítók figyelmének középpontjában az árbevétel mellett a cég jövendõ értéke állt. Már az 1998-as alapításkor kitûzték maguk elé: elsõ körben a hazai, majd rövid idõn belül a nemzetközi internetes kereskedelmi piacon szeretnének meghatározó szereplõkké válni. Megítélésük szerint öt évre vannak attól, hogy a Netpincért bevezessék valamelyik európai tõzsdére. Mintának azonban az amerikai piacot tekintik, amely arra szolgál példákkal, miként tehetik rentábilissá a tulajdonos számára a befektetett energiát és pénzt. Ezért hiába kapnak vételi ajánlatot átlagosan kéthavonta a Netpincér gazdái a tõzsdei bevezetés elõtt nem szándékoznak kiszállni cégükbõl, inkább saját erõbõl vagy akár hitelbõl, tõkebevonással oldanák meg a fejlesztést, ha az exponenciális növekedés mellett szükség volna rá. A fogyasztói magatartás megváltoztatására van szükség mondja Perger Péter, hogy internetes rendelõvé váljék az a potenciális ügyfélkör, amely ma legföljebb telefonon rendel ebédet. A stabil bázis mellett a vállalkozás már kilenc másik országban, a magyarnál lényegesen nagyobb piacokon is jelen van. Kapcsolatok és IT Mindezek függvényében 2010 elejére várható a tõzsdei bevezetés idõpontja, amikor a terveik szerint a Netpincér további növekedési potenciált magában hordozó, stabil üzleti kapcsolatokkal rendelkezõ, Európa-szerte mûködõ vállalkozás lesz. Mindezt úgy, hogy a cég sem éttermet, sem futárszolgálatot nem mûködtet, csupán informatikai szolgáltatásán keresztül közvetíti a rendeléseket. Két-három évvel ezelõtt volt egy föllángolás jegyzi meg Perger Péter, 18

4 IT-BUSINESS FEBRUÁR 6. C Í M L A P O N hogy a legjobb árat érjük el, több lehetséges partnerrrel kellett tárgyalnunk, és minél többen tudnak egy készülő cégeladásról, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a szándék kiderül. A pletyka ugyanakkor majdnem meghiúsította a dealt jegyzi meg, hiszen a spekulációk nyomán az ár irreálisan alakulhat. Mint Ernst Homolka fogalmazott, a két cég baráti versenyben folytatja mûködését. Az elsõ lépések egyike a két cég termékei közötti átjárhatóság javítása. Mindazonáltal mint Bojár Gábor mondja egyelőre nem a termékeket integráltuk, hanem a cégeket, és ez csak abból a szempontból lesz elõnyösebb mindkét terméknek, hogy a mögötte lévõ cég nagyobb, és nagyobb momentumot, nagyobb erõt tud mutatni. Verseny alakul majd ki a két cég termékeinek hagyományos viszonteladói között, és ez a Graphisoft alapítója szerint nem baj: mindkét terméknek és vevõinek használni fog. Illés Antal, Humansoft Szétválik az operatív és a stratégiai irányítás Levonva a tanulságot Két évvel ezelõtt lépett ki a piacra a Humansoft. Megbíztunk egy tanácsadó céget, elkészítettük az information memorandumot, voltak érdeklõdõk, tárgyaltunk, de az ajánlatokat végül nem fogadtam el emlékszik vissza Illés Antal, a cég tulajdonos-ügyvezetõje. Azóta nem lemondva arról, hogy a céget esetleg eladja vagy tõzsdére vigye, több más hazai IT-cég alapítójához hasonlóan, a Humansoft-vezetõ is új irányba fordult: a stratégiai irányítást megtartva, az operatív vezetést fiatalabb ügyvezetõnek adja át, fokozatosan. Akkoriban a mostaninál alacsonyabb értéken mérték a magyar informatikai cégeket, vevõjelöltünk pedig több vasat tartott a tûzben, és végül azt a céget vásárolta meg, amelyhez valószínûleg kedvezõbb feltételekkel juthatott hozzá idézi fel a két évvel ezelõtti eladási kísérletet Illés Antal. Mint mondja, nem volt kitûzött szempont, hogy a vevõ nyugat-európai vagy észak-amerikai legyen: a megbízott tanácsadó cég elsõsorban kelet- és közép-európai, többek közt orosz, lengyel, szlovák, osztrák és izraeli vevõjelölteket szakmai befektetõket közvetített a Humansoftnak. A várt és a felkínált vételár közötti különbségben közrejátszhatott az is, hogy a Humansoft árbevételének nagyjából a fele Dell-értékesítésbõl származik, amit mint mondja egyesek az átlagosnál nagyobb kockázatként értékeltek, Illés Antal szerint indokolatlanul, hiszen a Dell hazai értékesítési struktúrája változatlan. Mindenesetre a Humansoftnál levonták a tanulságot: a cég az utóbbi években a portfólió további szélesítésére törekszik a 2006-os eredmények szerint sikerrel. amikor a Netpincér viszonylag sok megkeresést kapott üzleti angyaloktól. Akkor azonban a tulajdonosok szerint a cég már nem egy induló, hanem felfutó vállalkozásnak számított, amit az önerõbõl megvalósított külföldi terjeszkedés is alátámaszt. A valamennyi szolgáltatását Magyarországról irányító, exportáló vállalkozás mûködését megkönnyíti, hogy mióta az ország az Európai Unió tagja lett, az EU-n belüli számlaadás is egyszerûbbé vált, így leányvállalatok alapítására sem volt szükség; mindenhol alvállalkozókkal mûködhetnek együtt. Mindössze az ügyfélszolgálati és kereskedelmi értékesítési tevékenységet szervezték ki a helyi képviseletekhez, míg az úgymond stratégiai tárgyalásokat, az informatikai irányítást és a marketinget a budapesti iroda tartja kézben. Uncle Sam ebédje Míg a magyarországi munkaadóknál a béren kívüli juttatások egyik, korántsem általános formája az ebédjegy, és az éttermi munkaebéd elszámolásához is áfás számlát várnak el, addig az Egyesült Államokban, ahol a hazainál lényegesen magasabb az irodai munkaerõ költsége, nem ritka, hogy a munkavállaló étkezési költségét a munkaadó fizeti. Ez persze merõben más stratégiát tesz lehetõvé a Netpincérhez hasonló cégek számára: a közvetítõk a teljes forgalmat keresztülfolyatják magukon. Amennyiben a Netpincér is ezt a gyakorlatot követné, a 2006-os évben 1,5 milliárd forintot mutathatott volna fel. Megnőtt a befektetők étvágya Perger Péter szerint nem véletlen, hogy a cég körül annyi az érdeklõdõ: a web 2.0 beindulása óta ismét megnõtt a befektetõk étvágya. Három év alatt nem vásároltak fel annyi hazai internetes vállalkozást, mint az elmúlt egy év alatt. A Netpincér számára azonban a magyar kérõk már kicsik, mióta az itteninél lényegesen nagyobb piacokba is belekóstolt. A tõzsdei Perger Péter, Netpincér A fogyasztói szokások változására várva bevezetésig a cégvezetõ tulajdonosok elsõsorban szakmai és nem pénzügyi befektetõkben gondolkodnak. 19

5 C Í M L A P O N FEBRUÁR 6. IT-BUSINESS A paletta önerõs gazdagítása mellett felmerül az egymást kiegészítõ cégek egyesítésének lehetõsége is. A közös piacra lépésrõl folyó párbeszéd azonban a jelek szerint meg-megakad azon, hogy Keresztesi János, Freesoft Hároméves szerzõdéssel védeni a tudást és a kapcsolati tõkét HOL ÉRDEMES? Kockázati tõkét ott érdemes bevonni, ahol olyan a befektetés elvárt hozamánál nagyobb értéknövekedést tesz lehetõvé az alapítónak, amely e finanszírozás nélkül nem lenne megvalósítható tartja Préda István, a Magánbankár Pénzügyi Tanácsadó Kft. ügyvezetõ igazgatója. Másképpen: az a vállalkozó, aki 30 százaléknál nagyobb éves megtérülésû projektet lát, és ezt nem tudja állami vagy EU-pénzekbõl, illetve bankhitelbõl megfinanszírozni, és hajlandó a saját pénzével a befektetõnél is nagyobb kockázatot vállalni, annak kockázati tõkére van szüksége. Minden más esetben ez a finanszírozás elõbb vagy utóbb költséges lesz. egyik vagy másik cég elsõ embere elfogultabb a saját neveltjével szemben. Abban viszont teljes az egyetértés a cégvezetõk között, hogy akvizíciós idõszak következik, és a vevõk szemében döntõ lehet a cégméret. A Montana elnöke szintén a piac koncentrációjára, közös formációk kialakítására számít, s ha mégsem következik be az IT-cégek összeolvadásával, majd befektetõk bevonásával járó folyamat, annak Vadász Pál szerint a turáni átok az oka: minden cégvezetõ magának szánja a fõnök szerepét. S minthogy a kritikus cégméret alatt sem a szakmai, sem a pénzügyi befektetõk nem pályáznak ITcégekre, a multik elõtt nyílik meg a lehetõség, hogy szabadabban mazsolázzanak a meglehetõsen fragmentált piacból. A vevõ dolga Persze a magyar IT-cégektõl sem idegen az akvizíciós stratégia. Vevõként úgy tapasztalják, gyakran nehezíti az elválást az olyan alapító-tulajdonosok egója, akik saját bébijüknek tekintik a cégüket. A befektetõ beengedését szükségszerû rossznak tartják, de nehezen vagy sehogyan sem tudják elfogadni, hogy az beleszóljon a cégvezetésbe. Úgy azonban nem lehet befektetõt találni, ha az alapító nem meri elárulni, mi a találmány lényege, mert attól fél, hogy ellopják tõle, vagy legföljebb állami kölcsönt tart elképzelhetõnek, azt semmiképpen, hogy a cégbe valaki mást is beengedjen hoz fel példákat Vadász Pál. Különösen kényes feladat a kis szoftvercégek akvizíciója: ezeknek általában sem számottevõ ingó-, sem ingatlanvagyonuk, eszközük nincs, legfõbb értékük a szellemi tudás és a kapcsolatrendszer. Oda kell figyelni a szürkeállományra, mert az igen illékony anyag fogalmaz Vadász Pál : ha nem vigyázunk, elillan a cég értéke, és nem marad egyéb, csak egy csomó értéktelen eszköz és néhány, kevésbé kreatív alkalmazott. Keresztesi János, a Freesoft vezérigazgatója szerint a kulcsemberekkel ezért legalább hároméves munkaszerzõdést kell kötni; a megvett tudás és ügyfélkapcsolat ugyanis körülbelül ennyi idõ alatt erodálódik. Nem könnyíti meg a cégérték megállapítását az országszerte elterjedt kreatív javadalmazási technika, amelynek következtében óriási különbségek mutatkozhatnak a cégek könyvelés szerinti vagyona és tényleges értéke között. Ez, a jó szakemberek megtartását célzó (mellesleg legnagyobb IT-cégeinktõl sem teljesen idegen) technika összeegyeztethetetlen az európai gondolkodású vevõk szemléletével. A gyakorlat az átvilágítás nyomán azonnal kiderül, megszüntetése a vevõnek nem kevés pénzbe kerül, ami már a megajánlott vételárban is megmutatkozik. VANNAK BUKTATÓK Nem titok, hogy a cégegyesítések közt akadnak sikertelenek. Az egyesítés általában költségcsökkentést és forgalomnövekedést hoz, és ez bõven kárpótol a kiadásokért. A számítógépes rendszer, néhány részleg integrációja, a beszállítói árak lenyomása: az egyesült cég máris nyereségesebb lesz, mint részei voltak. Elméletileg az = 3 képlet remekül hangzik, a gyakorlatban azonban nem mindig sikerül így. A tények azt mutatják, hogy a nagy egyesülések kétharmadát a részvényárfolyam csökkenése követi, a fúziót megelõzõ motiváció hamar elillanhat, és a cégmérettel a hatékonyság sem feltétlenül nõ együtt tartják az Investopedia szakírói. Sokakat a szárnyaló részvényárfolyamok káprázata ejt rabul, másokat pedig a nagy cégfelvásárlási hullám ragad magával: ha a versenytársak egyesülnek, sietnek követni a példát. Holott a frigyet nem mindig az üzleti stratégia diktálja. Számos cégegyesítést banki, jogi és más tanácsadók fülbe súgott tippjei indítottak el, vagy az, hogy a vállalat elsõ embere a majdani részvényárfolyamokkal mit sem törõdve a legnagyobbat és a legjobbat akarta kihozni a cégbõl, persze az akvizícióért járó prémiummal a zsebében. Persze az sem kétséges latolgatják az amerikai tanácsadók, hogy a fúziók egy része félelembõl fakad. Egyebek közt a globalizáció, az új technológiák megjelenése, a változó gazdasági környezet sarkallhatja arra a bizonytalanná vált cégvezetõket, hogy valamelyik versenytársuk felvásárlásával elõzzék meg azt a pillanatot, amikor az lépné meg ugyanezt, hiszen a közfelfogás szerint a versenyt csakis a nagyobbak élhetik túl. Az sem szerencsés, ha a cég felsõ vezetése túl sok figyelmet szentel az akvizíciós kérdéseknek, hanyagolva a cég kulcstevékenységeit, mert elõfordulhat, hogy potenciális nehézségek fölött siklik el, miközben a nagy ügyre összpontosít. Kérdéses a siker akkor, ha a két vállalat kultúrája alapjaiban különbözik. A döntés általában a piaci vagy marketingszinergiákon alapszik, a kulturális különbségeket azonban gyakran elhanyagolják, mondván, azok könynyen megoldódnak. Holott igenis fontos lehet, ha az alkalmazottak megszokták például azt, hogy közvetlen kapcsolatban állnak a cég felsõ vezetõivel, rugalmas munkabeosztásban dolgoznak vagy nincs merev ruhaviseleti rend. Amennyiben az új menedzsment semmibe veszi ezeket a kicsiségeket, annak rosszkedv és csökkenõ munkakedv lehet a következménye. Erre érdemes odafigyelni, máskülönben elõfordulhat, hogy a könyvelés alapján nyereségesnek tûnõ vállalkozás veszteséges üzletággá válik, amint a minimálbérre bejelentett cégtulajdonosból új gazdájánál tisztes fizetést húzó üzletágvezetõ lesz. 20

6 IT-BUSINESS FEBRUÁR 6. C Í M L A P O N A felvásárlást feltétlenül átvilágításnak kell megelõznie mondja Barát Szabolcs, a Portfolio.hu elemzõje. Az eladóknak is érdekük, hogy adatszobájukban mélyebb betekintést nyújtsanak a cégbe, természetesen jogi garanciákat tartva fenn arra, hogy az így szerzett információk titokban maradnak. Az adatszobákat persze titoktartási kötelezettség mellett a versenytársakról szóló információk megszerzésére is fel lehet használni. Érdekek és érdekeltek Barát Szabolcs szerint elsõsorban a vevõ ambíciói, céljai határozhatják meg, meddig húzódik el a tárgyalás. Mindenesetre merõben más a pénzügyi és a szakmai befektetõk hozzáállása: míg a szakmai befektetõk hosszú távon igyekeznek kihasználni a szinergiákat, addig a pénzügyi befektetõk abban érdekeltek, hogy a céget vagy annak terméket felfuttatva belátható idõn belül a nyereség reményével vezessék tõzsdére, vagy adják tovább a céget egy szakmai befektetõnek. A Graphisoft eladásáról folytatott tárgyalások azért húzódtak el mondja, mert az eladók sem döntötték el elõre, milyen befektetõnek akarják eladni a céget. A Nemetschek mint azt a német vállalat pénzügyi igazgatója hangsúlyozta szeretné külön entitásként megtartani a Graphisoftot, Barát Szabolcs szerint azonban három öt éves távlatban érdemes lehet kihasználniuk a szinergiákat, amivel jelentõs költségmegtakarítás érhetõ el például a kutatás-fejlesztés, az értékesítés vagy a back office területén. személyes kft.-ként jöttek létre, majd váltak, néhány hónap alatt, nagyobb cégcsoportok részeivé. Ha a felvásárlási hullámnak nem is, a befektetési készség növekedésének mutatkoznak jelei a hazai IT-vállalatoknál ELÕNY A VÁSÁRLÓNÁL A cégvásárlásnak vannak elõnyei a cégalapításhoz viszonyítva. Nem kell beszerezni a mûködéshez szükséges engedélyeket. Nem kell a semmibõl felépíteni a vevõi és szállítói kapcsolatokat. A vállalkozás megszerzésének pillanatától cash-flow-t termelõ vállalkozáshoz juthatunk, nem kell várni, míg az üzlet beindul. Az eladó bevezeti a vevõt a vállalkozása és annak piacának rejtelmeibe. Nincs szükség a munkaerõ felkutatására, mert a céggel együtt, betanítva kapjuk meg. Megférnek egymás mellett Ezzel szemben a Synergon-csoport korábbi tulajdonosait kivásárló pénzügyi befektetõk más modellt követnek: céljuk az, hogy a reorganizáció, a nem nyereséges üzletágak, leányvállalatok leépítése, a költségmegtakarítások nyomán, jelentõs profitnövekedést kimutatva továbbadják a társaságot. Az elemzõ szerint elképzelhetõ, hogy erre még 2007-ben sor kerül, de az sem kizárt, hogy a remélt profit eléréséhez még két-három évre van szükség. A kitûzött cél mindenestre az 1 milliárd forint körüli adózott nyereség elérése 2008 végére. Ami az eladásra alapított cégeket illeti, bár a piac kisebb, a modell Barát Szabolcs szerint Magyarországon is mûködõképes: példa erre több internetes és web 2.0-s vállalkozás, amelyek egy-két tartja Keresztesi János. A Freesoft vezérigazgatója szerint a éves kijózanodás után mostanra tért vissza a kockázati tõke és a privát befektetõk bizalma, és kezdenek körbenézni a magyarországi piacon is, hogy a fejlesztési idõszak idejére feltõkésítsék a kiszemelt cégeket, majd minél nagyobb nyereséggel távozzanak. Minthogy az ilyen befektetõk számára a cégméretnél lényegesebb a mérhetõ érték, a megfogható termék, az árak is rendkívül képlékenyek lehetnek: kétháromfõs cégekért is adhatnak milliárdokat, ha az azokban lévõ tudás jól hasznosíthatónak tûnik, ugyanakkor sokmilliárdos forgalmú IT-cégek értékét is lenyomhatja, ha a bennük lévõ érték nem tartható meg, vagy nem vihetõ piacra. Kelenhegyi Péter C Í M L A P O N R O V A T U N K J Ö V Õ H E T I T É M Á J A : Keresőmarketing 21

EGY ONLINE CÉG SIKERES ÉRTÉKESÍTÉSE A HABOSTORTA.HU PÉLDÁJA

EGY ONLINE CÉG SIKERES ÉRTÉKESÍTÉSE A HABOSTORTA.HU PÉLDÁJA EGY ONLINE CÉG SIKERES ÉRTÉKESÍTÉSE A HABOSTORTA.HU PÉLDÁJA NAGY KÁLMÁN ügyvezető igazgató CONCORDE VÁLLALATI PÉNZÜGYEK KFT. Alkotás Point Irodaház 1123 Budapest Alkotás utca 50. Telefon: 06 1 489-2310

Részletesebben

MI MELLETT DÖNT? Döntési szempontok és megoldások: AZ OPTIMÁLIS EXIT. Dr.Rédey Péter vezető stratégiai tanácsadó, IM&A Magyarország Kft.

MI MELLETT DÖNT? Döntési szempontok és megoldások: AZ OPTIMÁLIS EXIT. Dr.Rédey Péter vezető stratégiai tanácsadó, IM&A Magyarország Kft. MI MELLETT DÖNT? Döntési szempontok és megoldások: AZ OPTIMÁLIS EXIT Dr.Rédey Péter vezető stratégiai tanácsadó, IM&A Magyarország Kft. www.intermerger.eu INTERNATIONAL MERGERS &ACQUISITION MAGYARORSZÁG

Részletesebben

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása 2009 június Tartalom Elan SBI Capital Partners Tőkealapkezelő Zrt.- Bemutatása SBI European Tőkealap (Alap) - Bemutatása SBI European Tőkealap

Részletesebben

Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ. StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013.

Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ. StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013. Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013. 1 koncepció meghatározza, hogy kiknek mit ad el, és hogyan teremt ebből pénzt a vállalkozás. StartUP Vállalkozásindítás

Részletesebben

vállalkozásfejlesztés pénzügyi eszközökkel

vállalkozásfejlesztés pénzügyi eszközökkel vállalkozásfejlesztés pénzügyi eszközökkel K&H üzleti tippek 2015 Kovács Viktor Zoltán K&H KKV Marketing vezető 1 életciklus modell megújuló expanzió érett növekedés növekedő hanyatló induló induló vállalkozások

Részletesebben

Stratégiai partnerség a VIT Nyugdíjpénztár és a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. között

Stratégiai partnerség a VIT Nyugdíjpénztár és a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. között Stratégiai partnerség a VIT Nyugdíjpénztár és a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. között Hosszútávú, stratégiai együttműködésról írt alá szándéknyilatkozatot a VIT Nyugdíjpénztár és a CIG Pannónia Életbiztosító

Részletesebben

PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. OTP Kockázati Tőke Alap I.

PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. OTP Kockázati Tőke Alap I. OTP Kockázati Tőke Alap I. BEFEKTETÉSI ELŐMINŐSÍTŐ ADATLAP I. A társaság adatai: 1. Alapadatok Teljes név: Székhely: Iparág: A fő tevékenység és TEÁOR kódja: Alapítás dátuma: Kapcsolattartó személy neve:

Részletesebben

Az üzleti terv (Renner Péter, BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar)

Az üzleti terv (Renner Péter, BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar) 1/15 Az üzleti terv (Renner Péter, BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar) Az üzleti tervnek három funkciója van: egy terv, amely segít az üzlet vezetésében, egy eszköz arra, hogy a múlt eseményeit figyelembe

Részletesebben

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője 2011. február 25. MFB Invest tőkefinanszírozás Az MFB Invest Zrt. a Magyar Fejlesztési

Részletesebben

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait)

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait) TR 2014 Szöveges magyarázat a 2014. üzleti évhez: Társaságunk a 2014. év során tőkeerejének növelését tűzte ki fő prioritásként. A kiemelt célok között szerepelt a korábbi bankhitelek saját forrásokkal

Részletesebben

CREDIT MANAGEMENT A GYAKORLATBAN

CREDIT MANAGEMENT A GYAKORLATBAN CREDIT MANAGEMENT A GYAKORLATBAN ÚJ KIHÍVÁSOK A VÁLTOZÓ GAZDASÁGI KÖRNYEZETBEN KKV-AKADÉMIA Piac és Profit Budapest, 2013.09.11. 1 Bemutatkozás Credit Management Group: alapok 2005-ben, jelenlegi forma

Részletesebben

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban % közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe A Start Zrt. negyedévente adja közre a Start Jeremie Kockázati Tőke Monitor című jelentését, amelyben

Részletesebben

Teremts esélyt magadnak és másoknak!

Teremts esélyt magadnak és másoknak! Néhány szó a mikrovállalkozásokról a SEED Alapítvány kutatásai és empirikus tapasztalatai tükrében Horváth Anna, SEED Alapítvány 2008. június 26., Budapest Teremts esélyt magadnak és másoknak! Vállalkozások

Részletesebben

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás)

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Saját vállalkozás Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Piaci részesedés Haszonkulcs Marketing folyamatok Marketing szervezet Értékesítési/marketing kontrol adatok

Részletesebben

LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK

LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK BEMUTATKOZÁS Iparágtól függetlenül három egymással szorosan összefüggő terület játszik komoly szerepet a vállalatok sikerességében:az

Részletesebben

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik.

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik. Activity Plan A program fő pillérét a cégvezetővel folytatott szakértői konzultáció adja, melynek tartalma minden esetben cégspecifikus és személyre szabott. A Human Map szakértői számára a programban

Részletesebben

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Az üzleti angyalok köztünk vannak Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Bevezetés Kockázati tőke (venture capital): olyan sajáttőkebefektetések,

Részletesebben

Felmérés eredményei: Expat országmenedzserek

Felmérés eredményei: Expat országmenedzserek Felmérés eredményei: Expat országmenedzserek 1. Honnan érkeztek expat vezérigazgatóik és országmenedzsereik? Az expat országmenedzserek 42%-a Nyugat-Európából vagy az Egyesült Államokból érkezik, 58%-uk

Részletesebben

Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések

Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések MFB Csoport: integrált pénzügyi szolgáltatások Szoros és hatékony együttműködés az MFB Csoport hitelezési, befektetési, garancia vállalási és támogatási tevékenységet

Részletesebben

A magyar építőipar számokban

A magyar építőipar számokban Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Landesfachverband der Bauunternehmer A magyar építőipar számokban 1. Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton

Részletesebben

innovációra és nemzetközi együttműködések

innovációra és nemzetközi együttműködések Tények és adatok Alapítás 1993 Tulajdonosok 100%-ban magyar tulajdonosi kör Éves forgalom 300 millió Forint C é g p r o fi l A 1993-ban alapított vállalkozás, fő profilja üzleti informatikai megoldások

Részletesebben

A DUNA HOUSE CSOPORT BEMUTATÁSA. 2015. november

A DUNA HOUSE CSOPORT BEMUTATÁSA. 2015. november A DUNA HOUSE CSOPORT BEMUTATÁSA 2015. november 1 Tartalomjegyzék 3-7 Bevezetés 8-9 A tranzakció és a bevétek felhasználása 10-11 A befektetési sztori 12-13 Lakás és lakáshitel piac 14-20 Szegmensek bemutatása

Részletesebben

Jogi és menedzsment ismeretek

Jogi és menedzsment ismeretek Jogi és menedzsment ismeretek Értékesítési politika Célja: A marketingcsatorna kiválasztására és alkalmazására vonatkozó elvek és módszerek meghatározása Lépései: a) a lehetséges értékesítési csatornák

Részletesebben

Eladná cégét, de tartozás terheli?

Eladná cégét, de tartozás terheli? Eladná cégét, de tartozás terheli? Oldjuk meg a problémát együtt! Kedves Cégtulajdonos! Előző cikkemben ugyan azt ígértem, hogy bemutatom, hogyan mentsünk meg egy céget, ha tartozás terheli. Azonban telefonon

Részletesebben

Pénzügy menedzsment. Hosszú távú pénzügyi tervezés

Pénzügy menedzsment. Hosszú távú pénzügyi tervezés Pénzügy menedzsment Hosszú távú pénzügyi tervezés Egy vállalat egyszerűsített mérlege és eredménykimutatása 2007-ben és 2008-ban a következőképpen alakult: Egyszerűsített eredménykimutatás (2008) Értékesítés

Részletesebben

Eladásmenedzsment Bauer András, Mitev Ariel Zoltán

Eladásmenedzsment Bauer András, Mitev Ariel Zoltán Eladásmenedzsment Bauer András, Mitev Ariel Zoltán 1. Fejezet: Az eladásmenedzsment stratégiai szerepe 2/28/2010 1 A fejezet tartalma 1. A különböző eladási helyzetek 2. Az eladásmenedzsment helye a marketingstratégiában

Részletesebben

Vállalkozások fejlesztési tervei

Vállalkozások fejlesztési tervei Vállalkozások fejlesztési tervei A 2014-2020-as fejlesztési időszak konkrét pályázati konstrukcióinak kialakítása előtt célszerű felmérni a vállalkozások fejlesztési terveit, a tervezett forrásbevonási

Részletesebben

2013.12.04. Miért hullámzik a forint árfolyama? A halmozott infláció és az EUR árfolyam 1994-2013. Magyar államadósság 1994-2005

2013.12.04. Miért hullámzik a forint árfolyama? A halmozott infláció és az EUR árfolyam 1994-2013. Magyar államadósság 1994-2005 Miért hullámzik a forint árfolyama? Közgazdasági alapismeretek 10. előadás EKF Csorba László egyszerű gazdasági szereplők tranzakciói Különleges szereplők tranzakciói A halmozott infláció és az EUR árfolyam

Részletesebben

A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése

A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése KRIDLOVÁ Anita Miskolci Egyetem, Miskolc anitacska84@freemail.hu A vállalkozások számára ahhoz, hogy

Részletesebben

FAKTORING KÉRELEM ADATLAP

FAKTORING KÉRELEM ADATLAP Az adatokat a fent jelzett fordulónapi adatok szerint, ezer Ft-ban kérjük megadni! Kérjük minden sor kitöltését, a nemleges válaszok ill. nulla érték jelölését is. I. Általános adatok A Társaság neve:

Részletesebben

Frekvencia Egyesület Felelősen a társadalomért. NEA-TF-12-SZ-0109 A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával

Frekvencia Egyesület Felelősen a társadalomért. NEA-TF-12-SZ-0109 A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával Frekvencia Egyesület Felelősen a társadalomért NEA-TF-12-SZ-0109 A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával Frekvencia Egyesület konferenciája Forrásteremtés, támogatások, pénzügyi akadályok és lehetőségek

Részletesebben

www.bet.hu www.kozzetetelek.hu www.appeninnholding.com

www.bet.hu www.kozzetetelek.hu www.appeninnholding.com Az Appeninn Nyrt. a Tpt. 53. által előírt kötelezettségének megfelelően az alábbiakban közzé teszi a 2013. üzleti évéről szóló Összefoglaló jelentését. KÖZZÉTETT INFORMÁCIÓK 2013. április 12-től a jelentés

Részletesebben

MINTA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. FELMÉRÉS EREDMÉNYE

MINTA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. FELMÉRÉS EREDMÉNYE MINTA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. FELMÉRÉS EREDMÉNYE Jelen dokumentációban található bizalmas és szerzői jog által védett információk védelmében az anyag harmadik személy részére történő akár közvetlen

Részletesebben

Amennyiben a válasza igen, kérjük válaszát egy külön papírlapon részletesen fejtse ki..

Amennyiben a válasza igen, kérjük válaszát egy külön papírlapon részletesen fejtse ki.. Biztosítási nyilatkozat Felelősségbiztosításához Fontos figyelmeztetés A biztosítási nyilatkozat kitöltése semmilyen formában sem kötelezi a nyilatkozat kitöltőjét, ill az általa képviselt személyeket

Részletesebben

Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI. A pénzügyi tevékenység tartalma

Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI. A pénzügyi tevékenység tartalma Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI Money makes the world go around A pénz forgatja a világot A pénzügyi tevékenység tartalma a pénzügyek a vállalati működés egészét átfogó tevékenységi kört jelentenek,

Részletesebben

A Magyar Posta aktualitásai és jövőképe. Előadó: Rajnai Attila vezérigazgató-helyettes

A Magyar Posta aktualitásai és jövőképe. Előadó: Rajnai Attila vezérigazgató-helyettes A Magyar Posta aktualitásai és jövőképe Előadó: Rajnai Attila vezérigazgató-helyettes 1 Magyar Posta aktuális adatai 2 Árbevétel megoszlás 2011 Kb. a tevékenységek 1/5-e ÁFA-köteles Pénzforgalom 13% Egyéb

Részletesebben

A siker egyik titka - a tudatos vállalkozás-indítás

A siker egyik titka - a tudatos vállalkozás-indítás Mentor NET A siker egyik titka - a tudatos vállalkozás-indítás Dr. Vecsenyi János egyetemi tanár Budapesti Corvinus Egyetem ügyvezető VJV Consulting Kft Prof. Vecsenyi János 2012. 1 A vállalkozásindító

Részletesebben

Nemzetközi web áruházak raktárválasztási szempontjai. Miért (nem) Magyarországon? 2015.

Nemzetközi web áruházak raktárválasztási szempontjai. Miért (nem) Magyarországon? 2015. Nemzetközi web áruházak raktárválasztási szempontjai Miért (nem) Magyarországon? 53. Közgazdász vándorgyűlés Logisztikai szekció Miskolc, 2015. szeptember 4. 2015. Tartalom Az e-kereskedelem növekedési

Részletesebben

Nagy méretű projektekhez kapcsolódó kockázatok felmérése és kezelése a KKV szektor szemszögéből

Nagy méretű projektekhez kapcsolódó kockázatok felmérése és kezelése a KKV szektor szemszögéből Nagy méretű projektekhez kapcsolódó kockázatok felmérése és kezelése a KKV szektor szemszögéből Dr. Fekete István Budapesti Corvinus Egyetem tudományos munkatárs SzigmaSzervíz Kft. ügyvezető XXIII. Magyar

Részletesebben

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások.

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások. CÉGBEMUTATÓ Emberközpontú üzleti megoldások. A Viapan Group tíz üzletágával Magyarország meghatározó humánerőforrás-szolgáltatója. Cégcsoportunk komplex és egyedülállóan innovatív szolgáltatás nyújt, amelynek

Részletesebben

Amikor az önerő nem elég

Amikor az önerő nem elég Amikor az önerő nem elég Pénzintézetek által biztosított finanszírozási lehetőségek Tabák Gábor cégvezető amiről szó lesz a szolgáltatások tárgya: a fejlesztés tanácsadói szolgáltatások banki szolgáltatások

Részletesebben

GE Capital Hungary. Budapest Bank. Banki megoldások a KKV szektor számára finanszírozás terén. 1 Magyar Termék 2014.05.16.

GE Capital Hungary. Budapest Bank. Banki megoldások a KKV szektor számára finanszírozás terén. 1 Magyar Termék 2014.05.16. GE Capital Hungary Budapest Bank Banki megoldások a KKV szektor számára finanszírozás terén 1 GE Közép-Kelet Európában GE jelenlét Magyarország 12 500+ alkalmazott 3 regionális üzleti központ (Lighting

Részletesebben

A banki projekthitel-portfóliók kitisztítása

A banki projekthitel-portfóliók kitisztítása A banki projekthitel-portfóliók kitisztítása dr. Kandrács Csaba Hitelezés 2015. Sofitel Hotel, Budapest, 2015. május 7. A vállalati hitelállomány javulást mutat, de továbbra is lassú a portfoliótisztulás

Részletesebben

Társasági adóalap növelő megállapítás kapcsolt vállalkozással folytatott devizaügyletekkel összefüggésben

Társasági adóalap növelő megállapítás kapcsolt vállalkozással folytatott devizaügyletekkel összefüggésben Társasági adóalap növelő megállapítás kapcsolt vállalkozással folytatott devizaügyletekkel összefüggésben Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Adózók Adóigazgatósága Ellenőrzési Osztály 5. 1 Jövedelem transzfer

Részletesebben

A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások

A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton 2012. évben volt ~1600 Mrd Ft értékkel. 2013-ban

Részletesebben

Kategóriák Fedezeti követelmények

Kategóriák Fedezeti követelmények 1 Válasszon kedvére a világ 20 különböző tőzsdéjét leképező 6.000 különböző CFD közül. Az elérhető tőkeáttétel akár 10-szeres is lehet. Long és short pozíció nyitására egyaránt van lehetőség, akár napon

Részletesebben

A célok nem, csupán a célpontok és az eszközök változtak Az ezredfordulón (2000. évben) a

A célok nem, csupán a célpontok és az eszközök változtak Az ezredfordulón (2000. évben) a A célok nem, csupán a célpontok és az eszközök változtak Az ezredfordulón (2000. évben) a hazai informatikai piac legnagyobb szereplője a Synergon holding struktúra kialakítása keretében célul tűzte ki

Részletesebben

H.D.Napfény Kft. marketingterve

H.D.Napfény Kft. marketingterve H.D.Napfény Kft. marketingterve Egy 10 milliós ország és egy 15 milliós nemzet. Budapest - Magyarország fővárosa. 2014-at írunk. Az ország gazdasága folyamatosan változik. Magyarország teljes mértékben

Részletesebben

A szövetkezeti hitelintézeti szektor Magyarországon

A szövetkezeti hitelintézeti szektor Magyarországon A szövetkezeti hitelintézeti szektor Magyarországon Szabó Levente vezérigazgató Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. A Bankrendszer Jövője a Közép- és Kelet-Európai Régióban Budapest, 2015. szeptember

Részletesebben

Horacél Kft. csődeljárás alatt. Fizetőképességet helyreállító program. Táborfalva, 2015. május 15.

Horacél Kft. csődeljárás alatt. Fizetőképességet helyreállító program. Táborfalva, 2015. május 15. Horacél Kft. csődeljárás alatt Fizetőképességet helyreállító program Táborfalva, 2015. május 15. 1. Cégtörténet A Horacél Kft. egy 1999. évben alapított családi vállalkozás. A társaság alapítója, Horváth

Részletesebben

A cégünk. Hogyan űködhetnénk együtt?

A cégünk. Hogyan űködhetnénk együtt? A cégünk Hogyan űködhetnénk együtt? Mi a munkánk célja? Az innováció ereje hajt minket - egyre jobb BPO megoldások felfedezésére és az ügyfeleinket sikerre vezető tanácsadás nyújtására. Értékeink erős

Részletesebben

Hogyan mentsük meg eladósodott cégünket! (4. rész)

Hogyan mentsük meg eladósodott cégünket! (4. rész) eladó, cégek, vállalkozás, siker, cégeladás, ingyenes apróhirdetés, Hogyan mentsük meg eladósodott cégünket! (4. rész) Nem lát reményt? Egy kis statisztikával kezdem! Tisztelt Cégtulajdonos! Magyarországon

Részletesebben

Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA

Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA Antal András Nyugat-Dunántúli Régió Vas és Zala megyei Információs Pont 2012. szeptember 27. A HITA létrejötte 2011. január 1. óta működik a Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

Német részvény ajánló

Német részvény ajánló Német részvény ajánló Mario Draghi január végi bejelentésével biztossá vált, hogy nagy mennyiségű tőke (60 milliárd /hó) érkezik az európai piacokra legalább 2016 szeptemberéig. Ennek jótékony hatásai

Részletesebben

BESZÉDES SZÁMOK. Attila Hegedűs MRICS Partner, Ügyvezető Igazgató - BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. 2013 Április 22.

BESZÉDES SZÁMOK. Attila Hegedűs MRICS Partner, Ügyvezető Igazgató - BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. 2013 Április 22. BESZÉDES SZÁMOK. Áldás vagy átok? A közösségi vásárlás előnyei és buktatói a turizmusban avagy hogyan kell ezt felelősségteljesen csinálni kerekasztal bszélgetés Attila Hegedűs MRICS Partner, Ügyvezető

Részletesebben

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! .

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! . Eredménykimutatás A FORRÁS Zrt. (továbbiakban: Társaság) 2009. december 31-i főkönyvi kivonatának forgalmi adatai (forintban). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül

Részletesebben

SZABÓ, KELEMEN ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA

SZABÓ, KELEMEN ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA SZABÓ, KELEMEN ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA SZABÓ, KELEMEN ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA A Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda létrejötte a Szabó és Társai Ügyvédi Irodára vezethető vissza, amelyet Szabó Tamás

Részletesebben

A regionális E-Star sikeres félévet tud maga mögött. 2011. Szeptember 13.

A regionális E-Star sikeres félévet tud maga mögött. 2011. Szeptember 13. A regionális E-Star sikeres félévet tud maga mögött 2011. Szeptember 13. Az öt éves stratégia tervekkel összhangban a 2011-es tervek teljesülnek 2011 2012 2013 2014 2015 Üzemeltetési irányítás ERP és CRM

Részletesebben

A kockáza) tőke működése és a Vatera sikertörténete. 2013. junius 11.

A kockáza) tőke működése és a Vatera sikertörténete. 2013. junius 11. A kockáza) tőke működése és a Vatera sikertörténete 2013. junius 11. Innováció vagy megvalósítás? VAGY Kockáza)- és magántőke: USA vs. EU Kockáza)- és magántőke befektetés a GDP százalékában (2011) 1.40%

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám 2 Tisztelt Olvasó! KÖSZÖNTŐ Ön Magyarország első befektetési tőkegarancia termékeket kínáló pénzügyi szolgáltatójának, a Start Tőkegarancia Zrt-nek havi

Részletesebben

Korrupció a pénzügyi szektorban (?) Kutatási időszak: 2012. október-december Kovács Gábor

Korrupció a pénzügyi szektorban (?) Kutatási időszak: 2012. október-december Kovács Gábor Korrupció a pénzügyi szektorban (?) Kutatási időszak: 2012. október-december Kovács Gábor A PÁLYÁZAT A NEMZETI EGYÜTTMŐKÜDÉSI ALAP TÁMOGATÁSÁVAL JÖTT LÉTRE. Kiindulási alapelvek és résztvevők Kezdő kutatóként

Részletesebben

2010/2011. teljes üzleti év

2010/2011. teljes üzleti év . teljes üzleti EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nem auditált, konszolidált, IFRS ! Az EGIS Csoport -től -ban elemzi az export értékesítés árbevételét Oroszországi szabályozás változott

Részletesebben

Appeninn Nyrt. 1022 Budapest, Bég u. 3-5. www.appeninnholding.com

Appeninn Nyrt. 1022 Budapest, Bég u. 3-5. www.appeninnholding.com 1022 Budapest, Bég u. 3-5. www.appeninnholding.com Az Appeninn küldetése A 2009 végén megalakított Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. Magyarország egyik legdinamikusabban növekvő befektetési társasága.

Részletesebben

Balázs Árpád. 2014. május 22.

Balázs Árpád. 2014. május 22. Mesterségem címere: pénzügyi vezető Balázs Árpád 2014. május 22. Pénzügyi vezető Bevezetés Befektetési döntések Finanszírozási döntések Osztalék politikai döntések Pénzügyi kockázatok Kérdések Szereplők

Részletesebben

Projekt siker és felelősség

Projekt siker és felelősség Projekt siker és felelősség dr. Prónay Gábor 10. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum 2007. április 5. AZ ELŐADÁS CÉLJA figyelem felhívás a siker kritériumok összetettségére, az elmúlt

Részletesebben

Gondolatok a PM módszertan korlátairól, lehetőségeiről amit a felsővezetőknek tudniuk kell! dr. Prónay Gábor

Gondolatok a PM módszertan korlátairól, lehetőségeiről amit a felsővezetőknek tudniuk kell! dr. Prónay Gábor Gondolatok a PM módszertan korlátairól, lehetőségeiről amit a felsővezetőknek tudniuk kell! dr. Prónay Gábor 5. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum 2002. április 18. AZ ELŐADÁS CÉLJA néhány

Részletesebben

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Megbízható bérezési adatok a DUIHK 2014 es Bérezési Tanulmányában Jövőre átlagosan négy százalékkal szeretnék a külföldi vállalatok munkavállalóik

Részletesebben

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ ÉRTÉKPAPÍR ADÁS-VÉTEL MEGÁLLAPODÁSOKHOZ

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ ÉRTÉKPAPÍR ADÁS-VÉTEL MEGÁLLAPODÁSOKHOZ TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ ÉRTÉKPAPÍR ADÁS-VÉTEL MEGÁLLAPODÁSOKHOZ Termék definíció Az Értékpapír adásvételi megállapodás keretében a Bank és az Ügyfél értékpapírra vonatkozó azonnali adásvételi megállapodást kötnek.

Részletesebben

Jó befektetési lehetőség kell? - Ebben van minden, amit keresel

Jó befektetési lehetőség kell? - Ebben van minden, amit keresel Jó befektetési lehetőség kell? - Ebben van minden, amit keresel 2014.11.18 14:17 Árgyelán Ágnes A jelenlegi hozamsivatagban különösen felértékelődik egy-egy jó befektetési lehetőség. A pénzpiaci- és kötvényalapok

Részletesebben

Likviditási Stratégia

Likviditási Stratégia Sajóvölgye Takarékszövetkezet 3700 Kazincbarcika, Egressy út 39. Likviditási Stratégia Az Eszköz-Forrás Bizottság 28/2013.(05.29.) számú határozatával elfogadta. Az Igazgatóság az Eszköz-Forrás Bizottság

Részletesebben

Hírlevél - 2007/3. szám, Május 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/3. szám, Május

Hírlevél - 2007/3. szám, Május 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/3. szám, Május Hírlevél - 2007/3. szám, Május 1 Hírlevél - 2007/3. szám, Május Hírlevél - 2007/3. szám, Május 2 MI KELL AHHOZ, HOGY BEFEKTETŐT TALÁLJUNK VÁLLALKOZÁSUNKHOZ? Induló vagy korai, növekedési szakaszban lévő

Részletesebben

MIKOM Nonprofit Kft. 2015. évi üzleti terve

MIKOM Nonprofit Kft. 2015. évi üzleti terve MIKOM Nonprofit Kft. 2015. évi üzleti terve (Vezet i összefoglaló) Miskolc, 2015. 05.06 Üzleti Terv 2015 MIKOM Kft. Makro-gazdasági adatok, piaci környezet Eredmény-kimutatás Üzemi eredményre ható f bb

Részletesebben

Új utak az értékesítésben avagy mikor váltja be az online értékesítés a hozzá fűzött reményeket?

Új utak az értékesítésben avagy mikor váltja be az online értékesítés a hozzá fűzött reményeket? Új utak az értékesítésben avagy mikor váltja be az online értékesítés a hozzá fűzött reményeket? Kővári Zoltán V. MABISZ NEMZETKÖZI BIZTOSÍTÁSI KONFERENCIA, 2014. november 6. Online értékesítés eredményei

Részletesebben

Stelazsi ZRt.? Hungaroprodukt ZRt.? Magyar-Orosz Kereskedőház

Stelazsi ZRt.? Hungaroprodukt ZRt.? Magyar-Orosz Kereskedőház Stelazsi ZRt.? Hungaroprodukt ZRt.? Magyar-Orosz Kereskedőház Ujhelyi Sándor elnök Vállalkozók Klubja Egyesület 1 Bevezetés Előzmény: V. Magyar-Orosz Nemzetközi Gazdasági Fórum és Üzletember-találkozó

Részletesebben

o f) Egyéb korlátlan felelősségű forma

o f) Egyéb korlátlan felelősségű forma Megfelelési teszt jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek részére Felhívjuk Tisztelt Ügyfelünk figyelmét, hogy a Random Capital Zrt. a befektetési szolgáltatási tevékenysége és

Részletesebben

Integráló építménytervezés I. XI. előadás MET.BME.HU 2012 / 2013 I. Szemeszter ERDÉLYI GÁBOR ingatlan befektetési vezető Raiffeisen Ingatlan Alap

Integráló építménytervezés I. XI. előadás MET.BME.HU 2012 / 2013 I. Szemeszter ERDÉLYI GÁBOR ingatlan befektetési vezető Raiffeisen Ingatlan Alap Integráló építménytervezés I. XI. előadás MET.BME.HU 2012 / 2013 I. Szemeszter ERDÉLYI GÁBOR ingatlan befektetési vezető Raiffeisen Ingatlan Alap Marktstudie 30.06.2010 30.06.2010 1 1 TARTALOM I. Rész

Részletesebben

Tudatosság, fenntarthatóság, növekedés: a családi vállalkozások gazdaságélénkítő és foglalkoztatási potenciálja

Tudatosság, fenntarthatóság, növekedés: a családi vállalkozások gazdaságélénkítő és foglalkoztatási potenciálja : a családi vállalkozások gazdaságélénkítő és foglalkoztatási potenciálja Horváth Anna, SEED Alapítvány 2008. szeptember 11., Budapest Komplex képzés a családi vállalkozások növekedéséért, versenyképességéért

Részletesebben

A vállalati pénzügyi döntések fajtái

A vállalati pénzügyi döntések fajtái A vállalati pénzügyi döntések fajtái Hosszú távú finanszírozási döntések Befektetett eszközök Forgóeszközök Törzsrészvények Elsőbbségi részvények Hosszú lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú kötelezettségek

Részletesebben

A vállalkozások pénzügyi döntései

A vállalkozások pénzügyi döntései A vállalkozások pénzügyi döntései A pénzügyi döntések tartalma A pénzügyi döntések típusai A döntés tárgya szerint A döntések időtartama szerint A pénzügyi döntések célja Az irányítás és tulajdonlás különválasztása

Részletesebben

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük.

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. ESZKÖZÖK (aktívák) Előző év Tárgyév A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 79 260 72 655 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 10

Részletesebben

Fogászati Turizmus Európában

Fogászati Turizmus Európában Fogászati Turizmus mint a egészségügyi turizmus húzóága Fogászati Turizmus Európában DR. KÁMÁN ATTILA - ELNÖK VEZETŐ MAGYAR FOGÁSZATI RENDELŐK EGYESÜLETE Magyarország fogászati turizmus bemutatása 1981-ben

Részletesebben

Informatika és növekedés. Pongrácz Ferenc ügyvezető igazgató, IBM ISC Magyarország Kft., az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke

Informatika és növekedés. Pongrácz Ferenc ügyvezető igazgató, IBM ISC Magyarország Kft., az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke Informatika és növekedés Pongrácz Ferenc ügyvezető igazgató, IBM ISC Magyarország Kft., az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke Honnan jön a lendület? Az Infokommunikációs iparág adja!* 1 2 3 Permanens

Részletesebben

Információbiztonság irányítása

Információbiztonság irányítása Információbiztonság irányítása Felső vezetői felelősség MKT szakosztályi előadás 2013.02.22 BGF Horváth Gergely Krisztián, CISA CISM gerhorvath@gmail.com Találós kérdés! Miért van fék az autókon? Biztonság

Részletesebben

Sajtóközlemény. FŐGÁZ Kártyával a 6%-kal olcsóbb gázért! Hat százalék kedvezményt ad a FŐGÁZ fogyasztóinak a Budapest Bankkal közös FŐGÁZ Kártya!

Sajtóközlemény. FŐGÁZ Kártyával a 6%-kal olcsóbb gázért! Hat százalék kedvezményt ad a FŐGÁZ fogyasztóinak a Budapest Bankkal közös FŐGÁZ Kártya! Sajtóközlemény FŐGÁZ Kártyával a 6%-kal olcsóbb gázért! Hat százalék kedvezményt ad a FŐGÁZ fogyasztóinak a Budapest Bankkal közös FŐGÁZ Kártya! Budapest, 2009. június 10. A legnagyobb fővárosi gázszolgáltató

Részletesebben

Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására

Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Túry Gábor MTA Világgazdasági kutatóintézet Válságról válságra A gazdasági világválság területi következményei

Részletesebben

A fenntarthatóság útján 2011-ben??

A fenntarthatóság útján 2011-ben?? A fenntarthatóság útján 2011-ben?? Válogatás a Fenntartható Fejlődés Évkönyv 2011 legfontosabb megállapításaiból Az összefoglalót a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Tiszai Vegyi Kombinát együttműködésében

Részletesebben

2. MELLÉKLET KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSA

2. MELLÉKLET KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSA 40 2. MELLÉKLET KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSA Kis- és középvállalkozás fogalma (részletesen lásd általános csoportmentességi rendelet I. melléklet) A vállalkozástípus meghatározása az alkalmazotti

Részletesebben

Eger és Környéke Takarékszövetkezet Stratégiai terv 2009-2011 STRATÉGIAI TERV 2009-2011

Eger és Környéke Takarékszövetkezet Stratégiai terv 2009-2011 STRATÉGIAI TERV 2009-2011 STRATÉGIAI TERV 2009-2011 1 I. Működési filozófia Továbbra sem változik : Működési, szolgáltatási területünkön mi vagyunk a legnagyobb helyi kompetenciával és a legszorosabb ügyfélkapcsolatokkal rendelkező

Részletesebben

4. Lezárt tranzakciók... 8 Az Invescom az idei évben sikeresen lezárt tranzakcióinak száma 5-re emelkedett.

4. Lezárt tranzakciók... 8 Az Invescom az idei évben sikeresen lezárt tranzakcióinak száma 5-re emelkedett. TARTALOMJEGYZÉK 1. Csak a nagyok segítettek... 2 A globális cégvásárlási piacon a világ tőzsdéin tapasztalható pozitív befektetői hangulat ellenére nyoma sincs pozitív trendfordulónak. A tranzakciók összértékét

Részletesebben

Kockázatkezelés, finanszírozás avagy a hosszútávú siker útja. Vaszkó Szabolcs - ErsteBroker Befektetési igazgató-helyettes

Kockázatkezelés, finanszírozás avagy a hosszútávú siker útja. Vaszkó Szabolcs - ErsteBroker Befektetési igazgató-helyettes Kockázatkezelés, finanszírozás avagy a hosszútávú siker útja Vaszkó Szabolcs - ErsteBroker Befektetési igazgató-helyettes 1 Attitüd vs befektetendő tőke Attitűd definiálása Mik a céljaim? Befektetendő

Részletesebben

BUDGET-IT Prezentáció. NAVIGATOR Informatika Zrt.

BUDGET-IT Prezentáció. NAVIGATOR Informatika Zrt. BUDGET-IT Prezentáció NAVIGATOR Informatika Zrt. PIACI HÁTTÉR A BUDGET-IT szolgáltatás A BUDGET-IT szolgáltatás legfőbb előnyei Kiknek készült a BUDGET-IT? PIACI HÁTTÉR Jelenlegi gazdasági helyzet Gazdasági

Részletesebben

az IKTK szerepe a hazai innovációban

az IKTK szerepe a hazai innovációban az IKTK szerepe a hazai innovációban JOBBÁGY DÉNES E L N Ö K - V E Z É R I G A Z G ATÓ I N F O R M AT I K A I KO C K Á Z AT I T Ő K E A L A P - K E Z E L Ő Z R T. 2 0 1 4. N O V E M B E R 6. 1 Agenda Innováció

Részletesebben

A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon

A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon Hogyan járulhatnak hozzá a társadalmi vállalkozások a nonprofit szektor fenntarthatóságához, és mi akadályozza őket ebben Magyarországon? Kutatási összefoglaló

Részletesebben

MAGYAR BESZÁLLÍTÓK A NEMZETKÖZI ÉRTÉKLÁNCBAN HOGYAN VÁLHAT AZ ÖN VÁLLALKOZÁSA IS SIKERES BESZÁLLÍTÓVÁ?

MAGYAR BESZÁLLÍTÓK A NEMZETKÖZI ÉRTÉKLÁNCBAN HOGYAN VÁLHAT AZ ÖN VÁLLALKOZÁSA IS SIKERES BESZÁLLÍTÓVÁ? MAGYAR BESZÁLLÍTÓK A NEMZETKÖZI ÉRTÉKLÁNCBAN HOGYAN VÁLHAT AZ ÖN VÁLLALKOZÁSA IS Nagyné Miske Margit ügyvezető igazgató NATURTEX Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft. RÖVID TARTALOM 1. Néhány mondat a NATURTEX

Részletesebben

42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?

42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FINANSZÍROZÁSA ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG KEZELÉSE 2010-2011-BEN

SAJTÓKÖZLEMÉNY A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FINANSZÍROZÁSA ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG KEZELÉSE 2010-2011-BEN SAJTÓKÖZLEMÉNY A kormány pénzügypolitikájának középpontjában a hitelesség visszaszerzése áll, és ezt a feladatot a kormány komolyan veszi hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter az Államadósság Kezelő

Részletesebben

Még nem egyértelmű a trendforduló a tranzakciós piacon az Invescom értékelése az idei első három hónapról

Még nem egyértelmű a trendforduló a tranzakciós piacon az Invescom értékelése az idei első három hónapról Sajtóközlemény Azonnali közlésre! kiadva: 00. április 8. Még nem egyértelmű a trendforduló a tranzakciós piacon az Invescom értékelése az idei első három hónapról 008 első negyedévénél ugyan gyengébb,

Részletesebben

A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben

A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben Gion Gábor, Deloitte vezérigazgató Balatonalmádi, 2012. szeptember 6. Könyvvizsgálói szakma kilátásai A jelen és jövő kihívásai Az auditált

Részletesebben