DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR"

Átírás

1 Írásbeli záróvizsga feladatok Közigazgatási menedzser mesterszak tavasz 1. feladat A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított több magyarországi építőipari, vasútépítő vállalkozás ellen, mert a rendelkezésre álló adatok alapján (pl. a vállalkozások telephelyén található számítógépre lementett levelezések) alaposan feltehető volt, hogy az eljárás alá vont vállalkozások a magyarországi vasútvonalak (egyes szakaszok) felújítására, átépítésére, rehabilitációjára kiírt közbeszerzési eljárások során előzetesen megállapodtak a várható győztes személyéről és a támogatók, alvállalkozói és pénzügyi kompenzálásáról. A rendelkezésre álló információk alapján milyen versenyellenes magatartást tárhat fel a GVH? Milyen bizonyítékokat vesz figyelembe a Versenytanács eljárása során? Milyen eljárási jogosítványai vannak a GVH-nak? 2. feladat A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított több magyarországi építőipari, vasútépítő vállalkozás ellen, mert a rendelkezésre álló adatok alapján (pl. a vállalkozások telephelyén található számítógépre lementett levelezések) alaposan feltehető volt, hogy az eljárás alá vont vállalkozások a magyarországi vasútvonalak (egyes szakaszok) felújítására, átépítésére, rehabilitációjára kiírt közbeszerzési eljárások során előzetesen megállapodtak a várható győztes személyéről és a támogatók, alvállalkozói és pénzügyi kompenzálásáról. Milyen szempontok alapján, milyen aktust bocsát ki a hatóság a jelen esetben? Válaszát indokolja! Bírság kiszabása esetén milyen körülményeket értékel a GVH a bírság mértékének meghatározásánál? 3. feladat Felperes: Budapest Főváros Kormányhivatala. Az alperes a Budavári Önkormányzat. Az elsőfokú közigazgatási hatóság, a Budavári Önkormányzat jegyzője a V/363/9/2005. számú határozatával az x.y. Kft. építtető részére üzlethelyiség létesítéséhez szükséges építési engedélyt megadta. Az üzlethelyiségnek, mely az építési engedélyt megkapta, a Budavári Önkormányzat résztulajdonosa. Az alperes megítélése szerint a fenti tény nem keletkeztet az ügyben abszolút kizárási okot. Ezek miatt a Budavári Önkormányzat jegyzője kizárására és más, első fokon eljáró hatóság kijelölésére az alperes intézkedést nem tett. Alperes döntését az önkormányzat és a jegyző közötti függetlenséggel indokolta.

2 Egyetért az alperes döntésével? Válaszát indokolja! / Az építési engedély megadására jogosult volt a Budavári Önkormányzat jegyzője? Milyen viszonyban van egymással az önkormányzat és a jegyző? 4. feladat február 26-án H. város önkormányzatának képviselő-testülete nyilvános ülést tartott, amelyen megtárgyalta a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2003. (X. 16.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztést is. X.Y az adott napirendi ponthoz hozzászólási igényt jelzett. Mit tesz az ülést vezető polgármester? Önkormányzat képviselőtestületének ülései nyilvánosságára milyen szabályok vonatkoznak? Mi a főszabály és milyen kivételek léteznek alóla? 5. feladat Esztergom Város Önkormányzatának a köztisztaság fenntartásáról, a parkok és fák védelméről, valamint az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló 45/2003. (X. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 48/2007. (VI. 28.) önkormányzati rendelete 8. (1) bekezdése az alábbiakat tartalmazza: az ingatlanok körül a tulajdonos, bérlő, illetve használó: (a továbbiakban: kötelezett) kötelessége a járdaszakaszok, gyalogosközlekedésre szolgáló utak, lépcsők tisztán tartása, pormentesítése, az ingatlan körüli zöld területnek a gondozása (fű- és sövénynyírás, gyommentesítés), az önkormányzat által biztosított növényekkel való betelepítése, a növények gondozása. A gondozás az elbirtoklás szempontjából nem minősül sajátjakénti birtoklásnak. Milyen tárgykörben jogosult az önkormányzat rendelet alkotni? Van-e következménye a rendeletalkotás elmulasztásának? Adott esetben ki, és milyen tárgykörben jogosult a rendelet felülvizsgálatát kérni? 6. feladat A felperes tulajdonát képezi a M. belterület 000X helyrajzi szám alatt szereplő panzió és udvar elnevezésű 853 m 2 alapterületű ingatlan, melyen létesített építményre 2004-ben ideiglenes használatbavételi engedélyt, kereskedelmi tevékenységre működési engedélyt kapott. A felperes bevallása alapján az első fokú adóhatóság 2005., években évi Ft építményadó megfizetésére kötelezte, melynek felperes eleget tett évben Ft építményadó megfizetésére kötelezték, melyet nem fizetett meg ban Ft építményadót szabtak ki vele szemben. A felperes kérelmet nyújtott be a 2005., évi építményadó visszatérítésére, valamint a évi adó törlésére. A évre megállapított építményadóval kapcsolatban fellebbezést

3 nyújtott be azzal, hogy a tulajdonában lévő ingatlan építményadó tárgya nem lehet, mivel nem rendelkezik utcanévvel és házszámmal. Jogszerű-e a felperes igénye? Mentesül-e a helyi építményadó megfizetése alól azért, mert nem rendelkezik a kérdéses ingatlan utcanévvel és házszámmal? (Milyen jogszabályok jöhetnek számításba a vizsgálódás során?) 7. feladat A B.-P. községek közös önkormányzati hivatali jegyzőjével szemben fegyelmi eljárást kezdeményezett az erre jogosult szerv(ek). Az indok, hogy a közös önkormányzati hivatal jegyzője a számú önkormányzati határozat elfogadásakor törvényességi észrevételt nem tett, pedig az ülést megelőzően vagy az ülésen, de az ülést követően is fel kellett volna ismernie, hogy a döntés meghozatalához minősített többség szükséges. Közös önkormányzati hivatal hol alakítható ki? Ismertesse a közös önkormányzati hivatalra vonatkozó szabályokat! Ki/kik jogosultak az esetben említett fegyelmi eljárás megindítására? 8. feladat Felperes: helyi önkormányzat, alperes: egy társaság, mely az adott önkormányzat területén folytatott közterületi parkolóhelyek üzemeltetésével kapcsolatos tevékenységet. A tényállás szerint a felperes a február 16-án kelt levelében azzal a kéréssel fordult az alpereshez, hogy küldje meg részére a...-vel kötött koncessziós szerződést, valamint tájékoztassa a koncesszió köteles tevékenységgel kapcsolatban év óta keletkezett bevételeinek adatairól, ennek részletes felhasználásáról. Ön szerint köteles az alperes a tevékenységével kapcsolatos adatokat kiszolgáltatni? Közérdekű adatoknak minősülnek-e a kérdéses tevékenységgel kapcsolatos adatok? 9. feladat M., K., M., S., P. és F. településrészek Gyöngyös város közigazgatási területéhez tartoznak április 7-én előkészítő bizottság alakult a fenti településrészeknek Gyöngyös várostól való elszakadása és önálló községgé alakítása érdekében. Milyen igazgatási és jogi érveket lehet felhozni a kezdeményezés mellett, illetve elutasítása iránt érvelve? A hatályos önkormányzati joganyag alapján mi szükséges ahhoz, hogy ezek a településrészek önállóvá válhassanak a fent nevezett várostól? Milyen eljárást kell követni? 10. feladat

4 A Légiközlekedési Igazgatóság határozatával nem ismerte el Százhalombatta Város Önkormányzata ügyféli jogállását a repülőtér polgári repülőtérré minősítésével összefüggésben, a zajgátló védőövezet kijelölése iránt indult hatósági eljárásban. Határozata indokolásában megállapította, hogy a zajgátló védőövezet nem érinti a felperesi önkormányzat jogos érdekét, így az említett önkormányzat az eljárásban nem ügyfél. Ügyfél-e a kérdéses önkormányzat? Ki lehet ügyfél a közigazgatási hatósági eljárásban? 11. feladat A felperes: HB Város lakója, önkormányzati segélyben részesülő ellátott. Felperes álláspontja, hogy önkormányzati hatósági ügyben első fokon a képviselő-testületnek kellett volna eljárnia. Szerinte azáltal, hogy a képviselő-testület a hatáskörét átruházza, attól még a képviselőtestület marad az elsőfokú hatóság, a polgármester átruházott hatáskörben a testület helyett és nevében hoz döntést. Mindebből kifolyólag a másodfokú hatóság nem lehet a képviselő-testület, hiszen a saját döntését bírálná felül. Igaza van-e a felperesnek? Válaszát indokolja! 12. feladat Az egyik okmányiroda ügyintézője a félfogadás során megtagadja, hogy egy magyarul kissé nehezen beszélő, ruházata alapján muszlim vallásúnak tekinthető nő lakcímbejelentési ügyével foglalkozzon. Felettesének utóbb azt mondja, hogy lelkiismereti meggyőződése szerint cselekedett és véleménynyilvánítási szabadságával élt, amikor visszautasította az ügyfelet. Jogos-e az ügyintéző magyarázata? (Alkotmányjogi érvekkel indokolja válaszát!) 13. feladat K.M.C. kontra Magyarország A kérelmező kormánytisztviselőként dolgozik egy közigazgatási felügyelet szolgálatában. A kérelmező munkáltatója a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt alkalmazva indokolás nélkül elbocsátja a kérelmezőt a szolgálatból. A kérelmező nem támadja meg bíróság előtt az intézkedést, mivel úgy véli, hogy indokolás hiányában nincs esélye a siker kilátásával perelni korábbi munkáltatóját. Ehelyett az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordul, és azt kéri, hogy a bíróság állapítsa meg: az ügyében Magyarország megsértette az Emberi jogok európai egyezményének 6. cikkében biztosított jogot a hatékony bírósági felülvizsgálathoz.

5 1. Milyen döntést hozott és milyen indokok alapján az ügyben az EJEB? 2. Miként döntött ebben a tárgykörben a magyar Alkotmánybíróság? 14. feladat 1999 júniusában a kérelmező birtokháborítási pert indított a szomszédos étterem tulajdonosa ellen. A kérelmező az éttermet az erős szag- és zajkibocsátás folytatásától eltiltó végzés kibocsátását és kártérítést kért a bíróságtól. A bíróság először 2002 januárjában tűzött ki tárgyalást az ügyben, és részítéletében a szagkibocsátás megtiltásáról rendelkezett. Az étterem tulajdonosa fellebbezett, melyet 2004 októberében a másodfokú bíróság elutasított januárjától az elsőfokú bíróság több tárgyalást tartott az étteremmel szembeni további követelések tárgyában áprilisa és 2008 szeptembere között nem került sor eljárási cselekménye a bíró nyugállományba vonulása és a bíróságon belüli átszervezés miatt. A teljes követelésről az elsőfokú bíróság 2009 januárjában hozott ítéletet, melyet a másodfokú bíróság 2011 márciusában vizsgált meg először érdemében, és 2011 novemberében helyben hagyott. 1. A kérelmező milyen alapvető jogra és melyik Magyarországgal kapcsolatos jogesetre hivatkozva fordulhat az Emberi Jogok Európai Bíróságához? 2. Milyen szempotokat mérlegelve dönt ebben az esetben az EJEB? 15. feladat Karsai kontra Magyarország Tudományos és sajtóvita zajlik Magyarország két világháború közötti hazai és nemzetközi politikájának megítéléséről. A vitában résztvevő egyik történész azt írja egyik kollégájáról, hogy történelemhamisító, mert Teleki Pál egykori miniszterelnökkel kapcsolatos írásaiban folyamatosan elmulasztja megemlíteni a politikus súlyosan diszkriminatív döntéseit. Az elsőés a másodfokú bíróság is azt állapítja meg ítéletében, hogy a történész megsértette kollégája személyiségi jogait, mert valótlan tényt állított róla. A történész az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul. 1. Milyen döntést hozott és milyen indoklással ebben az ügyben az EJEB? 2. Kik minősülnek közszereplőnek az EJEB szerint? 17. feladat Horváth és Kiss kontra Magyarország

6 Horváth Istvánt és Kiss Andrást, két roma gyermeket, a szakértők értelmi fogyatékosnak nyilvánították. A magyar oktatási hatóság ennek nyomán kimondottan fogyatékos tanulókat oktató speciális iskolába irányította őket. Horváth és Kiss tanulmányait végig elkülönített iskolában folytatta. A jogi képviselők igazolt álláspontja szerint a szakértői vélemény alapján a hatóság mindkét esetben félrediagnosztizálta az állapotukat. Az intellektuális képességeik mérésére szolgáló tesztek elavvultak voltak, és elmaradtak a későbbi felülvizsgálatok. Az alacsonyabb színvonalú oktatás miatt mindkét panaszos életkilátásai és pályaválasztási lehetőségei beszűkültek. A jogi képviselő álláspontja szerint etnikai diszkrimináció történt az ügyben. 1. Milyen döntést hozott és milyen indoklással ebben az ügyben az EJEB? 2. Mi a közvetlen és a közvetett diszkrimiáció közötti különbség, és miként alkalmazta a két kategóriát az ügyben az EJEB? 18. feladat 11/70. sz. Internationale Handelsgesellschaft A Verwaltungsgericht Frankfurt am Main (a tagállami bíróság) előzetes döntéshozatali eljárás keretében az exportengedélyek és a hozzájuk kapcsolódó óvadékok rendszerét (a továbbiakban: óvadékrendszer ) szabályozó két rendelet a gabonafélék piacának közös szervezéséről szóló, 120/67/EGK tanácsi rendelet, illetve az import- és exportengedélyekről szóló, 473/67/EGK bizottsági rendelet érvényességére vonatkozó kérdést terjesztett az Európai Unió Bírósága (EUB) elé. E kérdések arra irányultak, hogy e rendeletek teljes egészében vagy részben érvénytelenek-e a nemzeti jog bizonyos alkotmányos elveinek megsértése miatt. A Verwaltungsgericht az előzetes döntéshozatalra utaló végzés indokolásában kifejtette, hogy álláspontja szerint az óvadékrendszer ellentétes a nemzeti jog bizonyos alkotmányos elveivel különösen a cselekvési és rendelkezési szabadság, a gazdasági szabadság és különösen az alaptörvény 2. cikkének (1) bekezdésében és 14. cikkében meghatározott arányosság elvével amelyeket a közösségi jog keretei között is védeni kell, ezért a nemzetek fölötti jog elsődlegességének meg kell hajolnia a német alaptörvény elvei előtt. A Verwaltungsgericht szerint az engedélyek kibocsátásából származó import-, illetve exportkötelezettség, a hozzájuk kapcsolódó óvadékkal együtt túlzott beavatkozást jelent a rendelkezés szabadságába a kereskedelem területén, mivel a rendeletekben lefektetett célt kevésbé súlyos következményekkel járó intervenciós módszerekkel is el lehetett volna érni. : 1. Hogyan határozta meg a az alapvető jogok helyét az EUB a Közösség (Unió) jogrendszerében? 2. Mely jogforrás(oka)t jelölte meg az EUB azon forrás(ok)ként, ahonnan az alapjogok tartalma megismerhető?

7 3. Miként határozta meg az EUB az alapvető jogok védelmének mércéjét? Elfogadta-e a Bíróság (és miért/miért nem) a Verwaltungsgericht érveit? 19. feladat 120/78. sz. Rewe-Zentral AG kontra Bundesmonopolverwaltung für Branntwein Az alapeljárás felperese egy rakomány Franciaországból származó cassis de Dijon -t (francia gyümölcslikőr) kívánt importálni a Németországi Szövetségi Köztársaságban történő forgalomba hozatal céljából. Amikor a felperes a szeszes italok szövetségi monopóliumhivatalához (Bundesmonopolverwaltung) fordult annak érdekében, hogy megszerezze e termékre vonatkozó behozatali engedélyt. E hivatal tájékoztatta, hogy elégtelen alkoholtartalma miatt a termék nem rendelkezik a Németországi Szövetségi Köztársaságban történő forgalomba hozatalhoz megkívánt tulajdonságokkal. A hivatal ezen álláspontja német Branntweinmonopolgesetz 100. cikkén és a monopóliumhivatal által e rendelkezés alapján elfogadott szabályokon alapul, amelyek a szeszes italok bizonyos fajtáira minimális alkoholtartalmat határoznak meg. E rendelkezések szerint a gyümölcslikőrök mint amilyen a cassis de Dijon is forgalomba hozatalának feltétele a 25 térfogatszázalék minimális alkoholtartalom, míg a kérdéses, Franciaországban szabad forgalomban lévő termék alkoholtartalma térfogatszázalék között van. A felperes szerint a minimális alkoholtartalom német szabályok szerinti meghatározása ellentétes az áruk szabad mozgására vonatkozó uniós jogi rendelkezésekkel. A német kormány szerint a fenti határérték a közegészség védelmét (az alacsony alkoholtartalmú italok könnyebben idézhetnek elő függőséget) és a fogyasztók védelmét szolgálja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal szemben (az alkoholtartalomra mint a termék alkotóelemére kivetett jelentős adóteher miatt az alacsonyabb alkoholtartalmú likőrök jóval olcsóbbak). E jogvita eldöntése érdekében a tagállami bíróság az alábbi kérdést terjesztett az Európai Unió Bírósága (EUB) elé: Az [EUMSz 34.] cikke szerinti behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedések fogalmát úgy kell-e értelmezni, hogy az alkalmazandó az emberi fogyasztásra szánt szeszes italok minimális szesztartalmának [ Branntweinmonopolgesetz szerinti] meghatározására is, amely megakadályozza a Németországi Szövetségi Köztársaságban más tagállamok olyan hagyományos termékeinek a forgalomba hozatalát, amelyek szesztartalma alacsonyabb, mint a rögzített határérték? : 1. Milyen választ adott a tagállami bíróság kérdésére az EUB és milyen érvekkel támasztotta alá a döntését? 2. Hogyan ítélte meg az EUB a német kormány közegészség, illetve fogyasztók védelmére alapított védekezését? (Térjen ki a szükségesség és arányosság követelményeinek vizsgálatára is!) 20. feladat

8 A C-46/93. sz. Brasserie du pêcheur ügy A Schiltigheim-i (Elzász) székhelyű francia társaság, a Brasserie du pêcheur 1981 végén németországi sörexportjának beszüntetésére kényszerült, mivel az illetékes német hatóságok szerint az általa előállított sör nem felelt meg az március 14-i Biersteuergesetz (a söradóról szóló törvény) 9. és 10. cikkében meghatározott tisztasági követelményeknek. A Biersteuergesetz ugyanis megtiltotta a 9. és 10. cikkekben meghatározottaktól eltérő módon előállított termékek Bier (sör) elnevezés alatti forgalmazását Németországi Szövetségi Köztársaság területén, illetve (az adalékanyagokat is tartalmazó sörök esetében) azok importját az ország területére. Az Európai Unió Bírósága (EUB) már egy korábbi (1987. márciusában meghozott, Bizottság kontra Német Szövetségi Köztársaság) ítéletében az EUMSz (tagállamok között a mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedések tilalmát rögzítő) 34. cikkével összeegyeztethetetlennek ítélte a német törvényeknek nem megfelelő, más tagállamokból származó sörök forgalmazásának, illetve importjának tilalmát. A Brasserie du pêcheur ezen ítéletet követően indította keresetét a Németországi Szövetségi Köztársaság ellen Bundesgerichtshof előtt az és közötti importkorlátozás miatt elszenvedett károk megtérítési iránt. A Bundesgerichtshof felfüggesztette az eljárását, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette az EUB elé: Az a közösségi jogi elv, amely szerint a tagállamok kötelesek megtéríteni a közösségi jog nekik betudható megsértésével a magányszemélyeknek okozott károkat, alkalmazandó-e abban az esetben is, amikor a jogsértés abból a tényből ered, hogy a tagállam az általa meghozott törvényt nem igazította hozzá a magasabb szintű közösségi jogi normához [ ] (a jelen esetben a Biersteuergesetz 9. és 10. cikkét nem igazította hozzá [az EUMSz 34.] cikkéhez)? : 1. Milyen választ adott a Bundesgerichtshof kérdésére az EUB? Milyen indok(ok)ra hivatkozva állapította meg/nem állapította meg (e konkrét esetben) a tagállam kártérítési felelősségét? 2. A tagállam közösségi jog megsértésért való kártérítési felelősségének mely általános feltételeit határozta meg az EUB jelen ügyben? 21. feladat C-290/05. sz. Nádasdi ( Regisztrációs adó ) ügy Azt követően, hogy Nádasdi Á május 2-án használt személygépkocsit vásárolt Németországban 6000 EUR-ért. A Vám- és Pénzügyőrség Észak-Alföldi Regionális Parancsnoksága forintban határozta meg a Nádasdi Á. által fizetendő regisztrációs adó összegét a regisztrációs adóról szóló évi CX. Törvény alapján. A törvény szerint

9 regisztrációs adót kell fizetni a Magyar Köztársaság területén forgalomba helyezendő személygépkocsi és lakóautó után. Forgalomba helyezés ebben az értelemben a személygépkocsi [Magyar Köztársaság területén] első ízben történő nyilvántartásba vétele [ ]. Nádasdi Á. keresetet nyújtott be a Hajdú-Bihar Megyei Bírósághoz a Regionális Parancsnokság határozatának bírósági felülvizsgálata végett. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság felfüggesztette az eljárását, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette az Európai Unió Bírósága (EUB) elé: 1) Megengedi-e [az EUMSz 110. cikkének (1) bekezdése] a tagállamoknak a más tagállamból származó használt autók tekintetében olyan adó fenntartását, amely teljesen figyelmen kívül hagyja a gépkocsi értékét, és a fizetendő adó összegét kizárólag a gépjármű műszaki tulajdonságai (motor típusa, lökettérfogata), valamint környezetvédelmi osztályba sorolása alapján határozza meg? Az EUMSz 110. cikkének (1) bekezdése értelmében A tagállamok sem közvetlenül, sem közvetve nem vetnek ki más tagállamok termékeire a hasonló jellegű hazai termékre közvetlenül vagy közvetve kivetett adónál magasabb belső adót. : 1. Milyen választ adott a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság kérdésére az EUB? Milyen indok(ok)ra hivatkozva állapította meg a vitatott adó EUMSz 110. cikkével való összeegyeztethetőségét/összeegyeztethetlenségét? 2. A magyar állam jogalkotási kötelezettségére vonatkozóan milyen következtetéseket vonhatunk le az ítéletből? 22. feladat C-91/92. sz. Faccini Dori kontra Recreb Srl január 19-én P. Faccini Dori (lakóhelye: Olaszország) anélkül, hogy ez ügyben korábban érdeklődött volna és az Interdiffusion Srl (egy Olaszországban üzlethelyiséggel rendelkező magánjogi társaság) szerződést kötöttek egy angol nyelvű levelező tanfolyam tárgyában a milánói főpályaudvaron, vagyis az Interdiffusion Srl üzlethelyiségén kívül. Később, egy január 23-i ajánlott levél útján, P. Faccini Dori arról tájékoztatta ezt a társaságot, hogy megrendelését visszamondja június 24-én P. Faccini Dori a Recrebnek (szintén magánjogi társaság, akire az Interdiffusion Srl a követelését átruházta) írásban megerősítette, hogy visszavonta megrendelését és arra hivatkozott, hogy az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 85/577/EGK tanácsi irányelvben biztosított elállási joggal kíván élni. Az irányelv célja, hogy a fogyasztó számára üzlethelyiségén kívül megkötött szerződések esetében biztosítsa a legalább hét napos időszakon belüli elállás jogát, hogy az képes legyen felmérni a szerződésből származó kötelezettségeit. Az irányelv átültetésére a tagállamoknak előírt határidő december 23-án lejárt, Olaszország viszont ténylegesen csak az 1992.

10 március 3-án hatályba lépett decreto legislativo útján ültette át az irányelvet nemzeti jogrendszerébe. A tagállami bíróság az alábbi, előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztette az Európai Unió Bírósága elé: Az 85/577/EGK irányelv [ ] kifejthetett-e hatást a magánszemélyek és az olasz állam, illetve a magánszemélyek egymás közötti viszonyaiban azon időszakban, amely a tagállamok számára az irányelvnek való megfelelésre előírt 24 hónapos határidő lejárta és az olasz állam irányelvnek való megfelelése időpontja között telt el? : 1. Milyen választ adott a tagállami bíróság kérdésére az EUB és milyen érvekkel támasztotta alá a döntését? 2. Az EUB érvelése alapján határozza meg, hogy milyen lehetőségek állnak a magánfelek rendelkezésére ahhoz, hogy az uniós jogból eredő jogosultságaik védelemben részesüljenek? Debrecen, március 25.

Írásbeli záróvizsga feladatok. Közigazgatási menedzser mesterszak tavasz

Írásbeli záróvizsga feladatok. Közigazgatási menedzser mesterszak tavasz Írásbeli záróvizsga feladatok Közigazgatási menedzser mesterszak 2018 tavasz 1. feladat A Gazdasági Versenyhivatal (röviden GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított több magyarországi építőipari, vasútépítő

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Írásbeli záróvizsga feladatok Közigazgatási menedzser mesterszak 2015. tavasz 1. feladat A Gazdasági Versenyhivatal (röviden GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított több magyarországi építőipari, vasútépítő

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Írásbeli záróvizsga feladatok Közigazgatási menedzsment mesterszak 2013. tavasz 1. feladat A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított több magyarországi építőipari, vasútépítő vállalkozás

Részletesebben

Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt

Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt Az EUB feladatai túlmutatnak a hagyományos jogalkalmazási feladatokon 1. Alkotmánybírósági jellegű funkciók (pl. kötelezettségszegési eljárás,

Részletesebben

Az áruk szabad mozgása II. Mennyiségi korlátozások és a velük azonos hatású intézkedések tilalma (Tk o.)

Az áruk szabad mozgása II. Mennyiségi korlátozások és a velük azonos hatású intézkedések tilalma (Tk o.) Az áruk szabad mozgása II. Mennyiségi korlátozások és a velük azonos hatású intézkedések tilalma (Tk. 557 580. o.) 1 EUMSZ 34. cikk: A tagállamok között tilos a behozatalra vonatkozó minden mennyiségi

Részletesebben

EU jogrendszere október 11.

EU jogrendszere október 11. EU jogrendszere 2017. október 11. együttműködés a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság között a tagállami bíróság az előtte folyamatban levő ügyben előzetes döntést kér az Európai Bíróságtól uniós

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3130/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3130/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3130/2015. (VII. 9.) AB végzés 2201 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3130/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 11. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

EU jogrendszere nov. 15.

EU jogrendszere nov. 15. EU jogrendszere 2017. nov. 15. Az áruk szabad áramlása I. Belső piac II. Fogalmak III. Kimentési okok I. Belső piac EUSZ 3. cikk (2) Az Unió egy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a

Részletesebben

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium JOGSZABÁLYI

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 1572 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

Az Európai Unió elsődleges joga

Az Európai Unió elsődleges joga NKE Az Európai Unió elsődleges joga Az alapító szerződések, illetve azok módosításai (a hozzájuk fűzött Jegyzőkönyvek, Nyilatkozatok) Csatlakozási Szerződések Költségvetési Szerződéseket (Budgetary Treaties).

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

I. Tananyag és felkészülést orientáló kérdések a kiselőadást NEM tartó hallgatók számára:

I. Tananyag és felkészülést orientáló kérdések a kiselőadást NEM tartó hallgatók számára: Felkészülést orientáló kérdések Európa Jog III (A belső piac joga + EU versenyjog) tárgyhoz (Nappali és levelező tagozat; új hálóterv) A felkészülést orientáló kérdéssor célja, hogy iránymutatást adjon

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Iktatószám: Tárgy: HE/001/00105-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyszám: 1609k-00005 H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja.

ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja. . M A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2.) által képviselt szám alatti ) felperesnek - Klincsik

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3133/2015. (VII. 9.) AB végzés 2219 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3071/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3071/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában meghozta a következő. 3071/2015. (IV. 10.) AB végzés 1611 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3071/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában meghozta

Részletesebben

Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete

Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/73 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:

Részletesebben

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.)

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről

EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 8.12.2014 2013/0402(COD) VÉLEMÉNYTERVEZET a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről a Jogi Bizottság részére a nem nyilvános

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a személyesen eljárt.. (..) felperesnek az ORFK Gazdasági és

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. október 03-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. október 03-ai ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 164/2013. ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. október 03-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a közterületen történő

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA. v é g z é s t :

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA. v é g z é s t : Kvk.V.37.869/2009/5.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a... kérelmezőnek az Országos Választási Bizottság 2009. október 30. napján kelt 424/2009. számú

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3153/2015. (VII. 24.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3153/2015. (VII. 24.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3153/2015. (VII. 24.) AB végzés 2397 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3153/2015. (VII. 24.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. Előzetes megjegyzések. A közigazgatás kontrollja

Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. Előzetes megjegyzések. A közigazgatás kontrollja Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. A jogorvoslati rendszer alapjai Előzetes megjegyzések Törvényesség követelménye megfeleljen a meghozatalra vonatkozó valamennyi anyagi és eljárási szabálynak Egy aktus

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.I.35.537/2012/5.szám A Kúria a Cseri Ügyvédi Iroda (6720 Szeged, Lengyel u. 11/A., ügyintéző ügyvéd: dr. Cseri András) által képviselt R. I. felperesnek a Paksiné

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő testületének november 25-én tartandó ülésére. Tisztelt képviselő testület!

Előterjesztés Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő testületének november 25-én tartandó ülésére. Tisztelt képviselő testület! HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő testületének 2011.

Részletesebben

Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003

Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003 Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: 2018-05-29 20:48 Miniszterelnökség Parlex azonosító: W838KPW50003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr. Semjén

Részletesebben

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.

Részletesebben

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) október 6.*

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) október 6.* VAJNAI A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) 2005. október 6.* A C-328/04. sz. ügyben, az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Fővárosi Bíróság (Magyarország)

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI

A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium JOGSZABÁLYI

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 2011. évi CLXXXIX. Törvény Magyarország helyi önkormányzatairól Önkormányzat: a helyi önkormányzás testülete és szervezete, feladat- és hatáskörébe tartozó

Részletesebben

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Előadó: Kiss Andor okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Bevezetés A hatósági eljárásjog hazai fejlődése Általános eljárási törvény Magyarországon 1957. évi IV.

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 15/2018. (X. 8.) AB HATÁROZATA

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 15/2018. (X. 8.) AB HATÁROZATA 1860 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 15/2018. (X. 8.) AB HATÁROZATA a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között a szociális ellátás területén való

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.034/2007/2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróság P.T. I. rendű, H. Sz. II. rendű és

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3246/2015. (XII. 8.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3246/2015. (XII. 8.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3246/2015. (XII. 8.) AB végzés 2981 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3246/2015. (XII. 8.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKULÁSA...3

A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKULÁSA...3 TARTALOMJEGYZÉK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKULÁSA...3 1. Bevezetés...3 2. Az államigazgatás átalakulása...4 2.1. A központi közigazgatás és annak átalakulása...4 2.2. A területi-helyi államigazgatás átalakulása

Részletesebben

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3.

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf.50.422/2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Autóklub (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyfelügyeleti ügyben hozott közigazgatási

Részletesebben

Incyte from the inside EGY MAGYAR SPC ÜGY AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA ELŐTT

Incyte from the inside EGY MAGYAR SPC ÜGY AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA ELŐTT Incyte from the inside EGY MAGYAR SPC ÜGY AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA ELŐTT Miről lesz szó? Kiegészítő oltalmi tanúsítványok időtartama (SPC) Seattle Genetics ügy (C-471/14.) Incyte Corp. ügy (C-492/16.)

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület július 24-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület július 24-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/540- /2014. Előkészítő: Harsányiné dr. Tóth Beáta E l ő t e r j e s

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3022/2015. (I. 27.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmány bíróság tanácsa alkotmány jogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3022/2015. (I. 27.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmány bíróság tanácsa alkotmány jogi panasz tárgyában meghozta a következő. 1166 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3022/2015. (I. 27.) AB VÉGZÉSE alkotmány jogi panasz visszautasításáról Az Alkotmány bíróság tanácsa alkotmány jogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmány

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG

KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.915/5/2016. A Közbeszerzési

Részletesebben

A GVH első közérdekű keresete

A GVH első közérdekű keresete A GVH első közérdekű keresete Az elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék ítéletet hozott a www.ingatlandepo.com, www.ingatlanbazar.com és www.ingatlanbazar.net internetes oldalakat üzemeltető vállalkozások

Részletesebben

Tájékoztató óta folyamatban lévő munkaügyi perről. Előterjesztő: Dr. Árvay István elnök. Mosonmagyaróvár Térségi Társulás. 7. sz.

Tájékoztató óta folyamatban lévő munkaügyi perről. Előterjesztő: Dr. Árvay István elnök. Mosonmagyaróvár Térségi Társulás. 7. sz. Mosonmagyaróvár Térségi Társulás 7. sz. napirend Előterjesztés A Társulási Tanács 2015. szeptember 22-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Megtárgyalta: Tájékoztató 2011. óta folyamatban lévő munkaügyi perről

Részletesebben

Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III / 2016 /7 számú ítélete

Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III / 2016 /7 számú ítélete Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III.37.279 / 2016 /7 számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/98 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3114/2015. (VI. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3114/2015. (VI. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3114/2015. (VI. 23.) AB végzés 1987 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3114/2015. (VI. 23.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3244/2015. (XII. 8.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3244/2015. (XII. 8.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 2970 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3244/2015. (XII. 8.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. május 17-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 117/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Tárgy: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselőtestületének

Részletesebben

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái C A igazságügyi statisztikái A tevékenysége általában Érkezett ügyek 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2007 2011) 2. Az eljárások jellege (2007 2011) 3. A kereset jellege (2007 2011)

Részletesebben

í t é l e t e t: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

í t é l e t e t: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság a dr. Mészáros Győző Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Mészáros Győző, ügyvéd 1076 Budapest, Dózsa Gy. u. 68. I/5.) által képviselt Banco Primus S. A. (Portugália

Részletesebben

Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testülete 37/2013.(X.28.) önkormányzati rendeletének módosítása

Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testülete 37/2013.(X.28.) önkormányzati rendeletének módosítása Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottság Elnökétől Képviselő-testület 2016. március hónap 31. napján tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3088/2015. (V. 19.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3088/2015. (V. 19.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3088/2015. (V. 19.) AB végzés 1759 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3088/2015. (V. 19.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a

Részletesebben

V É G Z É S t. I N D O K O L Á S

V É G Z É S t. I N D O K O L Á S KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1126 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Postafiók 166. Tel: 882-8594, Fax: 882-8593 E-mail cím: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.389/3/2014. A Közbeszerzési Döntőbizottság

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3075/2015. (IV. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3075/2015. (IV. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3075/2015. (IV. 23.) AB végzés 1669 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3075/2015. (IV. 23.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában dr. Salamon László alkotmánybíró párhuzamos indokolásával meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában dr. Salamon László alkotmánybíró párhuzamos indokolásával meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA

PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA Ügyiratszám: VE-05D/EH/417-14/2017. Tárgy: 8330 Sümeg, Kompanik Zs. u. 8. alatti, 944. hrsz-ú ingatlanon épületek bontási és egészségház építésére megadott VE- 05D/EH/417-10/2017.

Részletesebben

Tárgy: Dunakeszi Város Önkormányzatának a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól szóló./2016. (. ) önkormányzati rendelete

Tárgy: Dunakeszi Város Önkormányzatának a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól szóló./2016. (. ) önkormányzati rendelete Dióssi Csaba polgármester úr részére Dunakeszi Város Polgármesteri Hivatala Székhelyén Tárgy: Dunakeszi Város Önkormányzatának a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól szóló./2016.

Részletesebben

Siófok Város Önkormányzata Polgármester 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON: FAX:

Siófok Város Önkormányzata Polgármester 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON: FAX: Siófok Város Önkormányzata Polgármester 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON: + 36 84 504100 FAX: + 36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. március 3. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. MÁRCIUS 20. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi

Részletesebben

2. oldal [2] Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője mint elsőfokú hatóság a július 31-én kelt határozatával kötelezte a felperest, hogy a

2. oldal [2] Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője mint elsőfokú hatóság a július 31-én kelt határozatával kötelezte a felperest, hogy a 1. oldal Kúria Önkormányzati Tanácsának Köf.5048/2016/3. határozata Amikor a jogalkotó akként rendelkezik, hogy egy adott szabályozási tárgyat a helyi építési szabályzatnak kell tartalmaznia, akkor ahhoz

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3135/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3135/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 2230 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3135/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu Szám : 1-86 / 2014. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel!

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET május 17-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET május 17-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Ikt.szám: 131/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Tárgy: Egyes szabálysértési tárgyú rendelkezéseket megállapító önkormányzati

Részletesebben

Általános jogi ismeretek. Tematika:

Általános jogi ismeretek. Tematika: Általános jogi ismeretek Tematika: 1 Általános közigazgatási jog, közigazgatási alapismeretek 2 A közigazgatás intézményrendszere 3 Közigazgatási hatósági eljárás, hatáskör, illetékesség Budapest, 2014

Részletesebben

ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám

ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám 2.PÍ.21.046/2016/6. szám A Kaposvári Törvényszék mint másodfokú bíróság a dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2. III/18.) által képviselt szám alatti lakos felperesnek - dr. Fábián Bernadett

Részletesebben

1. téma. 2. kérdés: Ismertesse az Alaptörvény által a helyi közügyek körében nevesített helyi önkormányzati feladat- és hatásköröket!

1. téma. 2. kérdés: Ismertesse az Alaptörvény által a helyi közügyek körében nevesített helyi önkormányzati feladat- és hatásköröket! 1. téma 1.kérdés: Mutassa be a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának a helyi önkormányzatok tevékenységének állami felügyeletére vonatkozó rendelkezéseit, majd ismertesse a törvényességi ellenőrzés/felügyelet

Részletesebben

dr. Zavodnyik József június 14.

dr. Zavodnyik József június 14. dr. Zavodnyik József 2016. június 14. 2014/104/EU irányelv a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3041/2015. (II. 20.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3041/2015. (II. 20.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 1360 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3041/2015. (II. 20.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 19-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 226/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. november 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Budapest Főváros IX. Kerület

Részletesebben

PE-CONS 56/1/16 REV 1 HU

PE-CONS 56/1/16 REV 1 HU EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Strasbourg, 2017. február 15. (OR. en) 2016/0218 (COD) LEX 1718 PE-CONS 56/1/16 REV 1 COWEB 151 WTO 354 CODEC 1855 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

Debreceni Törvényszék 2012.EL.II.C.4/13. Tisztelt Kollégák!

Debreceni Törvényszék 2012.EL.II.C.4/13. Tisztelt Kollégák! Debreceni Törvényszék 2012.EL.II.C.4/13. Tisztelt Kollégák! I. Tájékoztatlak benneteket az Európai Unió Bíróságának fogyasztóvédelem tárgyában előzetes döntéshozatali eljárás során a nem magyar bíróságok

Részletesebben

Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

2017. évi CLI. törvény tartalma

2017. évi CLI. törvény tartalma 2017. évi CLI. törvény tartalma I. FEJEZET: ALAPELVEK ÉS A TÖRVÉNY HATÁLYA 1. Alapelvek 1. [Törvényesség (legalitás) elve] 2. [Szakszerű és hatékony eljárás elve] 3. [A megkülönböztetés és részrehajlás

Részletesebben

186/87. sz. ügy. Ian William Cowan kontra Trésor public. Turisták részére nyújtott szolgáltatások Kártérítéshez való jog erőszakos cselekmény esetén

186/87. sz. ügy. Ian William Cowan kontra Trésor public. Turisták részére nyújtott szolgáltatások Kártérítéshez való jog erőszakos cselekmény esetén 186/87. sz. ügy Ian William Cowan kontra Trésor public (A Commission d indemnisation des victimesd infraction du Tribunal de grande instance de Paris előzetes döntéshozatal iránti kérelme) Turisták részére

Részletesebben

a tiltott, közösségellenes magatartás elkövetőjével szembeni pénzbírság kiszabásának szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról

a tiltott, közösségellenes magatartás elkövetőjével szembeni pénzbírság kiszabásának szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a tiltott, közösségellenes magatartás elkövetőjével szembeni pénzbírság kiszabásának szabályairól szóló önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Száz Attiláné osztályvezető. Edelény, augusztus 16.

ELŐTERJESZTÉS. Száz Attiláné osztályvezető. Edelény, augusztus 16. ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. AUGUSZTUS 22-EI RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM: MELLÉKLETEK: 0 DB TÁRGY: A KÖZTERÜLET RENDJÉRŐL ÉS HASZNÁLATÁRÓL SZÓLÓ 32/2002.(XII.17.)

Részletesebben

Jogorvoslatok kérelemre induló jogorvoslati eljárások. Hegyesi Zoltán egyetemi tanársegéd

Jogorvoslatok kérelemre induló jogorvoslati eljárások. Hegyesi Zoltán egyetemi tanársegéd Jogorvoslatok kérelemre induló jogorvoslati eljárások. Hegyesi Zoltán egyetemi tanársegéd Az előadás felépítése I. A jogorvoslatok rendszertani szerepe II. Közigazgatási per III. Fellebbezés I. A jogorvoslatok

Részletesebben

C 326/266 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (7.) JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL

C 326/266 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (7.) JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL C 326/266 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2012.10.26. (7.) JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL A MAGAS SZERZŐDŐ FELEK, FIGYELEMBE VÉVE, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés

Részletesebben

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái C A igazságügyi statisztikái A tevékenysége általában Érkezett ügyek 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2006 2010) 2. Az eljárások jellege (2006 2010) 3. A kereset jellege (2006 2010)

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.1.10. COM(2017) 2 final 2017/0006 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA Franciaországnak a Svájccal a Bâle-Mulhouse repülőtér tekintetében a 2006/112/EK irányelv

Részletesebben

Í T É L E T E T : A le nem rótt (huszonegyezer) Ft eljárási illetéket az állam viseli.

Í T É L E T E T : A le nem rótt (huszonegyezer) Ft eljárási illetéket az állam viseli. 1 Az Dr. Szegedi Zsolt ügyvéd (4400 Nyíregyháza, Iskola u. 3/b. 1/3.) által képviselt Nagy Róbert (3200 Gyöngyös, Zöldhíd u. 11. 1/2/1.) felperesnek Dr. Szabó Attila ügyvéd (3200 Gyöngyös, Bugát Pál tér

Részletesebben

Tekintettel arra, hogy a tagállamok közül Dánia nem vett részt e rendelet elfogadásában, rá nézve e rendelet nem kötelező, és nem alkalmazható.

Tekintettel arra, hogy a tagállamok közül Dánia nem vett részt e rendelet elfogadásában, rá nézve e rendelet nem kötelező, és nem alkalmazható. A kis értékű követelések európai eljárása 1. A vonatkozó Európai Uniós jogszabály A határokon átnyúló, kis értékű fogyasztói és kereskedelmi követelések egyszerűsített és gyorsított elbírálására vonatkozó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. június 27-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. június 27-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. június 27-i ülésére Tárgy: Tájékoztató az átruházott hatáskörben hozott bizottsági döntésekről. Előadó: dr. Horváth Sándor bizottsági

Részletesebben

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Budapest, Grassalkovich út 170.

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Budapest, Grassalkovich út 170. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 195399 helyrajzi számú, természetben

Részletesebben

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium dr. Belányi Márta I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi

Részletesebben

JAVASLAT. egyes önkormányzati rendeletek módosítására

JAVASLAT. egyes önkormányzati rendeletek módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Piskóthy László jogi szakreferens JAVASLAT egyes önkormányzati rendeletek módosítására Kazincbarcika, 2014. június 27. Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Szorul a hurok (?) Bővülő lehetőségek a versenyjogi kártérítési perekben

Szorul a hurok (?) Bővülő lehetőségek a versenyjogi kártérítési perekben Szorul a hurok (?) Bővülő lehetőségek a versenyjogi kártérítési perekben Áttekintés A versenyjogi kártérítési perekről lehetőségek és kockázatok Jogszabályi háttér Ki indíthat pert és ki perelhető? A versenyjogi

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3068/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3068/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3068/2015. (IV. 10.) AB végzés 1597 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3068/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület május hó 30. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület május hó 30. napján tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2018. május hó 30. napján tartandó ülésére Tárgy: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 9/2014. (II.24.) önkormányzati

Részletesebben

EURÓPAI EMBERI JOGI BÍRÓSÁG

EURÓPAI EMBERI JOGI BÍRÓSÁG EURÓPAI EMBERI JOGI BÍRÓSÁG részére Európa Tanács Strasbourg, Franciaország European Court of Human Rights Council of Europe F-67075 Strasbourg-Cedex Fax: 00 33 3 88 41 27 30 az Európai Emberi Jogi Egyezmény

Részletesebben

én kelt megkeresésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk.

én kelt megkeresésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk. KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATAL 1056 Budapest, Váci utca 62-64., www.kmrkh.hu 1364 Budapest, Pf. 234. e-mail: hivatal@kmrkh.hu HIVATALVEZETŐ Fax: 06-1/317 6606 e-mail: hivatal@kmrkh.hu

Részletesebben

XXX. Gazdasági Versenyhivatal

XXX. Gazdasági Versenyhivatal XXX. Gazdasági Versenyhivatal I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása A Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH vagy Hivatal ) státuszát és jogosítványait a tisztességtelen piaci

Részletesebben

SN 1316/14 tk/anp/kb 1 DG D 2A LIMITE HU

SN 1316/14 tk/anp/kb 1 DG D 2A LIMITE HU AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. január 30. (05.02) (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2013/0268 (COD) SN 1316/14 LIMITE FELJEGYZÉS Tárgy: Az Európai Parlament és a Tanács /20../EU rendelete

Részletesebben

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax: VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 87/2005/12. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Hochtief Construction AG eljárás alá vont vállalkozás ellen összefonódás engedélyezése

Részletesebben

Előterjesztés Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én tartott soros ülésének 7. napirendi pontjához

Előterjesztés Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én tartott soros ülésének 7. napirendi pontjához 1 Kéthely Község Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r e 8713 Kéthely, Ady E. u. 1. Tel.:85/539-036 Előterjesztés Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én tartott soros

Részletesebben