TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS HATÁROZATAI /2010. (V.13.) K.H.SZ. A KÖZGYŐLÉS NAPIRENDJÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL 3.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS HATÁROZATAI /2010. (V.13.) K.H.SZ. A KÖZGYŐLÉS NAPIRENDJÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL 3."

Átírás

1

2 TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS I /2010. (V.13.) K.H.SZ. A KÖZGYŐLÉS NAPIRENDJÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL /2010. (V.13.) K.H.SZ. A FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VAJDA JÁNOS GIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL, ILLETVE EZZEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS MEGKÖTÉSÉRİL A FELCSÚTI UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNNYAL /2010. (V.13.) K.H.SZ. A FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT GYERMEKVÉDELMI KÖZPONTJA ÁLTAL BIZTOSÍTOTT GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁS PÁLYÁZATI ÚTON TÖRTÉNİ FEJLESZTÉSÉRİL /2010. (V.13.) K.H.SZ. A MÓRI FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUMA, TANCSICS-MIHALY-GYMNASIUM DES KOMITATES FEJÉR, A MAGYAR NEMZETI BANK KEZDEMÉNYEZÉSÉRE LÉTREJÖTT, PÉNZIRÁNYTŐ ALAPÍTVÁNY ÁLTAL MEGHIRDETETT, A KÖZÉPISKOLAI DIÁKOK PÉNZÜGYI KULTÚRÁJA FEJLESZTÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT A PÉNZ ÉS TİKEPIACI ISMERETEK OKTATÁSÁT TÁMOGATÓ PROGRAM (RÖVIDEN: POP) BEVEZETÉSÉHEZ TÖRTÉNİ PÁLYÁZATI RÉSZVÉTELÉRİL 5.

3 I. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS I 193/2010. (V.13.) K.H.SZ. A KÖZGYŐLÉS NAPIRENDJÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL Fejér Megye Közgyőlése az ülést megelızıen kiosztott napirendi javaslatot elfogadta. s.k. 194/2010. (V.13.) K.H.SZ. A FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VAJDA JÁNOS GIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL, ILLETVE EZZEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS MEGKÖTÉSÉRİL A FELCSÚTI UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNNYAL Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat Vajda János Gimnáziuma és Szakközépiskolája alapító okiratának módosítására, illetve ezzel összefüggésben együttmőködési megállapodás megkötésére a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvánnyal címő elıterjesztést és az alábbi határozatot hozza. 1. Fejér Megye Közgyőlése a Fejér Megyei Önkormányzat Vajda János Gimnáziuma és Szakközépiskolája 60/2009. (II.26) K.h.sz. határozatával elfogadott, a 84/2009. (II.26) K.h.sz. és a 301/2009. (XI.19) K.h.sz. közgyőlési határozataival módosított alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Kiegészül az alapító okirat: 6. pont: Telephely: 8086 Felcsút, Fı u pont Felvehetı gyermekek, tanulók maximális létszáma: Telephelyen, nappali munkarendben: 50 fı A sajátos nevelési igényő tanulókat érintı szakfeladat számok esetében, a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 129. (1) 29. a) és b) pontjára történı hivatkozásban feltüntetésre kerül az integrált oktatásra javasolt kifejezés.

4 2. A közgyőlés felkéri elnökét, hogy az intézményvezetı bevonásával gondoskodjék az alapító okirat módosult rendelkezéseinek az intézmény SZMSZ-ében történı átvezetésérıl és az egységes szerkezető alapító okirat megküldésérıl az EDUCATIO Kht. számára. a közgyőlés ülését követı 30 nap 3. A közgyőlés felkéri a t, hogy a módosítást is tartalmazó, egységes szerkezető alapító okirat elkészítésérıl gondoskodjon, ezt követıen pedig intézkedjen az egységes szerkezető alapító okiratnak a Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságához történı benyújtásáról. Dr. Varjú Mihály május A közgyőlés az elıterjesztés 2. számú mellékletében szereplı, a Fejér Megyei Önkormányzat és a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány közötti együttmőködési megállapodással egyetért és felhatalmazza elnökét annak aláírására. a közgyőlés ülését követı 30 nap 5. A közgyőlés felkéri az érintett intézmény vezetıjét, a mőködtetés részletes szabályaira vonatkozó külön megállapodás megkötésére. Gyimesi István igazgató szeptember 1. s.k. 195/2010. (V.13.) K.H.SZ. A FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT GYERMEKVÉDELMI KÖZPONTJA ÁLTAL BIZTOSÍTOTT GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁS PÁLYÁZATI ÚTON TÖRTÉNİ FEJLESZTÉSÉRİL Fejér Megye Közgyőlése a Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja által biztosított gyermekvédelmi szakellátás pályázati úton történı fejlesztésére tárgyú elıterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza:

5 1. Fejér Megye Közgyőlése hozzájárul, hogy a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja pályázatot nyújtson be a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett Gyermekjóléti alapellátás és a gyermekvédelmi szakellátás fejlesztésének támogatására (GYV-SZF-10) elnevezéső pályázati kiírásra. 2. Fejér Megye Közgyőlése hozzájárul, hogy a pályázat megvalósításához a bekerülési költségek max. 10 %-át, azaz maximum ,- Ft-ot saját forrásként rendelkezésre bocsátja. 3. A pályázat megvalósításához, fenntartásához a Fejér Megyei Önkormányzat a saját forráson felül pénzügyi támogatást sem megelılegezni, sem biztosítani nem tud. azonnal s.k. 196/2010. (V.13.) K.H.SZ. A MÓRI FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUMA, TANCSICS-MIHALY-GYMNASIUM DES KOMITATES FEJÉR, A MAGYAR NEMZETI BANK KEZDEMÉNYEZÉSÉRE LÉTREJÖTT, PÉNZIRÁNYTŐ ALAPÍTVÁNY ÁLTAL MEGHIRDETETT, A KÖZÉPISKOLAI DIÁKOK PÉNZÜGYI KULTÚRÁJA FEJLESZTÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT A PÉNZ ÉS TİKEPIACI ISMERETEK OKTATÁSÁT TÁMOGATÓ PROGRAM (RÖVIDEN: POP) BEVEZETÉSÉHEZ TÖRTÉNİ PÁLYÁZATI RÉSZVÉTELÉRİL Fejér Megye Közgyőlése a Javaslat a móri Fejér Megyei Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnáziuma, Tancsics-Mihaly-Gymnasium des Komitates Fejér, a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére létrejött Pénziránytő Alapítvány által meghirdetett, a középiskolai diákok pénzügyi kultúrája fejlesztésének támogatására kiírt a Pénz és tıkepiaci ismeretek oktatását támogató program (röviden: POP) bevezetéséhez történı pályázati részvételére tárgyú elıterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: 1. Fejér Megye Közgyőlése hozzájárul, hogy az önkormányzat fenntartásában mőködı móri Fejér Megyei Önkormányzat Táncsics Mihály Gimnáziuma, Tancsics-Mihaly-Gymnasium des Komitates Fejér, pályázatot nyújtson be a Pénz és tıkepiaci ismeretek oktatását támogató program (röviden: POP) elnevezéső pályázati kiírásra. 2. A Fejér Megyei Közgyőlés felhatalmazza elnökét, hogy a pályázat benyújtásához szükséges fenntartói nyilatkozatot megadja.

6 3. A pályázat megvalósításához, fenntartásához a Fejér Megyei Önkormányzat pénzügyi támogatást sem megelılegezni, sem biztosítani nem tud. azonnal s.k.

a Fejér Megyei Önkormányzat József Attila Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája alapító okiratának módosításáról

a Fejér Megyei Önkormányzat József Attila Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája alapító okiratának módosításáról F.M. Közgyőlése 307/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat József Attila Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája alapító okiratának módosításáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta

Részletesebben

a Fejér Megyei Önkormányzat Petıfi Sándor Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról

a Fejér Megyei Önkormányzat Petıfi Sándor Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról F.M. Közgyőlése 299/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Petıfi Sándor Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta

Részletesebben

Törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig alkalmazandó szakfeladatszámok.

Törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig alkalmazandó szakfeladatszámok. F.M. Közgyőlése 306/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye alapító

Részletesebben

a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztı Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról

a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztı Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról F.M. Közgyőlése 305/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztı Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról

Részletesebben

a Fejér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona alapító okiratának módosításáról

a Fejér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona alapító okiratának módosításáról F.M. Közgyőlése 156/2010. (IV.29.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Diákotthona és Gyermekotthona alapító okiratának módosításáról Fejér

Részletesebben

a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztı Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról

a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztı Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról F.M. Közgyőlése 158/2010. (IV.29.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztı Speciális Szakiskolája és Diákotthona alapító okiratának módosításáról

Részletesebben

Törlésre kerülnek a december 31-ig alkalmazandó szakfeladatszámok.

Törlésre kerülnek a december 31-ig alkalmazandó szakfeladatszámok. F.M. Közgyőlése 298/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Perczel Mór Szakképzı Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a Fejér

Részletesebben

Törlésre kerülnek a december 31-ig alkalmazandó szakfeladatszámok.

Törlésre kerülnek a december 31-ig alkalmazandó szakfeladatszámok. F.M. Közgyőlése 296/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Dr. Entz Ferenc Mezıgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról

Részletesebben

HATÁROZATOK. Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 274/2011. (X.28) önkormányzati határozata. a közgyőlés napirendjének elfogadásáról

HATÁROZATOK. Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 274/2011. (X.28) önkormányzati határozata. a közgyőlés napirendjének elfogadásáról HATÁROZATOK Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 274/2011. (X.28) önkormányzati határozata a közgyőlés napirendjének elfogadásáról Fejér Megye Közgyőlése az ülést megelızıen kiosztott - napirendi javaslatot

Részletesebben

F.M.ÖK. 6/2011. (I.18.) önkormányzati határozata

F.M.ÖK. 6/2011. (I.18.) önkormányzati határozata F.M.ÖK. 6/2011. (I.18.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Mővelıdési Központ alapító okiratának módosításáról Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlése megtárgyalta a Fejér Megyei Mővelıdési Központ alapító

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 34 MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsıde alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2010. március

Részletesebben

a Fejér Megyei Önkormányzat Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról

a Fejér Megyei Önkormányzat Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról F.M. Közgyőlése 302/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta

Részletesebben

Dr. Molnár Krisztián fıjegyzı, dr. Kovács Zoltán aljegyzı, Hedlicskáné Dóczi Judit, Tóthné Czövek Erika jegyzıkönyvvezetık

Dr. Molnár Krisztián fıjegyzı, dr. Kovács Zoltán aljegyzı, Hedlicskáné Dóczi Judit, Tóthné Czövek Erika jegyzıkönyvvezetık Szám: 2-18 /2011. Készült: J e g y z ı k ö n y v Fejér Megye Közgyőlése 2011. december 27-ei nyílt ülésérıl Jelen vannak: továbbá: Árgyelán János, Balogh Gergely, Balogh Zoltán, Csombók Pál, Farkas Erzsébet,

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-154/2011. Tárgy: Dózsa György Általános Iskola alapító okiratának módosítása

Részletesebben

146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat

146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat ülésérıl készült könyvébıl: 146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat 1.) Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény

Részletesebben

Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya s.k. a közgyőlés elnöke. Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı

Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya s.k. a közgyőlés elnöke. Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı F.M. Közgyőlése 385/2008. (XII.18.) K.h.sz. határozata Fejér Megye Közgyőlése 2009. I. félévi üléstervérıl Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta és elfogadta a közgyőlés 2009. I. félévi üléstervét, amely

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-172/2011. Tárgy: Alapító okiratok módosítása Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

F.M. Közgyőlése 49/2009. (II.26.) K.h.sz. határozata

F.M. Közgyőlése 49/2009. (II.26.) K.h.sz. határozata F.M. Közgyőlése 49/2009. (II.26.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı egyes intézmények gazdálkodási tevékenységének átszervezésérıl, ezzel összefüggésben az átszervezett

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 120. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsıde alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2009.

Részletesebben

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 59/2011. (IX. 20.) CsKTT. 16-5633-4/2011 Tárgy: Csanytelek, Baross Gábor u. 2. sz. alatti ingatlan használatba vétele Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa megtárgyalta Csanytelek, Baross

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 136/2010. (III.30.) K.H.SZ. A VELENCEI-TAVI VÍZI SPORTISKOLA NONPROFIT KFT. ÜGYVEZETİJE MEGVÁLASZTÁSÁRÓL 3.

TARTALOMJEGYZÉK 136/2010. (III.30.) K.H.SZ. A VELENCEI-TAVI VÍZI SPORTISKOLA NONPROFIT KFT. ÜGYVEZETİJE MEGVÁLASZTÁSÁRÓL 3. TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS I 3. 135/2010. (III.30.) K.H.SZ. A KÖZGYŐLÉS NAPIRENDJÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL 3. 136/2010. (III.30.) K.H.SZ. A VELENCEI-TAVI VÍZI SPORTISKOLA NONPROFIT KFT. ÜGYVEZETİJE

Részletesebben

Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására

Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Szám: 27983/2007. Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda,

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 63-16/2010. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 30-ai ülésére

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 63-16/2010. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 30-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e VI. 63-16/2010. Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 30-ai ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı: Popovics

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI /2010. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés március 25-ei ülésére

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI /2010. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés március 25-ei ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e VI. 63-10/2010. Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. március 25-ei ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı: Dr. Völner

Részletesebben

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. július 25. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. július 25. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 49/2012. (VII. 25.) CsKTT. 16-8065-1/2012 Tárgy: Együttmőködési Megállapodás a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása, a Munkaszervezete és Csongrád Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala között A

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl 01/103-21/2013. JEGYZİKÖNYV 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem 8130 Enying, Kossuth u. 26. Pıdör Gyula polgármester,

Részletesebben

a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról

a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról F.M. Közgyőlése 285/2008. (IX.25.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a Javaslat a Fejér Megyei Szakképzésszervezési

Részletesebben

F.M. Közgyőlése 319/2007. (VI.28.) K.h.sz. határozata. Fejér Megye Közgyőlése II. félévi üléstervérıl

F.M. Közgyőlése 319/2007. (VI.28.) K.h.sz. határozata. Fejér Megye Közgyőlése II. félévi üléstervérıl F.M. Közgyőlése 319/2007. (VI.28.) K.h.sz. határozata Fejér Megye Közgyőlése 2007. II. félévi üléstervérıl Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a közgyőlés 2007. II. félévi üléstervérıl szóló javaslatot,

Részletesebben

Javaslat. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Általános Mővelıdési Központ átszervezésére és alapító okiratának módosítására

Javaslat. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Általános Mővelıdési Központ átszervezésére és alapító okiratának módosítására Szám: 45951/2006. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Javaslat Salgótarján Megyei Jogú

Részletesebben

Határidő: 2012. augusztus 31.

Határidő: 2012. augusztus 31. Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. április 26. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: IV-93/2681/2012. sz. határozat Tárgy: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Egri Főegyházmegye

Részletesebben

1. Döntés egyes korlátozottan forgalomképes ingatlanok értékesítésre történı kijelölésérıl

1. Döntés egyes korlátozottan forgalomképes ingatlanok értékesítésre történı kijelölésérıl JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Tulajdonosi Bizottsága, Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága, Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága valamint Közjóléti Bizottsága

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 178 MELLÉKLET: 4 db TÁRGY: Javaslat szociális intézmények és az Egészségügyi Gondnokság alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA H ATÁROZA TOK HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2007. FEBRUÁR 27-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉN 11/2007. (II. 27.) Tkt határozat: Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 1./ A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S önkormányzati intézmények alapító okiratának módosítására

E L İ T E R J E S Z T É S önkormányzati intézmények alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S önkormányzati intézmények alapító okiratának módosítására Készült: 2011. február 22-i ülésére Elıterjesztı: Tisztelt Képviselı-testület! A II. Rákóczi Ferenc Bölcsıde, Óvoda,

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 61. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Babits Mihály Kulturális Központ alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 205-6/2011. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. szeptember 29-ei ülésére

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 205-6/2011. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. szeptember 29-ei ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e VI. 205-6/2011. Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. szeptember 29-ei ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı: Popovics

Részletesebben

TERJESZTÉS SORSZÁMA: 27. MELLÉKLET:

TERJESZTÉS SORSZÁMA: 27. MELLÉKLET: AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 27. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Városi Bölcsıde dolgozói létszámának bıvítése E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. február 20-i

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK I. SZEMÉLYI RÉSZ 9.

TARTALOMJEGYZÉK I. SZEMÉLYI RÉSZ 9. TARTALOMJEGYZÉK I. SZEMÉLYI RÉSZ 9. II. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS RENDELETEI 10. 1/2010. (I.29.) K.R.SZ. A FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 30/2009. (XII.18.) K.R.SZ.

Részletesebben

Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 301. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsıde alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Kisfaludy

Részletesebben

HATÁROZATOK. Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 284/2011. (XII.08.) önkormányzati határozata. 285/2011. (XII.08.) önkormányzati határozata

HATÁROZATOK. Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 284/2011. (XII.08.) önkormányzati határozata. 285/2011. (XII.08.) önkormányzati határozata HATÁROZATOK Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 284/2011. (XII.08.) önkormányzati határozata a közgyőlés napirendjének elfogadásáról Fejér Megye Közgyőlése az ülést megelızıen kiosztott napirendi javaslatot

Részletesebben

Nyirád Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata Elnökétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/ ; 88/

Nyirád Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata Elnökétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/ ; 88/ 1. napirendi pont Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: nyiradph@vnet.hu Ügyszám: 9-8/2011. Tárgy: Tájékoztató a lejárt határidejő képviselı-testületi határozatok végrehajtásáról A Cigány Kisebbségi

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. július 26-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Tündérkert

Részletesebben

A l a p í t ó O k i r a t

A l a p í t ó O k i r a t A Kartal Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testülete a Könyves Kálmán Általános Iskola 2173. Kartal, Iskola tér 1. számára a 1992. december 4-én kiadott, a 17/2000.(IV.6.), a 38/2004.(III.11.), a 82/2007.(VIII.30.),

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 24-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Grassalkovich

Részletesebben

AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 29.

AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 29. AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 29. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Szekszárd Megyei Jogú Város kulturális életének javítása a Vármegyeháza és környéke felújításával címő, DDOP- 4.1.1/D-09-2f-2009-0006 azonosítószámú

Részletesebben

Nógrád Megye Közgyőlésének 10/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított

Nógrád Megye Közgyőlésének 10/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított A 10/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelet IX/b. számú melléklete Nógrád Megye Közgyőlésének 10/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

Részletesebben

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának december 17-i ülésére

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának december 17-i ülésére Elıterjesztés sorszáma: 18. Melléklet: 1 db ELİTERJESZTÉS Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának 2014. december 17-i ülésére Tárgy: Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó

Részletesebben

Távolmaradt: Horváth István polgármester, Halmai Gáborné, Máté Péter, dr. Tóth Csaba Attila képviselık

Távolmaradt: Horváth István polgármester, Halmai Gáborné, Máté Péter, dr. Tóth Csaba Attila képviselık Szám: IV. 170-15/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2011. október 19-én (szerdán) 8 óra 20 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott rendkívüli

Részletesebben

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának október 26. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának október 26. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 65/2011. (X. 26.) CsKTT. 16-7726-20/2011 Tárgy: Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Esélyegyenlıségi Helyzetelemzése és Programjának elfogadása A Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa

Részletesebben

A l a p í t ó O k i r a t

A l a p í t ó O k i r a t 1 A Kartal Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testülete a Játéksziget Napköziotthonos Óvoda 2173. Kartal, Ady Endre út 60-62. számára a 1992. december 4-én kiadott, a 65/2005. /VII.21./, a 82/2007/VIII.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., Tel.: 417-255 Ikt.szám: 49195/2005. Javaslat a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása által igényelhetı normatív támogatások

Részletesebben

Ügyszám: 08-8/708-3/2013. A L A P Í T Ó O K I R A T

Ügyszám: 08-8/708-3/2013. A L A P Í T Ó O K I R A T Ügyszám: 08-8/708-3/2013. A L A P Í T Ó O K I R A T Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. Törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat február 22-én, du órakor megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV. Készült: A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat február 22-én, du órakor megtartott ülésérıl Szám: 83-1/2011. JEGYZİKÖNYV Készült: A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 22-én, du. 15.00 órakor megtartott ülésérıl Jelen vannak: Megjegyzés: Oláh József, elnök, Horvát

Részletesebben

KISZOMBORI MIKROTÉRSÉG KARÁTSON EMÍLIA NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezet)

KISZOMBORI MIKROTÉRSÉG KARÁTSON EMÍLIA NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezet) KISZOMBORI MIKROTÉRSÉG KARÁTSON EMÍLIA NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezet) 1. Az intézmény neve: Törzsszáma: 2. Az intézmény székhelye: Tagintézményei: 3. Az intézmény alapító szerve:

Részletesebben

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására Ó z d, 2011. szeptember 15. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Előkészítő: Oktatási, Művelődési és

Részletesebben

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 1. oldal Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról

Részletesebben

4/2008. (II. 29.) Önkormányzati Rendelet

4/2008. (II. 29.) Önkormányzati Rendelet ülésérıl készült könyvébıl: 4/2008. (II. 29.) Önkormányzati Rendelet Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a Hajdúnánás Városi Önkormányzat 2007. évi költségvetésérıl szóló a 15/2007. (VI.

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 145. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat köznevelési megállapodás kötésére a Négy Évszak Waldorf-pedagógiai Alapítvánnyal E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-i ülésére

ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKÉTİL ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-i ülésére Tárgy: Egyetértés a társulásban fenntartott Pedagógiai Szakszolgálat (Nyergesújfalu)

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2014. február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2014. február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat! Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2014. február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 17/2014. (II. 27.) ÖH. A Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyőlésének szeptember 23- ai ülésén hozott határozataiból:

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyőlésének szeptember 23- ai ülésén hozott határozataiból: 201/2011. (IX. 23.) MÖK határozat A közgyőlés a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyőlése és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 8/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 18. (1) bekezdése

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a 2013. június 26. napján tartandó képviselő-testületi ülésre. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Javaslat a Kertvárosi

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 11 MELLÉKLET : 4 db TÁRGY: Javaslat szociális intézmények alapító okiratainak módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011.

Részletesebben

Szám: VI. 866-2/2010. Alapító Okirat

Szám: VI. 866-2/2010. Alapító Okirat Szám: VI. 866-2/2010. Alapító Okirat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése és Szedres Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9.

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 75-1/2008. JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Pénzügyi Bizottságának 2009. február 26-án 7 óra

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2011. január 28. Zárt ülés: 1.) Fellebbezések, méltányossági ügyek Szociálpolitikai Osztály vezetıje Szociálpolitikai

Részletesebben

Szám: VI. 869-2/2010. Alapító Okirat

Szám: VI. 869-2/2010. Alapító Okirat Szám: VI. 869-2/2010. Alapító Okirat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése és Szálka Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9.

Részletesebben

ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS:

ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS: ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási

Részletesebben

Határidő: 2012. augusztus 31.

Határidő: 2012. augusztus 31. Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. április 26. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: IV-94/2682/2012. sz. határozat Tárgy: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nyitott Ajtó

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Elıterjesztés sorszáma: 65. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi Közbeszerzési Tervének módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat! Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2014. március 20-i ülésének könyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 38/2014. (III. 20.) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának

Részletesebben

TÁRGY: Beszámoló a lejárt határidejő közgyőlési határozatok végrehajtásáról, valamint a két ülés között történt fontosabb eseményekrıl

TÁRGY: Beszámoló a lejárt határidejő közgyőlési határozatok végrehajtásáról, valamint a két ülés között történt fontosabb eseményekrıl AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 60. MELLÉKLET: - db. TÁRGY: Beszámoló a lejárt határidejő közgyőlési határozatok végrehajtásáról, valamint a két ülés között történt fontosabb eseményekrıl E L İ T E R J E S

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület június 3-ai ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület június 3-ai ülésére Budakalász Város Polgármestere 99/2014.(VI.03.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2014. június 3-ai ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde működésével kapcsolatos

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 146. MELLÉKLET: 3 db TÁRGY: Javaslat a Szociális Központ, a Humánszolgáltató Központ, valamint az Egészségügyi Gondnokság alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z

Részletesebben

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére

Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére . Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. március 21-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Az elıterjesztést készítette:

Részletesebben

A Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 6900 Makó, Szent István tér

A Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 6900 Makó, Szent István tér A Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 6900 Makó, Szent István tér 14-16. A L A P Í T Ó O K I R A T Á N A K M Ó D O S Í T Á S A (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) A

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 24/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 150-154. TARTALOMJEGYZÉK OK: 150/2011.(XII.19.)

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 314. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat magasabb vezetıi megbízásra vonatkozó pályázati felhívások közzétételére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Szám: 2-14 /2011. J e g y z ı k ö n y v. Fejér Megye Közgyőlése 2011. november 18-ai nyílt ülésérıl

Szám: 2-14 /2011. J e g y z ı k ö n y v. Fejér Megye Közgyőlése 2011. november 18-ai nyílt ülésérıl Szám: 2-14 /2011. Készült: J e g y z ı k ö n y v Fejér Megye Közgyőlése 2011. november 18-ai nyílt ülésérıl Jelen vannak: továbbá: Adravecz Tamás, Árgyelán János, Balogh Gergely, Balogh Zoltán, Csombók

Részletesebben

Jegyzıkönyv. 2.) Elıterjesztés az Olaszliszkai Közétkeztetési Intézmény alapító okirata felülvizsgálatára. Elıterjesztı: körjegyzı

Jegyzıkönyv. 2.) Elıterjesztés az Olaszliszkai Közétkeztetési Intézmény alapító okirata felülvizsgálatára. Elıterjesztı: körjegyzı Jegyzıkönyv Készült: Olaszliszka Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2009. május 27-én 17 órakor a körjegyzıség székhelyén megtartott nyílt képviselıtestületi ülésérıl. Jelen vannak: a jelenléti

Részletesebben

KIVONAT. Mely készült Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának április 09-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl.

KIVONAT. Mely készült Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának április 09-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl. április 09-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 15/2009. (IV.09.) CsKTT. 16-5911-1/2009. Tárgy: Közbeszerzési szabályzat módosítása Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Tanácsa megtárgyalta a Társulás

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 49. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okirat módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

polgármester egyszerő nyílt ülés X Kült. Településrészi Önkormányzat Kult. Okt. Sport és Komm. Bizottság önkormányzati képviselı

polgármester egyszerő nyílt ülés X Kült. Településrészi Önkormányzat Kult. Okt. Sport és Komm. Bizottság önkormányzati képviselı 70/2014. SZ. ELİTERJESZTÉS BORÍTÓLAPJA 1. Elıterjesztı megnevezése, szavazati arány, nyilvánosság (aláírás 1. pont): Elıterjesztı Szavazati arány Nyilvánosság Véleményezı polgármester egyszerő nyílt ülés

Részletesebben

H a t á r o z a t i j a v a s l a t

H a t á r o z a t i j a v a s l a t Szám: 46391/2004. Salgótarján Megyei Jogú Város A l p o l g á r m e s t e r é tıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 314-668 Javaslat Közoktatási intézmények alapító okiratának módosítására Tisztelt

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 12107/2012. Elıterjesztés - a képviselı-testületnek - a Családsegítı

Részletesebben

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról. Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 3. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből: 297/2010.(XI.03.)

Részletesebben

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA H ATÁROZA TOK HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2005. JANUÁR 27-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉN 34/2005. (I. 27.) Tkt határozat: Tárgy: A napirendi pontok elfogadása H a t á r o z a t: l./ A Homokháti Kistérség

Részletesebben

1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a 288/2013.(XII.19.) határozatát visszavonja.

1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a 288/2013.(XII.19.) határozatát visszavonja. Kivonat! Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 155/2014.(VII.25.) az Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Program keretében hitel felvétele tárgyában új döntés meghozataláról 1. Szekszárd

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/ Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T - a Képviselı-testületnek - A Sárospataki Gondozási Központ

Részletesebben

JAVASLAT. Alapító okiratok módosítására

JAVASLAT. Alapító okiratok módosítására VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-49 /2011. A határozat meghozatala egyszerő szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Alapító okiratok

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből 93/2011. (IX. 29.) önkormányzati testületi határozat kinyilvánítja azon szándékát, hogy 2012. január 1. napjától az 1. számú melléklet szerinti együttműködési megállapodást köt a Napfényes Támogató Szociális

Részletesebben

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

Sárospatak Város Jegyzıjétıl Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10545/2011. Elıterjesztés - a képviselı-testületnek - a II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben