J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Felvéve Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete által október 18-án órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Kőröshegy Község Polgármesteri Hivatal tárgyalója. Jelen vannak: Meghívottak: Marczali Tamás polgármester Bauman Zsolt képviselő Béday Ferenc képviselő Böröcz József képviselő Kiss István képviselő Kovács József Róbertné képviselő Kovács Klára képviselő Kobolákné Dr. Horváth Brigitta jegyző Bánhidi Gábor pénzügyi tanácsos Bálintné Landek Ilona Helyi Választási Bizottság elnöke Bodnár Judit Vass Tibor István Hencz József Kőröshegy Község Díszpolgára Pavlek Ferenc Kőröshegy Község Díszpolgára Kovács Klára korelnök: Tisztelettel köszöntöm Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének alakuló ülésén megjelenteket, Marczali Tamás polgármestert, képviselőtársaimat, Bálintné Landek Ilonát a helyi választási bizottság elnökét, Kobolákné Dr. Horváth Brigittát a község jegyzőjét és a település jelen lévő lakóit, valamint a meghívott vendégeinket. Mint legidősebb települési képviselőnek, nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy a képviselő-testület ülését korelnökként megnyissam, és a polgármester eskütételéig vezessem. Megállapítom, hogy az alakuló ülés határozatképes, mert 6 fő képviselő és a polgármester jelen van. Az ülést megnyitom. Felkérem a Bálintné Landek Ilonát a helyi választási bizottság elnökét tájékoztatójának megtartására és a polgármester, valamint a megválasztott képviselők részére a megbízólevelek átadására. 1./ A Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről, eskütétel, megbízólevelek átadása. Bálintné Landek Ilona HVB elnöke: Köszöntöm a megjelenteket. Ezúton ismertetném a polgármester és helyi képviselőválasztás eredményét. Kovács Klára korelnök: Javasolom, hogy folytassuk az ülést a képviselő-testület és a polgármester eskütételével. Először a képviselő-testület tagjai, majd azt követően Marczali Tamás polgármester teszi le az esküt. Felkérem a jelenlévőket, hogy szíveskedjenek felállni. Felkérem képviselőtársaimat, hogy szíveskedjenek mondani az eskü szövegét. Én... esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz, annak népéhez hű leszek; az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom; az állami és szolgálati titkot megőrzöm; megbízatásomhoz híven, pártatlanul, lelkiismeretesen járok el, és a legjobb tudásom szerint, minden igyekezetemmel Kőröshegy község javát szolgálom. Isten engem úgy segéljen! 1

2 Kovács Klára korelnök: Felkérem Marczali Tamás polgármestert, hogy az eskü szövegét szíveskedjen utánam mondani. Bálintné Landek Ilona HVB elnöke: Én.. esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz, annak népéhez hű leszek; az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom; az állami és szolgálati titkot megőrzöm; megbízatásomhoz híven, pártatlanul, lelkiismeretesen járok el, és a legjobb tudásom szerint, minden igyekezetemmel Kőröshegy község javát szolgálom. Isten engem úgy segéljen! Bálintné Landek Ilona HVB elnöke: Ismételten gratulálok Polgármester Úrnak és a megválasztott képviselőknek, ezennel átadom megbízóleveleiket. (Az esküokmányok aláírásra kerültek.) Kovács Klára korelnök: Köszönöm, szíveskedjenek helyet foglalni. Az esküokmányok aláírása megtörtént. Az SzMSz szerint az eskü letétele után a polgármester vezeti az ülést, ezennel az ülés vezetését a polgármesternek átadom. Miután az Ötv. és a képviselők jogállásáról szóló törvény szerint az esküt mind a polgármester mind a képviselők letették, a testület megalakult, és a vonatkozó jogszabályok szerint döntés-hozatalra képes. Marczali Tamás polgármester: Kérem a meghívóban szereplő napirendek tárgyalásának elfogadását. Kérem képviselőtársaimat, hogy kézfeltartással szavazzanak. 1. A Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről, eskütétel, megbízólevelek átadása. 2. A polgármester ciklusprogramra vonatkozó elképzeléseinek ismertetése. 3. Javaslat az SZMSZ módosítására. 4. A bizottság elnökének és tagjainak megválasztása. 5. Bizottság külső tagjának eskütétele. 6. Az alpolgármesterek megválasztása. 7. Az alpolgármesterek eskütétele. 8. A polgármester illetményének megállapítása. 9. Az alpolgármesterek tiszteletdíjának megállapítása. 10. A polgármester részére költségátalány megállapítása. 11. Az alpolgármesterek részére költségátalány megállapítása. 12. Megbízás adása a gazdasági program felülvizsgálatára. 13. Képviselői tiszteletdíjak, természetbeni juttatások megállapítása. 14. Egyéb Képviselő-testületi döntést igénylő ügyek. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: Kőröshegy Község Képviselő-testületének 89/2010. (X. 18.) számú határozata a napirendről Kőröshegy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a tárgyalandó napirendi pontokat elfogadja, illetve tudomásul veszi. Határidő: Értelem szerint. 2

3 2./ A Polgármester ciklusprogramra vonatkozó elképzeléseinek ismertetése. Marczali Tamás polgármester szóban ismerteti ciklusprogramját. 3./ Javaslat az SZMSZ módosítására. Kobolákné Dr. Horváth Brigitta jegyző írásos előterjesztése jelen jegyzőkönyv mellékletét képezi. Marczali Tamás polgármester: A közigazgatási reform kapcsán több módosítás történt, mely az önkormányzatokat is érinti. A megválasztható képviselők száma Kőröshegyen 9 főről 6 főre csökkent, illetve lehetőség van külsős alpolgármestert választani. Én ezzel a lehetőséggel élni kívánok. Az előterjesztést mindenki megkapta, van-e valakinek kérdése, észrevétele? Kiss István képviselő: Nem tudom milyen bizottságról van szó. Én pénzügyi bizottságot létrehoznék. Nem igazán értem a külsős alpolgármestert. Marczali Tamás polgármester: A külsős alpolgármestert nem a képviselő-testület tagjaiból választják. Nem tagja a képviselő-testületnek, szavazati joga nincs, csak tanácskozási joggal rendelkezik. A polgármestert nem helyettesítheti. Technikai oka van annak, hogy miért szeretnék két alpolgármestert. Az előző ciklusban nem tudtam kivenni a szabadságomat, most azonban szeretném kivenni. A civil fórum életét az alpolgármesterekre szeretném átruházni. Erre a külsős alpolgármestert szeretném felkérni. Pénzügyi Bizottságot a fő alatti településeknél nem kötelező létrehozni. Javaslom, hogy a Pénzügyi Bizottság létrehozását a soron következő testületi ülésen tárgyaljuk. Marczali Tamás polgármester: Aki elfogadja a rendeletet, az kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett a következő rendeletet alkotta: Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2010. (X. 18.) rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2005. (V. 23.) önkormányzati rendelete módosításáról Kőröshegy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2005. (V. 23.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 14/2010. (X. 18.) számú rendeletet elfogadja. Határidő: Értelem szerint. Marczali Tamás polgármester: Szünetet rendel el. Kobolákné Dr. Horváth Brigitta jegyző: Kihirdeti Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2010. (X. 18.) számú rendeletét, az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2005. (V. 23.) önkormányzati rendelet módosításáról. A rendelet kihirdetett szövege a jegyzőkönyvhöz mellékelten csatolva. 3

4 4./ A bizottság elnökének és tagjainak megválasztása. Marczali Tamás polgármester: Eddig Humán Bizottság működött. Javaslom a továbbiakban is a működését. Javaslom elnöknek Kovács József Róbertnét, elnökhelyettesnek Kovács Klárát, külső tagnak Bognár Judit védőnőt. Kérdezem a jelölteket, hogy elfogadják-e a jelölést? Kovács József Róbertné képviselő: A jelölést elfogadom. Kovács Klára képviselő: A jelölést elfogadom. Bodnár Judit képviselő: A jelölést elfogadom. Marczali Tamás polgármester: Aki elfogadja Kovács József Róbertnét a Humán Bizottság elnökének, az kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 90/2010. (X. 18.) sz. Képviselő-testület határozat: Humán Bizottság elnökének megválasztásáról Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete Kovács József Róbertné képviselőt a Humán Bizottság elnökének megválasztotta. Marczali Tamás polgármester: Aki elfogadja Kovács Klárát és Bodnár Juditot a Humán Bizottság tagjainak, az kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 91/2010. (X. 18.) sz. Képviselő-testület határozat: Humán Bizottság tagjainak megválasztásáról Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete Kovács Klára képviselőt és Bodnár Juditot Humán Bizottság tagjainak megválasztotta. 5./ Bizottság külső tagjának eskütétele. Marczali Tamás polgármester: Felkérem a jelenlévőket, hogy szíveskedjenek felállni. Felkérem Bodnár Juditot, hogy szíveskedjen utánam mondani az eskü szövegét. Én,.. esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hű leszek; az Alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; bizottsági tisztségemből eredő feladataimat a Kőröshegy Község fejlődésének előmozdítása és az Alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem. Isten engem úgy segéljen! (Az esküokmány aláírásra került.) 6./ Az alpolgármesterek megválasztása. 4

5 Marczali Tamás polgármester: Két személyt szeretnék alpolgármesternek jelölni. Az egyik a képviselő-testület tagja, a másik jelölt külsős. A testületből választott alpolgármester az általános helyettesem, Ő fogja tudni koordinálni a munkát, ha Én nem vagyok. Az előző ciklus alpolgármesterét, Béday Ferencet szeretném felkérni ismételten erre a posztra. Béday Ferenc írásban hozzájárult, hogy a személyét érintő ügyeket a testület nyilvános ülésen tárgyalja. A külsős alpolgármesternek Vass Tibor Istvánt javaslom, akivel a civil fórum működtetését ketten végeztük és ebben a továbbiakban is számítok rá. Vass Tibor István írásban hozzájárult, hogy a személyét érintő ügyeket a testület nyilvános ülésen tárgyalja. Az alpolgármester óta sem tiszteletdíjat, sem költségtérítést nem vett fel. Javasolom, hogy a Humán Bizottság alakuljon át Szavazatszámláló Bizottsággá. A képviselő-testület 7 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 92/2010. (X. 18.) sz. Képviselő-testület határozat: Szavazatszámláló Bizottságról Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Humán Bizottság Szavazatszámláló Bizottságként való működését támogatja. Béday Ferenc képviselő: A személyemet érintő szavazásban nem kívánok részt venni. Marczali Tamás polgármester: Szünetet rendel el. Kovács József Róbertné képviselő: Ismertetném a szavazás eredményét. Rontott szavazólap, valamint érvénytelen szavazat nem volt. Béday Ferenc 5 igen szavazat és 1 nem szavazat. Vass Tibor István 5 igen szavat és 2 nem szavazat. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, 1 ellenszavazat mellett, tartózkodás nélkül, a következő határozatot hozta (Béday Ferenc a szavazásban nem vett részt): 93/2010. (X. 18.) sz. Képviselő-testület határozat: az alpolgármester megválasztásáról Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete Béday Ferencet alpolgármesternek megválasztja. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, 2 ellenszavazat mellett, tartózkodás nélkül, a következő határozatot hozta: 94/2010. (X. 18.) sz. Képviselő-testület határozat: a külsős alpolgármester megválasztásáról Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete Vass Tibor Istvánt külsős alpolgármesternek megválasztja. 7./ Az alpolgármesterek eskütétele. 5

6 Marczali Tamás polgármester: Felkérem a jelenlévőket, hogy szíveskedjenek felállni. Felkérem Béday Ferenc és Vass Tibor István alpolgármestereket, hogy az eskü szövegét szíveskedjenek utánam mondani. Én,.. esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hű leszek; az Alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; alpolgármesteri tisztségemből eredő feladataimat a Kőröshegy Község fejlődésének előmozdítása és az Alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem. Isten engem úgy segéljen! (Az esküokmányok aláírásra kerültek). 8./ A polgármester illetményének megállapítása. Marczali Tamás polgármester: Átadnám a szót Béday Ferenc alpolgármesternek. Béday Ferenc alpolgármester: Kérem jegyző asszonyt ismertesse az ide vonatkozó jogszabályokat. Kobolákné Dr. Horváth Brigitta jegyző: Az ismételten megválasztott polgármester illetménye nem lehet kevesebb, mint az előző ciklusban megállapított illetménye. A jelenlegi illetmény alap Ft, a szorzó szám az lakosú település esetén 8,5-11. Az előző ciklusban Ft volt a Polgármester Úr illetménye, mely a Ft alapilletmény és a 8,95 szorzó alapján került megállapításra. Marczali Tamás polgármester: A személyemet érintő szavazásban nem kívánok részt venni. Béday Ferenc alpolgármester: Aki egyetért azzal, hogy a polgármester illetménye 8,95 szorzó figyelembevételével, Ft-ban legyen megállapítva, az kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta (Marczali Tamás a szavazásban nem vett részt): 95/2010. (X. 18.) sz. Képviselő-testület határozat: a polgármester illetményének megállapításáról Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester illetményét 8,95 szorzószámmal Ft/hó összegben állapítja meg. Felelős: Kobolákné Dr. Horváth Brigitta jegyző 9./ Az Alpolgármesterek tiszteletdíjának megállapítása. Marczali Tamás polgármester: Béday Ferenc szóban és írásban is jelezte, hogy nem kíván tiszteletdíjat felvenni. Úgy gondolom, hogy a külsős alpolgármester se kapjon tiszteletdíjat. Vass Tibor István külsős alpolgármester: Nem kívánok tiszteletdíjat felvenni. Marczali Tamás polgármester: Aki egyetért azzal, hogy az alpolgármesterek ne kapjanak tiszteletdíjat, az kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon. A képviselő-testület 7 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 6

7 96/2010. (X. 18.) sz. Képviselő-testület határozat: az alpolgármesterek tiszteletdíjának megállapításáról Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete az alpolgármesterek részére nem állapít meg tiszteletdíjat. 10./ A polgármester részére költségátalány megállapítása. Marczali Tamás polgármester: Átadnám a szót Béday Ferenc alpolgármesternek. Béday Ferenc alpolgármester: Kérem a jegyző asszonyt, hogy ismertesse az ide vonatkozó jogszabályokat. Kobolákné Dr. Horváth Brigitta jegyző: Polgármester Úr írásban jelezte, hogy költségátalány megállapítását kéri, mely az illetményének % közötti összeg lehet. Az előző ciklusban Ft költségátalányban részesült, mely 20 %-nak felel meg. Béday Ferenc alpolgármester: Aki egyetért azzal, hogy a polgármester költségátalánya az illetménye 20 %-ában, azaz Ft-ban legyen megállapítva, az kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 97/2010. (X. 18.) sz. Képviselő-testület határozat: a polgármester költségátalányának megállapításáról Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete Marczali Tamás polgármester költségátalányát Ft/hó összegben állapítja meg, mely összeg helyben kerül számfejtésre. Felelős: Kobolákné Dr. Horváth Brigitta jegyző 11./ Az alpolgármesterek részére költségátalány megállapítása. Marczali Tamás polgármester: Lehetőség van az alpolgármesterek részére költségátalány megállapítására. Béday Ferenc alpolgármester: Nem kérem a költségátalány megállapítását. Vass Tibor István külsős alpolgármester: Nem kérem a költségátalány megállapítását. Marczali Tamás polgármester: Aki egyetért azzal, hogy az alpolgármestereknek ne legyen költségátalány megállapítva, az kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon. A képviselő-testület 7 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 98/2010. (X. 18.) sz. Képviselő-testület határozat: az alpolgármesterek költségátalányának megállapításáról Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete az alpolgármesterek részére költségátalányát nem állapít meg. 12./ Megbízás adása a gazdasági program felülvizsgálatára. 7

8 Marczali Tamás polgármester: A képviselő-testületnek meg kell bíznia a polgármestert, hogy 6 hónapon belül készítse el a gazdasági programot. Mivel az előző ciklusban készült egy gazdasági program időszakra vonatkozóan, így ennek a felülvizsgálatát kell elvégezni. Marczali Tamás polgármester: Aki egyetért azzal, hogy a meglévő gazdasági program kerüljön felülvizsgálatra, az kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon. A képviselő-testület 7 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 99/2010. (X. 18.) sz. Képviselő-testület határozat: a gazdasági program felülvizsgálatáról Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete megbízza Marczali Tamás polgármestert a gazdasági program felülvizsgálatára. Határidő: Értelem szerint. 13./ Képviselői tiszteletdíjak, természetbeni juttatások megállapítása. Marczali Tamás polgármester: A tiszteletdíj megállapítását rendeletben kell szabályozni ben olyan döntést hozott a képviselő-testület, hogy lemond a tiszteletdíjáról. Javaslom, hogy továbbra se kerüljön megállapításra tiszteletdíj és természetbeni juttatás a képviselőknek. Kiss István képviselő: Én szeretném valamelyik civil szervezetnek felajánlani. Marczali Tamás polgármester: Számos érv volt, hogy ajánljuk fel-e vagy sem. Javaslom, hogy a következő rendes testületi ülésre készüljön rendelet-tervezet. Marczali Tamás polgármester: Aki egyetért azzal, hogy a következő rendes testületi ülésre rendelet-tervezet készüljön a képviselői tiszteletdíjról és természetbeni juttatásról, az kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon. A képviselő-testület 7 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 100/2010. (X. 18.) sz. Képviselő-testület határozat: a képviselői tiszteletdíjak, természetbeni juttatások megállapításáról Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete megbízza Marczali Tamás polgármestert, hogy a következő rendes testületi ülésre készítse elő a rendelet-tervezetet. Határidő: Értelem szerint 14./ Egyéb Képviselő-testületi döntést igénylő ügyek. Folyószámla-hitelkeret emelésének megtárgyalása. Marczali Tamás polgármester: Tavaly év eleje óta a Balatonföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet a számlavezető bankunk. A bankváltást az OTP önkormányzatokkal 8

9 szemben tanúsított negatív magatartása indokolta. A bankváltás előtt több környező bankot megkerestünk a Takarékszövetkezettől kaptuk a legjobb ajánlatot. A szerződés megkötésekor 50 m Ft-os hitel-keretet állapítottak meg, melyre ingatlanfedezet a biztosíték. E keret 30 m Ft folyószámlahitelből és 20 m Ft rövidlejáratú hitelből áll. A rövidlejáratú hitelt két részletben június és november hónapokban kell visszafizetni. Az első részlet visszafizetése határidőben megtörtént. Október végén esedékes a szántódi tartozás megfizetése, amely kb. 12 m Ft, illetve év végéig kb. 28 m Ft összegű iparűzési adó visszafizetést kellene realizálnunk. Az iparűzési adóból fennmaradó kb. 13 m Ft visszafizetésére között kerül sor. E tartozások visszafizetésére kamatmentes részletfizetésben állapodtunk meg az érintettekkel. A Takarékszövetkezettel újra tárgyalni kellett, mivel januárban lejár a szerződésünk. Az 50 m Ft-os keret nem lett külön bontva folyószámlahitelre és rövidlejáratú hitelre, ezért csak szerződésmódosítás szükséges, melynek nincs módosítási díja és nem kell újabb fedezet. Célunk az, hogy csak egy felé tartozzunk, ne aprózódjon el a tartozásunk. Ingatlanjaink közül a konyha és a jegyzői lakás értékesítését tervezzük, mely ingatlanok esetében az értékbecslés elkészült. Az oktatási intézmények értékesítését nem tervezzük. Kérem a testületet, hogy szavazza meg a folyószámla-hitelkeret módosítását. Kiss István képviselő: Milyen kamat terheli a hitelkeretet? Kérem, hogy pontos számok legyenek ne körülbelüli összegek. Nem tudom, hogy milyen kamattal számol Szántód és az iparűzési adónak mennyi a kamata. A hitelkeret 35 m Ft erejéig történő felemelését javaslom, de maximum 40 m Ft-ra történő emelését tudom támogatni. Marczali Tamás polgármester: Az önkormányzat bevételeiből nem tudjuk teljesíteni a visszafizetéseket, szükséges az 50 m Ft-os keret. Béday Ferenc alpolgármester: A hitelkeret nem változik, csak eddig 20 m Ft rövidlejáratú és 30 m Ft folyószámlahitelből állt. Az 50 m Ft-os hitelkeretnél nem vagyunk időponthoz kötve a visszafizetés tekintetében. Ahogy a Polgármester Úr mondta Szántódot kellene visszafizetni, mivel annak a tartozásnak magasabb a kamata. Bánhidi Gábor pénzügyi tanácsos: Minél később fizetjük vissza a tartozást, annál több a kamat. Jelenleg a tőketartozás e Ft, a hónap végén esedékes kamat 100 e Ft. A kamat a jegybanki alapkamat + 6 %, összesen 11,25 %. A Takarékszövetkezetnél jegybanki alapkamat + 5 %, összesen 10,25 %, de ez kedvezőbb irányba is módosulhat. Marczali Tamás polgármester: Januárban lehetőség van a szerződés módosítására és a hitelkeret csökkentésére, ha az önkormányzat pénzügyi helyzete lehetővé teszi. Hitelkeretre azonban mindenképpen szükség van az ÖNHIKI miatt. Kiss István képviselő: Miért kell 50 m Ft, miért nem elég a 40 m Ft? Marczali Tamás polgármester: A Takarékszövetkezetnek 10 m Ft-ot, Szántódnak kb. 11 m Ft-ot kell visszafizetni és még ott van az ez évre esedékes iparűzési adó visszafizetés. Kiss István képviselő: Nem tudok ezzel egyetérteni. 9

10 Vass Tibor István külsős alpolgármester: Van egy keret és annyit veszünk fel amennyi kell, csak a felvett összeg kamatozik. Itt nincs határidő. Legyen biztonságban az önkormányzat. Kovács Klára képviselő: Csak a felvett összeg után van kamat. Marczali Tamás polgármester: Aki egyetért azzal, hogy a folyószámla-hitelkeret összege 50 m Ft-ra legyen felemelve, az kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett és ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 101/2010. (X. 18.) sz. Képviselő-testület határozat: a folyószámla-hitelkeret emeléséről Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy az előterjesztésben foglaltaknak megfelelően a Balatonföldvár és Vidéke Takarékszövetkezetnél vezetett folyószámla hitelkeretét Ft-ról Ft-ra emeli. A hitelkeret fedezetéül a keretbiztosítéki jelzáloggal terhelt ingatlanok szolgálnak. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt a folyószámla hitelkeret szerződés módosítására. Határidő: Értelem szerint és Kobolákné Dr. Horváth Brigitta jegyző A Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítása. Marczali Tamás polgármester: Átadnám a szót Bánhidi Gábornak. Bánhidi Gábor pénzügyi tanácsos: Az előző képviselő-testületi ülésen elfogadásra került az alapító okirat módosítása, azonban a Kincstár hiánypótlást küldött. E módosításra hiánypótlás miatt van szükség. Marczali Tamás polgármester: Aki egyetért az alapító okirat módosításával, az kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon. A képviselő-testület 7 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 102/2010. (X. 18.) sz. Képviselő-testület határozat: a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítását. Határidő: Értelem szerint A Somogy Megyei Önkormányzatok Munka, Tűzvédelmi és Adótanácsadói Társulásának Társulási megállapodás módosítása. Marczali Tamás polgármester: Az előterjesztést a kiküldött anyag tartalmazza. Marczali Tamás polgármester: Aki egyetért a társulási megállapodás módosításával, az kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon. 10

11 A képviselő-testület 7 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: 103/2010. (X. 18.) sz. Képviselő-testület határozat: a Társulási megállapodás módosításáról Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 63/2010. (IX. 17.) KH. határozatával módosított Somogy Megyei Önkormányzatok Munka, Tűzvédelmi és Adótanácsadói Társulásának társulási megállapodását jóváhagyja. Felhatalmazza a polgármestert a módosított Társulási Megállapodás aláírására. Határidő: Értelem szerint. BTKT. határozat megtárgyalása. Marczali Tamás polgármester: Az előterjesztésben szereplő határozatot csak tudomásul kell venni. Egyéb. Kiss István képviselő: A vörösiszap katasztrófával kapcsolatosan lenne észrevételem. Az önkormányzatnak van 5 db telke a pálinkaház mellett, javaslom, hogy ajánljuk fel méltányos áron azoknak, akik nem szeretnének ott maradni. A belső somogyi területeken több helyen vásároltak régi parasztházakat. Javaslom, hogy keressük meg az illetékeseket. Marczali Tamás polgármester: Balatonföldvár és Bálványos vonatkozásában is felmerült ez a lehetőség. Közösen egy csomagba kellene kiajánlanunk. A település által Kolontárnak gyűjtött adományok átadásra kerültek. Az adományok szállításában segítséget kaptunk Kereki községtől. Többen jelezték, hogy anyagiakkal is támogatnák a kolontáriakat és kérték ebben a segítségünket. A Takarékszövetkezettel felvettem a kapcsolatot, akik az egyik nem használt számlánkat adományszámlává módosították. Az ide befolyt összeg a kolontári önkormányzat költségvetési számlájára kerül átutalásra. Kovács Klára képviselő: A református templomban vasárnap adománygyűjtést szerveztek. Marczali Tamás polgármester: A katolikus templomban is történt vasárnap gyűjtés. Vass Tibor István külsős alpolgármester: Ezeket a telkeket ingyen kellene adni, de feltételekkel. Két éven belül lakhatási engedély, valamint 10 évig nem adhatnák el. Marczali Tamás polgármester: Megkérdezem képviselőtársaimat, van-e valakinek az ülésre tartozó bejelentése, észrevétele? Amennyiben nincs, megköszönöm a részvételt, az ülést 12 óra 15 perckor bezárom. k.m.f. 11

12 Marczali Tamás polgármester Kobolákné Dr. Horváth Brigitta jegyző 12

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 106-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én 11.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. október 22-én 16,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja.

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja. 11. számú Jegyzőkönyv Készült a Balatonszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 19-én 14,00 órakor a Községháza dísztermében (Balatonszentgyörgy, Berzsenyi D. u. 91.) megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: D-20-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Oroszi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 17 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 80. /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 4. napján 09.00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Papp Kriszina jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Papp Kriszina jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. október 15-én a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselőtestületének a Hubertus Bt. Vendégházában megtartott ünnepi, alakuló ülésén. Jelen vannak: Lombár Gábor polgármester

Részletesebben

/2014. ikt.sz. 1/2014.

/2014. ikt.sz. 1/2014. Füzesgyarmati Roma Nemzetiségi Önkormányzat K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. Tel: 66/491-058, fax: 66/491-361. -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht Német Nemzetiségi Önkormányzat Levelezési cím: 3535 Miskolc, Bartók Béla út 54 Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE Készült: 2014. október 21-én 17 00 órai kezdettel megtartott alakuló képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Közösségi Ház

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. október 11-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Képviselő-testület október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Képviselő-testület október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2014. október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 104. 114. (X. 16.) számú határozatokat 9. számú rendelet 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat 2006. október 16-án megtartott Alakuló Képviselő-testületi ülésén Az ülés helye: Nagykovácsi, Öreg Iskola Az ülés kezdete: 18.00 óra Jelen

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 105-9/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása 1 Községi Önkormányzat Nemeskér 7-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 27/2014.(X.23.) 28/2014.(X.23.) 29/2014.(X. 23.) 30/2014.(X.23.) 31/2014.(X.23.) 32/2014.(X. 23.) 33/2014.(X.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198.

Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Szám: Svh/79-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án (hétfőn)

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 192-12/2014. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Szám: V/105-23/2014. Készült: 2 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: D/17-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 16-án 17 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület hivatala 8482

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.020-18/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 2. napján

Részletesebben

RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEPTEMBER 13. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEPTEMBER 13. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 13. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL 1. Választás eredményének ismertetése 2. Polgármester esküje 3. Polgármester tiszteletdíjának,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 20-37 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Jelen voltak: Mlinkó

Részletesebben

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.szám:42-46/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: : a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 27-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Gyöngyösi Sándorné,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1.) napirend A Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről Ea.: Kovács Tamásné a HVB elnöke

1.) napirend A Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről Ea.: Kovács Tamásné a HVB elnöke J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22-én 19 órakor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott ünnepélyes alakuló üléséről. Jelen

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án

Részletesebben

F O R G A T Ó K Ö N Y V

F O R G A T Ó K Ö N Y V F O R G A T Ó K Ö N Y V Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 13-ai alakuló testületi ülésére Az alakuló üléssel kapcsolatban az alábbi jogszabályok irányadóak: o a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek

Részletesebben

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének Szám: 789-13/2017/K 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 11. napján megtartott rendkívüli testületi ülése 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről.

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Szám: 1/1337-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én 17.00 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Ambrus Tibor polgármester, Balogh

Részletesebben

Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV

Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Hozott határozatok: 153-155/2010. (X. 6.) Perkáta,

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 129-34/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én (kedd) 9,00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről:

JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről: ! 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 3.-án a Községházán 13 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Antalné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 16/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián.

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián. Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. október 21-én 9 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester,

Részletesebben

Olvasásra olvasásra olvasásra

Olvasásra olvasásra olvasásra Apaj Község Önkormányzata 2345. Apaj, Fõ tér 2. Jegyzõkönyv Készült Apaj Község Képviselõ-testületének 2010. október 14-én megtartott ALAKULÓ ülésérõl Hozott határozatok: 89/2010.(X.14.) Kt.számú határozat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2014. október 22-én 17,00 órakor tartott alakuló üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2014. október 22-én 17,00 órakor tartott alakuló üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2014. október 22-én 17,00 órakor tartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Murarátka Jelen vannak: Pál Józsefné polgármester,

Részletesebben

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Szám: 01-96/2010-8 BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 2010. október 13. 9. számú jegyzőkönyv N a p i r e n d i p o n t o k : 1. A HVB elnökének tájékoztatója

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Cserkút község Önkormányzata 2014. október 21.-én megtartott alakuló üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Cserkút község Önkormányzata 2014. október 21.-én megtartott alakuló üléséről. Cserkút község Önkormányzata J e g y z ő k ö n y v Készült Cserkút község Önkormányzata 2014. október 21.-én megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat könyvtára Jelen voltak: Hagenthurn

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kenézlő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 14-én 14 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kenézlő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 14-én 14 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Kenézlő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 506-9/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kenézlő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14-én 14 órai kezdettel megtartott alakuló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott alakuló képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének október 13 -án megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének október 13 -án megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 13 -án megtartott alakuló üléséről. Határozat száma Tárgy 73/2010.(X.13.) Szavazatszámláló bizottság létrehozása az alpolgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. Jegyzőkönyv Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Községháza Gilvánfa Az ülés ideje: 2014. október 22., 08.00 óra

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 138-8/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én (péntek) 14,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 180 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 8-án 9. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T : 1. A Helyi Választási Bizottság tájékoztatója az időközi polgármester választás eredményéről, a megbízólevél átadása

T Á R G Y S O R O Z A T : 1. A Helyi Választási Bizottság tájékoztatója az időközi polgármester választás eredményéről, a megbízólevél átadása Iktatószám: 610/21/2013. Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 20-án megtartott ülésének Határozatok tárgykódjai: 155:B10; 156:B12; 157:A3; 158:A2. a.) jegyzőkönyve, b.)

Részletesebben

Szám: 9-7/2014. N é m e t b á n y a

Szám: 9-7/2014. N é m e t b á n y a Szám: 9-7/2014. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20. napján 16 órakor megtartott alakuló képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16,30 órakor tartott alakuló üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16,30 órakor tartott alakuló üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16,30 órakor tartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Kistolmács Jelen vannak: Birkás Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2010. október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal. Jelen vannak: Bartók

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Ecsegfalva Község Önkormányzata 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/ ,

Ecsegfalva Község Önkormányzata 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/ , Ecsegfalva Község Önkormányzata, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/487-100, e-mail: ecsegfalva@t-online.hu 973-10/2015.ikt.sz J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

Jegyzőkönyv Szerencs város Képviselő-testületének a Rákóczi-vár Színháztermében október 11-én tartott a l a k u l ó üléséről

Jegyzőkönyv Szerencs város Képviselő-testületének a Rákóczi-vár Színháztermében október 11-én tartott a l a k u l ó üléséről Szerencs város Képviselő-testülete Szám: 31-12/2006. Jegyzőkönyv Szerencs város Képviselő-testületének a Rákóczi-vár Színháztermében 2006. október 11-én tartott a l a k u l ó üléséről Jelen vannak: A képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u.59. 10/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én 17. 00 órakor a Bezi

Részletesebben

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV október 21.

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV október 21. TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2014. október 21. 1 Jegyzőkönyv Készült: Tatárszentgyörgy Község Önkormányzat0 Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 17-én (Péntek) 16:00 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2014. október 17. Határozat:

Részletesebben

Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/ Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV

Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/ Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült 2010. október 06-án 17 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott

Részletesebben

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök Jegyzőkönyv Készült: 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Művelődési Ház, Alattyán Jelen vannak: Koczkás Gábor Budai Gábor Bárkányi Adrienn Ferencsik Gyula Józsáné Kovács Mónika

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 6-án tartott alakuló üléséről.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 6-án tartott alakuló üléséről. Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 6-án tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Véh László polgármester Fődiné Hrombola

Részletesebben

2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN

2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN JEGYZŐKÖNYV NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL Az ülés alkalmával a képviselő-testület az alábbi határozatokat fogadta el: 62/2014.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 14- én megtartott alakuló üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 14- én megtartott alakuló üléséről Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről Jelen vannak: csatolt jelenléti ív szerint Jelen vannak Képviselő-testület tagjai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor polgármester Baranyai Balázs képviselő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően.

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében tartott ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme

JEGYZŐKÖNYV. Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-i alakuló üléséről Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

Szám: 93/2014. BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 93/2014. BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 93/2014. BAKONYKOPPÁNY Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8571 Bakonykoppány, Petőfi u.

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax: Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somogyzsitfa Község Önkormányzata

Részletesebben

Monorierdő Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló ülésének

Monorierdő Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló ülésének 2014. október 22-én 15.10 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 1-6 Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén. 1 Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 14/2013. Jegyzőkönyv Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 09-én 16.00

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én, 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos polgármester, Veres

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. október 20-án 14,00 órakor a művelődési ház nagytermében megtartott képviselő-testület alakuló üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Tisztelettel köszöntöm a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Hunyadfalva Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 54/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A lakosság részéről megjelent 3 fő érdeklődő.

Jegyzőkönyv. A lakosság részéről megjelent 3 fő érdeklődő. Jegyzőkönyv Készült Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 18-án 17.00 h kezdettel a Művelődési Ház Házasságkötő termében (Balatonberény, Kossuth tér 1.) megtartott alakuló

Részletesebben

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6. számú nyilvános ülési J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6. számú nyilvános ülési J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6. számú nyilvános ülési J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-én megtartott nyilvános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének október 12 -én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének október 12 -én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2006. október 12 -én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma Tárgy 50/2006.(10.12.) Polgármester illetményének megállapítása.

Részletesebben

Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta.

Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta. Alakuló ülés Szabó Tibor korelnök: Köszönti az alakuló ülésen megjelenteket. Megállapítja a határozatképességet Ismerteti az ülés meghívó szerinti javasolt napirendjét. 1./ Választási Bizottság tájékoztatója

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/ Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu Jegyzőkönyv: Készült Felsőtárkány Község Polgármesteri Hivatalának

Részletesebben

Simon László, Spaits Miklós, Szabó László Dezső képviselő. Varga Ernő jegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü.

Simon László, Spaits Miklós, Szabó László Dezső képviselő. Varga Ernő jegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 13- án 17.00 órai kezdettel megtartott testületi ülésén, Gyömrőn, a Szabadság tér 1. sz. alatti tanácskozó

Részletesebben

A L A K U L Ó Ü L É S É R Ő L

A L A K U L Ó Ü L É S É R Ő L Psz/59/21/2014. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott rendes, nyilvános A L A K U L Ó Ü L É S É R Ő L 83/2014. (X. 22.) sz. Képviselőtestületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 1/3/3/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 11-én (hétfőn) 18.00 órai kezdettel tartott a l a k u l ó üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: nemzetiségi önkormányzati képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: nemzetiségi önkormányzati képviselő I-1/5-4/2014. ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Dévaványai Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 27-én 13 00 órai kezdettel megtartott alakuló ülésén, a Városháza 4. sz. helyiségében. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Zvaráné Béres Mária polgármester. Maruzs Tamásné képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Zvaráné Béres Mária polgármester. Maruzs Tamásné képviselő 1 Határozat száma Tárgy 114/2010.(10.12.) Polgármester programjának elfogadása 115/2010.(10.12.) Polgármester tiszteletdíjának és költségtérítésének megállapítása 116/2010.(10.12.) Bizottság választása

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5-én 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének Vámosszabadi Község Önkormányzat Jegyzőkönyv Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 27-én (hétfő) 18.00 órakor tartott alakuló üléséről Az ülés helye: Vámosszabadi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 20/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 12-én (kedd) 18 00 órakor tartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló ülésén DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV Készült: Dozmat Község képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén Helye: Dozmati Faluház Jelen vannak: Horváth Ádám Csongor

Részletesebben

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről.

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 163-19/2012. 19. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 16-án 16.30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Básti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vajszló Nagyközség Önkormányzata testületének 2013. március 14-én 17 00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

MEGHÍVÓ. /: Farkas Lászl T i,j polgárme. BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A.

MEGHÍVÓ. /: Farkas Lászl T i,j polgárme. BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. MEGHÍVÓ Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. Január 15-én (pénteken) 8.30 órai kezdettel a Bögöt Község Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Hajós Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2010.10.13-i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Hajós Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2010.10.13-i alakuló üléséről Hajós Város Önkormányzata Képviselőtestülete 6/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Hajós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010.10.13-i alakuló üléséről Hajós Város Önkormányzata Képviselőtestülete

Részletesebben

Bucsa Község Önkormányzata Bucsa, Kossuth tér 6. M E G H Í V Ó

Bucsa Község Önkormányzata Bucsa, Kossuth tér 6.   M E G H Í V Ó Bucsa Község Önkormányzata 5527. Bucsa, Kossuth tér 6. E-mail: bucsa@bucsa.hu M E G H Í V Ó nyilvános alakuló ülését 2014. október 20-án (hétfőn) 15 00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom. Az

Részletesebben