JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző"

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV Készült: november 17-én, órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó Gábor Marton János Fodor Frigyes Péter polgármester képviselő képviselő képviselő képviselő B./ Tanácskozási joggal jelen lévő meghívottak: Sasvári Tamás Csikhon Lászlóné Tigelmann János igazgatási-szociális ügyintéző választási bizottság elnöke üdülőtulajdonosok képviselője Marton János korelnök köszöntötte a megjelenteket, majd ünnepélyesen megnyitotta alakuló ülését. Ismerteti, hogy az ülésről a jegyzőkönyvet Sasvári Tamás igazgatási-szociális ügyintéző veszi fel. Kéri, hogy aki a napirendi pontokkal egyet ért az egyértelmű kézfelemeléssel jelezze. Az ismertetett napirendet a Képviselő-testület 5 igen szavazattal 0 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta: A napirend: 1./ A Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről, megbízólevelek átadása. Előadó: Csikhon Lászlóné a választási bizottság elnöke 2./ A képviselők és a polgármester eskütétele Előadó: Csikhon Lászlóné a választási bizottság elnöke 3./ A polgármesteri program ismertetése 4./ A polgármester illetményének megállapítása Előadó: Marton János korelnök

2 5./ Az alpolgármester megválasztása (titkos szavazással külön bizottság felállításával) 6./ Tájékoztatás a képviselők tiszteletdíjáról szóló jogszabályról 7./ Az alpolgármester tiszteletdíjának megállapítása 8./ A Szervezeti és Működési Szabályzat módosításának előkészítése, valamint a vagyonnyilatkozattételi bizottság megválasztása 9./ Egyebek. A napirend tárgyalása: 1. A Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről, a megbízólevelek átadása. Marton János korelnök: felkérte Csikhon Lászlónét a választási bizottság elnökét, hogy tartsa meg előterjesztését. Csikhon Lászlóné a választási bizottság elnöke: köszönti a kedves megjelenteket és a képviselő-testület tagjait, majd részletesen ismerteti előterjesztését a november 6-án megtartott időközi helyi önkormányzati választás hivatalos eredményéről. Az előterjesztés jelen jegyzőkönyv mellékletét képezi. Az előterjesztést követően a választási bizottság elnöke ünnepélyesen név szerint átadta a képviselők és a polgármester részére a megbízó levelüket. 2. Az önkormányzati képviselők és a polgármester eskütétele. Csikhon Lászlóné a választási bizottság elnöke: felkéri a képviselőket, hogy mondják utána az eskü szövegét. A képviselők a felkérésnek eleget téve szóban letették az esküt, majd aláírták az eskü szövegét. Ezt követően a választási bizottság elnöke felkérte Szabó László polgármestert, hogy a képviselőtestület előtt tegye le az esküt, mondja utána a szöveget. A polgármester az eskü elmondása után, aláírta az esküszöveget. Csikhon Lászlóné a választási bizottság elnöke megköszönte az eskütételt, majd sok sikert, erőt és jó egészséget kívánt a polgármesternek és a képviselőknek elkövetkezendő munkájukhoz.

3 Marton János korelnök: a következő napirendi pontként felkérte Szabó László polgármestert a polgármesteri program ismertetésére. 3. A polgármesteri program ismertetése. Szabó László polgármester köszöntő szövege mellékelve. 4. A polgármesteri illetmény megállapítása. Marton János korelnök: a következő napirendi pontként ismertette, hogy a polgármester illetményét a jogszabályi előírások alapján kell megállapítania a képviselő-testületnek az alakuló ülésen. Felkéri Sasvári Tamás igazgatási-szociális ügyintézőt, hogy ismertesse a jogszabályi hátteret. Sasvári Tamás igazgatási-szociális ügyintéző: ismerteti a polgármesteri illetmény megállapítására vonatkozó jogszabályokat. Írásos előterjesztés mellékelve. Szabó László polgármester: az illetménye megállapítása kapcsán bejelenti személyes érintettségét, és jelzi, hogy tartózkodni kíván a szavazás során. Továbbá a költségtérítése tárgyában kéri Tisztelt Képviselő-testületet, hogy részére a költségátalányt szíveskedjenek megállapítani. Marton János korelnök: javasolja a polgármester illetményét a 8-as szorzó figyelembevételével és a 30%-os költségátalánnyal megállapítani. Amennyiben van más javaslat, kéri azok ismertetését. Más javaslat nem lévén az elhangzottak alapján a Képviselő-testület 4 igen szavazattal 0 ellenszavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 160/2011. (11.17.) számú Képviselő-testületi határozata Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szabó László főállású polgármester illetményét a Pttv. 3.. (2.) pontja értelmében, és A köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. tv. 43. (1) bekezdése szerint megállapított illetményalap ( Ft) és a 8-as szorzó szorzatakénti összegben állapítja meg, összesen: havi bruttó Ft összegben. A polgármesteri költségátalányt a polgármesteri illetmény 30%-ában, Ftban állapítja meg a képviselő-testület. A képviselő-testület felhatalmazza a jegyzőt a polgármester foglalkoztatási jogviszonyával kapcsolatos szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: jegyző

4 Marton János korelnök: a napirendi pont kapcsán ismerteti a képviselőkkel hogy a polgármester úrnak az elmúlt időszak nehézségei kapcsán számos olyan ügyben kellett intézkednie és szinte egyedül megoldania feladatokat, amelyek elengedhetetlenek voltak a település megfelelő szintű üzemeltetéséhez, ezért szeretné javasolni a Tisztelt Képviselőknek, hogy munkája elismeréseképpen egy havi jutalmat szavazzanak meg a számára. A javaslattal a képviselő-testület 4 igen szavazattal és Szabó László polgármester tartózkodás mellett egyetértve az alábbi határozatát hozta meg: 161/2011. (11.17.) számú Képviselő-testületi határozata Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szabó László polgármester részére elismerve az éves munkáját, egy havi illetményének megfelelő összegű jutalmat állapít meg bruttó Ft összegben. A képviselő-testület felhatalmazza a jegyzőt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: jegyző Marton János korelnök a napirend bezárásaként felkérte Szabó László polgármestert vegye át az ülés további vezetésének tisztjét. 5. Az alpolgármester megválasztása. Szabó László polgármester: megköszönte a korelnök úr eddigi ülésvezetését. Ezt követően ismertette, hogy az alpolgármester megválasztása az alakuló ülés kötelező napirendi pontja. Felkérte Sasvári Tamás igazgatási-szociális ügyintézőt a jogszabályi háttér ismertetésére. Sasvári Tamás igazgatási-szociális ügyintéző: ismerteti az alpolgármester választás menetét, jogszabályi hátterét. Írásos előterjesztés mellékelve. Szabó László polgármester: ismerteti, hogy az alpolgármester személyére Marton János képviselőt javasolja, a szavazatszámláló bizottság tagjainak pedig Békefi Edina képviselőt elnöknek, Rolkó Gábor és Fodor Frigyes Péter képviselőket pedig tagoknak javasolja. A polgármester javaslatával egyet értve a Képviselő-testület 5 igen szavazattal 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg:

5 162/2011. (11.17.) számú Képviselő-testületi határozata Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete az SZMSZ 48. -a alapján az alpolgármester titkos szavazással történő megválasztásához 3 fős szavazatszámláló bizottságot hoz létre, melynek elnöke: Békefi Edina képviselő, tagjai: Rolkó Gábor és Fodor Frigyes Péter képviselők. Határidő: azonnal Felelős: Békefi Edina elnök Marton János képviselő: bejelenti, hogy az alpolgármester megválasztása kapcsán, mint érintett a szavazástól távol kíván maradni. A képviselő bejelentésével egyet értve a képviselő-testület 4 igen szavazattal 0 ellenszavazattal 1 tartózkodás mellett egyhangúlag jóváhagyta Marton János képviselő távolmaradását a napirendi pont kapcsán az alpolgármester személyét érintő szavazásról. Ezt követően Szabó László polgármester szünetet rendelt el, mely alatt a bizottság a szükséges feladatokat elvégzi. Az 5 perces szünet végeztével Békefi Edina a szavazatszámláló bizottság elnöke ismerteti a szavazás eredményét: (A titkos szavazásról készült jegyzőkönyv mellékelve.) Marton János alpolgármester jelöltre szavazott 1 fő, ellene szavazott 3 fő. A titkos szavazás eredménytelen mivel Marton János nem nyerte el a minősített többséget. Szabó László polgármester: ebben az esetben javasolja, hogy a következő testületi ülésen döntsenek újból az alpolgármester személyéről. A polgármester javaslatával egyetértve a Képviselő-testület 5 igen szavazattal 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett az alpolgármester megválasztását a következő testületi ülésre elnapolja. 6./ Tájékoztatás a képviselők tiszteletdíjáról szóló jogszabályról Szabó László polgármester: felkéri Sasvári Tamás igazgatási-szociális ügyintézőt a tájékoztató megtartására. Sasvári Tamás igazgatási-szociális ügyintéző: ismerteti a jogszabályi előírásokat. Előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Szabó László polgármester: megköszönte a részletes előterjesztést.

6 8./ A Szervezeti és Működési Szabályzat módosításának előkészítése, valamint a vagyonnyilatkozat-tételi bizottság megválasztása. Szabó László polgármester: utolsó napirendi pontként a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása kapcsán ismerteti az írásos előterjesztést. Az előterjesztés jelen jegyzőkönyv mellékletét képezi. Kéri, hogy aki egyet ért az előterjesztés szerinti határozati javaslattal, miszerint az SZMSZ átfogó felülvizsgálatára felhatalmazást kapjon a polgármester és a jegyző a törvényi határidőn belül, az kézfelemeléssel jelezze. Az elhangzottak után a képviselő-testület 5 igen szavazattal 0 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag az alábbi határozatot hozta meg: 163/2011. (11.17.) számú Képviselő-testületi határozata Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete megbízást ad Szabó László polgármesternek és a jegyzőnek, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzat átfogó felülvizsgálatának előterjesztését április 1-ig terjesszék a Képviselő-testület elé. Határidő: április 1. Felelős: Szabó László polgármester és a jegyző Szabó László polgármester: folytatva az előterjesztést, a vagyonnyilatkozat-tételi feladatokkal kapcsolatos bizottság elnökének Békefi Edina képviselőt, tagjainak pedig Rolkó Gábor és Fodor Frigyes Péter képviselőket javasolja. A bizottság összetételét az SZMSZ 6. számú melléklete tartalmazza, ezért annak módosításával kell az új bizottságot létrehozni. Kéri, aki egyetért, az kézfelemeléssel jelezze. A polgármester ismerteti a rendelet módosítás tervezetét és javasolja a Tisztelt Képviselőknek elfogadásra: A polgármester javaslatával egyet értve a Képviselő-testület 5 igen szavazattal 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodással, minősített többséggel az alábbi rendeletét hozta meg: 9/2011. (XI.17.) rendelete A képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 5/2007. (IV.26.) rendeletének módosításáról

7 A rendelet jelen jegyzőkönyv mellékletét képezi. Sasvári Tamás igazgatási-szociális ügyintéző: a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség kapcsán szeretné átadni a kitöltendő dokumentumcsomagokat a bizottság részére. Tájékoztatja a képviselőket, hogy a polgármester az Ötv. 10/A, (1) bekezdése alapján megválasztásakor, a képviselők pedig a megbízólevelük átvételétől számított 30 napon belül kötelesek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek eleget tenni. Mivel minden év január 30-ig is vagyonnyilatkozatot kell tenni a képviselőknek a jogszabály szerint, ezért januárban ismételten meg kell majd tenni azokat. Szabó László polgármester: végezetül megköszöni minden képviselőnek a megjelenést és sok sikert, kitartást kíván mindenkinek az elkövetkezendő közös munkákhoz. Több napirendi pont és hozzászólás nem lévén Szabó László polgármester az alakuló ülést órakor bezárta. K.m.f. Szabó László polgármester Nagy-Zvér Ildikó mb. jegyző

8 Jegyzőkönyv Készült: november 17-én órakor Balatonudvari település alpolgármesterének megválasztásáról szóló titkos szavazásról a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A bizottság részéről: Békefi Edina elnök, Rolkó Gábor és Fodor Frigyes Péter képviselők. A titkos szavazásra kiosztott lapok kitöltése után a szavazatszámláló bizottság megállapította a szavazás eredményét. Békefi Edina a szavazatszámláló bizottság elnöke: ismertette a titkos szavazás eredményét, melynek alapján Marton János képviselő 1 igen és 3 nem szavazatot kapott, Marton János képviselő pedig érintettsége okán nem vett részt a szavazásban. K.m.f Sasvári Tamás jegyzőkönyvvezető

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről.

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Szám: 1/1337-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én 17.00 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Ambrus Tibor polgármester, Balogh

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 8-án 9. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 20-37 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Jelen voltak: Mlinkó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u.59. 10/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én 17. 00 órakor a Bezi

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Hunyadfalva Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 54/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198.

Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Szám: Svh/79-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án (hétfőn)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1./ A Helyi Választási Bizottság Elnökének tájékoztatója a választás eredményéről.

Jegyzőkönyv. 1./ A Helyi Választási Bizottság Elnökének tájékoztatója a választás eredményéről. Jegyzőkönyv Készült: a 2014. október 20. napján du. 17.00 órakor megkezdett alakuló nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta.

Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta. Alakuló ülés Szabó Tibor korelnök: Köszönti az alakuló ülésen megjelenteket. Megállapítja a határozatképességet Ismerteti az ülés meghívó szerinti javasolt napirendjét. 1./ Választási Bizottság tájékoztatója

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: D-20-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Oroszi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 17 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület

Részletesebben

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja.

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja. 11. számú Jegyzőkönyv Készült a Balatonszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 19-én 14,00 órakor a Községháza dísztermében (Balatonszentgyörgy, Berzsenyi D. u. 91.) megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása 1 Községi Önkormányzat Nemeskér 7-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 27/2014.(X.23.) 28/2014.(X.23.) 29/2014.(X. 23.) 30/2014.(X.23.) 31/2014.(X.23.) 32/2014.(X. 23.) 33/2014.(X.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. október 22-én 16,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vajszló Nagyközség Önkormányzata testületének 2013. március 14-én 17 00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Szám: 01-96/2010-8 BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 2010. október 13. 9. számú jegyzőkönyv N a p i r e n d i p o n t o k : 1. A HVB elnökének tájékoztatója

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Papp Kriszina jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Papp Kriszina jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. október 15-én a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselőtestületének a Hubertus Bt. Vendégházában megtartott ünnepi, alakuló ülésén. Jelen vannak: Lombár Gábor polgármester

Részletesebben

Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV

Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzata Képviselő-testületének alakuló ülésén 2014. október 22. napján 16.00 órakor, a Közösségi Ház Dísztermében

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. október 11-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én, órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én, órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 27-én, 18.00 órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve 140/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló ülésén DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV Készült: Dozmat Község képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén Helye: Dozmati Faluház Jelen vannak: Horváth Ádám Csongor

Részletesebben

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián.

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián. Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. október 21-én 9 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester,

Részletesebben

Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV

Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Hozott határozatok: 153-155/2010. (X. 6.) Perkáta,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Németh Erzsébet polgármester. Makidáné Fűzi Katalin képviselő Ottlakán Roland Olivér körjegyző

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Németh Erzsébet polgármester. Makidáné Fűzi Katalin képviselő Ottlakán Roland Olivér körjegyző Magyarkeresztúr Önkormányzat Képviselő-testülete 9346. Magyarkeresztúr, Kossuth u. 42. 11/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2010. október 14.-én (csütörtökön) 20.00 órakor megtartott nyilvános a l a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2010. október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal. Jelen vannak: Bartók

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Zvaráné Béres Mária polgármester. Maruzs Tamásné képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Zvaráné Béres Mária polgármester. Maruzs Tamásné képviselő 1 Határozat száma Tárgy 114/2010.(10.12.) Polgármester programjának elfogadása 115/2010.(10.12.) Polgármester tiszteletdíjának és költségtérítésének megállapítása 116/2010.(10.12.) Bizottság választása

Részletesebben

1.) napirend A Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről Ea.: Kovács Tamásné a HVB elnöke

1.) napirend A Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről Ea.: Kovács Tamásné a HVB elnöke J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22-én 19 órakor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott ünnepélyes alakuló üléséről. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 1/3/3/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 11-én (hétfőn) 18.00 órai kezdettel tartott a l a k u l ó üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1-17/2014. szám J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaja Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 13-án (csütörtök) 14 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen

Részletesebben

Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/ Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV

Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/ Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült 2010. október 06-án 17 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 20/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 12-én (kedd) 18 00 órakor tartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykutas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én 18 órakor megtartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testülete ülésének helye: Faluház (Nagykutas,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. Jegyzőkönyv Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Községháza Gilvánfa Az ülés ideje: 2014. október 22., 08.00 óra

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének október 12 -én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének október 12 -én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2006. október 12 -én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma Tárgy 50/2006.(10.12.) Polgármester illetményének megállapítása.

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 17-én (Péntek) 16:00 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2014. október 17. Határozat:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 129-34/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én (kedd) 9,00 órai kezdettel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat 2006. október 16-án megtartott Alakuló Képviselő-testületi ülésén Az ülés helye: Nagykovácsi, Öreg Iskola Az ülés kezdete: 18.00 óra Jelen

Részletesebben

Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Petőfi S. u /2014. Jegyzőkönyv

Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Petőfi S. u /2014. Jegyzőkönyv Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Petőfi S. u. 12. 21./2014. Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27-én 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének Szám: 789-13/2017/K 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 11. napján megtartott rendkívüli testületi ülése 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Képviselő-testület október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Képviselő-testület október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2014. október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 104. 114. (X. 16.) számú határozatokat 9. számú rendelet 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: D/17-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 16-án 17 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület hivatala 8482

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének október 13 -án megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének október 13 -án megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 13 -án megtartott alakuló üléséről. Határozat száma Tárgy 73/2010.(X.13.) Szavazatszámláló bizottság létrehozása az alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott alakuló képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 16/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én, 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos polgármester, Veres

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 180 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

/ sz. példány

/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Hajós Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2010.10.13-i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Hajós Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2010.10.13-i alakuló üléséről Hajós Város Önkormányzata Képviselőtestülete 6/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Hajós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010.10.13-i alakuló üléséről Hajós Város Önkormányzata Képviselőtestülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme

JEGYZŐKÖNYV. Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-i alakuló üléséről Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 11-én megtartott alakuló ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 11-én megtartott alakuló ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 11-én megtartott alakuló ülésén. Lázár József korelnök köszöntötte a dömsödi lakosoktól 2006. október

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 106-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én 11.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat

Részletesebben

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök Jegyzőkönyv Készült: 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Művelődési Ház, Alattyán Jelen vannak: Koczkás Gábor Budai Gábor Bárkányi Adrienn Ferencsik Gyula Józsáné Kovács Mónika

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/ Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu Jegyzőkönyv: Készült Felsőtárkány Község Polgármesteri Hivatalának

Részletesebben

RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEPTEMBER 13. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEPTEMBER 13. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 13. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL 1. Választás eredményének ismertetése 2. Polgármester esküje 3. Polgármester tiszteletdíjának,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 105-9/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a napirendi pontok tárgyalására tett javaslatot egyhangúlag elfogadta.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a napirendi pontok tárgyalására tett javaslatot egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János, Dr. Kárpáti

Részletesebben

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.szám:42-46/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: : a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 27-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Gyöngyösi Sándorné,

Részletesebben

Monorierdő Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló ülésének

Monorierdő Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló ülésének 2014. október 22-én 15.10 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 1-6 Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről.

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 22-én megtartott. alakuló ülés jegyzőkönyvéhez

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 22-én megtartott. alakuló ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 22-én megtartott alakuló ülés jegyzőkönyvéhez 109/2014.(X.22.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 110/2014.(X.22.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének október 21-én tartott üléséről

Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének október 21-én tartott üléséről Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének 2014. október 21-én tartott üléséről 27./2014.számú képviselőtestületi határozat: a polgármester programjának elfogadása 28./2014.számú képviselőtestületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 80. /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 4. napján 09.00

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Szám: V/105-23/2014. Készült: 2 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 138-8/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én (péntek) 14,00 órai kezdettel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén. 1 Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 14/2013. Jegyzőkönyv Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 09-én 16.00

Részletesebben

Etyek Község. 48/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata 49/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata

Etyek Község. 48/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata 49/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata Etyek Község 48/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata 49/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata 1 J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testületének 2008.

Részletesebben

2 Jegyzőkönyv Készült, Apaj Község Képviselő-testületének október 12-én megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Apaj Község Polgármesteri Hivat

2 Jegyzőkönyv Készült, Apaj Község Képviselő-testületének október 12-én megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Apaj Község Polgármesteri Hivat Apaj Község Polgármesteri Hivatal 2345. Apaj, Fő tér 2. Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Képviselő-testületének 2006. október 12-én megtartott alakuló üléséről Hozott határozatok: 54/2006.(10.12.) 55/2006.(10.12.)

Részletesebben

2010. október 13. JEGYZİKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselı-testületének október 13-án megtartott alakuló ülésérıl

2010. október 13. JEGYZİKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselı-testületének október 13-án megtartott alakuló ülésérıl Pilisszentlászló Község Önkormányzat Képviselı-testülete Szám: 12/2010. Határozatok száma: 49-58 /2010. Rendeletek száma: 9 /2010. JEGYZİKÖNYV 2010. október 13-án megtartott alakuló ülésérıl Napirendi

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 192-12/2014. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete október 16-án megtartott alakuló ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete október 16-án megtartott alakuló ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. október 16-án megtartott alakuló ülésérıl. Jelen vannak: Csordás Julianna képviselı Harangozó Csaba képviselı Kaponya Sándor

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2010. október 14-i ülésére. A Képviselő testület alakuló ülésén a következőkről kell döntenie :

Előterjesztés a Képviselő-testület 2010. október 14-i ülésére. A Képviselő testület alakuló ülésén a következőkről kell döntenie : Karancsalja község Önkormányzat Jegyzőjétől Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés a Képviselő-testület 2010. október 14-i ülésére A Képviselő testület alakuló ülésén a következőkről kell döntenie

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A lakosság részéről megjelent 3 fő érdeklődő.

Jegyzőkönyv. A lakosság részéről megjelent 3 fő érdeklődő. Jegyzőkönyv Készült Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 18-án 17.00 h kezdettel a Művelődési Ház Házasságkötő termében (Balatonberény, Kossuth tér 1.) megtartott alakuló

Részletesebben

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht Német Nemzetiségi Önkormányzat Levelezési cím: 3535 Miskolc, Bartók Béla út 54 Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor polgármester Baranyai Balázs képviselő

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE Készült: 2014. október 21-én 17 00 órai kezdettel megtartott alakuló képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Közösségi Ház

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének Vámosszabadi Község Önkormányzat Jegyzőkönyv Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 27-én (hétfő) 18.00 órakor tartott alakuló üléséről Az ülés helye: Vámosszabadi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1.) Helyi Választási Bizottság Elnökének tájékoztatója a 2010.október 3-án megtartott választás végeredményéről

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1.) Helyi Választási Bizottság Elnökének tájékoztatója a 2010.október 3-án megtartott választás végeredményéről NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010.október 14-én megtartott alakuló ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A 1.) Helyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: B- 21-89/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült a Galambok Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2017. január 30-án 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Bertók Ferenc polgármester, Borbás Sándor

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 26. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

Olvasásra olvasásra olvasásra

Olvasásra olvasásra olvasásra Apaj Község Önkormányzata 2345. Apaj, Fõ tér 2. Jegyzõkönyv Készült Apaj Község Képviselõ-testületének 2010. október 14-én megtartott ALAKULÓ ülésérõl Hozott határozatok: 89/2010.(X.14.) Kt.számú határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről 170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület október 12-i ALAKULÓ üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület október 12-i ALAKULÓ üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: 2006. október 12-i ALAKULÓ üléséről Jelen vannak: 1./ Tóth Ferencné polgármester 2./ dr. Berecz Botond képviselő 3./ Dudás Béla képviselő 4./ Kárpáti Hajnalka képviselő 5./ dr. Milvius

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat október 22-i alakuló ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat október 22-i alakuló ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2014. október 22-i alakuló ülésén Hozott határozatok: 152/2014. (X.22.) - től 162/2014. (X.22.) - ig Hozott rendelet: 17-18/2014. (X.27.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.020-18/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 2. napján

Részletesebben

/2014. ikt.sz. 1/2014.

/2014. ikt.sz. 1/2014. Füzesgyarmati Roma Nemzetiségi Önkormányzat K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. Tel: 66/491-058, fax: 66/491-361. -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben