A Magyarországi Kisebbségek Pártja - ÉKE Érdekvédelmi Egyesület nyílt levele Bajnai Gordonnak April 15.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Magyarországi Kisebbségek Pártja - ÉKE Érdekvédelmi Egyesület nyílt levele Bajnai Gordonnak April 15."

Átírás

1 A Magyarországi Kisebbségek Pártja - ÉKE Érdekvédelmi Egyesület nyílt levele Bajnai Gordonnak April 15. Tisztelt Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt úr! Kérjük, miniszterelnök-jelölt úr, a megszorító intézkedések átértékelését és enyhítését. Tisztában vagyunk a világválsággal és a magyar gazdaság jelen helyzetével, de tiltakozunk az ellen, hogy fõként a mélyszegénységben élõket érinti az Ön megszorító intézkedése. Értékelje át, tekintse át, meg vagyunk gyõzõdve, máshonnan is át lehet csoportosítani azon pénzösszeget, mellyel a magyar gazdaság összeomlását megelõzhetjük. Bízunk emberbaráti, humánus döntésében. A gazdasági válság következtében hazánkban számos munkahely szûnt meg, így az amúgy is magas arányú munkanélküliség még magasabb méreteket öltött. Egyes régiókban, így Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tragikus méreteket öltött ez az arány és leginkább a mélyszegénységben élõ, az alacsony szakképesítéssel rendelkezõ, a magyar oktatási rendszerbõl különféle okok miatt szisztematikusan kiszorított roma kisebbség szenvedi meg leginkább a munkahelyhiány okozta állandó nélkülözést. Az MKP-ÉKE országos elnöksége azzal a kéréssel fordul a magyar kormányhoz, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumhoz, a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz és az önkormányzatokhoz, hogy a magyarországi mélyszegénységben élõ romák munkahelyteremtéséhez szükséges 670 millió forintot (Balázs Csaba csernelyi MKP-ÉKE - és CKÖ-elnök számításai szerint) a sikeresebb közmunkaprogram érdekében vállalják.

2 Felszólítjuk az országos cigány önkormányzatot, a hazánkban élõ roma lakosság nagy részének felkérésére, hogy a rég elmaradt segítséget, támogatást mihamarább érvényesítsék. Kérjük, hogy a közmunkaprogram anyagi vonzatához is járuljak hozzá! A cigány társadalom integrációjára szánt pénz végre a célszemélyekhez is jusson el. Kérjük Önöket, Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt urat, a kormányt, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot, a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot és az önkormányzatokat, a közmunka-programban résztvevõk számára napi 8 órás munkalehetõséget biztosítsanak, mert így - elesvén a rendszeres szociális segélytõl - a napi hat órás munka nem fedezi megélhetésüket. A kormány nem szavazta meg a nyolc órás munkához szükséges bért, ugyanis a hat órás munkahely 2500 ft, míg a nyolc órás munkahely 4723 ft járulékfizetésre kötelezi az alkalmazót. A két órás többletmunka biztosabb megélhetést adhat a családoknak és ez a bûnelkövetések, a megélhetési bûncselekmények számát is jelentõs mértékben visszaszorítaná. Fölvetõdik a kérdés, ha az önkormányzatok a napi 8 órás munkaidõt biztosítják, tudják-e megfelelõ módon a dolgozókat foglalkoztatni. Az MKP-ÉKE felajánlja Önöknek munkahelyteremtõ programját, amely rendszeres, napi 8 órás munkát biztosít a foglalkoztatottak számára. Az MKP-ÉKE a szakembereivel vállalja a programok teljes kidolgozását és kivitelezését országszerte, ill. teljes egészében megvalósítja befektetõinken, vállalkozóinkon keresztül a munkahelyteremtést! Az MKP-ÉKE az eddigiekben bevált, sikeres munkahelyteremtõ programjai t.k. az alábbi tevékenységi köröket ölelik fel: a) befektetõ vállalkozók bevonásával kisüzemek - faüzemek, varrodák stb. - létrehozása b) öko-téglagyártás, házépítés, teljes kivitelezéssel c) házépítés a legmodernebb kanadai-amerikai technológiával d) új technológiák alkalmazása a mezõgazdaságban: kis- és

3 nagyállattenyésztés, zöldség- és gyümölcstermesztés e) fûzvesszõtõ-termesztés területtel és teljes körû kivitelezési programmal f) csicsókatermesztés területtel és teljes körû kivitelezési programmal (a program egészségügyi hatástanulmánnyal rendelkezik) g) településfejlesztés: szegénynegyedek felszámolása, elhanyagolt területek rendbetétele és karbantartása stb. h) lakásépítési program i) környezetvédelem j) kül- és belkereskedelem, széleskörû nemzetközi kapcsolatokkal k) különféle pályázatok elnyerésével oktatási programok: szakképzések l) a leszakadó társadalmi rétegek számára a közeljövõben létrehozandó oktatási központ (bölcsõde, óvoda, általános iskola, gimnázium, egyetem, széleskörû szakmai képzések). Mindezen programok segítségével hatékonyan biztosítható a napi 8 órás foglalkoztatás. Az MKP-ÉKE a Cigány Kisebbségi Önkormányzatok egy részénél felmérést végzett, akik teljes egészében támogatásukról biztosítják a programot. A programjavaslatunkkal változtatni szeretnénk azon az Európai Unió tagországához méltatlan helyzeten, hogy a roma származásúak döntõ hányada a munka és az oktatás világából szinte teljes egészében ki vannak rekesztve. Bár elsõsorban a roma származású lakosság számára terveztük integrációs programunkat, a nagycsaládosoknak és a rászoruló nem roma származású munkanélkülieknek - megfelelõ színvonalú oktatást és munkát biztosítva - is élhetõbb jövõt szeretnénk teremteni. A kormány részérõl elhangzott, civil szervezetekkel is együttmûködnek

4 hazánk felemelkedése érdekében. Ezen felhívással egyesületünk és pártunk élni kíván. Szlogenünk: Mi nem csak beszélünk. Ezúton hazánk többségi társadalmához és más kisebbségeihez is fordulunk, mivel a mélyszegénység kérdése nem kizárólag roma-ügy és hazánk lakosságának jelentõs részét érinti. Fogjunk össze a világválság leküzdéséhez közös hazánkban, Magyarországon! Tisztelettel: Száva Vince MKP-ÉKE országos elnök tel.: Nagy László MKP-ÉKE történész-kabinet - elnök Balázs Csaba Csernely- MKP-ÉKE - CKÖ - elnök

5 C-PRESS

Telepek Környezet egészségügyi felmérése. A magyarországi cigány/roma közösségek 20 26% a él telepeken

Telepek Környezet egészségügyi felmérése. A magyarországi cigány/roma közösségek 20 26% a él telepeken Telepek Környezet egészségügyi felmérése A magyarországi cigány/roma közösségek 20 26% a él telepeken Szélsőséges szegénységből fakadó betegség tünet együttes BNO kód: Z.59.5. Cigány és Magyar korfa 2001

Részletesebben

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és

Részletesebben

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt

Részletesebben

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.

Részletesebben

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról - 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ i Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról, 2006. május 31. Napjaink gyorsan változó világában a munkahely megszerzése

Részletesebben

KE éss Etnikai Kisebbségek Érdekeit KépviselK

KE éss Etnikai Kisebbségek Érdekeit KépviselK CEKÉKE KE Cigányok éss Etnikai Kisebbségek Érdekeit KépviselK pviselőegyesület HEFOP/2004/2.3.1.-1. ȞHátr trányos helyzetűemberek emberek alternatív v munkaerő- piaci képzk pzése éss foglalkoztatása ˇ

Részletesebben

A TÁMOP 5.5.1/A-10/

A TÁMOP 5.5.1/A-10/ Munkaerőpiaci profil az Észak-magyarországi régióban A TÁMOP 5.5.1/A-10/1-2010-0024 Jó pályán! Jó gyakorlatok továbbfejlesztése és alkalmazása a munkaerő-piaci integrációért és esélyegyenlőségért c. projekt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. január 21. napján 16 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Egy lehetséges megoldás a legális foglalkoztatás növelésére

Egy lehetséges megoldás a legális foglalkoztatás növelésére Egy lehetséges megoldás a legális foglalkoztatás növelésére Szolgáltatási csekk (utalvány) rendszer Belgiumban Mi a probléma? Alacsony a foglalkoztatás, elsősorban a képzettséggel nem rendelkezők esetében

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai december FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai december FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. decemberben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

2370 Dabas, Szent István tér 1/B. 06/29/ , 06/29/ Unyi Erzsébet

2370 Dabas, Szent István tér 1/B. 06/29/ , 06/29/ Unyi Erzsébet Az önkormányzat címe, elérhetősége: Cím: Telefon: Kapcsolattartó: 2370 Dabas, Szent István tér 1/B. 06/29/561-200, 06/29/561-201 Unyi Erzsébet A Cigány Kisebbségi Önkormányzat tagjai: Elnök: Elnök helyettes:

Részletesebben

Megnyító A stressz és annak megelőzése

Megnyító A stressz és annak megelőzése Kecskemét, 2011. szeptember 13. Megnyító A stressz és annak megelőzése Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet "A stressz az összegzése mindannak a kopásnak,

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁSTENGELY 1. Térségi a foglalkoztatási helyzet javítása

Részletesebben

Fónai Mihály Filepné Nagy Éva EGY MEGYEI ROMAKUTATÁS FÕBB EREDMÉNYEI Szabolcs-Szatmár-Bereg megye *

Fónai Mihály Filepné Nagy Éva EGY MEGYEI ROMAKUTATÁS FÕBB EREDMÉNYEI Szabolcs-Szatmár-Bereg megye * Szociológiai Szemle 2002/3. 91 115. FónaiMihály FilepnéNagyÉva EGYMEGYEIROMAKUTATÁSFÕBBEREDMÉNYEI Szabolcs-Szatmár-Beregmegye * Akutatáscéljaéskörülményei Atanulmánybanbemutatottkutatásra1999 2000-benkerültsoraSzabolcs-Szatmár-

Részletesebben

Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht.

Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht. Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht. 2006. évi Közhasznúsági Jelentés Ózd, 2007. május 17.. Dr. Török Béla ügyvezető PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ KOMPLEX MUNKAERŐPIACI PROGRAMOK 1. Borsod-Gömör-Abaúj Újra Dolgozom+

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a Csepeli Romaintegrációs Program megvalósításával kapcsolatos döntésekre

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a Csepeli Romaintegrációs Program megvalósításával kapcsolatos döntésekre BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a Csepeli Romaintegrációs Program megvalósításával kapcsolatos döntésekre Készítette: S. Szabó Ferenc közéleti-és nemzetközi munkatárs

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. készült a Lengyeltóti Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata november 26-án megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. készült a Lengyeltóti Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata november 26-án megtartott üléséről J e g y z ő k ö n y v készült a 2008. november 26-án megtartott üléséről Jelen vannak: - Kalányos István elnök, - Kalányos Istvánné, Orsós Sándor tagok, - Dr. Szatmári Ibolya jegyző, - dr. Sovák Erika

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, június 21.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, június 21. J a v a s l a t pályázat benyújtásának és önerő biztosításának támogatására hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás érdekében, és önerő biztosítására rövid időtartamú közfoglalkoztatás megszervezéséhez Előterjesztő:

Részletesebben

J a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre

J a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre J a v a s l a t Startmunka programban való önkormányzati részvételre Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási O. Ózd, 2015. január 15. A Belügyminisztérium 2014.

Részletesebben

Tárgy: Az Észak-magyarországi Regionális Munkaerőfejlesztési és Átképző Központ Alapító Okiratának módosítása

Tárgy: Az Észak-magyarországi Regionális Munkaerőfejlesztési és Átképző Központ Alapító Okiratának módosítása Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 89/2004. (IX. 16.) Kgy. számú határozat Tárgy: Az Észak-magyarországi Regionális Munkaerőfejlesztési és Átképző Központ Alapító Okiratának

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 230-4/2009. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató

ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató Alapítás: 2179/2000 (VIII. 19) korm. hat. Társasági Szerződés: 2000. október 16. Bejegyzés: 2001. február 26. Munkaszervezet felállítása: 2001. április 3.

Részletesebben

Ajka Térségi Foglalkoztatási Partnerség. Vonzó térségben biztos megélhetés

Ajka Térségi Foglalkoztatási Partnerség. Vonzó térségben biztos megélhetés Ajka Térségi Foglalkoztatási Partnerség Vonzó térségben biztos megélhetés FOGLALKOZTATÁSI PARTNERSÉG = PAKTUM, A MUNKAERŐPIAC SZEREPLŐI KÖZÖTT a pénzügyi szektor, média képviselői, valamint a hivatalos

Részletesebben

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla 2010. Január 18.

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla 2010. Január 18. Autóipari befektetések támogatása Magyarországon Szandrocha Kamilla 2010. Január 18. Az autóipar támogatása Magyarországon 1) Egyedi kormánydöntéssel megítélt közvetlen támogatás 2) EU társfinanszírozott

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Irányelvek a kiemelt célcsoportok (hátrányos helyzető munkavállalók) számára biztosítható támogatásokra A Dél-dunántúli régió a hátrányos helyzető munkavállalók

Részletesebben

Előterjesztés. Hajdúhadház Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának Elnökétől

Előterjesztés. Hajdúhadház Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának Elnökétől Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának Elnökétől a Képviselő-testület 2016. március 18-án tartandó rendkívüli ülésére Tárgy: 2016. évi START közfoglalkoztatásban való részvétel

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én tartandó rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én tartandó rendes ülésére ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. február 15-én tartandó rendes ülésére Az előterjesztés tárgya: A 2017. évi közmunka programok jóváhagyása Az előterjesztés előadója:

Részletesebben

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett

Részletesebben

TÁMOP-5.6.1.A-11/4-2011-0002

TÁMOP-5.6.1.A-11/4-2011-0002 Vissza a jövőbe TÁMOP-5.6.1.A-11/4-2011-0002 Speciális integrációs és reintegrációs foglalkozások fogvatartottak, pártfogó felügyelet alatt állók, javítóintézeti neveltek számára 2012. május 31. Az Országos

Részletesebben

Tájékoztató Szuhakálló község évi foglalkoztatás-politikai helyzetéről

Tájékoztató Szuhakálló község évi foglalkoztatás-politikai helyzetéről KAZINCBARCIKAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI MUNKAÜGYI KIRENDELTSÉGE Ügyiratszám: 25869-0/2014-0503 Tárgy: Tájékoztató- Szuhakálló Ügyintéző (telefon): Zsuponyó Nikolett Melléklet: Tájékoztató Szuhakálló község

Részletesebben

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020.

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. A koncepcióban megfogalmazott feladatok elvégzéséhez szükséges elkészíteni a cselekvési tervet, amely tartalmazza a felelősöket

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött egyrészről a Valkó Nagyközségi Önkormányzat (2114 Valkó, Rákóczi u. 3. törzsszáma: 730567, adószáma: 15730569-2-13, statisztikai számjele: 15730569-8411-321 13)

Részletesebben

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS

Részletesebben

Hídépítés és integráció sokszínű társadalmakban

Hídépítés és integráció sokszínű társadalmakban Tisztelt résztvevő, Köszönjük, hogy támogatja kutatásunkat és segít megtalálni az államok és etnikailag sokszínű csoportok vagy egyéb kisebbségi közösségek (beleértve a nyelvi, vallási, kulturális, és

Részletesebben

2016 FEBRUÁRI HÍRLEVÉL

2016 FEBRUÁRI HÍRLEVÉL BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2016 FEBRUÁRI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési

Részletesebben

Javaslat a Belügyminisztérium STARTMUNKA Programjában való 2011-2012 évi részvételhez önkormányzati hozzájárulás megadására

Javaslat a Belügyminisztérium STARTMUNKA Programjában való 2011-2012 évi részvételhez önkormányzati hozzájárulás megadására Javaslat a Belügyminisztérium STARTMUNKA Programjában való 2011-2012 évi részvételhez önkormányzati hozzájárulás megadására Ózd, 2011. szeptember 1. Előterjesztő: Fazekas Zoltán alpolgármester Előkészítő:

Részletesebben

LXIII. Munkaerőpiaci Alap Fejezeti indokolás

LXIII. Munkaerőpiaci Alap Fejezeti indokolás LXIII. Munkaerőpiaci Alap Fejezeti indokolás I. A célok meghatározása, felsorolása A Munkaerőpiaci Alap (MPA) működésével összefüggő rendelkezéseket a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére Új napirend Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. március 17-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hosszabb időtartamú értékteremtő közfoglalkoztatási program támogatása

Részletesebben

Iktatószám: 01/102276/2012. Beszámoló a közfoglalkoztatásról. 1 db Határozati javaslat

Iktatószám: 01/102276/2012. Beszámoló a közfoglalkoztatásról. 1 db Határozati javaslat Előterjesztő: Ménesi Imre önkormányzati képviselő Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda Iktatószám: 01/102276/2012. Tárgy: Beszámoló a közfoglalkoztatásról Melléklet: 1 db Határozati javaslat

Részletesebben

A szociális gazdaság létrejöttének okai

A szociális gazdaság létrejöttének okai A szociális gazdaság létrejöttének okai A szociális, személyi és közösségi szolgáltatások iránti növekvő szükséglet Ezeknek az igényeknek az olcsó kielégíthetősége A nagy munkanélküliség, és a formális

Részletesebben

Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása

Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása GINOP 5.2.5 Gyakornoki program támogató szolgáltatások projektindító Győr, 2016. november 22. Temesszentandrási Judit Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 23-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 23-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 23-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Közmunka pályázatban részvétel Iktatószám: 11224/2011. Melléklet:

Részletesebben

A foglalkoztatás fejlesztési feladatai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

A foglalkoztatás fejlesztési feladatai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében A foglalkoztatás fejlesztési feladatai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Kisvárda, 2017. január 23. Szabó István a megyei közgyűlés alelnöke Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Fejlesztési feladatok

Részletesebben

a szociális szolgáltatások kiépítettsége, működése és a társadalmi igények (szükséglet, fizetőképesség) nem fedik egymást

a szociális szolgáltatások kiépítettsége, működése és a társadalmi igények (szükséglet, fizetőképesség) nem fedik egymást A szociális támogatási rendszer munkára ösztönző átalakítása társadalmi vita koncepció Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2008. július. Szociális támogatási rendszer sokféle élethelyzetre, sokféle pénzbeli

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Dr. Simon Attila István Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Székesfehérvár, 2016. november 24. Tartalom

Részletesebben

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008)

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu A tartós álláskeresők aránya nő 2005: 24,5%, 2007: 28,3% a tartósan álláskeresők

Részletesebben

HEGEDŰS ZSUZSA: AHHOZ, HOGY VALAKI JÁRNI TUDJON, ELŐSZÖR MEG KELL TANULNIA FELÁLLNI

HEGEDŰS ZSUZSA: AHHOZ, HOGY VALAKI JÁRNI TUDJON, ELŐSZÖR MEG KELL TANULNIA FELÁLLNI HEGEDŰS ZSUZSA: AHHOZ, HOGY VALAKI JÁRNI TUDJON, ELŐSZÖR MEG KELL TANULNIA FELÁLLNI Ahhoz, hogy valaki járni tudjon, először meg kell tanulnia felállni; ez a felállás, a megkapaszkodás programja jelentette

Részletesebben

elearning helyzetkép az informatikai szakképzésben

elearning helyzetkép az informatikai szakképzésben elearning helyzetkép az informatikai szakképzésben Váradi Antal szakmai főtanácsadó 4. elearning Fórum 2004. június 16. Informatikai és hírközlési szakképzés jelenlegi legfontosabb feladatai Az IHM - 2004.

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

LHH zsűri által jóváhagyott projekttervek a TÁMOP 5.1.1.-09/6 kódszámú tervezési útmutatóhoz

LHH zsűri által jóváhagyott projekttervek a TÁMOP 5.1.1.-09/6 kódszámú tervezési útmutatóhoz Abaúj-Hegyköz Bácsalmási Baktalórántháza LHH zsűri által jóváhagyott projekttervek Abaújszántói Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás és Cigány Kisebbségi Közép-Nyírségi

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tóth Zoltán Béla

JEGYZŐKÖNYV. Tóth Zoltán Béla JEGYZŐKÖNYV Készült: A Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. április 15-én délután 15.00 órakor megtartott testületi ülésről Jelen vannak: Csorba Ferenc Lakatos Pál Tóth Zoltán Béla Jegyzőkönyvvezető: Márton

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK

HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK VÁLASZTÁSI FÜZETEK 175. HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA 2010. október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége. Kérdőív

Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége. Kérdőív Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége Kérdőív Foglalkoztatási stratégia kidolgozása Abaújban, a helyi foglalkoztatási kezdeményezések

Részletesebben

CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT BALATONFÜRED Szám: 1054- /2008. Előkészítő: Horváth József E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2008. március 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:

Részletesebben

Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál. Partnerek intézményesített bevonása a döntéshozatalba

Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál. Partnerek intézményesített bevonása a döntéshozatalba Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál Partnerek intézményesített bevonása a döntéshozatalba 2010 Projektvázlat 1. Jegyzői egyeztetés 2. Célok, elvárások A helyi újság tartalmával

Részletesebben

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Ádám Sándor főosztályvezető Munkaerőpiaci Programok Főosztály Nemzetgazdasági Minisztérium Budapest, 2017. március 7. MUNKAERŐPIACI TRENDEK

Részletesebben

Decs Nagyközség fejlesztési koncepciója /2010-2014/

Decs Nagyközség fejlesztési koncepciója /2010-2014/ Decs Nagyközség fejlesztési koncepciója /2010-2014/ /polgármesteri program/ Decs, 2011, március A ciklusprogram stratégiai jellegű célokat tűz ki, amelyek megszabják az önkormányzati döntések irányát.

Részletesebben

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban % közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe A Start Zrt. negyedévente adja közre a Start Jeremie Kockázati Tőke Monitor című jelentését, amelyben

Részletesebben

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon Munkaerőpiaci i rendszer Magyarországon Támogatás Feltételek Célcsoport formája mértéke % időtartama (hó) továbbfoglalkoztatá si kötelezettség nettó létsz. növelési kötelezettség felmond tilalom mindenkire

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. nov. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

2008. évi közhasznúsági jelentés

2008. évi közhasznúsági jelentés Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. 2008. évi közhasznúsági jelentés Ózd, 2009. május 19.. Dr. Török Béla ügyvezető PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ KOMPLEX MUNKAERŐPIACI PROGRAMOK 1. Borsod-Gömör-Abaúj

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére [Ide írhatja a szöveget] PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu 141. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december

Részletesebben

Megjelent a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett MPA-2010-1 Munkahelyteremtő beruházások támogatása című pályázati felhívás!

Megjelent a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett MPA-2010-1 Munkahelyteremtő beruházások támogatása című pályázati felhívás! Megjelent a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett MPA-2010-1 Munkahelyteremtő beruházások támogatása című pályázati felhívás! A pályázat alapján 1,5 milliárd Ft támogatási keretösszeg

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Negyedéves tájekoztató a juttatásokról

Negyedéves tájekoztató a juttatásokról Negyedéves tájekoztató a juttatásokról Mezőgazdaság, erdészet 2010. 1. negyedév Tartalom Bevezetés Résztvevők összetétele Táblázati rész - Táblázati rész - Mezőgazdaság, erdészet 1 Táblázati rész - Mezőgazdaság,

Részletesebben

180 napnál régebben munkanélküliek aránya

180 napnál régebben munkanélküliek aránya 3.2.3. számú tábla - A munkanélküliek és a 18 napnál régebben munkanélküliek száma és aránya nyilvántartott/regisztrált munkanélküli 18 napnál régebben regisztrált munkanélküli fő fő % nő férfi összesen

Részletesebben

Újdonságok és lehetőségek az Európai Szociális Alap segítségével a gyerekek érdekében

Újdonságok és lehetőségek az Európai Szociális Alap segítségével a gyerekek érdekében Újdonságok és lehetőségek az Európai Szociális Alap segítségével a gyerekek érdekében Beruházások a gyermekek érdekében Magyarországon: EU eszközök és támogatási lehetőségek szeminárium Budapest, 2014.

Részletesebben

Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszédsági Program. 2. Pályázati Felhívás 4012-312/2005. Támogatott projektek

Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszédsági Program. 2. Pályázati Felhívás 4012-312/2005. Támogatott projektek Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszédsági Program 2. Pályázati Felhívás 4012-312/2005 Támogatott projektek 1.1 Intézkedés: KÖZÖS GAZDASÁGI TÉRSÉG 053/HU Régiófókusz Vállalkozás-, Humánerőforrás-

Részletesebben

Készítette: Kiss András Operatív igazgató, KEMAFI Sz-Sz-B megyei Civil Információs Centrum Kerekes Tímea irodavezető, CIC

Készítette: Kiss András Operatív igazgató, KEMAFI Sz-Sz-B megyei Civil Információs Centrum Kerekes Tímea irodavezető, CIC Készítette: Kiss András Operatív igazgató, KEMAFI Sz-Sz-B megyei Civil Információs Centrum Kerekes Tímea irodavezető, CIC Civil Információs Centrum általában az Emberi Erőforrás Minisztérium szakmai partnere

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM MK/HU Érvényességi idő: 2009. 05. 20. 10 óra 30 perc a vizsgakezdés szerint. Minősítő neve, beosztása: Nagy László s.k. NSZFI főigazgató Készítő szerv: Nemzeti Szakképzési

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t a Start mintaprogramokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t a Start mintaprogramokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 6467/2015. J a v a s l a t a Start mintaprogramokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! A közmunkaprogramok

Részletesebben

MUNKAERŐ-PIACIÉS MIGRÁCIÓSVÁLTOZÁSOK

MUNKAERŐ-PIACIÉS MIGRÁCIÓSVÁLTOZÁSOK MUNKAERŐ-PIACIÉS MIGRÁCIÓSVÁLTOZÁSOK A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁR MENTI RÉGIÓ MAGYAROLDALÁN(2007ÉS2014 KÖZÖTT) LIII. KÖZGAZDÁSZ VÁNDORGYŰLÉS MISKOLC, 2015. SZEPTEMBER 4. A szlovák-magyar határmenti migráció/slovensko-maďarská

Részletesebben

Szarvas Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5540-Szarvas, Arató Pál u. 1/1. Telefon: 06/20-475-39-19, 06/20-475-49-89 Email: cko.szarvas@gmail.

Szarvas Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5540-Szarvas, Arató Pál u. 1/1. Telefon: 06/20-475-39-19, 06/20-475-49-89 Email: cko.szarvas@gmail. Szarvas Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5540-Szarvas, Arató Pál u. 1/1. Telefon: 06/20-475-39-19, 06/20-475-49-89 Email: cko.szarvas@gmail. com JEGYZŐKÖNYV Készült: Szarvas Város Cigány Kisebbségi

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Foglalkoztatás Versenyképes munkaerő Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 5-6. prioritás Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiaci Programok Főosztály Foglalkoztatáspolitikai

Részletesebben

Települési jövőkép. Sárosd

Települési jövőkép. Sárosd Települési jövőkép Sárosd Problémák Szociális struktúra Kisebbség (10%) Bölcsőde hiánya Gyógyszertár szolgáltatása Hagyományőrzés, nem óvjuk történelmi értékeinket. Képzetlen munkaerő Helyi járatos busz

Részletesebben

Tájékoztató a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatairól március 16.

Tájékoztató a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatairól március 16. Tájékoztató a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatairól 2011. március 16. Gazdasági helyzetkép Munkaerő-piaci helyzetkép I. A nyilvántartott álláskeresők

Részletesebben

I. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ tájékoztatója

I. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ tájékoztatója Tisztelt Közgyűlés! A jelenleg hatályos jogszabályok a települési önkormányzatok részére az alábbi, foglalkoztatással összefüggő feladatokat írják elő: - a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. október 13-ei rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. október 13-ei rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. október 13-ei rendkívüli ülésére Tárgy: Közmunka program 2005-2006. pályázatban való részvétel Előadó: Horváth László polgármester Előterjesztés

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI

Részletesebben

Nemzedékeken átívelő foglalkoztatás LIGA Esélyegyenlőségi Tagozat. Alapvető Jogok Biztosa 2012. november 30.

Nemzedékeken átívelő foglalkoztatás LIGA Esélyegyenlőségi Tagozat. Alapvető Jogok Biztosa 2012. november 30. Nemzedékeken átívelő foglalkoztatás LIGA Esélyegyenlőségi Tagozat Alapvető Jogok Biztosa 2012. november 30. Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény (Ajbt.) 18. (1) Az alapvető jogok biztosához

Részletesebben

KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA október 26.

KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA október 26. KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA 2016. október 26. A közmunka kérdése nem csak foglalkoztatáspolitikai szempontból jelentős kérdés, hanem politikai okok miatt is. 2012-től alapvető váltás következett be a hazai

Részletesebben

Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013

Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 ELŐZMÉNYEK A DDRFK PROGRAMTAPASZTALATAI OFA programok: Újra Dolgozom Program (tartós munkanélkülieknek) Roma referensi, Lépésről-lépésre Program (roma

Részletesebben

BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE

BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött az ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG valamint a BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE között. 2007. Budapest A katasztrófák elleni védekezés

Részletesebben

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL Támogatási lehetőségek nemzeti forrásból NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP (NFA) BÁCS-KISKUN MEGYÉRE ALLOKÁLT ALAPRÉSZEK*: Bács-Kiskun megye rendelkezésére álló NFA

Részletesebben

ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP

ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP 1.4.5-12/1-2012-0011 azonosítószámon. Kedves Olvasó! A kiadvány,

Részletesebben

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti 1/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 34. (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői tekintetében

Részletesebben

Első Magyar Kéményszövetség Közhasznú Egyesület Beszámolója 2006. évi tevékenységéről. (Készítette: Az egyesület elnöksége)

Első Magyar Kéményszövetség Közhasznú Egyesület Beszámolója 2006. évi tevékenységéről. (Készítette: Az egyesület elnöksége) 1. oldal. Első Magyar Kéményszövetség Közhasznú Egyesület Beszámolója 2006. évi tevékenységéről. (Készítette: Az egyesület elnöksége) 1./ Alapítási adatok: - Az alapszabály kelte: 2005.03. 22. - Nyilvántartási

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA 2015. 06. 22. Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakképző Iskola SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA TÁMOP 3.1.4.C 14-2015-0217 jelű projekt

Részletesebben

kezelése" című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi

kezelése című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi 4470-4/2007. Szoc1 "s és `. : erium iszter Országgyűlés Hivatala Irományszara. ~C JI 9 3 Érkezett: 2007 FEM 15, 1 r Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő asszony részére Fidesz-MPSZ Budapest Tisztelt

Részletesebben

A Magyar Építőipar Kht. fejlesztési javaslata

A Magyar Építőipar Kht. fejlesztési javaslata A Magyar Építőipar Kht. fejlesztési javaslata 257 A Magyar Építőipar Kht. fejlesztési javaslata A Magyar Építőipar Közhasznú Társaságot az Európai Uniós csatlakozásra való hatékonyabb felkészülés érdekében

Részletesebben

Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: /2008-SzMM

Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: /2008-SzMM Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: 14352 - /2008-SzMM ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE a Magyar Köztársaság által a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező átmeneti szabályokról szóló

Részletesebben

Pályázatok - lehetőségek

Pályázatok - lehetőségek Pályázatok - lehetőségek Véleményezésre kiadott pályázatok TÁMOP 1.4.3-11/1 Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok támogatása Célja: A pályázati kiírás célja az, hogy az innovatív kezdeményezések,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE. a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról

ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE. a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról MeH-et vezető miniszter Iktatószám:MEH/ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról Budapest, 2008. május Melléklet A Kormány./2008.

Részletesebben

1. KÖTELEZETTSÉG JELLEGŰ SZÁMLÁK, ADÓNEMEK

1. KÖTELEZETTSÉG JELLEGŰ SZÁMLÁK, ADÓNEMEK 1. KÖTELEZETTSÉG JELLEGŰ SZÁMLÁK, ADÓNEMEK 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek megnevezése száma 1. NAV Társasági adó bevételi 10032000-01076019 101 2. NAV Személyi

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 306/2004. (XI.2.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 306/2004. (XI.2.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 306/2004. (XI.2.) számú h a t á r o z a t a a Nyíregyházi Főiskolával kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyásáról A Közgyűlés a Nyíregyháza Megyei Jogú

Részletesebben