Dunaföldvár Város Önkormányzata Városfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság 1/2014(I.23.) határozata alapján

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dunaföldvár Város Önkormányzata Városfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság 1/2014(I.23.) határozata alapján"

Átírás

1 Dunaföldvár Város Önkormányzata Városfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság 1/2014(I.23.) határozata alapján DUNAFÖLDVÁR VAK BOTTYÁN TÉR REKONSTRUKCIÓJA ÚJ PIAC KIALAKÍTÁS NYERTES ÖTLETPÁLYÁZATA Pályamű szerzője: Bessenyi Péter 2421 Nagyvenyim, Deák Ferenc utca 5/1.

2 MŰSZAKI LEÍRÁS C28 Dunaföldvár Vak Bottyán Tér Rekonstrukciója Új Piac Kialakítása

3 ANALÍZIS A tervezés a helyszín vizsgálatával, a fejlesztési terület adottságainak feltérképezésével valamint megközelítésének analizálásával kezdődik. A Vak Bottyán téren jelenleg is piaci funkció található. A piac funkció egy abszolút tájidegen, acélvázas, megközelítőleg 18 méter fesztávolságú fedett, de nyitott szín ad helyet. Egy befejezetlen csarnok, tároló hangulatát kelti, amely nem illik Dunaföldvár kisvárosias falusias idilljébe. A koncepció megvalósításának egyik alapja, hogy ezt a csarnokszerkezetet elbontom. A tervezési terület további vizsgálata megmutatja, hogy a terület kisebbnagyobb szintkülönbségek mellett síknak tekinthetjük. A jelenlegi út- és térburkolat rossz minőségű, töredezett mindemellett többször javított. A koncepciómban azon felületeket szintén elhagyom, és egységes térburkolatot javaslok helyette. A területet négy utcáról lehet megközelíteni. A Duna utca felöl, Dunaföldvár központja felől egy körforgalom után, Bölcske felől valamint az Alsó Burgundia utca felől. Ezen tények figyelembevételével illetve a jelen helyzetben működő parkolási feltételek mellett két parkolási zónát alakítottam ki. Az első, amely Dunaföldvár központja felől és Bölcske felől érkezőket szolgálja ki, a második a Duna utca és Alsó Burgundia utca felől érkezők részére nyújt rendezett parkolást. Gondolva az áru feltöltésre az első parkolási zónában kis teherjárművek számára is biztosított a parkolás. Nem kell tehát az utcák mentén parkolni veszélyeztetve mind az autós mind a gyalogos forgalmat. Az árufeltöltésre szánt gépjárművek parkolóhelyei lehetőséget adnak kisebb csoportok fogadására is. A parkoló számok meghatározója a területen lévő növényzet. A koncepció egyik alaptézise, hogy a meglévő növényzet irtása tilos, sőt ha mód van rá akkor további fák telepítése ajánlott. A második parkoló zóna kialakítását egyrészről a piac indokolta, másrészről az, hogy a piac szomszédságában lévő családi házak jelenleg földútról lehet csak megközelíteni. A kiépített új úttal viszont rendeződik ez a probléma is. A megközelítési utak vizsgálata után jól látható, hogy a körforgalomból Bölcske felé haladva egy meg lévő kisebb összekötő út található, amely lényegében kettévágja a tervezési területet.

4 FUNKCIÓKAPCSOLAT A jelenlegi piac fedett színe alatt acélszerkezetű betonlapok szolgálnak pultként, ami amellett, hogy rossz minőségű és töredezett számos helyen, meglátásom szerint sűrűn is helyeztek el. Nem hagy elég helyet a vevők között és nem egyértelmű melyik a vevő és melyik az eladó tér. Ez kényelmetlenné nyomasztóvá teszi mind az eladást mind a vásárlást. A piac funkciókapcsolata egyértelmű és tiszta megfogalmazás. Szükség van eladó és vevő térre. Ezt egy körfolyosóként képzelem el, ami a tér felől nyitott és szellős az eladótér felől pedig zárt. Ezek mellett szükség van szociális helyiségekre is, ami biztosít az eladók részére vízvételi lehetőséget és biztosít férfi, női és mozgáskorlátozott illemhelyeket is. FORMAVILÁG Az analízis fejezetben kifejtett okok miatt a tájidegen acél szerkezetű piac épületet elbontom. A terület családi házas zónák határolják. Figyelembe véve a hely szellemét egy vonalvezetésében abszolút mai, de a kisvárosias hangulatot sugárzó magas tetős új piac épületeket és új piacteret illetve rendezvényteret alakítottam ki. A magas tetős architektúra reagál a környező beépítésre és léptéke emberibbé válik ez által. Az épületrészek elhelyezése kelet nyugati tengelyű és kialakításuk egy egyértelműen lehatárolt piacteret rendezvényteret foknak közre. SZERKEZET - ANYAGHASZNÁLAT A formavilág kortárs kialakítására reagálva szerkezetében nagyon is hagyományos anyagokat használok. Fa tartószerkezet, amelyek vasbeton pontalapra támaszkodik. Kívülről fa lécezést kap a szerkezet amelyek nem szorosan egymás mellet kerül rögzítésre, hanem a lécek között egy léctávolság hézag található. Ez a megoldás zárttá teszi a megjelenést ugyanakkor egyfajta áthatást is biztosít. A fedés korcolt

5 fémlemez fedés, ami deszkaborításra kerül rá. A kiszolgáló pult fehér színű vasbeton szerkezet. A különféle igénybevételnek kitett pult mindenképp időtálló és strapabíró szerkezetnek kell lennie. A feltört beton burkolat helyére egységes térburkolatot terveztem, ami egységet alkot a támfal előtt húzódó kis kockaköves út burkolatával. A burkolt felületek csak a piac területét érintik. Az ezen felül maradó területek füvesítése és fásítás javasolt. Az így kapott épületegyüttes illik a környezetébe, reagál rá, kellő mértékben kiszolgálja az egyre bővülő piac igényeit. A piac elmúltával a teret különféle rendezvények számára is alkalmasak. Anyaghasználatában és formavilágában illeszkedik a környezetéhez. A parkolás a várható forgalmat kiszolgálja

6 Helyszínrajz M1: Fő út utca Duna Légifelvétel a tervezési területről Környezetanalízis Alsó Burg und ia Tervezett piactér / rendezvénytér Fedett piac Fedett piac Térburkolat Szociális helyiség C28 a e utc lcsk ő Bö Bels nal tvo si Ú líté öze ázas egk saládih óm ező C hat Körny Vár Fedett piac 52 Fő út Funkciókapcsolatok Duna földv ár Vá roskö zpon t Vak Bottyán Tér Várh ató M egkö zelíté si Út vona l Tervezett Pakolózóna Terv ezet t Pa koló zóna Vak Bottyán Tér Várható Megközelítési Útvonal

7 Alaprajz Tervezett piactér / rendezvénytér Szociális épületrész C28

Koncepció, műszaki leírás

Koncepció, műszaki leírás Koncepció, műszaki leírás Helyszín, adottságok: A tervezési helyszínről kilátó nélkül is megfelelő panoráma nyílik mind a Velencei-tóra, mind a Velencei-hegység, Nadap irányába. A tó felöl nézve a Bence-hegy

Részletesebben

INGATLAN LEÍRÁSA #6 KISKŐRÖS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 28. BEÉPÍTETT INGATLAN Hrsz.: 2715 Az értékelt vagyontárgy Az ingatlan környezete Az értékelt ingatlan Bács-Kiskun megyében, Kiskőrösön helyezkedik el. A város

Részletesebben

Komplex 2. pótzh. / május

Komplex 2. pótzh. / május Komplex 2. pótzh. / 2013. május 03-06. Fedett lovarda és kültéri lovaglópálya lelátókkal A tervezési feladat helyszíne Alcsútdoboz külterület. A tervezési területet a jelenleg részben beépített telek jelenti,

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS. "Piac kialakítása Tata 1879/29 hrsz-ú belterületi ingatlanon"

MŰSZAKI LEÍRÁS. Piac kialakítása Tata 1879/29 hrsz-ú belterületi ingatlanon MŰSZAKI LEÍRÁS "Piac kialakítása Tata 1879/29 hrsz-ú belterületi ingatlanon" Tartalomjegyzék 1. Telepítés 2. Piac épület 3. Beépítési adatok 4. Tervezői költségbecslés 5. Tervjegyzék 1/5 helyszínrajz m

Részletesebben

Piac kialakítása Tata 1879/29 hrsz-ú belterületi ingatlanon

Piac kialakítása Tata 1879/29 hrsz-ú belterületi ingatlanon Piac kialakítása Tata 1879/29 hrsz-ú belterületi ingatlanon Benyújtott munkarészek Tervlapok: fedlap + 5 db tervlap Tervjegyzék: 1/5. tervlap - beépítési, környezetalakítási helyszínrajz M 1:1000 - fotók,

Részletesebben

NÉGY ÉVSZAK SPORT KFT 2016 LEÁNYFALU, Gyulai Pál u 9/b. képviselője: SZÁSZ RÓBERT ügyvezető igazgató tel: +36 30 385 5881; info@4evszaksport.

NÉGY ÉVSZAK SPORT KFT 2016 LEÁNYFALU, Gyulai Pál u 9/b. képviselője: SZÁSZ RÓBERT ügyvezető igazgató tel: +36 30 385 5881; info@4evszaksport. tel: +36 30 385 5881; info@4evszaksport.eu A POSTÁS STRAND TERÜLETFEJELESZTÉSE SORÁN FELMERÜLT KÉRDÉSEK? PARKOLÁSI LEHETŐSÉG - JELENLEG RENDEZETLEN ez a terület még csak papíron ad lehetőséget a parkolásra?

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés évi parkoló építési, felújítási keretösszeg felhasználásról

Város Polgármestere. Előterjesztés évi parkoló építési, felújítási keretösszeg felhasználásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/224, 226, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó Előterjesztés

Részletesebben

Tárgy: Javaslat Budapest XX. kerület Pesterzsébet Tátra téren új parkolók kialakítására, a forgalmi rend módosítására. Tisztelt Képviselő-testület!

Tárgy: Javaslat Budapest XX. kerület Pesterzsébet Tátra téren új parkolók kialakítására, a forgalmi rend módosítására. Tisztelt Képviselő-testület! BUDAPEST FŐVÁROS XX. KERÜLET PESTERZSÉBETI POLGÁRMESTERI HIVATAL FŐÉPÍTÉSZ 1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1. Tel.: 283--0270 www.pesterzsebet.hu Tárgy: Javaslat Budapest XX. kerület Pesterzsébet Tátra

Részletesebben

Sajtó háttérbeszélgetés 2013.08.09. Olimpia park rekonstrukciója rövid leírás

Sajtó háttérbeszélgetés 2013.08.09. Olimpia park rekonstrukciója rövid leírás Sajtó háttérbeszélgetés 2013.08.09. Olimpia park rekonstrukciója Érintett közterületek: Olimpia park, Stollár B. utca, Balassi B. u. 6-10., Széchenyi rkp. Széchenyi rkp. Markó utca Balassi B. u. Balaton

Részletesebben

+5,23 5 5 25 4,15 5 20 5 3,80 95. pm 0,00 +4,29 KÁVÉZÓ. greslap. pm 0,00. 28,69 m 2. pm 90. pm 90. 25 fellépés x 17,20 cm. 24 belépés x 26,96 cm

+5,23 5 5 25 4,15 5 20 5 3,80 95. pm 0,00 +4,29 KÁVÉZÓ. greslap. pm 0,00. 28,69 m 2. pm 90. pm 90. 25 fellépés x 17,20 cm. 24 belépés x 26,96 cm 4,6 10 10 4 2,74 10 1,81 10 1,81 10 1,4 10 4,1, 20 2,6 10,9 10,80 11,47 8 2 1,97 10 1,62 10 1,7 10 2,2 10 2,4 2,8, 7,0 1,9 1,19,2 10 1,40 10 140 240 É,80 1, 10 2,64 10 1,20 ITAL RAKTÁR 7,92 m 2 TAKARÍTÓ

Részletesebben

város_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt

város_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt 1 topográfia Budapest, Zugló Nagy Lajos király útja Bosnyák tér, Egressy tér közötti tervezési terület 2 a hely szelleme nagyvárosi lépték, kontraszt, tér és tömeg, transzparencia, transzcendencia történelmiség,

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó 2009 a kiállítók és a kiállítás-kivitelezők részére a behajtási- és parkolási lehetőségekről

T Á J É K O Z T A T Ó 2009 a kiállítók és a kiállítás-kivitelezők részére a behajtási- és parkolási lehetőségekről T Á J É K O Z T A T Ó 2009 a kiállítók és a kiállítás-kivitelezők részére a behajtási- és parkolási lehetőségekről A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont területén a KRESZ előírásai érvényesek, a maximális

Részletesebben

A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont területén a KRESZ előírásai érvényesek, a maximális megengedett legnagyobb sebesség 20 km/óra.

A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont területén a KRESZ előírásai érvényesek, a maximális megengedett legnagyobb sebesség 20 km/óra. T Á J É K O Z T A T Ó a kiállítók és a kiállítás-kivitelezők részére az Utazás, Boat Show, Karaván Szalon kiállítások ideje alkalmazott behajtási- és parkolási rendről A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont

Részletesebben

Piac kialakítása Tata 1879/29 hrsz-ú belterületi ingatlanon

Piac kialakítása Tata 1879/29 hrsz-ú belterületi ingatlanon Piac kialakítása Tata 1879/29 hrsz-ú belterületi ingatlanon Tartalomjegyzék: Műszaki leírás Építészeti műszaki leírás... 2. old. Szerkezeti műszaki leírás... 4. old. Anyaghasználat... 4. old. Helyiség

Részletesebben

SZÉLLKAPU ötletpályázat

SZÉLLKAPU ötletpályázat SZÉLLKAPU ötletpályázat Szemléletmód Az év elején a Margit körút melletti, egykori Ganz terület hasznosításáról széles kört megszólító ötletpályázatot hirdetett a Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. A

Részletesebben

ÚJBUDA IRODA BUDAFOKI 60 - IRODAHÁZ. Budapest XI. Budafoki út 60.

ÚJBUDA IRODA BUDAFOKI 60 - IRODAHÁZ. Budapest XI. Budafoki út 60. ROYAL-CAPITAL PROPERTY INVESTMENT ZRT. CÍM: 1116 BP.BARÁZDA UTCA 42. TEL: + 36 1 463-7124 MOBIL: +36 20 821 6562 E-MAIL: VONA.ZSOLT@ROYALINDEX.HU ÚJBUDA IRODA BUDAFOKI 60 - IRODAHÁZ Budapest XI. Budafoki

Részletesebben

刷szaki leírás Tartalomjegyzék A szombathelyi Weöres Sándor Színház új épülete Építészeti és városrendezési ötletpályázathoz Tervlapok (70x100cm méretben): 01. Koncepció, Helyszínrajz m=1:1000, fotóba illesztett

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a kiállítók és a kiállítás-kivitelezők részére. 2013. április 4. és 2013. április 17. között

T Á J É K O Z T A T Ó a kiállítók és a kiállítás-kivitelezők részére. 2013. április 4. és 2013. április 17. között T Á J É K O Z T A T Ó a kiállítók és a kiállítás-kivitelezők részére Construma, Hungarotherm, OtthonDesign és Urbicon kiállítások során alkalmazott behajtási- és parkolási rendről 2013. április 4. és 2013.

Részletesebben

HU-Budapest: Magasépítési munka 2010/S 65-096580 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY. Építési beruházás

HU-Budapest: Magasépítési munka 2010/S 65-096580 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY. Építési beruházás 1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:96580-2010:text:hu:html HU-Budapest: Magasépítési munka 2010/S 65-096580 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Építési beruházás

Részletesebben

m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs

m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs E-3 FŐHOMLOKZAT főhomlokzat Ajánlati vázlatterve 2012. 10. 07 helyszínrajz a l a p r a j z m e t s z e t Kapy Jenő DLA, YBL díjas építész Botzheim Bálint építész-munkatárs oldalhomlokzat hátsóhomlokzat

Részletesebben

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV melléklet a../2014.( ) számú önkormányzati határozathoz DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROSPOLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSTERVEZÉSI OSZTÁLY Debrecen, Piac utca 20.sz. (52) 511-513, (52) 511-400, fax.: 511-575 e-mail:

Részletesebben

BEADANDÓ FELADATOK ÉS HATÁRIDŐK

BEADANDÓ FELADATOK ÉS HATÁRIDŐK JÁSZBERÉNY KÖZPONT 2014-2015-2 MSC ÉPÍTÉSZ BEADANDÓ FELADATOK ÉS HATÁRIDŐK BEADANDÓ TARTALOM 2.KONZULTÁCIÓ/2015.02.25. 1. LAP / BORÍTÓ FELIRAT hallgató neve / neptun-kód tantárgy megnevezése terv címe

Részletesebben

CÍMLAP. Piac kialakítása Tata Tata 1879/29 hrsz-ú belterületi ingatlanon Pályázati tervdokumentáció TARTALOMJEGYZÉK

CÍMLAP. Piac kialakítása Tata Tata 1879/29 hrsz-ú belterületi ingatlanon Pályázati tervdokumentáció TARTALOMJEGYZÉK CÍMLAP Piac kialakítása Tata Tata 1879/29 hrsz-ú belterületi ingatlanon Pályázati tervdokumentáció TARTALOMJEGYZÉK CÍMLAP TARTALOMJEGYZÉK MŰSZAKI LEÍRÁS KÖLTSÉGBECSLÉS TERVJEGYZÉK 00 Borító 01 Beépítési

Részletesebben

GÉCZY NÓRA. Lovardából Mûvészeti Galéria: a fertõdi Esterházy-kastély hercegi lovardájának

GÉCZY NÓRA. Lovardából Mûvészeti Galéria: a fertõdi Esterházy-kastély hercegi lovardájának GÉCZY NÓRA Lovardából Mûvészeti Galéria: a fertõdi Esterházy-kastély hercegi lovardájának rekonstrukciós terve Az ICOMOS, az UNESCO mûemlékvédelmi világszervezete 2001-ben a legjobb nemzetközi diplomáért

Részletesebben

R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó

R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó 2 0 1 7 Rólunk A Liget Club, Budapest legnagyobb szórakozóhelye, mely 2011 szeptemberében nyitotta meg a kapuit. A klub 5 tánctérrel, 5 különböző zenei stílussal,

Részletesebben

BUDAPEST, III. KER. ÓBUDAI FŐ TÉR ÉS KÖRNYEZETE VÁROSÉPÍTÉSZETI ÉS KÖRNYEZETALAKÍTÁSI ÖTLETPÁLYÁZAT MŰSZAKI LEÍRÁS

BUDAPEST, III. KER. ÓBUDAI FŐ TÉR ÉS KÖRNYEZETE VÁROSÉPÍTÉSZETI ÉS KÖRNYEZETALAKÍTÁSI ÖTLETPÁLYÁZAT MŰSZAKI LEÍRÁS BUDAPEST, III. KER. ÓBUDAI FŐ TÉR ÉS KÖRNYEZETE VÁROSÉPÍTÉSZETI ÉS KÖRNYEZETALAKÍTÁSI ÖTLETPÁLYÁZAT MŰSZAKI LEÍRÁS tartalom műszaki leírás 1. helyszín adottságai 2. funkciók 3. koncepció 3.1 elrendezés

Részletesebben

PATCA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1. sz. MÓDOSÍTÁS

PATCA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1. sz. MÓDOSÍTÁS PATCA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1. sz. MÓDOSÍTÁS JSZ: 1/2007 JÓVÁHAGYVA A 23/2007. (IV. 27.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ÉS A 6/2007. (IV. 28.) SZÁMÚ RENDELETTEL VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT 2007. JANUÁR 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Előzmények: Az építési engedélyben Hatóságok által előírtakat figyelembe vettük a kiviteli terv készítésénél.

Előzmények: Az építési engedélyben Hatóságok által előírtakat figyelembe vettük a kiviteli terv készítésénél. Törzsszám: Bo-02/01/2009-T Telepítési, építészeti és akadálymentesítési műleírás a Budaörs, PITYPANG BÖLCSŐDE 80 férőhelyes bővítése 2040 Budaörs, Dózsa György u. 17/A., hrsz.: 228/5 műszaki kiviteli tervdokumentációjához

Részletesebben

Műszaki leírás a Közösségi Ház Újpalotán c. tervpályázathoz

Műszaki leírás a Közösségi Ház Újpalotán c. tervpályázathoz Műszaki leírás a Közösségi Ház Újpalotán c. tervpályázathoz 2014. szeptember 1. Városépítészeti összefüggések A tervezési terület jelenleg intenzíven használt közparkként funkcionál: erőteljes az átmenő

Részletesebben

ÚJBUDA IRODA BARÁZDA CENTER. Budapest XI. Barázda utca 42. HRSZ:3990/2

ÚJBUDA IRODA BARÁZDA CENTER. Budapest XI. Barázda utca 42. HRSZ:3990/2 ROYAL-CAPITAL PROPERTY INVESTMENT ZRT. CÍM: 1116 BP.BARÁZDA UTCA 42. TEL: + 36 1 463-7124 MOBIL: +36 20 821 6562 E-MAIL: VONA.ZSOLT@ROYALINDEX.HU ÚJBUDA IRODA BARÁZDA CENTER Budapest XI. Barázda utca 42.

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI ÉPÜLETEK TERVEZÉSE II. Oszt. N_ed12 TERVEZÉSI PROGRAMOK. 2015/2016. tanév III. évfolyam 1. félév

KÖZÖSSÉGI ÉPÜLETEK TERVEZÉSE II. Oszt. N_ed12 TERVEZÉSI PROGRAMOK. 2015/2016. tanév III. évfolyam 1. félév Épülettervezési Tanszék KÖZÖSSÉGI ÉPÜLETEK TERVEZÉSE II. Oszt. N_ed12 OK 2015/2016. tanév III. évfolyam 1. félév SZAUNAHÁZ A megadott tervezési program alapján tervezendő egy városszéli szaunaház, mely

Részletesebben

HATÁROZAT. e l f o g a d o m, II.

HATÁROZAT. e l f o g a d o m, II. Iktatószám: VA/KTF02/1686-16/2016. Műszaki ügyintézők: Császárné Uhrin Noémi Bertalan Ágnes Katavics Eszter Szabó Erika Jogi ügyintéző: dr. Gombás Boglárka Telefon: 94/506-725 Tárgy: Őriszentpéter 366

Részletesebben

Liliomkert liliomkert - káptalantóti tanulmányterv kis péter építészműterme kft. 1121 budapest, evetke utca 2. +3612734935 kispetermuterme@gmail.

Liliomkert liliomkert - káptalantóti tanulmányterv kis péter építészműterme kft. 1121 budapest, evetke utca 2. +3612734935 kispetermuterme@gmail. Liliomkert liliomkert - káptalantóti tanulmányterv kis péter építészműterme kft. 1121 budapest, evetke utca 2. +3612734935 kispetermuterme@gmail.com 1 Aláírólap ÉPÍTÉSZET Kis Péter Építészműterme Kft.

Részletesebben

54 582 03 0000 00 00 Magasépítő technikus Magasépítő technikus

54 582 03 0000 00 00 Magasépítő technikus Magasépítő technikus A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

3. Közlekedési rendszer, üzemelés technológia

3. Közlekedési rendszer, üzemelés technológia TARTALOMJEGYZÉK I. Iratanyag Műszaki leírás 1. Telepítés, tájolás 2. Tömeg, forma, anyagok 3. Közlekedési rendszer, üzemelés technológia 4. Épület szerkezetek 5. Épület - Gépészet Csatolt mellékletek 11.

Részletesebben

3. Meglévő beépített tetőterek utólagos hő- és vízszigetelése, amennyiben az a tetőfedés cseréjével jár

3. Meglévő beépített tetőterek utólagos hő- és vízszigetelése, amennyiben az a tetőfedés cseréjével jár Tájékoztató a 18/ 2013. (V.28.) önkormányzati rendelet szerinti településképi bejelentési igazolásról, illetve településképi véleményezés eljárásáról a hagyományos és iparosított épületek energiatakarékos

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉPÍTÉS. László Tamás, Szabó Dávid koncepció 2o12. március 14. Közösség és építészet BME Építőművészeti Doktori Iskola

SZOCIÁLIS ÉPÍTÉS. László Tamás, Szabó Dávid koncepció 2o12. március 14. Közösség és építészet BME Építőművészeti Doktori Iskola SZOCIÁLIS ÉPÍTÉS László Tamás, Szabó Dávid koncepció 2o12. március 14. Közösség és építészet BME Építőművészeti Doktori Iskola TARTALOM "segíts magadon" CIVIL SZERVEZŐDÉS A SZOCIÁLIS LAKHATÁS JAVÍTÁSÁRA

Részletesebben

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények I.4.2. KÖZLEKEDÉS 3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK 3.0.1 Előzmények Közlekedési szempontból az alábbi tervelőzményeket vettük figyelembe: Országos területrendezési terv (2008. VÁTI) Bács-Kiskun M. területrendezési

Részletesebben

KÖRNYEZETRNEDEZÉSI MUNKARÉSZ GYŐR VÁROS ÚJ SPORTKOMPLEXUMA ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓJÁHOZ. Tájépítész tervező:

KÖRNYEZETRNEDEZÉSI MUNKARÉSZ GYŐR VÁROS ÚJ SPORTKOMPLEXUMA ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓJÁHOZ. Tájépítész tervező: KÖRNYEZETRNEDEZÉSI MUNKARÉSZ GYŐR VÁROS ÚJ SPORTKOMPLEXUMA ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓJÁHOZ Tájépítész tervező: Kertművek Kft. 9023 Győr, Fehérvári út 24. Hencz Helga Felelős tervező K 08-0394 Tartalom

Részletesebben

STRAND ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZAT 2016

STRAND ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZAT 2016 STRAND ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZAT 2016 Szervezet neve: Címe: Fonyódi Városfejlesztési és Városüzemeltetési Nonprofit Közhasznú Kft 8640 Fonyód, Vágóhíd u.17. Adószáma: 23793121-2-14 Képviseletre jogosult

Részletesebben

TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167

TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167 TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167 1. A D A T L A P Megrendelő: TÁPIÓSZECSŐ FC 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya HUSZA GYÖRGY

Részletesebben

- a tanulmányi épületet nyugati irányban bõvítõ, a menzaudvart elépítõ változatot; (16)

- a tanulmányi épületet nyugati irányban bõvítõ, a menzaudvart elépítõ változatot; (16) Gyõr, Széchenyi István Egyetem új oktatási épület és könyvtár A pályamûvek általános értékelése Az egyetem beépítési struktúrája a közlekedési magok erõteljes formai-szerkezeti hangsúlyozásával és az épületelemek

Részletesebben

rendezvényhelyszín Bemutatkozás

rendezvényhelyszín Bemutatkozás rendezvényhelyszín Bemutatkozás 2016 TOKAJ FESZTIVÁLKATLAN MAGUNKRÓL Tokaj Fesztiválkatlan Rendezvénytér Kelet-Magyarország legújabb és legnagyobb rendezvényhelyszíne. Elhelyezkedés Világörökségi helyszínen,

Részletesebben

-0,02 -0,02 -0,02-0,02 +9,17 +10,30 +3,80 +3,80. jogerıs engedély szerinti óvoda F+1 +6,70 +2,15 +7,60 +7,20. Hrsz.:1216 55,42 +4,06 +4,22 +4,00

-0,02 -0,02 -0,02-0,02 +9,17 +10,30 +3,80 +3,80. jogerıs engedély szerinti óvoda F+1 +6,70 +2,15 +7,60 +7,20. Hrsz.:1216 55,42 +4,06 +4,22 +4,00 Hrsz.:176/6 Hrsz.:176/7 Hrsz.:176/8 Hrsz.:176/9 lakó F+3+TT +1,75 +1,75 +16,85 Hrsz.:115/7 lakó F+3+TT Rákóczi utca +16,85 +3,5 3,65 Hrsz.:115/3 garázsor 8,7 17,45 3,38 1,1 8,7 +,15 - drótháló kerítéssel

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ APIS LOGISTIC LOGISZTIKAI KÖZPONT ÉS IRODAHÁZ. Észak-Pesti Ipari Park Budapest IV. Óradna utca 5.

TÁJÉKOZTATÓ APIS LOGISTIC LOGISZTIKAI KÖZPONT ÉS IRODAHÁZ. Észak-Pesti Ipari Park Budapest IV. Óradna utca 5. ROYAL-CAPITAL PROPERTY INVESTMENT ZRT. CÍM: 1116 BP.BARÁZDA UTCA 42. TEL: + 36 1 463-7124 MOBIL: +36 20 821 6562 E-MAIL: VONA.ZSOLT@ROYALINDEX.HU TÁJÉKOZTATÓ APIS LOGISTIC LOGISZTIKAI KÖZPONT ÉS IRODAHÁZ

Részletesebben

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5.

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. 01. C Í M L A P Veszprém, Mártírok úti PARKOLÓHÁZ beépítési tanulmányterve tervdokumentációjához. (Veszprém, Mártírok útja 5. 4796. hrsz.) Építész tervezõ

Részletesebben

Értékesítési dokumentáció. Vállalkozói Csarnok a Nagykanizsai Ipari Parkban

Értékesítési dokumentáció. Vállalkozói Csarnok a Nagykanizsai Ipari Parkban Értékesítési dokumentáció Vállalkozói Csarnok a Nagykanizsai Ipari Parkban A Nagykanizsai Ipari park és logisztikai központ szervezésében vállalkozói csarnok épül. Célunk a felmerült igények kielégítése.

Részletesebben

Az építési övezet jele legkisebb legnagyobb legnagyobb megengedett legkisebb megengedett legkisebb legnagyobb. szintterületi mutatója

Az építési övezet jele legkisebb legnagyobb legnagyobb megengedett legkisebb megengedett legkisebb legnagyobb. szintterületi mutatója Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2010. (III.23.) önkormányzati rendelete a Budapest Hegyvidék XII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 14/2005.

Részletesebben

VÁZLAT TERV Műszaki leírás A tárgyi vázlatterv a két intézmény közötti átrium zárt udvar lefedésének és a városi könyvtár művelődési ház felőli feltárásának kialakításával foglalkozik. A tervben javasolt

Részletesebben

1025 BUDAPEST, NAGYBÁNYAI ÚT 52. t/f +36 1 394 47 66 m +36 30 53 690 53 e bbbiroda@t-online.hu

1025 BUDAPEST, NAGYBÁNYAI ÚT 52. t/f +36 1 394 47 66 m +36 30 53 690 53 e bbbiroda@t-online.hu T E R Ü L E T E L H E L Y E Z K E D É S E B Ú Z A T É R - N Y Í R E G Y H Á Z A A Nyíregyháza, Búza tér déli oldalának (Piaccsarnok, Szabadpiac, COOP ABC, Gyógyszertár, Bevásárlóközpont) fejlesztésével

Részletesebben

SZENTENDRE VÁROS VÁROSFEJLESZTÉSI ALPOLGÁRMESTERE

SZENTENDRE VÁROS VÁROSFEJLESZTÉSI ALPOLGÁRMESTERE SZENTENDRE VÁROS VÁROSFEJLESZTÉSI ALPOLGÁRMESTERE Az előterjesztés előkészítésében közreműködött: Főmérnök, Jogi Iroda A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! ELŐTERJESZTÉS Egres

Részletesebben

BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER

BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER K e r n é s K l e n k É p í t é s z e t i B t. 7 0 3 0 P a k s, D u n a u. 1 / a t e l : 7 5 / 4 2 1-4 4 1 2. Tartalom

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 34/2014. (X.29.) önkormányzati rendelet által módosított 9/2013. (III.11.) önkormányzati rendelete egységes

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. Tata, Diófa utca 18. szám alatt található. ingatlanáról. Készült: 2006.

TÁJÉKOZTATÓ. a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. Tata, Diófa utca 18. szám alatt található. ingatlanáról. Készült: 2006. TÁJÉKOZTATÓ a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Tata, Diófa utca 18. szám alatt található ingatlanáról Készült: 2006. márciusában A terület elhelyezkedése, határai A jelenleg meglévı kerítések az ingatlan

Részletesebben

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS SZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁHOZ A PÉCS, ZSOLNAY VILMOS U. 46. (40513/4 HRSZ), EGYKORI BALOKÁNY FÜDRŐ

Részletesebben

munkahelyek építészete 2. ipari és szolgáltató park ferencváros Budapest, IX. kerület, Gubacsi út - Koppány utca - Mester utca

munkahelyek építészete 2. ipari és szolgáltató park ferencváros Budapest, IX. kerület, Gubacsi út - Koppány utca - Mester utca ismertető oktatók tárgy cél előzmények / tárgyak lakó / közép / épszerk / tartó / kivitel műszaki tartalom követelmények feldolgozás /kézi vs. CAD/ makett segédletek honlap /www.ipar.bme.hu/ ismertető

Részletesebben

CSARNOKSZERKEZETEK 2013

CSARNOKSZERKEZETEK 2013 CSARNOKSZERKEZETEK 2013 CSARNOK BEVEZETŐ PRIMER TARTÓSZERKEZETEK SZEKUNDER FAL, TETŐ KIEGÉSZÍTŐK ABLAK, KAPU, FFAL MAI ÓRÁN EZ LESZ SZEKUNDER TÉRELHATÁROLÓ SZERKEZETEK Elemek Fal Tető Vázrendszer

Részletesebben

tető CupaClad Átszellőztetett terméspala homlokzatburkolati rendszer TERMÉSPALA

tető CupaClad Átszellőztetett terméspala homlokzatburkolati rendszer TERMÉSPALA tető CupaClad Átszellőztetett terméspala homlokzatburkolati rendszer TERMÉSPALA CupaClad átszellőztetett homlokzatburkolati rendszer 2 TETŐ HORN TERMÉSPALA FORGALMAZÓ ÉS TÉGLÁNY KIVITELEZŐ FEDÉSEK KFT.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 22/2005. (VII. 11.) rendelete

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 22/2005. (VII. 11.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 22/2005. (VII. 11.) rendelete A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról és a Budapest, XVI. kerület

Részletesebben

É-0. Tervezett helyszínrajz M=1:500 2 lakásos lakóépület építése építési engedélyezési tervdokumentáció. "B" épület

É-0. Tervezett helyszínrajz M=1:500 2 lakásos lakóépület építése építési engedélyezési tervdokumentáció. B épület / / / / /,00,,,00,00 /,00,00,00,0,00,,00,,00,, /0 / "B" épület +, Zöldf.:, m / / / "A" épület / / +, / Reismann J. u. új útcsatlakozás áteresszel / Kiinduló adatok: Övezeti besorolás: Lke Beépítési mód:

Részletesebben

MAGYAR TELEKOM NYRT. Eger, Fellner Jakab utca 1. (hrsz.: 4951) beépített ingatlan értékelése

MAGYAR TELEKOM NYRT. Eger, Fellner Jakab utca 1. (hrsz.: 4951) beépített ingatlan értékelése MAGYAR TELEKOM NYRT. Eger, Fellner Jakab utca 1. (hrsz.: 4951) beépített ingatlan értékelése 2010. március 3. JELENTŐSEBB ADATOK ÖSSZEFOGLALÁSA ÉS VÉGKÖVETKEZTETÉS #6 Az értékelt vagyontárgy Az értékelt

Részletesebben

Kisvárdai Járási Hivatala HATÁROZAT

Kisvárdai Járási Hivatala HATÁROZAT Kisvárdai Járási Hivatala Ügyiratszám: SZ-06/64/00127-21/2016 ÉTDR azonosító: 20160014951 ÉTDR iratazonosító: IR-000166095/2016 Ügyintéző: Bíró Viktor Telefon: 0645/795-021 e-mail cím: biro.viktor@szabolcs.gov.hu

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV

MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV 2. DOMASZÉK KÖZSÉG MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV - 2 - TARTALOMJEGYZÉK KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Közlekedési Felügyelet levele 2002. 03.

Részletesebben

ö ö ü ü ű ö Í ö ö ö ű Í ü ű ö ö ö ü ű ö ö ö ö ö Í ű ű ü ü Ó ű ö ö É ü ö ö ö ü ü É ö ü ö Á ü Á ű ü ű ű ű ű Í ÍÁ ü ö ö ö ü ü ü É ü ü Á ö ü ü ö ö ű ü ö ü ü ü ö ü ü ü ö ü ü ü ö ö ü ű ö ű ü ö ü ü ö ű ü Í ü

Részletesebben

Í ű Á Á ű ü ü ü ű Í ü ü ü ü Í ű ű ü ü ű ü ü ű ü Í Í É Á Á Á É Á Ö Á Á Á ü É Ó Á Á Á Á É É Á ű É É Á ű ű Á Í Á Í É Á Á Á Á Á Á Ó Á ű ű ü ű ű ű ű ű ü ű Ó ü ű ü ü ű ü ű Í Í ü ű ü ü ü ü ü ű ü ű ü ü ü ü ü ű

Részletesebben

ó ö ó Í Í Ó Í Á Í Í Í Ó Ú ó Í Ó ó Ó ó Í Ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó Ó ó ö ó Ú Í Í Ó Ó Ó Í Ó Ú É Í Í Í Ú Ó ő Í Í Ó Ó Ú Ó Ó ó Í ó Á Ó Ó Ó ó ó Í Ó Ó Ó Ó Ó Í Ú Í Í É ö Ó Ó Í Ó Ú Ó Ú Ó Ö Í Í Ú Ó Ó ó Ű Ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Bartók és Hunyadi utcák tervezését érintő döntésekhez.

ELŐTERJESZTÉS a Bartók és Hunyadi utcák tervezését érintő döntésekhez. Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS a Bartók és Hunyadi utcák tervezését érintő döntésekhez. Répcelak Város Önkormányzata pályázat útján a Kvarcit Bt.-t választotta ki a Bartók utcában zárt csapadékcsatorna,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS évi ingatlanvásárlási keret felhasználásáról. Hotel Pontis, Biatorbágy, Viadukt utca 10. hrsz: 1518/30 megvásárlásáról

ELŐTERJESZTÉS évi ingatlanvásárlási keret felhasználásáról. Hotel Pontis, Biatorbágy, Viadukt utca 10. hrsz: 1518/30 megvásárlásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/230, 229, 295 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: epitesipont@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu : ELŐTERJESZTÉS 2016. évi ingatlanvásárlási

Részletesebben

ÁTMENETI TÉR ZSÓKAVÁR UTCA

ÁTMENETI TÉR ZSÓKAVÁR UTCA N PA A TERVEZETT PIHENÕPARK - A KÖRNYEZÕ NAGYFORGALMÚ UTAK MAGAS ZAJ ÉS PORTERHELÉSÉNEK - A TERVEZETT ÉPÜLET ÉS ÉPÍTMÉNY KETTÕS VÉDELMET KITETT KÖRNYEZET - A PARKOT VÉDI AZ UTAK FELÕL - A FÕTÉR HASZNÁLATI

Részletesebben

1.2 Általános közlekedési kapcsolatok, közlekedés-földrajzi helyzet

1.2 Általános közlekedési kapcsolatok, közlekedés-földrajzi helyzet 3.4. KÖZLEKEDÉS VONALVEZETŐ Mérnöki és Gazdaságfejlesztő Kft. 6000 Kecskemét, Katona József tér 6. II./8A Tel.: 76/486-610, Fax: 76/506-199 www.vonalvezeto.hu, vonalvezeto@vonalvezeto.hu Tsz.: VV-T 2014-09

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 26-ai rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 26-ai rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

GK.TÁROLÓ 33,2882 M2 M2 PINCE ALAPRAJZ M 1 : 200 MUNKA MEGNEVEZÉSE: DEBRECEN, MESTER UTCA 16. (8109/4. HRSZ.) IRODAHÁZ RAJZ MEGNEVEZÉSE ÉS LÉPTÉKE:

GK.TÁROLÓ 33,2882 M2 M2 PINCE ALAPRAJZ M 1 : 200 MUNKA MEGNEVEZÉSE: DEBRECEN, MESTER UTCA 16. (8109/4. HRSZ.) IRODAHÁZ RAJZ MEGNEVEZÉSE ÉS LÉPTÉKE: H5 H1 H5 H1 M4 M1 M4 M1 H6 H4 H6 H4 H7 H2 H7 H2 21 21 H8 H8 M3 M2 M3 M2 20,0641 14,5640 5 5,5000 5 6 578 5 2,3017 6 800 5 29,3220 28,2851 3 568 5 1,3881 01. 02. 03. 04. 05. 06. 07. 08. 09. H1 H1 10. 11.

Részletesebben

TÉMA ÉS HELYSZÍN BEMUTATÓ

TÉMA ÉS HELYSZÍN BEMUTATÓ BUDAFOK - SAVOYAI TÉR 8. Budafok megyei város volt, mielőtt Budapesthez csatolták, ám a múltja vissza nyúlik egészen a középkorig. Savoyai Jenő birtoka volt a Csepel szigeti uradalom szőlőhegyeként. Érdekességként

Részletesebben

Budakeszi Városközpont ÖTLETPÁLYÁZAT ZÁRÓJELENTÉS. Budakeszi, 2016. február 23.

Budakeszi Városközpont ÖTLETPÁLYÁZAT ZÁRÓJELENTÉS. Budakeszi, 2016. február 23. Budakeszi Városközpont ÖTLETPÁLYÁZAT ZÁRÓJELENTÉS Budakeszi, 2016. február 23. 1 Az ötletpályázat címe: Budakeszi Városközpont Ötletpályázat Az ötletpályázat tárgya, célja: - hogy a döntéshozókat rávilágítsa

Részletesebben

A gödöllői Grassalkovich-kastély (első generációs mintaadó) A vidékies józanság és a városias nagyvonalúság áthatása: kúria

A gödöllői Grassalkovich-kastély (első generációs mintaadó) A vidékies józanság és a városias nagyvonalúság áthatása: kúria konyha kávézó épületek felmérése kiindulási helyzet VÁROSIAS NAGYVONALÚSÁG Zlinszky-családtörténet Nagytétény, Száraz-Rudnyánszky-kastély (második generációs mintaadó) A gödöllői Grassalkovich-kastély

Részletesebben

BUDAPEST, XIII. KERÜLETI REITTER FERENC UTCA 131. SZÁM ALATTI MŰTEREMHÁZ TERVPÁLYÁZAT. nettó szintterülete: 2664 m 2. földszinti alapterülete: 609 m 2

BUDAPEST, XIII. KERÜLETI REITTER FERENC UTCA 131. SZÁM ALATTI MŰTEREMHÁZ TERVPÁLYÁZAT. nettó szintterülete: 2664 m 2. földszinti alapterülete: 609 m 2 FEJEZETEK A MŰLEÍRÁSBÓL 1 ADATLAP 1. A tervezett épület bruttó szintterülete: 3219 m 2 nettó szintterülete: 2664 m 2 földszinti alapterülete: 609 m 2 építménymagassága: 14,96 m 2. A telek beépítési mértéke:

Részletesebben

MŰLEÍRÁS HELYSZÍN GONDOLATOK, ELVEK

MŰLEÍRÁS HELYSZÍN GONDOLATOK, ELVEK Pestszentimrei Közösségi Ház felújítása és bővítése Műszaki leírás MŰLEÍRÁS HELYSZÍN Családi házas beépítési szövetben csomóponti sűrűsödés, a Nemes utca és Nagykőrösi út- Vasút utca sarkán kialakuló kereskedelmi-szolgáltató

Részletesebben

BIOHÁZ Budakalász, Ifjúsági Ökoház 2006 Látványképek Tóth Péter

BIOHÁZ Budakalász, Ifjúsági Ökoház 2006 Látványképek Tóth Péter BIOHÁZ Látványképek BIOHÁZ Látványképek BIOHÁZ Látványképek BIOHÁZ Látványképek BIOHÁZ Látványképek FALAK Mivel az épület összes terhét a fa főtartók hordják, ezért a többi szerkezet anyaga (beleértve

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város

Salgótarján Megyei Jogú Város Salgótarján Megyei Jogú Város Főépítésze Szám: 13070-1/ 2016 Javaslat a Salgótarján, Camping út 3. sz. alatti 2429 hrsz.-ú ingatlan egy részén kézilabda munkacsarnok építéséhez kapcsolódó nyilatkozat jóváhagyására

Részletesebben

A.7. ÁRUFORGALMI LÉTESÍTMÉNYEK

A.7. ÁRUFORGALMI LÉTESÍTMÉNYEK A.7. ÁRUFORGALMI LÉTESÍTMÉNYEK 7.1. Az áruforgalmi létesítmények csoportosítása Az áruforgalmi létesítmények megjelenési formái Árurakodók Áruraktárak Magasrakodók Nyíltrakodók 1. Nyíltrakodó 1. Vágány

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 103. szám

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 103. szám A Kormány 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelete az országos településrendezési és építési követelményekrıl szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 103.

Részletesebben

1/9. Dokumentáció. A 7800 Siklós, Ipartelep út 2, 310/46 hrsz-ú ingatlanokról

1/9. Dokumentáció. A 7800 Siklós, Ipartelep út 2, 310/46 hrsz-ú ingatlanokról 1/9 Dokumentáció A 7800 Siklós, Ipartelep út 2, 310/46 hrsz-ú ingatlanokról 2/9 1.0 AZ INGATLAN ISMERTETÉSE Az ingatlanok elhelyezkedése, megközelíthetősége Az értékelt ingatlanok Magyarország Dél-Dunántúli

Részletesebben

Centrál Liget - Napraforgó-ház

Centrál Liget - Napraforgó-ház Centrál Liget - Napraforgó-ház Utcai homlokzat Udvari homlokzat 7,56 0 5,0 m 1 1 0 1 1,59 m 1,1 1,5 Acélhuzalos növényfuttató 7,15 9,6,0,05,05 93 5,0 m 37 37 37 fagyálló 1,31 m,95 m,93 m,, m 1,96 m IRODA,7

Részletesebben

Hajdú-Via Kft. 4033 Debrecen, Sámsoni út 141/a sz. Tervszám: 040/11 TARTALOMJEGYZÉK

Hajdú-Via Kft. 4033 Debrecen, Sámsoni út 141/a sz. Tervszám: 040/11 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK az "Önkormányzati tulajdonú utak fejlesztése" tárgyú pályázat keretében a 4080 Hajdúnánás, Széchenyi u., Ady Endre krt., Bethlen G. krt. gyűjtőút engedélyes tervdokumentációjához. 1.1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

TETŐVÉDŐK. LANZONI s.r.l. A védők teljes katalógusa DS.MT1INOX S DS.MT1INOX66S DS.MT1INOX1/3DIV DS.MT1INOX R DS.MT1INOX90. Acél

TETŐVÉDŐK. LANZONI s.r.l. A védők teljes katalógusa DS.MT1INOX S DS.MT1INOX66S DS.MT1INOX1/3DIV DS.MT1INOX R DS.MT1INOX90. Acél TETŐVÉDŐK A védők teljes katalógusa Acél DS.MT1INOX S DS.MT1INOX66S DS.MT1INOX1/3DIV DS.MT1INOX R DS.MT1INOX90 Acél Stiff DS.STIFF40SPS DS.STIFF40SPR DS.STIFF60SP DS.STIFF60SPV DS.STIFF80SP Réz DS.MT1T.RA.S

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2014. május 26.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2014. május 26.-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. május 26.-i ülésére Tárgy: Kis Óvoda hasznosítási lehetősége Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma: határozati javaslat

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Irányár: 400 000 000 Ft Eljárás ügyszáma: 7.Fpk.07-13-000400 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p23398

PÁLYÁZAT. Irányár: 400 000 000 Ft Eljárás ügyszáma: 7.Fpk.07-13-000400 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p23398 PÁLYÁZAT M1 Autópálya Óbarok pihenőhelynél étterem és félkész szálloda eladó Irányár: 400 000 000 Ft Eljárás ügyszáma: 7.Fpk.07-13-000400 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p23398 Pályázat

Részletesebben

TŰZOLTÓ U ÜLLŐI ÚT 89/B. KÖZTI KÖZTERÜLETI ÁTJÁRÓ ÉS KÖZÖS ZÖLDTERÜLET. Forestay Development Kft Bp., Hankóczy Jenő utca 4-6.

TŰZOLTÓ U ÜLLŐI ÚT 89/B. KÖZTI KÖZTERÜLETI ÁTJÁRÓ ÉS KÖZÖS ZÖLDTERÜLET. Forestay Development Kft Bp., Hankóczy Jenő utca 4-6. TŰZOLTÓ U. 50-56. - ÜLLŐI ÚT 89/B. KÖZTI KÖZTERÜLETI ÁTJÁRÓ ÉS KÖZÖS ZÖLDTERÜLET megrendelő: Forestay Development Kft. 1022 Bp., Hankóczy Jenő utca 4-6. VÁZLATTERV MŰSZAKI LEÍRÁS T21-16P Generál tervező:

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Irányár: 872 350 000 Ft Eljárás ügyszáma: 6.Fpk.04-14-000376 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p281609

PÁLYÁZAT. Irányár: 872 350 000 Ft Eljárás ügyszáma: 6.Fpk.04-14-000376 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p281609 PÁLYÁZAT Ingatlanok, eszközök Irányár: 872 350 000 Ft Eljárás ügyszáma: 6.Fpk.04-14-000376 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p281609 Pályázat kezdete: 2016. január 8. 10 óra 00 perc Pályázat

Részletesebben

Előterjesztés. Járdaépítési keret felhasználásával összefüggő kérdésekről

Előterjesztés. Járdaépítési keret felhasználásával összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310 174/224, 225, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Járdaépítési keret

Részletesebben

7/2010.(V.26.) SZ. RENDELETE. A helyi piac működési rendjéről

7/2010.(V.26.) SZ. RENDELETE. A helyi piac működési rendjéről KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2010.(V.26.) SZ. RENDELETE A helyi piac működési rendjéről Sajólád község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi CXV.

Részletesebben

Maradandót alkotunk! lindab. Topline. tetôfelújítás

Maradandót alkotunk! lindab. Topline. tetôfelújítás Maradandót alkotunk! Topline tetôfelújítás tetó felújítási rendszer Jelentôs gondot okoz a lapostetôs épületek üzemeltetôinek az idôszakos 5-10 évenkénti vízszigetelési karbantartás, mely jelentôs költségekkel

Részletesebben

Műszaki leírás. 5650 Mezőberény, Orlai utca 12. szám alatt lévő. 1021 helyrajzi számú ingatlan. felmérési dokumentációjához

Műszaki leírás. 5650 Mezőberény, Orlai utca 12. szám alatt lévő. 1021 helyrajzi számú ingatlan. felmérési dokumentációjához Műszaki leírás az 5650 Mezőberény, Orlai utca 12. szám alatt lévő 1021 helyrajzi számú ingatlan felmérési dokumentációjához Elhelyezkedés, megközelítés Mezőberény délkelet Magyarországon található, Békés

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.) 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Vállalkozási szerződés

Részletesebben

Vt115385. bv nki zá 450 80 8,5- m2 % 12,5m

Vt115385. bv nki zá 450 80 8,5- m2 % 12,5m 612,44 2 7794/2 ester utca 7794/7 21 8101 26.48 20 8 8104 8103 4.42 1014 8107 22 18 VÁROSRENDEZÉSI ELŐÍRÁS: Vt - 115385 BEÉPÍTÉSI ADATOK: FUNKCIÓ: BEÉPÍTÉSI ÓD: ÜZLET SZÁ: LAKÁS SZÁ: GK. PARKOLÓ SZÁ: SZINTSZÁ:

Részletesebben

Bt. . Top. Protect. Step. Környezetbarát gumiôrleménybôl gyártott elválasztó és szigetelésvédô lemezek SZIGETELÉSVÉDELEM

Bt. . Top. Protect. Step. Környezetbarát gumiôrleménybôl gyártott elválasztó és szigetelésvédô lemezek SZIGETELÉSVÉDELEM Bt. SZIGETELÉSVÉDELEM. Top. Protect. Step Környezetbarát gumiôrleménybôl gyártott elválasztó és szigetelésvédô lemezek A termék anyaga Ipari melléktermékekbôl visszanyert, újrafelhasznált gumiból készült

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Bizottsága 2015. április 14-i ülésén az alábbi határozatokat hozta: Tárgy:

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Műszaki leírás. Piac kialakítása Tata 1879/29 hrsz-ú belterületi ingatlanon

Műszaki leírás. Piac kialakítása Tata 1879/29 hrsz-ú belterületi ingatlanon Műszaki leírás Piac kialakítása Tata 1879/29 hrsz-ú belterületi ingatlanon TARTALOMJEGYZÉK RAJZI MELLÉKLETEK ELŐZMÉNYEK TERVEZÉSI PROGRAM ÉPÍTÉSZETI KONCEPCIÓ PIAC ÉPÜLET FUNKCIONÁLIS MŰKÖDÉS PARKOLÁSI

Részletesebben

Vágóhíd értékelési feljegyzés

Vágóhíd értékelési feljegyzés Vágóhíd értékelési feljegyzés Az ingatlan címe: 6239. Császártöltés, Úttörő utca 80. HRSZ: 1495/27 Típusa: vágóhíd Értékelés kelte: 2012. február 14. Készítette: Vulcanus Bt. 6211. Kaskantyú, Bercsényi

Részletesebben