Pitypang Utcai Általános Iskola. Követés-vizsgálat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pitypang Utcai Általános Iskola. Követés-vizsgálat"

Átírás

1 Pitypang Utcai Általános Iskola Követés-vizsgálat november Készítette: Indráné Matolcsy Gabriella

2 Nyomonkövetés, beválásvizsgálat az IMIP szerint Célja: Információk szerzése a középiskolákba került tanulók helytállásáról. A Közoktatási törvényt módosító évi LXXXVII. törvény 26. -a /2/ bekezdésére alapján végezzük el az összehasonlító mérést. Eljárásrend: 1. A 8. osztályok osztályfőnökei aszerint az iskolák szerint csoportosítva névsort készítenek az osztály tanulóiról, ahová felvették az osztály tanulóit. A meghatározott tantárgyak 8. osztályban szerzett érdemjegyeit a táblázatba beírják a tanuló neve mellé. 2. Az igazgató (vagy a minőségi kör vezetője) levélben információt kér azoktól az intézményektől, ahová a gyerekek felvételt nyertek. Az elküldött levelekről az iskolatitkár listát készít. 3. A beérkező levelek határidejét október 30-ban határozzuk meg. Amennyiben a várt levelek 75%-a megérkezik iktatásra kerülnek és lista készül róluk. 4. A 9. évf. év végi eredményeit a táblázatba beírja az osztályfőnök. A minőségi kör által meghatározott elégedettségi kritériumoknak megfelelően a kijelölt pedagógus elvégzi a dokumentumelemzést november 30-ig. 5. Az osztályfőnökök az összegzés eredményeiről tájékoztatják a tantestületet a félévi tantestületi értekezleten. 6. Az osztályfőnök a mérési eredményekről készült és értékelt dokumentációt a minőségirányítási kézikönyvbe helyezi. Dokumentálás Dokumentumok Küldő / Megőrzési Megőrzési hely Másolatot kap készítő idő Elküldött levelek Iskolatitkár Postakönyv 1 év Oszt. főnök listája Beérkező levelek Minőségirányítási - Osztályfőnök 5 év listája kézikönyv melléklete Összegzés a A tantárgyi tanulmányi Minőségirányítási értékeléssel Osztályfőnök 5 év teljesítmények kézikönyv foglalkozó alakulásáról minőségi kör A félévi értekezlet jegyzőkönyve Jegyzőkönyvvezető Elektromos adatbázis 5 év -

3 %-os visszajelzés tanévben vizsgálva Adatszolgáltatás Osztály Oszt. létszám Kért tanulószám Visszaküldött adatlap % 8. FÉ osztálya % 8. SzZsH osztálya % A szakközépiskolákban és a szakmunkásképző intézetekben továbbtanuló tanulóinkról nem kértünk ebben az évben adatszolgáltatást.

4 Érdemjegy-változás 8. FÉ osztálya tanévben vizsgálva Maradt Javítás Rontás Tantárgy 1 jegy 2 jegy 1 jegy 2 jegy db % db % db % db % db % Magyar i Magyar ny Történelem Matematika Német Angol A létszámadatoknál (történelem 11 fő) az eltérés oka: 0. évfolyamon nincs történelem.

5 Osztályzatok változása Osztály: 8.a tanévben vizsgálva (FÉ osztálya) átlag változás jel % Magyar i ,4 3,6 16 Magyar ny ,7 3,4 6 Történelem ,6 3,2 8 Matematika ,9 3,2 14 Német ,3 3,7 12 Angol ,1 3,9 4 Tanulmányi átlag 4,0 3,5 10 Az ÖMIP szerint a mérések értékelésekor az elégedettségi mutatók legalább 75%-osak legyenek. A Követő mérés átlagban a 8.a osztálynál 10 %-os eltérést mutat, ami nálunk 90%-os elégedettségi eredményt ad. A magyar irodalom tantárgynál mutatkozik a legnagyobb eltérés (84 %-os az elégedettségi érték). Érdemjegy/átlag Eltérés Tantárgy /tanulmányi átlag Régi (8.oszt.) Új (9.oszt.) % Magyar irodalom 4,4 3,6 16 Magyar nyelvtan 3,7 3,4 6 Történelem 3,6 3,2 8 Matematika 3,9 3,2 14 Idegen nyelv Német 4,3 3,7 12 Angol 4,1 3,9 4 Tanulmányi átlag 4,0 3,5 10

6 Érdemjegy-változás 8. SzZsH osztálya tanévben vizsgálva Maradt Javítás Rontás Tantárgy 1 jegy 2 vagy 3 jegy 1 jegy 2 jegy db % db % db % db % db % Magyar i Magyar ny Történelem Matematika Német * Angol Összesen A németet a középiskolában nem tanulták tovább, helyette angolt, ill. olaszt tanultak a németesek, ezért nem szerepelhet az összehasonlításnál adat.

7 Osztályzatok változása Osztály: SzZsH osztálya tanévben vizsgálva átlag változás jel % Magyar i ,5 4,3 4 Magyar ny ,3 3,9 8 Történelem ,4 4,0 8 Matematika ,1 3,5 12 Német 3 1* 1 3* ,8 4,3 10 Angol ,8 4,3 10 Tanulmányi átlag 4,5 4,1 8 *angolt és olaszt tanultak német helyett Az ÖMIP szerint a mérések értékelésekor az elégedettségi mutatók legalább 75%-osak legyenek. A Követő mérés átlagban a SzZsH osztálynál 8 %-os eltérést mutat, ami nálunk 92 %-os elégedettségi eredményt ad. A matematika tantárgynál mutatkozik a legnagyobb eltérés (12 %) (88 %-os az elégedettségi érték). Érdemjegy/átlag Eltérés Tantárgy /tanulmányi átlag Régi (8.oszt.) Új (9.oszt.) % Magyar irodalom 4,5 4,3 4 Magyar nyelvtan 4,3 3,9 8 Történelem 4,4 4,0 8 Matematika 4,1 3,5 12 Idegen nyelv Német 4,8 4,3 10 Angol 4,8 4,3 10 Tanulmányi átlag 4,5 4,1 8

8 Összesítés 8. évfolyam tanévben vizsgálva Érdemjegy/átlag Eltérés Tantárgy /tanulmányi átlag Régi (8. o.) Új (9. o) % Magyar irodalom 4,45 3,95 10 Magyar nyelvtan 4,00 3,65 7 Történelem 4,00 3,60 8 Matematika 4,55 4,00 11 Idegen nyelv Német 4,55 4,00 11 Angol 4,45 4,10 7 Tanulmányi átlag 4,33 3,88 9 Az ÖMIP szerint a mérések értékelésekor az elégedettségi mutatók legalább 75%-osak legyenek. A Követő mérés átlagban a 8. évfolyamot együtt nézve 9 %-os eltérést mutat, ami nálunk 91 %-os elégedettségi eredményt ad. A 3,88 érdemjegy átlagérték 78 %-nak felel meg, ami jónak mondható

9

Követő vizsgálat a Sólyom 8.b Naspolya. A tanévet vizsgálva (9. évfolyam)

Követő vizsgálat a Sólyom 8.b Naspolya. A tanévet vizsgálva (9. évfolyam) Követő vizsgálat 6. 8.a Sólyom 8.b Naspolya A. tanévet vizsgálva (9. évfolyam) Visszaérkezett kérdőívek száma: 7 db Százalékos visszajelzés: Osztály Létszám Visszaküldött adatlap Tanulótól kért adat Százalék

Részletesebben

Követő vizsgálat 9. évfolyam a Vidra 8.b Levendula 8.c Borostyán. A tanévet vizsgálva (9. évfolyam)

Követő vizsgálat 9. évfolyam a Vidra 8.b Levendula 8.c Borostyán. A tanévet vizsgálva (9. évfolyam) Követő vizsgálat 9. évfolyam 7. 8.a Vidra 8.b Levendula 8.c Borostyán A 6 7. tanévet vizsgálva (9. évfolyam) - - Visszaérkezett kérdőívek száma: 6 db Osztály Létszám Visszaküldött adatlap Tanulótól kért

Részletesebben

sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát

sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát A pedagógusok iskolai végzettsége és az általuk tanított tantárgyak a 2016/2017-es tanévben: sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz horvát 2. horvát, orosz horvát 3. tanító

Részletesebben

Idegen nyelvi mérés eredményei év

Idegen nyelvi mérés eredményei év Idegen i mérés eredményei - 2017. év srsz. Mérési azonosító Évfolyam Idegen Mérési eredmény (százalék) 1. X443-W859 6 angol 70% 2. J147-U624 6 angol 76% 3. U159-A876 6 angol 56% 4. F393-P633 6 angol 100%

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1, A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Egyetemet végzett pedagógus Szakvizsgázott pedagógus Tanár Tanító Napközis

Részletesebben

Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma. A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből)

Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma. A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből) A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből) 2018. szeptember 3. Ünnepélyes tanévnyitó (hétfő) Első tanítási nap - osztályfőnöki órák (3 óra) Törzslapok és bizonyítványok dokumentációja (a korábbi

Részletesebben

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. munkanap. nélküli augusztus

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. munkanap. nélküli augusztus Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dátum i 2017. augusztus 2017. augusztus 28., hétfő hétfő Alakuló értekezlet Javító- és különbözeti vizsgák 9.00 13.00

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS új intézményeknek

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS új intézményeknek Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet Komplex Intézményellenorzési és -értékelési Programja INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS új intézményeknek IV VI. fejezet a KOLLÉGIUMOK számára Dátum:... Készítette:......

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

A tanulmányi munka értékelése (2013/2014.)

A tanulmányi munka értékelése (2013/2014.) A tanulmányi munka értékelése (2013/2014.) Létszám Osztály Létszám okt.1. Évismétlő Jelenlegi létszám 9.A 35 0 35 9.B 36 0 36 9.C 37 2 36 9.D 35 0 36 9.E 36 0 35 Összesítés 9. évfolyam 179 2 178 10.A 32

Részletesebben

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális

Részletesebben

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény dátum tanítási nap sorszáma tanítás nélküli munkanap sorszáma Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája nap egyéb esemény időpont (óra:perc) felelős 2015. augusztus

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2016. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31-étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

A tanév rendje 2016/2017

A tanév rendje 2016/2017 MISKOLCI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MEZŐKÖVESDI SZENT LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 3400 Mezőkövesd, Mátyás király út 146. Telefon/fax: 49/500-033; 500-034 Web: www.szlgimi.t-online.hu E-mail:

Részletesebben

BEREGI GIMNÁZIUM, SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA VÁSÁROSNAMÉNY MUNKATERV. 2018/2019 tanév

BEREGI GIMNÁZIUM, SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA VÁSÁROSNAMÉNY MUNKATERV. 2018/2019 tanév BEREGI GIMNÁZIUM, SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA VÁSÁROSNAMÉNY MUNKATERV 2018/2019 tanév Munkaterv Az iskolai munkaterv alapja: - az iskola pedagógiai programja - az iskola minőségirányítási programja

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2017. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31 étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2017/2018

Különös közzétételi lista 2017/2018 Sorszám Különös közzétételi lista 2017/2018 229/2012 (VIII.29.) Korm. rendelet különös közzétételi listára vonatkozó szabályozása alapján intézményünk tevékenységéhez kapcsolódóan az e rendelet 10. számú

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Lucfalvi Általános Iskola 116002, 3129 Lucfalva Rákóczi út 36. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógus

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2018. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE I. százalék 12.A 12.B 12.C 12.D 12.E Emelt 66,28 72,29 70,62 75,88 78,04 Közép 73,97 81,51 73,81 82,53 83,55 Együtt 72,62 78,83 73,16

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA DEBRECENI TAGINTÉZMÉNY 1. Pedagógusok:

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA DEBRECENI TAGINTÉZMÉNY 1. Pedagógusok: Igazgató Igazgató helyettesek Egyéb vezető Szakos tanítást végző Szakmai gyakorlati oktatást végző Összesen KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA DEBRECENI TAGINTÉZMÉNY 1. Pedagógusok: 40 fő pedagógusból: 37 fő egyetemi

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2018/2019

Különös közzétételi lista 2018/2019 Sorszám Különös közzétételi lista 2018/2019 229/2012 (VIII.29.) Korm. rendelet különös közzétételi listára vonatkozó szabályozása alapján intézményünk tevékenységéhez kapcsolódóan az e rendelet 10. számú

Részletesebben

Hó/nap Esemény Helyszín

Hó/nap Esemény Helyszín ok száma: 179 Tanítás nélküli munka: 6 Módosított Tanévtár 2013/2014. tanév 1 tanulmányi kirándulás: 2013. 09. 13. 1 Szalagavató (2013.12.27. helyetti munka): 2013. 11. 30 1 ról az IDB dönt (Kanizsay ):

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2018. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31-étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2016. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Tanító speciális képesítéssel: Tartósan távol: 1 igazgató, 2

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

Az intézmény eredményei, lemorzsolódási, évismétlési mutatói

Az intézmény eredményei, lemorzsolódási, évismétlési mutatói Az intézmény eredményei, lemorzsolódási, évismétlési mutatói A 2016 / 2017-es tanévben 1 (egy) fő ismétel évfolyamot. Osztály Magatartás Szorgalom ALSÓ TAGOZAT Év végi statisztikai adatok

Részletesebben

IMIP végrehajtásának értékelése, az értékelés jóváhagyása

IMIP végrehajtásának értékelése, az értékelés jóváhagyása A közoktatási intézmény megnevezése IMIP végrehajtásának értékelése, az értékelés jóváhagyása Központi Általános Iskola, Óvoda, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Mészöly Géza Általános Iskola Tagintézménye:

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017-ES TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

N a p t á r i t e r v 2008/2009.

N a p t á r i t e r v 2008/2009. N a p t á r i t e r v 2008/2009. A szorgalmi idő első tanítási napja szeptember 1. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2009. június 15. (hétfő). A tanítási napok száma száznyolcvan nap. A szorgalmi idő első

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

A HHH-s tanulók továbbtanulásra felkészítő programja 2011-2012

A HHH-s tanulók továbbtanulásra felkészítő programja 2011-2012 Szepte mber A HHH-s tanulók továbbtanulásra felkészítő programja 2011-2012 IPR Első szülői értekezlet: szept.27. : 2011-2012-es tanév programjainak, feladatainak ismertetése. 7.-8. évfolyamon kiemelkedő

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja 1., közoktatási vezető szakvizsga, tagintézmény-vezető, 4.o. testnevelés 2. 1.osztályfőnöke, egész napos iskola 3. 1.osztály egész napos

Részletesebben

Márki Sándor Általános Iskola

Márki Sándor Általános Iskola Márki Sándor Általános Különös közzétételi lista 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad: Módos Tibor igazgató és Merklin Ferenc igazgatóhelyettes

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje 3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Vizsgák fajtái: Osztályozó vizsga Különbözeti vizsga Javító- pótvizsga Szaktantárgyi

Részletesebben

Földeáki Návay Lajos Általános Iskola

Földeáki Návay Lajos Általános Iskola Az iskola neve: Földeáki Návay Lajos Általános Iskola Az iskola címe: 6922 Földeák, Zárda u. 18-20. Az iskola OM azonosítószáma: 029695 Tanév megnevezése: 2015/2016-os tanév Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

. AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE

. AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE . AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE 1. A belső kommunikációs rendszer 1.1. Az intézményen belüli információáramlás szóbeli formái: MÓDSZER TARTALOM FELELŐS ÉRINTETTEK IDŐPONT / HATÁRIDŐ DOKUMENTUM 1.

Részletesebben

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget

Részletesebben

Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk.

Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Az Nkt. 81. -a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Volt tanítványaink a következő eredményeket érték el a középfokú intézményekben. 2012/13. tanévben a nyolcadik osztály létszáma:

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

4 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI EREDMÉNYEK

4 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI EREDMÉNYEK 71400510854-9. évfolyam Magyar nyelv 46 71400510854-9. évfolyam Matematika 31 71479247326-9. évfolyam Magyar nyelv 37 71479247326-9. évfolyam Matematika 25 71507778014-9. évfolyam Magyar nyelv 43 71507778014-9.

Részletesebben

. AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE. MÓDSZER TARTALOM FELELŐS ÉRINTETTEK IDŐPONT / HATÁRIDŐ DOKUMENTUM Utolsó hétfő 11 00 / hónap

. AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE. MÓDSZER TARTALOM FELELŐS ÉRINTETTEK IDŐPONT / HATÁRIDŐ DOKUMENTUM Utolsó hétfő 11 00 / hónap 4..sz. MELLÉKLET. AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE 1. A belső kommunikációs rendszer 1.1. Az intézményen belüli információáramlás szóbeli formái: MÓDSZER TARTALOM FELELŐS ÉRINTETTEK IDŐPONT / HATÁRIDŐ

Részletesebben

Közzétételi lista Csaba József Általános Iskola

Közzétételi lista Csaba József Általános Iskola Az iskola neve: Az iskola címe: 9919 Csákánydoroszló, Vasút u. 31. Az iskola OM azonosítószáma: 036643 Tanév megnevezése: 2015/2016 A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége A nevelő és oktató

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI

OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI Érvényes: 2014.augusztus 25-től Jóváhagyta: igazgató OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK SZABÁLYZATA Az osztályozó vizsga lehetséges okai: az adott tanévet

Részletesebben

Hó/nap Esemény Helyszín. Külön beosztás szerint Kanizsay, nagytanári II Sz V H Egész héten folyamatosan:

Hó/nap Esemény Helyszín. Külön beosztás szerint Kanizsay, nagytanári II Sz V H Egész héten folyamatosan: ok száma: 180 Tanítás nélküli munka: 6 Tanévtár 2014/2015. tanév 1 Szalagavató (2014.12.24. helyetti munka): 2014.11.22. 1 félévi osztályozó értekezlet: 2015.01.17. 1 ról az IDB dönt (Kanizsay ): 2015.03.13.

Részletesebben

A tanév rendje 2016/2017

A tanév rendje 2016/2017 A tanév rendje 2015/2016 8:00 alakuló értekezlet Szakgimnázium (180 tanítási nap + 7 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap Szakközépiskola (181 tanítási nap + 6 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap

Részletesebben

A 2015/2016-os és a 2016/2017-es tanévben végzett nyolcadikos tanulóink tanulmányi eredményei a középiskolák 9. és 10. évfolyamán

A 2015/2016-os és a 2016/2017-es tanévben végzett nyolcadikos tanulóink tanulmányi eredményei a középiskolák 9. és 10. évfolyamán Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 200232 Levelezési cím: H - 4400 Nyíregyháza, Gomba utca 7. Telefon és Fax: +36(42)406-079/18; E-mail: info@bethleniskola.hu

Részletesebben

Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév

Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma 4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1. Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév Debrecen, 2013. szeptember 23. dr. Cserpák

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

Gourmand Vendéglátóipari, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium

Gourmand Vendéglátóipari, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium Kedves Szülők! Kedves Felvételizők! Tájékoztatjuk Önöket, a 2019-es középiskolai ideiglenes felvételi jegyzék összeállításának szempontjairól és néhány fontos időpontról a végleges jegyzék kialakításáig.

Részletesebben

A Németh László Gimnázium tanulmányi területeinek felvételi jegyzéke 2015/2016.

A Németh László Gimnázium tanulmányi területeinek felvételi jegyzéke 2015/2016. A Németh László Gimnázium tanulmányi területeinek felvételi jegyzéke 2015/2016. Mit lehet megtudni a felvételi jegyzékekből? Megtudhatják a jelentkezők eredményeit. A táblázatokban a tagozatra jelentkező

Részletesebben

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom,

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom, A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Esztergom, 2018.06.29. Közismereti óratervek: Az egyes képzések heti óraszámai tantárgyanként

Részletesebben

2013/2014. tanév ütemterve

2013/2014. tanév ütemterve 2013/2014. tanév ütemterve Augusztus 21. 8,00 Alakuló értekezlet Munkaközösség-vezetők megbeszélése 27. 8,00 Írásbeli javítóvizsga 28. 8,00 Szóbeli javítóvizsga 31. 10,00 Tanévnyitó ünnepély, az iskola

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 2011-2012

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 2011-2012 1 FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA GÓGÁNFA-UKK- DABRONC KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 2011-2012 10.számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.)

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA HESZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 2642 Nógrád, Vasút sor 9. OM: 032274 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. tanév mely készült a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

MINŐSÉGÜGYI BESZÁMOLÓ 2011/2012. TANÉV

MINŐSÉGÜGYI BESZÁMOLÓ 2011/2012. TANÉV 1. PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA MINŐSÉGÜGYI BESZÁMOLÓ 2011/2012. TANÉV Atkár, 2012. június 15. Készítette: Tősér Gyuláné minőségügyi csop. vezető Minőségügyi beszámoló Intézményünkben minden kolléga

Részletesebben

Weöres Sándor Általános Iskola és AZTI mérés-értékelési rendszere

Weöres Sándor Általános Iskola és AZTI mérés-értékelési rendszere Weöres Sándor Általános Iskola és AZTI mérés-értékelési rendszere A nevelő-oktató munka iskolánkra vonatkozó mérés-értékelési és minőségirányítási rendszerének kialakítása, amely hatékonyan segíti a nevelési-oktatási

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató II. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma III. A nevelési-oktatási intézmény

Részletesebben

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,

Részletesebben

es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben

es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben 2010-2011-2012-2013-2014-es országos kompetenciamérés eredményeinek összehasonlítása intézményünkben Az országos kompetenciamérés azt a célt szolgálja, hogy információkat nyújtson az oktatásirányítók és

Részletesebben

Beiskolázás Pályaválasztási szülői értekezlet Előadó: Dányi Márta

Beiskolázás Pályaválasztási szülői értekezlet Előadó: Dányi Márta Beiskolázás 2017-2018 Pályaválasztási szülői értekezlet Előadó: Dányi Márta Középfokú felvételi eljárás résztvevői 8. évfolyamot befejező tanulók gimnázium, szakgimnázium, szakközépiskola 9. évfolyamára

Részletesebben

Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. esemény

Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. esemény Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dátum nap egyéb tanítási nap sorszáma tanítás nélküli munkanap sorszáma esemény időpont (óra:perc) 2016. augusztus 22. hétfő 23.

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához egyetem + 5 Főiskola 6 Főiskola Tanító, német sorszám Iskolai végzettség

Részletesebben

Gábor Áron Általános Iskola. AZ ISKOLAI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI MUNKATERV 2010/2011. tanév

Gábor Áron Általános Iskola. AZ ISKOLAI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI MUNKATERV 2010/2011. tanév Gábor Áron Általános Iskola AZ ISKOLAI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI MUNKATERV 2010/2011. tanév Budapest XIX. kerület 2010. szeptember 20.. igazgató Feladatok 1 I. Áthúzódó intézkedések a, A pedagógus értékelések

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE LETENYEI ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA OM:037530 8868Letenye, Bajcsy-Zs.u.2. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 229/2012. (VIII.28.) OKM rendelet kötelezi az intézményeket

Részletesebben

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához (2016.

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához (2016. Közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához (2016. október) Sorszám Pedagógus azonosító száma (közalkalmazottak) végzettsége

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2120 Dunakeszi, Iskola sétány 18.; Telefon/fax: +36-27/341-204 Alsó tagozat: Fő út 143.; Telefon: +36-27/341-004 web: http://bardosiskola.hu e-mail: igazgato@bardosiskola.hu KLIK: 122001; OM azonosító:

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben Augusztus Augusztus 15. Augusztus 22. Augusztus 15-24 Augusztus 23-26. Augusztus 29. Augusztus 30. Vezetőségi értekezlet Tantestületi

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk

Részletesebben

Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma A 2018/2019-es tanévben, az általános iskolai feladatellátás keretében a fenntartó 8 évfolyamon 16 osztály indítását

Részletesebben

A tanév ütemterve 2018/2019 Tanítási nap száma 2018.aug.27. hétfő Javítóvizsgák 8:00-, 14:30 konferencia 2018.aug.28. kedd 8 óra Nyitóértekezlet

A tanév ütemterve 2018/2019 Tanítási nap száma 2018.aug.27. hétfő Javítóvizsgák 8:00-, 14:30 konferencia 2018.aug.28. kedd 8 óra Nyitóértekezlet A tanév ütemterve 2018/2019 Tanítási nap száma 2018.aug.27. hétfő Javítóvizsgák 8:00-, 14:30 konferencia 2018.aug.28. kedd 8 óra Nyitóértekezlet 2018.aug.29. szerda Munkaközösségi értekezletek 2018.aug.30.

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként

KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA 1. Pedagógusok iskolai végzettsége tantárgyanként Pedagógus végzettsége: biológia- testnevelés szakos tanár magyar nyelv és irodalom szakos tanár, felsőfokú informatikai

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

Munkaterv havi bontásban

Munkaterv havi bontásban Munkaterv havi bontásban A 2016/2017-ES TANÉV FELADATAI HAVI LEBONTÁSBAN Időpont Feladat 2016.augusztus 25-31. A nyári gyakorlat igazolása, dokumentálása A javító vizsga lebonyolítása 2016. augusztus 30.

Részletesebben

A Benkő István Alapítványt Dr. Stephen Benkő alapította. Az Alapítvány nyitott, bárki csatlakozhat hozzá.

A Benkő István Alapítványt Dr. Stephen Benkő alapította. Az Alapítvány nyitott, bárki csatlakozhat hozzá. I. A Benkő István Alapítványt Dr. Stephen Benkő alapította. Az Alapítvány nyitott, bárki csatlakozhat hozzá. Benkő István Alapítványi pályázatai A Benkő István Alapítvány a következő pályázatokat hirdeti

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Szomódi Íriszkert Általános Iskola 2016/2017. tanév. Feladat ellátási hely: 2896 Szomód, Temető utca 16/A.

Különös közzétételi lista. Szomódi Íriszkert Általános Iskola 2016/2017. tanév. Feladat ellátási hely: 2896 Szomód, Temető utca 16/A. Különös közzétételi lista Szomódi Íriszkert Általános 2016/2017. tanév Feladat ellátási hely: 2896 Szomód, Temető utca 16/A. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

Az év végi záróvizsga szabályzata és melléklete

Az év végi záróvizsga szabályzata és melléklete Az év végi záróvizsga szabályzata és melléklete Év végi záróvizsga szabályzata 1. : Bevezetés (1.) Az év végi záróvizsga feladata: A 8. osztályos tanulók záróvizsgájának feladata a középfokú oktatási intézményekben

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Főiskola tanító tanító főiskola 5 Főiskola 6 Főiskola magyar és irodalom,

Részletesebben

Feladat Felelős Határidő Partner 1. A pedagógusok tájékoztatása a PISA mérés hátteréről, A PISA mérés

Feladat Felelős Határidő Partner 1. A pedagógusok tájékoztatása a PISA mérés hátteréről, A PISA mérés 4. MEGVALÓSÍTÁSI TERV 4.1. OKM matematika 6. és 8. évfolyam Feltárt probléma A 6. és 8. évfolyamos tanulók OKM matematika teljesítménye szignifikánsan az országos átlag alatt van. Elérendő cél Az Országos

Részletesebben

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM a 2015/2016. tanévtől a 2019/2020. tanévig tartó önértékelési időszakra A módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

STATISZTIKAI ADATOK A 2016/2017 TANÉV VÉGÉRŐL. Készítette: Mezeiné Gurbán Juliánna

STATISZTIKAI ADATOK A 2016/2017 TANÉV VÉGÉRŐL. Készítette: Mezeiné Gurbán Juliánna STATISZTIKAI ADATOK A 2016/2017 TANÉV VÉGÉRŐL Készítette: Mezeiné Gurbán Juliánna AZ ISKOLA TANULÓINAK LÉTSZÁMA: 1096 (1121) 1. évfolyam: 125 (131) 5. évfolyam: 125 (146) 2. évfolyam: 125 (106) 6. évfolyam:

Részletesebben

8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi ért.,12 óra konferencia 9 óra munkaközösségi értekezletek 9 óra nevelőtestületi értekezlet

8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi ért.,12 óra konferencia 9 óra munkaközösségi értekezletek 9 óra nevelőtestületi értekezlet Tanév ütemterve 2015/2016 Tanítási nap száma 2015.aug.25 kedd 9 óra Tanévnyitó értekezlet 2015.aug.26 szerda 2015.aug.27 csütörtök 2015.aug.28 péntek 2015.aug.29 szombat 8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi

Részletesebben