Folyó- és állóvizek minősítése makrozoobenton alapján. 1. Mintavételi útmutató

Átírás

1 Folyó- és állóvizek minősítése makrozoobenton alapján 1. Mintavételi útmutató Készült a Víz Keretirányelv monitoring vizsgálatait végző hidrobiológusok részére Összeállította: Dr. Csányi Béla (VITUKI Nonprofit Kft) Szekeres József (VITUKI Nonprofit Kft) Budapest 2011 január. 1

2 Tartalom ÖSSZEFOGLALÁS BEVEZETÉS... 4 Módszertani problémák... 4 Rövid történeti előzmények MAKROZOOBENTON MINTAVÉTEL RÉSZLETES LEÍRÁSA A mintavétel megtervezése Mintavétel Folyók: lábalható/gázolható mélységű vizek... 8 Keverő-hálózó mintavétel... 8 Időre történő standardizálás... 8 Egyedszám becslése nagy abundanciájú csoport esetében... 9 Minta térfogatának csökkentése... 9 Helyszíni válogatás, kiegészítő gyűjtés... 9 A terepi jegyzőkönyv... 9 Mintavevő eszközök: Folyók: mély vizek Balesetvédelmi vonatkozások dióhéjban Sekély zóna: keverő-hálózó mintavétel Mélyvízi mintavétel: mederkotrás Minta térfogatának csökkentése Helyszíni válogatás, kiegészítő gyűjtés A terepi jegyzőkönyv Mintavevő eszközök: Tavak: lábalható mélységű vizek Keverő-hálózó mintavétel Időre történő standardizálás Egyedszám becslése nagy abundanciájú csoport esetében Minta térfogatának csökkentése Helyszíni válogatás, kiegészítő gyűjtés A terepi jegyzőkönyv Mintavevő eszközök: Tavak: mély vizek (nem lábalható mélység, nyílt vízi tájék) Válogatás a laboratóriumban Határozás (rendszertani azonosítás, identifikáció) Adatbevitel AJÁNLOTT HATÁROZÓK LISTÁJA IRODALOM FÜGGELÉK

3 ÖSSZEFOGLALÁS A Víz Keretirányelv hazai hatályba lépése óta különösen fontos a jól megtervezett és kivitelezett, minőségi adatgyűjtés megvalósítása. Az így nyert információk szolgálnak alapul a felszíni víztestek ökológiai állapotának (potenciáljának) meghatározásához, illetve a szükséges intézkedések, további beavatkozások tervezéséhez, stb. Jelen Mintavételi útmutató a hazai környezetvédelmi mérőhálózatban tevékenykedő hidrobiológusok számára készült, akik az illetékességi területükön található vízterek ökológiai állapotának meghatározását végzik napi munkájuk során. E Mintavételi útmutatóban rögzítjük azokat a mintavételi módszereket, amelyek alkalmasak az EU Víz Keretirányelv (továbbiakban VKI) által megszabott feltételeknek megfelelően a biológiai minőségi elemek (Biological Quality Elements, BQEs) közül a vízi makrogerinctelen élőlény-együttes rutinszerű vizsgálatára. Az eljárások tehát e módszertani leírásnak megfelelően felhasználhatók az ún. VKIkompatibilis monitoring kivitelezésére az adott vízgyűjtő-gazdálkodás tervezési és végrehajtási ciklusban. A dokumentumban a bentikus gerinctelenek (makrozoobenton) együttesének mintavételi módszertanát foglaljuk össze, amely a mintavétel és a mintafeldolgozás lépéseit foglalja magában. Az ökológiai állapot típus- és stresszor specifikus értékelésére egy következő dokumentumban kerül sor. 3

4 1. BEVEZETÉS Módszertani problémák Az vízi makrogerinctelen élőlény együttes (makrozoobenton) rutinszerű vizsgálatának célja az ökológiai állapot jellemzése. Ezt az állapot-jellemzést faj szintig történő taxonómiai határozás, valamint abundancia becslés segítségével valósítják meg, az EU Víz Keretirányelv (VKI) jól megfogalmazott előírásai szerint. A VKI módszertanának bevezetése napjainkra számos nyugat-európai országban sikeresen megtörtént, hiszen ebből a célból jó néhány keretprogram (Framework) projektet valósítottak meg, alkalmanként jelentős számú tagország kutatóinak részvételével. Ezekből a projektekből azonban a volt keleti blokk országai rendre kimaradtak. Eme hátrányos helyzetet fokozza, hogy a közép- és kelet-európai országokban napjainkig jellemző a taxonómus szakemberek hiánya a környezeti monitoring területén. Ráadásul Európa e részén az átlagosnál jóval diverzebb az élővilág, s fajokban jelentősen gazdag faunaterületek találhatók, ami a szakember-hiány mellett számos esetben megoldhatatlan problémát jelent a monitoring gyakorlatban alkalmazott faj szintig történő határozás területén. A faj határozás megvalósítása Magyarországon is nehéz a szakember hiány miatt néhány taxonómiai csoport esetében, a rutin monitoring keretei között pedig nem is realisztikus. A leginkább problémás csoportok a kevéssertéjű gyűrűsférgek (Oligochaeta) és a lárva állapotú kétszárnyúak (Diptera), ezen belül is elsősorban az árvaszúnyogok (Chironomidae). A többi csoport esetében a faj szintig történő határozás többnyire megoldható. A Kárpát-medencétől keletre, délkeletre, a Balkánon azonban fokozódnak a taxonómiai nehézségek (Szerbia, Bulgária, stb.), ezeken a faunaterületeken (az Ilies szerinti ökorégiók) ugyanis számos rendszertani csoportban genusból több létezik, mint az ugyanazon csoportba sorolható fajból Nyugat-Európában. Ennek a problémának az európai szintű megoldása nehéz, egyben érdekes jövőbeni feladat. Az abundancia becslés számos országban felület egységre vonatkozik, és többnyire a kis vízmélységű, nagy átlátszóságú vízterekre kidolgozott AQEM protokoll alapján történik. Ez a becslés azonban a hazánkban domináns síkvidéki mély és csekély átlátszóságú vizek esetében alkalmatlan megközelítés. Kárpát-medence szerte a síkvidéki nagy, valamint a VKI nomenklatúrája szerint nagyon nagy vízgyűjtőjű, lassú folyású, kiemelkedően jelentős antropogén hatásokkal terhelt vízterek (szabályozás, intenzív mezőgazdasági termelés, sűrűn lakott területek) uralják a vízhálózatot. Az abundancia becslésének azért igen nagy a bizonytalansága, mert a vizek sem nem lábalható méretűek, sem átlátszóak. Refrenciális állapotuk megítélése a vízgyűjtő sűrűn lakottsága és az erőteljes antropogén terhelések miatt problematikus. Az ilyen típusú vizeken nem alkalmazhatók az AQEM/STAR protokol felület-egységre irányuló megfontolásai, ezért a Kárpát-medence sík- és dombvidéki viszonyai között az időre standardizált eljárásokat célszerű előnyben részesíteni. A fajhatározás és az abundancia becslésének problémái mellett az adathiányt is meg kell említeni, amely szintén jelentősen visszavetette a megfelelő VKI kompatibilis módszertan kidolgozását, hiszen Magyarországon 2002 előtt egyáltalán nem szerepelt a makrozoobenton együttes a felszíni vizek állapot-értékelő programjában. A folyó- és állóvíz-tipológia mai formájában túlságosan bonyolult, s biológiai validálása még mindez ideig nem történt meg. Ma Magyarországon képtelenség mind a 26 folyótípushoz és mind a 16 tótípushoz külön-külön, eltérő típus-specifikus háttér-változókat rendelni. Megállapítható tehát, hogy a tipológia és a referencialitás kérdéseinek az eddigiekben nem kellő megalapozottsága módszertani problémákhoz, értelmezhetetlen eredményekhez, pontatlansághoz vezet. 4

5 Összefoglalva az elmondottakat megállapítható, hogy a taxonómus szakemberek hiánya a monitoring területén, a nyugat-európainál jóval gazdagabb fauna, a viszonylagos adat-szegénység és a nyugati nagy módszertani projektekből való kimaradásaink mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a VKI által megkövetelt módszertan még jelenleg is hiányos. Csak súlyosbítja helyzetünket, hogy a tipológia jelenleg túlságosan bonyolult, biológiai adatokkal nem validált, valamint a típus-specifikus stresszorok hatásmechanizmusai sem kellőképpen tisztázottak. A referenciális feltétel-együttes típus-specifikus tisztázása végül megkoronázza nehézségeinket ebben a témakörben, s emiatt tehát jól látható, hogy mindezeken a módszertani problémákon nem lesz könnyű egyhamar túllépnünk. Jelen mintavételi javaslat kellőképpen robusztus eljárást tartalmaz, a minta feldolgozásával kapcsolatos leírás is meglehetősen egyszerű, ezek segítségével a VKI kompatibilis monitoring egyszerűen, költséghatékony módon, viszonylag kis erőfeszítéssel megvalósítható. Ennek jelentőségét nem győzzük hangsúlyozni, ugyanis jelen gazdasági körülmények a rendelkezésre álló szűkös anyagi erőforrások további jelentős csökkenését prognosztizálják. Rövid történeti előzmények A VKI által megfogalmazott követelményeknek megfelelő monitoring tervezésének igénye Magyarországon 2003 táján merült fel, röviddel azt követően, hogy 2002-ben a vízi makrogerinctelen élőlény-együttes monitorozása az EU többi tagországaihoz képest példátlanul megkésve - megindult. A munka a VITUKI szakmai irányításával folytatódott, a szükséges háttér-kutatásokhoz a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium biztosított financiális támogatást a közhasznú kutatási témák keretében, évente jelentős mértékben csökkenő anyagi erőforrásainak megfelelően. Az eltelt időszakban két másik jelentős kutatási programról kell említést tenni: Az EcoSurv PHARE projekt (2005); A Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervezést (VGT) megalapozó KEOP támogatású projekt ( ). Az előbbi munka országos léptékű, tehát megfelelően széleskörű hidrobiológiai adatgyűjtés volt, hiszen mintegy 400 folyó- és állóvíz-menti pontra terjedt ki, hátránya viszont az, hogy ennek során csupán mintavételi helyenként egyetlen makrogerinctelen mintát sikerült gyűjteni. Az ARCADIS által vezetett munkacsoport a projekt végeredményeként megkísérelt egy, a gyakorlat számára hasznosítható módszertanra vonatkozó javaslatot tenni. A VGT-t megalapozó KEOP-projekt végeredményeként egy biológiai adatok alapján kidolgozott ökológiai állapot-értékelő eljárást hoztak létre mind az öt, VKI által kötelezően előírt biológiai komponensre. Megállapítható azonban, hogy a makrogerinctelenekre vonatkozó környezet-minősítő eljárás az országos mérőhálózat adataival az eddigi elemzések szerint nem adtak reális minősítési eredményt, vagyis ennek eredményei alapján nem lehetett az egyes vízterekre vonatkozó megfelelő beavatkozásokat megtervezni. Magyarországon, a Kárpát-medence központi fekvésű, legmélyebb területein jelentős számú kisebb vízfolyás, valamint mesterségesen kialakított csatorna található. Ezekben viszonylag egyszerű makrogerinctelen mintavételi/vizsgálati módszertan alkalmazható. Az EU FP5 által finanszírozott AQEM program kimondottan azon víztípusok kvantitatív vizsgálatára alkalmazható, amelyek olyan sekélyek, hogy bennük közvetlen vizuális vizsgálat segítségével feltérképezhetők és azonosíthatók a meder élőhelyei. Magyarország számos vízfolyása azonban általában a mélyebb vizek kategóriájába (nagy és nagyon nagy folyók) tartozik, ezek nem vizsgálhatók a csak kisvizekre kidolgozott egyszerű módszerekkel. Emiatt tehát olyan mintavételi módszertan kialakítására volt szükség, amely a jelenlegi európai gyakorlatban mindenütt hiányzik, és sehol sem jelentkezik annyira sürgetően, mint a hazai viszonyok között. A mélyebb vizek mintázásának problémája tehát magyar specialitásként fogható fel, különös 5

6 tekintettel a folyam-kutatással kapcsolatos elmaradásokra és szükségletekre. Jelen módszertani útmutatóban ezt a hiányt is igyekszünk pótolni. A VITUKI Hidrobiológiai Laboratóriuma az utóbbi években részletes, teljes kereszt-szelvényre kiterjedő vizsgálatsorozatot végzett, elsősorban a Dunán, de néhány egyéb hazai folyónkon is (Tisza, Dráva, Mura). Ezen eredmények, valamint korábbi nemzetközi tapasztalataink (JDS1, ITR, JDS2, AQUATERRA) alapján megkíséreltük felvázolni a nagy folyók mélyebb víztereinek tanulmányozására alkalmas mintavételi módszertant, amely e folyóink ökológiai állapot-felmérésére véleményünk szerint alapvetően fontos adatokat szolgáltatnak. 2. MAKROZOOBENTON MINTAVÉTEL RÉSZLETES LEÍRÁSA A hazai vízterek ökológiai állapotának felmérését és osztályozását/minősítését az EU Víz Keretirányelv (WFD 2000) Article 8; Section 1.3 of Annex II; és Annex V-ben megfogalmazott követelmények szerint kell teljesíteni. Az EU WFD Article 8; Section 1.3 of Annex II; és Annex V által rögzített mintavételi módszertan kidolgozása során arra törekedtünk, hogy: lehetőleg faj-szintig történjen a határozás; mennyiségi adatgyűjtésre van szükség. Emellett az is fontos szempont, hogy az eljárás a rutin monitoring helyszíni vizsgálataihoz széleskörűen és könnyen használható legyen. Vagyis a megvalósítás költség-hatékony módon, olcsón, kevés időráfordítással, szabványosítható eljárással, közérthetően, receptúra-szerű leírás alapján történjen. Könnyen kivitelezhető és olcsó, költség-hatékony módszer azonban értelemszerűen csak a sekély, lábalható mélységű folyó- és állóvizek esetében áll rendelkezésre. Mélyebb vizeink vizsgálatához egyéb, kiegészítő, a megvalósíthatóságot és a költség-hatékonyságot illetően bonyolultabb módszertanra van szükség, ennek részletezésére a későbbiekben kerül sor. A jelenleg javalolt mintavételi módszertan a következő szabványok előírásait veszi figyelembe: MSZ EN 27828: 1998 Vízi bentikus makroszkopikus gerinctelenek kézi hálós mintavétele; MSZ EN 28265: 1998 Kavicsos aljzatú sekély édesvizekben élő bentikus makroszkopikus gerinctelenek gyűjtése; MSZ EN ISO 9391: 2001 Mélyvízi makroszkopikus gerinctelenek mintavétele. Az eljárás az összes jelenlévő élőhely-típus vizsgálatára törekszik (multihabitat sampling, MHS), így hasonlatos az angol Technical Advisory Group (WFD UK TAG) megfontolásaihoz, valamint az AQEM Konzorcium javaslataihoz is, hiszen szem előtt tartja az élőhelyek diverzitását, tehát illeszkedik az EU tagországokban általánosan alkalmazott eljárásokhoz. A mintavételi útmutató a következő fontosabb lépéseket sorolja fel a makrogerinctelen élőlény-együttes vizsgálatánál: tervezés mintavétel mintaválogatás határozás adatbevitel 2.1. A mintavétel megtervezése A VKI szempontrendszerén alapuló monitoring típus-specifikus lekérdezés. A hatékony és a gyakorlat számára könnyen kivitelezhető eljárásrend feltétele, hogy a folyó- és állóvizeinket megfelelően kialakított típusokba soroljuk. Az egyszerű és ésszerű, a gyakorlat számára hasznos, azaz pragmatikusan kialakított tipológiához könnyebben meg lehet határozni a referenciális feltételeket. Az eddigi európai tapasztalatok alapján kijelenthetjük, hogy a referencialitás kérdését még sehol sem sikerült megnyugtató módon tisztázni. A jelenlegi irányzatok ugyanis azt mutatják, hogy az ideális referenciális állapot típus-specifikus definíciója helyett legfeljebb az ún. alternative benchmarking technikát tudják használni, amely egy olyan, kellően megalapozott adattömeg alapján kísérli meg a 6

7 viszonyítási alapot meghatározni, amely adatokat az emberi tevékenységtől legkevésbé érintett és befolyásolt vízterek vizsgálata alapján gyűjtöttek ( least disturbed sites ). A referencialitás és a tipológia kérdéseinek nem kellő megalapozottsága tehát számos módszertani problémához vezet. Ennek a bonyolult kérdéskörnek a megnyugtató tisztázása azonban messze túlmutat a jelen mintavételi útmutató keretein, hiszen még számos kutatási feladat mutatkozik e téren mind a hazai, mind pedig a nemzetközi keretek között. Annyit mindenesetre megemlítünk, hogy a folyó-, és a tótipológia egyaránt sürgős revízióra szorul, amelyet a második Vízgyűjtő-gazdálkodási ciklusban mindenképpen tisztázni kell. Mivel a monitoring célja a víztestek (vízterek) ökológiai állapotának leírása, ezért első lépésben ki kell választani a mintavétel helyét, ami víztestenként legalább 1 lokalitás megnevezését jelenti. Előzetes monitoring eredmények alapján fel kell ismerni, hogy kockázatos, vagy nem kockázatos víztestről van-e szó. Előbbi esetben a kijelölt helyszín operatív monitoring pont lesz, míg az utóbbi, nem kockázatos víztesten feltáró monitoring pont kerül megjelölésre. Az operatív monitoring során a vízi makrogerincteleneket csak abban az esetben kell vizsgálni, ha az élőlény-együttes releváns mutatónak bizonyul a kockázatot okozó adott stresszorra nézve (szervesanyag-terhelés, hidromorfológiai stresszor). Feltáró monitoring során minden egyes kémiai és biológiai komponens vizsgálata szükséges. A helyszín kiválasztásában előzetesen térképen történő, illetve a Google Earth műholdas felvételei alapján való tájékozódás is segítséget nyújthat. A korábbi eredmények figyelembe vétele azért hasznos, mert számos olyan korábbi mintavételi pont van az országban, amelyek törzshálózati, nemzetközi vagy regionális szempontból fontos szelvények voltak és értékes adatsorokkal rendelkezünk róluk. Másodsorban a régebbi gyűjtések fajlistáinak ismeretében az azonos helyszínről gyűjtött legfrissebb eredmények alapján képet alkothatunk a víztérben végbement hosszú idejű változásokról, vagy éppen a mintavételünk hatékonyságát ellenőrizhetjük. A helyszín pontos kijelölését követően a mintavétel idejét, illetve gyakoriságát kell évszak és vízjárás szerint rögzíteni. A szezonalitás alapján való időzítés típus-specifikusan eltérő lehet a különböző víztestek esetében: Hegy- és dombvidéki kisvízfolyásaink esetében, valamint az ország területére beérkező közepes és nagy folyóink határszelvényének környezetében, ahol a folyó még a tengerszint feletti 200 m-es magasságban helyezkedik el, a kora-tavaszi időszak fontos lehet, kifejezetten a vízi rovarlárva-együttesek tanulmányozására; A síkvidéki nagyobb folyóknál azonban ez az időszak általában nagy vízhozamokkal jellemezhető, ami nem kedvez a makrogerinctelen mintavételeknek, így a későbbi, általában az őszi mintavételi időpont kedvezőbb lehet. Ezek esetében a nyár közepi vizsgálatok azért lehetnek eredményesebbek, mert ekkorra már számos rendszertani csoportnak stabil együttesei alakulnak ki; Állóvizeinkben szintén a nyár eleji, vagy a nyár közepi időszak az optimális mintavételi időpont, az előzőeknek megfelelő megfontolásból Mintavétel A vizsgálatok objektumai a vízi makrogerinctelenek (makrozoobenton). Tanulmányozásuk a hidrobiológiai vizsgálatok során azért fontos, mert ezek az állatok jelenlétük, tömegességi adataik, állományaik eloszlása révén jól jelzik (indikálják) a vízterek ökológiai állapotát, annak természetességét, illetve emberi beavatkozások hatására történő degradációs folyamatait. Ezek a vízi állatok olyan élőlény-együttest alkotnak, amelyek: szabad szemmel jól felismerhetők (emiatt hívják a csoportot makroszkopikus gerincteleneknek); rendszertani besorolásuk alapján igen széles taxonómiai skálát képviselnek vizeinkben; 7

8 többé-kevésbé helyt ülő életmódjuk miatt élőhelyeik állapotával kapcsolatban indikatív tulajdonsággal rendelkeznek; több éven keresztül fejlődnek, s emiatt tág időintervallumra vetített hatásokat képesek jelenlétük révén a környezet ökológiai állapotáról tükrözni. Rendszertani határozásuk néhány csoport kivételével nem okoz nagy problémát, a fajok többségének környezeti igénye jól ismert, bioindikációs jelentőségük tehát széles körben érvényesül. Egy mintavételi esemény a vizsgálatra kijelölt víztér (állóvíz, illetve vízfolyás) egy szakaszán történik. Az előzetesen megtervezett, szakmai szempontok alapján kijelölt helyszínnek kellően reprezentatívnak kell lennie az adott víztérre. A mintavételi szakasznak tehát megjelenésében és adottságaiban jól kell jellemeznie az állóvíz, vagy a vízfolyás nagyobb részét vagy egészét. A vizsgálatra kijelölt szakasz hosszának meghatározása a helyszínen tapasztaltak (vízfolyás medrének szélessége, a meder szerkezetének hossz-irányú heterogenitása) alapján történik. A vizsgálatra kijelölt víztereket a vízmélység alapján két fő csoportba lehet sorolni: 1 Folyók, ezen belül: Lábalható/gázolható mélységű vizek; Mély vizek (nem lábalható mélység) 2 Tavak, ezen belül: Lábalható/gázolható mélységű szegélyzóna, parti öv vizei; Mély vizek (nem lábalható mélység, nyíltvízi tájék) Folyók: lábalható/gázolható mélységű vizek Keverő-hálózó mintavétel Lábalható/gázolható mélységű vizekben végzett vízi makrogerinctelenek gyűjtésénél egy egyszerűen kivitelezhető módszer alkalmazására van szükség a monitoring során. Az eljárás a víz medrének rugdosásán, felkavarásán és keverő mozdulatokkal történő összehálózásán alapuló keverő-hálózó mintavétel (ún. kick and sweep), amelyet szabványosított nyeles háló (Standard Pond Net) segítségével kell végezni. A - megközelítőleg 25 cm x 25 cm-es - fémkeretre szerelt háló névleges szembősége 1 mm. Lehetőleg a keresztszelvényben végezzük a mintavételt, azaz vizsgálni kell mindkét partot és a mederközepet is. Időre történő standardizálás A hálózásos mintavételre egységes erőfeszítést kell fordítani. Összesen 3 perc aktív mintavételi időtartamra kell szorítkozni minden egyes mintavételi helyszínen. Ebbe az időbe nem tartozik bele az élőhelyek felkutatása, a területen történő bejárás, egyéb tevékenységek. Csak szigorúan a hálózásos mintavétel számít, vagyis az aktív mintavételi cselekmény. Ezt követően rövid ideig tartó (kb- 1-2 percnyi) további keresgélés, járulékos és célirányos gyűjtögetés is alkalmazható, amely a speciális előfordulású taxonok összegyűjtését célozza (megbújt piócák, kagylók, stb.). A mintavételi módszer időtartamra való egységesítését javasoljuk tehát az eredmények egymáshoz történő hasonlításához, de emellett a mintázott terület vagy felület nagyságának hozzávetőleges becslése is megtörténhet, amelyhez a háló keretének mérete nyújt segítséget. Egy vizsgálati helyszínen a több élőhelyről vett alminták összegéből adódik össze a teljes minta, így adott esetben a teljes mintázott felület is kiszámítható, ha az egyes alminták hozzávetőleges felület-méretét ismerjük.. Hangsúlyozzuk azonban, hogy az dőre standardizált mintavételt tartjuk elsődlegesen fontosnak, a 8

9 felület nagyságának pontatlan becslése az AQEM/STAR szerint történő felületbecslés pontatlanságához hasonlítható. Az Egyesült Királyságban és a skandináv országokban a mintavétel időre való standardizálása az előírt eljárás, de emellett arra törekszenek, hogy megközelítőleg 1 m 2 felületről történjen a mintavétel. Egyedszám becslése nagy abundanciájú csoport esetében Mintavétel közben a háló tartalmát időről időre ellenőrizni kell, ami szintén nem tartozik bele a mintavétel időtartamába. Ezáltal tájékozódik az ember a gyűjtött anyag minőségéről, a hordalék térfogatáról és összetételéről, amely mind azért fontos információ, mert a mintavétel addigi eredményességét jelzi. Ha valamelyik élőlény-féleségből nagyos sok példány kerül elő, akkor annak tömegességét valamilyen egyszerű módszerrel kell megbecsülni (pl. valamilyen kisebb méretű kvadrátból vett mintát tálcára téve egyedszámokat becslünk, akár néhány párhuzamos ismétlésben, amely értékeket feljegyzünk). Minta térfogatának csökkentése A térfogatának csökkentésére azért van szükség, hogy optimalizáljuk a mintavétellel és feldolgozással kapcsolatos erőfeszítést. A mintába került nagyobb méretű hordalék-anyagot, fadarabokat, vízinövénycsomókat gondos visszamosással mentesítjük a rajtuk esetleg rögzült állatoktól és ezt a lemosott mintarészt eldobhatjuk. Hasonlóképpen meg lehet szabadulni a finomszemcsés hordaléktól a mintavevő hálón történő intenzív átmosással, szitálással. A törmelék térfogatának csökkentése jelentős mértékben megkönnyíti a minta későbbi válogatását, az állatok szortírozását és a felhasználandó tartósítószer mennyiségét is csökkenti. Ennek során természetesen fokozott figyelmet kel fordítani arra, hogy ne okozunk veszteséget a gyűjtött anyagban, tehát állatot véletlenül se dobjunk ki a térfogat-csökkentés folyamata során. Mindemellett fokozottan ügyelni kell arra, hogy az átmosás kíméletes módon történjen, mert így nem sérülnek a szervezetek. Helyszíni válogatás, kiegészítő gyűjtés A teljes minta helyszíni válogatásának számos előnye van, de ha nincs rá idő, akkor végezhetjük a laborban is. A gyűjtött minta térfogatának csökkentését célzó tevékenység során a minta nagyobb méretű tálcába helyezésével helyszínen is lehet válogatni a minta egy kisebb, vagy akár jelentősebb részét. Ilyenkor a nagyobb méretű taxonok egyedei, csigák, kagylók, mozgó, könnyen azonosítható példányok kiválogatására lehet sort keríteni. A kisebb, sérülékeny egyedeket szintén célszerű a mintából biztonságba helyezni külön erre a célra felcímkézett edénykékben, mert így elkerülhető, hogy a rendszertani azonosításhoz nélkülözhetetlen bélyegek (végtagok, kopoltyúk, stb.) sérüljenek. Ritka és/vagy védett fajok felkutatását a rutinszerű, időre (és a vizsgált felület méretére) standardizált mintavételt követően meg lehet kísérelni. Ilyenkor tüzetesebben szemügyre lehet venni az adott vízteret, fel lehet deríteni azokat a mederrészeket, ahol a ritka, kis egyedszámú taxonok (pl. Unionidae) előfordulhatnak. Ekkor lehet megtalálni az esetleges exuviumokat, valamint feljegyezni a repülő rovartaxonok egyedeit. A sikeres határozást követően a védett fajok egyedeit engedjük vissza a vízbe. A begyűjtött mintát a helyszínen tartósítani kell. Erre a célra a legalkalmasabb a formaldehid 4 %-os végtöménységű oldata, de használhatunk 70%-os alkoholt is. Használatukkal körültekintően kell eljárni, mert egészségkárosító hatásuk van. A terepi jegyzőkönyv A mintavételi jegyzőkönyv kitöltésével: A mintavételi helyszínt egyértelműen meghatározzuk (vízfolyás és lokalitás megnevezésével, koordináták rögzítése GPS segítségével); A mintavétel körülményeit feljegyezzük; Az előkerült taxonok nevét, becsült tömegességét is rögzítjük; 9

10 A helyszínen informatív fénykép-felvételeket készíthetünk akár a mintavétel körülményeiről, akár a mintáról. Mindezekre a megfelelően kialakított Mintavételi jegyzőkönyv űrlapja (Függelék - I.) szolgál, amelyet a helyszínen értelemszerűen ki kell tölteni. Ha kiszáradt medret találunk, adatlap kitöltése akkor is szükséges a tapasztalt jelenség és egyéb észlelt dolgok feltüntetésével. A jegyzőkönyv fejlécében a Függelékben szereplő példa alapján célszerű feltüntetni a vizsgálatot végző intézményre vonatkozó információkat. Fontos eleme a mintavételnek a foto dokumentáció. Célszerű az egész helyszínről több képet is készíteni, folyóvizek esetén alvízi és felvízi irányba egyaránt. A fényképezőgép adta sorszámot a jegyzőkönyvben az információ-vesztés elkerülése érdekében fel kell jegyezni. Mintavevő eszközök: 1 mm névleges lyukbőségű nyeles mintavevő háló (standard FBA pond net) nyele dm-es beosztásokkal van ellátva, vagy külön mércével rendelkező bot a vízmélység becslésére mellcsizma vagy gumicsizma; jegyzőkönyv; tálca, csipesz, megfelelő nagyobb gyűjtőedények, kis üvegcse; grafitceruza (nem ázik le); matrica; tartósítószer (a 4 %-os töménységű formalin vagy 70%-os alkohol); vízhőmérő; GPS készülék; fényképezőgép Folyók: mély vizek A folyók mély víztereinek vizsgálata bonyolult. Szigorú balesetvédelmi vonatkozásai vannak, s számos olyan eszközt kell hozzá használni, amely a rendszeres, rutin monitoring során széleskörűen nem alkalmazható. Ennek ellenére mégis elengedhetetlenül szükség van a mély vizek élőlény-együtteseinek feltárására, hiszen egy adott folyó fontos jellemzője, hogy a meder hossz- és kereszt-szelvénye mentén élővilága miképpen változik, annak abundancia-viszonyait hogyan befolyásolják a különböző hidrológiai viszonyok és hidraulikai körülmények. Meg kell jegyezni, hogy a nagy és mély vízű folyók vizsgálatával Európa-szerte is keveset foglalkoztak. Az EU VKI előírja a tagországokban folyó ökológiai állapot-minősítéssel kapcsolatos módszertani harmonizációt (interkalibráció), aminek a megvalósíthatósága a nagy folyók esetében jelen pillanatban még nincs megnyugtató módon feltárva. Erre a célra megalakították a Nagy Folyók Interkalibrációját végző Geográfiai Interkalibrációs Csoportokat átfogó (CrossGIG Large River WG) Munkacsoportot, amely még nem állt elő véglegesített módszertani javaslattal. Ez a Mintavételi útmutató ebben a mélyvízi témakörben új hazai és nemzetközi, elsősorban a Dunára vonatkozó eredményeken alapul. Balesetvédelmi vonatkozások dióhéjban Ha mély vizeken kutatási célból tartózkodik az ember, a vízi járművön munkavégzéskor védőfelszerelést (mentőmellény) kell használni, még akkor is, ha az kényelmetlen. A folyami munka során számos baleseti forrás jelentkezhet, amelyekre a munkavégzést megelőzően megfelelően fel kell készülni. A munka során különös körültekintésre van szükség a balesetek elkerülésére. A makrogerinctelenek vizsgálatakor a mélyvízi mederkotrás az egyik legveszélyesebb tevékenység, mert számos veszélyforrás van (vízbeesés, csónak elakadása, kotróeszköz leakadása, előre nem látható víz alatti tárgyakkal történő találkozás, hajóforgalom, stb.). A mederkotrás és az egyidejű motorcsónak-navigálás összeszokott munkát követel, a kotrásra fordított erőfeszítést jelentősen meg lehet takarítani megfelelően harmonizált csónak-mozgással. 10

11 A balesetvédelemről a mintavételi útmutatóban csak ennyit jegyzünk meg, bővebben külön kell szabályozni az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. Sekély zóna: keverő-hálózó mintavétel Mély vizű folyók esetében a sekély, lábalható parti zónájában keverő-hálózó mintavételt alkalmazunk, a korábban ismertetett, sekély vizű folyókra vonatkozó részletes módszertani útmutatónak megfelelően. Mélyvízi mintavétel: mederkotrás Mély, nem lábalható vízfolyás, folyó, vagy folyam esetében vízi jármű segítségével történő mintavételi eljárás alkalmazására van szükség. Ennek során a mélyebben fekvő mederrészek élőhelyei, a mederanyag mintavétele valósul meg, mégpedig lehetőség szerint kvantitatív módon. Kisebb folyó esetében a vízi jármű kisebb méretű gumicsónak, ami kis motorral működik, nagy hajózható folyón pedig nagyobb motor-teljesítményű motorcsónak használata javasolt. A csónakhoz ultrahangos vízmélység-mérő csatlakoztatható. Nagyobb csónak vízre helyezése csak speciális, erre alkalmas helyszínen (megfelelő lejtésű, kemény parton, kiépített rámpán, stb.) valósítható meg. Mindeközben természetesen a vízi közlekedésre vonatkozó szabályok maradéktalan betartása, valamint a balesetvédelmi megfontolások figyelembe vétele alapvető fontosságú. A sokszor hajózó útban is végzett munkához hivatásos kisgéphajó-vezetői jogosítvány szükséges, a vízirendőrök ennek meglétét rendszeresen ellenőrzik a lajstromszámmal ellátott vízi jármű okmányai mellett. A mélyvízi meder kotrásos mintavételére használt kotróberendezés nyílása egy egyenlő oldalú fogazott vas háromszög, melynek oldalai 30 cm-esek. Az enyhén kihajlított fogak olyan szögben állnak, hogy vízszintes vontatás esetén a mederfenéknek kb. 5 cm vastag felső rétegét tudja összegyűjteni. A kotrókeret sarokpontjaiból előreirányuló három, 60 cm hosszúságú vasrúd elöl találkozik, s e ponton csatlakoztatható a vontató lánc és a kötél. A kotró hátrafelé egy 500 µm lyukátmérőjű, műanyag szita hálóanyagból készült 1 m hosszú zsákban végződik. A zsák hátulja nyitott, azt minden egyes mintavétel előtt műanyag gyorskötözővel megfelelő hosszúságban (kb. 50 cm) lezárjuk. A mederkotró 1 cm vastag műanyag vontatókötele egy kb. 2 m hosszú nehéz vaslánccal kezdődik, s bár a motorcsónakból a kötél ferdén fut le a mederfenékig, a lánc tömegénél fogva a vonatást vízszintes irányba kényszeríti. A berendezés mederfenéken, folyásirányban történő vontatásával a zsák megtelik az állatokat tartalmazó mederanyaggal, amely ezután kiemelhető a vízből. A kitermelt mederanyagot megfelelő nagyságú, sorszámmal ellátott vödrökbe helyezzük, majd partra szállítjuk. Az adott keresztszelvényben mindig a jobb parttól kezdjük a mintavételt és azok számozását (római szám). A zsák meghatározott térfogata megszabja a belekerülő hordalékanyag mennyiségét. A kotrással vett minta megközelítőleg 10 l térfogatú, amely nagyjából 0,25 m 2 felületről származik. A minták tehát mennyiségüknél (térfogatuknál) fogva kvantitatív módon összehasonlíthatók egymással, tehát a módszer alkalmas mennyiségi adatértékelésre is. A mederkotrást a következő módon kell megvalósítani. A motorcsónak hegymentben áll, majd hátramenetben sebessége eléri, majd kisé meghaladja a víz áramlási sebességét. Ekkor kell a csónak orrából kidobni a kotrót, ami a fenékre süllyed. Ugyanekkor kell GPS segítségével rögzíteni a mintavételi pont koordinátáit, és a vízmélységet is. A csatlakozó kötél feszesen tartásával a kotrót irányban lehet tartani, s a kézben tartott kötélen keresztül jól érzékelhető a meder struktúrája, a mederanyag összetétele, valamint ellenőrizhető, hogy a kotró jól működik-e. Elegendő vontatás után a csónakmotort újra hegymentbe kapcsoljuk és megkezdhető a kotró gyors beszedése, a csónakba emelése. A gyorskötöző kioldásával a minta közvetlenül a 20 l térfogatú műanyag vödörbe kerül. A mintákról átmosás és válogatás előtt fényképfelvételeket készítünk annak érdekében, hogy megfelelő módon dokumentáljuk a mederanyag mennyiségét és a szemcseösszetételt. A laborban feldolgozásra kerülő mintamennyiség csökkentésének érdekében a kotort anyagot dekantáljuk, azaz vízzel többször átmosva a felül úszó frakciót a hálóba öblítjük. A még nem kimosódott élő anyagot (pl. kagylók, csigák), az átmosott mederanyaggal együtt a helyszínen nagyméretű műanyag tálcára helyezzük és kézzel válogatjuk ki az élő állatokat. Az ilyen módon csökkentett térfogatú mintát végül fedeles és feliratozott 11

12 műanyag dobozba rakjuk és tartósítjuk. Az élőlények rendszertani határozását laboratóriumunkban végezzük, lehetőség szerint faj szintig. Minta térfogatának csökkentése A mélységi kotort minta térfogata megközelítőleg egy vödörnyi, ezért annak csökkentésére van szükség a további feldolgozás optimalizálására. A minta tekintélyes mennyiségű, nagy szemcseméretű görgetett hordalék-anyagot tartalmazhat (pl. durva kavics-frakció a Duna esetében). Az eljárás a dekantálás, amikor az élő szervezeteket tartalmazó mintát nagyméretű műanyag-vödörbe, vagy tálcára helyezzük és erőteljes felkavarás után a lebegésbe került frakciót, amely között jelentős számban megtalálhatók az élő szervezetek, a szűrőhálóba öntjük. A szűrőháló a sekély mintázásra való, 1 mm lyukbőségű mintavevő háló. Ha elsősorban iszap-, illetve homok-frakció dominál, akkor a helyszíni szűrés során azt könnyen ki lehet mosni a mintából, a sekély zónában használatos, ugyancsak hálón történő intenzív átmosással, szitálással. A dekantálást többször ismételjük. A teljes mintát általában csak több részben tudjuk hatékonyan dekantálni. Az állatok nagy részétől megszabadított maradék mintát vagy elrakjuk a későbbi tüzetes válogatásra - ekkor azt tartósítani kell -, vagy pedig a helyszínen részletesen kiválogatjuk a még benne maradt szervezeteket. Egyéb részeket, fadarabokat, vízinövény-csomókat gondos visszamosással mentesítjük a rajtuk esetleg rögzült állatoktól. A lemosott alkotóelemeket eldobhatjuk. A törmelék térfogatának csökkentése jelentős mértékben megkönnyíti a minta későbbi válogatását, az állatok szortírozását. Ennek során természetesen fokozott figyelmet kel fordítani arra, hogy ne okozunk veszteséget a gyűjtött anyagban, tehát állatot véletlenül se dobjunk ki a térfogat-csökkentés folyamata során. Mindemellett fokozottan ügyelni kell arra, hogy az átmosás kíméletes módon történjen, mert így nem sérülnek a szervezetek. Helyszíni válogatás, kiegészítő gyűjtés A helyszínen történő válogatásnak csak a rendelkezésre álló idő és az időjárási viszonyok szabnak határt. A teljes minta helyszíni válogatásának sok előnye van, de ha nincs rá idő, akkor végezhetjük a laborban is. A nagyobb méretű taxonok egyedei, csigák, kagylók, mozgó, könnyen azonosítható példányok kiválogatására azonban minden esetben célszerű sort keríteni. Hasonlóképpen a kisebb, sérülékeny egyedeket szintén hasznos lehet a mintából biztonságba helyezni külön erre a célra felcímkézett edénykékben, mert csak így kerülhető el a rendszertani azonosításhoz nélkülözhetetlen bélyegek (végtagok, kopoltyúk, stb.) károsodása, illetve megsemmisülése. A terepi jegyzőkönyv A mintavételi jegyzőkönyv kitöltésével: A mintavételi helyszínt, amely általában egy adott kereszt-szelvény, egyértelműen meghatározzuk (pont, ill. pontok rögzítése GPS segítségével); Rögzítésre kerülnek az egyes kotrási pontokon mért vízmélység-adatok és vízhőmérsékletadatok is; A mintavétel körülményeit feljegyezzük; Az előkerült taxonok nevét, becsült tömegességét is rögzítjük; A helyszínen célirányos fénykép-felvételeket készíthetünk akár a mintavétel körülményeiről, akár a mintáról. Mindezekre a megfelelően kialakított Mintavételi jegyzőkönyv űrlapja (Függelék - II.) szolgál, amelyet a helyszínen értelemszerűen ki kell tölteni. A tapasztalt hidrológiai állapot/jelenség rögzítése és egyéb észlelt dolgok feljegyzése mind elengedhetetlen. A vízjárás és vízállás adatokról nagyobb folyóink esetében a tájékozódhatunk. A jegyzőkönyv fejlécében a Függelékben szereplő példa alapján célszerű feltüntetni a vizsgálatot végző intézményre vonatkozó információkat. 12

13 Fontos eleme a mintavételnek a foto dokumentáció. Célszerű az egész helyszínről több képet is készíteni, folyóvizek esetén alvízi és felvízi irányba egyaránt. A fényképezőgép adta sorszámot a jegyzőkönyvben az információ-vesztés elkerülése érdekében fel kell jegyezni. Mintavevő eszközök: mederkotró, kötél (kb. 25 m) kábeldobon, vaslánc (kb. 2 m); motorcsónak; mélységmérő; jegyzőkönyv; műanyag vödör (20 l), tálca, csipesz, megfelelő nagyobb gyűjtőedények, kis üvegcse; grafitceruza (nem ázik le); matrica; tartósítószer (a 4 %-os töménységű formalin vagy 70%-os alkohol); vízhőmérő; GPS készülék; fényképezőgép Tavak: lábalható mélységű vizek Állóvizeink makrogerinctelen monitoringjának végrehajtását ugyancsak az EU VKI Article 8; Section 1.3 of Annex II; és Annex V előírásai szabályozzák. Ennek értelmében azokat a víztereinket kell vizsgálni, amelyek felszínének területe meghaladja az 50 ha mérethatárt. Az állóvizek makrogerinctelen élőlényegyüttesének vizsgálata jóval elmaradottabb Európa-szerte, mint a folyóké. Ennek egyik fő oka, hogy az állóvízi monitoring során korábban ilyen vizsgálatokat nem végeztek. A tavakra vonatkozó nemzetközi interkalibráció kezdetén fel is merült az alapkérdés: Lehet-e, érdemes-e makrogerinctelenek alapján az ökológiai állapotot minősíteni? További kérdést jelentett, hogy a tavak sekély, parti zónáját, és/vagy a mélységi zónát célszerű-e vizsgálni? A mélységi zóna vizsgálatával kapcsolatos ellenérvek a következők: Szegényes a bentikus fauna; Azok az élőlény-csoportok dominálnak, amelyek rendszertani azonosítása a leginkább problematikus (Oligochaeta, Chironomidae); A mintavételi módszerek nehezen megvalósíthatók a mélység következtében; Lehetséges-e az elmondottak alapján, hogy a vízi makrogerincteleneket ugyanúgy fogjuk tudni használni tavaink ökológiai állapotának jellemzésére, mint a folyóvízi bentikus makrofaunát? Úgy tűnik, hogy erre a kérdésre még nincs egyértelmű válasz. Az azonban nyilvánvaló, hogy tavaink bentikus élővilága ugyanolyan diverz, mint a folyóvizeké, ezért elengedhetetlenül szükség van az állóvizek faunisztikai vizsgálatára, a széleskörű, országos léptékű adatgyűjtésre. Jelenleg olyan nemzetközi kutatómunka folyik, ahol többek között a VKI előírásait követő állóvízi módszertan kidolgozása folyik (EU 7 FP: WISER). A kutatások várhatóan 2011 végén zárulnak, s ekkorra várhatók azok a tanulságok, amelyek ezzel kapcsolatban számunkra is hasznosak lehetnek majd. Mindaddig azonban jól érzékelhető, hogy a hazai adathiány jelentősen hátráltatja a tavi módszertan tisztázását. Mintavételi útmutatónkban ezért a célszerű lehetőségeket vázoljuk, jelezve a további kutatások fontosságát. Az állóvizek parti szegélyzónájában általában jóval gazdagabb makrofiton együttes képes megtelepedni, mint számos nagy, szignifikáns áramló víztérben. Emiatt fokozott mértékben jelentkezik az az abundancia-becsléssel kapcsolatos probléma, hogy tulajdonképpen mire is vonatkoznak az egyedszámok, hiszen ebben az esetben nem is annyira a függőlegesen vetített alapterületre (felületre), hanem adott tér-részre kell vonatkoztatni az előforduló taxonok mennyiségét. Nem is beszélve arról a nehézségről, amit ebben az esetben a mennyiségi mintavétel kivitelezése jelent, hiszen itt a mintavételi 13

14 kvadrát is teljesen elveszíti az értelmezhetőségét: egy olyan bonyolult tér-részből kell kiemelni az élőlényeket, amelyet a szerves alzat komplikált módon struktúrál. Bár ez kvantitatív kiemelés elméletileg megvalósíthatatlan, valamit mégis kell csinálni. Egy zárt nádas nyílt vízzel érintkező szegélyzónájában igen gazdag bevonatlakó életközösség él. Ebből a bonyolult térből, az erőteljes, szilárd nádszálakkal átszőtt közegből csak olyan módon lehet ezt az élőlényegyüttest részlegesen kiemelni, ha eközben összezúzzuk a szilárd struktúrát, szétroncsoljuk az alzatot, felkavarjuk a tér víz-közegét. Ha egy mintáról elmondható, hogy zavart, akkor az ilyen típusú minta ténylegesen az. Ennek ellenére sokan ragaszkodnak a parti szegélyzóna, a sekély, lábalható tavi littorális öv vizsgálatához, hiszen itt jóval diverzebb élőlény-együttes találja meg életfeltételeit, mint a mélységi, profundális tájékon. Pedig a mélységi tájék jóval homogénebb szerkezetű alzattal rendelkezik, ahonnan a reprezentatív kvantitatív mintavétel aránylag egyszerű módon megvalósítható (pl. Ekman markoló, mint tipikus kvadrát segítségével kellően pontos egyedszámokat lehet becsülni). Jelen mintavételi útmutatóban olyan eljárást javaslunk a rutin monitoring számára, amely egyszerűen kivitelezhető, olcsó és emellett részletes adatokat szolgáltat hosszabb távon az állóvizeink ökológiai állapotának megítéléséhez. Keverő-hálózó mintavétel Tavak esetében a sekély, lábalható parti övben a korábban ismertetett keverő-hálózó mintavételt lehet alkalmazni, a sekély áramló vízi mintavételnél leírt részletes módszertani útmutatónak megfelelően. A tavak esetében szóba jöhető, vizsgálni kívánt élőhelyek a következők: Emerz és szubmerz makrofitonos littorális élőhely; Köves mederfenék (beleértve a mesterséges partvédelmi kőszórást); Növényzet-mentes part közeli mederfenék. Az időre standardizált hálózással az egyedszámok egymással összevethetők, a mennyiségi viszonyok kellően informatívak, ezáltal a mintavételi módszertan kielégíti a VKI abundancia-becslésre vonatkozó kritériumát. Időre történő standardizálás A hálózásos mintavételre egységes erőfeszítést kell fordítani. Összesen 3 perc aktív mintavételi időtartamra kell szorítkozni a tavak lábalható, littorális zónájában, s ennek során minden egyes hozzáférhető élőhely-típusból mintát kell venni. Ebbe az időbe nem tartozik bele az élőhelyek felkutatása, a területen történő bejárás, egyéb tevékenységek. Csak szigorúan a hálózásos mintavétel számít, vagyis az aktív mintavételi cselekmény. Ezt követően egy viszonylag rövid ideig tartó (kb- 1-2 percnyi) további keresgélés, járulékos és célirányos gyűjtögetés is alkalmazható, amely a speciális előfordulású taxonok összegyűjtését célozza (megbújt piócák, kagylók, stb.). A mintavételi módszer időtartamra való egységesítését javasoljuk tehát az eredmények egymáshoz történő hasonlításához, de emellett a mintázott terület vagy felület nagyságának hozzávetőleges becslése is megtörténhet, amelyhez a háló keretének mérete nyújt segítséget. Egy vizsgálati helyszínen a több élőhelyről vett alminták összegéből adódik össze a teljes minta, így adott esetben a teljes mintázott felület is kiszámítható, ha az egyes alminták hozzávetőleges felület-méretét ismerjük.. Hangsúlyozzuk azonban, hogy az dőre standardizált mintavételt tartjuk elsődlegesen fontosnak, a felület nagyságának pontatlan becslése az AQEM/STAR szerint történő felületbecslés pontatlanságához hasonlítható. Az Egyesült Királyságban és a skandináv országokban a mintavétel időre való standardizálása az előírt eljárás, de emellett arra törekszenek, hogy megközelítőleg 1 m 2 felületről történjen a mintavétel. Egyedszám becslése nagy abundanciájú csoport esetében Mintavétel közben a háló tartalmát időről időre ellenőrizni kell, ami szintén nem tartozik bele a mintavétel időtartamába. Ezáltal tájékozódik az ember a gyűjtött anyag minőségéről, a hordalék 14

15 térfogatáról és összetételéről, stb., amely mind azért fontos információ, mert a mintavétel addigi eredményességét jelzi. Ha valamelyik élőlény-féleségből nagyos sok példány kerül elő, akkor annak tömegességét valamilyen egyszerű módszerrel kell megbecsülni (pl. valamilyen kisebb méretű kvadrátból vett mintát tálcára téve egyedszámokat becslünk, akár néhány párhuzamos ismétlésben, amely értékeket feljegyzünk). Minta térfogatának csökkentése A térfogatának csökkentésére azért van szükség, hogy optimalizáljuk a mintavétellel és feldolgozással kapcsolatos erőfeszítést. A mintába került nagyobb méretű hordalék-anyagot, fadarabokat, vízinövénycsomókat gondos visszamosással mentesítjük a rajtuk esetleg rögzült állatoktól és ezt a lemosott mintarészt eldobhatjuk. Hasonlóképpen meg lehet szabadulni a finomszemcsés hordaléktól a mintavevő hálón történő intenzív átmosással, szitálással. A törmelék térfogatának csökkentése jelentős mértékben megkönnyíti a minta későbbi válogatását, az állatok szortírozását. Ennek során természetesen fokozott figyelmet kel fordítani arra, hogy ne okozunk veszteséget a gyűjtött anyagban, tehát állatot véletlenül se dobjunk ki a térfogat-csökkentés folyamata során. Mindemellett fokozottan ügyelni kell arra, hogy az átmosás kíméletes módon történjen, mert így nem sérülnek a szervezetek. Helyszíni válogatás, kiegészítő gyűjtés A teljes minta helyszíni válogatásának sok előnye van, de ha nincs rá idő, akkor végezhetjük a laborban is. A gyűjtött minta térfogatának csökkentését célzó tevékenység során a minta nagyobb méretű tálcába helyezésével helyszínen is lehet válogatni a minta egy kisebb, vagy akár jelentősebb részét. Ilyenkor a nagyobb méretű taxonok egyedei, csigák, kagylók, mozgó, könnyen azonosítható példányok kiválogatására lehet sort keríteni. A kisebb, sérülékeny egyedeket szintén célszerű a mintából biztonságba helyezni külön erre a célra felcímkézett edénykékben, mert így elkerülhető, hogy a rendszertani azonosításhoz nélkülözhetetlen bélyegek (végtagok, kopoltyúk, stb.) sérüljenek. Ritka és/vagy védett fajok felkutatását a rutinszerű, időre (és a vizsgált felület méretére) standardizált mintavételt követően meg lehet kísérelni. Ilyenkor tüzetesebben szemügyre lehet venni az adott vízteret, fel lehet deríteni azokat a mederrészeket, ahol a ritka, kis egyedszámú taxonok (pl. Unionidae) előfordulhatnak. Ekkor lehet megtalálni az esetleges exuviumokat, valamint feljegyezni a repülő rovartaxonok egyedeit. A sikeres határozást követően a védett fajok egyedeit vissza lehet engedni a vízbe. A begyűjtött mintát a helyszínen tartósítani kell. Erre a célra a legalkalmasabb a formaldehid 4 %-os végtöménységű oldata. Használatakor körültekintően kell eljárni, mert egészségkárosító hatása van. A terepi jegyzőkönyv A mintavételi jegyzőkönyv kitöltésével: A mintavételi helyszínt egyértelműen meghatározzuk (pont, ill. pontok rögzítése GPS segítségével); A mintavétel körülményeit feljegyezzük; Az előkerült taxonok nevét, becsült tömegességét is rögzítjük; A helyszínen célirányos fénykép-felvételeket készíthetünk akár a mintavétel körülményeiről, akár a mintáról. Mindezekre a megfelelően kialakított Mintavételi jegyzőkönyv űrlapja (Függelék - I.) szolgál, amelyet a helyszínen értelemszerűen ki kell tölteni. Ha kiszáradt medret találunk, adatlap kitöltése akkor is szükséges a tapasztalt jelenség és egyéb észlelt dolgok feltüntetésével. Fontos eleme a mintavételnek a fényképes dokumentáció. Célszerű az egész helyszínről több képet is készíteni, állóvizek esetén több irányba is. A fényképezőgép adta sorszámot a jegyzőkönyvben az információ-vesztés elkerülése érdekében fel kell jegyezni. 15

16 Mintavevő eszközök: 1 mm névleges lyukbőségű nyeles mintavevő háló (standard FBA pond net) nyele dm-es beosztásokkal van ellátva, vagy külön mércével rendelkező bot a vízmélység becslésére mellcsizma vagy gumicsizma; jegyzőkönyv; tálca, csipesz, megfelelő nagyobb gyűjtőedények, kis üvegcse; grafitceruza (nem ázik le); matrica; tartósítószer (a 4 %-os töménységű formalin vagy 70%-os alkohol); vízhőmérő; GPS készülék; fényképezőgép Tavak: mély vizek (nem lábalható mélység, nyílt vízi tájék) Felmerül a kérdés: szükség van-e tavak esetében a mélyvízi (profundális) tájék makrogerinctelen élővilágának vizsgálatára? A válaszunk hasonló, mint a folyókkal kapcsolatosan, hiszen az ökológiai állapot megnyugtató jellemzéséhez a mély vízben uralkodó viszonyokról ugyanúgy tájékozódnunk kell, mint a sekély víz élőlény-együtteseire vonatkozóan. Tavak mélyvízi mintavételi eljárásait nem részletezzük olyan mértékben, mint ahogyan azt az áramló vizeknél alkalmazott módszertani leírásnál tettük. Ennek oka az, hogy e tekintetben még jóval kevesebb - elsősorban a Balatonra és a Velencei-tóra vonatkozó - tapasztalat áll rendelkezésre, mint a folyókkal kapcsolatban. Ennél fogva csupán fő pontokban rögzítjük a célszerű tennivalókat azzal a megjegyzéssel, hogy a mélyvízi tavi monitoringgal kapcsolatban a nemzetközi eredmények figyelembe vétele mellett is még jelentős erőfeszítésekre és további kutatásokra van szükség annak módszertani véglegesítéséhez. A legfontosabb pontok, amelyeket meg kell fontolni, a következőkben foglalhatók össze: Balesetvédelmi szempontok; A mélyvízi mintavételhez szükséges vízi jármű használata, feltételei, speciális eszközigénye; Mintavétel: mélységi tájék többnyire homogén élőhely-típusa (finomszemcséjű üledék) Függély menti mérések: oldott oxigén és hőmérséklet mérése fenékig, szükség szerinti számú ponton, egyéb mintavétel (fitoplankton, kémiai komponensek, üledék, stb.); Eszközök: Markoló (Ekman, Van Veen, Ponar), mélységmérő, műszer (szonda); Minta kezelése, szűrése, tartósítása; Jegyzőkönyv kitöltése Válogatás a laboratóriumban A válogatás során a szerves és szervetlen törmelék közül tálcán finom csipesz segítségével kiszedjük és üvegcsében gyűjtjük az észlelt és tartósított vízi gerinctelen állatokat. Először ki kell mosni a mintából a tartósítószert, hogy az ne károsítsa a mintával foglalatoskodó személy egészségét. A kimosást óvatosan kell végezni, folyó víz alatt, szűrő segítségével (amely nem ritkább szövésű, mint a mintavevő háló), mert a tartósított szervezetek merevek, törékenyek, mindennemű mozgatáskor könnyen sérülnek. Ha valamelyik taxon több százas egyedszámmal található a mintában, akkor almintázásra van lehetőség. Ilyenkor a teljes minta akkora hányadából válogatjuk ki (pl. fele, negyede, ötöde) ezt a bizonyos tömeges csoportot, amely minimálisan 100 egyedet tartalmaz belőle. Az almintázás menetét és egyéb adatokat a Függelék III. adatlapjára jegyezzük fel. Válogatáskor sztereomikroszkóp vagy kézi nagyító használata ajánlott, mert vannak nehezen észrevehető, kisméretű állatok. Biztonság kedvéért átvizsgálhatjuk a tálca tartalmát akkor is, amikor már úgy látjuk, mindent kiválogattunk már. 16

17 A válogatás eredményeképpen tisztán gerinctelen állatokat tartalmazó mintához jutunk, amit érdemes 70%-os alkoholban eltenni. A formalin párolgásával jobban irritál és károsabb az egészségre Határozás (rendszertani azonosítás, identifikáció) Az eredményeket a Mintavételi jegyzőkönyvben rögzítjük Függelék III. adatlap. A költségek és az erőfeszítés optimalizálása (minimalizálása) céljából a következő élőlény-csoportok faj szintig történő határozását javasoljuk: puhatestűek (csigák, kagylók); piócák, magasabb rendű rákok, kérészek, szitakötők, álkérészek, nagyszárnyúak, tegzesek, vízipoloskák, bogarak. Ha juvenilis egyedről van szó, melynek határozó bélyegei még nem fejlődtek ki, úgy ezt tüntessük fel az adatlapon. A kevés sertéjű gyűrűsférgek (Oligochaeta) és a kétszárnyúak esetében a faj szintig való határozásra specialisták bevonása nélkül aránytalanul nagy erőfeszítést igényel, ezért a makrogerinctelen monitoring során taxonómiai azonosításuk magasabb szinten is elfogadható. A mintákat tartalmazó edényeket őrizzük meg felcímkézve, hogy könnyen visszakereshető legyen szükség esetén. A címke tartalmazza a mintavétel helyét, a dátumot, a gyűjtő nevét Adatbevitel A terepi jegyzőkönyv és a többi adatlap segítségével töltsük fel az adatokat az országos makrozoobenton adatbázisba. A jövőben a vizsgálati eredmények közvetlen, internetes hálózaton, böngésző segítségével történő adatrögzítést és értékelést tervezzük megvalósítani, amely illeszkedik a jelen útmutatóhoz. 17

18 3. AJÁNLOTT HATÁROZÓK LISTÁJA CSIGÁK (GASTROPODA ) ÉS KAGYLÓK (BIVALVIA) GLEÖER P., MEIER-BROOK C. (2003) Süsswassermollusken. DJN, pp. 134 RICHNOVSZKY, A., PINTÉR, L. (1979): A vízicsigák és kagylók (Mollusca) kishatározója. - Vízügyi Hidrobiológia 6: 206 p. SOÓS, L. (1943): A Kárpát-medence Mollusca-faunája. MTA. Bp PIÓCÁK (HIRUDINEA) APATHY, I. (1889): " A magyarországi pióczák faunája". Rendszertani essay. -Math. term. tud. Közl. M. T. Akad. XXIII. Köt. 4. Sz APATHY, I. (1913): Vermes. In: Fauna Regni Hungariae 4: pp.14. BIELECKI, A. (1993): Italobdella ciosi, a new leeh genus and species from Italy (Hirudinea, Pisicolidae). - Genus 4 (2): Wroclav. ELLIOTT J.M.- MANN K.H. (1979): A key to the British freshwater leeches. Sci. Publ. No. 40, FBA, pp JUHÁSZ, P., BÉKÉSI, J. (2002): Italobdella ciosi Bielecki, 1993 a new leech species from Hungary (Hirudinea: Piscicolidae). - Fol. Hist.-nat. Mus. Matr. 26: NESEMANN, H., CSÁNYI, B. (1995): Description of Batracobdelloides moogi n. sp., a leech genus and species new to the European fauna with notes on the identity of Hirudo paludosa Carena 1824 (Hirudinea: Glossiphoniidae).- Lauterbornia 21: Dinkelscherben. NESEMANN, H. (1997). Egel und Krebsegel Österreichs. Sonderheft der Ersten Vorarlberger Malakologischen Gesellschaft, Rankweil, NEUBERT, E., NESEMANN, H. (1999): Annelida, Clitellata: Branchiobdellida, Acanthobdellea, Hirudinea. Süsswasserfauna von Mitteleuropa Band 6/2.Spektrum Akademischer Verlag, Heidelberg, Berlin, ÖRLEY, L. (1886): A magyarországi pióczák faunája. - Math. term. tud. közl. M. T. Akad. XXII. 2: MAGASABBRENDŰ RÁKOK (MALACOSTRACA) CARAUSU, S., DOBRENAU, E. & MANOLACHE, C. (1955): Crustacea Amphipoda, forme salmastre si de apa dulce. Fauna RP Romina, Bucuresti, 4 (4): EGGERS, T. O., MARTENS, A. (2001): Bestimmungsschlüssel der Sübwasser- Amphipoda (Crustacea) Deutschlands. - Lauterbornia 42: Dinkelscherben. FORRÓ, L. (1997): Rákok-Crustacea. - In: Forró L. (szerk.): Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer V. Rákok, szitakötők és egyenesszárnyúak. - Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest: HOFFMANN, J. (1963): Faune des Amphipodes du Grand-Duché de Luxembourg. Musée D histoire Naturelle, Luxembourg, KARAMAN, G. (1953): Pontokaspische Amphipoden der jugoslawischen Fauna. Acta Mus Macedon. Sci. Nat. 1: KONTSCHÁN, J. (2001): Proasellus pribenicensis Flasarova, 1977 (Crustacea: Isopoda, Asellota), a magyar faunára új vízi ászka a Cserehátból. Folia ent. hung. LXII: KONTSCHÁN, J., MUSKÓ, I. B. & MURÁNYI, D. (2002): A felszíni vizekben előforduló felemáslábú rákok (Crustacea: Amphipoda) rövid határozója és előfordulásuk Magyarországon. - Fol. Hist.-nat. Mus. Matr. 26: KÉRÉSZEK (EPHEMEROPTERA) BAUERNFEIND, E., HUMPESCH, U. (2001): Eintagsfliegen Zentraleuropas (Insecta: Ephemeroptera). Bestimmung und Ökologie, - Nat. Hist. Muz. Wien, 239 pp. BAUERNFEIND, E. (1994): Bestimmungsschlüssel für die Österreichischen Eintagsfliegen (Insecta: Ephemeroptera), 1. Teil. Wasser und Abwasser, Suppl. 4/94: BAUERNFEIND, E. (1994): Bestimmungsschlüssel für die Österreichischen Eintagsfliegen (Insecta: Ephemeroptera), 2. Teil. Wasser und Abwasser, Suppl. 4/94: EISELER, B. (2005): Identification key to the mayfly larvae of the German Highlans and lowlands. Lauterbornia Internationale Zeitschrift für Faunistic und Floristic der Binnengewasser Europas, Heft 53. pp.112. ELLIOTT J.M. - HUMPESH U.H.- MACAN T.T. (1988): Larvae of the British Ephemeroptera: A key with ecological notes. FBA Scientific Publication No. 49: KLUGE, N. J. (1997): Order mayflies. Ephemeroptera: Key to frashwater invertebrates of Russia and adjacent lands. Vol.3. Arachnids and lower insects. Ed. S.J. Tsalolikhin. Zool. Inst. Russ. Acad. Sci., S-Petersburg. p KLUGE, N. JU. (1987): Mayflies of the genus Heptagenia Walsh (Ephemeroptera, Heptageniidae) of the fauna of the USSR. Entomologicheskoe Obozrenie 66: KOVÁCS, T., AMBRUS, A. & BÁNKUTI, K. (1999): Data on the distribution of Oligoneuriella larvae in Hungary (Ephemeroptera: Oligoneuriidae). Folia ent. Hung. 60: KRNO, I. (1996): Podenky Slovenska. In: V. Hidrobiologicky kurz, Bratislava

19 MALZACHER, P., (1984): Die europaischen Arten der Gattung Caenis Stephens (Insecta: Ephemeroptera), Stuttgarter Beitrage zur Naturkunde, Ser. A, 373: MÜLLER-LIEBENAU, I. (1969): Revision der europäischen Arten der Gattung Baetis Leach, 1815 (Insecta, Ephemeroptera). Gewässer und Abwässer, 48/49, SOLDAN, T., V. LANDA. (1999): A key tho the Central European species of the genus Rhithrogena (Ephemeroptera: Heptageniidae). Klapalekiana, 38: ÚJHELYI S. (1959): Kérészek-Ephemeroptera. In: Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae) 49: ÁLKÉRÉSZEK (PLECOPTERA) ANDRIKOVICS, S., MURÁNYI, D. (2002): Az álkérészek (Plecoptera) kishatározója. Vízi természet- és környezetvédelem 18., Környezetgazdálkodási Intézet, Budapest, pp RAUSER, J. (1980): Rád Posvatky - Plecoptera. - In: Rozkosny, R. (ed.): Klic vodních hmyzu. Akademie-Verlag Prag., DAHL, F. (1955): Die Tierwelt Deutschlands. 43. Teil: Steinfliegen oder Plecoptera. Larven. Gustav Fischer Verlag, Jena, pp STEINMANN, H. (1968): Álkérészek-Plecoptera. - In: Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae), V, 8. Akadémiai Kiadó, Budapest, 185 pp. ZWICK, P. (2004): Key to the West Paleartic genera of stoneflies (Plecoptera) in the larval stage. Limnologica 34: SZITAKÖTŐK (ODONATA ASKEW, R. R. (2003): The Dragonflies of Europe. Harley Books, Martins, 308 pp. BELLMANN, H. (1987): Libellen: beobachten, bestimmen. Verlag J. Neumann - Neudamm GmbH & Co. KG, Melsungen Berlin Basel Wien, 268 pp. DREYER, W. (1986): Die Libellen. Gerstenberg Verlag, Hildesheim, 219 pp. FRANKE U. (1979): Bildbestimmungsschlüssel mitteleuropäischer Libellen-Larven (Insecta: Odonata). Stuttgarter Beitr. Naturk. Ser. A, No. 333: GERKEN, B., STEINBERG, K. (1999): Die Exuvien Europäischer Libellen (Insecta, Odonata). Verlag und Werbeagentur, Höxter, 354 pp. VÍZI- ÉS VÍZFELSZÍNI-POLOSKÁK (HETEROPTERA) BENEDEK P. (1969): Heteroptera VII. In: Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae) XVII/7. Akadémiai Kiadó, Budapest, 86 pp. JANSSON, A. (1986): The Corixidae (Heteroptera) of Europe and some adjacent regions. Acta Entomologica Fennica 47: JANSSON, A. (1969): Identification of larval Corixidae (Heteroptera) of Northern Europe. Ann. Zool. Fennici, 6: MACAN, T. T. (1956): A revised key to the British water bugs (Hemiptera- Heteroptera). - FBA. Scientific publication, no. 16. SAVAGE, A. A. (1989): Adults of the British Aquatic Hemiptera Heteroptera: a key with ecological notes. Scient. Publ. Freshwat. Biol. Ass. 50, 173 pp. SOÓS, Á. (1963): Heteroptera VIII. In: Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae) XVII/8. Akadémiai Kiadó, Budapest, 49 pp. VEPSÄLÄINEN, K., KRAJEWSKI, S. (1986): Identification of the waterstrider (Gerridae) nymphs of Northern Europe. Ann. Zool. Fennici, 52: VÍZIBOGARAK (COLEOPTERA CSABAI, Z., GIDÓ, ZS., SZÉL, GY. (2002): Vízibogarak kishatározója II. Vízi Természet- és Környezetvédelem sor., 16. Környezetgazdálkodási Intézet, Budapest, 204 pp. CSABAI, Z. (2000): Vízibogarak kishatározója I. Vízi Természet- és Környezetvédelem sor., 15. Környezetgazdálkodási Intézet, Budapest, 277 pp. TEGZESEK (TRICHOPTERA) EDINGTON J.M., HILDREW A,G. (1981): A key to the caseless caddis larvae of the British Isles with notes on their ecology. Scient. Publs. Freshwat. Biol.Ass. 43, LEPNEVA, S. G. (1970): Fauna of the USSR. Trichoptera 1, Larvae and Pupae of Annulipalpia. Translation from 1964 Russian edition. Jerusalem. Israel Program for Scientific Translations, LEPNEVA, S. G. (1971): Fauna of the USSR. Trichoptera 2, Larvae and Pupae of Integripalpia. Translation from 1966 Russian edition. Jerusalem. Israel Program for Scientific Translations, PITCH, T. (1993): Zur Larvaltaxonomie, Faunistik und Ökologie mitteleuropäischer Flieswasser-Köchelfliegen (Insecta: Trichoptera). Technische Universität Berlin, WARINGER, J., GRAF, W. (1997): Atlas der österreichischen Köcherfliegenlarven: unter Einschluss der angrenzenden Gebiete. - Wien: Facultas-Univ. Verl.,

20 ÁRVASZÚNYOGOK (CHIRONOMIDAE) VALLENDUUK, H. J., MOLLER-PILLOT, H. K. M. (1997): Key to the larvae of Chironomus in WesternEurope. RIZA rapport :15pp. WIEDERHOLM, T. (ed) (1983): Chironomidae of the Holarctic region. Keys and diagnoses. Part 1. Larvae. Ent. Scand. Suppl. 19: