A borz táplálékválasztása mezőgazdasági élőhelyen

Átírás

1 A borz táplálékválasztása mezőgazdasági élőhelyen Borzkotorék fotó: bleier norbert Az apróvadas vadgazdálkodási egységek és a kérdőíves felmérések tapasztalatai szerint a borz az elmúlt 20 év során az egyik legintenzívebben terjeszkedő emlős ragadozó fajunk. Az országos állománysűrűség 60%-kal növekedett 1987 és 2000 között. Az elmúlt évtizedekben meghódított területek elsősorban az Alföldön helyezkednek el: Bács-Kiskun megye északi és Pest megye déli területei, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar és Szolnok megye területei tartoznak ide (Heltai és mtsai. 2001). Az 1973-as védetté nyilvánítás után, jó alkalmazkodóképességének és a védelemnek is köszönhetően vált állandó és közönséges ragadozóvá az ország olyan területein is, ahol korábban csak alkalmanként fordult elő (Heltai és Kozák 2004). Mindezek miatt 2001-től újra vadászható faj lett, vadászidénye június 1-jétől február 28-ig tart. A borz terjeszkedése és állománynövekedése egyébként egész Európában megfigyelhető, elterjedési területét elsősorban a skandináv országokban, északi irányban növelte (Mitchell-Jones és mtsai. 1999). A fenti folyamatokkal egy időben egyre több helyen észlelték a mezőgazdasági kultúrákban (Moore és mtsai. 1999) és a földön fészkelő védett vagy vadászható fajok szaporulatában okozott kártételét, aminek mértékét azonban nem ismerjük. Az eddigi ürülékvizsgálatok ugyan viszonylag nagy minta- A megjelenés eredeti helye: Biró Zsolt, Bleier Norbert, Heltai, Miklós, Lanszki József: A borz táplálék választása mezőgazdasági élőhelyen. Nimród, 98. évfolyam, 4. szám, 2010, o. 177

2 számmal dolgoztak, de az ürülékből nem lehet kimutatni a tojásfogyasztást, vagyis a borz lehetséges károkozását a földön fészkelő madarak állományában. Azt ugyanakkor megmutatta, hogy mezőgazdasági területeken, ősszel a borz egyik legfontosabb táplálékalkotója a kukorica (Lanszki 2002), így esetleges mezőgazdasági kártétele előfordulhat. A borz mindenevő, széles táplálékspektrumú, opportunista faj, vagyis kiaknázza a leggyakoribb és legkönnyebben megszerezhető táplálékforrásokat (Lanszki 2004, Melis és mtsai. 2002). Azonban egy adott élőhelyen specializálódhat egy-egy gyakori tápláléktípusra (pl. földigilisztára Angliában: Kruuk és Parish 1982, üregi nyúlra Spanyolországban: Martín és mtsai. 1995). Hazai, erdőséggel övezett vizes élőhelyen tavasztól őszig kétéltűek és hüllők, télen földigiliszta volt a fő tápláléka (Lanszki 2004). Egy éven belül tehát a különböző évszakokban más-más zsákmány lehet számára a legfontosabb. Goszczyński és mtsai. (2000) kimutatták, hogy a borz táplálék-összetétele Európa északi területeitől déli irányban haladva jellegzetes mintázat szerint változik. Míg az északi területeken elsősorban földigilisztát és gerinceseket fogyaszt, addig délen, a Mediterráneumban növények és rovarok a fő tápláléka, alkalmazkodva az adott élőhelyek táplálékforrásaihoz. Hasonló a helyzet az egy klímazónába (mérsékelt éghajlat) tartozó eltérő (erdei, erdei-mezőgazdasági komplex, mezőgazdasági) élőhelyek között is. Az erdőtől a mezőgazdasági területek felé haladva csökken a földigiliszta jelentősége és nő a növényeké. Az intenzív agrárművelés ugyanis csökkenti a földigiliszták előfordulását. A művelt területeken a borz fontos táplálékalkotói lehetnek a mezőgazdasági növények is. Minél több ilyen terület fordul elő a mozgáskörzetükön belül, annál nagyobb lehet a csoportnagyság, amint azt egy angliai vizsgálatban tapasztalták (Delahay és mtsai. 2006). Azaz egy intenzíven művelt agrárterületen sokkal gyorsabban nőhet a populációsűrűség, mint az erdősült területeken. Melis és mtsai. (2002) a növények nagymértékű fogyasztását találták Olaszországban egy mezőgazdasági területen. A borzok nyáron és ősszel elsősorban gyümölcsöket és napraforgót fogyasztottak, míg a kukorica és a búza télen került elő az ürülékükből. Ez is azt mutatja, hogy az intenzíven művelt agrárterületeken a borz specializálódhat a termesztett növényekre is, amivel akár helyileg jelentős károkat is okozhat. Ennek kivédésére Poole és mtsai. (2002) villanypásztort javasoltak, ami igen hatékonyan kizárta a borzokat a területről (bekerítettben: 24±19 kukoricanövény/ha károsítás, kontroll: 433±161 növény/ha károsítás), ugyanakkor nem befolyásolta lényegesen a napi viselkedésüket, azaz állatvédelmi szempontból is megfelelő megoldásnak bizonyult. Roper és mtsai. (1995) angliai búza- és árpaföldeken csak kismértékű (kevesebb, mint 0,1%) borzkárosítást találtak, ezért szerintük a villanypásztor működtetése nem éri meg. Viszont, minél kisebb méretű volt egy tábla, annál komolyabb kárt okoztak benne a borzok, mert az összterülethez képest már nagyobb volt a letaposott és károsított rész. A búzát jobban kedvelték a borzok, mint az árpát, továbbá a földek szélső 20 m-es zónáját használták elsősorban. Ezeken a helyeken letapostak egy foltot, és a 178

3 földre került kalászokból szedték ki a magvakat. Összesítve, a szerzők szerint a borz csak lokálisan okoz kárt, és az is elhanyagolható mértékű. A nemzetközi tudományos eredmények és a hazai megfigyelések is arra ösztönöztek minket, hogy Magyarországon először, célzott vizsgálattal ellenőrizzük a borz lehetséges szerepét a mezőgazdasági kultúrák (elsősorban a kukorica) károsításában. Vizsgálati terület A Gemenc Zrt. Hajósi Erdészetének mezőgazdasági területe (Nemesnádudvar) és a Hajósi Vadásztársaság területe (Hajós) volt az a két, intenzív mezőgazdasági művelés alá tartozó és szomszédos területrész, ahol a borzkotorékok jelenlétét és a borz táplálkozását vizsgáltuk. A mezőgazdasági területen a művelt táblák (89%) mellett az erdők aránya minimális (4%). Viszonylag sok volt korábban a csatornák mentén a nádas (7%) és közvetlen szomszédságukban megjelentek a fűz-nyár ligeterdők. Ezekben helyenként tömeges a szeder (Rubus spp.), szórványos a csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus), a szil (Ulmus spp.), a fűz (Salix spp.), a szürkenyár (Populus canescens), a varjútövisbenge (Rhamnus catharticus), a kökény (Prunus spinosa) és a bodza (Sambucus spp.) jelenléte. A későbbiekben ezeket a cserjesávokat számos helyről kiirtották, és helyükön mára csak gyomtársulások maradtak fenn (11. kép). 11. kép. A nemesnádudvari és a hajósi határban is kiirtották a nádasokat és a füzeseket FOTÓ: BLEIER NORBERT 179

4 12. kép. Jellegzetes borzkotorék kihúzással, kukoricatáblában augusztus, Nemesnádudvar FOTÓ: BLEIER NORBERT A leggyakoribb termesztett növények a búza (Triticum aestivum) 36%-os és a kukorica (Zea mays) 32%-os borítással. A fennmaradó részeken kisebb lucerna- (Medicago sativa), napraforgó- (Helianthus annus) és árpa- (Hordeum vulgare) földek és rétek voltak a vizsgálat ideje alatt. A nemesnádudvari területen 2006 februárjában területbejárás során felmértük a borzkotorékok előfordulását. Rögzítettük a kotorékok jellemzőit (lakottság, ürülék, nyomok jelenléte, kijáratok száma, vegetáció, esetleg talajviszonyok, hova ásták a várat). A borzok jelenlétére utal a jellegzetes nyomvályúk megléte (12. kép). Emellett 1: méretarányú térképen rögzítettük a kotorékok helyét. A következő felvétele- 180

5 zést 2006 júniusában, a kalászosok aratása előtt, majd 2006 augusztusában, a kukorica tejes érésekor, végül 2006 novemberében végeztük, amely időszakban a borzok jellemzően elvonulnak a téli pihenőjükre. A kotorékok mellett a nyári időszakban folyamatosan kerestük és ellenőriztük a latrinákat, amelyekből ürülékmintákat vettünk, és ezekben vizsgáltuk meg a gazdasági növények relatív előfordulási és biomassza-számítás szerinti arányát. Milyen élőhelyeket választanak a borzok az intenzíven művelt mezőgazdasági területen? A bejáráskor összesen 14 kotorékot találtunk a mezőgazdasági területeken. A februári felmérés során a borzok még nem hagyták el a fő várakat, így ezek elhelyezkedését rögzítettük. A kotorékok elhelyezkedését a 45. ábra szemlélteti. A mezőgazdasági területen lévő kotorékok többsége nyíltan vagy gyomok takarásában (13. kép), a csatornapartokon helyezkedett el. Ez alól csak három (ebből kettő búzavetésben és egy zöldségtermelő parcellán) vár volt kivétel, amelyek 1 3 kijárata közvetlenül a szántóföldre nyílt. A kotorékokat homokba ásták, átlagosan 94 m ± 7 m tengerszint feletti magasságban, és 6 ± 4 db kijáratuk volt. Az összes kotorék közelében (legfeljebb 5 m távolságban) volt mezőgazdasági tábla február lakatlan kotorék lakott kotorék csatornák 0,3 0 0,3 0,6 km 45. ábra. A borzvárak elhelyezkedése a Nemesnádudvar és Hajós közötti mezőgazdasági területen, 2006 februárjában 181

6 13. kép. A 11-es várrendszer Hajóson, csatornaoldalban FOTÓ: BLEIER NORBERT 14. kép. Borzlatrina a 6-os várnál friss ürülékkel, ami tele van kukoricaszemekkel FOTÓ: BLEIER NORBERT 182

7 15. kép. Jellegzetes borzkár a kukoricában FOTÓ: BLEIER NORBERT 16. kép. Friss borznyomok a rágott cső mellett FOTÓ: BLEIER NORBERT 183

8 Júniusban a búzatáblában lévő várnál találtunk latrinát, ezt a várat használták egészen a búza aratásáig, utána elköltöztek az állatok. Augusztusban a régi kotorékoknál új kijáratok jelentek meg, amiket a tejes érésben lévő kukoricatáblákba ástak (12. kép). Mindegyiknél találtunk latrinákat friss ürülékkel, amik tele voltak kukoricaszemekkel (14. kép). Továbbá megfigyelhettük a borz jellegzetes károkozását a kukoricán: letörik a szárat, a csöveken a takaróleveleket karmaikkal sallangosra tépkedik, hogy hozzáférjenek a lédús szemekhez (15. és 16. kép). Mit eszik a borz az intenzíven művelt mezőgazdasági területeken? Összesen 12 hullatékmintánk volt, amelyben 10 különböző táplálékféleséget 21 alkalommal mutattunk ki (14. táblázat). A táplálékalkotók alapján azt mondhatjuk, hogy a vizsgált mezőgazdasági területeken a borzok közepesen széles táplálkozási nichetartománnyal jellemezhetők. Vagyis számos korábbi vizsgálattal ellentétben, nem specializálódtak, de nem is fogyasztanak túl sokféle táplálékelemet. A táplálékban a növények domináltak, ezek közül is a kultúrnövényekből, elsősorban kukoricából találtuk a legtöbbet. 14. táblázat. A borz táplálék-összetétele a latrinákban talált ürülékek alapján, a nyári időszakban, intenzíven művelt mezőgazdasági területeken. A + 0,05% alatti fogyasztási arányt jelent. A gerinctelenek összesen a fogyasztott biomassza 0,1%-át tették ki. RFO: relatív előfordulási gyakoriság. BIOM: biomassza-számítás szerinti összetétel N RFO BIOM Táplálék taxon (eset) % % Kisemlős 1 4,8 0,1 Tojás 1 4,8 0,1 Békafajok 1 4,8 0,2 Futóbogarak 2 9,5 + Cincér 1 4,8 + Egyéb bogár 1 4,8 + Ikerszelvényes 1 4,8 + Szeder 4 19,0 39,8 Kukorica 8 38,1 58,7 Árpa 1 4,8 1,0 n (mintaszám) 12 k (elemszám) 21 Valóban komoly károkat okozhat a borz mezőgazdasági terményekben? A kotoréktérképezések azt mutatják, hogy a borz stabilan megtelepedett az intenzíven művelt agrárterületeken, ahol ráadásul terjeszkedik is. Vizsgálataink alapján a terjeszkedésnek nem szab gátat a teljesen nyílt terület sem, ahogyan ezt korábban már megállapították (Kozák és Heltai 2006). Bár a fedett területeket jobban kedvelik (Jepsen és 184

9 mtsai. 2005, Kozák és Heltai 2006), a nemesnádudvari területen a teljesen nyílt csatorna-partoldalakban is ásnak akár fővárakat is. Mindenesetre az erdősítési program és az alföldi táj erdő-mezőgazdasági komplexei területarányának növekedése alapján prognosztizálható a borz populációsűrűség-növekedése. Ennek az az oka, hogy a zárt, állandó vegetáció fontos a faj számára. A kotorékhasználat vizsgálata szerint a tavaszi nyári időszakban végzett ismételt felmérések alapján pontosabb képet kaphatunk a lakott kotorékokról, mert akkor új kijáratokat is ásnak a várakból a táblákba. A friss bolygatások könnyebben észrevehetők. Ezek felderítése és megszüntetése segíthet a károk csökkentésében. Továbbá elkerülhető, hogy pl. a mezőgazdasági nagygépek a táblán vagy a földutakon beszakadjanak a borzvárba, és így a vezető sem sérül meg. Az intenzív agrárterületeken a mezei nyúllal, fácánnal, fogollyal ellentétben a borznak táplálékhiánytól sem kell tartania, ugyanis képes specializálódni a területen rendelkezésre álló egy-két zsákmányfajra (Kruuk és Parish 1982, Martín és mtsai. 1995). Azonban éppen a mi kontinentális klímánkon a legszélesebb a táplálkozási niche-e (Goszczyński és mtsai. 2000). Sőt, a mi vizsgálataink alapján még nagyobb ez az érték, mint a borz eredeti, erdős élőhelyén (Lanszki 2004) vagy bármely más, hasonló szélességi fokon lévő élőhelyen (Goszczyński és mtsai. 2000). Mindez valószínűsíti, hogy a borz populációsűrűsége emelkedni fog az Alföldön. A borz esetében a kukorica fogyasztása a legjelentősebb általa okozott mezőgazdasági kár. A búza esetében lehetett még kedveltséget (preferenciát) megállapítani (Roper és mtsai. 1995), de ez csak kismértékű károkozással járt együtt. A károk inkább helyi jelentőségűek lehetnek, ami természetesen emelkedhet a borz állománysűrűségének növekedésével, de eredményeink azt sejtetik, hogy a nagyobb kiterjedésű táblákon nem fog komolyabb károkat okozni. Leginkább akkor számíthatunk tavasszal az őszi gabonatábla feltúrására, ha előző évben nem takarították el a lehullott kukoricacsöveket a földekről, mert sokszor ezek miatt kaparják fel a talajt és tapossák le a vetést. Vagyis ebben az esetben a borz károkozása agrotechnikai problémára/hibára vezethető vissza. A gyakorlatban nagyon fontos, hogy a mezőgazda, a vadkárbecslő és a vadgazda is felismerje a borz által okozott károkat, hiszen az a szembetűnő jellegzetességek alapján nagy bizonyossággal megállapítható. A borz által okozott károkat jelenleg nem lehet könnyen megtéríttetni, mivel az évi LV., vagyis a Vadászati törvény nem nevesítette ezt a fajt a károk kapcsán, így csak a Polgári Törvénykönyv idevágó rendelkezései az irányadók (Klátyik 2003). Emiatt is a növénytermesztők valószínűleg nem foglalkoznak a borz által okozott károkkal, hanem ezt is a szarvas vagy a vaddisznó számlájára írják. Ezt azonban nem kell elfogadniuk a vadgazdálkodóknak, különösen kisebb területű földek esetében, ahol a borz által okozott relatíve kisebb kár mégis jelentős lehet a tábla terméséhez viszonyítva. Mindettől függetlenül jelenleg sem és a jövőben sem a borz lesz a legnagyobb veszélyforrás a szántóföldi növénytermelésre, a terméshozamra. 185

10 Eszik-e a róka fácánt? Fácánok a tarlón FOTÓ: BLEIER NORBERT A címben feltett költői kérdésre a válasz egyszerű természetesen. Ha lehetősége van rá, akkor a róka, tisztességes ragadozóhoz méltóan, fácánt (is) fogyaszt. A kérdés tehát nyilvánvalóan provokatív. A lassan történelmi múltra visszatekintő vita ugyanis valójában nem a cáfolhatatlan tényről folyik. Sokkal inkább arról, hogy hogyan ítéljük meg a jelenséget (a fácán elfogyasztását) és mit gondolunk valódi hatásáról a fácánállományokban. A jelenség megítélése igen szubjektív. Nagyban függ munkánktól, személyes tapasztalatainktól, az ismeretszintünktől, a körülöttünk lévő világról alkotott általános képünktől. A jól ismert két, szélsőséges vélemény: 1. a zsákmányolás minden körülmények között természetes folyamatnak tekinthető, törődjünk hát bele, és ne is akarjuk ellene tenni semmit vagy: 2. a ragadozók azt akarják megenni amit mi, tehát minden eszközzel meg kell akadályoznunk a számunkra is fontos préda fajok védelmében. A megítélés tehát erősen függ a helyzettől, és ezért nagyon nehéz azon vitatkozni. Nézzük inkább, hogy vajon a róka fácánfogyasztása valójában milyen mértékű, és ha meg A megjelenés eredeti helye: Heltai Miklós és Lanszki József: Eszik-e a róka fácánt? Nimród, 98. évfolyam, 1. szám, 2010, 5 7. o. 186

11 tudjuk határozni, akkor vajon a fácánfogyasztás aránya mitől függ, azaz a mindenki által másképp megítélt ténynek valójában milyen hatása van vagy lehet a fácánállományra. Tehát fontos-e a fácán szempontjából a róka jelenléte? A táplálkozásvizsgálatokról A ragadozók, rejtőzködő életmódjuk miatt, nehézzé teszik azok munkáját, akik célul tűzték ki táplálkozási szokásaik felmérését. A zsákmányszerzés közvetlen megfigyelésére igen ritkán van lehetőség, ráadásul statisztikailag értékelhető megfigyelési alkalom rögzítése is kevésbé valószínű. Hasonló a helyzet a zsákmánymaradványok felmérése esetén is. Mindkét vizsgálati módszerre igaz, hogy a tápláléklistának csak egy részéről, a jól megfigyelhető, könnyen azonosítható, viszonylag nagytestű táplálékalkotókról tudunk így adatot gyűjteni. Ha egy kotorék környékén tavasszal szétnézünk, nagyon hamar levonhatjuk azt az egyébként téves következtetést, hogy a róka csakis és kizárólag nyulat, fácánt vagy őzgidát eszik. A gyakorlatban dolgozó szakemberek többségének tapasztalatai azonban természetes módon többnyire ilyen megfigyelésekből adódnak. A nem megfelelő mintavételezési és -feldolgozási lehetőség miatt a kutatók már régóta inkább a gyomortartalom-vizsgálatot vagy a hullatékelemzést választják a minél pontosabb eredményekre törekedve. A gyomortartalom-vizsgálatot csak vadászható, nem veszélyeztetett fajok esetében végezhetjük. Legfontosabb előnye, hogy gyakran viszonylag épen találjuk meg az elfogyasztott táplálékot, ami megkönnyíti a zsákmány pontos azonosítását. További előnye, hogy az adott területen, a róka számára fellelhető táplálékforrások ismeretében, a megfelelő egészségügyi óvintézkedések betartásával, akár már az elejtés után is el lehetne végezni, vagyis nem feltétlenül van laboratóriumhoz kötve a vizsgálat. A módszer hátrányai közé tartozik, hogy védett vagy veszélyeztetett fajok esetében kizárt az alkalmazása (kivéve a megtalált elhullott tetemek egyedi vizsgálata), de a vadászható fajok esetében is probléma a statisztikai elemzésekhez szükséges, megfelelő számú egyed elejtése. Ráadásul a teljes körű, értékelhető vizsgálathoz az elejtéseket az év során egyenletesen kellene ütemezni, pl. évszakonként, ami eddigi tapasztalataink szerint szintén nehezen oldható meg. Azt lehet ugyanis látni, hogy könnyű egy-egy vadászterületen rókát terítékre hozni egy vizsgálat érdekében (és ekkora mintaszám már elegendő a megfelelően alátámasztott következtetések levonásához). Ugyanakkor nagyon nehéz vagy majdnem lehetetlen havonta egyedet terítékre hozni, pedig, ha a mintáink nem egyenletesen származnak az év különböző időszakaiból, megint csak könnyen vonhatunk le téves következtetéseket. E hibák kiküszöbölése végett a táplálkozásvizsgálatokat elsősorban hullatékból (ürülékből) végzik. A vizsgált fajra jellemző hullaték felismerésével és begyűjtésével a faj zavarása vagy elejtése nélkül nagy és éves szinten nézve akár egyenletes mintaszám alapján értékelhető a táplálék összetétele. A gyomortartalom-vizsgálathoz hasonlóan ennek a módszernek is vannak hátrányai. Lényeges hátránya bizonyos táplálékforrások (pl. tojás vagy más emészthetetlen maradványrészt hátra nem hagyó táplálékok) fogyasztásának alulbecslése, a többféle adatfeldolgozási mód, azok hibalehetőségei és a nem összehangolt alkalmazásukból adódóan az adatok összehasonlításának nehézsé- 187

12 gei. Nem utolsósorban laboratóriumot, megfelelő felszerelést (határozó atlaszok, saját referenciagyűjtemények, mikroszkóp, germicid lámpa stb.) igényel. Néhány korábbi vizsgálat Közép-Európából Lengyelországi vizsgálatok szerint a róka táplálékában néhány százalékos arányt képvisel a fácán, és jelenléte a táplálékalkotók között nagyon területfüggő. A róka elsősorban kisrágcsálókat (ezen belül is főként mezei pockot), mezei nyulat és nagyobb testű állatok megtalált maradványait fogyasztotta. Meglepőnek tűnik, hogy kutya és róka is megjelent a kimutatott táplálékalkotók között. Külön kiemelték, hogy a vizsgálatokba bevont ragadozó fajok (farkas, hiúz, nyestkutya, nyuszt, róka) közül a legváltozatosabb táplálékválasztás a rókát jellemezte (Ryszkowski és mtsai. 1971, Goszczynski 1986, Reig és Jedrzejewski 1988). Csehországban végzett kutatása során Kozena (1988) részben hasonló eredményeket kapott. Az ország déli, mezőgazdasági területein a róka leggyakrabban előforduló táplálékai a kisrágcsálók (különösen a mezei pocok), de jelentős volt a mezei nyúl és a fácán fogyasztása is. Suchentrunk (1984) Kelet-Ausztriában nyolcvan különböző táplálékalkotó közül a legjelentősebbnek az őz és a zerge fogyasztását találta. Erdei Miklós (1977) hazai (dél-magyarországi) eredményei 133 róka gyomortartalmának elemzésén alapultak. A mezei nyúl aránya területtől függően 3,5 5,5%, a fácáné és a fogolyé 0 és 8% között változott. A róka domináns táplálékát kisemlősök, főként mezei pocok alkotta. Jelentős volt a rovarok részaránya. Farkas Dénes (1983) Abádszalók környékéről gyomortartalom- és zsákmánymaradvány-vizsgálat alapján kapott eredményei szerint azonban a hasznos apróvad szerepe jelentősebb a róka táplálékában. Vizsgálata szerint a róka fő tápláléka tavasszal a kisrágcsálók (44%), a háziállat-vágási hulladékok (21%), valamint mezei nyúl (19%) és a fácán (12%). Nyáron kisrágcsálók (50%), fácán (23%), növények (16%), ősszel szintén kisrágcsálók (32%), vágási hulladék (21%), növények (31%), télen kisrágcsálók (42%), vágási hulladék (31%), valamint fácán (12%). Ha ezek alapján összegezzük az eredményeket, akkor azt láthatjuk, hogy a fácán megjelenése a róka a táplálékában erősen területfüggő. Még a jó apróvadasnak tartott helyeken sem tekinthető nagymértékűnek a fácánfogyasztás. Úgy tűnik, hogy a róka hatása a fácánállományra nem lehet jelentős. A fácánfogyasztás alakulása a róka táplálékában, különböző területeken A fentebbi rövid irodalmi áttekintés legnagyobb hibája az, hogy a vizsgálatok térben és időben egymástól nagyon távoliak és az alkalmazott módszerekben is jelentős eltérések voltak. Ezek a különbözőségek természetesen hatnak az eredményekre és az azokból levonható következtetésekre. Az FVM Vadgazdálkodási Alapja által támogatott Országos Emlős Ragadozó Monitoring Program keretében azonban lehetőségünk volt egységesített mintagyűjtési és feldolgozás módszerekkel, jellegében és gazdálkodásában jelentősen különböző területeken megvizsgálni a róka apróvadfogyasztását. 188

13 Abádszalók A 46. ábrán az Abádszalók környékén élő rókák fő táplálékalkotóinak időszakonkénti alakulása látható. Fontos, hogy a kisemlősök fogyasztásának csökkenésekor az apróvad fogyasztása emelkedett, miközben a többi táplálékféleség szerepe általában alárendelt maradt. Az öt év összevont adataiból képzett évszakos összetétel alapján a kisemlősök fogyasztásának részaránya télen és tavasszal volt legkisebb (34 35%), majd fokozatosan emelkedett őszig (61%). A mezeinyúl-fogyasztás aránya ezzel éppen ellentétesen, 24 25%-ról 5%-ra csökkent. A fácán fogyasztása csak ősszel emelkedett meg (5 9%-ról 13%-ra). A növényi táplálék fogyasztása egész évben kismértékű (7 9%), de többnyire a fácánéval azonos arányú volt. 46. ábra. A róka évszakos kisemlős- és apróvadfogyasztása Abádszalók körzetében, 1998 és 2003 között (E%) Jászárokszállás Jászárokszálláson is a kisemlősök domináltak (E: 43 79%) a róka táplálékában, köztük a legfontosabb faj a mezei pocok volt. A mezei nyúl minden évszakban előfordult táplálékként, de jelentős emelkedés télen kezdődött és tavasszal kiugróan magas értéket ért el (57%!). Vagyis a 2002/2003-as kemény télen és az azt követő, rágcsálókban szegény tavaszon a róka másodlagos táplálékforrása a mezei nyúl volt, kihasználásának aránya jelentőssé vált. A róka táplálékában a csökkenő kisemlősfogyasztást a mezei nyúl helyettesítette, különösen a kritikus téli és tavaszi időszakban. A területen a vizsgált időszakban, annak ellenére, hogy természetes és kibocsátott fácán is vadászható mennyiségben fordul elő, a fácánfogyasztása gyakorlatilag kimutathatatlan volt (47. ábra)! Fonyód A róka fő táplálékát Fonyód környékén is a kisemlősök alkották, de egy idő után (2002 nyarán és őszén) jelentőssé vált a fácán szerepe is. Ennek oka, hogy egy viszonylag kis 189

14 47. ábra. A róka évszakos kisemlős- és apróvadfogyasztása Jászárokszállás körzetében, 2000 és 2003 között (E%) területen ahol közel 10 ezer előnevelt madarat bocsátottak ki a fácán jelentős menynyiségben vált könnyen hozzáférhető táplálékká. A mezei nyúl fogyasztása elhanyagolható volt (48. ábra). Az összevont évszakos minták alapján az elsődlegesen fontos kisemlősök mellett tavasszal jelentős volt a gerinctelenek, a háziállatok és a nyúlalakúak, nyáron és ősszel a növények fogyasztása. A mezei nyúl tavasszal, a fácán ősszel fordult elő gyakrabban táplálékként. 48. ábra. A róka évszakos kisemlős- és apróvadfogyasztása Fonyód körzetében, 2000 és 2002 között (E%) Mit nem mutatnak meg a táplálkozásvizsgálatok? Akárhogyan is nézzük a táplálkozásvizsgálatok eredményeit, nem vonhatunk le más következtetést: extrém helyzeteket kivéve a fácán szerepe a róka táplálkozásában nem 190

15 jelentős, tehát a róka fácánállományra gyakorolt hatása nyilvánvalóan nem lehet túlságosan nagy. Így van ez? Mi az oka a vadgazdálkodási gyakorlat tapasztalatai és a táplálkozásvizsgálatok következtetései közötti eltéréseknek? Csak a különböző megfigyelési, vizsgálati módszerek vagy valami más is? A táplálkozásvizsgálatok célja egy-egy faj, esetünkben a róka táplálkozásbiológiai jellemzőinek feltárása. Megismerhetjük, mely fajokat fogyasztja el a róka, milyen egymáshoz viszonyított arányban szerepelnek az étrendjében és esetleg mitől függhet a fogyasztás gyakorisága. A róka tápláléklistája rendkívül változatos. A fentebbi területek közül pl. Abádszalókon csak a négyéves vizsgálati periódusban több mint ötven, különböző táplálékalkotót mutattunk ki, de a teljes időszak alatt összességében közel voltunk a 200 eltérő táplálékféleséghez. Azaz megtudhattuk, hogy a róka táplálékspektruma rendkívül széles. Láthattuk azt is, hogy a területek között jelentős különbségek vannak a táplálék-összetételben és ez függ az egyes táplálékalkotók hozzáférhetőségétől. A róka tehát a szokásai és a terület adottságai szerint választ. Ezt mind megtudhatjuk a táplálkozásvizsgálatokból, azaz tudni fogjuk, hogy az adott területen melyik zsákmányfaj lesz jelentős a róka szempontjából. A róka szempontjából a fácán nem jelentős zsákmányfaj. Ha van fácán, természetesen igyekszik vadászni belőle. Ha nincs vagy kevés van, majd eszik mást. Azaz a táplálkozásvizsgálatok alapján nem tudjuk megmondani, hogy valójában milyen hatással van a róka a fácánra, mert nem a fácán szempontjából vizsgálódtunk, hanem a róka szemüvegén keresztül néztük a világot. A valódi hatás megismeréséhez azt kellene tudnunk, hogy a fácán szempontjából mennyire fontos a róka jelenléte, azaz mi történik egy-egy terület fácánállományával, ha a területen nem fordul elő a róka és/vagy egyéb ragadozók sem. Ezek a ragadozóelvonásos vizsgálatok, amelyek hazánkban még nem történtek meg. Ennek ellenére sejtéseink már lehetnek, hiszen Dévaványán a túzokoknak készített 400 ha-os a gyakorlatban ragadozómentes kertben a nyúlállomány erős szaporodását tapasztalják. Sajnos azonban az adatgyűjtés és -értékelés alapvetően (a bekerített terület funkciójának megfelelően) a túzok sikeres repatriációjára terjed ki és nem a különleges ragadozó-zsákmányállat kapcsolat vizsgálati lehetőségére. A nemzetközi irodalom azonban több ilyen vizsgálatot is ismertet változatos eredményekkel. Az egyik legújabb egy finnországi vizsgálat volt, ahol bukók és úszórécék fészekaljnagyságát és utódfelnevelési sikerét vizsgálták erős ragadozógyérítés mellett és anélkül. Mind a két mutatóban szignifikánsan jobbak voltak a ragadozómentesített területek a kontrollhoz képest (Kauhala 2004). Idehaza tehát még ma sem rendelkezünk pontos ismeretekkel az összes kérdés megválaszolásához, de az eddigi ismereteink mindenki számára kijelölik az utat. Az apróvad-gazdálkodás gyakorlata, így a fácángazdálkodásé sem nélkülözheti az erős, minden törvényes eszközt bevető ragadozógazdálkodást. Ez tehát a feladata a gyakorlat szakembereinek. A vadbiológusok számára pedig itt a lehetőség egy újabb, a gyakorlatot segítő vizsgálatra. Nem nélkülözhetjük azt a tudást, amit a ragadozómentesített területek vizsgálatából kaphatunk. 191