Elhangzott október 4-én. Bibliaolvasás: Ap Csel 16, Alapige:Fil 1, ,1-9

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elhangzott október 4-én. Bibliaolvasás: Ap Csel 16, Alapige:Fil 1, ,1-9"

Átírás

1 Bibliaolvasás: Ap Csel 16, Alapige:Fil 1, ,1-9 Elhangzott október 4-én P ál apostol második missziói útján Kis-Ázsiában végzi az evangélium hirdetésének szolgálatát. Itt nyer elhívást az európai szolgálatra. Éjjeli látomásban egy görög férfi Macedóniába hívja, hogy legyen segítségükre. Pál engedelmeskedik a hívásnak és így érkezik Filippibe, s a Lélek által végzett szolgálat eredményeként megteremtıdik az elsı európai keresztyén lélek és gyülekezet. A felolvasott igerészbıl, történésbıl három üzenetet emelek ki. 1. A gyülekezet növekedésének háttere. 2. A Krisztusról való beszélgetések fontossága. 3. Lídia hívı, szolgáló élete. 1. Filippiben minden hátráltató tényezı ellenére keresztyén gyülekezet alakul és az növekedik. A város abban az idıben római kolónia, ahol a kiszolgált katonák telepedtek meg családjaikkal együtt. Pogány világ a maga sajátos hitvilágával, erkölcsiségével, életvitelével, amitıl nagyon távol áll és idegen a krisztusi tanítás. A városban nincs zsinagóga, ami a megtelepedett zsidóság kis létszámára utal. Nem ismert a teremtı Isten sem. Mégis megalakult a gyülekezet, él és növekedik. Az evangélium célba ér. Hisznek és szolgálnak a hívek: Lídia, a börtönır, Evódia, Sintikhé, Kelemen. Mellettük több munkatársat említ Pál, akiknek neve benne van az élet könyvében. Él a gyülekezet: részt vesznek az evangélium ügyében, cselekvı a szeretet, támogatják az apostolt. Mi áll a növekedés hátterében? Egyfelıl az evangélium hirdetése. Másfelıl a szolgálatot megelızı és kísérı imádság - az antiókhiai gyülekezeté (Ap Csel 15,40), az érintett filippi gyülekezeté (Ap Csel 16,16a), Pál apostolé (Fil 1,4.9.).

2 2009. október Élni és növekedni akaró közösségként példát vehetünk a filippi gyülekezettıl. Szolgálatunkat mindig az evangélium hirdetése és az imádság tegye teljessé és növekedés lesz. 2. Pál megszokott gyakorlata szerint keresi a kapcsolatot a zsidókkal Filippiben is. Zsinagóga nincs, de megtudja van egy hely a folyóparton, ahol az imádkozás szokott lenni. A férfiak hiányzása miatt az istentisztelet nem jön létre, de az apostol elbeszélget az egybegyőlt asszonyokkal a Krisztusról. A Lélek e beszélgetésen át nyitja meg Lídia szívét az evangélium befogadására s e beszélgetés eredményeként teremtıdik meg az elsı hívı lélek Filippiben. Itt is látjuk, hogy mennyire fontosak az ilyen beszélgetések a krisztusi dolgokról mert jót szülnek. Egymással való beszélgetésünk sokszor csak protokolláris és nem terjed túl a hogy vagy jól vagyok szinten. Máskor a családi életben is nem jut idı csak az anyagi vonatkozású kérdések megbeszélésére. Emberi kapcsolatainkban gyülekezet, család, munkahely szakítsunk idıt a lelki tartalmú beszélgetésekre mert jót szülnek, békességet, harmóniát eredményeznek. 3. Filippiben menyit egy élet Krisztus elıtt, Lídia élete. Addig csak féli az Istent, az evangélium befogadása után az Úr híve lett, elkötelezett szolgáló lélek. Ma is ilyen hív, szolgáló életekre van szüksége az Istennek. Nem hitetlen vagy hiszegetı, hanem hívı lelkekre. Nem keresztyénkedı, hanem keresztyén emberekre. Nem reformátuskodó hanem református szívüket Istennek felajánló egyháztagokra. Lídia élete több vonatkozásban is példaszerő. Bíborárusként jómódú asszony, de teljes életével, mindenével az evangélium terjedését szolgálja. Az a tanítványtípus aki nem kell elhagyja mindenét, de sajátos élethelyzetével, adottságaival a Krisztust szolgálja. Látjuk életében a vendégszeretetet, mint a cselekvı keresztyénség megnyilvánulását. Házához hívja az apostolokat és késıbb ott lesz az alakuló gyülekezet központja. Nemcsak a maga keresztyénsége érdekli, felelıséget érez egész háznépe iránt akik ugyancsak megkeresztelkednek. Megtanulhatjuk tıle, hogy háznépünk, családunk nemcsak lakóközösség, vagyonközösség, hanem vallási, hitbeli közösségé kell váljon. Isten adja, hogy az evangélium befogadásával a mi életünk is ilyen szolgálóvá váljon. Ámen. (Bogdán Zsolt zilahi lelkész)

3 3 XII. évfolyam 29. szám Heti rendünk: vasárnap (október 11.) Újborért való hálaadás 9.00 Felszegi imaház [Hunyadi u. 31.], Dr. Fodor Ferenc 9.00 Bokrosi imaház [Batthyány u. 7-9.], Szabó Gábor Gyermek-istentisztelet [Kálvin Terem], Szabó Katalin Templom, Szabó Gábor ágendázik: Fekete Zoltán Kocsér Dr. Fodor Ferenc Kopa Iskola [Szolnoki út 67.], Szabó Gábor Fıiskola leányinternátusa [Arany J. u. 28.], Dr. Fodor Ferenc Templom Szabó Katalin hétfı 7.30 Gimnáziumi hétkezdı áhítat [Templom], Dr. Fodor Ferenc 8.00 Általános iskolai hétkezdı áhítat [Templom], Szabó Gábor Énekkar [Kálvin Terem], Dr. Dávid István kedd Idısek otthona [Arany J. u. 35.], Fekete Zoltán Fébé Nıszövetség [Kálvin terem], Dr. Fodorné Dr. Nagy Sarolta Házi bibliaóra [Kossuth L. u. 10.], Dr. Fodor Ferenc szerda 9.30 Kincsİ - Baba-mama klub [Kálvin Terem], Szabó Katalin Bibliaóra [Hunyadi u. 31.], Dr. Fodor Ferenc Istentisztelet [Kórház], Köteles Attila csütörtök Idısek otthona [Ady E. u. 16.], Szabó Katalin Bibliaóra [Kálvin Terem], Szabó Gábor Énekkar [Kálvin Terem], Dr. Dávid István szombat Ifjúsági bibliaóra [Hunyadi u. 31.], Fekete Zoltán Hétvégi hálaadó-istentisztelet [Templom], Fekete Zoltán vasárnap (október 18.) 9.00 Felszegi imaház [Hunyadi u. 31.], Dr. Fodor Ferenc 9.00 Bokrosi imaház [Batthyány u. 7-9.], Szabó Gábor Gyermek-istentisztelet [Kálvin Terem], Szabó Katalin Templom, Dr. Fodor Ferenc Kocsér Fekete Zoltán Kopa Iskola [Szolnoki út 67.], Szabó Gábor Fıiskola leányinternátusa [Arany J. u. 28.], Dr. Fodor Ferenc Nyársapát Szabó Gábor Szeretetvendégség [Kálvin Terem] Templom Szabó Katalin

4 2009. október Eltemettük: Barna Lajos (Kiséri Emma férje) élt 54 évet, Helmeczi u. 2. Kiss Zoltán (Kiss Ferenc és F. Szőcs Julianna fia) élt 44 évet, Dankó P. u. 10. Híreink: Az elmúlt héten gyülekezetünkbıl ,- forint adomány érkezett az egyházközség pénztárába. Az elmúlt vasárnapi istentiszteletek perselypénzének összege: ,- forint volt. Isten áldja meg a jószívő adakozókat! Meghívó Gyülekezeti szeretetvendégségre hívjuk a kedves testvéreket október 18-án du. fél 4 órára a Kálvin terembe A szeretetvendégségen Rácz Péter előadásában régi képekkel és fotódokumentumokkal illusztrálva megismerhetjük városunkat, a XX. század eleji Nagykőröst Az előadás címe: Nagykőrös régi képeslapokon A szeretetvendégségen megvásárolható lesz Rácz Péter 2005-ben megjelent nagysikerű könyve : az Üdvözlet Nagy-Kőrösről A könyv ára 3990,-Ft, melyből a szerző könyvenként 1000,-Ft-ot templomunk felújításának költségeire ajánlott fel Szeretettel várjuk családjával, szeretteivel, barátaival együtt: A Református Gyülekezet

5 5 XII. évfolyam 29. szám A F é b é N ő s z ö v e t s é g h í r e i Vendégeink Zilahról Gyülekezetünk több évre visszanyúló kapcsolatot ápol a Zilah -Fenyvesi gyülekezettel. Az elmúlt hétvégén az ottani nıszövetség 18 fıs csoportja látogatott el hozzánk Bogdán Zsolt esperes úr és kedves felesége, Judit asszony vezetésével. Nagy szeretettel, ismerısökként vártuk a testvéreket, hiszen 2 éve ısszel szinte mindenkivel találkoztunk már itt Nagykırösön, tavaly pedig Zilahon. Örömünkre szolgált, hogy ezennel új arcok is voltak a csoportban. A programunk szombaton reggel kezdıdött. Dr. Fodor Ferenc nagytisztelető úr kíséretével már 8 órakor Kecskeméten, a Református Gimnázium elıtt várakoztunk kissé fázósan-, hogy részesei lehessünk annak a kedves eseménynek, ahol azt a 13 bátor gimnazistát köszöntötte a Református Egyház és a város vezetése, akik KERÉKPÁRRAL indultak Aradra megemlékezvén a aradi gyásznapról. Az áhítatot Varga László ny. lelkipásztor tartotta. Az útrakelık csoportját, -akikhez néhány öregdiák is csatlakozott -Pál Thesszalonikaiaikhoz írott második levelének 1.részével bocsátotta útra: Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel, a hit minden erejével Majd a gimnázium igazgatónıje, Vetéssy Katalin és Kecskemét megye jogú város polgármestere, Dr. Zombor Gábor szólt a diákokhoz. Az igazgatónı kedves szavakkal idézte fel saját élményét egy ilyen aradi útról, s biztatta tanulóit a kitartásra. A polgármester úr pedig azt a missziót emelte ki, amelyet most ezek a fiatalok betöltenek, fontosabbnak tartva cselekedetüket a nagypolitika sokszor nem eléggé eredményes diplomáciájánál. A nemzeti színő emlékszalagokat a Református Egyház és intézményei, a városi önkormányzat, valamint a támogatók képviselıi tőzték fel arra a koszorúra, amelyet az aradi vesztıhelyre vittek a diákok megemlékezve a kivégzett 13 aradi tábornokról, fejet hajtva elıttük, akik példát adtak az utókornak helytállásból, hazaszeretetbıl, önfeláldozásból. A népes közönség nagy tapssal indította útnak a kis csapatot és kísérıiket. Ezután Varga László fıigazgató úr bemutatta nekünk az Újkollégium dísztermét. Nagy szeretettel és elismeréssel beszélt az épület tervezıjérıl, a fiatalon elhunyt, nagy tehetségő Mende Valérról. A kollégium épületét 1912-ben adták át, amely ma is megfelel a legszigorúbb uniós kritériumoknak is. Az államosítás után az ének-zenei iskola mőködött az épületben, 1990-ben lett újra református gimnázium. A díszterem festett üvegablakainak szimbólumai, s a hozzájuk főzıdı történetek igazi élményt jelentettek a csoportunknak. A református templomot Pálóczy Károly lelkész úr mutatta be. Rövid kecskeméti belvárosi séta után programunkat Nyársapáton folytattuk. (Kedves pillanata volt a kirándulásnak, hogy Ferkı Éva asszonytestvérünk, -aki Zilahról származott el, s férjével Nyársapáton él-, a házukba hívta, s megvendégelte a csoportot.) Nyársapátra a település fennállásának 55. évfordulója alkalmából rendezett falunapi mősor kapcsán jutottunk ki. Nagyon kedvesen fogadtak bennünket, ebédet is kaptunk, majd megnéztük a népdalkörök, citerazenekarok és a néptáncosok vidám mősorát.

6 2009. október A hangulatos ünnepséget 4 órakor hagytuk ott, majd a Kálvin teremben finom tea és pogácsa mellett beszélgettünk közös dolgainkról: az asszonymunkákról a gyülekezetben. A vacsorát már mindenki a vendéglátó családnál fogyasztotta el, ahogyan mesélték, éjszakába nyúló beszélgetések kíséretében. A vasárnap már az istentisztelet jegyében telt, az igehirdetés szolgálatát a templomban Bogdán Zsolt esperes úr végezte. Az istentisztelet után Kladács Györgyi ny. fıépítész, presbiter testvérünk rövid városnézı sétára invitálta a vendégeket. Közben megterítettünk, közös fényképek készültek, majd jóízően fogyasztottuk el szakácsunk -Kıházi- Kis József, gyülekezetünk presbiterének- fıztjét, a finom marhapörköltet, melyhez a már hagyományos túrós lúdgégét tálaltuk fel köretként. A közös ebéden gyülekezetünk lelkészei is részt vettek, erısítve a két gyülekezet közötti kapcsolatot. A vendégfogadás, s az együtt töltött órák örömét bekoronázta az a gyönyörő napsütéses idı, amellyel megáldott bennünket a Teremtınk. (Kovács Dénesné) Vendégek és vendéglátók

7 7 XII. évfolyam 29. szám I s k o l á i n k h í r e i ÁLTALÁNOS ISKOLA: Az október elsejei zenei világnapon elhangzó rádiós mősor után, melyet F. Hegedősné Particska Ágota tanárnı szerkesztett, a következı megemlékezés az aradi vértanúk elıtt fejet hajtó, október 6-ai ünnepség volt. A színvonalas színpadi produkciót Török Márta tanárnı tanította be a nyolcadikos szereplıknek. Az iskolai énekkar is közremőködött F. Hegedősné tanárnı vezetésével. Pénteken iskolánk alkalmazottjai részt vettek a templomunk javára szervezett gesztenyegyőjtésen. A városi rajzpályázatokon iskolánk tanulói eredményesen szerepeltek. A Parlagfőmentesen címmel Thorma János: Az aradi vértanúk meghirdetett rajzversenyen Jakubecz Diána (8. c) második helyezett, Mészáros László (7.b) pedig harmadik helyezett lett. A Benedek Elek meseillusztrációs pályázaton Bacsó Ákos László (2.b) második helyezést ért el. Október 11-én a 6. évfolyam Budapestre kirándult. Programjukban szerepelt a Jánoshegyi kilátó és a Csodák Palotája. Técsi Szilvia és Eszikné Majoros Evelin osztályfınökök kísérték el a gyerekeket Tormáné Zöldi Szilvia szabadidı-szervezı vezetésével. GIMNÁZIUM: Hétfın gimnáziumunk dísztermében tantestületi értekezletet tartottunk, megbeszéltük az elıttünk álló feladatokat. A gimnázium udvarán a 11. A osztály ünnepi mősorával emlékeztünk meg az aradi vértanúkról. Felkészítı tanár: Bencsikné Szilágyi Zsuzsanna. A megemlékezés után az iskola zászlaját és a Bibliát végzıseink átadták a 11. évfolyam képviselıinek. Suba Lajos igazgató úr az iskolánk elhunyt tanárainak, diákjainak és dolgozóinak emlékére felállított kopjafát megkoszorúzta. Péntek délután gólyaosztályaink és gólyatanáraink felavatására került sor vidám, tréfás feladatok keretében.

8 2009. október Faludy György: Október 6. (részlet) A vesztıhelyre sáros út vitt és kikericsek kékjei. Száz év, s meghaltam volna úgyis - vígasztalódott Vécsey. Lahner György sírt s a földre nézett, Damjanich szekéren feküdt, Leiningen felmentı honvédek árnyát kereste mindenütt. S a táj olyan volt, mint a fácán: tarlók, fák vérzı foltjai, és ık, tarkán, libegve, hátán: elhulló, bús-szép tollai. Református Bibliaolvasó Kalauz szerinti napi igék (2009. október 11-e és október 18-a között) Okt. 11. vasárnap 2Móz 20; Zsolt 90; 1Pt 2,13-25; RÉ 90 Okt. 12. hétfı 2Móz 21; 1Pt 3,1-7; RÉ 78 Okt. 13. kedd 2Móz 22; 1Pt 3,8-17; RÉ 36 Okt. 14. szerda 2Móz 23; 1Pt 3,18-22; RÉ 163 Okt. 15. csütörtök 2Móz 24; 1Pt 4,1-11; RÉ 495 Okt. 16. péntek 2Móz 25; 1Pt 4,12-19; RÉ 87 Okt. 17. szombat 2Móz 26; 1Pt 5; RÉ 15 Okt. 18. vasárnap 2Móz 27; Zsolt 91; 2Pt 1,1-11; RÉ 91 Gyülekezetünk Lelkészi Hivatalának címe: 2750 Nagykırös, Szolnoki út 5., telefonszámai: (53) és (53) A Hivatal nyitvatarási ideje: Hétfı: és , Kedd - Péntek: címünk: nagykoros.ref@gmail.com, Honlap: A kiadvány ára: 25 Ft

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Elhangzott: 20 08. május 11-én, Pünkösd vasárnapján - Konfirmáción Pünkösd után? ézus tanítványainak az életében

Részletesebben

Az idvezítı kegyelem

Az idvezítı kegyelem Bibliaolvasás: Titus 2,11-14 Alapige: Titus 2,11 Elhangzott: 2008. december 14-én Advent harmadik vasárnapján A Az idvezítı kegyelem dvent harmadik vasárnapja van, miképpen egy évvel ezelıtt is. Ha Isten

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Nagykırösi igehirdetık kincsestárából

Nagykırösi igehirdetık kincsestárából Nagykırösi igehirdetık kincsestárából Bibliaolvasás: 84. zsoltár Alapige: 84. zsoltár: 2,3,5. Megtalálható Göde Lajos Egyházi beszédek címmel 1942-ben kiadott kötetében. Vágyódás Isten háza után 84. zsoltár

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

Böjti gondolatok. Bibliaolvasás: Ézs 58.

Böjti gondolatok. Bibliaolvasás: Ézs 58. Bibliaolvasás: Ézs 58. Böjti gondolatok húsvét elıtti hat hetet, ami most kezdıdött el, böjti idıszaknak nevezik. Eredetileg úgy jött létre ez az egyházi hagyomány, hogy Jézus Krisztus kereszthalálának

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Állandó alkalmaink jelenleg Istentisztelet Vasárnap de. 10.30-kor, Úrvacsorás Istentisztelet de.11:00-kor Istentisztelettel egy időben gyermek

Részletesebben

XII. évfolyam 17. szám

XII. évfolyam 17. szám Alapige: Ruth 1,16-17 Elhangzott: 2009. május 3-án Édesanyák napján yerekkoromban - a nagyölvedi parókia hatalmas udvarán - nagyon szerettem madárfészek után kutatni, a madarak szabad életét meglesni.

Részletesebben

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

KATolIKUS egyházközségeink F

KATolIKUS egyházközségeink F KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

A nagykırösi református gyülekezet hírlevele

A nagykırösi református gyülekezet hírlevele A nagykırösi református gyülekezet hírlevele Textus: Titusz 2: 1-14 Elhangzott: 2010. augusztus 31-én a gimnázium tanévnyitó ünnepségén. Kedves Testvérek, Diákok, Tanárok, Szülık! z az igeszakasz, amit

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Egy lélekkel a templomban

Egy lélekkel a templomban Egy lélekkel a templomban 2016. 06. 26. Állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel a templomban mottóval június 27-től kezdődően ebben az évben is megszervezésre kerül a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR es tanév

ESEMÉNYNAPTÁR es tanév ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014-es tanév Augusztus Alakuló értekezlet Timáriné K. S. Munkaközösségi értekezlet Tanterem rendezése, órarend, tankönyv Tanévnyitó értekezlet 31. csütörtök Csopak, Országos Tanévnyitó

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

Bibliaolvasás: Máté 12, Alapige: Jónás 2, 1 11

Bibliaolvasás: Máté 12, Alapige: Jónás 2, 1 11 Bibliaolvasás: Máté 12, 36 45 Alapige: Jónás 2, 1 11 I me, a híres történet a halról, amely Jónást lenyelte, majd három nap és három éj elmúltával ismét élve a partra köpte. Ez a rövid tudósítás csodálatos

Részletesebben

Alapige: János 10,1-5. 27-30 Énekek: 23, 215, 231, 229. Elhangzott: 2009. február 1-jén. Jézus, a jó Pásztor

Alapige: János 10,1-5. 27-30 Énekek: 23, 215, 231, 229. Elhangzott: 2009. február 1-jén. Jézus, a jó Pásztor Alapige: János 10,1-5. 27-30 Énekek: 23, 215, 231, 229 Elhangzott: 2009. február 1-jén Jézus, a jó Pásztor ézusnak ez a tanítása egyszerre könnyő és egyszerre nehéz. Könnyő, mert elsı hallásra egyszerő

Részletesebben

Hit nélkül és hittel

Hit nélkül és hittel Lekció: Zsidó 11,1-3 Textus: 2 Királyok 6,8-17 Elhangzott 2010. január 31-én. Énekek: 68, 68, 246, 325, 479 Hit nélkül és hittel zrael ellen háborút intézett a szíriai király és Izrael királya kijelölte

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak!

2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! 2013. tél XVII. évfolyam 4. szám Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! Gondolatok egy kiállítás képrészlete alapján 2013 Ádventjén Megfürödve lelkileg Olescher Tamás Hiszek egy Megjelent nek,

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

Bibliaolvasás: ApCsel 2,36-38. Elhangzott: 20 08. május 13-án, hétkezdı reggeli áhitaton

Bibliaolvasás: ApCsel 2,36-38. Elhangzott: 20 08. május 13-án, hétkezdı reggeli áhitaton Bibliaolvasás: ApCsel 2,36-38 Elhangzott: 20 08. május 13-án, hétkezdı reggeli áhitaton - Mi elızi meg Igénk szerint a Szentlélek ajándékát? - Igehirdetés, megkeseredett szív, párbeszéd. Elıször is, hallanod

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője!

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője! Csajági Református Általános Iskola Hited és tudásod hazád jövője! A falu és az iskola elhelyezkedése, története: - Csajág Veszprém megye délkeleti csücskében, a Séd, a Sió és a Balaton által közrefogott

Részletesebben

Nagykırösi igehirdetık kincsestárából

Nagykırösi igehirdetık kincsestárából Nagykırösi igehirdetık kincsestárából Bibliaolvasás: 34. zsoltár Alapige: Jakab levele 1:17 Elhangzott: A negyvenes években Nagykırösön E Az ajándékozó Isten Keresztyén Atyámfiai! zt az istentiszteletet

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink 2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁRA es tanév

ESEMÉNYNAPTÁRA es tanév Sárospataki Református Általános Iskola ESEMÉNYNAPTÁRA 2014-2015-es tanév Augusztus 08.25 hétfő 9.00 Alakuló értekezlet, Gimnáziumban Nagy-Baló Csaba, Timáriné K. S. 08.25. hétfő 10.00 Munkaközösségi Timáriné,

Részletesebben

A TANÉV RENDJE 2016/2017.

A TANÉV RENDJE 2016/2017. A TANÉV RENDJE 2016/2017. AUGUSZTUS SZEPTEMBER OKTÓBER 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Hétfő 1 8 15 22 29 Hétfő 5 12 19 26 Hétfő 3 10 17 24 31 Kedd 2 9 16 23 30 Kedd 6 13 20 27 Kedd 4 11 18 25 Szerda 3 10 17 24 31 Szerda

Részletesebben

A bőn zsoldot fizet és zsoldja a halál. Isten ajándékot ad és kegyelmi ajándéka az örök élet, Krisztus Jézusban a mi Urunkban.

A bőn zsoldot fizet és zsoldja a halál. Isten ajándékot ad és kegyelmi ajándéka az örök élet, Krisztus Jézusban a mi Urunkban. Alapige: Róma 6, 23 Elhangzott: 2009. április 5-én A bőn zsoldot fizet és zsoldja a halál. Isten ajándékot ad és kegyelmi ajándéka az örök élet, Krisztus Jézusban a mi Urunkban. i emberek olyan teremtmények

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

a diakóniai vasárnapon.

a diakóniai vasárnapon. Lekció: Luk 4,39/b Elhangzott 2010. február 7-én, a diakóniai vasárnapon. A diakónia hálából fakad E Ünneplı Gyülekezet! Kedves Végzıs Diákok! gyházunk rendje szerint minden február elsı vasárnapján diakóniai

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján Tanítási év helyi rendje 2014/2015 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok száma: 5 nap 1 hónap nap hét napja tanítási nap sorszám feladat óra

Részletesebben

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI 2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),

Részletesebben

Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium A 2016/2017. tanév munkaterve

Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium A 2016/2017. tanév munkaterve Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium A 2016/2017. tanév munkaterve Készült a 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet, valamint az iskola munkaterve alapján 1. A tanév 2016. szeptember 1-től

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Mennybemenetel ünnepe

Mennybemenetel ünnepe Bibliaolvasás: Lukács 24,46-53 Alapige: ApCsel 1,9-11 Elhangzott: 2009. május 20-án áldozócsütörtök ünnepén Mennybemenetel ünnepe Áldozócsütörtököt ünneplı Gyülekezet! Keresztyén Testvéreim! keresztyén

Részletesebben

Olvasmány: Máté 27,39-43 Alapige: Ezékiel 25,8-11

Olvasmány: Máté 27,39-43 Alapige: Ezékiel 25,8-11 Olvasmány: Máté 27,39-43 Alapige: Ezékiel 25,8-11 Elhangzott: 2009. május 17-én A A moábiták Bibliaolvasó Kalauz szerinti heti Szentírás olvasási rendünknek része az Ezékiel próféta könyvébıl felolvasott

Részletesebben

1.évfolyamosok családi napja. A népmese napja. Megemlékezés az aradi vértanúkról. Alsós atlétika verseny (1-2. évfolyam)

1.évfolyamosok családi napja. A népmese napja. Megemlékezés az aradi vértanúkról. Alsós atlétika verseny (1-2. évfolyam) Hűségesek kirándulása Dátum: 2015-09-18-2015-09-18 Leírás: 2015. szeptember 18-án délután került sor a hitben hűségesek jutalom délutánjára. Azokat az alsós és felsős diákokat hívtuk erre az alkalomra,

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Lelkészbeiktatás Piskitelepen Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen

Részletesebben

Bibliaolvasás: 2Krón 20,31-2Krón 21,1 Alapige: 2Krón 20,32-33 Énekek: 82, 251, 441, 224. Elhangzott: 20 08. április 27-én

Bibliaolvasás: 2Krón 20,31-2Krón 21,1 Alapige: 2Krón 20,32-33 Énekek: 82, 251, 441, 224. Elhangzott: 20 08. április 27-én Bibliaolvasás: 2Krón 20,31-2Krón 21,1 Alapige: 2Krón 20,32-33 Énekek: 82, 251, 441, 224 Elhangzott: 20 08. április 27-én Csakhogy api ószövetségi bibliaolvasó rendünk szerint ezekben a napokban Jósafát

Részletesebben

Bibliaolvasás: Zsoltárok 19,8-15 Alapige: Máté 5,17-20 Énekek: 19, 168, 458, 119. Elhangzott: 20 08. január 6-án. A betöltött törvény

Bibliaolvasás: Zsoltárok 19,8-15 Alapige: Máté 5,17-20 Énekek: 19, 168, 458, 119. Elhangzott: 20 08. január 6-án. A betöltött törvény Bibliaolvasás: Zsoltárok 19,8-15 Alapige: Máté 5,17-20 Énekek: 19, 168, 458, 119 Elhangzott: 20 08. január 6-án A betöltött törvény hhoz, hogy célt érjünk, tartanunk kell a jó irányt. Az ókorban és a középkorban

Részletesebben

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE A 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2016. szeptember 1-től 2017. június 15-ig tart

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA 2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK AZ IDŐPONT ÉS A MŰSOR VÁLTOZTATÁS JOGÁT 2017. JANUÁR Január 14. szombat - Ady bál Január 22. vasárnap - VII. Vince napi venyigeszentelő

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 29 aug 30 aug 31 1 2 3 4 szept. 1-4 alakuló 9.00 pót- és osztályozó vizsgák 10.00 munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák 5

Részletesebben

Lekcio: Eszter 2,1-20 Textus: Eszter 2,16. Elhangzott 2010. február 21-én. Isten inkognitója

Lekcio: Eszter 2,1-20 Textus: Eszter 2,16. Elhangzott 2010. február 21-én. Isten inkognitója Lekcio: Eszter 2,1-20 Textus: Eszter 2,16 Elhangzott 2010. február 21-én. Isten inkognitója szter könyve a fogság után Babilonban maradt zsidók és leszármazottaik sorsát mutatja be. A cselekmény színhelye

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda

Részletesebben

Szekszárdi Garay János Gimnázium

Szekszárdi Garay János Gimnázium Szekszárdi Garay János Gimnázium H-7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9. Tel./fax: 00-36-74-315-633 E-mail: gjg@garayj.sulinet.hu Honlap: www.garayj.sulinet.hu Tisztelt Szülők! Köszöntöm Önöket a 2018/2019.

Részletesebben

A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja

A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Klapka György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM Azonosító: 203056 H-5100 Jászberény, Hatvani út 2. Tel.: igazgatóság: 06-20/394-9349, gazdasági iroda: 06-20//393-8112

Részletesebben

Olvasmány:Máté 7,7-11 Alapige: Ezékiel 2,8-3,3

Olvasmány:Máté 7,7-11 Alapige: Ezékiel 2,8-3,3 Olvasmány:Máté 7,7-11 Alapige: Ezékiel 2,8-3,3 Elhangzott: 2009. április 19-én A türet z a látomás, amit napi bibliaolvasó rendünk alapján felolvastam, Ezékiel próféta egész késıbbi mőködésére nézve döntı

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév Alakuló tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 27. 9.00 Javító- és különbözeti vizsgák Szentpáli Ágnes augusztus 28. 9.00 Tanévnyitó tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 30. 9.00 Fecsketábor

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 28 aug 29 aug 30 aug 31 1 2 10.00 alakuló munka és balesetvédelmi oktatás 9.00 osztályozó vizsgák kréta tanfolyam és tesztírás munkaközösségi

Részletesebben

Péntek, 18 óra: bibliatanulmányozás + imaközösség (havonta egyszer) Márk evangéliuma tanulmányozása

Péntek, 18 óra: bibliatanulmányozás + imaközösség (havonta egyszer) Márk evangéliuma tanulmányozása Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus Egyházközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk

Részletesebben

Gyóni ReforMÁTUS EgyHÁZközség

Gyóni ReforMÁTUS EgyHÁZközség KatolikUS egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus EgyHÁZközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása

A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes 1994-ben alakult. Az énekkart Nagytisztelető Lemle Zoltán Csokonai Vitéz Mihály

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A tanév rendjét és munkatervét a 13/2018. (VI.14) EMMI rendelet, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum éves keretmunkaterve és az iskola Pedagógiai Programja

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolájának programtervezete

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolájának programtervezete Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolájának programtervezete HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP 2017 AUGUSZTUS ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK) 21. hétfő - Jelentkezés, alakuló

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö

Részletesebben

Lectio: János 2,18-22 Textus: 2 Mózes 40, Elhangzott: november 1-jén. Solus Christus

Lectio: János 2,18-22 Textus: 2 Mózes 40, Elhangzott: november 1-jén. Solus Christus Lectio: János 2,18-22 Textus: 2 Mózes 40,18-20. 34-38 Elhangzott: 2009. november 1-jén. Solus Christus inden hívı közösség életében meghatározó jellegő esemény a templomépítés. Mindig érdekelt volna, ezen

Részletesebben

Igehirdetık kincsestárából

Igehirdetık kincsestárából Igehirdetık kincsestárából Alapige: Ézs 37,15-20 Cseri Kálmán igehirdetése Az élı Isten zsaiás könyvének azokat a fejezeteit olvassuk most sokan napról-napra kalauzunk szerint, amelyekben Isten önmagáról

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben Augusztus Augusztus 18. Augusztus 21. Augusztus 21-22 Augusztus 21-25. Augusztus 26. Augusztus 27. Augusztus 28. Vezetőségi értekezlet

Részletesebben

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2018/19

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2018/19 ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2018/19 Augusztus 22-én (szerda) 8.00 Alakuló értekezlet 24. 8.00 Különbözeti vizsga 29, 30-án 8 óra Javítóvizsga (külön kiírás szerint) 28-án (kedd) 9 óra Összevont

Részletesebben

BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG Budapest, Rákóczi u 81. Telefon:

BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG Budapest, Rákóczi u 81. Telefon: 1 BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 1188. Budapest, Rákóczi u 81. Telefon: 295 34 27 06 30 445 39 55 A BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERVE A 2015. ÉVRE I.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

A Széchenyi István Gimnázium éves munkarendje 2012/2013 Feladat Felelős Időpont

A Széchenyi István Gimnázium éves munkarendje 2012/2013 Feladat Felelős Időpont Feladat Felelős Időpont Alakuló értekezlet Szabó Miklós augusztus 24. 9,00 Javító-és osztályozó vizsgák Szabó Miklós augusztus 27. 9,00 Munkaközösségi értekezletek munkaközösség-vezetők augusztus 27-31.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben Augusztus Augusztus 15. Augusztus 22. Augusztus 15-24 Augusztus 23-26. Augusztus 29. Augusztus 30. Vezetőségi értekezlet Tantestületi

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

2. A TANÍTÁSI ÉV. A tanítási év első féléve január 26-ig tart. A félévi értesítők kiosztásának határideje: február 2.

2. A TANÍTÁSI ÉV. A tanítási év első féléve január 26-ig tart. A félévi értesítők kiosztásának határideje: február 2. 2. A TANÍTÁSI ÉV első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) a gimnázium utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: 2018. május 03. A tanítási

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Ezt követően június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni nem lehet.

Tisztelt Szülők! Ezt követően június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni nem lehet. Tisztelt Szülők! Közeledik a nyári szünet! A tanévet 2017. június 15-én csütörtökön bezárjuk. Ezt követően 2017. június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni

Részletesebben

A 2014/2015-es tanév ütemterve

A 2014/2015-es tanév ütemterve A 2014/2015-es tanév ütemterve Tanévkezdés: Alakuló értekezlet: 2014. augusztus 25. Tanévnyitó ünnepély: 2014. 01. Első tanítási nap: 2014. 01. A tanév munkarendje: A tanév első napja: 2014. 01. Az első

Részletesebben