A SZOLMIZÁCIÓ. 1. Név és kézjel

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A SZOLMIZÁCIÓ. 1. Név és kézjel"

Átírás

1 A SZOLMIZÁCIÓ 1. Név és kézjel A szolmizáció egy olyan rendszer, melynek segítségével sokkal egyszerűbbé tehetjük a zeneelméletet, valamint segít minket a hallás fejlesztésben is. Az elnevezés már az ókori görögöknél is használatos volt. A négyhúros líra (a mai hárfa távoli kisöccse) hangjait egy szótagú szavakkal látták el. Általában háromféle hangolást használtak, melyekben a hangok egymáshoz való viszonya eltérő volt. Ezek a következők: Ha megfigyeljük egy zongora billentyűzetét, láthatjuk, hogy az E és F hangok között nincs fekete billentyű. Ugyancsak ez a helyzet a H és C billentyűk között. A fenti kottában látható, hogy az egyes hangsorokban ez a lépés máshová esik. Az elsőben a sor végén található, a másodikban a közepén, a harmadikban pedig az elején. A szolmizálás fogalma gyakorlatilag az volt, hogy ezeket a négyhangos sorokat nyolc hangos sorokká egészítették ki, mégpedig a következő módon: az elsőt önmagával, a másodikat pedig a harmadikkal. Mint látható a kiegészítésben az ut alapú sort egy másik ut alapú sor egészíti ki néhány hanggal följebb. Megfigyelhető, hogy a hangok viszonya ugyanaz, mint az elsőnél hiszen mint említettük, a H-C között sincs fekete billentyű. A re alapú sort azonban a mi alapú sorral egészítették ki itt alkalmaznunk kell egy b-t, hogy ugyanolyan mi szerkezetű sort kapjunk, mint fentebb látható. Az elnevezés a re és mi alapú sorok összevonásából ered: a sol hang után mi következett, tehát szolmi-záltak. A szerkezetek egész és fél lépésekből épülnek fel. Érdemes tisztáznunk, hogy mi számít egész és fél lépésnek. A zongora billentyűzetén fehér-fehér (kivétel a H-C és E-F lépés) és fekete-fekete billentyűlépés egész lépés, fekete-fehér és fehér-fekete lépés fél lépés, a H-C és E-F lépések (mivel nincs köztük fekete billentyű) fél lépésnek számítanak. Később, úgy 1000 körül Arezzói Guido volt az, aki rendszerezte, és kézjelekkel ellátta ezeket a hangokat. Az ő nevéhez fűződik még a vonalrendszer megalkotása (ám akkor még

2 csak négy vonalat használtak öt helyett), a dallamívek hangjegyekben való lejegyzése (a notáció kezdeti kialakulása) és a zenei kulcsok egységesítése. Mára természetesen nagyon sokat fejlődött a zene, így az akkori kottaírás már csak foltokban maradt fent. A szolmizációs szótagok is megváltoztak, ma ezeket így használjuk: Ez a tulajdonképpeni alapvető szolmizáció sor, kézjelei pedig a következők: 2. A szolmizáció fajtái Alapvetően a szolmizációnak két fajtáját különböztetjük meg: abszolút és relatív szolmizáció. Az abszolút szolmizáció esetében hasonlóan az ABC-s nevekhez adott hangnak adott szolmizációs neve van; tehát a D-nek ré, G-nek szó stb. A módosított ABC-s hangokat ez a fajta szolmizáció írásban nem jelöli, csupán hangzásban illeszkedik az ABC-s nevekhez; tehát a Fisz is fá, az Asz is lá stb. Kodály Zoltán nevéhez fűződik a relatív szolmizáció elterjedése. Rengeteg kórus művet és énekgyakorlatot írt, melyben az ABC-s névtől kötetlen, szerkezeti meghatározás útján történő relatív szolmizációt használt. Ennek lényege, hogy az azonos szerkezető sorokat azonos szolmizációval jelöljük, függetlenül attól, hogy milyen ABC-s hang szerepel a kottában. A fenti sorok mindegyike kezdődhet dó-val, mert mindegyik sor egész-egész-fél lépésekből áll, mindegyik azonos a már korábban említett sor szerkezetével. 3. A hangnemek Az előző pont végén említettek alapján felmerül a kérdés: vajon hány hangról lehet elindítani és felépíteni ugyanezt a szerkezetet? Nos, a válasz egyszerű, mind a 12 különböző hangra. Minden egyes szerkezet, minden egyes sor egy sajátos hangnemnek ad hangkészletet.

3 Amikor azt mondjuk: hangnem, meg kell adnunk egy alaphangot, melyre felépítünk egy tetszőleges szerkezetet. Az így kapott sort értelmezzük kiindulási hangkészletként, melyből a dallam vagy kompozíció alapvetően építkezik. Be kell vezetnünk egy új fogalmat. Mint azt fentebb láthattuk, a szerkezet megtartására módosítójeleket kell alkalmaznunk. Azonban néha kissé zavaró lehet különösen akkor, ha sokat kell alkalmaznunk minden egyes hang elé külön kitenni ezeket a jeleket. Ezt megkönnyítendő, alkalmazhatunk úgynevezett előjegyzéseket (kereszt vagy bé), melyeket a sor elején, mint irányadó és mint hangnem megjelölése kitehetünk. Általában a klasszikus komoly- és könnyűzenében két alaphangnemet különböztetünk meg. Ha a hangnemet dó-tól dó-ig szolmizálhatjuk, akkor dúr-nak nevezzük. Minden dúrnak van egy párhuzamos (paralel) moll-ja, melyet lá-tól lá-ig szolmizálunk amely az adott dúr hatodik hangjától indul el. Ez leginkább hagyomány jellegű okokból fakad, az évszázadok során ebben a két hangnemben, dúrban és mollban alkottak a legtöbbet jóllehet, ez áll a legközelebb az általános emberi halláshoz és a belső lelkivilághoz. Alapvetően a hangnemeket 7# és 7b végletekig számítjuk, ezek a következők: Első és alapvető hangnemek a C-dúr és A-moll, melynek nincs előjegyzése, nincs bennük módosított hang megegyezik a zongora fehér billentyűivel. A következő a G-dúr és E-moll, mint látható 1# előjegyzéssel, mely az F hangot fogja Fisz-re módosítani. Egy általános megállapításra hívnám fel a figyelmet, mely a hagyományos dúr és moll hangnemekre érvényes: az előjegyzésekben az utolsó kereszt mindig a ti szolmizációs hangot jelöli természetesen relatív szolmizációról beszélünk, a továbbiakban is ezt a fajta szolmizációt fogjuk használni jelen esetünkben tehát a Fisz lesz a ti.

4 Következik a D-dúr és H-moll. Két kereszt előjegyzés, ahol a Fisz a mi, a Cisz mint utolsó kereszttel módosított hang pedig a ti. A-dúr és Fisz-moll, három kereszt előjegyzéssel. Mint az látható, itt már az alaphang is egy módosított hang (fisz). Bizony, ez egyre többször fog előfordulni, ahogy egyre több lesz az előjegyzés. Négy kereszt előjegyzéssel E-dúr és Cisz-moll. Öt kereszt előjegyzéssel H-dúr és Gisz-moll, az utolsó dúr, melynek az alaphangja nincs módosítva.

5 Fisz-dúr és Disz-moll, hat kereszt, az utolsó előtti hangnemek. Cisz-dúr és Aisz-moll, hét kereszt. Ez az utolsó hangnem, melyet használunk. Természetesen elméletileg tovább is van, hiszen 12 hangot mondtunk, és mi még csak a hetediknél járunk. Folytathatnánk a sort: Gisz-dúr és Eisz-moll, Disz-dúr és Hisz-moll, Aisz-dúr és Fiszisz 1 - moll, Eisz-dúr és Ciszisz-moll, Hisz-dúr és Giszisz-moll és itt értünk körbe, hiszen a Hiszdúr, a Hisz hang megegyezik a zongorán a kiinduló hangnemmel, a kiinduló hanggal, a C-vel. De gyakorlati írásban nem lépjük túl a 7# mennyiséget, nincs is rá szükségünk, hiszen már a Cisz-dúrt is felírhatjuk egyszerűbben (ld. később). Ez tehát a hét kereszt sorrendben: fisz, cisz, gisz, disz, aisz, eisz, hisz. Következnek a b-s hangnemek. Az első, melyben csak egy bé van, az F-dúr és D-moll. Ismét megállapíthatunk egy tényt: az utolsó bé a fá hangot jelöli. Aztán következik a B-dúr és G-moll, két bével. Mint láthatjuk, igen korán lesz módosított hang az alaphangunk. Viszont megállapíthatunk egy újabb tényt, mely segíthet minket: az utolsó előtti bé a dó helyét jelöli. 1 A kétszeresen felfelé módosított hangokat iszisz toldalékkal látjuk el, a kottában x jelet teszünk a hang elé.

6 Következik a három bé előjegyzésű Esz-dúr és C-moll. Aztán Asz-dúr F-moll jön, négy bével. Majd a Desz-dúr és F-moll öt bé előjegyzéssel. Ha megfigyeljük, a zongorán a Desz és Cisz ugyanaz a hang. Ily módon írhatjuk fel a Cisz-dúrt egyszerűbben, hét kereszt előjegyzés helyett öt bé előjegyzéssel. Ismét egy olyan hangnem következik, mely másképpen is felírható. Hat bével a Gesz-dúr és Esz-moll. Figyeljük meg ismét, hogy a Gesz és Fisz hang is ugyanaz, így a hat keresztes Fiszdúrt Gesz-dúrként is felírhatjuk.

7 És végül a Cesz-dúr és Asz-moll következik hét bével, melyet szintén egyszerűbben is felírhatunk. Hiszen a Cesz megegyezik a H hanggal, így hét bé helyett a Cesz-dúrt H-dúrként, öt kereszttel is felírhatjuk. Azt a módot, amint átváltunk egy hangot egy másikká a zongora billentyűi szerint enharmonikus átértelmezésnek nevezzük. A fenti példákban a Ciszt Desszé, a Fiszt Gesszé, a Ceszt Hává értelmeztük át. 4. A kibővített szolmizáció Némely esetben előfordulhat, hogy olyan hang kerül bele a hangkészletbe, mely nem eleme az alaphangsornak. Ez egyre többször fordult elő a zene fejlődése során, a hangnemekből mind jobban igyekeztek kilépni különböző szabályok szerint. Így ki kell bővítenünk az alapvető szolmizáció készletet, hiszen eredetileg a relatív szolmizáció szerint pl. C-dúrban egy Fiszt nem tudunk szolmizálni. Íme a kibővített szolmizáció: Természetesen igyekszünk elkerülni az efféle módosításokat, hiszen a szolmizáció lényege pont az lenne, hogy könnyebbé tegyük a módosított ABC-s nevek miértjének megértését. Ám néha előfordul, hogy alkalmaznunk kell néhányat a fent említettekből.

Osztályozó írásbeli vizsga követelmények félévkor és év végén.

Osztályozó írásbeli vizsga követelmények félévkor és év végén. Osztályozó írásbeli vizsga követelmények félévkor és év végén. Előképző évfolyam feladatai félévkor: ABC-s törzshangok felismerése kottaképről, Szolmizáció beírása ötvonalas kottába, Ütemvonalak beírása

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 3. 14:00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 3. 14:00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. november 3. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. november 3. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

1. ABC-s nevek. g a h C D E F G A H C D E F G A H C. egyvonalas c, d, e, f, g, a, h kétvonalas c, d, e, f, g, a, h. C D E F G A H c d e f g a h C D E

1. ABC-s nevek. g a h C D E F G A H C D E F G A H C. egyvonalas c, d, e, f, g, a, h kétvonalas c, d, e, f, g, a, h. C D E F G A H c d e f g a h C D E Előszó Ez az írás (könyv, segédanyag, gyújtós, döntse el a Kedves Tanuló, mire akarja használni) a zeneelmélet ingoványos talaján próbálja elvezetni az Olvasót. Ez a tankönyv inkább a gitárosoknak készült,

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene emelt szint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 30. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM DALLAMDIKTÁLÁS I. ÖSSZETEVŐ

Részletesebben

Pintér. A dalszerzés kézikönyve

Pintér. A dalszerzés kézikönyve Pintér A dalszerzés kézikönyve Előszó Kedves Olvasó! Magyarországon sok zenész dolgozik és alkot, nagy részük a pop- és rockzene területén teszi ezt. A megszülető zenei produkciók nagy része dal, a megírásuk

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene emelt szint 0912 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 17. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM DALLAMDIKTÁLÁS I. ÖSSZETEVŐ

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 010. október 8. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 010. október 8. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

V-TONE GUITAR PACK 2

V-TONE GUITAR PACK 2 2 TARTALOM A GITÁR FŐBB JELLEMZŐI... 4 BEVEZETÉS... 4 A GITÁR RÉSZEI... 4 A VIBRATO KAR BEHELYEZÉSE... 4 ÉRINTŐLAP-DIAGRAM... 4 BALKEZES POZÍCIÓ... 4 TESTHELYZET... 5 A GITÁR TARTÁSA... 5 PENGETŐK... 5

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 1212 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 21. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene emelt szint 0612 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. november 7. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. DALLAMDIKTÁLÁS 1. Egyszólamú

Részletesebben

Zenei építkezés alapkövei

Zenei építkezés alapkövei TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) ESZTÉTIKAI, MŰVÉSZETI TUDATOSSÁG,

Részletesebben

A XX. SZÁZADI ZENE FELÉ MUTATÓ HANGNEMI, HARMÓNIAI JELENSÉGEK

A XX. SZÁZADI ZENE FELÉ MUTATÓ HANGNEMI, HARMÓNIAI JELENSÉGEK A XX. SZÁZADI ZENE FELÉ MUTATÓ HANGNEMI, HARMÓNIAI JELENSÉGEK XV. Mixtúrák Mixtúra a szó eredeti zenei jelentése szerint kevert játék az orgonán, amikor megfelelő regiszterek bekapcsolásával a hangot felhangokkal,

Részletesebben

Key Signature Tool Előjegyzés eszköz

Key Signature Tool Előjegyzés eszköz FINALE A Key Signature eszközzel valósíthatjuk meg, mind a szabályos, mind pedig a nem szabványos (Nonstandard) előjegyzések kiírását, valamint itt végezhetjük el a szükséges transzponálási eljárásokat

Részletesebben

XI. Tercrokonság. D h +2 G e +1 C a 0 F d -1 B g -2

XI. Tercrokonság. D h +2 G e +1 C a 0 F d -1 B g -2 XI. Tercrokonság A hangnemváltozásokra vonatkozó fontosabb tudnivalók a Hangzó zeneelmélet I. kötetének 182-183. oldalán olvashatók. Ismétlésül tekintsük át újra a hangnemi rokonsággal foglalkozó részt.

Részletesebben

X. ORSZÁGOS KODÁLY ZOLTÁN SZOLFÉZS- ÉS NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY

X. ORSZÁGOS KODÁLY ZOLTÁN SZOLFÉZS- ÉS NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY X. ORSZÁGOS KODÁLY ZOLTÁN SZOLFÉZS- ÉS NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY A verseny időpontja: 2011. május 6-8. Rendező: Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4024 Debrecen,

Részletesebben

A ZENEI HANGOKNAK IS VAN NEVÜK. EZEK A NEVEK ÍGY HANGZANAK: C (cé) D (dé) E (é) F (ef) G (gé) A (á) H (há)

A ZENEI HANGOKNAK IS VAN NEVÜK. EZEK A NEVEK ÍGY HANGZANAK: C (cé) D (dé) E (é) F (ef) G (gé) A (á) H (há) MINDEN GYEREKNEK VAN NEVE. NEKED MI A NEVED? A ZENEI HANGOKNAK IS VAN NEVÜK. EZEK A NEVEK ÍGY HANGZANAK: C (cé) D (dé) E (é) F (ef) G (gé) A (á) H (há) BIZTOSAN ELŐFORDULT MÁR, HOGY NEM A NEVEDEN HÍVTAK,

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 18. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Ének-zene emelt szint írásbeli vizsga

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene emelt szint 0521 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 16. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM I. DALLAMDIKTÁLÁS 1. Egyszólamú dallam A

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. október 25. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 25., 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 30 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Ének-zene

Részletesebben

MUNKAANYAG. Lakatos Ágnes. Hallásfejlesztés II. belső hallás, intonáció. A követelménymodul megnevezése: Zenész alapmodul

MUNKAANYAG. Lakatos Ágnes. Hallásfejlesztés II. belső hallás, intonáció. A követelménymodul megnevezése: Zenész alapmodul Lakatos Ágnes Hallásfejlesztés II. belső hallás, intonáció A követelménymodul megnevezése: Zenész alapmodul A követelménymodul száma: 1436-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-002-50

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 17. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 17. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 1713 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 18. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor megoldására

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 009. május 5. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 009. május 5. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene emelt szint 0511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 18. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM I. DALLAMDIKTÁLÁS

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 25. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 25. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 0621 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. ZENEFELISMERÉS A feladatsor

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 7. 14:00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 7. 14:00. I. Dallamdiktálás. Időtartam: 40 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 007. november 7. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 007. november 7. 14:00 I. Dallamdiktálás Időtartam: 40 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene emelt szint 1911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 16. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA DALLAMDIKTÁLÁS I. ÖSSZETEVŐ 1. Egyszólamú

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 0801 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 25. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A

Részletesebben

Alapvető játékformák és skálázás

Alapvető játékformák és skálázás TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) EGYÜTTMŰKÖDÉSI, SZOCIÁLIS

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelmények, 2015/2016. tanév vége

Osztályozóvizsga követelmények, 2015/2016. tanév vége Osztályozóvizsga követelmények, 2015/2016. tanév vége Osztályozó vizsgák választható időpontjai: 2016. május 31. (kedd) 14.00 óra 2016. június 10. (péntek) 14.00 óra 1 Helyszíne: 8000 Székesfehérvár, Városház

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. I. Zenefelismerés. Időtartam: 30 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. I. Zenefelismerés. Időtartam: 30 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 18. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA I. Zenefelismerés Időtartam: 0 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Ének-zene középszint írásbeli vizsga

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 1011 É RETTSÉGI VIZSGA 2010. október 28. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor

Részletesebben

MARGARÉTA ZENEISMERET. tankönyv. a zeneiskolák 1. évfolyama számára

MARGARÉTA ZENEISMERET. tankönyv. a zeneiskolák 1. évfolyama számára Horváth Istvánné Smid Anna Lázárné Nagy Andrea MARGARÉTA ZENEISMERET tankönyv a zeneiskolák 1. évfolyama számára DALOK ZENEMŰVEK ZENEI ISMERETEK KÉSZSÉGFEJLESZTŐ GYAKORLATOK ZENEELMÉLETI ÖSSZEFOGLALÁS

Részletesebben

ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 1811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 17. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor megoldására

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 201. október 25. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 201. október 25. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 27. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 27. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 29. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 29. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Tanfolyami füzet. gitároktatáshoz. B.I.G. Stúdió Gitártanfolyamok, Összeállította: Bleier Miklós

Tanfolyami füzet. gitároktatáshoz. B.I.G. Stúdió Gitártanfolyamok, Összeállította: Bleier Miklós Tanfolyami füzet gitároktatáshoz l u d o m ő d z ke B.I.G. Stúdió Gitártanfolyamok, 2016. Összeállította: Bleier Miklós Hogyan használd a tanfolyami segédeszközöket? Gitározás... A kezdetek E-book használata

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 16. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 16. 14:00 I. ZENEFELISMERÉS Időtartam: 0 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Minden jog fenntartva a szerzőnek!

Minden jog fenntartva a szerzőnek! 2012 Petres Csaba: Zene - Segédkönyv az általános iskolák V-VIII osztályai számára Minden jog fenntartva a szerzőnek! ISBN: 978-973-7877-73-4 Kiadó: Mark House Kft. Gyergyószentmiklós Gábor Áron u. 4.

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése: Az alapvető zenei ismeretekre vonatkozó kérdések A zenei műszavak, előadási jelek, utasítások értelmezése

A vizsgafeladat ismertetése: Az alapvető zenei ismeretekre vonatkozó kérdések A zenei műszavak, előadási jelek, utasítások értelmezése A vizsgafeladat ismertetése: Az alapvető zenei ismeretekre vonatkozó kérdések A zenei műszavak, előadási jelek, utasítások értelmezése A lapról olvasási, illetve ritmusolvasási alfeladatok helyett a vizsgabizottság

Részletesebben

ÉNEK-ZENE 1 4. évfolyam

ÉNEK-ZENE 1 4. évfolyam ÉNEK-ZENE 1 4. évfolyam Célok és feladatok Az iskolai zenei nevelés fontos szerepet vállal a gyermekek érzelmi, értelmi, közösségi és jellemnevelésében. A zene örömet ad, lelkesít és megnyugtat. A gazdag

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT. A klasszikus összhangzattan axiomatikája. Tóbiás András. 2014. március 14.

SZAKDOLGOZAT. A klasszikus összhangzattan axiomatikája. Tóbiás András. 2014. március 14. SZAKDOLGOZAT A klasszikus összhangzattan axiomatikája Tóbiás András 2014. március 14. Témavezet : G. Horváth Ákos egyetemi docens BME Matematika Intézet Geometria Tanszék BME 2014 Tartalomjegyzék 1. A

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 1012 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 17. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A

Részletesebben

Losonczy Ágnes: A zene életének szociológiája, Zeneműkiadó, Budapest, 1969 A ZENEI MEGÉRTÉS FOKOZATAI, A FEJLŐDÉS. TARSADALMI INDÍTÉKAI

Losonczy Ágnes: A zene életének szociológiája, Zeneműkiadó, Budapest, 1969 A ZENEI MEGÉRTÉS FOKOZATAI, A FEJLŐDÉS. TARSADALMI INDÍTÉKAI Losonczy Ágnes: A zene életének szociológiája, Zeneműkiadó, Budapest, 1969 A ZENEI MEGÉRTÉS FOKOZATAI, A FEJLŐDÉS. TARSADALMI INDÍTÉKAI Amikor a zenei választás kiindulópontját keressük, tudnunk kell,

Részletesebben

Online zenei képességteszt

Online zenei képességteszt Online zenei képességteszt A zenei képességteszt az MTE-SZTE Ének-Zene Szakmódszertani Kutatócsoport kutatási programjának eredményeként született. A zenei észlelés fejlettségét vizsgáló mérőeszköz az

Részletesebben

Óraterv Tanít: A tanítás helye A tanítás ideje: Osztály Óratípus Témakör Oktatási anyag: Oktatási cél: Képzési cél: Nevelési cél: Kompetenciák:

Óraterv Tanít: A tanítás helye A tanítás ideje: Osztály Óratípus Témakör Oktatási anyag: Oktatási cél: Képzési cél: Nevelési cél: Kompetenciák: Óraterv Tanít:Nagy Edit A tanítás helye: Művészeti iskola Vésztő, Kossuth u 43-47. A tanítás ideje:2015. április 28. 14.00-14,45 Osztály: szolfézs 5. Óratípus: ismétlő Témakör: év végi ismétlés: népdalok,

Részletesebben

Rövid elméleti összefoglaló összhangzattanból

Rövid elméleti összefoglaló összhangzattanból PETRES CSABA Rövid elméleti összefoglaló összhangzattanból Csíkszereda, 1998. 1 Rövid elméleti összefoglaló összhangzattanból Összeállította Petres Csaba Csíkszereda, 1998. TARTALOM Bevezető, Dúr és összhangzatos

Részletesebben

ÉNEK-ZENE II. A VIZSGA LEÍRÁSA

ÉNEK-ZENE II. A VIZSGA LEÍRÁSA ÉNEK-ZENE II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök Emelt szint A vizsgázó biztosítja NINCS

Részletesebben

ÉNEK-ZENE II. A VIZSGA LEÍRÁSA

ÉNEK-ZENE II. A VIZSGA LEÍRÁSA ÉNEK-ZENE II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja NINCS NINCS NINCS NINCS A vizsgabizottságot

Részletesebben

ÉNEK-ZENE 1-8. ÉVFOLYAM

ÉNEK-ZENE 1-8. ÉVFOLYAM MŰVÉSZETEK MŰVELTSÉGTERÜLET ÉNEK -ZENE 1-8. ÉVFOLYAM SZANDASZŐLŐSI ÁLTALÁNOS ISKOLA, MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY 2010 Ajánlás Az ének-zene tanterv az OM kerettantervének kiegészített

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 16. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM I. ZENEFELISMERÉS (24 pont) A feladatsor megoldására

Részletesebben

Valamennyi tételhez a vizsgázó főtárgyi hangszere vagy zongora segédeszközként használható, amelyet a vizsgaszervező biztosít.

Valamennyi tételhez a vizsgázó főtárgyi hangszere vagy zongora segédeszközként használható, amelyet a vizsgaszervező biztosít. A vizsgafeladat ismertetése: A zenei műszavak, előadási jelek, utasítások értelmezése Valamennyi tételhez a vizsgázó főtárgyi hangszere vagy zongora segédeszközként használható, amelyet a vizsgaszervező

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 1312 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 21. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor

Részletesebben

TARTALOM JEGYZÉK. Zongora 2. Hegedű 14. Furulya 21. Fagott 25. Fuvola 38. Oboa 49. Klarinét 57. Trombita 66. Kürt 72. Tenor- bariton-harsona 81

TARTALOM JEGYZÉK. Zongora 2. Hegedű 14. Furulya 21. Fagott 25. Fuvola 38. Oboa 49. Klarinét 57. Trombita 66. Kürt 72. Tenor- bariton-harsona 81 TARTALOM JEGYZÉK Zongora 2 Hegedű 14 Furulya 21 Fagott 25 Fuvola 38 Oboa 49 Klarinét 57 Trombita 66 Kürt 72 Tenor- bariton-harsona 81 Tuba 99 Citera 116 Népi hegedű 126 Népi ének 131 Szolfézs - kötelező

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 21. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 21. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Ének-zene

Részletesebben

TANMENET SZOLFÉZS. ALAPFOK A TAGOZAT 2. osztály SZAKTANÁR MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ INTÉZMÉNY IGAZGATÓ

TANMENET SZOLFÉZS. ALAPFOK A TAGOZAT 2. osztály SZAKTANÁR MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ INTÉZMÉNY IGAZGATÓ TANMENET SZOLFÉZS ALAPFOK A TAGOZAT 2. osztály ÉVES ÓRASZÁM: 74 HETI ÓRASZÁM: 2 Dátum: Halásztelek, 2017. szept. 01... SZAKTANÁR MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ INTÉZMÉNY IGAZGATÓ GÉCZY ANDREA HALÁSZTELKI HUNYADI

Részletesebben

IMPROVIZÁCIÓ. Előkészítő évfolyamok. 1. évfolyam

IMPROVIZÁCIÓ. Előkészítő évfolyamok. 1. évfolyam IMPROVIZÁCIÓ Az improvizáció spontán szerkesztés, gyors reagálás egy zenei problémára, amelynek az azonnaliság ad különös izgalmat; a kompozíció hosszabb ideig tartó szerkesztés eredménye, melyben a gondolat

Részletesebben

Biztonsági előírások Kizárólag megfelelő, e hangszerhez ajánlott adaptert használjon

Biztonsági előírások Kizárólag megfelelő, e hangszerhez ajánlott adaptert használjon Üdvözöljük a CASIO hangszert élvezők népes táborában! Biztosak vagyunk benne, hogy az Ön által választott hangszer nagy megelégedésére fog szolgálni. Kérjük, olvassa át figyelmesen e használati útmutatót

Részletesebben

ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 1812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 16. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor megoldására

Részletesebben

XIV. A számítógép szerepe a zeneszerzésben

XIV. A számítógép szerepe a zeneszerzésben XIV. A számítógép szerepe a zeneszerzésben Minden kor zenéjét meghatározták azok az instrumentumok, amin a zenét megszólaltatták, vagy amin a zeneszerz otthon kipróbálhatta új alkotását. A középkorban,

Részletesebben

Nagy Gábor compalg.inf.elte.hu/ nagy

Nagy Gábor  compalg.inf.elte.hu/ nagy Diszkrét matematika 3. estis képzés 2018. ősz 1. Diszkrét matematika 3. estis képzés 10. előadás Nagy Gábor nagygabr@gmail.com nagy@compalg.inf.elte.hu compalg.inf.elte.hu/ nagy Komputeralgebra Tanszék

Részletesebben

HANGSZERES ELŐKÉSZÍTŐ

HANGSZERES ELŐKÉSZÍTŐ HANGSZERES ELŐKÉSZÍTŐ 1-2. évfolyam Négy gyermek- vagy népdal, illetve egyéb dallam lehetőleg kotta nélkül, a minimális követelménynél megkívánt hangterjedelem minél teljesebb igénybevételével. ALAPFOK

Részletesebben

SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA

SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA A versenyzők előre elkészített kártyákat húznak az alábbi feladatokból: LAPRÓLOLVASÁSI KÉSZSÉGET MÉRŐ FELADAT: I. korcsoport Egyszólamú tonális dallam lapról éneklése max.

Részletesebben

Ritmikai képességfejlesztés. Kismartony Katalin

Ritmikai képességfejlesztés. Kismartony Katalin Ritmikai képességfejlesztés Kismartony Katalin A képességfejlesztés helye a tanítás folyamatában Képzetkialakítás (közvetlen előkészítés) (az új ritmust tartalmazó dalok éneklése, ritmuselvonás is) Új

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... É RETTSÉGI VIZSGA 2006. október 25. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 25. 14:00 I. ZENEFELISMERÉS Időtartam: 0 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 1512 É RETTSÉGI VIZSGA 2015. október 22. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A

Részletesebben

Két tanítási nyelvű 1-4. évf. Ének-zene. 1. évfolyam. 1. évfolyam 2 72. 1. A tematikai egységek áttekintő táblázata

Két tanítási nyelvű 1-4. évf. Ének-zene. 1. évfolyam. 1. évfolyam 2 72. 1. A tematikai egységek áttekintő táblázata 1. évfolyam A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 1. évfolyam 2 72 1. ek áttekintő táblázata címe Zenei reprodukció Éneklés Zenei reprodukció Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó),

Részletesebben

SYLLABUS. I. Intézmény neve Kar Szak. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Zenepedagógia. A tantárgy típusa DF DD DS DC

SYLLABUS. I. Intézmény neve Kar Szak. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Zenepedagógia. A tantárgy típusa DF DD DS DC SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése II. Szemeszter III. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Zenepedagógia Zeneelmélet Tantárgy felépítése (heti óraszám) A tantárgy típusa

Részletesebben

Blockflöte A B C PETRES CSABA

Blockflöte A B C PETRES CSABA PETRES CSABA Blockflöte A B C Ez a füzet elsősorban azokhoz az ifjú és felnőtt blockflötézni vágyókhoz szól, akik kottából népdalokat és kisebb komolyzenei darabokat akarnak játszani, de használhatja a

Részletesebben

A törzsszámok sorozatáról

A törzsszámok sorozatáról A törzsszámok sorozatáról 6 = 2 3. A 7 nem bontható fel hasonló módon két tényez őre, ezért a 7-et törzsszámnak nevezik. Törzsszámnak [1] nevezzük az olyan pozitív egész számot, amely nem bontható fel

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 12. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 12. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Ének-zene

Részletesebben

TANMENET SZOLFÉZS. ALAPFOK A TAGOZAT 3. osztály SZAKTANÁR MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ INTÉZMÉNY IGAZGATÓ

TANMENET SZOLFÉZS. ALAPFOK A TAGOZAT 3. osztály SZAKTANÁR MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ INTÉZMÉNY IGAZGATÓ TANMENET SZOLFÉZS ALAPFOK A TAGOZAT 3. osztály ÉVES ÓRASZÁM: 74 HETI ÓRASZÁM: 2 Dátum: Halásztelek, 2017. szept. 01... SZAKTANÁR MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ INTÉZMÉNY IGAZGATÓ GÉCZY ANDREA HALÁSZTELKI HUNYADI

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. november 3. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS

Részletesebben

III. Gráfok. 1. Irányítatlan gráfok:

III. Gráfok. 1. Irányítatlan gráfok: III. Gráfok 1. Irányítatlan gráfok: Jelölés: G=(X,U), X a csomópontok halmaza, U az élek halmaza X={1,2,3,4,5,6}, U={[1,2], [1,4], [1,6], [2,3], [2,5], [3,4], [3,5], [4,5],[5,6]} Értelmezések: 1. Fokszám:

Részletesebben

ÉNEK-ZENE. A továbbhaladás feltételei évfolyamonként: 7. évf (hat osztályos) Éneklés

ÉNEK-ZENE. A továbbhaladás feltételei évfolyamonként: 7. évf (hat osztályos) Éneklés ÉNEK-ZENE osztályozó vizsga írásbeli szóbeli időtartam 45 p. 10 p. aránya az értékelésnél 60% 40% A vizsga értékelése jeles (5) 80%-tól jó (4) 60%-tól közepes (3) 45%-tól elégséges(2) javító vizsga írásbeli

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

TANMENET SZOLFÉZS. ALAPFOK A TAGOZAT 4. osztály SZAKTANÁR MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ INTÉZMÉNY IGAZGATÓ

TANMENET SZOLFÉZS. ALAPFOK A TAGOZAT 4. osztály SZAKTANÁR MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ INTÉZMÉNY IGAZGATÓ TANMENET SZOLFÉZS ALAPFOK A TAGOZAT 4. osztály ÉVES ÓRASZÁM: 74 HETI ÓRASZÁM: 2 Dátum: Halásztelek, 2017. szept. 01... SZAKTANÁR MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ INTÉZMÉNY IGAZGATÓ GÉCZY ANDREA HALÁSZTELKI HUNYADI

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 27. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A

Részletesebben

ARCHIMEDES MATEMATIKA VERSENY

ARCHIMEDES MATEMATIKA VERSENY Ismétléses permutáció: ha az elemek között van olyan, amelyik többször is előfordul, az elemek egy sorba rendezését ismétléses permutációnak nevezzük. Tétel: ha n elem között p 1, p 2, p 3, p k darab megegyező

Részletesebben

Daltanítás jelrendszerről

Daltanítás jelrendszerről Daltanítás jelrendszerről és kombinált daltanítási lehetőségek Kismartony Katalin Dal/dallamtanítás jelrendszerről - helye a tanítás folyamatában Zenemű (hallás után tanult dalok és..) megfigyelések ALKALMAZÁS

Részletesebben

Deákné Kecskés Mónika

Deákné Kecskés Mónika Deákné Kecskés Mónika Zenemű Megfigyelések Alkalmazás Ismeret Készségek felismerés, lejegyzés reprodukció H + N + J repr. J + N + H ritmus jelzése dallam jelzése és szöveg látványa KÉZJEL (dallam ritmikus

Részletesebben

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Ének-zene középszint 0912 É RETTSÉGI VIZSGA 2011. október 27. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor

Részletesebben

AZ ÓVÓNŐ ZENEI FELKÉSZÜLTSÉGE. Az óvónőnek, tanulmányai befejeztével a következő zenei ismeretekkel

AZ ÓVÓNŐ ZENEI FELKÉSZÜLTSÉGE. Az óvónőnek, tanulmányai befejeztével a következő zenei ismeretekkel AZ ÓVÓNŐ ZENEI FELKÉSZÜLTSÉGE Az óvónőnek, tanulmányai befejeztével a következő zenei ismeretekkel kell rendelkeznie: o biztos kottaolvasási készség hat hangterjedelemben; o abszolút hangok ismerete kis

Részletesebben

Hangközök, hangsorok

Hangközök, hangsorok Márkus Tibor Hangközök, hangsorok A követelménymodul megnevezése: Zenész alapmodul A követelménymodul száma: 1436-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-005-50 HANGKÖZÖK, HANGSOROK ESETFELVETÉS

Részletesebben

HARMAT ARTÚR KÖZPONTI KÁNTORKÉPZŐ SZOLFÉZS TANMEMET. Összeállította: Kriesch Tamásné tanár. Budapest december 10.

HARMAT ARTÚR KÖZPONTI KÁNTORKÉPZŐ SZOLFÉZS TANMEMET. Összeállította: Kriesch Tamásné tanár. Budapest december 10. HARMAT ARTÚR KÖZPONTI KÁNTORKÉPZŐ SZOLFÉZS TANMEMET Összeállította: Kriesch Tamásné tanár Budapest 2001. december 10. penta.hcbc.hu/kantorkepzo/jegyzet/tszolf.htm 1/13 Szolfézs I. évfolyam Heti óraszám:

Részletesebben

KÖZÉPISKOLÁSOK II. ZENEI VERSENYE a Nyíregyházi Főiskolán

KÖZÉPISKOLÁSOK II. ZENEI VERSENYE a Nyíregyházi Főiskolán KÖZÉPISKOLÁSOK II. ZENEI VERSENYE a Nyíregyházi Főiskolán A verseny időpontja: 2015. január 24. Rendező: Nyíregyházi Főiskola e 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B Telefon: +36-42-599-441 E-mail: turcsanb@nyf.hu

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 16. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 16. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Ének-zene

Részletesebben

ÉNEK-ZENE TANTERV 5-8. ÉVFOLYAM Óraterv Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti óraszám 1 1 1 1. Éves óraszám 37 37 37 37

ÉNEK-ZENE TANTERV 5-8. ÉVFOLYAM Óraterv Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti óraszám 1 1 1 1. Éves óraszám 37 37 37 37 ÉNEK-ZENE TANTERV 5-8. ÉVFOLYAM Óraterv Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti óraszám 1 1 1 1 Éves óraszám 37 37 37 37 óraszám óraszám óraszám óraszám A tartalom részei (témakörök) 5. o. 6. o. 7. o. 8. o. 1. Éneklés

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. november. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. november. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

TANMENET SZOLFÉZS. ALAPFOK A TAGOZAT 1. osztály SZAKTANÁR MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ INTÉZMÉNY IGAZGATÓ

TANMENET SZOLFÉZS. ALAPFOK A TAGOZAT 1. osztály SZAKTANÁR MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ INTÉZMÉNY IGAZGATÓ TANMENET SZOLFÉZS ALAPFOK A TAGOZAT 1. osztály ÉVES ÓRASZÁM: 74 HETI ÓRASZÁM: 2 Dátum: Halásztelek, 2017. szept. 01... SZAKTANÁR MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ INTÉZMÉNY IGAZGATÓ GÉCZY ANDREA HALÁSZTELKI HUNYADI

Részletesebben

A tételhez használható segédeszköz zongora vagy más hangszer. A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja.

A tételhez használható segédeszköz zongora vagy más hangszer. A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja. A vizsgafeladat ismertetése: A zeneelmélet alapvető szabályainak ismerete - alterációs lehetőségek ismerete, alkalmazása kadenciák felismerése, kiegészítése (teljes, fordított és álzárlat) kadenciális

Részletesebben

MUNKAANYAG. Márkus Tibor. Akkordok I. - Hármashangzatok. A követelménymodul megnevezése: Zenész alapmodul

MUNKAANYAG. Márkus Tibor. Akkordok I. - Hármashangzatok. A követelménymodul megnevezése: Zenész alapmodul Márkus Tibor Akkordok I. - Hármashangzatok A követelménymodul megnevezése: Zenész alapmodul A követelménymodul száma: 1436-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-006-50 AKKORDOK I. - HÁRMASHANGZATOK

Részletesebben

A zsebrádiótól Turán tételéig

A zsebrádiótól Turán tételéig Jegyzetek egy matekóráról Lejegyezte és kiegészítésekkel ellátta: Meszéna Balázs A katedrán: Pataki János A gráfokat rengeteg életszagú példa megoldásában tudjuk segítségül hívni. Erre nézzünk egy példát:

Részletesebben

DOBSZAY LÁSZLÓ: A HANGOK VILÁGA C. SZOLFÉZSKÖNYV ALKALMAZÁSA A ZENEISKOLÁKBAN 5/4. A

DOBSZAY LÁSZLÓ: A HANGOK VILÁGA C. SZOLFÉZSKÖNYV ALKALMAZÁSA A ZENEISKOLÁKBAN 5/4. A VÁRADY KRISZTINA DOBSZAY LÁSZLÓ: A HANGOK VILÁGA C. SZOLFÉZSKÖNYV ALKALMAZÁSA A ZENEISKOLÁKBAN 5/4. A kötetek zenei anyagának dallami és harmóniai elemzése, a hallásfejlesztés gyakorlatai Dobszay László

Részletesebben

Kedves Nyolcadikos Felvételizők!

Kedves Nyolcadikos Felvételizők! Kedves Nyolcadikos Felvételizők! A szóbeli vizsgák, képesség-, készségmérés, motivációs beszélgetés a felvételi tájékoztatóban megjelentek szerint a következő időpontokban zajlanak a Nyíregyházi Vasvári

Részletesebben

A KA-HANGRENDSZER 9-ES OSZTÁSA

A KA-HANGRENDSZER 9-ES OSZTÁSA Parlando 1999/5, 20.-24. p. A KA-HANGRENDSZER 9-ES OSZTÁSA Előző cikkem megjelenése óta hosszú idő telt el, ezért röviden visszatérek a KA-hangrendszer fejlődésének korábbi állomásaira. Hangrendszerem

Részletesebben