Hazudd, hogy szeretsz!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hazudd, hogy szeretsz!"

Átírás

1 1 Hazudd, hogy szeretsz!

2 1. Hattyúból kiskacsa Február végi péntek délután volt. Az utolsó rajzórám utolsó negyede, amit azzal töltöttem, hogy álmodoztam a kábé két óra múlva bekövetkező csodás változásról, ami megváltoztatja az életem. Ez persze erős megfogalmazás, de régen voltam már ennyire izgatott valami miatt, így megengedhettem magam, hogy éljek a túlzással. Még akkor is, ha én vagyok az Anne Cartney Művészeti Iskola legtehetségtelenebb diákja, kötelességem volt, hogy néha irodalmi közhelyeket, vagy jelen esetben épp költői túlzásokat pufogtassak. Bármit megadtam volna azért, ha valamelyik velem szemben mindig közömbös rosszabb esetben lenéző osztálytársam megkérdezné: Hé, Haley, mit csinálsz a hétvégén?, én pedig örömmel válaszolnék Ms. Morgan! csattant rám a rajztanárnőnk, Miranda kisasszony, aki egyébként is pikkel rám. Csak nem azt akarja mondani, hogy ennyi az órai teljesítménye?! Lenéztem a ceruzát markoló kezemre és a papírlapra, ami előttem hevert. Való igaz, a túltömött gyümölcsöstálból, csak egyetlen fürt szőlőt sikerült megörökítenem, mégsem éreztem jogosnak, hogy emiatt már megint, a héten a második alkalommal alázzon meg a többiek előtt, ugyanakkor mégsem tettem semmit. Lehajtott fejjel hallgattam a szidást, míg az osztálytársaim betegre röhögték magukat, élükön az iskola legtehetségesebb és legtökéletesebb lányával, Tamy Westnerrel. Nem érdekelte őket, mikor rájuk pillantottam, nyíltan csinálták a dolgot, ugyanis nem vagyok az a személy, akinek a véleménye akárhol is számítana. Először is, borzalmasan unalmas vagyok, így legtöbbször úgy tesznek, mintha meg sem hallanák, hogy beszélek hozzájuk. Másodszor és lehet, hogy ezt először kellett volna említenem csúnya és jelentéktelen vagyok, így tehetnek úgy, mintha nem látnának. Harmadszor, elkövettem azt a legnagyobb hibát persze csak a lányok vélik ezt óriási hibának, hogy én állok a legközelebb Johannhoz, ahhoz a sráchoz, akibe az összes iskolánkban tanuló nőnemű lény fülig szerelmes, beleértve engem is. Ms. Morgan, figyel rám egyáltalán?! Lássuk be, nehéz a fejedhez vágott kellemetlen szavakat értelmezni, ha épp rajtad röhög a jelenlévő emberek jelentős hányada. Mert Esther Barn például nem nevetett. Tamy Westner fülébe súgott valamit, ami gúnyos mosolyra késztette a lányt, akit gyakran (és persze magamban) csak jégszobor hercegnőként emlegetek. Igen, Miranda kisasszony! hazudtam engedelmesen. Ez egyébként undorító és szégyenletes szokásom. Hazudok. Néha egészen bődületes baromságokat, és annyit, hogy észben sem tudom tartani. Minden második szavam hazugság. És ez nem túlzás. Megmondaná, hogy mi vonta el a figyelmét a munkáról? Kapva kaptam az alkalmon, hogy végre egy igaz és közzétenni vágyott tényt közölhessek. Igen, költözködünk. Vettünk egy új házat, és ma fogunk beköltözni. Végre kimondtam, és nagyon jól esett, hogy megszabadulhattam a lelkemet forróságban tartó izgatottságtól. Egy ilyen kijelentés után egy normális ember néhány kedves szót vár. Nahát, tényleg? És hova költöztök? Fogsz sulit váltani? Igaz, hogy a te szobádból a legszebb a kilátás? Ehelyett mit kaptam? Nevetést. Gúnyos röhögések varázsoltak szégyenpírt az arcomra, és hallottam, hogy Tamy odasúgja Esthernek: Ez lökött! Tehát erről ennyit. Megértés helyett azt a feladatot kaptam, hogy otthon készítsek el egy újabb csendéletet, és amit utálok, egy lepj-meg rajzot. Miranda kisasszony közkedvelt büntetése, az, hogy kér valami különlegeset, és ha az ember bátorkodik megkérdezni, mi legyen az, csak odaveti: Hát, lepj meg! Így lelombozódva hagytam el a termet, a képzeletbeli listámra felírva a csendéletet, meg a lepj-meg rajzot. Legszívesebben indultam volna haza, de még meg kellett keresnem Johannt, hogy elmondjam a költözés miatti kellemetlen következményeket. Johann édesanyja egy svéd szépség, aki hihetetlenül magas, hihetetlenül szőke, és persze hihetetlenül gazdag a férje révén, aki maga is egy elég jó kiállású férfi, nem csoda hát, ha szerelmük gyümölcse maga a tökéletesség. Johann nemcsak gyönyörű, hanem kiemelkedően tehetséges és okos is, ám az iskola legvonzóbb pasijává mégsem ez teszi, hanem a tény, hogy nem randizik lányokkal. Engem kivéve. Persze a mi kapcsolatunk csupán plátói szerelmen (a részemről), és a szüleink barátságát figyelmesen szem előtt tartó jóindulatú ismeretségen (Johann részéről) alapuló, egyszerű viszony. Minden péntek délutánt együtt töltünk, csakhogy nem olyasmivel, amit a szerelmespárok szoktak csinálni egy hálószoba (az enyém) magányában. Mi csak matekot tanulunk, ugyanis Johannak van egy szupertitkos csütörtök délutáni elintéznivalója, ami miatt engedéllyel blicceli el a dupla matekórát a suliban, és hogy emiatt ne maradjon le, én korrepetálom. Persze előbb ismerné el, hogy együtt járunk, mint azt, hogy korrepetálom. Nem, a találkozásaink hivatalos neve: felzárkóztatás, és néhány kimaradt példa magyarázattal egybekötött megoldása. Én kiegyeztem ezzel, amíg Johann velem tölti a hetem fénypontjának számító péntek délutánokat, felőlem bárminek nevezheti a dolgot. Árnyékszerű voltomból kifolyólag briliánsan tudok vegyülni. Mivel egyszerűen senki nem figyel rám, bejárásom van olyan helyekre is, ahol egyébként soha nem tűrnének meg lányokat. Ilyen például a hokicsapatunk mely csapat kapitánya természetesen Johann titkos taktikai megbeszélése, amire Harryson edző irodájában 2

3 került sor. Kicsöngetés után tehát ide indultam, és mire feleszméltem a nagydarab fiúk be is sodortak magukkal az irodába, és még a kulcsot is elfordították a zárban. Öhm szólaltam meg, mert nem akartam bent rekedni, Johann, beszélhetnék veled? A mellettem álló Lawrence úgy nézett rám, mintha hirtelen nőttem volna ki a földből. Nyilván fel sem tűnt neki, hogy én voltam az, akinek az előbb olyan kényelmesen végiggyalogolt a lábán. Harryson edző is nagy szemeket meresztett. Hé, te lány vagy! szólt rám, mintha én ezzel nem lennék tisztában. Mit keresel itt? Johannal szeretnék beszélni mondtam híven ragaszkodva az igazsághoz. Egy perc az egész. Az összes fiú idétlen vihogásban tört ki, egyedül Johann ragadta meg a karom, és nyugtalanul kivonszolt az edző irodájából. Vigyorogtam, mint tök a mezőn, ugyanis az érzés, ahogy az ujjai a karomra szorultak felettébb imponált nekem. Na, mi az, Haley? kérdezte türelmetlenül, de mosolyogva. Én csak A mosolyától kis híján hanyatt estem. Veszélyes volt ilyen közelről ilyen dózisban magamba fogadni a hófehér fogak, a csillogó, jégkék szemek, és a szőke meggyőződésem szerint enyhén hullámos hajtincsek tökéletes képet alkotó egyvelegét. Ha megvársz, mehetünk együtt is hozzátok mondta, míg összeszedni igyekeztem magam. Ez az egész nem tart tovább negyed óránál. Pont ezt akartam nyögtem ki nagy nehezen. Nem jó a ma délután. Sajnálom. Vettünk egy új házat, és ma költözünk. Azt hiszem, hogy el kell halasztanunk a mai felzárkózást. Mi? Ugye most csak viccelsz? Szívesen igent mondtam volna, de csak megráztam a fejem. Johann arcáról lefagyott a mosoly. A fenébe, Haley, miért nem szóltál előbb? Ez felborítja az egész napomat. Ott álltam vele szemben vagy tíz percig, amíg nagy nehezen sikerült megdumálnunk, hogy vasárnap délután miattam lemondva a látogatást a nagyszüleihez átjön, és megejtjük a matekot. Tökéletes Johannban ez az egyetlen hiba. Kiakadok attól, hogy minden perce le van szervezve. Már két hete, amióta tudom, hogy költözni fogunk, terveztem elmondani neki a dolgot, de nem mertem, mert féltem, hogy mint most is, túl fogja reagálni az egészet. Rögtön telefonálni kezdett, hogy sürgősen átrendezze a programot a mai napra vonatkozóan, én meg csak ácsorogtam, és figyeltem őt. Odavoltam érte, és tudtam, a szombat éjjelt azzal fogom tölteni, hogy elkészítsem Johann milliomodik portréját. Szeptember óta, azóta mióta először megkérdezte, hogy nem lenne-e ellenemre, ha együtt matekoznánk, szabadidőm tetemes részét fordítom arra, hogy minden lehetséges módon igyekszem sikertelenül megörökíteni a tökéletesség eme férfitestbe öltött példányát. Akkor vasárnap pontban négykor ott leszek nálatok mondta végül, mikor gondosan zsebre vágta a mobiltelefonját. Ne haragudj, hogy kiborultam. Természetesen megértem, hogy nem jutott eszedbe szólni, hiszen millió dolgot kell elintézned. Egy ilyen költözés nagyon sok szervezéssel jár, el tudom képzelni, milyen káoszt okozhatott a hétköznapjaidban. Hát, igen bólogattam lelkesen, és szégyenszemre megint hazudtam. Nyilván én utaltam valami olyasmire, hogy majdnem olyan precíz megtervezettséggel élem a mindennapjaim, mint ő, mert Johann tökéletesen biztos ebben, holott erről szó sincs. Szabadidőm nagy részét egyszerű semmittevéssel töltöm, és a költözés sem járt semmilyen káosszal. Egyszerűen fogtam pár dobozt, belehánytam a cuccaim, és számoltam az órákat a költözésig. Johann udvariasan elköszönt tőlem, és illedelmesen megvárta, míg eltűnök a sarkon. Ő volt az egyetlen mondhatni az egész Anne Cartneyben, aki emberként, sőt nőként bánt velem. Mindenki más csak átnézett rajtam, ezt bizonyította az a tény is, hogy bár csupa ismerős között átvágva hagytam el az iskolát, mégsem volt egyetlen ember sem se tanárok, és főként nem diákok, aki viszonozta volna a köszönésemet. Annyira közel laktam a sulihoz, hogy gyalogszerrel sétáltam haza. Szomorúan gondoltam arra, hogy a környékről egyedül Betyárnak, a szomszédék kutyájának fogok hiányozni, de neki is csak azért, mert nem lesz, aki extra maradékkal tömje a bendőjét. Nem voltak barátaim, nem túlzás, egyetlen egy sem, kivéve talán Johannt, de ő szinte mindenkinek barátja. Ezért hibáztathattam volna a visszahúzódó jellememet, vagy azt, hogy képtelen vagyok valakivel értelmes beszélgetést folytatni, de nem ez volt az ok, hanem az, hogy csúnya vagyok. Ez nem volt mindig így, valaha gyönyörű kislány voltam. A hajam sötétbarna, fényes loknikba kunkorodott, a szemem arany-tejkaramella színben pompázott, az arcom kerek, a bőröm selymes volt. Millió és egy fénykép tanúskodik erről. Aztán megtámadott a kamaszkor nevű ocsmány betegség, ami elvett tőlem mindent, amit valaha szépnek lehetett nevezni rajtam. Megcsúnyulásomnak nyilván voltak fokozatai, csakhogy nekem nem tűntek fel. Tizenhárom éves voltam, mikor az igazság fájón tarkón vágott, anya és barátnői személyében. Épp hazaértem a suliból, amikor is elhaladtam a lelkesen diskuráló nők mellett, akik közül az egyik megjegyezte: Karen, Haley mióta néz ki úgy, mint egy kis bagoly? Megtorpantam a konyhában, kezemben egy tányér mikróba kívánkozó raviolival. A legrosszabb az volt, hogy anya nevetett, aztán kitárgyaltak engem. Kiderült, hogy a hajam előnytelenre van vágva, az arcom túl vékony, az 3

4 alkatom seprűnyél, anya szavaival kicsit esetlen, a lábam pipaszár, a térdem túl göcsörtös, és ami a legjobban fájt eltűnt belőle az a gyermekkori báj, Karen. Miután így kinyilatkozták a hibáim, simán áttértek egy másik témára, de én még mindig ugyanott álltam a raviolival, és a hirtelen nagyon kényelmetlennek érzett testemmel. Aznap este a tükör előtt alaposan megbámultam magam, és rájöttem, tök igazuk volt. Másnap elvesztettem a legjobb barátnőmet is. Esther Barn és én első osztály óta elválaszthatatlanok voltunk, így hát odaálltam elé, és nyíltan megkérdeztem: Szerinted csúnya vagyok? Én azt hittem, hogy van olyan erős a barátságunk, hogy kibírjon egy ilyen lényegében egyszerű kérdést. Esther végignézett rajtam, aztán igennel felelt. Egy szimpla igen volt, mégis örökre megváltoztatta az életem. Miért nem mondtad eddig? kérdeztem a csalódottságtól könnybe lábadt szemekkel. Sosem kérdezted vont vállat Esther, és egyszerűen otthagyott. Máig sem értem, hogy mi történt, hiszen igaz, haragudtam, hogy a szemembe mondta, mégsem mondtam neki soha egyetlen rossz szót sem emiatt, de többet nem állt szóba velem. Mintha a kérdésem rádöbbentette volna egy olyan tényre, ami eddig elkerülte a figyelmét, de most, hogy tudta, már eszében sem lenne tovább barátkozni velem. Ennyi volt, viszlát barátok, viszlát álmok, hogy egyszer megcsókol egy helyes fiú, viszlát Haley Morgan tökéletesen gondtalan élete. Attól kezdve láttam a lenéző pillantásokat, a szúrós tekinteteket, mintha rám ordítottak volna: hé, te csúnya lány. Azóta négy év telt el, és mondhatni megbékéltem a dologgal. Már kábé másfél éve felhagytam a kérdés hogy lehet, hogy nálam a mesék csodái fordítva történtek? Hattyúból lettem kiskacsa, pillangóból, undok hernyó elemezgetésével, és inkább más irányba fordítottam az érdeklődésemet. A házunk miket is beszélek, a volt házunk előtt két óriási teherautó állt teljesen megpakolva. Anya és apa az ajtóban ölelkeztek, és nyalták-falták egymást. Ez egyébként egy rossz szokásuk, mindenki tudja, hogy fülig szerelmesek az első perctől kezdve, nem kellene folyton bizonyítaniuk is. Persze most még ez sem szegte kedvemet. Haley! intett anya leszakadva apa szájáról. Gyere gyorsan, még van idő néhány utolsó fotót készíteni. Anya mániája a fotózás, annyi fényképünk van, hogy külön szekrény kell, hogy tárolni tudjuk őket. Most is elrohant előszedni a méregdrága cuccokat, amiket apa vett neki karácsonyra. Prücsök, mi volt a suliban? kérdezte apa, mikor odaértem hozzá, és hagytam, hogy összepuszilja az arcom. Mondtad a barátaidnak, hogy jövő héten házavató buli? Mint mondtam, rossz szokásom a hazudozás, ennek függvényében anya és apa azt hiszik, hogy tele vagyok barátokkal, élükön Esther Barnnal, aki a legjobb barátnőm elvileg. Nem is emlékszem, hogy mikor kezdtem azt hazudni, hogy minden rendben van, de mára már annyira jól megy, hogy egész kis hazugságvilágot építettem fel magam köré. Gyakran mesélek kitalált történeteket a nemlétező illetve létező, csak velem nem kommunikáló barátaimról. Hogy miért csinálom? Egy ideje én is ezen töröm a fejem, de csak kérdéssel tudok felelni a kérdésre. Hogy mondod el a totálisan gyönyörű, népszerű és maximálisan boldog szüleidnek, hogy a gyerekük egy béna kis senki? Túlestünk az ostoba fotózkodáson, és végre indulhattunk volna az időközben előreindult költöztetők után, ha apa nem találja ki, hogy nekem a saját kocsimmal kellene mennem, hiszen nem hagyhatjuk hátra a drágaságot. Az én autóm egy tűzpiros Chevy, amiben bár már több mint egy éve megvan maximum egy tucatszor ültem hosszabb ideig, aminek az oka az, hogy az autók és én ősellenségek vagyunk. Van jogosítványom senki se kérdezze, hogyan szereztem meg, de nem tudok vezetni. A volán mögött egyszerűen leblokkolok, és még azt is elfelejtem, melyik a jobb és melyik a bal kezem. Kész katasztrófa vagyok, de sajnos a szüleim erről sem tudnak. Ők abban a hitben vannak, hogy én azt a kocsit rendszeresen vezetem, és minden vágyam valóra vált azáltal, hogy birtoklom. Miért hiszik ezt? Mert hazudtam nekik. Apát nem lehetett leszerelni, így végül beültem, és kigurultam a Chevyvel az utcára. Itt még nem volt gond, gyakran csináltam, körbe-körbe autókáztam a házsor körül, hogy pörögjön a kilométeróra, de az új ház felé vezető úton autópálya is volt. Bár anya és apa mögött gurultam, úgy éreztem, hogy akármelyik pillanatban jöhet valami baleset, amiben meghalok. Izzadtam, és annyira görcsölt a hasam, hogy alig kaptam levegőt. Aztán megtörtént a legrosszabb. Leszakadtam anyáéktól, és hirtelen egyedül találtam magam egy csomó idegen kocsi között. Valamiért úgy éreztem, hogy mindjárt belém jön az egyik. Mivel felismertem magamon a pánikroham jeleit, gyorsan lehúzódtam a lehető leghamarabb, jelen esetben egy gyorsétterem parkolójába, és azonnal kiugrottam a volán mögül. Bár hideg volt, szabályosan csorgott rólam a víz. Biztos voltam benne, hogy én ugyan vissza nem ülök a kocsiba, így berobogtam a gyorsétterembe. Jó sokan voltak, láttam jónéhány korombelit is, de senkit sem ismertem. Helyet foglaltam a pultnál, és kértem egy kólát, közben meg azon tűnődtem, hogy jussak haza a kocsival együtt, úgy, hogy ne kelljen vezetnem. Nem kellett sokat tűnődnöm, nemsokára megszólalt a mobilom. Apa hívott. Haley, hová lettél? Aggódott értem, ezt rögtön leszűrtem a hangjából. 4

5 Öhm lerobbant a kocsim, apa hazudtam már megint. Nem tudom, mi van, olyan fura hangokat adott ki, a hirtelen nem tudtam, mit mondjak, de apa már tüsténkedett is. Hol vagy, prücsök? Elmegyek érted. Gyorsan körülírtam a helyet, és szerencsére emlékezett rá. Megígérte, hogy öt perc múlva ott lesz értem, így megnyugodva szürcsöltem tovább a kólám, majd mivel isteni volt az illata, kedvet kaptam egy meggyes pitére is. Annyira mennyei volt, hogy kettőt is eltűntettem, ráadásul kértem, hogy csomagoljanak belőle párat, gondoltam meglepem vele anyát és apát is. Szerencsére nem buktam le a hazugság miatt, mikor apa odaért értem, nem ellenőrizte a Chevyt, csak beugrottam mellé a pitékkel, és gyorsan elhajtottunk. Az új házunk alig pár percre volt. Mire megérkeztünk, anya már nagyban tüsténkedett. Azt hiszem, minden normális ember a bútorokkal kezdené a pakolást, de anya nem. Ő a képekkel kezdte, kijelölte a megfelelő helyeket, apa meg a nyomában caplatott, és egy fúrógéppel kilyuggatta a frissen festett, bézs falakat, aztán anya nagy lelkesedéssel fel is aggatta a műveit. Úgy döntöttem, én a hagyományos lehetőséget választom, előbb a bútoroknak keresek helyet a szobámban, aztán jöhetnek a képek. Már ha egyáltalán lesznek. Imádtam a szobám, ahonnét ráláttam a szomszédék udvarára, és azontúl a fél környékre. Imádtam, hogy négy helyiség választ el anya és apa hálójától, és imádtam, hogy végre történt velem valami. Már egész késő délután volt, mikor szünetet tartottam a pakolászásban, és úgy döntöttem, felfedezem az udvart. Sajnos, nem voltak fák, de szomszédék léckerítését, helyes kis sövény takarta, felfedeztem pár lyukat alatta, mintha kiskutya ásta volna át magát egyik udvarból a másikba, és már ettől is felvidámodtam. Reméltem, hogy a szomszédnak van kiskutyája. Végigsétáltam a kerítés mentén, míg végül elértem egy részhez, ahol volt a lécek között egy apró rés, amin átkukucskálhattam. A szememmel kiskutyára utaló nyomokat, kutyaházat kerestem, de csak néhány, a kerítés közvetlen közelébe állított széket láttam. Közöttük gőz kavargott, rájöttem, a fűtött medencéből jön. Mielőtt megunhattam volna a leskelődést, ajtónyitódást, és kiabálást hallottam. Anya, megjöttem! Kicsit gyorsabban kezdett dobogni a szívem, mert egy fiú hangja volt. Méghozzá milyen fiúé! A hátsó ajtó felől gyalogolt a látóterembe, közben a fejét forgatta. Anya! Nem kapott választ, így maga elé morogta. Úgy tűnik, nem vagy itthon. Tudom, abba kellett volna hagynom a kukkolást, főleg, mivel nagy volt az esély annak, hogy észrevesz, de nem ment. Helyes fiú volt, nagyjából korombeli, és sötét hajú. A profilja olyan tökéletes volt, hogy úgy éreztem, le kell rajzolnom, de mielőtt betelhettem volna a látvánnyal, vetkőzni kezdett. Nem hittem, hogy bemerészkedik a vízbe, hiszen alig volt pár fok, de megtette. Villámgyorsan az egyik székre hajította a ruháit az alsónadrágja kivételével, és beugrott a vízbe. Nem láttam rá a medence szintjére, de a locspocszajokból ítélve úszott pár hosszt. Nem kellett látnom, hogy elképzeljem, ugyanis a másodpercek, mikor láttam a sima bőr alatt feszülő izmokat, a karcsú, férfias alakját elegek voltak arra, hogy megihletődjek. Végre úgy éreztem, sikerülni is fog, ha belekezdek egy rajzba. Elveszett tehetségem visszatérni látszott, csakhogy akármennyire is akartam, nem tudtam elszakadni a kerítéstől. Később gondoltam magamban. Azt még igazán megvárhatom, hogy kimásszon. 5

6 2. Az angyal A legjobb dolog a költözésben kétség kívül a szomszéd volt, és persze az a meggyes pite a gyorsétteremből. Ha választani lehetne, természetesen a fiút akartam volna újra látni. Az egész szombati napot azzal töltöttem, hogy az ablakomból lestem kifelé, hátha megint meglátom őt, a gyönyörű, feszes testét, ami örök életemre beleégett az agyamba. Hogy is tudnám elfelejteni, ami ilyen gyönyörű? Természetesen sehogy. Szerencsére nem lepleződtem le, egyszer csak megjelent egy fekete hajú nő egy törölközővel, amit a fiúnak adott, aki gyorsan kimászott a vízből, maga köré tekerte a törölközőt, és nagy puszit adott a nőnek. Nyilvánvaló volt, hogy az édesanyja, és én még több ihletet nyertem ebből a jelenetből is. Miközben mindent a helyére pakoltam az új szobámban, és félpercenként az ablakhoz ugrottam, azon tűnődtem, hogy egy anya, hogyan nevezhet el egy ilyen csodát. Milyen név illene hozzá? Valami fenségest képzeltem, királyokról, esetleg mitologikus hősökről kellene nevet kapnia, de semelyiket nem találtam elég jónak, ahhoz, hogy ő viselje. Felmerülhet a kérdés, hogy első látásra belezúgtam-e a srácba, de kijelenthetem, hogy nem. Sajnos ilyen cikisen reagálok, ha helyes fiút látok, és volt is már néhány ilyen eltúlzott eset, mint például a nagymamám fodrászüzletében kisegítő hajmosó pasi, a tavaly felbérelt kertészünk és még sorolhatnám. Egyelőre a szomszéd fiú kötötte le a figyelmem. Egész nap arra vártam, hogy végezzek a rendrakással, hogy megrajzolhassam azt a hátizmot, és azokat a fekete fürtöket. Egész jó programnak tűnt, hiszen más lehetőségem nem volt. Anya és apa, amint végeztek a költözködéssel, elmentek. Életem egyik legnagyobb hazugsága volt, mikor azt mondtam, szeretek egyedül lenni. Tisztán emlékszem, hogy amikor kicsi voltam, anya vagy apa mindig otthon volt velem, esténként együtt tévéztünk, lefekvés előtt puszit adtak. Mostanra örültem, ha látom őket. Anya, ha még nem mondtam volna, festőművész. Van egy galériája a belvárosban, és a nap huszonnégy órájából minimum tízet ott tölt. Közvetlen a galéria felett van a saját, hangszigetelt, kétszobás lakásból kialakított műterme is, szóval elég jól megvan magában, gyakran mondogatja, hogy ha nem hiányoznék neki, haza sem jönne. Apa szemészorvos, de szerencsére nem sokat mesél a munkájáról, ugyanis én allergiás vagyok a szem témára. Rettegek attól, hogy egyszer valami történik a szememmel, pedig eddig, leszámítva néhány apró bogárkát, semmi nem volt benne. A félelmem valószínűleg apa könyvei miatt alakult ki, ugyanis ezeket a hülye szemész szakkönyveket igencsak gyomorforgató képekkel tudják illusztrálni. Szóval, a szüleim, becsületes, jól kereső emberek, de van egy szenvedélyük. A partizás. Életük minden nagy eseménye ezekhez a partikhoz köthető. Egy galérianyitó partin ismerkedtek össze és szerettek egymásba, egy luxusétterem nyitó buliján fogantam meg, apa egy jótékonysági rendezvény díszvacsoráján kérte meg anya kezét, és ami a legcikibb, egy musical bemutató utáni fergeteges ünneplés közben születtem. Persze anya beért a kórházba, mielőtt megérkeztem volna, de szereti úgy emlegetni, mintha a musical alatt szült volna meg. Tehát emiatt a partiszenvedély miatt van, hogy én mindig egyedül vagyok otthon. A szüleim otthon tartózkodási ideje nagyjából hajnali kettő-három és délelőtt tizenegy közé tehető, vagyis nyugodtan kijelenthetem, csak aludni járnak haza. Régebben egy csomót szabadkoztak emiatt, de én csak mosolyogtam, és hazudtam. Semmi gond, szeretek egyedül lenni. Úgyhogy ma már nem bánkódnak miattam, eljárnak a partikra, a baráti összejövetelekre, vagy csak iszogatnak egy bárban, a lényeg, hogy nincsenek otthon. Ezért is örültem volna annyira a beköltözésünk utáni hétvégének, mikor két teljes napot tölthetek velük, nem számítottam rá, hogy máris lelépnek otthonról. Elővettem a mappám, amiben az iskolai rajzaimat tartom, és nekiálltam lerajzolni a félmeztelen fiút. Három óra múlva megállapítottam, hogy ez nem ő. Ahogy ránéztem a lapomra, egy gyönyörűen kidolgozott izmú srácot láttam a nyakára kunkorodó fekete fürtökkel, szexisen keskeny derékkal. A profilja szép volt, az orra finom metszésű, és hihetetlenül hosszú szempillák alól meredt a világra. A szempillák láttán felmerült bennem a kérdés, hogy valójában ezt láttam-e, tökéletes volt minden, és kételkedni kezdtem magamban. Ugyan már, hiszen ilyen tökéletesség egyszerűen nem létezik. Lehetetlen, hogy egy fiúnak ilyen szempillái legyenek, sőt a fejedelmi profil is túlzásnak tűnt. Próbáltam felidézni a fiút, de nem ment, már csak a tökéletes rajz alakot láttam, így csalódottan félretettem a cuccaim, és a továbbiakban csak úgy elvoltam otthon. Elég unalmas az élet, ha nincsenek barátaid, így én általában a nagyobb pillanatokat várva igyekszem túltenni magam a tétlen időkön. A mostani nagyobb pillanatomra már nem sokat kellett várni. Vasárnap Johann, ahogy az már lenni szokott, pontosan a megbeszélt időben érkezett meg a házunk elé. Gyorsan vetettem egy utolsó pillantást magamra a tükörben (ugyanazt láttam, mint mindig, egy jelentéktelen, szemüveges lányt, feltűzött hajjal, és nagyon piros arccal), majd kirohantam elé. 6

7 Annyira gyönyörű volt, hogy az már fájt. Vágatott a hajából, ez egyből feltűnt nekem, de az is, hogy egy új, sötét színű farmert viselt. Épp behajolt a kocsijába, hogy előszedje a matekcuccát, így láthattam, milyen tökéletesen feszül a neki a nadrág a Nagyon jó környék, Haley dicsért meg, mire elkaptam a szemem a hátsójáról. Alacsony a bűnözési ráta. Igen, nagyon jó leheltem magam elé. Egyébként senki nem szólhat meg érte, még életemben nem jártam vagy csókolóztam senkivel, és tök természetes, ha megnézek egy tökéletesen domborodó formát. Ahogy haladtunk be a házba, majd a szobám felé, Johann minden helyiségben megdicsért valamit anya egyik képét, a jó kilátást a lépcsővel szemközti ablakból, de mikor az én szobámba értünk, nem mondott semmit, ebből arra következtettem, hogy az nem tetszik neki. Való igaz, nem volt olyan sok minden benne, az ágyam, egy fehér szekrénysor és persze a hatalmas íróasztal, ahová már odakészítettem a székeket, hogy kényelmesen dolgozhassunk. Nem nagyképűség kijelenteni, hogy értek a matekhoz, sőt egész jól számolok fejben is, de Johann közelében valahogy minden nehezebbé válik. Még szerencse, hogy ő extra okos, így sok mindenre, amit a zavarom miatt nem tudtam normálisan elmagyarázni, önmagától is rájött. Lassan iszogatta a szőlőlevét, ami a kedvenc itala, és pont, amikor lenyelte az utolsó kortyot, egyben a ceruzáját is letette. Mára megvagyunk, azt hiszem mosolygott rám. Nem tudtam, hogy csinálja, de az üdítője mindig pontosan akkor fogyott el, mikor befejeztük a leckét. Volt még valami az órán? kérdezte. Nem, semmi más nem volt feleltem ugyanúgy, ahogy minden héten szoktam erre a kérdésre. Köszönöm szépen a segítséged! Mintaszerűen rendet rakott az asztalon vastagság szerint egymásra pakolva a matekkönyveket, párhuzamosra állítva a ceruzákat, és a tollakat, majd elegánsan felállt, megfogta az üres poharát és a cuccait. Igazán nincs mit. Ezután megint kaptam egy mosolyt, és elindult az ajtóm felé, de mint mindig most is udvariasan megállt a küszöb előtt, és intett, hogy én menjek előre. Nem próbáltam visszatartani, régebben sokszor igyekeztem maradásra bírni mindenféle mondvacsinált indokkal, de sosem jártam sikerrel, Johannak mindig sietnie kellett. Pontosan a bejárati ajtó mellett megállt, átadta a poharat, biztosított, hogy nem kell kikísérnem, és elment. A napból fennmaradt idő megint csak tétlenséggel telt, kicsit bámultam a szomszéd házat, de a fekete hajú fiúnak nyoma sem volt. Hétfőn reggel, miközben egyedül üldögéltem a reggelire szánt müzlim fölött, eszembe villant a Miranda kisasszony által kiszabott büntetésem, vagyis a csendélet, és a lepj-meg rajz. Egyiket sem csináltam meg! Választhattam, hogy nyíltan felvállalom, elfelejtettem a dolgot, vagy inkább úgy teszek, mintha nem tettem volna. A második több lehetőséget, és kevesebb nyilvános megalázást rejtett magában. Fél óra alatt sikerült összecsapnom egy hevenyészett gyümölcsöstálat. Tudtam, hogy nem fog megfelelni, de jobb volt a semminél. Mivel jócskán késésben voltam, felkaptam a cuccaim, és rohanni kezdtem, csak épp nem tudtam, hová. Vagyis azt tudtam, hogy hová igyekszem, de mégis mivel juthattam volna oda? Gyalog futva is minimum egy órányira lenne. Mehetnék a Chevyvel is, amit apa már elhozott a gyorsétterem elől, és persze csodálkozott rajta, hogy megjavult, de nem akartam vezetni. Sőt, rettegtem attól, hogy vezetnem kelljen, így a buszozást választottam. A reggeli járat kellemetlenül tele volt, csak résnyire tudtam nyitni a mappám, hogy kinézzek valamit a lepjmeg rajznak. Az arcom égni kezdett, mikor rájöttem, hogy Johannról készült portrékkal van dugig tömve. Ez nem lesz jó, mégsem adhatok be egy róla készült rajzot, egyrészt mert közszemlére tenném a rajongásom iránta, másrészt a legjobb róla készült rajzaim voltak, azért is tartottam magamnál őket. Tíz percem volt órakezdésig, mikor végre megérkeztem az iskolába, azon belül is a rajzterembe, ahol Miranda kisasszony asztalára csaptam a csendéletet. Az alatt levő kép a szomszéd fiúé volt. Illetve a szomszéd fiú idealizált, tökéletes rajza. Mielőtt meggondolhattam volna magam, előhalásztam a ceruzámat, és két óriási szárnyat kanyarítottam a hátára. Egy angyal. Alig sikerült pár vonalat meghúznom, már fel is hangzott az óra kezdetét jelző csengő, és én gyorsan a helyemre somfordáltam. Amikor Miranda kisasszony beviharzott a terembe, az első dolga volt, hogy felkapja a rajzaim, és a szeme elé tartsa mindkettőt. Olyan sokáig bámulta őket, hogy már-már az ájulás környékezett, aztán fogta az egyiket, gombócba gyűrte, és egy ezért-még-számolunk pillantással, a legközelebbi szemétkosárba hajította. Hallottam, hogy Tamy felvihog, és többen összesúgnak, de Miranda kisasszony már fel is adta a következő feladatot, egy újabb gyümölcsöstál, ami szinte ugyanúgy nézett ki, mint az előző órai. Idegesen láttam munkához végig azon izgulva, hogy a gyűlölt tanárnőm mikor vesz elő engem. Utáltam a rajzórákat, legfőképp Miranda kisasszonynak köszönhetően. Régebben nem így volt, de ahogy anya népszerűsége nőtt, úgy nőtt Miranda kisasszony utálata is iránta, amit legfőképpen rajtam vezetett le. Az egész jóval a születésem előtt indult, amikor még apa az a nőcsábász volt, aki minden útjába kerülő nőt az ágyába vitt. Úgy esett a dolog, hogy Miranda kisasszony is egyike volt ezeknek. Aztán jött anya, és apa megjavult, ezáltal lányok tucatjainak törve össze a szívét. Miranda kisasszony ezeknek is egyike volt, tehát ha elnézőbb lennék, 7

8 akár még reálisnak is tarthatnám a gyűlöletét irányomban, csakhogy nem vagyok elnéző. Sőt, inkább dühös vagyok, amiért rajtam csattan az ostor, holott én semmiről sem tehetek. Bár csúnya igen, mártír nem vagyok, és nem is leszek, épp ezért nem vettem tudomást az őrült, féltékenykedő tanárnőm viselt dolgairól, és igyekeztem a munkára koncentrálni, csakhogy megint úgy jártam, mint az utóbbi fél évben rendszeresen. Szeretnék lerajzolni valamit, és egyszerűen képtelen vagyok. A vonalak, a formák kicsúsznak az irányításom alól nem kívánt képeket alkotva. Ezért is utáltam a rajzórákat. Ez nem éppen jó dolog, ugyanis semmi máshoz nem értek, a hangszereket nem szeretem, a sportokhoz béna vagyok, a tánc és a színészet magamutogatása nem az én műfajom, és a költészet mondjuk úgy, határozottan nem vagyok a szavak embere. Nekem egyedül a rajzhoz volt tehetségem, és most, hogy ez elveszett, én is elvesztem. Már az is megfordult a fejemben, hogy iskolát váltok, de ez egyenlő lenne a feladással, amit nem akartam. Feladtam az álmaim arról, hogy szép lehetek, feladtam a reményeim, hogy egyszer végre észrevesz egy kedves fiú, a tehetségem nem adhatom fel, és kész. Épp ezen elmélkedtem, és ezredszerre is igyekeztem eltalálni az ínycsiklandozó körte alakját, mikor Miranda kisasszony felszólított: Ms. Morgan, idefáradna, kérem? Tudtam, hogy most jön a leszúrás a rajzok miatt. Amikor az asztalához értem, láttam, hogy az angyallá alakított szomszéd fiú képét bámulja maga előtt. Mi ez? mutatott rá. Egy angyal leheltem magam elé, hogy legalább a kuncogó osztálytársak ne hallják. Egy angyal? ismételte vészjóslóan. Beszéljen a képről! Egy fiatal angyal a mennyből halandzsáztam. Ő olyan idealizált, és tökéletes. Túl tökéletes, és Ki volt a modellje, Ms. Morgan. Senki hazudtam gyorsan. Csak a fejemből Meglepetésemre Miranda kisasszony életemben először elmosolyodott. Ez egy sikeres lepj-meg rajz, Ms. Morgan. A Falon a helye. El sem hittem, hogy ilyen szerencsésen megúsztam a dolgot. A Fal konkrétan az iskolánk előcsarnokának óriási falát jelenti, ahová az év közben készített legjobb rajzokat, festményeket és fotókat szokták kifüggeszteni az utolsó tanítási hónapban, hogy mindenki megcsodálhassa. Még el sem mertem hinni a mázlimat, mikor Miranda kisasszony folytatta: Nem is értem, hogy miért nem tartja magát ehhez a színvonalhoz, Ms. Morgan, ha nem lenne ennyire méla és figyelmetlen A szitokáradat még vagy három percig tartott, és a végére megint mindenki rajtam röhögött. Már egész megszoktam. A nap nagy része a szokásos unalomban telt, hallottam a legújabb botrányt, miszerint a hétvégi bulin valami Gemma nevű lánynál egy jóképű, ám rossz hírű srác elvette Esther Barn szüzességét, és még nem hívta fel. Talán egy pillanatig, ha sajnáltam Esthert, aztán megláttam őt, hatalmas vigyorral egy csapatnyi lány és fiú társaságában, és undorodni kezdtem. Pont ilyesmivel hívja fel magára a figyelmet? Szánalmas, megérdemelte azt a rossz hírű fiút, el tudtam képzelni azt is, hogy nem is sokat kellett csábítgatni. Néha, az ilyen sztorik meghallgatása után hálát adok az égnek, hogy én nem csinálok ilyeneket. Habár, talán előlem még a rossz hírű fiú is elszaladna. Nem lepődnék meg. Fél órával a szokásos időm után értem haza. Elkönyveltem, hogy túl sok idő megy el buszozásra, de nem volt mit tenni. Mint szokás szerint, most sem volt otthon senki, és megint rám maradt, hogy elfoglaltságot keressek magamnak. Nem is kellett sokáig tűnődnöm, épp a nappaliban ültem a tévé előtt, mikor a szomszéd felhajtójára gördült egy autó, és kiszállt belőle a helyes szomszéd fiú. Sajnos csak pillanatokra láttam, máris eltűnt a házukban. Eszembe jutott, hogy mivel új szomszéd vagyok, nem ártana bemutatkoznom. Sőt, illetlenség lenne, ha nem ugranék át, és nem köszönnék be. Ezen felbuzdulva kikaptam egy fagyasztott gyümölcstortát a frigóból, és bevágtam a sütőbe. Amíg az készült, felrohantam a szobámba, hogy átöltözzek. A kedvenc, kék pulcsimba bújtam, aminek a színe egész jól megy a bőrömhöz, megfésültem a hajam, és késznek nyilvánítottam magam. Mikor a torta elkészült csak rátettem anya egyik féltve őrzött dísztálcájára, és átsétáltam a szomszéd házhoz. Gondoltam, nem tűnődök rajta túl sokat, hogy mit mondok majd, inkább egyből becsöngettem. Igazából idióta módon nem számítottam rá, hogy nem a helyes fiú nyitja ki az ajtót, de egy picit azért fellélegeztem, mikor az anyukájával találtam szemben magam. Így közelről rádöbbentem, hogy igazi szépség lehetett fiatal korában. A haja még mindig dús volt, és teljesen fekete, az arca is finom, bár apró ráncok húzódtak a szeme és a szája körül. Jó napot! hadartam izgatottan, és próbáltam megnyerően mosolyogni. Haley Morgan vagyok, most költöztünk a szomszédba. Vannak olyan emberek, akiket ez totálisan hidegen hagyna, mások esetleg örömet színlelnének, de ez a nő komolyan örült. Tiszta szívből rám mosolygott, és azonnal félrelépett az ajtóból, mintegy már szavak nélkül is beinvitálva a házába. 8

9 Gyere be, Haley! Úgy ejtette ki a nevem, mintha mindig is ismert volna. Örülök, hogy megismerhettelek, Mrs. Jack Reynolds vagyok, de szólíts csak Marynek. Nemcsak kedves volt, de csinos is. Nálam talán csak pár centivel volt magasabb, a világoskék kardigánján és a nadrágján kívül egy kötényt is viselt. Úgy tűnt, valami konyhai tevékenység közben zavartam meg. Nem akarok alkalmatlankodni Dehogy zavarsz, gyere csak beljebb, leülünk a nappaliban. Hozhatok valamit inni? Limonádét? Vagy csináljak egy teát? Így tehát beljebb léptem, és kiegyeztem egy limonádéval is. Átadtam a gyümölcstortát, aminek Mary úgy örült, mintha valóban valami drága, cukrászati műremek lett volna, és eltűnt a konyhában. Mivel utasítást kaptam, hogy üljek le a nappaliban, meg is tettem. Szép, modern berendezésű nappali volt. Az ülőgarnitúra homok és sötétarany színe uralta a helyiséget, és nyilván más is volt még, de leragadtam a képeknél. Rengeteg családi fotó volt bekeretezve a falakon, de egy csomó kisebb is állt a polcokon. Az egyik legnagyobb valami zöld réten készült, a fiatalabb Maryvel, a barna hajú Jack Reynoldsszal és két fekete hajú gyerekkel. A kisfiú tizenkét év körüli lehetett, már akkor is nagyon jóvágású volt, de az igazi szépség a mellette levő, tizenhat év körüli lány volt. A szeme még kékebb volt, mint a fiúnak, és a mosolyával valóban úgy festett, mint egy igazi angyal. Lehet, hogy nem is tévedtem akkorát? Volt még egy kép a lányról, érettségi talárban, büszke mosollyal, ami arról adott tanúságot, hogy az idővel csak még szebb lány lett belőle. Mekkora mázlista! Volt még a fiúról is, talán nem olyan régen készülhetett, mert nem túl sok különbséget láttam a kerítésen keresztül meglesett, és a képen megörökített között. Az egyből feltűnt, hogy nem mosolygott. Nagyon komolynak tűnt, és iszonyatosan dögösnek. Legnagyobb döbbenetemre a szempillája pontosan olyan sűrű volt, mint ahogy azt lerajzoltam. Az arccsontjának a szimmetriájáról valóságos ódákat lehetett volna zengeni. Hihetetlen! Mielőtt kicsodálkozhattam volna magam Mary visszatért a limonádémmal, és egy kis tányérnyi, a tortámnál gusztusosabb házi sütivel. Bíztatni kezdett, hogy egyek, és hogy meséljek magamról. Ráadásul egyszerre. Gyors felvilágosítást adtam apa és anya munkájáról, hogy hol éltünk korábban, és épp elmondtam volna a saját magamról szóló, unalmas információkat, mikor fentről egyre erősödő dübörgés hallatszott le. A fiam, Dean közölte Mary egy anya büszke hangsúlyával. Nagyon jó fiú, hasonló korúak lehettek, biztos összebarátkoztok Még mondott valamit, amit már nem nagyon értettem, ugyanis a helyes fiú Dean ledübörgött a lépcsőn. Egyszerre próbálta a fülénél tartani a mobilját, beszélni bele, és magára húzni a dzsekijét, de legnagyobb döbbenetemre sikerült neki. Dean, gyere a kislány Egyetlen pillantásra sem méltatott, még az anyját is félbeszakította. Majd később, anya! Vészhelyzet van, rohannom kell! De Szia, anya! gyorsan megpuszilta az anyját, majd mintha tényleg valakinek a háza égne, kimenekült a házból. Egy pillanattal később hallhattuk a kocsijának az ajtócsapódását is. Mary elnézést kért a viselkedéséért, de nekem nem volt újdonság. Egy icipicit bántam csak a dolgot, hiszen alapjában véve tudtam, a Deanhez hasonló, angyalszerű fiúk soha nem érnek rá az olyan jelentéktelen hernyókra, mint én. Hiszen ő még a saját, kedves anyukájára sem ért rá. Én mindenesetre tovább beszélgettem Maryvel. Már épp eljönni készültem, mikor hazaérkezett Mr. Reynolds, aki legalább olyan kedves volt, mint Mary, rögtön rám szólt, hogy szólítsam Jacknek, és feltartott pár újabb kérdésre. Már bőven besötétedett odakint, amikor észbe kaptam, és egy csomó új információval a birtokomban eljöttem tőlük. Bár a fiúval nem ismerkedtem össze, a szüleivel elég jól összebarátkoztam, így sikerélménynek könyveltem el a szomszédolást. 9

10 3. Dean, a szemeteskuka királya Tévedtem, mikor azt hittem, hogy a költözés megváltoztatja az életem. Sajnos ugyanolyan unalmas maradt, mint korábban, egyedül annyi változott, hogy több idő ment el arra, hogy eljussak a suliba és haza, és sokkal többet hazudoztam arról, miért nem viszem soha sehová a Chevyt. A matekleckék Johannal lekötötték a péntekjeimet, a többi napon ugyanúgy unatkoztam. Esther Barn esete a rossz hírű fiúval a legnépszerűbb lányok közé emelte őt, így most már még többen röhögtek rajtam, amikor csúfot űzött belőlem. Szerintem ezt ő, Tamy és Miranda kisasszony lassan hobbi szinten csinálták. Hiába, még mindig fájt nekik, hogy Johann többet van velem, mint velük. Mindenesetre nekem teljes mértékben megérte. Az odaköltözésünk utáni második hétvégén végre sikerült anyát és apát is összeismertetnem Jackkel meg Maryvel, szerencsére a szüleim is ugyanúgy megkedvelték őket, mint én. Deannel a legelső nem találkozásunk óta nem futottam össze, viszont már-már úgy éreztem, ismerem, annyit hallottam róla Marytől. A nővére, Lissa és Dean mindketten nagyon jó, céltudatos gyerekek. Lissa gyerekorvosnak tanul, már egyetemista, Dean pedig pszichiáternek készül, és ezért remekül tanul, még annak ellenére is, hogy kevés időt tölt otthon. Ezt tanúsíthattam, mert arra eszméltem, hogy már egy hónapja lakunk az új házban, és még mindig nem futottam össze vele, amit azért mégis furcsa, tekintve, hogy az ajtóinkat tíz méter választja el egymástól. Tehát, amiket még tudtam róla: természetesen van barátnője, egy szőke, csinos lány, akit Mary ugyan kedvel, de titkon reméli, hogy nem ő lesz a fiának az Igazi, hogy sokat bulizik a legjobb barátaival, de a legeslegfontosabb, hogy tényleg nagyon jó fiú. Igazából nem számítottam rá, hogy valaha is összefutunk, így némileg meglepődtem azon az utolsó előtti márciusi szombat délelőttön. Nem olyan rég ébredtem fel, és mivel nem volt jobb dolgom, takarítgattam a konyhában, mikor felfedeztem, hogy megint senki nem vitte ki a szemetet, így megtettem én. Épp szemeteskuka ürítő nap volt, ezért egészen az útig kellett hurcolnom a dugig tömött, fekete zsákot. Leemeltem a kuka fedelét, és megállapítottam, hogy nem fog beleférni. Persze, mint minden normális ember, azért próbálkoztam. A teljes súlyommal igyekeztem összetömöríteni az undok zsákokat, de nem akartak összelapulni. Az úgy nem fog menni! hallottam hirtelen magam mögött egy hangot, mire ijedten megfordultam. Ő volt az, a helyes szomszéd fiú a maga gyönyörű és az én törpe méretemhez képest nagyon is magas valójában. Te vagy Haley mondta, ami jól jött, mert hirtelenjében elfelejtettem a saját nevem is. Igen vágtam rá. Haley vagyok, Haley Morgan. Nyújtottam a kezem, de rögtön meg is bántam. Mivel nem nagyon szoktam így ismerkedni, hirtelen nem tudtam, hogy szokás-e kezet nyújtani. Dean mindenesetre elfogadta. Dean Reynolds mosolygott rám. Meleg volt a keze, nagyon is jó érzés volt, ahogy megfogta vele az enyémet. Tudom válaszoltam bénán. Fantomlány vigyorgott rám. A szüleim sokat meséltek rólad, de sosem láttalak, már-már azt hittem, csak a képzeletük szüleménye vagy. Nem az én hibám védekeztem. Neked van olyan nagyon elfoglalt életed. Úgy hangzott, mintha számon kértem volna, pedig nem akartam. Nem úgy tűnt, mintha neheztelne, csak udvariasan csodálkozó képet vágott. Anyám is ezt mondta nemrég. Valószínűleg igazatok van. Ehhez már nem tudtam mit hozzáfűzni, nem jutott eszembe semmi frappáns. Gondolatban épp szidni kezdtem volna magam, de ő megmentette a helyzetet. Csak egy dolgot tehetsz bökött a kuka mellé levágott szemeteszsákra. Én is lepillantottam. Vennem kell egy nagyobb kukát? Akkor két dolgot mosolyodott el megint. Csempésszem be az egyik szomszéd kukájába? kérdeztem én is hülyén nevetgélve. Rendben, akkor több dolgot is. De egyik sem lenne ekkora élvezet csóválta meg a fejét. Amikor a nővérem és én kicsik voltunk gyakran alkalmaztuk ezt a módszert. Valamelyikünk felmászott a szeméthalom tetejére, és kicsit ugráltunk rajta. Akarod, hogy segítsek? felém nyújtotta a kezét. Mi? nyikkantam fel értetlenül. Mássz fel! nevetett ki. Segítek! Hitetlenkedő pillantást vetettem a még mindig felém nyújtott kezeire, és megráztam a fejem. Elég régen volt már, mikor valaki rá tudott venni arra, hogy belemásszak a szemétbe mondtam elmésen. Az igazat megvallva egy kicsit féltem, hogy hülyét akar csinálni belőlem. Na, gyere! mondta, és szó nélkül megragadta a derekam, majd egyszerűen felemelt, mintha nem is érezné a cirka negyvennyolc kilómat. Kapálózni sem volt időm, máris a szemetes tetején találtam magam két lábammal a keskeny fémperemen. Dean fél kézzel elengedte a derekam, megfogta a jobb kezem, majd hátrébb lépve a másikat is. Nem túlzás azt állítani, hogy totális hülyének éreztem magam, ahogy imbolyogva álldogáltam odafent, erősen markolva Dean kezeit, de azért erőt vettem magamon. 10

11 És most? kérdeztem. Ha egyszerűen elenged, nyilván zuhantam volna egyet, talán bele a kukába, amin jót röhöghetett volna, de nem tette. Most lépj bele! Forróság tolult az arcomba, de nem a helyzet komikumától, hanem Dean nevetésétől. Nevetett, de nem rajtam, inkább velem, mintha el sem tudna képzelni annyira vicces dolgot, mint a kukában állni. Mintha ő maga is szívesen csinálta volna. Ne aggódj, foglak! Így hát nem volt mit tenni, valóban ráléptem a hepehupás felszínű szemétkupacra. Nem mondhatni, hogy sokat süllyedtem. Aggodalmasan pislogtam magam alá, és akkor Dean felszólított: Mi lesz? Ugrálj egy kicsit, Haley! Az első próbálkozásom inkább rúgózás volt, és már ettől süllyedni kezdtem egy picit, de pár hasonló mozdulat után a folyamat megszűnt, így mind nagyobb és nagyobb lendületet kellett vennem, míg végül tényleg ugráltam. Ugrottam, és süllyedtem, ugrottam és süllyedtem, hozzá pedig idétlenül vihorásztam, mint egy gyerek. Azt hiszem, cikibben nem is viselkedhettem volna, de tényleg élveztem. El is szégyelltem magam, mikor Dean azt mondta, hogy szerinte most már jó, és leemelt a kukáról. Egyszer Lissa csinált nekem egy papírkoronát mormolta inkább csak magának, és kinevezett a szemétkuka királyának. Elég nagy hülyeség volt, de akkor még megtisztelő tisztségnek tűnt. Nevettem, ahogy elképzeltem a fényképen látott gyönyörű kisfiút a papírkoronával, idétlenül ugrálva a szeméthegyen, ahogy én tettem. Ne haragudj! szabadkozott, mintha rosszat mondott volna. Nem tudom, miért mondtam el. Csak eszembe jutott. Semmi baj mondtam vidáman. Szeretem az ilyen történeteket. Rám nézett. Most úgy igazán megnézett magának, amitől eltűnt a jókedvem, és rossz érzéseim támadtak. Sejtettem, mit láthat. Ő persze maga a tökéletesség. Már korábban rádöbbentem, hogy az a rajz róla, nem is volt túlzás, a teste gyönyörű volt, de az arca még jobban tetszett. Mivel sokat rajzolok arcokat, önkéntelenül is alaposabban megfigyeltem az övét. A szabályossága lenyűgözött, a szeme világoskékje meglepett, és a szempilláinak a göndörsége elbűvölt. Az egyetlen szabálytalanságot a homlokán fedeztem fel, egy halvány vonal, ami talán ráncba gyűrődik, ha elgondolkodik valamin. Határozottan tetszett nekem, bár nem annyira, mint Johann, akinél megvolt az általam kedvelt szőkeség. Persze nem tiltakoztam volna egy barna hajú netalán fekete, mint Dean fiú ellen sem, de ha belenéztem az elképzelt jövőképembe, szőke fejet láttam. Anyámnak ebben is igaza volt mosolygott, miközben kivillantak a fogai. Itt sem volt teljes tökéletesség, az egyik alsó foga egy leheletnyit előrébb volt a mellettük levőknél, de nem annyira, hogy az hosszas szemrevételezés nélkül feltűnő lehetne. Nagyon kedves vagy. Van valami a fogaim között? A kérdés váratlanul ért, így elkaptam a szemem. Úgy tűnik, túl hosszan szemrevételeztem. Én hülye. Á nem, csak az egyik fogad kicsit El sem hittem, hogy képes voltam belekezdeni. Majdnem azt mondtam, hogy csálé, holott erről szó sem volt. Semmi baj nem volt a fogával, még esztétikai hibának sem lehetne hívni, én mégis majdnem a képébe vágtam. Semmi. Most már nem mosolygott, komoran kérdezte meg újra. Mi van a fogammal? Azt hiszem, így kell elrontani egy egész jól induló viszonyt a helyes szomszéd sráccal. Ha ebből nem magyarázom ki magam, még köszönni sem fog. Semmi, tényleg! Továbbra is várakozóan nézett, miközben a nyelvével ellenőrizte a fogait. Tudtam, hogy olyan vörös vagyok, mint a cékla. Nem akartalak megbántani, tényleg semmi baja a fogadnak. Szép fehér. Ami igaz volt, bár ha nem lett volna fehér, akkor is lehazudom a csillagokat az égről. Őszintén, Haley! szólt rám. Jobb lenne, ha elmondanád. Nemsokára randim lesz, nem akarom, hogy De tényleg nincs semmi! fakadtam ki idegesen. Na jó, az egyik fogad, egy picit de tényleg csak picit tudod Csálé, előreugró nem! Szabálytalan, de nem feltűnően. Csak elgondolkodtam rajta, hogy lehetne rosszabb is. Mármint nem látszik, tudod. Észre sem venném, ha nem bámultam volna annyira. Ez az, Haley! Süllyedj mélyebbre! Vagyis, csak ott ragadt a szemem, mikor mosolyogtál és hát Ennyi volt. Dean úgy bámult rám, mint egy ufóra, és sejthetően azon töprengett, hogy egy kerekem hiányzik vagy kettő. Igazából én is ezen tűnődtem. Tegyük fel, hogy nem haragszom mondta mosoly nélkül. Nem tudtam, hogy tényleg nem akar-e mosolyogni, vagy pedig a fogait rejti el előlem. De csak akkor, ha én is kérdezhetek valamit. És ugyanilyen őszintén válaszolsz. Jó leheltem. Úgy tudtam, hogy nem kellene beszélnem vele! Ki volt az, aki rávett, hogy mássz a szemétbe? kérdezte. Azt mondtad, hogy rég volt már, és kíváncsi vagyok rá, hogy mi történt. Erre megint csak nem készültem fel. Életem egyik legmegalázóbb története, igazából fel sem tűnt, hogy felhoztam a dolgot, de most már késő volt. Az első gondolatom az volt, hogy kapásból hazudok valami vicces sztorit, aztán valamilyen általam ismeretlen oknál fogva mégsem tettem. Nem akartam hazudni, ha nem feltétlenül szükséges, és most nem volt az. Miért érdekel? kérdeztem vissza. Nem egy jó történet, nem lehet nevetni rajta, bár murisan hangzik. 11

12 Azt hiszem, te is ezt válaszolnád, ha megkérdezném, miért bámultad meg a fogaimat. Egyszerűen csak. Érdekel. Ha lejjebb kellett volna sütnöm a szemem, jóformán magam alá néztem volna. Nem akartam elmondani. Nyitottam a szám, hogy megmondjam, nem mondom el, de más jött ki rajta. Egyszer a barátnőm véletlenül kidobta egy fontos rajzomat a kukába egy csomó szeméttel együtt. Mivel tényleg fontos volt, utána kellett másznom. De az nem ilyen kicsi szemetes volt, hanem egy óriási, büdös konténer megrántottam a vállam. Ennyi. Értetlenkedve gondoltam bele abba, hogy ezt még soha nem mondtam el senkinek. Még a szüleim sem tudják. Senki, csak Esther Barn és akik még tanúi voltak az esetnek. Na meg persze, akiknek ő elmondta. Csendben álldogáltunk, Dean nem mondott semmit, én meg tűnődtem azon, hogy merjek-e felnézni rá. Végül megtettem. Megkönnyebbülve láttam, hogy nem nevet, a homlokán a vonal helyes kis ráncba gyűrődött, és elgondolkodó képpel nézett engem. De megtaláltad a rajzot? Megint lenéztem. Csodáltam, hogy vannak olyan emberek, akik képesek sokáig belenézni egy ilyen szempárba. Igen, Esther ki sem dobta. Csak vicc volt, így szerencsére nem lett semmi baja. És ez a lány a barátnőd? csodálkozott továbbra sem nevetve. Ez elég nagy Szemétség volt segítettem ki újra felnézve rá. Az volt, talán túl jól sikerült az a rajz. Mit ábrázolt? El sem hittem, hogy öt perc után már ilyen jóformán bizalmas témákról beszélek neki. De volt Deanben valami megnyugtató, amitől úgy éreztem, hogy akármit elmondhatnék neki magamról, és legyen az bármilyen szánalmas dolog is, ő megértené. Akarod látni? kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve. Anya kirakta a nappaliban. Láttam az arcán, hogy kicsit megdöbbent, ezért rögtön meg is bántam a dolgot. Vagyis majd máskor biztos sietsz köszi, hogy segítettél szemétügyben, most megyek szia! Mivel nem szólalt meg, miután elfordultam, és a ház felé kezdtem sprintelni, rájöttem, hogy valamit rohadtul elszúrtam. A konyhában ittam egy kis vizet, és közben végigpörgettem magamban a beszélgetést. Hát, persze! Mindent elszúrtam! Hogy mondhattam ilyeneket? Hogy szólhattam le a fogát, pont én? Nem is csoda, hogy nincsenek barátaim. Ha belegondolok, még én sem barátkoznék saját magammal. A délelőttöm maradéka azzal telt, hogy a leghülyébb mondataim elemezgettem, de délutánra sikerült túltennem magam a viselkedésem okozta sokkon. Épp egy szendvicset készítettem magamnak a konyhában, mikor Dean hazaérkezett, magával hozva a randiját, vagyis a barátnőjét. Mary csak annyit mondott nekem, hogy csinos, de ez elég szerény jelző volt rá. Gyönyörű volt. Az ablakra tapadtam, és figyeltem, ahogy bemennek. A lánynak hosszú, szőke haja volt, a járása, mint a balerináknak, a vékony kabátja pedig a legújabb divat szerint való modell. Az alakja is tökéletesnek tűnt, egyszóval olyan típusú lány volt, akik a Dean féle helyes fiúkkal járnak. Még megvártam, amíg eltűnnek a felhajtóról Dean átkarolta a lány derekát, aztán visszatértem az egyhangú, monoton életemhez, és nekiálltam rajzolni. Késő éjjel volt, amikor anya és apa hazaérkeztek, de még mindig ott ültem egy nagy halom összegyűrt papír között, és azon elmélkedtem, mi az, ami hiányzik belőlem. Miért nem tudok egy épkézláb rajzot összehozni? Haley, ez a kisfiú a kukában ugrál? kérdezte anya, amikor szétnézett körülöttem, és észrevette azt az egyetlen lapot az előttem lévőn kívül, amit nem gyűrtem össze. Igen, az Dean sóhajtottam. Összefutottunk ma, és mesélt egy történetet. És kedves fiú? kérdezte apa. Igen válaszoltam kapásból, de belegondolva már nem tűnt annyira annak. Jó, leszóltam a fogát, az egy dolog, de azt mondta, nem haragszik érte, ha cserébe elárulom az én kukás sztorimat. De mégis haragudott, vagyis hazudott nekem! Nem is olyan rendes, ugyanolyan hazug, mint én! Ettől a gondolattól csak még jobban elkámpicsorodtam. Na, jó, nem olyan. Szerintem én vagyok a rekorder a hazugságok terén. Összeszedtem a papírjaim, és visszavonultam a szobámba. Már épp fürdéshez készülődtem, mikor eszembe jutott, hogy nem is hazudtam neki. Milyen furcsa, hiszen mindenkinek szoktam, de neki egy szót sem. Talán kezdek megjavulni? Másnap mikor kimentem a postaládához láttam Deant, mosolyogtam, és intettem neki, de ő csak mosoly nélkül visszaintett, beült a kocsijába, és olyan gyorsan eltűnt, mintha ott sem lett volna. Azért ez már határozottan modortalanság! A következő héten új korszak köszöntött rám. Hétfőn megtudtam, hogy Tamy és Esther halálosan összevesztek, amiért Tamy kikezdett azzal a rossz hírű fiúval, aki kihasználta Esthert. Nyilvánosan vesztek össze ezen, aminek az lett az eredménye, hogy Tamy szóba sem állt Estherrel, és így tett a diákok jelentős hányada is. Láttam a korábban népszerű Esthert, ahogy próbál szóba elegyedni másokkal, vagy épp egyedül üldögél ebédidő- 12

13 ben, és szomorú arccal turkálja a salátáját, és az igazat megvallva megesett rajta a szívem. Kedden megszólítottam, és legnagyobb döbbenetemre kedvesen válaszolt. Hirtelen azon vettem észre magam, hogy minden szünetben vele csevegek. Teljesen olyan volt, mint az összeveszésünk előtti időszakban. Mindig szerettem Esthert, még annak ellenére is, hogy rendszerint nagyon szemét módon viselkedett velem, miután lerázott magáról. Most úgy éreztem, talán lehetséges, hogy megint jóban legyünk. Szerdára már mindent tudtam a dolgairól, hogy a rossz hírű fiút Zach-nek hívják, hogy milyen szemét módon bánt vele, nem is törődve azzal, hogy Esther úgy érezte bele tudna szeretni, és hogy Tamy az erkölcstelen táncstílusával csábította el tőle. Amíg nem a fiút és Tamyt szidta, különféle titkokat árult el nekem például Tamy pasijairól, meg, hogy egyszer lopott valami órát egy üzletből. Nem nagyon kötöttek le ezek a történetek, de nem szóltam semmit, mert nem akartam megbántani Esthert, aki még aznap délután el is jött hozzánk. Fintorgott amiatt, hogy buszozni kell, amikor kocsim is van, de mikor beleegyeztem, hogy vezetheti, ha akarja, rögtön jobb kedvre derült. Miközben hozzánk igyekeztünk, hirtelen felkiáltott. Olyan régen meg akartam már kérdezni, mi van közted, és Johann közt? Igaz, hogy lefeküdtetek? Biztosítottam, hogy nem, de nem nagyon akarta elhinni. Megtudtam, hogy az a pletyka terjed, hogy bár Johann és én nem járunk, már több alkalommal lefeküdtünk egymással. Amolyan szex-barátok vagyunk. Én nevettem ezen a felvetésen, hiszen akik ezt terjesztik, nyilván nem ismerik Johannt. Ő sosem csinálna ilyeneket. Esther megcsodálta a házunkat, aztán a szobámban folytattuk Johann kitárgyalását. Volt pár dolog, amiről hazudtam, de nem tudtam megállni, hogy ne tegyem. Azt mondtam, Johann és én nagyon közeli barátságban vagyunk, sokat beszélgetünk, és néha elmegyünk együtt inni valamit. Esther azt mondta, Tamy megpukkadna az irigységtől, ha ezt tudná, és én fohászkodtam magamban, hogy ne tudja meg. Mi lenne, ha megkérdezné Johannt, és ő elmondaná, hogy erről szó sincs? Kész katasztrófa, de nem volt mit tenni, a hazugságot kimondtam, nem lehetett semmissé tenni. Épp lelkesen bólogattam Esthernek arra a kérdésére, hogy másnap van-e kedvem elmenni vele vásárolgatni, mikor izgatott sikkantással az ablakhoz rohant, és az üvegnek nyomta az orrát. Haley, azok kik? olyan hangon kérdezte, hogy arra számítottam Dean minimum fürdőnadrágban lesz, de egyszerűen csak ült, két másik alak társaságában. Az egyik Dean, a szomszéd srác, a másik kettőről fogalmam sincs. Dean Reynolds a szomszédod? És ezt csak most mondod? Szerintem hisztériás rohamot kapott, hol engem rángatott, hogy mondjak el mindent, hol újra meg újra az ablakon bámult kifelé. Végül azt is megtudtam, hogy mitől lett ilyen zizis. Az ott Zach, Haley! Nem hiszem el, hogy nem ismered fel! Nem mondtam semmit, bár én még életemben nem láttam, nem tudtam, miről ismerhettem volna fel. Esther elmesélte, hogy ezek hárman micsoda menő pasik, meg hogy az ő társaságuk rendezi a legjobb bulikat a világon, de ezért sem lelkesedtem. Pedig nyilván kellett volna. Kicsit zavart, hogy ilyen defektes az agyam, ezért úgy tettem, mintha én is izgatott lennénk. Miről beszélhetnek? Miről beszélhetnek? kérdezte egyre Esther, míg végül én hülye azt mondtam: Elég közel vannak a kerítéshez, ha kimegyünk, szerintem hallhatjuk őket. Azonnal megbántam, de Esther úgy nézett rám, mintha az összes álmát valóra váltottam volna, és lerohant a lépcsőn. Határozottan nem akartam hallgatózni, de azért kelletlenül követtem Esthert. Csendesen léptünk ki a házból, és óvatos léptekkel a kerítés felé osontunk. Amikor meghallottam a fiúk hangját még rosszabbul éreztem magam. Egy dolog, hogy kilestem Deant a múltkor, de kihallgatni egy magánbeszélgetést sokkal nagyobb bunkóság. Candy bevásárolt nekem hallottam az egyik fiú hangját. Lesz pia dögivel. Esther megragadta a kezem, és a Zach nevet tátogta. A fiú felsorolta, hogy az a Candy nevű nő, mi mindent vett. Nagyon úgy hangzott, mintha valami nagy bulira készülnének. Egyre kényelmetlenebb volt hallgatózni, a másik fiú, akinek nagyon mély hangja volt, felajánlotta, hogy ő majd visz zenét, aztán a lányokra terelődött a szó. Zach sorolni kezdett egy csomó ismeretlen nevet, Esther pedig néha bólintott vagy fintorgott egyik-másikra. Mikor úgy döntöttem, hogy nem hallgatózom tovább, és hátrébb léptem, Esther megragadta a kezem, és visszahúzott. Nem tudtam, hogy neki mi az élvezet ebben, de féltem, hogy lebukunk, és Dean még jobban megutál engem. Az nem lenne túl jó. Végül eljött az a pillanat, amit Esther várt. Tamy került szóba. De a barátnőd is ott lesz, nem? kérdezte meg Dean, mikor Zach egy általam ismeretlen lány erényeit kezdte ecsetelni. Nekem nincsenek barátnőim mondta a fiú, mire a mély hangú srác felnevetett, és egy nem túl hízelgő csúnya szót mondott Zach-re. Lehet, hogy az vagyok! vágta rá öntudatosan. De inkább ez, mint az, hogy csajok elől bujkáljak, akik a lábukhoz kötnek, mint valami kiskutyákat. Mit mondott Gemma, hányra kell ott lenned érte? Majdnem felnevettem. Zach-ről apa jutott eszembe, aki ugyanígy vélekedett, míg nem találkozott anyával. Mindig azt szokta mondani, hogy a legnagyobb félelme, hogy megkörnyékez engem egy olyan srác, mint amilyen ő volt. Úgy tűnt, ez csak szerintem lehetetlen. 13

14 A túloldalon fiúkként viselkedtek, vagyis egyre nagyobb átéléssel szidták egymást, míg Dean halkan, de határozottan meg nem kérte őket, hogy fogják be. Hamarosan bementek a házba, és szerencsére mi is. Estherrel madarat lehetett volna fogatni, és folyton azt ismételgette, hogy Tamy pofára fog esni. Rádöbbentem, hogy ő korántsem az a lány, akivel évekkel ezelőtt együtt sírtunk egy elpusztult madár láttán, aztán belegondoltam, hogy én vajon sírnék-e. Nem tudtam száz százalékos nemleges választ adni. 14

15 4. A felajánlás Csütörtökön, mikor fáradtan hazaértem a bevásárlásból, legnagyobb meglepetésemre otthon találtam a szüleimet. Prücsök, hol az autód? csodálkozott el apa. Kölcsönadtam Esthernek vallottam be. Nagyon fontos dolga volt, remélem nem baj. Te pedig busszal jöttél? kérdezte anya. Á, nem hazudtam. Esther kitett a sarkon. Ettől megnyugodtak, de én korántsem voltam nyugodt. Esther egy szemét. Kölcsönkérte a kocsim, ez igaz, de csak, mert nem akart buszozni, semmi problémája nincsen. Sőt, még arra is képes volt, hogy otthagyjon a hülye pláza előtt, mondván hirtelen dolga akadt, ami nyilvánvaló hazugság volt. Azt hiszem, ez a barátság már évekkel ezelőtt, akkor és ott tönkrement, ezért hiába is próbáltam visszahozni valamit az akkori kapcsolatunkból. Esthernek nem kellett barát, neki egy balek kellett, akinek lemásolhatja a leckéit, akinek szidhatja Tamyt, és akinek a révén közelebb akar kerülni Deanhez. Ez volt a legpofátlanabb kérés, amit valaha is intéztek hozzám. Igaz, azt hazudtam, hogy Dean és én nagyon jóban vagyunk, de ez akkor sem jogosítja fel Esthert arra, hogy megkérjen ilyesmikre. Azt akarta, hogy mutassam be őket egymásnak (ekkor realizálódott bennem, hogy még csak nem is beszéltek soha), aztán hívassam meg magunkat a szombati bulira Zach-nél, csak azért, hogy a megjelenésével kiidegelhesse Tamyt. Nem válaszoltam semmit, így nyilván igennek vette a dolgot, de én tudtam, hogy nem fogom megtenni. Egyrészt, mert aznap reggel ismét integettem Deannek, és még mindig elutasítóan viselkedett, másrészt egyszerűen nem akartam. Elgondolkodtam azon, vajon az önzőség vezette-e a tetteim, de nem erről volt szó. Bár sokat hazudok, meglehetősen egyenesen viselkedem az emberekkel, sosem teszek olyasmit, amivel másoknak ártok, és nyilván okkal nem hívták meg Esthert a bulira. Eszemben sem volt zűrt okozni. Vettél valamit? kérdezte anya, mikor a kanapéra dobtam a szatyromat, és lehuppantam rá. Egy felsőt feleltem nem túl nagy lelkesedéssel, és belül még mindig dühöngtem. Hogy hagyhatott csak úgy ott? Megígértem magamnak, hogy többet nem adom neki kölcsön a kocsit. Anya kiemelte a kicsi pólót a szatyorból. Jaj, de édes! mondta, és hozzám mérte. Épp ez volt a baj vele. A fehér felsőn pandakölykök ugráltak, és ha nem a felnőttcuccok között lett volna, tuti gyerekholminak nézném, ennek ellenére Esther felpróbáltatta velem, és közölte, annyira jól áll, hogy muszáj megvennem. Megvettem, de már tudtam előre, hogy soha az életben nem fogom felvenni. Pandák vannak rajta! Aznap este úgy feküdtem le, hogy határozottan rosszul éreztem magam, és csupa idiótaságot álmodtam, többek között Deanről, aki arról győzködött, hogy muszáj felvennem pandás felsőt. Reggel Esther jött értem, és megkérdezte, beszéltem-e Deannel, mire mondtam, hogy nem találkoztunk. Kezdett határozottan fárasztani, hogy ennyire erőlteti, eszembe is jutott, nem vagyok-e túl antiszociális. Nekem a barátság olyasmit jelentett, hogy együtt lógunk, és kellemesen beszélgetünk dolgokról meg ilyenek. Nem az, amikor nekem hallgass a nevem, hiszen ha mondtam is valamit, Esther egyszerűen nem figyelt rám, csak a saját mondanivalóját hadarta egyre. A nap fénypontjának a Johannal való randim számított. Esther célzott rá, hogy szívesen ott lenne, de csak megráztam a fejem, mondván Johann nem szereti az ilyesmit, ami kivételesen igaz volt. Alig vártam, hogy otthon legyek, és végre készülődni kezdhessek. Pontban négy órakor Johann meg is érkezett. Leültünk tanulni, mint szokásosan. Nem sokat kellett neki magyarázni, és hibátlanul meg is oldotta az összes példát. Volt még valami az órán? kérdezte, majd megitta az utolsó korty szőlőlevét. Nem, semmi más nem volt feleltem. Köszönöm szépen a segítséged! Ilyenkor szokott az jönni, hogy gyorsan lelép, de most nem tette. Van még valami dolgod ma délután? kérdőn nézett rám, én meg biztos voltam benne, hogy álmodom. Nem, nincs hebegtem. Miért? Rám mosolygott, amitől a lábaim megremegtek, mint a kocsonya, és lassan forróság kúszott fel a nyakamon. Arra gondoltam, hogy meghívnálak valahová. Szeretnék valamiről beszélni veled, de jobb lenne egy megfelelőbb környezetben. Majdnem megkérdeztem, hogy mi az, amiről beszélni szeretne, aztán mégsem mertem. Meghívna valahová? Mivel akár a pokolba is követtem volna, ha megkér, csak egy dolgot mondhattam. Jó. Felszólított, hogy hozzak dzsekit, mert később hideg lehet, de igazából csak akkor kezdtem elhinni, hogy az egész valóság, amikor kinyitotta előttem a kocsija ajtaját. Nem szabadott volna olyanokról fantáziálnom, hogy ez most egy randi, de nem volt jobb ötletem. Miről akarhat beszélni, amihez megfelelő környezet kell? 15

16 Abba a gyorsétterembe mentünk, ahol olyan isteni meggyes pitét adnak. Johann és én le is ültünk egy asztalhoz. Izgatottan vettem észre, hogy mennyire nagy a szerelmespárok aránya az étteremben. Nyilván a külső szemlélő azt hiszi, mi is egyet alkotunk közülük. Egy rózsaszín ruhás pincérlány sietett oda hozzánk, és megkérdezte, mit kérünk. Johann udvariasan megvárta, míg rendeltem egy kólát, és egy meggyes pitét, majd ő is kért egyet, csakhogy szőlőlével. Szóval? kérdeztem végül legyűrve a félelmeim. Miről akarsz beszélni? Valami fontosat szeretnék kérdezni tőled bólintott komolyan. Az igazat megvallva régóta gondolkodom ezen. Azt hiszem, hogy az utóbbi hónapokban elég jól megismertük egymást, így van? Igen feleltem gyorsan, és csak arra tudtam gondolni, hogy talán épp az álmaim válnak valóra. Te nem vagy olyan, mint a többi lány, Haley! A szívem majd kiugrott a helyéről. Okos vagy, kedves, de legfőképpen megbízható és felelősségteljes. Tudom, hogy ez most váratlanul fog érni téged, de hagyok időt neked, hogy alaposan végiggondold. Hiszem, hogy mi ketten elég jól megértjük egymást ahhoz, hogy belevágjunk. Haley, lennél a Barátnőm. Elképzeltem magam, ahogy kéz a kézben járkálunk az Anne Cartneyben, ahogy csókot váltunk minden találkozáskor, és búcsúzáskor, ahogy megérint más helyeken is, nem csak a kezem szorítja meg, mint mikor átadta a születésnapomra azt a csodás virágcsokrot. Talán még szeretkeznénk is, egy romantikus, szenvedélyes - zsűritársam az év végi művészeti kiállításon? Igen, persze hadartam a saját hülyeségemtől sokkosan. Én hülye! Hiszen ezt tudtam! Számítottam is rá, hogy Johann engem fog választani, mint hozzáértő személyt a feladatra, de hogy arra nem, hogy már márciusban felhozza a dolgot, hiszen csak júniusban lesz. Ráadásul nem is olyan nagy szám az egész, csak néhány képet kell lepontozni. Annyira hihetetlen volt, hogy megkérdeztem: Csak ezt akartad? Szerencsére nem is hangzott annyira csalódottan, mint amennyire éreztem magam. Johann mosolyogva bólintott. Nagyon örülök, hogy igent mondtál, Haley. Nem is tudom, kit kérhettem volna meg, ha visszautasítasz. Akármelyik lányt a suliban. Legnagyobb meglepetésemre hangosan is kimondtam a gondolatot. Johann nem tűnt meglepettnek, inkább gondterhelt volt. De bennük nincs meg az a megfontoltság és becsületesség, mint benned. Nem tudtam, ezeket honnan veszi, mindenesetre tetszett a dolog. Azért nem is voltam olyan csalódott. Megettük a pitét, és közben meghallgattam Johann aggályait a következő hokimeccsről, aztán közölte, hogy hazavisz. Természetesen nem csókolt meg, mikor kitett a házunknál, de így is elégedett voltam magammal. A távozása után egész megihletettnek éreztem magam, és mivel volt még van egy óra sötétedésig, úgy döntöttem, hogy kiülök a ház elé, és végre megrajzolom a házunkat, aztán, ha minden jól megy, jut időm egy Johann képre is még lefekvés előtt. Meg akartam örökíteni, azt, ahogyan rám nevetett. Most még szerelmesebb voltam belé, mint eddig. Hiába tudtam, hogy nincs esélyem úgy, mégis én voltam az egyedüli lány az egész világon, akivel összejárt, ráadásul engem kért fel a zsűritársának is. Ez azért jelent valamit! Haley! hallottam hirtelen a nevem, ami kizökkentett a mámoros kedvemből. Dean volt az, épp a füvünkön vágott keresztül. Szia! Zavarlak? Nem mondtam meglepetten, hiszen nem is gondoltam, hogy valaha még szóba áll velem. Hogy vagy? Hülye kérdés, de más nem jutott eszembe. Odaért hozzám, és megállt mellettem. Kényelmetlen volt, ahogy fölém magasodott, már épp felállni készültem, mikor leült mellém. Őszintén, elég rosszul. Bűntudatom van, amiért olyan bunkó voltam veled a múltkor. Oh mondtam még jobban megdöbbenve. Tényleg? Egy elől cipzáras, barna és fekete mintás pulcsit viselt, egy koptatott, sötét farmerrel. Rövid tényleg csak egy másodperces pillantást vetettem az arcára is a haja szépen meg volt fésülve, a szája nagyon piros volt, majd lenéztem a rajzomra. Komolyan mondta. Hülyeségeket gondoltam, és azért voltam annyira Milyen hülyeségeket? kaptam fel a fejem. De én is sajnálom, nem kellett volna cikiznem téged. Rám nézett, közelről az arcomba, amitől újra le kellett sütnöm a szemem. Cikizned? Te azt hiszed, hogy azért, amit a fogamról mondtál? Nem? kérdeztem csak félig felpillantva. Úgy éreztem, hogy szemkontaktust teremtek vele, valami nagyon rossz fog történni (persze nyilván én okoznám), így inkább nem tettem. Akkor miért nézel keresztül rajtam, és miért nem köszönsz, ha meglátsz? Azt hittem, hogy emiatt haragszol, de most már nem értem. Az ajkamba haraptam, hogy ne dumáljak tovább. Elítélsz, ha azt mondom, azért volt, mert túl nagyképű vagyok? Ezt már végképp nem értettem. Csak úgy idejön hozzám, és bocsánatot kér, amiért nagyképűségből nem áll szóba velem? Követhetetlen. 16

17 Ezt nem értem mondtam, és mivel nagyon zavart a közelsége, magamhoz szorítottam a cuccaim, és felkeltem a fűből. Túl kedves voltál velem magyarázta. Most ő nézett fel rám az ülőhelyzetéből, és ez nem is zavart annyira, mint a fordított szituáció. Azt hittem, hogy tudod, fel akarsz szedni. Mi? hitetlenkedve megráztam a fejem. Felszedni? Én? Téged? Ha száz évig próbálkoznék, sem sikerülne. Tudom bólintott komoran, és mintha szégyenkezés futott volna át az arcán. Elég sokszor szoktam ilyen helyzetekbe keveredni, és mikor behívtál magatokhoz, pedig jóformán nem is ismerjük egymást megesett már ilyen, és azt hittem Azt akarod mondani, hogy a nők úton-útfélen kikezdenek veled? kérdeztem, miközben elképzeltem Deant, ahogy egy csomó csaj elől menekül. Pedig ilyet még Johannal sem csinálnak a lányok. Dean tudhat valamit. A gondolatra kitört belőlem a nevetés. Nem napi rendszerességgel mosolygott rám. De azért megesik. Nem tudom, hogy sajnálkoznom kellene, vagy inkább gratulálni vigyorogtam tovább. A szépség átka! Szépség? kérdezett vissza. Úgy gondolod, szép vagyok? Úgy pislogott hozzá a nagy szempilláival, mint egy lány. Csak még jobban kellett nevetnem tőle. Nem tudom, hogy ha őszintén válaszolok, nem fogod-e megint azt hinni, hogy fel akarlak szedni! húztam egy kicsit. Vagy ha azt mondom szép vagy, az már felér egy megerőszakolási kísérlettel is? Ezt már nem mosom le magamról? nevetett ő is. Elkönyveltél valami üresfejű bájgúnárnak? Nem is tudom tetettem gondolkodást. Nem kellene ahhoz kicsit szőkébbnek lenned? Erre kijelentette, hogy előítéletes vagyok. Nevetve tiltakoztam, míg meg nem jegyezte: De a te barátod is szőke. A barátom? Johannra gondol? Aki nemrég ment el. Johann bólogattam lelkesen felidézve tökéletes szőke valójában. De ő nem buta, sőt, ő a legtehetségesebb, legokosabb fiú az egész Elharaptam az áradozásom végét. Tök idiótán viselkedtem, de Dean csak nevetett rajtam. Mióta vagytok együtt? Méghogy én? Johannal? Azt hittem, hogy csak viccel, de nem, teljesen komolyan kérdezte. Szeptember óta hazudtam gondolkodás nélkül. Megemelte a szemöldökét, és arra gondoltam, hogy most a képembe vágja, hogy tudja, ez lehetetlen, hiszen Johann akkor sem választana engem, ha az utolsó lány lennék a föld színén, habár Az szép bólogatott. Nem értettem, hogyan hiszi ezt el. Johann és én? Hát nem látja, milyen jelentéktelen vagyok? Még sosem jártam együtt egy lánnyal sem több mint fél évig. Tényleg? Hát, ez Tipikus, de ezt mégsem mondhattam. Úgy tett, mintha az olyanfajta fiúk, mint ő, sokáig húznák egyetlen lány mellett. Na persze! Nem is tudom, miért gondolkodott el a dolgon. Minden szépnek látszik, aztán valahogy sosem működik a dolog. És mi van a szőke lánnyal? kérdeztem kíváncsian, de bele sem gondoltam, mennyire személyeset kérdezek. Vele sem jó? Patty kedves. Kitört belőlem a nevetés. Dean meglepetten bámult, de nem tudtam abbahagyni, bármenynyire is akartam. Mi olyan vicces? Mintha kissé neheztelt volna rám, így igyekeztem visszafogni magam. Ahogy ezt mondtad kedves. Nem úgy tűnik, hogy nagyon odavagy érte. Nincs semmi baj a kapcsolatunkkal! mondta sértett büszkeséggel, mire tényleg abbahagytam az idétlen vihogást. Oké, sajnálom hazudtam. Biztos úgy van, ahogy te állítod. Nekem most be kell mennem. Mielőtt újabb adag hazugságba kezdek Johannról. Még csak az kéne, így is elmondhatja Zach-nek, Zach visszamondja Tamynek, és máris kiderül a hazugság. Szia! Megint úgy tűnt, hogy nem fog elköszönni tőlem, de az utolsó pillanatban utánam szólt: Most megmutathatod, ha akarod? Meglepetten visszanéztem. Tudod, a rajzot, amiért a kukába másztál. Akkor gyere be mondtam, és továbbindultam. Egy kicsit szégyelltem magam, amiért hazudtam ezt a Johann dolgot, ugyanis kapizsgálni kezdtem, hogy mi volt ez az egész. Dean azt hitte, hogy valami halhatatlan szerelemre lobbanok iránta, ha túl kedves lesz velem, ezt megakadályozandó, inkább átnézett rajtam, csakhogy ma nyilván meglátta Johannt, és most, hogy megerősítettem, hogy van barátom, már puszta kedvességnek veszi az invitálásomat. Ami végül is igaz, nem? Elvégre én valóban nem akarok kikezdeni vele, már maga a gondolat is abszurd. Mindenesetre nem néztem hátra, tudtam, hogy fel fog kelni a fűből, és követni fog. A kérdés már csak az volt, hogy mit csináljak vele odabent. Meg kellene kínálni valamilyen innivalóval. Ebből szerencsére nem volt hiány, még sört is adhatok neki, ha azt kér. Rendben, ezzel nem lesz gond. Csak ne csináljak hülyét magamból. 17

18 Kérsz valamit inni? kérdeztem, mikor hallottam, hogy becsukja maga után az ajtót. Van narancslé, szőlőlé, hűtött sör, egy kis vörösbor, ásványvíz szerintem még felsoroltam volna a bárszekrényünk tartalmát is, de közölte, hogy a narancslé megteszi. Míg ezzel foglalatoskodtam, egyszer csak eltűnt. Csak miután kiléptem a konyhából láttam meg a lépcsőfordulóban anya egyik festményére meredve. Tetszik? kérdeztem bénán. Utáltam azt a festményt, félmeztelen öregasszonyok vannak rajta, és az egyiknek elég ijesztő arca van. Kiskoromban féltem tőle. Igen, ez nagyon szemlátomást kereste a megfelelő szót. Borzalmas nevettem fel. Egyszer azt álmodtam, hogy az a banya kijön a festményből, és üldözni kezd. Dean is nevetett, majd lelépett a lépcsőről, hogy átvegye a narancslét, amit felé nyújtottam. Sajnálom, nem nagyon értek a művészetekhez mondta, bizalmatlanul méregetve azt az alaktalan kék pacát, amit anya Éji Vihar címen festett. Nem kell értened hozzá vontam vállat. Egyszerűen vagy tetszik, vagy nem. Sosem láttam mást a Mona Lisában, mint egy csúnya nőt, és még most is szépnek látom azt a rengeteg egy kaptafára készült tájképet, amiket árulnak a galériákban, de ha kérdezik az Anne Cartneysek, én nem mondtam ilyesmit. Az Anne Cartneybe jársz? kérdezte meglepetten. Pedig úgy rémlett, azt mondta, Mary mesélt neki rólam. Nyilván nem figyelt annyira. Ismerek onnan pár embert. Azt hittem, hogy rögtön Esther Barnnal, vagy Tamy Westnerrel fogja kezdeni, akiket a barátja elcsábított, de ehelyett mást mondott. A barátom, Matt húga is oda járt régebben. Michelle Knight, ismered? Nemcsak, hogy ismertem, minden nap láttam is, ugyanis kint volt a képe a suliban a dicsőségfalon. Ő volt az, aki elhalászta az ösztöndíjat Tamy elől, aki azóta is emlegeti őt. Persze semmi jót nem mond, pedig Michelle nem érdemelte ki. Legalábbis szerintem, bár én egy évfolyammal fölötte jártam, és nem dumáltam vele valami sokat. De például azt tudtam, hogy a testvérét Michaelnek hívják. Mikor ezt közöltem Deannel, felvilágosított, hogy a Knight család vette magához Mattet akit beazonosítottam a mély hangú fiúval, akit szintén kihallgattunk Estherrel, sőt nemrég egy másik kisfiút is. Dean elmesélte, hogy mik történtek azon a partin, amit Michelle tiszteletére rendeztek, miután Knighték egy csomó pénzt beleöltek abba, hogy Michelle-nek kiállítása lehessen a képeiből. Állítólag Michelle még fejbe is csapta őt, mert pacának mert nevezni egy, az Éji Viharhoz hasonlatos művet. De ha egyszer nekem csak egy paca nevetett, majd hirtelen elkomorodott. Ugye te nem csinálod? Mármint festek-e pacákat? vihogtam fel. Nem, én inkább rajzolok böktem a lapokra, és a félig elkészült házunkra, amit letettem a kanapé előtti asztalra. Dean kijelentette, hogy jobban szereti az olyan képeket, amikről ő, mint hozzá nem értő is meg tudja állapítani, hogy mit ábrázolnak. Észre sem vettem, hogy elment az idő, amíg beszélgettünk. A hirtelen csengetésre felkaptam a fejem. Tudtam, hogy ez csak Esther lehet, ezért kelletlenül álltam fel, hogy kinyissam az ajtót. Nem akartam, hogy összefusson Deannel. Szerencsére nem is Esther volt, hanem egy szőke lány, Dean barátnője. Dean itt van? kérdezte számon kérő hangon. Olyan képet vágott, mintha vetélytársat látna bennem, akitől mindenáron meg kell védenie a barátját. Igen, gyere be! Én Haley vagyok mielőtt nyújthattam volna a kezem, egyszerűen elment mellettem. Modortalan volt, de ami még jobban meglepett, hogy nem valami szép. Igaz, az alakja gyönyörű volt, a ruhái meg kihívóak és szexisek, az arca nem tetszett. Olyan volt, amire a nagyi egyszerűen azt mondaná: kalácsképű. Patty? Dean hangja másnak tűnt. Hogy kerülsz ide? Negyed órája várok rád nálatok! Becsuktam az ajtót, majd a nappali felé fordítottam a figyelmem. Kész dráma volt, ami odabent zajlott. Dean megcsókolta a lányt, aki ugyan visszacsókolt, de utána folytatta a nyafogást. Mert nyafogott, nem is akárhogyan affektálva, Dean pedig furcsán beszélt vele. Kicsit behízelgőn, és némileg alázatosan, mintha attól félne, hogy a barátnője behúz neki egyet. Fojtott hangon felelt a lány vádaskodására Elfelejtetted, hogy jövök, ugye?! Deannek végül sikerült meggyőznie, hogy eszébe sem volt elfelejteni, csak elbeszélgette velem az időt. Erre Patty rám nézett. Sikerült jobban megfigyelnem az arcát. Az orra túl hegyes volt, a szája túl vörös, és a szemöldökét furcsán vékonyra szedte. A kissé széles arcán álmatag kifejezés ült, ami most álmatag-undorodóvá vált. A szőke (szerintem nem természetes) haja laza, ám mesterkélt csigákban omlott a vállára. Fekete, térdig érő csizmát viselt, rövid vörös szoknyával, szintén fekete, mély dekoltázsú felsővel, viszont egy derékig érő, nyitott (elég ronda), barna kabáttal rontotta az összhatást. A legjobban a pillantása zavart, megnézett magának, de olyan alaposan (és persze undorodva), hogy önkéntelenül is belepillantottam a fogasok melletti tükörbe. Az arcom piros, a hajam meg zilált volt, mintha futottam volna. Láthatóan nem talált szépnek, úgy nézett rám, mintha valami féreg volnék, de ennek ellenére átkarolta Dean derekát, és még hozzá is bújt. Értettem én a néma testbeszédből, de hogy pont nekem üzen, akinek esélye sem lenne a pasijánál, elég abszurd volt. Most mennünk kell mondta végül Dean, akiről nem tudtam volna megállapítani, hogy értette-e azokat a dolgokat is, amik nem hangzottak el. Jó volt beszélgetni. 18

19 Igen értettem egyet mosolyogva, és kinyitottam az ajtót, hogy menjenek már. Utáltam, ahogy az a lány rám néz. Szerencsére el is indultak, úgy fonódva egymásra, mintha összenőttek volna. Majd még találkozunk mosolygott rám Dean az ajtóban. És akkor már tényleg muszáj megmutatnod azt a rajzot. De hát láttad! nevettem fel. A szüleim képe, a kanapéval szemben. Hitetlenkedve visszapillantott a nappali felé. Azt tényleg te rajzoltad? Jól esett a hangjából kicsengő ámulat. Dean, menjünk! rántotta meg a kezét a barátnője. Szép estét! mondtam, majd gyorsan becsuktam utánuk az ajtót. Eltakarítottam a poharainkat, aztán kitártam az ablakot, mert a lány parfümje mindenhol érződött. Csak nem magára borította az üveget? Aznap megint készítettem egy rajzot Deanről. Vicces volt az az arckifejezése, amikor arról beszélt, hogy üldözik a lányok. Megrajzoltam őt azzal az arccal, aztán háttérként a nyüzsgő nőtömeget, akik mind őt akarják. Késő éjjel, amikor kész lettem vele, nagyot nevettem, aztán elraktam a kukában ugráló Dean mellé. Fáradt voltam, ezért úgy döntöttem, hogy Johann képét másnap rajzolom meg. Mielőtt elaludtam, arról a mosolyról ábrándoztam. 19

20 5. Lekoptatva Szombat reggel Esther eljött hozzánk az én kocsimmal, és megkérdezte, sikerült-e meghívást szereznem a Zach aznapi bulijára. Nagyban fecsegett arról, hogy mit fog felvenni, míg meg nem mondtam az igazat, miszerint eszemben sem volt meghívatni magunkat. Ekkor megsértődött. Azt hittem, barátok vagyunk! vágta a fejemhez, miközben a könnyeit nyeldeste. Neked semmibe nem kerülne, ha elintéznéd! Miért vagy ilyen önző? Döbbenetemben szólni sem tudtam. Sőt, nem is jutott eszembe, mit mondhatnék. Nézd! kiáltott fel, és kimutatott az ablakon. Ott van, Dean! Kérlek, Haley! Kérlek! Megragadta a karom, és az ajtó felé kezdett vonszolni. Kérlek! Légyszi! Csak ezt tedd meg értem! Mire feleszméltem már odakint voltam, ő pedig rám csapta az ajtót. A mi ajtónkat! Dean valóban odakint volt, keresett valamit a kocsijában. Menj már! hallottam az ajtón túlról Esther hangját. Én hülye elindultam, bár, hogy mit fogok mondani, arról fogalmam sem volt. Mikor Dean felegyenesedett, kezében egy CD-vel, már ott álltam egész közel hozzá. Meglepetten pillantott rám. Szia, Haley! Rám mosolygott, míg én a szövegemen törtem a fejem. Mit szeretnél? Én csak Azt mégsem mondhattam, hogy hívjon meg a buliba, tök ciki lett volna, és különben sem akartam elmenni. Ott állt velem szemben, várakozva, egy egész dögös, vajszínű pólóban és jól bejáratott, kikopott farmerben. Már épp csodálkozni kezdtem volna, hogyhogy nem fázik, mikor észrevettem a libabőrt a karján és a nyakán. Úristen, mi történt a nyakaddal?! Önkéntelenül is közelebb léptem, hogy jobban lássam. Úgy nézett ki, mintha valaki fojtogatta volna. A nyakához kapta a kezét, és egy elmormogott káromkodással hátrébb lépett. Mi történt? kérdeztem, és észleltem, hogy tényleg aggódom. Verekedtél valakivel? Nem, semmi! vágta rá olyan durván, hogy rögtön felfogtam hol a helyem. Bocs, igaz, semmi közöm hozzá hadartam, és megfordultam, hogy távozzak. Utáltam, hogy mindig sikerül hülyét csinálnom magamból. Milyen ciki! Várj! szólt utánam. Mit akartál? Semmit. Kizárt volt, hogy ezek után elő merjek hozakodni a dologgal, ám alig léptem tovább megragadta a karom, és megállásra kényszerített. Meglepetten visszafordultam, felemeltem a szemem kábé a mellkasáig, és megkérdeztem. Mi van? Tényleg nem fontos! Éreztem, hogy ég az arcom, és a szívem is úgy vert, mintha ki akarna szabadulni a mellkasom börtönéből. Sajnálom, hogy rád förmedtem elvette a kezét a karomról. Mondd csak nyugodtan! Én csak azt szeretném szerettem volna kérni Hogy hívj meg a buliba. Mi lenne, ha én és a barátnőm elmennénk a buliba? Hé, nem tudod, lesz-e valami jó buli ma este? Tojásokat nyögtem ki. Tojásokat? kérdezett vissza. Igen hazudtam gyorsan. Kellene pár tojás, mert nekünk elfogyott, és omlettet akarok csinálni vágtam ki magam. Gyere be válaszolta. Anyám biztos ad néhányat. Mivel késő lett volna visszakozni, bementem utána a házba. Anya, Haley van itt! kiáltott be a konyhájukba. Szüksége van tojásokra! Mary helyett azonban egy gyönyörű, fekete hajú lány lépett ki onnan. Lissa volt, Dean nővére, felismertem a fényképekről, azonban nem gondoltam volna, hogy a valóságban ennyivel szebb. Ami először megfogott, az a szeme, ami olyan kéken világított, hogy az már szinte földöntúli volt. A haját copfba volt fogva, és angyalian mosolygott rám. Haley a szomszédból, ugye? Örülök, hogy megismerhettelek. Én Lissa vagyok! Tojások kellenek? Biztos vagyok benne, hogy van itthon minimum három tucat Legalább olyan kedves volt, mint a szülei. Bevonszolt a konyhába, ahol Mary és Jack közösen főztek. El sem hiszem, ha nem a saját szememmel látom. Jack nagy hévvel, fütyörészve kevergetett valamit egy tálban, Mary pedig épp bacont, meg hagymát pirított egy serpenyőben. Anya, Haleynek tojás kell! Lissa a hűtőhöz ment, miközben Mary és Jack olyan örömmel köszöntöttek, mintha a rég nem látott rokonuk lennék. Egyszerre kérdezgettek arról, hogy vagyok, hogy vannak a szüleim, és mi van a suliban, miközben egy pillanatra sem zökkentek ki abból, amit csináltak. Mikor mondtam, hogy omlettet akarok csinálni a tojásokból, Mary kitalálta, hogy ennyi erővel velük is reggelizhetnék. Mivel az erősködés továbbra sem volt az erősségem, máris ott találtam magam egy széken, előttem egy tányérral, meg egy cuki, elefántos bögrével. Én tényleg nem akarok zavarni mondtam nagy nehezen. Cikis volt, főleg mivel a négy személyes asztalnál, nyilván Dean helyét foglaltam el, aki bár felszívódott, gondoltam, reggelizni neki is kellene. 20

Fordította Bíró Júlia. A fordítást az eredetivel egybevetette Angyalosy Eszter

Fordította Bíró Júlia. A fordítást az eredetivel egybevetette Angyalosy Eszter Fordította Bíró Júlia A fordítást az eredetivel egybevetette Angyalosy Eszter Federica Bosco SZERELMEM EGY ANGYAL Libri Kiadó Budapest Federica Bosco, 2011 Newton Compton editori s.rl, 2011 Hungárián translation

Részletesebben

és táncolni fogunk, egy kis mutogatás szinte kötelező. - Bár nem tudom, én mennyit akarok magamból mutatni, mert nem szeretném elveszteni a frissen

és táncolni fogunk, egy kis mutogatás szinte kötelező. - Bár nem tudom, én mennyit akarok magamból mutatni, mert nem szeretném elveszteni a frissen Gyönyörű Idegen Ahogy a régi életem véget ért, az minden volt, csak nem finom és nőies; inkább egy hatalmas robbanáshoz tudnám hasonlítani. De, hogy őszinte legyek, én voltam az, aki meggyújtotta a zsinórt.

Részletesebben

Tudjon meg többet a regényről:

Tudjon meg többet a regényről: A sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen!

Részletesebben

Görbüljek meg, ha igazat mondok

Görbüljek meg, ha igazat mondok A bemutatja: ALLY CARTER Görbüljek meg, ha igazat mondok Release date: 2011-06-15 A Könyv Megjelenésének éve:...2011 Kiadó:...... KELLY Oldalszám:.........206 Az eredeti köny oldalszáma:... 227 Fejezetek

Részletesebben

Egy haláli szingli meséi

Egy haláli szingli meséi MARYJANICE DAVIDSON MaryJanice Davidson Egy haláli szingli meséi Betsy királynó sorozat 1. 1 MaryJanice Davidson Egy haláli szingli meséi Betsy királynó sorozat 1. Könyvmolyképző Kiadó, 3 Szeged, 2011

Részletesebben

Ha esélyt adnál A VINCENT FIÚK MÁSODIK RÉSZE

Ha esélyt adnál A VINCENT FIÚK MÁSODIK RÉSZE Ha esélyt adnál A VINCENT FIÚK MÁSODIK RÉSZE Féktelen szerelmi történet; gyógyír azoknak, akiknek a Ha az enyém lennél olvasása összetörte a szívét Egyáltalán nem könnyű annyira magunkba bolondítani egy

Részletesebben

No és DELPHINE DE VIGAN

No és DELPHINE DE VIGAN No és én DELPHINE DE VIGAN Delphine de Vigan No és én 1 2 Delphine de Vigan No és én Első kiadás Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2011 3 Írta: Delphine de Vigan A mű eredeti címe: No et moi Fordította: Burján

Részletesebben

Marion Lennox Nem kell mindig osztriga

Marion Lennox Nem kell mindig osztriga Marion Lennox Nem kell mindig osztriga Fiatal lány korában Fern elvesztette családját, s azóta senkit sem enged igazán közel magához. Szerelem és szenvedély helyett egy megbízható régi barátságra alapozná

Részletesebben

Az első gyilkosságom

Az első gyilkosságom Leena Lehtolainen Az első gyilkosságom SKANDINÁV KRIMIK animus Budapest, 2012 2 Viszi az ár csónakom, hová sodorja vajon? Hullára csap orrába, oldalába. Mi az emberi lét? Nyughatatlan lidércfény, nyughatatlan

Részletesebben

Agatha Christie A TITOKZATOS STYLESI ESET FÜGGÖNY. A titokzatos stylesi eset. Első fejezet

Agatha Christie A TITOKZATOS STYLESI ESET FÜGGÖNY. A titokzatos stylesi eset. Első fejezet Agatha Christie A TITOKZATOS STYLESI ESET FÜGGÖNY (Tartalom) A titokzatos stylesi eset Első fejezet Stylesba megyek Az élénk érdeklődés, amely az annak idején stylesi eset -ként emlegetett ügyet kísérte,

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Szerkesztő: dr. Pétery Kristóf Műszaki szerkesztés,

Részletesebben

Paolo Giordano A PRÍMSZÁMOK MAGÁNYA. Paolo Giordano: La solitudine dei numeri primi. 2008 Arnoldo Mondadori Editoré S. p. A.

Paolo Giordano A PRÍMSZÁMOK MAGÁNYA. Paolo Giordano: La solitudine dei numeri primi. 2008 Arnoldo Mondadori Editoré S. p. A. Paolo Giordano A PRÍMSZÁMOK MAGÁNYA Paolo Giordano: La solitudine dei numeri primi 2008 Arnoldo Mondadori Editoré S. p. A., Milano Fordította: Matolcsi Balázs Eleonórának, mert szavak nélkül megígértem

Részletesebben

SHEILA HOCKEN Emma meg én

SHEILA HOCKEN Emma meg én SHEILA HOCKEN Emma meg én EGY GYEREK, AKI MÁS MINT A TÖBBI Iskolás koromig fogalmam sem volt arról, hogy nem látok rendesen. Homályos, bizonytalan képek és színek között éltem; mintha mindent fátyol borított

Részletesebben

Amit csak Ő akar. Sara Fawkes

Amit csak Ő akar. Sara Fawkes Sara Fawkes Amit csak Ő akar Lucy Delacourtnak nem álmai netovábbja a mostani beugró állás, de legalább fizetni tudja a számláit egyelőre. Napjai fénypontja a reggeli liftezés: sikerül mindig úgy időzítenie,

Részletesebben

EZ ÉLET SÖTÉTSÉGE Frank E. Peretti

EZ ÉLET SÖTÉTSÉGE Frank E. Peretti EZ ÉLET SÖTÉTSÉGE Frank E. Peretti Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság ellen, melyek

Részletesebben

Lisa Gardner. Nem bújhatsz el

Lisa Gardner. Nem bújhatsz el Lisa Gardner Nem bújhatsz el Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2012 1 Tizenhét éves voltam, amikor apám elmagyarázta, hogy a világ egy bonyolult rendszer. Az iskola is egyfajta bonyolult rendszer. A szomszédaink

Részletesebben

ANCHEE MIN VÖRÖS AZÁLEA : Kína leánya

ANCHEE MIN VÖRÖS AZÁLEA : Kína leánya ANCHEE MIN VÖRÖS AZÁLEA : Kína leánya A fordítás alapjául szolgáló mű: Red Azalea Copyright 1994 by Anchee Min First Published by Pantheon Books Translation rights arranged by Sandra Dijkstra Literary

Részletesebben

Kresley Cole. MacCarrick fivérek sorozat 3. Szeress, ha tudsz!

Kresley Cole. MacCarrick fivérek sorozat 3. Szeress, ha tudsz! Kresley Cole MacCarrick fivérek sorozat 3. Szeress, ha tudsz! Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2013 A fordítás alapjául szolgáló mű: Kresley Cole: If You Deceive A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál

Részletesebben

Julie Garwood Ha eljő a tavasz

Julie Garwood Ha eljő a tavasz Julie Garwood Ha eljő a tavasz A Clayborne legenda folytatódik! Adam, Douglas és Travis boldog házasságban élnek, szeretett Rose mamájuk pedig el van ragadtatva a csodálatos hölgyektől, akiket fiai választottak.

Részletesebben

Tóth Erika Katalin: Még sosem volt szabad

Tóth Erika Katalin: Még sosem volt szabad Tóth Erika Katalin: Még sosem volt szabad avagy Hogyan lettem én Ludas Manyi Bevezető Nem magamtól vállaltam fel a Ludas Manyi szerepet, hanem az élet szabta rám. Mégpedig úgy, hogy fel kellett vállalnom,

Részletesebben

A MAGYAR EVANGÉLIUMI RÁDIÓ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA. 2010./2. szám. Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt.

A MAGYAR EVANGÉLIUMI RÁDIÓ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA. 2010./2. szám. Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. A MAGYAR EVANGÉLIUMI RÁDIÓ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA 2010./2. szám Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. Lk 24,5-6 2 2010 / 2 Keresztény családba születtem. Nagyon szerettem a szüleimet,

Részletesebben

Fordította F. Nagy Piroska. Hungarian translation by F. Nagy Piroska, 2009. Hungarian edition by Maecenas Könyvkiadó, 2009

Fordította F. Nagy Piroska. Hungarian translation by F. Nagy Piroska, 2009. Hungarian edition by Maecenas Könyvkiadó, 2009 Eljön az a nap Eljön az a nap A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Danielle Steel: One Day At A Time A Delacorte Press Book. Published by Bantam Dell a Division of Random House, Inc., New York,

Részletesebben

Bácskai Júlia, Tapolyai Emőke, Varró S. Gábor Ex Exek Miért vannak még mindig itt, ha már nincsenek? SZIMPOZION Az élet dolgai

Bácskai Júlia, Tapolyai Emőke, Varró S. Gábor Ex Exek Miért vannak még mindig itt, ha már nincsenek? SZIMPOZION Az élet dolgai Bácskai Júlia, Tapolyai Emőke, Varró S. Gábor Ex Exek Miért vannak még mindig itt, ha már nincsenek? SZIMPOZION Az élet dolgai Borítóterv: Malum Stúdió ISBN 978-963-248-132-6 HU ISSN 2060-7512 HU ISSN

Részletesebben

Kovács Eszter Réka: Még ép a roncs ág Bevezetés

Kovács Eszter Réka: Még ép a roncs ág Bevezetés Kovács Eszter Réka: Még ép a roncs ág (In: Grezsa Ferenc Takács Péter (szerk.): Még ép a roncs ág Válogatás erdélyi mentálhigiénés szakemberek dolgozataiból. Országos Addiktológiai Intézet. Budapest, 2005.

Részletesebben

-1- Nos, hát eljött ez a nap is, illetve éjszaka, amikor elődömmel felvonultunk a hídra és ott ünnepélyesen bejegyeztetett, hogy 00:00-tól átvettem a rémuralmat. Amikor levizsgáztam, a vizsgabiztosok a

Részletesebben

SZABÓ MAGDA. Abigél MÓRA KÖNYVKIADÓ A BORÍTÓ VERES ÁGNES MUNKÁJA ÖTÖDIK KIADÁS

SZABÓ MAGDA. Abigél MÓRA KÖNYVKIADÓ A BORÍTÓ VERES ÁGNES MUNKÁJA ÖTÖDIK KIADÁS SZABÓ MAGDA Abigél MÓRA KÖNYVKIADÓ A BORÍTÓ VERES ÁGNES MUNKÁJA ÖTÖDIK KIADÁS Szabó Magda, 1970, 1997 Móra Könyvkiadó, 1994, 1997 TARTALOMJEGYZÉK GINA INTÉZETBE KERÜL... 3 MATULA PÜSPÖK ISKOLÁJA... 7 AZ

Részletesebben

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Eduardo Sacheri: La Pregunta de sus ojos PUNTO DE LECTURA, Spain, 2010. Fordította: Smid Bernadett

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Eduardo Sacheri: La Pregunta de sus ojos PUNTO DE LECTURA, Spain, 2010. Fordította: Smid Bernadett Egy kegyetlen gyilkossággal indul ez a különös, ám ellenállhatatlan utazás Argentína igazságszolgáltatási rendszerébe A Szemekbe zárt titkok sötét helyként ábrázolja a világot, amiben az egyedüli fényforrás

Részletesebben

ALLY CARTER HA MEGTUDNÁD, HOGY SZERETLEK, MEG KELLENE ÖLJELEK

ALLY CARTER HA MEGTUDNÁD, HOGY SZERETLEK, MEG KELLENE ÖLJELEK ALLY CARTER HA MEGTUDNÁD, HOGY SZERETLEK, MEG KELLENE ÖLJELEK HA MEGTUDNÁD, HOGY SZERETLEK,, MEG KELLENE ÖLJELEK 2 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Ally Carter: I'd Teli You I Love You, But

Részletesebben

KAPJ EL, HA TUDSZ. A világ legfiatalabb, legpofátlanabb szélhámosának elképesztő igaz kalandjai. Frank W. Abagnale és Stan Redding

KAPJ EL, HA TUDSZ. A világ legfiatalabb, legpofátlanabb szélhámosának elképesztő igaz kalandjai. Frank W. Abagnale és Stan Redding KAPJ EL, HA TUDSZ A világ legfiatalabb, legpofátlanabb szélhámosának elképesztő igaz kalandjai Frank W. Abagnale és Stan Redding A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Frank W. Abagnale with Stan

Részletesebben