Tóth Erika Katalin: Még sosem volt szabad

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tóth Erika Katalin: Még sosem volt szabad"

Átírás

1 Tóth Erika Katalin: Még sosem volt szabad avagy Hogyan lettem én Ludas Manyi Bevezető Nem magamtól vállaltam fel a Ludas Manyi szerepet, hanem az élet szabta rám. Mégpedig úgy, hogy fel kellett vállalnom, ha életben akartam maradni, nem akartam éhen halni, és ha azt akartam, hogy négy fiam felkészüljön az életre. Ludas Manyi sokak szemében lehet negatív, de ezidőben is szükségszerű, mert szerintem az. Folyamatos küzdelem a hatalommal, azok képviselőivel, és a pénzüktől felfuvalkodottakkal a Döbrögikkel. Ez egy harc, és egy életre szóló közösségvállalása, a szegények, a szerencsétlenek, a bajba jutottak, a nincstelenek, és a reményvesztettek között is, hogy igenis nem szabad beletörődni az elnyomásba, a kisemmizésbe. Küzdeni kell, akarni kell, hogy jobb legyen, és jobb is lesz. Ludas Matyi soha nem volt egyedül. Ugyan egyedül találta ki bosszújának fortélyait, és egyedül leplezte le, szégyenítette meg, és tette nevetségessé az őt meglopó urat, de visszakapta bőségesen az élettől és maradt szimbóluma a leleményes, furfangos, élni akaró magyar nép fia. Megvallom, egész életemben ez a szerep határozta meg gondolkodásmódomat, mindent ennek rendeltem alá. Megmutatni, hogy mindent túl lehet élni, csak egyrészt akarni kell, másrészt már tudni kell, hogy mi lesz a következő lépés. Mindent vállalok ami történt az életemben, sőt büszke vagyok rá, hogy ezeket végigélhettem. Az élet kipróbált, de jól tette. Álltam és állom a sarat. A Szerző Mottó: Szegény második apósom mondta: Regica, hát rólad könyvet kéne írni! Pedig akkor még csak huszonnégy éves voltam.

2 A fogantatásom Már lényem csírájában hordoztam a nincs lehetetlen kódját. Anyám első gyerekeként nővéremet szülte meg Békásmegyeren otthon. Az ideje Apám a bába ma úgy mondanánk, hogy szülésznő utasítását pontosat követve melegítette a vizet, készítette elő a tiszta lepedőt és törölközőket. Anyám szült. A kis jövevény lassan, lassan, de kezdett előbújni az életet adó szűk csatornán. Az elszakadás az anyai testtől szokásos fájdalmával, a végső erőfeszítéssel, a jajgatással, az utolsó riadalommal, a mindent átszakító élni akarással járó temérdek vérrel, majd a megnyugvás pillanatával. De apám soha nem heverte ki a látványt, anyám szenvedését, és azt a tudatot, hogy ő okozta mindezt. Sokkot kapott. Ennek következtében nem volt képes magáévá tenni anyámat. Egyszerűen nem működött. Hiába próbáltak bármit. Anyám türelme, majd szemrehányásai sem segítettek. Apám lehetetlenségében és elkeseredésében belelendült az ivászatba. Ettől persze még inkább morzsolódott házasságuk, életük. De apám akarta, nagyonnagyon, hogy legalább még egyszer megmutathassa anyámnak, hogy ő még mindig férfi. És sikerült neki! Egyetlen egyszer, öt év küzdelme után ismét magáévá tette asszonyát és ebből fogantam én. Öt év akarása, energiája. Én voltam a legjobb. És apám megszűnt férfi lenni. Utána anyámnak rengeteg teje volt, a kutyák, macskák azt ették, szép számú tejtestvérem volt. A két ablak között sorakoztak az üvegek, amikben gondos kezek altatták az anyatejet. Féktelen étvágyamat anyám már elég nehezen elégítette ki, ezért hat hónapos koromban na nesze, ettől biztosan jól laksz végre! indíttatással megetetett bablevessel. Biztos remek volt (anyám rendkívül jól főzött mindig), de alighogy kialudtam magam, újra enni akartam. És nem anyatejet. Üvöltöttem kértem a bablevest. Soha többé nem kellett anyám melle, harcoltam a gyomromért. Anyám tehetetlen volt, de nem volt mit tennie. Hamar jött a finom puha szalonna és a többi jóság. A védőnőnek nem merte megmondani, az pedig boldog volt, hogy milyen jól fejlődik ez a gyerek. Pukkancs Már kiskorom ellenére látszott, hogy nem vagyok egyszerű eset. A felnőttekre nem igazán hallgattam, és az sem érdekelt, ha nehezteltek rám ezért. Szegény anyám is, és apám is pukkancsnak hívott, mert ha valami nem az elképzeléseim szerint történt, vége volt a világnak. Hamar megtanultam, hogy azért, mert azt felnőtt mondja vagy csinálja, egyáltalán nem biztos, hogy jó. Az első ilyen szembetalálkozásom (amire emlékszem) óvodás korban ért. Békásmegyeren az Ófaluban laktunk, és a Fő utcai óvodába jártam. Persze egyedül. Egyik nap hatalmas csődület az óvoda udvaron, és mindenkit engem is bekergettek. Nagy szomorúság az óvónők szemében, majd közlik velünk 2

3 gyerekekkel is, hogy meghalt egy óvodás társunk, egy kisfiú, mert a téglából rakott kapuoszlop rádőlt. Egy iker testvérpár egyik fele halt meg. A gyerekek halk riadalommal a szemükben körülöttem, és senki nem értette, hogy hogyan történhetett ez. Nekem végig az volt az érzésem, hogy valami nem stimmel a felnőttek körül. Hogyan lehet az, hogy idáig senki nem vette észre az oszlop hibáját. Hogyan lehet az, hogy egy szaki rosszul rak egy téglasort. Hogyan lehet az, hogy gyerekek gondfeledten játszanak az udvaron, pedig valamelyikükre halál vár. Ettől kezdve nem bíztam a felnőttekben. Nagyjából öt éves lehettem, amikor decemberben jött a mikulás ideje. Apám hogy nagyobb örömet szerezzen beöltözött mikulásnak, és kintről kopogva belépett a konyhánkba. Megrémültem. Kiabáltam, hogy menjen ki, de ő még közelebb jött hozzám, hogy megérintsen, esetleg megsimogasson, megnyugtasson. Nem engedtem, hogy hozzám érjen. És szinte eszelősen bújtam be az asztal alá (hátha ott védelmet találok) és már biztos voltam abban is, hogy az apám télapó lett, és ettől még jobban megijedtem. Egyrészt azért, mert elvesztettem az apámat, mert télapó lett belőle, másrészt mert be akart csapni, eltüntetni az apajellegeket saját magáról, tehát már az apámban sem bízhatok. Hiába dobálta le magáról az álszakállt, és a piros mikulásruhát, késő volt. Rosszul lettem, nem kaptam levegőt, kékültem, zöldültem, és mintegy egész testben görcsöt kapva remegtem. Apámban azt hiszem, hogy ettől a pillanattól kezdve nem bíztam, és az anyámra is furcsán néztem, mert ő asszisztált mindehhez. Csalódás? Ki tudja? Inkább felismerése annak, hogy egyrészt csak magamra számíthatok, másrészt mindent tüzetesen, alaposan meg kell vizsgálni, és mindenről meg kell győződni, hogy úgy van-e, ahogy látszik. És ez lett az alapfelfogásom. Kisiskolásként Amikor iskolába jártam, az imádott Lia nénihez, tőle is sokszor megkérdeztem, hogy miért mindig a dolgok mögé néztem. De ő mindig meg tudta mondani, és én elfogadtam. Azt hiszem, hogy miatta lettem tanár. Később nagyon sok tanár keze közé kerültem. Volt egy idős, gonosz tekintetű asszony, aki úgynevezett csattogtatóval jelezte, ha valamit mondani akart, vagy azzal lármázott, ha össze akart terelni minket az udvaron szünet végén. Aki nem fogadott szót, vagy nem volt elég fürge, annak a fejére vágott egy jó keményet. Én, mivel egyáltalán nem kívántam örömet okozni neki azzal, hogy szót fogadok, rendszerint a legutolsó voltam. Persze engem is elért a csattogtató kemény ütése, amit nagy önelégültséggel, szinte boldogan osztott rám, jó nagy púpot okozva a hajam között, - de ugye ezt nem lehet látni, és mégis fáj jó néhány napig, és ahányszor csak odanyúltam megtapogatni, arra gondoltam, hogy egyre jobban iszonyodom a nőtől. 3

4 Nem is olyan sokára szerinte föllázadtam és a szemébe nézve azt mondtam neki: hogy még egyszer ne merjen megütni. Meghökkent. Egy nyolc éves lánygyerek ki meri nála húzni a gyufát. Egy kis taknyos meg mer szólalni, hogy valami nem tetszik neki? Skandalum. Példát kell statuálni a többiek előtt, nehogy ők is kövessenek engem a lázadásba. És ettől kezdve még inkább csépelt. A többi gyerek meghunyászkodva nézte megtorlásait, és szófogadó némasággal hang nélkül, szolgálták őt. Őt, a félelmetest, akitől minden kitelik. Engem ez nagyon bosszantott. Nem tudtam belenyugodni, hogy ki vagyok szolgáltatva neki, és elmentem az igazgatóhoz. Aki tudja, hogy a hatvanas években az igazgatók előtt rettegve kellett állni egyik lábról a másikra ha az ember kérni akart valamit, az tudja, hogy ez nem volt kis merészség, főleg egy gyereknek. Már a bekéredzkedésem is furcsa lehetett, hogy átmentem a tanárin, és a titkárnőnek szóltam, hogy az igazgató bácsival szeretnék beszélni. Érthetetlen arckifejezés, megdöbbenés ült a titkárnő arcára. Mit keres itt, ez a gyerek? Mit akarhat ez az igazgató úrtól? De szólt neki. Valószínűleg látta rajtam az elszántságot. Az igazgató úrnak elmondtam, hogy a Klári néni ne verje a fejemet, mert én nem azért járok iskolába. Mosoly, - jól van kislány, - volt a válasza, és mentem vissza a terembe. Persze megint a fejemre ütött a perszóna, hogy hol voltam, és én az egész osztály előtt közöltem vele, hogy az igazgató úrtól jövök. Tudta, hogy igazat mondok hiszen ismert. Aztán az anyám is beszélt vele, hogy ne verjen, mert könnyen elájulok. Ettől kezdve nem bántott, de mindig odadörgölte, hogy persze, őt nem lehet, mert gyógyszert szed. De kitalált egyéb kellemetlenkedéseket számomra, jó nagy gondossággal, és rosszindulatú fondorlatokkal. A megjegyzései úgy csíptek, mint a darázsé. De nem érdekelt. A többiekhez is megváltozott a viszonya. Már kevesebben és kevesebbet kaptak a fejükre. Olyan is volt, hogy gyerektársam kért meg, hogy most az ő érdekében szóljak neki, hogy őt se verje. Így lettem én a kiszolgáltatottak védelmezője. Azért nem utáltam meg az iskolát. Mindig jól tanultam, pedig ezernyi más gondom volt, olyan felnőttes gondok. Apám mindig ivott, és ezért otthon nagy volt a csetepaté. Sokszor rettegtünk a nővéremmel, hogy most milyen hangulatban ér haza, csoki lesz-e az asztalra dobva, vagy csak két pofon a jutalmunk. Ha szüleink együtt voltak, nem volt jó a hangulat. Mindig pattanásig feszült a helyzet, és abból mindig kirobbant valami. S ezt követte a sírás. Hármunk közül mindig sírt valaki. Apám soha. Apám mostanában sír. Addig nem jött a várva várt nyugalom, amíg apánk valamelyikünkbe bele nem kötött, és ki nem tombolta magát. Valakin mindig ki kellett tölteni haragját. Erre használta családját. Hamarosan elváltak, és én az anyámmal kettesben maradtam. Szép időszak volt. Anyám sokat dolgozott egész életében, és azt mondta, ha megtanulsz dolgozni édes fiam, bárhol megélsz. Hittem neki. Emlékszem, járt éjszaka havat lapátolni, mert azt azonnal kifizették. Mindig örült ha esett a hó, mert az lehetőség volt a napi betevő megszerzésére. Nyáron, vagy tavasszal, ősszel, vért 4

5 adott magából, mert azt is kifizették, vagy adtak valami ennivalót, amit hazahozhatott. Sosem felejtem el. Ünnepi blúzt kellett fölvenni az iskolába évnyitóra, és én kinőttem a tavalyit. Elment vért adni sok más társával együtt, és megvette hozzá a fehér zoknit is. Mikor hazahozta és megmondta, hogy a véradás pénzből vette, szinte sírtam. Anyám azért adja a vérét, hogy ez nekem meglegyen? Tudtam, hogy ennek nem így kéne lennie. Néhány év telt el így, szinte kuporgatva. És az apámat csak imitt amott látva. Egyik téli reggelen anyám megjött a hólapátolásból. Kitette a hólapátoló cipőjét a táskájából, hogy ő milyen sokat dolgozott A szétnyíló újságpapírban benne volt az a cipő, amit még én kentem be jó vastagon cipőpasztával, hogy ne ázzon át hamar, és érdekes ugyanolyan, mint ahogy tegnap este elvitte! Te anyu! hogyan lehet, hogy a cipőn nem látszik, hogy te havat lapátoltál egész éjjel. Anyám döbbenten rám néz és tudja, hogy lebukott. De azt is tudja, hogy jó lesz erre a gyerekre vigyázni! Sokat voltam egyedül. A szomszéd néni édes drága Tóth néni nyugodjon békében, sokszor vigyázott rám. Nála voltam, mert ő befűtött, és együtt töltöttük az estéket. Enni adott, rádiót hallgattunk, mesélt. Aztán ágyba dugott nálunk. Reggel jött kelteni, és nem akartam elhinni neki, hogy az anyu késő este megjött, és reggel korán elment dolgozni. Akkor nyugodtam csak meg, ha a konyha asztalon ott volt anyám levele. Tóth néni egy idő után megneheztelt anyámra, és azt mondta neki, hogy nem vállal. Begyújt nekem szívesen, a könyvtárba is eljön velem, de legyek inkább otthon, de anyám siessen inkább hozzám haza. Na ettől kezdve még inkább egyedül voltam. Tóth néni egy nagyon melegszívű, okos, sváb öregasszony volt. Ő olvasta a Bibliát, és nekem hangosan kellett felolvasnom az éppen kiolvasni való könyveket. Onnan jöttem rá, hogy nem is rám figyel, hogy kihagytam részeket, hogy soha nem szólt, hogy nem érti, de ha a végére értem, és megálltam, azt mondta, hogy még egyszer, mert még nem olvasol elég szépen. És akkor újra kezdtem. Így néhány hét alatt magamévá tettem az olvasás tudományát. És már ketten olvastunk néma csöndben ki ki a magának megfelelőt. Ő rendszerint a Bibliát bújta, a falon kereszt, szentképek. Néha magyarázott hozzá. Sokáig nem értettem, hogy az ő könyvében az olvasnivaló nem úgy néz ki, mint az enyémben! Hogy lehet az, hogy az ő oldalát kétszer kell felülről olvasni. És néztem, hogy ér a fél lap aljára, és kezdi megint felülről. Rákérdeztem. Jól látom? Kétszer olvassa ugyanazt az oldalt Tóth néni? Nagyon elcsodálkozott: Hogy te miket veszel észre? És én is csodálkoztam, hogy mi van ezen csodálkoznivaló. Azt is mondta sokszor, hogy imádkozzam a JóIstenhez, ha valamit szeretnék. És ha elég jó vagyok, akkor a JóIsten meghallgat. Összetetette a kezemet, és egyszuszra megtanította a Miatyánkot. Ha átkéredzkedtem hozzá, - mert hiányzott -, mindig a Miatyánkkal fejeztük be az estét. Jól esett. Amikor anyám már eltiltott a Tóth nénitől, mert szerinte rossz hatással volt rám, kénytelen voltam, egyedül tölteni az estéimet. 5

6 Ezek úgy néztek ki, hogy napköziből haza, ettem valamit, talán, aztán bebújtam a dunyha alá és olvastam. Oda tettem a vekkert, és vártam remélve, hogy anyám hátha hamarabb megérkezik, mint előző este. Egyik ilyen alkalommal, amikor anyám csak a szomszédba ment át, hogy kérjen húsz forintot kölcsön, mert a napközit be kellett fizetni, hiába vártam órákon át, csak nem jött meg. Pedig azt ígérte, hogy csak átugrik. Már megint mindent kiolvastam többször, már elmúlt kilenc óra is, de nem jött. Féltem. Nagyon féltem. Mi lesz, ha az anyunak bármilyen baja esik. Én itt várom, és ő nem tud hazajönni? És a Tóth nénihez nem mehetek bebocsátást kérve, itt vagyok a dunyha alatt ugyan a saját melegemben, de nagyon késő van, nagyon sötét van már kint, jaj, Istenem! Nem tehettem mást, mint elkezdtem imádkozni. Édes, kedves JóIsten. Ha egy kicsit is szeretsz, hozd haza az anyukámat! Hozd haza nekem. És biztos, hogy sírtam is, és könyörögtem neki, hogy legkésőbb tíz órára legyen itthon. Lestem a nagy órát szinte minden percet végig, összekulcsolt kézzel, és rettegtem a gondolattól, hogy csak akkor hallgatja meg a JóIsten a kérésem, ha jó vagyok És pontban tíz órakor szapora kopogással beront anyám. Össze vissza magyaráz, hogy tudod, nem lehet rögtön pénzt kérni, beszélgetni is kellett egy kicsit előtte, és hát nem tudott hamarabb jönni, én is tudom, hogy milyen sokat beszél a Krecsikné. Pedig ő úgy jött volna Már az anyám cipőkopogásánál tudtam, hogy IGEN, VAN ISTEN, és valószínűleg jó vagyok. Hogy nemcsak, hogy hazahozta anyámat, de hajszálra tíz órakor úgy, ahogy kértem. Ez volt az első életjel, amit adott magáról. Néhány héttel később megoldódott az a rejtély, hogy anyám miért nem volt otthon sokat, és a Tóth néni miért haragudott anyámra. Ugyanis a fiával szűrte össze a levet anyám, aki egy háromgyerekes családapa volt. Tóth néni nyilván nem értett egyet fia fejének elcsavarásával, de mindennek a teteje volt, hogy oda is költözött hozzánk az anyja melletti lakásba. Nekem jó volt, mert érdekes módon ettől kezdve volt anyám. Mindig otthon volt. Persze nem miattam, hanem mostohaapám miatt, aki beköltözött az életünkbe. Lassan a nővérem is visszakerült hozzánk, mert apám egyáltalán nem gondoskodott róla. És éltünk édes négyesben. A Tóth néni ugyan nem fogadta sem a fia, sem az anyám köszönését, de az enyémet igen, és néha megsimogatta a fejem. Láttam rajta, hogy nagyon szomorú. Aztán az egyik nap arra mentem haza, hogy a lakásunkon másik lakat van. Értetlenül álltam. Mentem a szomszédokhoz, s mire visszaértem, idegenek pakoltak ki és be. Közölték velem, hogy mától ők laknak ott. Megjött mostohaapám is, már ketten álltunk értetlenül. Anyám eladta a lakást és visszaköltözünk az apámhoz Dunakeszire volt az üzenet. Mostohaapám romokban, én új reményekkel, hogy újra együtt leszünk az apámmal. Másnap már a Dunakeszi II. számú általános iskola tanulója voltam. 6

7 Ez sem tartott sokáig, hiszen apám amikor visszamentünk hozzá, megkérdezte anyámat: Melyik ágyban akarsz aludni? És ő a másikba feküdt. Viszonylag rövid talán néhány hónap eltelte után anyám újra megelégelte apám részeges dühöngéseit, verését, szitkait. A napköziből most meg arra mentem haza, hogy gyülekezet az udvaron. Szomszédok, ismerősök, ismeretlenek és fogdossák össze a csirkéinket. Kergetik az én kedvenc Lajosomat is, aki az én jó barátom volt, mindig mindent együtt ettünk, simogattam olyan kutyamódra. Anyu! Mit csináltok? Eladom a csirkéket húsz forintért párját, mindet, és itt hagyom apádat, mert nem bírom tovább. A te kakasodat nem tudjuk megfogni, azt fogd meg te, és add oda a Józsi bácsinak, mert azt nézte ki magának, és már ki is fizette. Az anya, ha szereted, szent. És az is, amit mond. Megfogtam a Lajost és a vevője kezébe nyomtam sírva. Amikor anyám zsebébe késő délután összegyűlt minden mozdítható holmi ára, azt is közölte velem, hogy én maradok, mert én úgyis olyan apás vagyok. Biztos így van, gondoltam, de fájt, hogy anyám eltűnik az életemből. Most mind a ketten maradtunk apámmal. A nővérem is és én is. Nem volt jó, mert senki nem tudott megvédeni mindet apám eszement háborgásaitól, részegeskedéseitől. Néhány hét után anyám visszajött, de még rosszabb lett, mert most már azt is hallgatnia kellett, hogy ő milyen büdös kurva, és azt hiszem, hogy apám mégjobban kínozta. Aztán egy vasárnap este nem bírtuk anyámat felkelteni. Szólítgattuk, ráztuk, nem sikerült. Apám röhögve biztatott, hogy csiklandozzam meg a lábát, arra biztosan felébred. Hiába csiklandoztam az addig már a csiklandozás gondolatára is visítva menekülő anyám lábát, élettelen volt. Ő is. Apám egy kicsit megrémült, és elszaladt mentőt hívni. Akkoriban nem volt telefon még a szomszédoknál sem. Elrohant a mentőállomásra, és hozott egyet. Kórház, néhány nap anyám nélkül, de túlélte. Öngyilkos akart lenni, - gyógyszereket szedett be -. Akkor apám nagyon megijedt, ugyan továbbra is ivott, de szerencsére ritkán láttuk, igaz, anyámat is, mert egyik sem járt haza, hogy ne találkozzon a másikkal. Új érzésekkel Hamarosan újra költöztünk. A házat eladták a pénzt megfelezték, és anyám a két lányával új életet akart kezdeni most már legálisan a Tóth néni fiával a régi mostohaapámmal és beköltöztünk egy icipici szobácskába négyen. Senkit nem zavart, hogy szűken vagyunk, csak béke legyen! Nővérem, - aki Dunakeszin a mellettünk lakó játszótársába beleszeretett, nagyon hamar férjhez ment. Én maradtam egyedül, mint nevelnivaló. Anyám a pénzéből házat akart építeni a minket befogadó tulajdonos telkére. Igen ám, de kevés a pénz, de ha samott-téglát készítünk mi magunk, akkor nagyobb házat építhetünk olcsóbban. Az új ház reménye, az új élet lelkesedése hajtott minket. Minden este munka. Iskola után bekevertünk, a sablonokba lapátoltuk, és én másnap az iskola után azzal kezdtem, hogy locsoltam a remény tégláit. Örültem minden darabnak ami tökéletes 7

8 pontossággal született, miközben vettem le a sablonokat, büszkén várva, hogy mostohaapám és anyám hazajönnek előkészítve azokat a következő bekeveréshez. Nyáron amikor nem volt iskola, saját magam is kevertem, töltögettem, locsolgattam. Lassan elkezdtünk házat építeni. Nem volt nagy, de a mienk volt. Ugyan nem volt komfortos, de kit érdekelt! Ekkor jártam a Városmajori általános iskola hetedik osztályába. Senki nem gondolta rólam, hogy én közben házat építettem a nyáron, de ez nem is volt téma. Azt hiszem, hogy szégyelltem is, hogy a szüleimnek mennyire nincs pénze. Azt is szégyelltem, hogy a sparhelt tetején előmelegített téglát az ágyba dugva bírtuk ki reggelig a hideget, és hogy az edényekben befagyott a víz. De kibírtuk. Március-április lehetett, a kert már beindult, és furcsa érzéseim kezdtek kialakulni a mostohaapámmal. Sokat voltunk együtt. Sokat magyarázott, sokat beszélt, sőt mivel egész nyáron én főztem a családra már, sokszor meg is dicsért. Anyám reggelenként korán ment el, mostohaapám pedig odaült az ágyam szélére. Nem csinált semmi különöset, csak beszélt, csak beszélt arról, hogy jó kislány legyek, mert a jókislányok szót fogadnak a szüleiknek, mert a szülők csak jót akarnak.. És aztán homlokon csókolt. Egyre gyakrabban. Furcsa volt. Furcsa volt azért, mert ezt soha nem csinálta, amikor anyám is ott volt, másrészt, ha ketten voltunk mindig olyan sejtelmes volt. Tudtam, hogy valamiért nem stimmel a dolog. És lassan elkezdtem kitérni előle, kerültem, sőt azt hiszem, hogy már egyre kevésbé hallottam meg amit mond, sőt egészen biztosan már nem is fogadtam neki szót. Egyre többet panaszkodott anyámnak. Hogy nem lehet ezzel a gyerekkel bírni, nem azt csinálja amit kell, önfejű! Az iskolában természetesen minden rendben volt körülöttem, a tanulásommal soha nem volt baj. A tanárok egész életemben a legéleseszűbb gyereknek tartottak, akitől persze minden kitelik. Az is, hogy olyan felnőtt módon gondolkodik gyerek létére, hogy szaktárgyi versenyeken kéne indítani, és az is, hogy egyszerűen nincs füzete, tolla, térképe. Közben senki nem tudta, hogy a háttérben milyen problémákkal küszködöm. Anyám vagy azért, hogy ne szembesüljön a dolgokkal, vagy azért, mert hitt a mostohaapám örökös panaszáradatának, hagyta, hogy mostohaapám kezelje ezt az ügyet. És jöttek az első pofonok. Anyám hagyta. Ezt követően már nem pofonok jöttek, hanem verések. Na ettől kezdve én nem álltam szóba a kényszernevelőmmel és már köszönni sem voltam hajlandó. Természetesen anyám is látta a képtelen állapotot, de gyenge volt, hogy rendet csináljon maga körül, és ráadásul megszületett a húgom is. Ekkor már a Kossuth Zsuzsa egészségügyi szakközépiskola első osztályos tanulója voltam. Imádtam a gyógyítást mint életcélt, és persze nagyon jól tanultam. De a mostohaapám rám szállt még jobban, és tehetetlen dühében, hogy nem tudott az évek alatt magához édesgetni és megkapni, üldözni is kezdett. Anyám ekkor már takarító kisiparos volt, és maga kereste a családra a kenyeret. Rengeteget dolgozott, és nekem is be kellett segítenem délutánonként, esténként. 8

9 A besegítés abból állt, hogy lakás-nagytakarításokat vállalt két három naposakat és késő estig dolgoztunk. Másnap iskola. Ha hét végére vállalta, akkor reggeltől estig létrára föl, le, te vagy a legügyesebb, te mozogsz a legjobban, neked kell bírni a legjobban! És bírtam, és a családi kasszában egyre több volt a pénz, a napi gondok, az ennivaló előteremtése már nem okozott gondot. Aztán anyám fölvállalta az ÁFOR Közraktár utcai székházának mindennapi irodatakarítását is. Órabért fizetett nekem is, és abból tartottam el magam 15 évesen! A brigádot (mert olyan is volt már) én irányítottam, én ellenőriztem. Természetesen mindent tudtak, és rettegtek tőlem a többiek, mert hajtottam őket. Persze magamat is. Virtust csináltam a munkából. Aztán egyik nap, amikor az iskola udvarán átmentem, utánam szól egy fiú: Ne haragudj, de hogy hívnak téged? Miért kérdezed? Már régóta figyellek, te nem is tudod, nem érsz rá néha? Én? Ráérni? Egy fiúnak? Ez mit jelent? gondoltam magamban. Azt tudtam, hogy ráérni soha nem érek rá, mert anyám beosztja az időmet, és azt is tudtam, ha a mostohaapám megtudja, hogy én nem dolgozom hanem fiúkkal mászkálok, abból nagy baj lesz. Arról nem is beszélve, hogy szüleimet bemutatni valakinek??? Ezért azt kellett, hogy mondjam, hogy sajnos nem érek rá, most is rohanok. De azért nem hagyta annyiban, és elkísért. És attól kezdve a szünetekben találkoztunk, és megvárt suli után és hazáig kísért. Persze nem tudta, hogy én takarítani járok, mert szégyelltem. Szégyelltem annyira, hogy amikor a szemetes kosarat kellett a kukába öntani az irodaházban, képes voltam mindig kinézni az irodaajtón, hogy ki látja, és addig nem léptem ki, míg a folyosón volt valaki. A férfiak ha esetleg mégis megláttak, ámuldozva felejtették rajtam a szemüket és biztosan nem értették, hogy miért takarít ez a nagyon szép lány? Hogy kerül ez ide? Anyám tudott a Sarlós Gáborról, akibe a legtisztább őszinteséggel voltam életemben először szerelmes. Néhány hónap után meghívtak a szülei egy kis ismerkedésre egy vasárnap délelőtt. Természetesen elmentem, kicsit furcsán éreztem magam abban a szerepben, hogy valakihez egy fiúhoz vonzódom vagy tartozom, és ebéd előtt hazamentem. A mostohaapám volt otthon a néhány hónapos húgommal, anyám valahol dolgozott. Nekem esett. Hol voltam? Mit csináltam? Kivel voltam? És közben ütött. Húzta föl saját magát, és közben tette a szemrehányásait. Te büdös kurva, az anyád dolgozik, te pedig csavarogsz? És úgy ütött ahogy előtte ültem az asztalnál a fejemet verte a falhoz. Kék-zöld lettem. Mikor anyám este hazajött, és meglátott, igazán nem szót semmi mást, csak azt, hogy megérdemelted, de nem kellett volna egyszerre. Másnap reggel iskola. Az osztályfőnöknőm a Krizsa Katalin volt, akit anyám helyett is szerettem. Mindent tudott rólam, azt is, hogy dolgozom sokat, és azt is, hogy nem ilyen körülmények között kéne élnem. 9

10 Behívatta anyámat. Az természetesen meg is jegyezte, hogy velem sok baj van, és a mostohaapám azért egy nagyon jó ember, kenyérre lehet kenni. De a Kati nem nyugodott meg. Bejelentést tett a XII. kerületi gyámhatóságnál, hogy az Erika egy nagyon jó képességű tanuló, és a továbbtanulása érdekében a gyámhatóság intézkedjék. Természetesen behívattak. A gyámügyes nő teljes átérzéssel segíteni akart, elküldött a körzeti orvoshoz látleletért, majd megkérdezte, hogy mit szeretnék. Otthon akarok-e maradni, vagy esetleg egy olyan közösségbe menni gyerekek közé, ahol mindenem megvan, dolgoznom sem kell, és kijárhatok az iskolába ugyanoda, mint eddig. Kicsit rossz érzésem volt, hogy el kell hagynom a családomat, - és mások is úgy látják, hogy akkor vagyok biztonságban, ha nem vagyok az anyám és a mostohaapám közelében. Döntöttem. Kipróbálom az új utat, mert ugye nem járhatok állandóan kék-zöld foltokkal az arcomon? Nem élhetek örökös harcban, háborúban! És olyan szépnek, szinte meseszerűnek ígérkezett az új lehetőség. Ezért állami gondozásba kerültem. Először a Zsil utcai kollégium lakója lettem, mint államis. Eleve rajtam volt a bélyeg, külön is kezeltek bennünket. Külön lista, külön tisztító és mosakodószerek, zsebpénz, és persze a megjegyzések. Én már akkor a saját magam elképzelése, értékrendje szerint élő ember voltam, nem több mint 16 éves! Bekerülni egy kollégiumi légkörbe eleve furcsa, alkalmazkodni néhány száz emberhez, és persze a közös nagyháló, ahol ötvenhatan aludtunk. Ez nem lett volna baj, de én úgy éreztem, hogy az időmet változatlanul én akarom beosztani. Reggel ötkor keltem, mert az Arany János utcai MHSZ lőterére jártam lőni. Az ágyamra akasztott damilon lógott az ébresztőórám, ugyanis a nevelőnők soha nem keltettek fel. Természetesen itt is hamar kihúztam a gyufát, ugyanis volt egy nevelőtanárunk a Kiserás, aki egyébként Erika volt, és volt egy szelídebb Nagyerás nevelőnőnk is. Szóval Kiserás olyan volt, mint a pokróc, és nyugodtan írhatom, egy kényszerpályás tanár volt. Utált odajárni, utált ott lenni, és persze állandóan leckéztetett mindenkit. Féltek tőle. Ha egyszer valakire rászállt, az nem menekülhetett előle. Szóval ez a Kiserás valahogy kinézett magának. Biztos volt rá oka, mert emlékszem, hogy ő volt az, aki az államisoknak utoljára adott vacsorát, ha maradt. Mindig volt egy-két kellemetlen megjegyzése és én egészen biztosan nagyon szúrósan válaszolhattam rá. Elkezdett foglalkozni velem. Hamar rájött, hogy ennek nem lesz jó vége, mivel én már megedződtem mostohaapám gonoszságán, ezért nem futottam el sírva, mint a többi lány. Már nem tudott semmivel megbántani, csak azzal, hogy államis. Ezzel úgy ki tudott hozni a sodromból, hogy a többiek ijedten menekültek a közelünkből. Természetesen tettlegességre soha nem került sor, de mindig nevetségessé tettem, és bevallom, hogy a végén már meg is sajnáltam. Jött a nyár. Kollégiumi bentlakók maradtunk mi államisok, és nagyon jó volt. Én időközben jártam az anyámhoz dolgozni úgy, hogy valamennyi pénzem volt. Az évzáró előtt egyetlen igaz szerelmemet egy búcsúszünetben lebeszéltem saját magamról. Mindketten sírva vettük tudomásul, hogy nekem olyan gondjaim vannak, 10

11 hogy én nem tudok sem időt, sem erőt szakítani magamnak, nem érek rá. Az állami gondozást ő akkor nem fogta fel, hogy én ettől olyan kategóriába kerültem az iskolában is, ami az ő tekintélyét, megítélését rontja, és én nem akartam, hogy az én bajom rá is vetüljön akármilyen módon. Ősszel újra iskola. Látványosan jobban tanultam, de a tanárok szemében is szálka voltam. Milyen lány ez, hogy állami gondozásba kell venni, pedig élnek a szülei? Mit követett el ez? Miért nem olyan, mint a többiek? És persze éreztették velem, hogy valami nincs velem rendben. Az állami gondozottak nem szoktak kijárni az intézményekből, én igen. És a többiek, az osztálytársak szintén küszködtek a megítélésemmel. Ekkor már nem éreztem jól magam a Kossuth Zsuzsában, és az osztályfőnöknőm is látta, hogy ez a megoldás sem megoldás. Látta, hogy védtelen vagyok az intrikákkal és mellém állt. Most ő ment el az igazgatónőhöz a Kovács Évához, aki a legnagyobb szocreálban országgyűlési képviselő volt! Micsoda hatalmas tekintély! Kérte, hogy beszéljen a kollégákkal, hogy ne legyen előítéletük az államis mivoltommal kapcsolatban. Egy darabig jó is volt talán -, de egy öreg latintanárnő Csipulának hívtuk, egy született vénlány rám szállt. Illetve nem tudott rám szállni, csak nagyon csíptem a szemét. Egy sugárzó fiatal lány, akinek tartása van, aki körül állandóan pusmognak vagy a fiúk, vagy a lányok, vagy a tanárok, vagy mind egyszerre, és ez egy nem kívánatos dolog. Az orra előtt ültem az első padban. Le kell, hogy írjam, mert így történt. Elővettem órán a szőlőzsíromat, és bekentem a számat. Ő rám szólt, hogy ne fessem magam, és már egyébként is mondani akarta, hogy ne festessem a hajam. Fölálltam ahogy illik, és közöltem, hogy a hajamat soha nem festettem, mióta élek ilyen világos szőke vagyok! Hogy én ne hazudjak, mert ő látja, hogy csíkos! - Rosszul látja mondom én mert ezt a JóIsten festette ilyen csíkosra. - Akkor ne fesd a szádat órán! - Nem festem, hanem szőlőzsírral kentem be! - Miért kell neked az órámon a szádat kenni? Majd szünetben kenegesd! - Azért tanárnő, mert a szám fáj, ki van repedezve, de úgy is mondhatnám, hogy beteg. - Ha beteg vagy, miért nem maradsz otthon? - Azért tanárnő, mert nekem nincs otthonom, és a kollégiumi betegszobába nem vesznek fel, csak ha lázas vagyok! Persze mindezt indulatokkal tele, ő a lenézés, megvetés és irigység indíttatásával, én pedig abból a belső kényszerből, hogy nem hagyom magam lekezelni, és nem emberszámba venni. A Csipula panaszt tesz az osztályfőnökömnél, és mivel a Kati mellém áll, ezért az igazgatónőhöz fordult, - magyarul bemószerolt bennünket. Ettől kezdve elindul a lavina, és már az iskola meg szeretne szabadulni tőlem. De hát nincs ügy! Jó tanuló! Ezért kreálnak egy mondvacsinált ügyet, és hiába bizonyítom a vádak ellenkezőjét, az senkit nem érdekel. Körtelefon, áthelyezés a Kállai Éva egészségügyi szakközépiskolába, a Dózsa György útra. 11

12 Az utolsó tanítási órán néhány osztálytársam megrémülve az engem ért eljárástól, ijedten hallgat, mintha soha nem is ismertek volna félve, hogy nehogy ők is így járjanak - egy része pedig megint csak nem tudja, hogy mit gondoljon, és egyetlen egy, a Propszt Zsuzsi sírógörcsökkel küszködve, és időnként kitörve küzd az érzéseivel. A tanár kiküldi, hogy hogyan viselkedik, és én indulok, mert nekem órára, percre jelentkeznem kell a negyedik óra után az új iskolámban, az új osztályfőnöknél. A Krizsa Katit néhány hónap alatt ellehetetlenítik, mert mellém állt, - Biztos ő is olyan, azért vesz a pártfogásába. Az új iskolám érdekes, de nem sok jót ígér! Na itt van ez az új csaj, aki államis, és még a középiskolából is kirúgták. Milyen lehet ez? És természetesen ismét védtelen vagyok! A kollégium rendszere is mozog. A Kiserás önelégülten mondja, hogy Kellett ez neked? És én nem tudom, hogy kellett-e. Befejezem a tanévet a Kállaiban, de minden tanár persze egytől-egyik nő, valamilyen módon másképp kezel, mint a többit. A pszichológiát nagyon szerettem, rengeteget hozzáolvastam a tananyaghoz. A pszichológia tanárnő, aki kezdetben demonstrálni akarja együttérzését, kialakít velem egy jó viszonyt. Amikor az órai kérdéseimre igazán nem tud válaszolni, kissé megneheztel. Aztán mintegy kiábrándultságának hangot adva, mindig engem hoz fel rossz példának. Nem tetszik, és igazán nem bántom meg, csak nyelem a könnyeimet, és tudom, hogy ő is olyan, mint a többi. Az osztályfőnöknőm magyart tanít. Mindig különleges volt a vonzódásom a nyelvtanhoz, a beszédhez, a beszéd és a mondanivaló tisztaságához. Rosszul beszélni jellemhiba. Ő sem kedvel, hiszen megkapott problémának, de igazán mindent tudok. Igaz, én másképp elemzem a verseket, nekem mást jelentenek mint neki. Egyik dolgozatomat felolvassa. Először azt hiszem, hogy megtört a jég, de a felolvasás után megszégyenít! Egyes. Aztán az Irma néni, a matektanár. Természetesen nem fogad el, de hogyan is fogadhatna, amikor nekem már akkor hányingerem van, amikor átlépem az iskola küszöbét. Reggeli óráira rendszeresen nem járok vagy elkések. Fegyelmez, rámpirít - végül is igaza van, de ha én annyira utálom. És elmegyek a fogászatra is, és kihúzatom egy fogamat, mert akkor kapok orvosi igazolást. Megnézi, azt mondja, hogy hamis. Micsoda? Mutasd a szád, mondja. És ott van a még mindig vérző fog helye, és ő boldogan mondja: Szerencséd. És én nem úgy gondolom, hogy ez szerencse Aztán a Klári néni, a történelem tanár. Mi lányok órák között kimegyünk a WCbe cigizni. Persze tilos. Időnként riadó, mert ugye jön az ügyeletes tanár, és akkor intő. És a Klári néni belép a lány WC-be, kezében égő cigarettával, hogy ne dohányozzak! Én kérdezem tőle, hogy neki miért szabad, ha nekem nem? Fölháborodik, már a kérdésen is. Igazgatói. 12

13 Les rám a szünetekben, hátha elkap, rendszeresen jár utánam a WC-re. Egyszer utánam oson, és rám akarja nyitni az ajtót, de nem tudja. Gyere ki! Gyere ki azonnal! Kijövök, kezemben egy darab sajt. Lehelj rám! Rálehelek, de nem érezhet semmit, hiszen ő is dohányzik. Az év végén két dologból bukom meg. Történelemből és matematikából. Mivel egész nyáron tanulok, mert nekem mindent jobban kell tudnom, mindent mint a többieknek, felkészülök. Történelem pótvizsga sikerül. A matematika írásbeli jó, de van benne hiba. Egymás után mennek be javítani a többiek, engem hívnak utoljára. Elmondom, hogy mi a hibám, kijavítom. Irma néni megszólal a háttérből az engem vizsgáztató, de eddig nem tanító matektanárnőnek. Ne engedd át, biztos a többiek már megmondták neki, hogy hogy kell megcsinálni és beírják az egyest. Jézusom! Megbuktam? Én, az osztály esze? Én, aki bármit kirázok a kisujjamból? És elmegyek az igazgatónőhöz. Odahivatja az engem vizsgáztató tanárokat és leellenőrzi az általam mondottakat. Így van. Így történt. Kérem, hadd tegyek egy másik pótvizsgát bárkinél, csak idegen legyen! Az igazgatónő majdnem mellém áll. Próbálom értésére adni, hogy ha évet kell ismételnem, akkor nagy baj van, mert az állami gondozásom 18 éves koromban lejár, és ha 19 éves koromig kell középiskolába járni, akkor nem fogok tudni dolgozni, tehát ne lopjanak el tőlem egy évet. Nem megoldható. Akkor hagyjam abba most, mondja a legnagyobb őszinteséggel Zsuzsa néni. Különben is, ma már késő van, a tanácsnál már nem lehet ilyenkor zavarni az oktatási osztályt, hogy küldjenek ide valakit. Nincs mese, évismétlés. Közben az Acsádi Ignác utcai otthonba kerülök, és igazán már én magam sem tudom, hogy ki vagyok. A konyhásokkal összeveszek, ugyanis nem hagynak ebédet. Az még nem lenne baj, de kérek zsíroskenyeret. Az nincs, mondja a gondnok felesége, aki a konyha főnöke. Mi az, hogy nincs kérdezem? Egy konyhán kell hogy legyen zsír, kenyér, só! és megyek befelé. Rémülten kiáltozik, hogy ide nem jöhet be csak az akinek egészségügyi könyve van. Nekem van, nyugodjon meg, mondom, és megyek a hűtőszekrény felé, mert nem járhatnék anélkül egészségügyi iskolába sem, és kinyitom a hűtőajtót. Persze, hogy tele van mindennel. - Egyébként ha igaz, ez az én otthonom, és nem kell ahhoz egészségügyi könyv, hogy bármikor benyúlhassak a hűtőbe! Ordít, de nem érdekel. Tíz perc múlva előttem a déli ebéd, sajnos már megint az a büdös vesevelő. Az igazgatónő fölhivat: - Mi van már megint Erika? A konyhásnő nem főz holnaptól. - Micsoda? Nem főz? Nem baj, majd én megszervezem. Gabás (az igazgatónő) régóta haragszik rám, mert a Mamikám küldött nekem egy levélben egy százast, és persze kibontva pénz nélkül várt a levél a nevelői asztalán. 13

14 Még annyi eszük sem volt, hogy elolvassák a levelet, hogy itt küldöm, de vigyázz rá, oszd be Elég nagy felfordulást csinálok a dolog körül, és már a hideg rázza őket, ha belépek a nevelőibe. Szóval majd én megszervezem! És tényleg megszervezem. A Tímár Ibolya az első napi szakács. Megbeszéljük, mi legyen: rántott csirke. Ő bőrdíszművesnek tanul szakmunkásképzőben, olyan elég rendesen hangadó, mint én. Kiválaszt két lányt még maga mellé, és hadd szóljon. Mire megjövök délután a suliból, vigyorog ki a felhúzható konyhaablak alatt: - Hányat kérsz? - Csak egyet, te hülye! És soha életemben nem ettem olyan jólesően a feketére égetett rántott csirkecombot! A harmadik nap a konyhásnő visszakéredzkedik, és újra ő főz, de a konyha mindenki számára nyitva áll. Sok történetem van az állami gondozásomból, de az egy másik könyv. A címe: Kincstári gyerek voltam. És viharos gyorsasággal megszüntetem 17 évesen az állami gondozásomat úgy, hogy keresek egy aláíró idős nénit, aki papíron vállalja, hogy magához vesz és hazaköltözöm. Az intézet soha többet nem keres, és pont úgy mint addig, a ruhapénzeket a megszűnéskor járó összeget is teljes egészében lenyúlják. De kit érdekel? Éljen a szabadság! Gyorsan átiratom magam a harmadik egészségügyi szakközépiskolába Csillaghegyre a Nánási útra. Ez a Móra Ferenc egészségügyi szakközépiskola. Híre sincs annak, hogy állami gondozott voltam valaha, a jellemzésemből is kifelejti az előző iskola. Persze be kellett mennem a III. kerületi Tanácshoz, hogy felvegyenek, - mert ki hallott már ilyet, hogy egyszerűen csak úgy átjelentkezik. Margó néni az ofő. Szerettem nyugodtságáért, de sokszor fogta meg a homlokát szegény, hogy Te Erika! Mit képzelsz? Ezt nem lehet így, ezt nem így szokták gondolni mások, de azt hiszem végig velem volt a jóságával. Azért otthon sem volt rózsás a helyzet. Mostohaapám állandóan vicsorgott valamiért, és nyugdíjasként nevelte a húgomat. Anyámhoz jártam dolgozni délutánonként, este haza. Mostohaapám megint kezdte a piszkálódását. Nézte az időt, hogy mennyit ülök a fürdőkádban, az ajtó előtt leselkedett, és vérig sértődött, ha nem ettem abból, amit főzött, vagy nem ittam meg a kávéját. A fiúk szépen jöttek sorban hol anyámhoz, hol a mostohaapámhoz könyörögni, hogy beszéljenek velem, hogy béküljek ki velük. Lepasszoltam őket. Kíméletlen voltam és öntudatos. Amikor egyszer mostohaapám hátulról meg akart ütni amikor éppen ettem a konyhában, felugrottam, megszorítottam az ingét egy kézzel a nyakán, és belesziszegtem az arcába: ne próbáljon még egyszer megütni! Semmi mást nem mondtam neki, nem mondtam, hogy akkor ez lesz vagy az lesz, abban az egy 14

15 mondatban minden benne volt. Soha többé nem bántott! De ez nem azt jelenti, hogy nem tört ki rajta az indulat, csak nem kötött belém! Amikor az ajtó zárjában elkezdett csörögni a kulcsom, - már ment hányni! Az idegességtől, a tehetetlenségtől, a saját belső indulataitól. Gonoszság vagy szerelem? Soha nem jöttem rá, miért voltam olyan nagy hatással rá. Aztán jobbnak láttam elköltözni egy komfort nélküli csillaghegyi házba, egyedül, a kutyáimmal. Gyalog jártam le a hegyről derékig érő hóban, az olajkályhába csak hetente egyszer vettem olajat, hogy ne kelljen annyit sorba állni, és különben is utáltam cipelni. Az érettségi után felvételiztem az orvosi egyetemre. Na az is érdekes volt! Írásbeli, szóbeli. - Mi az édesanyja foglalkozása? - Takarító kisiparos. - Van-e ilyen meg olyan érdemérem a családban? - A felsoroltak közül a Kossuth-díj, az van a nagybátyámnak, anyám testvérének, Rab Istvánnak. Azt persze nem mondtam, hogy a Kossuth Díját 56-ban kapta, nevét Hrabovszkyról magyarította sokat sejtetően Rabra, de hát ő miután szinte elsőként kapta meg ezt a nagyon magas állami kitüntetést fantasztikus tehetsége és tudása miatt, ezt követően amilyen hamar csak tudott, disszidált. Még néhány ilyen, olyan kérdés a párttagságról, a család egyáltalán nem proletár gondolkodásáról (az én véleményemet meg sem kérdezték), majd közölték: alkalmas vagyok az orvosi pályára, de helyhiány miatt el kell, hogy utasítsanak! Nem értettem! Alkalmas vagyok és nem kellek? Ide nem kell alkalmas orvos? Itt a helyhiány dönt és nem az alkalmasság? Utánam jött az egyik felvételiztető férfi tanár. Erika fel tudnám készíteni, és akkor jövőre felvesszük, jó úgy? Ránéztem! Pillantásából felismertem a hátsó szándékot, azt válaszoltam, hogy még nem tudom, - de belül már tudtam, hogy én ezek között nem akarok tanulni. Felnőttként Aztán a férjhez menés, az első munkahely, mind-mind megannyi tanulság. Igazán mindig kilógtam a sorból, és mindig nagy szám is volt. A SZIM a gyárban, ahol szószólója voltam annak, hogy mennyire rosszak a körülmények, és nem biztos, hogy 13 nőnek hidegben dideregve kell egy irodában dolgoznia. Számlaellenőr voltam, természetesen ott is megálltam a helyem. Amikor az unatkozó kolléganők intrikáiból elegem lett, visszamentem saját szakmámba. Fogászat! Imádtam, de kinőttem. Úgy gondoltam, hogy ha az államnak megéri engem foglalkoztatni, akkor nekem is, hogy saját magam alkalmazzam. Két fiammal leköltöztünk vidékre, mert szenvedélyesen szerettem az erdőt, az akkori férjem odavaló volt, és hát a gyerekeknek is nagyon jó lesz, ha a nagyszülők mellett élhetnek. Eladtam a Rómain lévő lakásom, hogy majd építkezünk. 15

16 Betársultam egy kertészetbe, ahol bio dolgokat állítottunk elő, gyepet vágtam, palántáztam, kapáltam, ekéztem, bármit amit kellett. Mivel a tudásvágy mindig hajtott, egész eddigi életemben tanultam. Mások diszkóba jártak, én különféle egyetemekre, főiskolákra, tanfolyamokra. Első diplomámat gyógypedagógusként kaptam meg. Ennek is érdekes a története. Akkoriban szerepelt nagyon sokat a tévében Montágh Imre logopédus, művészi beszédtanár. A beszéd, a mondanivaló tisztaságának tudománya, s ahogy ezt ő gyakorolta, gyakoroltatta diákjaival, elbűvölt. Persze nem csak engem. Sóvárogtam, hogy logopédus legyek. Igen, élvezni a magyar nyelv gyönyörűségeit és vigyázni, őrizni ezt a kincset. Jelentkeztem a Dr. Bárczy Gusztáv gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. A logopédia szakra tizenhétszeres volt a túljelentkezés, az orvosira öt-hatszoros, a jogra két-háromszoros. Túl sok esélyem nincs gondoltam de megpróbálom. Mivel már gyerekeim voltak, semmit nem tudtam tanulni a felvételire. Elmentem. Megkaptuk az írásbeli feladatait és én nem olvastam el, hanem összekulcsoltam a kezem mint kislánykoromban és imádkoztam. Azt mondtam, a JóIstennek: Ha most nem vesznek fel, soha többé nem jelentkezem, de ha alkalmasnak talál erre a feladatra, akkor segítsen! Kibontottam a magyar irodalom feladatot tartalmazó borítékot és három téma közül azt választottam szinte azonnal, hogy mutassa be a magyar művészetben előforduló hangulatfestő elemeket! Ráéreztem. Öt darab papírlapot kaptunk és a piszkozathoz kérhettünk még. Én nem kértem egyet sem. Letettem a tollam hegyét a beadandó lapra és írtam, csak írtam. Az árvácskát jellemeztem, mint filmalkotást és a Toldit, mint irodalmi művet. Az egész mondanivalómat egymás után görgetve, úgy írtam le minden mondatot, hogy az ötödik oldal utolsó sorának utolsó betűjénél ért véget a mondanivalóm. Egy sorral sem kívántam többet írni és semmit nem hagytam ki, egyetlen javítás sem volt benne. Azt hiszem, hogy rajtam volt a JóIsten áldása és akarata, mert a többi felvételi tárgyból is jól ment minden. Felvettek és én imádtam. Montágh Imre utolsó tanítványai közé tartozom, amire nagyon büszke vagyok. De azért nem voltak egyszerűek azok az évek sem, mert például próbáltam egy napra összesűríteni a vizsgákat és anyám segítségét kértem, hogy a vizsgáim napján vigyázzon a kicsikre. Ridegen elutasított: Kinek szülted őket? Magadnak, vagy nekem? A diplomamunkámmal természetesen új kapukat döngettem. Mivel a fogászati és fogazati elváltozásokat nagyszerűen ismertem a két tudomány a fogorvostudományi és a beszédtudomány egy új összefüggést mutatott számomra. Dolgozatomban leírtam az orr-fül-gégészek odafigyelésének fontosságát, a logopédusok számára az árulkodó fogazat azonnali észlelését már a tejfogazatban megjelenő, jósló, a végleges fogakra vonatkozó jeleket, illetve a torz fogazat megelőzésének lehetőségeit, valamint leírtam azt, amit a főiskolán éppen ellenkezőleg tanítottak, a nyelv torzító erejét, melyet egy fogazaton okozhat. Rámutattam arra is, hogy később, idős korban a műfogsorok teljes használhatatlanságát idézi elő, ha a nyelv hibás funkcióit a logopédus nem állítja át, vagy észrevétlen marad. Diplomamunkám nagy felháborodást keltett a logopédusok körében, ugyanakkor meghívtak a Klinikára, hogy tanítsam a fogorvosi egyetemre 16

17 járó diákokat módszeremre, melynek segítségével a negyedére csökken a fogszabályozás időtartama és soha többé nem recidivál (nem alakul vissza). A házasságom kezdte felmondani a szolgálatot az anyós és az após örökös piszkálgatása miatt, és jobbnak láttam, ha befejezem, mert itt soha nem fognak megérteni, és a gyerekeimmel is éreztették, hogy ilyen az anyjuk. Idegenek vigyáztak rájuk pénzért, a férjem ivott. Nem tartott sokáig összecsomagolni, gyakorlott költözködő voltam már. A kertészetbe járva (Kisgörbőn keresztül) minden nap egy elhagyott tőzegbánya mellett mentem el. Nagyon szép volt, és elhagyott. Egyszer egy kora nyári napon a kocsimban felforrt a víz. Leugrottam, és egy sörösüveget nyomtam az egyik tó vizébe, hogy merítsek friss hűtővizet. Mikor átnéztem rajta, annyi ebihal volt benne, hogy nem lehetett megszámolni! Rengeteg! Jézusom! Itt ilyen tiszta a víz? A béka a legkényesebb állat, és ha itt ilyen Istenadta körülmények vannak, akkor itt tenni kell valamit! Hamarosan bejártam az egészet, és félfogadási időben megkerestem a tanácselnököt azzal, hogy ezt a területet rekultiválni akarom, őshonos állatokat kell visszatelepíteni! Kész volt a tervem: Ez az állat lehet a rák, a réti csík, a vidra, a hermelin, a teknősbéka és sorolhatnám tovább. A tanácselnök megörült, hogy jaj de jó lesz. Megcsináltam a költségvetést, ők adják a bányát, mind a 210 hektárt. A szerződés megköttetett, és megkerestem a bányát előzőleg üzemeltető Pápai Talajerő Gazdálkodási Vállalat vezetőjét, hogy rendben, hogy 22 éve nem használják, rendben, hogy kirablás után kivonultak, de legalább annyit tegyenek meg, hogy azokat a tőzegprizmákat amiket összehordtak annak idején és úgy hagytak, terítsék el, mert ha azok begyulladnak, le- és kiéghet minden a környéken. Rávettem őket, hogy Pápáról jöjjön le egy hatalmas planírozó. Akkora volt, hogy alig tudott befordulni a bánya bejáratánál, és egész Vindornyaszőllős összeszaladt, mert még soha nem láttak ekkora gépet. Amikor a gép a tőzegmező tetejére ért, rengett alatta a határ. Szóltam a vezetőnek, hogy mit kell csinálni, de az mintha süket lenne, csak töltötte fel a tavakat, mélyedéseket, és tolta bele a nagy lapátjával a tőzegkupacokat. Ordítottam! Mit csinál ember? Nem érti, a tavakat úgy kell hagyni, abban élőlények vannak most is, ha föltölti elpusztulnak! De ez csak szorgalmasan, mint aki hülye, megint rossz felé vette a kanyart! Felugrottam a kocsira és mondtam, hogy azonnal hagyja abba, de közölte, hogy neki ez a dolga, azt mondták, ezt kell csinálnia. Azonnal telefon Pápára, igazgató, veszekedés! Óh micsoda félreértés mondja, és szóljak a sofőrnek, hogy hagyja abba. Mire visszaértem a bányába, az összes tőzegkupac, prizma, bele volt tolva a tavakba. A sofőr, mint aki jól végezte dolgát, menetirányba állt, és visszaindult Pápára. Aztán jött a másik meglepetés. Kisgörbői Közös Tanács egyeztető ülést hoz össze a Hévizi Gyöngyös menti Vadásztársasággal, mert a Társaság panasszal élt, hogy a 17

18 rekultivációval nem ért egyet, és kérik másnap délelőtt 10 órára jelenjek meg a tanács helyiségében. Nem hiányzott a velük való egyeztetés, de hát minél többen tudjuk, hogy mit akarunk, annál jobb lehet a dolog, illetve annál többünknek tetsző gondoltam. Leérek Pestről, és már ott ül a vadásztársaság elnöke a Király úr, és éppen kihallgatja a tanácselnököt, hogy hogyan is jött létre ez az együttműködési megállapodás. Szeretném az időpontot is megadni: A tanácselnök nyugtalanul feszeng, felelget, a székébe kapaszkodik, és próbál gondtalanul viselkedni. Én belépek, és rendkívül hűvös mindenki: a jogász, a tanácselnök helyettes, és szegény tanácselnök rám sem mer nézni. De látszik, hogy fél a következményektől. A vadásztársaság elnöke megszólal. Hívjunk be mindenkit! A megyei párttitkár és a helyettese is megjelenik. Én egyedül, a szándékommal. Király elvtárs beszédre emeli a kezét. Elmondja, hogy: A Hévízi Gyöngyös menti Vadásztársaság itt, ebben a tőzegbányában lövi ki az ország legszebb vadjait, az aranyérmes trófeák száma, néhány évvel ezelőtt csak egy-kettő. Ma már ez meghaladja a darabot, és mind remek, és ennyi és annyi súlya van az agancsoknak, és ide be nem teheti a lábát senki, mert a népgazdaságnak még ha néhány esetleg harminc évet is kell várnia, de itt akkor is ki lehet majd termelni ennyi meg annyi dollárt. Értelmesen végigmondja a beszédét, és várja a hatást. Az elnök elvtárs megtapsolja, a többiek követik. Én ülök némán, és a már kiüresedett kávéscsészémet nézegetem. Az elnök elvtárs sem akar hozzászólni, de felkér engem, hogy én is mondjam el az álláspontomat. És elmondom. És kitör a vihar. Elmondom, hogy ezen a területen nem irtani, hanem szaporítani kell az állatokat, elmondom, hogy van jó néhány faj, amelyet a kipusztulás fenyeget, és ide még áttelepíthető, és úgy esetleg túléli a környezetszennyezést, a máshonnan történő kiszorulást, elmondom, hogy nagyon gusztustalannak tartom, hogy méterenként van egy-egy vadászles, ahonnan folyamatosan lövik azokat az állatokat, amik a kicsinyeiket rendre itt szülik meg, vagy folyamatosan idejárnak, mert ez az egy terület az, ahol akkor is van víz, ha sehol máshol nincs. És megígérem, hogy mindent megteszek, ami az erőmből telik, hogy a génrezervátum létrejöjjön. Király elvtárs feláll, és az öklét rázza felemelve az égre! Majd ő megmutatja nekem, hogy elmegy az Atyaúristenhez is ha kell, de ott akkor is vadászat lesz és nem természetvédelmi terület. A fentieket jegyzőkönyvbe foglaljuk, és szétszéledünk. Mármint én, mert a többiek maradnak. Két nappal később újabb egyeztető tárgyalásra hívnak, de kibővítve szakmai nagyságokkal. Nincs mese, nekem is vinnem kell valakit, ha egyáltalán nem akarom, hogy miszlikbe szedjenek, - legalább tanú legyen. 18

19 Lemegyünk: útitársam már egy kicsit nehezebben nyomja a gázpedált, mintha nem akarna olyan nagyon odaérni. Biztatom, az ügy szépségével, a feladat nemességével. Végre odaérünk, és most már a keszthelyi agrár egyetem tőzegláp szakértője is ott van, és a Nimród című lap újságírója is. Mindenki elmondja a magáét, és én már tanulva az előző egyeztető tárgyalásból, szintén elkészítem a gazdasági számításokat. Felolvassuk, mindenki a magáét. Az én számaim a folyamatos ráktermelés eredmény-kimutatásnál olyan sokkolóak, hogy minden nemet lesöpör. Pedig csak öt évre készítettem el! Az újságíró megszólal: Felkeresném-e az FM épületében néhány napon belül? Persze, ígérem. Király elvtárs közli velem a búcsú kézfogásnál, hogy jóindulatú tanácsa van, nem ajánlja, hogy piros ruhában megjelenjek a bányában A tőzegláp szakember élvezi a vitát, de állást nem foglal, kicsit vakargatja a fejét, hogy majd meglátjuk. Azért felkér, hogy a néhány hét múlva Keszthelyen tartandó Nemzetközi Tőzegláp Konferencián tartsak előadást, mert fantasztikus amit csinálni akarok. Természetesen a meghívást elfogadom, a tőzegláp szakemberek, természetvédők, geológusok és agrármérnökök nemzetközi gyűrűjében nagy feltűnést keltek elképzeléseimmel. Megköszönöm az elismerést, a viharos tapsot, de itthon nem beszél róla senki sem.) Keszthelyig visszük hazafelé kocsival, és elmondja, hogy Erika, nagyon vigyázzon magára, mert ebben a vadásztársaságban vadászik Magyarország elitje, az összes BM-es, az ügyvédek, a pártelit. Na és? Mi van akkor, máshol is lehet vadászni, - mondom én naivan. Két nap múlva felkeresem a Nimród szerkesztőjét, ahogy megígértem és elmondom, hogy én hogy gondolom ezt a dolgot: 1. Visszavadítás (környezetrendezéssel, tavak kialakításával, megfigyelő helyekkel) 2. Az állatoknak etetőhelyek télire. 3. Intenzív fedett tavak kialakítása. 4. A régi beszántott melegvízforrás újbóli megkeresése, feltárása, csövezése. 5. Majd esetleg egy feldolgozó üzem, ha olyan jól megy és van munkaerő. 6. Vadászatról szó sem lehet! Az újságíró lelkes. - Erika magának teljesen igaza van, de akkor át kell írni a vadászati törvényt! mondja kétségbeesve! - Hát akkor írják át! Ez a válaszom. És tizenkét év után tényleg átírják. De mi lesz addig? Addig hamarosan megjelenik a rendőrség a lakásomon. Nem tudom mit akarnak, ők sem igazán, de a Zala megyei Főügyészség elrendelte, hogy engem vigyenek le kihallgatásra. Nem örülök a hírnek sem, és a rendőrségnek sem. Ugyanakkor megkapom a Kisgörbői Közös Tanács levelét, hogy kilépnek a szerződésből, és nem járulnak hozzá, hogy bármit tegyek. 19

20 Természetesen nem hagyom, nem hagyhatom annyiban. A Pápai talajerő számláját is meghozza a postás azzal, hogy fizessem ki a gép munka és szállítási díját, ellenkező esetben behajtják rajtam, és fenyegetnek. Na jól körbevettem magam! Jó kis darázsfészekbe nyúltam. És lemegyek a Kocs elvtárshoz, és beszélgetünk. Igazán nem tudom, hogy miről, és elenged. Következő hétre péntekre újabb meghívó érkezik, pirossal aláhúzva, ha nem jelenek meg, a rendőrséggel vitetnek le, és 15 ezer forint bírság és nyomoznak. A Kocs egy szimpatikus ember, szívesen lemegyek hozzá, de járni azért nem akarok. És a rendőrség éjjel rámveri az ajtót, én pedig, mint a rossz filmekben, elbújok a fürdőszoba ajtó mögé. Zseblámpa, bevilágítás, a JóIsten megvéd, mert elmennek nélkülem. Másnap lemegyek Kanizsára, és felkeresem a Kocsot a lakásán, hogy mondja már meg egész nyugodtam, hogy mit akarnak! De Kocs nincs otthon, csak a lánya, és vele üzenek az apjának. A falon a meghalt felesége fényképe, aki nagyon hasonlít rám. Közben vettem két telket Keszthelyen. Mind a kettőt egy idős nénitől. Rendőrségi idézés, hogy nyomozás van folyamatban ellenem, mert több pénzt vettem fel az OTP számlámról, mint amennyi rajta volt. Lemegyek, jegyzőkönyv: Belemondom, hogy tanúm az OTP Keszthelyen, hogy a számlavezető fiókban együtt néztük meg, hogy mennyi van a számlámon, azt fel is vettem, de mivel a Borika (ma is emlékszem a nevére) nem tudta megmondani, hogy ténylegesen mennyi van rajta, ugyanis központi könyvelés van, a nagykanizsai fiókban, és tíz naponként vannak a dekádok, és közben nem tudja, hogy mennyi jött ki vagy be, ennyit meg ennyit felvehetek. Nyilván, amennyi rajta volt. Igen ám, de én már felvettem csekken mondjuk egy hete forintot, és az nincs rajta, hogy mennyi jött be rá. Szóval annyit veszek fel, amennyit mutat az egyenleg. Kiderült, valami 8000 forint mínuszom lett, mert ők nem naprakészek. Hazajövök. XI. ker. Rendőrségi behívó. Unom őket és utálom. Ha valaki csönget vagy zörget, a gyerekeim már mondják, hogy biztos, hogy az anyuért jött a rendőrség. Nem megnyugtató. Szerencsére ott él velünk 15 éves húgom, és tartja a frontot a fiaimmal. Bemegyek a XI. ker. rendőrségre. Sajnos közlik velem elrendelték az előállításomat. Holnap reggel mondjuk 9:00-re le kell, hogy vigyenek a bíróságra. Ne hülyéskedjenek, ez nem vicc! Bent tartanak, és másnap levisznek. Úgy menstruálok, hogy rettenetes, egyetlen szál vatta sincs amit kicserélhetnék, és a farmerom hátulja is már tiszta vér, egy hatalmas fekete kemény folt az egész ülepem. 20

Kovács Eszter Réka: Még ép a roncs ág Bevezetés

Kovács Eszter Réka: Még ép a roncs ág Bevezetés Kovács Eszter Réka: Még ép a roncs ág (In: Grezsa Ferenc Takács Péter (szerk.): Még ép a roncs ág Válogatás erdélyi mentálhigiénés szakemberek dolgozataiból. Országos Addiktológiai Intézet. Budapest, 2005.

Részletesebben

A MAGYAR EVANGÉLIUMI RÁDIÓ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA. 2010./2. szám. Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt.

A MAGYAR EVANGÉLIUMI RÁDIÓ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA. 2010./2. szám. Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. A MAGYAR EVANGÉLIUMI RÁDIÓ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA 2010./2. szám Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. Lk 24,5-6 2 2010 / 2 Keresztény családba születtem. Nagyon szerettem a szüleimet,

Részletesebben

A MAGYAR EVANGÉLIUMI RÁDIÓ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA 2007./3. szám

A MAGYAR EVANGÉLIUMI RÁDIÓ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA 2007./3. szám A MAGYAR EVANGÉLIUMI RÁDIÓ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA 2007./3. szám Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai. Még ha elvénül is a földben gyökere, ha elhal is a porban

Részletesebben

Én ebből kimaradok! Beszélgetés Kovásznay Enikő göteborgi tanárral. Az interjút készítette Tóth Károly Antal

Én ebből kimaradok! Beszélgetés Kovásznay Enikő göteborgi tanárral. Az interjút készítette Tóth Károly Antal Én ebből kimaradok! Beszélgetés Kovásznay Enikő göteborgi tanárral Az interjút készítette Tóth Károly Antal Még otthon - A svéd oktatási rendszert Magyarországon sokan követendő példaképnek tekintik. Mielőtt

Részletesebben

q Vannak még csodák, ugye? w

q Vannak még csodák, ugye? w Vannak még csodák, ugye? w w e A KEZDET w Otthagytam a gimnáziumot az első osztály befejezése után. Előbb ugyan sokat töprengtem, mit tegyek. Azon a nyáron édesapámnak sűrűn voltak asztmás rohamai. Dohánnyal

Részletesebben

ANCHEE MIN VÖRÖS AZÁLEA : Kína leánya

ANCHEE MIN VÖRÖS AZÁLEA : Kína leánya ANCHEE MIN VÖRÖS AZÁLEA : Kína leánya A fordítás alapjául szolgáló mű: Red Azalea Copyright 1994 by Anchee Min First Published by Pantheon Books Translation rights arranged by Sandra Dijkstra Literary

Részletesebben

Nem értelek, de szeretlek

Nem értelek, de szeretlek 2006. március, XVI. évf. 1. (44.) szám A Magyar Schönstatt Családmozgalom lapja fotó: Kuslits Levente Kopogtató A kamaszkorban új születésrõl van szó. Örömteli látvány a szülési fájásokkal együtt. A kamasz

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Szerkesztő: dr. Pétery Kristóf Műszaki szerkesztés,

Részletesebben

Ez a nap az, amelyet az Úr rendelt!

Ez a nap az, amelyet az Úr rendelt! VII. évf. 5. szám A Budai Baptista Gyülekezet lapja Kezek A nagymosás után jelentve: kész Letette jó anyánk elénk az ételt. Gyermekszemem egy síkba volt kezével, S döbbenten láttam: véres volt a kéz S

Részletesebben

Cseri Kálmán. Család. Az interjút készítette: Fekete Zsuzsa Budapest, 2011. október-december Szerkesztette: Kádár Judit

Cseri Kálmán. Család. Az interjút készítette: Fekete Zsuzsa Budapest, 2011. október-december Szerkesztette: Kádár Judit Cseri Kálmán Az interjút készítette: Fekete Zsuzsa Budapest, 2011. október-december Szerkesztette: Kádár Judit Család Nagyszülők, dédszülők A nagyszüleimmel kapcsolatban alig van emlékem. A szüleim viszonylag

Részletesebben

KOPOGTATÓ. 2000. április, X. évf. 1. (25.) szám A Magyar Schönstatti Családmozgalom lapja

KOPOGTATÓ. 2000. április, X. évf. 1. (25.) szám A Magyar Schönstatti Családmozgalom lapja 2000. április, X. évf. 1. (25.) szám A Magyar Schönstatti Családmozgalom lapja Erõforrásunk a család KOPOGTATÓ Ha szenvedésemben a szenvedõ Krisztusba kapaszkodom, az élet akkor is marad ugyan siralomvölgye,

Részletesebben

Új kor, megújuló szeretet

Új kor, megújuló szeretet Oázis Új kor, megújuló szeretet Sebeinkből élet Barátok kellenek A világ dolgai által eljutunk Istenhez Nem véletlenül történt, ami történt 2011/3. Otthon a világban lánytábor 18+ A Kiadó és a Szerkesztő

Részletesebben

Nemes 40 év NEMES-sel. A Teleki Blanka Közgazdasági Technikum 1962. október 26-án tartotta meg iskolabálját a Pénzügyminisztérium márványtermében.

Nemes 40 év NEMES-sel. A Teleki Blanka Közgazdasági Technikum 1962. október 26-án tartotta meg iskolabálját a Pénzügyminisztérium márványtermében. 1 Nemes 40 év NEMES-sel A Teleki Blanka Közgazdasági Technikum 1962. október 26-án tartotta meg iskolabálját a Pénzügyminisztérium márványtermében. Akkor én, Palócz Anna 16 éves voltam. Nem akartam elmenni

Részletesebben

Gyerekként is egyre jobban

Gyerekként is egyre jobban Gyerekként is egyre jobban Információ a gyerekagykontroll-tanfolyamokról felnôtteknek és ösztönzô sikertörténetek gyerekeknek Agykontroll Kft. 1 Szerkesztette: dr. Domján László és Sólyom Ildikó Agykontroll

Részletesebben

SHEILA HOCKEN Emma meg én

SHEILA HOCKEN Emma meg én SHEILA HOCKEN Emma meg én EGY GYEREK, AKI MÁS MINT A TÖBBI Iskolás koromig fogalmam sem volt arról, hogy nem látok rendesen. Homályos, bizonytalan képek és színek között éltem; mintha mindent fátyol borított

Részletesebben

Az én történetem avagy hogyan találjam meg nőként önmagam a 21. században

Az én történetem avagy hogyan találjam meg nőként önmagam a 21. században Az én történetem avagy hogyan találjam meg nőként önmagam a 21. században 1 A Junior Achievement Magyarország Alapítvány által készített kiadvány megjelenését, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány

Részletesebben

Hazudd, hogy szeretsz!

Hazudd, hogy szeretsz! 1 Hazudd, hogy szeretsz! 1. Hattyúból kiskacsa Február végi péntek délután volt. Az utolsó rajzórám utolsó negyede, amit azzal töltöttem, hogy álmodoztam a kábé két óra múlva bekövetkező csodás változásról,

Részletesebben

Áhítatok az év minden napjára óvodások számára

Áhítatok az év minden napjára óvodások számára Dráviczki Csaba Áhítatok az év minden napjára óvodások számára Bárányka füzetek I. 2012 Szakmai lektor: Dr. Jakab-Szászi Andrea Kiadja a Református Pedagógiai Intézet 1146 Budapest, Abonyi u. 21. www.refpedi.hu

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Szerkesztő: Dr. Pétery Kristóf Műszaki szerkesztés,

Részletesebben

VIII. évfolyam 1. szám, Húsvét

VIII. évfolyam 1. szám, Húsvét VIII. évfolyam 1. szám, Húsvét 2011. április www.pilis.reformatus.hu Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. 2 Korintus 12,9 Biztosan sokan vannak, akik szívesen olvasnak

Részletesebben

Fordította Bíró Júlia. A fordítást az eredetivel egybevetette Angyalosy Eszter

Fordította Bíró Júlia. A fordítást az eredetivel egybevetette Angyalosy Eszter Fordította Bíró Júlia A fordítást az eredetivel egybevetette Angyalosy Eszter Federica Bosco SZERELMEM EGY ANGYAL Libri Kiadó Budapest Federica Bosco, 2011 Newton Compton editori s.rl, 2011 Hungárián translation

Részletesebben

Hová tűnik az idő? Hajtás Mindenki lassú Időgazdálkodás Fullextrás édesanya A család szívdobogása Elidőzünk egymásnál 2014/1

Hová tűnik az idő? Hajtás Mindenki lassú Időgazdálkodás Fullextrás édesanya A család szívdobogása Elidőzünk egymásnál 2014/1 Oázis A Magyar Schönstatt Család és Ifjúság lapja 1 Hová tűnik az idő? Hajtás Mindenki lassú Időgazdálkodás Fullextrás édesanya A család szívdobogása Elidőzünk egymásnál 2014/1 2 Örömvadászat Számoljuk

Részletesebben

Bácskai Júlia, Tapolyai Emőke, Varró S. Gábor Ex Exek Miért vannak még mindig itt, ha már nincsenek? SZIMPOZION Az élet dolgai

Bácskai Júlia, Tapolyai Emőke, Varró S. Gábor Ex Exek Miért vannak még mindig itt, ha már nincsenek? SZIMPOZION Az élet dolgai Bácskai Júlia, Tapolyai Emőke, Varró S. Gábor Ex Exek Miért vannak még mindig itt, ha már nincsenek? SZIMPOZION Az élet dolgai Borítóterv: Malum Stúdió ISBN 978-963-248-132-6 HU ISSN 2060-7512 HU ISSN

Részletesebben

Egy haláli szingli meséi

Egy haláli szingli meséi MARYJANICE DAVIDSON MaryJanice Davidson Egy haláli szingli meséi Betsy királynó sorozat 1. 1 MaryJanice Davidson Egy haláli szingli meséi Betsy királynó sorozat 1. Könyvmolyképző Kiadó, 3 Szeged, 2011

Részletesebben

2. Lesum, 1951. Aug. 18. 3. The Knolls, 1951. Szept. 3.

2. Lesum, 1951. Aug. 18. 3. The Knolls, 1951. Szept. 3. 2. Lesum, 1951. Aug. 18. Kedves Nyuszim! - remélem első lapomat, amit még csütörtökön délután írtam innen és a Stiftungba címeztem, idejében megkaptad és már tudod, hogy hol vagyunk. Elhelyezésünk nagyon

Részletesebben

ROXFORT VAGY SUMMERHILL

ROXFORT VAGY SUMMERHILL _FP-33_belivek.qxd 2006.10.05. 13:05 Page 15 is egyre jobban behatoltunk ebbe az érdekes világba. A Roxfort-i iskola valami olyasmi, ami minden iskola titokban szeretne lenni: ahol kalandok történhetnek,

Részletesebben

János 10:10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőtőöt böőségben éljenek. 2011.

János 10:10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőtőöt böőségben éljenek. 2011. Oikosz 2011. MÁRCIUS János 10:10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőtőöt böőségben éljenek. A Szeretet Lángja Gyülekezet Kiadványa Oikosz

Részletesebben

E fiúból pap lesz, akárki meglássa 1

E fiúból pap lesz, akárki meglássa 1 E fiúból pap lesz, akárki meglássa 1 Városmajor, 2005. január 4. I. ISKOLA A FOLYÓPARTON Hatvanadik születésnapomon megköszöntöttek testvéreim a Bokorban. A tósztot egy nálam 15 évvel volt fiatalabb férfiú

Részletesebben

No és DELPHINE DE VIGAN

No és DELPHINE DE VIGAN No és én DELPHINE DE VIGAN Delphine de Vigan No és én 1 2 Delphine de Vigan No és én Első kiadás Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2011 3 Írta: Delphine de Vigan A mű eredeti címe: No et moi Fordította: Burján

Részletesebben