Rejtvény-változataikban: a legkevesebb lépésből álló (és/vagy visszalépés tiltása melletti) helycsere a feladat.
|
|
- Benjámin Nemes
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Halmák (helycserések): Előre felrakott állásból induló 'helycserés'-célú, vagy közlekedős játékok. Társas változataikban két, vagy több játékos versenyez saját bábuinak mielőbbi áttelepítésében, (általában az ellenfél bábuink kiindulási helyére). Rejtvény-változataikban: a legkevesebb lépésből álló (és/vagy visszalépés tiltása melletti) helycsere a feladat. Megjegyzés: A halmák egyes változatait (helytelenül) "kínai dámaként" jegyzik. A lépések, ugrás-sorozatok, emlékeztethetnek ugyan a dámákra, de mert a halmákban ismeretlen az ütés, távoli rokonságot sem mutat a "harcosabb" dámával... Soliterek (gyakori furatos csapos kivitel alapján: tüske-játékok, vagy cél alapján: remete-játékok) Az átugrálósok egyik, inkább feladványos csoportját alkotják, némi rokonsággal az északi szomszéd táblabejárósaival is. Nyitóállásban adott tele táblát, meghatározott lépés-szabályokat betartva (többnyire a magányos bábuk átugrálásával) kell üresre leütni. Sem nem Dáma, sem nem Halma, egyszerűen egyke: Remetejáték
2 SOLITEREK ( átugrálással letakarítós remete-, vagy tüske-játékok ) Egyszemélyes feladványok, amelyekben: olyan ütési sorrendet kell találni, amelyet követve egy híján valamennyi bábu kiüthető. Általános ütési szabályok: a./ Bármely bábu, bármely irányban átugorva, leütheti a szomszédját, ha az mögött üres mező van. b./ Nehezedik a megoldás megtalálása az átlós irányú ütések tiltásával. c./ Igazi kihívást pedig akkor jelent a feladat, ha azt is megkötjük, hogy az egymást követő lépésekben mindig új és új bábuval kell ütni. Egyszerűbb feladványok azok, amelyek csak egy adott alakzatot kell leütni, Nehezebb feladványok, amelyekben a végcél egy adott alakzat fennmaradása. Több táblán párhuzamosan, egymással versengve, ugyanazon feladvány megoldásában, egyszerre többen is játszhatják, akár úgy is, hogy egymásnak adnak fel (ugyanannyi lépésszámban visszafelé felrakott ) elrendezéseket.
3 FÉLTÁBLÁS SOLITER Azért tartják a legérdekesebb "tüskejáték"-nak, mert gyorsabban hozza a kudarcélményt, mint általában az egykére leütendő "remeték". Hamarabb kezd el az ember gondolkozni,hogyan is lehet megoldani... A feladat itt nem a tábla leütése,hanem az üres térfélre történő minél távolabbi behatolás. Az első ábrán mutatott állásból kiindulva például, a másik ábrán mutatott helyzetbe, a kezdő állástól mért 2. sorig juthattunk el, ha megfelelő sorrendben ütöttük ki a levett bábukat. Nem könnyű már a 3., vagy a 4. sorig sem eljutni, de annak belátása, hogy az 5. sor már nem érhető el, (még akkor sem, ha végtelen térfélről indítanánk!), igencsak komoly elmepróba.
4 HOPP-KOPP (a féltáblás soliter párosban) Az ábrán mutatott induló állásból felváltva egy-egy bábut üthet világos és sötét. Cél: minél beljebb behatolni az ellenfél területére. A játékosok saját színű bábuikkal kiütik mind a saját, mind az ellenfél bábuját, ha azokat (előre, hátra, jobbra, balra, akár átlósan is) átugorják. Ugrás-sorozat nincs, egy-egy lépés: egy ugrásból és egy levételből áll. Ha valamelyik játékos olyan helyzetbe kerül, hogy már nem tud ütni (lépni), azt kopogással is jelzi. Ekkor, ha a versenytárs még képes további ütésekre, akkor jogosult egy korábban már levett bábut ütésre "felkínálva" (de különben tetszőleges helyre) visszatenni, amelyet a lépéskényszerben lévő játékosnak azonnal (akár visszafelé is) le is kell ütnie. Ha egyik fél sem tud már tovább lépni, akkor vége van a partinak, amelyet az a játékos nyert meg, amelyik a messzebbre jutott be ellenfele térfelébe.
5 HALMA ( a tradicionális ) A játékosok abban versenyeznek, ki telepíti át kevesebb lépésből a saját kezdőállását a tábla átellenes oldalára (ellenfele kezdőpozícióiba). Felváltva lépnek egy-egy saját bábujukkal: vagy a szomszédos üres mezőre, vagy átugorhatják a szomszédos mezőn álló bármely bábut, ha az mögött üres mező van. Ugrássorozat, (azaz egy lépésben több ilyen ugrás), nemcsak megengedett, de kell is a győzelemhez... A bal oldali táblán akár hat különböző színnel, hatan is játszhatnak, a jobb oldalin négy színű bábukkal négyen. Kétszemélyes játéknál gyorsabbak lesznek a partik (kicsiknek), ha mindkét táblán csak két átellenes sarokban állnak bábuk a kezdéskor. Egyszemélyes feladványjátékként is jól működik, több változatban is, amikor a legkevesebb lépésből álló helycserét keressük.
6 HALMA ( a tükrözéses ) Cél, mint a tradicionálisban, de lásd az ábrát és ismerd fel az ugrások szabályait a jelzett bábu nyíltól-nyílig követett ugrássorozatában: - bármely bábu tükrözötten(***) átugorható. - csak üres mezőkre szabad lépni, - ugyanarra a mezőre csak egyszer. (***) tükrözötten, azaz: egyenes vonalban áthaladva egy bábu felett, attól olyan távolságban érkezik le az ugró bábu, amilyen távolról indult tőle. Udvariassági szabályok (versenyen kötelező!): A lépésre kiválasztott bábu helyére rakod egy ujjadat, a másik kezeddel "dolgozol" és társad esetleges felszólítására újra kell kezdened a lépést.
7 HALMA ( platonikus, azaz síkidomokkal ) Lásd előtte a tradicionálist és a tükrözésest. A váltakozva egyenként felrakott alapvonali nyitásból, "tükrözéses ugrás"-sorozatokkal folyó verseny célja, mint a halmáknál: az ellenfél kezdő-állását elfoglalni. EXTRÁK: 1.A bábu alakja jelzi a megengedett lépésirányait (lásd az ábrán a a tábla mellett). 2. A két szélső oszlopon lépés nem fejeződhet be. 3. A kör üti (visszaküldi) a kört, ha átugorja. 4. A beérkezett bábu már nem mozdul.
8 HALMA ( egyszemélyes feladványok ) (1.) Az 5x5-ös tábla közepe üres, a többi mezőn 12 db sötét és 12 db világos bábu van felrakva. Feladat a világos és sötét bábuk helycseréje. Bármely bábu vízszintesen és függőlegesen áthelyezhető a mellette lévő üres mezőre, vagy a mellette lévő egyetlen ellenkező színű bábut átugorhatja (vagy vízszintesen, vagy függőlegesen), ha az mögött üres (érkezési) mező van. (2.) A sarkain összeillesztett, két 3x3-as táblára felrakott bábuk (előző feladványhoz hasonló) helycseréje annyiban bonyolultabb, hogy a bábuk csak egy-egy irányban, azaz: a sötét bábuk csak "lefelé", a világos bábuk csak "felfelé" haladhatnak. (3.) Az egy sorba elrendezett 4-4 bábu helycseréjekor is be kell tartani az egyirányú haladás szabályát: a világos bábuk csak jobbra, a sötétek csak balra mozoghatnak (vagy a szomszédos üres mezőre, vagy egyetlen másik színű bábut átugorva, ha az mögött szabad mező van).
Az alábbi szabály-elemek különböző kombinációi számos dámaváltozatot eredményeznek.
Verseny-céljukban üsd le mind jellegűek. Olyan lépés-szabállyal, amelyben az ellenfél egy-egy bábujának átugrása annak leütését eredményezi. Általánosabban, egy-egy előre felrakott kezdőállásból felváltva
8 bivaly 2 tigris ellen
8 bivaly 2 tigris ellen A felrakott kezdőállásból induló versenyben a tigrisek nyernek akkor, ha már csak 3 bivaly maradt a táblán. A bivalyok nyernek, ha a tigriseket beszorítják és azok már nem tudnak
Isola (1-1 db sötét és világos király-bábu és max. 45 db blokk-bábu) A lépések két fázisból állnak: (1.) bármelyik oldalszomszédos mezőre áttoljuk a
Isola (1-1 db sötét és világos király-bábu és max. 45 db blokk-bábu) A lépések két fázisból állnak: (1.) bármelyik oldalszomszédos mezőre áttoljuk a saját királyunkat (egyszersmind mutatva, hogy még tudunk
Abszolút JollyJóker játékcsalád. A kisiskolásoktól a professzionális játékmesterekig, ki-ki talál közöttük szintjének megfelelőt.
Közös jellemzőjük, hogy nincsenek bennük ütések, hanem az ellenfél bábuinak elrablása történik. Kivitelüket tekintve, (hacsak nem számítógépes program vezérli, akkor többnyire) két lapjukon különböző színűre
Forrás: Nagylaci (http://www.jatektan.hu)
A ma élő legkisebb lélekszámú játékcsalád. A jövőben talán a teljes kihalás lehet sorsa. Reinkarnációval(*)! Korunk fejlesztései, amiknek Rubik Ernő Bűvös kockája volt az ötletadója. Miért ne lehetne olyan
Nyerni jó. 7.-8. évfolyam
Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium 2600 Vác, Németh László u. 4-6. : 27-317 - 077 /fax: 27-315 - 093 WEB: http://boronkay.vac.hu e-mail: boronkay@vac.hu Levelező Matematika Szakkör Nyerni
TŐTIKE. tologatós AMŐBA A szélére teszek, ezzel: a már fennlévőket eltolom. letologatós AMŐBA. TŐTIKÉK ( tervezz hozzá táblákat! )
Demo-játékok memoriter -szabályai TŐTIKE Pont, mint az AMŐBA, de itt már a négy is nyerő! Az induláskor üres a táblán ketten versenyeznek a nyerő négyesért. Egy lépésben, 1 db golyó tetszőleges helyre
Forrás: Nagylaci (http://www.jatektan.hu)
A LÉPEGETŐSÖK tartomány átugrálós játékai között, a Birodalom Déli határán közvetlenül a Kisgyerekkori szerep-, építős játékok -kal szomszédos megye játékai az Előnyadósok. Ezekben, az egyik játékos kevesebb,
Forrás: Nagylaci (http://www.jatektan.hu)
A Sakk az a legismertebb olyan táblás játék, amit egyre kevesebben ismernek. Ezernyi változata létezik. Sokan kedvelik, de még többen félre húzódnak, ha a lépés-szabályokra kérdezünk. 7-8 éves kor előtt
Forrás: Nagylaci (http://www.jatektan.hu)
Felületesen és nem nagyon eltúlozva, ide lehetne sorolni az összes általánosabban ismert stratégiai(***) táblás játékot: a Malmot, a Dámát, a Sakkot, ) A rendszerezés során mégis csak azokat a megmaradókat
Forrás: Nagylaci (
A ma élő legkisebb lélekszámú játékcsalád. A jövőben talán a teljes kihalás lehet sorsa. Reinkarnációval(*)! Korunk fejlesztései, amiknek Rubik Ernő Bűvös kockája volt az ötletadója. Miért ne lehetne olyan
Kris Burm játéka. Tartozékok
Kris Burm játéka Én legyek erősebb, vagy az ellenfelemet gyengítsem? Ezt a húzós kérdést kell feltenni magadnak minden egyes körödben. Tartozékok - 1 játéktábla - 30 fehér korong: 6 Tzaar, 9 Tzarnő és
3. blokk (előnyadósok) csak a táblák külön: _006/picuriknak_3.pdf
3. blokk (előnyadósok) csak a táblák külön: http://www.jatektan.hu/jatektan/ 2012_006/picuriknak_3.pdf Négy egyszerűbbet ajánlok az előnyadósok közül. Mindegyik olyan, amiben az egyik játékos több, a másik
Egy francia-sakk feladvány: Világos lép, és döntetlen az alsó sor az 1. sor!
Leüttetni az összes bábud! A játszmát a rendes sakkal ellentétben sötét kezdi. Döntetlen itt is lehetséges, például két különböző színű futó esetén. A királynak ebben a játékban nincsen kitüntetett szerepe
1. beadandó feladat: egyszerű grafikus felületű alkalmazás. Közös követelmények:
1. beadandó feladat: egyszerű grafikus felületű alkalmazás Közös követelmények: A megvalósításnak felhasználóbarátnak, és könnyen kezelhetőnek kell lennie. A szerkezetében törekedni kell az objektumorientált
JÁTÉKTAN. főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz
JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz pedagógushallgatóknak gyakorló pedagógusoknak gyerekekkel foglalkozóknak tehetség-gondozóknak Az Elmetorna kurzus blokk, egy 19 részes (szándék
Sakk, ostábla és dáma
Sakk, ostábla és dáma hu Játékleírás Tchibo GmbH D-22290 Hamburg 92630AB6X6VII 2017-07 Kedves Vásárlónk! Három klasszikus játék egy praktikus, dekoratív fadobozban. Ezek a játékok évszázadok óta lebilincselik
Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, 2004/2005-ös tanév INFORMATIKA, II. (programozói) kategória második fordulójának javítási útmutatója
Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, 2004/2005-ös tanév INFORMATIKA, II. (programozói) kategória második fordulójának javítási útmutatója Kérjük a tisztelt kollégákat, hogy az egységes értékelés érdekében
Kutya-macska lerakós. ( 6x7-es táblához kb. 18-18 db cica- és kutya-bábu)
Kutya-macska lerakós. ( 6x7-es táblához kb. 18-18 db cica- és kutya-bábu) Üres táblán kezdve, felváltva egyet-egyet raknak a játékosok és azonnal veszít az, aki a másik játékos bábuja mellé(***) rak. )
A játék készlet tartalma: 40 bábu sógitábla játékszabályok
A játék készlet tartalma: 40 bábu sógitábla játékszabályok www.shogi.cz info@shogi.cz /Shogi.cz /Shogi.cz Online: www.shogi.cz/manuals KEZDoÁLLÁS Ha a saját oldalunkról nézzük, akkor a játékosok a bábokat
JÁTÉKTAN. főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz
JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz pedagógushallgatóknak gyakorló pedagógusoknak gyerekekkel foglalkozóknak tehetség-gondozóknak Az Elmetorna kurzus blokk, egy 19 részes (szándék
GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. ÁPRILIS
GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. ÁPRILIS Eddig nehezebb típusú feladatokkal dolgoztunk. Most, hogy közeledik a tavaszi szünet, játékra hívunk benneteket! Kétszemélyes játékokat fogunk játszani és elemezni.
3. beadandó feladat: háromrétegű grafikus felületű alkalmazás. Közös követelmények:
3. beadandó feladat: háromrétegű grafikus felületű alkalmazás Közös követelmények: A programot háromrétegű (modell/nézet/perzisztencia) architektúrában kell felépíteni, amelyben a megjelenítés rétege,
1. beadandó feladat: egyszerű grafikus felületű alkalmazás. Közös követelmények:
1. beadandó feladat: egyszerű grafikus felületű alkalmazás Közös követelmények: A megvalósításnak felhasználóbarátnak, és könnyen kezelhetőnek kell lennie. A szerkezetében törekedni kell az objektumorientált
Kirakós játék. Döntő február 22. Alakzatok (katalógus) DUSZA ÁRPÁD ORSZÁGOS PROGRAMOZÓI EMLÉKVERSENY 2013/2014
Döntő 2014. február 22. Kirakós játék Az Q-Puzzler kirakós játékot egyedül játsszák. A játéktér egy 5 sorból és 11 oszlopból álló lyukacsos tábla, amelybe különböző színű síkbeli alakzatok illeszthetőek.
Kígyók és létrák (dobókockával)
Kígyók és létrák (dobókockával) A dobott értéket leléped. Ha egyik létra aljához értél, akkor folytatod felkapaszkodással ; ha kígyófejre érkeztél, akkor lecsúszol a kígyó farkához. Alap-változatok (egymással
FÖLDPRÖGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZIVERSENY IV. FORDULÓ - Sakk 5 6. évfolyam
1. feladat FÖLDPRÖGETŐK Mielőtt elkezded a feladatok megoldását, tájékozódj a feladatokban szereplő figurák megengedett lépéseiről, illetve arról, hogy mit jelent az, ha egy bábu által a király sakkban
SZÁMKERESZTREJTVÉNYEK
Róka Sándor SZÁMKERESZTREJTVÉNYEK Bővített és átdolgozott kiadás TARTALOM Bevezetés 7 Keresztező feladatok (1 26 számkeresztrejtvény) 11 Egyszerűbb számkeresztrejtvények (27 33. számkeresztrejtvény) 83
44. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY. Megyei forduló április mal, így a számjegyeinek összege is osztható 3-mal.
44. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló - 2015. április 11. HATODIK OSZTÁLY - Javítási útmutató 1. Melyik a legkisebb 3-mal osztható négyjegyű szám, amelynek minden számjegye különböző,
JÁTÉKTAN. főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz
JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz pedagógushallgatóknak gyakorló pedagógusoknak gyerekekkel foglalkozóknak tehetség-gondozóknak Az Elmetorna kurzus blokk, egy 19 részes (szándék
A játékosok célja. A játék elemei. Spielablauf
Donald X. Vaccarino játéka 2-4 játékos részére, 8 éves kortól A játék elemei 8 különböző játéktábla rész (A továbbiakban negyed) A játékosok célja Minden játékos települések ügyes megépítésével saját birodalmát
1. ISMERKEDÉS A SAKK VILÁGÁVAL
1. ISMERKEDÉS A SAKK VILÁGÁVAL Hogyha gyakran sakkozom, szupererôm megkapom. Táblajáték sakk Társasjáték Tornáztatjuk az agyunkat Tornáztatjuk a testünket Készítsd el a saját koronádat! 3 Sakkjáték 2 játékos
Alkalmazott modul III 3. feladatcsoport. Közös követelmények:
Alkalmazott modul III 3. feladatcsoport Közös követelmények: A program játékfelületét dinamikusan kell létrehozni futási időben. Egyes feladatoknál különböző méretű játékmezők létrehozását kell megvalósítani,
VERSENYKIÍRÁS HÉTPRÓBÁSOK BAJNOKSÁGA 2016 ORSZÁGOS EGYÉNI ÉS CSAPAT DIÁKVERSENY 2015/2016-OS TANÉV
VERSENYKIÍRÁS HÉTPRÓBÁSOK BAJNOKSÁGA 2016 ORSZÁGOS EGYÉNI ÉS CSAPAT DIÁKVERSENY 2015/2016-OS TANÉV A verseny helyszíne: Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola, 3597 Hejőkeresztúr, Petőfi Sándor út 111.
Állapottér reprezentáció/level1
Állapottér reprezentáció/level1 kecske káposzta A tutajosnak át kell szállítani a folyó másik partjára egy farkast, egy kecskét és egy káposztát. A csónakban egyszerre csak az egyiket viheti át a három
A 2010/2011 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójának megoldása. II. (programozás) kategória
Oktatási Hivatal A 20/2011 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójának megoldása II. (programozás) kategória Kérjük a tisztelt kollégákat, hogy az egységes értékelés érdekében
57. Rácz László Vándorgyűlés Remete Viola Táblajátékok
57. Rácz László Vándorgyűlés Remete Viola Táblajátékok beadandó dolgozat 2017.08.18 Bevezetés A Vándorgyűlés alsó tagozatos szekciójában, több olyan előadáson és foglalkozáson is részt vettem, ami a játékokkal
50 válogatott, sakktáblán (is) játszható
50 válogatott, sakktáblán (is) játszható táblás játék MÉSZÁROS MIHÁLY Minden jog fenntartva! 1 2 Bevezetés Ebben a kis gyűjteményben valóban 50 játék leírását találja az Olvasó, ámbár számuk, csak az ismertetet
10 éves kortól 2-6 játékos számára 40-120 perc játékidő
10 éves kortól 2-6 játékos számára 40-120 perc játékidő Scoville története Wilbur Scoville 1865 január 22-én született. A világ ezután már nem lesz ugyanaz.1912-ben Scoville megalkotta a Scoville Organoleptic
Kétszemélyes játékok Gregorics Tibor Mesterséges intelligencia
Kétszemélyes játékok Kétszemélyes, teljes információjú, véges, determinisztikus,zéró összegű játékok Két játékos lép felváltva adott szabályok szerint, amíg a játszma véget nem ér. Mindkét játékos ismeri
HÉTPRÓBÁSOK ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA 2017
HÉTPRÓBÁSOK ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA 2017 HEJŐKERESZTÚR JÁTÉK- ÉS VERSENYSZABÁLYOK HEJŐKERESZTÚRI IV. BÉLA ÁLTALÁNOS ISKOLA oldal 1 Sikerjátékok Amazons, killer-lerakosgatós változat 8x8-ason brazil Dáma, sarkos
VI.3. TORPEDÓ. A feladatsor jellemzői
VI.. TORPEDÓ Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Tengelyes és középpontos tükrözés, forgatás, eltolás és szimmetriák. Előzmények A tanulók ismerik a tengelyes tükrözést, középpontos tükrözést, 0 -os pont
Mi az a Táblajáték? Játék vagy sport? Még ha Táblajátékról is beszélünk, ez egy sport, mert vannak szövetségek,nemzeti és nemzetközi versenyek.
Mi az a Táblajáték? Játék vagy sport? Még ha Táblajátékról is beszélünk, ez egy sport, mert vannak szövetségek,nemzeti és nemzetközi versenyek. Dobd a korongokat a táblára, és közelítsd a mesterhez (a
HÉTPRÓBÁSOK BAJNOKSÁGA 2016 HEJŐKERESZTÚR
HÉTPRÓBÁSOK BAJNOKSÁGA 2016 HEJŐKERESZTÚR JÁTÉK- ÉS VERSENYSZABÁLYOK Sakktáblán (is) játszható táblások begurítós Amőba tologatós Amőba Camelot orosz Dáma Loa Quints takart mezős Reversi (Othello) A játékok
A játékosok evőpálcikákat használva próbálják a sushikat tányérjukra helyezni különböző kombinációkban, hogy azokkal pontokat szerezzenek.
KAITEN SUSHI Egy Sushi bárban ízlésednek megfelelően számos ízletes sushit kaphatsz. De milyen kombinációban állítsuk össze a legfinomabb sushit? Ez már azon múlik, milyen ügyesen bánsz az evőpálcikákkal,
Informatika szóbeli felvételi gyakorló feladatok 2017
Informatika szóbeli felvételi gyakorló feladatok 2017 1. tétel Sorolj fel a feladattal kapcsolatos fizikai fogalmat, törvényt! Válaszd ki azokat a mennyiségeket, fogalmakat, tulajdonságokat, melyek a nyomtatással
OKTV 2007/2008 Informatika II. kategória döntő forduló Feladatlap. Oktatási Hivatal
Feladatlap Kedves Versenyző! A megoldások értékelésénél csak a programok futási eredményeit vesszük tekintetbe. Ezért igen fontos a specifikáció pontos betartása. Ha például a feladat szövege adatok valamilyen
TÁRSASJÁTÉK. 4. Egy bábut mindenki elhelyez a pontok számolására szolgáló táblán
TÁRSASJÁTÉK A játék célja A játék az útonállók, lovagok, földművesek és szerzetesek világába vezet el: Mindegyikőjük célja, gyarapodni, pontokat szerezni. Hogyan? Lovag várat, várost épít, minél nagyobb
SUPER 8 ÉSZJÁTÉK- ÉS SAKKGÉP
FONTOS TUDNIVALÓK IRÁNYMUTATÓ GOMBOK a kurzor mozgatása SUPER 8 ÉSZJÁTÉK- ÉS SAKKGÉP Attól függően, hogy melyik modellt vásárolta meg, az Ön gépén kétféle kurzormozgató gomb található. I. 4 egyedi iránymutató
47. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló NYOLCADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ
7. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló NYOLADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 1. Hány különböző módon lehet felírni az 102-et két pozitív négyzetszám összegeként? (Az összeadás sorrendje
A játéktábla 4 4 cm-es négyzetekből áll. Ezeket 1 cm-es varrásráhagyással
Ashte Kashte - Az ősi, keleti eredetű táblás játék, amely hasonlóságot mutat a ludóval és a pachisival. Kata ezt is elkészítette textilből, itt meg is osztja velünk hogyan is csinálta. Először tervezzük
MATEMATIKA C 5. évfolyam 1. modul DOMINÓ
MATEMATIKA C 5. évfolyam 1. modul DOMINÓ Készítette: Köves Gabriella MATEMATIKA C 5. ÉVFOLYAM 1. MODUL: DOMINÓ TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok A tudatos
Conway életjátéka (Conway' s Game of Life)
Conway életjátéka (Conway' s Game of Life) készítette : Udvari Balázs, 2008 Bevezetés John Conway (szül. 1937, Liverpool) a XX. század jelentős matematikusa; jelenleg a princetoni egyetem professzora.
Speciális szükségletű felhasználók navigációjának vizsgálata különböző multimédiás alkalmazásokban
Speciális szükségletű felhasználók navigációjának vizsgálata különböző multimédiás alkalmazásokban MÁTRAI RITA1, KOSZTYÁN ZSOLT TIBOR2, SIKNÉ DR. LÁNYI CECÍLIA3 1,3 Veszprémi Egyetem, Képfeldolgozás és
FÖLDPRÖGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZIVERSENY IV. FORDULÓ - Sakk 7 8. évfolyam
1. feladat A. Egy sakkozó 40 partit jatszott és 25 pontot szerzett (a győzelemért egy pont, a döntetlenért fél pont, a vereségért nulla pont jár). Mennyivel több partit nyert meg, mint amennyit elvesztett?
1005 röplabda játék és gyakorlat
1005 röplabda játék és gyakorlat lõszó Sokszor mondjuk gyerekeinknek és tanítványainknak az egyesületi edzéseken vagy az iskolában, hogy elõször a röplabda technikáját kell megtanulniuk, mielõtt játszani
43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Minden feladat helyes megoldása 7 pontot ér.
43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Minden feladat helyes megoldása 7 pontot ér. 1. Bence talált öt négyzetet, amelyek egyik oldalán az A,
44. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY. Megyei forduló április 11.
44. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló - 2015. április 11. HETEDIK OSZTÁLY - Javítási útmutató 1. Ki lehet-e tölteni a következő táblázat mezőit pozitív egész számokkal úgy, hogy
Mesterséges Intelligencia I. kötelező program
1. Feladat kiírás Mesterséges Intelligencia I. kötelező program A feladat az Othello (más neveken Reversi, Fonákollós, Színcserélő) játékot játszó ágens írása. A játékot egyik oldalán világos, a másikon
A tábor programja és a játékok leírása
A felgyorsult világ, az állandóan változó körülmények és a szülők igénye arra, hogy a gyerekeik a nyári szabadidejüket hasznosan, jókedvűen töltsék, arra kényszerített bennünket, hogy létre hozzuk ezt
meteformes szabaly 2004/08/31 09:21 Page 1 szerzôk: Michel & Robert Lyons Játékleírás 2004 Huch&Friends D Günzburg licence: FoxMind Games, BV.
meteformes szabaly 2004/08/31 09:21 Page 1 szerzôk: Michel & Robert Lyons Játékleírás 2004 Huch&Friends D-89312 Günzburg licence: FoxMind Games, BV. meteformes szabaly 2004/08/31 09:21 Page 2 LOGEO Egy
Tartozékok. Wolfang Panning játéka 2, 3 vagy 4 játékosnak
Az Indus vad völgyében izgalmas titkok vannak elrejtve, melyeket felfedezhetsz, mint az ősi Harappa kúltúra kincseinek kiásója. Minden játék más, hisz a tablát Tartozékok Wolfang Panning játéka 2, 3 vagy
A játékot tervezte Wolfgang Panning; 2 4 személyre, 8 éves kortól
A játékot tervezte Wolfgang Panning; 2 4 személyre, 8 éves kortól A Taj Mahal - Mughal maharadzsa lenyűgöző szerelmi vallomása hitveséhez - már majdnem kész. Már csak a színpompás mozaikok hiányoznak.
Tartozékok. A játék célja:
Egy játék Wolfgang Panningtől -4 nyolc éven felüli játékos részére. A Taj Mahal, a mogul sah szerelmének lenyűgöző bizonyítéka, nemsokára elkészül. Már csak a színes mozaikok hiányoznak. Fejezzétek be
Forrás: Nagylaci (http://www.jatektan.hu)
Újkori Hódítások: Olyan legújabb fejlesztésű játékok, amik másik nagyobb csoportba már kevésbé sorolhatók be. Többnyire olyan hibrid (több alapötletből mixelt) táblás játékok, amelyek valamilyen új cél,
Megoldások 4. osztály
Brenyó Mihály Pontszerző Matematikaverseny Megyei döntő 2015. február 14. Megoldások 4. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől,
Számolási eljárások 11. feladatcsomag
Számolási eljárások 3.11 Alapfeladat Számolási eljárások 11. feladatcsomag szóbeli számolás gyakorlása számítások, becslések kerek számokkal A feladatok listája 1. Irány a bolt! (számolás, becslés, kerekítés)
Tervező: Thomas Lewandowicz. Grafika: Ewa Kotowska BEVEZETŐ ÉS A JÁTÉK CÉLJA
Tervező: Thomas Lewandowicz Grafika: Ewa Kotowska BEVEZETŐ ÉS A JÁTÉK CÉLJA A királyság elvette ezt a tengerparti területet és átadta az új báróknak. A bárók hamar felfedezték, hogy ezen vidék igazi értéke
Pókháló ( 1 db katica-bábu, 5 db pók-bábu)
Pókháló ( 1 db katica-bábu, 5 db pók-bábu) Egyik játékos 5 db pókot mozgat, a másik 1 db katicabogarat. A pókok nyernek, ha beszorítják a katicát, a katica nyer, ha kijut a háló szélére. A katica indul
Rekurziók, algoritmusok 5-8. osztályban már bőven el lehet kezdeni. Erdős Gábor
Rekurziók, algoritmusok 5-8. osztályban már bőven el lehet kezdeni Erdős Gábor erdosgaborkanizsa@gmail.com www.microprof.hu Bábuk a sakktáblán Egy sakktábla bal alsó 3 3-as résztáblájának minden mezőjén
Érintőképernyős sakkkomputer, GM-104 Megrend. szám: 95 05 31
Conrad Szaküzlet, 1067 Budapest, VI. Teréz krt. 23. Tel: 302 3588 Érintőképernyős sakkkomputer, GM-104 Megrend. szám: 95 05 31 Kezelési utasítás A játékkonzol billentyűinek leírása Játék kiválasztás Játék
Der Goldene Kompass (Az arany iránytű) játékszabály
Der Goldene Kompass (Az arany iránytű) játékszabály Előkészületek: - A játéktáblát tegyük az asztal közepére. - Minden játékos válasszon egy színt és vegye magához a színének megfelelő bábút, egy arany
A C, C+, D és D+ kategória játékának megoldása (matematika, osztályosok)
A, +, D és D+ kategória játékának megoldása (matematika, 9-2. osztályosok). Az Albrecht Dürer Biokémiai Kutatólaboratóriumban fejlesztették ki a következő játékot., D: A játék kezdetén a szervezők a kapott
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2017. NOVEMBER 18.) 3. osztály
3. osztály Két polcon összesen 72 könyv található. Miután az első polcról a másodikra áttettünk 14 könyvet, mindkét polcon ugyanannyi könyv lett. Hány könyv volt eredetileg az első polcon? Helyezzetek
Latin négyzet és SUDOKU a tanítási órákon. készítette: Szekeres Ferenc
Latin négyzet és SUDOKU a tanítási órákon készítette: Szekeres Ferenc a latin négyzet Leonhard Euler (1707 1783) svájci matematikustól származik eredetileg latin betűket használt szabályai: egy n x n es
3. Beadandó feladat dokumentáció
3. Beadandó feladat dokumentáció Készítette: Giachetta Roberto E-mail: groberto@inf.elte.hu Feladat: Készítsünk programot a közismert Tic-Tac-Toe játékra. Ebben a játékban a játékosok egy -as játékmezőn
Kezdő íjászok kézikönyve. Fehér. Nyíl
Fehér Nyíl 1 A FITA FEHÉR NYÍL MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ISMERETANYAG TALÁLATOK ÉRTÉKELÉSE Lőtávolság: 10 méter Minimális elérendő pontszám: 115 pont MOZGÁSTECHNIKA - A lövési folyamat végrehajtása a következők
Családi társasjáték 7-99 éves korig, 2-4 fő részére
j á t é k s z a b á l y Családi társasjáték 7-99 éves korig, 2-4 fő részére Adam Kałuża játéka Piotr Socha rajzaival és grafikai tervével Breki hopp, breki hopp! A békák levélről levélre ugrálnak. Sietnek
OLVASÁS FEJLESZTÉSE 6.HÉT PROGRAMJA
OLVASÁS FEJLESZTÉSE 6.HÉT PROGRAMJA OLVASÁS FEJLESZTÉSE 1.NAP PROGRAMJA Elsőként megismerkedünk azokkal a betűkkel, amelyekkel ezen a héten dolgozni fogunk. Ezek pedig: b,d,p Nem elég, hogy vizuálisan
2. feladatcsoport: Többrétegű grafikus felületű alkalmazás
2. feladatcsoport: Többrétegű grafikus felületű alkalmazás Közös követelmények: Az alkalmazást objektumorientáltan, kétrétegű (modell/nézet) architektúrában kell megvalósítani. A modell osztályok nem tartalmazhatnak
az alapjáték részletes szabályai
dr. Nagy László ( jatektan.hu/kapcsolat ) 1144 Bp. Szentmihályi u. 19 Tel/fax.(36-1) 220-1916 PIKK-PAKK az alapjáték részletes szabályai Az ábrán mutatott nyitóállásból világos kezd. Az első lépésben,
JÁTÉKTAN. főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz
JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz pedagógushallgatóknak gyakorló pedagógusoknak gyerekekkel foglalkozóknak tehetség-gondozóknak Az Elmetorna kurzus blokk, egy 19 részes (szándék
V. Kétszemélyes játékok
Teljes információjú, véges, zéró összegű kétszemélyes játékok V. Kétszemélyes játékok Két játékos lép felváltva adott szabályok szerint. Mindkét játékos ismeri a maga és az ellenfele összes választási
A játék célja. A játék tartozékai. A játéktáblák
Szabályfüzet A középkorban minden nemesnek az volt a legfontosabb, hogy minél nagyobb terület fölött uralkodjon, és minél nagyobb befolyást szerezzen a királyi udvarban. A beházasodás más nemesi családokba
Megoldókulcs. Matematika D kategória (11-12. osztályosok) 2015. február 6.
Megoldókulcs Matematika D kategória (11-12. osztályosok) 2015. február 6. 1. Az ABC háromszög mindhárom csúcsából merőlegeseket állítunk a többi csúcs külső és belső szögfelezőire. Igazoljuk, hogy az így
A sakk feltalálója. A megfizethetetlen találmány. Számítsuk ki, mennyi is ez? Egy ötlet a számításhoz: az úgynevezett Teve szabály
A sakk feltalálója Kevés játéknak van olyan regényes története, mint a sakknak. A tudomány mindmáig nem volt képes hitelt érdemlően feltárni eredetét, a körülötte terjengő legendákból viszont már évszázadokkal
JÁTÉKTAN. főiskolai jegyzet. 2. (javított-bővített-szűkített) változat. egy ma még nem létező tantárgyhoz. pedagógushallgatóknak
JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz pedagógushallgatóknak gyakorló pedagógusoknak gyerekekkel foglalkozóknak tehetség-gondozóknak 2. (javított-bővített-szűkített) változat Budapest,
Számolási eljárások 12. feladatcsomag
Számolási eljárások 3.12 Alapfeladat Számolási eljárások 12. feladatcsomag számok bontásának gyakorlása 20-as számkörben összeadás, kivonás gyakorlása 20-as számkörben A feladatok listája 1. Mennyi van
Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Gráfelmélet II. Gráfok végigjárása
Gráfelmélet II. Gráfok végigjárása DEFINÍCIÓ: (Séta) A G gráf egy olyan élsorozatát, amelyben a csúcsok és élek többször is szerepelhetnek, sétának nevezzük. Egy lehetséges séta: A; 1; B; 2; C; 3; D; 4;
JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz
JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz pedagógushallgatóknak gyakorló pedagógusoknak gyerekekkel foglalkozóknak tehetség-gondozóknak Az Elmetorna kurzus blokk, egy 19 részes (szándék
Informatikai tehetséggondozás:
Ég és Föld vonzásában a természet titkai Informatikai tehetséggondozás: Visszalépéses keresés korlátozással TÁMOP-4.2.3.-12/1/KONV A visszalépéses keresés (backtrack) a problémamegoldás igen széles területén
2009. évi Országos Logikai Verseny instrukciós füzet 1. forduló Ismert típusok (90 perc) 1. Könnyű mint az ABC 2. Egyszerű hurokkereső 3.
2009. évi Országos Logikai Verseny instrukciós füzet 1. forduló Ismert típusok (90 perc) 1. Könnyű mint az ABC Írjon A, B és C betűket az ábra néhány mezőjébe (egy mezőbe maximum egyet) úgy, hogy minden
Hraskó András, Surányi László: spec.mat szakkör Tartotta: Hraskó András. 1. alkalom
1. alkalom 1. Beszínezzük a koordináta-rendszer rácspontjait. Egyetlen szabályt kell betartanunk: az (a;b) pontnak ugyanolyan színűnek kell lennie, mint az (a-b;a) és az (a;b-a) pontnak (a és b egész számok).
3. beadandó feladat: grafikus felületű játékprogram. Közös követelmények:
3. beadandó feladat: grafikus felületű játékprogram Közös követelmények: A megvalósításnak működő programot kell biztosítania. A program elindítását követően egyértelműnek kell lennie, melyik feladatot
Virágom, virágom. A játék menete: A játékosok egymás után dobnak a dobókockával.
Vár a fészek Színdobókockás játék 3 éven felüli gyerekeknek, 2-6 játékos 1 db játéktábla, 6 db játékfigura, 1 db színdobókocka Ennek a játéknak az örömét és izgalmát fokozza, ha a fészekben egy kis nyeremény
2014. évi Bolyai János Megyei Matematikaverseny MEGOLDÁSI ÉS ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 9. osztály
01. évi Bolyai János Megyei Matematikaverseny A közölt megoldási utak a feladatoknak nem az egyetlen helyes megoldási módját adják meg, több eltérő megoldás is lehetséges. Az útmutatótól eltérő megoldásokat
1. TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN 1
TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN Egy híres sakkozó nevét kapod, ha jó úton jársz. Írd át színessel a név betûit! P O V G P O L G J Á R D U J T U T D I I T 2. Moziba mentek a bábok. Nézz körül a nézôtéren, és válaszolj
TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT
88 Budapest, Bródy Sándor u. 6. ostacím: Budapest, f. 76 Telefon: 8-5, 7-89, Fax: 7-89 Nyilvántartásba vételi szám: E-6/ Javítókulcs. osztály megyei. Titkos üzenetet kaptál. Szerencsére a titkosírás kulcsa
JAVÍTÓKULCS 6. osztályosok számára B-2 feladatlap
JAVÍTÓKULCS 6. osztályosok számára B-2 feladatlap 2001. február 7. 1. A jéghegyeknek csak 1/9 része van a vízfelszín felett. Hány tonnás az a jéghegy, amelynek víz alatti része 96 tonna tömegű? A válasz:
Forrás: Nagylaci (
A verseny célja többnyire egy meghatározott hosszúságú nyerővonal kiépítése. Pl.: a tábla két szemközti oldalát összekötő "híd" egyes játékokban még kombinálva: zárt hurkok kialakításával. Általában, a