Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya június 12-én, 13:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya június 12-én, 13:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem"

Átírás

1 Magyar Tudományos Akadémia KÉMIAI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYA 1051 Bp., Nádor u. 7. I. em. 113/b. tel: Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya június 12-én, 13:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Joó Ferenc osztályelnök üdvözli a megjelenteket. Elmondja, hogy az ülésen megjelent 34 szavazati jogú tag, ezzel az ülés határozatképes. Joó Ferenc osztályelnök bejelenti Lipták András, az MTA rendes tagjának halálát. Az osztály két perc néma csenddel adózik az elhunyt akadémikus emlékének. Jelen voltak: Akadémikusok: Antus Sándor, Bartók Mihály, Beck Mihály, Blaskó Gábor, Farkas József, Görög Sándor, Joó Ferenc, Kálmán Alajos, Markó László, Medzihradszky Kálmán, Náray-Szabó Gábor, Orbán Miklós, Pálinkás Gábor, Penke Botond, Sohár Pál, Solymosi Frigyes, Szántay Csaba, Tétényi Pál, Tőke László, Fülöp Ferenc, Hudecz Ferenc, Horvai György és Perczel András (23 fő) Közgyűlési képviselők: Felinger Attila, Halász Anna, Keserű György, Keszei Ernő, Klebovich Imre, Lázár Károly, Mizsey Péter, Nyulászi László, Patonay Tamás, Ifj. Szántay Csaba, és Turányi Tamás (11 fő). Tanácskozási jogú tagok: Pokol György és Szépvölgyi János. Állandó meghívottak: Bazsa György, Kardos Julianna és Wojnárovits László Jelen voltak még: Némethné Jároli Erika, Egervári Zsuzsanna és Antal Zsuzsa szakreferensek Kimentését kérte (szavazati jogú tag aláhúzva): Dékány Imre, Gál Sándor, Hargittai István, Hargittai Magdolna, Hollósi Miklós, Pukánszky Béla, Tóth Klára, Zrínyi Miklós, Bartha László, Bányai István, Hajós György, Homonnay Zoltán, Keglevich György, Lendvay György, Marosi György, Mátyus Péter, Patonay Tamás, Tömösközi Sándor Joó Ferenc osztályelnök napirend előtt felkéri mind a nyílt mind a zárt osztályülés emlékeztetőjének hitelesítésére Markó László és Medzihradszky Kálmán akadémikusokat, szavazatszámlálásra pedig Hudecz Ferenc és Pálinkás Gábor akadémikusokat. Joó Ferenc osztályelnök nyílt szavazásra bocsátja a kérdést, hogy mindenki egyetért-e a napirenddel illetve kéri, hogy jelezze, akinek kiegészítenivalója van. Az osztály nyílt szavazással dönt a napirendről, a hitelesítők és a szavazatszámlálók személyéről melynek eredménye: 36./2012. (VI. 12.) számú A Kémiai Tudományok Osztálya az emlékeztető hitelesítők és a szavazatszámlálók személyét valamint a i osztályülés napirendjét ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag elfogadta. Napirend: 1. Az előző osztályülés emlékeztetőjének elfogadása

2 2 Hitelesítők Hudecz Ferenc és Náray-Szabó Gábor akadémikusok, szavazatszámlálók Lázár Károly és Tömösközi Sándor közgyűlési képviselők voltak. Az osztály kialakítása nyílt szavazással, melynek eredménye: 37./2012. (IV. 17.) számú A Kémiai Tudományok Osztálya egyhangúlag elfogadta a i ülés emlékeztetőjét. 2. Osztályelnöki tájékoztató Beszámoló az 2012-es évi akadémiai közgyűlésről Joó Ferenc osztályelnök tájékoztatja az osztályt arról, hogy májusban sikeresen lezajlott a soron következő közgyűlés. Az osztály tagjai részt vettek az eseményen, így mindenki számára ismeretesek az elfogadott javaslatok, határozatok. 3. Doktori ügyek Előterjesztő: Blaskó Gábor akadémikus, a Doktori Bizottság elnöke A. Blaskó Gábor akadémikus összefoglalja a Mastalir Ágnes doktori bizottságába előterjesztett változtatásokat: 1. Náray-Szabó Gábor akadémikus, bíráló bizottság elnöke, az elkövetkezendő hónapokban igen elfoglalt, így nem tud szerepet vállalni a bíráló bizottságban. Elnöknek Tétényi Pál akadémikust, a bíráló bizottság tartalék elnökét javasolja. 2. Tartalék elnöknek Guczi László MTA doktort, a bíráló bizottság kijelölt tagját javasolja Tétényi Pál akadémikus felszólalásában utal arra, hogy tudomása szerint Guczi László egészségi állapota megromlott, így más tartalék elnök kijelölését javasolja. Blaskó Gábor akadémikus Szépvölgyi János MTA doktort, a bíráló bizottság kijelölt tagját javasolja a bíráló bizottság tartalék elnökének, aki ezt a felkérést elfogadja. jelölttel, hogy a szavazáskor hagyják el a termet. Az osztály nyílt szavazással dönt a bírálóbizottságról, melynek eredménye: 38./2012. (VI. 12.) számú A Kémiai Tudományok Osztálya egyhangúlag elfogadta az előterjesztett módosításokat Mastalir Ágnes doktori pályázatának doktori bíráló bizottságának tárgyában. B. Blaskó Gábor akadémikus összefoglalja a Nagy Gábor doktori bizottságába előterjesztett változtatásokat: Tekintettel arra, hogy időközben a bizottság tartalék elnöke, Vértes Attila, az MTA rendes tagja elhunyt, a bíráló bizottság kijelölt tagjai közül Tóth Klára akadémikust javasolja a bíráló bizottság tartalék elnökének.

3 3 jelölttel, hogy a szavazáskor hagyják el a termet. Az osztály nyílt szavazással dönt a bírálóbizottságról, melynek eredménye: 39./2012. (VI. 12.) számú A Kémiai Tudományok Osztálya egyhangúlag elfogadta az előterjesztett módosításokat Nagy Gábor doktori pályázatának doktori bíráló bizottságának tárgyában. C. Blaskó Gábor akadémikus felkéri Tőke László akadémikust, a bíráló bizottság elnökét, hogy tájékoztassa az osztályt Csámpai Antal MTA doktori pályázatának védéséről. Tőke László akadémikus röviden beszámol a védésről, hangsúlyozva a jelölt kiválóságát és kéri az osztálytól a jelölt számára az MTA doktori cím odaítélést. jelölttel, hogy a szavazáskor hagyják el a termet. Osztály kialakítása titkos szavazással, melynek eredménye: 40./2012. (VI. 12.) számú A Kémiai Tudományok Osztálya javasolja az MTA doktora cím odaítélését Csámpai Antalnak. D. Blaskó Gábor akadémikus felkéri Horvai György akadémikust, hogy röviden ismertesse osztály-előterjesztői jelentését Janáky Tamás doktori pályázatának ügyében. Megjegyzi továbbá, hogy az osztály-előterjesztő jelentés az ülés előtt ki lett küldve az osztály tagjainak. Horvai György akadémikus beszámol arról, hogy osztály-előterjesztőként jelen volt a Doktori Bizottság május 11-i ülésén, amelyen Janáky Tamás doktori ügyét tárgyalták. A jelölt teljes mértékben megfelelt a követelményeknek. Méltatja a jelölt kiválóságát. Görög Sándor akadémikus, a bíráló bizottság elnöke felszólalásában arról beszél, hogy alaposan ismeri a jelölt munkáját, amelyet nagyon jónak tart. Kutatása a peptidkémia, kromatográfia és a tömegspektrometria határterületén van. jelölttel a szavazáskor hagyják el a termet. Az osztály titkos szavazással dönt az eljárásra bocsájtásról, melynek eredménye: 41./2012. (II. 21.) számú A Kémiai Tudományok Osztálya javasolja Janáky Tamás eljárásra bocsájtását. E. Blaskó Gábor akadémikus felkéri Keserű György Miklós MTA doktort, hogy röviden ismertesse osztály-előterjesztői jelentését Lente Gábor doktori pályázatának ügyében. Megjegyzi továbbá, hogy az osztály-előterjesztő jelentés az ülés előtt ki lett küldve az osztály tagjainak. Keserű György Miklós ismerteti az osztállyal, hogy a Doktori Bizottság május 11.-i ülésén a habitusvizsgálatot végzők és az osztály-előterjesztő jelenlétében megtárgyalta Lente Gábor habitusvizsgálatának eredményét. Hangsúlyozza, hogy véleménye megegyezik a habitusvizsgálókkal, miszerint a jelölt habitusa messzemenően megfelel a Kémiai Tudományok

4 4 Osztálya által támasztott követelményeknek, ugyanakkor kiemeli a jelölt szorgalmát, lelkesedését, és javasolja az osztálynak az eljárásra bocsájtást. jelölttel a szavazáskor hagyják el a termet. Az osztály titkos szavazással dönt az eljárásra bocsájtásról, melynek eredménye: 42./2012. (II. 21.) számú A Kémiai Tudományok Osztálya javasolja Lente Gábor eljárásra bocsájtását. Blaskó Gábor akadémikus, a Doktori Bizottság elnöke, tájékoztatja az osztályt, hogy a Doktori Tanács levélben fordult az osztályhoz az MTA doktora cím megszerzésének során fellépő esetleges összeférhetetlenség kapcsán. A levél részletesen taglalja, hogy a Doktori Tanács szerint összeférhetetlenség áll fenn a jelölt és a habitusvizsgálók, osztály-előterjesztők, opponensek, bizottsági elnök valamint a titkár között, ha egyazon munkacsoportban/intézetben dolgoznak, főnöki/beosztotti viszonyban vannak, közvetlen munkatársak, közös publikációval rendelkeznek. A Doktori Tanács továbbá javasolja, hogy a szükségtelen feltételezések elkerülése végett a habitusvizsgálók és osztály-előterjesztők lehetőleg ne legyenek ugyanannak az eljárásnak az opponensei, bizottsági elnökei illetve titkárai. Blaskó Gábor akadémikus beszámol arról, hogy miután az osztály a március 20-i osztályülésen elfogadta az új Doktori Ügyrendet megérkezett az osztályhoz a Jogi és Igazgatási Főosztály által összeállított Doktori Ügyrend sablon. A Főosztály kérése az, hogy az új ügyrend bele legyen illesztve az ügyrend sablonba, amelyet az osztály szakreferense megtett, anélkül, hogy a szöveg részeken bármi módosítást végzett volna. Június 11-i ülésen a Doktori Bizottság elfogadta az új, sablonba illesztett ügyrendet. A Doktori Bizottság azt a határozatot hozta, hogy az ügyrendet eljuttatja a Doktori Tanácshoz majd a Jogi is Igazgatósági Főosztályhoz véleményezésre, majd ezt követően lesz előterjesztve megvitatásra az őszi osztályülésen. 4. Javaslattétel Széchenyi-díjra Joó Ferenc osztályelnök beszámol arról, hogy a javaslattételi felhívásra 1 javaslat érkezett; az ajánlásokat az osztály tagjai előzetesen megkapták elektronikus levél csatolmányaként. Fülöp Ferenc, az MTA levelező tagja, javaslattevők: Bartók Mihály, Dékány Imre, Penke Botond és Solymosi Frigyes akadémikusok. Bartók Mihály és Solymosi Frigyes Fülöp Ferenc kimagasló kutatási eredményeit méltatják. Szántay Csaba és Sohár Pál akadémikusok rámutatnak a jelölt kiválóságára, külön hangsúlyozva Fülöp Ferenc kimagasló eredményeire a foldamerek kémiájában. Az osztály titkos szavazással dönt a Széchenyi-díjra való felterjesztésről, melynek eredménye: 43./2012. (VI. 12.) számú A Kémiai Tudományok Osztálya Fülöp Ferencet, az MTA levelező tagját javasolja a 2013-as évi Széchenyi-díjra. 5. Javaslattétel állami kitüntetésre

5 5 Joó Ferenc osztályelnök beszámol arról, hogy a javaslattételi felhívásra 2 javaslat érkezett; az ajánlásokat az osztály tagjai előzetesen megkapták elektronikus levél csatolmányaként. Tőke László akadémikust, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésre, javaslattevő Szántay Csaba akadémikus Inczédy János akadémikust, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésre, javaslattevő: Sohár Pál akadémikus. Sohár Pál akadémikus felszólalásában méltatja Inczédy János akadémikust, mint a magyar analitikai kémia egyik legkiemelkedőbb alakját. Blaskó Gábor akadémikus üdvözli ezt a kezdeményezést, hogy az állami kitüntetések jelöléséhez az akadémia is adhat ajánlásokat. Horvai György akadémikussal közösen hangsúlyozzák, hogy mindkét jelölést maximálisan támogatják. Joó Ferenc osztályelnök tájékoztatja az osztályt arról, hogy mindkét jelöltre lehet igennel szavazni, ugyanakkor felkéri az osztályt arra, hogy minél nagyobb számban támogassa mindkét jelöltet. 44./2012. (VI. 12.) számú A Kémiai Tudományok Osztálya Inczédy Jánost, az MTA rendes tagját és Tőke László akadémikust javasolja a 2013-as évi Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésre. 6. Egyebek A. Köztestületi felvételi kérelmek Joó Ferenc osztályelnök tájékoztatja az osztályt, hogy a következő köztestületi tagfelvételi kérelmek ügyében a tudományos bizottságok véleményt nyilvánítottak és a jelöltek felvételét az osztály számára javasolják: Élelmiszertudományi Tudományos Bizottsághoz érkezett: Bartha Zsolt Analitikai és Környezeti kémiai Tudományos Bizottsághoz: Kiss Ibolya, Dubrovay Zsófia, Kiss Róbert, Ludányi Krisztina és Kurdi Róbert Szervetlen és Anyagtudományi Bizottsághoz: Renner Károly Fizikai Kémiai Tudományos bizottsághoz: Sipos Pál Miklós 45./2012. (VI. 12.) számú Az osztály nyílt szavazással, többségi döntés alapján elfogadta a felsorolt jelöltek köztestületi belépését. B. a Kémiai Tudományok Osztályának 2012-es évi rendezvényei Joó Ferenc osztályelnök tájékoztatja az osztályt, hogy az osztály évi 12 rendezvényre jogosult. Eddig 8 rendezvény került megszervezésre. Kéri az osztály utólagos jóváhagyását, hogy saját rendezvényként fogadja be a MTÜ-hez kapcsolódóan a Gyószerésztudományi Osztályközi Állandó Bizottság rendezvényét. Címe: Farmakogenomika, transzkriptomika, bioinformatika: az új orvos-biológiai módszerek alkalmazásának lehetőségei és korlátai a gyógyszerkutatástól a betegágyig

6 6 C. A Kémiai Tudományok Osztályának utazási kerete Joó Ferenc osztályelnök tájékoztatja az osztályt, hogy a Tudományos Bizottságoktól érkezett rangsor alapján 17 utazási támogatás került engedélyezésre a június végi határidő előtt. Felhívja a figyelmet arra, hogy ebben az évben még elfogadásra került egy olyan akadémikusi utazásigénylés, ami közvetlenül az osztályelnökhöz érkezett, nem a tudományos bizottságokhoz, de ez a 2013-as évi keret szétosztásakor már nem lesz elfogadható. D. Lendület program Joó Ferenc osztályelnök röviden beszámol arról, hogy a Lendület I és II programban a kémia szakterületén belül a következő pályázatok került elfogadásra: Lendület I Deák Andrea, MTA Természettudományi Kutatóközpont, Szerves Kémiai Intézet, pályázat címe Arany tartalmú szupramolekulák létrehozása Novák Zoltán, Eötvös Loránd Tudományegyetem, pályázat címe Szénhidrogénaktiváláson alapuló kémiai módszerek kifejlesztése Lendület II Fuxreiter Mónika, Debreceni Egyetem, pályázat címe Rendezetlen fehérjék terapeutikus alkalmazása E. MTA támogatott kutatócsoportok Joó Ferenc osztályelnök beszámol arról, hogy 21 új támogatott kutatócsoport kezdi meg működését 10 egyetemen. Kémia területén belül kettő került elfogadásra: Kollár László, Pécsi Tudományegyetem, pályázat címe Új, nagy szelektivitású kémiai szintézisek megvalósítása a fémorganikus kémia eszköztárának felhasználásával Kónya Zoltán, Szegedi Tudományegyetem, pályázat címe Nanoszerkezetű felületi struktúrák előállítása, vizsgálata és katalitikus alkalmazásai lehetőségei Antus Sándor akadémikus sérelmezi, hogy a MTA Szénhidrátkémiai Kutatócsoport nem került a támogatottak közé. Véleménye szerint a három bíráló közül kettő objektív véleményt fogalmazott meg, de a harmadik bíráló, a bírálata alapján, nagy valószínűséggel el sem olvasta a pályázati anyagot. Kéri, hogy az osztály fogalmazzon meg egy t ezzel kapcsolatban és juttassa el a Főtitkársághoz. Joó Ferenc osztályelnök véleménye szerint most ezt az ügyet az osztály nem tudja érdemben tárgyalni az időkorlát és a probléma összetettsége miatt, javasolja, hogy térjenek vissza rá majd szeptemberben. Hudecz Ferenc akadémikus beszámol arról, sikeresen lezajlott az ELTE Szerves Kémiai Tanszék szervezésében a III. Szerves Kémia Probléma megoldó verseny. Kéri az osztály segítségét ahhoz, hogy minél szélesebb körben ismertessék meg a diákokkal a versenyt és a lehetőséget.

7 7 Joó Ferenc osztályelnök beszámol arról, hogy az osztály által elfogadott ügyrendet a Jogi és Igazgatási Főosztály véleményezte és megjegyzésekkel látta el. A vélemény döntően kedvező. Tekintettel arra, hogy a június 26-i Elnökségi Ülésen az összes tudományos osztály ügyrendje megtárgyalásra kerül, kéri az osztály hozzájárulását ahhoz, hogy eljárjon a Jogi és Igazgatási Osztály által kért módosítások elvégzésében, és a további egyeztetésekben. : Az osztály nyílt szavazással dönt, melynek eredménye: 46./2012. (VI. 12.) számú A Kémiai Tudományok Osztálya egyhangúlag hozzájárul ahhoz, hogy az osztályelnök az Osztály Ügyrendje ügyében eljárjon Joó Ferenc osztályelnök megköszöni a figyelmet és bejelenti, hogy a következő osztályülés 2012.szeptember 18-án lesz és kellemes nyarat és jó pihenést kíván az osztály tagjainak. 7. Akadémikusok zárt ülése Hitelesítők: Markó László s.k. az MTA rendes tagja Medzihradszky Kálmán s.k. az MTA rendes tagja Készítette: Antal Zsuzsa szakreferens Budapest, július 14. Joó Ferenc osztályelnök

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya április 17-én, 14:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya április 17-én, 14:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Magyar Tudományos Akadémia KÉMIAI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYA 1051 Bp., Nádor u. 7. I. em. 113/b. tel: 411-6306 e-mail: kemia@titkarsag.mta.hu Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya 2012. április 17-én, 14:00

Részletesebben

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya február 21-én, 14:00 órakor kezdődő üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya február 21-én, 14:00 órakor kezdődő üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Magyar Tudományos Akadémia KÉMIAI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYA 1051 Bp., Nádor u. 7., I. em. 113/b. tel: 411-6306 e-mail: kemia@office.mta.hu 2012. február Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya 2012. február

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ A Kémiai Tudományok Osztálya január 24-i üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Kezdés időpontja: 14.

EMLÉKEZTETŐ A Kémiai Tudományok Osztálya január 24-i üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Kezdés időpontja: 14. EMLÉKEZTETŐ A Kémiai Tudományok Osztálya 2012. január 24-i üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Kezdés időpontja: 14.00 Az ülést vezette: Medzihradszky Kálmán, az Jelen voltak: akadémikusok:

Részletesebben

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya 2012. október 16-án, 14:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya 2012. október 16-án, 14:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Kémiai Tudományok Osztálya 1051 BUDAPEST, Nádor u. 7. Tel: 4116306 kemia@titkarsag.mta.hu www.mta.hu Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya 2012. október 16-án, 14:00 órai

Részletesebben

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya november20-án, 14:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya november20-án, 14:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Kémiai Tudományok Osztálya 1051 BUDAPEST, Nádor u. 7. Tel: 4116306 kemia@titkarsag.mta.hu www.mta.hu Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya 2012. november20-án, 14:00 órai

Részletesebben

Emlékeztető. a Kémiai Tudományok Osztálya december 10-én, 14:00 órai kezdettel tartott üléséről. Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem

Emlékeztető. a Kémiai Tudományok Osztálya december 10-én, 14:00 órai kezdettel tartott üléséről. Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Emlékeztető a 2013. december 10-én, 14:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Joó Ferenc osztályelnök üdvözölte a megjelenteket és megállapította, hogy 43 szavazati

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2016. június 10-i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Perczel András Dr. Császár Attila Dr. Salma Imre Dr. Péter László Dr.

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának december 14 ei üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának december 14 ei üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. december 14 ei üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Szepes László Dr. Timári

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. május 25 i alakuló üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. május 25 i alakuló üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. május 25 i alakuló üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Timári Géza Dr.

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 21 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 21 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. szeptember 21 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Hargittai Magdolna Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Perczel András

Részletesebben

J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről

J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottsága J E G Y Zİ K Ö NYV az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről Az MTA IX.

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának október 7 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának október 7 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2005. október 7 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Horváth István Tamás Dr. Surján Péter Dr. Hajós György Dr. Hargittai Magdolna Dr. Keszei

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 28 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 28 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2007. szeptember 28 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Horváth István Tamás Dr. Hudecz Ferenc Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv 1 Közgyűlési jegyzőkönyv Amely készült a Balatonvin Borlovagrend Balatonfüred-Csopak Egyesület (8230 Balatonfüred, Bocsár dűlő 0118/12 hrsz.) a Koczor Pincészetben, 2016.05.08-án d.u. 15:00 órakor kezdődő

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2010. április

Részletesebben

JEGYZÔKÖNYV. A Vegyészmérnöki Kar Tanácsának október 8-i ülésérôl

JEGYZÔKÖNYV. A Vegyészmérnöki Kar Tanácsának október 8-i ülésérôl JEGYZÔKÖNYV A Vegyészmérnöki Kar Tanácsának 1996. október 8-i ülésérôl Jelen voltak: szavazati jogú tagok: Abonyi Attila, Ágai Béla, Bárkai János, Farkas Uzonka, Fogassy Elemér, Fonyó Zsolt, Frankó Tamás,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint 6 fő teljes jogú tag 2 fő egyesületi tag, (szavazati joggal nem rendelkezik)

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint 6 fő teljes jogú tag 2 fő egyesületi tag, (szavazati joggal nem rendelkezik) 1 JEGYZŐKÖNYV amely készült a HAJDÚ-BIHAR MEGYEI SAKKSZÖVETSÉG Közgyűléséről Időpontja: 2015. június 12. 16 óra 00 perc Helye: Debrecen, Maróthy Gy. U. 5-7 (CTS Irodaház oktatóterem) Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását.

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását. JEGYZŐKÖNYV Készült a Józsefvárosi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 11. (csütörtök) napján 16:30 órakor a 1082 Budapest, Vajdahunyad utca l./b Nemzetiségi Önkormányzatok irodájában

Részletesebben

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Budapesti Műszaki Főiskola Kollégium Bánki Donát Tagkollégium Időpont: 2008. május 9. (péntek) 11.00 11.00

Részletesebben

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2014.03.19-én megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y. az ELTE PPK Kari Tanácsának április 5-i üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y. az ELTE PPK Kari Tanácsának április 5-i üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y az ELTE PPK Kari Tanácsának 2016. április 5-i üléséről Az ülés helyszíne: Kazinczy u. 23-27. Kari Tanácsterem Az ülés időpontja: 2016. április 5. (kedd), 14:00 óra Jelen vannak: az

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. október 22-én 16,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről: Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 13-án, szerdán, 9.15 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Márványtermében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Területfejlesztési

Részletesebben

Budapest Főváros 1 Közgyűlése. Ügyrendi Nemzetiségi Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozatellenörzö Bizottság. ikt. szám: FPH 122 /2-2 /2017

Budapest Főváros 1 Közgyűlése. Ügyrendi Nemzetiségi Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozatellenörzö Bizottság. ikt. szám: FPH 122 /2-2 /2017 ~ ~BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése Ügyrendi Nemzetiségi Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozatellenörzö Bizottság *1000082785652* 1111 1 ~ 1111 11 1 ~ 111 i11 1 1 111 11 1 1 1 1 1 ~1~11111m11m1m11m1íl11~1

Részletesebben

Építészeti Tudományos Bizottság

Építészeti Tudományos Bizottság Építészeti Tudományos Bizottság A bizottság neve: Építészeti Tudományos Bizottság (ÉTB) Az ÉTB tisztségviselői: Vukoszávlyev Zorán elnök titkár Az ÉTB létszáma: 26 fő, ebből akadémikus 2 fő, nem akadémikus

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése Dátum: 2014. május 31. 10 óra 30 perc Helyszín: Komáromi Városi Sportcsarnok (2900 Komárom, Czuczor Gergely utca 62.) Résztvevők:

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat 2006. október 16-án megtartott Alakuló Képviselő-testületi ülésén Az ülés helye: Nagykovácsi, Öreg Iskola Az ülés kezdete: 18.00 óra Jelen

Részletesebben

2014. május 7 én (szerda) du. 13 30 órára

2014. május 7 én (szerda) du. 13 30 órára H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4

Részletesebben

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV közgyűlésről,amely készült 2016 év február hó 19. napján 18.30 órai kezdettel, 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. szám alatt az Orosházi Sakk Egyesület (továbbiakban az Egyesület ) közgyűléséről.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6.

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6. ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6. A Magyar Tudományos Akadémia elnökének, alelnökeinek, főtitkárának, főtitkárhelyettesének és választott elnökségi tagjainak megválasztása

Részletesebben

E M L É K E Z T E T Ő

E M L É K E Z T E T Ő Ikt. sz.:11783/2011-4000/4120 Irattár: 0594/05O30 E M L É K E Z T E T Ő Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanács ülése Időpont: Helyszín: 2011. november 04. 9 óra 1054 Budapest, Akadémia u. 3. (Nemzeti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. június 28-án 14.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ö K Ö N Y V

J E G Y Z Ö K Ö N Y V ~ ~BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése Ügyrendi Nemzetiségi Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozatellenörzö Bizottság lkt. szám: 122/3-4/2017 J E G Y Z Ö K Ö N Y V az Ügyrendi, Nemzetiségi, Összeférhetetlenségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Szarka Andrea igazgatási irodavezető, Szűcsné Horváth Margit gazdálkodási irodavezető

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Szarka Andrea igazgatási irodavezető, Szűcsné Horváth Margit gazdálkodási irodavezető I-1/4-26/2013. ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén a Városháza 18-as sz. helyiségében. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén Jegyzőkönyv amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén A küldöttközgyűlés helye: OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió (Budapest V., Semmelweis u.

Részletesebben

2. számú melléklet ÜGYREND

2. számú melléklet ÜGYREND 2. számú melléklet ÜGYREND AZ MTA KÉMIAI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK AZ MTA DOKTORA TUDO- MÁNYOS CÍM MEGSZERZÉSÉÉRT INDÍTOTT ELJÁRÁSBAN VALÓ KÖZRE- MŰKÖDÉSÉRŐL Ezt az Ügyrendet a Magyar Tudományos Akadémiáról

Részletesebben

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK 1989 2017 2017 Lovász László elnök Csépe Valéria kutatóprofesszor MTA Természettudományi Kutatóközpont Cziráki Szabina titkár Országos Tudományos Diákköri Tanács

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. augusztus 11-én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést.

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést. Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közgyűlésén 2017. május 26-án a Zöld Kapcsolat Egyesület tárgyaló termében (3525 Miskolc, Kossuth u. 13. szám) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének II. számú módosítására.

JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének II. számú módosítására. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. augusztus 15-én, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht Német Nemzetiségi Önkormányzat Levelezési cím: 3535 Miskolc, Bartók Béla út 54 Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Mellékletek: jelenléti ív meghívó Módosított alapszabály Közgyűlés helye: Szeged, Szent-Györgyi Albert

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről Jegyzőkönyv A MAGISZ 2017. március 24.-i ismételt- közgyűléséről Az Egyesület adatai: Neve: Magyar Agrárinformatikai Szövetség (MAGISZ) Székhelye: 4032 Debrecen, Böszörményi út. 138. Adószáma: 18234873-1-09

Részletesebben

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta.

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta. 03-3/9-17/2014. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. július 18-án megtartott rendkívüli üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Lengvárszky Attila

Részletesebben

Budapest Főváros 1 Közgyűlése Költségvetési Bizottsága. ikt. szám: FPH 108 /5-3 /2018. Jegyzőkönyv

Budapest Főváros 1 Közgyűlése Költségvetési Bizottsága. ikt. szám: FPH 108 /5-3 /2018. Jegyzőkönyv .BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése Költségvetési Bizottsága lm ~l~lll l llll lllllhi 111 ~ 11~ 1~ 11 ~111 ~~ ~I~ 111 ~ 111 ~11 *1000085623281 * ikt. szám: FPH 108 /5-3 /2018 Jegyzőkönyv Készült a

Részletesebben

Cirák Község Önkormányzata Cirák, Fő u /2013./E. JEGYZŐKÖNYV. Készült: június 26.

Cirák Község Önkormányzata Cirák, Fő u /2013./E. JEGYZŐKÖNYV. Készült: június 26. Cirák Község Önkormányzata 9364 Cirák, Fő u. 6. 12./2013./E. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 26. Cirák Község Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2013./E. JEGYZŐKÖNYV Készült: Cirák Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságának 2016. január 20án 10. 00 órai kezdési idővel meghirdetett és 10. 00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 80. /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 4. napján 09.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Közhasznú Egyesület (továbbiakban: Egyesület, székhely: 1112 Budapest, Zólyomi út 34/b-36.) 2017. február 14. napján 18.15 órakor tartott megismételt

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 4. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13.

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. JEGYZŐKÖNYV KIVONAT Közgyűlés helye: SE- I. sz. Sebészeti Klinika Előadóterme 1082 Budapest, Üllő út 78/a., 2. emelet

Részletesebben

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE december 18-án 18,00 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE december 18-án 18,00 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. december 18-án 18,00 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 100/2018. (XII.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGÁNAK, PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK VALAMINT TULAJDONOSI BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2016.08.23., kedd 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2016. Jegyzőkönyv Makár Richárd: Köszöntöm a megismételt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának dísztermében 2015. október 8-án 16:34 perckor kezdődő képviselő-testületi üléséről Jelen lévő képviselők: Bata

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) Küldöttközgyűléséről

Jegyzőkönyv a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) Küldöttközgyűléséről M A G Y A R K Ö N Y V T Á R O S O K E G Y E S Ü L E T E Association of Hungarian Librarians Verein Ungarischer Bibliothekare Association des Bibliothècaires Hongrois Oбщество Венгерских Библиотекарей 1827

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV, AMELY KÉSZÜLT AZ "ALAPÍTVÁNY A MAGYARORSZÁGI GYÓGYSZERKUTATÁSÉRT" KURATÓRIUMI ÜLÉSÉN 2009. JÚNIUS 23-ÁN

JEGYZŐKÖNYV, AMELY KÉSZÜLT AZ ALAPÍTVÁNY A MAGYARORSZÁGI GYÓGYSZERKUTATÁSÉRT KURATÓRIUMI ÜLÉSÉN 2009. JÚNIUS 23-ÁN JEGYZŐKÖNYV, AMELY KÉSZÜLT AZ "ALAPÍTVÁNY A MAGYARORSZÁGI GYÓGYSZERKUTATÁSÉRT" KURATÓRIUMI ÜLÉSÉN 2009. JÚNIUS 23-ÁN Helyszín: Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet

Részletesebben

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2015. november 18. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Rektori sportpályázat

Részletesebben

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv február 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről

ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv február 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2017. február 21. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely közgyűlési jegyzőkönyv készült a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége (a továbbiakban Szövetség) 2017. március 25-én 10 órakor megtartott rendes éves Közgyűléséről:

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

2 Jegyzőkönyv Készült, Apaj Község Képviselő-testületének október 12-én megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Apaj Község Polgármesteri Hivat

2 Jegyzőkönyv Készült, Apaj Község Képviselő-testületének október 12-én megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Apaj Község Polgármesteri Hivat Apaj Község Polgármesteri Hivatal 2345. Apaj, Fő tér 2. Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Képviselő-testületének 2006. október 12-én megtartott alakuló üléséről Hozott határozatok: 54/2006.(10.12.) 55/2006.(10.12.)

Részletesebben

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/ Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/568-000 E-mail: iskola@petervasara.hu Ikt.sz: 37-4/2017. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pétervásárai Tamási Áron Általános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2012. április 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 2-án 9.00 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. > :'.! :.' ;. : ' : ~ ; \' ::~-l. ;( Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgámiester. T

JEGYZŐKÖNYV. > :'.! :.' ;. : ' : ~ ; \' ::~-l. ;( Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgámiester. T BUAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készült a Pénzügyi Bizottság 2012. december ll-én megtartott ülésén, a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ELTE/1034/6(2018) EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2018. JÚLIUS 6., 13.00-14.00. HELYE: TANÁRI KLUB (SZERB UTCA 21-23. I. EMELET) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt: Szalay Péter

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE 1. Az Ügyrend hatálya 1. Jelen szabályozás az SZTE Közgazdaságtudományi Habilitációs Szakbizottságának a működésére

Részletesebben

TÁRGYSOROZAT. Megnyitó, a testületi-ülés határozatképességének megállapítása, napirendre tett javaslat Napirendi pontok:

TÁRGYSOROZAT. Megnyitó, a testületi-ülés határozatképességének megállapítása, napirendre tett javaslat Napirendi pontok: Szomolya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. 05. 16.-án megtartott rendkívüli ülés: A./ Jegyzőkönyve B./ Tárgysorozata C./ Határozata. 24-28 D./ Rendelete: 6 TÁRGYSOROZAT Megnyitó, a testületi-ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság beszámolója a évi tevékenységéről

IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság beszámolója a évi tevékenységéről IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság beszámolója a 2012. évi tevékenységéről 1. MTA Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottság 2012 évi tevékenysége

Részletesebben

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv mely felvételre került a Graphisoft Park SE Európai Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2015. május 13-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELTE TÓK HÖK Küldöttgyűlés jegyzőkönyve 2015. február 27. (ELTE TÓK, 123.) IDŐPONT: 2015. február 27. HELYSZÍN: ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 123. terem AZ ÜLÉS KEZDETE: 16:30 A megjelent küldöttgyűlési

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. Tel./Fax: (1) , (1) / 190

1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. Tel./Fax: (1) , (1) / 190 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzat 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. hok@lisztakademia.hu Tel./Fax: (1) 462 46 90, (1) 462 46 00 / 190 www.lfzehok.hu Jegyzőkönyv, amely készült

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Közgyűlés helye: Budapest, XI. Műegyetem rakpart 3. K.240 BME Épültszerkezettani Tanszék konzultációs terme ideje: 2016. május 11. 16.00 A közgyűlés kezdő időpontjában a szavazati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2009. december 11-én tartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Bartáné Tóth Mária Dr.

Részletesebben

Az SZTE KDI képzési terve

Az SZTE KDI képzési terve Az SZTE KDI képzési terve Doktori képzési/kutatási programok: 1. Analitikai kémia 2. Bioorganikus kémia 3. Elméleti kémia 4. Fizikai Kémia 5. Katalízis, kolloidika, felület- és anyagtudomány 6. Komplex

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25. Ikt.szám:42-39/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.) Jelen vannak:, a testület e dr. Egyed Ferdinánd,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2016. április 11- én 19,00 órai kezdettel, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott, rendkívüli,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: április 12-én, a Heves Megyei Közgyűlés soron kívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: április 12-én, a Heves Megyei Közgyűlés soron kívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2017. április 12-én, a Heves Megyei Közgyűlés soron kívüli üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Csik Balázs, Dudás

Részletesebben

AZ AKADÉMIAI KUTATÓINTÉZETEK TANÁCSA ÜGYRENDJE

AZ AKADÉMIAI KUTATÓINTÉZETEK TANÁCSA ÜGYRENDJE AZ AKADÉMIAI KUTATÓINTÉZETEK TANÁCSA ÜGYRENDJE A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. XL törvény (MTAtv.) 17. (4) bekezdése szerint, az akadémiai kutatóhálózat testületi felügyeletét az Akadémiai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.020-18/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 2. napján

Részletesebben