Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 28 i üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 28 i üléséről"

Átírás

1 Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 28 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Horváth István Tamás Dr. Hudecz Ferenc Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss Éva Dr. Perczel András Dr. Vékey Károly Dr. Orbán Miklós Dr. Szepes László Dr. Kotschy András Dr. Szalai István Kimentését kérte: Dr. Záray Gyula Dr. Hajós György Dr. Hargittai Magdolna, iskolavezető, programvezető, programvezető egyetemi docens tudományos osztályvezető egyetemi docens adjunktus, az iskola titkára, programvezető tudományos igazgatóhelyettes tudományos tanácsadó 1) A Tanács nevében Dr. Inzelt György iskolavezető megköszönte Dr. Kotschy Andrásnak a Doktori Iskola titkáraként végzett munkáját. 2) Dr. Inzelt György bejelentette, hogy a titkári teendők elvégzésére Szalai Istvánt kérte fel. 3) A Tanács kijelölte a beszámolónap időpontját, ami ebben az évben november 17. (szombat) lesz. 4) A Tanács Pilbáth Zsuzsa számára haladékot adott a második közlemény bemutatására, a következő, decemberi ülésig. 5) A Tanács Nagy Tibor kérelmének tárgyalását elhalasztotta. 6) Dr. Inzelt György iskolavezető bejelentette, hogy a visszalépéseket követően Nemes Anikó kapott ösztöndíjat. 7) A Tanács elfogadta, hogy Vákuumtechnika címmel új akkreditált doktori kurzus kerüljön meghirdetésre. Előadók: Dr. Frigyes Dávid és Dr. Csonka István 8) A Tanács azzal a kéréssel fordul a Kémiai Intézet igazgatójához, hogy az iskola vezetésével járó adminisztratív feladatok ellátására biztosítson megfelelő segítséget Inzelt György iskolavezető

2 számára. 9) A Tanács döntött a doktori eljárás megkezdésével kapcsolatban beadott kérelmekről és az alábbi összetételű bizottságokat jelölte ki:

3 8.1. Varga Zsolt Dr. Vértes Attila Dr. Óvári Mihály Dr. Varga Imre Dr. Pátzay György (BMGE) /Dr. Galbács Gábor (SZE)/ Dr. Vékey Károly (MTA KK) Dr. Salma Imre Dr. Süvegh Károly /Dr. Kuzmann Ernő (MTA KK)/ 8.2. Móricz Ágnes Dr. Orbán Miklós Dr. Mihucz Viktor Dr. Dibó Gábor Dr. Horváth Györgyi (PTE) /Ferencziné Dr. Fodor Katalin (Richter)/ Dr. Tatár Enikő Dr. Simonné Dr. Sarkadi Lívia (BMGE) Dr. Báthory Mária (SZE) /Ferencziné Dr. Fodor Katalin (Richter)/ 8.3. Bóbics Lilla Dr. Inzelt György Főtárgy: Fizikai Kémia Dr. Inzelt György Melléktárgyak: Elektroanalitika Dr. Nagy Géza (PTE) Kémiatanítás módszertana Dr. Szalay Luca 8.4. Szőke Réka Dr. Vértes Attila Főtárgy: Magkémia Dr. Vértes Attila

4 Melléktárgyak: Környezeti kémia Kémia története és tudományfilozófia Dr. Salma Imre Dr. Hronszky Imre (BMGE)

5 8.5. Pusztai Szabolcs Dr. Inzelt György Zsélyné Dr. Újvári Mária Dr. Bakos István (MTA KK) Dr. Nagy Géza (PTE) /Dr. Láng Győző/ Dr. Kiss László Dr. Kálmán Erika (MTA KK) Szalainé Dr. Martinusz Kinga (Richter) /Dr. Láng Győző/ 8.6. Kovácsné Bogdán Csilla Dr. Záray Gyula Dr. Szalai István Barczáné Dr. Buvári Ágnes Dr. Szakács Zoltán (Richter) /Dr. Burger Mária/ Dr. Sóvágó Imre (DE) Dr. Kiss Tamás (SZE) Ungvárainé Dr. Nagy Zsuzsanna /Dr. Burger Mária/ 8.7. Hegedűsné Kudar Veronika Dr. Szepes László Főtárgy: Szerkezeti Kémia Dr. Tarczay György Melléktárgyak: Elválasztástechnika Dr. Torkos Kornél Szerkezeti szervetlen kémia Dr. Nyulászi László (BMGE) Dr. Perczel András Dr. Szalay Roland Dr. Szabó Dénes Dr. Bényei Attila (DE) /Dr. Novák Zoltán/ Dr. Joó Ferenc (DE) Skodáné Dr. Földes Rita (PE) Dr. Harmat Veronika

6 8.8. Perger Tamás Dr. Baranyai András Dr. Magyarfalvi Gábor Dr. Peintler Gábor (SZE) Dr. Tóth János (BMGE) /Dr. Póta György (DE)/ Dr. Farkas Ödön Dr. Lendvay György (PE) Dr. Stirling András (MTA Izotópkutató Intézet) 8.9. Szilágyi Petra Ágota Dr. Sohár Pál Főtárgy: Magkémia Dr. Kuzmann Ernő (MTA KK) Melléktárgyak: Komplexkémia Dr. Speier Gábor (VE) Szerkezeti szervetlen kémia Dr. Sohár Pál Dr. Keszei Ernő Dr. Szabados Ágnes Dr. Nagy László (SZE) Dr. Jean Marc Latour (IRTSV/LCBM) /Dr. Lázár Károly (MTA KFKI)/ /Dr. Jorge Linares (Univ. de Versailles)/ Dr. Peter Faller (LCC/CNRS) Dr. Azzedine Bousseksou (LCC/CNRS) Dr. Molnár Gábor (LCC/CNRS) 8.9. Pálfi Villő Katalin Dr. Medzihradszky Kálmán Főtárgy: Szerves Kémia Dr. Medzihradszky Kálmán Melléktárgyak: Elválasztástechnika Dr. Kremmer Tibor (MTA KK) Molekulamodellezés Dr. Náray Szabó Gábor Pálfy Viktória Dr. Hollósi Miklós Főtárgy: Szerves Kémia Dr. Hollósi Miklós

7 Melléktárgyak: Műanyagkémia és technológia Zöld kémia Dr. Belina Károly (KF) Dr. Horváth István Tamás Mezey Péter Dr. Horváth István Tamás Főtárgy: Szerves Kémia Dr. Rábai József Melléktárgyak: Műanyagkémia és technológia Dr. Pukánszky Béla (BMGE) Zöld kémia Dr. Horváth István Tamás Vakulya Benedek Dr. Inzelt György Főtárgy: Szerves Kémia Dr. Jalsovszky István Melléktárgyak: Elválasztástechnika Dr. Kremmer Tibor (MTA KK) Kémia története és tudományfilozófia Dr. Inzelt György Héja László Dr. Gilányi Tibor Főtárgy: Kolloidika Dr. Gilányi Tibor Melléktárgyak: Elválasztástechnika Dr. Klebovich Imre (SE) Nukleáris méréstechnika Dr. Süvegh Károly Szabó Sándor Géza Dr. Horváth István Tamás Dr. Farkas Ödön Dr. Csámpai Antal Dr. Borbély János (DE) /Dr. Csempesz Ferenc/ Dr. Sinkó Katalin Dr. Jedlovszky Pál Dr. Zsuga Miklós (DE)

8 8.15. Kovács Orsolya Dr. Gilányi Tibor Dr. Bodor Andrea Dr. Jedlovszky Pál Dr. Földes Enikő (BMGE) /Dr. Filipcsei Genovéva (BMGE) / Dr. Sinkó Katalin Dr. Rábai József Dr. Zsuga Miklós (DE) Nagy Tibor Zsigmond Dr. Horváth István Tamás Dr. Dibó Gábor Dr. Szabó Dénes Dr. Nyerges Miklós (BMGE) /Kollár László (PTE)/ Dr. Bodor Andrea Dr. Hajós György (MTA KK) Dr. Kalaus György (BMGE)

9 8.17. Kocsis László Dr. Perczel András Dr. Farkas Ödön Dr. Dibó Gábor Dr. Bajusz Sándor (GYOKI) /Dr. Soós Tibor (MTA KK)/ Dr. Lőw Miklós (Richter) Dr. Soós Tibor (MTA KK) Dr. Timári Géza /Dr. Mező Gábor/ Budapest, szeptember 28. Dr. Inzelt György a Kémiai Doktori Iskola vezetője Dr. Szalai István adjunktus a Kémiai Doktori Iskola titkára

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának december 14 ei üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának december 14 ei üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. december 14 ei üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Szepes László Dr. Timári

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 21 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 21 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. szeptember 21 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Hargittai Magdolna Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Perczel András

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. május 25 i alakuló üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. május 25 i alakuló üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. május 25 i alakuló üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Timári Géza Dr.

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2016. június 10-i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Perczel András Dr. Császár Attila Dr. Salma Imre Dr. Péter László Dr.

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának október 7 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának október 7 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2005. október 7 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Horváth István Tamás Dr. Surján Péter Dr. Hajós György Dr. Hargittai Magdolna Dr. Keszei

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. március 17 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. március 17 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. március 17 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Horváth István Tamás Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Hargittai Magdolna Dr. Keszei

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából.

Jegyzőkönyv. Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2002. július 3, 9, 10. és július 11. helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata

Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2008. július 7. és 8. helye: ELTE TTK

Részletesebben

... Dr. Perczel András Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Szalai István

... Dr. Perczel András Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Szalai István Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2013. július 8. és 9. helye: ELTE TTK

Részletesebben

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 35 év alatti 1 593 FARKAS Pál 1985 01:30:31.8 01:30:27.8 1 1 4:16 min/km +00:00:00.0 2 699 PINTÉR András 1996 01:33:36.5 01:33:33.8 3 3 4:24 min/km +00:03:05.9 3 609 HERCZEG Zoltán 1986 01:33:41.8

Részletesebben

... Dr. Záray Gyula Dr. Surján Péter Dr. Rábai József Dr. Novák Zoltán

... Dr. Záray Gyula Dr. Surján Péter Dr. Rábai József Dr. Novák Zoltán Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2010. július 5. és 6. helye: ELTE TTK

Részletesebben

Az Intézeti TDK teljesítmények áttekintése (számok, trendek) Vass Gábor

Az Intézeti TDK teljesítmények áttekintése (számok, trendek) Vass Gábor Az Intézeti TDK teljesítmények áttekintése (számok, trendek) Vass Gábor TDK OTDK Konferencia vagy verseny? Szeretnénk, ha konferencia lenne (ez a kari TDK konferenciákra igaz is), de itt most nem erről

Részletesebben

J24 Magyar Bajnokság helyezettjei

J24 Magyar Bajnokság helyezettjei J24 Magyar Bajnokság helyezettjei 1999 1 N.N. Madarász Tamás Csomai József Kugler Tamás 2 HEDDA Lettner Adorján Leposa Ferenc Lettner Dóra Sabján Zoltán 3 CATCH Láng Péter Cserép Csaba Rauschenberger Miklós

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ A Kémiai Tudományok Osztálya január 24-i üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Kezdés időpontja: 14.

EMLÉKEZTETŐ A Kémiai Tudományok Osztálya január 24-i üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Kezdés időpontja: 14. EMLÉKEZTETŐ A Kémiai Tudományok Osztálya 2012. január 24-i üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Kezdés időpontja: 14.00 Az ülést vezette: Medzihradszky Kálmán, az Jelen voltak: akadémikusok:

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens 2. Árváné dr. Ványi Georgina adjunktus GTK Vállalkozásfejlesztés nem önálló 3. Dr. Bácsné dr. Bába Éva egyetemi docens 4. Dr. Bai Attila egyetemi docens GTK Vállalatgazdaságtani

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya 2012. október 16-án, 14:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya 2012. október 16-án, 14:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Kémiai Tudományok Osztálya 1051 BUDAPEST, Nádor u. 7. Tel: 4116306 kemia@titkarsag.mta.hu www.mta.hu Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya 2012. október 16-án, 14:00 órai

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.04.28. 1 KZCS/14/12193524 MAKAI RÓBERT 649 986 8530 649 986 2 KZCS/14/12193363 PAUSITS ERIKA 643 204 7480 643 204 3 KZCS/14/12193462 VIDA JÁNOS 650 000 7280,4 650 000 4 KZCS/14/12193486 MILÁVECZ

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült

Részletesebben

Járási tantárgyi vetélkedők

Járási tantárgyi vetélkedők Járási tantárgyi vetélkedők Magyar nyelv és irodalom 1. Belovics Alexandra 1 4.B (8.oszt) Hnatik-Riskó Márta 2. Darcsi Barbara 1 4.B (8.oszt) Hnatik-Riskó Márta 3. Homoki Eszter 2 4.A (8.oszt) Hnatik-Riskó

Részletesebben

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János 1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János Idézet: Élj az idővel hát: fürgén elindulnak az évek, s nem jön olyan jó több, mint ami már oda van

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

IV. Tovafutók - Liget

IV. Tovafutók - Liget F1 1 18 NAGY Péter 1989 00:26:07 00:26:53 00:27:39 01:20:40 3:49 min/km +00:00:00 2 21022 FÜZESY Dávid 1993 00:27:22 00:28:03 00:28:18 01:23:44 Dunaújvárosi Triatlon 3:58 min/km +00:03:04 3 21085 ZENTAI

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2007. május 25 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2007. május 25 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2007. május 25 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Hudecz Ferenc Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss Éva Dr. Perczel

Részletesebben

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA 2016. futónaptár.hu 10 KM Összesített eredmények: Helyezés Név Rajtszám Teljesítés ideje 1. Varga József 322 00:40:43 00:00:00 2. Hajduska Balázs 320 00:44:22 00:03:39

Részletesebben

Magyarország 20 km-es és Fiatalkorúak Hosszútávú Gyalogló Bajnoksága 2018 Békéscsaba

Magyarország 20 km-es és Fiatalkorúak Hosszútávú Gyalogló Bajnoksága 2018 Békéscsaba EREDMÉNYEK Férfi 20km gyaloglás Időfutam 09:00 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord 1 4 Helebrandt Máté 1989 NYSC 16 1:24:02 SB 2 23 Venyercsán Bence Barnabás 1996

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi Férfi 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km 1 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 2004+ 1 631 RÉVÉSZ Hunor 2004 00:31:36 00:31:58 00:00:30 01:04:05 48 77 6:06 min/km +00:00:00 2 188 BOTTÓ Balázs 2008 00:35:35 00:36:44 00:00:34 01:12:54 59 117 6:56 min/km +00:08:49 2018.06.24 13:25:59

Részletesebben

Lajszner Attila ESP Egri Spartacus Tájékozódá hiba

Lajszner Attila ESP Egri Spartacus Tájékozódá hiba F16B (6) 5.4 km 210 m 13 ep 1 Pintér Ábel GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub 39:16 2 Balogh Bálint GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub 43:41 3 Czéh Tamás ESP Egri Spartacus Tájékozódá 47:05 4 Szalóki Dávid 93 ESP Egri

Részletesebben

2016/2017. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny

2016/2017. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2016/2017. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Angol nyelv I. kategória 28. Ágoston András Iván 12. d felkészítő tanár: Zanatiné Szántai Ildikó Angol nyelv II. kategória 6. Veres Dóra Erzsébet 11.

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák /Osztályozóvizsgák/

Tanulmányok alatti vizsgák /Osztályozóvizsgák/ I. Bizottság Hétfő 2018.04.16. Tanulmányok alatti vizsgák /Osztályozóvizsgák/ Ispán Ildikó 12.a magyar irodalom magántanuló 12.00-12.45 B.-né U.Rita 120. 14.00-15.30 18. Kárpáti Monika/ Gergely Krisztina

Részletesebben

Biharkeresztes választási eredményei október 13.

Biharkeresztes választási eredményei október 13. Biharkeresztes választási eredményei DANI BÉLA PÉTER Független jelölt 998 57,22% SEMLYÉNYINÉ MIZÁK ÁGOTA NÉPPÁRT 499 28,61% HARSÁNYI CSABA Független jelölt 223 12,79% MAGYARI CSABA Független jelölt 24

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL MARATON kategóriás eredmények

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL MARATON kategóriás eredmények Férfi 18-30 1 1051 Bojtor László Tivadar 21:44 21:39 21:58 22:44 23:56 25:11 26:20 26:25 3:09:54 2 1158 Süvöltős Bence 24:43 24:27 24:23 24:29 25:15 24:52 24:43 24:24 3:17:13 3 1145 Lovas Gergely 25:01

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ december 1-jétől változik az orvosok beosztása! DÉLELŐTT (07:30-13:30)

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ december 1-jétől változik az orvosok beosztása! DÉLELŐTT (07:30-13:30) MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna adjunktus Dr. Szilágyi Kamilla rezidens Dr. Lénárda

Részletesebben

Hatvan félmaraton Km abszolút eredmények

Hatvan félmaraton Km abszolút eredmények 21 Km abszolút eredmények Hely NemHely Rsz Név 5km 10km 15km Cél Diff. # 1 1 122 Szirmai Zoltán 19:22 40:32 1:02:21 1:24:41 n.a. 2 2 141 Csuka Balázs 21:21 44:21 1:06:52 1:29:34 04:53 3 1 136 Zólyomi Kinga

Részletesebben

TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK

TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 2877 KOVÁCS Győző VELENCE BIKE TEAM 00:58:50 2 2912 HORVÁTH Áron Mihály Superior MTB Team 01:02:10 3 2855 SZERZŐ Péter 01:02:24 4 2901 MÉHÉSZ Tamás Merida Maraton Team-CST

Részletesebben

2015. augusztus 19., szerda

2015. augusztus 19., szerda 2015. augusztus 19., szerda ZENEELMÉLET, FÖLDRAJZ, ORGONA - 9:00 221. terem, Orgonaterem Tanárok: Győrffy Katalin, Szabó Balázs, dr. Kiss-Csapó Gergely Rinkó Sándor 9.A zeneelmélet 9. Győrffy Katalin Gergely

Részletesebben

VelenceBike MTB Maraton RT/HT

VelenceBike MTB Maraton RT/HT Rövid táv U13 Fiú 1 2985 GUDELLA Ádám 01:31:43 00:00:00 2 2903 LERNYEI Samu Hungaro Fondo 01:31:53 00:00:09 3 2906 MANCE Imre Jonathan Hungaro Fondo 02:27:04 00:55:20 Rövid táv U13 Lány 1 2955 SZOMBATI

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék DÉLELŐTT (07:30-13:30) Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus

Részletesebben

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya február 21-én, 14:00 órakor kezdődő üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya február 21-én, 14:00 órakor kezdődő üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Magyar Tudományos Akadémia KÉMIAI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYA 1051 Bp., Nádor u. 7., I. em. 113/b. tel: 411-6306 e-mail: kemia@office.mta.hu 2012. február Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya 2012. február

Részletesebben

2018 PÉCS UTÁNPÓTLÁS ÉS VÁLTÓ OB

2018 PÉCS UTÁNPÓTLÁS ÉS VÁLTÓ OB Férfiak Hely Rsz Név SzülÉv Egyesület Licensz Idő 1 9138 Sinko-Uribe Aurél 1999 Tiszaújvárosi Triatlon Klub 208856 00:33:45 2 9106 Sinko-Uribe Ábel 2001 Tiszaújvárosi Triatlon Klub 6874 00:34:11 3 9127

Részletesebben

Primavera BalatonMan Kenese 2019 Kategóriás Eredmények

Primavera BalatonMan Kenese 2019 Kategóriás Eredmények 18-24 Férfi AG 1 315 HEIMBERGER DÁVID 2000 HUN 0:14:09 02:32 2:59:55 02:59 2:17:19 5:36:51 18-24 Nő AG 1 219 BARTUCZ LUCA 1995 HUN 0:16:25 05:23 3:30:39 03:16 3:18:37 7:14:19 25-29 Férfi AG 1 242 CSIKÓS

Részletesebben

2012 az ELTE Szerves Kémiai tanszékén és a kutatócsoportokban

2012 az ELTE Szerves Kémiai tanszékén és a kutatócsoportokban 2012 az ELTE Szerves Kémiai tanszékén és a kutatócsoportokban Dr. Rábai József egyetemi tanár 2012. szeptember 1 Bruckner Győző-díj (Richter Gedeon Rt. és a MTA) Dr. Mező Gábor, a kémiai tudomány doktora

Részletesebben

2012. február 7. kedd 9 óra Terem: N I. Bizottság

2012. február 7. kedd 9 óra Terem: N I. Bizottság 2012. február 7. kedd 9 óra Terem: N.3.310 I. Bizottság Horváth László főosztályvezető Dr. Bencsik Mária főiskolai docens Dr. Tibor Ágnes főiskolai docens Dr. Lazányi Kornélia - adjunktus Jegyzökönyvvez.:

Részletesebben

71-343 Fül - Orr Gégészet szakrendelés Dr. Benedek Tóth Zoltán

71-343 Fül - Orr Gégészet szakrendelés Dr. Benedek Tóth Zoltán K épület Orvosainak névsora ABC sorrendben Dr. Aczél Klára 71-351 465-1838 Szemészet I Dr. Alföldi Edit 72-918 Reumatológia Dr. Altomare György 71-147 465-1835 Pszichiátria I. Dr. Atalay Katalin 71-086

Részletesebben

Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár:

Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár: Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola Időpont: hétfő, szerda 14:30-15:15 1. Adler Márton hegedű Tarcsay Beáta 2. Bolla Zsófia Zorka hegedű Tarcsay Beáta 3. Dublecz

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Molnár Dávid

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA RENDELÉSI IDŐ BEOSZTÁSA: C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék 07:30-13:30 07:30-13:30 07:30-13:30 07:30-13:30

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör 1 9035 FAZEKAS Attila 1970 00:37:38 00:08:50 00:09:28 00:09:36 00:09:42 3:45 min/km +00:00:00 2 9150 THURAUER Roman 1977 00:37:54 00:08:51 00:09:28 00:09:41 00:09:53 3:47 min/km +00:00:15 3 9051 HAJTMAN

Részletesebben

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS ) 1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry

Részletesebben

Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely

Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely Tájékoztató a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól Sorsz. Név Tudományág Munkahely 1 Aliczki Manó Biológiai tudományok MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet 2 Almásiné Csoma

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Mező Marléne

Részletesebben

TDVT2017 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT

TDVT2017 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 1007 Kovács Győző VelenceBikeTeam Master1 0:52:30 2 1024 Kőszegi Krisztián NELLA TREK TEAM Master2 0:53:27 3 1032 Czéczei János Cube Csömör Master2 0:57:38 4 1152 Csámpa

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Licensz Idő férfi MTB rövid Kovács Győző VelenceBikeTeam Master1 0:52: Kőszegi Krisztián

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Licensz Idő férfi MTB rövid Kovács Győző VelenceBikeTeam Master1 0:52: Kőszegi Krisztián Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Licensz Idő férfi MTB rövid 1 1007 Kovács Győző VelenceBikeTeam Master1 0:52:30 2 1024 Kőszegi Krisztián NELLA TREK TEAM Master2 10023623625 0:53:27 3 1032 Czéczei

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

Gyakorlati vizsgák november 06. Százhalombatta

Gyakorlati vizsgák november 06. Százhalombatta Gyakorlati vizsgák november 06. Százhalombatta 1. bizottság 2. bizottság 8:00 Árki Zoltán 8:00 8:30 Bácskai Zoltán 8:30 Oldal Csaba 9:00 Béres Roland 9:00 Őri Lilla Eszter 9:30 Bulya Sándor 9:30 Peterson

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás

100 m fiú gyorsúszás 100 m fiú gyorsúszás eredmény Uzonyi Tamás Tóth Árpád Gimn. Debrecen 01:02,00 2. Kaszás Róbert 01:02,10 3. Andorkó Attila Bocskai I. Gimn. H. böszörmény 01:02,90 4. Elek Dávid Bocskai I. Szakképző H.szoboszló

Részletesebben

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2014. augusztus 9. Az II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszáson összesen 129 induló állt a rajtvonalhoz. 76 fő az átúszást, 53 fő a körbeúszást választotta.

Részletesebben

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye a polgármesterek, és helyi képviselők 2010. október 3-án megtartott választásának Budapest főváros XVI. kerületének végleges eredményeiről A POLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS

Részletesebben

IV. Tovafutók - Liget

IV. Tovafutók - Liget Nem/Kategória: Férfi F1 1 7073 PICHLER Tamás 1988 00:29:57 Férfi 4 4 TovaFutók SE 4:15 min/km +00:00:00 2 7008 BAZSÓ Dávid 1988 00:32:11 Férfi 6 6 TovaFutók SE 4:34 min/km +00:02:13 3 7001 ÁGOSTON Péter

Részletesebben

kyokushin Danvizsgák időpontjai

kyokushin Danvizsgák időpontjai 2011-06-18 09:14:47 kyokushin Danvizsgák időpontjai kyokushin Danvizsgák időpontjai Danvizsgák időpontjai 1977 Adámy István 1978 Furkó Kálmán 1981 Somogyi Zsolt, Kivés György 1983 Borza József, Bódi István

Részletesebben

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI 2010. október 2-3. Nyíregyháza ATLÉTIKA Versenyszámok: Férfiak: 100 m Kása Tibor Szombathely I. hely (10,5) Lengyel Roland Szeged II. hely

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája*

Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája* Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája* * A 2014. áprilisi állapot szerint (A szerk.) 73 Igazgatóság Főigazgató : Dr. Ofner Péter Szakmai igazgató: Prof. Dr. Szatmári

Részletesebben

2015. január 12 április 16. Terem: E ép. fszt. 1. Csoportkód: 04/2015/M Időpont: hétfő és szerda, 13:00 16:15

2015. január 12 április 16. Terem: E ép. fszt. 1. Csoportkód: 04/2015/M Időpont: hétfő és szerda, 13:00 16:15 Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztásokat. Kérjük, hogy az első tanítási napotokon a megadott terembe és a megadott időpontra menjetek. Az első tanítási napra a tandíjon

Részletesebben

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Bocskay Vince Régió igazgató Igazgató (22) 548-901 (22) 316-270 kdr.igazgato@apeh.gov.hu

Részletesebben

Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017

Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017 Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017 1. A Jelölőbizottság javaslata a Doktori Tanács tagjaira

Részletesebben

Szálka Triatlon M egyéni abszolút eredmények

Szálka Triatlon M egyéni abszolút eredmények hely. hely. R.sz. Név Szül. Kategória kat. hely. Úszás Depo 1. Kerékpár Depo 2. Futás CÉL 1 1 215 HADHÁZI Máté Férfi 1991 Felnőtt 1 00:07:13 00:00:46 01:10:18 00:00:48 00:31:44 01:50:51 2 2 200 SZANISZLÓ

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1 83 Csire Sándor - 01:40:30 00:00:00 2 59 Németh Miklós Sólyom Team 01:40:31 00:00:00 3 145 Jakab Csaba - 01:41:38

Részletesebben

2015. augusztus 19., szerda

2015. augusztus 19., szerda 2015. augusztus 19., szerda FÖLDRAJZ, ORGONA - 9:00 221. terem, Orgonaterem Tanárok: Szabó Balázs, dr. Kiss-Csapó Gergely Gergely Máté 10.A földrajz 10. dr. Kiss-Csapó Gergely Richter Zsófia 11.C orgona

Részletesebben

5.a. Osztályfőnök : Horváth Zsoltné Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Mészáros utca 5-7., Budapest 101. csoport1. Bálint Vilmosné.

5.a. Osztályfőnök : Horváth Zsoltné Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Mészáros utca 5-7., Budapest 101. csoport1. Bálint Vilmosné. .a Osztályfőnök : Horváth Zsolt Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Mészáros utca -., Budapest : - : : - 9: csoport Bálint Vilmos csoport Kulm Katalin 9: - : Gyenis Orsolya csoport Horváth Zsolt dráma csoport

Részletesebben

Név Évjárat Engedély Egyesület

Név Évjárat Engedély Egyesület 10 m. Légpisztoly 20 pont 1 Neuherz János 1971 Soproni PLE 169 2 Kovács Bálint 1982 010133 Soproni PLE 166 3 Gelencsér Dávid 1978 Soproni PLE 163 4 Bujdosó Jenő Soproni PLE 161 5 Tóth Attila 020111 Kisalföld

Részletesebben

Iszkiri futónap - Fuss át az őszből a télbe! II. Sprinttáv 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Iszkiri futónap - Fuss át az őszből a télbe! II. Sprinttáv 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 13-19 éves 1 5007 BORBÉLY Attila 2001 00:19:43 00:19:41 3 3 3:56 min/km +00:00:00 2 5068 ORBÁN Áron 2003 00:20:29 00:20:27 5 6 4:05 min/km +00:00:45 3 5080 SZOMMER Hugó 2007 00:21:16 00:21:14 8 9

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

Ablakszerker Crossfutás november 8.

Ablakszerker Crossfutás november 8. Ablakszerker Crossfutás 2009. november 8. Végeredmény 3 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Török Bence 1995 394 12:52 2. Szabó Eszter 1997 398 12:55 3. Grman Lina Luca 1997 403 13:37 4. Burkus

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1 174 Vígh Zoltán - 01:34:30 00:00:00 2 139 Nagy Gyula Alföld KS 01:34:32 00:00:01 3 152 Vízer Barnabás Team Katay 01:36:57

Részletesebben

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Licensz Idő Hátrány Rövid U13 Fiú

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Licensz Idő Hátrány Rövid U13 Fiú Rövid U13 Fiú 1 R12 VARGA Marcell Tamási MTB SC H14 R0755 02:49:30 00:00:00 2 R56 BOGDÁN Balázs 03:32:30 00:43:00 Rövid U15 Lány 1 R22 KENYO Petra 03:08:05 00:00:00 Rövid U15 Fiú 1 R10 SZEDELI Viktor Tamási

Részletesebben

Akkreditációs és Minőségügyi Bizottság

Akkreditációs és Minőségügyi Bizottság Akkreditációs és Minőségügyi Bizottság Elnök: Pásztorné Dr. Huszár Klára Dr. Kiskó Gabriella Badakné Dr. Kerti Katalin Stégerné Dr. Máté Mónika HÖK elnök: Szunyog Bálint Hallgatói tag: Gál János Diákjóléti

Részletesebben

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. 1 Szabó Dóra Kolozsvár János Zsigmond Unitárius Kollégium Finta Erika 29.5 70 99.5 2 Nagyosi Áron Kolozsvár Octavian Goga Gimnázium Ábrahám Gizella 28 69 97 3 Mátyás Petra Kolozsvár Báthory István Elméleti

Részletesebben

Felvehető létszám: 22

Felvehető létszám: 22 01 speciális angol Felvehető létszám: 22 1. Halasy Eszter 1 2,8 2. Komáromi Réka 1 3 3. KOVIKA15 1 8 4. DANTES49 1 2 5. Könyves Lilla 1 8 6. SZ. LEILA 1 3,8 7. Szabó Réka 1 3,8 8. Nagy Lili 1 3 9. Bacsa

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK Férfi egyes 1905. Redlich Béla 1906. Tolnai József 1907-08. László Albert 1909-10. Jacobi Roland 1911. Mechlovits Zoltán 1912. Pécsi Dániel 1925-26. Mechlovits Zoltán 1927. Glancz

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben