Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának május 25 i alakuló üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. május 25 i alakuló üléséről"

Átírás

1 Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának május 25 i alakuló üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Timári Géza Dr. Kotschy András Kimentését kérte: Dr. Hajós György Dr. Hargittai Magdolna Dr. Horváth István Tamás Dr. Hudecz Ferenc Dr. Keszei Ernő Dr. Perczel András Dr. Vékey Károly, iskolavezető, programvezető, programvezető projektvezető egyetemi adjunktus, az iskola titkára tudományos igazgatóhelyettes, programvezető tudományos osztályvezető 1.Inzelt György, a Kémiai Doktori Iskola vezetője bejelentette a Kémiai Doktori Iskola Tanácsának megalakulását, ismertette a megalakulás előzményeit. Az iskolavezető tájékoztatást adott a Kémiai Doktori Iskola akkreditációjának jelenlegi állásáról, majd ismertette a Kémiai Doktori Iskola három programját és a Kémiai Doktori Iskola Tanácsának tagjait: A, Szintetikus kémia, anyagtudomány, biomolekuláris kémia vezető: Dr. Horváth István Tamás B, Elméleti és fizikai kémia, anyagszerkezetkutatás vezető: Dr. Surján Péter C, Analitikai, kolloid és környezetkémia, elektrokémia vezető: Dr. Záray Gyula A Tanács tagjai: Dr. Hajós György Dr. Hargittai Magdolna Dr. Hudecz Ferenc tudományos igazgatóhelyettes

2 Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss Éva Dr. Kotschy András Dr. Orbán Miklós Dr. Perczel András Dr. Timári Géza Dr. Vékey Károly egyetemi adjunktus, az iskola titkára projektvezető tudományos osztályvezető 2.A Tanács tagjai megállapodtak, hogy a Kémiai Doktori Iskola és a Tanács működését irányító belső szabályzatot előzetes előkészítés után az Tanács első őszi ülésén tárgyalják meg. 3.A Tanács döntött a doktori eljárás megkezdésével kapcsolatban beadott kérelmekről és az alábbi összetételű bizottságokat jelölte ki: 3.1. Varga Jenő Dr. Kőrös Endre /Dr. Kucsmann Árpád/ Főtárgy: Szerves kémia: Dr. Jalsovszky István Melléktárgyak: Bioszervetlen kémia: Dr. Kőrös Endre Alkalmazott spektroszkópia: Dr. Ruff Ferenc /Dr. Farkas Ödön/ Dr. Horváth István Tamás Dr. Kotschy András Dr. Rábai József Dr. Timári Géza (CHINOIN) /Dr. Hajós György/ Dr. Hajós György (MTA KKKI) Dr. Hudecz Ferenc Dr. Sohár Pál /Dr. Perczel András/

3 3.2. Hankó Klára Dr. Csákvári Béla /Dr. Sohár Pál/ Dr. Szalay Roland Dr. Pöppl László Dr. Hencsei Pál (BMGE) /Dr. Bencze László/ Dr. Bencze László Lakatosné Dr. Varsányi Magda (Bay Zoltán Alapítvány) Dr. Sohár Pál /Dr. Kuzmann Ernő/ /Dr. Bertóti Imre (MTA KKAKK)/ 3.3. Kiss László Dr. Kucsmann Árpád /Dr. Hollósi Miklós/ Főtárgy: Szerves kémia: Dr. Kucsmann Árpád Melléktárgyak: Fémorganikus kémia: Elválasztástechnika: Dr. Kremmer Tibor (OOI) /Dr. Torkos Kornél/ Dr. Horváth István Tamás Dr. Csámpai Antal Dr. Dibó Gábor Dr. Faigl Ferenc (BMGE) /Dr. Orosz György/ Dr. Jalsovszky István Dr. Kucsmann Árpád Dr. Orosz György /Deckerné Dr. Mayer Zsuzsa/

4 3.4. Frigyes Dávid Dr. Fogarasi Géza Főtárgy: Szervetlen kémia: Dr. Hencsei Pál (BMGE) Melléktárgyak: Kvantumkémia: Dr. Császár Attila Alkalmazott spektroszkópia: Dr. Vékey Károly (MTA KKKI) Dr. Lévay Béla Dr. Bencze László Dr. Veszprémi Tamás (BMGE) Dr. Szalai Péter /Dr. Pusztai László (MTA OSZFKI)/ Dr. Iván Béla (MTA KKKI) Dr. Pusztai László (MTA OSZFKI) Dr. Vékey Károly (MTA KKKI) /Dr. Keszei Ernő/ 3.5. Abrán Árvácska Dr. Kőrös Endre Főtárgy: Szerves kémia: Dr. Rábai József Melléktárgyak: Bioszervetlen kémia: Dr. Varga Margit A kémia tanítása: Dr. Rózsahegyi Márta Dr. Vass Gábor Dr. Rohonczy János Dr. Timári Géza (CHINOIN) /Dr. Szabó Dénes/ Dr. Nagy József (BMGE) Dr. Rábai József Dr. Szabó Dénes /Dr. Mező Gábor/ A doktori cselekmény elindítását a Tanács a jelölt nyomtatás alatt levő munkájának közlésre elfogadását igazoló levél bemutatásától teszi függővé.

5 3.6. Tarczay György Dr. Barcza Lajos Főtárgy: Szervetlen kémia: Dr. Csákvári Béla Melléktárgyak: Kvantumkémia: Dr. Szalai Péter Alkalmazott spektroszkópia: Dr. Bertóti Imre (MTA KKAKK) Dr. Fogarasi Géza Dr. Tóth Gergely Dr. Pasinszki Tibor (BMGE) Dr. Túri László /Dr. Nyulászi László (BMGE)/ Dr. Gál Miklós Dr. Homonnay Zoltán Dr. Nyulászi László (BMGE) /Dr. Hargittai Magdolna/ 3.7. Kovács Richárd Dr. Hudecz Ferenc /Dr. Perczel András/ Főtárgy: Szerves kémia: Dr. Hudecz Ferenc Melléktárgyak: Bioszervetlen kémia: Dr. Varga Margit Neurobiológia: Dr. Juhász Gábor Dr. Hollósi Miklós Barczáné Dr. Buvári Ágnes Dr. Arányi Péter (CHINOIN) Dr. Mező Gábor /Dr. Simon István (MTA SZBK)/ Dr. Hegyi György Dr. Simon István (MTA SZBK) Süliné Dr. Vargha Helga /Dr. Csermely Péter (SOTE)/ 4.A Tanács megbízta az iskolavezetőt, a programvezetőket és az iskola titkárát a Kémiai Doktori Iskola felvételi beszélgetésének lebonyolítására, a felvételizők végleges rangsorának

6 megállapítására, valamint az állami ösztöndíjra javasolt hallgatók rangsorának elkészítésére. A programvezetők javasolják, hogy a doktori iskolás hallgatói érdekképviselet Mucsi Zoltánt, Orgoványi Juditot és Perger Tamást kérje fel a felvételi bizottságban való részvételre. A tanács megvitatta az államilag támogatott ösztöndíjak odaítélésének alapelveit. Budapest, május 30. Dr. Inzelt György a Kémiai Doktori Iskola vezetője Dr. Kotschy András egyetemi adjunktus a Kémiai Doktori Iskola titkára

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 21 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 21 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. szeptember 21 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Hargittai Magdolna Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Perczel András

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának december 14 ei üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának december 14 ei üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. december 14 ei üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Szepes László Dr. Timári

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2016. június 10-i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Perczel András Dr. Császár Attila Dr. Salma Imre Dr. Péter László Dr.

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 28 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 28 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2007. szeptember 28 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Horváth István Tamás Dr. Hudecz Ferenc Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának október 7 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának október 7 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2005. október 7 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Horváth István Tamás Dr. Surján Péter Dr. Hajós György Dr. Hargittai Magdolna Dr. Keszei

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. március 17 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. március 17 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. március 17 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Horváth István Tamás Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Hargittai Magdolna Dr. Keszei

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata

Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2008. július 7. és 8. helye: ELTE TTK

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából.

Jegyzőkönyv. Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2002. július 3, 9, 10. és július 11. helye:

Részletesebben

... Dr. Záray Gyula Dr. Surján Péter Dr. Rábai József Dr. Novák Zoltán

... Dr. Záray Gyula Dr. Surján Péter Dr. Rábai József Dr. Novák Zoltán Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2010. július 5. és 6. helye: ELTE TTK

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr ALKÍMIA MA Az előadásokról 17:00 17:15 Akadémiai negyed Hírek, aktualitások, programajánlat, kvíz kitöltése 17:15 18:00

Részletesebben

... Dr. Perczel András Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Szalai István

... Dr. Perczel András Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Szalai István Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2013. július 8. és 9. helye: ELTE TTK

Részletesebben

Általános Kémia előadás kv1c1al1/2

Általános Kémia előadás kv1c1al1/2 Általános Kémia előadás kv1c1al1/2 Felelős: Kémiai Intézet, Szervetlen Kémia Tanszék Előadók: Szalay Péter egyetemi tanár Szalay Roland adjunktus Tarczay György egyetemi docens Tantárgyfelelős: Pasinszki

Részletesebben

A SZTE KDI képzési terve

A SZTE KDI képzési terve A SZTE KDI képzési terve (2016. szeptember 1 előtt indult képzésre) Doktori képzési/kutatási programok: 1. Analitikai kémia 2. Bioorganikus kémia 3. Elméleti kémia 4. Fizikai Kémia 5. Katalízis, kolloidika,

Részletesebben

Az Intézeti TDK teljesítmények áttekintése (számok, trendek) Vass Gábor

Az Intézeti TDK teljesítmények áttekintése (számok, trendek) Vass Gábor Az Intézeti TDK teljesítmények áttekintése (számok, trendek) Vass Gábor TDK OTDK Konferencia vagy verseny? Szeretnénk, ha konferencia lenne (ez a kari TDK konferenciákra igaz is), de itt most nem erről

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2002. június 7 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2002. június 7 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2002. június 7 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Horváth István Tamás Dr. Hajós György Dr. Hargittai Magdolna Dr. Hudecz

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014.

Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014. EZÜSTFŰZ BRFK-TEAM TÓSZEGI DR. BAY BÉLA Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014. CSAPAT FORDULÓK KEZDŐK JAGERMEISTER ABÁDSZALÓK II. I. II. III. IV. V. VI. ÖSSZ: MÓD ÁBEL LÁSZLÓ 32 37 30

Részletesebben

Az SZTE KDI képzési terve

Az SZTE KDI képzési terve Az SZTE KDI képzési terve Doktori képzési/kutatási programok: 1. Analitikai kémia 2. Bioorganikus kémia 3. Elméleti kémia 4. Fizikai Kémia 5. Katalízis, kolloidika, felület- és anyagtudomány 6. Komplex

Részletesebben

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika)

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika) Határozatok listája 2012. 06. 27. KDT-2/2012.(06. 27.) A Kar Doktori Tanács egyhangú szavazással támogatja Dúl Jenő Róbert doktori eljárás indítási kérelmét. KDT-2/a/2012.(06. 27.) A Kari Doktori Tanács

Részletesebben

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya február 21-én, 14:00 órakor kezdődő üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya február 21-én, 14:00 órakor kezdődő üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Magyar Tudományos Akadémia KÉMIAI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYA 1051 Bp., Nádor u. 7., I. em. 113/b. tel: 411-6306 e-mail: kemia@office.mta.hu 2012. február Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya 2012. február

Részletesebben

Észak-kelet Régió Hosszútávú csapatbajnokság Radeburg, Halle, Kladno, 1.lap

Észak-kelet Régió Hosszútávú csapatbajnokság Radeburg, Halle, Kladno, 1.lap 1.lap 1 Z22 Oláh János 15/18 405.97/ 477.27 2 Z16 Szabó Géza 15/20 359.03/ 430.36 3 Z16 Berki József 13/15 314.74/ 348.09 4 Z31 Csabán - Papp 13/14 308.66/ 325.69 5 Z34 Burka - Takács 14/16 301.96/ 330.36

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2012 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2012 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2012 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK A-03 DUNAKESZI 425 db HU-12-06- 04726 04800 Németh István 75 HU-12-06- 04801 04845 Haraszti Győző 45 HU-12-06- 04846 04895 Tóth Mihály 50

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980

01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980 Sólyom Team SE 11:53:58.867 1 1 3 1009 HORVÁTH Ákos 1975 01:20:30.633 2 9 1015 MACSEK Zoltán 1974 01:20:32.640 3 10 1008 BOKOR Attila 1982 01:20:32.693 4 49 1016 RÁKSI Mihály 1980 01:28:53.583 5 67 1014

Részletesebben

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya 2012. október 16-án, 14:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya 2012. október 16-án, 14:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Kémiai Tudományok Osztálya 1051 BUDAPEST, Nádor u. 7. Tel: 4116306 kemia@titkarsag.mta.hu www.mta.hu Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya 2012. október 16-án, 14:00 órai

Részletesebben

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI 2010. október 2-3. Nyíregyháza ATLÉTIKA Versenyszámok: Férfiak: 100 m Kása Tibor Szombathely I. hely (10,5) Lengyel Roland Szeged II. hely

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tárgy: A szavazás eredményének megállapítása a Választási Bizottság által

Jegyzőkönyv. Tárgy: A szavazás eredményének megállapítása a Választási Bizottság által Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Tárgy: A szavazás eredményének megállapítása a Választási Bizottság által Időpont: 2012. november 30. 9.00 Helyszín: Egyetemi Központ, Rektori tárgyalóterem (121.) Jelen vannak:

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ A Kémiai Tudományok Osztálya január 24-i üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Kezdés időpontja: 14.

EMLÉKEZTETŐ A Kémiai Tudományok Osztálya január 24-i üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Kezdés időpontja: 14. EMLÉKEZTETŐ A Kémiai Tudományok Osztálya 2012. január 24-i üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Kezdés időpontja: 14.00 Az ülést vezette: Medzihradszky Kálmán, az Jelen voltak: akadémikusok:

Részletesebben

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK VERSENYZŐ NEVE SZÜL.ÉV KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON

Részletesebben

Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017

Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017 Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017 1. A Jelölőbizottság javaslata a Doktori Tanács tagjaira

Részletesebben

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Iskola 3. hely Ritka Viktória Kossuth Lajos Ált. Iskola 1. hely Pap

Részletesebben

2012 az ELTE Szerves Kémiai tanszékén és a kutatócsoportokban

2012 az ELTE Szerves Kémiai tanszékén és a kutatócsoportokban 2012 az ELTE Szerves Kémiai tanszékén és a kutatócsoportokban Dr. Rábai József egyetemi tanár 2012. szeptember 1 Bruckner Győző-díj (Richter Gedeon Rt. és a MTA) Dr. Mező Gábor, a kémiai tudomány doktora

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2005. június 7 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2005. június 7 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2005. június 7 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Horváth István Tamás Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Hajós György Dr. Hudecz Ferenc

Részletesebben

IV.Szigetköz Minimaraton

IV.Szigetköz Minimaraton Abszolút eredmények 1. 6 Garami Árpád 1966 0:57:05 2. 153 Sándor Csaba 1985 0:58:10 3. 12 Varga Csaba 1965 0:58:40 4. 3 Rákóczy Zoltán 1966 0:59:09 5. 18 Balassa Tamás 1991 1:03:10 6. 57 Takács László

Részletesebben

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK A-03 DUNAKESZI 500 db HU-11-06- 00251 00300 Dudás Ferenc 50 HU-11-06- 00301 00335 F. Tóth Ferenc 35 HU-11-06- 00336 00365 Haraszti Győző

Részletesebben

TDVT2017 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT

TDVT2017 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 1007 Kovács Győző VelenceBikeTeam Master1 0:52:30 2 1024 Kőszegi Krisztián NELLA TREK TEAM Master2 0:53:27 3 1032 Czéczei János Cube Csömör Master2 0:57:38 4 1152 Csámpa

Részletesebben

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Licensz Idő férfi MTB rövid Kovács Győző VelenceBikeTeam Master1 0:52: Kőszegi Krisztián

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Licensz Idő férfi MTB rövid Kovács Győző VelenceBikeTeam Master1 0:52: Kőszegi Krisztián Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Licensz Idő férfi MTB rövid 1 1007 Kovács Győző VelenceBikeTeam Master1 0:52:30 2 1024 Kőszegi Krisztián NELLA TREK TEAM Master2 10023623625 0:53:27 3 1032 Czéczei

Részletesebben

Fiú 100m síkfutás V. Kcs. Szül.dát. Iskola Eredmény 1. Móricz Bálint PREG 11,2 2. Bagnár Dániel

Fiú 100m síkfutás V. Kcs. Szül.dát. Iskola Eredmény 1. Móricz Bálint PREG 11,2 2. Bagnár Dániel Fiú 100m síkfutás V. Kcs. 1. Móricz Bálint 1995 PREG 11,2 2. Bagnár Dániel 1995 GÉP 11,5 3. Koszti Dániel 1995 BOLYG 11,7 4. Pernyesz Marcell 1995 BOLYG 11,8 5. Mecseki Ádám 1995 NLG 11,9 6. Fáró Jenő

Részletesebben

2018. február 27. kedd ig

2018. február 27. kedd ig 4 1. Felvételi Bizottság 320 terem (Bizottsági tagok: Rammer Zsolt Látkóczki Andrea Mátyás Erika) 1 Démuth Roland 2 Kluka Szabolcs 3 Nagy Dániel Norbert 4 Takács Máté Károly 5 Ágoston Dávid Roland 6 Maróti

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 3,5 6,5 4, 2, 8-9. 2. A. Láng MKKE 5, 4,5 6, 3,5 9,. 3. MTK Budapest III 8,5 7,5 9,5 7, 32,5 2. 4. HÜSI SC II 5,5 8, 5,

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság 2019.05.25-26. 100m férfi ief. Szél: f1 0.9 f2: 1,3 1. Boros Bence Tamás 1993 NYE 10,67 2 2. Osztrogonácz András 1994 ELTE 10,92 1 3. Kiss Csaba 1996

Részletesebben

2015. augusztus 19., szerda

2015. augusztus 19., szerda 2015. augusztus 19., szerda ZENEELMÉLET, FÖLDRAJZ, ORGONA - 9:00 221. terem, Orgonaterem Tanárok: Győrffy Katalin, Szabó Balázs, dr. Kiss-Csapó Gergely Rinkó Sándor 9.A zeneelmélet 9. Győrffy Katalin Gergely

Részletesebben

2013-as erőlista. N é v. Azonosító szám. Kategória. Élő. Születési dátum. Megj. KOMIR FIDE FIDE Min. ifi nő sr ve

2013-as erőlista. N é v. Azonosító szám. Kategória. Élő. Születési dátum. Megj. KOMIR FIDE FIDE Min. ifi nő sr ve Budapesti Egyetemi Atlétikai Club V (24) Bajnokság: 2012/13 Bp. III. Szén József csoport (8.) Versenyhelyiség: Bp. XI. Bikszádi út 43-49. Csapatvezető neve, telefonszáma, e-mail címe: Ősz Gábor (20) 396-7603

Részletesebben

Eötvös József Koszorú

Eötvös József Koszorú Eötvös József Koszorú (1993-2011) 2011 Báldi Tamás, a földtudományok doktora, Fésüs László, az állatorvos-tudomány doktora Józan Péter, az orvostudomány doktora Lantos Béla, a műszaki tudományok doktora

Részletesebben

Fiú 100m síkfutás V. Kcs. Szül.dát. Iskola Eredmény 1. Vörös Márk. 96 PREG 11, Mátyás Martin 96 GÉP 11,8. 96 NLG 11,8 5.

Fiú 100m síkfutás V. Kcs. Szül.dát. Iskola Eredmény 1. Vörös Márk. 96 PREG 11, Mátyás Martin 96 GÉP 11,8. 96 NLG 11,8 5. Fiú 100m síkfutás V. Kcs. 1. Vörös Márk 96 PREG 11,5 2.-3. Mátyás Martin 96 GÉP 11,8 Szakonyi Kristóf 96 GÉP 11,8 4. Horváth Krisztián 96 NLG 11,8 5. Kovács Péter 96 AUSZTRIA 12 6.-7. Hedari Dávid 97 BOLYG

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr ALKÍMIA MA Az előadásokról 17:00 17:15 Akadémiai negyed Hírek, aktualitások, programajánlat, kvíz kitöltése 17:15 18:00

Részletesebben

Név Évjárat Engedély Egyesület

Név Évjárat Engedély Egyesület 10 m. Légpisztoly 20 pont 1 Neuherz János 1971 Soproni PLE 169 2 Kovács Bálint 1982 010133 Soproni PLE 166 3 Gelencsér Dávid 1978 Soproni PLE 163 4 Bujdosó Jenő Soproni PLE 161 5 Tóth Attila 020111 Kisalföld

Részletesebben

Kémiatanárok közös képzési szakasza (1-6. félév)

Kémiatanárok közös képzési szakasza (1-6. félév) Kémiatanárok közös képzési szakasza (1-6. félév) Szakmai alapozó ismeretek (16 kredit, amiből egy hallgatónak 14 kreditet kell teljesíteni)) Matematikai alapismeretek kémiatanároknak 4 4 g Bolyai Intézet

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

- tanári szeptemberétől. kódja

- tanári szeptemberétől. kódja - tanári KÉMIA alapszak - vegyész szakirányok mintatanterve - 2006. szeptemberétől "A" típusú tantárgyak 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Tantágy neve Tantárgy kódja Heti Tantárgyfelelős Meghirdetés kontakt Félévi

Részletesebben

Gyakorlati vizsgák november 06. Százhalombatta

Gyakorlati vizsgák november 06. Százhalombatta Gyakorlati vizsgák november 06. Százhalombatta 1. bizottság 2. bizottság 8:00 Árki Zoltán 8:00 8:30 Bácskai Zoltán 8:30 Oldal Csaba 9:00 Béres Roland 9:00 Őri Lilla Eszter 9:30 Bulya Sándor 9:30 Peterson

Részletesebben

Fekete Sólyom-Acéllövedék gyorspont minősítő verseny

Fekete Sólyom-Acéllövedék gyorspont minősítő verseny Kiskaliberű pisztoly 1 Orbán Zsolt 1380 Technikai Sportok Egyesülete 169 2x13,7x12,3x11 2 Székes Endre 2292 Celeritas Lővészegyesület 169 1x13,7x12,3x11 3 Nagy Lajos 1374 Villanás SE 168 4 Dr. Juhász Péter

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

2015. augusztus 19., szerda

2015. augusztus 19., szerda 2015. augusztus 19., szerda FÖLDRAJZ, ORGONA - 9:00 221. terem, Orgonaterem Tanárok: Szabó Balázs, dr. Kiss-Csapó Gergely Gergely Máté 10.A földrajz 10. dr. Kiss-Csapó Gergely Richter Zsófia 11.C orgona

Részletesebben

Hatósági szerződés Ft év

Hatósági szerződés Ft év Szerződés tárgya Szerződés típusa Szerződés értéke Szerződéskötés dátuma Szerződés hatálya Partner / Szerződő fél Hatósági szerződés 2.211.375 Ft 2013.11.28 3 év Aradi Ágnes Hatósági szerződés 2.099.901

Részletesebben

Kurzus neve. ETR-es kód. Oktatók (laboránsok) és %- os részvételük. Státusz

Kurzus neve. ETR-es kód. Oktatók (laboránsok) és %- os részvételük. Státusz Időpont és hely beosztása kelle? Maximális létszám Várható létszám Oktatás nyelve Melyik félévében legyen meghirdetve a kurzus? Ekvivalens régi kód változtatása Ekvivalens régi kódok Ekvivalens BSc vagy

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. BEAC III 6, 8,5 4, 4,5 8, 4,5 35,5 6-7. 2. Sárkány DSE II 6, 8,5 7, 5,5 7,5 5, 39,5 4. 3. Mattolda SSC II 3,5 3,5 2,5 4, 5,5 2,5 2,5 2.

Részletesebben

Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni

Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni III. korcsoport fiú egyéni összetett - 30 m 1. Jónás Máté 1998-10-23 Miskolc, Szilágyi Dezső Általános Iskola 4.80 2. Tóth Ádám 1998-07-24 Püspökladány, Petőfi Sándor Általános Iskola 4.81 3. Tricskó Patrik

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 IX. Telepy Károly Testnev. Ált. Isk. és Gimn. 37,400 38,450 38,300 37,700 39,000 38,450 229,300 2 Kiskunhalas II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazd., Közgazd., Informatikai SzKI és

Részletesebben

SRT Gombás - Sejce Rally 2015 MARB Északi Régió 10.futama

SRT Gombás - Sejce Rally 2015 MARB Északi Régió 10.futama MARB Abszolút Végeredmények 3 4 Riskó Dániel Bartha Nándi 5. Kat Toyota Corolla MARB 0:04:23,96 0 0:04:19,32 0 0:04:15,65 0 0:04:14,25 0 0:04:13,56 0 0:00:00,0 0 0:21:26,74 0:00:04,01 0:00:28,45 4 2 Határ

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 4,, 7-. 2. A. Láng MKKE 5, 6,, 7-. 3. MTK Budapest III 9,5 7, 6,5 2. 4. HÜSI SC II 8, 5, 3, 3-4. 5. Törekvés SE 8, 5,

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

MSSZ Országos Bajnokság

MSSZ Országos Bajnokság MSSZ Országos Bajnokság 2015.09.06. vasárnap Fehér út Vers.eng.száma: 361/A/09/01 Felnőtt férfi Hsz. Név Sz.év Egyesület S1 S2 Össz.: 10 9 8 7 OB Juhász Péter dr 1974 Budapesti Mesterlövész 96 96 192 II

Részletesebben

2018/2019. Vesz.egyéni. Vesz.páros e2. Ny-egyéni. Ny-páros % p10. p22. p13. p11. p15. p12. p20. p21. p19. p14. p18. p16. p17. e10. e14. e17. e13.

2018/2019. Vesz.egyéni. Vesz.páros e2. Ny-egyéni. Ny-páros % p10. p22. p13. p11. p15. p12. p20. p21. p19. p14. p18. p16. p17. e10. e14. e17. e13. Eng.szám j_nev Csapat Ny-egyéni Ny-páros % Vesz.egyéni Vesz.páros e1 p1 e2 p2 e3 p3 e4 p4 e5 p5 e6 p6 e7 p7 e8 p8 e9 p9 e10 p10 e11 p11 e12 p12 e13 p13 e14 p14 e15 p15 e16 p16 e17 p17 e18 p18 e19 p19 e20

Részletesebben

Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám:

Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám: 34 582 08 KŐMŰVES ÉS HIDEGBURKOLÓ 2017. 05. 18 06. 09. Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám: 130509 1. Csík Tamás Gábor 2. Rostás Erik Adrián 3. Szegő Adorján József 34 582 04 FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9

Részletesebben

Budapesti Diákolimpia Döntő IV. korcsoport fiú eredmények Budapest, május , , , , :24,

Budapesti Diákolimpia Döntő IV. korcsoport fiú eredmények Budapest, május , , , , :24, IV. korcsoport FIÚ EGYÉNI végeredmény Hely Név Szév 100 m p Távol p Kislabda p Súly p 800 m p Összpont 1. Zuigéber Ákos 2002 IV. Bene Ferenc Általános 12,22 209 5,28 164 61,79 177 10,41 139 02:22,59 187

Részletesebben

1.Pinka Extrem futás eredményei

1.Pinka Extrem futás eredményei 1.Pinka Extrem futás eredményei 2017.02.25. FUTÓNAPTÁR.HU Férfi 4,5 km / 14 év alatt / FR0 21Biácsi Milán SZoESE 23:33 1. 19Árvay Csongor SZoESE 23:42 2. 20Kovács Ábel SZoESE 27:39 3. 67Polgár Koppány

Részletesebben

Játékos ranglista Budapest I/C bajnoki év A mérkőzések legalább 50%-án szereplők között (a százalékos eredmények sorrendjében)

Játékos ranglista Budapest I/C bajnoki év A mérkőzések legalább 50%-án szereplők között (a százalékos eredmények sorrendjében) Játékos ranglista Budapest I/C 2008-2009 bajnoki év A mérkőzések legalább 50%-án szereplők között (a százalékos eredmények sorrendjében) Hely Név apat Eredmény Mérkőzés Győzelem % 1 Kaiser János 112 112

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt Grande Szanda 41 4 Szabó Csaba Kornéliusz 40 5 Szelindi

Részletesebben

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2.

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2. 05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu 06-05-27262 H 65,8482 ko 2971136 m 2. Varga K.István U05 HU 09-05-82335 H 157,4612 ko 2618843

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. BEAC III 6, 8,5 4,5 9, 3. 2. Sárkány DSE II 6, 7,5 5, 8,5 4-5. 3. Mattolda SSC II 3,5 4, 5,5 3,. 4. Aquaréna KSC III 9,5 8,, 28,5. 5. Törekvés

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2007. május 25 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2007. május 25 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2007. május 25 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Hudecz Ferenc Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss Éva Dr. Perczel

Részletesebben

Egyszerűsített gázkészülék cserére feljogosított gázszerelők listája. Arcképes gázszerelői igazolvány

Egyszerűsített gázkészülék cserére feljogosított gázszerelők listája. Arcképes gázszerelői igazolvány Egyszerűsített gázkészülék cserére feljogosított gázszerelők listája FLB 1.1-4 Ssz. Neve: Arcképes gázszerelői igazolvány száma: érvényessége: Regisztráció érvényes (év,hó,nap): Telefonszám: 1. Zsom Róbert

Részletesebben

Férfi Felnőtt II.o. CSB 2. ford.

Férfi Felnőtt II.o. CSB 2. ford. Férfi Felnőtt II.o. CSB. ford.. forduló eredménye TFSE "A" 9,00 Győri AC 9,00 TFSE "B" 8,00 Fazekas DSE,00 Arany Torna DSE,000 Kalocsai SE,00 7 TFSE "C" 9,800 8 SZoESE "A" 8,00 9 SZoESE "B",00 BUDAPEST

Részletesebben

VELENCE ORSZÁGÚTI MARATON RT55 EREDMÉNYEK 2018

VELENCE ORSZÁGÚTI MARATON RT55 EREDMÉNYEK 2018 HELYEZÉS RAJTSZÁM NÉV KORCSOPORT IDŐ NŐI ABSZOLÚT 1 5933 URBÁN ANITA FELNŐTT (1979) 1:50:04 2 5938 KEREKES EDINA MASTER (1975) 1:50:08 3 5981 NYÉKI ESZTER MASTER (1978) 2:01:56 4 5993 HORVÁTHNÉ BAGOSI

Részletesebben

Budapest Páros~ és Egyéni Bajnokságok. 382 Postás Fogarasi Ildikó 421 Fehér Andrea. 419 FTC Danka Mónika 381 Sebestyén Andrea

Budapest Páros~ és Egyéni Bajnokságok. 382 Postás Fogarasi Ildikó 421 Fehér Andrea. 419 FTC Danka Mónika 381 Sebestyén Andrea Nőnapi verseny pálya 1 2 pálya Boda Istvánné 441 fa Fülöp Lászlóné Kinizsi Sör 436 Szenczi Judit 431 Mester Lászlóné 430 Orbán Gabriella Győri Richards 425 Sallai Mátyásné 422 Gyurgyik Vera Győri Richards

Részletesebben

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya június 12-én, 13:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem

Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya június 12-én, 13:00 órai kezdettel tartott üléséről Helyszín: MTA Székház, Elnöki Tanácsterem Magyar Tudományos Akadémia KÉMIAI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYA 1051 Bp., Nádor u. 7. I. em. 113/b. tel: 411-6306 e-mail: kemia@titkarsag.mta.hu Emlékeztető a Kémiai Tudományok Osztálya 2012. június 12-én, 13:00

Részletesebben

Olimpiai táv Év kategória szerinti eredménylista

Olimpiai táv Év kategória szerinti eredménylista Férfi 18-24 1 144 TÓTH Zalán Zénó 1999 02:21:15 Férfi 2 2 00:20:34 01:08:20 00:00:59 00:51:21 +00:00:00 2018.06.23 18:56:13 Oldal: 1 of 15 Nő 18-24 1 117 GRAJZEL Sáron 1998 02:43:12 Nő 16 2 00:24:39 01:19:05

Részletesebben

Primavera BalatonMan Kenese 2019 Kategóriás Eredmények

Primavera BalatonMan Kenese 2019 Kategóriás Eredmények 18-24 Férfi AG 1 315 HEIMBERGER DÁVID 2000 HUN 0:14:09 02:32 2:59:55 02:59 2:17:19 5:36:51 18-24 Nő AG 1 219 BARTUCZ LUCA 1995 HUN 0:16:25 05:23 3:30:39 03:16 3:18:37 7:14:19 25-29 Férfi AG 1 242 CSIKÓS

Részletesebben

Budapest Páros~ és Egyéni női és férfi Bajnoksága

Budapest Páros~ és Egyéni női és férfi Bajnoksága 1981 Női páros: Női egyéni: 1 Budapest Páros~ és Egyéni női és férfi Bajnoksága Szilassyné 408 Sallainé 443 Burányi K. 426 Pete Lné 392 Feketéné 413 Holczerné 402 Máté É. 440 Spanner 370 Szeneri 394 Decsi

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2009/2010 tanév Szombathely, április III-IV. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2009/2010 tanév Szombathely, április III-IV. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 46,550 1 47,850 1 47,750 1 142,150 2 Nagykőrös Kossuth Lajos Ált. Isk. 45,650 2 46,650 3 47,750 1 140,050 3 Villány Alapfokú Okt. és Nev. Központ 45,600

Részletesebben

A Kari Tanács április 29-ei ülésének határozatai

A Kari Tanács április 29-ei ülésének határozatai A Kari Tanács 2010. április 29-ei ülésének határozatai 36/2009/2010. sz. KT határozat A Kari Tanács 21 érvényes szavazattal az alábbi arányban jóváhagyta a Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Intézet részére

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt I. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. 3. Hely. Újpesti KSE I, 3. 2. Vasas SC II 5, 5, 8-9. 3. Sirály SE I 7,5 7,5 2-3. 4. SENSE I 4,5 4,5 -. 5. BEAC II 8, 8,. 6. Pénzügyőr SE III 5,

Részletesebben

Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 4. Összóraszám (elm+gyak) A részletes tantárgyleírást lásd:ke1101. Kreditpont 4.

Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 4. Összóraszám (elm+gyak) A részletes tantárgyleírást lásd:ke1101. Kreditpont 4. Általános kémia előadás KE4007L KE4009L(E) A részletes tantárgyleírást lásd:ke1007 Általános kémia laboratóriumi gyakorlat KE4009L KE4007L(E) A részletes tantárgyleírást lásd:ke1009 Anyagszerkezet alapjai

Részletesebben

Eger Város Cifra Sánc negyed fertálymesterei 1757-től a város jegyzőkönyvei szerint Borovits Mihály Csontos Jakab csizmadia

Eger Város Cifra Sánc negyed fertálymesterei 1757-től a város jegyzőkönyvei szerint Borovits Mihály Csontos Jakab csizmadia Eger Város Cifra Sánc negyed fertálymesterei 1757-től a város jegyzőkönyvei szerint ÉV FERTÁLYMESTER NEVE SZAKMA 1757 Borovits Mihály 1758 Csontos Jakab csizmadia 1759 Lakner János 1760 Ruskó Mihály 1761

Részletesebben

Tisztelettel meghívjuk Tóthné Aszalai Anett: Dadogó gyermek és anyja interakciójának vizsgálata című doktori disszertációjának műhelyvitájára.

Tisztelettel meghívjuk Tóthné Aszalai Anett: Dadogó gyermek és anyja interakciójának vizsgálata című doktori disszertációjának műhelyvitájára. Tartalomjegyzék Meghívó Tóthné Aszalai Anett műhelyvitájára... 2 Meghívó Szabó Zoltán András műhelyvitájára... 2 Meghívó Dóczi-Vámos Gabriella műhelyvitájára... 2 Meghívó Semsey Gábor műhelyvitájára...

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA RENDELÉSI IDŐ BEOSZTÁSA: C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék 07:30-13:30 Dr. Reményi Ákos szds.adjunktus

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 2076 SZABÓ Benjamin 1998 01:54:27 3 3 9:32 min/km +00:00:00 2 2039 KISS Norbert 2000 02:02:55 7 7 10:14 min/km +00:08:24 3 2090 TÓTH Milán 1998 02:11:11 13 13 10:55 min/km +00:16:42

Részletesebben

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó 42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián

Részletesebben

Dr. Herényi Levente egyetemi docens Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47.

Dr. Herényi Levente egyetemi docens Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47. I. évfolyam MATEMA TIKA BIOFIZIKA ÁLTALÁNOS ÉS SZERVETLEN KÉMIA GYÓGYSZERÉSZI NÖVÉNYTAN BIOLÓGIA TUDOMÁNYTÖRTÉNE T ÉS PROPEDEUTIKA, a 2. félévben heti 1 óra Dr. Gergó Lajos egyetemi docens 1092 Budapest,

Részletesebben

V.Szigetköz Minimaraton

V.Szigetköz Minimaraton 2008.05.04. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 23 Garami Árpád 1966 0:55:36 2. 5 Pleiveisz István 1980 0:56:58 3. 10 Rákóczy Zoltán 1966 0:58:39 4. 21 Varga Csaba 1965 1:00:30 5. 42 Takács László 1968

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51 6. 18. Milan Stano

Részletesebben

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése 1 NYZCS/14/12291107 CSONTOS GABRIELLA 4 845,54 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12291207 GÁLOS GÉZA 4 040,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12290028 MATEJKA CSABÁNÉ 2 800,00 520 000 520 000 4 NYZCS/14/12291175 MÓZES

Részletesebben