Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának május 25 i üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2007. május 25 i üléséről"

Átírás

1 Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának május 25 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Hudecz Ferenc Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss Éva Dr. Perczel András Dr. Vékey Károly Dr. Kotschy András Kimentését kérte: Dr. Horváth István Tamás Dr. Hajós György Dr. Hargittai Magdolna Dr. Orbán Miklós Dr. Szepes László Dr. Timári Géza, iskolavezető, programvezető, programvezető egyetemi docens tudományos osztályvezető egyetemi docens, az iskola titkára, programvezető tudományos igazgatóhelyettes tudományos tanácsadó projektvezető 1) A Tanács úgy határozott, hogy a Kémiai Doktori Iskola felvételi bizottságának tagjai: Inzelt György, Horváth István Tamás, Surján Péter és Záray Gyula, Kotschy András valamint a doktori iskolás hallgatók képviseletében: Mátyus Edit, Muránszki Gábor, Miklán Zsanett. A felvételi időpontja július ) A Tanács hozzájárult, hogy Turányi Tamás Matematikai módszerek a kémiában című előadásának címe Reakciómechanizmusok vizsgálata ra változzon. 3) A Tanács döntött a doktori eljárás megkezdésével kapcsolatban beadott kérelmekről és az alábbi összetételű bizottságokat jelölte ki: 3.1. Mijid Narmandakh* Elnök: Dr. Horváth István Tamás Főtárgy: Kémiai technológia Dr. Horváth István Tamás Melléktárgyak: Elválasztástechnika Dr. Torkos Kornél Zöld kémia Dr. Bakos József (VE) * A Tanács felkéri az ELTE TTK TEO t, hogy az alapfokú nyelvvizsga meglétét igazoló dokumentumot csatolja az eljárási anyaghoz.

2 3.2. Mehdi Hasan Elnök: Dr. Perczel András Főtárgy: Szerves kémia Dr. Perczel András Melléktárgyak: Fémorganikus kémia Dr. Szepes László Elválasztástechnika Dr. Idei Miklós (SE) /Klebovich Imre (SE)/ 3.3. Pilipecz Mihály Elnök: Dr. Horváth István Tamás Főtárgy: Szerves kémia Dr. Rábai József Melléktárgyak: Zöld kémia Dr. Horváth István Tamás Elválasztástechnika Dr. Gazdag Mária (Richter) 3.4. Dalicsek Zoltán Elnök: Dr. Záray Gyula Főtárgy: Szerves kémia Dr. Jalsovszky István Melléktárgyak: Bioszervetlen kémia Dr. Speier Gábor (VE) Elválasztástechnika Dr. Záray Gyula 3.5. Kaleta Zoltán Elnök: Dr. Hudecz Ferenc Titkár: Dr. Novák Zoltán Bírálók: Dr. Horváth István Tamás Dr. Kollár László (PTE) /Dr. Rábai József/ Tagok: Dr. Kotschy András Dr. Timári Géza (Chinoin) Dr. Dormán György (AMRI) /Dr. Rábai József/ 3.6. Kalászi Adrián

3 Elnök: Titkár: Bírálók: Tagok: Dr. Szalay Péter Dr. Magyarfalvi Gábor Dr. Fuxreiter Mónika (MTA SZBK) Dr. Náray Szabó Gábor /Dr. Ferenczi György (Chinoin)/ Dr. Csámpai Antal Dr. Simon István (MTA SZBK) Dr. Martinek Tamás (SZE) /Dr. Ferenczi György (Chinoin)/ 3.7. Bánóczi Zoltán Elnök: Titkár: Bírálók: Tagok: Dr. Hollósi Miklós Dr. Gáspári Zoltán Dr. Kéri György (SE) Dr. Tóth Gábor (SZE) Dr. Bajusz Sándor Dr. Krupina Olga (Richter) Dr. Lőw Miklós (Richter) /Dr. Tóth Géza (MTA SZBK)/ 3.8. Len Adél Elnök: Dr. Homonnay Zoltán Főtárgy: Magkémia Dr. Homonnay Zoltán Melléktárgyak: Optikai spektroszkópia Dr. Vass Elemér Diffrakciós módszerek Dr. Simon Kálmán (Chinoin) 3.9. Pollreisz Ferenc Elnök: Dr. Szepes László Titkár: Dr. Tarczay György Bírálók: Dr. Janáky Tamás (SZE) Dr. Ludányi Krisztina (SE) /Dr. Frigyes Dávid/ Tagok: Dr. Torkos Kornél

4 Dr. Pongor Gábor Dr. Lelik László (SZIE) /Dr. Jekő József (Nyíregyházi Főiskola)/ Borondics Ferenc Elnök: Dr. Surján Péter Titkár: Dr. Szabados Ágnes Bírálók: Dr. Magyarfalvi Gábor Dr. Kukovecz Akos (SZE) /Dr. Keresztúri Gábor (MTA KK)/ Tagok: Dr. Kubinyi Miklós (MTA KK) Dr. Kürti Jenő Dr. Mink János (MTA KK) /Dr. Keresztúri Gábor (MTA KK)/ Vrabecz Attila Elnök: Dr. Turányi Tamás Titkár: Dr. Farkas Ödön Bírálók: Dr. Jedlovszky Pál Dr. Bakó Imre (MTA KK) /Dr. Pusztai László (MTA KFKI)/ Tagok: Dr. Borzsák István (Szombathelyi Főiskola) Dr. Császár Attila Dr. Túri László Czakó Gábor* Elnök: Dr. Szalay Péter Főtárgy: Elméleti kémia Dr. Szalay Péter Melléktárgyak: Reakciókinetika Dr. Turányi Tamás Optikai spektroszkópia Dr. Keresztúry Gábor (MTA KK) Elnök: Dr. Fogarasi Géza Titkár: Dr. Magyarfalvi Gábor Bírálók: Dr. Nemes László (BMGE)

5 Tagok: Dr. Ángyán János (U. Nancy) /Dr. Lendvay György (MTA KK)/ Dr. Mayer István (MTA KK) Dr. Veszprémi Tamás (BMGE) Dr. Lendvay György (MTA KK) /Dr. Surján Péter/ * A Tanács megbízza az illetékes programvezetőt, hogy a társszerzői lemondónyilatkozatokat gyűjtse be és állapítsa meg, hogy a jelölt teljesíti e a Doktori szabályzatokban lefektetett elvárásokat Ocskay Rita Elnök: Dr. Orbán Miklós Főtárgy: Analitikai kémia Dr. Orbán Miklós Melléktárgyak: Környezetkémia Dr. Papp Sándor (VE) Kolloidika Dr. Csempesz Ferenc Bagócsi Boglárka Elnök: Dr. Orbán Miklós Főtárgy: Analitikai kémia Dr. Orbán Miklós Melléktárgyak: Határfelületek kémiája Dr. Kiss Éva Műanyagok kémiája és Dr. Iván Béla (MTA KK) technológiája Puskás Zsófia Elnök: Dr. Keszei Ernő Főtárgy: Fizikai kémia Dr. Keszei Ernő Melléktárgyak: Elektroanalitika Dr. Tóth Klára (BMGE) Határfelületek kémiája Dr. Kiss Éva Móricz Ágnes Elnök: Dr. Záray Gyula

6 Főtárgy: Környezetkémia Dr. Záray Gyula Melléktárgyak: Elválasztástechnika Dr. Kremmer Tibor (MTA KK) Bioszervetlen kémia Oltiné Dr. Varga Margit Horváth Judit Elnök: Dr. Gilányi Tibor Titkár: Dr. Kiss Éva Bírálók: Dr. Király Zoltán (SZE) Dr. Szesztay Márta (MTA KK) /Dr. Láng Győző / Tagok: Csákiné Dr. Tombácz Etelka (SZE) Dr. Filipcsei Genovéva (BMGE) Dr. Zsuga Miklós (DE) /Dr. Láng Győző / Budapest, június 4. Dr. Inzelt György a Kémiai Doktori Iskola vezetője Dr. Kotschy András egyetemi docens a Kémiai Doktori Iskola titkára

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. március 17 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. március 17 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. március 17 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Horváth István Tamás Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Hargittai Magdolna Dr. Keszei

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2005. június 7 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2005. június 7 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2005. június 7 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Horváth István Tamás Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Hajós György Dr. Hudecz Ferenc

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2002. június 7 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2002. június 7 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2002. június 7 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Horváth István Tamás Dr. Hajós György Dr. Hargittai Magdolna Dr. Hudecz

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2011. május 27-i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2011. május 27-i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2011. május 27-i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Perczel András Dr. Homonnay Zoltán Dr. Novák Zoltán Dr. Keszei Ernő Dr.

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának december 14 ei üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának december 14 ei üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. december 14 ei üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Szepes László Dr. Timári

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 21 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 21 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. szeptember 21 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Hargittai Magdolna Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Perczel András

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 28 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 28 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2007. szeptember 28 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Horváth István Tamás Dr. Hudecz Ferenc Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. május 25 i alakuló üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. május 25 i alakuló üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. május 25 i alakuló üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Timári Géza Dr.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, 2011. március 19. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, 2011. március 19. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Ip. Szakiskola 46,500 1 46,300 2 47,700 1 48,450 1 46,550 1 46,400 1 281,900 2 Makó Makói Okt. Közp., Szakképző Isk. 46,400 2 45,800 3 45,650 3 47,650

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és az Informatikai Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács 2013. április 25-i üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és az Informatikai Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács 2013. április 25-i üléséről BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR 400.007/ /2013. JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és az Informatikai Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács 2013.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2009/2010 tanév Budapest, 2010. március 20. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2009/2010 tanév Budapest, 2010. március 20. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Povolny Ferenc Szakképző Isk. 46,150 2 45,900 1 47,100 1 47,100 2 46,100 1 46,350 1 278,700 2 Makó Makói Okt. Közp., Szakképző Isk. és Koll. 46,500 1 45,250 2 46,550 2 47,450

Részletesebben

2015. június 29. hétfő 9 óra Terem: N.2.225. I. Bizottság

2015. június 29. hétfő 9 óra Terem: N.2.225. I. Bizottság 2015. június 29. hétfő 9 óra Terem: N.2.225 I. Bizottság Vida József igazgató Dr. Lazányi Kornélia egyetemi docens Dr. Berecz József főiskolai docens Borbás László adjunktus Jegyzőkönyvvez.: Bogáth Ágnes

Részletesebben

1990-1994. Polgármester. Egyéni választókerületi képviselők

1990-1994. Polgármester. Egyéni választókerületi képviselők 1990-1994. FIDESZ 1. sz. vk.: Dr. Horváth József FIDESZ 2. sz. vk.: Szakál Sándor Vállalkozók Pártja 3. sz. vk.: Szucsán András SZDSZ 4. sz. vk.: Harangozó Zsigmond FKgP 5. sz. vk.: Dr. Kontrát Károly

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és az Informatikai Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács 2013. augusztus 29-i üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és az Informatikai Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács 2013. augusztus 29-i üléséről BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR 400.007/ /2013. JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és az Informatikai Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács 2013.

Részletesebben

Tanrendi felterjesztés a 2004/2005. tanév II. félévére

Tanrendi felterjesztés a 2004/2005. tanév II. félévére Tanrendi felterjesztés a 2004/2005. tanév II. félévére Kötelez eladások Jalsovszky István Szerves kémia (1). Heti 4 óra I. éves vegyész hallgatók részére. Kollokvium. Kérés: kedd 10-12., csütörtök 10-12.

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2016. június 10-i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Perczel András Dr. Császár Attila Dr. Salma Imre Dr. Péter László Dr.

Részletesebben

Székesfehérvár művészete projektnyitó tanácskozás 2015. november 7. Székesfehérvári Városháza díszterme Program

Székesfehérvár művészete projektnyitó tanácskozás 2015. november 7. Székesfehérvári Városháza díszterme Program Székesfehérvár művészete projektnyitó tanácskozás 2015. november 7. Székesfehérvári Városháza díszterme Program 1. Témakör: Középkor 10.00-10.15. Dr. Marosi Ernő akadémikus, művészettörténész, MTA Bölcsészettudományi

Részletesebben

Jeles napok, neves gyógyítók

Jeles napok, neves gyógyítók Dr. Nemes István Dr. Németh Gyula Dr. Széll Kálmán Ráczné Varga Bernadett Toldiné Nárai Aranka Nagy Tiborné Benkõ Lászlóné Dr. Wenczl Miklós Dr. Telegdy Enikõ 332 Jubileumok a Markusovszky Kórházban Dr.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és az Informatikai Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács 2013. március 28-i üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és az Informatikai Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács 2013. március 28-i üléséről BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR 400.007/ /2013. JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és az Informatikai Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács 2013.

Részletesebben

SZÉTV Gépészeti alapismeretek Budapest, 2015. március 16-17. Helyezés Név Intézmény Város

SZÉTV Gépészeti alapismeretek Budapest, 2015. március 16-17. Helyezés Név Intézmény Város 1. Macz István Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola Debrecen 95 2. Lapatinszki Zoltán Békéscsabai Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola Békéscsaba 93 3. Szuh András Szombathelyi

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának október 7 i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának október 7 i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2005. október 7 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Horváth István Tamás Dr. Surján Péter Dr. Hajós György Dr. Hargittai Magdolna Dr. Keszei

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői 1.1.3. A szerv vezetői OBH elnöke Dr. Handó Tünde elnök Telefon: 311-5884 és 312-7424 Az Országos Bírósági Hivatal vezetői OBH elnökhelyettesei Dr. Gyarmathy Judit elnökhelyettes Telefon: 354-4270 E-mail:obh@obh.birosag.hu

Részletesebben

MAGYARORSZÁGON Októberben kivégzettek névsora /napra/ 1944-1988

MAGYARORSZÁGON Októberben kivégzettek névsora /napra/ 1944-1988 MAGYARORSZÁGON Októberben kivégzettek névsora /napra/ 1944-1988 Október l. 1953. Ledényi Margit 37 1957. Nagy Lajos 1980. Soós Lajos Október 2. 1987. Bleszity István. 1959. Bárdos János. 1951. Csató-Berki

Részletesebben

2014. 03. 18. 1/5 20_Mezogazdasagi_I._fordulo

2014. 03. 18. 1/5 20_Mezogazdasagi_I._fordulo 1 Vigh Nikolett Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Somogyzsitfa 90% 2 Berecz Elizabet Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium, Kiskunfélegyháza

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusának 2012. évi ülésrendje és munkaterve

A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusának 2012. évi ülésrendje és munkaterve A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusának 2012. évi ülésrendje és munkaterve Elfogadva a Szenátus 170/2011. (XII.07.) sz. határozatával 2012. január 25. szerda 2. Az Apáczai Csere János Kar beszámolója

Részletesebben

2. futam. 1. futam. 3. futam. 4. futam. Össz.

2. futam. 1. futam. 3. futam. 4. futam. Össz. Helyezés Név / Felnıtt/ 1977-1997 Szül. év Egyesület Nıi Kallus Edit 1980 Team 3K, Miskolc 125 125 250 Kovács Piroska 1989 Kazincbarcika 100 100 200 Németh Réka 1981 Bükkszentkereszt 70 80 150 Szaniszló

Részletesebben

Szent István Kupa Versenynaptári szám: 453/B-08/03 Zalaegerszeg, 2006. augusztus 05. Göcsej Sportlövész Egyesület

Szent István Kupa Versenynaptári szám: 453/B-08/03 Zalaegerszeg, 2006. augusztus 05. Göcsej Sportlövész Egyesület Szent István Kupa Versenynaptári szám: 453/B-08/03 Zalaegerszeg, 2006. augusztus 05. Göcsej Sportlövész Egyesület NYÍLTIRÁNYZÉKÚ LÉGPUSKA (20 lövés) I. Havasi Ferenc 1976 PLE Zeg 190 II. Horváth Károly

Részletesebben

2011-ben elért csúcseredmények:

2011-ben elért csúcseredmények: 2011-ben elért csúcseredmények: FÉRFIAK: 2. kcs (30-34) 50 m mell Boros Gábor (1978) Hódmezővásárhelyi SÚVC 30,69 2011.09.06. Yalta régi: Boros Gábor (1978) Hódmezővásárhelyi SÚVC 31,03 2009.08.30. Gyula

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői 1.1.3. A szerv vezetői OBH elnöke Dr. Handó Tünde elnök Telefon: 311-5884 és 312-7424 Az Országos Bírósági Hivatal vezetői OBH elnökhelyettesei Dr. Gyarmathy Judit elnökhelyettes Telefon: 354-4270 E-mail:obh@obh.birosag.hu

Részletesebben

2 591 Imre Gabriella Master3 (1955) 1:46:56. Férfi Kerékpár 36 km gyermek, U15 1 596 Wolf Ede Márkó U15 (1998) 1:33:46

2 591 Imre Gabriella Master3 (1955) 1:46:56. Férfi Kerékpár 36 km gyermek, U15 1 596 Wolf Ede Márkó U15 (1998) 1:33:46 Bodnár Bertalan futó- és kerékpár maraton - Mártély, 2012.09.09. Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Idő Férfi Kerékpár 12 km gyermek, U15 1 563 Seres Ákos Gyermek (2000) 0:38:32 2 537 Szabó Áron U15 (1999)

Részletesebben

NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága Központi e-mail cím: borsodaig@nav.gov.hu Központi levelezési cím: 3550 Miskolc, Pf.: 286.

NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága Központi e-mail cím: borsodaig@nav.gov.hu Központi levelezési cím: 3550 Miskolc, Pf.: 286. NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága Központi e-mail cím: borsodaig@nav.gov.hu Központi levelezési cím: 3550 Miskolc, Pf.: 286. Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax Irsz. Helység Cím Dr.

Részletesebben

PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI.

PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI. PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI. Pécs 2010 PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI. TANULMÁNYOK QUO VADIS RENDVÉDELEM? SZABADSÁGJOGOK, TÁRSADALMI KÖTELEZETTSÉGEK ÉS A BIZTONSÁG CÍM TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL

Részletesebben

Keresztelések. október 8. Takács Bernadett október 8. Bali Andrea Mária november 26. Károlyi Márta

Keresztelések. október 8. Takács Bernadett október 8. Bali Andrea Mária november 26. Károlyi Márta ARANYMISÉJÉRE SZERETETTEL a hagyárosböröndi hívektől Keresztelések 1967 október 8. Takács Bernadett október 8. Bali Andrea Mária november 26. Károlyi Márta 1968 március 17. Imre József április 11. Németh

Részletesebben

II. Cserhát Tour. 80 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória:

II. Cserhát Tour. 80 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: U19 1 261 SÁNDOR Tamás 1998 02:22:19.967 Salgótarján 36 35 33.7 km/h +00:00:00.000 2 269 STODULKA Máté 1998 02:32:31.950 Budapest 65 62 31.5 km/h +00:10:11.983 3 304 PÉCSELI Gergő 1998 02:55:37.257 93

Részletesebben

PTE 21. Rókaűzők váltófutóverseny Csapat Eredmeny 4-as kategória (4 fős váltó)

PTE 21. Rókaűzők váltófutóverseny Csapat Eredmeny 4-as kategória (4 fős váltó) 1 CSAPAT: Hírös Taliga CSAPATEREDMÉNY: 06:19:50 40901 Dr. Varga Tibor Hírös Futóklub-Kecskemét 00:20:40 5.3 40902 Dr. Varga Tibor Hírös Futóklub-Kecskemét 00:31:57 7.2 40903 Dr. Varga Tibor Hírös Futóklub-Kecskemét

Részletesebben

HEVES MEGYEI DC-BAJNOKSÁG 2010

HEVES MEGYEI DC-BAJNOKSÁG 2010 A csoport 1. 2. 3. 4. Győzelem Játszmaarány Hely 1. (Cseh Z.- Nagy Á.) 3/0 3/0 3/0 3 9:0 I. 2. HERCZEG FAMÍLIA KFT. (Herczeg Gy. - Dr. Herczeg B.) 0/3 2/1 2/1 2 4:5 II. 3. DOMI-BOR (Köles K. - Molnár B.-

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. Tudományos Diákköri Konferencia Eredményhirdetés

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. Tudományos Diákköri Konferencia Eredményhirdetés Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferencia Eredményhirdetés Alkalmazott ergonómia és termékmenedzsment szekció II. díj: Licsájer

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas II. Rákóczi Ferenc SZKI 36,800 37,800 37,600 36,300 148,500 2 Kisvárda Bessenyei György Gimn. 36,200 36,800 37,000 36,500 146,500 3 Kiskunhalas Bibó István Gimn. 33,650

Részletesebben

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA sz. I. em. Telefon: 06-52-533-266, 06-52-416-398, Fax: 06-52-533-265 E-mail: debreceniugyvedi.kamara@upcmail.hu Honlap: http://www.debreceniugyvedikamara.hu/ ÜGYELETI REND Debrecen

Részletesebben

30 a tanárjelöltek. tantárgy angol

30 a tanárjelöltek. tantárgy angol A TANÁRJELÖLTEK 30 a tanárjelöltek tantárgy angol biológia tanárjelölt Albert Veronika Ardeleanu Stefánia Andrea Bajnok Dániel Brückner Anikó Csizmadia Zsuzsanna Gazdag Nóra Gulyás Veronika Jónás Éva Komlósi

Részletesebben

Bodnár Bertalan teljesítménytúra és verseny 2015 Terepfutás Helyezés Rajtszám Név Város/Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3.

Bodnár Bertalan teljesítménytúra és verseny 2015 Terepfutás Helyezés Rajtszám Név Város/Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3. Bodnár Bertalan teljesítménytúra és verseny 2015 Terepfutás Helyezés Rajtszám Név Város/Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3.kör Férfi Gyermek Terepfutás 6.5km 1 371 Őze Csanád Szentes Gyermek 0:38:13

Részletesebben

Járóbeteg Szakrendelő Intézet Szakrendelők és Szakambulanciák szerinti névsora K épület

Járóbeteg Szakrendelő Intézet Szakrendelők és Szakambulanciák szerinti névsora K épület Szakrendelők és Szakambulanciák szerinti névsora K épület Általános sebészet szakrendelő Bertha László Dr. 71-339 Általános sebészet szakrendelő Farsang Zoltán Dr. 71-339 Általános sebészet szakrendelő

Részletesebben

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport Országos Verseny UTE F 21.6.8. Versenyzõ Szül Iskola Város 1 Szûcs Valdó 1995 Belvárosi Magyar-Angol Két tanítási Nyelvû Zalaegerszeg Ált.Isk 11,85 224 68,9

Részletesebben

V. TOUR DE VELENCEI-TÓ 2015 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55 VELENCEI-TÓ MINI MARATON NŐI ABSZOLÚT

V. TOUR DE VELENCEI-TÓ 2015 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55 VELENCEI-TÓ MINI MARATON NŐI ABSZOLÚT VELENCEI-TÓ MINI MARATON NŐI ABSZOLÚT 1 844 Ispán Laura Felnőtt 01:39:07.1 2 942 Köllő Zsuzsanna Felnőtt 01:39:09.0 3 915 Ódor Klára Master 01:39:29.0 4 805 Bordás Eszter Master 01:45:30.6 5 802 Czeczei

Részletesebben

01-es tagozatkód: 4 évfolyamos gimnázium

01-es tagozatkód: 4 évfolyamos gimnázium A Kunhegyesi Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi rangsora a 2014/2015-ös tanévre 01-es tagozatkód: 4 évfolyamos gimnázium 1. Agócs Katinka Kunhegyesi Általános Iskola,Alapfokú

Részletesebben

A Kari Tanács határozatai 2008 december 2009 február

A Kari Tanács határozatai 2008 december 2009 február 35/2007/2008. sz. KT Határozat Az Építésszervezés és Menedzsment Tanszékre dr. Jámbor Attila oktatói átsorolásához (tanársegédi) 21 érvényes szavazatból 21 igen szavazatot kapott. 36/2007/2008. sz. KT

Részletesebben

Balatonboglári Okmányiroda ügyintézők

Balatonboglári Okmányiroda ügyintézők Kormányablak Osztály és Okmányirodai Osztály osztályvezető neve: Dr. Sütő Bernadett Bőröndi Franciska osztályvezető elérhetősége: levelezési cím, munkavégzési : tel.:, fax: e-mail: hivatal@fonyod.gov.hu

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást.

Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy az első tanítási napon a megadott teremben jelenjetek meg. Az első napra max. 7 200 forint készpénzt hozzatok magatokkal

Részletesebben

Környezetegészségtan 3 vizsga KTAK126 Mandl Károly Földtudományi alapismeretek 4 vizsga KTAK105 Dezsény Zoltán

Környezetegészségtan 3 vizsga KTAK126 Mandl Károly Földtudományi alapismeretek 4 vizsga KTAK105 Dezsény Zoltán MINTATANTERV ÉVFOLYAMONKÉNT (félévenként) 2011-2012. ŐSZTŐL (NAPPALI) Félév 1. I. ÉVF. 1. FÉLÉV 2011-2012. ŐSZTŐL Kredit Követelmény Tantárgykód Tanárok Óraszámok Előfeltételek Biológiai alapismeretek

Részletesebben

ZENEISKOLAI FELVÉTELI A 2012-2013-AS TANÉVRE 2012. MÁJUS 9-10.

ZENEISKOLAI FELVÉTELI A 2012-2013-AS TANÉVRE 2012. MÁJUS 9-10. ZENEISKOLAI FELVÉTELI A 2012-2013-AS TANÉVRE 2012. MÁJUS 9-10. Őrmezei Ált. Iskola, 1112 Bp. Menyecske u.2. Horváth Csabáné előképző Monokiné Nagy Gabriella Furulya, klarinét Balla Ferenc cselló Ambrus

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 9. osztályosok 1. Gémes Antal Hódmezővásárhely Bethlen Gábor Református Gimnázium Lakatos-Tóth István 20 20 19 20 19 98 1. Jakus Balázs Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert 19 20 19

Részletesebben

Jeles napok. 23 pont. 34 pont. 26 pont. 37 pont. 31 pont. 295 pont. 35 pont. 34 pont. 42 pont. 33 pont. Szerezhető pontszám. 1. Balázs Krisztina 4.

Jeles napok. 23 pont. 34 pont. 26 pont. 37 pont. 31 pont. 295 pont. 35 pont. 34 pont. 42 pont. 33 pont. Szerezhető pontszám. 1. Balázs Krisztina 4. Jeles napok 1. (szept) 2. (okt.) 3. (nov.) 4. (dec.) 5. (jan.) 6. (febr.) 7. (márc.) 8. (ápr.) 9. (máj.) Végeredmény Szerezhető szám 33 23 34 26 35 42 34 37 31 295 1. Balázs Krisztina 4. b 2. Bezzeg Dorina

Részletesebben

2007. évi "Élen a tanulásban, élen a sportban" Fıvárosi kitüntetı cím díjazottjai ÁLTALÁNOS ISKOLA

2007. évi Élen a tanulásban, élen a sportban Fıvárosi kitüntetı cím díjazottjai ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁLTALÁNOS ISKOLA 1 Anderka Zita röplabda III. Zápor utcai Általános Iskola és 2 Bacsó Bettina öttusa XIV. Herman Ottó Általános Iskola 3 Ercsei Tünde ritmikus gimnasztika II. Fillér utcai Általános Iskola

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és az Informatikai Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács 2013. május 23-i üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és az Informatikai Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács 2013. május 23-i üléséről BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR 400.007/ /2013. JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és az Informatikai Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács 2013.

Részletesebben

Mezei diákolimpia megyei döntő

Mezei diákolimpia megyei döntő I. korcsoport leány ( induló: 53 fő ) Mezei diákolimpia megyei döntő / Bonyhád, 2012. március 29. / 1. Miklós Melinda Dienes Szekszárd 2. Tamás Zsófia Szent Orsolya Rendi Dombóvár 3. Nagy Viktória Szent

Részletesebben

Felkészít? tanár: CSATÁRI NÓRA, BÁNKNÉ ZSEB?K PIROSKA

Felkészít? tanár: CSATÁRI NÓRA, BÁNKNÉ ZSEB?K PIROSKA A 2011/2012. tanév közismereti versenyek eredményei. MATEMATIKA OKTV I. KATEGÓRIA LOÓS PÉTER 12.B Felkészít? tanár: MADARASSY MÓNIKA ÉVA BORA LÁSZLÓ 12.C SZILÁGYI ENDRE 12.C BERÉNYI DÁNIEL 13.N Felkészít?

Részletesebben

2012 június 2. Balaton Classic - Ramada Grand Prix VÉGEREDMÉNY Hivatalos

2012 június 2. Balaton Classic - Ramada Grand Prix VÉGEREDMÉNY Hivatalos 1 9 Pásztor Tamás Bata Éva Fiat 2300 Abarth Coupe 1964 Extra 1 0 32 0 215 183 Szakaszeredmények: 1: 7(5.) 2: 2(3.) 3: 22(1.) T1: 5(8.) 4: 10(2.) T2: 5(9.) 5: 26(27.) 6: 27(18.) T3: 25(13.) 7: 19(22.) T4:

Részletesebben

Kari TDK konferenciák

Kari TDK konferenciák Kari TDK konferenciák 2009 Szekció Előadások száma I II III előadói díj Műszaki tudományi szekció 5 1 1 1 1 Földrajz-földtudományi szekció 7 1 1 1 1 Összes dolgozat: 12 Összes résztvevő hallgató: 15 Konzulensek

Részletesebben

Magyarország 2012. évi Félmaratoni Országos Bajnoksága Budapest, 2012.09.09.

Magyarország 2012. évi Félmaratoni Országos Bajnoksága Budapest, 2012.09.09. Magyarország 2012. évi Félmaratoni Országos Bajnoksága Félmaraton férfi felnőtt Hely SzÉv Egyesület Idő 1 67 Józsa Gábor 1983 MAC-NS 01:06:36 A bajnok edzője: Dr. Török János 2 75 Soós Dániel 1984 Bp.

Részletesebben

Iskolai végzettsége. Műszaki tanár (főiskola) Tanügy igazgatási vezető (főiskola) Matematikatestnevelés. tanár (főiskola) közoktatás vezető

Iskolai végzettsége. Műszaki tanár (főiskola) Tanügy igazgatási vezető (főiskola) Matematikatestnevelés. tanár (főiskola) közoktatás vezető Ertli Mária Műszaki Tanügy igazgatási vezető technika és életvitel Igazgató Somogyvári Beatrix 1999 Matematika szakos közoktatás vezető Általános igazgató - helyettes Orosz Edit 1992 Matematika, szakos

Részletesebben

FÉRFI 35+ A csoport B csoport C csoport. Török András. Laczikó Krisztián. Antal Zoltán 0 : 3 3 : 0 3 : 0 2. 0 : 3 3 : 0 0 : 3 3.

FÉRFI 35+ A csoport B csoport C csoport. Török András. Laczikó Krisztián. Antal Zoltán 0 : 3 3 : 0 3 : 0 2. 0 : 3 3 : 0 0 : 3 3. FÉRFI 35+ A csoport B csoport C csoport Nagy Kék Antal Zoltán Bozsó Zsolt Nagy 3 : 0 3 : 0 3 : 0 1. 3 : 0 3 : 0 3 : 0 1. 3 : 0 3 : 1 3 : 0 1. 0 : 3 0 : 3 0 : 3 4. Antal Zoltán 0 : 3 0 : 3 0 : 3 4. Bozsó

Részletesebben

II. Pécs - Orfű Félmaraton futóverseny

II. Pécs - Orfű Félmaraton futóverseny 14-20 év 1 455 PLÉZER Martin 01:59:19.90 131 113 2 172 LUDMÁNY László 02:01:22.66 142 121 3 428 PINTÉR Szabolcs Péter 02:35:01.76 286 211 4 121 OLÁH Bence 02:37:52.24 290 214 14-20 év 1 163 ORBÁN Mia 02:26:18.21

Részletesebben

2012. évi Fehérszalag Nagydíj. 15. Izsák Szabolcs Emlékverseny. Osztályonkénti befutási sorrend. Classic Round. 22-es cirkáló Osztály

2012. évi Fehérszalag Nagydíj. 15. Izsák Szabolcs Emlékverseny. Osztályonkénti befutási sorrend. Classic Round. 22-es cirkáló Osztály 2012. évi Fehérszalag Nagydíj 15. Izsák Szabolcs Emlékverseny Osztályonkénti befutási sorrend Classic Round 22-es Osztály Sailed: 1, Discards: 0, To count: 1, Entries: 3, Scoring system: Appendix A 1 Classic

Részletesebben

AZ OMMF REGIONÁLIS SZERVEI ÉS VEZETŐI

AZ OMMF REGIONÁLIS SZERVEI ÉS VEZETŐI AZ OMMF REGIONÁLIS SZERVEI ÉS VEZETŐI MUNKAVÉDELMI FELÜGYELŐSÉGEK OMMF Közép-magyarországi Munkavédelmi Felügyelősége illetékességi területe Budapest, Pest megye. Igazgató: Berta László Székhely: 1094

Részletesebben

MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 20. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 20. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 20. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 20. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 19/2011-2012

Részletesebben

A Polgármester jelöltek a következők: Dr. Harangozó Tamás. A 2010. ÉVI KÉPVISELŐ JELÖLTEK választókerületenként a következők:

A Polgármester jelöltek a következők: Dr. Harangozó Tamás. A 2010. ÉVI KÉPVISELŐ JELÖLTEK választókerületenként a következők: K Ö Z L E M É N Y a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3. napjára kitűzött választására, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők általános választására Szekszárd

Részletesebben

Az épületgépészeti szakmák helyezettjei: Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő

Az épületgépészeti szakmák helyezettjei: Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara április végén hatodik alkalommal rendezte meg a Szakma Sztár Fesztivált, amely az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV), és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV)

Részletesebben

MATEMATIKA verseny megnevezése a verseny szintje tanuló neve hely évf. oszt. felkészítő tanár(k) (városi, megyei, országos, nemzetközi)

MATEMATIKA verseny megnevezése a verseny szintje tanuló neve hely évf. oszt. felkészítő tanár(k) (városi, megyei, országos, nemzetközi) MATEMATIKA verseny megnevezése a verseny szintje tanuló neve hely évf. oszt. felkészítő tanár(k), nemzetközi) Közép-európai Matematikai Diákolimpia Csehország Nemzetközi Magyar Matematika Verseny (Gyula)

Részletesebben

Rendőrkapitányság Kaposvár KMB Alosztály név telefonszám fogadóóra helye fogadóóra ideje működési körzet

Rendőrkapitányság Kaposvár KMB Alosztály név telefonszám fogadóóra helye fogadóóra ideje működési körzet Rendőrkapitányság KMB Alosztály Rákóczi Balázs c.r.tzls 20/449-59-76 7521 Kaposmérő, Hunyadi u. 4. 7522Kaposújlak Kossuth L. u. 10 Nagy Krisztián c.r.tzls 20/449-59-76 7400, Szent Kiss Zsombor János r.ftörm

Részletesebben

EREDMÉNYEK MAGYAR KING KLUB ALFÖLD KUPA BÉKÉS 2010 NOVEMBER 27 BÍRÁLÓ: KOVÁCS SÁNDOR 31 KIÁLLÍTÓ 215 KIÁLLÍTOTT GALAMB

EREDMÉNYEK MAGYAR KING KLUB ALFÖLD KUPA BÉKÉS 2010 NOVEMBER 27 BÍRÁLÓ: KOVÁCS SÁNDOR 31 KIÁLLÍTÓ 215 KIÁLLÍTOTT GALAMB EREDMÉNYEK MAGYAR KING KLUB ALFÖLD KUPA BÉKÉS 2010 NOVEMBER 27 BÍRÁLÓ: KOVÁCS SÁNDOR 31 KIÁLLÍTÓ 215 KIÁLLÍTOTT GALAMB GRAND CHAMPION 1. Beracko Ioan Vlado FEHÉR 0-1 485 FAJTAGYŐZTES 2. Hódi Zsolt KÉK

Részletesebben

Modern Wushu chang chuan (Gyerek I fiú, Egyéni pusztakezes) 1 Mák Attila (Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatika SE.) Modern Wushu chang chuan (Gyerek

Modern Wushu chang chuan (Gyerek I fiú, Egyéni pusztakezes) 1 Mák Attila (Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatika SE.) Modern Wushu chang chuan (Gyerek Modern Wushu chang chuan (Gyerek I fiú, Egyéni pusztakezes) 1 Mák Attila (Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatika SE.) Modern Wushu chang chuan (Gyerek II fiú, Egyéni pusztakezes) 1 Bogdány Botond (Acél

Részletesebben

A 2015. évi Pest Megyei Matematikaverseny Döntőjének eredményei

A 2015. évi Pest Megyei Matematikaverseny Döntőjének eredményei 1 60 Halász Nóra 9 Radnóti Miklós Gimnázium Bánhegyesiné Topor Gizella Gimnázium 60 2 58 Tiderenczl Dániel 9 Radnóti Miklós Gimnázium Szilágyiné Manasses Melinda Gimnázium 55 3 55 Fejes Dániel 9 Batthyány

Részletesebben

Megyei Matematika Verseny 2008. 2008. november 17. 9. évfolyam

Megyei Matematika Verseny 2008. 2008. november 17. 9. évfolyam 9. évfolyam 1. Tekeli Tamás Bonyhádi P.S. Ev.Gimnázium Katz Sándor, Csötönyi Nóra 2. Jászberényi Tünde Bonyhádi P.S. Ev.Gimnázium Katz Sándor, Csötönyi Nóra 3. Halász Dániel Bonyhádi P.S. Ev.Gimnázium

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Belgyógyászati endokrinológia 6 hónap (Terv ) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 III. Belgyógyászat / Endokrinológia- Dr. Jermendy György Rész 3 hónap 3 fő

Részletesebben

Mezei diákolimpia megyei döntő

Mezei diákolimpia megyei döntő Mezei diákolimpia megyei döntő (Bonyhád, 2011. 04. 01.) I. korcsoport : Leány: (indult 60 fő) 1. Balogh Vivien 02 BONI 2. Sükösdi Fanni 02 Bátaszék 3. Czárth Zsófia 02 BONI 4. Fehérvári Anna 02 Gárdonyi

Részletesebben

PhD fokozatot szerzett doktoranduszok és témavezetőik

PhD fokozatot szerzett doktoranduszok és témavezetőik PhD fokozatot szerzett doktoranduszok és témavezetőik Sorszám Fokozatot szerzett Témavezető Kezdés - fokozat szerzés éve 1. Szabó Péter János Dr. Ginsztler János 1992-1995 2. Aszódi Attila Dr. Czinder

Részletesebben

Történelmi kvalifikációs verseny - Csapatbeosztás Üllő 2016. április 16.

Történelmi kvalifikációs verseny - Csapatbeosztás Üllő 2016. április 16. Történelmi kvalifikációs verseny - Csapatbeosztás Üllő 2016. április 16. 1-es cél Varga István Tiszteletreméltó 51 év felett Modern anyagokból készült történelmi íj Kónya Miklós Nyílegyes IC Felnőtt (vitéz

Részletesebben

KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: Testnevelő tanár/ Felkészítő: 1 Békés Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Gyaraki László Zsolt, Békés Iskola, Óvoda és Kollégium

Részletesebben

A Graboplast Győri Vízisport Egyesület Kajak-Kenu Szakosztályána 2014. évi Magyar Bajnoki eredményei

A Graboplast Győri Vízisport Egyesület Kajak-Kenu Szakosztályána 2014. évi Magyar Bajnoki eredményei Verseny Korosztály Versenysz Táv Helyezés Versenyző Maraton Magyar Bajnokság Felnőtt K1 26 km 1 Csay Renáta Maraton Magyar Bajnokság Ifjúsági K2 21 km 1 Erdőssy Csaba Maraton Magyar Bajnokság Ifjúsági

Részletesebben

Signatur: Ungarn. Signatur Signatur Signatur. Dr. Karvalits Ferenc Simor András Dr. Király Júlia. Henrik Auth Zsigmond Járai Dr.

Signatur: Ungarn. Signatur Signatur Signatur. Dr. Karvalits Ferenc Simor András Dr. Király Júlia. Henrik Auth Zsigmond Járai Dr. Signaturen auf den Banknoten von Ungarn Signatur: Ungarn SCWPM Nr. Signatur Signatur Signatur 198?, 196? György Matolcsy Ádám Balog 201b, 201c, 200c - 200a, 190b 190a, 199b, 199a, 198c - 198a 197?, 197c

Részletesebben

Vígh Sándor emlékverseny jegyzőkönyv

Vígh Sándor emlékverseny jegyzőkönyv Vígh Sándor emlékverseny jegyzőkönyv 1. 10.00 MK-1 gyermek I. fiú 2002-es Kajak Duatlon 1km kajak 900m futás 1km kajak Kaposvár 2013.09.14. 1. Báthory Dániel 2002 Göd 2. Korompai László 2002 Göd 3. Tapaszti

Részletesebben

Párbajtőr diákolimpia

Párbajtőr diákolimpia Párbajtőr diákolimpia Fiú párbajtőr egyéni, II-es korcsoport, 2015. április 11., szombat Főbíró: Galli Zsolt AVA Számítógépes főbíró: Nagy Zsolt SZTE-VK Versenyorvos: Hoffmann Péter Versenybírák: Vasas

Részletesebben

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA 1. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖR (ISKOLA, BICSKEI U. 2.) Jegyzőkönyvvezető: Sulyok Erika Tóthné Bálint Adrienn Katalin (Abony, Kölcsey Ferenc u. 13/A.) elnök Jáger Istvánné

Részletesebben

DÖKE. Négy Évszak Eredmények Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő

DÖKE. Négy Évszak Eredmények Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő DÖKE Négy Évszak Eredmények Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő Félmaraton 1961-ben és előtte születettek Hartmann Károly 26:43:00 25:11:00 26:06:00 78:00:00 Tasnádi László 32:38:00 32:36:00 29:27:00 94:41:00

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Az árverések időpontjai: 2015 év 11 hó 23 nap tól 2015 év 12 hó 04 -ig

HIRDETMÉNY. Az árverések időpontjai: 2015 év 11 hó 23 nap tól 2015 év 12 hó 04 -ig Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény

Részletesebben

Magyarország Nemzetközi Enduro Bajnoksága. I.osztály. Enduro

Magyarország Nemzetközi Enduro Bajnoksága. I.osztály. Enduro Magyarország Nemzetközi Enduro Bajnoksága I.osztály 1. 17 KÁTAI Péter MAMS HUN Motomax MSK KTM 25 25 25 22 97 2. 53 HOLLÓ Bence MAMS HUN Dél-Konstrukt SE KTM 18 22 22 25 87 3. 15 DÉSI János MAMS HUN Arrabona

Részletesebben

ANGOL NYELVI TESZTMEGOLDÓ VERSENY 2016. 04. 05.

ANGOL NYELVI TESZTMEGOLDÓ VERSENY 2016. 04. 05. ANGOL NYELVI TESZTMEGOLDÓ VERSENY 2016. 04. 05. 5. ÉVFOLYAM NORMÁL KATEGÓRIA 1. Boros Bence Szabó Lőrinc Általános Iskolából 49 Uzsoki Márta 2. Kovács László Arany János Általános Iskola 44 Tóth Árpádné

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Hely. Cím Csapatnév 1 i Bocskai István Általános Iskola 37,750 36,050 37,300 111,100 2 Békéscsaba Békéscsabai Belvárosi Ált. Isk. és Gimn. 35,900 36,450

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 XVII. Kossuth Lajos Ált. Isk. 37,100 36,700 73,800 2 Zalaegerszeg Eötvös József és Liszt Ferenc Ált. Isk. 36,600 36,500 73,100 3 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 36,400 36,400 72,800

Részletesebben

adatvédelmi, minőségbiztosítási igazgató-helyettes Dr. habil. Hegyi Péter Ph.D., D.Sc. tudományos igazgató-helyettes

adatvédelmi, minőségbiztosítási igazgató-helyettes Dr. habil. Hegyi Péter Ph.D., D.Sc. tudományos igazgató-helyettes I. SZ. BELGYÓGYÁSZATI KLINIKA 6720 Szeged, Korányi fasor 8-10., Titkárság : +36/62/545 189, Porta : +36/62/545 186, +36/62/545 187, Fax : +36/62/545 185 E-mail : office.in1st@med.u-szeged.hu Honlap: http://www.klinikaikozpont.u-szeged.hu/in1st/hu

Részletesebben

SÜRGŐSSÉGI ÜGYELETI ELLÁTÁS:

SÜRGŐSSÉGI ÜGYELETI ELLÁTÁS: SÜRGŐSSÉGI ÜGYELETI ELLÁTÁS: : : : Csütörtök: : Szombat: Vasárnap: CSAK sürgős műtéti esetek, előzetes telefonos egyeztetés után 16:00-tól másnap reggel 8:00-ig 16:00-tól másnap reggel 8:00-ig CSAK sürgős

Részletesebben

Szekszárdi I. Béla Gimn. Bezerédj I. Ált. Iskolája 7056 Szedres, Arany J. u. 1. 11. Nagy Márton - József Attila ÁMK. 7200 Dombóvár, Fő u. 42-44.

Szekszárdi I. Béla Gimn. Bezerédj I. Ált. Iskolája 7056 Szedres, Arany J. u. 1. 11. Nagy Márton - József Attila ÁMK. 7200 Dombóvár, Fő u. 42-44. Kalmár László Matematikaverseny 3. évfolyam 1. Szanyi Attila 29 BÁI Vörösmarty M. Tagint. 7150 Bonyhád, Szent Imre u. 7. 2. Nagy-Kalauz Bertalan 22 Baka István Ált. Isk. 7100 Szekszárd, Béri B. Á. u. 89.

Részletesebben

2014 az ELTE Szerves Kémiai tanszékén és az MTA-ELTE kutatócsoportokban

2014 az ELTE Szerves Kémiai tanszékén és az MTA-ELTE kutatócsoportokban 2014 az ELTE Szerves Kémiai tanszékén és az MTA-ELTE kutatócsoportokban Díjak, kitűntetések, elismerések Bruckner Győző díj Dr. Hajós György egy. magántanár 2014. november MTA Zemplén Géza fődíj Dr. Csámpai

Részletesebben

Karancs Királya összesített eredmények 2007-2012, Karancs kilátóig

Karancs Királya összesített eredmények 2007-2012, Karancs kilátóig a oszlop b oszlop c oszlop d oszlop e oszlop f oszlop g oszlop Karancs Királya összesített eredmények 2007-2012, Karancs kilátóig Versenyév Abszolút helyezés adott évben Versenyző neve Versenyzőő adott

Részletesebben

2013. 12. 14. Honvéd Mikulás Kupa Eredmények

2013. 12. 14. Honvéd Mikulás Kupa Eredmények 2008- ban született lány hátúszás: 1. Mayer Luca 53,46 2. Ódor Zóé 01:00,0 2008- ban született fiú hátúszás: 1. Benyovszky Botond 56,42 2. Schmidt Ágoston 01:08,4 2007- ban született lány hátúszás: 1.

Részletesebben

ESZMELET. In memóriám József Attila NAP KIADÓ

ESZMELET. In memóriám József Attila NAP KIADÓ ESZMELET In memóriám József Attila NAP KIADÓ TARTALOM I. Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az" (A Dunánál) József Attila: Április 1 l.(in: József Attila Összes versei.

Részletesebben

felvételt lt nyert gimnáziumunk i haladó angol nyelvi osztályába.

felvételt lt nyert gimnáziumunk i haladó angol nyelvi osztályába. név kód eredmény Alshahshoh Dorina 01 felvételt nyert gimnáziumunk haladó angol nyelvi osztálya. Badó Ádám 01 felvételt nyert gimnáziumunk haladó angol nyelvi osztálya. Berzsán Blanka 01 felvételt nyert

Részletesebben

A tolnai és mözsi szavazókörök utcajegyzéke

A tolnai és mözsi szavazókörök utcajegyzéke A tolnai és mözsi szavazókörök utcajegyzéke 1. számú szavazókör Ady Endre utca Bajcsy-Zsilinszky utca 2 128 páros házszámok Bajcsy-Zsilinszky utca 3/B 131 páratlan házszámok Festetich utca Foki köz Gutaipuszta

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ LEÁNY III-IV. KORCSOPORT Fonyódliget Erzsébet Tábor, 2014. május 21-22. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LEÁNY LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

KÖZÖS GONDOLKODÁS A JÖVŐNKRŐL

KÖZÖS GONDOLKODÁS A JÖVŐNKRŐL KÖZÖS GONDOLKODÁS A JÖVŐNKRŐL Konferencia az ember és környezete egységéről Tervezett program T I H A N Y 2016. JÚNIUS 8-9. Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje

Részletesebben