MOTESZ. Javaslat az egészségügyi változtatásokra. A sürgősségi betegellátás helyzete Magyarországon

Átírás

1 MOTESZ M A G A Z I N T U D O M Á N Y O S, S Z A K M A P O L I T I K A I É S I N F O R M Á C I Ó S F O L Y Ó I R A T XVIII. évfolyam 2. szám június Javaslat az egészségügyi változtatásokra A sürgősségi betegellátás helyzete Magyarországon A Szív és Érrendszeri Nemzeti Program évi tevékenysége Nemzetközi tevékenységünk A MOTESZ tudományos pályázati felhívása

2

3 TARTALOM Szakma, szakmapolitika, finanszírozás Javaslat az egészségügyi fejlesztésekre és a változtatásokra II. (Dr. Belső László)... 2 Javaslat az egészségügyi változtatásokra... 2 Tagtársaságaink reflexiói... 6 Interjú Az egészségügy területén nemzetközi szervezetnél magyar állampolgár által valaha elnyert legmagasabb beosztás az övé Interjú Dr. Jakab Zsuzsannával (Krasznai Éva) A sürgősségi betegellátás helyzete Magyarországon Senkinek sem vagyunk konkurenciái, talán csak a halálnak, akit igyekszünk a betegektől minél távolabb tartani Interjú Dr. Svéd Lászlóval (Krasznai Éva) Klasszikusan idődependens, beteghez rendelt ellátási forma Interjú Dr. Berényi Tamással (Krasznai Éva) Egészségipar és nemzetgazdasági stratégia Interjú Dr. Kincses Gyulával (Krasznai Éva) MOTESZ tudományos pályázati felhívása Rehabilitációs pályázatok a rehabilitáció fogalma, jelene és jövője Interjú Dr. Vályi Péterrel (Krasznai Éva) Klinikum és tudomány Bevezető (Prof. Dr. Balla György) Célzott terápia a reumatológiában (Prof. Dr. Szekanecz Zoltán) Tudnivaló kis érdekesség Tutankhamon betegségéről és haláláról (Prof. Dr. Nemes Attila) Thrombocyta funkciós tesztek összehasonlítása koszorúér sztent beültetésen átesett betegekben a klinikai prognózis meghatározása céljából JAMA (Dr. Kerkovits Gábor) Az Orvostovábbképző Akadémia (OTKA) Tudományos Egyesület Produktív Évek Programja (Dr. Hatfaludy Zsófia) Mélyvénás trombózis rizikója egyszeri, negatív eredményű, az egész végtagra kiterjedő kompressziós ultrahangot követően Szisztematikus irodalmi áttekintő és meta-analízis JAMA (Dr. Gősi Gergely) A hagyományos kínai orvoslás klinikai hatásossága The Lancet (Dr. Oravecz Márk) C-vitamin megválaszolatlan kérdések? (Dr. Premecz György) A Szív és Érrendszeri Nemzeti Program évi tevékenysége (Dr. Kiss István) Innováció és biomedicina Volt egy álmom (Dr. Oberfrank Ferenc) Nemzetközi tevékenység Beszámoló a MOTESZ delegáció április között Pekingben tett látogatásáról (Prof. Dr. Sótonyi Péter) Német Orvosnapok: a hatalommal való konszenzus elengedhetetlen feltétele egy egészséges egészségügy-politikának (Prof. Dr. Sótonyi Péter Dr. Szalma Béla) MOTESZ tájékoztatók, hírek, felhívások A REHA Hungary 2010 szakmai konferenciái (Prof. Dr. Katona Ferenc) Újjáalakult a MOTESZ Tanácsadó Testülete (Mészáros Magdolna) Prof. Dr. Fehér Jánosra emlékezünk MOTESZ MAGAZIN Alapító főszerkesztő: PROF. DR. SZABÓ ZOLTÁN Főszerkesztő: PROF. DR. MAGYAR KÁLMÁN Felelős szerkesztő: DR. KISS ISTVÁN Szerkesztők: DR. SZEGEDI JÁNOS KRASZNAI ÉVA Szerkesztőségi titkár: MÉSZÁROS MAGDOLNA Rovatok: Szakmai, szakmapolitikai és finanszírozási rovat Rovatvezető: DR. BELSŐ LÁSZLÓ Tudományos rovat Rovatvezető: PROF. DR. BALLA GYÖRGY Klinikai rovat: Rovatvezető: PROF. DR. NEMES ATTILA Etikai és jogi rovat Rovatvezető: PROF. DR. SÓTONYI PÉTER Innováció és biomedicina Rovatvezető: DR. OBERFRANK FERENC Nemzetközi rovat Rovatvezető: DR. MAGYARI ZOLTÁN Szövetségi rovat Rovatvezető: DR. KOPLÁNYI MÁRIA Szerkesztő Bizottság: DR. BALOGH SÁNDOR PROF. DR. ERTL TIBOR PROF. DR. HORVÁTH ATTILA PROF. DR. VÉCSEI LÁSZLÓ DR. MUCSI ISTVÁN DR. VÁLYI PÉTER DR. SOMOGYI ANIKÓ DR. TEMESI ALFREDA Tanácsadó Testület: Prof. Dr. Romics László, Prof. Dr. Paragh György, Prof. Dr. Nékám Kristóf, Prof. Dr. Császár Albert, Prof. Dr. Paulin Ferenc, Prof. Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Simon Zsolt, Dr. Janecskó Mária, Prof. Dr. Bánóczy Jolán, Dr. Csaba Károly Prof. Dr. Fehér János Dr. Kincses Gyula, Dr. Chen Zhen, Prof. Dr. Yu Funian, Prof. Dr. Pál Tamás, Prof. Dr. Schmidt Péter, Prof. Dr. Németh János, Prof. Dr. Schaff Zsuzsanna, Prof. Dr. Poór Gyula, Prof. Dr. Farsang Csaba, Prof. Dr. Berta András, Prof. Dr. Bánhidy Ferenc, Prof. Dr. Z. Szabó László, Prof. Dr. Katona Ferenc, Prof. Dr. Dobozy Attila, Dr. Varga Imre, Dr. Ari Lajos, Dr.Rácz Jenő, Dr. Balogh Zoltán Prof. Dr. Préda István, Dr. Takács Zoltán, Dr. Gőbl Gábor, Dr. Tamás László International Advisory Board: Prof. Dr. Jörg-Dietrich Hoppe (German Medical Chamber) Dr. Otmar Kloiber (World Medical Association) Dr. Daniel Mart (Association of doctors and dentists of the Grand Duchy Luxembourg) Dr. Jörg Pruckner (EANA European Working Group of Physicians in Private Practice) Dr. Terje Vigen (Norwegian Medical Association) Prof. Dr. Robin Williamson (The Royal Society of Medicine) Prof. Dr. Zhong Nanshan (Chinese Medical Association) Felelős Kiadó: Dr. Szalma Béla főigazgató Kiadja és terjeszti: Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Szerkesztőség címe: 1051 Budapest, Nádor u. 36. Tel.: Fax: szerkesztoseg@motesz.hu Web: Előfizetés és hirdetésfelvétel a Kiadó címén Szedés, tördelés, tipográfiai terv, nyomás: Tordas és Társa Kft. Felelős vezető: Tordas György 1039 Budapest, Völgy u. 11. Tel./fax: , MOTESZ Magazin ISSN Minden jog fenntartva!

4 SZAKMA, SZAKMAPOLITIKA ÉS FINANSZÍROZÁS Dr. Belső László a MOTESZ alelnöke, a Szakma, szakmapolitika és finanszírozás rovat vezetője Javaslat az egészségügyi fejlesztésekre és a változtatásokra II. Bevezető Az előző számban bemutattuk a felhívásunkra érkezett véleményeket és a MOTESZ Elnökségének javaslatát. Azóta megismerhettünk további véleményeket, javaslatokat és ismertté vált, sőt elfogadásra került a kormányprogram is. A MOTESZ Elnökségének véleményét a Javaslatok az egészségügyi változtatásokra című, a rovatunkban közzétett anyagban foglaltuk össze. Ez a vélemény javaslatunk újabb változata, amely a jövőben tovább formálódik a beérkező szakmai javaslatok, a döntéshozókkal folytatandó megbeszélések és a kormányzati döntések ismeretében. Természetesen továbbra is várjuk észrevételeiket, javaslataikat a szerkesztoseg@motesz.hu címre! Javaslatok az egészségügyi változtatásokra A közelmúlt, sokszor reformoknak nevezett változtatásai után most ismételten azt gondoljuk, hogy az egészségügyben az alapvető változtatások elkerülhetetlenek. Ebbe az irányba mutatnak a megváltozott strukturális, szervezeti tényezők, a változtatások irányába mutató feszültségek és az igények. Szükségessé teszi a változtatásokat az ország demográfiai helyzete, a lakosság egészségi állapota, az egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsülése, a szakmai munkát akadályozó sok és felesleges adminisztráció, az informatika adta lehetőségek kihasználatlansága. Nem vagyunk elégedettek a jelenlegi helyzettel, mert tovább nőttek az esélykülönbségek, a hátrányos helyzetű népcsoportok és az idősek egészségi állapotmutatói drasztikusan romlottak. Leromlott az egészségügyi munkahelyi környezet és rossz a dolgozók munkahelyi közérzete, méltánytalanul alacsony a jövedelmük. A tartósan forráshiánnyal működő intézmények állapotáért az állami, a tulajdonosi és az intézetvezetési felelősségek összemosódtak, esetenként indokolatlan az intézmények terheltsége és tűrhetetlen az alulfinanszírozottsága. A problémák fő okai közé soroljuk, hogy nincs ágazati stratégia, az ellátás ágazati szintű szabályozása elégtelen, a megelőzés és a gyógyítás koordinálatlan. Az intézmé- nyekben a súlyos forráshiány ellenére sem érvényesülnek általánosan a gazdaságossági, célszerűségi és hatékonysági megfontolások. A javasolt változtatások eredményeként az orvos-szakmailag indokoltan közfinanszírozott intézményrendszer fenntartható és finanszírozható működését várjuk. A változtatásokhoz az ágazati motivációs feltételeket összességében kedvezőnek tartjuk: a politikai döntésekhez adott a szükséges erejű parlamenti többség, az egészségügy határterületeit közvetlenül is érintő ágazatok (oktatás, művelődés, szociálpolitika, sport) közös irányítás alá kerültek, az egészségügyi dolgozók érzékelték az elmúlt évek dialógusképtelenségét, a konszenzusteremtés hiányát, az etikai problémák helytelen kezelését, a méltánytalanul alacsony jövedelmeket. A főbb változtatási okok ismeretében a kedvezőnek tartott motivációs feltételekhez társulnak a társadalmi és az ágazati változtatási igények is. Tudjuk, hogy a változtatási lépések megtételétől a változtatások stabilizálásáig nagyon sok a teendő. Végiggondoltuk, hogy ebben a munkában milyen szerepet tudunk vállalni. Tagszervezeteinkkel együttműködve hozzá tudunk járulni az intézményi-szakterületenkénti szükséges 2 MOTESZ MAGAZIN 2010;XVIII(2):2 5.

5 SZAKMA, SZAKMAPOLITIKA ÉS FINANSZÍROZÁS motiváció megteremtéséhez, és az ágazati motiváltság fenntartásához. Közre tudunk működni a létrejövő új értékeknek megfelelő szakmai magatartásformák és meggyőződések megteremtésében és a változtatások beépítésében az intézeti szervezeti élet meghatározó elemeibe: a szakmai személyiségekbe, a csoportnormákba és a szervezeti kultúrákba, a szabályozásba és a struktúrákba, és eredményeként a létrejövő változások stabilizálásában. A kormányprogram ismeretében pontosítottuk eddigi javaslatainkat: Célok, szervezeti célrendszer Alapvető célnak tartjuk, hogy az egészség-gazdaság valamennyi szereplőjének a lakosság egészségi állapotának és életminőségének javítása a meghatározó érdekeltsége legyen, és a hatékony szervezetekben a fejlesztési és működési forrásokat (európai, hazai, helyi) országosan megtervezett, konszenzussal elfogadott világos, ágazati szakmapolitikai programok és egészségügyi struktúra-tervek teljesítmény- és változásmutatókkal folyamatosan ellenőrzött megvalósítására és működtetésére, a korrupció kizárásával használják fel. Ennek eredményeként lesz az ágazat működése rendszerszerű, a tervezés hosszútávú, a stratégiai beavatkozások összehangoltak, a szabályozás és a finanszírozás kiszámítható, az ágazati szereplők között folyamatos a párbeszéd, valamint átlátható módon és hatékonyan működnek a szakmai és civil egyeztető fórumok. A változtatás érintse a tudományos, a népegészségügyi és a nemzeti programokat, a nemzetközi és különösen a szomszéd országokkal tervezett együttműködéseket, az ellátás struktúráját, informatikai rendszerét, a finanszírozást, az egészségbiztosítási rendszert, a gyógyszergazdálkodást, az ÁNTSZ-t és az ágazati emberi erőforrásokat. A kiinduló állapot Meg kell változtatni az egészségre ható egyéni és külső tényezők jelenlegi kezelését, a betegek anyagi terhelését, az esélykülönbségeket, a hátrányos helyzetű népcsoportok és az idősek állapotmutatóinak romlását, a hosszú várólistákat, az orvosok és szakdolgozók elvándorlását külföldre, a lepusztult infrastruktúrát, a szükséglet, struktúra, finanszírozás összhangjának megbomlását, és azt, hogy a döntéshozók az egészségügyet nem tartják a magyar gazdaság egyik húzóerejének. Nem kell megváltoztatni a szolidaritás elvű, nemzeti kockázatközösségen alapuló egységes társadalombiztosítási rendszert, az ÁNTSZ szükségességét, a megyei rendszert és a kialakult szakmai ellátási szinteket. Összességében úgy látjuk, hogy rendezetlenek a működési viszonyok, káosz van a betegutak rendszerében, az egyes földrajzi területek egészségügyi szükségleteit lefedő kapacitásokhoz elégtelenek a források, a minőséghez és a hatékonysághoz meghatározatlanok a különböző ellátási szintek, a működő informatikai rendszerek nem szolgálják felhasználóbarát módon a gyógyítást és a vezetési, irányítási feladatokat. Az alapellátás adminisztrációs feladatokkal túlterhelt, a valódi prevenciós feladatok háttérbe szorulnak, a háziorvosi munkát segítő csoportok esetlegesen működnek, a háziorvosi pálya elvesztette vonzó hatását, bonyolult a praxishoz jutás, érződik az egységes alapellátási szabályrendszer hiánya. Sok területen összehangolatlan az ügyeleti és az intézményi sürgősségi ellátás. A járóbeteg-szakellátás a csökkent forrásokkal és az emelkedett forgalommal nem tudja a kívánt mértékben tehermentesíteni a kórházi ellátást, mert elégtelen menynyiségben és minőségben nyújt lakosság közeli definitív ellátást. Alacsony az egynapos beavatkozások aránya, sokszor keverednek a szakrendelési és a szakgondozói feladatok. A fekvőbeteg-ellátásban megbomlott a területi lakossági szükségletek és a közfinanszírozott kapacitások, valamint a betegutak és a hozzájuk tartozó beutalási (progresszivitási) szintek összhangja. Az indokolatlanul és egyenetlenül terhelt, alulfinanszírozott intézmények működtetésében nem érvényesülnek általánosan a célszerűségi, gazdaságossági és hatékonysági megfontolások, összemosódnak az intézetvezetési, tulajdonosi és állami felelősségek. Az időről-időre felhalmozódó adósságok veszélyeztetik az ellátás minőségét. A sürgősségi ellátás minősége sok esetben a mentőszolgálat aktuálisan rendelkezésre álló személyi és eszközállományának függvénye. A finanszírozás nem értéken történik, nem eredményorientált, bonyolult, nem kiszámítható, évekre előre nem tervezhető, nem ismeri el az amortizációt, nem ösztönzi az optimális betegutak választását és nem segíti elő a területi és szakmai egyenlőtlenségek felszámolását. Az egészségbiztosítási pénztár finanszírozó és ellenőrző szerepének a szabályozása bonyolult és ellentmondásos. A gyógyszergazdálkodásban indokolatlanul növekedtek a biztosítói kifizetések és a lakossági terhek. Az ÁNTSZ forrásai indokolatlanul csökkentek és hatósági jogosítványai meggyengültek. A népegészségügyi és az egészségügyi feladatok tervezése, végzése, összehangolása koordinálatlan. Hiányzik az ágazati életpálya-modell, a képzés és to- 2010;XVIII(2):2 5. MOTESZ MAGAZIN 3

6 SZAKMA, SZAKMAPOLITIKA ÉS FINANSZÍROZÁS vábbképzés nem igazodik a szükségletekhez, vitatható a rezidensképzés szabályozása, tisztázatlanok a dolgozói kompetenciák, a foglalkozási státuszok jelenlegi formái felett eljárt az idő, esetenként méltatlanok a munkakörülmények és a bérezések, ugyanakkor változatlanul súlyos gondként működik a hálapénz-rendszer. A változtatásokhoz valamennyi technikai feltétel elérhető és/vagy megteremthető a szükséges források biztosításával. A politikai döntésekhez adottak a feltételek. A társadalmi-kulturális feltételek az országban egyenetlenek, ami befolyásolja a változtatások tervezését. A szervezeti megoldások mintái adottak, a szabályozási feltételek megteremthetők. A szükséges tervezési, áttervezési feladatok rövid időn belül megoldhatók. Megfelelő motiváltsággal és kommunikációval jó irányba befolyásolhatók és biztosíthatók a szükséges személyi feltételek. Mivel az ágazati dolgozók változtatási hajlandósága szakmai területenként és intézményenként is nagyon különböző, a tervezésnél ez is fontos tényező, valamint az, hogy a megfelelő kompetenciájú dolgozói létszám biztosítása nem csak szabályozást, hanem oktatást-képzést és új dolgozók alkalmazását is jelenti. Nem ismerjük jelenleg a rendelkezésre álló és a szükséges erőforrásokat, ezért számszerű adataink hiányoznak, de ez természetes, hiszen a reális forrás-szükségletek a tervezett változtatások minőségének-mennyiségének és a megvalósítás ütemezésének ismeretében határozhatók meg, számolhatók ki pontosan. De azt megjegyezzük, hogy az erőforrások közé soroljuk a jelenlegi rendszerből kinyerhető, felesleges célra tartalékolt/tervezett, illetve a struktúra és a működés rendezetlenségeiből megtakarítható, felhasználható forrásokat is. Azt gondoljuk, hogy az ágazat megnyugtatásához és tartós motiválásához olyan változtatások vezetnek, amelyek szakmailag indokoltak, megvalósíthatók, intézeti és szakterületi szinten is jól értelmezhetők, jól ütemezhetők, ellenőrizhetők, a szakmai szervezetek részéről is nyíltan és tartósan támogathatók. A létrehozandó változások tartós működőképességét biztosítja, ha meghatározzák: az ellátórendszer tulajdonviszonyait és működési módjait, a teherviselőket a fejlesztés, beruházás, felújítás, működtetés területén, a szükséges forrásokat, a minimumfeltételeket (személyi, tárgyi, informatikai), a szakmai protokollokat, az ellátási felelősségeket, a dolgozói kompetenciákat, a képzési, szakképzési és továbbképzési kötelezettségeket és felelősségeket, a köz-, magánfinanszírozandó ellátásokat és a biztosítási csomag(ok) tartalmát, (beleértve a gyógyszer-, a gyógyászati segédeszköz ellátást is), a finanszírozási eljárási rendeket és a finanszírozási protokollokat, a rendszeres ráfordítás vizsgálatokon alapuló folyamatos kódkarbantartási feladatokat, a közfinanszírozási szerződéssel területenként és szakterületenként kötelezően lekötendő kapacitásnormákat, a hozzáférési szabályokat (beutalás, betegút-szervezés, ellátásszervezés, intézmény-, orvosválasztás, várólista, térségi hierarchia és progresszivitási elvek), a szakmailag integrált működés feltételeit, ha elkészül: a természetbeni egészségügyi alapellátásokat szolgáltatók egységes szabályrendszere. ennek keretében: szabályozásra kerülnek a Kistérségi Alapellátási Központok (KAK), vagy a járóbeteg szakellátást és rehabilitációt is végző Kistérségi Egészségközpontok (KE) tartalma, működési viszonyai, az ügyeleti-sürgősségi betegellátás 24 órában működik, a területi alapellátási kötelezettség érvényesül a települési önkormányzatok felelősségével, csökkennek az alapellátás adminisztratív terhei, és a gyógyítás mellett több idő jut valós prevenciós feladatokra is, a háziorvosi pálya vonzását azzal is segítik, hogy a szakmai kompetenciákat meghatározzák (beutalás, gyógyszerfelírási szabályok), a finanszírozást javítják, a praxishoz jutást egyszerűsítik, a háziorvosi vállalkozásokat érintő adózási szabályok felülvizsgálják, a járóbeteg-szakellátásban a betegek ellátásához, gondozásához a progresszivitási szinteket, a működési módokat, az elvégezhető egynapos ellátásokat, és a szakgondozási feladatkörök intézményi keretét újragondolják, ugyancsak újragondolják a fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézmények és a végezhető ellátások, köztük a kórház, az egynapos ellátás, a nappali kórház, a mátrix intézet és a mátrix osztály, a területi (városi) kórház, a megyei kórház és a szakmai centrum fogalmát. A progresszivitás szakmai mércéjének az orvostudományi egyetemek szakmai teljesítményeit javasoljuk, amelyekhez mérni és viszonyítani lehet, de ehhez elengedhetetlen, hogy az állam biztosítsa a négy orvostudományi egyetem klinikáin a legmagasabb orvos-szakmai ellátási szintet. 4 MOTESZ MAGAZIN 2010;XVIII(2):2 5.

7 SZAKMA, SZAKMAPOLITIKA ÉS FINANSZÍROZÁS A lakosság ellátásának szakmai biztonságát szolgálja, ha az egészségügyi intézmények szervezeti egységei besorolásra kerülnek a szakmai minimumfeltételi előírások és a beutalási rend alapján a megfelelő progresszivitási szintekre. Helyesnek tartanánk, ha az egyes szakmai ellátási szintek központilag szabályozott, irányított, ellenőrzött szakmai integrációban dolgoznának és minden magasabb szint szakmailag integrálná a területileg hozzá tartozó ellátásokat. Az orvosegyetemekkel nem rendelkező megyékben a megyei kórház-rendelőintézetek lehetnének a szakmai integrátorok, amelyekhez a megyei sajátosságoknak és a lakosság morbiditási viszonyainak megfelelően a megyében működő más intézetek és egészségügyi szolgáltatók, nem csak szakmailag, hanem gazdaságilag is kapcsolódhatnak. A SOTE és a főváros, valamint az egyetemekkel rendelkező megyék speciális kezelést igényelnek az elindult kezdeményezések elemzésének tapasztalatai alapján, megfelelő anyagi és külső szakértői támogatással. A fekvőbeteg-ellátásban is javasoljuk sürgősen visszaállítani megfelelő felülvizsgálat után a megbomlott összhangot a területi lakossági szükségletek és a szükséges közfinanszírozott kapacitások, valamint a betegutak és a hozzájuk tartozó beutalási (progresszivitási) szintek között. Ezek elvégzéséhez nem kerülhető meg az indokolatlan feladatok, az egyenetlen terhelések, a kötelezően elvégzendő szakfeladatok, valamint az adósságok kialakulásához vezető állami/tulajdonosi/intézeti gazdasági döntések helyességének felülvizsgálata sem, és ahol indokolt, az intézeti alulfinanszírozottság azonnali megszüntetése. Az intézményektől a továbbiakban el kell várni, akár ösztönzők biztosításával is, hogy a döntéseik célszerűségi, gazdaságossági és hatékonysági megfontolásokon alapuljanak, és a beszámolóik tegyék átláthatóvá az intézmények gazdálkodását. Javasoljuk világosan elhatárolni az intézetvezetési, tulajdonosi és állami felelősségeket és azokat érvényesíteni az időről-időre felhalmozódó adósságok kezelésekor. A sürgősségi ellátás minőségének javítását szolgálná a kidolgozott szakmai javaslatok érvényesítése és a mentőszolgálat eszközállományának alkalmassá tétele. Amennyiben szakszerűen megtervezett ráfordítás vizsgálati adatok alapján, valós értéken történik a finanszírozás, akkor várható, hogy eredményorientált, egyszerű, kiszámítható, évekre előretervezhető lesz és tartalmazza az amortizációt, ösztönzi az optimális betegutak megválasztását, elősegíti a területi és szakmai egyenlőtlenségek felszámolását. Az egészségbiztosító szakmai és gazdasági ellenőrző szerepét az intézmények számára érthető, tervezhető módon és ellentmondásmentesen javasoljuk újraszabályozni. A gyógyszergazdálkodásban az orvos-szakmailag indokolatlanul növekedett biztosítói kifizetések és lakossági terhek felülvizsgálata sem kerülhető meg. Az ÁNTSZ forrásait feladatai, és a hatósági jogosítványai bővítéséhez javasoljuk igazítani. Javasoljuk áttekinteni az egészségügyi szakmai kamarák, szakmai és civil szervezetek önként vállalt és másoktól átvett feladatait, az eredeti szerepükhöz képest történt változásokat és állami támogatási rendszerüket. Javasoljuk a népegészségügyi és az egészségügyi feladatok összehangolását eredményező tervezés és finanszírozás kialakítását. Javasoljuk folytatni olyan megvalósítható ágazati életpálya-modell kidolgozását, amely tartalmazza a szükségletekhez igazodó képzést, továbbképzést, és a rezidensképzést is, amely tisztázza a dolgozói kompetenciákat és a lehetséges foglalkozási státuszokat (pl. szellemi szabadfoglalkozás). A szakmai működéshez indokoltan szükséges minimumfeltételek szigorú betartatásával és a források biztosításával az esetenként méltatlan munkakörülményeket fel lehet számolni. Ügyelni kell arra, hogy a megfelelő források ismeretében tervezett bérintézkedések változásokat segítő hatását jelentősen ne rontsa a működő hálapénz-rendszer. A tervezett változtatások központilag vezérelt informatikai támogatás nélkül nem valósíthatók meg! Javasoljuk a tudományos, a népegészségügyi- és a nemzeti programok, a nemzetközi és különösen a szomszédos országokkal tervezett együttműködések, a nemzetközi orvos-szakmai társasági szervezeti tagságok folyamatos támogatását. A MOTESZ a megismert kormányprogram, különösen annak egészségügyi fejezetében foglaltak megvalósításában készséggel közreműködik. Budapest, május 31. a MOTESZ Elnöksége 2010;XVIII(2):2 5. MOTESZ MAGAZIN 5

8 SZAKMA, SZAKMAPOLITIKA ÉS FINANSZÍROZÁS Tagtársaságaink reflexiói Elkezdjük a társaságainktól érkezett közlésre alkalmas vélemények ismertetését a válaszadók (szervezetük) nevének ábécé sorrendje szerint. A társasági javaslatok adják a MOTESZ javaslatainak szakmai tartalmát. Véleményük azért is fontos számunkra, hogy a szűkebb társasági javaslatokon túl megismerjük a határterületi összefüggéseket, és azok ismeretében véleményezni tudjuk a változtatások ütemezését és a szükséges forrásokat. A Magyar Homeopata Orvosi Egyesület (MHOE) véleménye Vitaindító cikkükhöz való hozzászólásunkban egy más megközelítést is javaslunk. Egyesületünk profilját tekintve elsősorban a megelőzés kérdését szeretné sokkal hangsúlyosabbá tenni. Meggyőződésünk, hogy a prevenció lehetőségeinek bemutatásával hosszú távon sok terhet lehet levenni a gyógyító tevékenységet végzők válláról. Mi több, anyagi megtakarítás is származhat abból, ha például egyes krónikus betegségek kialakulása megelőzhető, ha csökken a táppénzes napok száma, ha kevesebb gyógyszer fogy, stb. Az egészséges életre neveléshez a családoknak, az iskoláknak sok hasznos tanácsra van szükségük. Ebben nagy szerep juthat a háziorvosoknak, védőnőknek, szociális gondozóknak éppúgy, mint a komplementer medicinában is jártas orvosoknak, szakembereknek. Az úgynevezett integratív medicina megvalósulásának útját egyengető intézkedések tehát magát a megelőzésre irányuló törekvést is szolgálják. Legfontosabb alapelv: az egészségtudatosságra nevelés támogatása. Fontos annak megértetése, hogy az egészség megőrzéséhez egyéni felelősségvállalásra is nagy szükség van. Fontos annak tudatosítása, hogy maga a páciens is igen sokat tehet önmagáért, hogy a segítséget számos esetben nem kívülről kell várnia, hogy jóllétéhez, egészsége megőrzéséhez adott esetben a gyógyulásához neki magának is aktívan hozzá kell járulnia. Mindehhez első lépés a lakosság felvilágosítása, a szükséges információk átadása az egészség megőrzését segítő módszerekről. A fentiek megvalósítását szolgálhatják: tanácsok az egészséges életvitelhez tanácsok az egészséges táplálkozáshoz az immunrendszer működésének harmonizálását elősegítő módszerekkel való megismertetés információ azokról a gyógyító rendszerekről, melyek tevékenységének középpontjában az egészségmegőrzés áll a lelki higiéné fontosságának hangsúlyozása a család szerepének aláhúzása a testi- és lelki egészségmegőrzés folyamatában módszerek bemutatása arról, hogyan zárhatunk ki az életünkből bizonyos stresszfaktorokat azoknak a módszereknek a népszerűsítése, amelyek alkalmasak a stressz oldására, a konfliktusok kezelésére annak megmutatása, hogy meddig terjednek az öngyógyítás határai információ adása arról, hogy milyen helyzetekben kell feltétlenül orvoshoz fordulni stb. Mindez csak vázlat ahhoz, hogy mennyi mindent tehetünk egy egészségesebb nemzedék létrehozásáért. Egyesületünk a jövőben saját eszközeivel kész segíteni a részletek kidolgozásában, a tervek megvalósításában. Budapest, március 13. Dr. Kürti Katalin, az MHOE elnöke 6 MOTESZ MAGAZIN 2010;XVIII(2):6.

9 SZAKMA, SZAKMAPOLITIKA ÉS FINANSZÍROZÁS A Manuálterápiás Orvosok Egyesületének (MOE) válasza Az alábbiakkal szeretnék hozzájárulni a MOTESZ koncepcióinak kialakításához. Talán a MOTESZ feladata még alapvetőbb koncepciók megadásával segítséget nyújtani az új törvényhozók és szakmai vezetők számára az egészségpolitika helyes közeli és távoli koncepciónak meghatározásában! (Jelszó: Előbb talpra, azután rajta! ) Alapvető kimondani, hogy az elmúlt évtizedek tisztelet a kivételnek dilettáns és/vagy korrupt egészségügyi vezetőinek tevékenysége miatt az egészségügy helyzetét csak évtizedes racionális és következetes koncepciókkal lehet helyrehozni. Felül kellene vizsgálni az eddigi egészségügyi koncepciókat. (Ne a kis anyagi keret elfogadása/elfogadtatása, majd az elosztásban a lobbiharc legyen a cél. Továbbá a privatizáció különböző formáit is ellenőrizni kellene, hogy valóban rentábilis-e az ország számára.) Meg/ki kell mondani, mi mibe kerül! (Nem a gombhoz kell varrni a kabátot, hanem fordítva. Hol van a pontkarbantartás, vagy van-e rá szükség? Legyen tiszta a tevékenységek költsége és ez alapján döntsenek a politikusok.) Fel kell mérni a valós igényeket, morbiditási adatokat és ahhoz igazítani az ellátást. (A minimumfeltételek hangoztatása is csak a lobbiharc része.) A lakósságnak meg kell adni az egészségügyi ellátást, mert ki/befizette az ellátásáért a biztosítási összeget. (Függetlenül attól, hogy a tb vagyont az elmúlt évtizedekben ellopták/elherdálták.) Az egészségügyi ellátást egy egységes tb-nek kellene fedezni, az összes magánpénztár, stb., regionális szervezetek a kiadásokkal, a saját működési költségeikkel, a bürokratikus rezsiköltségekkel a valós kiadások anyagi fedezetét csökkentik. (A magán/egészségpénztárak számtalan nem valós egészségügyi tevékenységet finanszíroznak, elfolyik a pénz, amit csak az alapvető egészségügyi tevékenységre szabadna fordítani.) A MOTESZ feladata az orvosok tágabb értelemben az egészségügyi dolgozók érdekvédelme az egészségpolitika helyes irányelveinek meghatározásával, sőt azon belüli részként. (Sajnos, mivel az orvosi kamara ezzel egyáltalában nem foglalkozik és az egyéb érdekvédelmi szervezetek is inkább az aktuálpolitikával foglalkoznak, semmint a szakmával). Pl. korlátozni az olyan rendelkezések hozását, amelyek az orvosi munkát nehezítik, olyan feltételeket írnak elő és követelnek, amelyek gyakorlati betartásának feltételei nincsenek meg. Ez vonatkozik a továbbképzési pontkövetelményektől az adminisztrációs számtalan előírásig. Pl. miként ígér az új politika több nővért, ha nincs megfelelő nővérképzés, illetve életút? Budapest, március 15. Dr. Ormos Gábor, a MOE elnöke A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) válasza A pszichiátriai szakma közös állásfoglalása az elfogadható színvonalú pszichiátriai ellátás biztosítása érdekében 1) Az epidemiológiai adatok szerint a pszichiátriai zavarok gyakorisága elérte a népbetegség szintjét a nemzetközi (1) és a hazai vizsgálatok (2) alapján egyaránt. A lelki egészséget az EU és a WHO prioritásnak tekinti (3). Ezt a tényt egy, a népegészségügyért elkötelezett Kormánynak is el kell fogadnia. A Lelki Egészség Országos Programját (LEGOP), amelyet az Egészségügyi Minisztérium már elfogadott (4), kormányprogram szintjére kell emelni, és biztosítani kell az anyagi forrásokat a megvalósításához. 2) A LEGOP megvalósulásáig is az elmúlt hónapok tragikus eseményei, valamint a pszichiátriai ellátás egyre égetőbb problémái (amelyekre a WHO Európai Szervezete is felhívta a figyelmünket) szükségessé teszik, hogy a döntéshozók figyelmét felhívjuk néhány elodázhatatlan lépésre. 3) Legelőbb a 2006-os reform néhány káros következményének szinte költségmentes korrigálására lenne szükség. a) Az ágylétszám-csökkentés az aktív betegellátást az éppen még túlélhető minimumszintre vitte, ugyanakkor itt is a szerkezet (pl. aktív rehabilitációs egység visszaállítása) és a felvételi területi kötelezettségek elosztásának teljes aránytalansága áll fenn, amelynek haladéktalan átalakítása indokolt, de ez csak a szakma bevonásával lehetséges. 2010;XVIII(2):6 9. MOTESZ MAGAZIN 7

10 SZAKMA, SZAKMAPOLITIKA ÉS FINANSZÍROZÁS b) A pszichiátriához rendelt rehabilitációs ágyaknak egy jelentős része más szakterületre került. Ennek a helyzetnek a felülvizsgálata szükséges, azzal együtt, hogy az orvosi rehabilitációhoz csatolt ágyak kerüljenek vissza a pszichiátriához. c) A járóbeteg ellátás beígért fejlesztése elmaradt, pedig a pszichés zavarok kezelése csak jól működő járóbeteg ellátás mellett lehetséges. Ehhez szükséges a szektorsemlegesen kezelt szak- és magánrendelési hálózat, valamint a közösségi pszichiátriai ellátás teljes spektrumát koordináló Pszichiátriai Gondozók krízisének megszüntetése és fejlesztése. d) A megszűnt OPNI, mint gyógyítási, oktatási, kutatási és szervező központ helyett, a fenti teendők összefogásához, megfelelő kompetenciákkal bíró szervezet létrehozása szükséges. Ennek kiinduló magva lehet az Országos Pszichiátriai Központ. Az új szervezet fejlesztése során lehetővé kell tenni az eddigi adminisztratív-közigazgatási funkciók mellett, speciális betegellátási és oktatási feladatok ellátását is. 4) A pszichiátriai betegek megfelelő ellátása érdekében reális finanszírozás biztosítása szükséges, amely figyelembe veszi a mentális zavarok sajátosságait. Szükséges, hogy a BNO-F kódok csak a pszichiátriai és addiktológiai ellátásban kerüljenek felhasználásra. Figyelembe kell venni, hogy a pszichiátriában magas a humánerőforrás igény. 5) Kevés a közvetlen betegellátásban dolgozó pszichiáter, gyermekpszichiáter és klinikai szakpszichológus, pszichiátriai szakápoló, arányuk messze elmarad az EU-s átlagtól. Tudomásul kell venni, hogy a pszichiátria hiányszakma, és ennek megfelelően kell támogatni a pszichiáter rezidensképzést és a szakképzést. A szakemberek külföldre vándorlásának megakadályozása céljából megfelelő életpálya modellt kell biztosítani számukra. 6) Támogatni kell a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően önállóan működő gyermek- és serdülő pszichiátriai ellátórendszer kialakítását, beleértve a éves korosztály ellátásának megoldását. 7) Bővíteni szükséges a szenvedélybeteg ellátó intézményrendszer egészét is, az elfogadott Nemzeti Drogstratégia, és a még elfogadásra váró Alkoholpolitika és -stratégia 2009 (tervezet) alapján. A családorvosi addiktológiai egészségügyi ellátás finanszírozásától az addiktológiai gondozáson át a fekvő akut ellátás és rehabilitáció intézményrendszeréig az egész spektrumot indokolt fejleszteni. 8) Az egyre szaporodó agresszív és forenzikus pszichiátriai esetek ellátása érdekében EU kompatibilis forenzikus osztályt kell létrehozni, valamint a súlyosan veszélyeztető magatartású pszichiátriai betegek kezeléséhez ún. magas biztonságú osztályt kialakítani. 9) A hajléktalanok körében gyakran fordul elő pszichotikus betegség, és emiatt számukra profilírozott fekvőbeteg részleg kialakítása indokolt, legalább a főváros területén, ahol a legtöbb hajléktalan él. 10) A pszichiátriával szembeni előítéletek (amelyek a mentális zavarban szenvedők élet- és munkalehetőségeinek lehetetlenné tételétől a pszichiátriai rendelőknek és osztályoknak az egészségügyi (kórházi) központokból való eltávolításáig terjednek) csökkentése nélkülözhetetlen. Dr. Németh Attila Dr. Harmatta János Dr. Kurimay Tamás szakmai igazgató elnök elnök Országos Pszichiátriai Központ Pszichiátriai Szakmai Kollégium Magyar Pszichiátriai Társaság Dr. Bitter István tanszékvezető egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Dr. Frecska Ede tanszékvezető egyetemi docens Debreceni Egyetem OEC Pszichiátriai Tanszék Dr. Rihmer Zoltán egyetemi tanár ÁNTSZ országos szakfelügyelő főorvos Dr. Fekete Sándor tanszékvezető egyetemi tanár Pécsi Tudományegyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Dr. Janka Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika Dr. Varga Gábor elnök Addiktológiai Szakmai Kollégium 8 MOTESZ MAGAZIN 2010;XVIII(2):6 9.

11 SZAKMA, SZAKMAPOLITIKA ÉS FINANSZÍROZÁS Hivatkozások: _1 2. Kopp M (szerk.): Magyar Lelkiállapot Semmelweis Kiadó, Budapest. Skrabski Á, Kopp MS, Sándor Rózsa, János Réthelyi, Richard Rahe (2005) Life meaning: an important correlate of health in the Hungarian population, Int J. Behavioral Medicine,2005, Vol. 12, No. 2, A Lelki Egészség és Jól-lét Európai Paktuma, (Brüsszel, június ) eu/health/ph_determinants/life_style/mental/docs/ pact_en.pdf 4. lelki-egeszseg-orszagos 5. A Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság (MTHT) válasza Néhány gondolat a MOTESZ Javaslat az egészségügyi fejlesztésekre és változtatásokra című vitaanyagához. Megtisztelő megszólításukra rendhagyóan, konkrét lépések, célprogramok, javaslatok helyett csupán néhány gondolatot és szerintem olyan tapasztalatot, észrevételt szeretnék megosztani, amelyek többségét sokunk érzi, de talán nem, vagy nem kellő súllyal kerülnek megjelenítésre, ritkán mondjuk ki, hogy a király (bizony) meztelen. A Javaslat pontjai érintik a legtöbb kézzel fogható hiányosságot, gondot és tévutat. Ezek közül több pénzzel, megfelelő szervezéssel, struktúraváltással bizonyosan sokat orvosolni is lehet, a hatás azonban nem lesz tartós a megfelelő erkölcsi, gondolkodásbeli megújulás nélkül. A probléma nem magyar, nem is közép-európai, sokkal inkább s ez csak látszólag paradoxon a Nyugat jelenlegi, Mammon- és önimádó, azaz (nyugodtan hozzátehetjük): önpusztító mentalitásában gyökerezik. Ez az első, s talán legfontosabb pont. Engedtessék meg néhány érv és tény az alátámasztására. Nagy baj, hogy a végzős orvosok igen jelentős százaléka tőlünk nyugatabbra tudja csak elképzelni és megalapozni jövőjét, de ismerve a hazai és a nyugat-európai bérviszonyokat, sok szempontból érthető. Csakhogy! Ha ott olyan jók a bérviszonyok, miért van az, hogy jut hely a kelet-európai és harmadik világbeli orvosoknak, ápolóknak a szakmák legszélesebb körében? Mert az orvosi, betegápolói hivatás csak huszadrangúan anyagi kérdés. Azért jut hely honfitársainknak és sorstársaiknak, mert felnőtt egy nyugat-európai, jóléti, önző, materialista generáció, amelyiknek tagjai közül egyre kevesebben hajlandók ügyelni, kockázatot vállalni, beteg vagy undort keltő emberhez nyúlni, hétvégén dolgozni, egy nemzedék, amelyiknek joga van a 13- ik, de akár a 14-ik havi (érte meg nem dolgozott) fizetéshez is (vö. Görögország), a soha-ki-nem-érdemelt szociális juttatásokhoz, a hét bármely napján görbe estéhez, bulihoz, hosszú hétvégéhez, gondtalan nyaraláshoz stb. stb. Miért? Mert a megérdemlem, sőt a nekem-jár hipnózisában felnőtt nemzedékről van szó, amely a pénzt sokkal könnyebben, gyorsabban és összehasonlíthatatlanul kisebb felelősséggel, a napos oldalon akarja megkeresni. Új bálványok körül táncolunk? Nem, új bábokként táncolunk a régi bálványok körül. Persze az orvostársadalom, s annak fiatalabb-idősebb tagjai nem önmaguktól rosszak vagy hibásak. Egy kor(szellem) részei vagyunk. Mi lehet megoldás? A társadalom minden részében az erkölcsi újraépítés, a fogalmak és szavak eredeti értelmének visszaadása. Beszédetek legyen igen vagy nem ; az orwelli newspeak kigyomlálása. Az orvos vagy helyesebben az Orvos fogalmát és a mögötte lévő embert is újra kell építenünk. Nem méltó és nem alkalmas az a személy a pályára, akinek munkaideje van. Beteges az a mentalitás, amelyik például egy belgyógyászati osztályon elrendeli az ügyelet utáni kötelező szünetet vagy pláne műszakoltat. Miért nem szégyelli magát az orvos/professzor, ha ambuláns lapjának egyetlen következtetése, hogy a szorosan a szűk szakmámhoz tartozó teendő kizárható? A beteg nem azért fordul hozzánk, hogy mi baja nincs, hanem azért, hogy mi van! Ez persze nem jelenti, hogy mindenki mindenbe ártsa bele magát, de azt sem, hogy csak az általam ismert mondjuk három kórképben és négy diagnózisban gondolkodjak, gyűjtve az egyforma és ezért tudományos szempontból számomra fontos betegeket a többi nem rám tartozik. Az Orvos és Betege viszonya vagy olyan, mint a szó igazi értelmében vett házi(család) orvosé(nak kellene lenni) vagy rideg, üzleti, reménytelen. Egy esetnek lehet, hogy nincs, de egy betegnek igenis szüksége van a saját kezelőorvosra. Nem teamre és nem is szenvtelen, műszakját még oly korrektül ellátó profikra, akikből, ha minden előírásnak eleget tesz az ellátóintézmény, néhány nap alatt tucattal is találkozhat, de egyet sem ismerhet 2010;XVIII(2):9 10. MOTESZ MAGAZIN 9

12 SZAKMA, SZAKMAPOLITIKA ÉS FINANSZÍROZÁS meg és egyben sincs meg a hajlam vagy egy sem kap időt őt megismerni. A parttalanul ajánlott és gátlástalanul igénybe vett egyre drágább technikák elsikkasztják a diagnózis értékesebbik és megbízhatóbb felét: a kórelőzményt. Fiatal orvosok nemzedékei számára természetes, hogy a bekerülő betegnél szinte minden az adott osztály/ügyelet számára rendelkezésre álló laboratóriumi és képalkotó vizsgálatot elvégeztessen a saját bizonytalanságát leplezendő és egzisztenciáját védendő. A jelen orvosgeneráció előtt sokszor torz, teljesítmény-centrikus célokat lebegtet az elvárás. Nem normális, ha valaki huszonvagy alig harmincéves korában mégoly fontos és magas impakt faktoros PhD birtokában megbecsültebb tagja, akár egyetemi klinikának is, mint aki meg tud vizsgálni és ellátni egy beteget. Az előléptetéseknél, karrierépítésnél szinte semmi más nem esik latba, mint a közlemények (elévülési idejük ritkán több mint három év ), a közéleti aktivitás, az objektív mutatók a meggyógyított, ellátott betegek száma alig-alig. Nem lehet nyereséges egy tisztességes egészségügy, a kimazsolázások meghagyta része pedig végképp nem... A legfontosabb feladatok az orvos, s mindenekelőtt a háziorvos és a beteg közti kapcsolat helyreállítása (de nem háziorvos, aki péntek déltől hétfő reggelig nem elérhető), annak elismerése, hogy az orvosi munka bizony kicsit más és több mint bármelyik egyéb, mégoly fontos és jól művelt szakma vagy hivatás. Irdatlan felelősség és hatalom, s nem elsősorban az orvos/egészségügyi dolgozói céh, hanem a társadalom egészének érdekében kell annak megfelelően viszonyulni hozzá céhen belül és kívül. Prof. Dr. Pfliegler György, az MTHT elnöke Az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága (ORFMMT) válasza Észrevételek a Javaslat az egészségügyi fejlesztésekre és a változtatásokra c. anyaghoz A Rehabilitációs Szakmai Kollégium és az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága, valamint a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszéke gondozásában szakmai ajánlások kerültek kidolgozásra, amelyek meghatározzák a fejlesztések irányát, valamint új fogalmakat alkotott a szakma, amelyekkel pontosabban leírhatók a rehabilitációban lényeges folyamatok. A Rehabilitációs Szakmai Kollégium március 10-i ülésén elfogadott definíciók: A rehabilitációs medicina (teljes néven: fizikális és rehabilitációs medicina) az orvostudomány egyik önálló diszciplínája, szemléletében egységes, interdiszciplináris klinikai szakterület. Tevékenysége az egészségkárosodás miatt fizikailag (testileg) fogyatékos vagy a fogyatékosság szempontjából fokozottan veszélyeztetett személyek funkcióképességének optimalizálására irányul. A képességek fejlesztése a környezettel való kölcsönhatás figyelembevételével, specifikus módszerek alkalmazásával, multiprofesszionális team-munka formájában történik, reálisan kitűzhető rehabilitációs cél(ok) érdekében, építve a páciens tevőleges részvételére a rehabilitációs program során. Kórháztól a lakóhely közeli ellátásig az ellátórendszer minden szintjén szolgáltatható. Szubspecialitások formájában is megjelenik. A rehabilitációs medicina és az orvosi rehabilitáció egymáshoz való viszonya. A rehabilitációs medicina az orvostudományon belül jelöl ki egy önálló diszciplínát. Az orvosi rehabilitáció (teljes néven: orvos-egészségügyi rehabilitáció) az átfogó rehabilitáción belül jelöli ki azt a részt, amely a medicina része, hangsúlyozva, hogy az átfogó rehabilitáció elve úgy érvényesül, hogy az orvosi rehabilitáción belül is megjelennek a páciens szükségleteitől függően foglalkozási, pedagógiai és szociális rehabilitációs elemek, s a foglalkozási, pedagógia és szociális rehabilitációban is benne foglaltathatnak orvos-egészségügyi elemek is. Az orvosi rehabilitáció képezi az alapját az átfogó rehabilitáció (bár annak számos eleme nem tartozik a medicinához) minden további lépésének. Az orvosi rehabilitáció: 1. konkrét rehabilitációs cél érdekében történik, 2. a medicina konvencionális eljárásait alkalmazza, 3. számos szakember multidiszciplináris team-munkájának támogatásával a fogyatékos személy aktív részvételén alapul, 4. az egészségügyi szektornál szélesebb bázishoz kötődik, hiszen a társadalomba (munkaerő-piacra, iskolába, családba) történő mielőbbi be- vagy visszailleszkedést szolgálja, 5. ugyanakkor tevékenységei az egészségügyi ellátások esetében szokásos módon protokollokban rögzíthetők, tervezhető, és indikátorokkal mérhetőek. 10 MOTESZ MAGAZIN 2010;XVIII(2):10 11.

13 SZAKMA, SZAKMAPOLITIKA ÉS FINANSZÍROZÁS Átdolgozásra kerültek a minimumfeltételek és a szakmai minősítés bevezetésére, valamint a rehabilitációs ellátási szintek meghatározására is sor került. A szakmai munka minőségének javítása érdekében elkészültek a Rehabilitációs Ellátási Protokollok (REP). Az elsőbbségi rehabilitációtól a járóbeteg rehabilitációig jogharmonizáció szükséges a finanszírozási feltételek megteremtése mellett. A Rehabilitációs Szakmai Kollégium által már több alkalommal javasolt ágyszámcsökkentés pénzügyi forrást biztosíthat (ezért nem szerencsés a megyei kórház meghatározásánál a rehabilitációs ellátás működtetésének feltételül szabása, különösen akkor, ha az intézményben nincs rehabilitációs tevékenység és a megyében jól működő rehabilitációs szolgáltatást végeznek). Az intézményen belüli áthelyezésnek és a korai/aktív rehabilitációnak komoly akadályt jelent, hogy a normatív nap +3/5 napig a rehabilitációs osztály nem kap finanszírozást. Ez rontja az elérhető rehabilitáció eredményeket, és szükségtelenül növeli az aktív osztályon eltöltött ápolási napok számát. Álláspontunk szerint a szanatóriumokban csak néhány helyen (egyes osztályokon/részlegekben) vagy egyáltalán nem orvosi rehabilitációt végeznek, hanem állapotfenntartó és/vagy rekondicionáló, illetve utókezelő tevékenységet folytatnak természetes gyógytényezők (klíma, gyógyvíz stb.) és fizikoterápiás beavatkozások alkalmazásával. Megjegyezni kívánjuk, hogy az orvostudományi egyetemek jelenleg nem rendelkeznek a legmagasabb ellátási szinthez szükséges személyi, tárgyi feltételekkel a rehabilitációs medicina vonatkozásában. Összefoglalva javasoljuk: 1. a fekvőbeteg-centrikus ellátórendszer részleges, az igényekhez igazodó átkonvertálásához a feltételek megteremtését járóbeteg és nappali kórházi ellátásokra épülő rendszerré 2. a rehabilitációs ágyak számának újragondolását 3. a rehabilitáció valós értéken történő finanszírozásának értéken történő ellentételezésű rendszerré fejlesztését az általunk kidolgozott Rehabilitációs Ellátási Protokollokra épülő krónikus betegcsoportokhoz (KBCS) kötődő finanszírozás bevezetését 4. epidemiológiai adatgyűjtések kiterjesztését a rehabilitációs szükségletek irányában 5. az átfogó rehabilitációhoz kapcsolódás elősegítését 6. a képzési rendszer továbbfejlesztéséhez a feltételek megteremtését 7. jogszabályi harmonizációt, mert a jelenleg érvényes rendeletekben számos olyan jogszabályi és az ellátást nehezítő megoldatlan szabályozás van, amelyeknek a rendezése elkerülhetetlen 8. Szakmai koncepció a regionális orvosi rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése konstrukciókhoz és a Rehabilitációs Ellátási Protokollok Gyűjteménye című szakmai anyagok figyelembevételét. Debrecen, május 18. Dr. Harsányi Zsolt, az ORFMMT elnöke A Magyar Szemorvostársaság évi Kongresszusa A Magyar Gyermekszemészek és Strabológusok Társaságának XIV. Kongresszusa A Magyar Kontaktológiai Társaság részvételével 3. HARVO Szimpózium Időpont: június Helyszín: Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ 6722 Szeged, Ady tér 10. Tudományos információ: Dr. Facskó Andrea egyetemi docens DE OEC ÁOK Szemészeti Klinika 4012 Debrecen, Nagyerdei krt afacsko@dote.hu Bővebb információ: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda Sipos Alice Tel.: 1/ , 1/ sipos.alice@motesz.hu és Utazási Iroda CORLAS Collegium Oto-Rhino- Laryngologicum Amicitiae Sacrum Időpont: augusztus Helyszín: Hilton Budapest Hotel 1014 Budapest, Hess András tér 1-3. Tudományos információ: Dr. Sziklai István egyetemi tanár DE OEC Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Klinika 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Bővebb információ: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda Sipos Alice Tel.: 1/ , 1/ sipos.alice@motesz.hu és Utazási Iroda ;XVIII(2): MOTESZ MAGAZIN 11

14 INTERJÚ Dr. Jakab Zsuzsanna igazgató WHO Európai Regionális Iroda, Koppenhága Az egészségügy területén nemzetközi szervezetnél magyar állampolgár által valaha elnyert legmagasabb beosztás az övé Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február 1-től a WHO Európai Regionális Iroda igazgatójává Dr. Jakab Zsuzsannát nevezte ki Koppenhágába. A magyar szakember ezt megelőzően az Európai Unió Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központjának (ECDC) vezetője volt Stockholmban. A mostani megbízatása az egészségügy területén uniós, illetve nemzetközi szervezetnél magyar állampolgár által valaha elnyert legmagasabb beosztás. Nem orvos, 1974-ben az ELTE-n végzett, 1979-ben makroökonómiából szerezte második, negyedszázaddal később Svédországban népegészségügyi és epidemiológiai szakon a harmadik diplomáját. Majd ismét egy újabbat, de ezt már Budapesten, 2003-ban közigazgatásból. Az angolul, németül és oroszul jól tudó szakember től 1991-ig az Egészségügyi Minisztériumban a Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályán dolgozott. A WHO és Magyarország közötti együttműködés kiépítése volt a feladata. Munkájának is köszönhető, hogy a szocialista országok közül az 1970-es, 80-as években egyedül Magyarországnak sikerült jó kapcsolatokat és együttműködést kiépítenie a WHO-val. Aktív szerepemet a kapcsolatok kiépítésében a WHO vezetői nagyra értékelték, és így 1991-ben felkértek, hogy csatlakozzam a WHO munkatársai közé Koppenhágában, az európai irodában olvasható egyik nyilatkozatában. Tizenkét évet töltött a Világszervezetnél Koppenhágában, feladatul kapta, hogy kapcsolatot teremtsen az új FÁK-országokkal, továbbá Közép- és Kelet-Európával. Magyarország uniós csatlakozását követően hazahívták, hogy nemzetközi szintéren szerzett tapasztalataival segítse az ország integrálódását ben már itthon dolgozott, közigazgatási államtitkárként az egészségügy és a szociálpolitika területén az EU-integrációs előkészületekben vett részt. Munkatársaival kidolgozták és útjára indították a Parlamentben 97 százalékos támogatást elnyert amíg forrás volt rá, sikert is aratott Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Népegészségügyi Programját ben az Európai Unió új intézetének, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központnak az igazgatói állását 35 pályázó közül nyerte meg. Most az új feladata ismét kihívás, ugyanis a WHO-ban az igazgató és a regionális igazgató egyaránt kiterjedt döntési hatáskörrel rendelkezik. Februárban vette át a Egészségügyi Világszervezet Európai Regionális Irodájának vezetését. Új tisztségében hogyan kezdte el a munkát és mit határozott meg prioritásként? Legfontosabb célom az, hogy a nemzeti egészségpolitikák megújításában olyan új egészségpolitikai koncepciót dolgozzunk ki, amely inspirációt adhat az egészségügyi minisztereknek. Azt gondolom, nemcsak új nemzeti stratégiákra van szükség, hanem egy teljes koncepcionális megújulásra is. Olyan új szakpolitika kell, amely az elmúlt évtizedben bekövetkezett demográfiai változásokat, a globalizáció és a világgazdasági válság hatásait, továbbá az egészségügyi finanszírozás korlátait egyaránt figyelembe veszi. Mindenki számára egyértelmű, hogy az egészségügy kérdése a gazdaság teljesítőképességével, a munkaerőpiac alakulásával, a környezetpolitikával, az ipari termelés szerkezetével, az oktatás minőségével és számos más területtel szorosan összefonódik. Csakhogy eleddig kevesen mentek el odáig, hogy ezt a szoros korrelációt szakpolitikai stratégiák mentén meg is fogalmazzák, illetve a különböző szaktárcák egészségre gyakorolt hatását mérjék. Az egészségügyet nem egyetlen szaktárca ügyeként kellene szemlélni és kezelni, hanem a kormányprogramok központjába állítani, valamennyi szaktárca munkájába szükséges beépíteni. Nagyon fontosnak tartom továbbá, hogy az egészségmegőrzést, a betegségmegelőzést, a gyógyítást és a rehabilitációt egységes rendszerben kezeljük. Igen ám, de a WHO Európai Régiójában és az egyes országokon belül is rendkívül felerősödtek az esélykülönbségek. 12 MOTESZ MAGAZIN 2010;XVIII(2):12 13.

15 INTERJÚ Igaz, mégpedig nemcsak a munkaerőpiac és a társadalmi lehetőségek szintjén, de az egészségügyi ellátás szintjén is. Lehetetlen állapotnak tartom, hogy évente több tízezer olyan gyermek születik Európában, akinek 18 évvel alacsonyabb a várható élettartama, mint szerencsésebb társainak. Indulásként egy európai tanulmányt készítünk arról, hogy miként befolyásolják az egészségügyet a társadalmi faktorok. Különösen a hátrányos helyzetben élő csoportokra koncentrálunk majd. Mennyiben tudja az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) igazgatójaként között szerzett tapasztalatait új, nagyívübb pozíciójában alkalmazni? Az európai uniós tapasztalatok rendkívül hasznosak. Jelentősen meghatározzák munkám irányát. Úgy gondolom, a WHO-nak jó esélye van arra, hogy az Unióval az eddigieknél sokkal szorosabb együttműködést alakítson ki, egy olyan kapcsolatrendszert, amely mindkét szervezetnek és tagországaiknak egyaránt előnyös lehet. Mind az Európai Unió, mind pedig az Egészségügyi Világszervezet globális szereplő, így hihetetlenül fontos, hogy a két intézmény között hatékony egészségpolitikai munkamegosztás és stratégiai partnerség jöjjön létre. Eddig is voltak közös projektek, viszont az együttműködés mögül hiányzott a stratégiai vízió, illetve keret. Az uniós országok lisszaboni szerződése új lehetőségeket teremt a tagállamok egészségügyi rendszereinek harmonizálására. Az Európai Unió fontos új jogköröket szerzett egészségpolitikai és külpolitikai területen. Reményeim szerint ősszel egy stratégiai partnerségről szóló megállapodást sikerül aláírnunk, ami többek között közös egészségügyi információs platform létrehozását és az EU delegációkkal való szoros együttműködést is tartalmazza majd. Nem gondolkodik abban, itt az ideje, hogy a WHO égisze alatt egyes, például a földrajzilag Ázsiához tartozó országok más régióba kerüljenek? Indokolt lenne egy másfajta csoportosítás? Azt gondolom, hogy a jelenlegi felosztás logikus. Valóban vannak földrajzilag az ázsiai kontinensen fekvő országok a WHO Európai Régiójában. A volt szovjet utódállamokat azonban nem lenne érdemes leválasztani, hiszen társadalmilag, gazdaságilag és politikailag könynyebb ezeket egy csoportként kezelni. Krasznai Éva A Magyar Tudományos Akadémia 180. közgyűlése május 3-án harminckilenc rendes és harminc levelező tagot választott Az Orvosi Tudományok Osztályán belül rendes tagjává választotta Prof. Dr. Kovács L. Gábor, Prof. Dr. Mandl József, Prof. Dr. Tulassay Zsolt, levelező taggá választotta Prof. Dr. Balla György, Prof. Dr. Hunyady László, Prof. Dr. Schaff Zsuzsa személyét. Valamennyi megválasztott akadémikusnak gratulálunk és kívánunk további eredményes munkájukhoz sok sikert. 2010;XVIII(2): MOTESZ MAGAZIN 13

16 INTERJÚ A sürgősségi betegellátás helyzete Magyarországon A kormányprogramban a sürgősségi betegellátásról a következők szerepelnek: A sürgősségi ellátást a szocialista kormányzat látszólag kiemelt feladatként kezelte, ennek ellenére 2006-tól jelentősen szűkítette a fejlesztési forrásokat. A kórházak sürgősségi osztályainak kialakítása leállt, a mentőellátás fejlesztése lelassult. Az Országos Mentőszolgálatnál három éve egyetlen új mentőautó beszerzésére sem került sor. Biztosítani kell, hogy a mentőautók az ország valamennyi pontját 15 percen belül elérjék. A Mentőszolgálat eszközállományának cseréjét haladéktalanul el kell kezdeni. Dr. Svéd László nyugalmazott altábornagy, rehabilitációs igazgató, az Oxyológiai-sürgősségi, honvéd- és katasztrófaorvostani Szakmai Kollégium elnöke Állami Egészségügyi Központ, Budapest Senkinek sem vagyunk konkurenciái, talán csak a halálnak, akit igyekszünk a betegektől minél távolabb tartani Dr. Svéd László summa cum laude minősítéssel 1974-ben diplomázott a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Onnan a 25. Harckocsi Ezred egészségügyi szolgálatfőnöki beosztásába került. Katonai alapkiképzését 1971-ben, speciális katonaorvosi képzését 1974 októberétől 1975 áprilisáig szerezte meg júniusától 1981-ig a 11. harckocsi hadosztály egészségügyi szolgálatfőnöki beosztását töltötte be ban társadalom-orvostanból és egészségügyi szervezéstanból szerzett szakorvosi képesítést között az 5. Hadsereg egészségügyi szolgálatfőnöke volt ban a szentpétervári KIROV Katonaorvosi Akadémián egészségügyi harcászati továbbképzésen vett részt ben nevezték ki ezredessé januárjától május végéig az Öböl-háborúban, mint a szaúd-arábiai Dhahran légibázison tevékenykedő magyar orvoscsoport parancsnoka vett részt. Ugyanazon év decemberétől a Magyar Honvédség, illetve a Honvéd Vezérkar egészségügyi szolgálat-, majd csoportfőnöke lett, április 1-től a Magyar Honvédség Egészségügyi Parancsnokságának parancsnoka ben tábornokká nevezték ki. Még ugyanazon esztendőben katasztrófa-orvostanból szakorvosi, 2003-ban pedig tudományos fokozatot (PhD) szerzett novemberében a NATO Katona-egészségügyi Tanácsának elnökévé választották, azután a rákövetkező év végén nyugdíjba vonult ben lett altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ rehabilitációs igazgatója, főigazgató-helyettese, 2009-től mindmáig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Védelem Egészségügyi Intézet Katona-orvosi Tanszékének tanszékvezetője, egyetemi docens. 14 MOTESZ MAGAZIN 2010;XVIII(2):14 17.

17 INTERJÚ A szakmai és tudományos közéleti tisztségeinek se szeri se száma. Például 1976-tól napjainkig a Magyar Infektológiai Társaság tagja, között az 5. Hadsereg hadtáp tudományos tanács tagja, 1991-től máig a Katona- és katasztrófa-orvostani Társaság elnökségi tagja, az as esztendőkben az Új Honvédségi Szemle szerkesztő bizottságának tagja, ig a Honvédorvos szerkesztő bizottságának elnöke között a Katonai Logisztika című folyóirat szerkesztőségi tagja, 1994-től napjainkig az Oxyológiai Sürgősségi, Honvéd és Katasztrófa-orvostani Szakmai Kollégium tagja, között titkára, április 15-től elnöke től a Magyar Sürgősségi Orvosok Társasága Közhasznú Egyesületének (MSOTKE) tagja, 2005 októberétől 2009 októberéig elnöke, jelenleg elnökségi tagja ban az Amerikai Katonaorvosi Társaságnak, között a Journal of Military Medicine nemzetközi felügyelő bizottságának, 1999-től a Budapesti Honvéd Sportegyesület Egyesületi Tanácsának tagja, a kézilabda szakosztályának elnöke től a MOTESZ köztestületi tagja, között a NATO Katona-egészségügyi Tanács elnöke, ban az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottságának tagja, 2008-tól alelnöke, 2006-tól máig a Honvédorvos szerkesztő bizottságának tagja. Végül időrendbe állítva álljon itt Svéd tábornok kitüntetéseinek sora: Haza Szolgálatáért Érdemérem (ezüst fokozat), Fegyverbarátság Érdemjel, Szolgálatért Érdemérem (10 év után), Haza Szolgálatáért Érdemérem (arany fokozat), Szolgálatért Érdemérem (15 év után), Kiváló Szolgálatért Érdemrend, Szaúd-Arábiai Király (III. fokozatú kitüntetés), Magyar Köztársaság kardokkal ékesített csillagrend, Military Merit USA, De Backey Díj (Amerikai Sebészorvosi Társaság), Tiszti Szolgálati Jel II. fokozat (25 év után), Flór Ferenc Díj, NATO KFOR érem, Tiszti Szolgálati Jel I. fokozat (30 év után), Hunyadi Díj, Francia Becsületrend tiszti fokozat, Német Szövetségi Köztársaság Arany Medálja, Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (katonai tagozat). Igazgató Úr! Ön, mint az Oxyológiai-sürgősségi, honvéd- és katasztrófaorvostani Szakmai Kollégium elnöke, az ÁEK rehabilitációs főigazgató-helyettese, milyennek ítéli a sürgősségi betegellátás helyzetét hazánkban? Gyakorlatilag 1994 óta kerültem a sürgősségi betegellátás közelébe, előtte 1974-től mentőztem, közelebbről a hospitális részt ismertem. Ma már azonban pontosan tudom, hogy az országban létezik egy maroknyi kis csoport, aki intenzíven küzd a sürgősségi betegellátásért. A verbalizmus szintjén minden kormányzat támogatta, sőt a zászlajára tűzte a sürgősségi betegellátás ügyét, mint ahogy a betegek és a mentők is szeretnék tudni, hogy sürgősség esetén a nap bármelyik pillanatában van egy kórház, ahova a páciens el, illetve bevihető. Az évek során ennek az ellátási formának meglehetősen sok elméleti részét kidolgoztuk, csak lassan elment az elmélet mellett az idő, és begyűrűztek a továbbfejlődést gátló bajok. Mire gondol Igazgató Úr? Leginkább a szakemberhiányra. Jelenleg ugyanis mintegy 400 szakorvos hiányzik a sürgősségi ellátás rendszeréből, ami a többi orvosi szakma támadásának kereszttűzébe viszi a területet. Hiába van meg a kívánalom, bármiféle kormányzati akarat, sajnos a szakma saját magát lehetetleníti el azáltal, hogy sem a graduális és a posztgraduális képzést sem oldotta meg. Pontosabban az utóbbi időkben történt valamiféle kis lépés a graduális oktatásban, a posztgraduális képzésben is, de eléggé diffúz módon van jelen a sürgősségi orvoslás. Aneszteziológusok, traumatológusok, volt mentőorvosok próbálnak itt dolgozni, de nyilvánvalóan nincs meg mindenütt ugyanaz a szintű felkészültség, ami pedig az eredményes sürgősségi orvosláshoz szükséges volna. És hát koncepcionálisan sem lehet a többi szakmával megértetni, hogy mi a betegeiket nem elvenni kívánjuk tőlük, sem helyettük gyógyítani, sem pedig munkanélkülivé tenni a kollegákat. Biztosan azért, mert laikus vagyok, az iménti felvetés álmomban sem jutna eszembe. De ha már kimondta, akkor mi a céljuk? Más osztályokat megannyi fölösleges tehertől megszabadító, a definitív-ellátásig a betegutat leszabályozó sürgősségi ellátást szeretnénk megoldani. Amerikában, amikor ezt sikerrel bevezették, akkor a betegeknek csupán 20 százaléka(!) került a sürgősségi osztályokról az ellátóosztályokra! Egyébként a katona-egészségügyi ellátási elvekre hasonló megoldás felfedezhető ebben, hiszen minden katonai, tömeges sérült segélyhely úgy épül fel, hogy van az osztályozója, az intenzív ellátója, és van egy fektető kiürítője. Ez a hármas tagozódás igazából a békeidőkre leképezve a sürgősségi, osztályozó állomás; aktív osztályok, ellátóhelyek, kezelőhelyek; a kiürítők meg a rehabilitációs és krónikus intézmények. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a sürgősséggel kórházba kerülő beteg egy ellátással egybekötött osztályozáson megy keresztül, melynek helyszíne a sürgősségi osztály, és ahol eldöntetik, aktív ágyra, krónikus ágyra fektetik, vagy járóbeteg lesz belőle, illetve hazamehet. Pontosan. Az egyik lehetőség, hogy miután nincs különösebb baja, az orvos hazaküldi, a másik, hogy helyben ellátja, s utána távozik a páciens. A harmadik esetben benntartja, mert nem tudja eldönteni, hogy melyik ellátási kategóriába sorolja be, a negyedik nagy csoportnál azt mondja, azonnal akut osztályra kell küldeni, nem tud vele semmit csinálni, maximum a rendkívül sürgős képalkotó, vagy laboratóriumi vizsgálatokat elvégezteti, hogy gyorsítsa az ellátás folyamatát, illetve a beteget azonnal műtőbe viszik... A száz egynéhány kórházban hány sürgősségi osztály működik az országban? 2010;XVIII(2): MOTESZ MAGAZIN 15

18 INTERJÚ Ha az emlékezetem nem csal, akkor a 36 súlyponti kórházból 19-ben megfelelő nagyságrendű és elvárható színvonalú sürgősségi osztály dolgozik, és további 11-ben folyamatosan alakítják ki. Vagyis még akkor is roppant kevés, ha mellettük léteznek sürgősségi ellátó osztálynak, sürgősségi fogadóhelynek nevezett helyek is, amiknek ténykedését egy miniszteri rendelet előírja, de a szakemberhiány viszont a bővülését gátolja. Az ominózus rendelet minden kórháznak előírja a sürgősségi fogadóhelyek, osztályok működtetését? Igen, s ez helyes, arról nem szólva, az érintett betegek mellett a kórházi menedzsmentnek elemi érdeke lenne, hogy az intézményében működjön egy sürgősségi osztály. A baj azonban mindjárt a belépési kapuknál kezdődik. Itt a koncepció lényege az egykapus beléptetési rendszer, ami minimum két szakma miatt általában csorbát szenved. Az egyik a szülészet-nőgyógyászat, ami nem a sürgősségi osztály dolga, a másik a gyerekgyógyászat, a sürgősségi ellátás szintén kritikus területe még akkor is, ha a betegforgalom 2-3 százalékát sem teszi ki, mert annyira átalakították ezt a szakmát, hogy egy-egy speciális kórházba, intézetbe viszik a gyerekeket, és nagyon ritka az, ha felnőtt sürgősségi osztályra kerülnek. De mind több kisebb vidéki kórházban előfordul, hogy szakemberhiány, osztályok megszűnése miatt több szakma nem léte miatt a sürgősségi osztályra kerülnek azok a betegek, akiket másutt nem tudnak ellátni. Ezt a helyzetet szem előtt tartva olyan ajánlásokat dolgozunk ki, amelyek segítségével ezekben a kis kórházakban mindenekelőtt az akut kórképek ellátását bizonyos ideig megoldhatják. Milyen szakvizsgás orvosok dolgoznak a sürgősségi osztályokon? Általában aneszteziológusok, traumatológusok, belgyógyászok, mentős szakorvosok, főiskolát végzett mentőtisztek dolgoznak az intrahospitális ellátásban. Közel 400 körüli a sürgősségi, oxyológiai vagy 2007 óta oxyológia-sürgősségi orvostanból szakvizsgával rendelkező doktorok száma, ebben benne van mindenki, az is, aki esetleg már nem aktív. Drámaian kevés, főleg, ha az ember tudja, hogy ez a szakma az orvostudomány minden területének a sürgősségi részét magába foglalja, sok egyéb között az életmentésen túl szervezési, igazságügyi orvostani, katasztrófa-orvostani, jogi ismeretekben való jártasságot követel a szakorvostól. Hol marad a képzés? Egyáltalán létezik oxyológiai-sürgősségi fakultáció? Reményeink szerint a graduális képzés hamarosan beindul. Sárosi István professzor vezetésével most alakult tanszék Pécsett, és Debrecenben szintén csírájában megtalálható az oktatás, bár szervezett graduális képzést nem folytat Lőrincz István professzor. Szegeden abszolút kaotikus a helyzet, ott gyakorlatilag semmi nincs, Budapesten voltak és vannak próbálkozások, ám egyelőre még nem értünk célba. Kin múlik a kudarc? A hallgatók nem érdeklődnek az oxyológia iránt? Dehogy, a medikák, medikusok kifejezetten kíváncsiak lennének, a változás az orvosegyetemek független döntésének függvénye. Mitől ellenérdekeltek a képzésben? Nem is biztos, hogy azok. Leginkább a megfelelő szakmai nyomás hiányzik, az a fajta fellépés, amivel én magabiztosan azt mondhatom, hogy Te, budapesti egyetem, létesítesz egy sürgősségi tanszéket, lehetőséget biztosítasz a graduális oktatásban erre! Sajnos nem biztos, hogy találok annyi szakembert, aki ezt képes lenne felvállalni és oktatni. A nyár végére megjelenik magyarul az első sürgősségi tankönyv, az is egy amerikai fordításból születik. Vagyis a honi szakirodalom is hiánycikk. Az egyetemek autonómiája nehezíti az oxyológiai-sürgősségi tanszékek születését, vagy annak ellenére hiányzik a presszió, hogy a sürgősségi osztályok működtetését rendeletben írják elő? Ha őszinte akarok lenni, igazából maga a sürgősségi szakma, a szakmai kollégium is felelős, hogy nem jutunk egyről a kettőre. Mentségnek kevés ugyan, de a most megalakult kollégiummal elég kemény pressziót próbálunk gyakorolni. Érdekes módon erre az egészségügyi tárca nyitott volt. Az egész képzési rend curriculumát, a képzés hosszát, az összetevőit, a gyakorlati helyeket, a posztgraduális képzés tematikáját, más szakmákba való beemelését gyakorlatilag tavaly április óta megoldhattuk. Már három olyan szakmai protokollon dolgozunk, ami abszolút hiányzott az oxyológiai-sürgősségi munkához. Vagyis a sürgősségi szakma ténykedése ellenére nem létezett hozzá protokoll. Szégyen ide vagy oda, de az orvosi szakmák között az utolsók egyike, aminél csak most határozódnak meg a protokollok, pedig életmentő tevékenységet folytatunk a súlyos, eszméletlen beteg, akut koronária szindrómás stb. ellátásánál. Most kezdjük a HBCS átalakítását presszionálni, bár az elvártakhoz képest nagyon lassan haladunk. Fentebb említette, hogy nagyon kevés a szakember, hiányzik vagy alig van szakképzés, továbbképzés. Honnan lesz akkor utánpótlás az oxyológia-sürgősségi orvostanban? Nézze, számokban nagyon kevés, mégis áttörést ért el a jelenlegi szakmai kollégium ezen a területen is. Eddig a sürgősségi osztályokon maximum 3-10 rezidens dolgozhatott az egész országban évente, vagyis talán 40 év múlva utolérhettük volna a kívánatos szakmai számot. A mostani kvótarendszerrel változás történik, elvileg akár több százan is képeződhetnek az oxyológia-sürgősségi orvostan területén. Az már más kérdés, hogy hiába sza- 16 MOTESZ MAGAZIN 2010;XVIII(2):14 17.

19 INTERJÚ badult fel a rezidens-korlát, ha amint mondottam volt, nincs elég képzőhely, képzőember és ami abszurdum, a kórházakban nincs elég üres orvosi status. Kíváncsian várom, hogy most, amikor a rezidensképzésre való jelentkezések elkezdődnek, akkor a lehetségesből mennyi helyet töltenek be. Bizonyos szakmák hiánya okán akár kórházakat is bezárhatnak, hogy csak a legutóbbi csornai kórház problémáját említsem. Ha kötelező lenne egy-egy fekvőbeteg gyógyintézetben a sürgősségi osztály működtetése és a rendelkezést komolyan vennék az illetékesek, akkor szakemberhiány miatt nem kerülhetne lakat számos kórház kapujára? Szerintem nem. Azt viszont el kellene érni, hogy a kórházi menedzsment felfogja, a sürgősségi osztállyal nemcsak életeket menthetnek, hanem rendkívül gazdaságosan létezhetnek, sok-sok többletköltséget takaríthatnának meg. Ahol jól működik egy ilyen osztály, ott a kórházban csupán százalék kerül fel valamilyen osztályra nyilván indokoltan. Az egykapus rendszer hibáit mutatja, hogy azért a kórházak mégis tele vannak, a 65 százalék valahogy megkerülve a sürgősségi kaput, csak bekerül az osztályokra Talán a hagyományos módszer miatt, mert gyakorta a szakrendelők átpasszolják a pácienst a kórházaknak Óriási tévedés, onnan 5-6 százaléknál több beteg nem nagyon kerül a kórházi osztályokra. A nagyszámú fekvőbeteg nyilvánvalóan más formában utalódik be. Visszatérve a sürgősségi osztályokra, unos-untalan állítom, létezésükkel az életmentésen túl a kórház gazdasági működésén is lehetne spórolni, hiszen azok feküdnének bent, akik biztosan odavalók. A hiányon, a várólistán stb. a sürgősségi ellátás egészen biztosan segíthetne. Ehhez persze a HBCS-t is módosítani kellene, amiben meglepő módon igen sok kórképet fel sem tüntettek. Az eddigi ötoldalas HBCS felsorolást mi most kibővítettük 25 oldalasra. A változtatásról ugyan folynak tárgyalások, de rettenetesen lassan. Az életmentő osztályokon megfelelően finanszírozzák az orvosokat? Pontosabban, a sürgősségi szakmában nem nagyon tudom elképzelni, hogy dívna a paraszolvencia. Oda nem maga megy be a páciens, hanem sokszor öntudatlan állapotban, szirénázva szállítják Az ott dolgozók bérezésén miként a más területen tevékenykedőkén is nagyon kellene változtatni. Itt műszakban kell dolgozni, s nagyon jó volna, ha a súlyponti kórházak sürgősségi osztályai folyamatosan 24 óráznának. Csakhogy ehhez legalább háromszoros személyzeti állomány kell, aki 12 órát dolgozik, 24 órát pihen. Nem lenne csoda, minden normális országban így működik. Nem úgy nálunk, ahonnan hiányzik a szakképzett munkaerő. Még nálunk, az Állami Egészségügyi Központban sem működünk folyamatos, a hét minden napján teljes terhelésű 24 órában. A 3 felvételes napot is alig lehet erővel, energiával győzni. Gyakorlatilag a rezidensek bevonásával tudjuk valahogy a problémákat áthidalni. Az azonban mégsem lehet megoldás, hogy adott kórházban az összes rezidens a sürgősségi osztályon dolgozzék. Most ott tartunk, hogy a volt MÁV kórházas telephelyen nem működik a hagyományos értelemben vett sürgősség, hanem a különböző osztályok orvosaiból kell levezényelni a doktorokat, hogy legalább a betegfogadásnál szakember legyen jelen. Rettenetes a személyi hiány, rettenetes a humánerőforrás hiány a szakmában és akkor még nem is mondtam, hogy a meglévők közül is sokan külföldre terveznek menni. Vélhetően a bérezés okán Természetesen mindenekelőtt ezért. Ahogy hallom, a végzett orvosokat és már a rezidenseket is külföldi állásajánlásokkal bombázzák. Vagyis nemcsak akkor, amikor készek, hanem amikor éppen hogy kiesik a padból. Ahogy mondta, a miénk nem paraszolvenciás szakma, tehát a jövedelem a hálapénzzel nem pótolható. Például hiába a legmagasabb a közalkalmazotti bértömeg az Állami Egészségügyi Központban, ha hívják őket, többért elmennek külföldre a szakemberek. Úgy gondolom, a sürgősségi ellátást nyújtóknak mindenképpen valamiféle pótlékrendszert, kötelezően magasabb bérezést kellene megállapítani. De kétségtelen, ehhez azért nekünk is sokat kellene tenni a képzés, a szakorvosképzés terén. Továbbá az orvosszakmával is meg kell értetni a sürgősségi osztályokon folyó munka lényegét. Egyelőre ugyanis a többi szakmával óriási háborúkat vívunk. A legnagyobb háborúnk a traumatológusokkal van, akik azt hiszik, hogy mi traumaellátó helyet akarunk csinálni a sürgősségből, hiszen tény, elsősorban a trauma-sérülteket hozzák a kórházba. Akik nem a saját lábukon jönnek, nyilván akut életveszélyes állapotban vannak. De nekünk nem a meggyógyításuk, hanem a sürgős ellátásuk a dolgunk, vagyis senkinek sem vagyunk konkurenciái. Talán csak a halálnak, akit igyekszünk a betegektől minél távolabb tartani... Krasznai Éva 2010;XVIII(2): MOTESZ MAGAZIN 17

20 INTERJÚ Dr. Berényi Tamás profilvezető főorvos, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság Közhasznú Egyesület elnöke Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház Sürgősségi Betegellátó Egység, Budapest Klasszikusan idődependens, beteghez rendelt ellátási forma A sürgősségi ellátórendszerbe került betegek 80 százaléka alapszintű, 15 százaléka klasszikusan sürgős ellátásra, 5 százaléka viszont már critical care -re szorul. A mentésről szóló [5/2006.(II.7.) EüM rendelet] rögzítette, hogy minden egészségügyi szolgáltatást végző intézményben sürgősségi ellátóhelynek kell lennie. A fogadóhely olyan sürgősségi eszközökkel felszerelt helyiséget jelent, ahol súlyos állapotú beteg ellátható, állapota stabilizálható, különösen szükséges sürgősségi helyek megszervezése a monoprofilú intézményekben, amelyek akut betegek is fogadnak lásd szakkórházak, országos intézetek, klinikák. Nos, a hazai praxis úgy tűnik különböző okok miatt, de nem igazán követte az immár negyedik esztendeje életben lévő rendeletet A kérdéskörről Dr. Berényi Tamással, a Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház Sürgősségi Betegellátó Egységének profilvezető főorvosával beszélgettünk. Valójában milyen állapotban van Magyarországon a sürgősségi betegellátás? Kiteljesedését a nagyobb rendszeren belüli támogatottságának hiánya, és nem utolsósorban a hiányos finanszírozása még hátráltatja. De ne legyek igazságtalan, azért, ha lassan is, de van némi fejlődés, hiszen az utóbbi évtizedben a prehospitális és a hospitális sürgősségi ellátás eggyévált. Mint ahogy az oktatási- és feltételrendszerében, sőt talán szemléletében is történt előrelépés. A folyamat kicsit lassú ugyan, de legalább létezik. Bár a világot megelőző szintű prehospitális sürgősségi ellátásunk az as évekre nyúlik vissza, ez a szemlélet és gyakorlat nem jelent meg a kórházi sürgősségi ellátásban automatikusan. Mindenesetre ma már a sürgősségi orvostannak mind a négy orvosegyetemen létezik legalább tanszéki csoportja, csaknem valamennyi helyen a sürgősségi orvostan az önálló graduális képzés részévé vált. A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán, továbbá az Egészségügyi Továbbképző Intézetben is tantárgy lett és OKJ szintű formában sürgősségi szakápoló képzés folyik. És mindez nagyon jó, hiszen az ifjú hallgatókból lesznek majd a jövő sürgősségi orvostanászai, szakápolói. Egységes a szakvizsga curriculuma és 1-2 év múlva egységesen az oxiológia-sürgősségi orvostan lesz a tantárgy megnevezése. Ha valaki ezt tanulja, s abszolvál belőle, akkor oxyológia-sürgősségi orvostanász lesz a végzettsége? Kompromisszum nyomán igen. Még az 1960-as években a Gábor Aurél féle oxyológia a görög eredetű oxys szó nyomán sürgősségi orvostant jelentett, de hazánkban csak a prehospitális ellátás, a mentés tudományává szűkült, sajnos izolálódott a kórházi ellátástól. Mikorra lehetőség lett a nemzetközinek mondható sürgősségi ellátásra ami nem egyenlő a mentéssel, hanem az képezi az ellátási folyamat egy részét, addigra a művelői képtelenek voltak a valódi érdekeket képviselni. Az oxyológia teljesen izolálódott a kórházi rendszertől. A lakosságnak a sürgősségi ellátás azt jelenti, hogy ha valaki rosszul lesz, azonnal hívják a mentőt, az kórházba szállítja, s ott sürgősen ellátják. Azt hiszem, sokan, az egészségügyben dolgozók is hasonlóan gondolkodnak az oxyológiáról. Márpedig mintha Ön élesen elkülönítené a mentést és a sürgősségi ellátást. Nem, nem, nincs különbség, hiszen mint fentebb is említettem, a mentés a sürgősségi ellátás szerves része! Csakhogy tényleg sok a félreértés, ami komoly identitászavart okoz a rendszerünkben is. Azoknak a betegségeknek a menedzselése tartozik hozzánk, ahol órákban mérve a kimenet lehetősége és a megkezdett kezelés között fordított az arányosság. Sürgős kórképek minden orvosi szakterületen adódnak, helyben, megfelelő idő után jól felismerhetőek és kezelhetőek, ha már egyértelmű a kórok, a beteg az adott szakterület ellátási rendszerében jól jár. A betegségek azonban tünetegyüttes- Az oxiológia (oxyologia) szó jelentése: sürgősségi orvostan, életmentési orvostan. Az orvostudomány minden területének a sürgősségi részét magába foglalja, valamint szervezési, igazságügyi orvostani, katasztrófa orvostani, jogi ismeretekben való jártasságot követel meg az oxyológustól. Oxyológusnak az oxyologia szakvizsgával rendelkező szakorvost nevezik. Rajta kívül fontos résztvevő a magyarországi prehospitális vagyis kórházi fázist megelőző ellátásnak a mentőtiszt is, a többnyire főiskolát végzett, a mentéshez értő szakember Az oxyologia kifejezést dr. Gábor Aurél belgyógyász, mentőorvos javaslatára fogadták el, nevéhez fűződik a sürgősségi betegellátás tudományos megalapozása, az oxyológia fogalmának megalkotása, továbbképzéseken, majd az egyetemen is oktatta az oxyológiai fogalmakat. 18 MOTESZ MAGAZIN 2010;XVIII(2):18 20.