DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 32/1993. (VII.5.) Kr. számú rendelete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 32/1993. (VII.5.) Kr. számú rendelete"

Átírás

1 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 32/1993. (VII.5.) Kr. számú rendelete a köztisztaság fenntartásáról és a települési szilárd és folyékony hulladék gyûjtésével, kezelésével összefüggõ tevékenységrõl a módosításokkal egységes szerkezetben * 13/1995. (IV.25.) Kr. számú rendelettel módosított szöveg ** 12/1996. (III.18.) Kr. számú rendelettel módosított szöveg *** 24/1997. (VI.10.) Kr. számú rendelettel módosított szöveg **** 26/1997. (VI.27.) Kr. számú rendelettel módosított szöveg/ez önálló rendelet is egyben! ***** 7/1998. (III.19.) Kr. számú rendelettel módosított szöveg *1 26/2000. (VII.14.) Kr. számú rendelettel módosított szöveg A Közgyûlés az évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az évi XX. törvény 21. -ában, a 4/1984. (II.1.) ÉVM. sz. rendeletben, a 2/1985. (II.16.) EüM-ÉVM. együttes rendeletben és az 1/1986. (II.21.) ÉVM-EüM. sz. rendeletben foglaltakra, az alábbi rendeletet alkotja: A RENDELET CÉLJA 1. A rendelet célja Debrecen Megyei Jogú Város (továbbiakban: város) területére vonatkozó azon szabályok megállapítása, amelyek meghatározzák: a.) a közterületek, az állami és önkormányzati épületingatlanokhoz tartozó területek tisztántartását szolgáló feladatokat; b.) a város önkormányzatnak a közterületekre vonatkozó gazdálkodási, üzemeltetési és köztisztasági feladatait; c.) a települési szilárd és folyékony hulladékok kezelésével (gyûjtés, szállítás, ártalmatlanítás) kapcsolatos feladatokat; d.) a hulladék elõállítók, a gyûjtést, szállítást, ártalmatlanítást végzõk, illetve kibocsátók jogait és kötelességeit; ****e.) hatályon kívül helyezve. A RENDELET HATÁLYA 2. A rendelet hatálya kiterjed Debrecen Megyei Jogú Város közigazgatási területén magánszemélyekre, jogi személyiséggel nem rendelkezõ egyéb szervezetekre és egyéni vállalkozókra.

2 FOGALMI MEGHATÁROZÁSOK 3. E rendelet alkalmazása szempontjából: ****1.) Hatályon kívül helyezve. 2.) Egyéb kommunális szilárd hulladék: A lakásban és az emberi tartózkodásra szolgáló más helyiségekben (intézmény, irodahelyiség stb.) keletkezett, illetve felhalmozódott szilárd hulladék (nagyobb méretû berendezési tárgy, lom, bútor stb.), valamint az azokhoz tartozó területeken, illetõleg a közterületeken keletkezett szilárd hulladék (bontási törmelék, lomb, nyesedék stb.). 3.) Egyéb szilárd hulladék: Az egyéb kommunális szilárd hulladék és azok a termelési, ipari hulladékok, amelyek nem tartoznak a többszörösen módosított 56/1981. (XI.18.) MT. számú, a veszélyes hulladékok keletkezésének ellenõrzésérõl és az azok ártalmatlanításával kapcsolatos tevékenységrõl szóló rendelet hatálya alá. 4.) Települési szilárd hulladék: A háztartási hulladék és az egyéb szilárd hulladék. 5.) Települési folyékony hulladék: A lakó, üdülõ és gazdasági épületekben, intézményekben, továbbá üzemek szociális létesítményeiben keletkezõ és tároló medencékben gyûjtött kommunális szennyvizek, valamint szippantókocsival gyûjtött fekáliszapok és a csatornapótló berendezések iszapjának összessége. 6.) Települési szilárd hulladék kezelése: A települési szilárd hulladék összegyûjtése, szállítása, elhelyezése, ártalmatlanítása és hasznosítása. 7.) Nem mindennapi életvitellel összefüggésben keletkezõ szilárd hulladék: Falvakolat, bútordarabok, nyesedék, lomb, kisipari hulladék, üveg, edény stb. 8.) Köztisztasággal összefüggõ tevékenység: Az 1. a.) pontjában meghatározott ingatlanok, ezen belül különösen a lakóépületek és az emberi tartózkodásra szolgáló más épületek, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségek és a hozzájuk tartozó területek, valamint a közterületek tisztántartása. 9.) Technológiai eredetû ipari és mezõgazdasági folyékony hulladék: Minden olyan folyékony hulladék, ami az ipari és mezõgazdasági tevékenység során keletkezik, nem tartozik a 3. (3) bekezdésében hivatkozott jogszabály hatálya alá és nem települési folyékony hulladék. *110.) Tisztántartás: Az egyes ingatlanok és közterületek tisztántartása, hulladék- és síkosságmentesítése, illetõleg pormentesítése, valamint gyommentesítése.

3 11.) Frekventált terület: Péterfia u., Bem tér, Simonyi u., Hatvan u., Bajcsy-Zs. u., Simonffy u., Széchenyi u., (Piac u. és Nyugati u. közötti szakasza), Arany J. u., Miklós u., Szent Anna u., (Piac u. és Burgundia u. szakasza), Fûvészkert u., Múzeum u., Egyetem tér, Nagyerdei krt. és az általa határolt terület. 12.) Nagyforgalmú közterület: A frekventált területek és a belvárost határoló utakon kívül esõ kivezetõ utak a helységnévtábláig. 13.) Belváros: Petõfi tér, Wesselényi u., Hajnal u., Rakovszky D. u., Nyíl u., Hadházi u., Füredi u., Egyetem sugárút, Bethlen G. u., Mester u., Csemete u., Honvéd u., Böszörményi út, Pesti u., Segner tér, Nyugati u., Külsõ vásártér, Erzsébet u. által határolt terület a kiemelt útvonalak kivételével. AZ INGATLANOK ÉS KÖZTERÜLETEK TISZTÁNTARTÁSA 4. (1) Az önkormányzat tulajdonában lévõ közterületek - közutak, járdák, sétányok, gyalogjárdák, lépcsõk, terek, gépjármûparkolók stb., azokon elhelyezett mûtárgyak - szervezett rendszeres tisztántartásáról az ott keletkezett szemét összegyûjtésérõl, elszállításáról a város önkormányzata köteles gondoskodni. (2) Az (1) bekezdés alá nem tartozó ingatlanok tisztántartásáról az ingatlant ténylegesen használó köteles gondoskodni. Vita esetén a tulajdonost kell használónak tekinteni. (3) A tulajdonos köteles gondoskodni továbbá: a.) az ingatlan elõtti járdaszakasz, járda hiányában 1 m széles területsáv, illetõleg ha a járda mellett zöldsáv is van az úttestig terjedõ teljes terület, a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek mûtárgyai, továbbá a tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló területek tisztántartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok, hulladékok eltávolításáról; b.) a kapubejárók szilárd jellegû burkolattal való ellátásáról és azok tisztántartásáról; c.) a lakossági hulladékgyûjtõk helyének és környezetének tisztántartásáról, a hulladékgyûjtõ edény kijelölt helyen történõ tárolásáról; d.) az épület tetõzetérõl az esõvíz, hólé járdára való csorgásának, illetve a hó lecsúszásának megakadályozásáról; e.) az ingatlanon keletkezõ csapadékvíz, hólé saját területen való elvezetésérõl, elhelyezésérõl, illetve kiépített csapadékcsatorna esetén az abba történõ bevezetésrõl; f.) a gyalogosjárdára kinyúló ágak, bokrok megfelelõ nyesésérõl, az épület elõtt lévõ fák lehullott lombjának takarításáról, illetve az épület tetõcsatornájának tisztántartásáról; g.) a fészkelõhelyek alatti közterületnek a madarak okozta szennyezõdéstõl való megtisztításáról; ***h.) a parlagfûnek - mint különösen veszélyes allergén gyomnövénynek - virágzása elõtt a szükséges gyakorisággal történõ írtásáról.

4 5. (1) Amennyiben az ingatlant a tulajdonoson kívül mások is használják, úgy az ezen rendeletben foglalt kötelezettségek a tulajdonost terhelik. (2) A szomszédos ingatlanok közötti területsávok, vagy átjárók esetén a tisztántartási kötelezettség a tulajdonosok között egyenlõ arányban oszlik meg. 6. A közterületek használata során mindenki köteles olyan magatartást tanúsítani, hogy az a környezetet ne szennyezze, így különösen tilos: a.) az oly módon való szállítás, tárolás, stb., amely során közterületre szennyezõdés, hulladék kerül; b.) közterületen lévõ felszerelési tárgyak, építmények szennyezése mázolással, falragasszal; c.) közterületnek emberi és állati ürülékkel vagy vizelettel való szennyezése; d.) szemét felhalmozása, nyitott tartályban való tárolása; e.) eldugulás, vagy rongálódás okozására alkalmas anyagot (szemetet, törmeléket, iszapot, hulladékot, papírost, tûz- vagy robbanásveszélyes anyagot stb.) közcsatornába, annak víznyelõ aknájába elhelyezni; f.) a gépkocsi, vagy egyéb jármû mosása, - kivéve csatornaszem felett. ÉPÍTÉSSEL ÖSSZEFÜGGÕ ÁLTALÁNOS KÖZTISZTASÁGI FELADATOK 7. (1) Az építési területen és az építés közvetlen környékén a (4. (3) bekezdésének elõírásait figyelembe véve) az építést végzõ köteles biztosítani a tisztaságot, gondoskodni az úttestre, járdára való sárfelhordás folyamatos megszüntetésérõl. (2) A kivitelezés megkezdésétõl a birtokba vételig a terület tisztántartásáról, elkerítésérõl, az építési tevékenységgel kapcsolatban keletkezett elváltozások és károk helyreállításáról a kivitelezõ, azután a tulajdonos köteles gondoskodni. (3) Építési, bontási, tatarozási munkákat, valamint minden közmûépítéssel kapcsolatos burkolatfelbontási, illetve talajfeltárási tevékenységet - figyelemmel az (1) és (2) bekezdésre - úgy kell elvégezni, hogy annak során keletkezett hulladék, illetve a kitermelt anyag a környezetet ne szennyezze, a csapadékvíz elvezetését ne akadályozza és a környezõ növényzetet ne károsítsa, valamint a közlekedést ne akadályozza. A földmunkák végzésénél a termõ talajréteget külön kell deponálni és a munka végeztével szükséges gondoskodni a termõréteg fedõrétegkénti terítésérõl. (4) A város frekventált közterületein bontási törmeléket tárolni csak zárt edényben, konténerben szabad, a közterület-használati díj megfizetése mellett. A bontási törmeléknek magasból történõ terepszintre juttatásához porzásmentes, zártszelvényû csúszda és fogadó konténer alkalmazandó.

5 (5) A belvárosban építési területen a létesítendõ objektum magasságáig, de legalább 4 méterig, max. 10 x 10 cm-es lyukméretû hálóval kell ellátni a létesítményt a balesetek elkerülése végett. (6) A közterület használati engedély alapján birtokban tartónak az általa elkerített helyen tárolt építési, bontási törmeléket és a munkavégzéssel kapcsolatban keletkezett egyéb szilárd hulladékot a munkavégzés befejezésétõl számított 48 órán belül el kell szállítani a városi kommunális hulladéklerakóba. 8. (1) A szórakozó, vendéglátó, kereskedelmi és szolgáltató helyek (továbbiakban: üzletek) elõtt - a bejárat közelében és a közvetlen megközelítési útvonalon - az üzemeltetõ köteles köztéri hulladékgyûjtõ edényt és csikktartót elhelyezni, és annak rendszeres ürítésérõl gondoskodni. Az üzemeltetõ köteles az üzemeltetéssel kapcsolatosan keletkezõ hulladék elszállításáról, elhelyezésérõl gondoskodni. (2) A köztisztasági feladatok ellátására az (1) bekezdés szerinti üzemeltetõ szemétszállítási tevékenységre létrehozott és jogosultsággal rendelkezõ szervezettel szerzõdést köthet. *(3) Hatályon kívül helyezve. (4) Az utcai árus köteles az általa bérelt területet, valamint annak közvetlen környékét állandóan tisztán tartani, az árusítás során keletkezett hulladékot összegyûjteni és annak elszállításáról, elhelyezésérõl saját költségén gondoskodni. (5) Az (1) bekezdésben meghatározott üzletekben forgalmazott áruk göngyölegei közterületeken még átmenetileg sem tárolhatók. 9. (1) Közforgalmú közúti közlekedés céljára szolgáló tömegközlekedési jármûvek esetében: a.) a közterületen lévõ üzemi területek, végállomások, pályaudvarok tekintetében a jármûvek üzemben tartója; b.) a belterületen lévõ és az a.) pont alá nem tartozó váróhelyiségek, várakozóhelyek, járdaszigetek és a járdától füvesített területtel, vagy egyéb módon elkülönített megállóhelyek tekintetében az önkormányzat a Városfejlesztési, Közszolgáltatási és Gazdaságszervezési Fõosztály útján; c.) a külterületen lévõ és az a.) pont hatálya alá nem tartozó váróhelyiségek, váróhelyek és megállóhelyek tekintetében a közforgalmú jármû üzemben tartója, autóbusz megállóhelyek tekintetében a közút kezelõje; d.) a város által kijelölt, de nem a város által üzemeltetett taxiállomások tekintetében az üzemeltetõ taxitársaság köteles a rendszeres tisztántartásról, továbbá az ott keletkezett hulladék eltávolításáról, valamint síkmentesítésrõl gondoskodni.

6 (2) Ha a közforgalmú jármû üzemelése során a közterület beszennyezõdik (olajfolyás stb.), a jármû üzemben tartója haladéktalanul köteles a szennyezõdés eltávolításáról gondoskodni és az ezzel kapcsolatos költségeket viselni. (3) Nagyforgalmú közterületeken a belvárosban az önkormányzatnak, továbbá minden nagyforgalmat lebonyolító ingatlanon a tulajdonosnak, illetve a bérlõnek 20 méterenként 1 db hulladékgyûjtõ edényzet elhelyezésérõl, kiürítésérõl, karbantartásáról, tisztántartásáról kell gondoskodni. (4) Abban az esetben, ha a köztisztasági feladatokat munkagéppel látják el, az érintett területen idõszakos várakozási tilalom rendelhetõ el, megfelelõ jelzõtáblák elhelyezésével. ****10., 10/A., 10/B., 11. Hatályon kívül helyezve. SZILÁRD HULLADÉK SZÁLLÍTÁSA 12. (1) Közterületen szennyezõ anyagot (hulladékot, rongyot, csontot, egyéb hulladékot stb.) csak úgy szabad szállítani, hogy a szállítmányból semmi ne hulljon ki, por és csepegés ne keletkezzen. A szolgáltató e célra kukás és konténeres szállítási módot alkalmazhat. Ha a szállítás közben a terület szennyezõdnék, a szállítást végzõ azt eltávolítani és további szennyezõdés megakadályozásáról gondoskodni köteles, egyben viseli ennek költségeit és egyéb következményeit. (2) Ha bármilyen szállítmány fel-, vagy lerakásánál köz-, vagy magánterület beszennyezõdik, a szennyezõdés elõidézõje köteles azt a fel-, vagy lerakás elvégzése után nyomban megtisztítani. SZILÁRD HULLADÉK ELHELYEZÉSE 13. (1) Debrecen város közigazgatási területén a települési szilárd hulladék kizárólag az önkormányzat által kijelölt hulladéklerakó telepen lehet elhelyezni. A hulladék elhelyezéséért - lakossági hulladék kivételével - a hulladék termelõje a felelõs, elhelyezésére, ártalmatlanítására köteles a hulladéktelep kezelõjével szerzõdést kötni. A termelõ a keletkezett hulladék átadásáról szóló bizonylatokat köteles 5 évig megõrizni és ellenõrzéskor az arra jogosult személynek bemutatni. (2) A telep kezelõje a háztartási hulladéknak nem minõsülõ hulladék kezeléséért elhelyezési, megsemmisítési díjat számíthat fel függetlenül arról, hogy a hulladék tulajdonosa magánszemély, vagy gazdálkodó szerv. Magánszemély esetén a hulladék megsemmisítése, illetve lerakása 1 m3-ig, építési törmelék és föld elhelyezése esetén 5 m3-ig díjtalan.

7 *****TELEPÜLÉSI FOLYÉKONY HULLADÉK ELHELYEZÉSE 13/A. Debrecen város közigazgatási területén a települési folyékony hulladékot kizárólag a debreceni szennyvíztisztító telepen létesült szippantott szennyvízfogadó és elõtisztítómûben lehet elhelyezni. TÉLI SÍKOSSÁGMENTESÍTÉSSEL ÖSSZEFÜGGÕ FELADATOK 14. (1) Az ingatlan elõtti, illetve az ingatlan megközelítését szolgáló járdák, járdaszakaszok, lépcsõk síkosságmentesítésérõl az ingatlan használója a szükséghez képest naponta többször is köteles gondoskodni. (2) Síkosságmentesítésre, olvasztásra, felhintésre elsõsorban csak környezetkímélõ anyagok (homok, salak stb.) használhatók. Közúti felüljárók, aluljárók, valamint tömegközlekedési eszközök által használt közutak kivételével a belterületi utak és járdák sóval történõ síktalanítása tilos! Sóval történõ síktalanítás esetén a só és hordozóanyag aránya legfeljebb 1:5 arányú lehet. (3) A járdáról letakarított havat a közút és a járda között úgy kell elhelyezni, hogy se a gyalogos-, se a gépjármûforgalmat, sem pedig a járda melletti víznyelõk mûködését ne akadályozza és a hómegcsúszás veszélye kizárt legyen. Ellenkezõ esetben a havat el kell szállítani a kijelölt helyre. (4) A munkagépekkel történõ síkosságmentesítés elõsegítése érdekében - vagy esetén - idõszakos várakozási tilalom rendelhetõ el, megfelelõ táblák kihelyezésével. (5) Az országos közutak belterületi szakaszainak tisztántartása - az azt végzõk tekintetében - a közúti közlekedésrõl szóló szabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelõen történik. A KÖZTISZTASÁGI SZOLGÁLTATÁS ELLÁTÁSA 15. *(1) Egyéb szilárd hulladék gyûjtésére, szállítására jogosultak a.) az e célra alapított kommunális szolgáltató vállalatok, mint szakvállalatok; b.) azok az egyéb gazdálkodó szervezetek, amelyeknek tevékenységi köre e szolgáltatás ellátására kiterjed, vagy azt saját üzemi céljaik kielégítése érdekében végzik; c.) azok az egyéni vállalkozók, akik a szolgáltatás ellátására hatósági engedéllyel és jogosultsággal rendelkeznek; d.) az ezen szolgáltatás ellátására alakult gazdasági munkaközösségek, akikkel a hulladék elõállítója szerzõdést köt, illetve akiket megbíz.

8 (2) A város területén azok az (1) bekezdés a.) és d.) pontjában megjelölt szervezetek végezhetnek települési folyékony hulladékkal kapcsolatos tevékenységet, akik a szükséges engedélyekkel rendelkeznek, és akik az önkormányzattal ezirányú szerzõdést kötöttek. 16. A város közterületeinek tisztántartását, az önkormányzat kezelésében lévõ közutak téli síkosságmentesítését az önkormányzattal szerzõdésben álló szolgáltató végzi. A KÖZTISZTASÁGGAL ÖSSZEFÜGGÕ EGYÉB RENDELKEZÉSEK 17. (1) A közterületen elhelyezett nyilvános illemhelyek üzemeltetését a 15. (1) bekezdés a.)-d.) pontja szerinti szervezet láthatja el. (2) Vásárok, sport- és egyéb rendezvények tartása idején a rendezvény szervezõje köteles gondoskodni a várható forgalomnak megfelelõ számú illemhely, illetve szeméttároló edényzet biztosításáról és üzemeltetésérõl, illetve a rendezvény alatt és azt követõen a terület tisztántartásáról, szükség esetén fertõtlenítésérõl is. (3) A települések lakóterületen átfolyó élõ vízfolyásokba, belvízelvezetõ zárt szennycsatornába és árkokba tisztítatlan szennyvizet, trágyalevet bevezetni, partjait szemét, vagy egyéb hulladék lerakásával beszennyezni nem szabad. (4) Közterületen az állatok által okozott szennyezés eltakarításáról az állat gazdája köteles gondoskodni. A KÖZTISZTASÁGI RENDELKEZÉSEK BETARTÁSÁNAK ELLENÕRZÉSE 18. (1) A köztisztasággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésének ellenõrzésében a Közterületfelügyelet és az érdekelt szakhatóságok együttmûködésével az önkormányzat jegyzõje szakigazgatási szerv útján mûködik közre. (2) Ha alaposan vélelmezhetõ, hogy valamely ingatlan nem lakás céljára használt helyisége a hozzá tartozó területtel a tisztántartási követelményeknek nem felel meg, azt a területileg illetékes tisztiorvos - a tulajdonos vagy használó egyetértése esetén - megszemlélheti és intézkedést kezdeményezhet. (3) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt rendelkezések nem érinti az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Közterületfelügyelet, továbbá a rendõrség általános feladat- és hatáskörébõl fakadó ellenõrzési és intézkedési jogkörét. SZABÁLYSÉRTÉS, BÍRSÁGOLÁS

9 19. *1(1) Köztisztasági szabálysértést követ el és ,-Ft-ig terjedõ pénzbírsággal sújtható, aki e rendelet 4. (3), 6., 7., 8. (1), (4)-(5), 9. (1)-(3), 12.., 13. (1), 14. (1), (3) és 17.0 (2)- (3) bekezdéseiben foglalt szabályokat megszegi. E cselekményekért tettenérés esetén a közterület felügyelõ ,-Ft-ig terjedõ helyszíni bírságot szabhat ki. (2) A szabálysértési bírság kiszabása nem mentesíti az elkövetõt az eredeti állapot helyreállításának kötelezettsége alól. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 20. (1) Ezen rendelet kihirdetésének napján lép hatályba, egyidejûleg hatályát veszti a 6/1987. (V.28.) Tr. sz. tanácsrendelet. (2) Ezen rendeletben meghatározott szabálysértési rendelkezéseket a hatályba lépést követõen elkövetett cselekményekre lehet alkalmazni. ****1. számú melléklet Hatályon kívül helyezve. ****2. számú melléklet Hatályon kívül helyezve.

Buj Község Önkormányzat Képviselő -testületének 8/2005. (VI. 07.) KT. rendelete. a köztisztaság fenntartásáról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Buj Község Önkormányzat Képviselő -testületének 8/2005. (VI. 07.) KT. rendelete. a köztisztaság fenntartásáról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Buj Község Önkormányzat Képviselő -testületének 8/2005. (VI. 07.) KT. rendelete a köztisztaság fenntartásáról Buj Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 18/2006. (VI.1.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 18/2006. (VI.1.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 18/2006. (VI.1.) KGY r e n d e l e t e a köztisztaság fenntartásáról (egységes szerkezetben a 11/2008.(III.4.) KGY és a 40/2008. (IX.23.) KGY rendelettel) Nyíregyháza

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 18/2006. (VI.1.) KGY. r e n d e l e t e. a köztisztaság fenntartásáról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 18/2006. (VI.1.) KGY. r e n d e l e t e. a köztisztaság fenntartásáról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 18/2006. (VI.1.) KGY r e n d e l e t e a köztisztaság fenntartásáról Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések 1..

I. fejezet. Általános rendelkezések 1.. Kerecseny község Önkormányzatának 13/2003./XII.17./ sz. rendelete a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Kerecseny község Önkormányzata a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

Általános rendelkezések 1. 1

Általános rendelkezések 1. 1 43/2001.(XII.17.) Ör. számú rendelet A köztisztaság fenntartásáról (egységes szerkezetben a 30/2005.(VIII.25.), 33/2006.(X.31.), 23/2007.(IX.27.), 45/2009.(X.27.), 21/2011.(IV.28.), 24/2012.(V.23.), 10/2016.

Részletesebben

Kazincbarcika Város Önkormányzata 20/2015. (V. 22.) rendelete. a köztisztaságról

Kazincbarcika Város Önkormányzata 20/2015. (V. 22.) rendelete. a köztisztaságról Kazincbarcika Város Önkormányzata 20/2015. (V. 22.) rendelete a köztisztaságról Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (4) bekezdés c)

Részletesebben

IZSÁK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/1996. (XII. 30.) számú és a módosításáról szóló 5/2003. (II.19.) rendelete

IZSÁK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/1996. (XII. 30.) számú és a módosításáról szóló 5/2003. (II.19.) rendelete IZSÁK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/1996. (XII. 30.) számú és a módosításáról szóló 5/2003. (II.19.) rendelete a köztisztasági és a településtisztasággal összefüggő közfeladatok ellátásáról (Egységes

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított. 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított. 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 2/2011. (I. 27.) önkormányzati rendelete a települési köztisztaságról és a helyi környezetvédelemről

Részletesebben

Felsődobsza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (II.3.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról

Felsődobsza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (II.3.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról Felsődobsza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (II.3.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról Felsődobsza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV.

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 30/2014. (VI.30.) önkormányzati rendelete. a köztisztasággal összefüggő tevékenységekről

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 30/2014. (VI.30.) önkormányzati rendelete. a köztisztasággal összefüggő tevékenységekről VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 30/2014. (VI.30.) önkormányzati rendelete a köztisztasággal összefüggő tevékenységekről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a hulladékról

Részletesebben

I. Fejezet. A rendelet hatálya 1.. II. Fejezet. A közterületek tisztántartása

I. Fejezet. A rendelet hatálya 1.. II. Fejezet. A közterületek tisztántartása Királyszentistván Község Önkormányzata 7/1996.(IV.3.) Ör. sz. rendelete a közterületek tisztántartásáról, valamint a házi szemét összegyűjtéséről és elszállításáról I. Fejezet A rendelet hatálya 1.. A

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések

I. Fejezet. Általános rendelkezések Albertirsa Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/1997. (V.23.)sz. rendelete a 3/2000. (II.25.) rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a közterületek tisztántartásáról A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

13/2009.(IX.16.) ÖKT. számú rendelete

13/2009.(IX.16.) ÖKT. számú rendelete TETÉTLEN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2009.(IX.16.) ÖKT. számú rendelete a köztisztaság fenntartásáról Tetétlen község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. törvény a 16.

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. Szám: 04/59-2/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S a Területfejlesztési, Területrendezési

Részletesebben

1.. A rendelet hatálya 2.. Fogalmi meghatározások

1.. A rendelet hatálya 2.. Fogalmi meghatározások SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 10/2005./IV.20./ sz. r e n d e l e t e a település FOLYÉKONY HULLADÉK SZÁLLÍTÁSÁVAL, KEZELÉSÉVEL kapcsolatos helyi közszolgáltatásról 22/2006.XII.20./ sz.

Részletesebben

Téglás Városi Önkormányzat 2/2003. (I. 28.) TÖ sz. rendelete a közterületek használatának rendjéről és a köztisztaság fenntartásáról

Téglás Városi Önkormányzat 2/2003. (I. 28.) TÖ sz. rendelete a közterületek használatának rendjéről és a köztisztaság fenntartásáról Téglás Városi Önkormányzat 2/2003. (I. 28.) TÖ sz. rendelete a közterületek használatának rendjéről és a köztisztaság fenntartásáról A 21/2005. (IX. 30.), a 28/2005. (XII. 22.) és a 27/2006. (XII. 21.)

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2000. (VII. 28.) ÖR. számú. rendelete

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2000. (VII. 28.) ÖR. számú. rendelete C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2000. (VII. 28.) ÖR. számú rendelete a köztisztaság fenntartásáról szóló 13/2000. (IV. 28.) ÖR. számú rendelet módosításáról és

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete. 7/2005. (II. 28.) számú r e n d e l e t e

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete. 7/2005. (II. 28.) számú r e n d e l e t e Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7/2005. (II. 28.) számú r e n d e l e t e a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a köztisztaság fenntartásáról

Részletesebben

A hulladékkezelési közszolgáltatásról

A hulladékkezelési közszolgáltatásról Diósviszló község Önkormányzatának 6/2002. (XII. 04.) számú rendelete A hulladékkezelési közszolgáltatásról Diósviszló Községi Önkormányzat Képviselőtestülete az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2./2004.(II.25.) Ök.sz. rendelete

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2./2004.(II.25.) Ök.sz. rendelete 1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2./2004.(II.25.) Ök.sz. rendelete A KÖZTISZTASÁG FENNTARTÁSÁRÓL Egységes szerkezetben Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének

Részletesebben

Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2010./XII.21./ önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK ÁRTALMATLANÍTÁSÁRÓL

Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2010./XII.21./ önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK ÁRTALMATLANÍTÁSÁRÓL Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010./XII.21./ önkormányzati rendelete A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK ÁRTALMATLANÍTÁSÁRÓL Tüskevár község Önkormányzatának Képviselő-testülete az egyes

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete a környezetvédelemről, közterületek használatáról és az állattartásról Hatályos: 2016. szeptember 6. Nyirád 2001

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 6/1993. (IV.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 6/1993. (IV.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 6/1993. (IV.1.) számú r e n d e l e t e a köztisztaság fenntartásáról 1 (egységes szerkezetben 27/1994.(V.18.), sz. a 7/2000. (III.1.) sz, a 12/2000. (III.1.)

Részletesebben

Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2002 (XII. 20.) rendelete A települési hulladékokkal és a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésével kapcsolatos közszolgáltatásokról

Részletesebben

Lovászpatona Község Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2016. (VII. 25.) önkormányzati rendelete a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról.

Lovászpatona Község Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2016. (VII. 25.) önkormányzati rendelete a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról. Lovászpatona Község Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2016. (VII. 25.) önkormányzati rendelete a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról. Lovászpatona Község Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete

Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybe vételéről és a szelektív hulladékgyűjtésről

Részletesebben

Ugod Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2018. (VII.17.) önkormányzati rendelete. a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról.

Ugod Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2018. (VII.17.) önkormányzati rendelete. a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról. Ugod Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2018. (VII.17.) önkormányzati rendelete a közterületek és ingatlanok tisztántartásáról. Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi

Részletesebben

/3/ Intézmények szemétszállítására e rendelet 2. sz. mellékletében szereplő tárolóedények igényelhetők.

/3/ Intézmények szemétszállítására e rendelet 2. sz. mellékletében szereplő tárolóedények igényelhetők. Pilisszentkereszt község Önkormányzatának 4/1999.(II. 12.) sz. rendelete a TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK GYŰJTÉSÉRE ÉS ELSZÁLLÍTÁSÁRA vonatkozó közszolgáltatás helyi szabályozásáról /a 5/2000. (II. 15.),

Részletesebben

A rendelet hatálya. E rendelet alkalmazása szempontjából:

A rendelet hatálya. E rendelet alkalmazása szempontjából: Módosítások: 13/1998. KT. Rend., 6/2000. KT. Rend. 15/2003. KT. Rend., 1/2004. KT.rend., 9/2004.KT.rend., 14/2004. KT.rend. *Mód: 13/2007., 5/2012.; 10/2012; 15/2012;1/2013; Kartal Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2015. (X. 30.) önkormányzati rendelete

FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2015. (X. 30.) önkormányzati rendelete FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2015. (X. 30.) önkormányzati rendelete a település tisztaságáról, a közterületek és ingatlanok rendjéről Folyás Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

I.fejezet. (2) Nem terjed ki a rendelet a veszélyes hulladékokra, a települési folyékony hulladékokra és a velük összefüggő tevékenységre. II.

I.fejezet. (2) Nem terjed ki a rendelet a veszélyes hulladékokra, a települési folyékony hulladékokra és a velük összefüggő tevékenységre. II. Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/1993. (V.24.) rendelete a köztisztaság megvalósításáról és fenntartásáról. (módosításokkal egységes szerkezetben) A nagyközségi önkormányzat

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Tolna Város Önkormányzata Képviselőtestületének 3/1997. (III.25.) Ör. rendelete a települési szippantott szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló közszolgáltatásról Tolna Város

Részletesebben

Veresegyház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2008 (IV.30.) ÖR. számú rendelete

Veresegyház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2008 (IV.30.) ÖR. számú rendelete Veresegyház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2008 (IV.30.) ÖR. számú rendelete az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról (a módosításokkal egységes szerkezetben) A rendeletet módosította

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 23/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról Módosítva: Kihirdetve:

Részletesebben

Borsodszirák községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003./IV. 15./számú rendelete

Borsodszirák községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003./IV. 15./számú rendelete Borsodszirák községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003./IV. 15./számú rendelete A települési folyékony hulladék gyűjtésére, szállítására és ártalmatlanítására szervezett kötelező helyi közszolgáltatásról

Részletesebben

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 14/2015.(VII.8.) önkormányzati rendelete. a köztisztaság fenntartásáról

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 14/2015.(VII.8.) önkormányzati rendelete. a köztisztaság fenntartásáról TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2015.(VII.8.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról A rendelet 2015. július 8-án kihirdetésre került. dr. Menyhárt Anett jegyző

Részletesebben

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének. 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete

Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének. 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete a települési szilárd hulladék kezelési közszolgáltatás igénybevételéről Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE

Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE az Önkormányzat által szervezett települési szilárd hulladék szervezett gyűjtéséről és elszállításáról, valamint az avar és

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Nagy Nikolett jogi szakreferens. Javaslat

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Nagy Nikolett jogi szakreferens. Javaslat Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Nagy Nikolett jogi szakreferens Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének a köztisztaságról szóló önkormányzati rendeletének

Részletesebben

Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2009. (X. 19.) Ök. rendelete a köztisztaságról

Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2009. (X. 19.) Ök. rendelete a köztisztaságról Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2009. (X. 19.) Ök. rendelete a köztisztaságról Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

7. A R. 7. p. pontjában az egyéb szilárd szövegrész helyébe a nagydarabos szöveg lép, a szolgáltató szövegrész helyébe a közszolgáltató szöveg lép.

7. A R. 7. p. pontjában az egyéb szilárd szövegrész helyébe a nagydarabos szöveg lép, a szolgáltató szövegrész helyébe a közszolgáltató szöveg lép. Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, a települési hulladékok kezeléséről szóló 15/2011. (VI.30) önkormányzati rendelet

Részletesebben

ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 3/1992. (III. 1.) ÖK. számú. r e n d e l e t e. a köztisztaság fenntartásáról

ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 3/1992. (III. 1.) ÖK. számú. r e n d e l e t e. a köztisztaság fenntartásáról ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/1992. (III. 1.) ÖK. számú r e n d e l e t e a köztisztaság fenntartásáról (egységes szerkezetben) Előszállás Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/8/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 25-i ülésére Tárgy: A köztisztaság fenntartásáról

Részletesebben

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999.(IX.29.) r e n d e l e t e

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999.(IX.29.) r e n d e l e t e CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999.(IX.29.) r e n d e l e t e a települési folyékony hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybevételéről (a módosításokkal

Részletesebben

(EGYSÉGES SZERKEZETBEN HATÁLYOS: MÁJUS 15-TŐL)

(EGYSÉGES SZERKEZETBEN HATÁLYOS: MÁJUS 15-TŐL) Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/1991. (IV. 5.) számú rendelete a k ö z t i s z t a s á g r ó l (EGYSÉGES SZERKEZETBEN HATÁLYOS: 2013. MÁJUS 15-TŐL) Általános rendelkezések

Részletesebben

Kisbárkány Községi Önkormányzat Képviselő testületének. 4/1999. (VIII. 19.) számú. rendelete

Kisbárkány Községi Önkormányzat Képviselő testületének. 4/1999. (VIII. 19.) számú. rendelete Kisbárkány Községi Önkormányzat Képviselő testületének 4/1999. (VIII. 19.) számú rendelete a köztisztaságról, települési szilárd hulladék összegyűjtéséről és elszállításáról Kisbárkány Községi Önkormányzat

Részletesebben

Győrtelek Község Önkormányzatának. 12/2005. (VIII. 10.) rendelete. a szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Győrtelek Község Önkormányzatának. 12/2005. (VIII. 10.) rendelete. a szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Győrtelek Község Önkormányzatának 12/2005. (VIII. 10.) rendelete a szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Győrtelek Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról szóló

Részletesebben

(egységes szerkezetben)

(egységes szerkezetben) 1 Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/1999./V. 26./ Ktr. számú rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos kötelező közszolgáltatás igénybevételéről (egységes szerkezetben)

Részletesebben

Bakonysárkány Község Önkormányzata 12/2004. (VI.28.). rendelete A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéről

Bakonysárkány Község Önkormányzata 12/2004. (VI.28.). rendelete A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéről Bakonysárkány Község Önkormányzata 12/2004. (VI.28.). rendelete A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéről /Egységes szerkezetbe/ 6 Bakonysárkány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Marcalgergelyi község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2000.(IX.13.) rendelete az önkormányzat köztisztaságról, települési szilárd és folyékony 1 hulladékkal összefüggő tevékenységéről. (A 10/2008.

Részletesebben

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltató megnevezése

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltató megnevezése !'k.: 012 JMrf6'.' "' ( lg\.( Kovácshida Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2011. (Xll.05.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Kovácshida

Részletesebben

Köztisztasági rendelet

Köztisztasági rendelet Monyoród község Önkormányzatának 4/1997.(VI. 15.) ÖR. sz. rendelete a köztisztasággal és a települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggő tevékenységről, a szervezett köztisztasági közszolgáltatás

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. Javaslat a köztisztaság fenntartásáról szóló 43/2001. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. Javaslat a köztisztaság fenntartásáról szóló 43/2001. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására Iktatószám: 4696/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Javaslat a köztisztaság fenntartásáról szóló 43/2001. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Közgyűlés! A köztisztaság

Részletesebben

12/2012. (V. 25.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2007. (II. 1.) önkormányzati rendelete. a közterületek tisztántartásáról

12/2012. (V. 25.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2007. (II. 1.) önkormányzati rendelete. a közterületek tisztántartásáról Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2012. (V. 25.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2007. (II. 1.) önkormányzati rendelete a közterületek tisztántartásáról Biharkeresztes Város

Részletesebben

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2004. (XII.31.) Ör. r e n d e l e t e. a helyi környezet védelméről

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2004. (XII.31.) Ör. r e n d e l e t e. a helyi környezet védelméről NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2004. (XII.31.) Ör. r e n d e l e t e a helyi környezet védelméről 2 Nyírmada Nagyközség Önkormányzati képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Vasszécseny Község Képviselő-testületének 10/2002. (XII.20.) számú rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás igénybevételéről Vasszécseny Község Képviselő-testülete a település

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. (1) A rendelet területi hatálya Folyás község közigazgatási területére terjed ki.

I. fejezet. Általános rendelkezések. (1) A rendelet területi hatálya Folyás község közigazgatási területére terjed ki. FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (V. 28.) Önkormányzati Rendelete a település tisztaságáról, a közterületek és ingatlanok rendjéről Folyás Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2008. (IV.18.) SZ. RENDELETE A SZEMÉTSZÁLLÍTÁSRÓL ÉS A KÖZTISZTASÁGRÓL

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2008. (IV.18.) SZ. RENDELETE A SZEMÉTSZÁLLÍTÁSRÓL ÉS A KÖZTISZTASÁGRÓL SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2008. (IV.18.) SZ. RENDELETE A SZEMÉTSZÁLLÍTÁSRÓL ÉS A KÖZTISZTASÁGRÓL Sajókápolna Község Önkormányzat Képviselőtestülete az egyes helyi közszolgáltatások

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2005. (XI. 30.) rendelete a közterületek tisztán tartásáról, a települési szilárd hulladék gyűjtéséről és elszállításáról 1 Martonvásár Város önkormányzatának

Részletesebben

Epöl Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 6/2003. ( III.28.) Ökt. rendelete. A közterületek és ingatlanok tisztán tartásáról. I.

Epöl Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 6/2003. ( III.28.) Ökt. rendelete. A közterületek és ingatlanok tisztán tartásáról. I. Epöl Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 6/2003. ( III.28.) Ökt. rendelete A közterületek és ingatlanok tisztán tartásáról. Epöl Község Önkormányzatának Képviselo-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Tápiószele Város Önkormányzata. 18/2013. (X. 14.) önkormányzati rendelete. I. Fejezet. Általános rendelkezések

Tápiószele Város Önkormányzata. 18/2013. (X. 14.) önkormányzati rendelete. I. Fejezet. Általános rendelkezések 1 Tápiószele Város Önkormányzata 18/2013. (X. 14.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről Tápiószele Város Önkormányzata az Alaptörvény

Részletesebben

(1) A Rendelet 2. 7. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

(1) A Rendelet 2. 7. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 24/2012. (V.23.) önkormányzati rendelet módosításáról (tervezet) Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdés alapján eredeti

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Földeák község Önkormányzata Képviselő-testületének a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 7/2005./III.24./ rendelete (egységes szerkezetben) Földeák község

Részletesebben

I.FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 1. Értelmező rendelkezések 2. *1

I.FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 1. Értelmező rendelkezések 2. *1 Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2007.(III.8.) rendelete a köztisztasági feladatokkal összefüggő tevékenység ellátásáról (módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetben)

Részletesebben

NAGYKÁTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL

NAGYKÁTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL NAGYKÁTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 22/2000. (XII.19.), 4/2000. (III.28.), 15/1999. (XII.21.) rendelettel módosított 10/1996. (IV.30.) rendelet az egyes helyi közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl

Részletesebben

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 22 /2004. (XII.28.) rendelete. a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 22 /2004. (XII.28.) rendelete. a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének 22 /2004. (XII.28.) rendelete a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Taktaszada Község Képviselőtestülete a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. 2.. E rendelet hatálya a község közigazgatási belterületére terjed ki. 3.. 4..

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. 2.. E rendelet hatálya a község közigazgatási belterületére terjed ki. 3.. 4.. GÉGÉNY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 6/1997.(XII.5.)K.sz. r e n d e l e t e - A köztisztaságról és a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről- A Képviselő-testület az egyes helyi

Részletesebben

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2000.(VIII.3.) sz. önkormányzati r e n d e l e t e A köztisztasággal, és a települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggő tevékenységről, a szervezett köztisztasági

Részletesebben

- 1 - A rendelet hatálya 1.. (1) A rendelet területi hatálya Ózd város közigazgatási területére terjed ki.

- 1 - A rendelet hatálya 1.. (1) A rendelet területi hatálya Ózd város közigazgatási területére terjed ki. Ózd város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2001. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a települési folyékony hulladékkezelési közszolgáltatásról (egységes szerkezetben) Módosító rendeletek: - 16/2002.

Részletesebben

30 / 2003. (XII. 15.) RENDELETE

30 / 2003. (XII. 15.) RENDELETE BALATONSZEMES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT K É PVISELŐ-TESTÜ L E T É N EK 30 / 2003. (XII. 15.) RENDELETE A KÖZTISZTASÁGRÓL Balatonszemes Község Önkormányzatának 30/2003.(XII.15.) számú rendelete a köztisztaságról

Részletesebben

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2013. (III.06.) önkormányzati rendelete

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2013. (III.06.) önkormányzati rendelete Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2013. (III.06.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről (Egységes

Részletesebben

Rendelet tervezet. Általános rendelkezések

Rendelet tervezet. Általános rendelkezések Rendelet tervezet Putnok Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (II.07.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére vonatkozó szabályokról

Részletesebben

HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2015. (IV.8.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉK GAZDÁLKODÁSRÓL Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (IV.29.)

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 14/2005. ( IV.21.) rendelete a város közterületeinek tisztántartásáról 1

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 14/2005. ( IV.21.) rendelete a város közterületeinek tisztántartásáról 1 Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 14/2005. ( IV.21.) rendelete a város közterületeinek tisztántartásáról 1 Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testülete (továbbiakban Képviselı-testület)

Részletesebben

CSÁTALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2004.(IV.8.) rendelete

CSÁTALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2004.(IV.8.) rendelete CSÁTALJA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2004.(IV.8.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Csátalja Község Képviselő-testülete

Részletesebben

1. A rendelet célja 1.. 2. A rendelet hatálya 2.. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése 3..

1. A rendelet célja 1.. 2. A rendelet hatálya 2.. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése 3.. Tapsony Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Tapsony Községi

Részletesebben

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A település szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról

Részletesebben

Egységes szerkezet. 18/2007. (XII.14.) rendelete

Egységes szerkezet. 18/2007. (XII.14.) rendelete Egységes szerkezet Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. (XII.10.), 4/2011. (II.16.), 7/2013. (V. 02.), 4/2015. (V.04.) rendeletekkel módosított 18/2007. (XII.14.) rendelete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Borsodszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Borsodszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Borsodszentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-i ülésére Tárgy: Egyes tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló rendelet-tervezet Előadó: Németh

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, a települési szilárd hulladék kezeléséről, a hulladékok szelektív gyűjtéséről és ártalommentes

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat 23/2009. (VII. 6.) rendelete

Bodajk Város Önkormányzat 23/2009. (VII. 6.) rendelete Bodajk Város Önkormányzat 23/2009. (VII. 6.) rendelete a helyi környezet védelméről, az ingatlanok és közterületek tisztán tartásáról [egységes szerkezetben a módosításáról szóló 12/2011. (VI. 3.) önkormányzati

Részletesebben

Balatonfűzfő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 37/1996. (VII. 29.) számú rendelete

Balatonfűzfő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 37/1996. (VII. 29.) számú rendelete Balatonfűzfő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 37/1996. (VII. 29.) számú rendelete a kommunális szilárd hulladék gyűjtésére és elszállítására vonatkozó szervezett közszolgáltatás kötelező

Részletesebben

Bekecs Községi Önkormányzat. 11/2007. (VII.2.) számú rendelete. A köztisztasági tevékenységről

Bekecs Községi Önkormányzat. 11/2007. (VII.2.) számú rendelete. A köztisztasági tevékenységről Bekecs Községi Önkormányzat 11/2007. (VII.2.) számú rendelete A köztisztasági tevékenységről Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi

Részletesebben

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2007. (VI.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2007. (VI.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2007. (VI.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A KÖZTISZTASÁGRÓL Szólád Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében foglalt

Részletesebben

VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a köztisztasággal és a települési szilárd. hulladékkal összefüggő tevékenységről.

VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a köztisztasággal és a települési szilárd. hulladékkal összefüggő tevékenységről. VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK r e n d e l e t e a köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységről. E rendelet kihirdetve: \ Várpalotán, 1992. jjmr5?...

Részletesebben

I. Fejezet 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Nagyfüged Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (VI.25.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről Nagyfüged Községi

Részletesebben

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2002. (I.25.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET HATÁLYA

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2002. (I.25.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET HATÁLYA FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2002. (I.25.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL (A 24/2007. (XII.21.) és a

Részletesebben

A rendelet célja és hatálya

A rendelet célja és hatálya Cserkút Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2019. (I. 16.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó kötelező helyi közszolgáltatásról Cserkút

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 6/2012.(II.10.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok

Részletesebben

BOGDÁSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK

BOGDÁSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK BOGDÁSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (IV.24.) számú rendelete a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról BOGDÁSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK FELSŐZSOLCA NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/1993. (VII.3.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTISZTASÁG FENNTARTÁSÁRA (A 4/2000. (IV.7.) ÉS A 18/2009. (X.30.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL EGYSÉGES

Részletesebben

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (VIII.27.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET HATÁLYA

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (VIII.27.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET HATÁLYA FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (VIII.27.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSI FOLYÉKONY HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL (Az 1/2005. (II.25.)

Részletesebben

Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2016. (VI.9.) önkormányzati rendelete

Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2016. (VI.9.) önkormányzati rendelete Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2016. (VI.9.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és azok elmulasztásának jogkövetkezményeiről Mélykút Város Önkormányzat

Részletesebben

ALMÁSKERESZTÚR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE. 4/2016.(V.27.) önkormányzati rendelete

ALMÁSKERESZTÚR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE. 4/2016.(V.27.) önkormányzati rendelete Almáskeresztúr Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2016.(V.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2016-05-28 -tól Almáskeresztúr Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2016.(V.27.) önkormányzati

Részletesebben

Szatymaz Község Képviselő-testületének 32/2012.(XII.13.) önkormányzati rendelete

Szatymaz Község Képviselő-testületének 32/2012.(XII.13.) önkormányzati rendelete Szatymaz Község Képviselő-testületének 32/2012.(XII.13.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási és a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról és

Részletesebben

Mezőszilas Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2011. (V. 24.) önkormányzati rendelete. az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról

Mezőszilas Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2011. (V. 24.) önkormányzati rendelete. az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról Mezőszilas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2011. (V. 24.) önkormányzati rendelete az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról Mezőszilas Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyar

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Dorogháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015.(VII.03.) önkormányzati rendelete az allergiát okozó gyomnövények elterjedésének visszaszorításáról, a magánterületek karbantartásáról. Dorogháza

Részletesebben

Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2012. (V. 25.) önkormányzati rendelete. a közterületek tisztántartásáról, használatáról

Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2012. (V. 25.) önkormányzati rendelete. a közterületek tisztántartásáról, használatáról Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2012. (V. 25.) önkormányzati rendelete a közterületek tisztántartásáról, használatáról Tiszaszentimre Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról Sajókápolna Község Önkormányzata Képviselő -testületének

Részletesebben