Paradoxonok a modern fizikában és a tudatkutatásban

Átírás

1 Dr. Héjjas István Paradoxonok a modern fizikában és a tudatkutatásban A XX századdal új korszak kezdődött a természettudományokban. A fizikában megjelent a kvantumelmélet és a relativitás elmélet, és a pszichológiában Freud felfedezte, hogy a lelki működésünk túlnyomó része tudattalanul zajlik. Később Jung azt is felfedezte, hogy a személyes tudattalan mögött ott lapul a kollektív tudattalan, amelyen keresztül kapcsolatban van egymással az emberek mélyebb tudati szintje. A modern fizikában a kvantumelmélet és a relativitáselmélet szinte felborította a klasszikus fizikai világképet, csakhogy homlokegyenest ellenkező irányban. A két elmélet között logikai ellentmondások vannak, amelyeket megnyugtatóan tisztázni nem sikerült. A relativitáselmélet szerint például az anyagi világ kiszámítható, determinisztikus módon működik, miközben a kvantumelméletben valószínűségi hullámfüggvényekkel találkozunk. A relativitás elméletben tér és idő négydimenziós téridővé olvad össze, miközben a kvantumelméletben tér és idő merőben különböző két entitás, olyannyira, hogy egyes részecskék akár időn kívüli állapotban is létezhetnek. Ugyanakkor mindkét elmélet behozott a fizika tudományába egyfajta szubjektivitást, amely szerint a fizikai jelenségek lezajlása attól is függhet, hogy azt honnan, milyen módon figyeljük meg. A relativitás elmélet szerint egymáshoz képest mozgó rendszerekből nézve más lesz a tárgyak mérete, tömege, energiája, és az idő haladási sebessége. A kvantummechanika koppenhágai értelmezése szerint pedig a fizikai kísérlet eredménye a fizikai objektum, valamint a kísérletező személy tudatának kölcsönhatásában alakul ki. A fizikai Nobel díjas Niels Bohr szerint: Anyone who is not shocked by quantum theory has not understood it. Bohr egy másik észrevétele: Ha meg akarjuk érteni a kvantumelméletet, az emberi tudat működését kell megérteni. Az Auckland University fizika professzora, Chris King pedig az 1990-es években már így fogalmaz: Ha meg akarjuk érteni az emberi tudat működését, a kvantumelméletet kell megérteni. Carl Gustav Jung szinkronicitás elmélete szerint vannak események, amelyek együtt történnek, annak ellenére, hogy közöttük oksági összefüggés nincs, és a véletlen egybeesés valószínűsége csekély. Példaként hozta fel az esetet, amikor egy nő páciense álmát elemezte, amelyben skarabeus bogár is szerepelt. Amikor ez szóba került, az ablaknak csapódott egy skarabeus bogár, pontosabban annak ritka európai változata. Egy alkalommal pedig, Jung és Freud heves vitája idején, amikor az indulatok magasra csaptak, kettéhasadt a rendelőben a szekrény vastag tölgyfa ajtaja. Az ilyen és ehhez hasonló jelenségek magyarázatát Jung és Wolfgang Pauli 1952-ben közös könyvükben igyekeztek feltárni, és ebben elemezték a kollektív tudattalan és a kvantumfizikai jelenségek közötti kölcsönhatásokat. A fizikai Nobel díjas Pauli azt a következtetést vonta le, hogy Jung szinkronicitás elmélete nem ellenkezik a kvantummechanika koppenhágai értelmezésével.

2 Az ezzel kapcsolatos eredmények továbbfejlesztéseként jelent meg az 1990-es években a kvantumpszichológia elmélete, amely szerint a tudat és a kvantumfizikai jelenségek közötti kölcsönhatások kínálhatnak magyarázatot egyes parapszichológiai jelenségekre is. Kísérleti bizonyítékot szolgáltattak erre a Grinberg-Zylberbaum által végzett kísérletek, amelyek során a kísérleti személy szeme előtt villogó fényforrást működtettek, és az agy látóközpontja felett elhelyezett elektródák EEG jelében megjelent a villogási frekvencia. A következő kísérletet két személlyel végezték, akik meditációban kölcsönösen egymásra koncentráltak, és bár csak az egyikük szeme előtt villogott a fényforrás, a másik személy EEG jelében is mérhető volt a villogási frekvencia. Ilyen és ehhez hasonló kísérletek alapján feltételezhető, hogy a tudattalan mélyebb szintjei és az anyagi világ mélyebb szintjei között kölcsönhatások működhetnek. Minél mélyebbre merülünk a tudattalanba, annál nagyon pszichikus energiákkal találkozunk. Hasonló mondható el az anyagi világról is, amelynek mélyebb kvantumfizikai és részecskefizikai szintjein növekvő energiákat tapasztalunk, hiszen a kémiai energiák erősebbek, mint a mechanikai mozgások energiája (gondoljunk a robbanóanyagokra), a nukleáris energia pedig még ennél is sokszorta hatalmasabb. A belső pszichikai világ és a külső materiális világ párhuzamba állítható, amint az alábbi táblázat szemlélteti. TUDAT személyes tudattalan KLASSZIKUS FIZIKAI JELENSÉGEK molekuláris jelenségek kollektív tudattalan archetípus képek archetípus szimbólumok határtalan? kvantumfizikai szintek szubatomi jelenségek szubnukleáris szint extra dimenziók? Az anyag és a tudat közötti kölcsönhatások lehetséges magyarázata az lehet, hogy a pszichikai és materiális világ között éppen a legalsó, nagy energiájú szintek között lehet kölcsönhatás. Érdemes áttekinteni néhány kvantumfizikai jelenséget, amelyek annyira különösek, hogy szinte az az érzésünk támadhat, mintha csak Alíz Csodaországában barangolnánk. Az egyik ilyen jelenség az alagút effektus, amelynek során villamosan töltött részecskék bizonyos valószínűséggel képesek átlépni egy olyan potenciál gáton, amelyhez nincs elegendő energiájuk, míg más esetben egy olyan potenciál gáton is fennakadnak, amelyhez bőven lenne energiájuk. A jelenség ahhoz hasonló, mint amikor egy átlagosan 2 méteres ugrási teljesítményű magasugró néha az 5 méter magas lécet is átugorná, máskor pedig a 20 centiset is leverné. A jelenség elvileg alkalmas lehet arra is, hogy extrém körülmények között akár szilárd tárgyak is áthatoljanak 2

3 egymáson. Ehhez hasonló kísérletet már végeztek nagy nyomáson és nagyon alacsony hőmérsékleten szilárd kristályos szerkezetűvé alakított hélium tárgyakon. Egy másik különös kvantumfizikai tény, hogy a szilárd és tömör tárgyak atomjai az atommagot körülvevő elektronok gömbhéjain belül gyakorlatilag üresek. Ha például a parlament anyagának minden egyes atomjából az atommagokat és az elektronokat szorosan egymás mellé helyzenénk, az épület anyaga elférne egy só szem belsejében. Fontos kvantumfizikai jelenség a részecskék kettős természete, az hogy képesek akár koncentrált pontszerű objektumként, akár térben szét terülő hullámokként viselkedni, és ilyenkor egyszerre két vagy több különböző helyen is tartózkodhatnak. Ezt a jelenséget a kétréses interferencia kísérlettel lehet szemléltetni. Felfedezték azt is, hogy ha ilyen kísérletben a részecske áthaladása után az egyik rést bezárják, akkor a részecske, visszamenőleges hatállyal úgy viselkedik, mintha csak az egyetlen nyitott résen haladt volna keresztül. Ez azt is jelenti, hogy extrém körülmények esetén az idő néha egy kicsit visszafelé is ugorhat. A kvantumfizikában ugyanis a részecskék olykor teljesen figyelmen kívül hagyhatják az idő puszta létezését, akár időn kívüli állapotban is tartózkodhatnak. Jung szinkronicitás elmélete alapján kell, hogy legyen kölcsönhatás a tudat és a fizikai világ között. Az egyik lehetséges magyarázat szerint a megoldást az Einstein-Podolsky-Rosen effektus kínálja. Eszerint létezhetnek nem lokálisan csatolt részecske párok, amelyek viselkedése összehangolt, annak ellenére, hogy távol vannak egymástól, és közöttük nem működik semmiféle információ átvitel, vagy ha mégis működik, akkor annak a fénysebességnél gyorsabban kell működnie. Kézenfekvő a felvetés, hogy hasonlóan működhetnek nem lokális csatolások az emberi tudat és anyagi objektumok között. Sőt az is valószínű, hogy az emberi tudat nem az agyműködés terméke, hanem a kettő között nem lokális csatolás működik. Más szóval: az agy egyfajta interfész, csatoló elem, tudat és test között. Más megközelítést képvisel a kvantummechanika koppenhágai modellje. Eszerint, amikor az anyagi részecskék nem állnak megfigyelés alatt, olyankor térben lebegő valószínűségi hullámok formájában léteznek. Megfigyelés hatására a hullámfüggvény összeomlik, és annak egyik nagy valószínűségű pontjában megjelenik a pontszerű részecske. A sok részecskéből álló anyagi tárgyak pedig ilyen hullámfüggvények koherens szuperponált állapotaiként léteznek. Kérdés ezért, létezhet-e megfigyelőtől független objektív fizikai jelenség. Einstein szerint persze nagyon nehéz elképzelni, hogy amikor senki (még egy egér sem) nézi a Holdat, olyankor az nincs is ott, hanem helyette valószínűségi hullámok lebegnek a térben. Niels Bohr válasza: márpedig úgy tűnik, ezt mutatja a kvantummechanika. Más megközelítésben vizsgálja a kérdést Fred Alan WOLF, aki szerint a koherens szuperponált állapot, vagyis a lehetőség-függvények halmaza nem omlik össze. Valamennyi lehetséges állapot párhuzamosan létezik, és mi a legvalószínűbb állapotok szuperpozícióját tapasztaljuk valóságként. Ez azonban azt jelentheti, hogy végtelen sok párhuzamos valóság létezik, és a tudatunk választja ki ezekből azt, amelyet valóságként elfogadunk. 3

4 Más szóval: mindenki megteremti a saját univerzumát, ezért előfordulhat, hogy ugyanazt az élethelyzetet az egyik ember szenvedésként, míg egy másik boldogságként éli meg. Hasonló ez ahhoz, ahogyan a több féle módon értelmezhető képeket látjuk. A kvantumpszichológia Robert Anton Wilson féle értelmezése abból indul ki, hogy az anyagi világ mikrofizikai szintjén ún. kvantumkáosz uralkodik, amelyből minden pillanatban sok millió pillangó effektus indul el és tör fel a makrovilág felé. Bár ezek hatása általában statisztikusan kiegyenlítődik, ámde az egyensúly időnként felborulhat és véletlen makrofizikai jelenségeket, esetenként katasztrófákat, vagy csodálatos gyógyulásokat is létrehozhat. A kvantumkáosz és a tudat között azonban nem lokális kölcsönhatások működhetnek, és ezek hatása olyan lehet, hogy felboríthatja a pillangó effektusok egyensúlyát, és ezzel befolyásolhatja a testi működéseinket, és/vagy a minket körülvevő világot. Márpedig akkor mi magunk teremtjük meg a saját a virtuális valóságunkat. Ez a megközelítés magyarázatot kínálhat a Jung által szinkronicitásnak nevezett jelenségekre is. Felvethető a kérdés, hogy vajon csak a mi humán léptékű világunkban működik a szinkronicitás, vagy globális, vagy akár univerzális szinten is. A globális szintű szinkronicitás lehetőségét veti fel James Lovelock GAIA elmélete, amely szerint a Föld úgy működik, mint egy élőlény, benne önszabályozó mechanizmusok biztosítják a rendszer stabilitását. GAIA az ógörög mitológiában a Föld isten-asszonya, Uránosz Ég-isten felesége, gyermekeik a száz kezű óriások, az egyszemű küklopszok, az Olimposz isteneivel hadakozó kígyólábú gigászok, és a titánok, közöttük Krónosz, az idők ura, aki felfalta gyermekeit, kivéve Zeuszt, aki később a világ urává és főistenné lépett elő. Úgy tűnik az ősi görög civilizációban megsejthettek valamit a globális szintű szinkronicitás lehetőségéről. No de mi a helyzet az univerzális szinttel? Az ún. antropikus elv szerint a Világegyetem úgy van megkonstruálva, hogy abban létre tudjanak jönni élhető bolygók, és tudatos élőlények. Az Univerzum működését 26 független (egymásból nem levezethető) fizikai állandó (gravitációs állandó, fénysebesség, Planck állandó, stb.), és ezek egymáshoz képesti viszonya alapvetően meghatározza. Ezek az állandók az ősrobbanás pillanatában jöttek létre, úgy összehangolva, hogy létrejöhessenek naprendszerek, körülöttük élhető bolygókkal, rajtuk élőlényekkel. 26 fizikai állandó precíz véletlen összehangolódása azonban nem valószínű, mert ha ez tényleg véletlen, akkor ennek a véletlennek kisebb a valószínűsége, mintha valakinek minden héten 5 találata lenne a lottón. Közben a fizikusok rájöttek, hogy a relativitáselmélet és a kvantumelmélet közötti ellentmondásokat matematikai értelemben úgy lehet kiküszöbölni, ha feltételezzük, hogy a három dimenziós tér és egy dimenziós idő mellett további általunk nem tapasztalható extra dimenziók léteznek. Ennek alapján dolgozták ki a szuperhúr, szupergravitációs és szupermembrán elméleteket, valamint azt az elméletet is, amely szerint a tapasztalható négy dimenziós téridő egy öt dimenziós univerzum hologramja, amelyben az energia megmaradás törvénye mellett érvényesül az információ megmaradás elve is. Ez azt jelenti, hogy bármilyen ismeret, amivel rendelkezünk, nem veszhet el. Nem tűnhet el a tudásunk, nem semmisülnek meg a gondolataink, az emlékeink, a vágyaink, az indulataink, akkor sem, ha meghalunk, mert mindezt az Univerzum tárolni fogja. 4

5 Egy tibeti mondás szerint, ha egy megvilágosodott bölcs egy barlangban magányosan meditálva hatalmas jelentőségű felismeréshez jut, és a következő pillanatban meghal, a tudása nem veszik el, hanem szétsugárzódik a többi lény felé. Jung alapján úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez a tudás elvileg előhívható a kollektív tudattalanból. A példa arra is utal, hogy az egykor élt megvilágosodott bölcsek birtokában lehetett minden olyan tudás, amelyet mostanában kezd a modern tudomány újra felfedezni. Sok jel mutat arra, hogy a tudomány újabb paradigmaváltás előtt áll, amely új megvilágításba helyezi a fizikai és pszichikai világképünket. Ennek elfogadása azonban alighanem óriási ellenállásba fog ütközni, érvényre jutásához idő és türelem kell. Már Selye János rámutatott arra, hogy a forradalmian új tudományos felismerések attól újak, mert ellenkeznek a korábban elfogadott és igaznak hitt tudományos felfogással. Max Planck szerint egy forradalmian új tudományos felismerés akkor tör utat magának, ha kihal az a nemzedék, amely nem képes az új gondolatokat befogadni Érdemes itt utalni arra, hogy Newton elméletét az égitestek között ható titokzatos vonzóerőről (gravitációról) a kortárs tudósok sötét középkori okkultizmusnak tekintették. A gyanút erősítette, hogy Newton mélyen vallásos ember volt, aki behatóan foglalkozott misztikus, ezoterikus tanításokkal, többek között alkímiával, asztrológiával, és meg volt arról győződve, hogy a természet működésébe Isten rendszeresen tudatosan beavatkozik, és ezáltal tartja fenn annak harmóniáját, tökéletes rendjét. Ugyanakkor Newton volt az, aki felismerte, hogy távoli tárgyak között láthatatlan kölcsönhatások működhetnek, akkor is, ha azok nincsenek összekapcsolva lánccal, kötéllel, rúddal, vagy más olyan eszközzel, amellyel mechanikai erőt lehet közvetíteni. Bizonyos értelemben előfutára lehetett ezzel a nem lokális csatolás jelenségének, amely az Einstein- Podolsky-Rosen effektus alapján értelmezhető. Nem tudjuk, mit hozhat majd az új paradigmaváltás. Lehet, hogy két évszázad tudományos materializmus után ismét a tudományos spritualizmus korszaka következik, mint Newton idejében? 5