FIZIKAI RÉTEG. A fizikai réteg a számítógép-hálózatok hétrétegű OSI modelljében az első, avagy legalsó réteg.

Átírás

1 FIZIKAI RÉTEG A fizikai réteg a számítógép-hálózatok hétrétegű OSI modelljében az első, avagy legalsó réteg. Ez a legalsó réteg a fizikai közeggel foglalkozik, azzal, hogy hogyan kell az elektromos jeleket a számítógép-hálózat kábeleire ültetni. Biztosítania kell, hogy a kábelre kiküldött 1 bitet a vevő oldal is 1-nek lássa, és ne 0-nak. Mi a feltétele, és hogyan lehet megvalósítani a lehető legminimálisabb háttérzajt stb. Az összes, internetet alkotó hálózat lényegében csak a fizikai rétegeiken keresztül kommunikál egymással. A hálózatok forgalma bármilyen fizikai közegen továbbítható, ennek mikéntjét írja le a fizikai réteg, és annak protokolljai. A fizikai réteg felelős a bináris adatok átviteléért. Ennek érdekében a fizikai átviteli közeg valamely tulajdonságát megváltoztatja. A vevő ezt a változást érzékelve képes abból az eredeti adatokat visszaállítani. Az átviteli közeg többféle lehet, ennek megfelelőek lesznek azok a jellemzők, amelyeket az adatátvitel céljából meg lehet változtatni. A számítógép hálózatokban az adatátvitel a számítógépek között kialakított összeköttetéseken valósul meg. Az információ továbbítása történhet digitális és analóg jelekkel egyaránt. Az analóg átvitel esetében a leglényegesebb jellemző a sávszélesség, ami a közegen átvihető jel maximális és minimális frekvenciájának a különbsége és a mértékegysége Hz. A digitális hálózatok esetében a sebesség jellemzésére az időegység alatt továbbított bitek számát használjuk (bitsebesség), melynek jellemző mértékegysége a bit/s. Találkozhatunk még a Baud mértékegységgel is, ami az egy másodperc alatt átküldött vonali kódok számát jelenti. (Ez a használt vonali kódolástól függően lehet a bitsebességnél kisebb vagy nagyobb érték). Digitális adatátvitel: sebességét bizonyos idő alatt továbbított bitek számával határozhatjuk meg, mértékegysége bit/s. Használatos a baud mértékegység, amely a másodperc alatt bekövetkezett változások számát adja meg. Analóg adatátvitel: a sávszélesség a legfontosabb jellemzője a közegen átvihető jel maximális és minimális frekvenciájának különbsége, mértékegysége Hz. A hosztok, pontosabban a hálózati kapcsolóelemek és végpontok között vonalak valósítják meg a tényleges kapcsolatot. Abban az esetben, ha adatátvitel folyik, akkor a két "beszélgető" állomás kisajátítja a vonalat. Elképzelhető, hogy a hosszú kapcsolódási idő alatt alig van adatforgalom. Felismerték ezt a tényt és megoldásként a vonalakat több, kisebb kapacitású csatornákra osztják. Mindegyik csatorna önálló adatátvitelre alkalmas, tehát az átviteli idő alatt a két kapcsolódó hoszt között vonalként viselkedik. A fizikai vonalakon több ilyen csatorna alakítható ki, amivel a kapcsolatok száma növekszik, pénzbe pedig nem kerül. A vonalak megosztásának három, a gyakorlatban alkalmazott eljárása van. 1

2 Az első megoldás szerint a fizikai közeget speciális eszközökkel megosztják több egység között. Ezt a műveletet multiplexelésnek nevezik. A multiplexelés során a vonalat meghatározott, rögzített módszer szerint osztjuk fel. Minden bemeneti csatornához tartozik a túloldalon egy kimeneti csatorna is. A vevő oldalon biztosítani kell, hogy az érkező információkat a címzett vegye. Azt a műveletet, amely ezt biztosítja, demultiplexelésnek nevezik. A gyakorlati megvalósítás alapján beszélhetünk frekvencia- és időosztásos multiplexelésről. A frekvenciaosztásos multiplexelés bonyolultnak tűnő, ámde meglehetősen egyszerű vonalmegosztási módszer. Analóg átvitelben használják. Azon a felismerésen alapul, hogy a ténylegesen átvitelre kerülő analóg jelek viszonylag kis frekvenciatartományba esnek. Mivel a vonal sávszélessége ennél jelentősen nagyobb, több ilyen tartomány vihető át egyszerre rajta. Azt kell megoldani, hogy ezek a tartományok egymástól jól elkülöníthetők legyenek. Az analóg jelek esetében megvalósítható az, hogy a kisfrekvenciás jelek ráültethetők egy nagyobb frekvenciájú jelre. A vevőoldalon ezt a jelet kivéve az eredeti analóg jelsorozat rendelkezésre áll. Azt a jelet, amelyre az információt hordozó analóg jeleket rákeverik, vivőjelnek, vagy vivőfrekvenciának nevezik. Az adó oldalon a csatornák jeleit ráültetik egy-egy vivőfrekvenciára (modulálják). Ezeket összegzik, majd a jelek összegét átviszik a vevő oldalra. Ott a jeleket szűrőkkel szétválasztják, majd egy második szűrés során a hasznos jel alól kiszedik a vivőjelet. A módszer használatánál ügyelni kell, hogy az egyes vivőfrekvenciák között megfelelő szélességű frekvenciarés maradjon. Ez azért fontos, mert ha a hasznos jelek frekvenciatartománya összeér, akkor azokat nem lehet már szétválasztani. Figyelembe kell venni azt is, a vevő oldalon elhelyezett szűrők pontossága (meredeksége) véges, tehát a nagyon közeli csatornákat már nem tudják korrektül szétválasztani. A harmadik ok, hogy a vezetéken minden esetben rárakódnak a hasznos jelre zavarjelek. Ez azt eredményezheti, hogy a frekvenciatartomány elmászik valamelyik irányba, ekkor pedig már átlóghat a következő csatornába. Üzenetkapcsolás: az adó oldal a teljes üzenetet elküldi a legközelebbi szabad hosztnak, amely tobvábbküldi ugyanúgy a következőnek, ez egészen így folytatódik a címzettig. Mivel a teljes információmennyiséget egyszerre küldi a rendszer, a vonal rövid ideig foglalt. Hátránya, hogy az információt fogadó hosztnak legalább akkora kapacitással kell rendelkeznie, amekkora a küldött üzenet. Csomagkapcsolás: az üzenetet kisebb részekre darabolják, ezeket mint önálló információt továbbítják különböző útvonalakon. A vevő oldal ismét sorrenbe állítja az információkat (előfordulhat, hogy azok nem az eredetinek megfelelő sorrendben érkeztek), létrehozza az eredeti üzenetet. Vonalkapcsolás: nem rendelhető hozzá egy adó és egy vevő, hanem az állomások és a kommunikáció szükséglete alapján jutunk hozzá. A kommunikáló felek ezt pont-pont kapcsolatként érzékelik. A TCP/IP hálózat fizikai szintje azonos az ISO/OSI modell fizikai szintjével. Ez a réteg gondoskodik a hálózati eszközzel, mint például a modemmel, az Ethernet- vagy ISDN-kártyával való kapcsolatról. Elvégzi az adatok hardveren keresztüli továbbítását a hálózat felé. Feladatának 2

3 elvégzése során becsomagolja a felsőbb szintek által szállított, a hálózatnak szánt adatokat a fizikai hálózatnak megfelelő címek "csomagolópapírjába". Ez a réteg teljesen rejtve marad a felhasználók elől. Feladata: bitek továbbítása a csatornán. Fizikai átviteli közegek I. Koaxiális kábel A koaxiális szó önmagában "közös tengelyű"-t jelent. A koaxiális vezeték felépítése bentről kifelé haladva: vezető ér-melegér, szigetelőanyag, árnyékolás(alumíniumfólia vagy sodrott háló), szigetelőanyag. Két fő típusa van: Szélessávú koaxiális kábel: analóg átvitelt tesz lehetővé, MHz-es jeleket akár 100 km-re is továbbít. GHz-es nagyságú jelek átvitelére is alkalmas, így a vonalat több, kisebb sávszélességű csatornákra osztják, így egymástól független információátvitelt tesznek lehetővé egy vonalon. Alapsávú koaxiális kábel: főleg a digitális adatátvitelben használják. Két típusa van, a vékony és a vastag koaxiális kábel. A vékony koaxiális kábelt az Ethernet hálózatokban használják adatátviteli sebessége 1 km-en 100Mbit/s- a távolság csökkenésével ez a szám nő és fordítva. A vastag koaxiális kábel lassan eltűnik, a vékony koaxnál vastagabb, nehezebben szerelhető, ugyanakkor nagyobb távolságok áthidalhatók ugyanakkora sebességgel-jobban kiküszöbölhetők ugyanis a környezeti hatások által okozott zavarok. II. Csavart érpár Két szigetelt, spirálisan egymásra csavart vezetékből áll. Az árnyékolással ellátott érpárt STP kábelnek, az árnyékolás nélkülit UTP kábelnek nevezzük. Az egymásra csavarással a jelkisugárzás minimálisra csökkenthető. Ha több érpárt fognak össze, általában egy szigeteléssel látják el őket, így tovább csökkentik a külvilág hatásait a kábelekre. A közepes méretű hálózatok az UTP kábeleket részesítik előnyben. Az UTP kábeleket több típusba osztják: 1. kategória hangátvitel 2. kategória - 4 Mbit/s- os adatvonal 3. kategória - 10 Mbit/s- os adatvonal 3

4 4. kategória - 20 Mbit/s- os adatvonal 5. kategória Mbit/s- os adatvonal 5e kategória Mb/s átviteli sebesség 6. kategória Mb/s átviteli sebesség 7. kategória 10Gbit/s átviteli sebesség Az UTP kábel 100 m-t képes erősítés nélkül áthidalni. Bekötési szabványok csavart érpárra III. Optikai vezeték Az optikai vezeték használatakor az információ fényimpulzusok formájában terjed a közegben- ez lehet levegő is, de csak kis távolságokon belül. Nagy távok esetén a fény optikai szálon keresztül terjed. Ez egy nagyon vékony cső, melynek belsejét speciális anyag tölti ki, amelyben halad a fény. Kétféle kábelen keresztül továbbítható az információ: a többmódusú és egymódusú kábelen. A többmódusú kábel esetében a fényvisszaverődés segítségével továbbítják az információt: ha a vezetőben a fény megfelelő szögben esik a cső felületére, teljes mértékben visszaverődik, így tud haladni az információ. Az egymódusú kábel esetében a cső átmérője megegyezik a fény hullámhosszával, így a fény visszaverődés nélkül haladhat, nagy távolságba juthat az információ erősítés nélkül. Multimódusú és egymódusú optikai kábelek Egyik alapvető kritériuma az optikai berendezések ismertetőjelei közül az egyik a száloptikának a fajtája, amellyel az működik. A fő szempont az optikai kábel magjában lévő fény továbbításának a módja - egymódusú vagy multimódusú. 4

5 Az optikai kábel három lényeges részből tevődik össze és közben speciális funkciókat lát el: mag, védőréteg bevonat, puffer bevonat. Egy rost szerkezete: 1. mag, 2. bevonat, 3. puffer bevonat Az optikai kábeleken a fény továbbítása a teljes belső visszatükröződés, visszaverődés jelenségén alapszik. A magot általában adalékanyagú "szennyezett" üvegből készítik, (pl. GeO2 + SiO2), a központi részén halad keresztül a fény, amíg a rostbevonat tiszta üvegből készül. (SiO2). Az anyagok ilyen kombinációja szabja meg a fénytörésük indexét. A teljes belső visszatükröződés megvalósításához a bevonatnak a fénytörésindexénél (tiszta üveg) alacsonyabbnak kell lennie, mint a mag törésmutatójának (adalékanyagos üveg). A pufferbevonat körbeveszi a a rostot, amely általában egy hőre lágyuló anyagból és különleges gélekből készül, ami megvédi a rostot a mechanikus sérülésektől. A fő különbség az egymódusú és multimódusú száloptikai kábel között a fénytovábbítás útja a rostmagban. Egy multimódusú rostmag sokféle módot továbbít (leegyszerűsítve - a fény sugárnyalábjai ugyanazon hullámhosszon). A multimódus megtöbbszörözése modális szétszóródást okoz, amelyiknél a trend megfordulhat és a tartomány egy jelentős csökkenésére, vagy a jelátviteli sebességre hatással lehet. Egyszerűen, a jel egy időben terjed, mert az optikai jel terjedési sebessége nem ugyanaz a módok közül mindegyiknél a különböző útvonalhosszak miatt az adó és a vevőkészülék között, mivel a fény eredeti visszatükröződése a különböző szögekből sugárzik a mag határán. A modális szétszóródás jelenségét gyakorlatilag kiküszöböli egy egymódusú rost-mag amelyik a fényt csak egy módon továbbítja egy speciális hullámhosszal. Egy egymódusú kábel esetében, a fényhullámok majdnem párhuzamosan a rost tengelyével terjednek. Adatarányokat az egymódusú optikai kábelekben a terjedés polarizációja és kromatikus szétszóródás határozza meg. A kromatikus szétszórás az anyag szétszóródásának egy kombinációja és a hullámvezető azaz a rost szóródása. A jelenségek a jel romlásához vezetnek amiatt, hogy késedelmet okoznak az érkezésnél az idő és a jel különböző összetevői között, mindazonáltal nem hatnak a jelminőségre annyira jelentősen, mint a multimódusú rostok esetében. A fényszóródás az eltolt rostoknál és a nem nulla 5

6 szóródású eltolt rostoknál is vannak, a hullámvezető szétszóródását gyakorlatilag a harmadik továbbítási ablakban kiküszöbölik (1550 nm). A fény terjedése az optikai kábelekben: 1 - multimódusú optikai kábel, 2 - egymódusú optikai kábel. Multimódusú és az egymódusú kábelek magjai átmérőben különböznek egymástól. Az egymódusú magja általában 8-10 mikrométer között van (jellemzően 9 um), amíg egy multimódusúnak a magja 62.5, vagy 50 mikrométer. Mindkét esetben a bevonat tipikus átmérője 125 mikrométer. A kábelek közt látható különbség nincs - a telepítőknek figyelni kell a kábelek jelzésére és az együttműködő berendezésekre. A legtöbb esetben, az optikai kábelek számára készült csatlakozók, mechanikai és hegesztő eszközök mindkét fajtára alkalmasak használatra. A telepítőknek gondosan ki kell választani a megfelelő aktív eszközöket, optikai kábeleket és tartozékokat. Az egymódusú optikai kábel nagy előnye a jelek átvitele, továbbítása (regeneráció nélkül) 120 kilométer távolságig. A multimódusú rostok esetében a maximális továbbítási tartomány 2 kilométer. Természetesen a tényleges hatótávolságot meghatározzák az alkalmazott optikai eszközök és azok paraméterei. A DIPOL sokféle egymódusú és multimódusú berendezést kínál - aktív eszközökből például széles kínálat van a média- és videókonverterek területén, különféle tartozékokból, konnektorokból, adapterekből, csillapítókból és patchcordokból hasonlóan. IV. Vezeték nélküli átviteli közegek Már az is nagy dolognak számít, hogy képesek vagyunk egy egyszerű kábel segítségével adatokat továbbítani, de az még nagyobb esemény, hogy ugyanezeket az adatokat akár elektromágneses hullámok által is elküldhetjük. 6

7 A rádiófrekvencia kifejezés olyan tulajdonságú váltóáramra utal, amelyet ha antennába vezetünk, akkor elektromágneses tér keletkezik, amely alkalmas vezeték nélküli sugárzásra és\vagy kommunikációra. Ezek a rezgésszámok az elektromágneses spektrum nagy részét lefedik kilenc kilohertztől, ami még az emberi hallásküszöbön belül van, egészen három gigahertzig. Rengeteg készülék hasznát veszi a rádiófrekvenciás térnek: vezeték nélküli telefonok, mobiltelefonok, műholdas sugárzórendszerek, CB rádiók. Magyarországon a rádióhullámon történő adatátvitel főképp a mobil szolgáltatókra korlátozódik. Eleinte szenzációnak számított a vezeték nélküli vonal, majd elterjedt a rövid szöveges üzenet, s most már akár képet is küldhetünk ugyanazon a készüléken. A vezeték nélküli átviteli mód az elektromágneses hullámokkal mutat szoros összefüggést. Ezt azért részletezem egy kicsit, mert ennek megértéséhez fel kell elevenítenünk fizikai tanulmányainkat. Az elektronok mozgásukkor elektromágneses hullámokat keltenek maguk körül, amelyek a szabad térben tovaterjednek. Ilyen hullámokat elsőként Heinrich Hertz német fizikus állított elő. Ezért róla kapta a mértékegységének nevét. Az elektromágneses hullám másodpercenkénti rezgésszáma a frekvencia. Ha egy elektronikus áramkörhöz megfelelő méretű antennát csatlakoztatunk, akkor az elektromágneses hullámokat szét lehet úgy szórni, hogy kicsivel arrébb venni lehessen őket. Az összes vezeték nélküli átviteli mód ezen az elven alapul. A vákuumban minden hullám a frekvenciájától függetlenül ugyanazzal a sebességgel terjed, ami a fénysebesség, amelynek értéke 3*108 m/s. A teljes elektromágneses spektrum öt fő hullámsávjai: röntgensugarak, gamma sugarak, ultraibolya sugarak, látható fény, infravörös sugarak, mikrohullámok és rádióhullámok. Ebben a sorrendben növekszik a hullámhossz és fordítottan arányos a frekvencia. A rádióhullám, a mikrohullám, az infravörös hullám és a látható fény a spektrumnak az a része, amely alkalmas információtovábbításra. Az ultraibolya, a röntgen- és a gamma sugarak a nagyobb frekvencia miatt még jobbak lennének az információtovábbításra, hiszen minél szélesebb a frekvenciatartomány, annál nagyobb az adatátviteli sebesség, de ezeket nehéz előállítani, és nem terjednek jól az épületekben és veszélyesek az élővilágra. Egyes adóegységek meghatározott sorrend szerint frekvenciáról frekvenciára ugrálnak, vagy az átvitelt szándékosan szétszórják valamilyen széles frekvenciasáv mentén. Ezt az eljárást szórt spektrumnak nevezik. Ez a technika különösen a hadseregben közkedvelt, mivel az ilyen adásokat igen nehéz fogni. Infravörös átvitel Ezt az átviteli technikát kis-távolságú adatátvitel során használják előszeretettel. A televíziók, videomagnók és hifik távirányítóiban infravörös adóegység található. Jellemzője, hogy viszonylag jól irányítható, olcsó és könnyen előállítható. Hátránya, hogy szilárd testeken nem képes áthatolni. 7

8 Erre jó példa, hogy az egyik szobában lévő infravörös rendszer nem zavarja a szomszédos szobában lévő másik ilyen rendszert. Előnye viszont, hogy nincs szükség hivatalos engedélyeztetésre. Ez az átviteli technika jó eséllyel pályázhat egy épületen belüli vezeték nélküli lokális hálózatok átviteli rendszerének betöltött szerepére. Rádiófrekvenciás átvitel A rádióhullámok egyszerűen előállíthatók, nagy távolságra jutnak el és könnyen áthatolnak az épületek falain. Érdemes tisztázni a rádióhullám fogalmát, mit is jelent. Olyan elektromágneses hullámok, amelyek úgy keletkeznek, hogy az antenna szabad elektronjait a változó elektromos mező rezgése kényszeríti, gyorsítja. A kisugárzott hullámok frekvenciája széles tartományban mozoghat és a látható fény sebességével terjednek. A hullámok minden irányba terjednek, terjedési tulajdonságai viszont frekvenciafüggőek. Ez azt jelenti, hogy alacsony frekvencián a rádióhullámok minden akadályon áthatolnak, viszont teljesítményük a forrástól távolodva fokozatosan csökken. A nagyfrekvenciás rádióhullámok egyenes vonal mentén terjednek, és a tárgyakról visszaverődnek. A villamos motorok és más elektronikus berendezések minden frekvenciatartományban zavarják az átvitelt. A rövidhullámú rádióhullámok képesek áthatolni az ionoszférán - a földfelszín felett 100 és 500 km közötti magasságban található légréteg, amelyben elektromosan töltött részecskék mozognak - és így műholddal nagy távolságra lehet információkat továbbítani. Ezzel szemben a hosszúhullámok megtörnek, és visszaverődnek az ionoszférán, ezért a földfelszín közelében nagy távolságra is hordozzák az információt. Mikrohullámú átvitel A mikrohullám az az elektromágneses spektrum, amely 3 GHz-től 300 GHz-ig terjed. Az adatátvitelben a nagyobb sávszélességet kívánó vezeték nélküli helyeken alkalmazzák. Az optikai kábelek megjelenése előtt évtizedeken keresztül ilyen mikrohullámú rendszerek jelentették a nagytávolságú távbeszélőrendszerek alapját. 100 MHz felett az elektromágneses hullámok egyenes vonal mentén terjednek, és jól fókuszálhatók. Viszont a földfelszín görbülete problémát jelent, ha az adótornyok túlságosan messze vannak egymástól, ezért meghatározott távolságonként ismétlőkre van szükség. Minél magasabbak az adótornyok, annál messzebbre lehetnek egymástól. Ez a technológia viszonylag olcsóbb lehet, mint 50 km-nyi fényvezető kábel lefektetése. Műholdas átvitel, VSAT rendszer A világűrben lévő mikrohullámú ismétlőknek foghatjuk fel a távközlési műholdakat. A műhold alapvetően és eredendően kommunikációs eszköz, de arra is jó, hogy átjátszóállomásként vegye a Föld egyik pontjáról kiinduló rádióadást, felerősítse, majd adóként tovább sugározza a Földnek egy másik helyére. Ezen a felismerésen alapul a műholdas adattovábbítás, a műholdas műsorszórás és a műholdas telefonálás. 8

9 A műhold, akárcsak az igazi, a Föld körül kering, időről időre visszatérve ugyanarra a helyre. Az út, amit megtesz, a pályája, amit az alakja, az a szög, amit az Egyenlítő síkjával bezár és a magassága jellemez. Ezeket a paramétereket aszerint választják meg, hogy mi a műhold feladata. A legtöbb mesterséges égitestet körpályára helyezik, de előfordul ellipszis alakú is. Az, hogy a műhold mennyi idő alatt kerüli meg a Földet, a repülési magasságtól függ, akárcsak az, hogy a Földnek mekkora része látható róla egyszerre. Attól függően, hogy milyen szöget zár be a műhold pályája az Egyenlítő síkjával, halad el a műhold az északi, illetve a déli félteke egyes részei fölött. Vannak pontosan az Egyenlítő fölött repülő műholdak is. Egy vagy több transzpondert tartalmaznak, amelyek a spektrumnak csak egy részét figyelik, felerősítik a vett jeleket, és a beérkező mikrohullámokkal való interferencia elkerülése érdekében más frekvencián adják újra azokat. Azért, hogy az antennákat - amelyek a műhold adását veszik - ne kelljen mozgatni, ezért az Egyenlítő fölött keringő műholdakat használják, amelyek sebessége megegyezik a Föld forgási sebességével. Az ún. geostacionárius (GEO) pályára állított műholdak a Földről állónak látszanak. A kibocsátott sugárnyaláb lehet akár földrészeket átfogó, és pár száz km átmérőjű is. A GEO műholdak a világűri közvetlen tévéadók és a nagy sávszélességű Internetsugárzók. Vannak különféle megfigyelő műholdak - például kémholdak -, amelyek szintén geostacionárius pályán keringenek a Föld körül. Már néhány éve bevonták a műholdakat az internetelérési rendszerbe. A DirecPC és más rendszerek GEO műholdakról sugározzák a nagy sebességű adatcsomagokat az előfizetőnek, akitől egy közönséges modemes telefonos kapcsolaton keresztül jutnak el a kérések a központba, ahonnan fellövik a választ a műholdra. Az elfizető tehát ebben a rendszerben két internetes kapcsolatot tart fenn. Amikor keres valamit, a modemen keresztül elküldi a kérését az Internet szolgáltatónak, ahonnan az átkerül a műholdas szolgáltató honlapjára, s onnan a hálózati központba. A központ, miután összeállította a választ, fellövi a műholdra, amely kisugározza azt. A rendszerhez egy kis antennára, vevőegységre, különleges modemre és számítógépre van szükség. A műholdtól az előfizetőig vezető úton 4 Mbit/s átviteli sebesség érhető el. A VSAT rendszer egy speciális űrtávközlési rendszer, amelynél a földi pontok között műholdon keresztül létesül egy vagy kétirányú kapcsolat. Az angol elnevezés (Very Small Aperture Terminal) a felhasználóknál elhelyezett kisméretű antennákkal egybeépített egységekre, terminálokra utal. A távközlési műholdakat űrtávközlési szervezetek üzemeltetik, és tőlük lehet csatornakapacitást bérelni. A kisméretű földi terminálok az alábbi csoportokba sorolhatók: Csak vételre szolgáló terminálok Adó-vevõ terminálok Csak vételre szolgáló terminálokkal felépített rendszerek műsor- vagy adatszórásra, ún. egyirányú összeköttetésre alkalmas rendszerek. Egy központi állomásból és csillagalakzatban elhelyezett vevőterminálokból állnak, a központ és a terminálok között műholdon keresztül létesül 9

10 egyirányú kapcsolat. A központi állomásról kisugárzott jelet a műhold közvetítésével minden, a rendszerhez tartozó terminál egyidőben veszi. Adó-vevő terminálokkal kétirányú összeköttetéseket hozhatunk létre, elsősorban adatátvitel céljából. Az adatátviteli sebesség általában 64 Kbp/s vagy ennek egész számú többszöröse. A kapcsolat műholdon keresztül létesül a központi állomás és az egyes terminálok között, és csak ritkán két terminál között, ezért ez a rendszer is többnyire csillag felépítésű. A VSAT rendszerek előnyei: kis méret flexibilis kiépítés könnyen beszerezhető könnyen telepíthető a rendszer minden pontja hozzáférhető nagysebességű, folyamatos átvitel megbízható összeköttetések alacsony hibaarány könnyen bővíthető a tarifa független az áthidalt távolságtól A VSAT rendszerek az utóbbi években jelentek meg először az USA-ban, majd Európában is. Nemzetközi nagysebességű összeköttetés Magyarország és más ország között VSAT-tal létesíthető. 10

11 Források: 1. Berzsenyi Gimnázium Informatikai jegyzetek és feladatok <online> < Wikipédia: Fizikai réteg <online>< Optikai szálak elmélete <online> < SZTE könyvtár: Vezeték nélküli átviteli közegek <online> <