BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE"

Átírás

1 BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület január 27-i ülésére! Készítette: dr. Sulcz Andrea jegyzői kabinetvezető JELENTÉS az Önkormányzat Képviselő-testülete határozatainak végrehajtásáról, illetve a még végre nem hajtott határozatok helyzetéről 203/2014. (VI. 18.) Kt. a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Közösségi célú városrehabilitációs programok megvalósítására" című, évi pályázatán részt kíván venni. A Képviselő-testület támogatja, hogy az Önkormányzat a XVI. kerületi, János utcai, hrsz-ú területre pályázatot nyújtson be, XVI. kerületi napközis tábor felújítása" címmel. A pályázatban foglalt célok megvalósításához az Önkormányzat a 100 %-os tulajdonában lévő területre, illetve ingatlanokra a tulajdonosi hozzájárulást megadja, és vállalja, hogy az érintett ingatlanokat a projekt lezárásától számított öt éven belül nem idegeníti el, továbbá vállalja, hogy a pályázat keretében létrehozott funkciót öt évig üzemelteti. A projekt összes költsége: 100 millió Ft. A Képviselő-testület a projekt megvalósításához nyertes pályázat esetén 20 millió Ft önrészt biztosít az Önkormányzat Jövőben felmerülő pályázati önrészek fedezete" című alsorán szereplő pénzügyi keret terhére. A Képviselő-testület nyertes pályázat esetén felhatalmazza a Polgármestert a pályázati céloknak megfelelő tartalmú Együttműködési Megállapodás aláírására. Felelős: Határidő: Kovács Péter polgármester augusztus 15. Pályázat benyújtása; december 31. Együttműködési Megállapodás aláírása (16 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) A Fővárosi Közgyűlés a 691/2015. (V. 27.) Főv. Kgy. számú határozatával döntött arról, hogy XVI. kerületi napközis tábor felújítása" című projekt megvalósításához legfeljebb E Ft összegű vissza nem térítendő támogatást biztosít.

2 2 Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2015. (X. 12.) önkormányzati rendeletével módosított, az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 4/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelet 6./B. melléklet 8. pontjában foglaltak szerint a XVI. kerületi napközis tábor felújítása módosított kiadási előirányzat E Ft (összetétele: E Ft támogatás, E Ft saját forrás). Az Együttműködési Megállapodás a Felek (Főpolgármester és Polgármester) általi jóváhagyására december 17-én került sor. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 37/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelet 6./B. mellékletében foglaltak szerint a 8. számú, XVI: Kerületi Napközis tábor felújítása (János utcai tábor) Szentmihály Kulturális Központjának létrehozása" megnevezésű, évi tervezett előirányzat E Ft. Az Együttműködési Megállapodásban foglaltak szerint a Támogatási Szerződést november 30-ig meg kell kötni. A projekt tervezett bruttó költsége E Ft. A projekt várható befejezése: június /2014. (VIII. 27.) Kt. engedélyezi a Telenor Magyarország Zrt. (2045 Törökbálint, Pannon út 1., cj.: ) részére, hogy az Önkormányzat tulajdonában lévő 1164 Budapest, Batthyány I. u. 12. szám alatt található Szerb Antal Gimnázium épületében rádiótechnikai berendezéseket, adóantennát helyezzen el az alábbi feltételekkel: - a Telenor Magyarország Zrt.-vel kötendő Bérleti Szerződésnek tartalmaznia kell a jelen előterjesztésben meghatározott módosítási javaslatokat; - a Telenor Magyarország Zrt. köteles a berendezések, adóantenna kiépítése során a Vodafone Magyarország Zrt., valamint a Magyar Telekom Nyrt. elvi társszolgáltatói hozzájárulásában foglaltakat teljesíteni, illetve a jogszerű létesítéshez és üzemeltetéshez az összes vonatkozó szakhatósági és egyéb engedélyeket beszerezni, valamint - a Telenor Magyarország Zrt. köteles a berendezések, adóantenna létesítését és üzemeltetését az Önkormányzat mindenkori, vonatkozó rendeleteinek és egyéb jogszabályoknak a betartása mellett végezni. egyúttal felkéri a polgármestert, valamint a Kerületgazda Szolgáltató Szervezet vezetőjét, hogy a fenti feltételek teljesülése esetén és kizárólag azt követően a jelen előterjesztés 1. sz. mellékletében foglalt módosított bérleti szerződés aláírására.

3 3 Határidő: december 31. (13 igen, 1 nem, 0 tartózkodás) Abérleti szerződés aláírása meghiúsult a Telenor Magyarország Zrt. részéről, mivel nyilatkozatuk szerint társaságuk jelentős mértékben átalakította a közeljövőre vonatkozó fejlesztési stratégiáját, amelyből kikerült a Szerb Antal Gimnázium tetején létesítendő új bázisállomás. Ez tehát azt jelenti, hogy társaságuk mégsem kíván bérleti szerződést kötni a bázisállomás elhelyezésére vonatkozóan. 65/2015.( ) Kt. úgy dönt, hogy a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonát képező, Budapest XVI. kerület, Diósy Lajos utca 5. szám alatti, hrsz-ú, 954 m 2 nagyságú, beépítetlen terület megnevezésű ingatlant nyilvános egyfordulós pályázat útján értékesíti. A Képviselő-testület az ingatlan forgalmi értékét, mely egyben a kikiáltási ár, bruttó ,- Ft-ban határozza meg. Felkéri a polgármestert a pályázati felhívás kiírására. (14 igen, 1 nem, 2 tartózkodás) A pályázati felhívás alapján az ingatlan értékesítését a 215/2015. (V.13.) Kt. sz. határozattal hagyta jóvá a Képviselő-testület. 125/2015. (IV. l.)kt. az Önkormányzat beruházásában létrejött Hermina úti kerékpár és gyalogút közvilágítási vagyonelemet, mint korlátozottan forgalomképes törzsvagyont térítésmentesen Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonába adja a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 14. (1) bekezdése szerinti jogcímen, ezért felhatalmazza a Polgármestert az átadási megállapodás aláírására. (15 igen, 0 nem, 1 tartózkodás) Az átadási megállapodás aláírása május 11-én megtörtént.

4 4 211/2015. (V. 13.) Kt. az Önkormányzat beruházásában, a Budapest XVI. kerület Fertály utcában (Fertály utca 9 sz. - Katymár u. között) létrejött vízvezetékeket tűzcsappal, mint korlátozottan forgalomképes víziközmű törzsvagyont térítésmentesen, Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonába adja, a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 14. (1) bekezdése szerinti jogcímen. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az átadási megállapodás aláírására. (15 igen, 0 nem, 2 tartózkodás) Az átadási megállapodás aláírása július 30-án megtörtént. 249/2015. (VI. 24.) Kt. az Önkormányzat beruházásában, a Budapest XVI. kerület Bercsényi u. (Pálya u. - Tordai u. között) vízellátására létesülő vízvezetéket tűzcsappal, mint korlátozottan forgalomképes víziközmű törzsvagyont térítésmentesen Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonába adja a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 14. (1) bekezdése szerinti jogcímen. Felhatalmazza a Polgármestert a szándéknyilatkozat, valamint az átadási megállapodás aláírására. Határidő: december 30. (15 igen, 0 nem, 1 tartózkodás) Az átadási megállapodás aláírása január 5-én megtörtént. 250/2015. (VI. 24.) Kt. úgy dönt, hogy a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat beruházásában létrejött: Budapest XVI. kerület, Avas utca 13., Avas u. 1., Művezető u. 17., valamint Szakoly u. 21. szám előtti földfeletti tűzcsapokat, mint korlátozottan forgalomképes víziközmű törzsvagyont térítésmentesen, a nemzeti vagyonról szóló

5 évi CXCVI. törvény 14. (1) bekezdése szerinti jogcímen a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonába adja. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az átadási megállapodások aláírására. (15 igen, 0 nem, 1 tartózkodás) Az átadási megállapodások aláírása július 22-én és 30-án megtörténtek. 253/2015. (VI. 24.) Kt. felkéri a polgármestert, hogy készítsen előterjesztést a Cinkotai Tájház működtetésének üzemeltetése tárgyában. Az előterjesztés térjen ki a Tájház jövőbeni működtetésének technikai fejlesztésére, különös tekintettel a kor követelményeinek megfelelő interaktivitás kialakításának figyelembevételével. Az előterjesztés térjen ki a fejlesztésekhez szükséges finanszírozás költségvetésre gyakorolt hatására is. A jövőbeni működtetés elveinek kidolgozása kapcsán érvényesülnie kell a szubszidiaritás elvének, ezért szükséges a helyi oktatási és nevelési intézmények és civil szervezetek véleményének kikérése. Határidő: év utolsó Képviselő-testületi ülése (16 igen, 0 nem, 1 tartózkodás) A Képviselő-testület a november 28-i ülésén tárgyalta a fenti határozat alapján készült előterjesztést és a 312/2015. (X. 28.) Kt. sz. határozatában úgy határozott, hogy megalapítja a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ nevű költségvetési szervet, az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti alapító okirattal. 279/2015. (IX. 16.) Kt. úgy dönt, hogy az előterjesztés 2. számú mellékletét képező, Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzata között a /1, /9, /11, /33 hrsz-ú ingatlanok átadására vonatkozó megállapodást jóváhagyja. Felkéri a Polgármestert a megállapodás aláírására.

6 6 Felelős: Kovács Péter Polgármester (17 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) A megállapodást a felek november 27. napján aláírták. 300/2015. (X. 28.) Kt. a 60/2015. (II. 18.) határozatát az alábbi 13. ponttal egészíti ki: Az érintettek tájékoztatása határidőben megtörtént. 13. Vizsgálat tárgyává kell tenni az előterjesztés 2.b számú mellékletében szereplő lakások esetében az egyes lakásokban a fűtési mód megváltoztatásának jogi lehetőségeit illetve gazdaságossági szempontjait. Meg kell kísérelni a társasházakban található lakások esetén a tulajdonostársak anyagi és tulajdonosi hozzájárulását is beszerezni a fűtési mód megváltoztatásához, míg a 100%-san önkormányzati tulajdonú épületekben meg kell vizsgálni az épület állapotát, és azt, hogy a fűtési mód megváltoztatási milyen műszaki megoldással oldható meg." Határidő: a tájékoztatásra: december 31. (15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) 312/2015. (X. 28.) Kt. úgy határoz, hogy Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzata március 1. napjával az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 7/A. és 8. -ai alapján megalapítja a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ nevű költségvetési szervet, az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti alapító okirattal. Felkéri a polgármestert, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstárhoz nyújtsa be a törzskönyvi nyilvántartásba való bejegyzés céljából. (13 igen, 0 nem, 2 tartózkodás) Az alapító okiratot november 5. napján megküldtük a Magyar Államkincstárnak.

7 7 332/2015. (XI. 18.) Kt. Tamás Jánosnét bízza meg a XVI. kerületi Kertvárosi Egyesített Bölcsőde intézményvezetői feladatainak ellátásával, január l-jétől 5 év időtartamra. Felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a vezetői megbízással kapcsolatos munkaügyi dokumentumok átadásáról. Határidő: december 4. (17 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) A munkaügyi dokumentumok határidőben elkészültek a GAMESZ közreműködésével. 346/2015. (XII. 16.) Kt. Bernáth Erik Egészségügyi és Szociális Bizottsági - nem képviselő - tagságát december 16-i hatállyal megszűnteti. A Képviselő-testület megállapítja, hogy Bernáth Erik december 16. napjától tiszteletdíjra nem jogosult, ezért felkéri a Jegyzőt, hogy az ezzel kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. Határidő: december 21. (14 igen, 1 nem, 1 tartózkodás) A tisztség megszűnéséről, és ezzel összefüggésben a tiszteletdíj folyósítása megszűnésének szükségességéről december 17-én értesítettük az illetékes szervet. 378/2015. (XII. 16.) Kt. az Útravaló Alapítványt (székhely: 1162 Budapest, Ida u. 110., kuratóriumi elnök: Goffa Mónika) Ft-tal támogatja - az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 4/2015. (II. 20.) rendeletében megállapított iskolai alapítványok támogatása keret terhére - a Móra Ferenc Általános Iskola aulájában lévő, Móra Ferenc gipszből készült szobrának bronzba öntése céljából.

8 8 A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy gondoskodjon a támogatási szerződés aláírásra történő előkészítéséről és a kérelmezőt értesítse a határozatról. Határidő: december 22. (13 igen, 1 nem, 1 tartózkodás) A támogatási szerződés aláírása december 22-én megtörtént. 381/2015. (XII. 16.) Kt. a 230/2015. (VI. 24.) határozatát az alábbiak szerint módosítja: hozzájárul ahhoz, hogy az Önkormányzat és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (a továbbiakban: KLIK) között december 12. napján aláírásra került Megállapodás, valamint január 30. napján létrejött Használati Szerződés alapján ingyenesen biztosított, a Polgármesteri Hivatal épületének számú, 56,5m 2 összalapterületű irodahelyiségei helyett, azok felújítása okán, cserehelyiségként az Önkormányzat ingyenes használatot ad a KLIK részére a 1165 Budapest, Jókai Mór u. 6. szám alatti irodaház I. em. 99. számú 55m 2 alapterületű irodahelyiségére azzal a korlátozással, hogy: - az ingyenes használat július 10. napjától a Polgármesteri Hivatal épületének felújítási munkálatai befejeztével, a hivatalos teljesítés igazolás aláírásától, illetve a végső műszaki átadás-átvételi eljárástól számított maximum 10 napig, de legkésőbb március 31.-ig tarthat; - a 4 db irodahelyiség Önkormányzat általi birtokba vételére a január 1. napján történt átadáskori eljárásnak megfelelő leltár (teljes bútor, felszerelés, eszköz állomány) felvételét követően kerülhet csak sor, tekintettel arra, hogy ezen leltári tételek Önkormányzati tulajdonban vannak. Képviselő-testület egyúttal felhatalmazza a Polgármestert a cserehelyiség biztosítására vonatkozó megállapodás fenti feltételek szerinti módosítására. " (15 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) A megállapodás módosítás aláírása 2015.december 28-án a felek között megtörtént.

9 9 5/2016. (I. 13.) Kt. Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselőtestülete a Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek évi megosztásáról szóló rendelettervezetben foglaltakat tudomásul veszi. Felkéri a polgármestert, hogy a határozat kivonatát január 21-ig küldje meg Budapest Főváros Önkormányzatának. Határidő: január 21. (12 igen, 2 nem, 2 tartózkodás) A évi forrásmegosztási rendelettervezet véleményezéséről a határozat kivonatát kísérő levéllel együtt Budapest Főváros Önkormányzatának kézbesítőjével január 14-én megküldtük. Határozati javaslat I.: a 203/2014. (VI.18.) 225/2014. (VIII. 27.) 65/2015. (II. 18.) 125/2015. (IV. 1.) 211/2015. (V. 13.) 249/2015. (VI. 24.) 250/2015. (VI. 24.) 253/2015. (VI.24.) 279/2015. (IX. 16.) 300/2015. (X.28.) 312/2015. (X. 28.) 332/2015. (XI. 18.) 346/2015. (XII. 16.) 378/2015. (XII. 16.) 381/2015. (XII. 16.) 5/2016. (I. 13.) határozatainak végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja.

10 10 Határidő módosítás iránti kérelem 26/2011. (I. 19.) Kt. a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonát képező Budapest XVI. kerület, Lucernás utca 14. szám alatti, /14 hrsz-ú, 1432 m 2 kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant nyilvános egyfordulós pályázat útján értékesíti. Az ingatlan forgalmi értékét, mely egyben az ingatlan kikiáltási ára, ,- Ft + áfában határozza meg. A kikiáltási ár tartalmazza a ,- Ft/ingatlan csatorna érdekeltségi hozzájárulást. Felkéri a polgármestert a pályázati felhívás kiírására. (12 igen, 1 nem, 2 tartózkodás) Az ingatlant folyamatosan hirdetjük, eddig eredménytelenül. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a határozat végrehajtására biztosított határidőt december 31-ig meghosszabbítani szíveskedjen. Határozati javaslat II.: a 26/2011. (I. 19.) határozatának végrehajtási határidejét december 3l-re módosítja. 60/2012. (II. 15.) Kt. a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonát képező Budapest XVI. kerület Sarjú utca hrsz-ú, 721 m 2 területű,, hrsz-ú m 2 területű, hrsz-ú, m 2 területű ingatlanokat együttes nyilvános egyfordulós pályázat útján értékesíti. Az ingatlanok együttes forgalmi értékét, mely egyben az ingatlanok kikiáltási ára, ,- Ft + áfában, azaz bruttó ,- Ft-ban határozza meg. Felkéri a polgármestert a pályázati felhívás kiírására. (12 igen, 5 nem, 0 tartózkodás)

11 11 Az ingatlant folyamatosan hirdetjük, eddig eredménytelenül. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a határozat végrehajtására biztosított határidőt december 31-ig meghosszabbítani szíveskedjen. Határozati javaslat III.: a 60/2012. (II. 15.) határozatának végrehajtási határidejét december 3l-re módosítja. 132/2012. (IV. 4.) Kt. úgy dönt, hogy a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonát képező Budapest XVI. kerület, Csömöri út 17. szám, hrsz-ú beépítetlen területű ingatlant nyilvános egyfordulós pályázat útján értékesíti. A Képviselő-testület az ingatlan forgalmi értékét ,- Ft+Áfa, azaz bruttó ,- Ft-ban határozza meg, mely egyben a kikiáltási ár. Felkéri a polgármestert a pályázati felhívás kiírására. (15 igen, 1 nem, 0 tartózkodás) Az ingatlant folyamatosan hirdetjük, eddig eredménytelenül. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a határozat végrehajtására biztosított határidőt december 31-ig meghosszabbítani szíveskedjen. Határozati javaslat IV.: a 132/2012. (IV. 4.) határozatának végrehajtási határidejét december 3l-re módosítja. 108/2014. (IV. 23.) Kt. hozzájárul ahhoz, hogy az előterjesztés 1. számú melléklete alapján a BKK Zrt. a Budapest, XVI. kerület, Ostoros út - Szabadföldi út kereszteződésénél lévő

12 12 hrsz-ú, Strand sétány területen, a Budapest XVI. kerület Cinkota HÉV állomás melletti P+R parkoló bővítése céljából, saját költségén parkolót építsen. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a hrsz-ú, Strand sétány terület használatára vonatkozó, az Önkormányzat és a BKK Zrt. között létrejövő szerződés tartalmazza, hogy felek a szerződést határozatlan időtartamra kötik; a BKK Zrt. a parkoló bővítése során köteles a 6/ /2014. számú útkezelői hozzájárulásban foglalt feltételeket betartani; a BKK Zrt. a parkoló fenntartásáról, karbantartásáról, felújításáról saját költségén gondoskodik; ráépítéssel tulajdonjogot a BKK Zrt. nem szerezhet; a BKK Zrt. a beruházás értékét sem a szerződés érvényessége alatt, vagy megszűnését követően semmilyen jogcímen - jogalapnélküli gazdagodás szabályai szerint - nem igényelheti az Önkormányzattól; amennyiben az elfogadott rendezési terv alapján a nevezett területre az Önkormányzatnak előbb szüksége van, a BKK Zrt. az értesítést követő 30 napon belül köteles a területet a Használatba adó részére átadni; A Képviselő-testület egyúttal felhatalmazza a Polgármestert, hogy a fenti feltételeket tartalmazó használati szerződés elkészítése és aláírása során a tulajdonosi jogokat képviselje. Határidő: május július március 31. (14 igen, 0 nem, 1 tartózkodás) A használati megállapodás alapfeltétele az építési engedély megszerzése volt, mely azóta jogerőssé vált. A BKK Zrt. nyilatkozata szerint végére tervezték a szerződéskötést a kiválasztott vállalkozóval. A kivitelezés várhatóan 2016 márciusában indulhat és június körül fejeződhet be. Tekintettel az engedélyeztetési és kivitelezési munkák elhúzódására, kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a határozat végrehajtási határidejét december 31-ig hosszabbítsa meg! Határozati javaslat V.: a 108/2014. (IV. 23.) határozatának végrehajtási határidejét december 3l-re módosítja.

13 13 90/2015.( ) Kt. az Önkormányzat beruházásában, a Budapest XVI. kerület Bény utca - Szakoly utca vízellátására létesülő vízvezetéket tűzcsappal, mint korlátozottan forgalomképes víziközmű törzsvagyont térítésmentesen Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonába adja a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 14. (1) bekezdése szerinti jogcímen. Felhatalmazza a Polgármestert a szándéknyilatkozat, és az átadásról szóló megállapodás aláírására, valamint az átadással kapcsolatos minden szükséges intézkedés megtételére. Határidő: december 30. (16 igen, 0 nem, 1 tartózkodás) A beruházás áthúzódik a évre, mivel a lakók az Együttműködési Megállapodásban rögzített határidőt nem tartották be, ezért kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a határozat végrehajtására biztosított határidőt december 31-ig meghosszabbítani szíveskedjen. Határozati javaslat VI.: a 90/2015. (III. 11.) határozatának végrehajtási határidejét december 31-re módosítja. 212/2015. (V. 13.) Kt. az Önkormányzat beruházásában, a Budapest XVI. kerület Béla utca (Mátyás király út - Sarkad u. között) vízellátására létesülő vízvezetéket, mint korlátozottan forgalomképes víziközmű törzsvagyont térítésmentesen Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonába adja a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 14. (1) bekezdése szerinti jogcímen. Felhatalmazza a Polgármestert a szándéknyilatkozat, valamint az átadási megállapodás aláírására. Határidő: december 30. (15 igen, 1 nem, 1 tartózkodás)

14 14 A vízjogi létesítési eljárás elhúzódása miatt a beruházás évben valósul meg, ezért kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a határozat végrehajtására biztosított határidőt december 31-ig meghosszabbítani szíveskedjen. Határozati javaslat VII.: Budapest Főváros XVL kerületi Önkormányzat Képviselőtestülete a 212/2015. (V. 13.) határozatának végrehajtási határidejét december 3l-re módosítja. 213/2015. (V. 13.) Kt. az Önkormányzat beruházásában, a Budapest XVI. kerület Szilaspatak utca (Baross u. - Szilaspatak u. 56. között) vízellátására létesülő vízvezetéket tűzcsappal, mint korlátozottan forgalomképes víziközmű törzsvagyont térítésmentesen Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonába adja a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 14. (1) bekezdése szerinti jogcímen. Felhatalmazza a Polgármestert a szándéknyilatkozat, valamint az átadási megállapodás aláírására. Határidő: december 30. (15 igen, 1 nem, 1 tartózkodás) december 30-án történt meg a kivitelezési díj átadása. A vagyonnyilvántartásban ezután jelent meg a teljes beruházási költség, ezért 2016-ban történhet meg az átadás. Fentiekre tekintettel kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a határozat végrehajtására biztosított határidőt december 31-ig meghosszabbítani szíveskedjen. Határozati javaslat VIII.: a 213/2015. (V. 13.) határozatának végrehajtási határidejét december 3l-re módosítja.

15 15 214/2015. (V. 13.) Kt. az Önkormányzat beruházásában, a Budapest XVI. kerület Veres Péter út vízellátására létesülő vízvezetéket tűzcsappal, mint korlátozottan forgalomképes víziközmü törzsvagyont térítésmentesen Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonába adja a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 14. (1) bekezdése szerinti jogcímen. Felhatalmazza a Polgármestert a szándéknyilatkozat, valamint az átadási megállapodás aláírására. Határidő: december 30. (15 igen, 1 nem, 1 tartózkodás) A vízjogi létesítési eljárás elhúzódása miatt a beruházás áthúzódott a évre, ezért kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a határozat végrehajtására biztosított határidőt december 31-ig meghosszabbítani szíveskedjen. Határozati javaslat IX.: a 214/2015. (V. 13.) határozatának végrehajtási határidejét december 3l-re módosítja. 216/2015. (V. 13.) Kt. egyetért azzal, hogy a , , helyrajzi számú ingatlanok hasznosítására készüljön koncepció, a környéken élők bevonásával. A terület hasznosítására irányuló koncepció kidolgozására és az ehhez szükséges intézkedések megtételére felkéri a Polgármestert. (17 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő úrral közösen több alkalommal egyeztettünk a reformáció emlékpark kialakításával kapcsolatban építésszel és szobrászművésszel. Ezek eredményeként március végéig koncepció és makett készül a parkról, benne kilátóról, szoborcsoportról. Erre tekintettel kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a

16 16 határozat végrehajtására biztosított határidőt április 30-ig meghosszabbítani szíveskedjen. Határozati javaslat X.: a 216/2015. (V. 13.) határozatának végrehajtási határidejét április 30-ra módosítja. 333/2015. (XI. 18.) Kt. a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonát képező, Budapest XVI. kerület, Dobó utca 67. szám alatti, hrsz-ú, 1574 m 2 nagyságú, beépítetlen terület megnevezésű ingatlant nyilvános egyfordulós pályázat útján értékesíti. A Képviselő-testület az ingatlan forgalmi értékét, mely egyben a kikiáltási ár, ,- Ft + Áfában határozza meg. Felkéri a polgármestert a pályázati felhívás kiírására. (16 igen, 0 nem, 1 tartózkodás) Az ingatlant meghirdettük, érvényes ajánlat eddig nem érkezett rá. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a határozat végrehajtására biztosított határidőt december 31-ig meghosszabbítani szíveskedjen. Határozati javaslat XI.: a 333/2015. (XI. 18.) határozatának végrehajtási határidejét december 3l-re módosítja. 348/2015. (XII. 16.) Kt. úgy határoz, hogy a REHAB XVI. Foglalkoztató és Szolgáltató Kft.-vel február 27-én, határozott időtartamra kötött a költségvetési évben E Ft

17 17 összegű rulírozó kölcsön biztosításáról rendelkező támogatási szerződés határidejét, és egyben a kölcsön visszafizetésének határidejét július 31. napjára módosítja. Felkéri a Polgármestert a szerződésmódosítás aláírására. (16 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) A REHAB XVI. Foglalkoztató és Szolgáltató Kft. szállítói állományának felülvizsgálata volt szükséges a szerződés aláírásához. Ez idén januárban történt meg a 2015 év végére vonatkozóan. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a határozat végrehajtási határidejét február 15. napjáig hosszabbítsa meg! Határozati javaslat XII.: a 348/2015. (XII. 16.) határozatának végrehajtási határidejét február 15-re módosítja. Budapest, január 18. Kovács Péter polgármester jegyző

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. október 5-i ülésére! Készítette: Balya András önkormányzati referens JELENTÉS az Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE &8 IDÁG BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. április 20-i ülésére! Készítette: dr. Sulcz Andrea jegyzői kabinetvezető JELENTÉS az Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 24/2009. (VI. 25.) rendelete

Az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 24/2009. (VI. 25.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a 2016. március 30. napján tartandó Kt. ülésre! Készítette: Handelné Kiscelli Ágnes vagyonhasznosítási referens Tárgy: Javaslat a Budapest

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE JELENTÉS

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE JELENTÉS 0>R- BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. január 25-i ülésére! Készítette: Temesi Istvánné önkormányzati referens JELENTÉS az Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készüli a Képviselő-testület 2015. február 18-i ülésére! Készítette: dr. Lábody-Varga Dorina önkormányzati referens J E L E N T É S az Önkormányzat

Részletesebben

(17 igen, 0 nem, 0 tartózkodás)

(17 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) 2 A Nemzetgazdasági Minisztérium NGM/27401/5/2016. iktatószámon nyilvántartott értesítő levelében foglaltak szerint a pályázatot elfogadták az igényelt 64.121.612 Ft összeggel, a vonatkozó Támogatói Okiratot

Részletesebben

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület szeptember 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület szeptember 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület 2016. szeptember 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Napirend 1. pontja: Beszámoló a 2016. évi költségvetés I. félévi

Részletesebben

Mellékeljük az Értékelő Bizottság által felvett jegyzőkönyvet és az emlékeztetőt. (3-4. számú melléklet)

Mellékeljük az Értékelő Bizottság által felvett jegyzőkönyvet és az emlékeztetőt. (3-4. számú melléklet) BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a 2015. október 7. napján tartandó Kt. ülésre! Készítette: Handelné Kiscelli Ágnes vagyonhasznosítási ügyintéző Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. szeptember 14-i ülésére! Készítette: dr. Sulcz Andrea jegyzői kabinetvezető JELENTÉS az Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J a v a s l a t. az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadására

J a v a s l a t. az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadására J a v a s l a t az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. vezető-tanácsos

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. vezető-tanácsos Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Szentesi Judit vezető-tanácsos Tárgy: Javaslat a Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Barcika Szolg Kft. közötti ingatlanok cseréje és a Kazincbarcika,

Részletesebben

Határozatok 2012.09.07. 09.17.

Határozatok 2012.09.07. 09.17. Határozatok 2012.09.07. 09.17. 141/2012.(XI.07.) sz. Önk. határozat: Harkány Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Tenkesvíz Kft. víziközmű üzemeltetésére vonatkozó megállapodását az előterjesztéssel

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. szeptember 20-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT K I V O N A T a 2018. augusztus 15-én (szerdán) a Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal nagytermében (1163 Budapest, Havashalom u. 43. fszt. 18.) a Budapest

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. november 10. -ei üléséről. 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. november 10. -ei üléséről. 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat +Belváros-Lipótváros V. ker. Önkormányzat a A Tárgy:napirend 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a kiküldött 27/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, azzal a módosítással,

Részletesebben

Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztés tárgyában dönteni szíveskedjen!

Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztés tárgyában dönteni szíveskedjen! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a 2013. augusztus 28. napján tartandó Kt. ülésre Készítette: Handelné Kiscelli Ágnes vagyonhasznosítási referens Tárgy: Egyes állami ingatlanok

Részletesebben

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 296/2014.(XII.18.) sz. határozat: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2006. június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózd, Hétes telep 5/1 szám alatti önkormányzati tulajdonú ingatlanrész értékesítésére

J a v a s l a t az Ózd, Hétes telep 5/1 szám alatti önkormányzati tulajdonú ingatlanrész értékesítésére J a v a s l a t az Ózd, Hétes telep 5/1 szám alatti önkormányzati tulajdonú ingatlanrész értékesítésére Előterjesztő: Fazekas Zoltán alpolgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/5/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 16-án megtartott

Részletesebben

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1.. napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól

Részletesebben

Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében. Együttműködési Megállapodás minta, amely létrejött

Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében. Együttműködési Megállapodás minta, amely létrejött Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében Együttműködési Megállapodás minta, amely létrejött Ügyiratszám: FPH / - /2014 egyrészről a Budapest Főváros Önkormányzata, mint támogató (továbbiakban:

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat soroksári sváb tájházzal kapcsolatos döntések meghozatalára

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat soroksári sváb tájházzal kapcsolatos döntések meghozatalára Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162 KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat soroksári sváb tájházzal kapcsolatos döntések

Részletesebben

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/ Ügyiratszám: U-20379/2016 Témafelelős: Czirok Jánosné

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/ Ügyiratszám: U-20379/2016 Témafelelős: Czirok Jánosné Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-354 Ügyiratszám: U-20379/2016 Témafelelős: Czirok Jánosné Tárgy: Szentes 7095/44 és 7095/45 hrsz-ú ingatlanokat érintő

Részletesebben

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1.. napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól

Részletesebben

2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés

2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés Napirend előtt: 2015. január 19-i rendkívüli képviselő-testületi ülés 1/2015. (I.19.) Kt. H A T Á R O Z A T Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy mai rendkívüli

Részletesebben

Javaslat /4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület Kelep utcában található, ingatlan hasznosítási módjának meghatározására

Javaslat /4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület Kelep utcában található, ingatlan hasznosítási módjának meghatározására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat 187257/4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 7-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 7-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség Minősített többség alapító okirat módosítása ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: A szőlőhegyi közösségi ház üzemeltetése

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Tura Város

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. az Önkormányzat Képviselő-testülete határozatainak végrehajtásáról, illetve a még végre nem hajtott határozatok helyzetéről

POLGÁRMESTERE. az Önkormányzat Képviselő-testülete határozatainak végrehajtásáról, illetve a még végre nem hajtott határozatok helyzetéről 3 3 j l c 4 5 BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Készült a Képviselő-testület 2013. március 6-i ülésére! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens J E L E N T É S az Önkormányzat

Részletesebben

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT Ikt. szám: 9-3/9/2010. 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. május

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/2/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. január 17-én megtartott

Részletesebben

54/2015. /IV.23./ számú képviselő-testületi határozat. /: dr. Szijártó Valéria :/ jegyző

54/2015. /IV.23./ számú képviselő-testületi határozat. /: dr. Szijártó Valéria :/ jegyző a képviselő-testület 2015. április 23-i ülésének könyvéből 54/2015. /IV.23./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2014. évi belső ellenőrzési tevékenységről

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KIV O N A T a 2019. június 19-én (szerdán) 14:00-kor a Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal nagytermében (1163 Budapest, Havashalom utca 43. fszt. 18.)

Részletesebben

Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében. Együttműködési Megállapodás, amely létrejött

Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében. Együttműködési Megállapodás, amely létrejött Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében Együttműködési Megállapodás, amely létrejött egyrészről a Budapest Főváros Önkormányzata, mint támogató (továbbiakban: Támogató) (cím: 1052 Budapest,

Részletesebben

K I V O N A T. 5/2015.(II.09.) számú képviselő-testületi határozat

K I V O N A T. 5/2015.(II.09.) számú képviselő-testületi határozat 5/2015.(II.09.) számú képviselő-testületi határozat Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 29/A. -ában foglaltakra figyelemmel a község saját bevételeinek

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2005. december 19-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (I.27) határozata - ZÁRT ülésen hozott -

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (I.27) határozata - ZÁRT ülésen hozott - 18/2016. (I.27) határozata A mezőkövesdi egészségügyi alapellátást érintő támogatási kérelem elbírálása 1. A Képviselő-testület Dr. Fehér Edit háziorvos kérelmét megtárgyalta, és a praxis működési költségeinek

Részletesebben

1/2015.(I.22.) sz. Képviselő-testület határozata

1/2015.(I.22.) sz. Képviselő-testület határozata H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 22-i ülésén az

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 18-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből: 205/2008.(X.31.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a A Hajdúhadházi Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tetőtér beépítésének befejezési üteme

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2019. január 24.-i ülésén az

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. február 14. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

KIVONAT. kmf. Szatmáry László sk. Gazdasági és Pénzügyi Bizottsági ülés levezető elnöke

KIVONAT. kmf. Szatmáry László sk. Gazdasági és Pénzügyi Bizottsági ülés levezető elnöke KIVONAT a 2016. november 15-én (kedden) a Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Előadó: Szatmáry László a levezető 307/2016. (XI. 15.) GPB elfogadásra j avasolj a: Budapest Főváros XVI. kerületi

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE Előterjesztés száma: 212/2015/09.10. A határozati javaslat elfogadásához az SZMSZ 49. k) pontja alapján minősített többség szükséges

Részletesebben

Javaslat a.. helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület (cím). szám alatti ingatlan 4650/6750-ed részének értékesítésére

Javaslat a.. helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület (cím). szám alatti ingatlan 4650/6750-ed részének értékesítésére Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a.. helyrajzi számú, természetben a

Részletesebben

Tard község önkormányzat képviselő-testülete az OTP Bank Nyrt.-től 5 503 000 Ft munkabér hitel felvételével egyetért.

Tard község önkormányzat képviselő-testülete az OTP Bank Nyrt.-től 5 503 000 Ft munkabér hitel felvételével egyetért. 30./2012. (IV. 19.) határozata Tárgy: ÖNHIKI pályázat benyújtása 1. Tard község Önkormányzat képviselő-testülete a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 6.

Részletesebben

Of(PcQ^ Dr. Csomor Ervin alpolgármester

Of(PcQ^ Dr. Csomor Ervin alpolgármester BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült: A 2016. március 30. napján tartandó Képviselő-testületi ülésre Készítette: Müller Kinga intézményi irodavezető Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. nyilvános ülésének könyvéből. 83/2009. (V. 26.) Kt. határozat egyetért azzal, hogy a 2009. május 26.-ai nyilvános ülés egyebek napirendi pontját az alábbi napirendi pontokkal egészítse ki: A 3. napirendi

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/26/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. november 15-én megtartott

Részletesebben

327/2013. (VIII. 06.) számú Képviselő-testületi Határozat

327/2013. (VIII. 06.) számú Képviselő-testületi Határozat készült könyvéből: 327/2013. (VIII. 06.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Városi Rendelőintézetnél (4080 Hajdúnánás, Kossuth u.

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Polgármester Tárgy: Jelentés lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Tisztelt Képviselő-testület! A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról az alábbiakat jelentem: Pályázat benyújtása műfüves

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. április 29-én tartandó ülésére. Jelentés a lejárt határidejű határozatokról

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. április 29-én tartandó ülésére. Jelentés a lejárt határidejű határozatokról Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. április

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. május U-i ülésére. Készítette: dr. Temesi István Lászlóné önkormányzati referens JELENTÉS az Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 19-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

MEGYEI JOGÚ. A Közgyűlés a Polgármester előterjesztésére az 1/2013. (I.24.) önkormányzati rendelet 20. (1) bekezdés b.

MEGYEI JOGÚ. A Közgyűlés a Polgármester előterjesztésére az 1/2013. (I.24.) önkormányzati rendelet 20. (1) bekezdés b. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4024 Debrecen, Piac u. 20. 4024 Debrecen, Piac u. 20. Tel.: +36 52 511-410 Fax: (52) 511-401 E-mail: polgarmester@ph.debrecen.hu Tárgy: Sürgősségi indítvány A DMJV

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Polgármester Tárgy: Jelentés lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Tisztelt Képviselő-testület! A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról az alábbiakat jelentem: A Zoltán u. 42. sz. alatti

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére 10. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvár és Környéke Víziközmű-társulat működésével

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET október 5.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET október 5.-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. október 5.-i ülésére Iktató szám: 222/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Budapest, IX. kerület

Részletesebben

98/2013. (II. 27.) számú Képviselő-testületi Határozat

98/2013. (II. 27.) számú Képviselő-testületi Határozat készült könyvéből: 98/2013. (II. 27.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/5/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére Tárgy: Településközpont vegyes övezetben

Részletesebben

}...1^777..'. SZ. napirend

}...1^777..'. SZ. napirend Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének _ Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága f ) J Előterjesztő: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. }...1^777..'. SZ. napirend

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 13253/2013. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére Tisztelt Közgyűlés! A Salgó Vagyon Kft

Részletesebben

Előterjesztés. a bicskei 1276 hrsz-ú ingatlan állami tulajdonba adásáról

Előterjesztés. a bicskei 1276 hrsz-ú ingatlan állami tulajdonba adásáról Előterjesztés a bicskei 1276 hrsz-ú ingatlan állami tulajdonba adásáról 1. előterjesztés száma: 245/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Soós Attila 3. előterjesztés készítésében közreműködő személy

Részletesebben

83/2013. (II. 21.) számú Képviselő-testületi Határozat

83/2013. (II. 21.) számú Képviselő-testületi Határozat 83/2013. (II. 21.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya (4024 Debrecen, Piac u. 54. szám) által

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Helyben. Tisztelt Képviselő-testület!

Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Helyben. Tisztelt Képviselő-testület! Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda - Vagyongazdálkodási csoport 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Ügyiratszám: U-21681/2015 Témafelelős: Tóth Ágnes Tárgy: Vételi ajánlat a Szentes

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE ^2 IZö\G BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. március 30-i ülésére! Készítette: dr. Sulcz Andrea jegyzői kabinetvezető JELENTÉS az Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról a Képviselő-testület február 23-i ülésére

Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról a Képviselő-testület február 23-i ülésére 359/2011.(XI.10.)Kt.sz. 2012. évi költségvetési koncepció Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról a Képviselő-testület 2012. február 23-i ülésére Jánoshalma Város Önkormányzati Képviselő- testülete

Részletesebben

Javaslat a Budapest XXIII. kerület hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatos döntések meghozatalára

Javaslat a Budapest XXIII. kerület hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatos döntések meghozatalára Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest XXIII. kerület 185620 hrsz.-ú ingatlannal

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 21-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 21-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

Beszámoló. a lejárt határidejű határozatokról. Képviselő-testület április 21 - i ülésére

Beszámoló. a lejárt határidejű határozatokról. Képviselő-testület április 21 - i ülésére Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról Képviselő-testület 2016. április 21 - i ülésére 217/2015.(XII.10)Kt. sz. Szondy u. 7. sz. alatti ingatlan Önkormányzat részére történő felajánlásáról Jánoshalma

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 23-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

148/2015. /X.21./ számú képviselő-testületi határozat

148/2015. /X.21./ számú képviselő-testületi határozat 148/2015. /X.21./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a város 2016. évi költségvetési koncepcióját elfogadja. Hozzájárul ahhoz, hogy a 2016. évi költségvetés

Részletesebben

K I V O N A T. Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 26-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 31/2017.(IV.26.) számú képviselő-testületi határozat Sitke Község Önkormányzata képviselő-testülete a Rác Dénes helyettes lelkész, a Nagysimonyi Evangélikus Egyházközség Sitkei Evangélikus Leányegyházközösségének

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Fentiek alapján a korábban a rendelet hatálya alól kivett ügyköröket a megváltozott jogi környezet alapján szűkíteni kell.

POLGÁRMESTERE. Fentiek alapján a korábban a rendelet hatálya alól kivett ügyköröket a megváltozott jogi környezet alapján szűkíteni kell. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Készült a 2013. március 6-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Lukács Titanilla vagyonhasznosítási irodavezető Tárgy: Javaslat az vagyonának

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 4-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésén meghozott

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Polgármester Tárgy: Jelentés lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Tisztelt Képviselő-testület! A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról az alábbiakat jelentem: Folyószámla-hitelkeret módosítása

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a 2013. június 26. napján tartandó képviselő-testületi ülésre. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Javaslat a Kertvárosi

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 10/2013. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 30-án (kedd) a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Tel: 63/510-300

Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Tel: 63/510-300 Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Tel: 63/510-300 Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete Helyben Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Szentes Kossuth Lajos u. 18. szám

Részletesebben

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. Határozat száma Határozat szövege Határozat végrehajtásának állása

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. Határozat száma Határozat szövege Határozat végrehajtásának állása Nyilvános ülési határozatok 6/2017. (I. 26.) úgy határozott, hogy a kerületi intézmények folyamatos működésének biztosítása érdekében közbeszerzési eljárások kiírásához szükséges fedezetet a higiéniai

Részletesebben

15/2016. (02.16.) Kt. határozat

15/2016. (02.16.) Kt. határozat 15/2016. (02.16.) Kt. határozat Balatonfűzfő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Gazdaságfejlesztési tervről, valamint a Forrástérképről szóló beszámolót elfogadja. 16/2016. (02.16.) Kt. határozat

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE JELENTÉS

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE JELENTÉS 135 jzofc BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. szeptember 16-i ülésére! Készítette: dr. Lábody-Varga Dorina önkormányzati referens JELENTÉS az Önkormányzat

Részletesebben

JELENTÉS. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

JELENTÉS. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előterjesztés száma:162/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. augusztus 28-án, 18-órakor megtartandó ülésére Jelentés a lejárt

Részletesebben

2011. március 8. 2011. március 24.

2011. március 8. 2011. március 24. 2011. március 8. Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség Presbitériuma 6/2011. (03.08.) sz. presbitériumi határozat A Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség Presbitériuma kifejezi azt a szándékát, hogy

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA könyvéből: 261/2012. (XII.19) sz. képviselő-testületi határozat: 1.) A képviselő-testület elfogadja a két ülés között történtekről szóló beszámolót. 2.) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS RENDELETEINEK ÉS HATÁROZATAINAK TÁRA 2014. október 30. 14. szám H A T Á R O Z A T O K 541/2014. (X.30.) közgyűlési hat. - tól 544/2014. (X.30.) közgyűlési hat. az Agria Humán Közhasznú

Részletesebben

A Nemzetiségi Bizottság évi határozatai. A Nemzetiségi Bizottság 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta:

A Nemzetiségi Bizottság évi határozatai. A Nemzetiségi Bizottság 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: A Nemzetiségi Bizottság 2018. évi határozatai 1/2018. (I.18.) NB határozata Napirend elfogadása 1. A Nemzetiségi Bizottság 2018. évi munkatervének elfogadása 2. Esztergom Város Önkormányzata és a helyi

Részletesebben

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Városüzemeltetési Csoport évi munkájáról készített beszámolót.

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Városüzemeltetési Csoport évi munkájáról készített beszámolót. 2015. március 24-i bizottsági ülés: Határozati javaslat módosítások: 2.) Javaslat közétkeztetés vállalkozásba adására ( 8 igen) Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a napközis konyha

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselo-testületének 2010. április 12-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzokönyvébol

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselo-testületének 2010. április 12-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzokönyvébol 2010. április 12-én megtartott rendkívüli ülésének könyvébol 246/2010. (IV. 12.) határozata: Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselo-testülete a 2010. április 12. napján megtartott rendkívüli Képviselo-testületi

Részletesebben

136/2016. (IX.29.) Kt. határozat

136/2016. (IX.29.) Kt. határozat 136/2016. (IX.29.) Kt. határozat Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. szeptember 29-i testületi ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint fogadja el: 1. A Közösen érted Nagyszentjános

Részletesebben