Utcai versenyzés. Történet arról, miként lehelt új életet az OLC, Moriarty vitorlázórepülésébe

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Utcai versenyzés. Történet arról, miként lehelt új életet az OLC, Moriarty vitorlázórepülésébe"

Átírás

1 Utcai versenyzés Történet arról, miként lehelt új életet az OLC, Moriarty vitorlázórepülésébe Írta: Brian Resor Fordította: Bauer János és Mattburger Zsolt Újranyomva a és az SSA engedélyével A vitorlázórepülő pilóták mindenhol annak egyszerű módját keresik, hogy miként lehetne érdekesebbé tenni a vitorlázórepülést az egyedül repülésen (SPL) és a magánpilóta szakszolgálati engedély (PPL) megszerzésén túljutó pilóták számára. A német Aerokurier magazin kiváló pilótái és programozói egy úgynevezett Online Contest (online verseny) megoldással álltak elő (melyet leginkább OLC néven ismerhetünk) ben, Moriartyban, az OLC egy régóta áhított, friss és új környezetet teremtett a legkülönfélébb képzettségű pilótáink számára. Az OLC honlapján részletesen megtudható, hogy miről szól ez az egész, ám az alapok a következők: tegyünk egy GPS-adatrögzítőt (logger) a vitorlázógépünkbe, repüljünk amilyen messze csak tudunk, majd töltsük fel az IGC-formátumú repülési adatokat az OLC-szerverre. Ilyen egyszerű a dolog. A pontszámítás önműködően megy végbe egy olyan optimalizálási eljárással, melynek következtében egy pont jár minden egyes handicapes kilométerért. A feladat sémája alapvetően egyszerű: az első négy szár esetén a teljes handicapes távolság 100%-ával történik a pont-számítás, az ötödik szár esetén annak 80%- ával, míg a hatodik szár esetén a handicapes távolság 60%-ával. Vegyük észre, hogy szó sincs deklarált vagy kijelölt fordulópontokról, indulási vonalakról, illetve FAI-szektorokról. Megismétlem: a hangsúly az egyszerűségen van. Ez a verseny közvetlenül nem egy kijelölt útvonalon elért sebességen alapul. A hosszú távok azonban szükségképpen megkívánják, hogy a pilóta a lehető leggyorsabban repülje le azokat, és pontosan ítélje meg az időjárást annak érdekében, hogy kiválaszthassa a megfelelő pozíciót a nap bármely pillanatában. Ez az on-line versenyzési mód az utóbbi néhány évben egyre gyorsabban terjed az Egyesült Államok pilótái között. Kezdetben az USA néhány számítógéphez értő pilótája használta csupán az OLC-t, repüléseik egymás közötti megosztására, de csak viszonylag kis gyakorisággal. Idén azonban az ország egész területéről kezdenek részt venni a klubok a dologban és a pilótáik között népszerűsítik az OLC használatát. Az Albuquerque Soaring Club egyesületben az OLC eredetileg az éves távrepülési versenyünk kezelésének igen egyszerű módjaként került bevezetésre, megkönnyítve a díjkiosztást is az év végi banketten. Később azonban ennél sokkal többé vált. A tavaszi repülések beküldésének néhány hetét követően, Moriarty többi pilótája is érdeklődni kezdett az OLC iránt. Az Albuquerque Soaring Club és a Sundance Aviation egyesületek egyetlen OLC klubba tömörültek, Albuquerque Soaring néven. Egyikünk sem sejtette, hogy a (24 pilótából álló) csapatunk milyen remekül összekovácsolódik majd, hogy tanácsokkal lássuk el egymást és összemérjük erőnket az elkövetkezendő néhány hónap alatt. A folyamat során együtt gyakorlatilag majdnem százezer, levegőben megtett mérföldet gyűjtöttünk össze.

2 Az OLC, mint tanulási eszköz Az OLC-szerveren lévő fájlok gyűjteménye egy óriási erőforrás a távrepülés lényegét megérteni kívánó kezdő pilóták számára. Amint a repülési adatok feltöltésre kerülnek az OLC-szerverre, a fájlok bárki által letölthetővé és analizálhatóvá válnak, aki rendelkezik interneteléréssel és megfelelő szoftverrel (SeeYou, StrePla, stb.). Amennyiben más pilóták is repültek azon a területen, ahol mi, hasonlítsuk össze az ő repüléseiket a sajátunkkal, hogy kiderülhessen ki mit csinált jól vagy rosszul. Találjuk ki, ki szállt majdnem terepre, illetve milyenek lehettek a feladat azon területei, melyeken nem jártunk. Az OLC még akkor is tanulási eszköz, ha nem lehetünk a levegőben. Az én kedvenc szokásom az, hogy reggel körbekémlelek, majd délután a munkahelyen ellenőrzöm az ismétlődő műholdképeket, és megpróbálom kitalálni, hogy a internetes technológiákon alapul. Emiatt a múltban rengeteg jó pilóta sosem vett részt az OLC-ben, vagy még csak nem is hallott arról. Büszke vagyok Moriarty pilótáira, akik idén részt kívántak venni benne, és vették a fáradtságot, hogy megtanulják mit kell tenniük ennek érdekében. Egyikünk sem mulasztott el repüléseket feltölteni pusztán a számítógéptől való félelem miatt. Amint a termikes időjárás tavasszal kezdetét vette, néhány kötetlen konzultáció keretén belül bemutattuk az OLC használatát és a SeeYou programmal történő kiértékelés módját. Mindenki rendkívül izgatottá és kíváncsivá vált, amint elkezdték megérteni, hogy a modern technológia milyen segítséget nyújthat a számukra. Természetesen kezdetben, ahogy a fájlok beküldésre kerülnek, kisebb-nagyobb problémák merülhetnek fel a számítógéppel. Akár valóban a számítógéppel van a baj, akár a felhasználó hibájáról van szó csupán, rendkívül kiábrándító csak azért fellelkesülni az új verseny miatt, hogy nyugdíjas srácok merre lehettek képesek repülni. Aznap este pedig utánanézek a repüléseiknek az OLC weboldalán, hogy kiderüljön mi is történt a valóságban. E folyamat során sokat tanulhatunk az időjárás előrejelzéséről. Sajnos azonban elég fájdalmas lehet megtudni, hogy barátaink odakint hatalmas távokat repülnek, míg mi a munkahelyünkön görcsölünk! Új trükkök tanítása a vén rájáknak A vitorlázórepülő társadalom nem minden tagja számítógépzseni, az OLC viszont modern lépten-nyomon problémákba ütközzünk, miközben megpróbáljuk feltölteni nehezen összerepült kilométereinket. Ennek kiküszöbölésére elsőként összeállítottam egy részletes segédanyagot, mely elmagyarázza, miként lehet végrehajtani a műveletet (lásd a hivatkozásokat). Amennyiben ez sem vezet eredményre, fontos, hogy legyen egy elérhető helyi szakértő, aki személyes bemutató során végigvezetheti a kezdő felhasználókat a folyamat lépésein. Általában néhány ilyen bemutató elég lehet, mert egy-két sikeres végrehajtás után egyszerű műveletté válik az egész. Egy repülés feltöltéséhez néhány egérkattintás szükséges

3 csupán, és a művelet, a GPS logger számítógépre történő csatlakoztatásától az OLC általi kiértékelésig mindössze 3-5 percet vesz igénybe. Szükséges felszerelés E versenyben való részvételhez GPS adatrögzítő szükséges. Amennyiben megoldható, a legjobb választás egy IGC által jóváhagyott logger, tehát megoszlásától. A helyes stratégia megtanulása is részét képezi e verseny izgalmának. Mivel az ötödik és hatodik szár a pontozás során nem olyan értékes, lehetőleg célszerű csak négy szárat repülni. Moriartyban általában a legjobb megoldás olyan irányt választani, mely jó hosszú szárat ad, és arra repülni először. Majd olyan messzire eljutni az adott irányon, amennyire csak lehetséges, és egy Cambridge, Volkslogger, stb. berendezés. Számos kézi GPS-eszköz, mint például a barometrikus magasság érzékelésére képes Garmin készülékek, szintén használható a versenyben (azok is, melyek csak GPS-adatok alapján rögzítik a magasságot - a ford.). Mivel ezek nem IGC által elfogadott eszközök, az e készülékekből származó fájlok beküldésekor a pontszám piros színnel jelenik meg. A piros színnel megjelenő pontszámok nem számítanak bele egyetlen nemzetközi OLC pontozásba sem, de az USA-OLC pontozásába igen (legalábbis a 2004-es szabályok alapján). Amennyiben azt szeretnénk, hogy az egyéni pontszámunk beleszámítson a nemzetközi szintű pontozásba is, IGC által jóváhagyott loggerre van szükségünk. Feladatstratégiák Az OLC verseny alapvető célkitűzése, hogy a FAI koszorú és rekord típusú feladatok (hurok, 3 fordulópontos jojó, FAI-háromszög) repülésére ösztönözzön, de lehetőséget biztosít a pilótáknak, hogy további két fordulópont beiktatásával, csökkentett mértékű extra pontokra tehessenek szert a fő feladat befejezését követően, a kiinduló fordulópont közelségében. Az OLC-pontokért való repülés stratégiája nagyban függ a feladat területétől és az időjárás területi onnan visszafordulva hazarepülni. Ezzel remélhetőleg a nap későbbi részében vissza lehet jutni a repülőtér közelébe, ahol megfelelő időjárás esetén két további szárat be lehet még iktatni. Ideális esetben a nap egy bizonyos pontján válasszunk ki egy klassz utcát (az angol nyelvben a felhőút neve cloud street, ami magyarul felhőutca lenne - a ford.), mely messzire visz a kiindulási ponttól. Söpörjünk végig az utcán, amilyen messzire csak lehetséges, majd keressünk egy másikat, illetve forduljunk meg és repüljünk új irányba. Moriarty környékén az OLC-játék gyakran padlógázos, nagy magasságú utcai versennyé fajul (innen a cikk címe). A pilótáinknak nem telt sok időbe a MATmentalitásról (MAT = Modified Area Task, azaz Módosított Területi Feladat, ami fix fordulópontokból álló, MVK-szerű feladatokhoz hasonlít - a ford.) átállni az OLC-mentalitásra. Azok, akik a korábbi MAT-típusú feladatokat szokták meg, tipikusan a helyi légtérben repülnek ide-oda, kijelölt fordulópontok közötti több száron. A nagy OLC-pontszámokért való küzdelem hosszú szárak repülését, nagy terep lefedését, változatos időjárási körülmények megtapasztalását jelenti, és néha a kiinduló ponttól való igen messzire történő eltávolodást eredményezi.

4 Néhányan azzal érvelnek, hogy a jól repülhető utcákon való száguldozás viszonylag kis mértékben járul hozzá a vitorlázórepülő készség fejlődéséhez. Nem kell az előre deklarált fordulópontok elérésével bajlódni, de még csak kijelölt pontokat sem érinteni, ahogy azt egy MAT vagy AST (AST = Assigned Speed Task, azaz Hozzárendelt Sebességi Feladat - a ford.) feladatban szokás. Erre azt mondom: remek! Amit ez a fajta repülés nyújt, az az, hogy megadja a pilótának az esélyt hogy rengeteg megtett kilométerre és tapasztalatra tegyen szert úgy, hogy közben olyan időjárási körülmények között repül, mellyel kényelmesen megbirkózik, mialatt mindvégig sikerélménye van. Ahogyan a teljesített feladatok szintje növekszik, a pilóták folyamatosan kiterjesztik személyes korlátaikat, hogy mind messzebb repüljenek és a fejlődés során még több kihívással szembesüljenek. E fontos leckék elsajátítását követően az önbizalom drámai mértékben fokozódik. Az olyan repülés nem motiváló, melynek során a reptértől 150 kilométerre egy szertefoszló felhőút végén találjuk magunkat. Moriarty sikertörténete Az OLC közelebb hozta egymáshoz és csapattá kovácsolta a pilótáinkat, továbbá felismertette velünk, hogy olyan dolgokra is képesek vagyunk vitorlázógépeinkkel, melyekről nem is álmodtunk korábban. Mindannyian figyeljük az Interneten, hogy mit csinálnak a többiek és ehhez hasonló kérdések hangzanak el: Miért azt az oldalt választottad?, Miért éppen azt az adott magasságtartományt használtad?, Voltak biztonságos leszállásra alkalmas terepek, amikor olyan alacsonyan voltál annál a hegynél? és Hogyan tudtál az adott ponton keresztül hazaérni olyan messziről?!. Az OLC segítette az újabb pilótáink számára elsajátítani, hogy adott körülmények között milyen feladat hajtható végre ben a 24 Albuquerquei pilóta 88 db 500 km feletti, 47 db 600 km feletti, 16 db 700 km feletti, 9 db 800 km feletti és 2 db 1000 km feletti távot repült. Az 1000 km-es távok a legelső teljesített ezres feladatok voltak Moriartyból. Távrepülő pilótáink fele több, mint 3000 handicapes mérföldet repült a szezonban, jó néhányuk 7500 handicapes mérföldet teljesített. Moriarty pilótái csapatként elegendő pontot gyűjtöttek ahhoz, hogy megszerezzék a biztos fölényt az USA klubjainak sorrendjében, és negyedik helyen zártak az (októbertől októberig tartó) OLC-szezon nemzetközi listáján. Már most kezdjük kitűzni a következő év céljait, melyek a tapasztalt pilóták számára hosszabb repüléseket, míg az új pilóták számára több távrepülési feladatot tartalmaznak. Az új pilóták számra az OLC a tökéletes következő lépcsőfok a Bill Hill és Mike Abernathy által a 2004 januári és februári számában közölt cikkek után. Próbáljuk meg 2005-ben még inkább elterjeszteni ezt a versenyzési formát az Egyesült Államokban. A folyamat működését értők kismértékű számítástechnikai segítségével valóban lendületet vesz a dolog, és a távrepüléssel kapcsolatos jelenlegi részvételi hajlandóságunk és lelkesedésünk szintje új magasságokba fog emelkedni. Még ha a mi területünk nem is biztosít kimagasló vitorlázórepülési feltételeket, akkor is remek szórakozás a környékünkön tevékenykedő barátaink vagy az ország többi részén repülő pilóták teljesítményét figyelemmel kísérni. A Moriartyban székelő Albuquerque Soaring repülőklub az Egyesült Államokban mindenkit versenyre hív, hogy a helyi repülőcimborákkal OLC-klubba tömörülve, 2005-ben próbáljátok meg elhódítani az első helyünket. Repüljetek biztonságosan, repüljetek sokat, repüljetek elszántan, és töltsetek fel minden repülést! -Brian Resor

5 A 2004-es on-line verseny Írta: Doug Levy Fordította: Bauer János és Mattburger Zsolt Az OLC egy on-line, világméretű, számítógépes kiértékelésű vitorlázórepülő verseny, melyet a németországi Segelflugszene alkotott meg és az AeroKurier (német sportrepülő havilap - a ford.) szponzorál. Az OLC nem hasonlít egyetlen más vitorlázórepülő versenyhez sem. Nem csak hogy egyszerű (és ingyenes) a belépés, de nincsenek fordulópontok, deklarációk, tanúk, hivatalos sportbírók, és nem szükséges aláírás sem. A pontozás on-line módon az Interneten történik és a vitorlázógépek teljesítménybeli különbségét handicap rendszerrel egyenlítik ki. A verseny a webhely meglátogatásával követhető nyomon. A Soaring feliratú menü alatt megtekinthetők a pontszámok, valamint ország, földrész vagy nemzetközi szinten

6 összehasonlíthatók a pilóták. A sárga színnel jelölt pontszámok jelképezik a motor nélküli vitorlázógépeket, míg a motoros vitorlázógépek kék színnel láthatók. A napi pontszámok az október közepén kezdődő versenyévad folyamán végig listázásra kerülnek. A pilóták összehasonlíthatók az összpontszámuk vagy a legjobb egyszeri távjuk alapján, miközben a legjobb 6 repülésükből számolt versenyhelyezésük is figyelemmel kísérhető. Minden egyes repülés megtekinthető és letölthető. A klubok az összpontszámuk alapján kerülnek összehasonlításra. A szabályok rendkívül egyszerűek. A repülés első négy szárán minden egyes lerepült kilométer egy pontot ér. Az ötödik száron egy lerepült kilométerért egy pontnak csak a 80%-a jár, míg a hatodik száron, kilométerenként egy pontnak csak a 60%- a. Az így kapott összpontszámot 100-zal szorozzák, majd ezt a pontszámot elosztják a vitorlázógép handicap értékével. Így alakul ki az adott repülési feladat végső pontszáma. A repüléseket IGC-formátumban kell benyújtani (feltölteni), legkésőbb a repülést követő kedd éjfélig. A pilóták abban az országban neveznek és versenyeznek, ahol a repülésük megkezdődik. További részletek a verseny honlapján található szabályzatban olvashatók. A SeeYou vagy StrePla szoftverek használatával a repülési adatokból csekély időráfordítással, papírmunka és egyéb számítások nélkül, könnyedén és gyorsan kiszámíthatók a repülésért járó pontszámok. Még ha valaki nem is rendelkezik e szoftverekkel, az OLC számítógépei az IGC-fájl feltöltését követően képesek kiszámítani a repülésért járó pontszámot. Az USA versenyében számos, IGC-formátumba konvertált egyéb GPS track (az eszközből letöltött, a repülés nyomvonalát tartalmazó fájl - a ford.) is elfogadott. A nemzetközi és kontinentális versenyekben kizárólag biztonságos (IGC által elfogadott eszközből származó - a ford.) logger repülések elfogadottak. A 2004-es évad október 10-én ért véget. Az egész világon több, mint repülést töltöttek fel, és az 1058 klub 8216 pilótája több, mint 15 millió kilométert repült. Az Egyesült Államokból 66 klub 256 pilótája vett részt. Néhány, az Egyesült Államokban tartózkodó európai pilóta igen magas pontszámú versenyszámokat repült idén az Egyesült Államokban. Amennyiben képesek lettek volna néhánnyal több számot repülni, valószínűleg megnyerhették volna az USA versenyét. Ne lepődjön meg rajta senki sem, ha az elkövetkezendő években ismét ellátogatnak hozzánk, hogy a remek feltételeket élvezve, további OLC-pontokat gyűjtsenek. A leghosszabb USA OLC számot a francia Denis Flamet repülte, mely az OLC webhelyén látható módon 1345 kilométer hosszúságú volt. A szaggatott vonalak jelzik, hogy mi alapján lett kiszámolva a pontszám. Íme néhány tipp, mely segíthet az indulásban. A regisztráció során, versenyzőként történő nevezéskor ne felejtsünk el először az USA menüre kattintani (tehát nemzeti szinten kell regisztrálni - a ford.). Mentsük el a jelszót, hiszen minden évben újra szükségünk lesz rá a regisztrációhoz. Ha a SeeYou programból értékelünk ki egy repülést, töltsük be a repülésünket, majd nyomjuk meg az Edit (Szerkesztés) fül alatt lévő Optimize (Optimalizálás) gombot. Ekkor megjelenik a távolság és a pontszám. Ezt követően nyomjuk meg az Optimize (Optimalizálás) ablak alján lévő Submit (Elküld) gombot. A következő oldalon töltsük ki az összes szükséges adatot, beleértve a vitorlázógépünk handicap értékét, majd alul kapcsolódjunk az OLC USA elemhez (először nemzeti szinten kell feltölteni - a ford.). Győződjünk meg róla, hogy míg az OLC webhely beviteli területén tartózkodunk, minden mező helyes értéket tartalmaz-e. Az IGC-fájl feltöltését követően menjünk vissza és a Claiming the flight (Repülés benyújtása) fül előtt nyomjuk meg a Check entry (Bejegyzés ellenőrzése) fület. A StrePla program használatát nem ismerem annyira, de tudom, hogy az OLC repülések abban is kiértékelhetők. Az Albuquerque Club és az I-26 Association webhelyein részletes (angol nyelvű) leírások találhatók a nevezéssel és pontozással kapcsolatban. A 2005-ös szezon már elkezdődött. Mindenkit arra buzdítunk, hogy nevezzen be a versenybe. Mérjük össze magunkat a világ legjobb vitorlázórepülő pilótáival, és tanuljunk a feltöltött repülési adatokból. Úgy tudom, hogy az OLC versenyben való nevezéshez egy repülőklub tagjának kell lennünk, de ez nem különösebb probléma: álljunk össze néhány barátunkkal, hogy egy egyezményes klubnév alatt benevezhessünk. Klubokat könnyű benevezni, egyszerű azokhoz csatlakozni és akár a pilóta regisztrációjával egy időben létre lehet őket hozni. Az ebben a versenyben történő részvétel fel fogja lendíteni vitorlázórepterünkön a távrepülést és arra ösztönözheti a gyakorlottabb pilótákat, hogy segítsenek a többieknek, növelve ezzel klubjuk összpontszámát. A valódi győztes maga a vitorlázórepülő sport. Ez egyre több pilótát motiválhat a távrepülésre ahelyett, hogy órákon keresztül csak a repülőtér közelében repülgessen. A nevezés és részvétel egyszerű. Teljesen ingyenes. És roppant élvezetes! -Doug Levy

7 A szerzőkről Brian Resor 1998-ban tanult meg repülni az Illini Glider Club egyesületen belül, miközben műszaki tervezést tanult az Illinois Egyetemen. Ezt követően átment a Penn State iskolába diplomázni és hegygerinc-repüléssel foglalkozni. Jelenleg az Albuquerque Soaring Club egyesület tagja és egy megbízható öreg Standard Cirrus géppel repül. A 2004-es Moriarty aktivitás hatására Brian többet tanult a vitorlázórepülésről, mint az azt megelőző években összesen, és a szezonban több, mint 100 órát és csaknem 5000 mérföldet repült. Doug Levy konzultációs mérnökként dolgozik és a kaliforniai Oceansideban él. Doug I-26-osokkal kezdett repülni 1996-ban, majd 1997-ben megszerezte az ezüst, arany és gyémánt koszorúkat. Doug 2004-ben 8 db 500 km-es OLC repülést teljesített. Ezen kívül szeptember 11-én megnyerte a Dust Devil Dash versenyt.

Címlap hátoldala. Módosítások:

Címlap hátoldala. Módosítások: Címlap hátoldala Módosítások: Verzió Érvényesség kezdete Módosítva Kiadás 2009v1.0 2008. november 1. 2009 évi alapszöveg Teljes szöveg 2010v1.0 2009. november 1. 2010 évi alapszöveg Teljes szöveg 2011v1.0

Részletesebben

VITORLÁZÓREPÜLŐ ORSZÁGOS ÉS NEMZETI REKORDOK SZABÁLYZATA

VITORLÁZÓREPÜLŐ ORSZÁGOS ÉS NEMZETI REKORDOK SZABÁLYZATA MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG VITORLÁZÓREPÜLŐ ORSZÁGOS ÉS NEMZETI REKORDOK SZABÁLYZATA Érvényes: 2004. 04.01-től Készítette a Vitorlázórepülő Társadalmi Sportbizottság 1. Meghatározások és általános alapelvek

Részletesebben

Címlap hátoldal. Módosítások

Címlap hátoldal. Módosítások Címlap hátoldal Módosítások Verzió Érvényesség kezdete Módosítva Kiadás 2006v1.0 2006. október 1. 2006 évi alapszöveg Teljes szöveg 2006v1.1 2006. november 1. 2.6.f.-ban sajtóhiba javítása Teljes szöveg

Részletesebben

MVSZ Szabályzatok VITORLÁZÓREPÜLŐ ORSZÁGOS, NEMZETI ÉS NEMZETKÖZI REKORDOK SZABÁLYZATA. 2013v1.0 Érvényes november 1.-től

MVSZ Szabályzatok VITORLÁZÓREPÜLŐ ORSZÁGOS, NEMZETI ÉS NEMZETKÖZI REKORDOK SZABÁLYZATA. 2013v1.0 Érvényes november 1.-től MVSZ Szabályzatok Magyar Vitorlázórepülő Szövetség Hungarian Gliding Association VITORLÁZÓREPÜLŐ ORSZÁGOS, NEMZETI ÉS NEMZETKÖZI REKORDOK SZABÁLYZATA FAI Sportkódex 3. Szekció, 3. fejezet szerint (SC3)

Részletesebben

A vitorlázórepülésről

A vitorlázórepülésről A vitorlázórepülésről Tartalom Tartalom 2 Bevezetés 4 Történelmi áttekintés 4 Vitorlázórepülés 5 Versenyzés 5 FELADAT TÍPUSOK 7 FELKÉSZÜLÉS 7 2 a vitorlázórepülés a légi sportok királynője, vagy még inkább

Részletesebben

3.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, területi versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren.

3.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, területi versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. Verseny információk A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, területi versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. A verseny célkitűzései: A vitorlázó teljesítményrepülés

Részletesebben

Versenykiírás. MVSZ Szabályzatok 2009V1.0. Magyar Vitorlázórepülõ Kupa (MVK) Magyar Vitorlázórepülõ Szövetség. Érvényes 2009.

Versenykiírás. MVSZ Szabályzatok 2009V1.0. Magyar Vitorlázórepülõ Kupa (MVK) Magyar Vitorlázórepülõ Szövetség. Érvényes 2009. MVSZ Szabályzatok Magyar Vitorlázórepülõ Szövetség Hungarian Gliding Association Magyar Vitorlázórepülõ Kupa (MVK) Versenykiírás 2009V1.0 Érvényes 2009. március 31-tõl Vitorlázórepülõ Társadalmi Sportbizottság

Részletesebben

I.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, ranglista versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren.

I.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, ranglista versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. Verseny információk A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, ranglista versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. A verseny célkitűzései: A vitorlázó teljesítményrepülés

Részletesebben

Helyi Eljárások. 2015. január 3. Alföldi Repülőklub

Helyi Eljárások. 2015. január 3. Alföldi Repülőklub Helyi Eljárások 2015. január 3. Alföldi Repülőklub A verseny részletei 60. Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság vízballasztos géposztályok 2015. július 12-23. Szatymaz Airfield (LHST) Szatymaz, Reptéri út

Részletesebben

Magyar Vitorlázórepülő Szövetség. Címlap hátoldala

Magyar Vitorlázórepülő Szövetség. Címlap hátoldala Címlap hátoldala MÓDOSÍTÁSOK Verzió Érvényesség kezdete Módosítva Kiadás 2008v1.0 2008. április. 01. 2008 évi alapszöveg Teljes szöveg 2009v1.0 2009. április. 01. 2009 évi alapszöveg Teljes szöveg 2010v1.0

Részletesebben

1. számú BULLETIN LX KUPA május 3. - május 10. Szatymaz, Magyarország

1. számú BULLETIN LX KUPA május 3. - május 10. Szatymaz, Magyarország 1. számú BULLETIN LX KUPA 2014. május 3. - május 10. Szatymaz, Magyarország 1 Bevezetés Az LX Navigation d.o.o és az Alföldi Repülőklub közösen rendezi meg a már hagyományos LX Kupát. 2 A verseny neve

Részletesebben

Helyi eljárások. LIV. Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság Nemzetközi Klub Osztály. III. Női Nemzeti Bajnokság

Helyi eljárások. LIV. Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság Nemzetközi Klub Osztály. III. Női Nemzeti Bajnokság Helyi eljárások LIV. Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság Nemzetközi Klub Osztály III. Női Nemzeti Bajnokság I. MALÉV Duna kupa Szabad, 18m-es, 15m-es, Standard és Klub Osztály Dunaújváros, 2009. 06. 27 07.

Részletesebben

MALÉV Flatland Cup 2010. 4. Magyar Női Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság, 55. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság

MALÉV Flatland Cup 2010. 4. Magyar Női Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság, 55. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság BULLETIN # III. (Szabad, 18m, 15m, Standard, FAI Club osztály) amely egyben 4. Magyar Női Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság, (FAI Club osztály) 55. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság (Szabad osztály,

Részletesebben

Nemlétező sportág létező rekordjai

Nemlétező sportág létező rekordjai Nemlétező sportág létező rekordjai Márványi Péter 2011.6.19 23:44 A magyar vitorlázórepülés kezd magára találni, noha a friss eredmények mögött sincs szinte semmi támogatás. Daróczy János, a Magyar Vitorlázórepülő

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ a tanfelügyeleti értékelő felülethez szakértők számára 2017. március 3. 1 A tanfelügyeleti értékelő felületet a szakértők az oktatas.hu oldalra bejelentkezve, KIR-validált felhasználói

Részletesebben

Feladatkatalógus, UL Nemzeti Bajnokság 2014, Matkópuszta. Navigáció: A, B, C, D,

Feladatkatalógus, UL Nemzeti Bajnokság 2014, Matkópuszta. Navigáció: A, B, C, D, Feladatkatalógus, UL Nemzeti Bajnokság 2014, Matkópuszta Navigáció: A, B, C, D, Cél: A pilóta repüljön végig az egyenes és/vagy íves szakaszokból álló kurzus mentén, miközben tartja az általa kiválasztott

Részletesebben

Magasabbra, messzebbre Zsolnay Péter

Magasabbra, messzebbre Zsolnay Péter Siklóernyők Magyarország Légterében Magasabbra, messzebbre Zsolnay Péter Siklóernyők teljesítménye Motor nélküli repülés 8-10 -es siklószám, 30-60 km/h sebesség Minden egyes méterért meg kell dolgozni

Részletesebben

MVSZ Szabályzatok FAI JELVÉNYEK ÉS DIPLOMÁK SZABÁLYZATA. 2013v1.0 Érvényes 2012. november 1.-től. Magyar Vitorlázórepülő Szövetség

MVSZ Szabályzatok FAI JELVÉNYEK ÉS DIPLOMÁK SZABÁLYZATA. 2013v1.0 Érvényes 2012. november 1.-től. Magyar Vitorlázórepülő Szövetség MVSZ Szabályzatok Magyar Vitorlázórepülő Szövetség Hungarian Gliding Association FAI JELVÉNYEK ÉS DIPLOMÁK SZABÁLYZATA FAI Sportkódex 3. Szekció, 2. fejezet szerint (SC3) 2013v1.0 Érvényes 2012. november

Részletesebben

Képzési projektterv felvétele Képző Szervezetek részére Kitöltési útmutató

Képzési projektterv felvétele Képző Szervezetek részére Kitöltési útmutató Képzési projektterv felvétele Képző Szervezetek részére Kitöltési útmutató az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához

Részletesebben

HELYI SZABÁLYOK 2. kiadás

HELYI SZABÁLYOK 2. kiadás HELYI SZABÁLYOK 2. kiadás XX. MAGYAR RALLY REPÜLŐ NEMZETI BAJNOKSÁG DUNAKESZI 2011.augusztus 5-7 C. HELYI SZABÁLYOK C.1 Bevezető A versenyen a következő helyi szabályok érvényesek, a FAI sport szabályzat

Részletesebben

Microsec Számítástechnikai Fejlesztő zrt. Microsec web-szignó. Felhasználói útmutató. ver Budapest, július 06.

Microsec Számítástechnikai Fejlesztő zrt. Microsec web-szignó. Felhasználói útmutató. ver Budapest, július 06. Microsec Számítástechnikai Fejlesztő zrt. Microsec web-szignó Felhasználói útmutató ver. 1.2 Budapest, 2018. július 06. Tartalomjegyzék 1 A szolgáltatás használata... 3 2 Az web-szignó felülete és főbb

Részletesebben

Hullámtábor 2014-2015. Bulletin - no.1

Hullámtábor 2014-2015. Bulletin - no.1 Hullámtábor 2014-2015 Bulletin - no.1 A Repülőklub Gyöngyös és a MVSz közös szervezésében a MVSz támogatásával A tábor időtartama Célja Helye Szervezők Vontatópilóták Meteor 2014. december 1. és 2015.

Részletesebben

XVIII.sz.MAGYAR RALLY KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015

XVIII.sz.MAGYAR RALLY KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015 XVIII.sz.MAGYAR RALLY KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015 1. A pontszerző rally repülő verseny sorozat célja: - a rally repülés népszerűsítése - versenyzési lehetőséget biztosítani a motoros repülőtársadalom szélesebb

Részletesebben

Siklóernyős sport, verseny-, igazolási- és átigazolási szabályzat

Siklóernyős sport, verseny-, igazolási- és átigazolási szabályzat Siklóernyős sport, verseny-, igazolási- és átigazolási szabályzat Javaslat a 2010-es évre I. A sportszabályzat célja A hazai környezetben rendezett siklóernyős távrepülő versenyek, valamint a külföldi

Részletesebben

Turnitin tájékoztató

Turnitin tájékoztató Turnitin tájékoztató Tartalom 1. Tájékoztató a Turnitinbe újonnan regisztrált hallgatók számára 2. Dolgozat feltöltése 3. A plágiumellenőrzés eredményének megtekintése 1. Tájékoztató a Turnitinbe újonnan

Részletesebben

SeeYou Súgó magyarul a 6.03-es változathoz. Update: 2014.03.01.. 1995-2014... Naviter d.o.o.

SeeYou Súgó magyarul a 6.03-es változathoz. Update: 2014.03.01.. 1995-2014... Naviter d.o.o. SeeYou Súgó magyarul a 6.03es változathoz Update: 2014.03.01. 1995 2014... Naviter d.o.o. II See You segítség TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés............................................ 2 1.1 Mi a See You?..............................................

Részletesebben

Green, Ride & Slide ÚJ PROGRAM KEZDŐK SZÁMÁRA. A továbbiakban bemutatjuk a különböző lehetőségeket.

Green, Ride & Slide ÚJ PROGRAM KEZDŐK SZÁMÁRA. A továbbiakban bemutatjuk a különböző lehetőségeket. Green, Ride & Slide Érezd jól magad a Nemzeti Reining Lovas Szövetséggel (NRHA)! Az NRHA kidolgozott egy forradalmian új programot, amely lehetővé teszi, hogy minden reining lovasnak alkalma nyíljon versenyezni.

Részletesebben

A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot a felső sorban:

A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot a felső sorban: A program telepítése A 2019-es év programja a szokott módon önálló rendszerként telepíthető. Töltse le WEB oldalunkról (http://www.drd-software.hu). A telepítés előtt nem szabad és nem kell eltávolítania

Részletesebben

TaxiLike használati bemutató Taxitársaságok és Taxisofőrök részére

TaxiLike használati bemutató Taxitársaságok és Taxisofőrök részére TaxiLike használati bemutató Taxitársaságok és Taxisofőrök részére 2012 09 03 Tartalom I. TaxiLike rövid bemutatás II. Első lépések Taxitársaság és Taxisofőrök részére III. TaxiLike Driver használata munka

Részletesebben

1/2014. számú MKSSZ Szakmai Vezetői Intézkedés. Az UL A1 és UL A2 kategóriákban a repülések. jóváhagyására/ felhatalmazás repülésre

1/2014. számú MKSSZ Szakmai Vezetői Intézkedés. Az UL A1 és UL A2 kategóriákban a repülések. jóváhagyására/ felhatalmazás repülésre 1/2014. számú MKSSZ Szakmai Vezetői Intézkedés Az UL A1 és UL A2 kategóriákban a repülések jóváhagyására/ felhatalmazás repülésre A Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség keretében végrehajtott UL A1 és

Részletesebben

CareLink Personal telepítési útmutató. Első lépések a CareLink Personal adatfeltöltéshez

CareLink Personal telepítési útmutató. Első lépések a CareLink Personal adatfeltöltéshez CareLink Personal telepítési útmutató Első lépések a CareLink Personal adatfeltöltéshez A CareLink USB illesztőprogram telepítése A CareLink USB illesztőprogramot telepíteni kell. Ez az illesztőprogram

Részletesebben

18. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság

18. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság 18. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság 2015. július 12 25. Őcsény, Repülőtér REPÜLŐNAP 2015. 07. 12. vasárnap 10:00 14:00 FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság ünnepélyes megnyitója 11:30 11:45 Vitorlázó

Részletesebben

A Down Alapítvány weboldalának (honlap) használata Weboldal szerkesztés

A Down Alapítvány weboldalának (honlap) használata Weboldal szerkesztés A Down Alapítvány weboldalának (honlap) használata Weboldal szerkesztés A weboldalakat, más néven honlapokat azért készítik, hogy egy személyt, vagy szervezetet, például egy alapítványt, megtaláljanak

Részletesebben

Vitorlázórepülõ Versenyrendszer 2007

Vitorlázórepülõ Versenyrendszer 2007 MVSZ Szabályzatok Magyar Vitorlázórepülõ Szövetség Hungarian Gliding Association Vitorlázórepülõ Versenyrendszer 2007 2007V1.1 Érvényes 2009. március 31-tõl Vitorlázórepülõ Társadalmi Sportbizottság ()

Részletesebben

Jelentkezési lap képző szervek részére

Jelentkezési lap képző szervek részére Jelentkezési lap képző szervek részére Felhasználói segédlet Tartalomjegzék Belépés Jelentkezési lap felület Kézi kitöltés menete Alapadatok megadása Korábban megszerzett vezetői engedély adatai Személyes

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNYEK SZERVEZÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS MEGPÁLYÁZÁSÁHOZ

ÚTMUTATÓ A NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNYEK SZERVEZÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS MEGPÁLYÁZÁSÁHOZ ÚTMUTATÓ A NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNYEK SZERVEZÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS MEGPÁLYÁZÁSÁHOZ Az akadémiai kutatóhelyek által szervezett nemzetközi tudományos rendezvényekhez nyújtott akadémiai támogatásokra

Részletesebben

Tisztelt Tulajdonosok!

Tisztelt Tulajdonosok! Tisztelt Tulajdonosok! A társasház honlapja a www.tarsashazi-manager.hu oldalon elindult, feltöltése, fejlesztése folyamatosan folyik. A honlap használatához regisztrálniuk kell a tulajdonosoknak. A regisztráció

Részletesebben

XX.sz. MAGYAR RALLY KUPA VERSENYKIÍRÁS 2017

XX.sz. MAGYAR RALLY KUPA VERSENYKIÍRÁS 2017 XX.sz. MAGYAR RALLY KUPA VERSENYKIÍRÁS 2017 1. A pontszerző rally repülő verseny sorozat célja: - a rally repülés népszerűsítése - versenyzési lehetőséget biztosítani a motoros repülőtársadalom szélesebb

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A NEMZETKÖZI KONFERENCIASZERVEZÉSHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS MEGPÁLYÁZÁSÁHOZ

ÚTMUTATÓ A NEMZETKÖZI KONFERENCIASZERVEZÉSHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS MEGPÁLYÁZÁSÁHOZ ÚTMUTATÓ A NEMZETKÖZI KONFERENCIASZERVEZÉSHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS MEGPÁLYÁZÁSÁHOZ Az akadémiai kutatóhelyek által szervezett nemzetközi tudományos rendezvényekhez nyújtott akadémiai támogatásokra 2015-től

Részletesebben

XXI.sz.MAGYAR RALLY KUPA VERSENYKIÍRÁS 2018

XXI.sz.MAGYAR RALLY KUPA VERSENYKIÍRÁS 2018 XXI.sz.MAGYAR RALLY KUPA VERSENYKIÍRÁS 2018 1. A pontszerző rally repülő verseny sorozat célja: - a rally repülés népszerűsítése - versenyzési lehetőséget biztosítani a motoros repülőtársadalom szélesebb

Részletesebben

Versenykiírás. 2. sz. Bulletin (Módosítások pirossal szedve) LIV. Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság Nemzetközi Klub Osztály

Versenykiírás. 2. sz. Bulletin (Módosítások pirossal szedve) LIV. Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság Nemzetközi Klub Osztály Versenykiírás 2. sz. Bulletin (Módosítások pirossal szedve) LIV. Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság Nemzetközi Klub Osztály III. Női Nemzeti Bajnokság I. MALÉV Duna kupa Szabad, 18m-es, 15m-es, Standard

Részletesebben

- 1 - VI. Avas Kupa. Miskolc, 2015. július 11-19. 1. Bulletin

- 1 - VI. Avas Kupa. Miskolc, 2015. július 11-19. 1. Bulletin - 1-1. Bulletin - 2 - Tartalomjegyzék 1. Meghívó...- 3-2. Versenyhelyszín...- 3-3. Rendező...- 3-4. Géposztályok...- 4-5. Időpontok...- 4-6. Nevezés...- 5-7. Repülőgépek tárolása...- 5-8. Okmányok...-

Részletesebben

Magyar Vitorlázórepülő Szövetség. Címlap hátoldala

Magyar Vitorlázórepülő Szövetség. Címlap hátoldala Címlap hátoldala MÓDOSÍTÁSOK Verzió Érvényesség kezdete Módosítva Kiadás 2008v1.0 2008. április. 01. 2008 évi alapszöveg Teljes szöveg 2009v1.0 2009. április. 01. 2009 évi alapszöveg Teljes szöveg 2010v1.0

Részletesebben

Gondolatok a légköri energiák repülésben való jobb hasznosításáról

Gondolatok a légköri energiák repülésben való jobb hasznosításáról Gondolatok a légköri energiák repülésben való jobb hasznosításáról Hegedűs László (Bagoly) világrekordjai és az azokról tartott nagyon szemléletes előadásai késztettek arra, hogy ezen repüléseket más szemszögből

Részletesebben

Navigációs GPS adatok kezelése QGIS programmal (1.4 verzió) Összeállította dr. Siki Zoltán

Navigációs GPS adatok kezelése QGIS programmal (1.4 verzió) Összeállította dr. Siki Zoltán Navigációs GPS adatok kezelése QGIS programmal (1.4 verzió) Összeállította dr. Siki Zoltán A QGIS program GPS eszközök modulja segítségével kétirányú kommunikációt folytathatunk a navigációs GPS vevőnkkel.

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató EUREST KFT. BUDAPESTI NÉMET ISKOLA WEB ALAPÚ MENÜRENDSZERÉNEK HASZNÁLATÁHOZ Tartalom Általános felhasználói ismeretek... 2 Nyelv Választás... 3 Regisztráció... 4 Bejelentkezés...

Részletesebben

Scratch bevezető foglalkozás Scratch bevezető foglalkozás

Scratch bevezető foglalkozás Scratch bevezető foglalkozás a program fogalmának bevezetése a Scratch fejlesztőkörnyezet bemutatása a Scratch lehetőségeinek bemutatása példákon keresztül gyakorlás a példák módosításával Mi a program? utasítások sorozata valamilyen

Részletesebben

Google Cloud Print útmutató

Google Cloud Print útmutató Google Cloud Print útmutató 0 verzió HUN Megjegyzések meghatározása Ebben a Használati útmutatóban a megjegyzéseket végig a következő módon használjuk: A Megjegyzések útmutatással szolgálnak a különböző

Részletesebben

MVK szabadtávok optimalizálása

MVK szabadtávok optimalizálása MVK szabadtávok optimalizálása 1. Bevezetés 2. SeeYou telepítése 3. Beállítás 4. Optimalizálás Bevezetés: A dokumentum azért született mert a egyre többen kérdeztek a témáról és remélhetőleg ez az írásos

Részletesebben

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 2004/228 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS. 2004/228 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY 1 49/2004 MRSZ-BISZ eseményszám MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 2004/228 sorszámú LÉGIKÖZLEKEDÉSI ESEMÉNY Pusztaszer Ny 0,5 km 2004.08.20. HA-4311: lajstromjelű Cobra 15: típusú

Részletesebben

A Down Alapítvány weboldalának szerkesztése A Down Alapítvány weboldalát ezen a címen találunk meg: http://web.downalapitvany.hu/ Regisztráció a Down Alapítvány weboldalán Keressük meg a jobb oldalon található

Részletesebben

Helyi Eljárások. LXI. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság. Pécs-Pogány július

Helyi Eljárások. LXI. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság. Pécs-Pogány július Helyi Eljárások LXI. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság Pécs-Pogány 2016. július 16-24. Aeroclub Pécs v1.0 2016.07.01 A VERSENY RÉSZLETEI 61. Magyar Nemzeti Vitorlázórepülő Bajnokság 2016. július

Részletesebben

Geotechnika II. (NGB-SE005-2) Geo5 használat

Geotechnika II. (NGB-SE005-2) Geo5 használat Geotechnika II. (NGB-SE005-2) Geo5 használat A Geo5 szoftvert (1. házi feladathoz opcióként, 2. házi feladathoz kötelezően) online felületen keresztül, távoli asztal kapcsolattal lehet használni. Az ehhez

Részletesebben

Az FMH weboldal megnyitásakor megjelenő angol nyelvű üzenetek eltüntetése

Az FMH weboldal megnyitásakor megjelenő angol nyelvű üzenetek eltüntetése Az FMH weboldal megnyitásakor megjelenő angol nyelvű üzenetek eltüntetése A Java kliensprogram telepítése, és megfelelő beállítása szükséges az FMH weblap megfelelő működéséhez. Ha nincs telepítve vagy

Részletesebben

MKOSZ Online Support - Felhasználói

MKOSZ Online Support - Felhasználói MKOSZ Online Support Felhasználói kézikönyv Dokumentum adatlapja Dokumentum neve Rendszer neve Felhasználói kézikönyv MKOSZ Online Support - Felhasználói kézikönyv 2018 1. Sportszervezeti felüle et.........

Részletesebben

Memeo Instant Backup Rövid útmutató. 1. lépés: Hozza létre ingyenes Memeo fiókját. 2. lépés: Csatlakoztassa a tárolóeszközt a számítógéphez

Memeo Instant Backup Rövid útmutató. 1. lépés: Hozza létre ingyenes Memeo fiókját. 2. lépés: Csatlakoztassa a tárolóeszközt a számítógéphez Bevezetés A Memeo Instant Backup egyszerű biztonsági másolási megoldás, mely nagy segítséget nyújt a bonyolult digitális világban. A Memeo Instant Backup automatikus módon, folyamatosan biztonsági másolatot

Részletesebben

Emelt óraszámú informatika képzés. Felkészítő tanár: Turócziné Kiscsatári Nóra

Emelt óraszámú informatika képzés. Felkészítő tanár: Turócziné Kiscsatári Nóra Emelt óraszámú informatika képzés Felkészítő tanár: Turócziné Kiscsatári Nóra Miért érdemes ezt választani? Informatika szerepe az iskolában Fejlődés, jövő IT szakmák Mítosz/Valóság Órakeretek Előrehozott

Részletesebben

A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot: 2. Kattintson a DbérWIN 2017 hivatkozásra:

A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot: 2. Kattintson a DbérWIN 2017 hivatkozásra: A program telepítése A 2017-es év programja a szokott módon önálló rendszerként telepíthető. Töltse le WEB oldalunkról (http://www.drd-software.hu). A telepítés előtt nem szabad és nem kell eltávolítania

Részletesebben

Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére

Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére A Domus nemzetközi konferencia-részvétel pályázat benyújtása a https://palyazat.mta.hu/domus_konferenciareszvetel_2018/ weboldalon

Részletesebben

Netlock Kft. által kibocsátott elektronikus aláírás telepítése Windows XP SP3 Internet Explorer 8 böngészőbe

Netlock Kft. által kibocsátott elektronikus aláírás telepítése Windows XP SP3 Internet Explorer 8 böngészőbe Netlock Kft. által kibocsátott elektronikus aláírás telepítése Windows XP SP3 Internet Explorer 8 böngészőbe 1. Indítsa el az Internet Explorer 8-as böngészőt. (Windows XP esetén: Start menü > Internet

Részletesebben

Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez

Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez Tisztelt Felhasználó! Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és a telepítés

Részletesebben

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szövetség MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza, 2011. 07. 28 07.

Részletesebben

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 Pedagógusképzés támogatása

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.1-11/1 XXI. századi közoktatás Technikai tudnivalók a jelentkezéshez Regisztráció A regisztráció az OFI honlapon elérhető A pályázók kizárólag elektronikusan úton jelentkezhetnek az innen elérhető

Részletesebben

Használati útmutató a ProQuest adatbázisban elérhető elektronikus könyvekhez

Használati útmutató a ProQuest adatbázisban elérhető elektronikus könyvekhez Használati útmutató a ProQuest adatbázisban elérhető elektronikus könyvekhez A könyvekkel kapcsolatos tudnivalókat részletesen szemléltetjük, de ez ne ijesszen meg senkit, a tartalomjegyzék segítségével

Részletesebben

VirtueMart bővítmény letölthető termékek eladásához

VirtueMart bővítmény letölthető termékek eladásához Kézikönyv a VirtueMart letölthető termékek bővítményhez. Ez a bővítmény lehetővé teszi a digitális termékek fizetős, vagy ingyenes, vagy regisztráláshoz kötött letöltését. Pld.: Szoftverek, e-könyvek,

Részletesebben

POSZEIDON dokumentáció (1.2)

POSZEIDON dokumentáció (1.2) POSZEIDON dokumentáció (1.2) Bevezetés a Poszeidon rendszer használatába I. TELEPÍTÉS Poszeidon alkalmazás letölthető: www.sze.hu/poszeidon/poszeidon.exe Lépések: FUTTATÁS / (FUTTATÁS) / TOVÁBB / TOVÁBB

Részletesebben

GYÜMÖLCSÖK GYŰJTÉSE ÉS VÁLOGATÁSA

GYÜMÖLCSÖK GYŰJTÉSE ÉS VÁLOGATÁSA World Robot Olympiad 2018 WeDo Regular kategória (10 éves korig) A játék leírása, szabályok és pontozás AZ ÉLELMISZER FONTOS ÜGY GYÜMÖLCSÖK GYŰJTÉSE ÉS VÁLOGATÁSA Verzió: január 15. Tartalomjegyzék 1.

Részletesebben

1. EUROWIND NEMZETKÖZI VITORLÁZÓREPÜLŐ KUPA

1. EUROWIND NEMZETKÖZI VITORLÁZÓREPÜLŐ KUPA Bulletin 1. EUROWIND NEMZETKÖZI VITORLÁZÓREPÜLŐ KUPA és a 49. VITORLÁZÓREPÜLŐ NEMZETI BAJNOKSÁG Matkópuszta, 2004. június 26. július 10. 2/10 Fedő lap hátoldal A verseny neve és időpontja 49. Vitorlázórepülő

Részletesebben

BODROGKOZ.COM / HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

BODROGKOZ.COM / HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ BODROGKOZ.COM / HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 1. Adminisztrációs felület elérhetősége: http://www.bodrogkoz.com/wp-admin/ vagy http://www.bodrogkoz.com/wp-login.php A honlap tesztidőszak alatt az alábbi címen érhető

Részletesebben

MVSZ Szabályzatok MAGYAR VITORLÁZÓREPÜLŐ KUPA MVK VERSENYKIÍRÁS v1.3 Érvényes április 1.-től. Magyar Vitorlázórepülő Szövetség

MVSZ Szabályzatok MAGYAR VITORLÁZÓREPÜLŐ KUPA MVK VERSENYKIÍRÁS v1.3 Érvényes április 1.-től. Magyar Vitorlázórepülő Szövetség MVSZ Szabályzatok Magyar Vitorlázórepülő Szövetség Hungarian Gliding Association MAGYAR VITORLÁZÓREPÜLŐ KUPA MVK VERSENYKIÍRÁS 2019 2019v1.3 Érvényes 2019. április 1.-től Vitorlázórepülő Társadalmi Sportbizottság

Részletesebben

A tankönyvvé nyilvánítás folyamatát elektronikusan támogató rendszer az OKÉV számára

A tankönyvvé nyilvánítás folyamatát elektronikusan támogató rendszer az OKÉV számára AITIA International Zrt. 1039 Budapest, Czetz János u. 48-50. Tel.: +36 1 453 8080 Fax.: +36 1 453 8081 www.aitia.hu A tankönyvvé nyilvánítás folyamatát elektronikusan támogató rendszer az OKÉV számára

Részletesebben

ESI[tronic] 2.0 Biztonsági koncepció és licencelési elv

ESI[tronic] 2.0 Biztonsági koncepció és licencelési elv Biztonsági koncepció és licencelési elv 1 Új biztonsági koncepció A szoftver használat elterjedésének üteme az üzleti ügyekben folyamatosan nő De ez igaz az illegális másolatok számára is Emiatt szükségessé

Részletesebben

Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet ZÁRÓJELENTÉS 82/2002. Légiközlekedési baleset Hajdúszoboszló repülőtér, 2002. június 24.

Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet ZÁRÓJELENTÉS 82/2002. Légiközlekedési baleset Hajdúszoboszló repülőtér, 2002. június 24. Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezet ZÁRÓJELENTÉS 82/2002 Légiközlekedési baleset Hajdúszoboszló repülőtér, 2002. június 24. IS-29 D2 HA-4446 A szakmai vizsgálat célja légi közlekedési baleset és

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK JELENTKEZÉSI FELÜLETÉHEZ

TÁJÉKOZTATÓ A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK JELENTKEZÉSI FELÜLETÉHEZ TÁJÉKOZTATÓ A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK JELENTKEZÉSI FELÜLETÉHEZ Jelentkezési útmutató I. Bevezető A szakirányú továbbképzési szakokra történő jelentkezés a Probono rendszer felületén keresztül történik.

Részletesebben

XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szöveség Ejtőernyős Szakbizottság MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza,

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

1. SZÁMÚ BULLETIN 60. MAGYAR VITORLÁZÓREPÜLŐ NEMZETI BAJNOKSÁG

1. SZÁMÚ BULLETIN 60. MAGYAR VITORLÁZÓREPÜLŐ NEMZETI BAJNOKSÁG 1. SZÁMÚ BULLETIN 60. MAGYAR VITORLÁZÓREPÜLŐ NEMZETI BAJNOKSÁG FAI Klub Kategória és 3. CÍVIS - THERMAL KUPA Standard, 15 m, 18 m, 20 m kétüléses, Open géposztály és Női bajnokság 2015. 08. 01 16. 1 Bevezetés

Részletesebben

3. Ezután a jobb oldali képernyő részen megjelenik az adatbázistábla, melynek először a rövid nevét adjuk meg, pl.: demo_tabla

3. Ezután a jobb oldali képernyő részen megjelenik az adatbázistábla, melynek először a rövid nevét adjuk meg, pl.: demo_tabla 1. Az adatbázistábla létrehozása a, Ha még nem hoztunk létre egy adatbázistáblát sem, akkor a jobb egérrel a DDIC-objekt. könyvtárra kattintva, majd a Létrehozás és az Adatbázistábla menüpontokat választva

Részletesebben

Hiba bejelentés azonnal a helyszínről elvégezhető. Egységes bejelentési forma jön létre Követhető, dokumentált folyamat. Regisztráció.

Hiba bejelentés azonnal a helyszínről elvégezhető. Egységes bejelentési forma jön létre Követhető, dokumentált folyamat. Regisztráció. Ingyenes Mobil helpdesk megoldás A Mobil helpdesk egy olyan androidos felületen futó hibabejelentő, amelynek néhány alapbeállítását megadva saját mobil hibabejelentő rendszere lehet, vagy partnereinek

Részletesebben

Virtuális hegesztés. A jövő kiképzési módja

Virtuális hegesztés. A jövő kiképzési módja Virtuális hegesztés A jövő kiképzési módja Valósághű tanulás a szimulátorral 100%-ban biztonsági kockázat nélkül Erőforrás takarékos A sikeres oktatócsomag ÁLTALÁNOS TUNDNIVALÓK A jövő hegesztési kiképzésének

Részletesebben

Parlagfű Bejelentő Rendszer

Parlagfű Bejelentő Rendszer Parlagfű Bejelentő Rendszer felhasználói útmutató A rendszer elérése: Elérési cím: www.govcenter.hu/pbr Felhasználói funkciók: 1. Regisztráció Új felhasználói fiókot az oldalsó menüben a [Regisztráció]-ra

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató EUREST KFT. TESTNEVELÉSI EGYETEM GYAKORLÓ SPORTISKOLAI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM WEB ALAPÚ MENÜRENDSZERÉNEK HASZNÁLATÁHOZ Tartalom Általános felhasználói ismeretek... 2 Regisztráció...

Részletesebben

NEVEZÉS. Jogosultság. sportszervezetek sportszervezet adatai kapcsolattartók menü

NEVEZÉS. Jogosultság. sportszervezetek sportszervezet adatai kapcsolattartók menü NEVEZÉS Jogosultság A Nevezési anyagok feltöltése előtt, akinél nincs beállítva az alábbi jogosultság, azt ellenőrizni és amennyiben nincs, akkor azt beállítani szükséges: sportszervezetek sportszervezet

Részletesebben

TomTom Bridge Referencia útmutató

TomTom Bridge Referencia útmutató TomTom Bridge Referencia útmutató 15200 Tartalom Üdvözli Önt a TomTom Bridge 5 A TomTom Bridge elindítása 7 Kézmozdulatok használata... 8 A TomTom Bridge készüléken található alkalmazások... 9 A TomTom

Részletesebben

DigiSkills. D3.5 Digiskills Leltár Kézikönyv

DigiSkills. D3.5 Digiskills Leltár Kézikönyv N. 531300-LLP-1-2012-1-GR-KA3-KA3NW DigiSkills: Network for the enhancement of digital competence skills DigiSkills D3.5 Digiskills Leltár Kézikönyv Projekt: N. 531300-LLP-1-2012-1-GR-KA3-KA3NW Munkacsomag:

Részletesebben

ÚTMUTATÓ ÉVI KIHÍVÁS NAPJA NEVEZÉSEK KITÖLTÉSÉHEZ ONLINE NEVEZÉS

ÚTMUTATÓ ÉVI KIHÍVÁS NAPJA NEVEZÉSEK KITÖLTÉSÉHEZ ONLINE NEVEZÉS ÚTMUTATÓ 2016. ÉVI KIHÍVÁS NAPJA NEVEZÉSEK KITÖLTÉSÉHEZ 1. REGISZTRÁCIÓ A HONLAPRA: ONLINE NEVEZÉS A Kihívás Napja eseményre történő nevezési lap kitöltéséhez először regisztrálnia kell a honlapra. http://www.kihivasnapja.hu/regisztracio

Részletesebben

A vitorlázórepülő versenyrendszer

A vitorlázórepülő versenyrendszer Magyar Repülő Szövetség Vitorlázórepülő Szakbizottsága A vitorlázórepülő versenyrendszer Érvénybe lép: 2004. március 31. Kidolgozta a VTSB Címlap hátolda A VERSENYRENDSZER A vitorlázórepülő versenyrendszer

Részletesebben

World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12

World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 World Archery 3D Championships 2013 Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 A 2013 évben a magyarországi minősítő versenyeken megfelelő eredmények elérése után hagyta jóvá a Magyar Íjász Szövetség

Részletesebben

Borsod Megyei Repülő Klub

Borsod Megyei Repülő Klub 1 1. Bulletin 2 Tartalomjegyzék 1. Meghívó...3 2. Versenyhelyszín...3 3. Rendező...3 4. Géposztályok...4 5. Időpontok...4 6. Nevezés...5 7. Repülőgépek tárolása...5 8. Okmányok...6 9. Költségek...7 10.

Részletesebben

Egy játék 2-3 aranyra éhes játékosnak, 8 éves kortól.

Egy játék 2-3 aranyra éhes játékosnak, 8 éves kortól. Egy játék 2-3 aranyra éhes játékosnak, 8 éves kortól. Arany! Arany! Semmi más, csak arany, ameddig a szem ellát. Az arany szamaraknak sok esetben hasznukat vesszük. De légy óvatos: a makacs vadállatok

Részletesebben

BaBér. Bérügyviteli rendszer. Telepítési segédlet 2014.

BaBér. Bérügyviteli rendszer. Telepítési segédlet 2014. BaBér Bérügyviteli rendszer Telepítési segédlet 2014. Tartalom 1. Ajánlott konfiguráció... 3 2. A BaBér és az SQL2005 szerver telepítése... 5 3. A BaBér program és az SQL2005-ös adatbázis kezelő telepítése...

Részletesebben

Google Cloud Print útmutató

Google Cloud Print útmutató Google Cloud Print útmutató A verzió HUN Megjegyzések meghatározása Ebben a Használati útmutatóban a megjegyzéseket végig a következő módon használjuk: A Megjegyzések útmutatással szolgálnak a különböző

Részletesebben

HELYI ELJÁRÁSOK Délvidéki Aero Club 1930 Szeged augusztus 08.

HELYI ELJÁRÁSOK Délvidéki Aero Club 1930 Szeged augusztus 08. HELYI ELJÁRÁSOK Délvidéki Aero Club 1930 Szeged - 2017. augusztus 08. A A verseny részletei: 62. Magyar Nemzeti Vitorlázórepülő Bajnokság és 10. Flatland Kupa 2017. augusztus 11 19. Szeged Airport (LHUD)

Részletesebben

Elektronikus ügyintézés /ügyintéző súgó. Az ügyintéző által végzendő munkafolyamat lépései:

Elektronikus ügyintézés /ügyintéző súgó. Az ügyintéző által végzendő munkafolyamat lépései: Elektronikus ügyintézés /ügyintéző súgó Az ügyintéző által végzendő munkafolyamat lépései: 1. Új / folyamatban lévő ügyek lekérdezése: 1.1. Belépés a portálra: ( a regisztrációs azonosítójával és jelszavával)

Részletesebben

Pedagógus állásbörze PEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE. Eszterházy Károly Egyetem 3300 EGER, ESZTERHÁZY TÉR 1

Pedagógus állásbörze PEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE. Eszterházy Károly Egyetem 3300 EGER, ESZTERHÁZY TÉR 1 Pedagógus állásbörze PEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE Eszterházy Károly Egyetem 3300 EGER, ESZTERHÁZY TÉR 1 HTTPS://ALLASBORZE.UNI-ESZTERHAZY.HU/ Tartalom Köszöntő... 2 Regisztráció az oldalra... 2 Belépés az oldalra...

Részletesebben

Magyar Vitorlázórepülő Szövetség. Címlap hátoldala. Módosítások

Magyar Vitorlázórepülő Szövetség. Címlap hátoldala. Módosítások Címlap hátoldala Módosítások Verzió Érvényesség kezdete Módosítva Kiadás 2010v1.0 2010. április 1. 2010 évi alapszöveg Teljes szöveg 2011v1.0 2011. április 1. 2011 évi alapszöveg Teljes szöveg 2 TARTALOMJEGYZÉK:

Részletesebben

Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei

Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei Program megnyitása Indítsuk el valamelyik tanult módszerrel a 2007-es verziót. Figyeljük meg, hogy most más felületet kapunk, mint az eddigi megszokott Office

Részletesebben

A MAGYAR VITORLÁZÓREPÜLŐ KUPA (MVK) VERSENYKIÍRÁSA (egységes szerkezetben a én kiadott módosításokkal) Érvényes:

A MAGYAR VITORLÁZÓREPÜLŐ KUPA (MVK) VERSENYKIÍRÁSA (egységes szerkezetben a én kiadott módosításokkal) Érvényes: A MAGYAR VITORLÁZÓREPÜLŐ KUPA (MVK) VERSENYKIÍRÁSA (egységes szerkezetben a 2004. 03. 14-én kiadott módosításokkal) Érvényes: 2004.03.15-től Készítette: a Vitorlázórepülő Társadalmi Sportbizottság VTSB

Részletesebben

Telepítési útmutató a SMART Notebook 10.6 oktatói szoftverhez

Telepítési útmutató a SMART Notebook 10.6 oktatói szoftverhez Telepítési útmutató a SMART Notebook 10.6 oktatói szoftverhez Tisztelt Felhasználó! Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és

Részletesebben

Tanrend jelentő képző szervek részére

Tanrend jelentő képző szervek részére Tanrend jelentő képző szervek részére Felhasználói segédlet Tartalomjegyzék Belépés Tanrend jelentő felület Új tanrend jelentő Névsor megadása Névsor megadása jelentkezési lap alapján Névsor nyomtatása

Részletesebben