XVI. ALFÖLDI ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS MEZİGAZDA NAPOK GÉPÉSZ SZEMMEL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XVI. ALFÖLDI ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS MEZİGAZDA NAPOK GÉPÉSZ SZEMMEL"

Átírás

1 függesztett- és vontatott gép, és néhány 6-soros szemenkéntvetı gép melyek közül a SFOGGIA 6-soros gépe újdonságnak számít (1. ábra) XVI. ALFÖLDI ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS MEZİGAZDA NAPOK GÉPÉSZ SZEMMEL Hódmezıvásárhelyen április között hagyományosan megrendezett XVI. ALFÖLDI ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÉS MEZİGAZDA NAPOK jelentıs szakmai és show programjai számos érdeklıdıt vonzottak. Ezt, a fıként állattenyésztéshez kapcsolódó programot egészítette ki mondhatjuk tette teljessé a térképen III. CSARNOK felírással jelzett területen a különbözı hazai gépkereskedık kissé zsúfolt, de éppen ezért széles típusválasztékot felvonultató gépbemutatója, kiállítása. A gépkiállítás elsısorban az állattenyésztést kiszolgáló gépekre terjedt ki, de láthatók voltak nagyobb volumenben a takarmánytermesztés technológiájához kapcsolódó egyéb, a piaci kínálatban szereplı gépek. A gépkiállítás tükrözte az átalakuló állattenyésztési ágazat helyzetét, és egyre nagyobb számban voltak jelen a kisebb állatállománnyal gazdálkodók igényeinek megfelelı gépek. A gépkiállításon az állattenyésztés takarmánytermesztési technológiájában alkalmazott talajmővelı gépsorokat állítottak ki, a METAWOLF, az OMIKRON, VOGEL & NOOT gyártmányokat, és néhány egyéb kiállító a mővelettakarékos, forgatás nélküli talajmővelı gépeket, mulcs kultivátorokat, tápkultivátorokat, tárcsákat és egyéb gépsorokat mutattak be. A talajmővelı gépsorokhoz kapcsolódóan természetesen néhány tápanyag-visszapótló 1. ábra: A 6-soros SFOGGIA gyártmányú szementvetı gép, illetve gabonavetı-gépek közül a VOGEL & NOOT Master Drill DF Ha 400 bıvítette a látványosságot. (2. ábra) 2. ábra: VOGEL & NOOT Master Drill DF Ha 400 gabona sorvetıgép 1 2 A gépbemutató gépeinek többsége azonban az állattenyésztés alapvetı munkamőveleteihez kapcsolódtak. Az állattenyésztés munkamőveleteihez kapcsolódóan a kiállított gépeket az alábbiak szerint csoportosíthatjuk. BETAKARÍTÁS MANIPULÁLÁS ELİKÉSZÍTÉS, TARTÓSÍTÁS KIOSZTÁS KITRÁGYÁZÁS HÍGTRÁGYA- KIJUTTATÓ TARTÁLY- KOCSIK SZERVES- TRÁGYA SZÓRÓK 3. ábra: A hazai fejlesztéső RK-320/RC paralelogramma egyedi forgórész felfüggesztéső, dobos alternáló kasza A takarmány-betakarító gépek közül több kiállító is szerepelt függesztett vagy vontatott rotációs kaszával. A regionálisnak is nevezhetı gépkiállítás a rotációs kaszák vonatkozásában is mutatta azt a trendet, miszerint a tárcsás rotációs kaszák fejlesztése mellett a dobos rotációs kaszáknak is újabb típusai jelennek meg, mint pl. a megújult és továbbfejlesztett RK-320/AC. A tárcsás vágószerkezető rotációs kaszák közül is számos típus volt látható, mint pl. a SIP 5-forgórészes függesztett kasza, valamint a VICON 269 oldalt függesztett gép, a rotációs kaszák között a sort a 3 m munkaszélességő CLAAS DISCO 3000 TRC mellsı függesztéső tárcsás vágószerkezető gép zárta, mely V alakú ütıujjas gyepekhez és főfélékhez, és pillangósok kaszálásához való gumihengeres szársértıvel is felszerelhetı. (4. ábra) Ez magyarországi viszonyok között azért bír nagy jelentıséggel, mert az ısgyepek és természetvédelmi területek kaszálását a robosztusabb építéső dobos kaszák, különösen az egyedi paralelogramma felfüggesztéső forgórészes gépek biztonságosabban és nagyobb teljesítménnyel tudják elvégezni, mint a tárcsás vágószerkezető gépek. (3. ábra) 3 4. ábra: CLAAS DISCO 3000 TRC mellsı függesztéső tárcsás kasza 4

2 A KRONE egy teljes szálastakarmány-betakarító gépsorral szerepelt, függesztett szársértıs, tárcsás rotációs kaszával, 6-forgórészes rendterítıvel és egy forgórészes, vezérelt ujjas, függesztett rendrakóval, és a technológiai sorrendben ezt követı állandókamrás, láncos-rudas tömörítı szerkezető, szeletelıvel is felszerelt állandókamrás hengeres bálázóval volt jelen. (5. ábra) A takarmány manipulálás gépei közül a kiállításon a kis szögletes, a nagy hengeres és nagy szögletes bálák rakodására alkalmas gépek közül a különbözı rakodógépek a gépkiállítás regionális jellegét tekintve nagyon széles típusválasztékban képviseltették magukat, ill. voltak jelen. A hagyományos magajáró teleszkópos, valamint a csúszókerék kormányzású rakodógépek mellett, melyeket az állattartó telepeken széles körben alkalmaznak, nagyon sokféle eltérı konstrukciójú és nagyságrendő törzscsuklós rakodógépet láthattunk. A teleszkópos rakodógépek közül a CATTERPILAR, a JCB különbözı nagyságrendő változatai (6. ábra), és természetesen nem hiányozhatott a sorból a felhasználók körében közismert és közkedvelt MANITOU, a DIECI típusú, valamint a WEIDEMANN típusok. 5. ábra: A KRONE RUND PACK láncos-rudas tömörítı szerkezető hengeres nagybálázója Az 1200 mm szélességő, és mm bálaátmérıvel dolgozó állandókamrás bálázógépek több típusválasztékban is szerepeltek a kiállításon, mint pl. az olasz gyártmányú MASCAR, az osztrák PÖTTINGER ROLL PROFI 3120, az olasz gyártmányú CALLIGNANI típusú gépek. A változókamrás, hengeres bálázógépek is reneszánszukat élik, és ma már szinte valamennyi bálázógép-gyártó gyárt változókamrás gépet. A változókamrás gépek változtatható bálaátmérıvel, de maximálisan, akár 1800 mm-rel és így nagyobb tömegteljesítménnyel is dolgozhatnak, mint az állandókamrás gépek. Mindezek elmondhatók a kiállításon szereplı CLAAS VARIANT 360 géprıl is ábra: A JCB különbözı nagyságrendő homlokrakodói A magajáró teleszkópos homlokrakodók bálakazalozásban a legjobb hatásfokkal használhatók, emellett kompromisszumokkal történı univerzális használhatóságukhoz sem férhet kétség, éppen ezért a 7. ábrán is látható sokféle munkaeszközzel rendelkeznek. 6 SCHÄFFER (8. ábra), WEIDEMANN MAUCH (9. ábra), GEHL 540 (10. ábra), PICHON, valamint a STEIGER ST 800-as típusok. 7. ábra: A homlokrakodók univerzális használhatóságát szolgálja a hozzájuk kialakított sokféle munkaeszköz Az univerzálisan használható törzscsuklós és a célfeladatok ellátására alkalmas csúszókerék kormányzású homlokrakodók különbözı nagyságrendő változatai is bemutatásra kerültek. A takarmány manipulálás, bálarakodás szempontjából a nagyobb emelıképességő törzscsuklós rakodógépeknek van nagyobb jelentısége. Ilyen nagyságrendő törzscsuklós gép a KRAMER és WEIDEMANN típusú merevgémes, illetve teleszkópgémes gép. 8. ábra: A SCHÄFFER kis törzscsuklós homlokrakodója ömlesztett terménykanállal Újdonságnak számítanak a nagy típusválasztékban kiállított geometriai méreteiket, emelıképességüket és ebbıl adódóan kisebb helyigénnyel rendelkezı, kis törzscsuklós homlokrakodó gépek. Ezek, különösen a kisebb állatállománnyal gazdálkodó állattenyésztık gépei lehetnek. A kis törzscsuklós rakodógépek helyigény, fordulási helyszükséglet és egyéb paramétereiket tekintve a csúszókerék kormányzású homlokrakodó gépekkel azonos teljesítménymutatókkal rendelkeznek. A kis törzscsuklós homlokrakodó gépek építési módjukat, konstrukciójukat tekintve egyszerő szerkezetek, kevésbé érzékenyek a környezeti igénybevételekre. A kiállításon szerepeltek 7 9. ábra: WEIDEMANN kis törzscsuklós rakodó 8

3 A takarmány elıkészítés és -tartósítás területén a hazai gépkínálatot reprezentáló típusok voltak jelen. A hazai gyakorlat eddig nem terjedt el túlságosan a szemroppantáson alapuló aprítási technológia, illetve a roppantott szemestermények tárolási-tartósítási eljárása, illetve a roppantott szemestermények felhasználása, a különbözı takarmányozási receptúrákban. A szemroppantásra alapozott takarmány-elıkészítési és tárolástechnológia teljesítménynövekedést és fajlagos hajtóanyag-felhasználás csökkentést eredményezhet az aprítási frakció minıségére vonatkozó igények tökéletes kielégítése mellett. Éppen ezért övezte nagy érdeklıdés a kiállított AG-BAG ROMILL M1 típusú szemroppantó berendezést. (12. ábra). 10. ábra: A GEHL homlokrakodó gépcsalád 540 típusú tagja A traktorra szerelhetı homlokrakodók közül is több típus kiállításra került, de elsısorban a kisebb teljesítményő és tömegő traktorokra szerelhetı példányok voltak jelen, mint pl. a LDJM 254 TK-QS a 11. ábrán látható típus. 12. ábra: AG-BAG ROMILL M1 szemroppantó 11. ábra: Könnyő univerzális traktorra szerelt LDJM 254 TK-QS homlokrakodó 9 A berendezés üzemeltetéséhez kw teljesítményő, univerzális traktor szükséges, vagy üzemeltethetı egyéb stabil dízel, vagy megfelelı teljesítményő elektromotorral. A gyár által megadott teljesítmény szarvasmarha takarmányhoz 15,0-20,0 t/h, míg sertéstakarmány receptúrához történı roppantás esetén 7,0-10,0 t/h. 10 A szecskázott és erjesztett takarmányok hagyományos falközi silóban, vagy toronyban történı tartósítása és tárolása mellett egyre inkább terjednek a kisebb beruházási igénnyel megvalósítható technológiák mind szálas szenázs, mind kukorica, illetve vegyes cirok-kukorica szilázs készítésben. A fóliatömlıs szálas- és tömegtakarmány-tartósítás és tárolástechnológia alapgépeit az AG- BAG G-7000 Europa típusú gép képviselte. A fóliatöltı gép munkaszélessége, vagyis a fogadóasztal munkaszélessége 6 m, az üzemeltetéséhez kw motorteljesítményő, középnehéz, univerzális traktor szükséges, a gép tömegteljesítménye t/h között változhat a kiszolgálástól függetlenül. A takarmány keverés-kiosztás gépei közül viszonylag kevés típus szerepelt a kiállításon, a magajáró silómaróval felszerelt olasz gyártmányú, vízszintes keverıcsigás ZAGO KING FEEDER gép a hagyományos technikát képviselte, míg a takarmánykeverı-kiosztó kocsikra vonatkozó trendet a STRATMANN Vertimix 900 típusú függıleges tengelyő keverıcsigás gép szemléltette, ugyanis a gépforgalmazásban az ilyen konstrukciójú keverı-kiosztó kocsik elıretörése tapasztalható. (13. ábra) A trágyamanipulálás kitrágyázás alapgépei a különbözı konstrukciójú rakodógépek. A kialakított és a korábban bemutatott teleszkópos, illetve törzscsuklós homlokrakodó gépek megfelelı munkaeszközzel felszerelve (tolólap, trágyakanál, trágyavilla) jól használhatók. A bemutatott rakodók közül a magajáró teleszkópos és a nagyobb geometriai méretekkel rendelkezı gépek a trágya rakodására, trágyakazal szarvas készítésre nagyobb teljesítménnyel használhatók. Az ismertetett és számunkra újdonságnak számító kis törzscsuklós rakodógépek a mőszaki paramétereiknek megfelelı mutatókkal használhatók a trágya rakodási munkák elvégzésére, viszont éppen a kis geometriai méreteik miatt az istállókban jól tudnak manıverezni a kitrágyázási munkamőveletek során. (14. ábra) 14. ábra: WEIDEMANN kis törzscsuklós rakodó trágyavillája 13. ábra: STRATMANN Vertimix 900 függıleges tengelyő, vontatott keverıkiosztó 11 Az istállók kitrágyázási munkamőveletében éppen az épített területen történı kis helyigényő manıverezésre használható csúszókerék kormányzású homlokrakodók használhatók és üzemeltethetık célszerően. A kiállításon a csúszókerék kormányzású homlokrakodó gépek is számos típusválasztékban voltak jelen (LOCUST JCB, GEHL, stb.) örvendetesen, a 12

4 választék bıvítését jelentı újabb típusok mint pl. a DOOSAN (15. ábra) csúszókormányzású gép is szerepeltek. 15. ábra: Csúszókormányzású homlokrakodók választékát bıvíti a DOOSAN A rakodógépek vonatkozásában megállapítható, hogy a gyártók, illetve kiállítók gépcsalád elven szerepeltették a különbözı nagyságrendő, de eltérı konstrukciójú csúszókormányzású, törzscsuklós és magajáró teleszkópos homlokrakodókat. A rakodógépek közül a mezıgazdasági forgórakodó gépek kínálatában az elmúlt években jelentıs visszaesés tapasztalható, éppen ezért a kiállításon szereplı kisteljesítményő, az üzemeltetı traktor hátsó függesztıjére szerelt trágyamarkoló-fejjel ellátott forgógémes rakodógép számíthat a hazai érdeklıdésre, illetve felhasználásra. (16. ábra) 16. ábra: A traktor hátsó függesztı szerkezetére szerelt forgórakodó trágyamarkoló fejjel A kiállítás jól szemléltette, hogy a hígtrágya különösen a víztakarékos a homogenizálásos technológiában keletkezett szállításának, kijuttatásának legfontosabb eszközei a különbözı nagyságrendő, rotációs légszivattyúval felszerelt, vákuum segítségével önfeltöltı és túlnyomással ürítı tartálykocsik. Természetesen a kiállításon bemutatásra került a hazai gyártású az üzemeltetık, illetve felhasználók körében közkedvelt DETK tartályos pótkocsi család néhány tagja, mint az egytengelyes, alacsonynyomású gumiabroncsozású futómővel szerelt DETK 115, és a tőzi horganyzású, korrózióvédelemmel kialakított DETK 128-as típus. (17. ábra) Alacsony nyomású gumiabroncsokkal és rugózott futómővel szerelt szintén tőzi horganyzású 8,6 m 3 -es tartálykocsija ütközılapos felszíni szórófejjel került kiállításra. A technológiához tartozik a tartálykocsi mellett kiállított a traktor hátsó függesztı berendezéséhez csatlakozó TLT meghajtású homogenizáló berendezés. 17. ábra: DETK 128 tőzi horganyzású tartállyal szerelt tartálykocsi Természetesen a gyár kínálatában további, ,5 m 3 -es tartálytérfogatú, tandem futómőves, illetve 5 m 3 -es tartállyal rendelkezı, rugózott kéttengelyesfutómőves tartálykocsi is szerepel. Az ugyancsak hazai gyártásúnak számító FLIEGEL FW 8600 (18. ábra) A külföldi gyártók közül a VISINI olasz cég a MEGA 21 típusú tridem kormányzott természetesen alacsonynyomású gumiabroncsos futómővel szerelt 21 m 3 -es típusát állította ki. A MEGA 21 szintén a rotációs szivattyú által képzett vákuum segítségével tölti fel magát, és túlnyomással üríti ki a tartályt. A tartály ennél a típusnál is tőzi horganyzással védett a korrózió ellen. A kiállításon szereplı változat szintén felszíni szórófejjel volt felszerelve. (19. ábra) 18. ábra: FLIEGL FW 8600 tartálykocsi ábra: VISINI cég MEGA 21 típusú tartálykocsi 16

5 Tartálykocsis témakörben láthattuk a hígtrágyakezelés és kijuttatás gépeinek gyártásában nagy hagyományokkal rendelkezı BAUER cég szintén tőzi horganyzású tartállyal szerelt, rugózott, ikertengelyes futómőves tartálykocsiját. Az önfelszívó és túlnyomással ürítı tartálykocsit a kiállításon lengıcsöves kijuttató berendezéssel mutatták be. (20. ábra) 20. ábra: A BAUER cég lengıcsöves kijuttatóval szerelt tartálykocsija szórófejekkel történı kijuttatás esetén a legnagyobb, illetve a legkellemetlenebb a szagterhelés, és ebben az esetben kell a legnagyobb tápanyag, elsısorban nitrogén hatóanyag veszteséggel számolni. A lengıcsöves felszíni kijuttató berendezés alkalmazásával a szagterhelés és tápanyagveszteség is csökkenthetı. A felszíni kijuttatás során azonban a hígtrágyát a kijuttatást követıen 6 órán belül a hatóanyag veszteség csökkentése céljából be kell dolgozni a talajba. A hígtrágya talajba juttatása során a hígtrágya talajba juttató adapter használatával a szagterhelést és a nitrogén veszteséget gyakorlatilag 0 -ra lehet csökkenteni, ugyanakkor elmarad a hígtrágyát bedolgozó tárcsás vagy egyéb talajmővelı eljárás. Ezzel szemben a hígtrágya adapterrel felszerelt tartálykocsik üzemeltetéséhez nagyobb tömeg, és kw motorteljesítmény szükségesek. Az almos szervestrágya kijuttatásának gépeit a függıleges tengelyő szórószerkezettel szerelt SIP ORION 80-PRO egytengelyes pótkocsi képviselte. A pótkocsi szórószerkezete a traktor TLT-jérıl kapja hajtását, míg a lehordó szerkezet hajtása hidrosztatikusan történik. (21. ábra) A nagyobb teherbírású változatokat az olasz VISINI gyártmányú háromtengelyes szervestrágya-szóró pótkocsija képviselte. A kiállításon szereplı tartálykocsik valamennyi gyártója készít a tartálykocsikhoz kanalas, ütközılapos, lengıcsöves felszíni kijuttatókat a kiállításon sajnos nem szereplı és különbözı konstrukciójú tárcsás, kultivátoros, középmélylazítós, illetve ezekkel az eszközökkel kombinált hígtrágya talajbajuttató berendezéseket. Az ütközıtárcsás és kanalas szórófejek használhatók a legnagyobb munkaszélességgel, terület- és ürítési teljesítménnyel, ebben a vonatkozásban közepes paraméterekkel rendelkeznek a lengıcsöves kijuttatók, míg a legkisebb ilyen mutatókkal a hígtrágya talajbajuttatók üzemeltethetık. Mindezek mellett azonban az ütközılapos és kanalas ábra: SIP ORION 80-PRO egytengelyes szervestrágya-szóró 18 A kiállításon méltán keltette fel a látogatók érdeklıdését a tehenek anatómiai adottságaihoz igazodó Tehénmosdató berendezés, mely azt gondolom hiánypótló gép lehet a hazai szarvasmarhatartó ágazatban (22. ábra) 22. ábra: A kiállított tehénfürdetı Végül is azt tapasztalhattuk, hogy a rendezvény színvonalas kiegészítıje volt a regionális jellegő nagyon szők kiállítási területen jól berendezett gépkiállítás. A gépkiállítás elsısorban a szarvasmarha ágazat területén jól szemléltette az eltérı nagyságrendő vállalkozások igényeinek megfelelı gépkínálatot, és az erre a területre jellemzı gépfejlesztési és felhasználói, üzemeltetı trendeket. Gödöllı, május 10. Dr. Kelemen Zsolt MGI Gödöllı 19

Tápanyagvisszapótlás gépei

Tápanyagvisszapótlás gépei Tápanyagvisszapótlás gépei Szervestrágyázás Trágyalé- és hígtrágyaszóró gépek Hígtrágya fázisbontás utáni hasznosítása Tartálykocsi kialakítások Csigás keverıvel ellátott tartálykocsik Kompresszoros szívó-nyomó

Részletesebben

info@pap-agro.eu www.pap-agro.eu

info@pap-agro.eu www.pap-agro.eu 2015 Gépek és technológiák állattenyésztőknek Teleszkópos rakodók Egyszerű, kompakt felépítésű, fordulékony rakodógépek Megbízható működés minden körülmények között Tágas és kényelmes kabin Könnyű kezelhetőség,

Részletesebben

SZERVESTRÁGYA KIJUTTATÓ GÉPEK

SZERVESTRÁGYA KIJUTTATÓ GÉPEK A TÁPANYAG GAZDÁLKODÁS GÉPEI SZERVESTRÁGYA KIJUTTATÓ GÉPEK BME, GSZI 2004. 04. 24. 1 Fólia BME, GSZI 2004. 04. 24. 2 Fólia BME, GSZI 2004. 04. 24. 3 Fólia BME, GSZI 2004. 04. 24. 4 Fólia Istállótrágya

Részletesebben

DETK. Szippantó és kiszóró tartálykocsik

DETK. Szippantó és kiszóró tartálykocsik DETK Szippantó és kiszóró tartálykocsik A DETK típusjelzésű tartálykocsik alkalmasak a legfeljebb 15% szárazanyagtartalmú hígtrágya, egyéb nem aktívan korrozív folyadékok, víz, és vízzel egyenértékű anyagok

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXVI. évfolyam 2. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXVI. évfolyam 2. szám 2016 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

ANNABURGER Mindent egy kézből!

ANNABURGER Mindent egy kézből! ANNABURGER MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKA TERMÉKSKÁLA ANNABURGER Mindent egy kézből! ANNABURGER MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKA HTS Nagy térfogatú silószállító kocsi hatékony, speliális szállítójármű szenázs és kukorica

Részletesebben

FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA

FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA Kolozsvár, 2002. március 22-23. KÜLÖNFÉLE SZÓRÓSZERKEZETEK HATÁSA A SZERVES ANYAGOK KIJUTTATÁSÁRA Kassai Zsolt Summary The application of organic manure indispensable

Részletesebben

XXIV. évfolyam, II. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. negyedév

XXIV. évfolyam, II. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. negyedév XXIV. évfolyam, II. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2015. Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXIV. évfolyam, II. szám, 2015 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐESZKÖZ KERESKEDELMI SZERVEZETEK FORGALMA A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEKBŐL ÉV

A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐESZKÖZ KERESKEDELMI SZERVEZETEK FORGALMA A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEKBŐL ÉV A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐESZKÖZ KERESKEDELMI SZERVEZETEK FORGALMA A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEKBŐL 2009. ÉV A mezőgazdasági termelőeszköz kereskedelmi szervezetek forgalma a főbb mezőgazdasági gépekből TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Telefon: 06-20/999-7230, 20/999-7231, 20/999-7232, 1/415-2140, Fax: 1/417-3239, Honlap: www.penda.hu

Telefon: 06-20/999-7230, 20/999-7231, 20/999-7232, 1/415-2140, Fax: 1/417-3239, Honlap: www.penda.hu BOMBELLI hóekék Rendeltetésszerő felhasználási terület: Ezek a hóekék a városi utak és bevezetıszakaszok hóekézésére a leginkább megfelelı berendezések. A kis-, közepes és nagyteherautó, erıgép, terepjáró

Részletesebben

A máért és a holnapért. Értékesítési program. Zöldtakarmány betakarító gépek. Trágyaszóró gépek. betakarító gépek. Hagyomány Megbízthatóság Minõség

A máért és a holnapért. Értékesítési program. Zöldtakarmány betakarító gépek. Trágyaszóró gépek. betakarító gépek. Hagyomány Megbízthatóság Minõség A máért és a holnapért. Hagyomány Megbízthatóság Minõség 2009 Értékesítési program Zöldtakarmány betakarító gépek Kukorica betakarító gépek Trágyaszóró gépek Zöldtakarmány betakarítás A gyártási program

Részletesebben

A gépesítés kilátója Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

A gépesítés kilátója Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Képletesen szólva, a bemutatott gépek és eszközök olyan nívót jelenítettek meg, amiből jobb ma nincs, legfeljebb hasonló. Hogy az érdeklődők ne ragadjanak le a bámészkodásnál, arról a KITE avatott szakemberei

Részletesebben

1. A vizsgált gép ismertetése

1. A vizsgált gép ismertetése 1. A vizsgált gép ismertetése 1.1. Mûszaki leírás A KRONE BIG PACK 120-80 bálázógép különféle szálasanyagok bálákba tömörítésére használható. A renden fekvõ szálasanyagot a bálázógép vezérelt ujjas rendfelszedõ

Részletesebben

XXIII. évfolyam, III. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. félév

XXIII. évfolyam, III. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. félév XXIII. évfolyam, III. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2014. Mezőgazdasági gépek forgalma Mezőgazdasági gépek forgalma XXIII. évfolyam, III. szám, 2014 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

A szarvasmarhatartás gépei. Döntött oldalfalú három oldalról zárt falközi siló 1

A szarvasmarhatartás gépei. Döntött oldalfalú három oldalról zárt falközi siló 1 Döntött oldalfalú három oldalról zárt falközi siló 1 Silómaró-rakodó gépek szerkezeti kialakítása 2 SILEX-5T függesztett silómaró 3 SM-15 típusú magajáró silómaró 4 Maróláncos felső kitermelő (SILOBLITZ)

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXVII. évfolyam 3. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXVII. évfolyam 3. szám 2017 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

XXIV. évfolyam, V. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA év

XXIV. évfolyam, V. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA év XXIV. évfolyam, V. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2014. év Mezőgazdasági gépek forgalma Mezőgazdasági gépek forgalma XXIV. évfolyam, V. szám, 2014 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

KOMPOSZTKÉSZÍTÉSI ELJÁRÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

KOMPOSZTKÉSZÍTÉSI ELJÁRÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA KOMPOSZTKÉSZÍTÉSI ELJÁRÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA A kutatási téma keretében a komposztfóliák töltését két különböző, csigás (Apiesse TCR 300 K (1. ábra) és Europe (2. ábra) olasz konstrukciók) és dugattyús

Részletesebben

Szemes termények tárolástechnológiái és jelentőségük

Szemes termények tárolástechnológiái és jelentőségük 2009. június Szemes termények tárolástechnológiái és jelentőségük Bellus Zoltán, Komka Gyula FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet, Gödöllő A tárolókapacitások jelenlegi helyzete Mezőgazdaságunk átlagos

Részletesebben

XXIII. évfolyam, I. szám, Statisztikai Jelentések FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA év

XXIII. évfolyam, I. szám, Statisztikai Jelentések FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA év XXIII. évfolyam, I. szám, 2013 Statisztikai Jelentések FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2012. év Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXIII. évfolyam, I. szám, 2013 Megjelenik

Részletesebben

XXIV. évfolyam, III. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. félév

XXIV. évfolyam, III. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. félév XXIV. évfolyam, III. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2015. Mezőgazdasági gépek forgalma Mezőgazdasági gépek forgalma XXIV. évfolyam, III. szám, 2015 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

Nyitható kanál: 4:1 kanál túlfolyás gátlóval Nyitási szélesség kb.: 670mm szakító körmök opcionálisan rendelhetőek.

Nyitható kanál: 4:1 kanál túlfolyás gátlóval Nyitási szélesség kb.: 670mm szakító körmök opcionálisan rendelhetőek. Munkaeszközök: Nyitható kanál: 4:1 kanál túlfolyás gátlóval Nyitási szélesség kb.: 670mm szakító körmök opcionálisan rendelhetőek. Földkanál szögletes: Földkanál a nehéz áruk és földmunkákhoz, szakító

Részletesebben

Szálastakarmányok betakarításának gépei

Szálastakarmányok betakarításának gépei Szálastakarmányok betakarításának gépei Hazánk szálastakarmány termı területe kb. 800 ezer hektár. Ebbıl kb. 400 ezren lucernát, 300 ezren silókukoricát, 100 ezer hektáron vörös herét; csalamádét; lóherét

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXVII. évfolyam 1. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXVII. évfolyam 1. szám 2017 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Mezıgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök szak (BSc)

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Mezıgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök szak (BSc) ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Mezıgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök szak (BSc) 1. tétel a) Elemezze az ideális motorikus körfolyamatokat! b) Ismertesse a talajmővelés célját és alapmőveleteit, valamint az

Részletesebben

Két munka egy eszközzel!

Két munka egy eszközzel! Eltérő területek, eltérő igények: Ez az, amiért a Krone kínálati skálája ilyen széles, hogy minden helyi igényt ki tudjon elégíteni. A gépcsalád nem csak V alakú lengőkéses szársértőt ajánl szétterítő

Részletesebben

FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I-III.

FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I-III. FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2011. év Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Készítette: Boldog Valéria boldog.valeria@aki.gov.hu TARTALOMJEGYZÉK Mezőgép forgalmazásunk piaci helyzete...3 Főbb mezőgazdasági

Részletesebben

EIMA 2012 mezőgazdasági gépkiállítás: A Készenlét Zrt. Bolognába látogatott

EIMA 2012 mezőgazdasági gépkiállítás: A Készenlét Zrt. Bolognába látogatott EIMA 2012 mezőgazdasági gépkiállítás: A Készenlét Zrt. Bolognába látogatott Sikerrel zárult a 40. EIMA Nemzetközi Mezőgazdasági Gépkiállítást. Magyarország is több szakmai résztvevővel képviseltette magát:

Részletesebben

Kertészeti gépek - Tartalomjegyzék

Kertészeti gépek - Tartalomjegyzék Kertészeti gépek - Tartalomjegyzék Gép főcsoport Megnevezés Oldal szám 1111 Kerekes traktorok 1 1112 Lánctalpas traktorok 71 1113 Gumikerekes traktorok 74 1121 Eszközhordók 74 1122 Hidas traktorok 77 1129

Részletesebben

ÁLLATTARTÁS MŰSZAKI ISMERETEI. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

ÁLLATTARTÁS MŰSZAKI ISMERETEI. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 ÁLLATTARTÁS MŰSZAKI ISMERETEI Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Takarmányok erjesztéses tartósításának műszaki kérdései 1. Szálastakarmányok aprításának gépei és

Részletesebben

Újra dübörögnek a gépek Bábolnán Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Újra dübörögnek a gépek Bábolnán Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( MMG - Video of MMG - A szántóföldi gépshow idén GPS-vezérelt megoldással lett kibővítve, illetve egy olyan gazdálkodási rendszert igyekeztek bemutatni, ahol valóban a SMART áll a középpontban. A termékmenedzsment

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXVII. évfolyam 4. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2017. I-III. negyedév Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXVII. évfolyam 4. szám 2017

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXVII. évfolyam 2. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXVII. évfolyam 2. szám 2017 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

1. A vizsgált gép ismertetése

1. A vizsgált gép ismertetése 1. A vizsgált gép ismertetése 1.1. Mûszaki leírás Az M-1069 hátsó függesztésû két forgórészes, dobos rotációs kasza gumihengeres vagy ütõujjas szársértõvel felszerelve jobbra és balra vágó változatban

Részletesebben

ADATLAP. Kódszám: 001 Kép: Megnevezés: Kombinátor FARMET. Gyártási év: Futásteljesítmény: - Alvázszám: - Motorszám: - Rendszám: -

ADATLAP. Kódszám: 001 Kép: Megnevezés: Kombinátor FARMET. Gyártási év: Futásteljesítmény: - Alvázszám: - Motorszám: - Rendszám: - Kódszám: 001 Kép: Megnevezés: Kombinátor ADATLAP K300 NIA FARMET Gyártási év: 1999 Alvázszám: Forgalmi engedély Munkaszélesség: 3 m 2 sor pálcás rögtör henger 2 sor rugós kapa Hiánytalan, jó állapotú Kódszám:

Részletesebben

Villahossz 900 mm-tıl 2500 mm-ig

Villahossz 900 mm-tıl 2500 mm-ig Modellsorozat: BF 900 mm-tıl 2500 mm villahosszig és 5,0 t teherbírásig Villás kézi raklapemelı kocsi - BF sorozat Villahossz 900 mm-tıl 2500 mm-ig BF sorozat Kézi raklapemelı kocsi nehéz, folyamatos használatra

Részletesebben

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 5. előadás A termelés környezeti feltételei A környezeti feltételek hatása Közvetlen Termék-előállítás

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 201/2018-as tanév Kétegyházai Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Mezőgazdasági gépész szakma i képzéséhez OKJ szám: 34 521 08 Évfolyam:

Részletesebben

Villás kézi raklapemelı kocsi - DB sorozat. Villahossz 450 mm-tıl 1150 mm-ig. DB sorozat

Villás kézi raklapemelı kocsi - DB sorozat. Villahossz 450 mm-tıl 1150 mm-ig. DB sorozat Modellsorozat: DB 450 mm-tıl 1150 mm villahosszig és 685 mm villaszélességig Villás kézi raklapemelı kocsi - DB sorozat Villahossz 450 mm-tıl 1150 mm-ig DB sorozat Kézi raklapemelı kocsi nehéz, folyamatos

Részletesebben

Villahossz 900 mm-tıl 2500 mm-ig

Villahossz 900 mm-tıl 2500 mm-ig Modellsorozat: BF 900 mm-tıl 2500 mm villahosszig és 5,0 t teherbírásig Villás kézi raklapemelı kocsi - BF sorozat Villahossz 900 mm-tıl 2500 mm-ig BF sorozat Kézi raklapemelı kocsi nehéz, folyamatos használatra

Részletesebben

Technológia. Tartálykocsik. Vissza a főmenübe. Műtrágyaszórók. Műtrágya kezelés. Istállótrágya-szórók

Technológia. Tartálykocsik. Vissza a főmenübe. Műtrágyaszórók. Műtrágya kezelés. Istállótrágya-szórók Technológia Műtrágyaszórók Vissza a főmenübe Tartálykocsik Műtrágya kezelés Istállótrágya-szórók Technológia TRÁGYA TÍPUSAI 1. Szervestrágyák: istállótrágya, hígtrágya és trágyalé, komposzt, zöldtrágya.

Részletesebben

TM 3185A (18 LE) - kis traktor nagy szívvel

TM 3185A (18 LE) - kis traktor nagy szívvel AGROline 2016 TM 3185A (18 LE) - kis traktor nagy szívvel ISEKI TM 3185 A (18 LE) Háromhengeres dízelmotor Max. teljesítmény 18 LE Hátsó kardán: 540 1/perc Has alatti kardán: 2000 1/perc Hátsó hárompont

Részletesebben

Hengerőrtartalom 4485 cm 3 - direkt befecskendezéses - vízhőtéses 74 kw (102 LE)/2300 min -1

Hengerőrtartalom 4485 cm 3 - direkt befecskendezéses - vízhőtéses 74 kw (102 LE)/2300 min -1 DIECI AGRI MAX Rendeltetésszerő felhasználás: A Dieci Agri Max típusú teleszkópos rakodók kiváló segítıtársak az állattartó telepeken, szárítótelepeken és majori munkákban. Típustól függıen teherbírásuk

Részletesebben

Tájékoztató a Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése című, VP számú pályázatról

Tájékoztató a Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése című, VP számú pályázatról Tájékoztató a Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése című, VP2-4.1.1.3-16 számú pályázatról A pályázati kiírás keretében a következő vállalkozások pályázhatnak: 1. Mezőgazdasági termelő abban az esetben

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Mezőgazdasági gépész szakma i képzéséhez OKJ szám: 34 521 08 Évfolyam: 2/10. évfolyam (közismereti oktatással) Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely

Részletesebben

Kukoricaszilázs. Orosz- 2002, Józsefmajor

Kukoricaszilázs. Orosz- 2002, Józsefmajor Általános takarmányozástan gyakorlat Takarmányismeret 2. Tak. ismeret: erjesztéses tartósítás Alapfogalmak: silózás: tömörítés, anaerob körülmények, mikroorganizmusok, szerves savak, csökkenő kémhatás

Részletesebben

TXG 237 (27 LE) - egész éves használat

TXG 237 (27 LE) - egész éves használat AGROline 2017 TXG 237 (27 LE) - egész éves használat ISEKI TXG 237 (27 LE) Háromhengeres ISEKI dízelmotor Max. teljesítmény 27 LE, 53 Nm Hidraulika szivattyú 24 l/perc, 150 bar Hátsó kardán: 540 1/perc,

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Mezőgazdasági gépésztechnikus szakma i képzéséhez OKJ szám: 54 521 05 Évfolyam: 3/13. évfolyam Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely neve, címe:

Részletesebben

Sertés tartástechnológiai megoldások

Sertés tartástechnológiai megoldások Sertés tartástechnológiai megoldások Fenyvesi László Varga Attila A takarmányozás műszaki megoldásai Fizikai állapot Dercés száraz Dercés nedvesített Nedves Pelletált Etetési megoldás Számítógépes üzemirányítás

Részletesebben

1. A vizsgált gép ismertetése

1. A vizsgált gép ismertetése 1. A vizsgált gép ismertetése 1.1. Mûszaki leírás Az RN-1 rakodógép a traktor hátsó, függesztõszerkezetéhez kapcsolható, TLT hajtást igénylõ, hidraulikus mûködésû forgógémes gép. A forgórakodó a különféle

Részletesebben

Mezőgazdasági gépgyártás és forgalmazás

Mezőgazdasági gépgyártás és forgalmazás Mezőgazdasági gépgyártás és forgalmazás AGRICULTURAL MACHINERY István J. Jóri Budapest University of Technology and Economics Department of Machine and Product Design Agricultural Machinery István J. JÓRI

Részletesebben

Bálacsomagolót. Dr. Bellus Zoltán Mezőgazdasági Gépesítési Intézet, Gödöllő

Bálacsomagolót. Dr. Bellus Zoltán Mezőgazdasági Gépesítési Intézet, Gödöllő gépesítés, gépek Hogyan válasszunk (12.) Bálacsomagolót A so ro za tot szer kesz ti: Dr. De mes György Dr. Bellus Zoltán Mezőgazdasági Gépesítési Intézet, Gödöllő Néhány megszívlelendő gondolat a választás

Részletesebben

Típus 26.6 TC 28.7 TC 28.9 TC 30.7 TC 30.9 TC Cikkszám 19030010 19030020 19030030 19030040 19030050 PERKINS 1104D-44T - 4 hengeres dízel Motor

Típus 26.6 TC 28.7 TC 28.9 TC 30.7 TC 30.9 TC Cikkszám 19030010 19030020 19030030 19030040 19030050 PERKINS 1104D-44T - 4 hengeres dízel Motor DIECI AGRI FARMER Rendeltetésszerő felhasználás: A Dieci Agri Farmer típusú teleszkópos rakodók kiváló segítıtársak az állattartó telepeken, szárítótelepeken és majori munkákban. CE minısítés közúti közlekedésben

Részletesebben

25%-os intenzitással támogatható gépek, technológiai berendezések

25%-os intenzitással támogatható gépek, technológiai berendezések 2. számú melléklet a 26/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez 25%-os intenzitással támogatható gépek, technológiai berendezések (A felsorolás a gépkatalógusban található gépváltozat azonosító számot és megnevezést

Részletesebben

MŰSZAKI ISMERETEK. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

MŰSZAKI ISMERETEK. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A MŰSZAKI ISMERETEK Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Az előadás vázlata Korszerű műtrágyaszóró gépek függesztett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépek vontatott röpítőtárcsás

Részletesebben

Szársértők. Alternáló kaszák. Rotációs kaszák. Vissza a főmenübe

Szársértők. Alternáló kaszák. Rotációs kaszák. Vissza a főmenübe Technológia Csoportosítás Alternáló kaszák Szársértők Rotációs kaszák Vissza a főmenübe Technológia BETAKARÍTÁSI TECHNOLÓGIÁK SZÉNABETAKARÍTÁS SZÁLASAN BÁLÁZVA PETRENCÉZVE SZECSKÁZVA TÖRTÉNŐ BETAKARÍTÁS

Részletesebben

ÚJ LEHETŐSÉGEK A SZABADFÖLDI CSEMETETERMESZTÉS GÉPESÍTÉSÉNEK FEJLESZTÉSÉRE

ÚJ LEHETŐSÉGEK A SZABADFÖLDI CSEMETETERMESZTÉS GÉPESÍTÉSÉNEK FEJLESZTÉSÉRE a tengelyeken a tárcsaleveleket pedig jobb- és balmenet célszerű alkalmazásával rögzítjük. A tárcsatengelyek csapágyai nagy teherbírású, beálló görgőscsapágyak, a csapágyház pedig öntöttvas. Az öntöttvas

Részletesebben

Ekék (új gépek) (20. Új 1. gépek) Szilaj 33 vasú eke 1 db 256500 256500

Ekék (új gépek) (20. Új 1. gépek) Szilaj 33 vasú eke 1 db 256500 256500 1 198.sz. "Juris-Invest" Kft. Cégszáma: 09-09-023099 ( székhelye: 4100. Berettyóújfalu, Tardy u. 1.) mint a mint a KASZ-COOP DERECSKE Kereskedelmi, Mezıgazdasági és Mőszaki Szolgáltató Zrt. F.A. Cégszáma:

Részletesebben

SZERVESTRÁGYA- ÉS KOMPOSZTSZÓRÓ SUPERFEX HEGYI KIVITELŰ SZERVESTRÁGYASZÓRÓ MINIFEX

SZERVESTRÁGYA- ÉS KOMPOSZTSZÓRÓ SUPERFEX HEGYI KIVITELŰ SZERVESTRÁGYASZÓRÓ MINIFEX SZERVESTRÁGYA- ÉS KOMPOSZTSZÓRÓ SUPERFEX HEGYI KIVITELŰ SZERVESTRÁGYASZÓRÓ MINIFEX SUPERFEX SZERVESTRÁGYA- ÉS KOMPOSZTSZÓRÓ A magas minőségű biológiai tápanyagok napról-napra jelentősebbé válnak a termelők

Részletesebben

1. A vizsgált gép ismertetése

1. A vizsgált gép ismertetése 1. A vizsgált gép ismertetése 1.1. Mûszaki leírás Az M-170 hengeres nagybálázó rendeltetése: rendre rakott szálastakarmányok, gabonaszalma, kukoricaszár felszedése és annak hengeres bálákba tömörítése.

Részletesebben

Újdonság az INTERAT-nál Agrex mobil terményszárítók! Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Újdonság az INTERAT-nál Agrex mobil terményszárítók! Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( 1. oldal (összes: 9) Az olasz AGREX cég által gyártott mobil szárítóberendezések kis és közepes gazdaságokban jól használhatók. Megrendelhetők traktor erőleadó tengelyéről üzemeltetett M változatokban

Részletesebben

PIETRO MORO EUROPA széria váltvaforgató ekék

PIETRO MORO EUROPA széria váltvaforgató ekék PIETRO MORO EUROPA széria váltvaforgató ekék EVQ/14 kukorica elıhántókkal, ekeszár védıkkel A PIETRO MORO EUROPA szériájának váltvaforgató ekéibıl mind a kisebb, mind a nagyobb területen gazdálkodók igényeiknek

Részletesebben

1. A vizsgált gép ismertetése

1. A vizsgált gép ismertetése 1. A vizsgált gép ismertetése 1.1. Műszaki leírás A NEW HOLLAND HW-30 magajáró gép rotációs és alternáló vágószerkezettel felszerelve szálastakarmányok kaszálására, szársértésére és rendre rakására alkalmas.

Részletesebben

1. A vizsgált gép ismertetése

1. A vizsgált gép ismertetése 1. A vizsgált gép ismertetése 1.1. Mûszaki leírás Az STK-6500 típusú pótkocsi egytengelyes futómûvel szerelt, kaparóléces lehordószerkezettel rendelkezõ, elsõsorban istállótrágya, tõzeg és komposzt kijuttatására

Részletesebben

Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése VP

Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése VP Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése VP2-4.1.1.3-16 A felhívás a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági termelők egyes csoportjai és a fiatal mezőgazdasági termelők részére az állattartó gazdaságokban

Részletesebben

Sorfüggetlen függesztett silózó

Sorfüggetlen függesztett silózó Sorfüggetlen függesztett silózó Champion Champion Champion C 1200 C 2200 C 3000 Munkaszélesség 1,25m Munkaszélesség 2,28m Munkaszélesség 3m Sorfüggetlen függesztett silózó Champion C 1200 Champion C 2200

Részletesebben

Közepes hígtrágya (2)

Közepes hígtrágya (2) [5. számú melléklet a 59/2008 (IV. 29) FVM rendelethez] 5.1. Irányszámok az állattartótelepek trágyatároló kapacitásának méretezéséhez A) Irányszámok a sertéstartó telepek trágyatároló kapacitásának méretezéséhez

Részletesebben

KÉSZÜLİ KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TÉMATERÜLETENKÉNT MUNKACSOPORTOK RÉSZÉRE ELEMZİ RÉSZ

KÉSZÜLİ KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TÉMATERÜLETENKÉNT MUNKACSOPORTOK RÉSZÉRE ELEMZİ RÉSZ KÉSZÜLİ KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TÉMATERÜLETENKÉNT MUNKACSOPORTOK RÉSZÉRE ELEMZİ RÉSZ 7. TÉMATERÜLET Agrárium, vidékfejlesztés, agrár-környezetgazdálkodás, kistelepülések,

Részletesebben

Lucernabálák szárítása padozaton

Lucernabálák szárítása padozaton Lucernabálák szárítása padozaton Bellus Zoltán Csatár Attila FVM Mezgazdasági Gépesítési Intézet Állattartás és Takarmányfeldolgozás Gépesítése Fosztály Bevezetés és cél A szálastakarmányok kérdz állataink

Részletesebben

Anyagmozgatás jellemzői. Csoportosítás. Pótkocsik. Szállító- és rakodógépek. Szakaszos üzemű rakodók. Vissza a főmenübe

Anyagmozgatás jellemzői. Csoportosítás. Pótkocsik. Szállító- és rakodógépek. Szakaszos üzemű rakodók. Vissza a főmenübe Anyagmozgatás jellemzői Csoportosítás Pótkocsik Szállító- és rakodógépek Szakaszos üzemű rakodók Vissza a főmenübe Anyagmozgatás jellemzői Az anyagmozgatás Átszövi a mezőgazdasági termelés minden területét,

Részletesebben

Hengerőrtartalom 4485 cm 3 - direkt befecskendezéses - vízhőtéses 74 kw (102 LE)/2300 min -1. 94 kw (128 LE)/2300min -1 Turbókompresszoros motor (TC)

Hengerőrtartalom 4485 cm 3 - direkt befecskendezéses - vízhőtéses 74 kw (102 LE)/2300 min -1. 94 kw (128 LE)/2300min -1 Turbókompresszoros motor (TC) DIECI AGRI STAR Rendeltetésszerő felhasználás: A Dieci Agri Star típusú teleszkópos rakodók kiváló segítıtársak az állattartó telepeken, szárítótelepeken és majori munkákban. CE minısítés közúti közlekedésben

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Állattartó telepek korszerűsítése

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Állattartó telepek korszerűsítése PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Állattartó telepek A támogatás célja: A Felhívás alapvető célja az állattartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott

Részletesebben

CORONA MCI rádiózható nedvesenfutó mérıkapszulás házi vízmérı

CORONA MCI rádiózható nedvesenfutó mérıkapszulás házi vízmérı Alkalmazási terület: Családi házak, kisebb közösségek vízfogyasztásának mérésére. MID engedéllyel rendelkezı mérı: hidegvíz mérésére 50 C ig, 16 bar üzemi nyomásig. Jellemzık Az alkalmazott és a feldolgozott

Részletesebben

Juwel a függesztett ekék új generációja

Juwel a függesztett ekék új generációja Juwel a függesztett ekék új generációja A biztonságosabb használat és kényelmesebb beállítás, valamint a kiváló minıségő munka jelentik az új Juwel eke lényeges ismérveit, amelyet a LEMKEN a sikeres Opal

Részletesebben

CORONA MWI Rádiózható nedvesenfutó házi vízmérı

CORONA MWI Rádiózható nedvesenfutó házi vízmérı Alkalmazási terület: Családi házak, kisebb közösségek vízfogyasztásának mérésére. MID engedéllyel rendelkezı mérı: hidegvíz mérésére 50 C ig, 16 bar üzemi nyomásig. Jellemzık Az alkalmazott és a feldolgozott

Részletesebben

Sokoldalúság kompakt méretben 3036E Standard kompakt traktorok

Sokoldalúság kompakt méretben 3036E Standard kompakt traktorok Sokoldalúság kompakt méretben 3036E Standard kompakt traktorok 2 Még soha nem láthatott ilyen standard traktort Bizonyos szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. Amikor a 3036E standard kompakt traktort

Részletesebben

A jármővek méreteire vonatkozó üzemeltetési mőszaki feltételek

A jármővek méreteire vonatkozó üzemeltetési mőszaki feltételek A jármővek méreteire vonatkozó üzemeltetési mőszaki feltételek A mezıgazdasági vontatóból vagy lassú jármőbıl és egy pótkocsiból álló jármőszerelvény hosszúsága a 18,00, a mezıgazdasági vontatóból és két

Részletesebben

Csemegekukorica: kíméletes betakarítás

Csemegekukorica: kíméletes betakarítás Az alkalmazott technológiát és a hozzá tartozó gépeket különböző cégek gyártmányain mutatjuk be. Az Oxbo cég a csemegekukorica betakarítására gyárt traktorvontatású és önjáró gépeket is. A vontatott csőtörőgépeket

Részletesebben

Bálaszállítók. kör- és kockabálákhoz

Bálaszállítók. kör- és kockabálákhoz Bálaszállítók kör- és kockabálákhoz GÖWEIL / Bálaszállítók / 02-03 oldal GÖWEIL Maschinenbau GmbH Davidschlag 11 / A-4202 Kirchschlag Tel: +43 (0)7215 2131-0 / Fax: +43 (0)7215 2131-9 office@goeweil.com

Részletesebben

Bérgép KITE KOCKÁZATMENTES, TERVEZHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ. Célunk a. Technológiai gépbérlet AJÁNLATOK

Bérgép KITE KOCKÁZATMENTES, TERVEZHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ. Célunk a. Technológiai gépbérlet AJÁNLATOK KITE Bérgép Célunk a KOCKÁZATMENTES, TERVEZHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ mezőgazdasági termelés műszaki és technológiai biztosítása! AJÁNLATOK 2016 2 A KITE Zrt. Magyarországon, sőt Európában egyedülálló módon komplex

Részletesebben

1. A vizsgált gép ismertetése

1. A vizsgált gép ismertetése 1. A vizsgált gép ismertetése 1.1. Mûszaki leírás A D1010 bálázógépet a NEW HOLLAND, Belgium NV zedelgemi gyárában gyártják. A bálázógép különbözõ nedvességtartalmú szálasanyagok betakarítására használható.

Részletesebben

ÁGAPRÍTÓ GÉPEK AY 400-10cm AY 600-16cm AY 900-21cm AY 1000-26cm

ÁGAPRÍTÓ GÉPEK AY 400-10cm AY 600-16cm AY 900-21cm AY 1000-26cm ÁGAPRÍTÓ GÉPEK AY 400-10cm AY 600-16cm AY 900-21cm AY 1000-26cm A Volverini gépgyár több mint 20 éve kezdte meg működését. A családi vállalkozásként működő gyár mára a világ számos pontjára szállít mezőgazdasági

Részletesebben

MUNKAANYAG. Gerber Gábor Ferdinánd. Tápanyagvisszapótlás gépeinek megismerése, működésük. A követelménymodul megnevezése:

MUNKAANYAG. Gerber Gábor Ferdinánd. Tápanyagvisszapótlás gépeinek megismerése, működésük. A követelménymodul megnevezése: Gerber Gábor Ferdinánd Tápanyagvisszapótlás gépeinek megismerése, működésük A követelménymodul megnevezése: Gépüzemeltetés és -karbantartás A követelménymodul száma: 2205-06 A tartalomelem azonosító száma

Részletesebben

EASY Line: Professzionális gép 1000 nm alatti kis területek takarítására

EASY Line: Professzionális gép 1000 nm alatti kis területek takarítására EASY Line: Professzionális gép 1000 nm alatti kis területek takarítására A Fimap Easy Line egy professzionális padlósúroló automata, ami a különbözı felületekrıl könnyen eltávolítja akár a legmakacsabb

Részletesebben

Matyusz Zsolt A 2009-ES VERSENYKÉPESSÉGI ADATFELVÉTEL VÁLLALATI MINTÁJÁNAK ALAPJELLEMZİI ÉS REPREZENTATIVITÁSA

Matyusz Zsolt A 2009-ES VERSENYKÉPESSÉGI ADATFELVÉTEL VÁLLALATI MINTÁJÁNAK ALAPJELLEMZİI ÉS REPREZENTATIVITÁSA BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM VÁLLALATGAZDASÁGTAN INTÉZET VERSENYKÉPESSÉG KUTATÓ KÖZPONT Matyusz Zsolt A 2009-ES VERSENYKÉPESSÉGI ADATFELVÉTEL VÁLLALATI MINTÁJÁNAK ALAPJELLEMZİI ÉS REPREZENTATIVITÁSA TM1.

Részletesebben

Energreen ILF S1500 Teljesítmény (kw/le): 105 / 140 Hengerek száma (db): 4 John Deere PowerTech 4045 Turbo

Energreen ILF S1500 Teljesítmény (kw/le): 105 / 140 Hengerek száma (db): 4 John Deere PowerTech 4045 Turbo Típus: Energreen ILF S1500 Teljesítmény (kw/le): 105 / 140 Hengerek száma (db): 4 Motor típus: John Deere PowerTech 4045 Turbo Hűtés: Víz Lökettérfogat (cm³): 4500 Üzemanyagtank: 180 liter Kormányzás:

Részletesebben

10. melléklet: Állattartó telepek korszerűsítése jogcím keretében támogatható gépek listája 1. célterületre (Jogcímhez lezárt gépkatalógus )

10. melléklet: Állattartó telepek korszerűsítése jogcím keretében támogatható gépek listája 1. célterületre (Jogcímhez lezárt gépkatalógus ) let A-208A SZERSZÁM NÉLKÜL 44,1 4K4 1,1 3700 7530 1 19110001 84295199 A-535 SZERSZÁM NÉLKÜL 73,5 4K4 3,5 11000 18240 1 19110002 84295199 AGRA 740 SZERSZÁM ÉS FÜLKE NÉLKÜL 11 4K4 0,5 600 6200 1 19110003

Részletesebben

Ismertesse az istállótrágya összetételét, kezelésének és kijuttatásának szabályait!

Ismertesse az istállótrágya összetételét, kezelésének és kijuttatásának szabályait! 1. Ismertesse az istállótrágya összetételét, kezelésének és kijuttatásának szabályait! Információtartalom vázlata: - Az almos trágya összetétele - A bélsár összetétele és állatfajonkénti szárazanyagtartalma

Részletesebben

Kerékképlet (erőgépeknél) vagy munkaszélesség (munkagépeknél) Motor teljesítmény vagy igény. Hasznos terhelés. Gép megnevezése*

Kerékképlet (erőgépeknél) vagy munkaszélesség (munkagépeknél) Motor teljesítmény vagy igény. Hasznos terhelés. Gép megnevezése* Gép megnevezése* Gyártó ország Motor teljesítmény vagy igény Kerékképlet (erőgépeknél) vagy munkaszélesség (munkagépeknél) Hasznos terhelés (kw) (cm) (t) betű+ szám betű szám szám+ betű szám VG-10P DÍZEL

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév gépész szakma i képzéséhez OKJ szám: 34 521 08 Évfolyam: 2/10. évfolyam (közismereti oktatással) Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely neve, címe:

Részletesebben

EXPERT 427F F. Dobos kaszák

EXPERT 427F F. Dobos kaszák EXPERT 427F-431-431F Dobos kaszák Dobos kaszák a dobos kasza szakértőtől Figyeljen a valóban fontos dolgokra A Vicon dobos kaszák kimagasló teljesítményre lettek tervezve körülményektől függetlenül. Megbízhatóságuk

Részletesebben

SZAKTANÁCSADÁSI FÜZETEK

SZAKTANÁCSADÁSI FÜZETEK SZAKTANÁCSADÁSI FÜZETEK Az FVM Szakmai Szaktanácsadási Központ Hálózat kiadványai SZÁLASTAKARMÁNYOK BETAKARÍTÁSA Dr. Kelemen Zsolt Pető Vilmos Kiadja: FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet Gödöllő, 2005.

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI GÉP ALKATRÉSZ KENŐANYAG - SZERVIZ Telephely: 7522 Kaposújlak, 610-es Fő út, 095/3 hrsz. Telefon: 82/713-274, 82/714-030, 30/336-9804,

MEZŐGAZDASÁGI GÉP ALKATRÉSZ KENŐANYAG - SZERVIZ Telephely: 7522 Kaposújlak, 610-es Fő út, 095/3 hrsz. Telefon: 82/713-274, 82/714-030, 30/336-9804, METAL-FACH bálázók Z562 A Z562 bálázógép gyártásánál a Metal-Fach elsőként az országban alkalmazott olyan innovatív gyártási módszert, ahol a megbízhatóságot és a magas fokú préselést (szorítást) a teljesen

Részletesebben

KEMPACT. KEMPACTMIG 2520 és 2530 hegesztıgép

KEMPACT. KEMPACTMIG 2520 és 2530 hegesztıgép A gépcsalád tagjai fogyóelektródás védıgázas ívhegesztésre (MIG/MAG) alkalmas, kompakt felépítéső (a huzalelıtoló az áramforrással egybeépített kivitelő) hegesztı berendezések. Az inverteres áramforrású

Részletesebben

Szerelési emelık. www.novotransz.hu

Szerelési emelık. www.novotransz.hu Szerelési emelık www.novotransz.hu Böcker The Lifting Group A Robert Böcker GmbH céget 1983-ban alapították és ma részét képezi a világszerte mőködı Böcker The Lifting Group (Böcker - Az Emelıgép Cégcsoport)

Részletesebben

Az anyagmozgatás gépeinek üzemeltetése

Az anyagmozgatás gépeinek üzemeltetése Jármő- és Mezıgazdasági Géptani Tanszék Az anyagmozgatás gépeinek üzemeltetése 2008.04.25. Kovács Zoltán 1 Az anyagmozgatás gépeinek csoportosítása Folyamatos mőködésőek Szakaszos mőködésőek A szállítóelem

Részletesebben

A kerekes mezıgazdasági vagy erdészeti traktorok kezelıszervei ***I

A kerekes mezıgazdasági vagy erdészeti traktorok kezelıszervei ***I P7_TA-PROV(2011)0212 A kerekes mezıgazdasági vagy erdészeti traktorok kezelıszervei ***I Az Európai Parlament 2011. május 11-i jogalkotási állásfoglalása a kerekes mezıgazdasági vagy erdészeti traktorok

Részletesebben

1. A vizsgált gép ismertetése

1. A vizsgált gép ismertetése 1. A vizsgált gép ismertetése 1.1. Mûszaki leírás Az UN-053.2 típusú rakodógép magajáró, összkerékhajtású, hátsókerék-kormányzású, hidraulikus mûködtetésû univerzális homlokrakodó. Rendeltetése: a különbözõ

Részletesebben

Szeretettel üdvözlöm Önöket!

Szeretettel üdvözlöm Önöket! Szeretettel üdvözlöm Önöket! Gyenes Károly Agrárgép üzletág www.dmker.hu Intenzív ültetvények, gyümölcsösök gépesítése korszerű megoldásokkal Mi kell egy ültetvény megvalósításához? Klíma (Hőmérséklet,

Részletesebben

DIECI AGRI OPCIÓS KIEGÉSZÍTİK

DIECI AGRI OPCIÓS KIEGÉSZÍTİK DIECI AGRI OPCIÓS KIEGÉSZÍTİK Cikkszám Géptípus Megnevezés, mőszaki adatok 190300900 1903009000 190301900 190302900 1903029001 Agri Power / Agri Max 45.8 Villatartó lemez villa oldalmozgatóval L=1200 190300902

Részletesebben