ELŐTERJESZTÉS. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés március 31-i ülésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELŐTERJESZTÉS. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés március 31-i ülésére"

Átírás

1 ELŐTERJESZTÉS A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés március 31-i ülésére Tárgy: A Duna-menti Üdülője és Továbbképző Intézete Alapító Okiratának módosítása Az előterjesztést készítette: Dr. Mócza György osztályvezető Humánpolitikai Főosztály Véleményezésre és tárgyalásra megkapta: Ügyrendi és Önkormányzati Bizottság Intézményellenőrzési Bizottság Pénzügyi Bizottság Törvényességi véleményezésre megkapta: (Dr. Annus Rózsa) Közgyűlési, Szervezési és Jogi Főosztály (Dr. Ferenczi István) megyei főjegyző

2 Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke E L Ő T E R J E S Z T É S A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés március 31-i ülésére Tárgy: A Duna-menti Üdülője és Továbbképző Intézete Alapító Okiratának módosítása A Duna-menti Üdülője és Továbbképző Intézete Alapító Okiratának utolsó módosítása szeptemberében történt, melyet a közgyűlés 150/2005. (IX. 30.) számú kgy. határozattal elfogadott. Az ÁNTSZ az ellenőrzése kapcsán szükségesnek tartotta, hogy az Alapító Okirat egy TEÁOR számmal kibővítésre kerüljön. Ennek figyelembevételével teszünk javaslatot az intézmény Alapító Okiratának módosítására. Kérem a Tisztelt Megyei Közgyűlést, hogy fogadja el a határozat-tervezetben szereplő alapító okiratot. Kecskemét, március 10. Szabó Károly

3 Határozat-tervezet A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés az államháztartásról szóló évi XXXVIII. Tv ban, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Kormány rendelet 10. -ban foglaltak alapján a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Dunamenti Üdülője és Továbbképző Intézete elnevezésű költségvetési szerv Alapító Okiratát április 1-jei hatállyal módosítja és egységes szerkezetbe foglalt szövegét az alábbiak szerint állapítja meg: ALAPÍTÓ OKIRAT Az intézmény megnevezése: Duna-menti Üdülője és Továbbképzési Intézete Székhelye: 6347 Érsekcsanád, Dunapart 1. Alapító neve, címe: Alapításának időpontja: április 1. Felügyeleti szerv neve, címe: Intézmény fenntartó neve, címe: Intézmény típusa: Intézmény jogállása: Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Önálló költségvetési szerv Jogi személy Költségvetési törzsszáma: Szakágazati számjele: Intézmény tevékenységi köre: a) alaptevékenység: üdülőház üzletkör (TEÁOR 55.23) üdültetés, munkahelyi vendéglátás, iskolarendszeren kívüli felnőtt képzés, továbbképzés, szállodai szolgáltatás étteremmel (TEÁOR 55.10) cukrászdai vendéglátás (TEÁOR 55.30) b) kiegészítő tevékenység: Szabad férőhely értékesítése

4 c) gazdasági tevékenység: Az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv egyetlen gazdasági szervezettel rendelkezik. E szervezet feladata: - tervezéssel, - előirányzat-felhasználással, - a hatáskörébe tartozó előirányzat-módosítással, - az üzemeltetéssel, - fenntartással, - működtetéssel, a könyvvezetéssel, - és a beszámolási, valamint a FEUVE-i kötelezettséggel, az adatszolgáltatással kapcsolatos összefoglaló és a saját szervezetére kiterjedő feladatokat, amely a FEUVE kivételével részben történhet vásárolt, a felügyeleti szerv által engedélyezett szolgáltatással, a felelősség átruházása nélkül. Szakfeladatai: Intézmény vállalkozási tevékenysége: üdültetés munkahelyi vendéglátás önkormányzatok elszámolásai egyéb kiegészítő tevékenység nincs Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés nevezi ki Az intézmény gazdálkodási jogköre: önállóan gazdálkodó, előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv Az intézmény feladatellátására szolgáló vagyona, vagyon feletti rendelkezési joga: A költségvetési szerv részére a feladat ellátásához biztosított vagyon: Cím: Helyrajzi szám: Terület m 2 rendeltetés Érsekcsanád 0159/ üdülő épület, udvar Érsekcsanád 0161/ erdő Érsekcsanád 0167/ gyep Érsekcsanád 0149/ tanya (révház) Érsekcsanád 0159/ tanya (vadászház) Nemesnádudvar gazdasági épület (pince) udvar Solt-Kalimajor 0215/ Üdülőépület és udvar, telek, erdő, szántó, legelő

5 A rendelkezésre álló vagyont a költségvetési szerv a feladatainak ellátásához a vagyonról és a vagyongazdálkodásról szóló jogszabályokban, valamint a fenntartó vagyonrendeletében megfelelően használja, hasznosítja. Értesülnek: Közgyűlés elnöke, alelnökei, Megyei közgyűlés tagjai, Megyei főjegyző, aljegyző, Megyei Közgyűlés Hivatala főosztályvezetői, A Duna-menti Üdülő és Továbbképző Intézete, valamint a Zala- és üdülője igazgatója

ELŐTERJESZTÉS. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptember 29-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptember 29-i ülésére 8891/2006. ELŐTERJESZTÉS A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptember 29-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Napraforgó Ápoló- Gondozó Otthona (Gara) Alapító Okiratának módosítása Az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére Tárgy: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (Kiskunhalas)

Részletesebben

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 8495/2006. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére Tárgy: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptember 29-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptember 29-i ülésére 8196/2006. ELŐTERJESZTÉS A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptember 29-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Harmónia Szenvedélybetegek Otthona Országos Módszertani Központ, Kaskantyú

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2010. október 29 -i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2010. október 29 -i ülésére BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE K E C S K E M É T Ikt. sz.: 5018/2010. E l ő t e r j e s z t é s a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2010. október 29 -i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére

E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 8885/2006. E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére Tárgy: BKMÖ Kecskeméti Közoktatási, Szakszolgálati és Gyermekvédelmi Intézménye (Kecskemét)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. május 5-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. május 5-i ülésére Ikt. sz.: 7462/2006. ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. május 5-i ülésére Tárgy: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Duna Menti Közoktatási Intézménye (Dunavecse) alapító okiratának módosítása

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Polgármesteri Hivatal alapító okiratának elfogadása tárgyában (a 331/2009. (VII.10.) KT, 405/2009.(VIII.25.)

Részletesebben

Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda

Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/73096-4/2011. Tárgy: SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon Alapító Okiratának módosítása Melléklet: Határozati javaslat Készítette: Szociális,

Részletesebben

MEGSZÜNTETŐ OKIRAT. 5. A megszüntetésre kerülő költségvetési szerv megszűnésének ideje:

MEGSZÜNTETŐ OKIRAT. 5. A megszüntetésre kerülő költségvetési szerv megszűnésének ideje: 152/2004. (XII. 9.) MÖK határozat 2/A. sz. melléklete 2004. december 31-i hatállyal az államháztartásról szóló Nevelési Tanácsadó (OM azonosító: 200108) 8400 Ajka, Ifjúság u. 9. a.) A jogelőd megszűnésének

Részletesebben

Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására

Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának JEGYZŐJE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására

Részletesebben

A közgyűlés felkéri a főjegyzőt, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatóságának küldje meg.

A közgyűlés felkéri a főjegyzőt, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatóságának küldje meg. 6/2007. (II. 22.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. július 1-jei hatállyal Veszprém Megyei Önkormányzat Intézményeinek Kincstára elnevezésű költségvetési szervet alapít.

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/ ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének

Részletesebben

EGYESÍTETT BÖLCSŐDÉK ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

EGYESÍTETT BÖLCSŐDÉK ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések A.../2008. (VI.26.) Kgy. határozat melléklete EGYESÍTETT BÖLCSŐDÉK ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T. a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának a módosítására

BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T. a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának a módosítására BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának a módosítására Készítette: Halmos Istvánné ágazatvezető Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Előterjesztést

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. május 5-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. május 5-i ülésére Ikt.sz: 7.768/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. május 5-i ülésére Tárgy: A BKMÖ Kórháza létszámfejlesztése Az előterjesztést készítette: Bujdosó Katalin Közgazdasági

Részletesebben

A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete

A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény felhatalmazása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés március 31-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés március 31-i ülésére 7281/2006. ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. március 31-i ülésére Tárgy: a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2006. évre vonatkozó közbeszerzési terve Az előterjesztést készítette: dr. Laczkó

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/21-8/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

Az pontok sorszámozása sorszámra változik a korábbi 9., 12. és 13. pontok törlése miatt. 3. A költségvetési szerv telephelyei:

Az pontok sorszámozása sorszámra változik a korábbi 9., 12. és 13. pontok törlése miatt. 3. A költségvetési szerv telephelyei: A.../2011.(...) Kgy. sz. határozat 4. sz. melléklet Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló módosított 1997. évi XXXI. törvény, továbbá

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthona Mándok Alapító Okirata megállapításáról

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthona Mándok Alapító Okirata megállapításáról KIVONAT a Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ------------------------------------------------------------------------------------------------- SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG

Részletesebben

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA 31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)

Részletesebben

CÍM: ELŐTERJESZTÉS AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL. Jogi és Ügyrendi Bizottság

CÍM: ELŐTERJESZTÉS AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL. Jogi és Ügyrendi Bizottság Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 61032/2010. CÍM: ELŐTERJESZTÉS AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Előterjesztő: Abdai Géza alpolgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 12. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Részletesebben

1. Az intézmény neve: Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Rövid név: Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény

1. Az intézmény neve: Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Rövid név: Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény I. 8. Alapító okirat 1. Az intézmény neve: Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Rövid név: Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2. Székhely: 6300 Kalocsa, Asztrik tér

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. december 29-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. december 29-i ülésére Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 14/800-2/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 30-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 30-i ülésére 5. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 30-i ülésére Tárgy: Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának felülvizsgálta Az előterjesztést

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére Ikt.szám: 5603-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyerdő Bölcsőde alapító okiratának módosítása Előterjesztő:

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T BÉKÉSCSABAI KISTÉRSÉGI ÉLETFA IDÕSEK OTTHONA

A L A P Í T Ó O K I R A T BÉKÉSCSABAI KISTÉRSÉGI ÉLETFA IDÕSEK OTTHONA A L A P Í T Ó O K I R A T 1. Az intézmény neve: BÉKÉSCSABAI KISTÉRSÉGI ÉLETFA IDÕSEK OTTHONA 2. Székhelye (pontos címe): 5600 Békéscsaba, Lencsési út 85. 3. Mûködési (felvételi) területe: A Békéscsaba

Részletesebben

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat 11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma (Mohács) alapító okiratának módosítása 1 A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a

Részletesebben

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére 3. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. április 2-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal módosító alapító okirata és az egységes szerkezetű alapító

Részletesebben

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből 4. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012. (... ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. május 28-ai rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési

Részletesebben

TREFORT TÉRI ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA

TREFORT TÉRI ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA A /2008. (VI. 26.) Kgy határozat melléklete TREFORT TÉRI ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Kikelet Ápoló-Gondozó Otthona Tarpa Alapító Okirata megállapításáról

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Kikelet Ápoló-Gondozó Otthona Tarpa Alapító Okirata megállapításáról KIVONAT a Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ------------------------------------------------------------------------------------------------- SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított - 1992. évi XXXVIII. tv. az államháztartásról, a költségvetési

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. DECEMBER 8-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. DECEMBER 8-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. DECEMBER 8-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 609-12/2011. MELLÉKLETEK: 2 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat Mozsgó-Turbékpusztai Integrált Szociális

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. június 30-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Részletesebben

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása Az előterjesztés száma: 95/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. május 29-én, 18-órakor megtartandó ülésére A Decs Tesz- Vesz

Részletesebben

fr fuszámú előterjesztés

fr fuszámú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere fr fuszámú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat alapító okiratának módosításáról

Részletesebben

2. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény bankszámlájának, adószámának nyitásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.

2. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény bankszámlájának, adószámának nyitásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. 58/2008. (IV. 24.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. június 15-ei hatállyal Veszprém Megyei Önkormányzat Tapolca környéki intézményei gazdasági irodája elnevezésű költségvetési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: dr. Solymos László alpolgármester Az előterjesztés tárgya: A Százszorszép Gyermekház alapító okiratának módosítása Iktatószám: 42797-7/2012.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 19-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okirat módosítása

Részletesebben

KIVONAT. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés

KIVONAT. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 85/2002. (IV.29.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 85/2002. (IV.29.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 85/2002. (IV.29.) számú h a t á r o z a t a egyes középfokú intézmények alapító okiratainak módosításáról A Közgyűlés 1. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006.május 5- i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006.május 5- i ülésére Ikt. sz.: 7461/2006. ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006.május 5- i ülésére Tárgy: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Bajai Közoktatási Intézménye alapító okiratának módosítása Az előterjesztést

Részletesebben

NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA A.../2008. (VI.26.) Kgy. határozat melléklete NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

ll.-l '\ II lll ).p~ ~ t;' lv fl\.w.. Faragóné Széles Andrea (.tc L-(

ll.-l '\ II lll ).p~ ~ t;' lv fl\.w.. Faragóné Széles Andrea (.tc L-( NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 25.812 2/2013'/XII. Ügyintéző

Részletesebben

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási és Közművelődési Főosztály Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest,, 20(19 UK

Részletesebben

6. Tevékenység típusai pontjába új szakfeladatként az alaptevékenységek közé besorolja a Időskorúak átmeneti ellátása megnevezésűt.

6. Tevékenység típusai pontjába új szakfeladatként az alaptevékenységek közé besorolja a Időskorúak átmeneti ellátása megnevezésűt. 122/2009. (IX. 17.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról

Részletesebben

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján Kaposvár Város Önkormányzata

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 37. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.

Részletesebben

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 19/a. sz. melléklet a / 2009. (IX.28.) számú határozathoz BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER. a Szociális és Egészségügyi Ágazathoz tartozó intézmények alapító okiratainak módosítására. Lombos Antal ágazatvezető

ALPOLGÁRMESTER. a Szociális és Egészségügyi Ágazathoz tartozó intézmények alapító okiratainak módosítására. Lombos Antal ágazatvezető BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a Szociális és Egészségügyi Ágazathoz tartozó intézmények alapító okiratainak módosítására Készítette: Lombos Antal ágazatvezető Előterjesztő:

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. Szám: 02/102-13/2014. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat - 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az

Részletesebben

r;jj számú előterjesztés

r;jj számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere r;jj számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a alapító okiratának módosításáról I. Tartalmi összefoglaló A egységes

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 73/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. március 22-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására

Részletesebben

Előterjesztői kiegészítés. Tisztelt Közgyűlés!

Előterjesztői kiegészítés. Tisztelt Közgyűlés! A közgyűlés időpontja: 2008. december 18. Az előterjesztés címe: Ügyiratszám: 63090/2008 Oldalszám a közgyűlési anyagban: 251. oldal Előterjesztés a támogató szolgáltatás biztosítására benyújtott pályázatról

Részletesebben

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 127/2012.(IX.27.) sz. önkormányzati határozat: Gyermekélelmezési Konyha Alapító Okiratának

Részletesebben

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző 117/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁJUS 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 852/2008.

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁJUS 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 852/2008. E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁJUS 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 852/2008. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ alapító okiratának módosítása ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

3. számú előterjesztés

3. számú előterjesztés 3. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Bárka Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

153/2011. (VIII. 16.) MÖK

153/2011. (VIII. 16.) MÖK 153/2011. (VIII. 16.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek) B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott

Részletesebben

megnevezésű szakfeladatot átsorolja az alaptevékenységek közé és

megnevezésű szakfeladatot átsorolja az alaptevékenységek közé és 233/2010. (XII. 15.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése egyetért a Veszprém Megyei a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt által kezdeményezett intézményen belüli

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése. 7009 OKr "\ l <- Budapest,

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése. 7009 OKr \ l <- Budapest, Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Főosztály Budapest, 7009 OKr

Részletesebben

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ Alapító Okirat 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ 1.1. Rövid neve: Jakabszállás- Fülöpjakab ÁMK 2. Székhelye: 6078 Jakabszállás, Kun u. 2. 3. Tagintézménye:

Részletesebben

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ Ügyszám: 326-28/2011. Napirend: Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/380-013 Fax: 84/380-256 E-mail: polgarmester@sagvar.hu MEGHÍVÓ Ságvár, Som és Nyim községek képviselő-testületei 2011.

Részletesebben

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3 A L A P Í TÓ O K I R A T közép 1. számú melléklet A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján

Részletesebben

Dr. Mengyi Roland, a közgyűlés elnöke azonnal

Dr. Mengyi Roland, a közgyűlés elnöke azonnal Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. február 17. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 10/2011. (II. 17.) határozata

Részletesebben

Felelős: Határidő: 2012. december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Felelős: Határidő: 2012. december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT 686/2012. (XI.29.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Városi Sportiskola Alapító Okiratának módosítását 2012. december 1-jei hatállyal, egyben felhatalmazza

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben Jelen alapító okirat a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/180-6/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 29-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) 2012. április 1-jétől 1 SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 317-17/2010. 27. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Földes

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról

Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágyi Faluház

Részletesebben

A Képviselő-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

A Képviselő-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: A Képviselő-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 349/2010. (XII.15.) K.t. számú h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:

Részletesebben

Határidő: 2012. december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT

Határidő: 2012. december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. december 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 736/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Gyermekjóléti

Részletesebben

54/2015. (VI. 19.) KT.

54/2015. (VI. 19.) KT. JEGYZŐKÖNYV 10 015-18/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. június 19-én de 8,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: - Hozott határozatok: 54/2015. (VI.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés februári ülésére. Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés februári ülésére. Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. februári ülésére Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása Az előterjesztést készítette: Farkasné Péter Ágnes vezető

Részletesebben

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA 2013. február 1-jétől TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Taksony Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Dunavarsány Város Önkormányzat Erkel Ferenc

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Benedek Elek Óvoda Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben

Részletesebben

2.) Telephelyek: a.) Kisfaludy Utcai Tagiskola, 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26. Évfolyamok száma: Előkészítő: 1 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam

2.) Telephelyek: a.) Kisfaludy Utcai Tagiskola, 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26. Évfolyamok száma: Előkészítő: 1 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam A L A P Í T Ó O K I R A T Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 319/2000. (IX.21.) számú határozata a Liszt Ferenc Zeneiskola alapító okiratáról. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény,

Részletesebben

Személyes gondoskodást nyújtó, szakosított szociális szolgáltatás.

Személyes gondoskodást nyújtó, szakosított szociális szolgáltatás. lktatószám: 23/43-50/2012 MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLAL T ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros Közgyűlése a 9970 Szentgotthárd, Hunyadi u. 29. szám alatt található 8. -a és 11. -a, a 368/2011.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 3298/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 3650-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. április 27-i ülésére Tárgy: Kerekegyerdő bölcsőde intézmény alapítása Előterjesztő: dr. Kelemen Márk

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 8. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /461-25/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. szeptember 16 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: Tapolcai Egységes Pedagógiai

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 07-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 07-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 196/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. november 07-i ülésére Tárgy: A Ferencvárosi Intézmény Üzemeltetési Központ Alapító

Részletesebben

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata KGF/1352/2/2011. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2), valamint 89. (1) bekezdésében, a közoktatásról

Részletesebben

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLAL T ALAPÍTÓ OKIRAT

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLAL T ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros Önkormanyzata 4. szamú melléklet [Vonalkód] [Vonalkód] ikt. szám: [lktatószám] MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLAL T ALAPÍTÓ OKIRAT Közgyűlési határozat száma: /2013 (... ) Budapest

Részletesebben