A közgyűlés felkéri a főjegyzőt, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatóságának küldje meg.
|
|
- Andrea Fazekasné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 6/2007. (II. 22.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése július 1-jei hatállyal Veszprém Megyei Önkormányzat Intézményeinek Kincstára elnevezésű költségvetési szervet alapít. Az intézmény alapító okiratát az 1. sz. melléklet szerint határozza meg. A közgyűlés felkéri a főjegyzőt, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatóságának küldje meg. 2. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény bankszámlájának, adószámának nyitásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. 3. Felkéri a megyei közgyűlés elnökét, hogy az intézmény évi költségvetési javaslatát terjessze a június havi közgyűlés elé. 4. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2. számú mellékletben foglaltakkal egyezően pályázatot ír ki a Veszprém Megyei Önkormányzat Intézményeinek Kincstára igazgatói állására. Felkéri a megyei főjegyzőt, hogy a pályázati felhívás közzétételéről a Naplóban gondoskodjon. Határidő: 1. pont: március pont: június pont: június pont: azonnal Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző ALAPÍTÓ OKIRAT 1. sz. melléklet Az államháztartásról szóló évi XXXVIII. tv. 88. (3) bekezdésében foglaltak alapján a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése létrehozza a Veszprém Megyei Önkormányzat Intézményeinek Kincstárát, melynek alapító okiratát július 1-től az alábbiak szerint állapítja meg: 1. Az intézmény megnevezése: Veszprém Megyei Önkormányzat Intézményeinek Kincstára Székhelye: 8200 Veszprém, Megyeház tér Az intézmény alapításának időpontja: július 1. Az intézmény alapítója és Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felügyeleti szerve: 8200 Veszprém, Megyeház tér Az intézmény alaptevékenysége: Önkormányzati, valamint többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó, kisegítő szolgálatai 4. Szakfeladatok száma és megnevezése:
2 A Veszprém Megyei Önkormányzat veszprémi székhelyű intézményei költségvetésének tervezésével, gazdálkodásával, számvitelével, beszámolásával kapcsolatos feladatok ellátása az alábbi szakfeladatokon: Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók számára Otthoni ellátás keretében biztosított különleges (gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai) gondozás Óvodai intézményi közétkeztetés Iskolai intézményi közétkeztetés Kollégiumi intézményi közétkeztetés Munkahelyi vendéglátás Máshová nem sorolható szervek tevékenysége Önkormányzati, valamint többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó, kisegítő szolgálatai Intézményi vagyon működtetése Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek Szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti intézményekben végzett tevékenységek Sajátos nevelési igényű gyermekek (középsúlyosan értelmi fogyatékos, autista) óvodai nevelése Sajátos nevelési igényű tanulók (középsúlyosan értelmi fogyatékos, autista) nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás Gimnáziumi felnőtt oktatás Nappali rendszerű szakiskolai nevelés, oktatás Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai nevelése, oktatása Nappali rendszerű szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása Szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolarendszerű felnőttoktatás Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása (szorgalmi időben) Pedagógiai szakszolgálat Pedagógiai szakmai szolgáltatás Járóbetegek szakorvosi ellátása Anya-, gyermek- és csecsemővédelem Csecsemőotthoni ellátás Gyermek- és ifjúságvédelem feladatai Nevelőotthoni és nevelőintézeti ellátás Nevelőszülőknél elhelyezettek ellátása
3 Fogyatékosok ápoló-gondozó otthonaiban történő ellátás Átmeneti elhelyezést biztosító ellátások Nappali szociális ellátás Egyéb szociális és gyermekjóléti szolgáltatás Színházi tevékenység Egyéb művészeti tevékenység Művelődési központok, házak tevékenysége Közművelődési, könyvtári tevékenység Múzeumi tevékenység Levéltári tevékenység Diáksport Sportcélok és feladatok Máshová nem sorolt sporttevékenység 5. A feladatellátást szolgáló vagyon: A Veszprém Megyei Önkormányzat által használatba adott ingatlan és ingó vagyon. A gazdálkodáshoz rendelkezésre álló vagyon értékét a számviteli nyilvántartások alapján elkészített éves mérleg, a vagyoni állapotot az intézmény mindenkori éves leltára tartalmazza. 6. A használatba adott vagyon feletti rendelkezési jog: A rendelkezésre álló vagyontárgyakat az intézmény feladatainak ellátásához szabadon használhatja a vonatkozó központi jogszabályok és a fenntartó önkormányzat rendelkezéseinek megfelelően. 7. Az intézmény vállalkozási tevékenysége: Vállalkozási tevékenységet nem folytat. 8. Az intézményvezető kinevezésének rendje: Az intézmény önálló jogi személy. Vezetőjét pályázat alapján a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése határozatlan időre bízza meg. 9. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Önállóan gazdálkodó, a költségvetési előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság tekintetében teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. A költségvetési szervhez rendelt részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek: - Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium - Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium - Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet és Szakszolgálat - Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat - Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága - Veszprém Megyei Önkormányzat Csecsemő és Fogyatékos Személyek Otthona - Veszprémi Petőfi Színház - Kabóca Bábszínház
4 - Veszprém Megyei Közművelődési Intézet - Eötvös Károly Megyei Könyvtár - Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság - Veszprém Megyei Levéltár - Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal - Veszprém Megyei Önkormányzat Turisztikai Hivatal Veszprém, február 22. Lasztovicza Jenő megyei közgyűlés elnöke
5 2. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése pályázatot ír ki a Veszprém Megyei Önkormányzat Intézményeinek Kincstára (8200 Veszprém, Megyeház tér 1.) igazgatói állására. Képesítési és egyéb feltételek: - szakirányú egyetemi, vagy főiskolai végzettség és szakképzettség, - büntetlen előélet. A pályázathoz kérjük csatolni: - a pályázó szakmai életrajzát, - 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt, - az iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolatait, - az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programot, - nyilatkozatot a pályázat nyilvános, vagy zárt ülésen való tárgyalásáról, valamint a pályázó hozzájáruló nyilatkozatát ahhoz, hogy a pályázatban szereplő személyes adatait a pályázati eljárásban résztvevők kezeljék. A pályázat benyújtásának határideje a közzétételtől számított 30 nap. A állás betöltésének időpontja: július 1., a megbízás határozatlan időtartamra szól. A pályázat elbírálásának határideje: áprilisi közgyűlés Bérezés a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. tv. szerint. A pályázatokat a Veszprém Megyei Önkormányzat főjegyzőjének 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. szám alá kell benyújtani.
E L Ő T E R J E S Z T É S
Szám: 02/21-28/2007. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
2. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény bankszámlájának, adószámának nyitásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.
58/2008. (IV. 24.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. június 15-ei hatállyal Veszprém Megyei Önkormányzat Tapolca környéki intézményei gazdasági irodája elnevezésű költségvetési
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
47. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Veszprém Megyei Önkormányzat
Határidő: 2011. július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző
116/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT 16. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Medgyaszay István
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Lóczy Lajos Gimnázium, Két Tanítási
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt szöveg)
208/2007. (XII. 13.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő
151/2011. (VIII. 16.) MÖK
151/2011. (VIII. 16.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
17. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Bánki Donát Szakképző
16 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE 2005. május 2. ALAPÍTÓ OKIRAT
16 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE 2005. május 2. A 35/2005. (IV. 21.) MÖK határozat 1. sz. melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88-90. -ában
ALAPÍTÓ OKIRAT. 2.1. Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság 8200 Veszprém, Kossuth u. 10.
Az 51/2006. (VI. 15) MÖK határozat 1. sz. melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88-90. -ában és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. -ában foglaltak és a
6. Tevékenység típusai pontjába új szakfeladatként az alaptevékenységek közé besorolja a Időskorúak átmeneti ellátása megnevezésűt.
122/2009. (IX. 17.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról
111/2008. (VII. 15.) MÖK határozat
111/2008. (VII. 15.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta Ajka Város Képviselőtestületének 121/2008.(VI.24.) számú határozatát, és annak ismeretében az alábbi határozatot
Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére
Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 8495/2006. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére Tárgy: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája
SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA
31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)
134/2011. (VI. 23.) MÖK
134/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében
153/2011. (VIII. 16.) MÖK
153/2011. (VIII. 16.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében
E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére
Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 8885/2006. E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére Tárgy: BKMÖ Kecskeméti Közoktatási, Szakszolgálati és Gyermekvédelmi Intézménye (Kecskemét)
E L Ő T E R J E S Z T É S
9. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/360-8/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2006. szeptember 15-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: A Szász Márton Általános
ALAPÍTÓ OKIRAT. Székhelye: 8200 Veszprém, Kossuth u. 10.
A 152/2007. (IX. 13.) MÖK határozat mellékletei ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88-90. -ában és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. -ában foglaltak, valamint
Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző
117/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében
ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére Tárgy: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (Kiskunhalas)
Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága, Veszprém, Kossuth u. 10.
186/2009. (XII. 17.) MÖK határozat I. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról
MEGSZÜNTETŐ OKIRAT. 5. A megszüntetésre kerülő költségvetési szerv megszűnésének ideje:
152/2004. (XII. 9.) MÖK határozat 2/A. sz. melléklete 2004. december 31-i hatállyal az államháztartásról szóló Nevelési Tanácsadó (OM azonosító: 200108) 8400 Ajka, Ifjúság u. 9. a.) A jogelőd megszűnésének
11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat
11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma (Mohács) alapító okiratának módosítása 1 A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a
3. Közvetlen jogelődjének neve, székhelye pontjában a következőket határozza meg: Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, 8200 Veszprém, Vár u. 6.
192/2009. (XII. 17.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról és
K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből
Szám: 2-7/2009. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2009. november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 98/2009. (XI. 27.) közgyűlési határozata intézményi alapító okiratok
EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)
EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzatának képviselőtestülete az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49.., valamint a költségvetési
A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Hrvatski Vrtić, Osnovna Škola, Gimnazija i Učenički Dom Miroslava Krleže Székhelye:
225/2011. (XII. 15.) MÖK
225/2011. (XII. 15.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT 14. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Öveges József Szakképző
INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA
51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az
Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata
Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9.. /4/ bekezdésében foglalt felhatalmazása
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT 22. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy Sándor
Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége
A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Mecsekaljai Óvoda, Általános Iskola és Középiskola Rövid és rövidített neve: Mecsekaljai Iskola Székhelye: 7633 Pécs, Bánki Donát utca 2. Az Intézmény
BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA
19/a. sz. melléklet a / 2009. (IX.28.) számú határozathoz BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló
Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ
Alapító Okirat 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ 1.1. Rövid neve: Jakabszállás- Fülöpjakab ÁMK 2. Székhelye: 6078 Jakabszállás, Kun u. 2. 3. Tagintézménye:
Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn
A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Rövid és rövidített neve: Megyervárosi Iskola Székhelye: 7632 Pécs, Testvérvárosok tere 1. Az intézmény
Önkormányzatának Közlönye
2009. március 31. XIX. Évfolyam 3. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Közgyűlési határozatok 2 II. Hirdetmények 2 2 I. Közgyűlési határozatok A határozatok megtekinthetőek a www.hevesmegye.hu
A L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát
30/2007. (III. 22.) Kgy. határozat
30/2007. (III. 22.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésének módosításáról szóló 4/2007. (III. 23.) Kgy. rendelet végrehajtásával összefüggő intézkedések A Baranya Megyei
Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)
56/2010.(II. 12.) csornai kt.h. 2. számú melléklete Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Tisztelt Képviselő-testület!
8. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /461-25/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. szeptember 16 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: Tapolcai Egységes Pedagógiai
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90 -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90 -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Szász Márton Általános Iskola,
89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat
89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat Intézményi struktúra változtatása a Baranya Megyei Önkormányzat Komló székhelyen fenntartott közoktatási intézményeiben 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése dönt
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. számú melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: III. Béla Gimnázium,
OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:
A L A P Í T Ó O K I R A T A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata a Karacs Ferenc Gimnázium,
szakközépiskola 4;5 szakiskola 2
A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján Kaposvár Város Önkormányzata
89/2010. (IV. 22.) MÖK
89/2010. (IV. 22.) MÖK határozat I. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról
853112-1 Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés
ALAPÍTÓ OKIRAT 3. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: III. Béla Gimnázium, Művészeti
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. január 31-i üléséről. Napirend:
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT 10. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Szász Márton Általános
KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata
KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata 1, 2 Törzsszám: 342087 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 19/1998. (I. 29.) KT. számú határozata az államháztartásról
118/2007. (XII. 5.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat intézményei alapító okiratainak (technikai) módosítása
118/2007. (XII. 5.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat intézményei alapító okiratainak (technikai) módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. január 1. napjától a a) Baranya
szakközépiskola 4;5 szakiskola 2 12. évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3
A L A P Í TÓ O K I R A T közép 1. számú melléklet A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. (1) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 37. (5) alapján
E L Ő T E R J E S Z T É S
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!
195/2009. (XII. 17.) MÖK
195/2009. (XII. 17.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése engedélyezi, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat Tüdőgyógyintézete Veszprém, Áchim tér 9. szám alatt heti 6 nem szakorvosi
ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított
ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított - 1992. évi XXXVIII. tv. az államháztartásról, a költségvetési
ELŐTERJESZTÉS. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptember 29-i ülésére
8891/2006. ELŐTERJESZTÉS A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptember 29-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Napraforgó Ápoló- Gondozó Otthona (Gara) Alapító Okiratának módosítása Az
megnevezésű szakfeladatot átsorolja az alaptevékenységek közé és
233/2010. (XII. 15.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése egyetért a Veszprém Megyei a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt által kezdeményezett intézményen belüli
Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A
Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Polgármesteri Hivatal alapító okiratának elfogadása tárgyában (a 331/2009. (VII.10.) KT, 405/2009.(VIII.25.)
Petőfi Sándor Általános Iskola a l a p í t ó o k i r a t a
Petőfi Sándor Általános Iskola a l a p í t ó o k i r a t a 1./ Intézmény megnevezése: Petőfi Sándor Általános Iskola 2.1 Az intézmény székhelye: Nemesvámos, Kossuth Lajos u. 22. 3./ Telephelye: Tornacsarnok
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 17/2004. (I.28.) számú. h a t á r o z a t a
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 17/2004. (I.28.) számú h a t á r o z a t a a Bencs László Szakiskola és Általános iskola, valamint a Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
11 sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Thuri György Gimnázium,
A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. november 13-ai ülésére
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011 FAX: (88)545-012VESZPRÉM Szám: 02/279-7/2008 ELŐTERJESZTÉS A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének
A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás
A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4-170/2/2011.
A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.
A Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola ALAPÍTÓ OKIRATA A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma:
SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Pedagógiai Szakszolgálata ALAPÍTÓ OKIRAT
SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Pedagógiai Szakszolgálata ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg 2 0 0 8. január 18.
7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca 13. 7691 Pécs-Somogy, Bányatelep 42. 7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.
A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Székhelye: 7629 Pécs, Komlói u. 58.
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. december 29-i ülésére
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 14/800-2/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A HERCEG BATTHYÁNY FÜLÖP GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL 1. A költségvetési szerv neve: Herceg Batthyány
ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY
ALAPÍTÓ OKIRAT 1.1. Az intézmény neve: ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT
Határozat 2012.12.17. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:
Határozat 2012.12.17. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 174/2012. (X.04.) önkormányzati
DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat
- 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az
MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT
Nyilvántartási szám: K/31205/2/2009/II. MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 198 /1993. (II. 9.) sz. határozatával
Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLET 41/2009. (V. 25.) ÖNK. SZ.
67/2008. (V. 29.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása
67/2008. (V. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. július 1. napjától
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 85/2002. (IV.29.) számú. h a t á r o z a t a
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 85/2002. (IV.29.) számú h a t á r o z a t a egyes középfokú intézmények alapító okiratainak módosításáról A Közgyűlés 1. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX.
Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ
Ügyszám: 326-28/2011. Napirend: Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/380-013 Fax: 84/380-256 E-mail: polgarmester@sagvar.hu MEGHÍVÓ Ságvár, Som és Nyim községek képviselő-testületei 2011.
ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2008. március 1.-től hatályos szöveg)
ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2008. március 1.-től hatályos szöveg) 1. Az intézmény neve: Péter András Gimnázium, és Szigeti Endre Szakképző Iskola Pecsétjének lenyomata: Péter
A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYEINEK ALAPÍTÓ OKIRATA
2005. július 5. Különszám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYEINEK ALAPÍTÓ OKIRATA 68/2005. (VI. 16.) Kgy. határozat 21. számú melléklete A Baranya Megyei Önkormányzat
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT 20. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Thuri György
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT 4. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kozmutza Flóra Óvoda,
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 562/2004. (12.16.) sz. határozata
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 562/2004. (12.16.) sz. határozata a Pécs, Tolsztoj L. u. 10. szám alatti ingatlan további sorsának rendezéséről 1./ Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
171/2008. (XI. 13.) MÖK
171/2008. (XI. 13.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Batthyány Ilona Fogyatékosok Otthona Dáka alapító okiratát az ellátotti férőhelyek számáról rendelkező 7. pont vonatkozásában
K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből
Szám: 2-5/2007. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 60/2007. (VI. 27.) közgyűlési határozata egységes középiskola létrehozásáról:
Tárgy: A sajószentpéteri tartós bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmény létrehozásával kapcsolatos egyes intézkedések megtétele
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 14/2007. (II. 15.) Kgy. számú határozat Tárgy: A sajószentpéteri tartós bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmény létrehozásával kapcsolatos
ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/79-14/2007. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA
HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
26. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Bercsényi Miklós
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június30-i ülésének jegyzőkönyvéből 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Hunyadi
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/21-8/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
4.) Az alapítás éve: 1948. Az alapító szerv neve: Kaposvár Város Tanácsa Az alapító jogutódja: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, továbbá a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a Bárczi Gusztáv
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT 13. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Reguly Antal Szakképző
3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.
3. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta
ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)
ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt) 5/A.sz. melléklet Az intézmény elnevezése: Az intézmény rövid neve: Az intézmény rövidített neve: Közgazdasági Szakközépiskola Közgazdasági Szakközépiskola
1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:
1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Alapító okirata OM azonosító: 031202 Sorszám: B/76. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Medgyessy Ferenc Gimnázium és
21. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság, Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 01/108-7/2008.
21. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság, Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 01/108-7/2008. A Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés Alelnökének e l ő t e
33/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat. Baranya megye gyógypedagógiai intézményrendszerének komplex átszervezése
33/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat Baranya megye gyógypedagógiai intézményrendszerének komplex átszervezése 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a gyógypedagógiai és gyermekvédelmi intézményi ellátórendszer